Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-10-23, 16:14

Utálom ezt a helyzetet. Kifejezetten ki nem állhatom, pedig ritkák az olyan pillanatok, amikor úgy érzem, hogy legszívesebben hagynám az egészet a fenébe, nem küzdenék tovább, nem próbálkoznék azzal, hogy mindenkinek jó legyen, nem tennék úgy, mintha mindent meg tudnék oldani és teljesen tökéletesen kezelem a dolgokat, mert egyszerűen nincs így. Nagyon nincs így. Ha most csak magammal törődnék, fognám magam, nem érdekelne, hogy Cam egyedül marad Tryssel, sőt még a munka sem érdekelne, egyszerűen csak elsétálnék. Hátra sem néznék. Az első vonatállomáson vennék egy jegyet, a legkorábban induló vonatra és csak elmennék messzire, hogy egyszerűen új életet kezdjek, és ne kelljen ilyenekkel törődnöm, hanem csak az átlagos emberek életével. Hogy hogyan szerezzek munkát, barátokat, hogy hogyan tartsam meg azokat, hogy hogyan építsem fel a normális életemet, mert a mostani valljuk be, enyhén szólva is romokban hever, én pedig valamit nagyon elronthattam, ha ennyire nem akarja senki, hogy én is boldog legyek, mondjuk úgy, mint még mielőtt kiderült volna, hogy Cameron börtönbe megy.

Igen, azt hiszem én is elértem most azt a bizonyos mélypontomat, ezt pedig az a bizonyos pofon tökéletesen illusztrálja. Belefáradok már abba is, hogy egyáltalán beszéljek Cammel, hogy egyáltalán megpróbáljam megoldani a dolgokat, így egész egyszerűen csak fáradtan és némán hallgatom a további megjegyzéseit. Csak hallgatom és tényleg nem érzek rá energiát, hogy bármit is visszaszóljak, mert pontosan tudom, hogy az csak újabb feszültségeket generálna, csak újabb veszekedés lenne a dologból, sőt valószínűleg csak rosszabb és rosszabb lenne a helyzet, ha egyáltalán megszólalnék. Vajon jobb ötlet az, ha nem szólok egy büdös szót sem az életem hátralévő részében? Tényleg annyira nehéz lenne, csak egy perc nyugalmat kapnom, amikor egyszerűen csak leülhetnék, beszívhatnám mélyen a levegőt és abban a percben nem kellene gondolnom semmire? Úgy látszik igen. Akkor sem mondok semmit, amikor látszólag már teljesen befejezte azt, amit mondani akart, mert egyszerűen annyira fáradt vagyok, hogy már az sem érdekel, hogy reflektáljak mindarra, amit mondott. Nem, azt hiszem végképp elegem van, és jobb ha most inkább elkerülöm őt, mielőtt tényleg elkövetném azt a végzetes hibát, hogy egyszerűen lelépek, mert tudom, hogy később ezt nagyon megbánnám. Aztán végül el is köszön, és szinte megkönnyebbülést érzek mikor végre egyedül maradok a szobában. Az alvásról szó sem lehet, ezzel tisztában vagyok, de tényleg kell az az egy perc, hogy annyira összeszedjem magam, hogy visszatérjek a bájitalhoz és legalább azt a hibát helyrehozzam, amit még helyre tudok hozni. Mert úgy látszik másban már alaposan kudarcot vallottam.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-09-05, 01:47

Cam & Ryn

[You must be registered and logged in to see this image.]

