2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem azt mondom, hogy szeretek én a középpontban lenni, mert igazából rühellek, csak ha már Julian elhívott a bálba, akkor vegye magának a fáradságot és legyen olyan kedves, hogy nem a szemem előtt csajozik. Ez elég furán néz ki. Akkor legalább mondaná azt, hogy menjek máshová. Én szívesen lennék a háztársaimmal, bár nem tudom, hogy itt vannak-e, de valaki biztos van itt köztük, ha más nem Ebonyhoz elmegyek, vele jól el tudok lenni, sőt talán még ezt a bált is fel tudnánk dobni a magunk módján, ami a legtöbb diáknak nem tetszene, de nekünk biztosan. -A csajt a Hollóhátból szedte össze és csak azért jött el vele, mert nem volt kedve a toronyban maradni, hogy a többiek nyafogását hallgassa, hogy ők nem jöhettek el. De nyomatékosan megkérnélek, hogy ne nevezz hülyének. – mondom a másik fiúnak, aki a „partneremet” okította, ami önmagában szórakoztató volt, még az elején el is mosolyodtam a szavait hallva, de a mondandójának vége nem igazán tetszett, miután engem nevezett hülyének. Másoknál is utáltam, hogy annak tartottak, de ő még csak a nevemet se tudja, akkor meg mi alapján mondta ezt. Még ha csak szórakozásból is, de akkor is sértő volt. Legalábbis nekem. Julian kérdésére először nagyokat pislogtam, majd felsóhajtottam, odasétáltam az erkély szélére és miközben a fiúra néztem kinyújtottam a kezemet és ledobtam a poharat. - Nem éppen. – válaszolom merev arccal, majd visszasétálok a helyemre és ismét az oszlopnak dőlök, ami egészen hideg, meg is remegek, de alig észrevehetően, meg szerintem amúgy sem nagyon érdekel senkit, hogy én most éppen fázok-e avagy melegem van. Pulcsit vagy valami kardigánt kellett volna hoznom magammal, de persze én voltam olyan okos, hogy nem gondoltam arra, hogy kijövünk ide. Azt hittem, hogy majd táncolhatunk egyet, utána pedig beszélgetünk, vagy mit tudom is én. Még nem voltam ilyen bálon, nem tudom, hogyan mennek itt a dolgok, én teljesen másképp képzeltem el az estét, de hát ez van. Megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. A lány és a fiú megszólalására felnéztem rájuk. A lányé még egész kedves a fiúé viszont kicsit érdekesen hangzott. – Nem nyálas, de nem is érdekes, máskor is fel tudom tenni, ha ő nem akarja hallani most. De ezért miért kéne lelökni? – kérdezem inkább a másik fiútól, mert nem értem, hogy egy ilyen miatt miért kellett ezt mondania. Mindenesetre remélem, hogy Juliannek nem most támad kedve utánam érdeklődni, mert ez egy olyan kérdés, amit csak akkor tennék fel, ha mások nincsenek a közelben, szóval bíztam benne, hogy most is azt fogja mondani, hogy nem érdekli. -Mint kígyó és holló. Egyáltalán nem illik egymáshoz, sőt ha lehet, akkor inkább pont, hogy ellentétek vagyunk. – válaszolok röviden a kis megjegyzésükre, miszerint egymáshoz illőek vagyunk a fiúval, mert szerintem egyáltalán nem. A legtöbb dologban nem értünk egyet, sőt szinte semmiben, ebből is következik, hogy más a világszemléletünk, szóval biztosan nem lehetünk egyformák vagyis nem illink egymáshoz. - Remek. – mondom ideges mosollyal Juliannek. Akkor én most fogom magam és besétálok, mert nincs kedvem tovább a nyáladzásodat és többiek fecsegését hallgatnom! Persze ezt már nem mondtam, bár lehet ezt kéne tennem, mert akkor legalább szórakoznék egy kicsit, mert az ő megjegyzésein jókat mosolygok, mégsem olyan viccesek. Bár még maradok egy kicsit, hátha ők elmennek és akkor a fiúval tudok beszélgetni.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Kevin Holt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rögtönzött erkély 2016-01-27, 02:45
Rain, Julian, Silent
Zene ‡ Aktuális viselet ‡ Megjegyzés: Mindenért, ami a hsz-ben van, nem vállalok felelősséget xD ‡ [You must be registered and logged in to see this link.]
