2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Néha tényleg úgy érzem, hogy nagyon beáldozza magát értem, hiszen folyton engem kell védenie, mint ahogyan most is. Apa nem biztos, hogy olyan nagyon örülni fog a legújabb ötletemnek, hogy folytatni akarom a sulit, hiszen így elesünk a fizetésemtől is és valamiből mégis csak fenn kell tartani a házat. Nem lenne szép tőlem, ha még több terhet helyeznék a bátyámra, hiszen már így is épp elégszer támaszkodtam rá, már épp elégszer húzott ki nehéz helyzetekből is, de ezt most úgy érzem még muszáj megtennem. Hátha előre léphetek vele, nem akarok örök életemben pultos lenni, pincérnő, ennél többet akarok, és ha foglalkozom a sulival, akkor van rá esély, hogy sikerülhet továbblépni. - De mindig? Tényleg fárasztó lehet. - sőt biztos vagyok benne, hogy nem lehet egyszer dolga velem, folyton figyelni rá, hogy ne csináljak valami őrült nagy butaságot. Én tényleg szeretnék jobb lenni, jobb útra térni, de ehhez most még egyszer kell a segítsége és persze a támogatása, hogy apával is beszélhessek úgy, hogy valaki van mellettem, aki azért erőt ad, ha még sem tetszene neki az ötlet. - Vagy nem szólunk neki, hanem leszervezzük helyette! Ha el tudjuk kérni a munkahelyéről a tudtán kívül és a többit is megszervezzük... szerintem az lenne az igazi meglepi! - igen, bár tény, hogy eléggé bonyolult, de szerintem akkor is így lenne az igazi. Nem kellene elmondani neki a részleteket, egyszerűen csak jól meglepni. Olyan sokat tett már értünk, annyit dolgozott, hogy nekünk jó legyen. Anya nélkül neki is elég nehéz volt sőt, mégis megtett mindent, hogy nekünk jó legyen. Ennyivel tartozunk neki, hogy egy kicsit úgy igazán feldobjunk számára egy egész hetet. Szerintem nagyon örülne, aztán még úgy könnyebb lenne neki ezt a suli témát is bedobnom. - Ezzel azt mondod gyerekes vagyok? - vigyorogva öltöm ki rá a nyelvemet, amikor még össze is borzolja a hajamat. Na igen a hajunk, ebben is teljesen egyformák vagyunk, a hajszínünk pontosan ugyanolyan, talán az övé egy leheletnyivel fakóbb, de épp csak egy kicsit, alig kiszúrható, no meg persze az enyém jóval hosszabb. Ellenben hasonlóan sok a szeplőnk. Azért elég könnyű megállapítani, hogy testvérek vagyunk, sőt aki elég szemfüles az is látja, hogy egyben ikrek is. - Remélem is, jó lenne megtartani legalább részben az állást. Nem akarok minden költséget rád sózni, ami a sulival, meg a házzal kapcsolatos, az azért gáz lenne. - hátrakapom a fejemet, amikor meghallom Jimmy ismerős hangját, ahogyan nekem szól. Elnézést kérő mosolyt villantok a bátyámra. - Megyek már! - ez már Jimmy-nek szól, hiszen munkaidőben vagyok és egyre több a vendég, ő meg nem bírja ilyenkor egyedül, pont ezért vagyok én itt, helyette meg elbeszélgetem az időt. Közelebb lépek gyorsan Casperhez és kap két jó nagy puszit az arcára még mielőtt elköszönnék. - Megbeszéljük a részleteket és elvisszük apát kitombolni magát! Gyere gyakrabban! - gyors intés még, aztán vissza is szambázok a pluthoz gyorsan, hogy összekapjuk magunkat és senki se maradjon pia szomjasan.
//Köszönöm szépen a játékot, meg a karit is! Szupi volt! //
Ismét csak elmosolyodom a kijelentésén. Nekem természetes, hogy vigyázok rá. Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte, és hát ki kell használnom a jelenlegi állapotot, mert testvéri szeretet ide, vagy oda, de ha elárulom neki, hogy függő lettem... – Ugyan már. Ez a dolgom bátyádként, vagy nem? – Inkább odébb hessegetem a negatív gondolatokat, ezzel ráérek majd később foglalkozni, ha aktuális. Jelenleg komolyabb dolgokkal kell foglalkoznia Carmennek is. – Igen. Csak akkor időben kell értesíteni majd erről. – Hihetetlenül sok mindent kell megszerveznünk egy hétnyi pihenéshez képest... Még szerencse, hogy Carmen ebben szakértő, ketten már nem fogunk elveszni a részletekben. Az lesz majd a legegyszerűbb, ha felosztjuk magunk között a munkát. Apával valószínűleg majd én fogok beszélni az érkezésünkről, a színházat meg Carmenre bízom majd. Az viszont őszintén meglepett, hogy vissza akar jönni az iskolába, természetesen pozitív értelemben. Meg hát, ha jobban belegondolok, még így évek múltán is könnyedén bele tudom képzelni az iskolai életbe. Sokkal könnyebben, mint magamat... A következőkre meg csak megforgatom a szemem. – Már most látom, hogy semmi gondod nem lesz a beilleszkedéssel... – Nevetek fel végül is, és ismét csak kicsit összeborzolom a haját. Elnézve a mai diákokat, Carmen még mindig jóval inkább közéjük való, mint egynéhány tényleges diák. – Rendben van, szerintem Jimmy is örül, ha legalább hétvégenként ki tudsz segíteni a Vadkanban majd. – Biztatóan mosolygok rá. De ha véletlen mégsem jönne össze a dolog, akkor majd valami mugli helyen is szétnézhet. Londonban elég sok pultost keresnek, de ennél érdekesebb munkakörök is vannak szabadon. Igaz, ezeknek nagy hátránya, hogy mind mugli környezet...
