2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igen, azt hiszem ez tökéletes hasonlat, ő az őz az oroszlán karmaiban, vállalom a szerepet, bár magamat inkább egy párduchoz hasonlítanám, az mindenképpen jobban passzol hozzám. Kecses és finom, az oroszlánok túlságosan erőteljesek, inkább férfias állatok annak ellenére is, hogy macska félék. Az viszont már biztos, hogy ez a nap jól alakul, végül nem lett komolyabb bajom, a srác meggyógyított és még segít is nekem, hogy könnyebben túllendüljek a mai nap nehézségein, amiből azért lássuk be volt épp elég. Jobban vagyok immár, határozottan jobban érzem magamat minden szempontból, hiszen már nincsenek sérüléseim és közel vagyok ahhoz is, hogy végre kielégüljek, amire jó ideje nem volt példa. Rettenetes dolog ez a hosszú önmegtartóztatás, főleg ha az ember nem önként választja, hanem mások zárják börtönbe, csak mert nem viselkedett társadalmilag elfogadott módon. Hát ezért kell más társadalom, vagy más szabályok és akkor minden jó lesz. - Mindegy hogyan fogalmazunk, mindketten jól járunk, ez a lényeg. - halk kacajjal nevetek fel. Azt hiszem már bőven tisztában van azzal, hogy nem igazán mondtam neki igazat, de legalább nem akadt fenn rajta. Ki tudja, talán ha veszélyes tömegmészáros lennék se érdekelné jelen helyzetben, csak kapja meg, amit akar. Végül is megértem, jó dolog, ha az ember megkapja azt, amit akar, főleg akkor, ha az, amit akar ilyen élvezetes is. - Nem is tudnál... a vad kanca korlátok között megtörik. - és én egyértelműen az vagyok, ő pedig úgy sem tudna engem bezárni, ahogyan senki sem. Az Azkabanban sem voltak képesek sokáig fogba tartani, akkor hát hogyan tudna egy egyszerű diák komolyabbat véteni ellenem? Egy szint felett viszont már nem érdekelnek a szavak, nem kell tovább beszélgetnünk. Az a fő, hogy a tempót tartsuk, sőt növeljük, amit meg is tesz. Nem kell sok, hogy a vad ösztönök benne is a felszínre törjenek és úgy juttasson el a csúcsra, ahogyan talán még senki. Bár az is lehet, hogy csak azért érzem így, mert jó ideje nem volt részem hasonló élvezetekben és e miatt ez most mindent túlszárnyalónak hatott. Ne számít, élvezem messzemenőkig, amit ő is jól hallhat és ahogyan elvártam miután már mellettem heveredik el is időbe telik mire a rendszer visszaáll alapállapotba. Szomorú is lennék, ha nem így lenne, ilyen hatást szoktam kiváltani, ezt szoktam meg. Reggelig még mindenképpen maradok, de jó eséllyel akkor kitessékelem. Hogy én maradok-e ebben a szobában? Nem valószínű, van még elintézendőm, de az esélyes, hogy visszatérek majd még a faluba. Talán még búcsúcsókot is kap, de nem ígérek neki újabb ismétlést. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a sors.
Engem aztán nem kell elcsábítani, most szabad vagyok, mint a madár, és mivel nem akarom ezt túlgondolni, élek a férfiúi ösztöniemmel, és elveszem, amit a csinos nő oly magától értetődő módon felkínál. Az meg sem fordul a fejemben, hogy netán kurtizán lenne. Egyértelmű, hogy valami sötét dologban sántikál, míg én jobban szeretem azokat az értékeket, amelyeket elvileg mindenkinek követnie kéne, most viszont hajt az izgalom, hogy részese lehetek valami spontánnak, s felforr a vérem, már csak attól is, ahogyan rám néz. Kishijján őznek érzem magamat egy oroszlán karmaiban. Ő irányít, s csupán arra van esélyem, hogy belemenvén a játékába átvegyem tőle a domináns szerepkört. Nem is nagyon kell használnom az izmaimat, ahogyan az ágyra feszítem, megadja magát, de csak azért, hogy nem sokkal később ő perdítsen át... - Lényegében megveszed a hallgatásomat? – Kérdezem vissza kaján mosollyal, miközben a maradék ruhát is lehámozom róla. Na igen, bármennyire is rossz, megvan a varázsa hogy annyira értelmetlen év után, amelyet az a nemlétező kapcsolat adott, most kötetlenül ölelkezek valakivel, aki mellesleges úgy tűnik, hogy nagyon sötét terveket is forral. Azt talán nem hagynám, hogy a szemem láttára bántson másokat, viszont a rossz nő varázsa engem is magával ragad. Mint amikor a lányok ábrándoznak a rosszfiúkról, hát úgy tűnik hogy ennek pont az ellenkezője történik meg velem. - Attól félek, hogy nem fogok megállni egynél. Bár ha belegondolok, hogy az elmúlt éveim is folyamatosságra épültek, és mégsem volt értelmük. Tudod mit? Ahogy sikerül majd... nem akarlak kisajátítani. – Az más kérdés, hogy álló fegyverzettel azért a testem mást mondd, ám vagyok annyira józan, hogy el tudjam dönteni, hogy ha a sötét boszi ennyire az ágyába csalogatott, nem olyan alkat, aki bárkihez is kötődni tudna. Sebaj, a szabadság nekem sem árt, ha pedig lehetőségünk lesz ismétlésre, hát majd örülni fogok neki, hiszen most minden érintése, csókja olyan puha, ezzal együtt ahogyan végigszánt a hátamon, minden érzékem külön-külön is mennyei magaslatokba repül. Az utolsó ruhadaraboktól is megszabadítom, és fölé hajolva veszem birtokba a testét, hogy feszes záróizmai sikamlós angolnaként öleljék magukba a tűzforró lándzsát, amellyel a legérzékenyebb pontját célzom be, feltárva a legmélyebb gyönyöröket. Hőhullámok csapnak át rajtam, ahogyan felmordulva hagyom a finomkodást, megfeszítve a gyönyörű testet, a nyakát s a mellét csókolva, ahogyan érem. Nem lehetséges itt most gyengéd, finom ránhangolódás, mintha nem értékelné ő sem a maszatolást, csakis az állatias, gyors, és vad tempó, amely most mindkettőnknek létszükséglet. Olykor a szemébe nézek, hiszen látni akarom a gyönyört, s nem csupán a csúcsnál, minden rezdülésnél. A méreteknél itt nincsen probléma, már csak ezért sem árt majd az ismétlés. A sikolya engem is felvillanyoz annyira, hogy szinte győztesnek érezzem magamat, egy bajnoknak, ekkora sikerélményem még nem volt, ami nyilvánvalóan a helytelen partnerből származhatott, ám a sötét boszi most oly tökéletes, hogy sikolyával együtt én is eljutok a kánaánba, és egy utolsó, hatalmas lökéssel eresztem ki a lávát, egészen addig, amíg mindketten bírjuk tartani egymást a kapaszkodással, hogy aztán ernyedten zuhanyjunk egymás karjaiba.
- Jó válasz! - széles mosolyra húzódik a szám, már-már ördöginek is titulálhatnád a pillantásomat, ha kívülről szemlélnél és nem ő lennél itt előttem, mert ő... biztosan nem veszi észre azt, amit más józan gondolkodású egyén kiszúrhatna. Mohóság villan a pillantásomban, csak mohóság és vágy, vagy ha látja is hát biztosan nem akarja észrevenni és nem fog vele különösebben foglalkozni. Ez így is van jól, legalább nem kell bevetnem valami mást is, valami extrábbat és különlegesebbet, mert lenne mit. Ha nagyon akarnám, ha ellenkezne, úgy csábítanám el, mint Aphrodité a földi halandókat a mitológiában. Elég lenne egy pillantás, elég lenne levennem a medált és képtelen lenne a józan gondolkodásra. Ezt teszi a véla báj, ezért voltam képes megszökni az Azkabanból, ez tartott életben és ez az, ami lehetőséget biztosít arra, hogy elég különleges legyek ahhoz, hogy elérjem amit akarok. Mindig... kétség kívül mindig elérem, amit akarok. - Talán már nem is érdekelne komolyabban a válasz. Ha átlépsz egy határt... mindegy mit tudsz meg... már nem számít. - és ő már átlépte azt a határt, vagy nagyon közel van hozzá. Nem lenne képes nemet mondani és visszakozni, egyébként is talán valahol a lelke mélyén tisztában van vele, hogy mi lett annak az aurornak a végzete. Talán már az elején is sejtette, de elfojtotta a gondolatot, mert az mindig egyszerűbb. Őt egyébként sem akarom bántani, vajon lenne olyannyira erős az igazságérzete, hogy csak azért lemondani az élvezetről, amire annyira vágyik, mert én nem régen végeztem valakivel? Egyébként is önvédelem volt... tényleg. Ha nem lett volna muszáj, hát nem ölöm meg, de mivel nem értette meg, hogy nem akarom, hogy keresztbe húzza a számításaimat... Szomorú, de sajnos kénytelen voltam, pedig nem volt olyan rossz parit, elszórakozhattam volna akár vele is, akár ott az erdőben, de volt olyan balga, hogy inkább a szórakozás helyett a kínt választotta. Nem az én bűnöm, az ő hibás döntése csupán. - Szóval akarsz... akarsz még megmenteni, megértem. - öntelt a mosolyom, vagy csupán messzemenőkig magabiztos? Egyszerűen csak ismerem a férfiakat, ismerem az ilyen pillantásokat, ismerem a sóvárgást és tudom hogyan kell felkelteni azt másokban. Pontosan tudom, hogyan kell rájuk hatni és nagyon ritka az, hogy én véletlenül tévedek. Most sem merülhet fel, egyszerűen csak élvezem, hogy az enyém a vezetés és hogy úgy se lenne képes nemet mondani nekem, már úgy se lenne képes megállni és ha meg is próbálná, hát biztos, hogy könnyedén megakadályoznám benne. Én már nem tudnék megállni, nem is akarnék, most már elveszem, amit akarok. Érezheti ezt abból is, ahogyan irányítom a mozdulatait, legalábbis kezdetben. Szükségem van erre, annyira hiányzott, mint éhezőnek egy falat kenyér. Falom az ajkait, cseppet sem fogom vissza magam, vagy a hangerőt és csak még inkább felajz, amikor átveszi az irányítást. Követem a mozdulatokat, épp eléggé hajlékony vagyok a megviselt hónapok ellenére is ahhoz, hogy ne jelentsen gondot. - Értem ne aggódj... soha se aggódj és ne... gondolkozz. - alig tudom kinyögni a szavakat, éppen hogy sikerül rákoncentrálnom a beszédre, de már nem is akarok. Csak a nyögéseim hallatszanak, az övéivel keveredve. Cseppet sem érdekel, ha nyomot hagy rajtam. Nem akarok én most lassú kényeztetést, dehogy, a célt akarom, a végső kitörést, azt akarom, ami annyira hiányzott, az extázist, ami mindent elmos, minden gondolatot, érzést és emléket. Nem tart soká, olyan intenzív, hogy szinte már zsibong minden négyzetmilliméteren a bőröm, ahogyan újra és újra rohamoz. Kapaszkodnom kell, már a lábujjaim is görcsben, ahogyan a végén az egész testem megfeszül, végigcikázik a gerincem mentén a jóleső érzés fel, majd le, majd szinte kitörően robbanva, ahogyan érzem milyen mértékben feszül meg ő is bennem. A sikoly nem marad el, a testemet is leengedem, a körmeim szinte a hátába vájnak, de kell a kapaszkodó, most nagyon is kell. A fene gondolta, hogy ilyen szerencsém lesz a mai kis aurortalálkozás után.