‒ Az elsőt nem tagadom, de a negyedikkel vitatkoznék. Köcsögnek köcsög vagyok, de hogy sznob… A lelkembe gázolsz, Rain ‒ feleltem drámaian, majd a tekintetemet a srácra vetettem. Felvont szemöldökkel néztem rá, majd egy bájos vigyor kíséretében készségesen feleltem neki. ‒ És a sznob kis köcsögöt ki kérdezte? Az egy dolog, hogy világ életedben ki volt nyalva a segged, de tégy meg egy szívességet nekünk, és ha verdesni akarod magad, akkor bent tedd meg! Tudod, ők talán még értékelnék is. Azt se vágom, hogy honnan szedted össze ezt a kiscsajt, de nagyon sajnálom, ha annyira hülye, hogy nyomorékokkal kezd. ‒ A szavaim nem voltak fenyegetőek, sőt kifejezetten derűs hangvételűek voltak, mert szerettem stílusosan és kedvesen elküldeni másokat a kurva anyjukba. Az egy dolog, hogy eltűrtem, hogy Rain sértegessen, vele már évek óta csesztettük egymást, de egy kis pöcs ne ugasson nekem. ‒ Nincs mit, nem akartam, hogy megfázz ebben a hidegben ‒ fordultam a haverom felé valamivel kedvesebb mosollyal. Különben is, ha az én marhaságom üldözte ki ide, hát ez volt a legkevesebb. Tudtam, hogy tette a fejét, amikor elgondolkozott, azonban arra nem számítottam, hogy megint hátba vág. Halkan felnyögtem, és a pezsgőből is kevés a kövezetre csöppent, de nem volt olyan vészes. Örömmel szabadultam hát meg az egyik pohártól, nehogy véletlenül leöntsem magam. ‒ Nagyon helyes. Hát kivel röhögnék Grangeren, ha nem veled? Ú, tudod mit találtam ki? Azt hallottam, hogy Ron fosik a pókoktól, mi lenne, ha csempésznénk egy párat a szobájukba, és tudod, azzal a bűbájjal felnagyítanánk őket ‒ kezdtem lelkesen ecsetelni az ötletemet, ami még a hálókörletben jutott eszembe. ‒ Biztos úgy visítana, mint egy kislány ‒ vigyorodtam el a gondolatra. ‒ Hát, igen, éljen az ifjú pár! Te szerinted elhívnak minket az esküvőre? ‒ koccintottam Rainnel röhögve, majd ittam a pezsgőmből. Biztos voltam benne, hogy nem hívnak el minket sehová, de hát ez van. Mi is túléljük a seggfej meg a „hercegnő” esküvője nélkül. ‒ Jól teszed, bár azt hittem, hogy egy Rain-féle csonttörő hátbavágással taszítanád le őket a mélybe, de ez is megteszi ‒ súgtam vissza kuncogva. Én se vágytam arra, hogy ezek itt nyáladzanak, szóval külön öröm lett volna számomra, hogy elteszi a két taknyost láb alól. ‒ Jaja. Ha van értelme, akkor nem harapjuk le a fejed, máskülönben Rain meg mutatja, hogy milyen is az a szabadesés ‒ vigyorogtam továbbra is. De most komolyan, nem bírtam megállni, hogy ne tegyem, amikor szinte magam előtt láttam, ahogy Rain felkapná a csajt, lebaszná az erkélyről, majd utánavágná a gyereket is a segítségemmel. ‒ Ó, igazán? Tényleg kár. Pedig olyanok vagytok, mint Rómeó és Júlia, Starksy és Hutch, Bonnie és Clyde, Jekyll és Hyde… Hé, Rain tudsz még ilyen shippeket, mert most egy se jut eszembe a Dramionén kívül ‒ ráncoltam össze a homlokomat, majd ismét a barátnőm felé fordultam, hogy segítsen már ki egy kicsit. ‒ Igazán? Hát, ez szörnyű. Én nem engedtem meg ‒ csóváltam a fejemet, majd röhögésben törtem, amikor felkért koszorúslánynak. ‒ Bocs, nincsenek buzi hajlamaim, de tudod, van az a hugrás finn cserediák, aki néha viktoriánus szoknyákban mászkál és gyantázza a lábát, na őt megkérheted ‒ visítottam a röhögéstől, és már a könnyeimet törölgettem. Na, az a srác se volt teljesen normális, de jókat szoktam röhögni rajta. ‒ Ó, milyen kis morcosan felelsz egy ártatlan kérdésre. Ki van odabent, akitől ennyire fosol? A tesód, vagy valami ex? Szóljunk neki, hogy epekedve várod az erkélyen, mert úgy döntöttél, hogy felteszed az arab vallást, és poligám leszel? ‒ hergeltem továbbra is, közben a poharamat ismét koccintásra tartottam. Ha baszogatni kellett valakit, Rainnel verhetetlenek voltunk.
