2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Camrise tényleg csak szórakozik velem... Felsóhajtok, és egyelőre csak karba fonom a kezeimet. Néha már tényleg nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Hol úgy viselkedik, mint akinek tetszik a helyzet, hol meg pont az ellenkezője. A nők miért ilyen nehéz esetek? Nem lenne egyszerűbb, ha csak átadnák magukat az érzéseiknek és nem makacskodnának? - Mondtam, majd lelépek, ha akarok. - Miért akarnám itt hagyni? Örülök, hogy eljött, és végre szóba áll velem. Egyelőre nem tervezem csak úgy sutba dobni ezt a lehetőséget, semmiképpen. Ámbár, mondhatjuk, hogy Camy kezdi kihúzni a gyufát. Komolyan tesztelni akarja a türelmemet? Csak nehogy a végén rosszul süljön el... Általában nem vagyok egy kedves fickó, csak neki mutatom a jobbik felem. - Camrise, azt mondtam ismerlek, nem azt, hogy legilimentor lettem... Amúgy meg, téged ismerve biztosan valami olyanra, amit úgysem tudnék kitalálni, csak, hogy igazad lehessen. - Az egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat. A hangom nem mondható kedvesnek, de még komolyabban nem sikerült felidegesítenie. Inkább csak irritál, hogy ennyire tesztelni szeretne. Ennyire keresi bennem a buktatókat? Valószínűleg kiakadna, ha úgy viselkednék vele, mint másokkal, ez elég lenne vajon? A költői kérdésére csak megforgatom a szemem, de egye fene, nem szólok semmit. Had örüljön ezúttal, de mérget vehet rá, hogy ezt még vissza fogja kapni. - Nem, én mindenre emlékszem, Camy. - Egy halovány mosoly azért ott játszik az ajkaimon. Hát, ha ő nem is, én majd mindenre emlékezni fogok. Ámbár, a következő szavaival sikerül letörölnie az arcomról minden hamis rezzenést. Fáj, nagyon fájnak a szavai, kizökkent a megszokott magabiztosságomból, és egy pillanat erejéig tényleg kiül az arcomra, hogy mit érzek. Néha tényleg kegyetlen egy nőszemély tud lenni... Mégis, tőle hallani a becenevemet, egész jó érzés, de nem puhít meg. Most feldühített, ő akarta ezt. - Valószínűleg igazad van. Elvégre, téged egyáltalán nem érdekellek - sóhajtok fel. Nem, nem akarom ilyen könnyen feladni, nem is fogom. Viszont, egy kis szünetet tartanom kell, ki kell találnom, hogy mivel győzhetném meg... - Igaz is, nem mintha arról lennél híres, hogy beismernéd, ha másnak igaza van. - Mindig csak a saját igazát védi. Egyszer majd a büszkesége fogja majd a sírba vinni, abban biztos vagyok. Na, nem mintha én sokkal jobb lennék, de én szerintem kicsit könnyebb eset vagyok nála. Követem őt a padra, és... Talán kicsit túlzásba vittem. Hagytam, hogy az undok, rohadék énem nyugodtan kiélje magából a sérelmeket, amiket eddig elviseltem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen érinti. Ismét bele nyilalt a fájdalom a mellkasomba, de ezúttal a bűntudat miatt. Emelném a kezem, hogy letöröljem a könnycseppet az arcáról, de megáll a kezem a levegőben, amikor megcsókol. Olyan... Kellemes volt, érzéssel teli. Viszont, az utána következő szavai ismét csak összetiporják azt az apró reményt, ami kialakulni készült a szívembe. Ledermedek, egy szót sem tudok szólni. Nem, ne akarok erősködni, nem akarom ráerőltetni magam. Nem is megyek után, csak lehajtott fejjel hallgatom a lépteit, ahogy elrohan. - De én akkor is szeretlek. - Halkan mondom, csak azután, hogy eltűnt a folyosókon, ha már egyszer megígértem neki, hogy nem fogja ezt hallani tőlem. Még egy kis ideig ott üdögelek, gondolkozom, hogy mégis mit tegyek, talán... Itt az ideje, hogy ő küzdjön egy kicsit értem. Kíváncsi vagyok, hogy hajlandó lenne-e tenni bármit is, ha úgy érzi, hogy tényleg elveszít engem. Veszek egy mély levegőt, felállok a padról, és elindulok a hálókörletembe. Még ki kell gondolnom ezt a tervet.
Music | második kör | Clothes | Words: 560[You must be registered and logged in to see this link.]
