2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Olyan kiismerhetetlenek vagyunk mi magunk; emberek, nincs megoldás minden szituációnkra, hisz a várt eredménynél sokkal meglepőbben reagálunk a helyzetekre. Nem olvashatunk egymás fejében, nem láthatjuk egymás megélt pillanatait, avagy érzelmeit, ahogy a másik személy gondolatait sem tudhatjuk a magunkénak. Nem érthetjük meg a velünk szemben álló félt, hisz egy egész életen át ismeretlen lesz a lénye. Mindig változni fog, mindig más döntést hoz, és mindig meglepő tényt produkál majdan. Tehát nem nyitott könyvek vagyunk egymás előtt, hanem egy zárt formájú naplóra hasonlítunk, amelyet titkok sorai öveznek. Titkok, amelyek sosem látnak napvilágot, amelyek sosem derülnek ki, amelyek örökre rejtélyek maradnak. Talán ez a rendeltetésünk; egymás kölcsönös megtévesztése.. -Vannak egyes helyzetek, amikor igen..-Ismerem el az igazát félig, majdan folytatom a már megkezdett mondatom.-..de legtöbb esetben ez csak természetes, hisz még igencsak fiatal.-Fejezem be, ahogy komolyan beszélek hozzá. Semmiféle illúzióba nem kergetem magunkat, hisz mindketten tudjuk, hogy vannak határok, amelyeket jobb nem átlépni. Kezdve a magánélet egyes területeivel, ámbár én magam nem mindenért harapok. Talán néha túlságosan is elnéző vagyok a diákokkal szemben, de ez csak természetes, hisz úgy fogom fel ezt az egészet, hogy még tapasztalatlanok egyelőre, majdan pedig egyszer fejlődnek. Nagyok lesznek, átveszik a helyem, és ők diktálják majd a varázsvilág lakóinak akaratát. Hacsak nem jön közbe valami váratlanság. -Nem, nem szeretném. Számomra tökéletes a mostani pozícióm.-Zárom le ezzel ezt az egészet, hisz nincs értelme tovább firtatni. Persze egy részem visszaakarná szerezni az énekesi pálya karrierjével járó sikert, de tudom, hogy valami közeleg, ami miatt nem mehettek el. Hitetlenkedve ugyan, de valami zajlik a háttérben, ami hatalmasabb erőket fog megmozgatni, és ami veszélyt jelenthet a varázsvilágra. Egy mély levegővétel, majdan megrázom a fejemet, hogy kitöröljem magamból a zavarós gondolataim sorát, hisz nincs értelme olyanra gondolnom, ami voltaképpen nincs is, nem de bár? -Örülök a lelkesedésének, Miss Roughley, de ne essen túlzásba a bókokkal a végén még azt hiszem, hogy szánt szándékkal elakarja érni magának a jó pontokat ezzel.-Mondom mosolyogva félszegen, s ezzel válaszolva a szavaira, ahogy az asztalhoz lépek végezettül, és keresgélni kezdek.-Ha jól tanul, kérem, csak akkor jó az eredménye csupán.-Mondom kötekedően, ahogy végül nevetni kezdek, hisz csak viccnek szántam, és semmi komolyságot nem akartam ezzel kifejezni. Úgy sem az alapján ítélek, hogy kit mennyire ismerek, avagy ki áll hozzám a legközelebb. Bár nincs is diák, aki olyan szinten a bizalmamba férkőzött volna, szóval.. nem is értem miért elmélkedem ezen. -Hamarosan annak is eljön az ideje, mint minden másnak. Érezze jól magát a továbbiakban!-Köszönök el tőle egyféleképpen, ahogy utána tekintek, majdan pedig ismételten visszatérek a kereső munkámhoz, hisz meg kell találnom azt a bizonyos papírt, és csak remélni merem, hogy meg lesz.
Játék vége!
† Megjegyzés: Köszönöm a játékot / zene: Trespassing
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Slate & Carmen - Kérdéshalmaz 2016-01-27, 19:59
Folyton újabb és újabb kérdések csúsznak ki a számon, pedig tudom hogy nem kellene, mert a végén még kellemetlennek érzi, vagy elszakad nála a cérna és elküld melegebb éghajlatra, hogy miért vájkálok folyamatosan az életében. Persze megteheti azt is, hogy szimplán csak nem válaszol arra, ami nem tartozik rám, de hát... nem mindenki kezeli az ilyesmit ennyire egyszerűen. Van aki simán kiakad, ha túl sokat kérdezel és egy idő után besokall tőle. Találkoztam már ilyennel is na, ezért óvatosabb vagyok egy fokkal mégis csak, nem akarom kihúzni a gyufát már az elején a tanáromnál, amikor eleve azért jöttem, hogy bevágódjam nála. - Tudom, igaza van, ezt is mondták már, de néha tudom, hogy vissza kéne fognom magamat. - kevesebbet kérdezni mindenre, mert a végén még kellemetlen helyzetbe hozok valakit, meg hát én nyíltan gond nélkül beszélek bárkinek bármiről, de közben nem biztos, hogy ez másnak nem kényelmetlen. Az életemet megosztom én bárkivel, aztán a másik meg egy idő után rám szól, hogy neki ennyi elég, mert még nem is ismerjük egymást... Volt ilyesmire is példa. Végül csak elmosolyodom, amikor rám szól az elnézést kérés miatt. Hát na, még sem akarok bajt, valahogy automatikusan jön. Volt már azért pár rossz tapasztalatom, e miatt vagyok azért egy fél fokkal óvatosabb. - Elnéz... - elharapom a mondatot és gyorsan becsukom a számat. Na jó, most szólt rám, akkor talán nem kellene tovább folytatni, de hát most mit mondjak erre? Marad a mosoly, az mindig bejön, legalábbis gyakran. - Az a fő, hogy szeresse csinálni, amit csinál, de biztosan nagyon jól énekel, én ezt nem kétlem. Nem köti össze a kettőt? Nem is tudom... mondjuk az iskolai kórus, vagy ilyesmi. - persze értem én, hogy mugli énekes volt eddig, de szerintem a varázsvilágban is jó dolog lehet énekelni. Itt is vannak zenekarok, hiszen mi is valami hasonlóra készülünk Kyliannel, vagyis néha beugrom hozzájuk, de ha a suliba fogok járni, akkor végül is simán lehetne ez akár több is, ténylegesen valami jó kis csapat. - Akkor remek lenne! Szívesen tanulnék öntől pluszban is, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó tanár és a gitározás mindig is nagyon érdekelt. Köszönöm! - lelkes vagyok hát persze. Azt viszont, hogy feláll egyértelmű jelének veszem, hogy minden bizonnyal lenne még más dolga is azon kívül, hogy én fárasztom itt folyamatosan a kérdéseimmel. Fel is állok hát most már én is. Még figyelem, ahogyan tovább pakolászik, de már én is láthatóan távozóra fogom lassan. - Tényleg nagyon hálás vagyok és azért is, hogy fogadott és a kezdeti hiba miatt nem dobott ki. Már nagyon várom az órákat! - a mosolyom letörölhetetlen, azt hiszem egyértelműen sikeres volt az akció, úgyhogy nagyon jól érzem magamat. Jól fog indulni ez az év, ez már nem is kérdés. Most még lelkesebben fogok majd pakolni, hogy aztán becuccoljak pár hét múlva újra a Roxfortba. Furcsa lesz, de azt hiszem meg fogom tudni szokni hamar.
//Köszönöm szépen nagyon a játékot! Remek volt! //
Minden kiejtett szóért nagy árral kell megfizetnem. Minden kimondatlan szóval pedig csak egy újabb veszteséget érek el. Nem is értem magamat, avagy azt, hogy miért sodródóm eme két véglet között. Ha valamit kimondok azzal csak másnak ártok, ha pedig nem mondom ki, akkor meg vesztek vele. Mégis mi lenne a helyes megoldás minderre? Nem tudom, és igen, mindez egy újabb kérdésem, melyre választ nem kaphatok. Próbálok úgy viszonyulni az adott szituációhoz, és egyben a helyzethez is, hogy megmaradjon a tanár szerepköröm. Nem dísznek vettek fel ide dolgozni, s nem is azért, hogy mindenféle módon átjuttassam a diákokat, avagy lopjam az időm, míg tehetném is a dolgomat. A diákokkal olyanféle módon kell bánom, mint egy idegen, de mégis egyben jól ismert tanulóval. Nem vájkálhatnék a magánéletében csak úgy, és nem mondhatnám meg neki, hogy mit is gondolok a helyzetéről. Talán kissé elszálltam magamtól, vagy... -Nem kell mentegetőznie, hisz már megszoktam mostanra, hogy kíváncsi a jelleme, Miss Roughley.-Mondom ki egyszerűen, és egyfajta apró mosollyal az ajkaimon, hogy éreztessem vele, miszerint részemről ebből nincs probléma. Úgy hiszem ezt a témát le is zárhatjuk rólam, így pedig nem kell kínosan éreznem magam, csak mert hazudnom kell, vagy mert eszembe jut a magány égető szimbóluma. Igazából jogosan mondta ama felvetést, hogy mindenkinek kell a társaság, de, amikor már nincs senki sem, akiben megbízhatnál, nos megváltozik a helyzet. Átértékeled, hogy kiknek mit mondasz, és egy idő után már csak azon kapod magad, hogy mindenkivel felszínes viszonyt ápolsz, és senkinek sem mondasz semmiféle múltbeli eseményt magadról. Lehet ekkor nagy hibát vétesz, de legalább véded a lelked, viszont a magány sem jobb, hisz az is oly égetően ható, mint a szenvedés. Poklot élsz meg így is, úgy is, és az a legszomorúbb, hogy ez ellen még esélyed sincs védekezni.. -A szorgalom sem minden.-Mondom ki egyszerűen, ahogy elgondolkozom egy percre, s majdan folytatom a megkezdett mondandóm.-A könnyen való ismerkedési hajlam, a beszédesség maga, sőt még a nyíltság is egyféle előny, kérem.-Csupán ennyit mondok, hisz nem szeretném már belevenni ebbe az egészbe a testvérét. Arra akarok rávilágítani, hogy minden emberben van értékelni való hajlam. Mindenkit lehet valamiért szeretni. Mindenki megérdemli, hogy feltekintsen rá legalább egyetlen személy. Az meg, hogy bajba kerül, nos csak merő véletlen lehet, de még fiatal, s épp ezért is ilyen játékos jellemű. Tovább haladunk végül a témával, és kikötünk nálam, azaz a volt szakmámnál. A kérdése meglep eleinte, és mélyen átgondolom, hogy mit is adjak válaszként, de mire bármit is mondhatnék, nos ismét megszólal.. -Ha tovább mentegetőzik itt nekem, akkor esküszöm, hogy tényleg pipa egy tanár úr leszek.-Jegyzem meg mosolyogva, ahogy a szemeibe tekintek. Nehéz megállni, hogy ne nevessek, de végül sikerül, és ezt kihasználva választ is adok egyúttal a kérdésére.-A valóvilágban élni, és itt, nos egészen más..-Pillantok körbe a helyiségben.-Túl sok időt töltöttem a normális világban, és elkezdett hiányozni az itteni életem, ezért úgy döntöttem, hogy visszatérek, de ezzel egyúttal fel kellett adnom a szakmám. Ennyi történt, de szerintem tízszer jobb tanár vagyok, mint énekes.-Mondom nevetve, így hitetve el magammal is, hogy jobb vagyok ebben a szakmában, mint a másikban. Lehet van benne valami, hisz sosem lehet tudni. -Igen, komolyan gondoltam.-Mosolygok továbbra is könnyedén rá, miközben a szemeit fürkészem. Látom rajta, hogy meglepett, amin természetesen nem is csodálkozom, hisz annyiszor okozott magának bajt -, vagyis ő vélte annak - és nem én, hogy mindezt fel lehet fogni szinte egy lehetetlenségnek már-már.-Szeretem a zenét, a hangszereket, és egyúttal az oktatást is, kérem. Mégiscsak tanár vagyok, s legyen szó a látványmágusi szakkörről, avagy egy gitáron való játszás tanításáról, nos én ezer örömmel benne vagyok. Szóval állok rendelkezésére.-Pakolok össze az asztalon, ahogy végül felállva kikerülöm az asztalt, majd áttérek egy másikhoz, ahol ugyanis keresni kezdek egy papírt.