Arra számítottam, hogy egyedül maradok a kis párocskával, de úgy tűnik, Kevin megbánva bűneit, utánam jött. Végülis, amíg nem folytatja a köcsögösködést, addig nem zavar. A beszólásán felröhögtem. – Ó, igen, valami ilyesmi. De az első és a negyedik néha rád is igaz – szúrok vissza neki, mert azért még nem bocsátottam meg. – Tudom, mindig kedves vagyok. És köszi – veszem át a dzsekijét. Szerencsére nekem minden iszonyatosan jól áll, úgyhogy cseppet sem rontja a hatást, amint felveszem a ruhámra. A bocsánatérés után úgy teszek, mintha nagyon meggondolnám a dolgot, majd, ahogy szoktam, hátbavágom. – Meg van bocsátva. És nem tervezek odajutni, az olyan megalázó. – Jegyzem meg vigyorogva, majd elveszem a pezsgőt is. – Koccintsunk az ifjú párra, azt csiripelték a madarak, hogy esküvő lesz – hülyéskedek tovább, de tudom, hogy Kevin simán benne van. – Amúgy nem tudom – suttogom vissza. – De itt tuti nem lesz nyalakodás, mert előbb a pálcám fogja nyalogatni őket, ha csak egy lépéssel is közelebb mennek egymáshoz. – Fenyegetőzöm, még mindig suttogva. Nem vagyok egy pálcabajnok, de amit kell, azt ismerem, és ebben a helyzetben nagyon jól tudom, milyen varázsigéket kell használnom. A lány válasza érdekes. – Itt is felteheted, amennyiben nem valami nyálas dolog. – Hányok a romantikától, de szerintem úgysem lesz itt semmi olyan, nem tűnnek olyannak, úgy őszintén, de ugratni simán lehet őket. A fiú felé fordítom a tekintetem. A dumáját hallva egyre kétkedőbb fejet vágok, viszont iszonyúan szórakoztat a helyzet. – Nem? Kár, pedig illetek egymáshoz – bosszantom őket tovább. A megjegyzésére viszont felröhögök. – Ó, Kevin, hallod ezt? Megkérték a kezem – vigyorogok. – Ugye leszel a koszorúslányom? Rózsaszín fodros ruhát is kaphatsz – kacsintok, és alig bírom abbahagyni a nevetést. Kevint eddig egyik sem bírja, amire számítottam, de kezd a helyzet nagyon szórakoztató lenni. Úgy tűnik, mégis megérte kijönni ide. Bár lassan lehet, hogy elegem lesz, és inkább bemegyek a tánctérre, magammal rángatva Kevint, itthagyva a kis párocskát. De egyelőre elvagyok, mert szeretem, ha csodálnak. Van is miért.
Nem szoktam amúgy mindenkinek csak úgy bókolni, ez most azért történt meg, mert egyrészt muszáj volt elhoznom a bálba, másrészt pedig dolgozik bennem a pia rendesen. – Hát én nem. – Persze, hogy nem ért egyet, amikor neki közönséges az ízlése. Ha középosztálybeli lennék, lehet én is oda meg vissza lennék, ezért a ruháért, de nem győzöm elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyivel felsőbbrendű vagyok, mint ő, így ne csodálkozzon, hogy nem vagyok elájulva a ruhájától. Nem hagytam, hogy ájuldozzon a díszítéstől, szereztem magamnak piát és az erkély felé vettem az irányt. Figyelmen kívül hagytam a nyavalygását, a rosszalló pillantását és kiléptem az erkélyre. Már csak ez a csinos lány miatt is megérte elszenvednem magam a bálba. És még jobb lett volna, ha Silent nem lenne itt a nyomomban, mint ha tudom is én, az anyám lenne. Senki nem kötelezte, hogy maradjon kint velem, ha nem akarja feszélyezve éreznie magát, akkor menjen és keresse meg azt az idióta barátnőjét, már persze, ha olyan kinézettel elhívta valaki. Nem is foglalkoztam vele, mert a másik lány sokkal érdekesebb volt, na meg sokkal elutasítóbb is. Válaszán csak felnevettem. – Nem szoktam tündérmeséket olvasgatni, az nem az én műfajom. – Viszont hármunk közül, van valaki, aki egy kis álomvilágban él, kíváncsi vagyok, hogy felfogja-e, hogy rá utaltam, bár az észbeli teljesítményét ismerve, erősen kétlem. – Milyen menyasszony? – kérdeztem vissza értetlenül, majd leesett, hogy Silent is itt van. – Ja, hogy ő – böktem a fejemmel a hollóhátas felé. – Más se hiányozna, mint hogy ő legyen a menyasszonyom. Viszont téged szívesen elfogadnálak. – mosolyodtam el megint. Egy ismeretlen srác jött ki az erkélyre, nagy örömömre. Kizárt dolog, hogy ezek együtt lennének, szóval nem is izgattam magam a kis gyökér miatt. Felvont szemöldökkel, unottan hallgattam végig a fiú mondandóját. – Ez nagyszerű, de téged mégis ki kérdezett? – érdeklődtem. Nem ismerem a gyereket, de már most rohadtul idegesít. És nem tudom, miből gondolja, hogy attól, hogy suttog, nem fogom meghallani, ha rólam beszél. Nem is tévedhetett nagyobbat annál, mint hogy azt feltételezi, hogy mi együtt vagyunk. Még a feltevés is sértő. – Nem ízlik? – fordultam vissza Silenthez, és a félig teli pohara felé böktem a fejemmel. Nyilván nem lehet olyan jó, mint egy pia, de kizárt dolog, hogy mellettem azt fog inni. Meghallva az idegesítő srác idegesítő hangját, égnek emeltem a pillantásom, majd nyugalmat erőltetve az arcomra, felé fordultam. – Nem sok közöd van hozzá – vettem oda neki, és amikor a pillantásom újra a partnerére vándorolt, akkor Silent zavart meg. – Mert nincs kedvem bent lenni – válaszoltam a lánynak továbbra is a Rain nevű lányt nézve.
mai viselet ◊ zene ◊ Yes, sometimes.[You must be registered and logged in to see this link.]
