2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Tökéletesen utánozod! - nem tudok megállni egy elfojtott kuncogást. Mintha csak amúgy attól félnék, hogy Madame Pomfrey meghallja, pedig az biztos, hogy nincs itt, nem bújt meg valamelyik fa, vagy bokor mögött, hogy kihallgassa mikor mondjuk ki a nevét ne adj isten. Egyébként is jóindulatú nő, mindig is az volt, de az tény, hogy e mellett rendkívül szigorú is tud lenni. Néha még McGalagonyt is túlszárnyalja, pedig az aztán nagy szó! - Ha nem sikerül kicsikarnom belőled egy mosolyt Max, a végén még morcos leszek. - mosolyogva csóválom a fejemet, mert láthatóan ő még mindig olyan nagyon rossz kedvű, amiért kissé sikerült eláznunk és nem volt tökéletes ez a nap, de hát nem lehet minden nap tökéletes nem igaz? Azért annyira vészes sem volt. Én jól éreztem magamat, jót beszélgettünk, nevettem is sokat és lehet hogy volt benne egy kis baki, de... végül is lehetett volna rosszabb is. Nem, azt most hirtelen nem tudom, hogyan, de biztosan lehetett volna rosszabb is. A kaja amúgy is finom volt és... megúsztuk a csókeseteket is, ami talán pont az lett volna, ami kellemetlenebbé teszi ezt az egészet. - Egy kis náthába azért még nem halok bele, de jól esik, hogy aggódsz értem. - a mosolyát viszonozom, legalább megjelent végre, még ha talán nem is olyan őszinte, mint aminek örülnék, de azt hiszem már ez is valami. Nem várhatok el tőle egyszerre túl sokat. Ha már nem azon kesereg, ami történt, az nekem már mindenképpen előrelépésnek számít. - Mit szólnál, ha a következő hétvége Londonról szólna? - legalább túl lennék rajta. Az a kiállítás amúgy is úgy emlékszem, hogy mostanában lesz, bár nem tudom a pontos időpontot, de szeretném már lekapni azt a bizonyos ragtapaszt. - Tetszett ez a nap Max, tényleg tetszett, utána nézek mikor lesz a kiállítás pontosan. - a mosolyom nem csökken, talán csak egy egész enyhe rejtett aggodalom kúszik az arcomra, de szinte alig érzékelhető, ő se nagyon szúrhatja ki, ha nem vizsgál annyira erőteljesen és azt azért nem hiszem. Túlságosan a saját gondolataival van most elfoglalva. Az ölelést én magam is viszonozom, sőt ha nem tenné, én kezdeményezném, ahogyan a puszit is. Jól magamhoz szorítom, hogy érezze tényleg minden rendbben van és rendben is lesz, ne aggódjon ilyen sokat. - Neked is Max, és igyekezz, nehogy nekem tényleg megfázz! Jövő hétvégén mindenképpen találkozunk, bárhogy is lesz. - vagyis hát bármi is lesz a program. A mosolyom nem csökken, csak figyelem, ahogyan megfordul. Pár pillanatig még követem a lépteit, csak aztán lépek be a kastélyba. Az arcomról szinte azonnal eltűnik a mosoly, csak egy halk sóhaj, aminek utat engedek, aztán nagy levegő, kihúzom magamat és elindulok szépen felfelé a lépcsőn a szobámba. Tényleg gyorsan le kellene vetkőznöm.
