2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ha tudtam volna, mire gondol magában Michael, akkor nagy eséllyel megcáfoltam volna a dolgot. Tény, hogy Susan a múltam része, és mindig is különleges helyet fog elfoglalni a szívemben, de aligha jönnék össze vele még egyszer. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint amikor Michael után nálam keresett vigaszt, és hiába volt nagy a kísértés, nem kezdtem vele újra a dolgot. Elvégre, a féltékenység mindig is ott lett volna kettőnk között a levegőben, ez tény. Aligha lett volna könnyű feldolgozni a történteket. Magamban csak remélni mertem, hogy soha többé nem megy Lacey közelébe. A húgom, így teljesen természetes volt részemről, hogy védem, főleg ettől a sráctól, akitől pedig egyenesen tiltom, hiszen ismertem jól, csak játszik a lányokkal. Lacey pedig nem érdemli meg azt, hogy érzelmileg kihasználják. Tény, hogy álomvilágban él, már ami a romantikát illeti, szeret álmodozni, és a fellegekben lebegni, de nem szerettem volna, ha idő előtt ráébred a kegyetlen valóságra. Jó lenne, ha még pár évig megkímélnék a csalódástól. Ha pedig kell, akkor én magam választok neki férjet, akinek előtte persze alaposan a körmére nézek. - Aha... - bólintottam óvatosan Michael szavaira, miszerint ő és Carol egy pár, és noha megpróbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne a dolog, nagyon is rosszul érintett ez az egész. A gyomrom liftezett, elkezdett körülöttem forogni a világ, és máris mintha minden sokkal gyászosabb képet öltött volna magára. Csak remélni tudtam, hogy az érzelmeim nem ülnek ki az arcomra, és nem árulom el magam a fiú előtt. Carolnak az ilyen nyurga gyerekek jönnének be? Hiszen az lehetetlen! Általában mindent megosztott velem, azt is, ha éppen tetszett neki valaki, de Michaelt pár hete még csak barátnak tekintette. Nem hiszem, hogy olyan gyorsan megváltozott volna a véleménye. - És mióta? A kérdésemre szerencsére nem kaptam választ, hiszen Galdwin elnevette magát, nekem pedig sötét felhők jelentek meg az arcomon. Egyszer elkapom ezt a kölyköt, annyi szent! Minek kóstolgat egyáltalán? Meg akar halni? Különben is, kifejezetten jól esne, ha nem viccelne ilyesmivel. Áldottam az eszemet, amiért nem szóltam el magam előtte. Kínos lett volna ilyesmi miatt szétátkozni.... Ráadásul, akkor mindenre fény derült volna. - Ha akarok valamit, akkor majd én elintézem – morogtam mérgesen, majd sarkon fordultam, végül félvállról még odavetettem neki: - Aligha kellene a te segítséged a nők terén, szerintem minden eddigi csajod bármit megadna azért, ha velem tölthetne egy éjszakát. Fogalmam sem volt arról, hogy igazat mondtam-e az előbb, de nem is érdekelt. Nem fogom pont az ő segítségét kérni bármiben is. Van annyi önbizalmam, hogy én intézkedjek ezekben az ügyekben. Michael hozzám képest amatőr, ebben teljesen biztos voltam. - Azt csinálsz Carollal, amit csak szeretnél – szúrtam oda még egyet, bár magamban azért reménykedtem abban, hogy Michael nem fogadja meg a tanácsomat. Ez viszont szükséges volt ahhoz, hogy fenntartsam a látszatot, miszerint nem érdekel a lány. - Most dolgom van, ha megbocsátasz. Csá!