A válasza hallatán csak mosolyogva forgatni kezdtem a szemeim. Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a válasza, nem is nagyon vártam tőle mást. Inkább az lett volna furcsa, ha megköszöni. Akkor azért aggódni kezdtem volna, hogy talán beteg, vagy beütötte a fejét, hogy ilyen kedves, de nem, helyette megmaradt a szokásos nagyképűsködésénél. - Hát a bókot köszönöm, de a javítással vitatkoznék. – Ugyan mi az, ami ezen a ruhán nem tökéletes? Egyszerűen káprázatos, én, ha tehetném, minden nap ebbe lennék, de az igen érdekesen festene, na meg persze azt se akarom, hogy tönkremenjen, de nem értem mi javítanivaló lenne rajta. Hisz ez már így is lélegzetelállító. A terem pazarul nézett ki, bár az is igaz, hogy nem tudom, hogy az ez előtti években milyen volt a díszítés, miután még nem voltam bálon. Eddig nem tartottam valami sokra, de így hogy van, partnerem azért kicsit másképp látom. De úgy fest Juliant nem nyűgözte le a látvány, inkább az italokhoz mentünk. Bár nem voltam szomjas egy szó nélkül vettem el a puncsot, ami elég érdekesen festett, de azért belekóstoltam és hát nem igazán illett az én íz világomhoz. Majd valamikor kiöntöm. De nem itt mindenki szeme láttára, hanem majd valahol ahol senki se látja. Csak néztem, ahogy a srác kiveszi valakinek a kezéből az italát, de nem tettem szóvá, mit érdekel ez engem? Amíg nem velem szemét, addig hidegen hagy kivel bunkózik. Valószínűleg nem hallotta meg a táncolós mondatomat, miután nem mondott semmit. Nem is tudom, hogy ennek örüljek, vagy sem, mert talán ha megkérném, táncolnánk, de nem igazán merem, én már annak is örülök, hogy elhívtak a bálba, talán majd később megkérdezem. Talán még nem is lett volna baj, hogy kimegyünk az erkélyre és még az se zavart volna, ha nem egyedül leszünk, de az már inkább, hogy a partnerem egy másik csajt bámult, egész pontosan az évfolyamtársamat. Mert oké, beszélgessen vele, ha szeretne, de feledkezzen el arról, hogy én is itt vagyok. A válaszára csak nagyokat pislogtam majd én is kedvesen elmosolyodtam. Remek, úgy fest, nem leszek itt sokáig. Csak idő kérdése, hogy elunjam magam azon, hogy ezek itt beszélgetnek. Na se baj, legalább Ebonyval lehetek majd és segíthet nekem egy kis szívatásban. Egy szó nélkül néztem, ahogy elkezd a lányhoz beszélni, így én nekidőltem egy falnak és csendben vártam mi lesz a vége. Mint egy moziban. Néha beleittam az italomba, bár még mindig rémes íze volt. Már azt hittem nem lesz több társaságunk, de hirtelen még egy srác megjelent. Felvont szemöldökkel bámultam rá és hallgattam, amit mondd. Nem értettem ezt miért mondja, de biztosan. A lány megszólalásán halkan felnevettem. Hát úgy fest ez most nem jött be. Egyre érdekesebb a műsor viszont, lehet, még maradok egy kicsit. A következő mondatára viszont csak felsóhajtottam. – Ugyan, én csak egy egyszerű kérdést akartam volna föltenni, de az még ráér. Nyugodtan beszélgessetek csak. – mondtam, most kivételesen őszintén. A menyasszonyos megszólalására inkább nem mondtam semmit. Még a végén felidegesíteném magamat és megint egy értelmetlen vitába kezdenék. - Való igaz Julian miért is nem vagyunk bent? – kérdeztem a fiúra nézve, na meg persze mosolyogva, hisz engem is érdekelt volna, hogy miért vagyunk kint, nem pedig csak a másik srácot.
Csak vigyorogtam a háborgásán, imádtam felcseszni, bár jobban szerettem másokat baszogatni a társaságában, az ezerszer viccesebb volt. Így aztán nem is húztam tovább a gyufát, vagyis nem tudtam volna, mert lelécelt, így kereshettem meg. ‒ Ugyan, miből gondolod, hogy nem vagyok elég menő? ‒ villantottam egy ezer wattos vigyort, majd az exeimre tett megjegyzésen röhögnöm kellett. Volt benne valami. ‒ Képzeld, én se hízok olyan könnyen ‒ ráncoltam össze a homlokomat. Talán épp ezért voltunk mi ketten a Griffendél két legnagyobb zabagépe. Ha bezárnának minket egy barlangba, csak azért én enném meg előbb Raint, mert pálca nélkül nem bírna megbirkózni egy oroszlánnal. Bár, ez egy terminátor, nála ki tudja… Megrándítottam a vállamat. Először csajokat lestem, másodjára, ő taszított neki egy lánynak, hát honnan kellett volna látnom, hogy Mary Poppins módjára lengette a táskáját miközben elnyargalt? Honnan, ha? ‒ Tény, de erről az emberiségnek nem kell tudnia ‒ kacsintottam rá nevetve. Nem tagadtam, néha köcsög voltam, gyakran zabagép, de ezt nem kell világgá kürtölni. Elég, ha az ismerőseim tudják rólam, mások meg majd megismernek. ‒ Hát, akkor felkaplak a hátamra, és