Már megint csak a süketelés. Miért is nem lepődök meg amiatt, hogy továbbra is csak veszekedni tudunk? Még mindig nem teszem túl magam a pofonon sem, nem hogy ezeken. De még jó ideig nem is fogom. Komolyan, hogy képzelte, hogy felpofoz? Mint ha attól egy varázsütésre minden megváltozna. Hát nem, ebben téved, ha reménykedett volna benne. Jó hogy nem a gyerek előtt teszi, aki előtt amúgy sincs tekintélyem. Mert miért is lenne, ha egyszer minden szavamra később rácáfol? Mert láttam én, hogy belemegy, akármit is kér tőle a kis pofbafingó. Még ki sem nőtt a földből, de már csak követelni tud. Borzalmas.
- Pedig úgy viselkedsz. Határozottan úgy viselkedsz, nincs semmi közöttünk gyakorlatilag, csak alszunk egymás mellett az ágyban. Szerinted ez normális? Szerinted úgy kéne ennek lennie, hogy nem teszünk semmit egymással, mert te épp fáradt vagy, vagy a gyerek veled akar aludni, vagy maradj te nála, vagy egyszerűen csak nem jön össze. Sehogy sem jön össze, de még egy normális beszélgetés sem. Tudod mikor éreztem jobban magam? Amikor látogatni jöttél be abba a förtelembe. Akkor sokkal jobban éreztem magam, mint most a saját házamban. – nem fogom vissza magam, mert miért is tenném? Sosem szoktunk titkolózni egymás előtt vagy elrejteni a véleményünket a másik elől. Bár mostanság már azt is megkérdőjelezem, hogy neki tényleg nincsenek-e titkai. A legutóbb is milyen jól elápolgatta azt a semmirekellő ficsúrt.
- Ha úgy érzed, hogy ettől majd kevésbé fogom feleslegesnek érezni magam, akkor tévedsz. Nem azért gondolom így, mert rögeszméim vannak, hanem mert azt látom. Sokszor csak úgy elvonultok, én meg… mindegy… hagyjuk, mert úgysem fogod belátni, hogy ez így van. - legyintek haragosan. Igen, haragszom rá nem is kicsit. Nem érzem úgy, hogy teljesen támogatni akarna, mint ha csak egyszerűbb lenne nem foglalkozni a ki nem mondott problémákkal. Nekem igen is nagy probléma, hogy nem vagyunk együtt, hogy nem beszélgetünk, hogy nem csinálunk semmit úgy, mint annak előtte.
- Nem, nem így lenne. De most mégis csak továbbsétálsz és beletemetkezel a mindennapokba. Hahó, én is itt vagyok ám nem csak a fiad meg a munka. – érzem én is azt a keserű érzést, ami az ő hangjából is kicseng. Teljesen befásultunk az utóbbi időszakban, mint ha felültünk volna egy borzalmas hullámvasútra, amiből elfelejtettünk volna kiszállni időben, a fék pedig letörött. Most pontosan így látom a kettőnk kapcsolatát.
- Egy gyereknek mindig jót tesz a célzatos nevelés. Szerinted halálra vertem volna, vagy mit gondolsz, mi történt volna? Te tényleg képes lennél csak ezért elmenni? – fakadok ki ismételten. Lehet, hogy a kölyök nem a szívem csücske, de mégis csak a fiam. Nevelés kell neki, nem pedig babusgatás. És még mindig úgy gondolom, hogy nem elég jó amit csinál. Bele sem akarok gondolni, hogy amíg nem voltam itthon, mi mindent megcsinált neki. De legalább tudom hányadán állunk. Dacosan pillantok rá, megint csak düh csillan a szemeimben. Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy így viselkedjen velem, ahogy most teszi. Tulajdonképpen megfenyegetett, hogy ha nem változtatok, akkor itt hagy. Ráadásul megpofozott. Én nem ezért szerettem bele ebbe a nőbe. De már lassan ott járok, hogy azt sem tudom miért is gondoltam, hogy minden rendben lesz azzal, ha kijövök. Semmi nincs a helyén, olyan, mint ha egy fordított világban élnénk, ahol most nekem szavam sincsen.
Végül sokáig csak elhallgatok. Nem mondok semmit, csak hallgatom és hallgatom mit mond. Ebben csak én látom az ellentmondást? Mint ha az utolsó szavaival csak megcáfolná az előbbieket. Én úgy látom, hogy nem most fogjuk ezt helyre hozni, nem amikor zsibbad a fejem és nehéz, nem amikor mindketten felpaprikázott hangulatban vagyunk és nem is akkor, amikor olyan megjegyzéseket tesz, amik fölött nem tudok elmenni és ne tagadja, hogy ő nem kelt ki magából, mert ugyanúgy hagyta elszabadulni a saját démonjait, mint ahogy én az enyémeket. Csak a fülem cseng a szavaitól és rossz belátni, hogy jelen pillanatban nem sok minden tart minket össze. Talán csak a gyerek… meg az oly’ lehetetlennek tűnő próbálkozás, hátha lesz jobb is.
- Ne mondd azt, hogy majd sikerül megoldanunk, amikor azt bizonygatod, mennyire véges a türelmed Te is tudod, hogy én nem ma, nem holnap és nem is holnapután fogok megváltozni. Sajnálom, de nem tudok elszakadni a régiektől, mert abban legalább volt valami jó. Nem tudom, teljesen más irányba mentünk és ez rossz. Döntsd el, hogy mit szeretnél tőlem, vagy velem, vagy a jó ég tudja már. De szépen kérlek, ne tipord földbe egy mozdulattal azt a maradék önbecsülésemet is. – mondom végül csak halkan. Már akkor biztos voltam abban, hogy nem alszok vele egy szobában, amikor ide belökdösött. Legalább amíg haza nem értem valahol igazán jól tudtam érezni magam. Mostanra nem maradt más, mint a fejfájás, a fáradtságérzet, a megalázottság érzése és a fülzúgás. És mindezek mellett csak még csalódottabbnak érzem magam, ahogy látom ezt rajta is. Jobb lesz, ha külön alszunk. Így ennek fényében csak fogom a pizsamanadrágom és elköszönök tőle. Nem hiszem, hogy még lenne mit mondania, de ha lenne, sem érdekel már. Csak el innen.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-08-25, 18:34