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-16, 12:50
Még hogy, nem vagy bolond? Dehogynem vagy az barátom, dehogynem. Csak egy bolond akarná, hogy a szívét ugyanaz a lány kétszer is összetörje. És ha most Susan ismét felajánlaná a szerelmét valószínűleg te ismét bele mennél. De ezt inkább nem mondtam ki, mert nem akartam, hogy jobban felhúzza magát, ugyan is sokszor nehéz elfogadni az igazságot. Megkért, hogy szálljak le Lacey-ről, sajnos ez nem fog menni hisz a felsőm is elvileg most nála van tehát legalább még egyszer biztos találkozni fogunk. És nem tudom nem hinném azt , hogy Lacey nem szeretne velem már többet találkozni. Aranyos lány és szerintem jól elvoltunk. De amikor Carol-ról mesélt akkor egy kicsit fura volt számomra, nem tudom, hogy jól láttam-e de ha igen akkor elpirult egy kicsit, lehetséges, hogy tetszik neki? Lehet, hogy ezért tiltsa tőlem annyira? - Caroltol már semmit sem szeretnék, hisz már megkaptam tőle. Tudod, már egy ideje együtt vagyunk. - persze, hogy csak blöff volt az egész, ha Thomas felhúzza magát rajta vagy tovább kérdezősködik akkor tuti, hogy tetszik neki. Úgy tűnik, hogy ez a srác ahhoz képest, hogy milyen félelmetesnek néz ki valójában könnyen szerelembe esik és az is biztos, hogy nagyon érzelmes. - Egyébként csak viccelek - nevettem el magam végül. - Ha akarod beszélhetek vele a nevedbe - suttogtam oda neki, hogy csak ő hallja. Gondoltam egy kicsit még szívom a vérét, hisz biztos nem bízik meg bennem és nem mondja azt, hogy na akkor kérlek segíts, nem ő nem olyan, annyira már kiismertem, hogy ezt tudom.
Thomas Stewart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-16, 12:02
Michael – híven önmagához – is szintén elővonta a pálcáját, majd a torkomhoz szorította, olyan erősen, hogy szinte éreztem, ahogy nyomja a mandulámat. Nem érdekelt, helyette lőttem felé egy mosolyt, ezzel is jelezve, mennyire nevetségesnek találom a fenyegetőzését. - Még azelőtt előrántom a sajátomat, hogy észbe kapnál – jegyeztem meg némileg rekedten, hiszen azért a selyemfiú pálcája eléggé nyomta torkomat. Mi több, fájt, de nincs az az isten, hogy ezt kimutassam neki. Tom Stewart nem érez fájdalmat, ennyi. Habár, némileg meglepett az a tekintet, amit Michaelen láttam. Nem félt, ez pedig elég szokatlan volt számomra. Általában, ha valakit megmarkolok, vagy visítani kezd, mint a karácsonyi pecsenyemalac, vagy arcoskdni. A srác egyiket sem tette, így hirtelen teljesen tanácstalan lettem. Egyszerűen csak nézett rám, és ennyi. Hát, kész van a gyerek, annyi szent. - Nem vagyok bolond! - csattantam fel mérgesen, majd még erősebben megmarkoltam a pólóját, mint eddig. Lehet, számára érthetetlen, hogy valaki nem szereti, ha játszadoznak a húgával, és eldobják, mint egy szelet csontot, de nem állok le elmagyarázni neki a dolgok állását. Lacey nem ezt érdemli, én pedig távol fogom tartani tőle ezt a selyemhernyót, ha már Caroltól nem sikerült. Az a lány olyan makacs, mint amilyen szép, így sose hallgat a jó szóra. Úgy néz ki, lételeme, hogy Michaellel együtt keveredhet bajba. - Susan egy gyönyörű, értelmes lány volt, amíg el nem vetted tőlem! Hatalmas indulatok tomboltak bennem, de ellenálltam a kísértésnek, hogy lekeverjek neki egy hatalmasat. Carol nem örülne neki, az tény, mindig mindenből kimenti ezt a férget. De amit Sueról mondott... Sosem voltam olyan boldog, mint annak idején vele, erre megpróbálja besározni a nevét? A lány egy angyal volt a szememben, a kapcsolatunk tökéletes volt, soha egy hangos szó sem hangzott el köztünk, mindent megadtunk egymásnak. A romantikus piknik a Csillagvizsgáló Toronyban, ahova az éj leple alatt szöktünk ki, mindenki elől elbújva. Tudtuk, hogy tilosban járunk, de annál édesebb volt a dolog. És ami utána következett... Istenem, se előtte, se utána nem volt olyasmiben részem. Vagy, amikor a sarokba bújva csókolóztunk, még a kapcsolatunk elején. Titkoltuk még a dolgot, hiszen még mi sem tudtuk teljesen, mi az, ami köztünk van. Szégyelltük az érzéseinket, egy jó