- Nem a fiatalságával volt a gond... ő talán sosem fog megváltozni. De hagyjuk is őt. Most... te érdekelsz...! – Szisszenek fel, hiszen oly mértékben vagyok berozsdásodva, hogy még félő, hogy hamarabb várható a tüzijáték, minthogy egyesülnénk. Ellenben a sötét boszorkány olyan tapasztaltnak tűnik, hogy a végén még valahogy ezt is késleltetné, kinézem belőle, hogy meg tudná oldani, ha túlságosan is rálépek az izgatottság ösvényére, valahogyan befagyasztaná a dolgot, amíg a saját örömét meg nem leli. Terrinek éppen az ellentéte, kér, szinte könyörög, hogy tegyem magamává. Ő is irányít, akárcsak az ex, ám ezt oly édes, buja módon teszi, hogy különösebb izgatásra aligha van szükségem, már így is kőkemény vagyok, s látom, ahogyan széttárja a combjait, hogy már csakis arra vágyik, hogy szántsam őt fel legbelülről, okozzak némi fájdalmat, mert az élvezet erről is szólhat. No persze nem arról, hogyan maradandó nyomokat hagyjunk, nem, éppen csak annyira, hogy az már átlépve a finomkodás hatásait. - Meg sem merem kérdezni, hogy annak az aurornak mi lett a végzete... – Rázom meg a fejemet vigyorogva, ebben a pillanatban nem érdekel, ha valami csúnya dolog történt, amennyire szabálymániás volt Terri, ahhoz képest Chantalról lerí, hogy veszélyes. Ha ez azzal jár, hogy minden pillanatban a mennybe megyek tőle, hát tegye. Megriadok ugyan kissé a hatalmától, a stílusa ellenben magával ránt, s örömmel követem. Talán túl naív vagyok, hogy így behódolok neki, ám ő ezzel azt is akarja, hogy felejtsem el a múltat, és csakis rá koncentráljak. - Majd meglátjuk, hogy hányszor tudlak még megmenteni. – Sugallom kétértelműen. Nincsen illuzióim, valahol még hízeleg is, hogy nem akart megismerni, csupán tetszettem neki, ezért kínálta fel magát, hogy ne menjek el hála nélkül. Nem éreztem olyan komolynak a sérülését, itt most egyértelműen arról szólt a vágya, hogy nem akarja egyedül tölteni az estét. Vélhetően reggel már nem én kellek, ami talán furcsa lehet számomra, viszont elégtétellel tölt el, hogy valaki a férfit látja bennem annyira, hogy így kihasználhasson. Elsőként még az ujjammal, hiszen azt jobban tudom mozgatni, irányítani, mint a férfiasságomat, ám a valódi élvezet mégiscsak az lesz, amely majd mindkettőnket a fellegekbe repít. Érdekes, hogy a boszorkány kettős mércével él, hiszen valahogy szűk, mint aki nagyon régen nem volt már férfivel, viszont nedvesedik, és fokozatosan tágul, így az élmény mindkettőnk számára újszerű, és vad. Nem csoda, hogy amikor fölé hajolok, a vad csókok, amelyekkel elborítom az ajkát, és a nyakát, már-már harapásszerűek, ebből azért lesz némi vérzés, és lila folt. Megtámasztva magamat balommal a combja alá nyúlok, és a formás lábait a vállamra helyezem, hogy megemelhesse a csipőjét. Így tudok még inkább mélyre hatolni. Minimum könyökölnie kel, hogy kitámassza magát, hiszen látni akarom a kéjtől eltorzult arcát, ugyanis vad rohamokra indulok. Érzem, ahogyan finom husú szemérme rám feszül, önkéntelenül is elnyögök, ahogyan bólintok a felkérésre. - Csak aztán szét ne szakadj... – Mormolom, nem törődve vele, hogy belül vajon milyen pusztítást okozok, remélem, hogy csodás a regenerációja. A csúcs ugyan közel, ám nem félek már attól, hogy kiesünk a ritmusból.
Balga lélek volt a lány, aki elbánt vele, bár nem kárhoztatom, hiszen én mindenképpen jól jártam ezzel a fordulattal. Ha valakibe bele lenne zúgva akkor sokkal nehezebb dolgom lenne. Ilyen korban a szerelmes fiatal pasik... oh jesszus, isten ments! Nem akartam volna hallgatni a nyafogást a bűntudatról, mert azt azért senki ne higgye, hogy akkor nem kaptam volna meg, amit akarok, maximum nehezebb dolgom lett volna, netán be kell vetnem a véla bájaimat is, de szerencsére ilyesmire nem volt szükség, nem volt olyan nehéz behálózni őt. Az a lány pedig tényleg balga lélek volt, ha azt gondolta úgy kell irányítani valakit, hogy megmondod neki mit tegyen. Szó sincs róla. Meg lehet azt tenni úgy is, hogy a másik észre sem veszi, hogy irányítod, bár tény, hogy ehhez sok gyakorlásra van szükség és persze, hogy tudd hogyan működnek a férfiak. - Fiatal volt még, hogy értse hogyan működnek a dolgok. - az utolsó szavaknál akárhol is tartunk épp, de végigsimítok a már kellően készenlétben álló férfiasságán. Na nem azt mondom, hogy minden férfit irányítani lehet a farkánál fogva, de... valahol azért ez is benne van a pakliban. A nők általában gyengébbek, kell valami, amivel erősebbé válhatnak és irányítókká léphetnek elő és még sem ragadhatnak ostort, vagy kardot. Voltak nők, akik próbáltak erővel hatalmat szerezni, de ritkán értek el maguknak célt vele. Jó dolog az egyenjogúság, de akkor is tudni kell azt, hogy mik az adottságaink és azokkal hatni a férfiakra, hogy azt higgyék idővel ők is azt akarják, mint mi, pedig csak elég ügyesen ültettük el a gondolatokat a fejükben. - Ennek határozottan örülök, nem tetszene, ha szomorkodnál közben. - nem tetszene, de attól még nem visszakoznék. El akarom venni azt, ami kell és ha ez neki nem tetszene annyira, akkor is megtenném, de tény, hogy így sokkal élvezetesebb. Főleg úgy, hogy lassan a magabiztossága is felszínre kerül, pedig eddig nem igen villantotta meg, hogy mire képes. - Másik felállás? - a mosolyom széles, de érdemben még sem reagálok a szavaira. Végül is ki tudja mi lesz holnap, nem fogok feleslegesen ígérgetni, mi értelme lenne? Az is lehet, hogy addigra elhagyom a várost, tovább kell állnom, vagy rosszabb állapotba kerülök, mint ma. Azért persze tenni fogok érte, hogy erre ne kerüljön sor. - Tőlem sok mindent hallhatsz, amit mástól még nem. - kedélyesen nevetek fel, de épp csak egy pillanatra. Több nem megy, annál azért sokkal ügyesebben alkalmazza az ujjtechnikáját és amikor magamhoz húzom a száját sem a beszédre pazarolja, hanem a mellemet is kellően ingerli. Oh jesszus, hogyan bírtam ki az Azkabanban töltött hónapokat egyáltalán? Magam sem értem, de legalább kellően megfelelő a kárpótlás. A kis támadó szellemű aurornak is rész lehetett volna egy kis szórakozásban, de ő inkább harcolni akart. Nekem aztán édes mindegy, a lelkes fiatallal talán még jobban is jártam. Ki tudja mikor dobta azt a buta lányt, láthatóan ki van éhezve, ha már vele sem voltak rendben a dolgok. Úgy rúgja le magáról a ruhát, hogy csak úgy csattan a farmer a földön, én pedig szélesen vigyorogva terülök el az ágyon, amikor elhelyezkedik felettem immár átvéve az irányítást. A kezeim átkulcsolják a nyakát, a két combom pedig az oldalánál pihen meg. Eszem ágában sincsen visszafogni, már így is épp eléggé felizgatott ahhoz, hogy szinte akadálytalanul behatolhasson. Halk nyögést hallatok, a körmeim a hátába vájnak. Nem fájdalmasan, épp csak annyira, hogy izgató legyen és ne hagyjon nyomot. - Vissza ne merd fogni magad! - felszólítás inkább, mint kérés, ahogy érkeznek az újabb nyögések. Eszem ágában sincs csendben maradni. Nem érdekel, hogy mennyire vékonyak a falak, ez mégis csak a Szárnyas vadkan. Sötét alakok járnak erre, akit zavar a zaj, szépen varázsol a szobájára valamiféle hangvédő varázst és máris meg van oldva a probléma.