El nem tudom képzelni, hogy miben reménykedett szegény gyermek, de nem is érdekel, mert most épp ő akarja az én bocsánatomat és nem fordítva. Nem akarom, hogy mindent megtegyen, csak a határaival játszok, de látom hogy ez neki nagyon nem jön be, amit csak sajnálni tudok én ilyen vagyok, így is halok meg. De valamiért úgy érzem, hogy Eddie csalódott de nem lep meg, nem vagyok könnyű eset. - Ha gondolod nagyfiú itt a lehetőség. - mutatom kezemmel színpadiasan a lehetőséget, de merem remélni, hogy nem hagy itt a fenébe, mert akkor nagyon rá fog fázni arra. De tényleg, ha ennyire nem akar velem lenni jobb is ha elhúzz innen a picsába és elfeljt, nincs semmi kedvem most ehhez a húza-vonához, van jobb dolgom is mára, mint vele veszekedni. Majd a szemembe néz és próbál bennük olvasni csak azt nem hiszem, hogy talál benne valamit, hisz egyesek szerint egy érzéketlen ribanc vagyok. - Tényleg Edward? Ennyire kiismertél, akkor mire gondolok most? - húzom ravasz mosolyra ajkaimat, de úgyse fogja kitalálni hogy mire gondolok, sose fogja kitalálni, mert jelenleg azon gondolkodom, hogy félpucéran simogatja a felemás szemű cicámat és ezt hasra vágással, vagy gondolatolvasás nélkül sehogy sem sikerülhet neki, hajrá Eddie, remélem nagyon erősen gondolkodsz. Nem tudom mit akar tőlem ennyire, de hogy nrm vekszem le vele és nem fog sose eljutni odáig, hogy egy pár legyünk az biztos nem fog bekövetkezni, nem hagyom. - Nem nagy kicsit a szád? - mindössze csak egy költői kérdés volt, nem várok rá választ, azonban semmi kedvem sincs már lassan vele lenni, nem akarok itt lenni, legszívesebben kifutnék a világból, mikor meglátom őt ilyenkor. Nem szeretem, mikor egy faszi adja a kemény külsőt és játsza hozzá az agyát is, annál nagyobb mérgem ninca is… Szóval jó lesz, ha Edwardka leszállna végre a magas lóról és újra normális lenne, mint régen. - Emlékszel rám, szóval csak arra a kislányra emlékszel? Hát… sajnálom, hogy csalódást okozom. - tudom, hogy ezt most szar lehet hallani, de akkor is igaz, nem igazán emlékszem rá, régen volt hogy szerettem és mára elmúlt, most meg talán kialakulhatna újra, de nem akarom, elegem van a férfiakból és nem akarok egyelőre párkapcsolatban élni, szóval semmi értelme most ennek az egésznek. Inkább nem is figyelek oda az előbbi megjegyzésére, szarkasztikus, miért mer szarkasztikus lenni velem? Sose tűrtem valami jól, ha valaki úgy beszélt velem, ahogy én nem akartam. Eddie meg mintha… mintha, nem! Nem! Nem! Nem! Nem fájhat neki és nem hagyhatja, hogy mindez kiül az arcára, nem ilyen srác, tudja hogy ezzel kínozhat engem? - Eddie… - nem, nem fogok elérzékenyülni pont most, nem fogok neki engedni, jobb ha valami kis izénak hisz és leszáll rólam, legalább nem fog bennem csalódni és nem fog kiábrándulni, ezzel is csak őt védem és inkább nem mondok semmit, pusztán ennyit tudok kimondani, csak a becenevét. - Nem tudom Ed… talán jobb lenne. - remélem nem akar majd hisztérikát játszani vagy valami hasonlót, mert tényleg talán mindkettőnknek jó lenne, ha ennek itt és most vége lenni, legalábbis neki tuti jobb lenne, szóval… igen, hát nem tudom hogy mitévő legyek, szóval próbálok valamit kieszelni. Következő szavai azonban leperegnek rólam és elnevetem magam, nem fog tudni megbántani, hiába próbálkozik. - Ezt te sem hiszed el nagyfiú, engem senki sem fog megváltoztatni, soha. - nem szabadna fájnia, de valamennyire azért szarul esek, ámbár vele ellentétben én ennek még csak jelét sem adom, szóval nr is várja tőlem, hogy most látványosan szarul érezzem magam, inkább a padhoz megyek és onnan bámulom. De mikor követ… Na jó, szavai teljesen szíven találnak, legördül egyetlen könnycsepp az arcomon, amit nagyon is jól láthat, de nem tudom mit tegyek, odahajolok és megcsókolom. Nem követelőző, nem mohó, nem édes, hanem vágyteli. Nem tudom miért csókoltam meg, szerintem rutim volt, kellett ez már nekünk, de nem gondoltam meg magam, jobb lesz nekünk külön. - És ezzel vége, hagyj békén Eddir, jobb lesz neked nélkülem. Nem akarom, hogy jobban és mélyebben érezzem irántad… Szia… - hadarom le gyorsan, a sírás kerülget, de gyorsan elviharzok, nem is tudna utánnam jönni olyan gyorsan szaladok el, majd pár folyosónyi után megállok, leülök egyedül egy padra és vörösre sírom hallkan a szemem, majd összeszedem magam, elindulok a szobám felé, el kell felejtenem Eddiet, a csók is butaság volt, ez csak ennyi volt kész vége… az egésszel csak annyi a baj, hogy tudnám szeretni, de… félek, hogy megbántanám, jobb lesz neki nélkülem, sokkal jobb lesz.
a hozzászólás Eddienek készült, túl szót tartalmaz.