▼Music▼ ▼250▼ ▼Tényleg nagyon sajnálom a lassúságot. ▼
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Testvértalálka - Carmen és Casper 2015-08-30, 09:42
Azért lássuk be még mindig van bennem egy nagy adag félsz a sulival kapcsolatban. Még mindig nem tudom, hogy vajon elég leszek-e oda, vagy jó ötlet-e, netán segít-e majd a fejlődésben egyáltalán a dolog és ettől majd több leszek, vagy sem. Az is lehet, hogy ugyanúgy nem találok utána sem olyan munkát, ami tényleg érdekel és akkor teljesen felesleges volt az egésszel próbálkozni is... de nem akarok eleve negatívan hozzáállni, legalábbis nagyon igyekszem, hogy ne így tegyek. Gondolatban kell rendeznem ezt magamban, ez a lényeg. - Köszi, mindig te véded a hátamat. Nem fárasztó még? - mosolyodom el, de hát na azért nincs bűntudatom. Tudom nem szép tőlem, de valahogy ez mindig is így volt, ő volt az, aki szépen gondoskodott arról, hogy ne kerüljek bajba, ő volt az, aki falazott nekem, ha mégis sikerült volna, és mindig védte a hátamat, én pedig megszoktam már azt hiszem, hogy ez így van, még ha nem is szép tőlem. - Én sem, de majd utána nézünk, egyébként is meg kell beszélni apával, hogy vegyen ki szabit. Úgy kell időzíteni, hogy akkor olyan darabok fussanak, amik majd tetszhetnek neki. - majd leszervezem, szervezésben sose voltam utolsó, főleg ha szórakoztató programokról volt szó és most ez a lényeg majd a kikapcsolódás és persze, hogy jó körülmények között adagoljam be apunak ezt a suli kérdést, mert hiába hisszük mi azt, hogy nem lesz gond belőle és örülni fog neki... attól még nem tudhatom, hogy tényleg így lesz-e. Még Casperrel kapcsolatban is volt bennem egy cseppnyi félsz, hogy vajon mit szól az ötletemhez, hogy ne teljesen felesleges-e szerinte az egész. - Remélem! Majd utána nézek a mai trendekben, azért azóta, hogy suliba jártunk tuti, hogy sok minden változott minden téren. Máshogy ellenkezünk a tanárokkal, mások a trükkök és a cselek... - persze a végére elvigyorodom. Nem azért megyek, ezúttal nem, hogy rosszaságokon törjem a fejemet. Az a cél, hogy kivételesen megpróbáljak jól viselkedni és tényleg a tanulással foglalkozni, hiszen többre akarom vinni és amúgy is a bátyám is tanár, annyira nem vagyok szenyó, hogy majd direkt megpróbálok neki keresztbe tenni, csak hogy a többi fiatal könnyebben bevegyen maga közé. - Tudom, és ez sokat jelent nekem. Majd együtt beadjuk neki és megpróbálom elintézni, hogy hétvégi melóként itt maradhassak a vadkanban, mert azért kell a pénz és nem várhatom el apától, vagy tőled, hogy folyton kisegítsetek. - nem, ezt tényleg nem akarom. Nekem kell megoldanom az életemet, nem vagyok már gyerek, hogy még most is ők fizessenek helyettem mindent. Van spórolt pénzem, de az nem fog sokáig kitartani. Befizetem a tandíjat, aztán persze meg kell vennem a könyveket, még ha meg is próbálok majd párat használtan beszerezni. Az a jó, hogy olyan alap dolgai, mint talár, pálca meg vannak még régről, azt hiszem még az egyenruhámból is megvan a nyakkendő, mert azt anno elcsentem... azt hiszem illene visszaszolgáltatnom suttyomban az iskolának, főleg ha már újra oda fogok járni.
– Természetes, hogy vigyázok az én szeretett húgomra, nehogy bajba kerüljön. – Mosolyodom el. Kicsit ugyan kellemetlen, hogy úgy gondolja, hogy nekem jutott a több önkontroll, pedig ha tudná... Ha végre rávenném magam, hogy eláruljam neki, hogy miket is művelek... Nos, valószínűnek tartom, hogy egy ideig még csak szóba sem állna velem. Sőt, még ez lenne a legjobb végkifejlet. Bele sem akarok gondolni, hogy mi lenne a legrosszabb. Bólintok az ötletére.– Biztos, hogy oda lenne érte. Ha szerencsénk van, akkor talán még valamelyik kedvenc darabját is megnézhetnénk. Bár, nem tudom, hogy jelenleg mely darabok futnak. – Olyan régen voltam már színházban, hogy az elképzelhetetlen. Ha apa nem szeretné, akkor valószínűleg nem is mennék el. Nem mintha nem szeretném a színdarabokat, inkább csak nem jutnak eszembe, hogy elmenjek, meg hát lehet időt sem tudnék rá szakítani... – Rendben van, de miattad ilyen téren nem aggódom. Túl életvidám vagy ahhoz, hogy beijesszenek. – Mosolygok rá. Ha csak arra gondolok, hogy milyen volt régen, biztos vagyok benne, hogy jól fog neki menni az iskola. Ha meg mégis valakinek nem tetszene valami, majd megbeszélem vele én a dolgokat. Egyaránt, mint a tanárjuk, és Carmen bátyja. – Elhiszem, hogy nehéz döntés volt, de ott leszek melletted, ha el akarod majd mondani neki. Én biztos vagyok benne, hogy támogatni fog, ha arra lesz szükséged, és azt se felejtsd el, hogy én is szívesen segítek. – Biztatom őt. Nekem is van spórolt pénzem, meglepően sok. Ez a szerencsejáték előnye. Igaz, hogy azt a pénzt arra az esetre tettem félre, ha bajba sodornám magam a függőségemmel, de ha Carmennek szüksége lenne rá, akkor én szívesen kisegítem vele. Elvégre, nekem biztos állásom van, nem jelentene ez problémát.
