2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Az első napokban nagyon készültem erre a mai kirándulásra, akkor még azt hittem Danácska is velünk jön, ám ő látványosan kerül engem azóta a bizonyos este óta. Akkor azt hittem minden rendbe jön és végre a helyes és általam kívánt vágányra kerül a vonatom, ám a Roxfort expressz még nem siklott ki annyira mint az én elképzeléseim. Ezek után vegyes érzésekkel pakoltam be mindent amit előző este elkészítettem vagy „megrendeltem” a manómtól. Immár csak Emmácskának kellett megfelelnem, és Dana jelenléte híján mindent rá fókuszáltam. nem tudtam milyen lesz ez a délután, de reméltem, hogy Emmácska jól érzi majd magát, ez volt az elsődleges célom. Minden mást a háttérbe szorítottam és reméltem, nem látszik majd rajtam a csalódás Danácska távolléte és az általam érthetetlennek bizonyult döntése miatt. az egész olyan szépen indult és folytatódott, nem tudtam mi a gond, hiszen végül is szerelmet vallottam neki, és melyik nő az aki ezt a romantikus vallomást nem értékeli? Nem jutottam napirendre a történtek felett, azóta is egy nagy katyvasz volt a fejem, de mindezt nem akartam Emmácska előtt feltárni, már csak azért sem mert volt neki is éppen elég gondja. az iskola, új állás, új otthon – igaz ismerte elégé a falut de mégis más – és az új problémák melyeket a diákok nyomtak vagy fognak nyomni az orra alá. Emmácska szerintem remek tanár, de talán a kirándulásunk idejéig még nem rázódott bele az új szerepébe, ezért aggódtam és reméltem, hogy amit elterveztem, az segíteni fog neki. Az én gondjaimat háttérbe szorítottam, amennyire lehetséges és csak Emmácska boldogságára koncentráltam. megbeszéltük ugyan, hogy merre és meddig, de azért küldtem neki egy baglyot a végső tervezettel, miszerint a megjelölt időpontban a birtok kapujánál várok rá és onnan indulunk majd el az erdőbe. Nem a Tiltott Rengetegbe. Ahogy üzentem is, pontosan ott és akkor álltam meg a hatalmas, megbűvölt kovácsoltvas kapu előtt amikorra ígértem. Hétköznapi ruha volt rajtam, vászonnadrág, kényelmes cipő, ing és mellény. A piknikes kosaram tetején ott lógott a köpenyem, a hajam természetes barnán csillogott a kései, őszi napfényben, a kosárban pedig sokféle finomság várta, hogy kettesben elfogyasszuk. Édes és sós sütemények, kenyerek, kalács és sonka, angol puding, májpástétom, zöldségek és gyümölcsök. Egy üveg finom, édes bor, vajsör és tökös derelye. Rövid szakállamat dörzsölgetve várakoztam Emmácskára a kapu előtt, egy térdig érő szürke kövön ücsörögve, miközben az ösvény menti fák lehajló ágai a kivételesen saját színükben pompázó hajamat verdesték.*
*Furcsa mód most nem félek idekint az erdőben még úgy sem, hogy éppen az erdő vad vadjait emlegetjük. Úgy érzem ma akár öt medvével is szembe állnék és felvenném velük a harcot, persze nem pusztakézzel, annyira azért nem szálltam el magamtól, de tény és való, hogy jelen pillanatban nem igazán tudok gondolkodni. Egészen mást mondok mint amit érzek és csak Emmácska hajával foglalkozom ami tényleg gyönyörű és tényleg vadító az illata. Vadító....már önmagában a szó is távol áll tőlem, most mégis erre gondolok. A szemei pedig, egészen el tudok merülni bennük, olyanok mint két mély és kellemes vízű tó, finom, fodrozódó hullámokkal melyeket a lágy nyáresti szél kelt. * -Finom, nagyon finom. *Az egyetlen szót ismétlem amire emlékszem Emmácska mondatából, arról már nincs fogalmam, hogy milyen gyümölcsökről beszélt az imént, csak annyira emlékszem, hogy gyümölcsök voltak, mert azok édesek és finomak, mint Emmácska haja és illata. Fel sem tűnik, nem tudatosul bennem az, hogy egészen elolvadok most tőle, hogy zavarban van, hogy elkezdem magamban Danával összehasonlítani. Danácska gyönyörű nő, egészen vékony, míg Emmácska alakja igazán nőies, ott kerek egy kicsit ahol kell és az íve annyira lágyak mint egy finom fagylalt. Aztán az ajkai, pirosabban és formásabbak Dana ajkainál, Dana mindig mosolyog.....mindig csak mosolyog, míg Emmácska ajkai olykor lebiggyednek mikor szomorú, néha épp csak mosolyog, alig elhúzva a szája sarkát, s noha nem volt még mérges mióta visszajött Roxmortsba, emlékszem arra is, hogy amikor dühös akkor egészen vékonyra préseli az ajkait. Danácska nem. Az ő haja is szép, hullámos mint a tenger, de Emmácska tincsei élettel teliek, olyanok mint a lenyugvó nap, mint az őszi erdő. Csak bámulom és minden érzelmem az arcomra csücsül amiről persze nem tudok, de momentán ha tükörbe néznék egy bamba képet látnék magamról, majdnem csorgó nyállal, csillogó szemekkel melyek csipetnyi értelmet sem tükröznek. Ebből az állapotból Emmácska sikolya rángat ki, először nem is tudom hol vagyok, a gyönyörű kép amit eddig láttam hirtelen ezer darabra törik és szanaszéjjel gurul. Eddig bamba voltam, most már értetlen is, a szívem hevesen dobogni kezd és a második pillanatban már nézek körül, mert azt hiszem, Emmácska azért sikoltozik mert meglátott egy medvét. A gondolat bizonyossággá válik bennem és mivel nem látok medvét, rákérdezek.* -Medve? Hol? *Forgatom és kapkodom a fejemet, de aztán eljut a tudatomig némi fáziskéséssel, hogy nem medve volt, csak Dana került szóba. *-Dana? *Minden kiesik a fejemből és visszatér annak az elbaltázott estének az emléke, a szégyen, az értetlenség de most más fokon, az elkeseredettség. A hajam püspöklilává változik, úgy húzódom el Emmácskától mint akit megcsípett egy darázs, torkot köszörülök mert érzem, hogy ha megszólalok olyan lesz a hangom mint a megrepedt rézüsté. Emmácska elég határozottnak tűnik és én tudom, hogy már nem lehet elkerülni a válaszadást, a barátom és minden bizonnyal megérezte, hogy valami nem kerek és persze kíváncsi is, hogy Dana miért nem jött el. Mélyet sóhajtok aztán ki is engedem, aztán ezt megismétlem még háromszor mire gyűjtök annyi bátorságot, hogy elmondjam.* -Danácska....azt hiszem.....most egy kicsit kerül engem. Ööö....azt hiszem megbántottam. *Ó a jó fenébe, dehogy bántottam meg, csak annyit mondtam, hogy szeretem és ő elrohant, hogy megetesse a macskáját.*-Emmácska. Danának mióta van macskája? *Nézek rá bambán s bár a kérdés nem igazán tűnik ideillőnek, nagyon is a történet rész.*
Gyorsan érdekes fordulatot vesz ez a kis piknik, amire nem kifejezetten számítottam. Eleve meglepő volt a tény, hogy Dana nem jött el, és még nem találtam alkalmat, hogy megkérdezzem miért és azt hiszem ez sem a tökéletes alkalom lesz, hiszen épp a földön fekszem méghozzá kissé oda is koppant buksival. És hogy ide hogyan jutottunk el? Gondolnád, hogy egy szimpla paprika is a földre vihet? Hát úgy néz ki, hogy igen, ilyesmi is megtörténhet az emberrel. Kitárgyaltunk sok mindent előtte, a korcsolyázástól kezdve a tökfőzeléken át, de akkor még a fene se gondolta volna, hogy itt végzem és azt főleg nem, hogy aztán majd ilyen körülmények között segít fel. Őszintén szólva nem találom a hangomat, pedig a nevetés lassan csak elmúlik és annak sem áll már fenn a veszélye, hogy bepisilek miatta. Ő viszont nagyon közel van és egyértelműen érzem, ahogyan végigsimít a hajamon, nem csak a leveleket és a kis ágakat szedegeti ki éppen. Azért ez... szokatlan és új és még inkább nem tudom, hová tenni és nem tudom hogyan reagáljak rá. - Igen... az nem lenne jó, ha most jelenne meg pár róka és... medve. - a nyulak még esetleg hagyján, de a többi tényleg furcsa lenne és kellemetlen is ebben a helyzetben. Bár nem is tudom már, hogy milyen is ez a helyzet. Max még mindig nem moccan mellőlem, pedig azt sem tudom marad-e még bármi a hajamban, ami nem odaillő. Csak beszélek, ömlik belőlem a sző zavaromban, ahogyan próbálom összeszedni magamat, de nem mondanám, hogy túlságosan könnyen megy. Iszonyatosan zavarban vagyok a közelsége miatt és főleg azért, amiért így néz rám. Ezt aztán igazán nem szoktam meg tőle. Más ez, mint amikor barátilag bohóckodunk, vagy kapott egy puszit legutóbb, amikor nála aludtam, persze nem együtt, de most mégis olyan vibráló az egész levegő és annak ellenére is, hogy ömlik belőlem a szó ő nem moccan és én... azt sem tudom, hogy mit kellene tennem, vagy reagálnom. - Igen... igen, tényleg méz és mandula és nagyon finom az illata már önmagában is. - próbálok én terelni, mert... nem is tudom hogy miért, hiszen régóta vágyom már hasonló közelségre, de közben még sem lenne szabad. Ő Danát szereti, bár Dana most nincs itt, csak én vagyok és én... én olyan szívesen hajolnék még egy kicsit közelebb. Nagyot nyelek, amikor továbbra is mellettem marad, hiába nyomja a kezembe a saját nyársát nem moccan, csak térdel és néz, mintha minimum meg kellene védenie, nehogy véletlenül megint hátraessek és megint valami a hajamba keveredjen. Oh jesszusom, mi a fenét csináljak? - Köszönöm Max... - alig tudom kinyögni ezt a pár szót is. Vagy ez van, vagy megint jön valami hirtelen hadarás, csak úgy nyugodtan képtelen lennék megmaradni most és átlagosan viselkedni, de ez talán érhető egy ilyen helyzetben. Mégis csak oda vagyok érte, Max. életem szerelme és egyben a legjobb barátom is, veszélyes lenne elrontani a barátságot, főleg úgy, hogy aztán rosszul érezze magát, amiért nem Danával van most, vagy mert ellene tett valamit. Azt sem tudom, hogy mi történt köztük, amibe baj lenne, ha most belezavarnék. Nagyot nyelek, szinte az arcomon érzem a leheletét, mennyire egyszerű lenne megtörni ezt a kis távolságot és egyszerűen csak... - Dana! - szinte sikítom a nevét, belül pedig a végtelenségig átkozom magamat, amiért ennyire őrült vagyok, hogy elrontom a pillanatot, de... de nem akarok olyat, ami után aztán rosszul érezheti magát, nem akarok egy hiba, vagy véletlen bűnbeesés lenni. - Még nem mondtad, hogy miért nem jött igazából. - megsemmisülten nyögöm ki a további szavakat is. Muszáj, tudom hogy muszáj. Ha most csattanna el egy csók... talán csak sebezhető, mert Dana megbántotta, aztán megbánná és én is. Barátok vagyunk, a legjobb barátok, amit nem szabad elrontani és nem játszhatjuk el egy romantikus piknik miatt, ami valami olyat ébreszt fel, ami esetleg nincs is ott. Bennem ott van, de ő soha sem adta jelét, hogy érdekelném. Neki Dana tetszik, őt szereti és én annyira más vagyok, mint Dana, képtelenség, hogy ez igazából valódi legyen, csak... csak egyszerűen elvarázsolta a környezet.