A bocsánatkérésből egészen más kerekedik ki, de természetes, hogy nem fogok neki úgy ugrálni, ahogy csak szeretné. Na meg, azt sem tűröm, hogy ha úgy próbál kezelni, mint minden másik férfit. Én túl büszke vagyok ahhoz, hogy palotapincsivé váljak. Nem is értem, hogy hogy tudta még csak feltételezni is a dolgot. Néhanapján kissé csalódom Camy-ben. - Ugyan, ha nem akarnék veled egy légtérben tartózkodni, előbb lépnék le én -sóhajtok fel, de állom a pillantását, miközben karba fonom a karjaimat. Én szeretek Camy szemébe nézni, és nem csak azért, mert így ő is láthatja, tisztán kiolvashatja, hogy mit gondolok igazából, hanem, mert én is látom, hogy ő mit gondol valójában komolyan. - Olyan egyértelmű. Ha nem tudnád Camy, akkor elárulok. Nyitott könyv vagy nekem. - Talán ezúttal megint átléptem egy határt... Most viszont nem bánom, egy kicsit sem. Jól esett kimondani, amit gondolok. Pláne, hogy tényleg igaz. Olyan régóta figyelem már Camyt, hogy majdhogynem előre meg tudom mondani, hogy mit lép. Persze, a mai napig meg tud lepni engem - különben túl gyorsan kiábrándulnék belőle -, de sokkal jobban ismerem őt, mint azt rólam gondolná. - Ugyan már Camy... Én nem színészkedek, ne hitegesd ezzel magad. - Összeráncolom a szemöldököm. Kezd idegesíteni, hogy ennyire nem akarja elfogadni a valóságot. Tény, hogy sajnálom, és tény, hogy szeretem őt. Miért nem lehet ezt úgy, ahogy van elfogadni? Mintha a valóság olyan fájdalmas lenne... - Régen is ilyen voltam, mindig. Kiskorunkban is. Én emlékszem rád, és azt mertem feltételezni, hogy te is rám. - Érzem a szúrást a mellkasomban, de inkább nem foglalkozom a csalódás keserű ízével, helyette inkább tartom a rideg, komoly pillantásomat. - Azt látom... - jegyzem meg kissé szarkasztikusa. Még akkor sem rezzen meg az arcom, amikor megpróbálja eljátszani, hogy mennyire szeretne megcsókolni. Pedig, a szívem majdnem kihagyott egy ütemet, de ez túl álomszerű lenne. Tudom, hogy Camy hangulat ember, de nem ennyire... Szóval hárítom, és a saját előnyömre fordítom a helyzetet. A szavai viszont határozottan szíven döfnek, egy pillanatra tényleg kiül az arcomra, hogy mit érzek, de inkább gyorsan rendbe szedem az arcizmaimat. - Igaz, de te egyszerűen csak nem érted ezt. - Elég rideg a pillantásom, ahogy kiejtem ezeket a szavakat. Az elpirulása... Sajnos nem elég gyógyír ezúttal. Ennyitől most nem fogom jobban érezni magam, még ha az emlékét biztosan meg fogom jegyezni ennek a pillanatnak. - Ennyire azt akarod, hogy téged békén hagyjalak? - Az előbbi mosolyomnak nyoma sincsen. Nem, ez már tényleg bunkó volt, még tőle is, de ha így szeretne játszani... Azt hiszem nem hagyhatom, hogy egyoldalú legyen a játszma. - Mit nem értesz azon, hogy nem akarlak megváltoztatni? Kezd úgy tűnni, mintha te akarnád, hogy jöjjön végre valaki, aki erre képes lenne - jegyzem meg, és nem rejtem véka alá a véleményemet. Jelen pillanatban nem érdekel, hogy mit fog ezután gondolni, ha ő bunkó lehet, azt hiszem itt az ideje, hogy megmutassam neki, milyen, ha nem vagyok olyan kedves, hogy ne sértsem meg a szavaimmal. - Nem fogom, ne aggódj. Ha ennyire nem akarod hallani, akkor sosem fogom kimondani, nem fogok egy veszett üggyel szórakozni. - Most már az én arcomon is ott játszik egy apró mosoly, ahogy követem őt, és leülök mellé. Amit mondtam, nem teljesen gondoltam komolyan, de egyelőre lehet felfüggesztem a Camy után való kajtatásomat. Kíváncsi vagyok, hogy mit szólna hozzá...
Music | második kör | Clothes | Words: 549[You must be registered and logged in to see this link.]
Edward Ian Payne nem igazán tudod, hogy milyen fába vágod a fejszéd, mert aki velem kezd, azt nem igazán lehet nevezni épeszűnek. Valahogy nem gondolom, hogy mindenki kedvesnek, aranyosnak és elbűvőlönek tart, főleg nem az "exeim". Sose szerettem sokat szórakozni a férfiakkal és nem szerettem, ha egy idő után idegesítő megrögzött és tulajdon mániássá válnak. Mindig ez történik és mindig így járok, hogy elkezdenek kakaskodni és harcolni értem. Eddig legalább Ed nem lett egy ilyen selejtes hím, eddig normális és jól is tartja magát. De nem hiszem, hogy könnyen beadom a derekam és megbocsátok neki, egy kicsit még látni akarom, ahogyan próbálkozik és vágyakozik utánam, de