Mostanában úgy érzem, az élet csak problémákat gördít elém, mintha azt akarná tesztelni, hogy mennyit bírok még elviselni, vagy mennyi bajt tudok orvosolni, mielőtt végleg betelne az a bizonyos pohár, és azt mondanám, kiabálnám, sikítanám, hogy: elég volt! Amióta a húgom meghalt csak záporoznak a gondok, mintha mindenható lennék, aki mindent képes elviselni. A halál csak újabb halált követett, és mikor úgy éreztem, hogy van egy boldog reménysugár, ami kicsit kiragad ebből a mélypontból, őt is elveszítettem három évre. A munkám sem maradt meg, amibe beletemetkezhettem volna, hiszen jött Trystan, így végül benne találtam meg azt a bizonyos vigaszt, ami szükséges volt ahhoz, hogy tovább menjek, és éljem az életet, a lehető legjobb módon. Azt hittem, ha Cam kijön a börtönből, minden jobb lesz. Persze, tudtam én, hogy kezdetben nehéz lesz megszoknia az új helyzetet, de erre egyáltalán nem számítottam. Most pedig itt állunk egymással szemben, szinte, mint két idegen, a tenyerem pedig még mindig bizsereg az előbbi pofontól. Mit művelek? Miért nem tudom ezt is megoldani? Miért halmozom csak egyre jobban és jobban a bajokat, mikor megoldani szeretném őket? A hetek óta érzett gombóc a torkomban csak még nagyobbra nő, amikor Cam kifakad, ökölbe kell szorítanom a kezem, hogy némiképp lenyugtassam magam, hogy legalább normális hangon szólalhassak meg újra, mert ez így nem maradhat.

- Nem szándékoztam úgy viselkedni veled, mintha idegen lennél. – Kezdem halkan. Képtelen lennék megint felemelni a hangomat, már így is túl sok volt ez az egész.
- Ha pedig igaz lenne az, amit mondasz, hogy felesleges vagy, akkor én már nem lennék itt. – Mondom ki a kicsit kegyetlen igazságot. De hát így van. Bármikor megtehettem volna, hogy elmegyek és vissza se nézek, nem várom meg. Ezt most is megtehetném, elmenekülhetnék, kereshetnék egy könnyebb utat, de egyszerűen én nem ilyen vagyok. Ha valamit meg kell oldani, akkor azt akármilyen nehéz úton is, de megoldom.
- Igen, jól megvagyok Trystannal, de ez még nem jelenti azt, hogy téged nem akarlak a közelemben tudni. Három évet vártam rád. Gondolod így tettem volna, ha nem akarnék veled lenni? – Kérdezem kicsit keserűen.
- Emlékeztetnélek, hogy azt én is beláttam, hogy elkényeztettem, de ez akkor sem jelenti azt, hogy látnia kellene, hogy az apja magánkívül van. Láttam, amikor megindultál felé, Cam, és ha egyszer… ha csak egyszer meglátom, hogy bántod, és ami nem jól megérdemelt füles, vagy ilyesmi, akkor végeztünk. – Szörnyen nehéz volt kimondani ezeket a szavakat, de láttam valamit a szemében, ami megrémisztett, mikor Trystant elküldte aludni.