▼Music▼ ▼words▼ ▼note▼
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Testvértalálka - Carmen és Casper 2015-08-11, 17:27
- Nem baj, mindig is ezt csináltad és én sosem haragudtam érte. Te vigyázol rám, ha már neked jutott a több önkontroll, muszáj is. - széles mosollyal konstatálom, ahogy mint mindig ilyen helyzetben a haját bizergálja. Na igen, ő már csak ilyen, nem tud mit kezdeni a kezével, ha kellemetlen helyzetben van, de nem olyan vészes ez. Mindig így volt, ő figyelt rá, hogy ne csináljak végzetesen nagy hülyeséget, pedig volt már rá nem egyszer példa, hogy nagyon közel kerültem hozzá, hogy ilyesmi történjen, de ő visszarántotta. Ha tudnám, hogy elvileg kettőnk közül ő a józanabb és közben mégis mik vannak háttérben, a játék és a szenvedély együtt... nem is hinném el, ha ezt elsőre megmondaná nekem. Komolyan azt hinném elsőre, hogy biztosan csak viccel, mert ő mégis csak a mindig komoly és átgondolt Casper. Ő... nem szokott hibázni és főleg nem szokott hazudni senkinek, egyszerűen képtelen is vagyok feltételezi róla ilyesmit. - Elvihetnénk apát valami előadásra színházba is. Mindig is imádta, szerintem oda lenne érte. - oh ebből úgyis az lesz, hogy be fogom táblázni az ott töltött időnket. Na nem durván és nem időhöz kötve, de ismernek már annyira, hogy programot szervezni mindig is imádtam. Nem lesz ott pihenés, meg ücsörgés, maximum akkor, ha beülünk egy nyugis kávézóba, hogy átbeszéljük az kimaradt heteket és hónapokat. Azért nehéz, hogy apa olyan messzire költözött és hogy Casper is a suliban dolgozik, néha határozottan egyedül érzem magamat, főleg amikor még Jaden is turnézni megy pár hétre. - Nagyon remélem, mert sokan lesznek nálam fiatalabbak, de majd megoldom és ha beijesztenek a kölykök, akkor majd hozzád menekülök. - azt már nem teszem hozzá, hogy majd jól befenyíti őket, mert hát na tudjuk jól, hogy régen is mindig én voltam az, aki könnyen beilleszkedett a suliban, ez remélhetőleg most is jól fog majd menni. Persze azért egy kicsit tartok a dologtól, de ennyi kell. Az, ha kicsit izgul az ember az nem baj, azt hiszem ez inkább csak olyan jól eső izgalom. - Héj a tökéletes kezelhetetlen frizurám! - rájátszott durcázással pillantok rá, de persze aztán el is nevetem magamat. Én meg a frizura... kb. abból szokott állni nálam a hajam rendbe rakása, hogy megfésülöm, aztán hagyom, hogy szálljon ahogy akar. Maximum melegben kötöm fel kisit, de hát büszke vagyok én a vörös tincseimre, sosem láttam szükségét, hogy nagyon maceráljak azzal, hogy olyan nagyon bonyolult frizurákat hozzak össze, az valahogy nem az én stílusom, most is elég kicsit beletúrnom és már is úgy áll, mint előtte. - Még nem, tudod azért ez elég nehéz döntés volt. Mármint így nem tudok majd itt dolgozni, a legjobb esetben is hétvégén, ha Jimmy belemegy a részidős melóba, szóval pénzkiesés és ez kissé megnehezíti a dolgokat. De majd... segítesz elmondani apának? - ketten mindig minden jobban ment nekünk és ha odaáll mellém, amikor megbeszélem ezt apával, akkor nem lesz gond. Nem arról van szó, hogy kapásból kölcsön akarok kérni, van spórolt pénzem, még ha nem is sok, de azért talán jobb felkészülnöm arra is, hogy ha nincs más lehetőség kelleni fog majd a segítsége. Bár erősen remélem, hogy majd erre végül nem kerül sor, az lenne az igazi.