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Megkönnyebbülök amikor kijelenti, hogy nem kell tökfőzeléket ennem, akkor csak a korcsolyázás marad, az is épp elég lelki tusába került mire megígértem, de Emmácskának nem tudok nemet mondani. Inkább elviselek pár fájdalmas púpot a fenekemen minthogy teleegyem magam….elég egy falat is abból a förmedvényből. Valójában ez újabb együttlét és alkalom arra, hogy a szabadidőnket eltöltsük, talán addigra Danával is zöldágra vergődöm, feltűnően kerül azóta az este óta, és nem tudom miért. Nem tettem semmi rosszat, nem is mondtam, épp csak kicsúszott a számon mennyire szeretem, de hát Emmácska is azt mondta, hogy az a legjobb ha bevallom az iránta való érzéseimet. Ez lett belőle, nem tudom mit tegyek, de Emmácska elvonja a figyelmemet és nem gondolok most erre. Majd ha hazaértem és egyedül leszek a házban, ráérek elfilozofálgatni mit és mennyire rontottam el. A mai nap arról szól, hogy Emmácskát jó kedvre derítsem, hiszen nem könnyű fejest ugrani új dolgokba és ő egyszerre többet is meglépett. Noha élt már itt Romortsban, még sem olyan mint felnőtt fejjel, és most újra bele kell szoknia abba, hogy nem a nyüzsgő nagyvárosban sétál hanem egy kis falu egyetlen utcáján. Persze ő szeret itt lenni és a jót hamarabb megszokja az ember, de tanítani….ilyet még nem csinált és hiába szereti a csillagokat, az asztronómia nem éppen a legnépszerűbb tantárgy. Nem is kötelező, csak lehetőség van arra, hogy a diákok felvegyék a többi közé. Sajnos nem sokan élnek a lehetőséggel de talán a meglepetés tanórával sikerül majd Emmácskának kedvet csinálni hozzá. Nekem pedig ezzel a kis kajaversennyel a mai délutánhoz, igazán nevetősre sikeredik mindaddig míg Emmácska nem dob egy hátast. Szerencsére nem esett baja, bár az lett volna a csoda ha igen, a puha mohán nem igazán szoktak az emberek megsérülni. Megnyugodva szedegetem ki a hajából a leveleket miközben ő még mindig a nevetéssel küszköd, az is eléggé mókás ahogy fancsali arccal a nyársát nézegeti, mintha ugyan nem lenne több mint elég az étel. * -Jól járnak, csak ne most tegyék míg itt vagyunk. *Mindjárt nem lenne nevetős a hangulat, ha megjelenne egy csapat erdei vad a finom illatok forrásaira lecsapva, igaz még nem láttam nyuszit paradicsomot enni és medvét sem füstölt sonkát. Medvét sem láttam még élőben, nagy ívben elkerülöm az élőhelyeiket. Nem tudom mi ütött belém levélszedegetés közben, csak gyönyörködtem a hajában és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az ujjaim között úgy folyik mint az olvadt arany vagy méz. Selymes és finom, és illatos. Emmácska szemei pedig….elveszek bennük. Mikor lettek ennyire igézőek? Nem tudok másfelé nézni, vagy de, mégis. Az ajkai, mint az eper, csak mondja és mondja és nekem halvány lila fogalmam sincs miről beszél. A hangja mint egy csengettyű csilingel valami samponról, de őszintén….most épp nem tudom mi a jó fene az a sampon. Csak a méznél derülök fel az álmodozásomból.* -Na ugye, hogy méz?! Mondtam én. *Olyan szép, teljesen elbambulok újra csak nézem idült vigyorral az arcomon ahogy szedegeti a sonkát, vagy nem is csak mondta, hogy kellene. Nyúlok a saját nyársamért ami már rendesen meg van pakolva, végül is én nem hadonásztam szét az egészet, és a kezébe nyomom.* -Tessék Emmácska, vedd az enyémet. *Nem is mozdulok el túlságosan tőle, megtámaszkodom a kezemen és csak nézem őt. *
Oh nem is akarom őt meggyőzni arról, hogy a tökfőzelék jó is lehet, hiszen mégis csak tökfőzelékről van szó, nem a világ legjobb étele ebben egyetértünk, bár nekem nincs különösebben nagy bajom vele. De nekem is van olyan étel, amit nem kifejezetten kedvelek, úgyhogy e téren tényleg teljes mértékben meg tudom őt érteni, de a korcsolyázás mégis más, szerintem azt akár még meg is szeretheti, ha megszerettetem vele. - Jól van, jól van, akkor a tökfőzeléket sosem próbálom megszerettetni veled, ígérem! - amúgy sem volt efféle szándékom soha sem, csak korcsolyázni szeretném valamikor elvinni majd, de úgy néz ki, hogy ezt tényleg el is tudom majd érni idővel és még olyan nagyon erőltetnem sem kell a dolgot. Ezek után viszont már jön a kajacsata, bár nem annak indul csak egyszerű vetélkedésnek a jobb falatokért, ami igazából butaság, hiszen amúgy is minden falat jó, tehát nincs miért olyan nagyon vetélkedni igazából. A mosolyom nem csoda, hogy egyre szélesebb, ahogyan kapkodunk, lassacskán könnyedén nevetésbe csapna át a kis nehezítés ellenére is, amikor is sikerül ugyanazt a paprikát betámadni és egyszerre fogni meg, aminek a vége, hogy ő megszerzi, én pedig lazán dobok egy hátast az avarba, még a nyársamra már felhúzott ételek egy jó része is elszáll a messzeségbe, pedig milyen finom falatokat válogattam már össze! A hajamnak is annyi, ez már nem is kérdés, de most nem különösebben érdekel, hiszen pillanatok múlva kitör belőlem a nevetés és már csak az a kérdés, hogy mikor jut el addig a hasizmom, hogy nagyon kell majd pisilni. Annyi már biztos, hogy jelen állapotomban képtelen vagyok felülni, de még mindig a csoffadt nyársamat szorongatva próbálkozom, amíg Max mellém nem kerül végül, hogy segítsen. - Nem csoda, el... eldobtam... a lendület... - nevetés közben még mindig nehéz beszélni, de azért próbálkozom, miközben ő már a szedegetéssel foglalkozik, én pedig a tényleg eléggé megcsappant nyársamat nézegetem. Hát nem sok minden maradt rajta, annyi szent, pedig én aztán figyeltem hogy finomságokat pakoljak rá, erre most annyi nekik. Jó persze tudom, hogy gond nélkül tudjuk majd pótolni, hiszen csak annyi a dolgunk, hogy szépen megtisztítsuk a hajamat, aztán újra kezdjem az egészet, nem hiszem, hogy Max nem várna meg engem a sütögetés részével. Lassan azért csökken a nevetés és már csak a széles mosoly marad, amit egy ártatlan tekintettel toldok meg, ahogyan megrántom a vállamat a szavaira. - Majd pakolok rá valami mást is és ma jól járnak az erdei állatok. - legalább nekik is lesz mit enni és biztosan tetszeni fog mondjuk egy rókának az ínyenc sonka, és a nyusziknak is kedvére lesz majd egy kis paradicsom, nem fog kárba veszni az étel. Az viszont már meglep, amikor megérzem, hogy az ujjai nem csak a levelek kiszedegetésével foglalkoznak, hanem finoman végigsimít a hajamon, aztán a szavai. Eltűnik szépen lassan a széles mosoly az arcomról, csak nézem, ahogyan néz engem, meg a hajamat, a tekintete elveszik az enyémben, én pedig nagyokat pislogva szinte érzem, ahogyan a szívem akkorákat dobban, hogy majd ki akar ugrani a helyéről. Az idő, mintha egészen lelassulna és hirtelen már a nyársam sem érdekel különösebben, meg az elveszített étel sem. A levegőt is visszatartom pár pillanatra, amíg próbálom megtalálni magamat ebben a kialakult szokatlan helyzetben. Olyan nagy lenne most a késztetés, hogy megsimítsam az arcát, hogy közelebb hajoljak... csak egy csók... semmi több, csak... csak ennyi, aztán elfelejtenénk, mintha semmi se történt volna igaz? A fejemben már szinte lejátszódnak az események, de aztán hirtelen rázom meg a fejemet és köszörülöm meg a torkomat. - Tudod a... a samponom... nem a hagyományos fajta, hanem természetes anyagokból van, majd megmutatom, hogy milyen, a te hajaddal is csodát művelne, bár a tiéd most is teljesen rendben van így, nem azért mondom, egyszerűen csak még szebb lenne tőle és igazán könnyű fésülni is így. Az illata is remek, egy kis méz és mandula és... A kaja... újra kéne pakolni a nyársamat. - hadarok, itt-ott elakadok, ahogyan zavartan próbálom összeszedni magamat és terelni erről a nem is tudom milyen kialakult helyzetről. Úgy nézett most rám, ahogyan eddig még soha, de hát Danát szereti... oda van érte, most is itt lenne, ha jött volna, de nem jött és nem tudom, hogy miért... Mit művelek, min jár az eszem egyáltalán? Jó ég, én... én majdnem tényleg megcsókoltam!