nem hiszem hogy puhapöcs lenne és könyörögne a bocsánatomért, de lássuk, hogy mi fog kisülni az egészből. - Tudod mit Eddie, nem várok el tőled semmit sem, ha szeretnéd távozhatok is… - sóhajtok egy aprót és szemeibe nézek, de nem szeretek oda sokat nézni, mert látszik rajta, hogy komolyan gondolja és tényleg bánja… emellett még mást is látok, de arra inkább már gondolni sem merek, azonban mikor felhúzza a szemöldökét, akkor én is így teszek és kíváncsian várom, hogy mit fog lépni, azonban mikor meghallom, mit mond… hát bár ne mondta volna ki őket. - Én nem is gondolok ilyenekre, honnan veszed? - nem, ennyire nem ismerhet, ennyire nem tudhatja, hogy tudat alatt erre gondolok. Valójában igaza van, sokan mondták már, sokan kértek bocsánatot azért, mert megcsaltak, hisz nem tettem szét a lábam nekik, mint egy olcsó rittyó, mindenkinek van méltósága és hát nekem is van. Nem fogok senkivel sem lefeküdni, nem vagyok ribanc és sose fogok senkivel sem… mindegy, szóval számomra teljesen lényegtelenek ezek a szavak, nem tudom elhinni hogy bárki komolyan gondolja, hogy sajnál valamit. Elég csak magamból kiindulni én sem bánom, hogy játszadozom és hamar váltom a pasikat, mert nekem ez egyértelmű és nem tudom, hogy mire gondolnak a fiúk, akik járni kezdenek velem… Egyikbe sem tudtam beleszeretni és soha nem is akarok, még hogy szerelem? Az csak egy kitalált elme baj, semmi több mint pillanatnyi elmezavar, mely megzavarja a racionális gondolkodást. - Erre még én sem jöttem rá. - mondom neki elgondolkodva, mert valójában is így volt. Nem tudtam hogy miért színészkedik, de azt tudtam hogy igen, tényleg csak színészkedik. Félmosoly ott van az arcán, de utána még megszólal, szóval ezek szerint… argh… ez a pasi kikészít. - Tudod Ed hosszú évek alatt nem láttalak, nem is tudom milyen voltál, csak emlékfoszlányok vannak belőled. De most érezzem magam különlegesnek? Szerintem természetes, hogy bocsánatot kérsz, ha megbántasz! - teljesen őszintén beszélek hozzá és minden teljesen igaza. Évek alatt nem láttam sokszor, nagyon régen láttam utoljára és akkoriban csak minden lánnyal szórakozott, akkor most miért változott meg volna? Aztán a másik, hogy nem érzem magam különlegesnek, mert ez egy természetes dolog, ha engem valaki megbánt, az kérjen tőlem bocsánatot. - Kreatív vagyok ez igaz, de… hát… - teljesen megérdemli azt, amit kapni fog és igazából teljesen jogos is lesz, számomra legalább igazságosnak is tűnik, bár mikor megjátszom, hogy mennyire vágyom a csókjára félek, hogy átlát rajtam. De így is volt, mielőtt eltolhattam volna az arcát, azelőtt elkapta a kezem és közelebb hajolt hozzám… zavaróan közel. - Én meg nem veszem be ezt a megakarlak hóditaní effektust Eddie. Mindketten túl okosak és tapasztaltak vagyunk a másikhoz. - jegyzem meg neki és remélem fel is fogja azt, amit mondok neki. Tudom, hogy nem olyan férfi, akiből játékszer lehet, de én meg nem vagyok olyan lány, aki beveszi ezt az egész hú de tetszel nekem, azt akarom hogy az enyém legyél. Majd mikor ráfúj az ajkamra, elmosolyodom és talán kissé el is pirulok, de a hirtelen kis "zavar" megszűnik. - Mit tudom én, ha ennyire nem tudod próbáld ki és szedjél fel egy kis nyomoroncot, nagyon sok van belőlük a suliban és egy csomó exed húga is idejár, ha családban szeretnél maradni. - tuti meg fogom ezzel bántani, de igazam volt, mindig őszinte voltam, ezt nem vonhatja kétségbe. Nem is tudom, hogy min nevet de engem is arra késztet, hogy ezt tegyem, azonban parancsolok magamnak és nem teszek így… nem szabad elnevetnem magam, főleg vele nem nevethetek. - Engem nem lehet megváltoztatni, de… a lehetetlennel meg ha szeretnél próbálkozz, de ne mond azt hogy én nem szóltam. - mondom neki, majd hátradobom a hajam és elmosolyodom, érdekelne, hogy mit lát bennem ennyire, mert az igaz, hogy egyedi vagyok és hozzám fogható nincs, de nem értem, már sokszor megbántottam, de mégis kitart mellettem, már csak az a kérdés, hogy meddig fog. - De sose mond, hogy szerelmes vagy belém, attól frászt kapok már.- jegyzem meg sóhatjva, majd elindulok az egyik pad felé és leülök rá és onnan nézem, hogy vajon követni fog e, amúgy be kell látnom, hogy elég jó segge van…
a hozzászólás Eddienek készült, túl szót tartalmaz.