ideig nem is mertük nyíltan vállalni a dolgot. Susan nem akart csalódni, én pedig nem akartam becsapni őt. Nem vagyok egy Michael Galdwin, aki pár napos kapcsolatokat folytat másokkal. Nem figyeltem oda, hiszen a régi emlékeken töprengtem, így Michael hamar kereket oldott a kezeim közül. Nem érdekelt. Leeresztettem a kezem, melyben a pólója egy darabját szorongattam, majd ismét felé fordultam. Nem, nem fogom megverni, noha megérdemelné. Csakis Carol miatt nem teszem meg. A lány kedvelte Michaelt, igazán. Jóban voltak, túl jóban, ami azt illeti. A tömeg kezdett szétoszlani, már senki sem figyelt ránk, így kihasználtam a lehetőséget, majd megszólaltam: - Lacey-ről szállj le, oké? - mérgesen meredtem az előttem álldogáló srácra, reménykedve abban, hogy nem fog a húgom után szaladgálni. Végül lejjebb vettem a hangerőt, majd megszólaltam, kínosan ügyelve arra, hogy csak ő hallja, amit mondok: - És ami Carolt illeti... Ő családtag a szememben... Mintha a húgom lenne... Jó, ez hazugság volt részemről, hiszen sokkal többet éreztem a lány iránt, mint amit most bevallottam, de botorság lett volna részemről Michaelnek beszélni a dolgokról. Rögtön visszamondaná Carolnak, azt pedig végképp nem szerettem volna. - … úgyhogy vedd úgy, hogy tőle is el vagy tiltva – fejeztem be a mondatot, noha egy pillanatig sem hittem azt, hogy a srác csak az én kedvemért lemond erről a két lányról. Ha a húgom nem is értdekelte, Carol annál inkább, elvégre a fiú futott a lányok után, Carol pedig nagyon szép és csinos volt. Kizárt, hogy pont őrá nem vetett volna szemet. Hiszen sok időt töltöttek együtt, és Michael részéről már az is csoda volt, hogy eddig nem csókolta meg. Felvettem a földről az ingemet, majd magamra terítettem. Fáztam, kezdett hideg lenni. Végül rosszat sejtve tettem fel a számomra olyannyira fontos kérdést: - Most úgy őszintén, mit akarsz te Caroltól? Próbáltam normálisabb hangnemet megütni, hátha ezzel hamarabb elérem, hogy Michael bevallja a dolgokat.
A hozzászólást Thomas Stewart összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-02-16, 12:55-kor.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-16, 11:24
Ahogyan kifelé vettem az irányt már hallottam is a lábdobogásokat, gondoltam, hogy nem fog csak úgy elengedni hisz akkor az neki, vagyis saját maga szerint az neki szégyen lenne. Elkapta a pólóm majd megfordított és a másik kezével máris a pálcáját keresgélte, mivel az én kezem szabadon mozgott ezért én is a pálcámhoz nyúltam és a nyakához szorítottam azt jól közel. Végig tartottam a szemkontaktust, és higgadt tekintettel néztem mélyen a szemébe, hogy tudja egyáltalán nem félek tőle, és attól, hogy én nem szeretek verekedni ha még nagyon akarja simám behúzhatok neki párat. Akrobata vagyok, szóval attól független, hogy nem mutatom ki még nem azt jelenti, hogy gyenge varázsló vagyok. A gyorsaságom kihasználni simán behúzhatok neki párat, de nem fogom megtenni már csak Lacey, miatt sem, hogy aztán nehogy az legyen, hogy megvertem a bátyját, aztán meg végképp nem fog velem foglalkozni. Majd hirtelen rengeteg kérdést tett fel nekem amire csak ennyi volt a válaszom. - Nem felelek meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne legyek ő hozzá hasonlatos. - szóltam ismét kissé költőien. - Elsőnek is utána kellene nézni a dolgoknak nem gondolod? És nem, hogy örülnél, hogy megszabadítottalak Susan-tól, hidd el az a lány nem volt hozzád való, nem az volt akinek mutatta magát. A tesódról meg annyit, hogy nem verem át. - folytattam. Majd a gyorsaságom és a reflexeimet kihasználva kiszabadultam a kezei közül, ami olyan erősen szorította a pólóm, hogy egy kis rész le is szakadt belőle. Elmehettem volna, nyugodtan hisz ha ismét megtámad akkor max kikerülöm őt és kész. De nem tettem, vagyis még nem, igaz, hogy utáltam a srácot de valahol megértettem őt, hogy miért is utál engem. Hisz ott volt Susan, most Lacey, és az előbbiekből megtudva az is zavarta, hogy én Carol-al is lógtam néha. Így hát még vártam egy kicsit.