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*A tökfőzelékről nem nyitok vitát, nem lehet meggyőzni, ez az az egy dolog amiről még Emmácska sem fog tudni. Nem, biztosan nem, száz százalék!* -Tíz év múlva is utálni fogom és még öt perccel a halálom előtt is. *Picit mérges vagyok de nem Emmácskára hanem a tökfőzelékre, azt gyűlölöm, de nagyon. Végül észreveszem azt a jelentőségteljes szemöldökrángatást és tudom, hogy megint csak csipkelődik, elmosolyodom és játékosan megfenyegetem a mutatóujjammal. Megingatom a fejem de ez már a korcsolyázásnak is szól, nem attól félek, hogy elesek és fájni fog, hanem attól, hogy elesek és irtó ciki lesz ha látja valaki, főleg Emmácska. A barátom és előtte igazán nem kell semmit sem szégyellnem de a férfinép már csak ilyen, a gyengeségeinket nem szeretjük másokkal megosztani, pláne nem a szebbik nemmel, akkor sem ha ő a barátunk, a legjobb. Azért egyezem bele mert a kellemetlen helyzetekben már nyerő vagyok, és Emmácskának is szeretnék örömöt okozni, ha őt ez teszi boldoggá, hát Merlinre hülyét csinálok magamból. Úgy is mindegy. A széles mosolya és jó kedve mellé már csak a tapsikolás hiányzik, annyira örül, szóval megérte és megéri majd némi pirulás, zöld haj ami nem fog látszani a sapkám alatt, ülőgumó duzzanat. A másik ok amiért rábólintottam, hogy Emmácskának nem tudok nemet mondani, nem sokáig, olyan szépen tud nézni a szemeivel, hogy rögtön elolvadok és ennek a gondolatnak gyanúsnak kellene lennie, mert ilyet csak danával szoktam gondolni, de nem veszek róla tudomást. A finom kaján aztán össze tudunk veszni, persze játékosan ezt is mint minden mást, igazán élvezem a harcot és eszembe jut, hogy Danával még ezt sem tudnám nevetve megtenni mert semmit nem eszik abból amit most itt kipakoltam, inkább nekem adná az egészet. gondolom ez amolyan női „vigyázok a vonalaimra” dolog, mintha neki annyira vigyáznia kellene, hiszen olyan szép és karcsú és gyönyörű. Egy kicsit elkalandozom megint de a paprikánál már szemfülesebb vagyok és sikerül megkaparintanom, a gond csak az, hogy Emmácska is pont azt a paprikát szemelte ki magának, mintha nem lenne több. De hát csalt már az elején, az a paprika az enyém.* -Ez az enyém!!!! Az enyém! *Kántálom nevetve és húzom magam felé, aztán egyszer csak megrántom ami egyrészt jó mert megkapom a paprikámat, másrészt katasztrofális következménye van, Emmácska ugyanis a lendületvesztéstől hanyatt esik. Bár gondolhatnám, hogy nem esik baja hiszen a moha és az avar elég puha, na de azért csak megijedek első körben. Ledobom a már majdnem teli nyársam a takaróra és felugrom, majd oda hozzá. Emmácska nevet és ez lassan átragad rám, bár amikor fel akarom segíteni még aggódom miatta, nézegetem, hogy jól van-e de hát aki így nevet az nem lehet sérült. Megfogom a kezét, a másikkal a hátát támasztom meg és segítek neki felülni, ott térdelek mellette és a haja ami az imént még gyönyörű sátorként terült szét, most az orrom előtt ragyog, ám tele van levéllel, ágacskákkal meg mindenfélével ami az erdőben ugye tök természetes.* -Várj….tele van a ….hajad levéllel. Kiszedem. *Már én is vigyorgok megkönnyebbülten, végül már nevetek is, és elkezdem szedegetni a leveleket. Közben elkalandozik a tekintetem, először a szétrepült sonkára és hagymára, aztán a nevetős arcára, végül megint a hajának tincsei között kutakodom, ami olyan selymes mintha hernyók szőtték volna. * -Most mit fogsz enni? Szétdobáltál mindent. Ejnye! *Cukkolom persze, ha rám néz ezt láthatja is az arcomon, de visszafordítom a fejét, hogy hatékonyabban tudjak levélteleníteni. Olyan csodaszép a haja, hogy nem vettem eddig észre…..mint a folyékony bronz, méz, és közelről néhány arany színűt is felfedezek. Emmácskának vörös arany haja van. Nahát! Az egyik levél kiszedése után nem tudom megállni, hogy ne simítsak végig rajta, és a kezem nyomán egészen másképp verik vissza a hajszálak a fényt.* -Nahát milyen szép és puha….selymes. *Kipirult arcára nézek, a szemeibe melyek olyanok akár a nyári égbolt, csak az övéi csillagokkal vannak teleszórva. Nappali csillagokkal. Hmmmm, érdemes lenne elnevezni róla egy ritka virágot. egészen megfeledkezem magamról, csak bámulom, az ujjaim elakadnak a hajában, el is felejtettem, hogy miért turkálok a tincsek között.*
Nem mondom, hogy nincs semmi önbizalmam, azért bízom abban, hogy menni fog nekem a tanítás, főleg mert én határozottan nagy lelkesedéssel viseltetek a tantárgyam iránt és imádom a csillagokat, épp ezért felettébb nagy lelkesedéssel tudok mesélni is róluk, így aztán nagyon remélem, hogy sikerül majd a diákokra is átragasztani ezt és akik hozzám járnak megkedvelik majd az órámat és persze az égboltot is. Persze biztosan így is lesznek olyanok, akiket nem tudok meggyőzni, de nagyon remélem, hogy ők lesznek majd kisebb százalékban és a többséget ugyanúgy elvarázsolja az asztrológia, ahogyan engem is gyerekként. Aztán persze majd meglátjuk, van még időm, hogy belerázódjam a tanításba, senki sem várja el tőlem, hogy már az elején profi legyek benne, és remélhetőleg a kedvességemmel át tudom hidalni az esetleges kezdeti problémákat. Egyébként a kollégák is kedvesek és segítőkészek, legalábbis a többségük és remek tanácsokat adnak, mint ahogyan most Max is ezzel az éjszakai csillagnézéssel. Biztosan tenni fogok érte, hogy megvalósulhasson. - De ki tudja, hogy utálni fogod-e tíz év múlva? - jelentőségteljesen húzom fel a szemöldökömet, de tényleg csak piszkálom kicsit, nem szánom én ezt most másnak. Nem fogom ráerőltetni a korizást, habár lehetséges, hogy a télen még egyszer majd megpróbálkozom, hátha sikerül mégis rávennem arra, hogy legalább megpróbálja, abból még nagy baj nem lehet. Ha mondjuk megígérem neki, hogy az első esésnél abbahagyjuk... vagy tényleg kap egy párnázó bűbájt a hátsójára, így ha netán tényleg elesne, akkor még sem lenne olyan halálosan fájdalmas a dolog. Lehet, hogy meg tudnám kedveltetni vele, de elkeseredve sem leszek, ha még sem érek el célt. Amikor pedig végre csak beleegyezik egy hangos kurjantás és egy taps, amivel kifejezem örömömet. - Tudtam, hogy csak kitartónak kell lennem! - széles mosollyal konstatálom a sikert. Tényleg sikerült, ami nem kis dolog, hiszen mégis csak Maxről van szó, aki köztudomású, hogy időnként tényleg makacs tud ám lenni, de ha én próbálom meg valamire rábeszélni ezek szerint mégis érhetek el sikereket. Hm... gondolkodnom kell, hogy mi legyen majd a következő küldetés, bár persze majd csak idővel, már az első sikernek is nagyon örülök, nem szabad túlzásba vinni. A kajáért viszont, ha harcolni kell, akkor ne várja tőlem, hogy nem leszek én is kellően vehemens, hiszen mégis csak csupa finomságról van szó. - A te hibád, túl jók az illatok! - nevetve küzdök az ételért. Igen, tényleg egy kissé csaltam, de nem akartam én nagyon, ennyi belefér. Épp csak egy másodperccel kezdtem el előbb pakolászni a nyársamra, és hát mindketten tudjuk, hogy egyébként bőven van mit enni, nem lesz itt hiány semmiből sem, de ez a kis harc egyszerűen szórakoztatóvá teszi az egészet. Nevetve pakolom fel azt, ami tetszik, amíg el nem jutunk az ominózus paprikáért, amire mindketten vadul rávetjük magunkat, és végül az én kezem csúszik meg előbb és ő szerzi meg, én pedig a lendülettől megbillenve esem hátra. A lábam legalább a helyén marad, csak a hátam érintkezik a földdel, egy része még a pokróccal, a vörös lobonc pedig szétterül az őszi avarban. Bőven esélyes, hogy ennek hála telemegy pár apró fadarabbal, levéllel, egyéb erdei aprósággal. De mégis nevetve ülök fel újra, annak ellenére is, hogy egyébként még a nyársamról is lerepült pár dolog a lendületnek hála, amiket már sikerült megszerezni magamnak. Nem baj, úgy fest, hogy lesz mit enni az állatoknak is. - Segíts... nem bírom... - nevetve igyekszem feltápászkodni, de sok ez a hasizmomnak, amit most a jó kedv is erősít és mellette még fel is kellene ülnöm, félúton akadok el és nyúlok a kezéért, hogy ne zuhanjak vissza megint az avarba.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem sok idő telt még el az első tanítási nap óta, biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése az is, hogy mennyire szeretik meg Emmácska óráit és őt magát. Szerintem nem sok, nem lehet nem szeretni, az ember jól érzi magát a társaságában, mindig sikerül valamivel feldobnia a beszélgetést és tudom jól, hogy nem csak velem, nekem. Emmácska igazi társasági lény, a kedvességével leveszi az embereket a lábukról, csak úgy mint Danácska de ő inkább a szépségével és a kacérságával. Szóval nem féltem Emmácskát, biztosan kitalál valamit, sőt már az is lehet, hogy több dolog is az eszébe jutott. Velem sem történt másképp, a növényekkel sem igazán foglalkoztak az emberek, Roxmorts pedig kis falu ahhoz, hogy nagy forgalmam legyen, de egyszerűen képtelen voltam máshova költözni, pedig lett volna olyan lehetőség mint itt, kis lakással a bolt felett ami nekem módfelett kényelmes, viszont kompromisszumot kellett kötnöm a nagy forgalom és a zsivaj között. Utálom a nagyvárosokat, az Abszol-utat, Londont, kifejezetten hidegrázást kapok a sok embertől, a zsúfolt utcáktól és rengeteg egymással keveredő szagoktól. Roxmortsbn jó a levegő, mindig friss és illatos, kevesen járkálnak az utcán, és közel van a természet, az erdő, mező, tó. Az első időkben még csak be sem jöttek a vásárlók a boltba, aztán aki bejött az üres kézzel távozott, kicsit át kellett rendeznem az egészet, így lett nyilvános és látható a virágnevelde és gyökereztető. Aztán kiraktam pár érdekes virágot az ablakba, hogy mindenki lássa, kiírtam róla pár információt ami különleges volt és nem túl ismert és máris többen jöttek, végül vásároltak is. Bájitalokat persze nem készítettem pedig ismertem minden növény hatását de valahogy sosem ment a méricskélés és mindig katasztrófa lett a vége, inkább a ritka növények beszerzésével és szaporításával foglalkoztam. Mostanra annyira megy a bolt, hogy épp megélek belőle, az is valami. A vásárlókkal nem sokat beszélgetek és ők sem igénylik igazán, csak megkérdezik "mi ez?" és " mi az?" én válaszolok ők meg vagy vásárolnak vagy nem. Viszont egymással már beszélgetnek és sok mindent hallok közben ami hasznos lehet, tudom kinek mije fáj ha esik az eső és, hogy milyen dolgok történtek a Roxfortban, Londonban és a Zsebpiszok közbe. A Vadkan forgalma és élete sem ismeretlen számomra, mindig tudom mikor érkezik idegen a faluba és mikor távozik. Ezért vagyok olyan mint egy nénike? Végül is....igaza lehet Emmácskának, bár én nem szoktam pletykálni....na jó, csak egy kicsit de azt is Danának, és néhány dolgot megírtam Emmácskának is korábban. * -Kapros tökfőzelék. Világéletemben utáltam és most is utálom. *Bólogatok, hogy bizony, így van ez, van olyan étel amit semmi pénzért nem ennék meg és, hogy őszinte legyek így vagyok a korcsolyázással is. Ellenkezni viszont már nem szeretnék többet, nem szívesen vennék lábaimra korcsolyát, azt sem hiszem, hogy mindez bűn lenne még viccesen sem, de ha Emmácska legközelebb hoz magával egy pár bukdácsolócipőt a számomra, lehet, hogy felvenném, csak azért, hogy örömet okozzak neki. Ezt azonban nem kellene tudnia. * -Bűn? Azért....azért ez nem olyan nagy dolog. De....*Nagyot sóhajtok a ciccegésére, máris megadom magam, nem tudok neki nemet mondani. Akkorát bólintok, hogy majd leesik a fejem.* -Na jó, csak egyszer, kipróbálom...DE! Segítened kell! *Aztán jön a sóhaj és a tűzrakás, és felajánlom a játékot is ami hirtelen ötlet a részemről, de Emmácskának tetszik. Hamarosan már nyársunk is van, az ételek illatoznak pedig még a tűz közelébe sem kerültek. Úgy hiszem ma nagy lakomát csapunk. Szerencse, hogy hoztam édességet is. Emmácska szerint kecsegtető a játék lehetősége viszont igazából nem bólintott rá, szóval én várok, hogy mi lesz mikor benyögi a visszaszámlálást. Elképedek, de mire összeszedném magam ő már rámolja is tele a maga nyársát.* -HÉÉÉÉ! Te csalsz! *Már nyúlok is a sonkáért, hagymáért, a paprikát azonban mindketten megfogjuk, én magam felé húzom miközben vigyorogva nézek Emmácska szemeibe, az enyémekben ott a kihívás. Ám amikor beszállna a harcba, elengedem a paprikát és belemarkolok a maradékba, egyszerre több mindent is felszedve. Ördögi vigyorgást próbálok alkotni az arcomra, nem tudom mennyire sikerül.* -Nyertem! Hehehehehe!