Miért nem fogom már be? Ő a tanár, én meg beleszólok az életébe, amihez igazából semmi közöm sincsen? Nem értem, hogy miért csinálom, főleg hogy már majdnem kihúztam nála a gyufát, most kellene visszafogni magamat, erre tovább próbálkozom, hátha végül csak elvágom magamat nála? Nem valami okos lépés tőlem igaz? - Bocsánat, nekem amúgy sincs közöm hozzá. - elnézést kérő mosolyt villantok rá, hiszen nem szabadna beleszólnom az életébe. Semmi közöm az egészhez, és ha a munka az első, netán nincs társasága, ahogyan mondtam, akkor sem szólhatok bele a dolgaiba, mert nem az én dolgom. Egyébként is én se vagyok tökéletes, az én életemben is van épp elég gond és hézag, szóval egyszerűen csak fogjam be és ne foglalkozzam mások dolgaival, főleg nem olyan valakiével, aki még az előmenetelemet is keresztbe húzhatja, hiszen ha itt most elvágom magamat, akkor megnézhetem az első évemet, miután visszajöttem az egyetemre. Csak rosszul jöhetek ki belőle, ha méltatom egy tanár életvitelét, semmi közöm hozzá, hogy mit csinál az a nagy helyzet. - Oh hát olyan van, ezt tudom. Nagy a szám, ő meg nem olyan beszédes és én könnyen nyitok mások felé és persze könnyen bajba kerülök, de ezek nem annyira jó tulajdonságok, mint az ő szorgalma, de... igyekszem. - hiszen most akarok változtatni. Azért jöttem vissza tanulni az iskolába, hogy változzon a helyzet, hogy jobb legyek, hogy fejlődjek és többet érjek el, mint amit eddig sikerült. Ez a lényeg, hogy ne csak egy pincérnő legyek, ne csak az, aki a szabad idejében zongoraleckéket ad pár diáknak, hanem aki valami maradandót is letesz az asztalra. Az is lehet, hogy belépek Kylian bandájába. Voltam már náluk párszor afféle vendégelőadóként, amikor kellett plusz egy fő, vagy épp volt időm és mindig jól éreztem magamat. Tudom, hogy itt játszanak a suliban, akkor miért ne? Most több időm lesz és közel is lesznek a próbák, sőt úgy tudom, hogy ő is Hugrabugos, tehát a megbeszélések is könnyen mennek majd. Talán ezzel is elérhetek valamit és a látványmágia jó lesz a színpadi jelenlét színesítéséhez. - Miért kellett feladnia? - újra csak kicsúszik a kérdés a számon, mintha valami bajom lenne komolyan. Folyton mindent szóvá teszek, ami felmerül bennem, pedig annyiban kellett volna hagynom, hogy a zongora milyen remek hangszer és kész. Nem én helyette még bele is kérdezek az életébe, pedig ha ki akarta volna fejteni, akkor biztosan megteszi és nekem már megint szabadkoznom kell, mert folyton előbb jár a szám, mint ahogyan gondolkodom. - Bocsánat, nekem semmi közöm hozzá. - javítom ki magamat gyorsan. Azt hiszem el kellene köszönnöm lassan, a végén még valami olyat is kinyögök, amiből komoly baj lehet. Mintha folyton keresném a bajt, állandóan belemegyek a zűrös ügyekbe. Nem véletlenül mindig volt mellettem valami pasi, sosem voltam egyedül, mert gond nélkül kikezdtem bárkivel, a pasik pedig szeretik a kezdeményező csajokat. Jadent is én szedtem fel lényegében, miközben felesége van. Komolyan hova is gondolok? Valami baj van velem, komoly baj. - Komolyan?- meglep, tényleg, hogy még ezzel se sikerült kiakasztanom, pedig nem lepne meg, ha már közel lenne hozzá. Zavartan túrok vele a vörös hajkoronába, ami egészen szép lobonccá áll össze lassan, mert az idegesség azt eredményezi, hogy időnként akaratlanul is összeturkálom. - Nagyon örülnék neki! Alig hiszem el, hogy felajánlotta. - azt hittem, hogy már sikerült kiborítanom őt és tényleg nehéz elhinni, hogy nem így van, hanem még külön órát is felajánl lényegében, hiszen az elején még az is kétséges volt, hogy nem vág-e ki az óráiról, amiért letegeztem.
A munkám teljes mértékben a tanítás, és másra ezáltal nem is tekinthettek. Tökéletesnek kell lennie mindennek szinte. Az oktatásnak, a tananyag átnézésének, a dolgozatoknak, a javításnak, emellett ki is kell jól jönni a diákokkal, és időt kell szakítani az iratokra, a dokumentumokra, nézni kell a kritériumi pontokat, ahogy nem utolsó sorban a tanári karral, s főleg az igazgatóval kell a lehető legjobban szót érteni. Sok a teendő maga, a papírmunka, és emellett még a gyerekek csintalansága is ott van, holott már felnőttek azok, akiket én oktatók. Egyik dolgot persze követi a másik, és néha csoda számba megy mindazon tényeset, ha a szétszórtságom mellett, nos minden eszemben van, és tökéletesen el is van végezve. Ki bír egyáltalán ennyi mindennek megfelelni? Nekem kicsit nehézkes, hisz nem egy évtizede vagyok itt, mint a legtöbb tanár, hanem csak rövid ideje. Szóval nem tagadom, hogy néha már-már túl sok is nekem, és nem bírom mindezt, de ettől függetlenül élvezem, sőt.. nagyszerű ez a hatalmas nagy változás magamhoz képest. Más stílusjegyeket kell magamra ölteni, más szerepkörben szerepelhettek, és.. végül is zenei irányzattal foglalkozom a látványmágián belül is, tehát nem panaszkodhatok. Tökéletesen hozzám illesztették ezt az állást. Imádom benne a tanítást, a diákokat is, és azt, hogy ennyi új dolgot felfedezhettek. Úgy hiszem a lehető legszebb ebben az egészben az, hogy tovább adhatod másoknak a tudásodat, s nem is akárkiknek, hanem maguknak a gyerekeknek, vagyis a fiatal felnőtteknek, de végül is ugyanaz az egésznek a lényege. A fiatalabb korosztály támpontot kaphat az életről, és könnyebben elsajátíthat magának valami igazán jellegzetes szakmát. Nekem kiemelkedően mindig is a látványmágia szakkör tetszett, így persze nem kétséges, hogy miért is ezen szakmakörben mozgok. -Oh, ez igaz, kérem...-Mondom halkan, ahogy egyetlen pillanatra le is hajtom a fejemet. Nem tudom mit vártam, túl belementünk ebbe a témába, és kissé mélyen érint, ami azt illeti, de én.. én koránt sem akarom ezt túlreagálni, hisz végül is semmi olyanról nem volt szó. Mélyen szívom magamba végül a levegőt, ahogy egy apró mosolyt engedek meg magamnak lényegében ezáltal.-..van társaságom bőven, csak előbb a munka.-Teszem hozzá még mindezt, és ezáltal teljesen kiküszöbölöm azt, hogy azt higgye, miszerint tényleg nincsen semmiféle társasági köröm, ami igaz, de neki ezt nem is kell tudnia.. Neki is meg van a maga élete, és nekem is, tehát.. na mindegy. Ebbe nem akarok mélyebben belemenni, hisz semmi értelme nem lenne igazából. Vitatkozni nem óhajtok vele, míg a másik az, hogy nem akarom megbüntetni már az első pillanatban. Nagyot nyelek, és nyugodtan szívom magamba a levegőt eközben. Semmi jele a nyugtalanságomnak, vagy annak, hogy mindez mélyen érintene. Nem szabad olyat mutatnom, amit a későbbiekben még fel lehet ellenem használni, vagy, amivel vissza lehet élni.. -Egyáltalán nem terhel engemet ezzel.-Szólalok meg végül rápillantva, ahogy a tekintetét fürkészem.-Szerintem, ha tovább keresget, akkor talál önmagában valami olyat, ami a testvérében nincs meg.-Mondom közölve az én meglátásomat, de persze beszélhettek neki, ha mindeközben nem hisz nekem, és nem fogadja el az én nézőpontomat. Ő teljesen, sőt tökéletesen más meglátáson van, hisz jobbnak érzi a testvére pozícióját, holott neki is lehetne ugyanaz.. De annyira elhanyagoltnak érzi a saját jelenlétét... ah, vagy nem tudom. Foglalkozhatnék mindezzel, és vele is tovább, de nem akarok ennél még mélyebbre ásni, és esetlegesen belemenni valami olyanba, amibe voltaképpen nem lenne szabad, így tehát csendben maradok. Muszáj vagyok ezt megtenni. -A zongora egy csodálatos hangszer, kérem, ahogy minden másik is a maga nevében.-Mondom szavait követően szintén mosollyal, így viszonozva az övét. Jól esik látni, hogy végre feloldódott, és nem a problémákról ejtünk szót, hanem valami közelállóbb témáról, ami felszabadító. Ámde, amikor eszembe jut, hogy a zene a múlté szinte, akkor kissé elmegy a kedvem, persze palástolom, de akkor is megráz mindez.-Az emberi világban zenéltem, de most... most visszatértem a varázsvilágba, azaz ide, és azt az álmomat pedig fel kellett adnom. De nem baj, hisz tanárnak lenni is kész öröm.-Mondom mosolyogva, és ezáltal nagyszerűen leplezem a csalódottságom tényét. -Esetleg megtaníthatom, ha jobban szeretne tudni gitározni..-Jegyzem meg finoman, hisz nem szeretnék semmit sem ráerőltetni. Pusztán csak felajánlottam ezt, és semmi hátsó szándékom sincs vele. Remélem nem érti félre, s hogy ha tényleg szeretne, akkor él is a lehetőséggel.-Az éneklés pedig kifejezően jó pont.-Teszem még ehhez az egészhez egy könnyed mosollyal hozzá.