- Három év sok idő. Persze, hogy én is változtam. Gondoskodnom kellett egy gyerekről, az idő nagy részében teljesen egyedül. Megértem, hogy neked még nagyobb változást jelentett a börtön, és még rosszabb most, hogy kijöttél, mert olyan helyzetbe kellene beleszoknod, ami még teljesen idegen számodra, de az én megértésemnek is vannak határai. Nem akarom még egyszer meghallani, hogy nem vagy elég jó, mert egyáltalán nem erről van szó. A régi életedet sajnos már nem tudod visszakapni, és felesleges is lenne erről álmodozni, de ettől függetlenül is… itt vagyok, még ha most problémáink is vannak. – Halkan sóhajtva leülök az ágyra.
- Csak azt akarom ezzel mondani, hogy… valahogy majd csak sikerül megoldani. – Legalábbis bízom abban, hogy az élet most nem olyan akadályt gördített elém, amivel ne tudnék megbirkózni.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-08-07, 11:10

Érzem, hogy mostanában semmi sem ugyanaz. Tudom, hogy három év rohadtul érződik a mindennapokban, a viselkedésemben. Ott van a levegőben, meg a következő pillanatban is. És ezekkel nem tudok lépést tartani, akármennyire is szeretném. Úgy érzem, hogy még mindig a béklyóját hordozom és nem sikerült akkor sem levedlenem, amikor kiszabadultam. Három év gyötrelmes volt, de még gyötrelmesebb azt látni, hogy a szeretteimmel nem értek egyet. Semmi sem ugyanaz, semmi sem működik úgy, ahogy szeretném.
Nem érzem azt, hogy otthon ugyanabban a szerepben lennék, mint voltam az Azkaban előtt. Most már változtak a felállások, teljesen máshogy érzem magam. Idegennek érzem magam a saját házamban, ahol elvileg nem így kéne. Nem egy külső szemlélőként kellene éreznem magam. Sok volt az utóbbi hetek tapasztalása, ahogy sok volt az olyan impulzus is, amivel belátom nem tudtam megküzdeni. Annyira egyszerűnek tűnt csak inni és nem foglalkozni semmivel. Észre sem vettem, hogy mennyire elszoktam az alkoholtól, ami így már egy pohárral is megkezdte a hatását. Csak hogy én nem álltam meg egy pohárnál. Hogy kerültem haza? Talán az ösztöneim súgták hova menjek.
De most itt vagyok és patáliát csapok, mert már nehezményezem ezt az állapotot. Igen, zavar a vakarcs és most hangot adtam ennek. Tudom, hogy a fiam, mégis úgy érzem, miatta tartunk ott, ahol. Ha nem lenne, mennyivel egyszerűbb lenne. Nem kellene számolni mindazzal, hogy itt van.
Érzem az első taszítást, Ryn hangja visszhangzik a fejemben, bár az értelmét igen nehezemre esik felfogni. Csak egy pár másodperc után veszem észre, hogy mi történik. A tűz elalszik, én megint megpróbálok szinte ösztönösen ellenkezni. Hova megyünk? És miért lököd? Első gondolatra az ugrik be, hogy milyen kis tüzes. Aztán rájövök, hogy az régen sem így nézett ki. Azt máshogy csinálta, szenvedéllyel és nem haraggal a hangjában. Csoda hát, ha egész úton ellenkezek? Még akkor is, ha instabil egyensúlyomnak köszönhetően feltaszigál a lépcsőn, ahol erősen kell kapaszkodnom, hogy ne vágódjak el, majd be a szobába. Becsukja maga mögött az ajtót, én azonban csak figyelem. Mint ha a sok lökdösésre, csapkodásra kezdene visszatérni a józanabb énem. Nem mondanám biztosra, hogy nem leszek másnapos, de annyira már nem érzem szárnyalónak magam, nem érzem a motivációt sem és kezd a fejem zúgni.
Aztán csattan a pofon. Megkövülten nézek rá, megdöbbent szemekkel. Ez hogy történhetett meg? Hogy jutottunk mi oda, hogy végül megpofozzon? Rideg valóságképp köszön szembe, hogy ez megtörtént. Tekintetem bosszússá válik, szemöldökömet haragosan ráncolom össze.
- És te mégis miért viselkedsz úgy hetek óta velem, mint ha egy idegen lennék? Mert igen, úgy érzem itthon magam, mint ha csak azért viselnétek itt el, mert e az én házam és máshova nem rakhatnátok. Valld be, hogy teljesen jól megvagy a gyerekkel és én már tök fölösleges vagyok. - nyílik a szám, a sok fájdalmas és egyben haragos szó pedig csak úgy kiömlik rajta. Ha részeg vagyok, túlontúl őszinte vagyok. Amire eddig nem kerítettem sort, most kifakad belőlem.
- Mert mi lesz, ha ilyet lát? Én is láttam, mégis itt vagyok. Sőt mondok valamit, túlságosan elkényezteted azt a gyereket, soha az életben nem fog a saját lábán megállni, mert majd mindig anyuci szoknyáját fogja húzogatni. - haragosan csattannak a szavak rajta, de nem tudom visszafogni magam. Csak az utolsó pár szavára hallgatok el. Keserűen pillantok le magam elé a földre.
- Én sem rád. Teljesen máshogy viselkedsz, mint ha nem is lennék fontos... a börtön kemény volt, én változtam mi tagadás. Nincs ember ott, aki ezt ép ésszel kibírná, majd azt mondaná idekint hogy á, semmiség volt. Látom, hogy minden más itt, érzem, hogy kihagytam éveket. És már nem ugyanaz vagyok, aki bement. Én csak az életemet akarom visszakapni. De látom, hogy nem vagyok elég jó így. Nem tudom, én csak... jól akarom érezni magam, veled lenni, még akkor is, ha már nem vagyok elég.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-03-25, 22:14