Tudjátok rendkívüli mód nehéz valakire nem úgy nézni, ahogyan igazából nézhetnél. Legszívesebben össze-vissza csókolgatnám. Legszívesebben felkönyökölnék a térdeimre és csillogó szemmel hallgatnám minden egyes szavát, mintha csak innám őket, mint valami próféciát. Ez lenne a legjobb és még sem tehetem meg, mert akkor tudná, hogy mit érzek. Így úgy kell odafigyelnem rá, mint egy jó barát, aki tényleg csupán egy barát és semmi több, aki tényleg nem akar ennél többet a másiktól, aki nem szeretné legszívesebben magához vonni és jól megölelgetni, hogy elmúljon az a rejtett szomorúság az arcáról, mert én látom ám, hogy ott van. Mosolyog és jól érzi magát velem, mint mindig, de attól még a háttérben ott bujkál az a kósza is érzés, az a fájdalom, amit Dana okozhatott neki és amit egyelőre még nem szedhetek ki belőle, mert időt kell adnom neki, hogy rendbe tegye magában és majd akkor tudja elmondani. Talán nem is fontos, talán nem is olyan égbekiáltó a baj, de... ettől még ugyanúgy kíváncsi vagyok, még ha segíteni csak egy öleléssel tudnék is, hogy mi lehet a baj, hogy mi sikerült félre, hogy vajon... vajon letesz-e Danáról végre, volt-e akkora a törést, már ha törésről van szó egyáltalán. - Majd bevetek pár trükköt, hogy több legyen az Asztronómia rajongó, mint eddig volt. - és remélhetőleg sikert is érek el, főleg a ő is így biztat. Tudom jól, hogy a csillagászat nem épp az a tantárgy, amiért a diákok oda vannak. Persze akadnak kivételek, de a legtöbben jobban szeretik a látványos mágiákat, ahol kevesebb az elmélet és jóval több a gyakorlat, a varázslás és a látvány elem. Nem csoda, hogy a legtöbben a bűbájtanért vannak oda és minden második diák auror szeretne lenni úgy az első két évében, aztán persze jobban átgondolják és van olyan, aki inkább átoktörő, vagy ereklyevadász pálya mellett dönt, de mint tudjuk azok sem kevésbé látványosak és izgalmasak. Azok, akik a tudományok után érdeklődnek mindig kevesebben vannak. Ilyesmihez azért jóval finomabb és elmélkedőbb elmére van szükség, épp ezért nincsenek túlságosan sokan azok, akik ilyen pályára lépnének. A nagy látványos álfelháborodását látva persze, hogy elnevetem magamat. Jó látni, hogy ilyen viccesen közelíti meg a dolgot, hiszen én is csak vicceltem. Szeretem Max kis tudálékos stílusát. Tényleg annyi mindent tud az emberekről, mint egy öreg néni, még ha a nagy részét csak a pletykák miatt is, de ettől még így van. Amit hall azt elraktározza és szerintem tényleg képes lenne még nekem is összehozni valami jó partit, ha nagyon megkérném rá, csak hát... mégis ki lehetne nekem igazán jó, ha egyszer a szívem máshoz húz? - Pedig lehet, hogy ez is olyan, mint a... nem szeretem ételek. Ahogy felnősz van, hogy olyasmit is megkedvelsz, amit előtte nem ettél volna meg semmi pénzért, talán már szeretsz korcsolyázni, vagy velem szeretnél. Bűn lenne meg se próbálni. - ciccegve csóválom a fejemet, csak hogy érezze milyen hatalmas nagy hibát követ el. Én imádok korizni, korizni jó dolog, és nem is esik az ember el, ha odafigyel azért kicsit. Egyáltalán nem veszélyes, és ha belejössz egy élmény ahogyan suhansz a jégen. Soha sem voltam egy kimondottan sportos alkat, de valahogy a korcsolya mindig is tetszett nekem, olyan jó lenne vele is megszerettetni, egy újabb közös pont lenne. - Kecsegtető a játék lehetősége. - mosolyodom el, miközben a pálcámmal intek is, hogy a közelben a földön heverő ágak közül magunkhoz invitáljam azt a kettőt, ami a célra alkalmas lehet, útközben pedig még ki is hegyesítik magukat. Finoman lebegtetve teszem le őket a pokrócra az ételek mellé, amiket Max pakol elő idő közben. Már ettől is csöpög a nyálam, mi lesz itt, ha még el is kezdenek sülni az ételek és jönnek a plusz fantasztikus illatok? - Hát akkor... három... kettő... - és kihagyom az egyet már nyúlok is azért, ami elsőre megtetszik. A szép méretes sonka darab, aztán egy kis hagyma és paprika, majd jöhet a szalonna, amit a konyháról hoztam, no meg pástétom, jól szárított, hogy ne essen le, egy kis paradicsom... nyúlkálok veszettül, pedig tényleg sok minden van, de így sokkal szórakoztatóbb.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Egy kicsit elfelejtem Danácskát, vagy Danát ahogy ő kérte, hogy szólítsam. Ezt már akkor sem értettem, hiszen a becézéssel csak kedveskedni akartam, neki mégsem tetszett. Talán úgy érezte, hogy ezzel lekislányosítom, ellenben Emmácska még soha nem szólt amiatt, hogy Emmácskának hívom, pedig ő aztán Danához képest tényleg kislány, már ami a bájos lelkét illeti. Mindegy is, ezen most nem gondolkodom, a mai napot Emmácskával töltöm és azt szeretném ha minél jobban érezné magát, ez a feltöltődés jót tesz majd neki az iskolai napokra. Szélesre húzom a szám örömömben, hogy sikerült lebeszélnem az önmegtartóztatásról, szó se róla alaposan kitettem magamért és elég nagy kísértés a kosaram tartalma, egyébiránt Emmácska szeret enni és én szeretem nézni ahogy eszik. Olyan jóízűen tud falatozni, hogy a nyálam is kicsordul a látványától és ha addig nem volt étvágyam, ő meghozza. Emmácska sosem volt botvékony de nem is állna neki jól, el sem tudnám képzelni olyan modell alkattal mint amilyen Danának van, más lenne a mosolya is, nekem pedig a mostani tetszik. A teás megjegyzésére csak szégyenlősen behúzom a nyakam a vállaim közé, való igaz, hogy mindenről az evés jut eszembe, ennek ellenére soha nem zabálok és nem tömöm magam degeszre, mindenből inkább csak kóstolgatok, szeretem élvezni az ízeket és tényleg a legtöbb tevékenységhez evést társítok. Még nem látszik rajtam, de lehet, hogy néhány év múlva pocakos leszek, akkor aztán fájhat a fejem de addig nem foglalkozom ilyen gondolatokkal. Most inkább Emmácska öröme fontos és ehhez hozzátartozik a tanítás is, hogy jól érezze magát, hogy büszke lehessen magára amiért megszeretteti a diákokkal a csillagokat. * -Biztosan megkedvelik, egy ilyen mosolygós kedves tanárnéninek nem lehet ellenállni. *Jó látni, hogy visszatért a lelkesedése és az önbizalma ami egy kicsit megingott. Szereti az asztronómiát, a diákokkal való sikertelenség pedig elhomályosította volna ezt a szeretetet, én pedig nem akarom szomorúnak látni. Emmácska nevetésre és boldogságra termett, én pedig azért vagyok, hogy mindezt megtartsam benne, imádom amikor mosolyog és szerencsére ha velem van a legtöbbször ezt teszi, nem hiszem azonban, hogy ez pusztán nekem köszönhető, alapjában véve ilyen, nekem csak néha kell egy kicsit megbökdösnöm a mosoly oldali lelkét. Az asztronómia nem annyira látványos amikor elméletben tanítják, de így van ez a növénytannal is, a száraz adatok senkit nem dobnak fel, ellenben ha látják melyik növény hogyan bújik ki a földből és milyen érdekes virágokat növeszt, már egészen más, arról nem is beszélve, hogy milyen hatásuk lehet ha megfelelően vannak gondozva és nem veszítik el a bűverejüket. A diákok szeretik a látványt könnyebb is úgy megjegyezni bármit ha látják a lényeget, az asztronómia is érdekes ha a csillagokat nézik, hiszen azoknak is vannak hatásaik a földi életünkre. A különböző ritka csillagállások néha nagyon be tudnak kavarni csak épp senki nem tud róluk.* -Idős néni éééén? Aúúúúú! Ez fájt. *Mosolyog, persze viccelődik, meg oldalba is bők, gonoszul – ez a legnagyobb gonoszság ami kitelik tőlem – nem árulom el, hogy mi fájt jobban, a kijelentése vagy az oldalba bökése. Persze biztosan nem fogja a fejét fogni ijedtében, ismer már, tudja, hogy csak viccelődöm, nem mellesleg a mosolyomat sem tudom sokáig visszatartani. Ráhagyom hát, hogy szóljon pár szót a boltom érdekében, úgy sem tudnám lebeszélni róla, de ha neki örömet okoz, hogy segíthet nekem, nem is akarom. * -Jó, ez nem alku, é-é-é-én nem hiszem, hogy valaha felveszek a lábamra korcsolyát. *Rázom a fejem veszettül, nincs az az isten, hogy két bizonytalan fémlécre álljak. Nem tudom minek kellene történnie ahhoz, hogy mégis megtegyem, persze Emmácska igen kiváló és erős meggyőző jellemmel büszkélkedhet, én pedig sosem tudtam neki nemet mondani. Amíg nem kezd el győzködni nyert ügyem van és elfelejthetem a korcsolyázást, de amint beveti magát, elvesztem. * -Kezdhetünk ABC sorrend szerint, de mehetünk érkezési sorrend szerint is, ahogy kikerült a kosárból. esetleg játszhatunk is ha van kedved, bár az étellel nem illik játszani, ez esetben kivételt tehetünk. Aki kapja marja. Hmmm? *Már ki is pakoltam, tervezés nélkül, mégis szinte sorba rakva a finomságokat. Persze kell egy kis tábortűz is amit néhány pálca suhintással megoldok. fel sem kell állnom, hogy vékonyabb és vastagabb ágak odarepüljenek hozzánk, tisztes távolban a takarótól, mert ugye nem szeretnénk ha felgyulladna az ideiglenes asztalunk. Tüzet is gyújtok pillanatok alatt, a nyársakat azonban Emmácskára hagyom.* -Ha lennél olyan kedves Emmácska, gondoskodnál nyársakról? Jó hosszúak legyenek, hogy elérjenek a tűzig. Utána együtt tűzünk fel mindent, amit éppen érünk. *Abban reménykedem, hogy egy kis harc alakul majd ki a finomabb falatokért, nem mintha nem lenne elég akár három vacsorára is, de így izgalmasabb.*