Egy mosollyal honorálom a szavait. Természetes lenne? Nem érzem így, a világban ma már nem természetesen segíteni másoknak, és még csak megköszönni sem, ezért is teszem én meg. Sokan sajnos ezt nem tudják hogy kell, nem tanulták meg, nem érdekli őket... bár persze talán rosszul ítélek, de én mégis sokszor így látom, ezért is örülök neki, hogy ne lesz komolyabb baj a kis elszólásomból. Így is van bennem elég félsz az egész miatt, nem tudom, hogy vajon be tudok-e illeszkedni, még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy egyáltalán nekem való-e az iskola újra, hiszen régen se remekeltem igazán, most miért lenne másképp? Persze az elhatározás nagyobb bennem, és most meg vannak a céloz, régen csak szórakozni jártam ide, de most tényleg tanulni akarok. De mi van akkor, ha tényleg nem tart ez sokáig, csak hirtelen fellángolás? Nem vagyok olyan eltökélt és következetes, mint a bátyám, pedig milyen jó is lenne! Nem szép a természettől, hogy nem osztotta el egy kicsit jobban az adottságokat, úgy lett volna a fair, ha én is kapok egy jó adagok a tehetségből. - A munka nem helyettesíti a társaságot. - mondom azért óvatosan, mert nem akarom én felülbírálni őt, mégis csak ő a tanár és talán ezzel megint átlépek egy határt, amit nem kellene, de még sem tudom magamban tartani a szavaimat, bármennyire is tudom, hogy ezt kellene tennem. Oh én botor! Miért is nem gondolkodom mielőtt beszélné? Nem hiszem, hogy pont az én véleményemre lenne kíváncsi, még ha így is gondolom, hiszen nekem is van munkám, még is iszonyatosan egyedül tudom érezni magamat, amikor Jaden turnézik, vagy haza kell mennie a feleségéhez. Nem valami kellemes érzés, hogy a családját kell választania, én meg maradok egyedül. Tudom én, hogy tölt annyi időt velem amennyire lehetősége van, de az attól még nem olyan sok és azt is óvatosan kell tennünk, mindig titkolózva. Nem ülhetünk be egy kávéra, egy moziba együtt, mert baj lenne belőle. Nem valami kellemes így, még ha sokáig izgalmasnak is véltem, de ettől még magányos állapot. - Bár tudnám, hogy mi az, ami Casperben nincs meg, de bennem igen! Tudja én... folyton hibázok, elszúrom a dolgokat, egy lepukkant kocsmában dolgozom, ő meg tanár... azért ez elég más irány nem gondolja? Áh... ne haragudjon, nem kéne ilyesmivel terhelnem. - elnézést kérő mosolyt villantok rá. Nem kellene a bajaimmal traktálnom én is tudom, mégis jól esik kimondani. Nem szoktam senkinek sem, még Jadennek sem, amikor együtt vagyunk valahogy nem ilyesmiről szólnak a dolgok. Az esetek nagy részében kevés az idő... a beszélgetés elmarad és ez nem is szokott zavarni többnyire, de néha mégis csak jó lenne átbeszélni az éjszakákat, többet együtt lenni, olyan jó lenne! A bátyámnak ezt még se mondhatom, úgy érezné, hogy féltékeny vagyok, pedig erről szó sincs, imádom őt, tényleg, de ettől még nem lesz könnyebb, hogy mindig csak a második vagyok és valahogy nem érem el azokat a sikereket, amiket neki valahogy sokkal könnyebben megy. Na persze a titkos életéről nem tudok, pedig nagy terhet venne le a vállamról vele, ha egyszer elmondaná. - Ezt én is így érzem, kikapcsol és valahogy minden könnyebb lesz a zongora mellett. - és most végre még el is mosolyodom megint, hiába volt szó az előbb még a rossz dolgokról, mint a tökéletlenségem a testvéremhez képest. - Miért csak zenélt? Úgy értem... bocsánat, én... nem kellene mindenre rákérdeznem. Nem köteles elmondani. - mégis csak a tanárok, nem hiszem, hogy okos ötlet folyton mindenről megkérdeznem őt, amit mond. Már miért nekem mesélné el az élete nehézségeit? Nem várom el tőle és a végén csak kiakad rám, hogy mindenbe belekérdezek, amibe nem kellene, mert amúgy is semmi közöm nincs hozzá. - A gitár tényleg szép, én is szeretem, de valahogy soha sem állt úgy kézre, ahogy kellene, de énekelni szeretek. - szeretek, bár hogy tudok-e az már más kérdés. Inkább a zongorával foglalkozom többet, ritkábban énekelek, azt is inkább csak a magamnak, amikor egedül vagyok.
Tiszta szívdobbanások szólama, lassú lélegzetvételek halk hangja, hófehér lelkek szakadása, vérző életek kioltódása.. Amit a külső jelenség mutat, nos sosem lesz egyenlő a belső értékekkel, ahogy a legbelül érzett dolgok sem törhetnek a felszínre, hogy aztán kívülről látszódhassanak. Tündöklően csilloghatunk mások szemében, miközben mélyen magunkban darabokra omlunk. Élvezhetjük a pillanatok varázsát, ahogy el is játszhatjuk mindazt, miszerint örülünk. Lehetünk egyszerre vidámak, és mégis szomorúak, ahogy mosolyoghatunk is, miközben zokogunk ottan, ahol senki sem lát bennünk. Voltaképpen én is így vagyok ezzel, hisz hiába tűnök nyíltnak, és teljes körűen egy életet élvező egyednek, ha mindeközben a lelkem ezernyi foszlányra szakad, a szívem millió darabra hull, és a mellkasom majd megszakad a teher súlyának nyomásától. Úgy érzem két érzés közt ingázok, de az egyik jobban lenyom, mint a másik. Fuldoklom, haldoklom, szorongok.. Vérző sebeket nyalogatok, felejtést nem hoz az álom, emlékképek gyötörnek napról napra, érzelmek égetnek el, és minden egyes napon a magánnyal nézek farkasszemet. Gyötrődő szívverések hangzata, fájdalmas levegővételek zaja, foszlány lélekdarabkák megszűnése, véres sors megpecsételésének látszata.. -Nem..-Szólalok fel hirtelen, ahogy visszazökkenek a valóság egyféle vázlatába.-...nem kell megköszönnie, hisz ez csak természetes.-Egészítem ki gyorsan, amint leesik a számomra a szavainak a súlya. A kis kalandozásom során szinte el voltam önmagamnak, sőt még arról is megfeledkeztem, hogy társaságom van, holott a figyelmemet élvezhetné, ha éppen egy-egy pillanatban nem lenne ennyire mély, s művészien szánalmas gondolatmenetem. Az érzelmek játszanak velem, mintha azt hinnék elérhetnek bármit is. A múlt árnyai kísértenek, mintha hatásos is lehetne mindez ellenem. Erős vagyok, vagyis erősnek kellene lennem, és nem megengednem, hogy elsodorjon az elmém bűvköre. Tudom milyen mélyen érintő számomra a múlt látomásainak léte, és az, hogy megtörtént ennyi szörnyűség az életemben, de mindez ellen sajnos nem tehettek. -Nem hinném, hogy magányosan élnék, hisz kitölti a mindennapjaimat a folytonos elfoglaltságaim sokasága, a munkám, sőt maga az a tény, hogy mindig változást óhajtok elérni minden téren, amely érinti az életem fontos pontjait.-Válaszolom egy könnyed mosollyal az arcomon, holott tudom, hogy nagyon is mélyen érintett a szavaival, és hogy eltalálta azt a bizonyos gyenge pontot nálam, de hát még sem vallhatom be egy diákomnak azt, hogy magányos az életem, vagy hogy minden egyes estémen egyedül ülök egy sarokban. Abszurd. Hisz nekik lehet jobb életük, és ezáltal nem terhelem a saját magánszférámmal őket, ami lehetségesen náluk, nos nem is lesz jelen sosem. Mindenki meg marad a maga térfelén, hisz ők sem mondanak el nekem sok mindent. -Ilyet sose mondjon, kérem.-Nézek mélyen a szemeibe, ahogy próbálom megfejteni mindazt, hogy miért is vélekedhet vajon így.-Az, hogy valaki kiemelkedő egy családban, nos nem jelenti azt, hogy a testvéreinek is követendő példa.-Szögezem le, ahogy kissé előrébb dőlök, és így még közelebbről beszélek hozzá.-Semmit nem számít az a tény, hogy ki mit ért el, inkább az számít igazán, hogy egy-egy valaki miben jó, és ezt mennyire tudja kiteljesíteni. Tehát nem kell feladnia úgy hiszem, mert önben is meg van valami olyan, ami a testvérében sosem lesz meg.-Kacsintok rá, ahogy végül elmosolyodom, hisz nem szeretném azt, hogy emiatt megtörjön. Semmi értelme mást tökéletesnek látni, hisz mindenki a maga nevében tökéletes. -A zene az életem.-Szökik ki a számon reflexszerűen, és minden gondolkodás nélkül. Hangomban érződik szinte az a mennyei élmény, amelyet ez okoz nekem, de, amikor eszembe jut, hogy félbehagytam, nos kissé megtörik a varázslat, és minden érzés szertefoszlóan lehanyatlik.-Zenéltem, kérem.-Helyesbítek végül, ahogy még mindig mosolygok.-A zongora egy nagyon szép hangszer, de én is inkább a gitár pártján állok, azaz jobban tetszik, mint bármelyik másik. Ugyanakkor az ének is különleges, főleg ha az adott személynek gyönyörűen csendül fel a hangja.-Kalandozok el szinte, ahogy beszélek, miközben végig a szemeibe nézek, hisz én szeretem tartani a szemkontaktust, viszont mások ezzel nem nagyon vannak így.