Igazán úgy gondolom, hogy teljesen felesleges bármit is mondani a szavaira. Egyrészt, mert ilyen állapotban kétlem, hogy felfogna bármilyen józan érvet is, és hát lássuk be, kezd bennem is alaposan felmenni a pumpa. Egyedül az tart vissza, hogy Trys még hallhatja a veszekedést, amit pedig nyilván nem szeretnék. Csak végtelen nehézségek árán vagyok képes magamban visszafojtani az egyre jobban fellobbanó haragot, ahogy tovább hallgatom. Ha ez nem lenne elég, továbbra is próbálom ellökni magamtól a kezeit, ami egyáltalán nem egyszerű, miközben arra is figyelnem kell hogy se én, se a bájital ne robbanjon fel, ráadásul még Trys se kerüljön ki rosszul az egészből. Próbálok lehiggadni legalább annyira, hogy megoldjam az éppen felmerülő problémákat, de végül fogalmam sincs, hogy hogyan sikerül.

Első körben megint előkerül a pálcám és egy jól irányzott varázslattal eloltom az üst alatt a tüzet. Az egyik veszélyforrás még így épp időben hatástalanítva lett. Következőnek Camet indítom meg egy lökéssel a hálószoba felé, még mindig egy szó nélkül, amikor pedig elhaladunk Trystan szobája mellett, megint csak a pálcám segítségével becsukom a résnyire nyitva hagyott ajtaját. Ezzel a második probléma is megoldva. Most már csak az elsőszámúval kell foglalkoznom. Amint beérünk a szobába, érzem, hogy az eddig megtartott látszólagos nyugalom, tökéletesen elpárolog belőlem és írmagja sem marad. Becsukom magunk mögött az ajtót és jeges pillantással lépek közelebb hozzá, majd teljesen váratlanul már lendül is kezem, hogy egy hatalmas pofon csattanjon az arcán. Ha ugyan nem akadályoz meg ebben, de azt igen csak kétlem, lévén abszolút nem jellemző rám az erőszak semmilyen formája, így ez elég váratlanul érheti.