Thomas Stewart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-16, 10:15
Volt egy olyan tippem, hogy ez a Galdwin nem fog harcba szállni, főleg pusztakezesbe nem, de azért továbbra is egy helyben álldogáltam, miközben abban reménykedtem, hogy fogja magát, és nekem ugrik. A lányok összesúgtak, a fiúk pedig éppen fogadásokat tettek, melyikünk is kerül ki győztesként a csatából. Tény, hogy fizikumra erősebb voltam, mint ez a selyemfiú, de ő messzemenően fürgébben mozgott, mint én. Mindenesetre, magamban abban reménykedtem, hogy nekem ugrik, és akkor kettéroppanthatom, mint egy szelet hasábburgonyát. Istenem, add meg nekem ezt a lehetőséget! Kérlek! Csak egy ellenséges mozdulat ennek a gyereknek a részéről, és elintézem, ámen. Ha már a vallásnál tartottunk, Michael végül kinyitotta a száját, én pedig olyan ostobaságokat hallottam abból dőlni, hogy az már megérdemelt volna -40 pontot a Hugrabugnak. Na, de most komolyan, ez a gyerek a Bibliából idéz? Nekem? Nem fog sikerülni kisöcsém, nem vagyok vallásos, és bűntudatot sem keltesz ezzel bennem. Anyám olvasgatta ugyan a muglik szent könyvét, de én soha életemben nem vettem olyasmit a kezembe. Egyedül csak azért ismertem fel az idézetet, mert a mugli iskola első két osztályában szorgalmasan jártam a hittanórákra. Na, nem mintha felettébb érdekesnek találtam volna a dolgot, egyszerűen csak bele voltam zúgva a fiatal tanárnőbe, és, ó, én bohém lélek, azt hittem, ha elsőáldozó leszek, hozzám jön feleségül. Elég szépen felsültem. Harmadikos koromban elköltözött egy másik országba, és egy középkorú férfit kaptunk helyette. Ő nem kellett, így abbahagytam a jó kisfiú vagyok, nézd milyen szépen nézek-szerepet, soha többé nem jelentem meg a tanórákon. Nem én. - Csukd már be a szád, mert sok a maszlag – szólaltam meg némileg elhűlve. Minek olvas ő ilyet? Imádkozik is este, esetleg? Amikor pedig elkezdte a saját változatát mondogatni, hirtelen elnevettem magam: - Még ilyet! Egy költő veszett el benned, Galdwin! Komolyan, még pár ilyen okosság a részedről, és kiadatom! Senki sem szólalt meg körülöttünk, mindenki lélegzet visszafojtva várta, hogy vajon mikor fogunk egymás torkának esni, és mikor kezdenek el röpködni a leszakadt végtagok. Elmosolyodtam. Megadom én nekik a cirkuszt, attól ne féljenek, még az sem érdekelt, ha idén nem a Griffendél nyeri a Házkupát. Teszek én a dologra magasról. Amikor azonban Galdwin megfordult, felment bennem a pumpa. Ez azt hiszi, ennyivel megússza? Kiböki, hogy nyertél, és vége van? Hol nőtt fel. Utánarohantam hát, elkaptam a pólója hátsó részénél, visszarántottam, majd megfordítottam, hogy szembenézzen velem. Most a nyaka alatt elhelyezkedő ruhát markoltam egy kézzel, míg a másikkal a pálcám után nyúlkáltam. Innen nem fog elmenni, annyi szent... - Hogy is volt az a másik orcád rész? - fújtattam mérgesen, miközben szememet egy pillantás erejéig sem vettem le a kölyökről. - Még a jobb se kapott, de ha már ennyire benne vagy a