Ahogyan egyre jobban engedem el magam, még kicsit elégtételt is érzek, hogy annyi ínséges év után, amit Terri mellett kellett elszenvednem, most itt egy belevaló nő, aki nem nagyon kérdezősködik, csak szó szerint bevonszol az ágyába, hogy csúnya dolgokat műveljen velem. Nem mintha ellenemre volna. Nagyon is romantikus lélek vagyok, ebben a percben mégsem érdekel, hogy lesz-e köztünk valami, Csak az ősi ösztönök vezérelnek, nem kell alibiket gyártanom, hogy miért is kell tisztelnünk egymást, figyelni a másikra. Leszögezte, hogy kellek neki, még ha az elején csak célozgatással, hogy magamtól döntsem el, mennyire vagyok benne. - Ő a szavak szintjén volt irányító. A szerelmünkkel próbált zsarolni igen. Nem így... – Rázom a fejemet, rossz érzés beismerni, hogy még így is tudott rám hatni, én vagyok az ostoba, hogy így hagytam magamat megvezetni. Igyekeztem megtenni érte mindent, amit csak lehet, ám amikor már ott tartottunk, hogy adjam fel az álmaimat is, akkor már behúztam a vészféket, ennyire nem akarok megváltozni senkiért. Akkor az nem is szerelem, ha másnak kell mutatkoznunk a párunk előtt. Rájöttem, hogy még a gondolataimat is próbálta uralni, s ennek már véget akartam vetni. Most az a szenvedélyes, mégis kötelezettségek nélküli fejesugrás az ágyba határozottan meglep, már régen be kellett volna rozsdásodnom, ehhez képest olyan erőt érzek magamban, hogy még a testem is örömmel üdvözli a ritkán gyakorolt mozdulatsorok újbóli feltűnését, ahogyan kerülnek le rólunk a ruhák, közben viszont verbálisan is megy az adok-kapok. - Amióta találkoztunk, jobb azért a kedvem. – Ismerem be, ettől még lehetek zavarban, hiszen nem szoktam hozzá az ilyen mentalitáshoz egy nőtől, viszont olyan ügyesen, magabiztosan kezeli a visszafogottságomat, hogy rám is átragad mindez, és nagyobb kedvvel kezdeményezek, amit hatalmas szemekkel fogad. - Azt majd egy másik felállásban... – Felelem küszködve a levegővel, közben azért viszonzom a vigyorát a magam félszeg, de már bátorodó stílusában, ezzel egy kicsit előrejelezve, hogy talán találkozunk még. Ha csak egyszeri alkalom, nem próbálhatunk ki mindent, remélem ezzel ő is tisztában van. Ahogyan köröz a csípőjével, már az ugrik be, hogy miért húzzuk tovább a dolgot, talán rimánkodnom kellene? - Ezt se hallottam még... Végre! – Bólintok felmordulva, ahogyan egyre komolyabb tágító munkáltatokat végezve az ágyékában, s közben a melleihez is odahúz, így kiegészítem áldásos tevékenységemet, ahogyan az ajkaim közé kapom az egyik rózsaszín éket, és foggal-nyelvvel ingerelve csalom nagyobb állapotba. A szörnyű, hogy rajtam még mindig nadrág van, ami már nagyon lekívánkozik, így mégiscsak abbahagyom, amit művelek az ördögi boszorkánnyal, és félretolva őt az ágyon gyorsan lehúzok mindent alulról, hogy lerúgásos módszerrel a szoba egyik sarkába száműzzem. Immár rajtam sincsen semmi, fölé hajolva akarom átvenni most az irányítást. Nem hiszem, hogy van még szükségem további bemelegítésre, mert a végén még gyorsabban lesz tüzijáték, mint saccoltam volna, így nem teketóriázva tovább a lábai közé vetem magam, és egy mozdulattal helyére illesztem a különféle izgalmas tartozékokat, s az arcára pillanatva benyomakodok...
Oh hát ez is volt a cél, határozottan szomorú lennék, ha kiderült volna, hogy nem tudok eléggé nagy hatást gyakorolni rá. Tudom én, hogy megviselt az Azkabanban töltött időszak, de reméltem, hogy nem olyan mértékben, hogy az csökkentse a férfiakra gyakorolt hatásomat. Úgy fest, hogy szerencsére nincs így, még ilyen pocsék állapotban is egyértelműen... látványosan hatással vagyok rá, és még nem is kellett túlzásba vinnem. Ebből látszik, hogy az az előző kislány, aki eddig csökkentgette az önbizalmát nagyon-nagyon tönkretette szegényt. Rémes, pedig nagyon is jó alapanyag, balga lélek volt, hogy eljátszotta az esélyét nála. - Szóval egy kis fiatal zsarnok volt, te pedig szeretsz a magad ura lenni. Kis butus, pedig egy igazi nő tudja hogyan kell úgy hatni egy férfire, hogy úgy gondolja ő irányít, miközben annyira még sem. - bájosan elmosolyodom, aztán egy pillanat múlva már jön is a csilingelő nevetés, amivel azt láttatom mintha csak vicceltem volna, pedig koránt sincs így. Amelyik nő nem ismeri ezt az ügyes kis praktikát elveszett lélek. Persze lehet erőteljesnek lenni, de az letöri a férfi egot. Ahhoz viszont különleges tudás kell, hogy valaki úgy tudja elérni az akaratát, hogy az illető férfiember azt higgye, hogy ő döntött, pedig csak ügyesen lettek manipulálva a gondolatai. Hiszen ő is beszélgetni akart, itt se maradt volna, ha nem pislogok elég szépen, pedig nem szólítottam fel, hogy maradjon, mégis magától rájött, mi a jó neki. - Zűrben? Oh azért nem olyan gyakran, és tudod jól áll neked a zavar. - tőlem aztán még el is pirulhat, hiszen olyan kis édes ábrázata van, mint aki tényleg nincs tisztában azzal, hogy milyen adottságai vannak. Na majd megmutatom neki, hogy mit hozhat ki az életéből és akkor majd nem olyan rettenetes nőszemélyekkel fog szórakozni, mint a kis irányítás mániás. Oh nem arról van szó, hogy én leszek a nagy Ő számára, nem vagyok a hosszútávú kapcsolatok híve, de úgy fest kell valaki mellé, aki kicsit megmutatja neki, hogy hogyan is zajlik az élet a felnőttek világában. - Az apám halott, a bátyám véleménye pedig nem igazán érdekel, amúgy se beszéltem vele évek óta. - rántom meg a vállamat könnyedén. Amúgy sem szólhat bele senki sem az életemben, nem hagynám, épp e miatt ő se nagyon ellenkezhet, de nem is úgy fest, mint aki képes lenne rá. - Megpróbálhatsz, úgy még izgalmasabb. - vigyorodom el, hiszen úgyse tudna hosszú távon ellenállni nekem, könnyedén megtörném, sőt igazából már megtettem, hiszen bőven elég finoman érintenem, bőven elég az ölébe ülnöm és ingerlő mozdulatokkal járatni a csípőmet rajta. Számomra is vadító az érzés, túl hosszú volt az kiéhezett időszak az Azkabanban, és neki se kell több pár pillanatnál, hogy kőkeménnyé duzzadjon benne a vágy. Ellenállás...? Mint mondtam esélye sem lenne, nem mondhat nekem ellent, nem igen van olyan férfi, aki képes erre. - Kérésed számomra parancs... - lehelem elfúló hangon, ahogyan ügyesen felfedező útra indul. Ahhoz képest milyen zavarban volt az elején egyáltalán nem tűnik most bizonytalannak, én pedig megfeszített háttal húzom ki magamat, ahogyan ügyes ujjtechnikával játszik velem. Az én ujjaim sem tétlenkednek, az egyik kezem a hátát szorítja, a másik pedig feljebb cikázik a tincsei közé, hogy az ujjaim fürge táncot járjanak köztük, csak aztán vonjam a fejét célzatosan közelebb a mellkasomhoz, konkrétabban a mellemhez. - A beszéd helyett inkább másra használd... - tudom, hogy mi a jó nekem, de eddig is sejthette, hogy van már épp elég gyakorlatom ahhoz, hogy tisztában legyek a szükségleteimmel és elvegyem, amit akar, jelen esetben ez az élvezet, amire már hónapok óta nem volt lehetőségem, de még sem akarom elsietni. Majd arra is sor kerül, de előbb azt akarom, hogy olyan szinten hevítsen fel, hogy szinte lángoljon a testem.
El vagyok varázsolva, noha a józan eszemről vagyok híres. Terri dominanciája mellett nem volt túl sok lehetőségem kiélni a fantáziáimat, így szépen lassan le is szoktam róla. Ez, hogy most az erdő közepén találkozom egy idegen nővel, aki teljesen az ujja köré csavar, merőben szokatlan, és izgató dolog számomra, ezért is vagyok kész szőnyeg alá söpörni a tényt, hogy esélyes, hogy veszélyes alak, talán gyilkos is. Ezekben a szép, csábító szemekben annyi titok lapulhat, ha ilyen szinte ura a saját érzéseinek, és a testének, akkor nem lehet kezdő a szakmában. Azt kizárom, hogy kurtizán lenne, nem, ezúttal az én érzéseimmel játszik, ám ha nagyjából tudom is ezt, amolyan minden mindegy alapon félretolom a gondolatot, hogy nem is igazán kellek neki. Ám ez aligha van így, a szép nők választását megkérdőjelezni értelmetlen, valahol inkább örülni érdemes neki. Bármi is legyen ezzel a szándéka. S érdekes módon még azt is erősíti, hogy én vagyok a jó pasi. Ha legyezgetni akarta a hiúságomat, netán felkelteni a szunnyadó fenevadat, nagyon jó úton jár. - Valójában én szakítottam. Évekig együtt voltunk, és azt kezdtem el észrevenni, hogy mindenben ő irányít. A végén már azt is ki akarta zsarolni, hogy ne tanár akarjak lenni, hanem valami jobban fizetett álláshoz tanuljak. Az egész életünket eltervezte... Talán fiatal voltam az ilyesmihez. – Ezt még elmondtam Terriről, de igazán nem róla akarok beszélni. Tudom, hogy Chantallal még hihetetlenül friss az ismeretség, mégsem túl nyerő ötlet exekről beszélgetni. Bezzeg ő nem úgy tűnik, mintha bárki által meg lenne bántva. - Van egy olyan megérzésem, hogy nélkülem is elég sokat vagy zűrben. Nem mondom, hogy nem hozol zavarba... – Rázom a fejemet még kissé félszeg módon, a nőktől valahogy nem ezt szokná meg az ember, hogy ilyen rámerősek. Vagy ez azon múlik hogy Chantal sokkal érettebb nálam? Legalább annyi előnyöm van, hogy tényleg fiatal vagyok, és az ex-barátnőm mellett nem nagyon tudtam kiélni magam, így buzog bennem a vágy, na meg a kissé sértett büszkeség is, hogy egy idegen nőnek kell mindezt felfedeznie. Valahogy tényleg azt érezteti velem, hogy esetében nincsenek tabuk, nem egy prűd, besanyanyodott barátnőt kapok a személyében, aki rögtön férjül akar venni. - Ohigen? – Kérdezem szinte elfúló hangon, hiszen már vad csókok és taperolások közepette vagyunk, már kerülnek le rólunk a ruhák, igaz róla lényegesen kevesebb réteget kell lefejtenem, mint fordítva, ezért neki is segíthetek, igaz, rajtam még az alsó marad. Azt nem tudom, hogy valaha sor kerül e még ismétlésre, igyekszem ezt nem komolyan venni, s a mostra koncentrálni. - Azt már meg sem kérdezni, hogy remélem nincsen egy apád, vagy bátyád, akik vadászpuskával szedik le, akikre ráteszed a kezedet.. Vagy ellenkeznem kéne? – Dehogyis viszakozok, anyámmal ritkásan tartom a kapcsolatomat, Chantal jól látja, ebben tényleg a magam ura vagyok. Egyre jobban megérint az, ahogyan lereagálja az érintésemet, csókjaimat, ez annak a különös esete, hogy adni jó. A sóhajai bennem is eltitkolt vágyat ébresztenek, mintha félre akarnék dobni minden szépet, s kedveset, hogy elboruljon az elmém, és valóban azt diktáljam, amire az ösztöneim hatalmaznak fel. Méghozzá igen durván... Főleg amikor meglátom pőrén, már nem kérdés, hogy addig innen el nem megyünk, míg meg nem kaptuk egymást. Ahogyan az ölembe hengeredik, automatikusan a kebleire téved a tekintetem az arcáról, s a gömbölyded hátsóját paskolom, s markolom meg immár nem titkolt élvezettel. Ahogyan ingerlő módon köröz a csípőjével, hirtelen szorítani kezd a nadrág, de nem lökhetem félre, hogy gyorsan meglazítsam. - Befejeznéd végre a múlt emlegetését? – Csattanok fel évődően, s az odaillesztett ujjaimmal elsőre gyengéden, majd rámenősebben nyúlok fel a szétnyitott virágszirmok közül, s a kint maradt mutatóujjammal a rózsaszín éket kezdem el ingerelni, hogy a másik kezemmel feljebb-közelebb emelve a hátsóját magamhoz húzzam, és az ajkaimmal is érintve, a nyelvemet kidugva odanyaljak egy köszöntőt. A bejutó ujjaimmal tágítom a finom husú barlangot, hogy kicsaljak némi nedves cseppfolyamot, s úgy vélem, ha valaki ennyire vezető az ágyban, mint ő, nem lesz nehéz dolgom.