//Én is, én is! Max annyira cuki, meg hát ezt a páros olyan kis igazán vattacukorfelhős, imádom őket! Köszönöm a játékot, egy élmény volt! //
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Ó, igen. Idő kérdése, az is, hogy legyen merszem megint Dana szemeibe nézni és az is, hogy rá is kérdezzek mi a fene baja történt, hogy úgy elsietett. Emmácskának nem mondtam, de minden áldott nap, szinte minden percében ezen agyalok. Nem mondtam semmi rosszat, és végül is azt mondtam amit a nők annyira szeretnek hallani, Emmácska is azt javasolta, hogy valljam meg az érzéseimet Danának bátran és akkor túl leszek rajta és nem feszengek minden egyes alkalomkor amikor a közelemben van. Hát én megmondtam neki, de úgy tűnik Dana másképp működik amint a nők többsége. Nem rég már fel is adtam, hogy egyáltalán megértsem őt. Emmácskával semmi gond, őt megértem és tudom mit szeret, azt is mit akar hallani, néha persze nem azt mondom mert nem egyezik a véleményünk, de nem szoktunk összeveszni. Emmácska normálisan működik, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy Danácska bolond. Te jó ég, soha, nem, dehogy, de ő…kiszámíthatatlan. Emmácska jót akar nekem és tudom, hogy nem szereti ha szomorú vagyok, és végül is nem ronthatom el az ő jókedvét, ha már ez az egész piknik nem sikerült jól igazán. Hiába mondja, hogy jól érezte magát, azért elég randa vége lett. Mosolygok rá és egy beletörődő vállvonogatással ráhagyom amit mondott. Idő kérdése…végül is van még bőven, még harminc sem vagyok.* -Remélem is, hogy nem. Úgyis csak azt mondaná amikor meglát, mint mindig. „Már megint maga az Lilleyman? Ejnye fiam, hát sohasem tanul a hibáiból?” Aztán meg jól bebugyolálna egy büdös takaróba és büdös löttyöket itatna velem. *Madame Pomfrey hangját utánzom amennyire tudom, hallottam elégszer, de igazából nem rossz boszorkány ő, csak szigorú és mindig csak a kis páciensei érdekét nézi. Persze épp emiatt nem veszi észre a néhol túl gondos ápolást. Azon jár az agyam, hogy azt kívánom, legyek beteg és Emmácska jöjjön el hozzám és ápoljon és borogassa a homlokomat és üljön az ágyam szélén. Anyám óta senki nem gondoskodott rólam, még Dana sem amikor beteg voltam. Csak főzött egy teát és bezárta a boltot aznapra. * -Szeretném ha már évek múlva lenne. *Nem sikerül megbarátkoznom a gondolattal, hogy ez a piknik tényleg olyan jó volt ahogy Emmácska mondja és bizonygatja. Csak egy félmosolyra futja, abból is a hitetlenkedőre. A következő kirándulásunkra nagyon fel fogok készülni, minden akadályt beszámítok, lesz sátrunk és egy egész konyha benne, és pihenő rész is nagy és széles kanapéval. Szerencse, hogy egy ekkora sátrat nem bájitallal kell megbűvölni és összecsomagolni. * -Bizony. Nem akarom, hogy bajod essen Emmácska. Elég volt ennyi blamázs nekem mára. *Szélesebbre húzom a mosolyt és közben a tekintetemmel az ég felé bökök, hogy tudja mit értsen blamázs alatt, bár szerintem ezt nem kell különösebben magyaráznom. Egyébként tényleg szeretném ha kénytelen lenne eljönni azzal a büdös gyógyitallal, annak a majdnem csóknak az emléke nem múlt el nyomtalanul, csak egy időre behúzódott egy sarokba. Ezen aztán majd otthon merengeni fogok, de az is lehet, ha már nem esik az eső, akkor gyalog megyek haza és útközben öröm a fejem azon, miért érzek sajnálkozást azért mert nem valósult meg. Mindeközben elhagytuk azt a követ aminek a tetején várakoztam Emmácskára és már látom Roxfort nagy kapuját az út végén. Az eső persze már nem esik, de van egy olyan gyanúm, hogy most csak Roxfort felett nem esik, direkt.* -Mit szólsz a következő hétvégéhez? Érted jövök, vagy ha nem jó majd küldesz baglyot…..meg is érkeztünk. Azért remélem nem fogod a kéménybe írni a mai napot. Ha nem jó az iskolai koszt, szívesen küldök. Mmmmajd….majd találkozunk, remélem hamar. *Elértünk hát a kapuig, nem akaródzik elbúcsúzni, nem tudom miért de pocsékul érzem magam azért, hogy most itt hagyom a kapu előtt mint egy csomagot. Lepakolom a kosarat és mindent ami a kezemben van és esetlenül átölelem, majd egy puszit nyomok az arcára. Ezzel a puszival sokkal határozottabb vagyok és alig tart egy másodpercnél tovább. Baráti puszi. Mégis mélyen beszívom az illatát ami most már keveredik a finom esőével is, és ha nem is totojázom az arcánál tovább, azért még tovább gondolom, amibe belelilul a hajam.