prédikációban, akkor magyarázd már el, kérlek, hogy mi volt az a dolog Lacey-vel? He? Kész. Kimondtam, miért voltam itt, méghozzá egy sereg diák füle hallatára, így ez az egész sokkal nagyobb hírverést kap majd, mint kellene. Nem baj, majd elintézem a dolgot.. Mindenkit megátkozok, aki pletykálni mer erről, úgyhogy teljes mértékben úgy éreztem, nálam emberibben senki sem intézheti el ezt a dolgot. - Megcsókoltad, nem? - ráztam meg enyhén a gyereket, hátha ennek hatására kiesnek belőle a dolgok. - Leitattad és megcsókoltad, igaz? Máshogy nem tudsz udvarolni, Galdwin? Susant is leitattad annak idején? Carol is szokott veled inni? Mond csak, hol az a bűvös italod? Susan még mindig fájó pont volt számomra, és csak még fájóbbá vált, amikor rájöttem, hogy talán egy kulacs miatt mentünk szét, és talán amiatt borult utána Michael karjaiba. A fiú pedig szépen ki is használta. Pár napig nagy volt a boldogság, majd dobta azt a lányt, akinek a kedvéért mindent megtettem volna. Sue összetört, de nem lett köztünk semmi sem, hiszen mély sebet hagyott bennem ez az egész. Ha egyszer elhagyott, megteszi még egyszer, pedig sosem tettem olyat, amiért megérdemeltem volna a dolgot. - Mesélj! - sziszegtem fenyegetően a fiú arcába.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-16, 08:45
Na de jó most már körénk gyűltek az emberkék is, nem értem meg, hogy miért örülnek más ember bajának nem, hogy inkább segítenének le állítani ezt a srácot mielőtt péppé zúzna. Mielőtt használhatta volna valamelyik gyilkos átkát szerencsésen kiütöttem a pálcát a kezéből. Puszta kézzel is laposra ver? Na pont ezért nem fogok veled bunyózni te idióta. Még ,hogy bedob a kandallóba? Ez mégis honnan veszi ezeket, és most meg mit csinál? Leveszi az ingét? Most verekedni akar vagy csajozni? És nem, nem fogom eltenni a pálcát, sokkal jobb ha nálam lesz, hogy mégis ha bármikor előrántsa a pálcáját én a capitulátus bűbájjal hatástalanítsam. Ez volt a kedvenc bűbájom, nem ismertem én sokat de ezt igen, és eddig mindig hatásosan működött amikor használtam. Na de nézzük is ezt a harcot mert valószínűleg most Thomas azt várja, hogy én is levetkőzzek majd pálca nélkül harcoljak ellene. Hát persze könnyű bántani az olyat aki fiatalabb és gyengébb is nála, miért nem keres magának egy vele egy kategóriába lévőt, nem értem. - Hallottátok, hogy megmondatott: "Szemet szemért, fogat fogért." Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüti az arcodat jobb felől, fordítsd felé a másik arcodat is. - kissé költőien fejeztem ki magam, nem biztos, hogy megfogja érteni de mit bánom én. Ekkor megfordultam és a szembe lévő ajtó felé vettem az irányt amelyik pont kivezetett innen. - Nyertél - szóltam oda hozzá. Semmi kedvem sincs verekedni nem, hogy egy ilyen srác ellen de még egy kis gyerek ellen se volt kedvem hozzá, így úgy döntöttem, hogy lelépek. Kifelé menet még fel emeltem a kezem, elköszönés képen, de nem fordultam meg ezért hanem háttal tettem ezt.