Nem is gondoltam volna, hogy ennek a kis támadásnak ilyen remek végkimenetele lehet. Komolyan meglep, de mindenképpen pozitív szempontból. Persze reméltem, hogy találok majd valakit, aki eléggé manipulálható és segít, de hogy az nem egy nyeszlett kis diák lesz, vagy valami idősebb akárki a faluból, na azt nem hittem volna. Ilyen nagy szerencsém is csak nekem lehet, főleg ha még hozzádobom azt is, hogy a kis megmentőm határozottan jól is néz ki, ez azért mindenképpen dob az alaphelyzeten, úgyhogy eszem ágában sincs csak úgy elengedni őt az útjára. Úgy érzem vagyok is annyira megnyerő, hogy ne legyen lehetősége csak úgy elmenni, úgy se mond nekem nemet, főleg hogy valaki még meg is bántotta szegény kicsi szívét. - Oh szóval az a buta kislány letörte a lelkesedésedet aztán félredobott? Ejnye... enyje-enyje. - ciccegve csóválom a fejemet, mintha ez lenne a világon a legrosszabb, ami történhetett vele, pedig erről természetesen szó sincs, pont hogy ez épp a nekem kedvező fordulat. Valakiben csalódott így aztán nekem sokkal-sokkal könnyebb dolgom lesz vele. Jól vagyok már, meggyógyított épp annyira, hogy legyen erőm bármi másra, még ha ő még meg is próbál egy kicsit távolságot tartani. Úgy se hagyom neki hosszú távon, abban biztos lehet. - Ha szeretnéd, a kedvedért kerülhetek sokszor bajba, hogy megmenthess, de... nem biztos, hogy erre szükség van ahhoz, hogy hálálkodni akarjak. - sokat sejtetően mosolyodom el, ha már benne van a játékban és még ezt a cinkos kis mosolyt is megejtette. Azt hiszem kezd puhulni a kicsike, vagy talán épp ellenkezőleg... legalábbis az alapján amit kicsit lejjebb látok nem pont puhulásról van szó, de láthatóan lehet rá hatni és egyáltalán nem is nehéz. Persze ez nem különösebben lep meg, mégis csak pasiból van és nagyon ritka az a férfi, főleg ha még fiatal is, akinek ha nyíltan felajánlkozol akkor nemet mond. Ettől még nem támadom le, mert nincs rá okom, hogy nyíltan megtegyem. Ennyit hagyok neki, hogy inkább csak érezze megteheti, bármit megtehet, amit szeretne és akkor majd könnyen megtaláljuk azt a bizonyos közös nevezőt. Oh, hogy mennyire vágytam már erre az Azkabanban töltött idők után! - Az elején? Ne aggódj én szeretek domináns lenni, nem csak... az elején, de persze megtapasztalhatod, hogy igazat mondok-e. - miért is ne? Amíg nem állok odébb, meg hát amúgy is viszonylag könnyen közlekedhetek, nem nehéz hoppanálással nagy távolságokat megtenni. Időnként pusztán az élvezet kedvéért miért ne térhetnék vissza ide, hogy egy kicsit segítsünk egymásnak? Ahogyan látom neki is szüksége van egy kis megerősítésre és persze szórakozásra, akkor miért ne én legyek az, aki ebben a segítésére van, főleg ha ez még nekem is hasznos? - Bizonytalanok? Kik nevelik őket erre? Az anyuk, mert nem akarják, hogy jöjjön egy nő, aki elszereti tőlük a pici fiukat. Biztosan édesanyád is óvna tőlem, de... szerencsére nem szólhat bele az életedbe. - sugallat részben, hogy még véletlenül se merüljön fel benne, hogy visszakozni akarjon, miközben ő már a nyakamat csókolgatja, én pedig készségesen engedem, sőt időnként egy-egy kéjes sóhaj is elhagyja az ajkaimat. A mosolyom pedig abban a pillanatban kiszélesedik,amikor megérzem kutakodó ujjait a fenekem tájékán, aztán a határozott mozdulat, amivel végképp lecsupaszít halk nevetést vált ki belőlem. - Megy ez neked. - a röpke nevetés aztán elhalkul, majd egy egészen hirtelen mozdulattal kerekedem ezúttal én felül és immár vele szemben helyezkedem el az ölében ülve lovaglóülésben. Így hajolok újra az ajkaira, a csípőm pedig finoman ingerlően ring az ölében. Oh érzem én azt, hogy nem kell már túl sokat hevíteni rajta, sőt talán semmit sem, de ettől még húzhatom egy kicsit, hogy amikor oda jutunk már tényleg képtelen legyen visszafogni magát. Közben a kezem a vállát simítja végig, egészen le a kezééig, hogy aztán kicsit megemelkedve vezessem a kezét az őt hívogató ponthoz. - Ilyesmit nem csinált az a balga lány, aki megbántott igaz? - szinte az ajkaiba suttogom a szavakat és ha kell, én magam ösztönzöm, hogy feltérképezzen magának, ha nem lenne benne még elég gyakorlata. Ha megteszi, amit kell halk nyögés szakad fel a torkomból immár a nyakát súrolva a leheletemmel.
Nekem aztán egyátalán nincsen paranoiám, mindenkiről a jót feltételezem, ezért is van, hogy Territ sem ejtettem rövid távon, valahogy mindig azt feltételeztem, hogy majd egyszer megjavul. Hát ez nem történt meg, ettől még nem fogok úgy nézni Chantalra, hogy csak mert a sötét erdő közepén találok rá, sebesülten, biztosan valami démonikus bestia. Nem, ahhoz túl szép, és talán butaság a külsőből kiindulni, engem nem zavar, végeredményben nem vagyok auror, hogy eldöntsem, hogy mi a helyes. Amíg nem bizonyosodik be róla, hogy ártatlanokat kínoz, addig ő maga is az. Na jó, az is számít, hogy a mellbimbói szinte átszúrják a finom csipke fehérneműt, ezért próbálok ellenállni, hogy ne feltétlenül a nőiessége alapján ítéljem meg. Hiszen végtére is kellemesen el lehet vele beszélgetni, ez is számít, nem? - Az önbizalmammal eddig sem volt gond... csak... akivel eddig voltam együtt, nagyon öntörvényű volt. Mindig azt akarta, hogy úgy éljünk, ahogy ő akarja. Még azt sem szerette, hogy tanárnak készülök el. – Nem is tudom, hogy ellenben Chantal miért néz ekkora szemekkel, ilyen külsővel bárkit megkaphatna. Jó, én sem vagyok éppen rossz pasi, végülis reggelente futok, és a szeretem a testemet is megmunkálni, attól mert tanár a pályám, még nem kell cicaszőrös kardigánban grasszálni. Nem vagyok éppen túl jó nő ismerő, de Chantal pillantásában van valami, ami borzongató, egyszerre érzem magam kemény férfinek, és elveszettnek is, mert nem sokáig tudom csak úgy tartani magamat, mielőtt leteperném, amilyen magas labdákat itt ad nekem. - Túlbecsülsz... De végülis máskor is megmenthetlek. Sokszor kerülsz bajba? – Kérdezek rá magamhoz képest egész cinkosan, ezzel kicsit feldobom annak a lehetőségét, hogy nem ez lesz az egyetlen alkalom, amikor találkozunk. Felőlem aztán lehet ennek folytatása. Vagy ha mégsem, akkor ennyire ki tudok bújni a bőrömből, hogy csak úgy spontán összejövök valakivel egyetlen alkalomra? Hazel nem is tudom, hogy büszke lenne-e rám. A legjobb barátom volt, és nem szívlelte Territ. Most már kezdem megérteni, hogy miért. - Valóban. Most szakítottam pár napja... egy hosszú kapcsolat után. Azt hiszem nem nagyon passzoltunk egymáshoz. Ő nem volt ennyire... kezdeményező, mint... Vagy az elején mindenki ilyen? – Kérdőjelezem meg a viselkedését, lehet, hogy már másnap nem is ilyen lenne velem. Jóég, úgy csinálok, mintha én lennék a szüzike kislány, ő meg a csábító, erős pasi? Viszont Chantal mintha azt akarná, hogy mindez fordítva legyen... Nem akarja, hogy bátortalan legyek... Nem irányítani akar. Azért valahol mégis azt teszi, hiszen ezzel megváltoztat. De ha belegondolok, hogy ez nekem is az érdekem, és onnantól senki más nem tehetné meg velem, akkor ez nem egy rossz dolog. - Túl ügyesen csinálod... különben is, a pasikat arra nevelik hogy mindig maradjanak bizonytalanok... – Nevetek most már én is vele. Ha jobban belegondolok, ha kicsit is a sarkamra állnék, álltam volna, talán minden máshogyan alakul. Nem vagyok az a tipikus csábító jellem, de ha gyorsan ejtettem volna Territ, és magabiztosabb vagyok... akkor talán sosem találkozom Chantallal, hanem már hármasban csinálom a két ikerlánnyal az erdő mélyén. Nem, így a jobb, ez a dög mégiscsak egy igazi nő, engem meg nem vonzanak a kicsik. Elnézést kérően bólintok, valóban nem akartam faggatózni a korát illetően. Az első csók még érdeklődő, kiváncsiskodó, hogy vajon mennyire vág képen, és nem értettem félre semmit. A kiéhezett válasz oly mértékben meglep, hogy hagyom, hogy magával ragadjon. Vágy cikázik végig minden porcikámon, olyan vágy, amelyről már azt hittem, hogy elveszett belőlem. És most itt ez az idegen, aki szinte harapja a számat, és úgy húz magára, hogy a nyakamon szinte kidagadnak az erek, annyira felpezsdíti a véremet. Felemelem a karjaimat, hogy lehúzhassa a pólómat, alatta már nincsen semmi. Kissé szégyenlősen didergek, aztán elvigyorodom, és kipattintom a melltartóját, hogy egyenlőek egyenek az esélyek. Az ajka mellett immár a nyakát is fókuszba veszem, hogy kettőnk közé rebegjek egy hangos sóhajt, ez bizonyos mindent elárul. Elgondolkozhatnék rajta, hogy vajon hogyan tovább, ám úgy gondolom, hogy most meg kell előznöm határozottságban, hogy végre én is meglepjem őt, így erősen a feneke alá nyúlok, hogy egy ügyes mozdulattal megemelve őt megszabadítsam a bugyijától. - Így gondoltad? – Kérdezem immár nem vigyorogva, minden porcikámból egyértelműen sugárzik, hogy nem fogok hátraarcot csinálni. S immár nem pusztán a bicepszem dudorodik keményen, ezt az összefonódásunk alatt egyértelműen érezhette.