Eljött, de valószínűleg cserébe vár is valamit. Engesztelést, szép szavakat... Valamivel biztosan bizonyítanom kéne neki, de, egyrészt fogalmam sincs, hogy mivel, másrészt, nem is az a típus vagyok, aki térden csúszva könyörög egy nőnek, hogy megbocsásson neki. Nem bírom az ilyen férfiakat, már ha annak lehet azokat nevezni. - Miért Camy, mit szeretnél tőlem hallani? Újat nem hiszem, hogy bárki is tudna neked mondani -vonom fel a szemöldökömet. - Ha azt gondolod, hogy azért, mert már sokszor mondták neked, értéktelenné válnak a szavak, akkor tévedsz. Én komolyan gondolom őket. - Nem mosolygok, teljesen komolyan nézek Camy szemébe. Azt akarom, hogy végre megértse, hogy miért mondom ezeket a szavakat. Bár, biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz vele megértetnem. Elég keményfejű, ha a szerelemről van szó. A kacagására felvonom a szemöldökömet, a szavai hallatán pedig egy félmosoly is kikívánkozik. - Lehet, hogy jó színész vagyok, de miért akarnék neked színészkedni Camrise? - teszem fel neki a kérdést, a szemöldökömet felvonom, de az ajkaimon még mindig ott játszik az a félmosoly. - Nem fogom megjátszani magam, de térden csúszni sem. Szerintem ismersz már annyira, hogy tudd, ha sajnálok valamit, akkor bocsánatot kérek, de még ez is ritkán esik meg. - Majdhogynem különlegesnek érezheti magát, amiért tőle hajlandó voltam egy ilyen kis kiakadásán bocsánatot kérni. A szavaim komolyságát pedig visszatükrözi az arcom is, nem mosolygok, pláne nem a következő ajánlatát hallva. Annyira nem tetszik amikor ennyire szemétkedni igyekszik. - Ugyan, elég kreatív vagy szerintem... - jegyzem meg, ismét elővarázsolva az előbbi csibész félmosolyomat, amikor meg közelít... Egy pillanatra tényleg elhiszem, de hamar feleszmélek, mielőtt még megcsókolna. Amikor megpróbálja eltolni az arcom, elkapom a kezét, és ezúttal én hajolok hozzá igencsak közel. - Camy, én nem egy olyan férfi vagyok, aki csak úgy hagyja magát ugráltatni és átverni, ezt jegyezd meg... - és ezúttal én húzódom el tőle, pont azelőtt, mielőtt még majdnem megcsókolnám, inkább csak ráfújok az ajkaira. Tanulja meg, hogy velem nem szórakozhat. - Nagyon jól tudom, hogy nem vagy az - mosolyodom el. - Szerinted hozzám illene egy jókislány? - Most meg már el is nevetem magam. Nevetséges feltételezés lenne. - Én? Csak téged, azt aki vagy. Miért akarnálak megváltoztatni? - nevetek fel ismét, és tényleg nem értem, hogy miért is kéne megváltoztatnom. Én így szerettem belé, nem néztem sohasem jó kislánynak, szende szépségnek. Ismerem már, elég jól, és így szeretem őt.
Music | második kör | Clothes | Words: 390[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem kellene itt lennem, egyáltalán nem kellett volna eljönnöm erre a találkozóra, de valamiért mégis csak eljöttem és most itt vagyok, amiért hálásnak kéne lennie, mert nem sok ember miatt teszek meg ennyit. Tényleg mérges vagyok rá és mondanék neki csúnya dolgokat, de valami megakadályoz ebben. Nem kéne ilyen jól bánnom egyetlen játékszeremmel sem, de hát ő egyszer lehet különleges, nem igaz? Ha ez kell ahhoz, hogy… nem, nem akarom lekoptatni, inkább csak érdekel, hogy mennyit bír elviselni és mikor mondja be az unalmast. Ha holnaptól keres mást, akkor nem volt elég méltó arra, hogy velem legyen. Na de most koncentráljunk a jelenre és arra, hogy mit fogunk csinálni, amikor végre túl esünk ezen a flegma játékon, vajon mivel fog próbálkozni? Rám fog mozdulni? Nem, Camy nyugodtnak kell lenned, szóval lélegezz, ki és be, ki és be. Jól van, jókislány és most flegma és sértődőtt pofit elő, nem bocsátasz meg neki, légy erős, NINCS könnyen kegyelem. - Nem mondtál ezzel semmi újat, csalódást okozol Edward. - nem tudom mire vártam, de nem pont erre, hisz amit mond az nem is különleges és amúgyis köztudott, szóval nem tudom, hogy mire veri itt magát nekem, ha ekkora csalódást okoz nekem. Igazán megerőltethette volna magát, de a mosolyát viszont nem viszonzom, inkább felhúzom a szemöldökmet. Majd a mondatán kacagok egyet, nem szándékosan, de akkor is kikivánkozik belőlem. - Hát nem igazán tűnt fel nekem, hogy mennyire bánod, hisz aki bánja az nem mosolyog ennyire Edward, szóval próbálkozz kicsit jobban, hisz megy neked a színészkedés. - tényleg gonosz nőszemély vagyok, de nem izgat, akkor is vicces ez az egész és tényleg jó színész, tudtam hogy jól megy neki, hisz régen annyi jelentéktelen lányt szedett fel, amennyit csak tudott. Semmit sem változott, vagyis mégis. Most már legalább van ízlése és tudja, hogy mi a jó, de eddig nem tudta… csak sajnos nem igazán tudok neki hinni, egyelőre nagyon nem megy… annyi férfival, na jó ez túlzás, annyi kisfiúval találkoztam már, hogy már teljesen immunis vagyok az ilyenekre. - Hát akkor sajnálom… ez van Edward, nem lesz megbocsátás. - mondom neki, de ez tudja, szóval szerintem lassan indulhatok is, hisz semmi kedvem sincs ahhoz, hogy itt vitatkozzak vele, miközben egy roppant egyszerű dolgot sem képes megtenni értem. Szóval szerintem nincs miről beszélnünk… már épp készültem volna megfordulni, mikor megszólal. Szóval találjak ki mást? Újabb mosoly húzodik az arcomon… elindulok felé, szép lassan és kecsesen lépkedek, mikor odaérek megfogom a kabátja két szélét és szemeibe nézek. - Nem bírom tovább… csókolj meg. - elég jó színész vagyok én is és még hiteles vágy teli hangom mondta, biztos hogy beveszi és nem fog gyanakodni, most nem gyanakodhat, hisz még majdnem én is elhittem ezt az egészet… Közeledem az ajka felé, lábujjhegyre állok, hogy felérjem, majd mikor csak pár miliméter választ el tőle, eltolom az arcát és hangosan felnevetek. - Nem… nincs semmi más, vagy… hmmm… mit akarsz tőlem Ed? Én nem vagyok egy édes kislány, akkor miért próbálkozol? Sokan megakartak változtatni és elbuktak… szóval, kivele, mit akarsz? - lépek hátra kettőt és karba teszem a kezemet a mellem előtt… vajon most őszinte lesz?