- Köszönöm tanár úr, ez tényleg nagyon kedves. - hálás mosollyal pillantok rá, hiszen igaza van, ha nem lenne ilyen, akkor el is küldhetett volna akár, de nem tette meg. Egyet hibáztam, de talán ezzel még nem vágtam el magamat teljesen, remélhetőleg javíthatok a helyzeten és még akár jóban is lehetünk. Mármint persze a az alap szinten, amennyire jóban lehet egy diák és egy tanár. - Úgy magányos lehet az élete. Mindig jó valakivel megbeszélni, hogy mit gondol és érez az ember. - meglep, pedig egyébként tényleg közvetlen fickónak tűnik, de ennek ellenére mégis magának való típus? Pedig a külseje alapján is kitárulkozónak gondolnám, tényleg meglep a dolog, de van ilyen, aki elsőre azt hiszed nyitott, aztán kiderül, hogy még sem annyira, mint amennyire gondoltad volna. Én azért örülök, hogy velem nyitottabban viselkedik, mert én szeretek másokkal beszélgetni. Azért is voltam mindig jó a munkámban, szerettek a Szárnyas vadkaban, mert gond nélkül elbeszélgettem bárkivel. Az alap fix vevőkörnek már nagyon jól ismerem a problémáit, a családjaikat, mindent, amit tudni lehet róluk és pont e miatt szerettek visszajárni. Nem is csak az iszogatás miatt, hanem azért is, mert egy kicsit kiönthették a szívüket. Állítólag velem könnyebb megbeszélni a dolgokat, jó hallgatóság vagyok és nagyon oda tudok figyelni másokra. - Hogy én tökéletes? Oh, hát... köszönöm, de fogalma sincs, hogy mennyi zűrös ügy van mögöttem, a bátyám a tökéletes a családban, ő már elorozta a szerepet. - hálás mosollyal pillantok rá újra, hiszen tényleg kedves tőle, talán még egy leheletnyit zavarba is sikerül hoznia, mert ilyesmit még sose mondott nekem senki sem. Nem vagyok egy tökéletes típus, az itteni tanárok jól tudják, volt már elég vaj a fülem mögött, amíg a Roxfortba jártam, de most tényleg tanulni vagyok itt és nem azért, hogy zűrökbe keverjem magamat, komolyan nem. Fejlődni akarok és többet akarok kihozni az életemből, mint amennyiből most áll, és remélem, hogy igaza van és tényleg sikerül, hogy több van bennem, mint amit mindig is hittem. - Oh én mindig is imádtam a zenét, az iskolai kórusban is benne voltam, talán majd most is lesz rá lehetőségem, ha nincs valami korhatár, vagy ilyesmi. Imádok zongorázni, de sokkal jobban szeretem a gitár hangját, de az még nagyon kezdő szinten megy. Ön is zenél igaz? - a külseje és a szavai alapján biztos vagyok benne. Talán hasonlóan zenész lehet, mint Jaden, vagy zenét volt valamikor még az előtt, hogy tanár lett volna? Jó kérdés, talán nem jött be a karrierje, vagy belefáradt? Bár ez utóbbit nem tudom hogyan lehet. Én imádok zenélni, ha leülhetek a zongora mellé az egyszerűen csak megnyugtat és új energiával tölt fel, akármilyen állapotban vagyok is. A zene életet lehel belém akkor is, ha én játszom akkor is, ha más. Ezért is imádok mindig Jadennel lenni, hiszen ő eszméletlenül szépen játszik, és egyszerűen csak jó őt hallgatni. Nem csak akkor, amikor a színpadon áll, hanem akkor is, amikor ketten vagyunk, sőt akkor sokkal jobb. Olyan igazi átéléssel játszik, ha csak ő és én vagyunk. Látom a szemében azt a csillogást, ami a kora ellenére is fiatallá teszi a szememben.
Be nem ismerni, el nem feledni, mégis ezzel kínozni magunkat egyes pillanatokban, aztán félredobni, mintha nem is lett volna. Nem értem miért tesszük ezt magunkkal, de valahogy sokkal könnyebb lemondani a problémákról, mintsem voltaképpen szembenézni velük reálisan. Tudom jól, hogy egyedül vagyok, és hogy csupán azon személyek töltik ki az életemet, akikkel együtt dolgozom, és akiknek tanítok. A változó viselkedési stílusommal, a szembetűnő lázadásommal, és már-már a megjelenésemmel is azt akarom elérni, hogy letagadjam mindazt, ami bennem él. Holott törékeny személyiség lennék, aki már rég a padlón feküdne, s azt várná mikor lesz vége az életnek. Talán könnyebb lett volna mindig is feladni, nem küzdeni, és egyszerűen csak meghátrálni, mint egy gyáva alak. De hol lenne a pozitív szemléletmódom akkor, s hogy tarthatnék itt? Lehet másoknak jobban esik az, hogy ha sírnak egy sarokban ülve, de számomra jobban dominál azon tény, hogy éljek a lehetőségek tárházával, és ezért is lehettek mostan tanár, pedig álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha egy leszek a tanárok soraiból. -Én elhiszem önnek teljes mértékben, és ezért is adtam a számára voltaképpen egy lehetőséget, hogy mindezt semmivé tudja tenni, hisz mondhattam volna azt is, hogy rosszabbul kezdi a tanévét, de mégsem tettem. Ugyanakkor nincs bennem semmiféle rossz szándék, mint mondtam felejtse el, mintha meg sem történt volna.-Mondom komolyan megjegyezve mindezt, de csupán azért, hogy nyomatékosítsam azt a számára, hogy nincs mitől félnie, avagy tartania. Nem történt nagy dolog igazából. Mindenki hibázhat, hisz emberek vagyunk, és épp ezért illik megadni a második esélyt, ahogy én meg is tettem vele. Ha annyira szigorú lennék, akkor már rég nem itt ülne előttem, hanem épp hazafelé vehette volna az irányt. -Én ritkán beszélek másokkal közvetlenül.-Vallom be, ahogy mélyen a szemeibe nézek eközben.-Más az, hogy ha a munkád során összefutsz emberekkel, kollégákkal, avagy diákokkal, mintha tényleg is lenne valaki olyan, akivel beszélgetnél.-Kissé jobban is személyesebbé teszem a témát, mintsem kéne, ámbár ez kicsit sem probléma szerintem, hisz eleve szeretek a tanulókkal közvetlenül bánni valamilyenféle módon. Nem árt, hogyha egy kicsivel jobban ismerem őket, és nem csak úgy lézengenek az órámon azt mutatva, amit láttatni akarnak velem. Talán hiba, talán nem, de mindenesetre én szeretem jobban megismerni azt, akivel összehozott a sors, de mindez fordítva már nem igaz. Személy szerint én olyan típusú ember vagyok, aki nem szeret magáról beszélni. Lehet közre játszik a múlt fájdalmainak megélése, vagy hogy sok minden történt velem, amit jobb mélyen tartani, mintsem felhozni témaként. Lehetne zárkózottnak tartani emiatt, de mégsem vagyok az a típusú. Mély levegővétel keretén belül folytatom a félben hagyott munkámat, hogy mielőbb befejezésre kerüljön, sőt kissé megsürgetettem magamat, így ezáltal villámgyorsan átfutom, s mire befejezi a mondandóját, nos addigra már készen is vagyok a feladataim sorával. Leteszem a tollat, és rendbe téve mindent azonnal elpakolok, majd végül ránézek fürkészően. -Megértem a helyzetét.-Szögezem le elsőként, ahogy jobban átgondolom mindazt, amiről beszélt.-Szerintem ön is eléggé tökéletes a maga nevében. Ne másokért cselekedjen, ha kérhettem, hanem önmagáért, és higgye el nekem, hogy akkor sokkal jobban, és könnyebben elfogja azt érni, amit csak szeretne.-Mosolyodom el a szavaim közben, ahogy beszélek, de ezzel koránt sem hagyom abba, mintha rám hozta volna, hogy többet mondjak a kelleténél.-A zongora szó megfogott önben, Miss Roughley, ritkán hallom azt a diákoknál, hogy bármiféle hangszeren is játszanának. Kezdem néha úgy érezni, hogy a művészeteket elhanyagolják, ahogy a tanulást is legtöbbször.-Mondom nevetve, hisz csak viccelek a tanulással kapcsolatban. Persze megesik, hogy sokak nem szeretnek készülni, de a diákok többségének a tudatában van az, hogy mindez még a hasznára válhat, és így pedig, nos ezáltal kénytelen tanulni.
♫ Another Lonely Night ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Slate & Carmen - Kérdéshalmaz 2015-09-08, 14:11
Remélem, hogy valahogy sikerül ezt a kezdeti ballépést elsimítani. Muszáj, mert nem jó kezdés, ha letegezed a tanárt, még ha nem is volt szándékos, így nem is a tiszteletlenség jele. Egyszerűen csak túlságosan félek még most is a sulikezdéstől és nem tudom, hogy vajon mennyire tudom majd kezelni a helyzetet, hogy sokan jóval fiatalabbak lesznek nálam. Na jó, azért talán nem jóval, de valamivel mindenképpen fiatalabbak, nekem pedig erősnek kell lennem majd, ha netán nem értem az új típusú viccelődést, vagy akármicsodát. Egyelőre viszont a tanár úrral kellene jobb viszonyt kialakítanom, ami nem tűnik egyszerűnek a rossz indítással, de talán a sokadik bocsánatkérés ér valamit, még ha végül le is int, mert talán tényleg sikerül kissé a végén már túlzásba vinni a dolgot. Végül is talán tényleg nem követtem el égbekiáltó bűnt, inkább csak nem figyeltem oda eléggé az izgulás miatt. - Köszönöm, komolyan! Tényleg tudom, hogy mi az illem és hogyan illik viselkedni. - és tényleg nem fordul elő többé, ezért is erősködöm még mindig, pedig tudom, hogy lassan be kéne fejeznem, ha már nem kerülök végül is fekete listára, vagy a fekete noteszbe, ha egyáltalán van ilyesmije. Szóval bólintok végül, igyekszem én is elfelejteni ezt az egészet, a már ő is így tesz és akkor nem lesz gond és a későbbiekben is odafigyelek majd, hogy akkor se legyen. Tényleg rendesen viselkedem mindig, úgyhogy nem lesz egy másképp a későbbiekben sem. Az tuti, hogy ezek után, ha csak összefutok vele az épület folyosóján már akkor is jó előre fogok köszönni, hogy lássa tényleg odafigyelek erre és hogy tartani tudom magamat az illemhez normál körülmények között. - Ön nem ilyen? - bár nem biztos, hogy erre akart célozni, de kicsit mégis úgy éreztem, mintha erről lenne szó. Vannak, akik igénylik a társaságot és a beszélgetést, nem úgy fogalmazott, hogy a magunk fajták, vagy ilyesmi. Tehát ő talán nincs így ezzel, e miatt viszont főleg meglep az, hogy végül is most ő az, aki kérdést tesz fel, vagy legalábbis kíváncsi rám, hogy ki vagyok, hogy milyen vagyok. Erre egészen nem számítottam, főleg, hogy még közben az írogatást is folytatja. Na ez tényleg meglepő, hiszen úgy elég fura érzés valakivel beszélgetni, hogy közben nem is igen néz rád, hanem a saját dolgával, jelen esetben a munkájával foglalkozik. - Oh hát én nem akarom... - feltartani, de végül nem fejezem be a mondatot. Talán nem is kell, hiszen miért tenném, ha egyszer ő maga kérdezett nem igaz? Végül újra ráemelem a tekintetemet, annak ellenére, hogy a papírral foglalkozik és ír. Kedves fickó a kezdeti ijesztgetés ellenére is. - Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Szeretem a látványmágiát és szeretek zongorázni is. Tanítok is diákokat pár hónapja odahaza, de kicsit többet akarok annál, hogy pincérnő vagyok. Tudja... valami nagyobbat, hogy apa is büszke lehssen rám. A bátyám tanár, itt dolgozik és ő valahogy sokkal... tökéletesebb nálam. Ne értsen félre, imádom őt, a legfontosabb számomra az életben, de szeretnék kicsit felérni a szintjére. - igen talán kicsit még túlzásba is viszem annak ellenére, hogy először sikerült szabadkoznom, de egyébként beszédes típus vagyok. A suliban is az voltam és pincérnőként is azért szerettek sokan, mert sosem volt gondom azzal, hogy elbeszélgessek másokkal. Nem csoda, hogy Jimmy nem különösebben örül annak, hogy nem maradtam ott dolgozni nála, de persze hétvégente így is be tudok segíteni és azt mondta, hogy mégis szükségem lesz a helyemre, akkor visszamehetek, ha úgy hozza a sors, de remélem, hogy nem fog kelleni majd egy ilyen menekülő út. Az aztán rendesen nagy kudarcélmény lenne.