Komolyan édes, ahogyan zavarban van, de ez még nem fog vissza engem. Segített nekem annak ellenére, hogy a két kis szöszi eléggé óvatosak voltak, mintha bármi gyanús is lenne egy nőben, aki meg van sérülve. Nem normális hozzáállás, a Roxfortban már újabban paranoiára nevelik a kölyköket? Pedig most még csak nincs is veszély, legalábbis ők nem tudnak róla, még ha készülődik is valami a háttérben, a Minisztérium és az aurorok többségének sejtelme sincs róla, hogy mik történhetnek, vagyis, hogy mi fog történni, de ez így a jó, legalább a miénk a meglepetés ereje. Oh már rendkívüli módon várom azt a bizonyos új kort és új időszámítást, amikor majd minden más lesz. - Valaki nagyon kivégezte az önbizalmadat, ami érthetetlen, hiszen lenne minek büszkének lenned. - ezt még így is látom, pedig még ruha van rajta, de simán elhozott eddig, cseppet sem fáradt el, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy van benne épp elég erő és szívem szerint meg is lesném, hogy milyen is pontosan. Ha pedig valaki így lerombolta az önbizalmát akkor még csak nehéz dolgom sem lesz. Tudom Thomast nem lett volna egyszerű újra csőbe húzni, ezért nem is próbálkoztam vele, ellenben az Azkabanban töltött idő határozottan rossz hatással volt rám, és pótolnom kellene végre a kimaradt időt. Ott még sem élvezhettem az élet adta apró örömöket, most pedig már jól vagyok neki hála, hát miért lenne olyan rémes, ha ezt meg is szeretném hálálni neki? - Mert te vagy a hős megmentő, az igazi jó fiú... ritka az ilyen. - vagy csak én mozogtam eddig rossz körökben, az is benne van a pakliban. Végül is lehetséges, nem igazán szűrtem össze a levelet olyanokkal, mint ő, de nekem is kell a változatosság, meg aztán vannak helyzetek, amikor én sem lehetek válogatós. Bár bátortalan, de attól még férfiből van, látom minden pillantásából. Csak el kell érnem, hogy az a gát, amit felépített magában átszakadjon, és akkor el fog múlni egy a visszafogott és tartózkodó állapot, ehhez kétség sem férhet. Ki hozom belőle az állatot, ha az kell, és nekem pont arra van most szükségem, majd ráébred szépen lassan, ha még nem vált számára egyértelművé. - Végül is igaz, de az biztos, hogy ha ilyen bátortalan vagy, miközben ilyen megnyerő is... nem állhatnak jó élmények mögötted. - biztosan valamiféle prűd jó kislány szédítette előtte. Végül is előfordul az ilyen, főleg akkor ha ő is jó fiú és nem is erőltetett semmit, pedig lehet hogy az a lány pont erre várt volna. Akarnak olyanok, akik eljátsszák, hogy milyen visszafogottak, közben pedig csak arra várnak, hogy jöjjön már valaki, aki úgy istenesen megdöngeti őket, hogy elfelejtsék a beadandókat, meg a házi dolgozatokat egy jó időre. - Még csak kezded azt hinni? Milyen édes! - csilingelőn nevetek fel, hiszen már nem kell trükköznöm és nem kell rejtenem sem, hogy mit is akarok, hiszen nem az ajtó felé indul, hanem az ágy az, amit határozottan megcéloz és én pont ezt akartam elérni. Nem akarok egyedül maradni egész éjszakára és egyébként is ártatlan és gyenge nő vagyok, akinek oltalmazása van szüksége... Na jó ezt nem merném hangosan kimondani, a végén még repedezni kezdene a plafon és nincs nálam elegendő galleon, hogy fizetni tudjam a kárt, amit okoztam. - És azt is tudjuk, hogy a nők kora minden esetben tabu. - mosolyogva siklik be a kezem a felsője alá. Igen, ahogyan sejtettem tetszeni fog a látvány, épp ideje lenne, hogy el is tüntessük róla. Hamarosan majd erre is sor kerül, de egyelőre még meghagyom neki az első mozdulatot és végre csak megteszi, közelebb hajol és bár a kezdeti csók óvatos, az enyém már koránt sem az. Ő finomkodik, nekem eszem ágában sincs, erőteljesebben vonom magamhoz, miután kihúztam a kezemet a felsője alól és a nyaka után kaptam. Vad csók, semmi finomság és puhatolózás nincs ebben, inkább kiéhezett vagyok, mint visszafogott. Ezért nem tart sokáig ez sem, vonom magammal, hogy feljebb tornásszam magunkat ülő helyzetbe, hogy végre most már lecsússzon rólam a takaró. Rajtam így sincs túl sok ruha, de most már róla is lekapom a felsőt. Sokat sejtetően mosolyodom el és újra birtokba veszem az ajkait. Beszélgetni? Oh, mégis ki akar itt beszélgetni?
Elszoktam én attól, hogy Terri mellett más lányokat megnézzek, még Hazel külsejét sem méltattam magamban soha, hiszen úgy voltam vele, hogy ha van párom, akkor úgy tisztességes, ha valóban vakságot fogadok a hűség mellett, és amíg mások füttyögve fordultak a lányok után, én mosolyogva csóváltam a fejemet. Azt hiszem Terrinek pont ilyen pasira volt szüksége, akiről maximálisan tudja, hogy irányítható. Hát én nem is tudom, szerintem így volt tisztességes. Éppen ezért vagyok zavarban, hiszen a fiatal nő nem csak hogy gyönyörű, zavarbaejtő lépéseket tesz, szinte magamon érzem a tekintetét, amely kétértelmű minden kimondott szónál, vagy inkább egyértelmű? Tetszenék neki? Pont én? Jó, mások által csinoskának vagyok mondva, de nem vagyok az az első sorban harcoló auror, vagy éppen a sztár kviddicsjátékos, hogy menő legyek, szimpla tanár szakos egyetemista, aki a musicalt állítja össze. Csoda, hogy Ebonyt ki tudtam húzni a kátyuból, amikor megtámadták az Abszol-úton. - Bízom én, csak meg vagyok lepve. Jó értelemben. Megtisztelő a figyelem. – Viszonzom a pillantását, ahogyan ívbe feszített testén végigfuttatom a pillantásomat, nagyjából százszor annyi energia sugárzik belőle, mint amit Terri valaha is fel tudna mutatni nőiesség tekintetében. Az viszont mégiscsak zavarna, hogy azért adna íly módon hálát, mert megmentettem. Vagy tekintetsek az egészre afféle modernkori lovagregényre? Hiszen régen kendőt, csak puszit kaptak a hősök, ha kihozták a lányt a sárkánytól, a modernkori királykisasszony rögtön az ágyába invitálna? Ha még meglenne Terri, akkor fel sem merült volna, hogy ide hozom, az ispotályban már régen elváltunk volna, bármennyire is ellenkezik. Viszont az, hogy itt vagyunk, egyértelműen annak a jele, hogy bennem is van hajlandóság... lépni. - Akkor talán nem mindenki. Nálam ez nem volt kérdés. Egy idős, fogatlan nénit is felkaroltam volna, nem egy ilyen gyönyörű... – Nem tudom befejezni, hiszen minél jobban bókolok, annál inkább látható, hogy nagyon is irányítható vagyok. Valahol van bennem egy komoly szeretethiány, inkább az jellemző, mint a szexuális kielégületlenség, viszont ha a kettő most összefügg, nem tudok ellene mit tenni. Már az is valami, ha felfigyel rám valaki. Mi több, ekkora szemeket mereszt. - Azt hiszem a nők nem szeretnek arról hallani, hogy a pasival mi történt előzőleg, ugye? – Kérdezek vissza, nem akarom, hogy ő úgy érezze, hogy bármiért is kell, hogy kárpótoljon, ráadásul tudom, hogy mennyire szeszélyesebb a női nem, valahogy az ő történetükben nem merülhet fel senki más, csak ők, még említés szintjén sem. Végtére is mindegy, hogy mi történt, csupán felhívom rá a figyelmét hogy nem az ő hibája, ha netán bénáznék. - Te kérdezted, hogy maradok-e beszélgetni. Kezdem azt hinni, hogy másról van itt szó. – Jegyzem meg bátorodó hangon, hiszen már egyértelmű volt, hogy csak célozgat. Ha egy szép lány fehérneműben maga mellé hív az ágyba, ott bizony szinte csak egy téma merülhet fel, hogy mikor, és hogyan. Ez még az a pont, amikor felpattanhatnék, faképnél hagyhatnám, de mégsem teszem. Nem lovagiasság, még véletlenül sem. Nem is a helyzet kihasználása, hogy törékeny nő, szüksége van a gyámolításra. Sokkal inkább azért nem, mert most már ebben a pillanatban nagyon is erősnek, kezdeményezőnek vélem, aki akar engem. Csak engem! Talán örökre bánnám, ha nem adnám meg magamnak is a lehetőséget, hogy végre valaki pasiként kezel. - Húsz. Valahogy téged idősebbnek véllek, de hát tudjuk, a jó nők, akár a bor, a korral érnek, ugye? – Borzongok meg, ahogyan az ingem alá kiváncsiskodik be. Jól sejti, a mellkasom bár nem az a kigyúrt testre utal, mégis kellemesen izmos, és talán kicsit szőrös is. Ilyen tipusú érdeklődéssel még nem is találkoztam, csoda, hogy hatással van rám? Szinte azonnal érzem a fellobbanó vágyat, ahogyan elnyíló ajkakkal felnyögök. Lassan a vállára simítom a kezemet, és közelebb hajolva egy bátortalan csókot nyomok az érzéki ajkakra.