* -Kellemes pihenést Emmácska, örülök, hogy eljöttél velem. A csillagaid áldjanak! *Rámosolygok, majd felpakolom magam a holmimmal és hátrálni kezdek, persze azonnal meg is botlom egy kőben, de nem fordulok sarkon addig míg be nem lép a kapunk. Aztán még ha visszanéz a fogaim közé kapom menet közben a kosarat, így persze nem tudok felnézni és közben csorog a nyálam is lefelé a fogantyún, de ezt Emmácska úgy sem látja csak az integetést. A birtok határán túl sem hoppanálok, a fránya eső elállt és kutyagolhatok haza, hogy közben azon a majdnem megtörtént de igazából vágyott csókon gondolkodjak.*
//Imádom Emmácskát, nagyon cuki és remekül hozod őt, és nem győzöm megköszönni, hogy összehoztuk őket. Köszönöm a játékot és nagyon várom a következőt!! //
Azért ez szomorú, hogy nincs más, akinek szívesen főzhetne, aki jóízűen falatozná azt, amit készít, pedig istenien főz és én bármikor szívesen ennél abból, amit alkotott, sőt valószínűleg Pitypang is, bár félő, hogy sajnos a ciculi amúgy is elég sok mindent gond nélkül megenne, neki azért nehéz lenne olyasmit készíteni, ami kifejezetten nem finom. Viszont ettől még ez szomorú, mert Max rendes pasi és kedves is, olyan rémes, hogy nem talált még maga mellé valakit, aki nem olyan, mint Dana, mert hát Dana egyértelműen nagyon nem illik hozzá. Mellé olyan kell, aki kedves és figyelmes, aki gond nélkül kóstolja meg az ételeit és aki szívesen ül vele szombat este, hogy csak üljenek és beszélgessenek, nevessenek és... Igen, én szívesen megtenném, de ezt még sem tehetem csak úgy szóvá, hiszen ő nem hiszem, hogy így van ezzel. - Majd lesz más is, csak... idő kérdése. - én még mindig bízom abban, hogy talál majd magának valakit, csak ez a mai nap kavart össze bennem sok mindent. Még mindig nem értem, hogy mi történik, hiszen majdnem megcsókolt... lényegében kétszer, de nem értem, hogy vajon miért tette. A helyzet miatt volt és nem azért, mert... Oh nem akarok most ezen gondolkodni. Csak elmosolyodom és segítek neki, hogy ne érezze magát rosszul a víz miatt. Nem akarok most ezeken gondolkodni és szerintem ez neki se tenne jót. Vannak dolgok, amiken jobb tovább lépni. Fogni őket és szépen bepakolni az elménk egy elzárt hátsó szegletébe és ott hagyni őket békében, nyugodtan, mintha meg se történtek volna. Szépen elfelejtjük őket és kész. - Ne aggódj, majd én viszek neked bájitalt és nem őt küldöm. Amúgy sem hiszem, hogy a hatásköre Roxmortsig nyúlna. - vicces, ahogy már-már megijed attól, hogy a Roxfort gyógyítója esetleg őt is ágyba parancsolja és szigorú kúrára fogja. Madame Pomfrey tényleg nagyon szigorú tud lenni, de ezt mindig csak a diákok érdekében teszi, nem azért, mert bárkinek rosszat akarna, vagy meg akarná nehezíteni az életüket. Rendes nő, tényleg, és ezt Max is jól tudja, tisztában vagyok vele. - Jól hangzik Max, mindenképpen megismételjük és ne aggódj e miatt tényleg. Ez most így alakult, de én jól éreztem magamat. A maga katasztrófáival volt teljes, így legalább lesz mire visszaemlékeznünk és jót nevetnünk rajta évek múltán is nem igaz? - szó se róla gyakorta a kínos emlékek sokkal jobban megmaradnak az emberben, mint az átlagosan jól sikerültek. Elmehetünk még kirándulni bármikor, de hogy még egyszer ilyen hideg zuhanyt kapjunk, annak azért kis esélye van és az biztos, hogy ezen még tényleg évek múltán is nevetni fogunk majd. Legalábbis remélem, hogy ő is eléri majd azt az állapotot, amikor nem szomorkodni fog azért, mert így alakult, hanem tud majd nagyokat nevetni is ezen a tényleg kissé katasztrófa sújtotta napon. - Szóval tényleg a kapuig kísérsz, hogy te fázz meg jobban? Ejj, akkor muszáj leszek tényleg gyógyitalt vinni neked holnap, ez már innentől kutya kötelességem, a végén tényleg téged kap el ez az egész jobban. - mosolyogva csóválom a fejemet, de végül csak nem ellenkezem. amúgy is ismerem már annyira, hogy nem lenne semmi értelme. Úgy se hagyná magát, pedig aztán ő még sétálhat vissza a birtok határáig, hogy onnan hoppanálni tudjon Roxmortsba. Biztos vagyok benne, hogy így nagyobb esélye lesz rá, hogy lebetegedjen, de az is biztos, hogy épp elég hajthatatlan ahhoz, hogy ne tudjam meggyőzni róla, hogy el tudok jutni egyedül is a kastélyig.