leviszlek, kivéve, ha nem hízol meg az este úgy száz kilóra, mert akkor inkább a mardis izomagyakkal vitetlek ‒ vigyorogtam. ‒ Jaj, ne már Rain! Jó buli lenne. Vinnénk piát meg kaját aztán ott fikáznánk őket. Vagy izé, egyszer elfoglalhatnánk a kommentári helyet. Mekkorát néznének, ha mi kommentálnánk végig a meccset! ‒ noszogattam, mert egy ilyen bulit nem lenne jó kihagytam. Aztán békésen eszegettem, egészen a Jingle Bells-ig. Amint dalra fakadtam, a csaj kiakadt, és lelépett. Pár pillanatig még a puffon terpeszkedtem, majd a tálcát otthagyva feltápászkodtam, és utánamentem. Épp elcsíptem, hogy kilépett az erkélyre. Megráztam a fejem. Idióta. Ilyen hidegben meg fog fázni. Így hát felbattyogtam a hálókörletbe, felvettem egy kabátot, mert eddig ingben mászkáltam, majd a másik dzsekimet az alkaromra terítettem, és letrappoltam a földszintre. Ott megint elcsórtam egy tálcát. Süteményt szedtem ki rá, meg két pohár pezsgőt helyeztem a tálcára. Mire odaértem, addigra a drága a barátnőmnek társasága akadt. Bájosan mosolyogva léptem ki az erkélyre, és cinkosan Rainre pillantottam. ‒ Nem rajong az idiótákért, a giccsért, a nyáladzó párokért, a kis sznob köcsögökért, a magukat hercegnőnek képzelő kislányokért és a karácsonyi dalokért. Mi nem éppen azért vagyunk itt, mint a többség ‒ feleltem én a kérdésére szórakozottan, majd a dzsekimet Rain felé nyújtottam. ‒ Jaj, de imádom, amikor így árad belőled a kedvesség ‒ jegyeztem meg, amikor a srácnak válaszolt. ‒ Bocs, nem akartalak felcseszni. Neked hoztam, mielőtt felfáznál. Tudod ki fog elmászni a gyengélkedőre, ha baromkodni akar ‒ mondtam, majd, ha belebújt a kabátba a kezébe nyomtam a pezsgőspoharat, és a fülébe suttogtam. ‒ Ki ez a törpe gerlepár? Mert, ha nyalakodni jöttek, akkor nagyon rossz helyet választottak. Elhúzódtam, én ittam egy keveset a pezsgőből, és miközben a süteményeket ajánlgattam a haveromnak, a párocska felé fordultam. ‒ Igen hamar meguntátok a partit. Inkább idekint fagyoskodtok, mint bent szórakoznátok? Nézd csak, Rain, és még én hittem, hogy kezdünk begyöpösödni! ‒ vigyorogtam szórakozottan, és Rain mellett neki dőltem a falnak.
Szóval ott álldogáltam, és gondolkoztam ezen az egészen. Végül arra jutottam, hogy Kevin úgyis utánam jön, mert egyedül neki se poén a bál, aztán itt vannak a volt exei, akik közül páran szívesen megtépnék, és hallottam olyan pletykát, hogy szívesen megvalósítanák együtt a dolgot. Szóval addig úgymond biztonságban van, mert a nagy nyilvánosságot nem bírják ezek a libák még együtt sem. A többi haverját meg nem láttam itt, vagy még nem jöttek, vagy nem is fognak. Meg aztán, a sugárzó személyiségem nélkül sem lehet sokáig bírni, és hiába tagadja, tudom, hogy szerinte is poén, amikor oldalba vágom, csak úgy finoman, nőiesen. Közben nagyon hideg lett, úgyhogy már épp tervezem, hogy inkább bemegyek a táncterembe tovább szenvedni ezekre a borzalmas dalokra, amikor egyszercsak mások is kijöttek az erkélyre. Ó, na ne már – füstölgök magamban. Ugyan nem ismerem név szerint a srácot, de azt tudom, hogy ez is egy csajozógép, és valamiért mindig sikerül az ilyeneket kifognom a környezetemben. A párját egyáltalán nem ismerem, na jó, talán néhányszor láttam, de fogalmam sincs, hogy hívják őket. Épp visszafordulok, hogy újra a birtokot bámuljam, amikor hallom a köszönését meg a megjegyzését. Meg persze azt is látom, hogy úgy bámul, mint aki életében nem látott nőt. Na jó, olyat mint én, nehéz találni, szóval ezt meg is értem, de amit mond, az előbb enyhe fintort vált ki belőlem, ami gyorsan gúnyos mosolyba vált. – Sziasztok. Melyik tündérmesében olvastad ezt a béna csajozós dumát? – Még a szemöldökömet is felvonom, hogy a hatás tökéletes legyen. Azt is látom, hogy a másik lány igen csak féltékeny pillantásokkal méreget mindkettőnket. Hát, van is mire féltékenynek lennie, az biztos. – Foglalkozz inkább a… menyasszonyoddal. Elég türelmetlennek tűnik. – Ezt a beszólást tuti kiakasztja majd a fiút, és akkor megtanulja, hol a helye. Persze, nem tagadom, hogy hízelgő, hogy bejövök neki, de nekem viszont az ilyen típusúak pont nem az eseteim. Bár gazdagnak biztos gazdag, ami nem hátrány, sőt… Na de hagyjuk is, kíváncsi vagyok, hogy megéri-e kint maradni, vagy menjek be. Örülök, ha van, ami legyezgeti a hiúságomat, úgyhogy egyelőre maradok, és érdeklődve várom a fejleményeket. Hátha Kevin is felbukkan, és elújságolom neki a „hódításomat”. Röhögne egy jót, de ha beszól, kilököm az erkélyen.