Tudom, hogy milyen hatással vagyok a férfiakra még úgy is, hogy nem láthatja a rendes arcomat, nem láthatja azt, hogy milyen vagyok valójában. Ha levennék a medált, ha látná azt, hogy ki vagyok igazából, hogy milyen földöntúli a szépségem fel sem merülne benne, hogy ne maradjon itt velem, de ennyire még nem megyek messzire, hiszen egyelőre még így is hatással vagyok rá a sebek ellenére is. Tudom hogy alig tudja levenni a szemét rólam és amikor nem a testemet fürkészi, akkor a szemeimben veszik el és ez így is van jól, csodálkoznék, ha nem így lenne. Lehetséges, hogy az Azkabanban töltött idő elég rendesen megviselt, de annyira nem, hogy ne tudjam összeszedni magamat és hogy ne legyek hatással egy fiatal srácra... pasasra, aki ki tudja, hogy eddig milyen egyszerű kis diáklányokkal kezdett. Kétlem, hogy volt köztük olyan, aki akár csak megközelített engem... vagyis biztos, hogy nem volt. - Csak bízz magadban és tudni fogod a választ. - mosolyodom el újra csak látványosan végigmérve őt. Nem fogom én vissza magamat, nem akarom hogy gondolkozzon, vagy bármit is jól átgondoljon most. Nem is fog, nem fogj arra gondolni, hogy én vagyok a rossz és a veszélyes és ha az is vagyok... vele nem tettem semmi rosszat, segített nekem, én pedig eddig is kedves voltam vele, sőt viszonozni akarnám a segítségét. Nem kell attól tartania, hogy rosszat akarok neki, semmiféle ártó szándékot nem láthat felőlem, tényleg így van és a későbbiekben is így lesz. Mást viszont nagyon is láthat, és talán azzal rá tudom venni, hogy ne hagyjon itt. Nem akarok egyedül lenni, épp eleget voltam már egyedül az Azkabanban, nem volt épp egy kellemes üdülés. - Mindenki? Dehogy... még a két kislány is úgy vizslatott, mintha én lennék a veszélyes, miközben én vagyok a sebesült. - sóhajtva csóválom a fejemet, ezúttal a szegény szerencsétlent játszva el, akit még az ág is húz. Rossz lehet nekem igaz? Persze rossz is, mert megsérültem, de ha egy ilyen pasas ápolgat azt el tudom viselni. Ágyban vagyok, nyugodt helyen és jól is érzem magamat, már csak valamit ennem kellene, és akkor lesz tökéletes a boldogság. Vagyis... mondjuk utána ehetnénk valamit, akkor lenne teljes a boldogság. - Sokáig estél ki a játékból? Oh... drágaságom, valaki bántott tán? - a hangom újra csak egészen édesen búgó, ahogyan érdeklődöm arról, hogy mi történhetett szegénnyel. Biztosan valami butácska diáklány nem tette azt, amit kellett volna, biztosan lepattintotta, vagy szimplán csak túl hisztis volt és nem akarta azt, amit mindenki akarna egy ilyen pasastól. Szexi és erős is, hiszen eddig hozott... aki nem foglalkozott vele az igazán balga lélek... én szívesen foglalkoznék vele mások helyett is, az már nem is kérdés. - Szóval beszélgetni is szeretnél... hát jó. - szolidan lejjebb csúsztatom a takarót ahogyan megfordulok és az oldalamon helyezkedem el. Nem szórakozom simán előre nyúlok és a kezemet a hasa tájékán pihentetem, kicsit közelebb araszolva hozzá. Bizonytalan a lelkem, a végén még nem tudná, hogy mit kezdjen a helyzettel, nem akarom én elijeszteni, még ha látom is rajta, hogy bőven hatással vagyok rá. Egy dolgom lenne csak levenni a nyakláncot és... máris meg van, amit akartam, nem lenne nagy nehézség benne, ő támadna le abban a pillanatban, de játszunk csak, szeretek én lenni a macska a macska-egér játékban. - Szóval hány éves is vagy? - a kezem egészen finoman indul meg lefelé épp csak addig, amíg el nem érem a ruhája alját, hogy aztán finoman becsúsztathattam az ujjaimat az ing, vagy póló alá, ami épp van rajta. Kíváncsi vagyok, hogy így is olyan-e, mint ahogyan sejtettem kívülről, és persze hogy akad-e ott egy kis szőr is, vagy nincs. Nekem az sem gond, van akinek jól áll és szerintem neki... minden jól áll.
Egyértelműen alig tudom levenni róla a szememet, ami valahol magától értetődik, hogy az ember egy gyönyörű fiatal nővel találkozik, nálam sincsen máshogyan, csak éppen nem érzem azt, hogy helyes lenne, így messzemenőkig zavarban vagyok. Fehérneműt akkor illik megnézni, ha az ember megkapja az adományt egy leányzótól, hogy nekiadja magát, míg az ismeretlen védencem csupán sérült, gyógyításra szorul. Mégis oly kedves, ártatlan, viszont van benne valami sötét kavargás, amelytől teljesen bezsongok. Nem tudom eldönteni, talán ő lett volna a vétkes az auror ellen? Ha így is van, valahogy meg tudom neki bocsájtani, hiszen velem figyelmes, s állandóan hozzám akar érni. Csakhogy nemrég léptem ki abból a nyomasztó kapcsolatból Terrivel, és nem vagyok rá felkészülve, hogy férfi szemmel nézzek bárki is, erre állandóan rámcáfol ezekkel a domborításokkal. Hirtelen nem is tudom, hogy a finom hamvas bőrét nézzel, a mesébeillő dekoltázsát, hiszen ha az arcán felejtem a tekintetemet, akkor sem járok jobban, hiszen a csábos szempár bűnbe csábít, az érzékien telt ajkak szinte magától értetődő módon csókra termettel. Erőnek erejével rákényszerítenem magam, hogy megrezzenjek, és visszafordítsam tekintetemet, még ha nem is úgy tűnik, hogy gyorsan meg akarna szabadulnom tőle. - Ez nem volt éppen egyértelmű válasz, de legyen, nem faggatózom tovább. – Ez is egyfajta válasz, ha ártatlan lenne, esélyes, hogy megmondta volna. Vagy valóban az, csak szereti a titkokat, és sejtelmes maradni? Végülis... nálam nyert ügye van, csak éppen még mindig ott tartok, hogy ő egy sérült nő, és ha véletlenül rá is játszik, felkínálkozik, mennyire lennék korrekt, ha csak úgy élnék a helyzettel? Valahol meg úgy vagyok vele, hogy eleget örlődtem Terri mellett ahhoz, hogy ha itt most nem is feltétlenül a mély érzelmekről van szó, akkor vállvonva ugorjak fejest az egészbe. Hiszen a hamvas bőr szinte egyértelműen kívánni való, a torkom kiszárad, nem először kell megnedvesítenem az ajkamat ahhoz, hogy miközben oldalát kötözöm, ne simítsak végig legalább a hasán. Oly közel hajol most, hogy érzékeimbe beleivódik az illata, vad vágyak ébrednek bennem, amelyeket az előző kapcsolatban már eltemetetettnek véltem. - Lényegre törő? Mindenki megtette volna azt hiszem, ez a természetes. – Értem én, hát hogyne érteném, a kacér pillantás immár aláhúzza, hogy miről is lenne szó, lassan kezdek már oldódni, csak éppen eddig nem voltam olyan helyzetbe, hogy valaki jogot formáljon rám. Terri mellett az egész iskola tudta, hogy foglalt vagyok, és mindenki a kedves, helyes srácot látta bennem, nem pedig potenciális pasit. Chantalt viszont mintha hidegen hagyná a tény, hogy talán van valakim. Ez azért határozottan legyezgeti a hiúságomat. Akkor mégsem vagyok olyan rossz pasi, ha ő, aki bárkit megszerezhetne, ilyen szemeket mereszt rám. - Első körben? Tehát tovább is megyünk? – Kérdezem növekvő magabiztossággal. Vagy nem csak az növekszik, hanem valami más is ott lent középen? Hagyom magamat vezetni, s vetek egy immár nem is túl titkolt vágyakozó pillantást, ebből már egyértelműsítve lett, hogy zöld utat kaptam, ha netán olyan elképzeléseim lennének. – Hát nem hagysz túl sok választást. Nem akarom itt kéretni magamat, csak éppen... kissé sokáig estem ki a játékból. – Értem úgy, hogy foglalt voltam, s biztos vagyok, hogy érti, hogy mire gondolok. Most már azonban nincsen visszaút, kilépek a cipőmből, és mellé heveredek, felkönyökölve, immár az arca, és a dekoltázsa környékén, amit viszont a takaróval mégiscsak eltakar. Valamennyire. Most akkor... mi van? – Maradok beszélgetni, hátha rosszabbul lennél. – Bólintok, és tartom a távolságot, úgy vélem imád irányítani, akkor továbbra is nála marad a gyeplő. Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy valóban beszélgetni akar, vagy ezek a pillantások csak afféle felhívás arra hogy ugyan, tépjem már le róla azt az átkozott takarót? Az látszik rajtam, hogy kezdem kapkodni a levegőt, nehéz úgy gondolkozni, hogy az embernek alig maradt vér a fejében.