Oh eszem ágában sincs ezt a jó napot már az elején tönkre tenni. Szeretném, ha élveznénk és persze, ha az ő kedve is jobb lenne, de ehhez az kell, hogy most ne beszéljünk Danáról. Na persze ettől még fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mi is történt, miért nem jött el és persze, hogy mi történt az elmúlt napokban. Nem arról van szó, hogy rosszat akarnék hallani róluk, mert attól érezném magamat jobban, de az biztos, hogy valami van és hogy Dana megbántotta Maxet, ha nem így lenne, nem lett volna az elején elkenődve. Azért az mégis jó érzés, hogy közben ha velem van, akkor ez legalább elmúlik és láthatóan jobban érzi már magát pillanatok múlva. Sétálunk egy nagyot, eszünk egy jót és kieresztjük a gőzt, azt hiszem ez mindkettőnknek nagyon jót fog tenni és mindenképpen máskor is meg kell még ismételnünk. - Hát jó, akkor ez esetben hiszek neked, és bátran kóstolom meg azt a sok finomságot, amit hoztál. - mosoly szökik az arcomra tudom, hogy igazat mond. Nem olyan típus, aki azért mondana valótlant, hogy jobb legyen a kedvem. Egyébként sem volt soha sem az a legfőbb vágyam, hogy nádszálkisasszony legyek, szerintem nem is igen illene az arcberendezésemhez. Jó nekem így, tényleg jó. Szeretem az alakomat, nem gondolnám, hogy jól állna nekem az a fajta darázsderék, ami Danának van. Az én arcomat az teszi pezsgővé, mosolygóssá, hogy egy kicsit teltebb és nem olyan csontos. Furcsa is lenne másképp tükörbe nézni. - Tea és keksz, nem te lennél, ha nem ez lett volna a vége. - nevetem el magamat. Az ötlet egyébként tényleg remek, láthatja a lelkesedésemet, már pörögnek a fogaskerekek is az agyamban. - Felvetem a tanári karban, az igazgató biztosan rábólint, a diákok pedig talán jobban megkedvelik a csillagokat. - mosolyodom el most már igazán lelkesen. Az asztronómia nem olyasmi, ami általában leköti a diákokat és ennek egyszerű oka van. Nem izgalmas, nem kell hozzá varázsolni sem, csak szimplán tanulni, megismerni a csillagok állását, amiből sok mindent megtudhatunk, de mindez nem olyan látványos, mint mondjuk a bűbájtan, épp e miatt nem is szokott olyan túlságosan sokakat vonzani. Én mondjuk nem is várom, hogy annyi rajongója legyen a tantárgynak, mint a sötét varázslatok kivédésének, csak az a fő, hogy akik kedvelik a csillagokat, na ők tényleg igazán oda legyenek értük és ha ezzel a kis akcióval még többeknek megmutathatom milyen remek szórakozás, hát csak még boldogabb leszek. - Mégis mi bajom lenne belőle Max? Ne legyél olyan aggodalmas, mint az idős nénik. - szórakozott mosollyal bököm oldalba, miközben sétálunk le a kis patakhoz. Néha tényleg jobban tud aggódni, mint az idős nénikék, pedig neki aztán még nem kellene úgy viselkednie, bőven van ideje átmenni pletykásba. Azért persze jól esik, hogy aggódik értem, de nem üthetem meg a bokámat azzal, ha ajánlok egy boltot és még össze is barátkozhat Bimba professzorral, sok közös témájuk lenne annyi biztos. - Akkor jól emlékeztem, eljövünk télen is és ez szerintem tökéletes alku. Hóembert a korcsolyáért cserébe, csodás hóemberünk lesz! A jeget meg majd egy kicsit kipárnázzuk, hogy ne ess olyan nagyot, vagy a hátsódat. - széles mosollyal nevetem el magamat. Végül is meg lehet oldani, hogy ne legen baja az esésekkel, és persze segíthetek neki, hogy ne essen eleve túlságosan nagyokat. Én azért jobb vagyok benne, tudom őt tartani annyira, hogy minél kisebb legyen az esési faktor. - No mit mondasz, mivel kezdjünk? - ő hozott több mindent, de talán először rakhatnánk tüzet és kell nyárs is, aztán válogathatunk, hogy mit milyen sorrendben szúrjunk fel. Annyi biztos, hogy igazán finom lesz, már most tudom, mintha be akarna férkőzni már előre az orromba a sok finom illat, pedig még el sem kezdtünk sütögetni.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Minden erőlködésem után amivel eltereltem a szót Danáról, már nem számítok semmilyen kikérdezésre, a boldog tudatlanok hintójában ringatom magam. mostantól csak Emmácska létezik és a kirándulás amit szeretnék a lehető legkellemesebbre alakítani. Ezért nézem ki a legszebb helyet amire csak rátalálhatunk és ezért hoztam mindenféle finomságot, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Elszállt a rossz kedvem és ezt Emmácskának köszönhetem, az ő társaságának ami mindig vidám és mókás. a megjegyzésére csak legyintek, lárifári, miért ne lenne elég egy kis futás, egyébként nem akarom felhizlalni, sőt ha így gondolja én magam veszem ki a kezéből az utolsó falatokat, másrészt Emmácska mindig csinos volt, most is az, nem hiszem, hogy egy jó kis lakoma kárt tenne az alakjában. Igazán nőies, nem olyan mint Dana, persze danácska is nőies, de ő inkább vad módon, amolyan csábítóan, Emmácska sokkal finomabb, amolyan ringató típus. Arra viszont, hogy elfogult lennék már felkapom a fejem, valóban így lenne? nem tudnék objektíven gondolkodni ha róla van szó, csupán a barátságunk miatt? * -Ez nem igaz Emmácska. Lehet, hogy bizonyos dolgokban elfogult vagyok, de a barátod is és pont ezért vagyok veled őszinte. Nem kenyerem a kegyes hazugság, azzal úgy sem tennék jót hosszú távon és én jót akarok neked. *Az, hogy némelyikük talán nem kedveli, egyrészt törvényszerű így iskolakezdéskor, hiszen nincs két egyforma érdeklődésű és mentalitású gyerek, másrészt ez szerintem meg fog változni ha jobban megismerik. Emmácskát nem lehet nem szeretni, szóval ez a megállapítás a részéről több szóra nem is érdemes. A hely gyönyörű, talán ezért jutott eszembe a diákokról az, hogy fiatalok és szerelmesek, egy csodás és kellőképpen eldugott hely nekik való, bár talán minket sem vet ki magából. Nem mondtam, hogy szervezzen csillagnézést, de jó ötlet, régen szerettem nyáron a kertben feküdni a fűben és nézni a csillagokat, igaz csak akkor amikor szomorú voltam, oda úgy is mindig egyedül mentem. Még egy lánnyal sem néztem csillagokat, ez akkoriban nem jutott eszembe, jobban szerettem a virágokról és a különböző, kedvenc növényeimről beszélni, akkor éreztem magam elememben, ahhoz értettem és azzal nem sültem volna fel. Ám egy lányt sem érdekelt a sárga kőris virágzása és a biberkéé sem. * -Hidegben is lehet csillagokat nézni, egyébként kiváló ötlet. Megmutathatnád havonkénti és az évszakonkénti változásokat. csak egy kis melegítő mágia kell és nem fáznak, de annak is megvan a szépsége. Vihetnétek forró teát meg kekszet. *Persze megint az evésen jár az eszem, de egy csillagnézős piknik….sajnos addig biztosan nem maradunk. Szeretem a csillagokat szó se róla, de nem értek hozzájuk, fogalmam sincs melyik csillagkép az amit látok, annak idején mikor a Roxfortba jártam azt hiszem csak egyszer mentem fel a csillagvizsgálóba önként és az asztronómiát fel sem vettem a tantárgyaim közé. Most tudatosul bennem milyen hülye voltam, többet találkozhattam volna Emmácskával és talán jobban felfigyel rám. Ha káromkodós lennék most megeresztenék egy cirkalmas szitkot, de jellemzően egy sem jut eszembe. Nem mintha rászorulnék de jól esik a törődése amit a boltommal kapcsolatban tervez. Ha danácska sokáig kerül még számíthatok arra, hogy fel is mond és akkor megcsappan a forgalmam, igaz, több pénzem marad. A forgalom azonban mindig jól jön.* -Tényleg megtennéd? Ez nagyon kedves tőled, de nehogy bajod legyen belőle. *Baja…mi baja lehetne? Nem tudom, de már ettől is féltem. Emmácskától az is kitelik, hogy csoportos boltlátogatást szervez az iskolában, tekintet nélkül arra, hogy tanárokról vagy diákokról van szó. Hálásan nézek rá, annyira aranyos ahogy törődik mindennel ami velem kapcsolatos, hát kívánhat az ember nála jobb barátot? Meg is érdemli azt a csodás helyet amit találtam neki, ideális a piknikhez.- -Hű? Hű de puha igen, nem ülöd el a feneked. *Nekiállok kipakolni mindent, ahogy otthon is szoktam, ügyelek arra, hogy látványnak is megfeleljen és étvágygerjesztő legyen, nem csak úgy kidobálok mindent a fehér asztalkendőre hanem szépen elrendezem színek és ízek szerint.* -Télen az erdő tényleg mesés és a patak is ahogyan a felső rétege megfagy, de alatta látni ahogy tovább csörgedezik. Olyan mintha ezüstpénzek gurulnának csillogva. Nem szeretem mert nem tudom, nekem a jég…túl csúszós és örülök ha a cipőmben meg tudok állni nemhogy két vékony fémlécen. De téged szívesen elviszlek korcsolyázni ha utána építesz velem hóembert. *Féloldalasan leülök miután mindent kiraktam és csak nézem Emmácskát, a környéket és élvezem a lágy szellőt ami épp csak frissítően csípős. Soha ennél rosszabb napot!*
Azt szokták mondani, hogy akkor vagy ügyes, ha el tudod érni, hogy egy férfi azt gondolja, hogy ő a saját szándékából tett meg valamit, miközben természetesen a te ráhatásod következménye volt. Valahol most is erről van szó, hiszen Max úgy hiszi elérte, hogy nem beszélek Danáról, pedig szimplán csak arról van szó, hogy elhessegetem a problémát és majd akkor veszem elő, amikor jobb lesz beszélni róla, amikor alkalmasabb lesz a helyzet. Ezt persze nem egyszerű megtalálni, mert ha rossz a kedve épp akkor nem kellene még jobban lerontani, amikor pedig jó, akkor nem kellene tönkretenni, de majd még meglátom. Nem lesz rövid ez a kis túra és piknik úgy sem, biztosan találok majd olyan alkalmat, mikor fel tudom hozni és amikor ki is tudom húzni belőle a válaszokat. Ez utóbbi lesz majd a nehezebb, ebben biztos vagyok. - Szóval néhány kör egy fa körül segít, hogy ne hizlalj fel? Ebben azért nem lennék olyan biztos. - széles mosollyal rázom meg a fejemet. Ahhoz több mozgás kell, de majd rákapok a reggeli futásra, vagy a jó ég tudja. Végül is nem fogok olyan sokat enni, mindenből egy keveset és már amúgy is készültem arra, hogy itt degeszre fogom enni magamat. Direkt nem vittem túlzásba a reggelit, így bőven van még hely a pocimban. - De te a barátom vagy és épp e miatt rendkívül elfogult is. Lehet, hogy vannak diákok, akik nem kedvelnek. - azért persze a mosolyomból láthatja, hogy ez csak általános visszakozás, nem akarom, hogy úgy tűnjön beképzelt vagyok, vagy elszállok itt