– Tudom – vigyorodtam el önelégülten. Tisztában vagyok az ilyen nyilvánvaló tényekkel, de mindig jót tesz a kis lelkemnek, ha ilyeneket hallok. Mondjuk, ami a ruháját illeti, találok benne némi kifogásolhatni valót, mint például, a ruha anyaga, na, meg amúgy sem kelti az a méregdrága hatást, de lehetne rosszabb is. – A ruhádon lenne mit javítani, de amúgy jól áll. – Egy középosztálybeli lánynak tökéletesen megfelel. Csak az a kár, hogy én a felsőkategóriába tartozom. De mindegy, remélhetőleg senki olyannal nem fogok találkozni, aki elmondhatná anyáéknak a dolgot, így elvileg nem fognak tudni arról, hogy kit voltam kénytelen vinni a bálba. Más se hiányozna nekem, mint hogy vagy hat felől hallgassam a hegyi beszédet. Láttam rajta, hogy teljesen oda meg vissza volt, a kidíszített nagyteremtől, de nem is vártam tőle mást. Az ő rózsaszín kis álomvilágába tökéletesen beleillet a látvány. Nem vártam meg, amíg teljesen elájul a csodálattól, inkább a lényegre tértem és magammal húztam az piákhoz. Kivételesen nem tette, szóvá, hogy még mindig nem tartom elég nagynak ahhoz, hogy alkoholt igyon, amikor oda adtam neki a puncsot. El sem tudom képzelni, milyen förmedvény íze lehet, mivel rózsaszín, és még alkohol sincs benne, de Silentnek biztos jó lesz. Ha meg nem tetszik neki, még mindig ott van a víz. Szinte egy hajtásra megittam a whiskey-t, és az erkély felé menet kivettem egy srác kezéből, az épp akkor szerzett, valami zöld színű italt, ami idáig látszott, hogy tele van nyomva piával. Figyelmen hagytam Silent nyavalygását arról, hogy táncolni akar, ha azt szeretne, akkor majd keres magának valakit, mert én biztos, hogy nem fogok táncolni ilyen tré zenékre, na, meg amúgy elhoztam a bálba, így ezzel le is tudtam azt az átkozott fogadást. Szóval, fogtam az italomat, meg Silentet és kiléptem az erkélyre, ahol nem minden napi látvány fogadott. Az a lány annyira szép volt, hogy nem tudom, mi miatt, de a pia meg a kinézete biztos közre játszott abban, hogy konkrétan elfeledkeztem arról, hogy nem egyedül jöttem a bálba. Nem tudom mennyi idő telet el, de egy idő után érzékeltem, hogy valami bekerült a látóterembe. Silent volt az, ki más. Egy percig se bírja ki, hogy ne vele foglalkozzon az ember? Nagyon ajánlom, hogy ki ne csapja a hisztit, mert esküszöm, hogy itt hagyom. – Oké, feltétlenül – mosolyodtam el aranyosan, majd vissza is fordultam az ismeretlen lányhoz. – Szia – mosolyogtam rá. – Mit keres egy ilyen gyönyörű lány itt egyedül? – érdeklődtem.
mai viselet ◊ zene ◊ Being my partner doesn't mean, I won't look at anyone else but you.[You must be registered and logged in to see this link.]
A hozzászólást Julian T. Blackwood összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-12-23, 15:11-kor.