Vágyak, álmok, célok, s reális tény.. Amikor szembe találkozom egy-egy emberrel, akkor el sem tudom képzelni bennük, hogy nem ahhoz fogtak egykoron hozzá, amit szeretnének. Valahogy számomra lehetetlen, hogy valakiből csak azért legyen az, ami, mert a szülei így óhajtották. Tudom, hogy az élet nehéz, kegyetlen sorsú, s maró folyamatú lassú kínzás, mely szétáradva a testben felégést okoz, míg szépen lassan felemészt belülről eközben, ámbár mindemellett jót is tartogat. Kétleném, hogy valaki képes lenne olyan szakmában dolgozni, amit önön maga nem szeret, avagy megeshet az is, hogy én magam vagyok olyasféle személy, akivel szembejött a szerencse.. Szerencse, s mily ironikus is ez a szó, amikor is az életem jelentős része maga volt a pokol tornáca. Kínzás volt minden lélegzetvétel gyermekként, és a fájdalom örökös érzete valamit kiiktatott belőlem azokon a napokon mindinkább. Egyre kevésbé vártam a reggelt, s még úgy sem az éjszakát. Valahol belül mélyen azt választottam volna, hogy örök alvás, de ugye a halál nem oldott volna meg semmit sem, míg máskülönben gyerek voltam.. Gyerekként pedig annyi gondolatátvitel megfordul a fejünkben, rengeteg mindenre gondolunk voltaképpen. Halállal játszunk gondolatban olykor-olykor pedig fogalmunk sincs az igazi életről, és annak a nagy betűs tartalmáról. Fiatalként annyira egyszerűbb minden, nem? Annak kellene lennie, de az élet mégis képes az újdonság ereje által fájdalmat hozni, szenvedést magában hordozni, és az irónia kedvéért kínt átnyújtani, csakhogy egy pillanatra se légy boldog. Azt hittem idővel javul a helyzet, de az a gond, hogy semmi sem változott azóta. Minden ugyanolyan, hisz a fájdalom érzete most is a mellkasomban van, a lelkem pedig tépődik ezernyi darabkára. Próbáltam boldognak mutatkozni, komolytalan lenni, viccelődni, s eme stílust felvéve valami egészen más határba tévedni, de a tény felállása, nos akkor sem változik. Önmagam elől menekülök mindig, és egy folytában, hisz azért váltogatok mindent, mert nem akarok leragadni, sőt nem akarok szembe nézni azon problémával. El sem tudják sokan képzelni, hogy milyen ténylegesen, és igazán egyedül lenni. A magány felemésztő, megőrjítő, felégető, s kínzó.. a magány megöl. -Kérem, ne magyarázkodjon.-Mondom a szavait követően egyből, ám ezt nem hirtelen leintésnek szánom, hanem csak nyugtatásnak. Kissé talán túlreagáltam a helyzetet, mert ezzel akkorát mégsem vétett, hisz mindenki hibázhat az életében. Emberek vagyunk, és mindenkiben vannak épp úgy hibák. Én sem vagyok tökéletes, tehát.. elnézhettem neki. Amúgy se vagyok az a halálosan komoly stílusú tanár.-Nyugodjon meg először is, hisz a fekete notesz nem szerette meg a nevét, ámbár..-Emelem meg a kezemet, és ezáltal külön az ujjaim közül a mutatót, majd lazán megrázom, ahogy elmosolyodom.-..szeretném, ha ezt szépen elfelejtené. Nem történt semmi.-Teszem vissza végül az asztalra a kezemet könnyedén, ahogy végig mosolygok, így is tükrözve azt, hogy részemről nem komoly az ügy, és intsünk rá fátylat. -Semmi gond emiatt, és teljes mértékben megértem. Vannak olyanok, akik igénylik a társaságot, és a beszélgetést.-Próbálom folytatni ezt a gondolatmenetet, bár nem érzem sikeresnek. Én a többi emberrel ellentétben nagyon is szélsőséges vagyok. Roppantul zárkózott, de mégis nyitott, ki lengő, de ugyanakkor komoly. Valahogy mindent súrolok egyszerre, aztán meg nem is. Bonyolult ez, annyi biztos, de mindemellett igyekszem alkalmazkodni. Csak nehéz témát találni néha, ha egyszer az ember keveset társalog, bár nem féltem őt. Neki menne is a téma találás, csak hirtelen meglepett a személyeskedés, hisz őszintén mondva egyik diákot sem érdekelte oly annyira, hogy honnan jöttem, mi voltam, meg ilyenek. Meg is lep, hogy egyből jóra tippelt. Eközben persze bólogattok a megjegyzésére, hisz van benne igazság. Legtöbben fiatalon maradnak itt, de a kissé idősebb kor sem akadály. Csak ő érzi nyomasztónak, elszokott, de majd visszarázódik. -Ha ezt szeretné, akkor hajrá.-Mondom válaszként hirtelen, majd elgondolkozom egy pillanatig, és csak azután folytatom.-Második tanóra után általában, hisz felmérem a diákokat először is.-Válaszolom a számára, majd folytatom a már megkezdett, de félben hagyott munkám, de eközben persze rá is figyelek.-Meséljen egy kicsit magáról, de persze csak akkor, ha van is kedve ismerkedni, hisz más esetben nem zavarnám önt egy pillanatra sem.-Pillantok fel rá félszegen egy bájos mosoly keretén belül, majd utána visszafut a tekintettem a munkámra, mert igen folytatom. Hátha közben végzek is vele, míg beszélgetünk.
♫ Evil In The Night ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Slate & Carmen - Kérdéshalmaz 2015-08-19, 09:54
Szokásom hibázni, de arra nem számítottam, hogy ilyen nagy hibát követek el már az elején, pedig pont az ennek az egésznek a lényege, hogy jobban indítsak, mint mások, ha már sikerült mondhatni túlkorosan elkezdeni a sulit, erre pont hogy majdnem sikerül elvágni magamat már az elején, pedig ez a tanár elsőre tényleg nem tűnik kifejezetten szigorúnak, vagy nehéz esetnek, erre lazán letegezem. Remélem megérti, hogy inkább csak az idegességem szülte a dolgot és nem pedig a tiszteletlenség hozott ki belőlem ilyesmit. Nem vagyok tiszteletlen, sosem voltam. Jó persze néha elszalad velem a ló és nem tökéletesen kezelek helyzeteket, de sosem volt rám a suliban sem panasz ilyen téren. Tudom, hogy a felnőtteket tisztelni kell és nem csak mert idősebbek, hanem egyébként is mindenkit tisztelni kell, amíg rá nem szolgált az ellenkezőjére, egy tanárt meg természetesen főleg, hiszen mégis csak rajta múlik, hogy milyen előmenetelem lesz majd amikor megkezdődik a tanítás. - Tudom Mr. Delon és higgye el tényleg csak az idegesség szülte a rossz szavakat. Sosem voltam tiszteletlen az idősebbekkel szemben. - erősítem meg még újra magamat. Nem ellene szólt, tényleg nem, csak így csúszott ki a számon, ami tudom, hogy hiba, de utólag visszaszívni már nem tudom, maximum remélni, hogy tényleg elfogadja ezt és az a szigorú arckifejezés, meg a szigorú szavak lassacskán eltűnnek szépen az arcáról. - Azért remélem, hogy nem kerülök bele, bocsánatot kértem, ez... számít igaz? - legalábbis remélem. Beismerem én a hibáimat gond nélkül, ezt remélem, hogy figyelembe veszi és netán becsülendő tulajdonságnak fogja majd értékelni. Nem vagyok én rossz ember és rossz diák sem. Persze voltak velem gondok régen, de inkább csak maximum azért, mert szeretek szórakozni és néha volt egy-egy kihágásom, amikből persze nem ritkán a bátyám mentett ki, de most nem erről van szó, szándékosan nem vágnám el magamat már az elején. Bőven van félsz bennem az iskola kezdése miatt, hiszen egy laza ötössel idősebb vagyok a legtöbb egyetemistánál, jó lenne nem plusz nehézségeket felállítani magamnak, hogy az egyik szaktanárral is összerúgom a port. Az utolsó szavaira már csak egy visszafogott mosollyal bólintok. Oké, azt hiszem a feszültség lassan oldódni fog, főleg ha tényleg elnézi nekem ezt a kis hibát és még egy biztosan nem lesz, nem fogom még egyszer letegezni, majd mindig jó előre meggondolom, hogyan is köszönök, és talán máskor nem is lesz olyan helyzet, amikor ennyire ideges lennék. - Köszönöm! - veszem át a poharat. A víz segíteni fog, hogy a kissé már kiszáradt szám pocsék helyzetén segíteni tudjak. Ezek után persze megjön a hangom, de csak én lehetek annyira béna, hogy még egy újabb kérdés is kicsúszik a számon, aminek láthatóan nem kellene. Úgy kérdez vissza, mint aki rendesen meglepődik, hogy megint túlságosan merész voltam. Fenébe! Jobban át kéne gondolni a szavaimat, mielőtt kimondom őket. - Oh én csak... kíváncsi vagyok, sokszor azt mondják, hogy túl kíváncsi. Tudja a Szárnyas Vadkanban dolgoztam évekig és azt hiszem rajtam maradt a nyoma, ott illik csevegni a vendégekkel, sokan kifejezetten igénylik is. Valahogy megszoktam, de... nem akarnék faggatózni. - igen kissé sikerül a szavaim végét már-már hadarva darálni le neki. Nem akartam én túlzásba vinni, tényleg nem volt szándékomban, csak kíváncsi vagyok és persze az is benne van a pakliban, hogy egyébként látszik rajta, hogy nem olyan tipikus tanár kinézete van, legalábbis pl. a szemkihúzás nem olyan általános és gyakori. - Persze, tudom, hogy bárki tanulhat itt, de mégis csak a legtöbben fiatalabb korban kezdik el. - finoman vonom meg a vállamat. Nem akarok én folyton ezen aggódni és nem is tartom magamat öregnek, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak van bennem egy kis félsz azért, hogy mégis csak kilógok majd a többiek közül. Azért persze reménykedem benne, hogy nem így lesz, mert nagyon is fiatalos vagyok, mármint ami a jellememet illeti már-már gyerekesnek is mondhatnám magamat. Talán komolytalanabb is leszek pár leendő csoporttársamnál, az is simán benne van a pakliban. - Én jól átgondoltam ezt higgye el, megrágtam rendesen, hiszen a munka mellett... mégis csak nehezebb, ha nem teszem, nem is jöttem volna. És mikor dönti el, hogy kiket választ közvetlen oktatásra? - azért kíváncsi vagyok, hogy mi alapján szelektál. Nem azt mondom, hogy máris be akarok vágódni, de az már biztos, hogy nyomot hagytam benne, az a nagyobb kérdés, hogy mennyire mélyet és hogy mennyire negatívat.