- Elmondanád, hogy mégis mit képzelsz magadról? – Szakad ki belőlem a kérdés. Még csak nem is esik nehezemre az, hogy ne emeljem fel a hangomat. A szavaim halkak, de mégis érezhető belőlük az a bizonyos belső feszültség, amit még mindig igyekszek visszafojtani, sikertelenül.
- Nem elég, hogy részeg vagy, úgy viselkedsz, mint egy dúvad és még ha csak előttem tennéd ezt, de nem, a gyerek előtt is! – Mély levegőt veszek, és igen, most közel állok hozzá, hogy megátkozzam, csak hát valószínűleg amilyen szerencsétlen vagyok az átkokban, valószínűleg fordítva sülne el a dolog. Még az is átsuhan az agyamon, hogy esetleg el kéne kábítani a fenébe és akkor nem lenne vele több dolgom, de azt hiszem, ez azért nem lenne túlságosan jó ötlet.
- Nem ismerek rád. – Mondom végül pár perces hallgatás után, végtelenül csalódott hangon. Kezd igazán elegem lenni.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-03-05, 13:28

+16 - trágárkodás előfordulhat

Kellett ez a ferde este, még akkor is ha tudom, hogy nem kell most sok ahhoz, hogy elveszítsem a józan kontrollomat. Különben is drága cimborám kapcsolata is igen csak válságol, van mit bőven elfelejteni. Hermes sem rejtette véka alá a jókedvét, hát én sem. Jó nők voltak ott a szórakozóhelyen, egyikkel-másikkal még kicsit szórakoztunk is. Hiányzott már bárminemű flört is az életemből, Ryn pedig mostanában mindennel foglalkozik, csak velem nem. A rossz az, hogy ezt a pia hatására képes vagyok sokszorosára is felnagyítani és amikor csak egyszer is szóba kerül, igen csak tudok csúnyákat mondani. Nem volt szép tőlem, de úgysem tudja meg soha az életben.
Most össze kellene szednem magam, hogy igazán férfi lehessek, ismét a ház ura mint a régi szép időkben. Eltökélten próbálkozok be Aerynnél, határozottan, kissé durván is csak ez fel sem tűnik nekem. Csak azt akarom, hogy végre az enyém legyen. De amikor tiltakozik és megpróbál eltolni, akkor egy kissé sikerül kiborítania.
- Neked mindig van valami kibaszott jó kifogásod! Ha nem az, hogy részeg vagyok, akkor az, hogy fáradt vagy, vagy itt a gyerek, vagy dolgoznod kell. Minden kicseszett dolog fontosabb, mint én. Rohadtam volna meg inkább az Azkabanban mi? - fakadok ki hangosan, igen csak feldúltan. Céltalanul hadonászok mellé a levegőben és próbálom megtartani az egyensúlyom. Rohadjon meg az is ott ahol van...
- Miért nem akarsz csak egyszerűen kielégíteni akkor? - már szabályosan az alkohol beszél belőlem és csak az hallgattat el, amikor megragad, hogy menjünk a szobába. A szobába? Jól hallottam? Most tényleg megteszi egy szó nélkül? Lassan elindulok vele, de közben a lábai közé nyúlok. Épp jókor, amikor megjelenik Trystan. Én ezt nem hiszem el, már megint itt van?
- Apa anyával akar rosszalkodni, szóval menj fel a szobádba és aludj ha jót akarsz magadnak. - dörmögöm kissé fenyegetően, lépek is egyet felé. Alighanem az önkontrollom maradéka is felmondta a szolgálatot ebben a pillanatban. Szóval jobb lesz, ha valaki visszafog, mielőtt én nem tudnám magamat. Eddig sem sok jó pontot szerzett ez a gyerek nálam, amióta csak itthon vagyok láb alatt van és idegesítően utánoz mindenben. Ami eleinte bosszantó mégis jópofa volt, az jelen pillanatban erősen zavaró tényező a szememben. Minek ide ő egyáltalán?
Visszamegy a szobájába, amire én is csak felszusszanok. Ismét csak Rynnel akarok foglalkozni, semmi más nem érdekel jelen pillanatban.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-02-26, 22:04

Sokszor azt kívánom, bár lenne egyszer, csak egyszer egy nyugodt éjszakám. Amikor nem történik semmi. Túl nagy kérés lenne? Csak egyszer lenne úgy, hogy Trys nem kel fel az éjszaka közepén, hogy nem veszünk már össze megint Cammel valami miatt, hogy ne kellene határidőre elkészíteni egy nehéz bájitalt. Egyszerűen csak aludni akarok. Jó alaposan ki akarom pihenni magam, hogy végre normálisan tudjak létezni, ne zombiként. Akkor nyilván nyugodtabb is lennék és sikeresebben tudnám kezelni a felmerülő konfliktusokat. Legalábbis ebben bízom, de úgysem fogok mostanában egyhamar ágyba kerülni, ezért sóhajtva visszatérek a bájitalhoz.