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem célom senkit sem felhizlalni, Emmácskát sem, a főzőcskézésem sem úgy indult annak idején, hogy szeretem és ez az életem értelme, a növények sokkal jobban érdekelnek, ám agglegényként muszáj volt megtanulnom gondoskodni magamról. Azt elmondhatom, hogy sokkal jobb érzékem van hozzá mint a bájital késztéshez és az ízekkel kísérletezni könnyebb és veszélytelenebb mint a bájitalok összetevőivel. Egyszerűen így alakult, és a kényszer is rávett mert ha jót akartam enni, akkor oda kellett figyelnem az ízekre, a fűszerek pedig növények, a növények pedig a jó barátaim. Emmácska az egyetlen aki szívvel-lélekkel kóstolgatja a fogásaimat, akinek ízlik és látom is rajta nem csak turkál benne mint Dana, nem mellesleg pedig amilyen segítőszándék dúl bennem annak ellenére zárkózott típus vagyok már csak a hajam végett is, nem járok szomszédolni a maradék sültemmel, inkább elrakom vagy megeszem ha kipukkadok is. Pitypang a második számú kóstolóm de ő macska, szóval nem számít. * -Mondhatni az egyetlen, Pitypangot kivéve. *Szomorú nem? Rég a kölykeim után kellene szaladgálnom, amilyen papucs természetem van Merlin is apának és férjnek teremtett, ám ez nem adatott meg és nem azért mert válogatós lennék. Nem keresem az igazit mert szent meggyőződésem, hogy akkor úgy sem találom meg, másrészt az „igazi” jelentése elég tág és nézőpont kérdése, nekem Dana az igazi, hiszen szeretem és benne látom a jövőmet, arra viszont egészen vak vagyok, hogy az ő jövőre vonatkozó gondolatait is lássam. Nekem általában semmi sem sikerül ha nőről van szó, egészen ügyetlen vagyok ezen a téren, én legalábbis így látom s mivel még menyasszonyra sem tettem szert, igazam lehet. Lám, ez a kis kirándulás sem sikerült túl jól, az egészet elmosta az eső, pedig gondolhattam volna rá előre is, kereshettem volna olyan helyet ahol meghúzhatjuk magunkat és nem lett volna kapkodás a vége. Alig ettünk valamit és még az a jelentős mennyiségű maradék is elázott. A gondolat képekké változik és látom magunkat Emmácskával az ágyban fekve tüsszögni és alig látunk ki a fejünkből és természetesen külön ágyról fantáziálok mert Emmácska a barátom és tisztelem és nem fogok olyanokat gondolni róla…..igaz, majdnem megcsókoltam. Nem értem magam és néha felvillan ez a gondolat, de Emmácska igyekezete, hogy jó kedvre derítsen nem múlik el nyomtalanul. Persze mókás lenne, a gyötrelmes szenvedésen túl, ha együtt lábadoznánk és ez megnevettet.* -Reméltem, hogy nem Madame Pomfrey-t szabadítod rám. Nagyon szigorú tud lenni. *Voltam nála néhányszor még gyerekként amikor a Roxfortba jártam. A diákok nagy része maximum csak akkor jár a gyengélkedőn ha meglátogatja egy háztársát vagy barátját, én vagyok az akit látogattak, szóval jobb nekem otthon ágyban és párnák közt és jobb ha Emmácska felügyel mint bári más. Persze Danának örülnék a legjobban de nem tudom ért-e a gyógyításhoz, mindenesetre homlok borogatáshoz nem kell nagy szaktudás. ezen merengve baktatok Emmácska mögött és figyelek rá ha netán megcsúszna annak ellenére, hogy szerinte nem csúszik – annyira vészesen – azért el tudjam kapni. Persze akkor mindent eldobnék a kezeimből nem érdekelne, hogy a maradék is tönkremegy. Pótolható, Emmácska viszont nem és nem szeretném rajta kipróbálni a csontforrasztó bűbájt. * -Persze, itt már nem és csendesült is mióta elindultunk. Az időjárás is ellenem van. *Némi sértődöttség van a hangomban pedig aztán pont az időjárást nem okolhatom hiszen az végképp nem szándékos. Valamit azonban kell és Emmácskát nem szidhatom le. *-A közeljövőben azért ismételjük meg ezt a napot és ígérem alaposabban felkészülök rá. Hozok sátrat is és előre főzünk forró teát, eszünk hozzá scone-t finom házi lekvárral. *Szépítenem kell ezen a mai helyzeten, annál is inkább mert ez nem volt valami remek „üdvözöllek újra itthon” kirándulás, pedig annak szántam. Helyette teljesen eláztunk, esélyes egy megfázás és máris mehetünk haza pedig késő estig szerettem volna maradni, amikor már látni a csillagokat. Ez van. Bele kell törődnöm, hogy nekem ez nem megy és nem is adatik meg, a sors már csak ilyen, kibabrált velem. Hamarosan el is érünk az elágazásig, ahol Emmácskával találkoztunk, de nem állok meg mert az a tervem, hogy egészen a Roxfort kapujáig kísérem ahogy az illik és különben sem szeretném egyedül tovább engedni addig. Nem hosszú az út és utána akár haza is hoppanálhatok, csak ki kell lépnem a birtokot körbeölelő tiltó területről.*