Minden egyes szakmának meg van a maga kis előnye, és ugyanakkor hátránya is. Nem mindegy, hogy az adott személy melyik szakmához hogyan áll hozzá, és nem minden szakmához ugyanaz a személyiségjegy párosul voltaképpen. Egy tanárnak egészen más megközelítés kell, ahogy egy rocksztárnak is. Legszívesebben mindent félvállról vennék, és könnyedén, de nem lehet, hisz komolynak kell előadnom magamat, és egy teljesen olyan szerepkört kell felöltenem, ami nem egyezik a már így is igen laza énemmel. Őszintén kijelentve a dolgot, nos eleinte nehéz volt mindezen témakör, de mára egészen egyszerűen megy, mintha a véremben lenne a színjáték egy része. Fejlődtem, tanultam, és rájöttem a dolgok mivoltjára. Nem minden helyzetben kell zsarnokinak lennem, de lehettek egyszerre laza, komoly, felvágós, vicces, és roppantul szigorú is egyben. Tehát előadhatom magam nyíltan, és keverhettem a tanárság szinonimájával eközben. A szakmám nagyon tetszik, és sokkal biztosabb helyzetű, mint mondjuk a rocksztárság. Itt meg van szabva minden, és szabályokhoz vagyok kötve. Talán ez vonzott annyira benne, hisz sosem voltam igazán lekötve egy bizonyos valamihez, míg a fellépések alatt szabadon szárnyaltam egymagam a pályán. Voltam fent, s voltam lent egyaránt. Kérdés, hogy mikor volt sikeres az iparág, míg tanárként nem pozíciókért küzdesz, és a fent maradásért, sőt nem is a népszerűségért, hanem azért, hogy tudást adj azoknak, akik tudásra szomjaznak. Sokkal nemesebb célt szolgál, és sokkalta életszerűbb összképet ad át, egyszóval: tudást. A fiatalságnak, vagyis a diákoknak pedig pontosan erre van szüksége. Megfelelő oktatásra, minél több varázslat ismeretre, tapasztalatra, és megfelelő elhelyezkedésre. A látványmágia lenyűgöző, egyedi, és sokkalta kiterjesztettebb. Feltalálhatsz új dolgokat, amivel simán elbűvölhetted a célközönséget, és nemcsak az benne a vicces, hogy trükk, amely jól kivitelezett, hanem az, hogy senki sem jön rá a cselre. Izgalmas, látványos, kiemelkedő.. -A magam nevében igencsak fiatal vagyok, de ez nem jelenti azt, hölgyem, hogy leminősíthet kor alapján.-Mondom számára közlékenyen, komolyan, de mégis felhívóan.-Tanár lennék, ha minden igaz, és bár még kezdő a pályán, de ettől eltekintve a tisztelet, az mégis csak tisztelet, kérem szépen.-Teszem még hozzá, de nem rossz szándékkal. Szeretném, ha tudná, hogy ugyanúgy kikérem magamnak ezt az egyetlen egy dolgot, mint bármelyik másik professzor, bár én jobban örülök a tanár megnevezésnek, mert a professzor valami hivatalosabbat jelöl meg. Csupán ennyit várok a diákjaimtól, és mégis túl soknak vélik.. érdekes, de komolyan.-Pedig egészen csinos kis fekete noteszről beszélünk, és igazán szereti a neveket gyűjteni a lapjaira. Már van egy pár voltaképpen benne.-Mondom a szavait követően rögvest. Újabb kis ártatlan csíny a részemről, amellyel megviccelni óhajtom, de csak a rend kedvéért. Egy kis beijesztés, de csak ártatlanul, hisz nem szándékozom lerontani sem a jegyeit emiatt, sem pedig a kedvét. Nem akarom, hogy egész évben nekem nyalizzon, és hajtson keményen. Szeretném, ha élvezné azt, amit csinál, és ez meg is lesz, csak előtte kiélvezem ezt, hisz mégis csak megérdemli, nem de? Ne kezdj ki a tanárral, mert akkor a tanár is megszívat - ez egy egészen jó mondás igazából.-Hát kezdhetett volna jobban, de nem haragszom önre kicsit sem. Tehát megnyugodhat, de legközelebb ne tegezzen le egyből, ha szabad kikérnem magamnak.-Végül elmosolyodom a mondandóm végén, és mindezzel le is zárhatónak vélem ezen témakört, hisz nincs mit rajta ragozni, nem de? -Azonnal.-Egy pillanat alatt felállok a székből, majdan kissé arrébb sétálok egy másik asztalhoz. Megfogok könnyedén egy poharat, majd öntök bele vizet. Ezek után persze visszasétálva helyet foglalok, ahogy átadom neki az italt.-Tessék.-Viszonylag halkan mondom, miközben elhelyezkedem kényelmesen, majd ismételten figyelni kezdem őt. Egészen érdekes diák lesz, nos ezt már most megállapítottam, főleg egy ilyen belépő után. Elsőre azt mondanám, hogy határozott jelenség, szabad szájú, nyílt, de utólagosan eléggé udvarias. Összességében nem hiszem, hogy kedve lenne velem szórakozni, vagyis remélem, hogy nincsen ilyen helyzet.-Hogy mi?-Vonom fel a szemöldökömet a kérdése után hirtelen, hisz túl személyes témakörbe mászott bele, vagyis csak az előző karrierem egy szakaszába, de nagyon személyesen veszem le, pedig nem szoktam általában így reagálni.-Nos.. régebben volt egyféle karrierem, amit megéltem ebben. Voltaképpen énekes voltam, rocksztár, vagyis ex-rocksztár vagyok jelenleg. De ez miért is érdekli ennyire önt?-Kérdezem meg kíváncsian tőle. Általában nem szoktam ennyire előzékenyen érdeklődni a dolgok miértjéért, csak ha szükséges, vagy pedig, ha ritka esetben, de érdeklődést vált ki bennem. -Miért lenne túlkoros? Szerintem bárki tanulhat itten, és akkor, amikor csak szeretne, vagy lehet én vagyok ennyire előzékenyen látó, és mások pedig nem. Na mindegy is.-Vonok vállat végezettül, hisz lényegében nem a kor számít, hanem a tanulás. A változott rendszer pedig nem a diákokat befolyásolja leginkább, hanem a tanárokat. Engem érint a tankönyv ügy, a varázslat lista, hogy milyen módszereket alkalmazzak, avagy melyeket nem lehet, és a többi. Macerás ceremónia, annyi szent.-Én nem elbizonytalanítani akarom, kérem, hanem tökéletesen szeretném tudni, hogy tényleg ezt a pályát akarja-e, mert amennyiben nem, nos úgy érdemtelen hozzákezdeni. De ha minden áron ezt akarja örömmel fogadom a diákok sorai közt.-Az utolsó mondatot már mosolyogva mondom, hisz nincsen hátsó szándékom. -Azok kerülnek hozzám, akikben látok valamiféle fellángolást a tantárgy iránt.-Jegyzem meg kezdésként.-De persze vannak kivételes esetek, amikor valaki magától jelentkezik. Olyankor teszek, avagy tehettek kivételt egy-egy illetővel, de leginkább rajtam áll a döntés.-Fejezem be végül, majd várom az újabb kérdését, ha netán valamit nem ért még. Amennyiben nincs kérdése, akkor kissé kötetlenebb téma mellett visszatérek a munkámhoz, amennyiben persze nem zavarom az időkeretét.
♫ These Boys ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Elnézést a csúszásért :S ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Slate & Carmen - Kérdéshalmaz 2015-07-25, 22:02
Komolyság... sosem voltam elég komoly. Persze talán a korom miatt is van, de sokak szerint már lassan épp itt lenne az ideje, hogy végre komolyabban kezeljem az életemet. Persze a bátyám pont a miatt örült annyira, hogy végül úgy döntöttem ide jövök tanulni. Megértem, nem szoktam túl gyakran ilyen döntéseket hozni, de most megtettem, mert igen, próbálok fejlődni és változni, hiszen nem akarom hogy az egész életem abból álljon, hogy pincérkedem. Többet akarok ennél és ha nem teszek érte, akkor nem fog változni az életem. Felelősség... igen, épp itt az ideje, hogy lassan felelősséget vállaljak a döntéseimért, hogy ne engedjem hogy az életem csak úgy magát irányítsa, hanem a kezembe vegyem a gyeplőt és végre tegyek is valamit. Azt hiszem ideje lenne végre ezt Jadennel is tisztázni. Azt mondta, hogy megpróbálja, hogy majd rendezi a dolgait, de még mindig nem lépett előre, csak inkább mintha hátrafelé tenné meg újra és újra az utat. Tudom, hogy ott a lánya és nem az a célom, hogy szétszakítsak egy családot, de nem változik náluk semmi, ez pedig nem tarthat így örökké. Persze meg van az izgalma a titkos találkozóknak, hogy nem tudja senki, hogy létezem, hogy el kell rejteni a kapcsolatunkat a világ elől, de már régóta tesszük és néha... igenis pocsék érzés az, hogy míg mások az életük fontos állomásait megoszthatják a számukra fontos személlyel, nekem várnom kell, amíg találkozhatunk, türelmesnek kell lennem, de már olyan régóta vagyok türelmes és nem tudom, hogy menni fog-e még tovább is, vagy hogy van-e értelme. Rákoncentrálás... ebben sem vagyok profi. A pincérkedés megy, de azért hibázom ott is néha, csak épp Jimmy sok mindent néz el nekem, mert a vendégek kedvelnek és e miatt sokan járnak hozzánk. Ettől viszont még nem megy jól az a munka sem,a sulit is épp hogy csak döcögve végeztem el, mert mindig is lusta voltam a tanulásra nagyon rákoncentrálni, de változtatnom kell... most már tényleg muszáj! Meg kell komolyodnom, vállalnom kell a felelősséget a tetteimért és nem utolsó sorban igenis oda kell figyelnem a sulira. Ha vállaltam, ha elhatároztam, akkor ide koncentrálok és elérem az életemben remélt változást, remélem. - Oh én... igazán sajnálom, csupán olyan fiatalnak tűnt elsőre és... tényleg bánom, hogy így indítottam. - aggódom, hát hogy a fenébe ne, hiszen nem jól kezdtem, ő pedig még jól rá is világit a dologra, tehát mély nyomot hagyott benne a dolog. A fenébe is! Jó pontot akartam szeretni, nem pedig rosszat, nem csoda, ha a röpke fenyegetésére még inkább ijedtté válik a tekintetem. - Nem! Dehogy akarok a fekete noteszbe kerülni. Kérem Mr. Delon! - tudok én igazán nagy kiskutya szemekkel nézni, ha nagyon akarok. Be szokott válni, de a fickó annak ellenére, hogy nagyon lazának tűnt első ránézésre, talán sokkal komolyabb, mint ahogyan ezt eddig hittem. A fenébe is! Azért amikor megjelenik a vigyor valami hatalmas kő zuhan le a lelkemről. Nem akartam én rosszul indítani nála, és ha tényleg így veszi én nem is tudom, hogy mit csinálok. - Bár kezdhettem volna jobban is igaz? - itt már legalább én is megeresztek egy erőtlenebb mosolyt, de legalább mosoly. Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy nem vágtam el magamat már a legelején, az nagyon kínos lenne. A végén még át kéne gondolnom, hogy tényleg okos döntés-e visszajönni a suliba. - A víz tökéletes lenne. - a frászt hozta rám, azt nem teszem hozzá, pedig nem sok híja van, hogy ne csússzon ki a számon. A tekintetétől pedig egyébként is elég nehéz elszakadni, a hétköznapokon azért nem túl gyakran lát az ember olyat, aki ilyen... külsővel rendelkezik, akinek ki van húzva a szeme, neki pedig nem is kicsit ki van. - Lehet egy talán személyesnek tűnő kérdésem? Ön... zenész? - na jó, talán illik megvárni az első kérdésre a választ, de eszem ágában sincs, máris jön a második, mert érdekel, hogy mi a helyzet, mert ilyesmit nem gyakran látni és én is csak Jadennél szoktam meg eddig. Viszont, ha tényleg zenész, akkor az elején jó eséllyel komolyan csak szórakozott velem a nagy szigorral, legalábbis remélem, akkor még nem baltáztam el az egészet teljesen és remélem, hogy félig sem. - Oh hát csak tudja, aki folytatja hetedik után annak minden evidens, de én már kissé túlkoros vagyok, a jó ég tudja, hogy minden ugyanaz maradt-e. - magyarázom kicsit a helyzetemet, mert hát nem olyan, mint a legtöbb diáké sajnos, vagy nem sajnos, nem tudom. Nekem legalább van már tapasztalatom a való életből is, ami azért előnyömre is válhat, viszont nem tudom, hogy be tudok-e illeszkedni majd a tizennyolc évesek közé. Bár tény, hogy komolytalanságban simán utolérem őket, ha igyekszem. - Igen, bár ha most az a cél, hogy elbizonytalanítson, akkor nem ügyesen próbálkozik, de mindig is ez ment jól, nem lennék jó... méregkeverő teszem azt. - sose ment. A bájitalok nem az én világom, jó eséllyel előbb robbantanám be a fél iskolát, mint hogy olyasmit kotyvasszak össze, ami érdemi hatást érhet el, úgyhogy jobb nekem a trükkök és a varázslatok világa, az kisebb eséllyel vezet katasztrófához. - Azt hiszem világos, de... hogyan lehet mondjuk önhöz kerülni szakképesítésre? Már persze, ha úgy döntök, vagy... mitől függ, hogy kit választ? - szimpi azért a pasas és hogy ki a másik oktató a szakon azt még nem tudom, no meg az egész tantárgylista még egyelőre nincs meg nálam fejből, majd mindennek szépen fokozatosan utána járok, ahogyan sikerül, aztán eldöntöm. Legalábbis gondolom, hogy rajtam is múlik, hogy kihez járok majd erre a szakképesítésre, és remélem, hogy akit netán választok nem dönt úgy, hogy lepasszol, mert totál alkalmatlan vagyok a dologra. Kiválóan zongorázom, nincs gondom azzal sem, hogy színpadra álljak, remekül megértetem magamat másokkal és jó a kommunikációs készségem is, bár az néha szigorú tanárok előtt kissé blokkolódik, de ettől függetlenül szerintem látványmágusnak tökéletes lennék.
Komolyság, felelősség, rákoncentrálás.. Mindezen tényeset olyasféle dolgot sugall igazából, ami velem teljesen ellentétes, mégis ezt követeli meg a tanári pálya voltaképpen, de akármennyire is ellenvetéses velem szemben, akkor is kitartok a végsőkig, hisz szórakoztatónak tartom, és eléggé sokat tettem meg mindazért, hogy itt lehessek, tehát mindenki elhiheti, hogy nem most fogom feladni a karrieremet. Sosem szoktam meghátrálni, és egy kis kötelesség számomra, nos még nem a világ végét jelenti. Eleve azért is vágtam neki a tanáriágazat kitanulásának, mert szerettem volna valami komolyat, de mégis hasznosat csinálni a mostani időszakomban, és mivel erre esett a választásom, így mostan leragadtam a Roxfortban egy időre. A pályafutásomat rocksztárként félretettem teljesen, és helyette az oktatásban jeleskedem, bár értem én, hogy sokaknak nem vagyok a szimpatikus jelenség. Eléggé kötetlen módon, sőt igazán lazán állok hozzá mindenhez, és korrektebb is vagyok, így ritka, ha valaki nálam bukik, sőt ilyenre még nem is volt alkalom, viszont még bármi megeshet. Szeretem, ha a diákok nem feszült légkörbe jönnek be a tanítási óráimra, hanem mosolyogva, lazán, és minden szorongás nélkül. Ezáltal könnyebb tanítani is, hisz eleve viccesen adom elő, és így hamarabb is megjegyzik. Nem kell stréberkednie senkinek sem ahhoz, hogy eme szakágat elsajátítsa tőlem. Persze aláírom, hogy nem könnyű, hisz roppantul nagy energia levonást eredményezz, ami már magában fárasztó, és emellett még ott van az akaraterő is, ami azt kéri, hogy rendkívüli rákoncentrálás kell. Ha csak egyetlen pillanatra is, de valaki meginog, megcsúszik, avagy elveszíti a koncentrálást, akkor a varázslat fordítva sül el, és abból semmi sem származik, ami a jóhoz lenne köthető. Amilyen nehéz tanárnak lenni, mégis épp oly könnyed. Azt kell mondjam szeretem, és szívesen is csinálom a szabadidőmben eleve, tekintve, hogy a diákokat oktatni valamire felemelő érzés. Bár nem értem a szigorú oktatási rendszer mivel jobb annál, mint amit én művelek. Talán nem is fogom megérteni. Röviden gondolom át ezt az egészet az elmémben, ahogy a fiatal hölgyet figyelem. Eléggé pimasz dolog volt letegeznie engem, hisz gondolom, Miss McGalagony professzornőnek, sem úgy köszön, hogy "szia", avagy "hello". Azért én is tudom hol a helyem, és nem csak úgy odadobok suttyomban egy szót, és tegezem az illetőt. Régen tanított a többsége a tanári karnak, és így a tisztelet eleve jár nekik. Akkor egy diáktól én is csak megkaphatom, vagy nagy kérés? -Oh, persze, kérem.-Jegyzem meg a szavait követően rögvest. Azért is vagyok vele ennyire komoly, és kemény egyben, hogy lássa is rajtam, hogy mégsem az álmai tanára leszek.-Tehát, nos.. mert nem jár már ide, ezért úgy gondolja, hogy letegezhet egy tanárt?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm. Kedvem támadna röhögni mindezen, de mégsem teszem, hanem megtartom a magam kis komoly szerepét.-Ha így akarja magát nekem bemutatni, akkor eléggé rossz úton halad a kisasszony. Nem szeretne a fekete noteszemben szerepelni, nem de bár?-Immáron csak egy kérdő pillantással illetem őt, ahogy végül kissé lazábbra veszem a dolgot.-Miss Roughley, öröm önnel találkozni, és ilyenféle módon megismerkedni.-Jegyzem meg immár vigyorogva, hisz eddig feszülten érezhette nyilván magát a közelemben, de most már javítom a helyzetét. Nem vagyok sem szigorú, sem haragtartó, csupán kikövetelem a tiszteletet. -Igazán nincs mit, sőt érezze magát kényelmesen.-Mondom mosolyogva, ahogy immár közelebbről szemlélem meg őt. Kék tekintettemmel fürkészem a pillantását, és ezáltal próbálok szemkontaktust felvenni vele, ha hagyja persze, bár eléggé feltűnő lehet a festett szemem, de csak szemceruza, meg szempillaspirál.. nem nagy dolog.-Esetleg... kér egy pohár hideg vizet, vagy bármi mást?-Teszem fel udvariasan a kérdést, így alapozva meg egy bevezető szakaszt. Végül rátér a lényegre, és röviden elmondja a számomra, hogy mit is szeretne. -Igazán ne aggódjon az oktatási rendszer miatt, hisz eleve azért vagyok, hogy ha valami változás van, akkor azt közöljem a tanulóimmal.-Kezdek bele a részletezésbe.-Hamar be fog tudni illeszkedni, és nem lesz semmilyen probléma ezt megígérhettem. Ugyanakkor.. könyv? Nos én nem szeretek tankönyvet használni, ezért arra nem lesz szüksége, viszont akaraterőre, kitartásra, és koncentrálásra annál inkább. Biztos benne, hogy ezt a szakágat szeretné?-Kérdezem meg egyértelműen utalva a nehézségekre, hisz nem könnyű, ez tény.-Illetve, ha már itt tartunk, akkor iskolán belül oktatok, viszont mindenkinek van egy "szakképesített helye", azaz gyakorlásra alkalmas munkája, amiben külön dolgozik, és így még több információval ismerkedik meg. Új körönként haladva viszont néhány diákot magamhoz veszek, és én szak képesítem őket. Számukra én vagyok a gyakorlati hely. Valami, amit még nem ért esetleg, Miss Roughley?-Kérdezek rá egyből, sőt konkrétan, hisz azt hiszem én igazán elmondtam mindent, amit tudnia kell ezzel kapcsolatosan.