Annyira ideges lettem ettől az egész báli dologtól, hogy alig kaptam levegőt. Akkor is biztos ideges lettem volna, ha csak szimplán Juliannel mentem volna a bálba, de múltkor annyira megijedtem, hogy azt mondta, hogyha nem nézek ki jól, akkor otthagy a fenébe, hogy nem alig bírtam magam összeszedni, aztán úgy félórányi kiborulás után sikerült elkezdenem készülődni. Remegve ugyan, de elővettem a ruhámat, azonban mielőtt felhúztam volna, még egy pillantást vetettem rá. Most is épp olyan szép volt, mint akkor, amikor megkaptam. Az anyaga könnyű, és mesés a tapintása. A színe a második kedvencem a kék után és a díszítése és csodálatos volt. Még mindig alig hittem el, hogy ma ebben leszek, vagy, hogy egyáltalán elmegyek. Idén volt az első alkalom, hogy elhívtak, ráadásul pont az a srác, akivel a legszívesebben mentem volna. Halványan elmosolyodtam, majd gyorsan átöltöztem, aztán megcsináltam a hajamat. Igazából semmi extra nem volt, csak begöndörítettem és két oldalról egy-egy tincset hátratűztem. Ezután kisminkeltem magam úgy, ahogy Ebony mutatta a múltkor. Nagy szerencsém, hogy a barátnőm ilyen profi ebben, mert én biztos nem tudtam volna megcsinálni, ha nem segít előtte. A szememen fehér szemhéjpúder volt, de igazából nem nagyon látszott, csak egy kicsit csillogott tőle, szempillaspirál és szájfény. Mielőtt elindultam volna belenéztem utoljára a tükörbe és egy mély levegőt vettem. Reménykedjünk, hogy nem fogja azt mondani, hogy ez nem elég jó. Siettem le a bejárati csarnokba és talán még pont időben értem oda. Elég sok idő ment el azzal, hogy vagy ötször visszafordultam, hogy én ezt nem csinálom, mert félek. Az is megfordult a fejemben, hogy a többiek vajon mit fognak szólni majd ahhoz, ha így meglátnak. Biztosan ki fognak nevetni. Meg az, hogy pont egy Mardekárossal… Nem gondoltam én ezt át eléggé. Mi a fenéért mondtam én igent? A falnak volt dőlve, de mikor észrevett ellökte magát és én már fel voltam készülve, hogy azt mondja, nem vagyok elég jó, de legnagyobb meglepetésemre, azt mondta jól nézek ki. Mosoly jelent meg az arcomon és nagyon örültem, hogy a nehezén már túl vagyok. - Köszönöm. Te is nagyon jól festesz. – Mert tényleg jól nézett ki, ez nem csak amolyan viszonzott bók volt a részemről. Belekaroltam és úgy mentünk be a terembe. Amint beértünk a szám is tátva marad a díszítést látva. Még szívesen gyönyörködtem benne, de a partnerem másfelé vette az irányt így én követtem. Az italos pultnál elvett egy whiskey-t nekem pedig egy puncsot adott. Illedelmesen megköszöntem, miközben azon gondolkodtam, vajon mennyi alkoholt akar ma eset inni. Mondjuk egészen addig nem fog zavarni, amíg nem lesz részeg, de azután akármennyire is helyes inkább lelépek. Biztos vannak itt ismerősem, majd max velük beszélgetek, de azt nem vállalom, hogy egy becsípett alakkal lássanak. Kérdésére éppen válaszolni akartam, mikor megindult kifelé. - Igen Julian, én is nagyon szívesen táncolnék veled. – mondtam olyan halkan amennyire csak tudtam és remélhetőleg nem is figyelt rám, vagy ha mégis, akkor a nagy hangzavartól nem hallotta mit mondok. Mert én azért lássuk be, hogy nagyon szerettem volna egyet táncolni. Ha többet nem is, de egyet mindenképp. Utána mentem az erkélyre, ahol még egy lány volt rajtunk kívül, méghozzá az egyik évfolyamtársam. Szép ruhája volt. Már éppen meg is akartam dicsérni, amikor észrevettem, hogy a srác őt bámulja. Nagyokat pislogtam, majd a fiú mellé álltam és megköszörültem a torkomat. - Szólj, ha zavarhatlak öt percre Julian. – tettem karba a kezemet és nagyon remélem, hogy erre nem az lesz a válasz, hogy jó majd akkor szól, mert akkor még képen is törlöm. Értem én, hogy nagyon szép lány, meg hogy biztos magára vonta a figyelmét, de ha már nem táncolunk, akkor legalább annyit tegyen meg, hogy hozzám szól néha és nem tekint az est hátralévő részében levegőnek.
Nem vittem túlzásba a készülődést, de azért nem is apróztam el a dolgot, szóval mindössze másfél órámba telt az egész. Megborotválkoztam, belőttem a hajam, és felvettem az új Yves Saint-Laurent öltönyömet, és magamra fújtam az Armani egyik illatát. Percekig nézegettem magam a tükörben, mert szívdöglesztően helyes voltam, szóval már csak ez is dobott a hangulatomon. Mivel nem egy házba járunk, úgy beszéltük meg Silenttel, hogy a bejárati csarnokban találkozunk. Mivel egy úriembernek nem illik késni, ezért lassan el is indulok. A klubhelyiségbe érve, azonban elkaptak Adrianék, hogy alapozzak velük egy kicsit így a bál előtt, és bár nagyon szerettem volna igent mondani, tudtam, hogy nem csak pár pohárról lenne szó, és mivel nem gondolnám, hogy részegen kellene megjelennem a lány előtt, inkább jobbnak láttam elutasítani, az amúgy igen vonzó ajánlatot. De a srácok addig-addig erősködtek, amíg csak leültem hozzájuk, és végül mértékkel ugyan, de mindenből ittam. Viszont ez arra jó volt, hogy nem világfájdalommal az arcomon vonszoltam fel magam a csarnokba, hanem nagyon is jókedvűen. A falnak dőlve várakoztam a lányra, miközben egy számot dúdolgattam halkan. Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebb lettem. Mi a franc tartott neki ennyi ideig? Fel kell venni egy ruhát, megcsinálja a haját, a sminkjét, azt kész. Hogy elkerüljem az unatkozást, inkább a lányokat néztem, és magamban osztályoztam őket, de tízből tízet senki sem ért el, a legjobb is csak egy hatos volt. Nem sokkal később Silent hajlandó volt megérkezni, ellöktem magam a faltól, és elé mentem. Egész csinos volt, nem volt az a hű de nagy szépség, de tényleg jól nézett ki. – Jól nézel ki – mosolyodtam el, és a karomat nyújtottam felé. A bálterembe érve, kellemesen csalódtam. A három évvel ezelőtti díszítéshez képest, ez most sokkal szebb volt és kevésbé volt giccses. Első utam - Silenttel az oldalamon - az italos asztalhoz vezetett, ahonnan magamnak egy whiskey-t, Silentnek meg egy alkoholmentes puncsot vettem el, és nyújtottam át neki. Akár tetszik a lánynak, akár nem, nem kap mást. Egy lány csak ne piáljon, főleg ne egy tizenhat éves lány. Körül néztem a teremben és megláttam nem messze tőlünk pár olyan embert, akivel most nagyon nem akartam összefutni, így Silent felé fordultam. – Nem lenne baj, ha kimennénk az erkélyre? – kérdeztem, de meg sem várva a válaszát, elindultam az erkélyajtó felé. Kiérve a friss levegőre, már is jobban éreztem magam, mert rajtunk kívül csak egy valaki volt. És ez a valaki, nagyon dögösen nézett ki abban a fehér ruhában. Nem gyakran szoktak ilyen hatást gyakorolni rám a lányok, de engedtem ennek a különleges erőnek, és Silentről elfeledkezve a lányt kezdtem bámulni. Tényleg nagyon szép volt. Az ázsiai lányok amúgy is jól néznek ki, nagy kár, hogy a suliban rajta kívül nem láttam még senki szépet. A kristályos kiegészítői nagyon illettek hozzá, olyan királynőivé tette a megjelenését.