Igaza van a Roxfort mindig az otthonom volt és lesz, ahogyan ezzel valószínűleg rengetegen vannak így és a csillagokat is sokkal jobban lehet látni az udvaron egy sötét éjszakán, mint London világító fényei felett. De persze az már az én titkom, hogy nem csak e miatt jöttem ide vissza. Gondolkodom is kellett, átgondolni egy kérdésre adandó választ, hogy vajon hogyan is alakulna jól az életem, hogy vajon tudok-e jó döntést hozni, vagy maradok egy macskával egész életemben. - Szóval én vagyok a fő fogyasztód, engem hizlalsz főleg, pedig biztosan a szomszéd macska is örülne a fogásaidnak. - persze csak cukkolom, tudom hogy egy macskának nem ugyanolyan főzni, mint mondjuk nekem. Igaza van én aztán tényleg élvezettel tudok enni, de ő amúgy is annyira finom ételeket készít, hogy az ember teljesen elalél tőlük. Mellette aztán fogyókúrázni, vagy diétázni nagyjából lehetetlen lenne. Lehetséges, hogy tényleg be kéne iktatnom valamiféle aktív mozgást, ami esetleg megoldja az efféle gondokat és akkor bátran ehetek azt, amit csak akarok Maxnél. Persze a rosszul lét határain belül, mert az nem lenne jó, ha a mi bemegy finoman, kellemetlen formában jönne ki és nem pont a megfelelő helyen. Az jó is, hogy most nem hozza fel Danát, bár ki tudja talán megúsznánk a majdnem csók eseményt is, de attól végül megment minket az a bizonyos hideg zuhany. Szó szerint nagy adag vizet kapunk a nyakunkba, ő pedig hozz a formáját és teljesen összeomlik tőle. Ezt pedig nem igazán akarom, mert olyan jól alakult ez a mai nap a kis megszakításokat figyelmen kívül hagyva, amik amúgy kissé talán kínos eseteket hoztak magukkal. - Majd viszek neked meleg teát és gyógyfőzetet Madame Pomfrey készleteiből. Csenek el és együtt lábadozunk. - nem akarom, hogy rossz kedve legyen, ezért remélem, hogy ki tudom csikarni belőle a nevetést és láthatóan végül csak sikert értek el és ez a lényeg. Nem lett nagy gond, csak eláztunk és így is ettük sokat, Max pedig szeret sütni, hát majd valamikor megismételjük, vagy olyankor jövünk, amikor előre láthatóan biztosan nem fog esni. - Óvatos leszek, annyira vészesen még csak nem is csúszik. - hátrapillantok azért, de töretlenül haladok szépen előre és remélem, hogy feljutunk a dombon gond nélkül. Segítenék én neki szívem szerint, de jelenleg inkább csak a saját kosaramat hozom, az a biztos, neki így is több holmija van, a sajátom pedig nagyjából elfér a karomon. - Nem is esik olyan vészesen. - nem most nem nézek hátra, de lassan elérjük a kis ösvényt, amin eredetileg ide jöttünk. Egyébként tényleg nem esik annyira, inkább az a nagy összegyűlt adag volt az ütős, ami a nyakunkba zuhant, egyébként inkább csak békésen szemerkél és így a fák alatt még azt is alig lehet érzékelni. Nem fogunk legalább jobban elázni a mostaninál, bár az nagyjából azt hiszem lehetetlen is lenne.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem csodálom, hogy vágyott ide vissza, neki itt van az otthona, ő itt érzi jól magát, a nagy város túl nagy neki, túl zajos, túl sok, ráadásul a városi fények elhalványítják a csillagokat. Itt Roxmortsban van elég erdő és tisztás, mező és domb, ahol nincsenek lámpák, csak a pálcád fénye, az is azért, hogy ne ess hasra, és ha már jó helyen vagy akkor eltünteted a fényt és máris szikráznak a fejed felett a csillagok. Emmácskának jó lesz itt és nekem is ha ő itt van, megnyugtató és a kedvem is úgy fickándozik mint halacska a vízben. Talán nem csak véletlen volt az az ajánlat, lehet, hogy már régóta keresett a Roxfortban állást, de csak mostanra üresedett meg a hely, az igazság az, hogy mióta kijártam a varázsló iskolát, egyáltalán nem érdeklődöm felőle, sajnálatos módon még Bimba professzorral sem tartottam a kapcsolatot, örültem