Thomas Stewart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-16, 07:38
Az a Michael patkány, amint meghallotta a hangom, egyből felém fordult, némileg riadt képet vágott, majd motyogott valamit maga elé. Nem értettem, mit, de ez is megerősített ama gyanúmban, hogy a srácnak elmentek otthonról. Na, nem mintha eddig olyan nagyra tartottam volna az eszét, de reménykedtem abban, hogy ha már kognitív képessége egy deka sincs, legalább nem őrült. Tévedtem. Fogalmam sem volt arról, mit esznek ezen a srácon a lányok, ahogy arról sem, hogy Carol mi a jó büdös fenének haverkodik vele, de most nem azért jöttem, hogy erről kérdezősködjek. - Megbeszélni?! - ismételtem dühösen, miközben a Michael háta mögött álló lányok gyorsan elvonultak valami nyugisabb helyre. Nem, annyira messze nem mentek, hiszen egyre nagyobb tömeg gyűlt össze körülöttünk, mintegy azt lesve, mi lesz ennek a vége. Nyílt titok volt ugyanis az iskolában, hogy nem rajongok Michaelért, és amikor csak tehetem, laposra átkozom. Eddig ezt sajnos mindig sikerült valami ügyes csellel kikerülnie, úgyhogy sosem esett baja. Az átkok néha elsüvítettek a haja fölött, felborzolva azt. Ő pedig egyszerűen odanyúlt a kezével, ismét tökéletesre igazította, majd beszélgetett tovább, mintha mi sem történt volna. Nem értettem a dolog okát, hiszen elég jól kezeltem a pálcám, enélkül még a választott szakirányba sem mehettem tovább. - Ti meg mit bámultok? Máskor élveztem a tömeget, de most kifejezetten idegesített a dolog. Jobb lett volna, ha elmennének messzire, és vissza sem néznek. Valamiért nem fűlött ahhoz a fogam, hogy egy seregnyi diák előtt meséljem el Michaelnek, miért is vagyok itt. Nem őt sajnáltam, ugyan már, csak Lacey-re gondoltam. Nyilván nem szeretné, ha a kelleténél gyorsabban híre menne a dolognak, bár ezzel a drágalátos húgocskám már elég szépen elkésett. A dolog a nagyteremben történt, az a hely pedig köztudottan egy kígyófészek volt. Sok olyan ember is megfordult arra, aki valamilyen pletykára éhezett, és hát azt a csókot látni... Egyenesen észveszejtő lehetett számukra. Egyből rohanhattak is exluzív beszámolót tartani a barátnőiknek. Épphogy ezt végiggondoltam, éreztem, ahogy a pálca kicsusszan az ujjaim közül, majd koppan egyet a kövön. Ó, de utálom ezt a gyereket! - Figyelj már, puszta kézzel is laposra verek! - Ijesztően higgadtan fordultam a srác felé, aki egyenesen rám szegezte a pálcáját. Felvettem a legbűbájosabb mosolyomat, amit csak a helyzet engedett felvenni, majd felgyűrtem az ingujjamat. Nem féltem, a srác nem volt olyan fizikumban, mint én, habár állítólag gyűrt már maga alá kilencedikeseket is. Hogy lány, vagy fiú volt az illető, az nem igazán érdekelt. Aurornak tanultam, tanultunk mugli harcművészetet is, kizárt hogy egy ilyen nyegle fiúcskától megijedjek. - Fél kézzel felaprítalak, majd bedoblak a kandallóba, fahasáb... Titokban élveztem azért a rivaldafényt, kár lenne tagadnom. Mindig is elememben voltam, ha mások néztek, és igyekeztem most is a legjobb formámat hozni. Holnapra az egész iskola tudni fog a verekedésről, ami itt kibontakozni készült, úgyhogy elegánsan kell ezt véghez vinnem. Tom Stewart semmiből sem csinál kontár munkát. Tom Stewart elegánsan rendezi le azt is, amikor laposra ver valakit. Tom Stewart egy isten! Hú, kösz lányok! - Szerintem tedd el azt a pálcát – szólaltam meg, miközben kigomboltam a felsőmet, majd a földre hajítottam, így csak egy fehér ing, és egy fekete nyakkendő takarta a mellkasomat. Azokat azért fenn hagyom, nem szeretném, ha a lányok orrvérzést kapnának itt nekem. Egyem meg őket, hát már most is milyen kíváncsi tekintettel méregetnek! - Úgy fair a küzdelem, ha te sem használ pálcát. Esetleg ezzel sem lennél tisztában, Galdwin? Újabb hófehér mosolyt villantottam a fiú felé, majd felvettem a pálcám a földről, és a farzsebembe dugtam. Végül széttártam a karom, mintha csak egy haveri ölelést szeretnék adni Michaelnek, végül folytattam: - Látod? Nálam sincs pálca. Gyerünk, tedd csak el!