magamtól. Szeretek tanítani és tényleg remélem is, hogy menni fog majd. Persze nem biztos, de jó hogy itt lehetek megint az ő közelében, a miatt pedig még inkább fogok igyekezni, hogy jó legyek abban, amit csinálok. Amúgy is oda vagyok a csillagokért, bár most nem látjuk őket, ellenben a kis patak és a tisztás, amit találtunk épp oly csodálatos, mintha a csillagos eget néznénk. Tényleg szép kis helyet sikerült találni, mindenképpen érdemes megjegyezni az útvonalat, hogy máskor is eljöhessünk. - Szóval szervezzek nekik csillagnézést mondjuk amíg még jó idő van valamelyik este pokrócokkal. Jó ötlet! - még ha nem is mondta ki, de attól még az. Tudom, hogy olyankor már nem mehetnek ki a diákok az udvarra, de tanári felügyelettel azért mégis csak más a dolog. Ott leszek velük, de majd engedélyt kérek Dumbledoretól, ez azért mindenképpen alapvető, e nélkül nem is szervezhetnék meg hasonló programot. Sőt esetleg majd megkérem Flotwicket, hogy csatlakozzon és valamilyen kellemes bűbájjal segítse ki a csillagnézést, amivel majd az este biztosan nem lesz olyan hűvös. Mostanában azért hiába még csak az ősz elején járunk, bőven kezd megcsappanni a hőmérséklet főleg éjszaka. - Akkor ennek örülök. Azért majd finoman reklámozom a boltodat időnként a kollégák és a diákok körében, mit szólsz? - ebből baj nem lehet, ha egy kicsivel több vevő tér be. Jó dolgok vannak nála, szépek is, tehát miért ne küldhetném be oda időnként a diákokat, no meg a tanárokat. Talán Bimba professzorral még jól meg is értené magát Max, hiszen a közös pont nagyon is meg van, a rajongás a növények irányt. Akár eszmét is cserélhetnek, talán találnának közösen megoldást Max színváltós problémájára. - Tökéletes és a hű is puha. - mosolyogva bólintok, aztán megvárom, amíg előszedi szépen a pokrócot, hogy aztán közös erővel leteríthessük a földre. Tényleg puha a fá, nem fogjuk rövid idő alatt elülni majd a hátsónkat, ettől nem kell félni. A hely pedig amúgy is kellemes. Árnyas, de egyben épp annyira be is sütnek ide a napsugarak, hogy azért ne legyen túl sötét és kicsit melengessenek is. - Tökéletes! Szívesen eljönnék máskor is, télen biztosan mesés, amikor mindent beborít a hó, de akár korizhatunk is a tavon, vagy még mindig nem szereted? - közben persze én is elkezdek előpakolni a saját kosaramból. Kell még tüzet gyűjteni, kell pár ág, amivel feltűzhetjük a nyárast. Örülök,hogy eljöttünk, most még kicsit Danát is elfelejtem, hogy majd őt is fel kell vetnem végül úgyis.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Azt hiszem büszke lehetek magamra, amiért sikerült elterelnem Emmácska kíváncsiságát Danáról. Nem szívesen beszéltem volna most arról a nagyon elrontott estéről, amiről először úgy hittem csak egy sima vacsora lesz, aztán kezdett romantikusra fordulni, végül pedig kész hideg zuhany volt. Ez a mi napunk, tulajdonképpen megünnepeljük, hogy Emmácska végre hazatért és úgy hiszem, végleg. Örülök neki hiszen nem kell a baglyokkal foglalkoznom, ha az iskolában tanít akkor a hétvégéket együtt tölthetjük, akár hétköznap is felkereshetem ha beengednek hozzá, és bármikor bármit megbeszélhetünk. Persze mindezt csak addig amíg nem csap le rá valamelyik jóképű, magabiztos és sármos tanár, mert akkor minden bizonnyal kevesebb időt tölthetünk együtt, de nekem már az is jó, ha boldognak látom.* -Dehogy, én nem….jó, majd körbekergetlek pár fa körül. *Vigyorgásom kissé idétlenre sikeredik de addig jó amíg nem tudok róla, valójában sosem tudok róla, nem szoktam tükörbe nézni miközben másra vigyorgok, szóval fogalmam sincs, hogy mennyire idétlen tudok lenni. A séta közben a vigyor eltűnik, inkább csak bambulok, nézem a tájat ami körülvesz minket és keresem a megfelelő helyet, a csend nem mélyül el közöttünk kínosan, elég ha csak egymás mellett vagyunk, olyan harmonikus, és mióta Dana témája kikerült a képből, érdekes módon nem is gondolok rá. Csak egyszer jut eszembe mikor elképzelem őt ide az erdőbe, de ez is eléggé illékony kép, hiszen Dana nem ilyen helyre való. Ellenben Emmácska láthatóan jól érzi magát, nem érdekli amikor letérünk az ösvényről és szinte térdig gázolunk a fűben, hogy néhány bokor ága belekapaszkodik a ruhájába, épp csak egy kicsit, még egy szálat sem húznak ki az anyagból. * -Én mindig bíztam benned Emmácska, te okos nő vagy és kedves, és ötletes. Minden diák ilyen tanárról álmodik, most végre kaptak egyet. *Vonom meg a vállam mintha egyáltalán nem lenne fontos amit mondtam, pedig az. Emmácskának most egy kicsit halványodott az önbizalma de ez természetes, hiszen olyan dologba fogott bele amit még nem csinált. Nem kis meló egy csapat gyereket és kamaszt arra ösztönözni, hogy tanuljon és figyeljen, el kell nyernie az érdeklődésüket és az elején ez senkinek sem megy, még bennük vannak a nyári emlékek és persze kis kivétellel utálnak tanulni. Emmácska viszont biztosan kitűnően veszi majd az akadályokat, nem kétséges, hogy mindenki kedvence lesz amint jobban megismerik, csak időt kell hagyni nekik. A hely amit kinéztem magunknak olyan tökéletes mint Emmácska, van hely bőven, mégis körbeölelnek minket a bokrok és a patak is közel van, innen már látni is lehet. Többször is eljöhetünk ide, akár lehetne a mi helyünk is.* -Szerintem megszeretik. Biztosan rá fogsz jönni mi az ami felkelti az érdeklődésüket. Kamaszok, szerelmesek…hhmmmmm…régen aggódtam, de ma már nem. Van egy állandó vevőköröm, nem nagy, de arra elég, hogy ha szűkösen is de megéljek belőle. Nincsenek nagy igényeim. *Dana fizetését is épp csak ki tudom fizetni, de ő azért csinál forgalmat, persze nem a növényeimmel. Ha ő nem lenne és elesnék attól a bevételtől amit ő bonyolít le, akkor pont megint egálban lennék. Azt legalább sikerült elérnem, hogy néhányan visszajárjanak, azért is utazom el Londonba néha, hogy beszerezzek nekik olyan dolgokat amiket nem egyszerű, persze ehhez néha be kell mennem a Zsebpiszok közbe is. Fura figurák járnak oda, sötétedés után nem is megyek, persze a Zsebpiszok közben soha nincs elég világos. Megállok és elhúzom a karomat Emmácskától, de csak azért, hogy letegyem a kosaramat és elővegyem a takarót amire majd leülünk. Ha nem tette még le addig a kosarát akkor érte nyúlok és az enyém mellé teszem, majd a takaró egyik felét cserélem be rá.* -Ha megfelel itt neked, segíthetnél leteríteni….vagy menjünk kicsit arrébb? *Körbenézek, még felfelé és a fák koronáinak irányába, a nap fénye már nem olyan erős mint nyár derekán, és a lombok is elsoványodtak, de még adnak néhol árnyékot, a moha és a lehullott levelek pedig elég puhává teszik a talajt, Emmácska fenekét nem fogja semmi sem nyomni.* -Na, tetszik itt? Még nem jártam erre, de persze nem volt kivel. Ha gondolod többször is eljöhetünk, biztosan télen is szép, akkor persze nem ülünk majd le a földre, de hozhatunk sátrat ahol megmelegedhetünk a hógolyózás után. *Ha jó itt akkor leteríthetjük a takarót és elkezdhetem kipakolni a kosaramat, természetesen egy fehér asztalkendőre, nem ám mindjárt a takaróra. Így olyan mintha egy alacsony asztal lenne középen, de akár asztalt is varázsolhatok, úgy kényelmesebb.*
Ismer már annyira, hogy tudok tapintatos lenni, ha arra van szükség, ám nem tudok az lenni a végtelenségig. Egy idő után úgy sem tudom majd megállni, hogy ne kérdezzek rá, hogy mi történt vele pontosan, mert hogy valami igen, azt minden rezdüléséből érezni lehet. Danával nem sülhettek el jól a dolgok, azért jött egyedül, másra nem tudok gondolni, de nem tudom, hogy mi történhetett pontosan. Mégis valahogy segíteni szeretnék neki, ha tudok egyáltalán. Néha az is jól tud esni az embernek, ha elmondhatja valakinek a búját-bánatát, még ha nem is tudunk rajta segíteni. Persze tudom, hogy jelenleg nem szívesen terhelne effélével és nem is akarja rontani a hangulatot, de úgy sem fogja tudni felhőtlenül jól érezni magát addig, amíg el nem meséli nekem. Maximum vagyok annyira figyelmes, hogy ne akarjam minden áron kihúzni belőle a dolgot, hiszen annak tényleg nem lenne értelme, ha elrontanánk a hangulatot már most az elején valami kellemetlen témával. Nem, egyelőre még nem feszegetem, foglalkozzunk mással, az étellel teszem azt, hiszen abból most is jól fel van pakolva, ami cseppet sem lep meg, és már előre látom, hogy megint degeszre fogom enni magamat. - Egyszer úgyis felhizlalsz igaz? - mosolyodom el, hiszen csak ugratom őt. Tudom, hogy nem azért hozott ennyi mindent, mert rosszat akarna nekem, erről szó sincs, tisztában vagyok vele, egyébként is szeretem az ételeit. - De ne aggódj, tudom, hogy nem akarsz rosszat, és imádok mindent, amit készítesz. Mindenből majd egy kicsit kóstolunk, és amúgy is sétálunk sokat, le fogjunk tudni mozogni. - teszem még hozzá gyorsan, hogy tényleg érezze, hogy csak viccelek vele és nem akarok neki még véletlenül sem semmi rosszat. Főleg nem ebben a helyzetben, hiszen amúgy is tudom, hogy valami nyomja a lelkét, nem szeretném, ha e miatt véletlenül is rosszul érezné magát, mert most mondjuk nem érti a tréfát. Jól érezni jöttünk magunkat és én is ezt teszem most, élvezve a napsütést, a madarak csicsergését, a jó időt. Szerencsénk van tökéletes az idő, szikrázón süt a nap és nem jósoltak esőt sem mára. Nem hiszem, hogy bármi rosszul alakulna ma, hacsak a hangulatunkat nem vágja fuccsra az esetleges Dana téma, de az még odébb van. - Szóval ilyennek látsz? Annak, aki mindent megold? Tudod Max... én sem vagyok ám mindig olyan tökéletes, de jól esik, hogy bízol bennem. - mosolyodom el a végére, bár ez most még sem olyan erőteljes, mint