amikor vége lett. Emmácska kedvéért azonban szívesen beülnék egy órára, a Csillagvizsgáló torony izgalmas hely, főleg éjféltájt amikor az órákat tartják, merthogy nappal ugye nem láthatóak a csillagok. * -Egyedül főzni én sem szeretek, csak úgy jó ha van kinek. Amíg nem voltál a városban az én kamrám sem volt olyan tele mint most. *Már épp mondanám, hogy „Dana nem szeret enni” de végül nem mondom ki, Emmácska pontosan tudja és most jobb nem beszélni Danáról mert az az utolsó este is eszembe jut amikor elrohant. Most nem Danával vagyok és az az igazság, hogy ide őt el sem tudtam volna hozni, Emmácska viszont imádja a természetet és látszik rajta, hogy jól érzi magát és ezért nekem is jó a kedvem. Ő az aki feldobta a napomat mindazok ellenére ami történt. Merlin a megmondhatója, hogy egyáltalán nem volt kedvem kitenni a lábam a lakásból azóta, hogy Dana elrohant, csak azért jöttem mert megígértem Emmácskának, amikor megláttam minden bajom elmúlt. Egy ideig remekül éreztem magam annak ellenére, hogy Dana is szóba került, Emmácska jóízűen falatozott aztán mindent borítottam a mágia pedig rákontrázott. Nem csak eláztunk kicsit, hanem konkrétan az összes víz a nyakunkba zuhant mint egy vízesésnél, amit sikerült megspórolni és távol tartani azt mind egyszerre megkaptuk, s bár próbálom menteni a menthetőt, nem túl nagy sikerrel teszem. Annyira rákészülte pedig erre a napra és a végét az eső mossa el, ez nem igazság, a gyermeki dacot és duzzogást váltja ki belőlem azon felül, hogy igyekszem mindent visszarámolni a kosárba. Aggódom azért is, hogy Emmácska megbetegszik, ez már sajnos nem nyári zivatar ami elmossa a meleget a levegőből és felfrissíti azt, ez már igenis hűvös eső és az ember csontjáig hatol, ha nincs rajta több réteg ruha. Ám amennyire izgatott vagyok én, Emmácska olyannyira nyugodt és még engem is próbál vigasztalni. vetek egy önkéntelen pillantást a kezére ami az enyémet fogja és arra gondolok milyen jó lenne mindig ezt érezni és így.* -De baj, minden elázik. *Az első reakcióm ég nem tükrözi Emmácska kedvét, ám utána már tudok nevetni én is, a szavai mintha mázsás súlyt szedtek volna le a vállaimról, pedig megvoltam győződve arról, hogy nincsenek is ott.* -Együtt fújjuk majd az orrunkat és felváltva tüsszögünk. *Nem mintha a megfázás olyan nagy élmény lenne de Emmácska még ezt is képes viccbe fojtani, imádnivaló. Addigra már mindent összepakoltunk, csak a takaró maradt a földön, az már csurom víz és nehéz is, így nem is lehet eltenni, ezért ahogy tudom összehajtom és a karomra teszem. Fel vagyok most pakolva rendesen, mindkét kezem foglalt, a pálcámat is eltettem.* -Mondanám, hogy karolj belém de félő, hogy így nem fog menni. Menj csak előre Emmácska, én vigyázok rád. *El is indulnék, de csak utána s ha történik valami akkor eldobok mindent és elkapom. *
Talán kicsit elszólom magamat, vagy rosszul fogalmazok, úgy ahogyan nem kellene, hiszen még sem mondhatom ki nyíltan, hogy miatta vagyok itt. Persze nem csak miatt, az állásajánlat is számított, de azért pályáztam is, figyeltem rá, hogy szabadul-e itt fel esetleg hely és hát szabadult, én pedig örültem neki és kaptam a lehetőség után. Persze közben az is benne volt a pakliban, hogy rossz lesz látni Maxet és Danát, de ha valaki fontos neked, akkor az ő boldogságát helyezed előtérbe és nem a sajátoddal foglalkozol. Valahogy túl kell lépnem ezen és vissza eveznem a barát zónába, csak még nem jöttem rá, ezt hogyan fogom kivitelezni. - Igen pont jókor jött az ajánlat, vágytam is ide nagyon. - igen az iskolába és igen a közelébe is. Nagyon vágytam és nagyon hiányzott az együtt töltött idő és örülök neki, hogy végre lehetőségem van vele lenni, és a finom ételeket enni, amiket úgy szeretek és amiket ő készít a legtökéletesebben. Én nem vagyok jó szakács, bármennyire is próbálna győzködni,a főzés nem az én asztalom. Szeretek enni és szeretem nézni, ahogyan ő alkot, csak hát maga a főzés nem az, ami nekem igazán fekszik, valahogy nem köt le, főleg egyedül. Persze ketten más, ha beszélgetünk, ha együtt vagyunk, ha közben jól érezzük magunkat, úgy persze sokkal jobban élvezem minden pillanatát, de akkor is sokszor elkalandozom