Nem sokkal később meghallom, hogy valaki matat a zárral, aki nem lehet más, csakis Cam. Eléggé furcsállom azt, hogy ilyen sokáig szerencsétlenkedik vele, ami egyáltalán nem jó jel. Amikor pedig kinyílik az ajtó… egyből látom is, hogy mi a probléma. Abbahagyom az egyik gyökérnek a darabolását és egyelőre csak figyelem a botladozását és nem szólok semmit. Mert erre mit is mondhatnék? Csak remélni merem, hogy Trys nem ébred majd fel a lármára. Végül Cam ideér hozzám. A szándékait pedig elég egyértelműen a tudomásomra hozza.

- Részeg vagy. – Jegyzem meg nem túl barátságosan a nyilvánvalót, miközben leveszem a kezeit a melleimről és a lehető legtávolabb igyekszem tolni magamtól. Valószínűleg nem sok sikerrel, mivel ő jóval többet nyom súlyban, mint én, de ha mégis sikerül hála a bizonytalan helyzetének, akkor becsukom a nyitva hagyott bejárati ajtót, majd újra visszafordulok hozzá.
- Gyere inkább a hálóba. – Azt hiszem, próbálom menteni, azt, ami még menthető, mert, ha Trys felkel, nagyon nem lesz egyszerű dolgom. Már épp elkezdeném Camet terelgetni szépen be a szobába, amikor hallom Trys szobája felől az ajtónyitás eltéveszthetetlen hangját.

- Anya? – Jelenik meg a színen a szőke kócos kis buksi. Trys álmosan pislogva figyeli a párosunkat, de szinte látom, ahogy egyre élénkebbé válik a tekintete. Hát ez mondhatom igazán remek, sőt egyenesen csodálatos.
- Mi baja van apának? – Kérdezi. Na most erre mégis mit mondjak? „Ne aggódj, édesem, apád csak hulla részeg”?
- Ő… ő csak, nem érzi jól magát. Menj vissza a szobádba aludni. – Először látszik rajta, hogy esze ágában sincs engedelmeskedni, de amikor látja rajtam, hogy nem viccelek, és nagyon egy robbanás határán állok és hogy halálosan komolyan mondtam az előbbit, mégis eloldalog, de nem hallom, hogy becsukta volna az ajtaját. Ráadásul a bájital is robbanás közeli állapotba került.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-02-01, 02:53

Az utóbbi időszakban nem igazán járt ki nekünk semmiféle kellemes pihenés, sem szórakozás, de még egy mosoly sem nagyon. Szörnyen frusztrált vagyok és nem csak a szexhiány miatt. A napokban, hetekben másr sem csináltunk mint veszekedtünk. Nem törekedtünk arra, hogy jobb legyen, inkább még azt is elrondítottuk, amit el lehetett. Folyamatos marakodásból pedig inkább szívesebben menekülök otthonról, mint hogy az állandó veszekedéstől felhúzzam magam. Úgyis mindig elvonulás és sértődés lett a vége, elvégre nem fogom Rynt csak azért megütni, mert pillanatnyilag elgurult a gyógyszerem. Micsoda példát mutatnék ezzel és még félő Ryn azt is megkérdőjelezné, hogy így börtönviselten nem lennék Trystan mellett sem beszámítható akkor. Szomorú, de ez az amitől a leginkább rettegek, hogy egyszer csak valaki azt mondja, megváltoztál, sokkal durvább vagy, már nem önmagad vagy, már semmi sem a régi.
Tényleg nem mindig érzek rá annak az ízére, hogy felvegyem a fonalat. Őszintén szólva teljesen szétcsúszva érzem magam, lemaradtam egy csomó mindenről az elmúlt években, kimaradtak olyan dolgok, amiket úgy érzem nem fogok sohasem bepótolni és minden téren tisztáznom kell magam. Nem kiegyensúlyozott az életem otthon, a fiam egy idegen számomra és Rynnel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azokat átbeszélgettük még az Azkabanban. Ha ez mind nem valósul meg, akkor mit várjak a munkahelyemtől, ahol megbélyegeztek három évvel ezelőtt? Vissza kell nyernem a látszólagos megbízhatóságom, a többi meg már nem számít.
Az éjfélt is elveri a mutató, amikor kifordulok az ivóhelyről. Többet ittam a kelleténél, pedig még a normális alkoholmennyiséghez is alig szoktam hozzá. Kissé imbolyogva indulok meg haza, Hermes egy darabon elkísér, aztán úgy döntök, hogy innét már menni fog. Majdnem orra bukok a lépcsőnél és a zárnál is egy tíz percig elszórakozok. De végül belépek a házba. Igen, az itthoni problémák elől mentem el és most rohadtul nem érdekelnek ezek a problémák. Rynt megpillantva félúton rúgom le valahol a cipőm, a bejárati ajtó tárva nyitva és csak annyira vagyok képes, hogy beletúrjak a hajába, egy félig nyálas csókot adjak a nyakára, de inkább csak telebűzölgöm az alkoholos lehelletemmel őt.
- Akarlak cicám... - dünnyögöm csak részegségtől beindultan, miközben szabad kezeimet előre csúsztatom a melleire. Cseppet sem zavartatom magam, hogy tulajdonképpen azt sem tudom merre van a jobbra és merre a balra, de ezt az érzést akkor is érzem, megveszek érte már évek óta.
- Amióta bementem, akarlak...