credit by lena
Edward Ian Payne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ugye már nem haragszol? 2015-12-12, 22:34
Kellemetlen a helyzet ugyan, de végül is meg fogom tudni oldani, én mindig megoldom valahogyan a problémákat. Persze, adja az elérhetetlent, de ha tényleg nem akarna megbocsájtani nekem, akkor ma nem lenne itt. Ez is csak annak a jele, hogy valamit nagyon jól csinálok, csak annyi, hogy vigyáznom kell, nehogy elszóljam magam, mint a legutóbb. Persze, ezzel is csak addig kell óvatosnak lennem, amíg meg nem hódítom a szívét, már pedig ezt minél előbb szeretném elérni. Ezért is vagyok olyan engedékeny minden téren. - Tudom Camy. Nincs még egy olyan lány, aki a nyomodba érhetne bármilyen téren is. - Az előbbihez hasonló, de már kissé inkább vidámabb mosoly játszik az arcomon, miközben felelek a szavaira. Tudom, hogy ő nem olyan, inkább neki nem tűnik fel, hogy én mennyire más vagyok vele. Pedig igazán értékelhetné. - És pont azért, mert tudom, hogy ilyen vagy, igyekszem minél inkább egyértelművé tenni, hogy mennyire sajnálom - teszem még hozzá, csak úgy mellesleg. A nagylelkű felajánlásomból pedig viccet csinál... Kiakasztó egy nőszemély, ha nem kedvelném, lehet, hogy már tényleg faképnél hagytam volna, de így most csak felnevetek. Nem veszem komolyan ezt a kijelentését, még akkor sem, ha tisztában vagyok vele, hogy ő ezt tényleg komolyan gondolta. -Na, azért becsületem nekem is van. Meg kint rohadt hideg van... - húzom el a számat, de végül is lerí rólam, hogy még csak fontolóra sem vette a dolgot. - Találj ki valami mást. - Bármi másra hajlandó vagyok, de az önbecsülésemet még érte sem dobom sutba. Biztos vagyok benne, hogy ismer annyira, nem fogom hagyni, hogy ilyesmire rávegyen.
Music | második kör | Clothes | Words: 260[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről, nem is tudom hogy miért akar velem találkozni, de biztosra vehetem, hogy bocsánatot akar majd kérni. Kathyvel is van elég gondom, de most igazából Ed elsőbséget élvez, valamiért, de nem fogok elpuhányulni, meg amúgysem érzek semmit sem iránta, egyszerűen csak egy újabb unalomüző, aki ráadásul jól is néz ki. Mindössze ennyi az egész, de megbántott, utáltam már régen is, amikor egy kis taknyosnak néznek és ő pedig ezt tette, majd még mindenek felett gúnyolodónak is tűnt, nem fogok egykönnyen megbocsátani neki és merem remélni, hogy nem fog tenni semmi olyat, ami miatt könnyen beadnám a derekam. Természetesen nem öltözködöm túl, kifejezetten kikötöttem Maddynek, hogy nem lehet szexy, mert nem érdemli meg azt, hogy azt a Camyt lássa, ez a büntetése. Kicsit késésben vagyok, de kit érdekel? Nem én akarok tőle bocsánatot kérni tőle, mert olyat tettem, amit nem szabadott volna vele ellentétben. De tudom, hogy bánja, miért ne bánná, hogy sikerült magától eltávolítania? Biztosra veszem, hogy minden egyes napja szenvedés volt nélkülem, nem csodálom hogy nem bírta már tovább. Majd mikor megérkezem, akkor végig mér, amitől a hideg futkos a hátamon, azt hittem hogy sokkal több tartás lesz benne, de nem is érdekel, ha csalódott abban, amit most lát. Nem fogok kiöltözni egy egyszerű bocsánat kérés miatt, ő sem vitte amúgy túlzásba, ing, farmar, bőrkabát, sőt még a haja sincs belőve, de nem mondhatom hogy kevésbé vonzó, mert hazudnék. Köszönés és a kérdés is elégge barátságtalan volt, de nem is igazán izgatott ez az egész, hisz még nem bocsátottam neki, szóval nagyon kell tepernie, hogy elnézzem neki a botlását. - Bocsánatot kérni, mi? Hát értem, de szerintem jobb lenne, ha rájönnél, hogy én nem vagyok olyan, mint az átlag. Én nem fogok egyhamar felejteni. - nem tudom, hogy miben reménykedik, de abban biztos nem reménykedhetett, hogy ennyi elég lesz. Nem fogok ilyen gyorsan felejteni és egyébként sem fogok megbocsátani neki még, az túl egyszerű lenne a jelenlegi helyzethez, szóval élvezzük ki, hogy egyelőre játszhatok vele és tuti, hogy felajánlja, hogy bármit megtesz azért, hogy megbocsássak, és… igen, fel is ajánlotta, amire csak elnevettem magam, szóval valami frappáns kell, valamivel megkéne aláznom, szóval legyen mondjuk… - Fuss pucéran bele a Fekete-tóba! - gonosz mosolyra húzom az ajkamat és felcsillan a szeme, ha ezt megteszi, akkor megbocsátok neki, abban biztos lehet. Vajon megteszi? Nem, tuti nem teszi meg, annyira nem tökös, hogy erre is képes legyen, valójában azt hiszem, hogy itt fog hagyni röhögve, de azt sem bánom, ő dönti el, hogy mikor hagy itt, de lehet megkönnyítem a dolgot, elkezdek hátrafelé tenni pár lépést, miközben egyre nagyobb lesz a mosoly az arcomon, Edward Ian Payne, hát akkor kezdődjön a játék, harca fel, csak nehogy elbukj és sírva szaladj ki a világból miattam. Még mielőtt válaszolna gyorsan rá is kacsintok.