és inkább ő az, aki a főzésre magára figyel, én pedig a kóstolással, vagy a beszéddel foglalkozom, az az én reszortom mondhatni. - Én élvezem, főleg ha veled főzök, de egyedül... nem nekem való. Ez nem feltétlenül mindenkinek tanulható, te erre születtél Max. - a főzés, a virágok, a bájitalok, neki mindig is ez állt kézre, nekem pedig a könyvek és a csillagászat. Nem is kell, hogy egyformák legyünk, hiszen pont így egészítjük ki egymást és ez így a jó. Az viszont már nem, hogy már megint eljutunk egy olyan pontra, amiből úgy érzem, hogy nincs visszaút. Ez a paradicsomos hadviselés... valahogy nem tudom, hogy mit is kellene kezdenem a helyzettel és szinte már csak alig pár centi választ el minket egymástól, amikor egyszeriben leszakad az ég... vagyis a lombok és a bennük összegyűlt nagy mennyiségű víztömeg. Egyenesen a fejünkre hullik az egész, mint valami hirtelen jött hideg zuhany, sikerül is rendesen bőrig ázni, még jó, hogy nem a leghidegebb időszakban jöttünk ki, hiszen a tűz is sisteregve alszik ki és az ételek... - Oh jajj! - sopánkodom, hiszen mindennek annyi és persze továbbra is esik az eső ránk, immár normálisan szemerkélve és ahogyan én is magamhoz térek sietve kezdek el segíteni neki, hogy legalább mentsük, ami menthető. Nézem ahogyan kapkodva pakolászik, aztán végül a kezére teszem az enyémet, hogy megállítsam. - Hagyd abba, nincs baj. Így is szuper volt ez a mai nap. - mosolyogva kezdek el lassabban én is pakolászni. Csak ne essen ennyire pánikba, azt nem szabad és nincs is értelme. Jól éreztem magamat és ez a fő nem igaz? Egy kis esőbe még nem halunk bele. - Ha megfázunk majd szerzek valami jó kis gyógyszirupot Madame Pomfreytől és viszek neked is. - nem lesz itt gond és azt sem várom el, hogy hazakísérjen, ugyanúgy elválhatunk ott, ahol találkoztunk, hiszen azt sem szeretném, ha ő megfázna, mert még engem is kísérget. Az étel finom volt, hiába hogy most nem ettünk belőle annyit, de majd pótoljuk és ettől még igenis remek volt ez a nap és ez a kirándulás.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nekem is hiányzott, és tudom, hogy én is hiányoztam neki, de azért azt nem hiszem, hogy miattam jött issza. Kapott egy jó ajánlatot az iskolától és elfogadta, persze azt nem mondom, hogy fanyalogva, biztosan jól jött neki és örült amiért ilyen lehetőséget adott neki az élet, de hogy értem?! Zavarba jövök és nem akarom összezavarni őt is, biztosan csak egy véletlenül rossz megfogalmazás, nem kell bele többet látnom mint amennyi benne van.* -Jókor jött az ajánlat, hazajöhettél. Neked itt van az otthonod. *Azért eljátszom a gondolattal, hogy hiányoztam neki, jó érzés ha valaki sokat gondol rám, ha egyáltalán gondol rám. Örülök neki és annak, hogy hiányoztam bár nem teljesen értek vele egyet ezt most sokkal könnyebben elhiszem mint azt, hogy danához valaha is lesz több közöm minthogy a munkaadója vagyok. Emmácskával jó együtt lenni, mert minden olyasmit szeret amit én is, danával mindig ki kellett találnom valamit, törnöm kellett a fejem de még a randevúig sem jutottunk el, mi lett volna ha egy romantikus estét kell megszerveznem? Az hiszem bajban lettem volna. Emmácskával egyszerűbb sokkal, na nem mintha ő egyszerű teremtés lenne, egyáltalán, csak…..valahogy sokkal közelebb áll hozzám mint Dana, úgy értem több közös pontunk van. És erre ebben a pillanatban jöttem rá, csak most tudatosult, eddig is biztosan ott volt a gondolataim között, de most sikerült felfognom . Nem tudom miért nem jó érzés amikor tökéletes szakácsnak titulál, örülnöm kellene és látszólag örülök is, mosolygok rá még nevetek is kicsit, de magamban azon merengek, tényleg csak ennyi jut eszébe rólam? Másnak is, aki ismer? Danának? Ő mit gondol rólam? Jó, persze van önkritikám és tudom, hogy nem vagyok az a féle „jó parti” akiről a lányos anyák álmodoznak, de senkinek nem jutok eszébe egy kicsit sem úgy mint férfi? * -Igen, a zsák meg a foltja. A türelmet meg lehet tanulni. Nem is tudom…..az a nyitja, hogy élvezed. Minden egyes pillanatát, majd…majd megmutatom. *Ezt nem lehet elmondani, csak érezni és ezen a ponton tényleg feladom, én leszek a főzőiskola vezetője, másra úgy sem vagyok