eddig. Nem miatta van, egyszerűen csak... nem is tudom, sokszor úgy érzem ő sokkal többet lát bennem, mint ami meg van igazából. Ez persze nem baj, de szeretném, ha érezné, hogy nagyon sokat számít nekem a támogatása és a társasága is. Nem akarom, hogy úgy gondolja mindent megoldok egyedül és rá már esetleg nincs is szükség, mert egyébként is minden jól van úgy... ahogy van. Szeretném, ha érezné, hogy fontos nekem és hogy nem vagyok én olyan erős és határozott, hogy nélküle is mindig boldoguljak. Nem azért mentem el Londonba sem, hogy bizonyítsak, csak hát... úgy valahogy egyszerűbbnek tűnt átvészelni ezt a kellemetlen helyzetet, amibe csöppentem. Követem természetesen kérdés nélkül őt, amikor kicsit arrébb von, hogy irányt váltsunk. Én is kiszúrom most már a patakot és sejtem, hogy azt szeretné megnézni. Dana tényleg nem illene ide... nem is értettem, hogy miért gondolt rá, hogy elhívná. Nem passzol az efféle környezetbe, kicsit sem. - Tanárszemmel azért más ám, de egyébként tényleg nem vészes, csak mégis jól szeretnék teljesíteni. Rajtam múlik, hogy megszeretik-e egyáltalán a csillagokat, azért ez elég nagy teher. Te nem szoktál aggódni sosem a boltod miatt? - hiszen imádja a növényeit és valahol azon múlik, hogy egy vevő visszatér-e, hogy milyen benyomást tesz rá, hogy mennyire figyel oda, milyen az áruja, mennyire ért ahhoz, amit csinál. Tudom, hogy a kis bolt nem olyan forgalmas, mint mondjuk Zonkó csodabazárja, de azért megszerettetheti másokkal is a növényeket, velem is megszerettette, pedig régen mindig mással foglalkoztam és mégis... legutóbb én vittem neki virágot. Ha szeretsz valakit, akkor meglátod abban is a csodát, amiért ő van oda. Ez már csak így megy.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Emlékszem az első napra amikor megláttam, ugyanilyen csodásan sütött a nap, bár a nyár már elszaladt, de azért volt még fénye. Természetesen nem elsőben volt, felsőbb osztályban amikor már azért megnéztem a lányokat és konstatáltam, hogy ő a legszebb. Olyan édes volt az egyenruhában és a faluban a piros pulcsijában, amikor a barátnőivel csacsogott és közben Bagoly Bertie drazsét szegetett. Valamin nagyon nevettek, Emmácska már akkor is ilyen nevetős volt és a kacagásának hangja úgy csilingelt mint egy csengettyű a karácsonyfán. Egyetlen pillanat alatt elvesztem. Ahogy mosolyogva közeledik felém ezt a pillanatot juttatja eszembe, a szerelmem nem teljesült be, de a kudarc okozta fájdalmat nagy mértékben enyhítette a barátsága. Emmácska csupa szív, míg Dana inkább kerül engem, talán csak azért mert nem tudja mit mondjon, de azóta volt alkalmam tiszta fejjel végiggondolni a történteket és rá kellett jönnöm, hogy a hibát ott követtem el amikor kvázi szerelmet vallottam neki. A kérdés, hogy miért ijesztette el mindez? Danát szeretni lehet, szeretni kell, ő csodás nő, mégis az utóbbi napokban szinte észre sem vett, mintha átnézett volna rajtam. Mindezt azonban nem mondhatom el Emmácskának, a mai nap arról kell szóljon, hogy jól érzi magát és jókat beszélgetünk, csak a gondos témaválasztás a titka mindennek. * -Biztosan. *Mosolygok vissza bár nem hiszek abban amiről próbálom meggyőzni. Inkább tudatosan és határozottan a mai napra és a hozzá tartozó dolgokra koncentrálok, úgy is mint az étel a kosaramban. Igen, talán túlságosan is gondoskodó vagyok, de úgy vélem ez nem változtat férfiatlanná, csupán a nő kívánságait és vágyait, a jólétét tartom szeme előtt, Emmácska pedig szeret enni, szereti a finomságokat és nem érdekli, hogy melyik étel hizlal vagy melyik nem. Sosem válogatott, ezzel egyszersmind elismerte, hogy jó vagyok a konyhában, bár a nagyját azért nem én készítem, csak jól tudok válogatni. Azért persze a megjegyzésére zavarba jövök egy kicsit. Túlzásba vittem talán? Fél osztálynyira? Az sok. Zavaromban megdörzsölöm a szakállamat, kicsit serceg a hangom mellett, míg elgondolkodva mentegetem magam.* -Ó, talán igen, egy kicsit sok….vagy még sem….én csak, persze nem kell mindent megennünk, csak gondoltam legyen választási lehetőség. Mindenből egy kicsit, válogathatsz Emmácska. *Inkább menjünk. Azt ugyan még nem tudom pontosan hova, de biztosan találunk kellően kellemes helyet ahol nem zavarja meg senki a napunkat. A karomat nyújtom felé és halkan nevetgélek a pukedlin amit cserébe kapok. Hát nem bájos? Ezt is olyan kecsességgel tudja előadni mint egy balerina. Vezetem az ösvényen és magamba fordulva nézem az utat, közben azon merengek merre is menjünk, élvezem a késő nyári szellőt, a kellemes langymeleg napok talán utolsóját. A köztünk lévő csend inkább harmonikus semmint kínos, egyszerűen csak jó és élvezzük egymás társaságát anélkül, hogy bármilyen témába beleugranánk. ha majd lesz mondanivalója bármelyikünknek is, elő fog kerülni. Dana jut eszembe, most, hogy itt sétálok az erdőben Emmácskával, próbálom Danát is ideképzelni, de nem sikerül. A mindig tipptop, csinos, elegáns nő, a magas sarkújában nem az erdőbe való, inkább valamelyik talárdivatszalonba. * -Hmmm? Tanítani? Ja igen. Nehéz? Neked Emmácska semmi sem lehet nehéz, te mindent megoldasz. *Szerencsére nem bambultam el annyira, hogy ne figyeljek a szavaira, csak váratlanul ért, hogy megszólalt. Nem tudom miről beszél, sosem okítottam gyerekeket, a boltba sem igen szoktak betévedni, elvégre ők még az édességet és a kalandot keresik, nem a növényeket. Pedig sokat mondhatnék róluk, talán hasznát is vennék az iskolában, de még senkinek nem jutott eszébe ilyesfajta tanulmányi kirándulás, a Roxfort úgy is bővelkedik a különböző növényekben, felesleges lenne. Emmácska azonban hihetetlenül empatikus, biztosan boldogul a legkisebbekkel és a legnagyobbakkal is. Nem sokára meglátok egy kis tisztást, vagy legalábbis egy részét, mert kissé lejt, valószínűleg ott csobog az a kis patakocska amit pár perce lehet hallani, de látni nem. Úgy látszik mi az erdő egy dombos részén sétálunk, a patak pedig valahol kicsit lejjebb. talán érdemes lenne megnézni. Finoman magamhoz húzom Emmácskát, hogy irányt változtassunk. Az ösvény elkanyarodik de mi letérünk róla, a fű magasabbra nyúlik, bokrok szegélyezik utunkat, melyek körbeveszik a fákat, kivéve azon a kis helyen amit kinéztem magunknak.* -Biztosan mindenki elbizonytalanodik az első hetekben, de a diákok nem olyan rémesek ám, mi sem voltunk azok. *Emmácska sokat járt könyvtárba és a csillagvizsgálóba is, én inkább az üvegházakban töltöttem el az időmet, sosem volt közös témánk, talán ez volt a bajok egyike amiért nem történt meg aminek szerintem meg kellett volna történnie. Furcsa, hogy most mindig Emmácskára gondolok amikor itt van mellettem. *
Ismerem már őt annyira, hogy messziről látom, hogy valami nincs rendben vele, csak egyelőre még nem tudom, hogy mi lehet a baj, pedig az biztos, hogy valami nagyon is van. Bár csak képes lennék olvasni a gondolataiban, nem szeretem amikor ilyen búskomor, főleg ha el sem akarja mondani nekem, most pedig egyértelműen úgy fest, hogy inkább magában tartja a dolgot, pedig tudja jól, hogy segítek ha tudok. Bár azt hiszem most inkább azzal segítek neki, ha magában tarthatja és helyette valami másra koncentrál, a kis sétánkra mondjuk, no meg az evésre. Nem is lep meg, hogy a tényleges válasz helyett inkább az ételeket kezdi el vadul sorolni, amik a kosarában bújnak meg. Nagyjából ilyen felhozatalra számítottam, megint degeszre fogom enni magamat, de majd megpróbálok odafigyelni és mindenből tényleg csak egy keveset. Az egyik nagy előnye annak, hogy visszaköltöztem ide, hogy gyakrabban mehetek el Maxhez, bár persze talán ezek után be kéne vezetnem valami aktív mozgást is az életembe, teszem azt reggeli futás a kastély körül... mert a végén még megárt a vonalaimnak, ha túlságosan sok finomsággal vagyok körülvéve akárhányszor csak látogatóba megyek hozzá. - Reméljük a következő alkalommal majd el tud jönni. - rövid válasz és egy félmosoly. Tényleg nem kérdezek vissza, habár teljesen egyértelmű, hogy nem mond igazat. Bár persze Danából kinézi az ember, hogy csak úgy elmegy Londonba, hiába van egy leszervezett program, amire őt is várjuk, de most egyértelműen átjön a szavaiból, hogy nem erről van szó. Úgy sem hiszem, hogy meg tudom majd állni, hogy róla kérdezzek, hogy végül lépett-e valamit, de... nem most azonnal, majd keresek egy alkalmasabb pillanatot. - Tökéletes lesz és... elhozhattam volna még egy fél osztályt is, akkor is mindenki jól lakik. - széles mosollyal ugratom csak természetesen. Ő mindig ilyen szépen felpakol, Max tökéletes nagymama lenne, hiszen olyan szépen ellát mindig étellel, hogy egy panaszszavam sem lehet. Inkább attól kell félnem, hogy kipukkadok, ha túl sokat eszem. A kérdésére bólintok is azonnal és gondolkodás nélkül lépek mellé. Az egyik karomon a kosár, hogy ahhoz férjek hozzá, ami neki is szabad és könnyedén belé karolhassak. - Mehetünk... uram. - még egy szórakozott kis pukedlit is vetek, mert miért ne, ha már ilyen előzékeny és úriasan viselkedik. Max nagyon jól nevelt és figyelmes, én nem is értem, hogy mi lehet a gond Danával, hogy nem jött el. Történhetett valami és biztos, hogy nem fogom a végtelenségig bírni majd, hogy ez bizergálja a gondolataimat. Az első pár perc talán még némán telik el, ami nem baj. Sosem éreztem mellette kényelmetlenül magamat, túlságosan régen ismerem már ahhoz, hogy egy kis beálló csend gondot jelentsen. Van az a mértékű barátság, amikor már ilyesmi miatt nem zavartatod magadat, és én is így vagyok ezzel. Csak a madarakat hallgatom, a távolban talán még egy kis patak is csobog. - Gondoltad volna, hogy milyen nehéz tanítani? Furcsa most az asztal másik oldalán állni. - kezdek bele, mert nem, egyelőre még nem fogok beletenyerelni a Dana témába. Türelmesen várok, amíg el nem érjük a pillanatot, amikor megfelelő lesz, vagy amikor már nem halogathatom tovább.