Tárgy: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn 2016-01-03, 13:55

Háromszor megkavarom az üstben lévő bájitalt, az óra járásával megegyező irányban, majd elégedetten elmosolyodok, mikor a folyadék vörös színre vált, ami jelzi, hogy tökéletes az elkészült főzet. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal hívok magamhoz a pálcámmal jó pár fiolát és megtöltöm azokat a bájitallal, majd gondosan le is dugaszolom. Fáradtnak érzem magam. Trys ugyan már lefeküdt aludni és remélhetőleg most egész éjjel is aludni fog, így tudok foglalkozni a különböző megrendelésekkel. Cameron elment találkozni Hermessel, ami azt jelenti, hogy ő sem fog egy ideig még hazajönni, úgyhogy most csak a munkámmal tudok foglalkozni. Nem mintha Cam nem hiányozna minden egyes másodpercben, de így legalább lekötöm a gondolataimat.

Rápillantok arra a pergamenre, amire összeírtam az összes szükséges bájitalt, amit még el kell készítenem, majd mikor látom, hogy nagyon jól állok, úgy döntök, hogy mielőtt nekikezdenék a következő adagnak, tarthatok egy kis szünetet. Kitisztítom varázslattal az üstöt és bemegyek a konyhába, hogy csináljak magamnak egy kis teát. Ez hamar meg is van és a bögrével a kezemben elhelyezkedek a nappaliban lévő kanapén. Jól esik, ahogy a bögre falán át érzem a forró italt, és jó ideig még nem is iszok bele, csak melengetem a kezeimet. Még mindig ott lappang bennem a fáradtság, és legszívesebben elfeküdnék és elaludnék, de tudom, hogy akkor viszont tényleg nem lesz időm a további bájitalokat elkészíteni, pedig határidőre kell elküldenem a kórházba.

Belekortyolok a teába, reménykedve abban, hogy ez a kis koffein segít ébren maradni. Először olyan, mintha használna is, de pillanatok, vagy percek múlva arra riadok, hogy majdnem sikerült magamra borítanom a bögre tartalmát, mert elszundítottam. Sóhajtok és megdörzsölöm a szemeimet, majd a már csak langyos teát megiszom és felkelek, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat. Egy pillanatra benézek Trystanhez, hogy még mindig alszik-e, de szerencsére, csak egy kis takaró kupacot látok, és hallani lehet, hogy békésen szuszog álmában. Mosolyogva csukom be az ajtót és térek vissza a bájitalokhoz. Most pár kalapkúra-bájital jön, amit könnyű elkészíteni, és talán annak ellenére sem rontom el, hogy ilyen fáradt vagyok. Meg hát ezt a főzetet már szinte álmomból felébredve is rutinosan meg tudnám csinálni. El is kezdem előszedegetni a hozzávalókat.

Tárgy: Re: Jóból is megárt a sok - Cam & Ryn