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-15, 20:53
Meg kellene keressem Lacey-t, egyszerűen eltűnt a felsőm amelyiket össze-vissza tintázta és biztos, hogy ő vitte el, szegény lánynak biztos lelkiismeret furdalása volt és lehet, hogy kitisztítja. Amikor vissza mentem még valamelyik nap tegnap vagy tegnapelőtt volt? Már nem emlékszem pontosan akkor azt mondta a könyvtáros, hogy ő vitte el és, hogy volt még ott vele egy lány is vele beszélgetett egy ideig majd könnyes szemmel távozott. Pedig én nem bántottam meg, vagyis szerintem én nem csináltam semmi olyat amitől sírnia kellene, hisz ez csak egy csók volt, ittunk egy kicsit és megtörtént, én sem így terveztem. De az sem biztos, hogy igaz ez a történet, hisz a könyvtáros néni, hogy szépen fejezem ki magam elégé utál, ezért lehet, hogy csak hazudott nekem. De mi van ha nem? Mindegy ezt csak úgy tudhatom meg, hogy ha megkeresem őt és beszélek vele a történtekről. Hol is kezdjem, hát öhh.. elsőnek is az lesz a legjobb ha megkérdezek valakit nem-e látta őt valahol. A legközelebb az udvar volt hozzám ezért elsőnek ott kezdtem meg a keresését, bár mondjuk Lacey, nem az a típusú lány aki az udvaron mászkál. Jó páran voltak kint, hisz jó idő volt, megláttam egy lány bandát akik mihelyst rámnéztek egyből sugdolózni kezdtek. - Lányok - motyogtam magamban. Közelebb mentem, hogy megkérdezzem nem-e látták valahol Lacey-t. Ekkor mesélték el nekem, hogy Lacey Thomas Stewart húga, de mihelyst ezt kibökték meg is jelent a srác. Hátra fordultam és ránéztem az a tekintet iszonyatos volt. - Végrendelet? - kérdeztem ijedten saját magamtól. Ez a srác tuti, hogy most fog kivégezni, hát hogyha tudtam volna, hogy Lacey-nek bármi köze is van hozzá tuti, hogy messziről elkerülöm. - Hey beszéljük meg, hallod? - kiabáltam felé de nem úgy tűnt mint aki ezt meg hallotta. Mi az a cipő a lábán te jóságos isten, hogy lehet ilyet felvenni? Na és ez a zokni, ez a srác tényleg úgy néz ki mint egy örült. Jobb lesz, hogyha inkább arra figyelek, hogy nehogy valamilyen átkot küldjön rám, ezért az egyik kezemmel elővettem a pálcám és úgy döntöttem, hogy mielőtt elindítana bármilyen támadást is megállítom őt Capitulatus bűbájjal, és majd aztán elmagyarázok neki mindent, hogy mi is történt és, hogy én nem akarom kihasználni Lacey-t.