Rámosolygok, és próbálom elnyomni a feltörekvő bűntudatot. Az, hogy nem látjuk eleget egymást, és, hogy ennyire hiányoljuk a másikat, az az én hibám. Nekem kellett játszanom és most... Megiszom a levét, de még ha én innám egyedül, nem is lenne akkora probléma. A gond az, hogy attól, amit művelek, Carmen is szenved. Tehát, itt az ideje, hogy félretegyek mindent, és kiengeszteljem, még ha ő nem is tud róla, hogy ki kell. - Ááá, tehát lebuktam... - Egy ártatlan vigyor keretében beletúrok a hajamba. Szokásommá vált, ha kényessé válik a helyzet, valamit mindig megigazgatok, a hajam, az ingem és így tovább. Még szerencse, hogy ezzel én is tisztában vagyok, és tudom korrigálni néha, vagy, akár a javamra fordítani. - Így van, te is kikapcsolódhatsz. Együtt minden nagyon szórakoztató lesz - ha csak a régi kirándulásainkra gondolok, elfog a nosztalgia... Nagyon jól szórakoztunk, minden nagyon jó volt. - Kíváncsi vagyok milyen lesz ennyi idő után újra összegyűlni. - Ha csak arra gondolok, ahogyan régen volt minden... Nos, nehezen tudom rávetíteni a felnőtt énjeinkre. Gondtalanul nevetgélve végigsétálni London utcáin... Ez olyan idillikus. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle. Ezután pedig hirtelen elrohan, és egy hatalmas meglepetéssel tér vissza. Soha nem gondoltam volna, hogy tanulni szeretne, de ha ez az álma, akkor biztosan támogatni fogom. Mindennél jobban örülök neki, az összes aggodalmam tovaszáll, ahogy meglátom a papírt, és eltölt a büszkeség. Azt hiszem, Carmen tényleg felnőtt. - Ne aggódj Carmen, könnyen be fogsz illeszkedni, rólad van szó. Valamint, vannak még mások is, akik úgy jöttek vissza, hogy tanulhassanak, nem te vagy az egyedüli, és persze én is ott leszek, amikor csak szükséged van rám, csak keress meg, rád mindig lesz időm. - Amúgy is elég sok időm van, mivel még csak helyettesítő tanár vagyok. De, talán még hozzájuk is bemehetek majd órára, ha egy tanár hiányozna. Az biztos, hogy meglepő lenne! - Jajj, te... Milyen vagy! - vigyorodom el, és az asztal felett átnyúlva összeborzolom a haját. - A te szakodon nincsenek vészes tanárok, megnyugodhatsz. - Legalább is véleményem szerint nem azok. Piton professzorhoz képest biztosan nem vészesek, de ő szerencsére nem fogja tanítani. Sőt, hasonló kaliberű tanárok sem, de lehet ennek majd utána nézek, nem akarnám, hogy Carmennek ezzel legyen gondja. Most pedig, hogy elült a nagy riadalom, hogy mit is tervez a húgom, nyugodtan iszok bele a limonádéba, és kiélvezem, ahogy hűsít. Kint meleg van, az előbb pedig majdnem a szívbajt hozta rám azzal, hogy nem mondta végig, hogy mit is tervez, tehát érthető, hogy miért is dőlök hátra a székemben ilyen gondtalanul. Viszont, a kis villanykörte mégis felvillan a fejem fölött, a poharat az asztalra teszem, és a szemeimet ismét a húgomra emelem. - Jól sejtem, hogy apának még nem beszéltél erről? - Költői kérdés. Valahogy érzem, hogy nem, meg az igazán fontos dolgokat először mindig velem szokta megbeszélni. Ha valamit nem beszélne meg velem, az azt hiszem nagyon meglepne, és egy kicsit fájna is, hogy kihagy belőle, és ha tudnám, hogy igazándiból milyen fontos döntésből hagyott is ki engem... Nos, még én sem tudnám pontosan megmondani, hogy mit tennék.
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Testvértalálka - Carmen és Casper 2015-07-26, 10:46
Úgy hiányzik mindig, de hát mégis csak az ikertestvérem. Nem véletlenül mondják, hogy az ikerek között különleges kötelék van. Lehet, hogy ez nem igaz, lehet hogy valójában nincs is így, de én ettől még ugyanúgy hiszek benne, hogy tényleg így van és valahogy tényleg azt hiszem megérzem, ha valami baja van, ha rosszul érzi magát, vagy csak bebeszélem magamnak? Az is lehet, hogy szimplán csak anya korai elvesztése miatt vagyunk ennyire közel egymáshoz, hogy ezért van, hogy a családunk összetartó, annak ellenére is, hogy apa most épp Londonban dolgozik. Ettől még fontosak vagyunk egymásnak, és a távolság ezen nem tud érdemben változtatni, mert nem hagyjuk neki. - Köszönd is, Jimmy nagyon rendes, de hát ezt te is jól tudod. Tudom, hogy beszéltél ám vele... ti férfiak próbáltok titkolózni, de valahogy sose megy. - főleg ha valakit jól ismersz és Jimmy sem az a típus, aki olyan nagyon tudna titkot tartani, Caspernek pedig még nehezebben megy. Na azt hiszem épp ezért fognék úgy istenesen padlót, ha kiderülne, vagyis amikor majd kiderül, hogy titka van előttem. Nekem is, de én más vagyok, nekem ez gyerekkorunkban is valahogy jobban ment, én valahogy akkor is könnyebben tudtam titkot tartani, neki viszont nem ment. Túl jó fiú volt, hogy könnyen kiszúrja az ember, ha vaj van a füle mögött. A fene se gondolná, hogy közben felnőtt és ez meg is változott. - Oké, az remek lenne! Most nyáron te egyébként is ráérsz, nekem pedig szintén nem árt egy kis kikapcsolódás, apa pedig oda és vissza lesz. Majd megbeszélem vele, hogy vegyen ki szabit és elmegyünk egy csomó helyre! - isteni lesz. Pont mint gyerekkorunkban, amikor hármasban mentünk kirándulni, vagy várost nézni. Persze voltam már én is Londonban, nem is egyszer, de így családilag még eddig nem került rá sor, de majd most végre szépen pótoljuk. Én már most előre várom és majd szépen apának is elmesélem akkor élőben a nagy