Időnként szándékosan húzom ki egy kicsit magam, naná hogy! Egy kicsit rá kell játszani a dologra, hiszen én már csak tudom, mennyire könnyű is a férfiakkal. Elég egy kicsit elterelni a figyelmüket és el is felejtik, hogy mi volt gyanús, vagy mi járt előtte az eszükben. Mondhatni egyszerűen működnek. Persze akad köztük olyan is, aki egy fokkal nehezebb eset, akivel az embernek nincs olyan könnyű dolga, mint mondjuk az átlaggal, aki már ismeri a trükköket, de ő itt előttem aggódik és fiatal és felettébb könnyű elhitetni vele, hogy ártatlan vagyok és csak egy szerencsétlen áldozat, akivel ilyen nagyon elbántak. Ha pedig ilyen könnyű dolgom van, akkor miért ne használjam ki? A kelleténél egy kicsit talán majd jobban is, mert hogy nem fogom csak úgy engedni, hogy elsétáljon, annyi szent. Hálás vagyok azért, hogy segít, hogy meggyógyít, de nem akarom egyedül tölteni lábadozva az estét, az rettenetesen unalmas és egyelőre jobb lenne itt maradnom, mint odakint, csak amíg az esetleges vihar elül. Ha kiderül, hogy akad egy halott auror a közelben lehetséges, hogy jönnek még, akkor pedig az a hasznos, ha én nem vagyok a közelben és főleg nem az utcán. - Oh hát nem vagyok én az a feljelentgetős típus. Az aurorok dolga is nehéz lehet, olyan sok gonosztevőből kiválogatni, hogy ki az, aki tényleg veszélyes. - bájos mosollyal pillantok rá, legalábbis, amikor épp nem ruhát szaggat, vagy sebet lát el, mert akkor inkább kissé felszisszenek, hogy még inkább a sajnálatára apelláljak. Jól esik ez a kis játék, komolyan felettébb jól esik. Olyan nagyon unatkoztam bent a kemény kő falak mögött, hogy el sem tudom mondani. - Szeretem a lényegre törő férfiakat, e miatt ne kérj elnézést, hálás vagyok, hogy segítettél. - és lassan már egész emberi állapotban vagyok, miután még pár pálca intéssel az ágyat is rendbe teszi. A kacér pillantás természetesen nem marad el, azt hiszem ha egy kicsit is akarná érteni, amit mondok, akkor hamar leesne neki, hogy nem csak egy kósza köszönömmel hálálnám meg neki a segítséget. - Mit szólnál hozzá Brady, ha első körben tegeznél. Nem vagyok én olyan idős, hogy magázódni kelljen és amúgy is jár ennyi, ha már megmentettél. Én hősöm! - a kellemesen búgó hang nem marad el továbbra sem, kicsit még feljebb is tornászom magamat az ágyon, puha párna a hátam mögött cseppnyi hátdomborítással, hogy ha már ilyen hiányos öltözetben vagyok, akkor még inkább láthassa az egyébként sem visszafogott idomaimat. - Tényleg máris menni akarsz? Itt maradhatnál... beszélgetni. - finoman megpaskolom magam mellett az ágyat, aztán még óvatosan végig is simítok rajta közben végig rajta tartva a szememet. Közben nyúlok a takaróért, hogy kicsit magamra húzzam. Épp csak részben, mintha pironkodnék, pedig erről szó sincs, direkt nem húzom fel annyira, hogy feleslegesen sokat takarjon. - Kérlek... - teszem még hozzá nagyokat pislogva rá, szinte már könyörgően. Végül is lehetek megszeppent és félénk, hiszen most támadtak meg, kell egy kis támogatás, hogy ne maradjak egyedül és ki mást kérhetnék meg arra, hogy mellettem maradjon, ha nem őt? Még sem hívhatom fel a pultost lentről, egyébként is elég csúnya tagbaszakadt alak, sokkal jobban kedvelem a fiatal és fitt fiúkat. Velük sokkal kellemesebbeket lehet... beszélgetni.
Számomra magától értetődő, hogy aki rászorul, azt megsegítjük, nincsen összefüggés, hogy az illető mennyire csinos, vagy mennyire nem. Jó, azért van jelentősége, hiszen a gyanakvásomat elaltatja, még mindig abban a tévhitben élek, hogy a külső a jósággal párosul. Na igen, nem vagyok auror, hogy jobban belegondoljak, hogy vannak szépséges, veszedelmes gyilkosok is. Ha vannak is, nem akarok tudomást venni róluk. Tanár leszek, azon belül is a bűbájtan érdekel a legjobban, még azt is el tudom képzelni, hogy majd a Roxfortban veszem át az öregedő Flitwick professzor helyét. Nem tételezem fel, hogy a nő ismént elmesélt történetében ő lett volna az, aki az aurort támadta meg, biztosan valami félreértés van. Hülye nem vagyok, csak kissé naív, sosem harcolnék az első sorban ahhoz, hogy belegondoljak, megtévesztés áldozata lettem. A ruháját sajnálom, azzal nem finomkodhatok, hiszen nem tudnám úgy lehámozni róla, hogy ne ragadjon bele a sebek egyikébe. Különben is a ruha pótolható, az elveszett egészsége már sokkal kevésbé. Sikerül annyira rajtafelejtenem a tekintetemet, hogy magamban motyogva átkozódom, majd szabadkozó mosolyt teszek, ez biztos, hogy csak véletlen, az átkozott gének állandóan odavonzzák a tekintetemet. S így fel sem merül az sem, hogy netán szándékosan csinálná, csábításból, vagy köszönetképpen, hiszen sérült, elesett, arról meg nem tehet, hogy ilyen gyönyörű. Az már inkább, aki őt megtámadta. A szemét. Ha ezt Ebonynak elmesélem... Na igen, a szőke lány lassacskán átveszi Hazel egykori helyét, hiszen mindig is volt egy legjobb lány barátom, kénytelen voltam váltani a másik griffendéles elutazásával. - Dehogynem. Mindenki tévedhet. Ha véletlenül támadtak Önre, akkor nyilván tehetünk feljelentést. Ha szándékosan, akkor a hölgy talán sötét varázsló? – Emelem fel a pillantásomat tisztogatás közben, hogy elidőzzek a kék szemeit vizslatva. Nem fogok megijedni, hogy netán nekemtámad, vagy ilyesmi. Most objektíven kell segítőkésznek lennem, hiszen nem vagyok a minisztérium élharcosa, hogy ha egy katonájukat megtámadták, akkor rögtön revansot veszek a merénylőn. Nem vagyok érintett, nem ítélkezek. Ha szenved, majd teszek róla, hogy múljanak a kínjai. - Rendben, és elnézést, ha véletlenül durva voltam. A gyorsaság fontosabb volt, mint a gyengédség. Szeretek lényegretörő lenni. – Hopp, ez kétértelmű, pedig nem annak szántam. Most, hogy fehérneműben van, és tisztának is mondható, még gyorsan kitisztítom a lepedőt meg az ágyneműt, hogy meglegyen a komfortérzet. A mágia hatásának köszönhetően még némi kellemes tusfürdő illat is belengi a szobát, mintha frissen mostak volna mindent. – Nem bérgyógyító vagyok Chantal, nem jár fizetség. Nálunk ez így szokás. Brady vagyok. Jól tettee, hogy visszaküldte a lányokat az iskolába, én magam sem kockáztattam volna, hogy őket is megtámadják. – A búgó hangszínhez, és a hatalmas szemekhez már szó szerint meg kell borzonganom, ez valami állati szexis volt. Biztosan félreértem, nem gondoltam volna, hogy a nők bálványa lennék, holott Hazel állandóan rágta a fülemet, hogy hagyjam ott Territ. Csak hát a szokás nagy úr, most pedig fura így egyedül, példának okáért olyasmit látok, ami nem biztos, hogy ott van. De nem is volna túl szerencsés máris fejest ugrani valami másba, és kihasználni a helyzetet. – Még valamiben segíthetek, vagy rendben lesz a kisasszony?
Határozottan nincs nehéz dolgom vele, pedig lehetne nehezebb is, de úgy fest még elég naiv és elég fiatal ahhoz, hogy ne gyanakodjon, nekem pedig ez határozottan tetszik. Szórakozottan játszom az ujjamon megcsillanó rubinköves gyűrűvel. Szép darab és nem is olcsó, kész csoda, hogy a börtönben képes voltam elrejteni, de sikerült és ez a lényeg. Ha nem ment volna, akkor most rég végem lenne. Szerencsére vannak olyan varázslatok, amik ebben is segítenek az embernek és képessé teszik rá, hogy olyasmit is eltüntessenek az avatatlan szemek elől, amit nem láthatnak meg. Vajon hogy reagálna a szépfiú, ha lekapnám az ujjamról? Mr így is elég mustráló a tekintete. Szépfiú és jó is, de ettől még nincs fából, én pedig nem úgy helyezkedem el az ágyon, mint aki halálra vált. Még képes vagyok abba is egy kis csábító élt csempészni, ahogyan áztatom a véremmel a lepedőt, meg ami az ágyon maradt. Főleg azért, hogy eltereljem a gondolatait és persze, hogy ne vigye túlzásba a csinos kis kobakjában a gondolatok pörgetését. Az a jó, ha most rám figyel, ezért nem is teszem szóvá, amikor megjön ami kell és leszaggatja rólam a ruhát varázslattal. Nem játszom el a szendét, nem lenne értelme, csak a sérültet és az ártatlant, akit meg kell menteni és meg kell védeni. Időnként még fel is szisszenek, amikor elkezdi a műveletet. Felkönyökölve figyelem, amit csinál, már csak azért is, hogy kellemesebb legyen neki a belátás, no meg hogy időnként a fájdalom miatti felszisszenések között megfeszíthessem kicsit a mellkasomat. Még kellemesebben csábító kerek mellformát alakíthatok ki vele és már így is biztosan elidőzött párszor a tekintete a megfelelő helyeken, no meg a formás hasamon. Sérülés ide vagy oda, azért tudom, hogy milyen adottságaim vannak, még a koplalás ellenére is, amit az Azkabanban szenvedtem el. - És az aurorok nem tévedhetnek szerinted? - nem kötekedő a kérdésem, inkább csak kedvesen és finoman rávilágító és persze marad a szenvedő és ártatatlan tekintet. Hát mégis ki nézné ki belőlem, hogy én valamiféle veszélyes alak vagyok? Semmi rosszat nem tettem... vagyis hát ezen a védekezésen kívül egy ideje nem. Tény, hogy főleg azért, mert rács mögött voltam, de ha ez a kis auror nem kerül az utamba, akkor neki sem ártottam volna. Hetek óta egészen jól viselkedem. A tekintetét persze nem tudja visszafogni, mondhatnám, hogy nem is várom el tőle, meg is lepne, ha nem mustrálna végig és nem foglalkozna azzal, hogyan nézek ki így sérültem ám enyhén hiányos öltözetben. - Az alváshoz ez is jó, talán maradhatok itt egy éjszakára, amíg jobban leszek és talán majd reggelre kell valami. - nem, arra szándékosan nem válaszolok, amikor visszakérdez, hogy vajon veszélyes vagyok-e. Dehogy vagyok én veszélyes, tényleg nem nézek ki úgy, csak nem gondol effélét rólam. Hagyom, hogy bekötözzön és kicsit feljebb csúszom, amíg ő az átoktörő varázst is elrebegi, csak aztán húzom a párnát a fejem alá, hogy újra rendesen a szemébe nézhessek. - Vajon mivel hálálhatnám meg, hogy ilyen segítőkész voltál? Egyébként Chantal vagyok, a te cuki kis arcodhoz milyen név társul? - azért itt már kap egy bájos szempilla rebegtetést, csak biztos, ami biztos és a saját nevemet is annyira búgón ejtem ki amennyire csak illik hozzá... tehát nagyon. Persze ez alapján még nem lőheti be, hogy ki vagyok, hiszen nem voltak nagy szalagcímek a szökésemről és ez amúgy is csak egy név, már miért ne hívhatnának így mást is nem igaz?