Thomas Stewart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-15, 20:04
Egyetlen határozott mozdulattal kaptam fel az éjjeliszekrényemen heverő pálcámat, miközben magamban azért imádkoztam, hogy akit keresek, azt meg is találjam. Aligha lesz nehéz dolgom... Általában mindig ott volt, ahol a lányok legjava, és az – ebben a kellemes időben – csakis a Roxfort udvara lehetett. Természetes, hogy az a senkiházi ficsúr mindig ott rontja a levegőt, ahol nem kellene. Állandóan beüti az orrát valamibe, és mindig kell valami, amivel felhúzhatja mások agyát, de én nem fogom hagyni magam. Bennem emberére akadt, ha kell pépesre átkozom a legutolsó filléres gombjáig, ebben biztos lehet! Lendületes léptekkel szeltem át a hálókörletet, majd szintén ugyanekkora lendülettel téptem fel az utamba eső ajtót. Szinte leszökkentem a lépcsőfokokon, miközben minden mellettem elhaladó diák tekintete rám szegeződött. Tudtam jól, mi az oka. Ma elegáns ruhában voltam, tetőtől-talpig feketében, mintha csak temetésre készülnék, de a cipő... Na, az valahogy nem passzolt. Szerintük legalábbis. Nekem ugyanis igenis ínyemre volt a neonsárga tornacsuka, és a szivárványszínben pompázó zokni, mely némileg kilógott a nadrág alól. Most azonban nem volt időm bezsebelni a döbbent pillantásokat, hiszen dolgom volt. Ma ki kellett herélnem valakit. A pálcám ontotta magából a szikrákat, így mindenki jól tudta, hogy most nem érdemes a hogylétemről kérdezősködni. Elvégre, mind a pálcám, mind az arcom jól mutatta, hogy nekem ma nem esik nehezemre gyilkos átkokat szórni, és bemelegítésként szívesen meg is teszem a legelső olyan emberen, aki széles mosollyal az arcán jön szembe velem a folyosón. A diákok sejthettek valamit, hiszen szinte eszükbe sem jutott elmosolyodni a bohókás cipő-zokni kombómon. Helyette mélyen lehajtott fejjel siettek tovább, mintha legalábbis halotti torrol érkeznének. Nagyon helyes... Úgy éreztem, hogy ebben az állapotomban még Carol sem lenne képes felvidítani, pedig ez igen nagy szó volt. A lány már egyetlen mosolyával szebbé varázsolta a napom, bármi is történt velem előtte. De most... Most le kell vezetnem a feszültségemet valakin. Lacey volt az oka mindennek. Mármint nem a húgom volt az, akit szét szerettem volna átkozni, ő csupán ártatlan, mit sem sejtő áldozata volt annak a nagypofájú Michaelnek. A Ki, ha nem én? gyereknek, aki azt hitte magáról, hogy mindent büntetlenül megtehet. Mégis, hogy jön ő ahhoz, hogy csak úgy lesmárolja Lacey-t??? És mégis, hogy képzeli azt, hogy én minden gond nélkül elsiklok a dolog felett? Na, még mit nem! Carol mindenről beszámolt nekem. A lány a könyvtárban futott össze Lacey-vel, aki iszonyatosan ki volt borulva a dolog miatt. Amikor Carol megpróbálta megnyugtatni, a húgom fogta magát, és elment. Márpedig ilyesmi sosem fordult elő velük. A két lány már évek óta nagyon jóban volt, és Lacey elég sokat adott Carol véleményére, de most meg se hallgatta. Helyette könnyes arccal összeszedte a könyveit, majd bocsánatkérés nélkül elviharzott. Ez nem volt rá jellemző. Soha életében nem viselkedett ennyire udvariatlanul senkivel sem. Carol elmondása szerint Michael megcsókolta, és az viselte meg annyira. Sajnos, Lacey még mindig hitt abban, hogy az első kapcsolata lesz az igazi, az örökké tartó, de hamar rá kellett ébrednie a szörnyű igazságra. Túlságosan hamar. Amikor az udvarra értem, megtorpantam, majd körülnéztem. Hamar megpillantottam azt, akit kerestem, majd továbbra is szikrázó pálcával indultam el a nekem háttal álló ficsúr felé, aki éppen egy lánynak udvarolt. Hát persze. Szokás szerint. - Hé, Galdwin! - kiáltottam fel, miközben felemeltem a pálcám. Annyira gerinctelen nem vagyok, hogy hátulról átkozzam meg őt, de pár rémülten pislogó diák így is gyorsan eliszkolt az utamból. - Remélem, megírtad a végrendeletedet, te utolsó, gerinctelen féreg! Nem igazán érdekelt, hogy tudja-e, miről is van szó. Abban viszont teljes mértékben biztos voltam, hogy itt ma vér fog folyni. Az ő vére.
Thomas Stewart
Reveal your secrets
Tárgy: A riválisok (Michael és Tom) 2016-02-15, 20:01