hírt, hiszen eddig még neki sem vázoltam fel a tovább tanulós ötletemet. Remélem azért, hogy neki se lesz gond és hogy a bátyám is támogat majd. Elég szép spórolt pénz adagom van már és mellette a zongoraórákat is tudom folytatni, abból lesz azért egy kis keresetem, még ha az itteni munkám ugrik is, vagy talán itt majd hétvégente dolgozhatok továbbra is, ez még Jimmy-től függ természetesen, mihelyt rászánom magamat, hogy neki is beadagoljam a dolgot, de Casper lesz az első, ő valahogy úgy érzem jól fogadja majd, talán még örülni is fog. Nem sokára tehát már a kitöltött jelentkezési lappal térek vissza és a reakcióját figyelem és várom, remélve, hogy tényleg pozitív lesz. A lelkesedésem nem csökken, az aggodalmam pedig elmúlik, amikor megölel és látom a széles mosolyt is az arcán. Igen, azt hiszem kezdek felnőni, lassan talán épp ideje lenne. - Remélem, de nekem már az is nagy dolog, hogy te örülsz! Tudod... állatira félek, mert hát a jó ég tudja nem lesz-e ciki, már nem vagyok tizennyolc, mint a többi diák, de... majd támogatsz, hiszen ott leszel velem. - úgyhogy minden bizonnyal úgy majd könnyebben veszem az akadályokat, legalábbis ebben reménykedem. Persze azért kicsit izgulok, de ez szerintem tökéletesen érthető. - Esetleg már előre leadhatod a drótot, hogy melyik tanárokkal kell vigyáznom. Nem rossz, ha az embernek már eleve van egy kis protekciója. - huncut mosoly ül ki az arcomra, miközben a saját kis limonádémba kortyolok. Hát na, komolyan, ha már van egy ilyen kis előnyöm, hogy a bátyám is ott tanít, akkor miért ne használhatnám ki? Nem igaz?
Elég vidám köszöntésben volt részem, de nem is vártam igazán mást. Örülök neki, hogy Carmen még mindig ilyen kis vidám. A megjegyzésére pedig csak megint elmosolyodom, és félig átölelem. - Igazad van, mint mindig. Hiányoztál húgi. - És igaz, tényleg hiányzott. Ez természetes, elvégre az ikerhúgom. Mindig együtt voltunk, mégis, most teljesen más helyzetek uralkodnak. Mostanra döbbentem csak rá, hogy mennyire is nehéz kettős életet élni. A munka, a játék és a család nem egykönnyen összeilleszthető dolgok... Néha visszasírom az iskolás éveket, amikor könnyebben be tudtam osztani az időmet, és több időt tölthettem a családommal. - Hát, reménykedem benne, hogy sikerült - nevettem halkan, és hagytam, hogy leültessen. Amikor meg a fejemre koppint, csak egy halvány mosoly kíséretében megforgattam a szemem. Jellemző Carmenre. - Értem, akkor majd haza felé menet megköszönöm neki, hogy vigyáz rád - Elpillantok Jimmy felé, és lehet tényleg megteszem. Amikor Carmen ide jött dolgozni, megkértem, hogy vigyázzon rá, és örülök neki, hogy be is tartja, amit ígért. - Igen. Tudom, tudom, és éppen itt az ideje, hogy bepótoljuk a lemaradást. - Igen, ha nincs az iskola, akkor azt hiszem könnyebb lesz időt szakítanom Carmenre, és tényleg itt az ideje, hogy elmenjünk valahová. Talán, ha megint ugyanúgy leszünk mint régen, akkor talán beszélhetnénk is a szerencsejáték dologról. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy tényleg tudnék róla beszélni, elvégre, ez biztos, hogy elég nagy csalódás lesz neki, és elképzelni sem tudom, hogy ez mit tenne a kapcsolatunkkal... - Ez egy jó ötlet. Akár meg is lephetnénk valamivel, meg ha már odamegyünk, akkor maradjunk is legalább egy hétig. Biztosan örülni fog neki, hogy a gyerekei meglátogatják. - Még annak is nagyon tud örülni, ha levelet írunk neki, de hogy még meg is lepjük! Na igen, attól biztos odalenne. Bár, vele biztosan nem tudnék beszélni a szerencsejátékról. Még Carmennel talán, abban bízom, hogy ő megért majd, hiszem az ikerhúgom, de apa... Azt hiszem számára ez túl nagy törés lenne. Neki tényleg nem szabad megtudnia. A munkára terelem a témát, ami számomra nem várt reakciót hoz. Úgy tűnik, változtatni szeretne, ami valahogyan vegyes érzéseket hoz magával. Örülök neki, hogy nem csak pincérnő szeretne lenni, mert tudom, hogy többre képes, és persze nem is örülök neki, hogy egy kocsmában dolgozik, elvégre ez egy veszélyes hely, viszont már ő is megszokta, és itt szeretik őt, no meg ez egy biztos állás. A gondolatmenetemet viszont nem mondom ki, inkább csak az aggodalom ül ki az arcomra. Egyelőre inkább végighallgatom, és majd meglátom, hogy mennyire vagyok képes támogatni a döntését, mert ha az valami veszélyes... Na, akkor azt nem fogom hagyni neki. A mondat közepén viszont felpattan, így az aggódó tekintetemhez hozzápárosítottam egy szemöldökráncolást. Valahogy nincs rossz előérzetem, de kicsit tartok attól, hogy mit is szeretne igazából, a szememmel végig követem, ahogy az irodába siet, majd vissza. A limonádét megköszönöm, ahogy pedig a papírra pillantok, a szemöldököm egyenesen az égbe szalad. Eszembe se jut, hogy beleigyak, csak félreteszem, és a lapot végigolvasva diadalittasan elvigyorodom, majd magamhoz ölelem a húgomat. - Ez nagyszerű Carmen! Apa is biztos, hogy nagyon fog örülni. - Hihetetlenül büszke voltam rá a döntése miatt, és nagyon boldog is. A látványmágus szak pedig nagyon is illik hozzá, ebben biztos voltam. - Így akár az iskolában is látlak majd, és ha segítségre lesz szükséged, csak keress meg nyugodtan. - Elengedtem őt, de csak azért, hogy végigmérhessem. Az én drága kishúgom felnőtt. Ezt nevezem meglepetésnek.