mai viselet ◊ zene ◊ Oh God! She's hot![You must be registered and logged in to see this link.]
Naná, hogy felcseszett… Oké, hogy hozzá vagyok szokva, hogy ilyen, de van olyan nap, amikor ez nekem is sok, mint például ma. Azért is léptem le az egyetlen olyan helyre, ahol eddig még nincs tömeg, az erkélyre. Addig is egyedül vagyok, és tudok gondolkozni az eddigieken. Lehet, hogy túlreagáltam?
Az esküvős megjegyzése persze idegesített, mert sokan örülnének, ha engem vehetnének feleségül, mert jól nézek ki, de ez akkor sem menyasszonyi ruha. A témát meg amúgy is túlbeszéltük, ő meg még mindig ezen lovagol. Aztán megtudtam, hogy az akció nem úgy sült el, ahogy terveztem, hát ennek sem örültem túlzottan. Meg a megszólításnak sem. – Tudod te, kit hívsz kisanyámnak… – már a nyelvemen volt a „köcsög” szó, de végül nem mondtam ki. – Nem disney hercegnős, és nem menyasszonyi – daráltam unottan immár sokadjára. Szkeptikusan pillantok rá a nefeleddgömbös megjegyzése miatt. – Nem hinném. Csak arra emlékeztet, hogy elfelejtettél valamit, és nem vagy annyira menő, hogy divatba hozd. Max azok a csajok nyomulnának vele, akiket dobtál, hátha vissza tudnak szerezni – legyintek egyet. Eddig nem túl szórakoztató az este, pedig azt hittem, hogy tök jó lesz. – Én aztán nem… csak irigy vagy, hogy bármennyit ehetek, nem hízok el – vigyorgok rá szemtelenül. Ami igaz az igaz, sok lány is féltékeny emiatt, de én ebből táplálkozom. Feltölt, ha irigykednek rám. Az, hogy nem vette észre a táskámat, elég gáz, lehet, hogy nefeleddgönb helyett szemüveg kéne neki. – Pedig itt volt a kezemben végig. Nem tudom, hol nézelődtél. – Sosem vesz észre egyszerűbb dolgokat, de ezt ki tudom használni, például ilyenkor, amikor azt hiszi, csak a testén keresztül jutok a sütijéhez. – Lehet, de te is az vagy. Kár ezen hisztizni – vetem oda, miközben eszem a megszerzett sütit. – Ja, tudom. Csak messze van a pálya. – Lusta vagyok, na, és nincs kedvem odáig elmenni. – Igazából úgyse érdekelne a meccs, csak hogy lelökhessek mindenkit – nevetek rosszindulatúan. Még szerencse, hogy messze van a pálya, és nem játszom. Kiátkoznának. Aztán mikor elkezdi énekelni a dalt, tényleg nagyon begurolok. – Na jó, nekem ebből elegem van. Azt hittem, azért jöttünk, hogy jól szórakozzunk, meg ilyenek, de ha te egész este ilyeneket akarsz vinnyogni, akkor hozhattad volna valamelyik rajongódat. Én léptem, keress meg, ha meguntad. – Azzal felálltam, és otthagytam.
Akkor jöttem ide, mert itt nem hallom a hülye dalokat, de most tényleg felhúzott. Van egy szint, amikor már nem vicces, amikor kötözködik, csak az idegesít, hogy pont ilyenkor, amikor itt egy csomó ember, akit ki tudnánk beszélni. Azért rendesen hideg van. szóval nem hiszem, hogy sokáig maradnék.
A nagy üvegablak, ami máskor zárva van most a mágiának hála nyithatóvá vált és aki már nagyon kimelegedett kicsit kimehet, hogy lehűtse magát és elszakadjon a bál rajongó forgatagától.