♫ These Boys ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem megfelel ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Slate & Carmen - Kérdéshalmaz 2015-07-23, 12:14
Tudom, nem a legjobb kezdés, ha már attól megzavarodom, hogy megkaptam a lehetőséget a belépésre, de... ettől még megtörténik. A fickó túlságosan fiatalnak tűnik, nekem pedig először nem is esik le, hogy magázni kellene, vagy hogy egy sima hellot tegezésnek vehet, meg aztán azt sem tudom hirtelen, hogy milyen néven szólítsam. Remélem, hogy innentől csak felfelé van, mert a végén még azt kell gondolnom róla, hogy szigorú, pedig az öltözete alapján olyan lazább stílusúnak gondolnám. Igyekszem az arcomra bájos és egyben kiengesztelő célzatú mosolyt varázsolni, hátha az ér valamit. Általában az emberek kedvelni szoktak, eleve van egy nagy adag pozitív kisugárzásom, úgyhogy erőteljesen remélem, hogy most sem vágom el magamat már az elején. Ha egyszer azért kerestem meg, hogy könnyebben indítsam majd a szeptembert, akkor nem kellene így elszúrni, mert a végén nem kapom meg a remélt előnyt, hanem pont hogy hátrányba sodrom magamat azokkal szemben, akik nem próbálkoztak effélével. - Oh, bocsánat, a nevem... Csak tudja elszoktam kissé már az iskolától és a légkörtől, de rajta vagyok az ügyön! - a mosolyom nem szűnik, inkább picit körbepillantok. Vajon a kopogtatás nekem szól? Abbahagyja... remélem, hogy nem azért csinálta, mert így majd hamarabb lépek le, vagy ezzel akarta jelezni, hogy nem ér rá, hogy amúgy baromira zavarom? Nem egyszerű ez, hiszen azt szoktam meg, hogy a hozzánk betérő vendégek éppenhogy baromira rá szoktak érni, most viszont nem úgy kell tekintenem a velem szemben ülőre, mint aki a Szárnyas Vadkan vendége. Az se biztos, hogy szokott oda járni, vagy csak ritkán. Megjegyzem én az arcokat és már évek óta ott dolgozom, de azért mindenki bennem sem marad meg. - Miss Roughley, Carmen Rougley. - teszem még hozzá. Talán a nevem ismerős lehet neki, ha a vörös haj, agy épp az arcberendezésem nem volt az, hiszen az ikerbátyám is itt tanít, Casper, de egyáltalán nem biztos, hogy minden tanár olyan jól ismeri a többit, főleg hogy Casper helyettesítő, nem biztos, hogy olyan mély kapcsolatot alakított ki a kollégával, amúgy se mesél róluk túlságosan sokat. - Köszönöm Mr. Delon! - huppanok le végre vele szemben. Nem szeretem az ilyet, tényleg van egy nagy adag kihallgatás érzete, de remélhetőleg nem erről van szó. Mindenesetre egyelőre még várakozom, át kell gondolnom, hogy mit is akarok kérdezni, hogy ne úgy tűnjön, hogy előnyhöz akarok jutni, amihez mondjuk nincs jogom, vagy efféle. - Úgy néz ki, vagyis már biztos, hogy szeptembertől ide fogok járni, látványmágus szakra, tehát ön is tanítani fog és mivel már jó pár éve befejeztem a Roxfortot, kicsit félek tőle, hogy milyen lesz öregdiákként... hogy változott-e a rendszer, hogy milyen könyvek kellenek, hogy.. tudja, nagyjából minden érdekel. - a minden tág fogalom tudom, de egy mosolyt hozzácsapok, hogy könnyebb legyen a minden adagolása és remélhetőleg akkor tud valamit tenni az ügy érdekében, hogy ne féljek annyira a kezdéstől, meg úgy általában, könnyebben menjen majd ez az egész iskolába jövök dolog, hiszen eddig mégis csak dolgoztam, egészen mást szoktam meg. Vissza kell rázódnom, és nem tudom, hogy mennyire fog majd könnyen menni, de nem akarok egész életemben pincérnőként dolgozni, tehát valami előrelépési lehetőség kell, ahhoz viszont hasznos, ha tanulok még.
Még néhány elintéznivaló, és akkor utána át is térhettek a diákok irataira, de előtte rögzítenem kell az óráimat. Istenem, de sok munka van ezzel. Persze nem panaszkodom, hisz imádok tanár lenni, és főként élvezet újabbnál újabb diákokat tanítani, azaz oktatni, csak rengeteg felelősséggel jár mindez voltaképpen. Nem beszélve a sok papírról, a tananyag átnézésről óra előtt, a szabályok figyelembe vételéről, hisz akármit nem lehet csak úgy a tananyagba foglalni. Aztán ugye ott van még az óra leadása, amivel nem is lenne gond, ha a diákok többsége nem lenne szemtelen. Ah, kiakasztó, nehéz, és fárasztó, de ugyanakkor élvezetes, szerethető, és remek állás. Ennél jobbat nem is tehettem volna magammal, mint hogy visszatérve ide, nos oktatok. A látványmágia egy eléggé lenyűgöző szakágazat, de amilyen csodálatos, nos épp oly annyira nehéz is. Rengeteg gyakorlást, odafigyelést, és koncentrálást igényel. Sokkal jobban leszívja az ember elméjét, mint sokan azt hinnék. Egyik papír a másikat követi, és szinte rögtönzötten írok, jegyzetelek, egyeztettek, már kívülről fújom a sorrendet, sőt el sem téveszthettem. Mélyen szívom magamba a levegőt végül, és próbálok nem a papírlapon lévőre gondolni, hisz ha folyamatosan azon jár az eszem, akkor ennyi erővel, nos.. soha az életben nem végzek. Az pedig nem lenne jó, bár tény, hogy sok időmet töltöm az iskolában, de nem itt élek, ami azt illeti. Bár már volt alkalom, amikor bealudtam a papírok felett az asztalnál, szóval meg sem lepődök magamon, de alapjáraton eleve keveset alszom, és rengeteget dolgozom érdemileg. Újabbnál újabb trükköket gyakorlok a pálca segítségével, amit beiktathatok végül az óráimba majdan. Ezek mellett igazság szerint hangszereken játszom még, éneklek, meg még a fene tudja mit csinálok. Félretolom végül a lapokat oldalra, és hátradőlök a székben nyújtóztatva a végtagjaimat. Egy pillanatra még a plafonra is felnézek, de aztán végezettül visszatérek a munkámhoz. Éppen csak, hogy folytatom mire kopogást hallok. Most engem keresnek, vagy beképzelem ezt magamnak? Ritkán adódik arra alkalom, hogy valaki személyesen jöjjön hozzám, hisz rendszerint kifogástalan az órám, és mindenki tökéletesen érti az anyagot, akkor nem értem miért is akarnak zavarni, bár talán jól is jön, hisz addig sem kell ezekkel a papírokkal foglalkoznom. -Tessék csak nyugodtan, fáradjon beljebb.-Válaszolom végül, és így szabad utat engedek annak a bizonyos ismeretlenek, aki nem sokára a társaságom ékes tagjává válik. Kíváncsivá váltam, hogy vajon mit is akarhat tőlem, főleg ilyenkor. Tehát abbahagyom a megkezdett munkámat, és lazán hátradőlve a székben figyelni kezdem a bejövő hölgyeményt. A bal kezemet a székkarjára helyezem, és így támasztom meg a fejemet, bár voltaképpen az ujjaimat a szám fölé raktam, miközben a jobb kezemet az asztalra teszem, és lazán kopogtatni kezdem rajta a gyűrűimet, mintha türelmetlen lennék, pedig nem vagyok az. -Önnek is szép napot, Miss...?-Vonom fel ívelten a szemöldökömet, és kérdőn nézek rá. Eléggé komoly látszatot nyújtok, ami azt illeti, de ezt köszönje annak, hogy egyből letegezett. Itt van egyféle szokás rend, és mindenki magázódik, nem pedig tegeződik. Azért a tiszteletet még elvárhatom, nem? Végül befejezem az asztalon való gyűrű kopogtatást, és intek neki a kezemmel, hogy nyugodtan foglaljon helyet, de ha mindez nem lenne elég, akkor szóval is nyomatékosítom.-Nyugodtan foglaljon helyet velem szemben. Illetve tökéletes lesz a Mr. Delon megnevezés.-Mondom egy könnyed mosollyal az arcomon, ahogy előrébb dőlve az asztalon helyezkedem el, pontosan úgy, hogy a két kezemmel támasztom magam, de még mindig a széken ülök.-Miben állhatok a rendelkezésére, hölgyem?-Teszem fel végül a kérdést, és így egyből a lényegre is térek, hisz nincs miért húznom az időt.
♫ The Original High ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ És itt egy reag a hölgyeménynek ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Slate & Carmen - Kérdéshalmaz 2015-07-21, 11:12
Megyek tanulni, ez már teljesen biztos. Leadtam az utolsó papírokat is, és minden el van intézve végre, már csak pár apróság kell, mint hogy mondjuk kicsit körbekérdezzek. Tudom nyár van, ilyenkor nem sokan járnak a Roxfortban, de a tanárok attól még itt vannak. Direkt rákérdeztem McGalagonynál, amikor leadtam neki az utolsó jelentkezési lapot is, immár kitöltve, elfogadva és így minden meg van, hogy merre találom vajon az egyik fő tantárgyamat oktató tanárt. Slate Delon... igazán érdekes neve van, olyan egzotikus és mintha még ismerős is lenne nekem, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Jaden mégis csak zenész, simán lehet, hogy ismeri, vagy ő említette... a jó ég tudja, most próbálok nem az emlékekre koncentrálni, hanem inkább arra, ami vár rám majd szeptembertől. Mégis csak kissé túlkoros kezdő diák leszek, hiszen a nyolcadikosok 18 évesek átlagban, és van bennem azért egy kis félsz, hogy én esetleg majd nem passzolok bele ebbe a képbe, vagy nem tudok majd rendesen elvegyülni köztük. Azért annyira vészesen nem látszik rajtam a korom, meg hát nem vagyok egy kimondottan komoly és felnőtt típus, szóval talán menni fog az elvegyülés. Talán az sem szép a részemről, hogy ilyen módon próbálom magamat már előre beprotezsálni, de nem erről van szó. Inkább csak megpróbálok egy kicsit tájékozódni és miért is ne nézhetnék be ahhoz a tanárhoz, aki tanítani fog. Ez nem stréberség, csak én már régen végeztem, évekkel ezelőtt, talán van, ami változott, kellenek plusz eszközök, esetleg tud nekem ajánlani olyan könyvet, amit érdemes lenne átnéznem, hogy tuti ne akadjak el már az elején, varázslatok, amiket hasznos lenne átismételnem. Bármi lehet, és nyugodtabban jövök majd ide szeptember elsején, ha már van egy kis alapom legalább, amire építeni lehet. Nagy levegőt veszek az ajtó előtt. Azt mondta McGalagony, hogy tudomása szerint itt megtalálom, úgyhogy reménykedem is benne, hogy így lesz. Gyerünk Carmen, nem lesz semmi baj! A fickó remélhetőleg nem olyan, mint Piton és akkor nem szedi le a fejemet, hogy zargatom. Állítólag rendes... bár ami McGalagony véleménye, az még nem szentírás. Szerintem ő még Pitonra se mondana egy rossz szót sem, úgyhogy ki tudja, hogy milyen lesz majd a fickó. Nagy nehezen rászánom végre magamat, hogy kopogtassak is. Kicsit megigazítom a ruhámat. Egyszerű nyári ruha, pántok, rövid szoknyával, virágos kék mintával, halvány sárga alap színnel. Olyan kis csini, olyan kis laza nyárias, amiben az ember nem fő meg, hiszen azért mégis csak nyár van és kellőképpen meleg. Mondjuk a fene tudja, hogy nem kellett volna esetleg szolidabban öltöznöm, de ha egyszer meleg van... csak nem lesz ebből baj igaz? Végre a kezem is mozdul és jön a kötelező kopogtatás rész is. Nem merek csak úgy benyitni, még ha ez egy központi hely is, csak akkor nyomom le a kilincset, ha hallottam bentről egy szabad, vagy valami hasonló bebocsátásra invitáló szót. Izgulok, pedig én nem szoktam, úgyhogy abba kéne szépen ezt hagyni végre! - Hello! Akarom mondani... szép napot Mr. Delon... Delon tanárúr... professzor? - fú remek kezdés, szép volt! Fiatal, legalábbis annak tűnik, a legrosszabb esetben is hasonló korú lehet, mint Jaden, legalábbis úgy sejtem, akkor talán nem lesz gond, főleg hogy az öltözete is elég laza és könnyed... oh, nagyon remélem, hogy nem lesz gond! Kérlek, kérlek érj rá és ne egyél meg!
/ zene: Trespassing 
//
Ruci 
◊ 
◊ 