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Testvértalálka - Carmen és Casper 2015-07-07, 20:13
Oh hát most sem vagyok én annyira komoly, hogy zokon vegyem, ha netán összeborzolná a hajamat, de persze lehet hogy kissé morcosabb lennék miatta, mert nem tudom még, hogy mikor jutok haza, hogy aztán rendbe is szedjem magamat, de azért nem lenne vészes. Ha valakinek olyan dús és vörös haja van, mint nekem, akkor egy kis kóc már nem sokat változtat igazából a végeredmény látványosságán. Kicsit beletúrok én magamnak és máris minden rendben van. - Tudom, de azért jól esik hallani nem igaz? - ahogyan gondolom neki is, szóval igenis mondogassa csak nekem, hogy hiányoztam, főleg hogy mostanában szinte alig van otthon. Mindig a sok munka, meg az iskola. Oké persze így nekem is könnyebb dolgom van Jadennel, de hát ettől még ugyanúgy hiányzik. Mégis csak nehéz, ha van egy ikertestvéred, akivel mindent együtt csináltál, össze voltál vele nőve gyerekként, legalábbis elég sokáig, aztán amikor felnőttebbek lettetek és már lett az érdeklődés, meg persze a munka mégis csak sikerült eltávolodni. Nekem hiányzik és nem csak most hiányzott, hanem úgy általában mindig. Rossz dolog, hogy nem lehetek vele őszinte, de tudom, hogy nem venné jó néven, ha elmesélném neki, hogy egy nős pasival járok. Nem akarok most direktbe fejmosást vállalni. - Te jöttél, úgyhogy reméljük volt annyi gógyi a kis fejedben, hogy elkészülj. - kicsit még félúton a mondat közben meg is kocogtatom a homlokát, csak aztán húzom magammal, hogy szépen lehuppanjunk. Annyi pofám azért nincs, hogy mondjuk megkérjem Jimmy-t, hogy ő hozzon nekünk inni valamit, majd maximum szépen felpattanok én és hozok valamit. - Oh hát tudod, ha az ember elég ügyes, akkor le tudja kezelni a nehéz eseteket is, és itt van Jimmy, aki megvéd. - mosolyogva intek oda a pult felé. Hát igen, nem szokott semmi komolyabb bajom lenni, hiszen van aki vigyáz rám itt és vagyok én magam is elég vehemens ahhoz, hogy ha kell, akkor megoldjam, ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan illene. - Akkor többet leszel otthon? Be kéne pótolni egy csomó mindent! Tudod mikor voltunk utoljára ketten valahol? Meg kéne látogatni aput Londonban és... eltölteni ott pár napot mondjuk és csinálni közös programokat. Szerintem totál oda lenne meg vissza, ha meglepnénk! - és jót tenne nekünk is,így családilag. Persze a megszokott életünket felborítaná kicsit, de az nem jelent gondot, kell ennyi változatosság. Meg egyébként is apu tényleg tuti, hogy nagyon örülne nekünk és kell is egy kis kimozdulás. Roxmorts elég unalmas kis város, szívesen felpörgetném kisit én is az életemet, és Casperre is rá fér. Na persze arról nem tudok, hogy ő éjszakánként gyakorta pörgeti saját magának. - Jó, szeretem, de tudod... őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom mindig csinálni. Úgy indult, hogy ideiglenes lesz, most meg... - húzom el a számat egy pillanatra és itt azért kicsit le is halkítom a hangomat. Hát igen Jimmy-nek még nem meséltem a kis tervemről, hogy szeptembertől visszamennék tanulni. Nem tudom, hogy hogyan lesz, de akkor is végigcsinálom. Van egy kis spórolt pénzem azért és apu talán örülne és támogatna és... ha vállalhatok munkát részmunkaidőben, meg ott van a zongora tanítás is... úgy nem lesz rossz azt hiszem. Végül szó nélkül pattanok fel a mondat felénél és pár pillanat múlva már a hátsó irodából térek vissza útba ejtve a pultot két hideg limonádéval és a papírral, amin a jelentkezésem van. Az aláírás még nem virít ott az alján, de... szándékomban áll odabiggyeszteni majd. - Szóval... - nem fejtem ki, most még nem, hiszen a papír mindent elárul. Benne van, hogy elfogadták a jelentkezésemet egyetemistának, látványmágus szakra és hogy a szoba igényléshez kell aláírnom, és persze a megerősítés végett, hogy meg legyen szeptembertől a helyem. Azért kicsit aggódva pillantok rá, mert hát... mégis csak fontos, hogy a családom támogasson, a nélkül nem fog menni.