credit by lena
Edward Ian Payne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ugye már nem haragszol? 2015-12-02, 17:57
Rideg. Ó, Camrise Arogonte! Nem vártam tőled kevesebbet. Túl könnyű lenne minden, ha tényleg megbocsájtott volna már nekem, vagy ha csak egy kicsi kis reményt hagyna arra, hogy megbocsájt nekem. Tényleg nem csalódtam benne, valahol mélyen fel is készültem erre. Viszont, én akkor is kedvesen mosolyogtam rá, túllépve a húsz perces késésén is. Végül is, eljött. Ha nem jött volna el, akkor tényleg kiakadtam volna rá, lehet, hogy még melegebb éghajlatra is elküldtem volna. Sok mindent elnézek Camy-nek, mivel kedvelem, de ez már azért túl sok lenne nekem is. Még a köszönésén is túllendültem. Azt az erőt, amivel vonz magához, még a ridegsége sem tudja megállítani. No meg, lehetne rosszabb is. Természetesen, amikor megjött, végigmértem, és meg kell hagyni, magához képest tényleg egyszerűen öltözött fel, de nekem még így is tetszett. Viszont, én sem erőltettem meg magam öltözködés terén. Egy szürke, koptatott farmer, egy kék ing, és a fekete bőrkabátom volt az, amit magamra vettem. A hajamat ezúttal nem zseléztem hátra, úgy hagytam, ahogy volt, egy kicsit a homlokomra lógva. A kérdése, továbbra is barátságtalan volt, talán nekem kellett volna kezdeményeznem ezt is. Lehet, hogy úgy jobban jöttem volna ki belőle, mint így. Ez pontolyan, mint valami számonkérés. Kellemetlen, de el kell viselnem, ha azt akarom, hogy megbocsásson nekem. Ő már csak ilyen. - Szerintem te is tudod, hogy bocsánatot szeretnék kérni, azért, amit a múltkor mondtam. Tényleg sajnálom. - Amikor elkezdtem beszélni még magam elé néztem, majd, úgy a mondandóm felénél lassan, óvatosan felemeltem rá a tekintetemet, és egy szelíd, bocsánatkérő mosollyal fejeztem be az egészet. Nem áll szándékomban ma mást tenni, mint bocsánatot kérni, még azt is elhatároztam, hogy egyáltalán nem fogok ráhajtani, hogy lássa, milyen mélyen megbántam a "bűnömet". Bár, könyörögni nem fogok, de a mai napot tényleg arra szánom, hogy elérjem valahogyan, ne haragudjon rám. - És, ha esetleg van valami, amivel kiengesztelhetlek, akkor ha tudom, megteszem neked. - Ezt már határozottan lazábban mondtam, miközben mind a két kezemet a kabátom zsebébe süllyesztettem. Amolyan kiegészítés az előbbi bocsánatkérésemhez. Ha pedig tényleg van valami, amivel kiengesztelhetem, akkor végül is neki szívesen megteszem. Amíg róla van szó, nem bánom. Bár, remélem, nem esik túlzásba a kérésével, hanem az ésszerűség keretein belül marad majd.
▼ 365 ▼ ▼ R U Mine? ▼ ▼ második kör ▼
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ugye már nem haragszol? 2015-10-23, 12:02
Htá azt most Edward biztos megtanulta, hogy elég jól tudok haragot tartani és vigyáznia kell a szájára, ha velem van... Velem senki sem beszélhet úgy, mint a kutyájával, sose engedtem meg senkinek, és sose fogom... Nem vagyok már az a gyerek, aki kihisztizett egy ebédet egy vendéglőbe, én sem hánytorgattam fel neki, hogy hány lányt rontott meg azóta, amióta tudja hogy mire kell használni a lába között lógó valamit.. Szóval nekem ne jöjjön ilyenekkel, mert kinyitom a számat és olyanokat fogok mondani, amiket ő nem akar majd hallani... Sok mindenről tudok, van egy csomó besúgom és egy kedvenc hatodikos kis csaj, aki csak szórja a pletykákat, Arabelly. Ijesztően sokat tud mindenkiről, szóval jobb lesz vele jóban lenni, mert az ilyenektől félni kell, hisz a pletykáknak nagy ereje van és komoly következményekkel járnak. Na de most nem is ez a lényeg, hanem hogy kedves Edward Ian Payne nem adta fel, nem futamodott meg, inkább leveleket irkált nekem... Hogy miért, Nem tudom, azt hittem hogy jól lekoptattam, mikor faképnél hagytam, de ezek szerint annyi nem elég, annál sokkal több kell legközelebb hozzá, szóval azokra a levelekre visszaírtam, de suliban kerülnöm sem kellet... Mindig letámadtak a fiúk, a sok új csere diák is, akikkel inkább nem akartam volna találkozni... Egyre lejjebb megy az a színvonal, mi régen magas volt... Nem tudom mi van a mai srácokkal, de egyik ragyás, másik paraszt, harmadik meg mindennap mást visz ágyba... Nem gondolkodtam rajta sokáig, hogy milyen ruhát is vegyek fel, csak egyszerűen jött az ötlet, de nem öltöztem ki annyira, nehogy azt higgye miatta csíptem ki magam, mert nem