Cseppet sem zavar, hogy pár évvel idősebb nálam. Végzős egyetemistaként már évek óta a nagybetűs életben dolgozhatnék, az én döntésem volt csak, hogy maradtam, és csiszoltam a tudásomat, de nem úgy tekintek magamra, mint egy kisdiákra, vagy gyerekre. A két ikerlányt azért biztos, ami biztos visszaküldtem a Roxfortba. Nem azért, mert a nőtől féltem őket, bennem fel sem merül, hogy ő lehet a rossz. Csak ha útközben bárki támadás áldozata lehet, nem két tizenhat éves csitriért kéne aggódnom az erdő közepén. Lehetséges, hogy a sötét nagyúr halála után két évvel máris elkezdenek vérszemet kapni a kultusz maradék őrzői, vagy ez őj csapásvonal lenne? A nőci egyébként nem nehéz, így nem okoz gondot, hogy akár a faluig vigyem magammal, de azért hoppanálok egyet, és a főtér közelében bukkanunk fel. A combja alatt az egyik kezem, a másik a derekán, így stabilan tartom, amíg be nem léphetünk a választott emeleti szobába. Még mindig élek a gyanuperrel, hogy jobb lenne az ispotályba vinni, legalábbis komolyabb gyógyítást végrehajtani rajta, mint az én hevenyészett módszereim. Még csak auror sem vagyok, nekik sem árt felső szinten gyógyítani. Na de egy tanárnak? Bent miközben pakolászok, időnként óhatatlanul visszanézek rá, nem csak a sérült lábát, hanem úgy általánosságban az alakját. Perverz dolog lehet úgy végigmustrálni valakit, ha éppen méregtől csöpögő lábán alig állhat szegény. Gyors vagyok, mint a villám, ledobálok mindent, hogy végig tudjon heveredni, most az sem gond, hogy ha mindent vérázat, le kell szedni róla a ruhát, legalább az oldalánál, és a lábánál. Rá kéne vennem majd magam, hogy ne olyan szemmel nézzem végig, mint egy pasi egy bombanőt, végeredményben mindig is udvarias voltam, ez most sem változhat. Begyújtom a kandallót, miközben őt hallgatom, és melléülve elkezdem varázslattal lenyisszantani róla a ruhát, elsőként a lábánál, majd a derekánál is. Nyilván nem azért, hogy kukkoljam. Az átvérzett rongyokat a tűzre vetem, hogy ne fertőzödjön el. Aztán visszaülök mellé, és hamarosan meg is érkezik a víz a kötszerrel. A dézsát a szoba közepére teszik, ám közelebb lebegtetem az ágyhoz. Lassacskán mártogatni kezdek egy nagyobb kötszert, hogy kitisztítsam a sebeket, igyekszem olyan óvatos lenni, amennyire csak tőlem telik. - Auror? Azt hittem ők a sötét varázslókat követik. – Talán naív vagyok, számomra ő a logikus. Az már fel sem merül bennem, hogy a látszat csal, és a gyönyörű boszorkány valóban az, akinek hitték. Az már más kérdés, hogy akkor mi történt az aurorral? Hol van most? Elszaladt? Ájult? A nő nem tűnik gyilkosnak. Vagy az lenne, én meg egy ostoba, hogy itt tapogatom a bordáit, hogy nincs-e nagyobb fájdalma? Aztán megdobban a szívem, amikor azt találja mondani, hogy veszélyes lenne. – Dehogyis. – Vágom rá, vadul megrázva a fejemet. – Vagy igen? – Buggyan ki belőlem, de nem olyan összefüggésben, hogy ha az, máris rohannék beárulni őt. Nem is tudom, hogy vágyom-e az igazságra, vagy úgy jó, ahogy van, lényegtelen, hogy mi történt, ő most sebesült, nem is kicsit. Viszont nem illendő, hogy kicsit is eljátszam a macsó pasit, aki most mint védelmező bármilyen pillantást is vethet rá. Különben is most szálltam ki egy több évig tartó kapcsolatból, biztosan várnom kéne, mielőtt még jelentőséget tulajdonítok egy ilyen cicanézésnek. – Be fogom kötözni, de kellene valami ruha. Elmenjek valamiért, vagy marad a fehérneműben? – Nem, ne is gondolj rá Brady, nem vagyunk mi állatok, hogy egy csinos szempár ennyire szédítő legyen. Nem! Így nekilátok a kötözésnek, miután alaposan kitisztogattam a sebeket, és egy átoktörő varázst is helyeztem rájuk.
Határozottan segítőkész a fiatalember. Iskolás korú lehet, ha jól sejtem, de persze nem vennék rá mérget, manapság már bőven van rá példa, hogy valakiről kiderül, hogy bőven, vagy fiatalabb, mint amit eredetileg gondoltál róla. Nem is tippelgetem a korát, nem lenne túl sok értelme, az most bőven elég, hogy a két kis szőkét sikerült lekoptatni, nekem pedig marad a helyes kölyök, aki segít eljutni valahová ahogy nyugi van és összeszedhetem magamat. Addig pedig bőven van időm kitalálni, hogy mit is akarok kezdeni pontosan a jelenlegi helyzettel, vagy hogy milyen tökéletes mesét adok be neki. Kellene már találom egy igazán jó helyet, ahol nyugalom van és tényleg meghúzhatom magamat egy időre, bár... az a legrosszabb ebben, hogy nem szeretem a túlzott nyugalmat, szóval az se biztos, hogy jó megoldás lenne. Egyelőre még nem tudom, hogyan legyen, de gondolkodom, a kilincset pedig készséges bólintással nyomom le neki, hogy be tudjunk menni. - Köszönöm! - hálásan pillantok rá, amikor már a szobában vagyunk, és szépen megvárom, amíg lepakol az ágyról, hogy aztán helyet foglalhassak és továbbra is kellően eláztassam a belőlem csepegő méreggel a környéket. Méreg lehet, vagy az átok utóhatása, igazából mindegy, hogy melyiknek mondjuk, ugyanolyan kellemetlen és fájdalmas is, de próbálok nem figyelni rá és elviselni, főleg hogy jön a kérdés is, ami már egyébként is várható volt, nem szabad különösebben meglepődnöm rajta. Hagyok magamnak egy kis időt átgondolni a dolgokat, addig még helyezkedem és kicsit nyöszörgök is, hogy látszódjon, hogy mennyire vagyok pocsék állapotban. Az egyértelmű, hogy amúgy is, de még azért pluszban rá is játszom nem is kicsit, bár ezzel a válasz adást még nem kerülhetem el, legalábbis hosszú távon biztosan nem. - Egy auror volt, egy viszonylag fiatal és ügybuzgó auror. - kezdek bele, kicsit felkönyökölve, persze egy kis nyögdécseléssel megspékelve a dolgot, hogy látszódjon mennyire nem vagyok jól és persze arra játszom, hogy még inkább megessen rajtam a szíve. - Megtámadott, mert azt hitte, hogy veszélyes vagyok. Próbáltam védekezni, de esélyem sem volt, hát veszélyes lennék, ha így el tudott bánni velem? - igazi kiscica szemeket meresztek rá. Tényleg elég rossz bőrben vagyok, tehát ha tényleg olyan nagyon veszélyes lennék, akkor bizonyára nem tudna senki sem csak úgy elbánni velem. Az már más tészta, hogy szimplán csak figyelmetlen voltam, no meg még most is kellően kimerült az Azkabanban töltött időszaknak hála. Azért mégis csak megviseli az embert, ha hosszú időt tölt rács mögött, főleg egy olyan helyen, ahová én kerültem. Az Azkaban nem kifejezetten nyaralós, pihenős hely, mint tudjuk.
A kis ikerlányokat nem akarom belekeverni a dologba, inkább felkapom a sérült idegen nőcit, akinél szerintem pár évvel fiatalabb vagyok, de hát az most kit zavar. Eszembe se jut, hogy ő maga akarta volna lerázni őket. Vagyok annyira lovagias, gáláns, hogy úgy vélekedek, ha ő megsérült, a lányok is összefuthatnak támadókkal az erdő ezen részén, így gyorsan siessenek a Roxfortba, ahova az ismeretlen hölgy nem szándékozik menni, pedig szerintem nincsen annyira messze. Ilyenkor bosszantó, hogy amíg Terri megvolt, Hazelen kívül alig barátkoztam másokkal, mert így egyedül Penny segítségét kérhetném, de ha megint felkérték arra, hogy valahol tanárkodjon, akkor úgysem akarnám leterhelni. Nem abban látom a gondot, hogy a nő megsérült, hiszen a Gyengélkedő, vagy ispotály mindezt megoldhatná, de úgy vélem, most kerülné a feltűnést, és hát van olyan mázlija, hogy velem futott össze, én aztán egyébként is mindenkivel maximálisan segítőkész vagyok. Meglehet üldözik, és valakire rá akarja bízni a titkát. Amikor a két lány eltűnt a látómezőnkből, átkarolva emelem fel, a testkontaktus megvan, és már hoppanálok is a faluba, méghozzá a Szárnyas Vadkan elé, jártam már ott párszor, nem rontom el a teleportációt. - Ööö... megtenné, hogy lenyomja a kilincset? Köszönöm. – Kérdezem meg tőle, hiszen most mindkét kezem tele van. Ha megtette, akkor belépünk, és egyenesen a fogadóshoz sietek, ahol összefoglalom, hogy egy szobára lenne szükségünk, egy dézsa forró vízre, kötszerre. És persze semmi kérdezősködés. Már látott itt engem, tudja hogy megbízható vagyok, így bólint, leakaszt egy kulcsot, és megindul vele fel az emeleti szobákhoz. Karomban a fiatal nővel követem. Belépünk a megnyitott ajtón, a kocsmáros belülről benne hagyja a kulcsot, amit biccentéssel köszönök meg, és csak úgy lábbal beteszem az ajtót. Itt már leteszem a nőcit, elég, ha valamire támaszkodik, amíg gyorsan leszórom a földre a két ágy egyikéről az ágyneműt, hogy a lepedőre tudjon feküdni. Vélhetően gyorsan átáztatja majd, akárcsak az én ruhámat is, de ez most nem számít, vannak tisztítóbűbájok. - Amíg megjön a szerelés, elmondaná pontosan, ki támadta meg, és vajon miért? – A homlokára teszem a kezemet, hogy ellenőrizzem, nincs-e sebláza.
//
// 