Halkan felnevetek. Nos, hasonló fogadtatásra számítottam. Ha én a hamisítatlan mintabáty szerepét hozom, akkor ő meg a hamisítatlan Carmen-ét. Viszont örültem neki, hogy ennyire boldog, jól meg is ölelgettem. Amikor kicsit volt, ilyenkor még jól össze is borzoltam a haját, de most csak egy kicsit, mégis csak a munkahelyén vagyunk. - Ugyan Carmen, te is tudod, hogy hiányoztál nekem. - Viszonoztam neki a puszikat, fene tudja mit tett volna velem, ha nem teszem, talán még agyon ölelgetett volna. Na, nem mintha ez olyan nagy büntetés lenne. Mindenesetre, még én is küldtem egy hálás mosolyt Jimmy-nek. Nagyszerű főnök, ha ezt is megengedi a húgomnak, bár az elején voltak fenntartásaim, elvégre elég kétes helynek mondják a Szárnyas Vadkant, de most így elnézve örülök neki, hogy itt dolgozik. Nagyon úgy tűnik, hogy élvezi. - Biztos felkészültem én arra? - kuncogva tettem fel ezt a költői kérdést. - Ahogy elnézem jó helyed van. Nem tűnik olyannak, mint amilyennek mondják - nem, dehogy terelem a témát, ez egyfajta kiengesztelés. Ha jól emlékszem, amikor ide jelentkezett pultosnak, akkor nem igazán tetszett a dolog, elvégre tényleg kétes hírű hely, meg hát a sok részeg között... De úgy tűnik a húgom tényleg feltalálja magát minden helyzetben. - Ugyan, most már nem lesz így, ígérem, hogy több időt fogok otthon tölteni. Tudod, hogy én sem bírom ki az aranyos húgicám nélkül - nos, ez már a terelős része a dolognak, de erről ő úgysem tud. Ez csak a megszokott Casper. - Végre lezártuk az évet, szóval csak a jövő évre kell felkészülni, az meg nem olyan sok munka. - Tehát más kifogást kell találnom, hogy hova tűnök el esténként. Nem lenne jó kifogás, ha azt mondanám, hogy lányokhoz járok. Az nem az a Casper, akit a bátyjaként megismert, bár ennyi torzulás még talán beleférne a képbe valahogyan. De akár arra is rászokhatnék, hogy nappal járok el. Elméletileg akkor is van kivel játszani, de nappal sokkal kockázatosabb lenne az egész. Ha meglátnak, akkor nekem annyi lesz, ebben biztos vagyok. - De te is mesélj valamit, ha csak én mentegetőzök az kicsit érdekes lenne - mosolyodtam el. - Milyen a munkád? Ahogy elnézem, biztos nem olyan unalmas, mint egy tanáré. - Nos, annyira a tanári élet sem unalmas, a sok gyerek mellett nem igazán lehet unatkozni, de sok mindent mesélni sem róla, szóval egyszerűbb, ha a kis mesedélutánunkat Carmen kezdi. Neki biztos, hogy sokkal több, és érdekesebb mesélni valója van, mint a majdhogynem unalmas bátyjának. Elvégre, a szerencsejátékon kívül - amiről ő nem fog tudni -, csak a könyveimről tudok mesélni, az meg nem túl sok, és nem túl izgalmas.