igaz... egyszerűen szeretek, csak csinos lenni... Szóval egy fekete bőrkabát, világos felső és fekete naci... ennyi, több nem jár neki, és kész is volt a [ur=http://assets.wornon.tv/uploads/2014/10/haleys-white-tee-leather-jacket.jpg]tökéletes megjelenés[/url]. Nem is tudom mikorra beszéltük meg a találkozót, talán elő kéne kotornom az utcsó levelét, de lusta vagyok hozzá... Talán még korai lenne neki megbocsátani a bűnét, és esélyt adni neki, hogy piros pontot szerezzen, de valamikor annak is eljön az ideje... Jobb most, mint később. Szóval előkotortam a levelet a szekrényemből, felhúztam a magassarkúmat és elindultam... Késében vagyok, de nem baj, nem fogok sietni, lazán sétálok arra... Mikor megérkezem a szél gyengéden játszik a hajammal, lassú és kecses járással megyek közelebb, azonban mosolynak helye sincs az arcomon, és az sem hat meg, hogy ő mosolyog.. Nem fogok mosolyogni. Húsz percet késtem, és még mindig itt van, de egy már most biztos: nem fogok bocsánatot kérni a késésért. - Csáó. - nem épp a legkedvesebb köszönésem, de hát jelenleg nem érdemel többet, örüljön neki, hogy eljöttem és itt vagyok, mert ez nagy szó, bár ne érezze magát megtisztelve. Csak eljöttem, mert hülye pillanatomban a levélben megígértem neki, hogy itt leszek. - Mit szeretnél? - érdeklődöm meg tőle, bár a hülye is tudja, hogy mit akar... bocsánatot fog kérni és próbálkozni fog, de nem értem miért? Apám vajon lefizette, vagy már eladott neki? Kinézem a vén faszból, hogy ilyeneket tesz... Tizenhat évesen már odaígért egy harmincas pasihoz, nem fogja fel, hogy én nem leszek senkinek sem a felesége, és hosszú párkapcsolatom sem lesz... elég volt egyszer.
credit by lena
Edward Ian Payne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ugye már nem haragszol? 2015-10-22, 22:09
A mai nappal végre letelt a "haragszom rád" idő, amit még a múltkori találkozásunkkor sikeresen, vagy inkább sikertelenül, elértem. Úgy tűnik Camrisenek egyetlen szó is elég volt ahhoz, hogy legalább 2 hétre elutasítsa mindennemű közeledésemet. Tényleg haragtartó lett, bár ezt már kislánykorában is előre lehetett sejteni. Akkoriban is nagyon be tudta makacsolni magát, olyankor pedig nem hallgatott senkire, csak ment a saját feje után. Úgy tűnik ez a tulajdonsága csak felerősödött, de nyugodtan mondhatom, hogy nem zavar. Ez csak annyi, hogy jobban meg kell válogatnom a szavaimat, ez nem olyan nagy ár. Mindig is könnyedén jöttek a szép szavak a számra. Az elmúlt két hétben, mivel szóban nem, csak leveleken tudtam értekezni vele. Azokra a levelekre még vissza is írt, még ha elég vicces is volt úgy, hogy egy suliba járunk, még hozzá bentlakásosba. Na mindegy, a lényeg, hogy legalább így hajlandó volt velem beszélni, még ha csak nagyon szűkszavúan is. Viszont, úgy tűnik a szavaim hatással voltak rá, elvégre, a tegnapi levéllel lényegében újra szabad lett a pálya, azaz a közeledés felé. Ezúttal pedig nem fogom elrontani, elvégre, nem tartom valószínűek, hogy túl sok esélyt kapnék még tőle. Bár, ha mégis, az megint csak azt mutatná, hogy valamit elértem. Valamivel korábban jöttem ide, mint a levélben leírtam. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy Camrise hogyan szokott megérkezni, időben, esetleg illően késve... Szóval egyszerűbb volt, hogy előbb jöttem a kelleténél, és egy száraz részére a a régi kútnak leültem. Talán délután öt körül lehet most. A találkozót negyed hatra beszéltem meg, szóval még várhatok egy ideig. Kellemes, bár unalmas tizenöt percnek nézek elébe... Ha viszont megérkezik, illendően felállok, és egy lépést teszek az irányába. - Szia. - Egy kedves mosoly kúszik az arcomra, jelezvén, hogy mennyire is örülök az érkezésének. Be kell, hogy valljam, izgatott voltam. Már alig vártam, hogy ideérjen, és végre újra hallhassam a hangját, amint éppen hozzám szól. Még az sem gond, ha még mindig mérges, elvégre, ma azért vagyunk itt, hogy megbocsásson nekem. Legalább is a levelében az állt, hogy már hajlandó beszélni velem. Ez azt jelenti, hogy akkor végre megbocsájtani is hajlandó lesz, nem? Én mindenesetre bármit megteszek, hogy ezt elérjem.
Egy kisebb mellészólás után egy időre sikerült eltávolítania saját magától a lányt, de a mai nappal végre lejárt a "ne merj hozzám szólni!" időkorlát. Na, vajon sikerül a hasznára fordítania az időt?