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Van egy olyan érzésem, hogy a fejem felett himbálódzó ágakat nem is a szél fújdogálja, hanem a sóhajaim melyeket Dana távolléte és az elmúlt napok távolságtartása hívott elő. Már az is döbbenet volt ahogy elszaladt, de azt még megértettem, bár szerintem egy romantikus szerelmi vallomás azért fontosabb minthogy a macska megkapja a vacsiját. Mindegy, talán nem is lett volna jó akkor folytatni mert a végén olyasmibe bonyolódtunk volna ami……jó lett volna nekem?? másnap pedig be sem jött, csak egy baglyot küldött, hogy ne várjam, harmadnap pedig olyan hűvös volt mint egy jégsárkány lehelete. Azt nem tudom, hogy a vásárlókkal milyen volt, bemenekültem a növényes szobámba és nekiálltam Fátyolkát ültetni, minekutána megláttam a kanárisárga hajamat az ablak üvegében visszatükröződni. És ez ment nap mint nap, pedig azt hittem, hogy jó hírekkel szolgálhatok Emmácskának, hogy végre nekem is sikerült, mégsem vagyok olyan nyámnyila, és ezek után nyugodtan foglalkozhat végre magával, mert az én szívemet lesz már aki ápolja és dédelgesse. Ühüm. Már messziről megláttam Emmácskát, minden harmadik lélegzetvételnél felnéztem, hogy lássam mikor jön. Olyan csodaszép volt, a nap már nem volt olyan fényes mint nyár derekán, de az ő feje és alakja köré aranyló glóriát font. Mosolygott, láthatóan lelkes volt és én ettől még pocsékabbul éreztem magam. Mert ha elmondom, hogy dana miért nem jön mégsem, meg fogja tudni azt is, hogy valami nem úgy történt ahogy kellett volna, rákérdez persze mert ő már csak ilyen, és akkor ki fog borulni Merlin összes bilije. Nem tehetem vele, egyszerűen nem tehetem, hogy elrontom a napját, nem ezt érdemli hiszen mindig az én boldogságomat tartotta szem előtt, viccelődött ha rossz kedvem volt, ha távol voltunk egymástól szinte naponta küldött baglyot. Nem is értem miért teszi ezt, jó persze a barátom, a legjobb, de mégis. Más már biztosan régen feladta volna vagy megunja a képemet és a szerencsétlenségemet amivel alig bukdácsolok tovább az élet rögös és izgalmas, olykor halálosan izgalmas útján. Felálltam és a legszebb…..nem, a legvidámabb mosolyomat próbáltam az arcomra festeni, integettem neki és míg oda nem ért hozzám, magamban mondogattam, hogy ma Emmácska a fontos és semmi magánügy.* -Dana nem ért rá. Valami fontos dolga akadt…izé….Londonban? *Kapom a puszikat és a röpke ölelést, így el tudom rejteni a hazugság miatti zavaromat. És még ebben sem vagyok ugye határozott, mert a hangom a végén úgy felszaladt, hogy a Griffendél ház Kövér Dámája elsárgult volna irigységében. Szerencsére gyorsan a kosárra terelődik a szó és én megkönnyebbülve, hogy végre olyasmivel foglalkozhatom amihez értek is, Emmácska orra alá dugom a kinyitott kosarat. * -Édes linzer, sajtos-köményes sós rudacska, kenyér, kalács, puding, salátának való zöldségek, májpástétom, bor, de ha vajsört szeretnél az is van, és tökös derelye. Lássuk csak mit hagytam ki? Á igen, sonka. A szalonnáddal nyársra tűzhetjük azt is és van gyöngyhagyma, mit szólsz? *Nem, nem gondolom úgy, hogy ez egy négy személyes lakoma, szerintem enni kell, hogy lehessen válogatni, persze nem kell mindent megenni, de Emmácska úgy sem tudja kihagyni, mindent meg fog kóstolni. Igazság szerint imádom amikor eszik, annyira jóízűen tud falatozni, hogy majd` az én nyálam csöppen el. Kész blamázs lenne, majdnem mint a magát pattanásnak álcázó sonkamorzsa.* -Szóval akkor mehetünk? Jól fogod érezni magad, meglátod, Danával pedig majd találkozol később. *Ha nem ellenkezik, el is indulok, mégpedig úgy, hogy inkább hagyom had cipelje a kis kosarát, de én neki a karomat nyújtom, elvégre angol úriember vagyok.*
Nehéz volt eldönteni, hogy várom ezt a találkozást, vagy sem. Nem tudtam, hogy jó lesz majd, vagy rémes, mert Dana is ott lesz. Max-szel szívesen találkoztam, ez nem is volt kérdés, de úgy, hogy hármasban tegyük meg, ha ők már boldog kis párocska és én azt nézzem órákon keresztül, miközben úgy érzem a szívemet valami présgépben passzírozzák folyamatosan... Max még azt hinné, hogy nem finoman az ételek, pedig tudja, hogy imádok mindent, amihez neki köze van és biztosan most is nagyon finomakat fog hozni, de ettől még bennem volt a feszültség. Azon meg is lepődtem, amikor végül megkaptam az üzenetet, hogy hol találkozunk, de gondoltam, hogy szimplán arról lehet szó, hogy majd Dana később csatlakozik hozzánk, vagy mind ott találkozunk majd... Természetesen kétség nem fért hozzá, hogy időben érkezem és addigra megpróbálom megnyugtatni magamat, hogy legalább már ott a találkozó helyén ne látsszon, hogy egyébként valójában mennyire frászban vagyok, mert hát egyébként nagyon... nagyon-nagyon! Ismerem őt annyira, hogy olyan nagyon nem pakoltam fel magamat. A pálca elég arra, hogy legyen majd tűz és biztosítsuk a helyet is és azért a konyháról hoztam egy-két apróságot, szalonnát teszem azt és majd botot kerítünk a fák közül, vagy simán lebegtetve is lehet sütögetni, úgy még egyszerűbb, kérdés, hogy mennyire akarunk folyamatosan odakoncentrálni és mennyire akarunk mondjuk beszélgetni mellette. Még egy utolsó nagy levegőt veszek mielőtt megigazítom magamon az őszies kis együttest. Egyszerű farmer van rajtam, felül egy virágos blúz, rajta egy vékonyabb kardigán halvány mályva színben, ha esetleg hűvösebbre fordulna az idő, de a tűz mellett le is kaphatom, ha mégis melegebb lenne. Aztán emelem is a kezemet, azt amelyiken nem imbolyog egy az övénél jóval kisebb kosár, hogy intsek neki. Dana nincs itt, talán még várnunk kell rá, vagy nem is jön? Azért én inkább mindennek ellenére az utolsó percig arra számítok, hogy itt lesz majd, akkor legalább nem érzem magamat rosszul. Inkább számíts a rosszra, mint hogy csalódj nem igaz? - Szia! Hát te csak így egyedül? - mosolyodom el, talán hogy kicsit jobb kedvre is derítsem, mert akárhogy is személem őt, valahogy a hangulata nem az igazi. Ha feláll közben, akkor természetesen még két puszit is kap, annyi mindenképpen jár neki üdvözlésképpen, csak aztán sorolok be mellé és nyújtogatom a nyakat, hogy vajon mikor érkezik Dana. Az is lehet, hogy később csatlakozik, vagy a jó ég tudja, vagy... nem jön tényleg és akkor igazán jól fogom érezni magamat! Max nem, de... majd valahogy jobb kedvre derítem őt is! - Na mikkel pakoltál fel? Én hoztam egy kis szalonnát és kenyeret, de gondolom nálad rengeteg minden van. - pillantgatok a kosara felé, mintha képes lennék átlátni a tetején, ami persze lehetetlen. De már most érzem a kellemes illatokat, azt hiszem újfent csak rendesen degeszre eszem majd magamat.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Az első napokban nagyon készültem erre a mai kirándulásra, akkor még azt hittem Danácska is velünk jön, ám ő látványosan kerül engem azóta a bizonyos este óta. Akkor azt hittem minden rendbe jön és végre a helyes és általam kívánt vágányra kerül a vonatom, ám a Roxfort expressz még nem siklott ki annyira mint az én elképzeléseim. Ezek után vegyes érzésekkel pakoltam be mindent amit előző este elkészítettem vagy „megrendeltem” a manómtól. Immár csak Emmácskának kellett megfelelnem, és Dana jelenléte híján mindent rá fókuszáltam. nem tudtam milyen lesz ez a délután, de reméltem, hogy Emmácska jól érzi majd magát, ez volt az elsődleges célom. Minden mást a háttérbe szorítottam és reméltem, nem látszik majd rajtam a csalódás Danácska távolléte és az általam érthetetlennek bizonyult döntése miatt. az egész olyan szépen indult és folytatódott, nem tudtam mi a gond, hiszen végül is szerelmet vallottam neki, és melyik nő az aki ezt a romantikus vallomást nem értékeli? Nem jutottam napirendre a történtek felett, azóta is egy nagy katyvasz volt a fejem, de mindezt nem akartam Emmácska előtt feltárni, már csak azért sem mert volt neki is éppen elég gondja. az iskola, új állás, új otthon – igaz ismerte elégé a falut de mégis más – és az új problémák melyeket a diákok nyomtak vagy fognak nyomni az orra alá. Emmácska szerintem remek tanár, de talán a kirándulásunk idejéig még nem rázódott bele az új szerepébe, ezért aggódtam és reméltem, hogy amit elterveztem, az segíteni fog neki. Az én gondjaimat háttérbe szorítottam, amennyire lehetséges és csak Emmácska boldogságára koncentráltam. megbeszéltük ugyan, hogy merre és meddig, de azért küldtem neki egy baglyot a végső tervezettel, miszerint a megjelölt időpontban a birtok kapujánál várok rá és onnan indulunk majd el az erdőbe. Nem a Tiltott Rengetegbe. Ahogy üzentem is, pontosan ott és akkor álltam meg a hatalmas, megbűvölt kovácsoltvas kapu előtt amikorra ígértem. Hétköznapi ruha volt rajtam, vászonnadrág, kényelmes cipő, ing és mellény. A piknikes kosaram tetején ott lógott a köpenyem, a hajam természetes barnán csillogott a kései, őszi napfényben, a kosárban pedig sokféle finomság várta, hogy kettesben elfogyasszuk. Édes és sós sütemények, kenyerek, kalács és sonka, angol puding, májpástétom, zöldségek és gyümölcsök. Egy üveg finom, édes bor, vajsör és tökös derelye. Rövid szakállamat dörzsölgetve várakoztam Emmácskára a kapu előtt, egy térdig érő szürke kövön ücsörögve, miközben az ösvény menti fák lehajló ágai a kivételesen saját színükben pompázó hajamat verdesték.*