Carmen Roughley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Testvértalálka - Carmen és Casper 2015-07-03, 21:48
Egy újabb unalmas nap. Már lassan fél órája hallgatom az öreg Jimmy panaszkodásait. Oké, az esetek nagy részében egészen jól viselem, de valahogy most nincs kedvem hozzá. Miután vagy két napig esett az eső, most valami másra vágyom, napsütésre, jó kedvre, zenére! Mégis csak nyár van, de hírből se közelítettük még meg az évszakot és ez valami rémesen leszívja az energiáimat. Elmehetnék Jaden esti koncertjére, de nem beszéltük meg és nem vagyok benne biztos, hogy nem lenne-e gond, ha csak úgy kérdés nélkül beállítanék. Jó lenne látni, de... még jobb lenne ölelni és csókolni, de nem mehetek csak úgy el a mólóból és ő sem ér rá bármikor. De azt tudja, hogy az ajtóm bármikor nyitva áll előtte... Jó nem bármikor, mert mégis csak ott a bátyám, aki időnként benéz, de... Nem is zavar ez az egész annyira, a titkolózás talán csak még izgalmasabbá teszi az egészet, és majd egyszer... majd ha eljut oda, akkor majd teljesen az enyém lesz és nem kell azt a szipirtyót is elviselnie. Értem én, hogy a lánya miatt teszi, hiszen jó apa és remek ember, csak az a nő szipojozza ki minden áldott nap és ha lehetne én... én fejbe kólintanám egy serpenyővel, vagy kettővel! Csak hogy ne kínozza őt tovább. Nem értem, hogy miért nem képes végre elengedni, hiszen már nem szereti, nem akar vele lenni, elfogadhatná. Jimmy még mindig beszél, de már valahol a halott feleségénél elveszítettem a fonalat úgy negyed órája, azóta inkább csak egy-egy kedves mosollyal bólintok, de nem sok kommentárt fűzök hozzá, nem lenne értelme. Inkább végül csak kapok az alkalmon, amikor meglátok egy tétován jelentkező vendéget valahol az egyik távoli asztalnál, hogy elköszönve lelépjek és inkább azzal foglalkozzak, ami miatt itt vagyok, hogy kiszolgáljam a vendégeket. Legalábbis még vagy két hónapig, mert aztán... Igen elhatároztam, meg van a papír, már csak el kell mennem beadni a jelentkezést. Nem kell vizsgákat tennem, ennek utána jártam már, de ettől még izgulok és persze mint mindig mindent ezt is az utolsó pillanatig halogatom. Rémes vagyok, de aki ismer már megszokta, hogy sosem kapkodok el semmit. Aztán meghallom az ismerős hangot azonnal mosolyra húzódnak az ajkaim és hiába gyorsul le, azaz ölel meg - persze csak azért, mert lesből támadva pont beelőzött - én azért nem vagyok ennyire visszafogott, azonnal vetődöm és egy valamelyest visszafogottabb visítással szorítom meg, jól magamhoz vonva. Na igen, nálunk tényleg stimmel a két tojás meghatározás, annak ellenére, hogy a nemünk eltérő, de a hajunk színe pontosan egyforma és ha vetélkednénk rajta, hogy melyikünknek van több szeplője, egyáltalán nem vagyok benne biztos hogy bármelyikünk kijönne a versenyből egyáltalán győztesen. - Mi az, hogy szép estét? Szia, vagy hiányoztál, vagy ez így együtt, minimum! - nevetem el magam, miután még kapott egy-egy puszit is a két orcájára. Hát na, tudom hogy kettőnk közül ő a visszafogottabb, de ne csinálja ezt velem, mert mégis csak együtt nőttünk fel, osztoztunk anya méhén, a kiságyon és millió dolgon, szóval... semmi szép estét. Futólag Jimmy-re pillantok, aki már bólint is, én pedig egy széles mosollyal küldök felé csókot a levegőben. - Na gyere, most jön a hosszas mesedélután. Alig vannak, Jimmy gond nélkül tudja tartani a frontot! Mi a fene van veled? Totál rászoktál a saját kéglire, én meg hiányollak! - persze nem komoly, néha nekem is kell egy kis nyugi, meg aztán időnként még Jaden is be tud ugrani, amikor már elege van az otthoni légkörből, csak hát... na azért mégis csak a bátyám, akit a tetejében imádok, aki a másik felem és aki nélkül nehéz meglenni. Neki a legrosszabb nem elmondani az igazat, mert szívesen megtenném, csak hát... tuti, hogy nem venné jó néven és megpróbálna lebeszélni, pedig nem is ismeri Jadent és ő jó pasi. Idősebb, de hát... a szerelem mindent átível nem igaz? Nem függ kortól, csak az számít, hogy mit érzel a másik iránt, én pedig iszonyatosan odavagyok a pasiért!
A tanítás szerencsére már véget ért. A legtöbb diák hazament, és végre a tanárok is megkapták a jól megérdemelt szabadságukat. Igaz, idén sem volt olyan sok munkám, mint a rendes óraadóknak, de valahogy én is kiérdemeltnek érzem a szünetet. És mit ne mondjak, ki is használtam rendesen, pár estét ismét sikeresen átvirrasztottam a kaszinókban, és mivel a saját bérlakásom közelebb volt, jobbára csak nappal töltöttem pár órát a családi lakásban. Mostanra viszont már nem igazán tudom ráfogni semmire, hogy miért is nem vagyok otthon. Júliusban már nem igazán foghatom arra, hogy sokáig dolgozom. Mindenesetre, ma kimarad a kaszinózás. Megbeszéltük, hogy ha lesz egy kis időnk, akkor összeülünk egyet és beszélgetünk. Régen volt már erre is példa, hol én nem értem rá, mert "fontos munkám" volt, hol pedig neki kellett bemenni dolgozni, vagy más ügyeket intézni. Úgy tűnik, ez már csak így megy a felnőtteknél, csak vele ellentétben, én ténylegesen nem végeztem hasznos munkát. Egy sötét színű farmerben, egy szürkés-kék ingben, és egy elegánsabb fekete cipőben, határozott tartással, és zsebre vágott kézzel lépem át a Szárnyas Vadkan küszöbét. Hamisítatlan mintabáty, mint mindig. Körbepillantok, a vendégek továbbra is töretlen lelkesedéssel folytatják az alkoholizálást, mit sem foglalkozva az új jövevénnyel. Engem sem különösebben hatnak meg, egyedül a húgomat keresem a tömegben, és amint megakad rajta a szemem, egy szívélyes mosolyra húzódik az ajkam, miközben felé indulok. - Szép estét. - Üdvözlöm, amikor végre hallótávolságba érek, és egy könnyed mozdulattal, minden szó nélkül kerülöm ki a vendéget, aki az utamba áll, és megölelem a húgomat. Mondhatjuk, hogy már régen volt az, amikor végre egy kicsit le tudtunk ülni, mint testvérek, nem csak mint két idegen, akik váltják egymást otthon.
//
▼ 