alkalmas. Beletörődöm. A jelenre gondolok, arra fókuszálok. Itt vagyok a világ legédesebb nőjével az erdőben, a legjobb baráttal, azzal aki mindig is pátyolgatta a szívemet és a lelkemet, és éppen megcsókolni készülöm, hogy mindazt amit eddig sikerült felépítenünk, egyetlen pillanat alatt tönkre vágjam. Mert az lenne a vége, nem is tudom miért jutott eszembe az, hogy megcsókolom, talán mert olyan szép szája van, csodásan ívelt és makrancos és ravasz és mókás, mert minden egyes szóhoz külön rezdülése van aminek külön jelentése, az egész ajka táncol, nem csak beszél és formálja a szavakat, hanem mint a testen belüli test aminek külön beszéde van amihez külön szótár kell, és nekem van hozzá. És kell az a csodás ajak, mindkettő. Az alsó is mert olyan édes amikor duzzogva beharapja, vagy szomorúan lebiggyed, és a felső ami izgatóan ível és az a két kis domb amiért minden nő ölne, az a tipikus ajakvonal. Csak azt nézem és hajolok előre, hogy közelebb kerüljek hozzá, és már érzem a bőrömön a forró leheletét, már-már emelem a kezemet, hogy a nyakár simítsam és magamhoz húzzam, ezen a ponton már nem gondolkodom csak ösztönösen cselekszem, ám a sors megint más kezére játszik. Szó szerint hideg zuhanyt kapok a nyakamba, a fák levelei elengednek az ágak visszaugranak eredeti helyükre és a víz ránk zúdul. Pedig még víztaszító varázst is küldtem a rögtönzött sátorra, mindenre gondoltam, úgy látszik nem volt elég. Sötétség vesz körül minket, amolyan derengő, szürkés, árnyalt, mindenemből csepeg a víz és érzem, hogy villámgyorsan kezd a testem lehűlni, minden bizonnyal Emmácskával sincs ez másként, még a végén megbetegszik. Persze kapkodok, gyorsan elkezdek pakolni vissza a kosárba mielőtt minden kárbavész, de Emmácskával is kell kezdenem valamit, aztán ott van a többi holmi és közben jár a szám is.* -Jaj Emmácska, ne haragudj, bocsánat! Biztosan nem volt tökéletes a bűbáj, valami történhetett. Gyorsan összepakolok és hazamegyünk, vagy előbb neked kellene…..nem fázol? Hideg van. Nem is tudom, nincs nálam melegebb ruha csak a köpeny…..talán kellene egy kis tűz míg mindent elrámolok……nagyon sajnálom, nem számítottam erre. *Az időjárás, az eső, a mágia, mind ellenem játszik. Hát lehetek ennél szerencsétlenebb? A hajam minden bizonnyal a szivárvány minden színében játszik, Emmácska szerint nem vagyok férfi és még meg sem tudtam csókolni. A kérdés már csak az, hogy miért akartam megcsókolni mikor Danát szeretem. Legalábbis eddig ő volt nekem a világ. Most meg már nem??*
- Én szívesen beszélgetek veled bármikor tudod, azért is jöttem vissza. Hiányoztál Max. - nem is tudom, hogy ezt kimondtam-e egyáltalán, amikor megjöttem, de így van. Tényleg hiányzott nekem és a szeretetteljes mosolyom is azt mutatja, hogy őszinték tökéletesen a szavaim. Örülök neki, hogy itt lehetek vele most és annak is, hogy minden rendben van legalább egy kis időre. Elfelejtjük a rosszat, a gondokat és mindent, ami rossz emlékeket ébreszt, Danát is. Na persze nem szabad túlságosan elfelejteni, mert annak olyan kellemetlen következményei lehetnek, mint pár perccel ezelőtt, amikor szinte megfagyott a levegő. Nem akarok butaságot elkövetni, ezért nem tettem eddig sem soha lépéseket, mert nem akarom elveszíteni őt, mint barátot és attól félek, ha belemennénk valami bonyolultabba, akkor ez megtörténhetne. - Hát akkor összeillünk, te tökéletes szakács vagy, én pedig jól tudok enni. - mosolyodom el. Hát épp ezért nem illik ő Danához, hiszen Dana olyan karcsú és madárétkű típus, én még csak nem is hasonlítok rá. Az arcom is jóval teltebb, épp e miatt olyan fura, hogy neki Dana a szíve vágya. Neki nem tudna úgy sütni-főzni, ahogyan nekem, biztos, hogy nem értékelné annyira, de nem is számít. Az ember nem mindig az alapján választja magának rajongása tárgyát, hogy mennyire illenek össze, mennyire passzol az ízlésük. Van amikor csak úgy megtörténik magától, szerelembe esel és kész, ne tudod megmagyarázni az okát. Dana varázslatos személyiség, nyitott és nagyon... nagyon-nagyon csinos, nem csoda, ha olyan sok férfi van oda érte. - Látod én ezért szeretek enni, és rád bízni a türelmes részét, maximum kóstolgatok. - pedig tudom, hogy igaza van, hiszen az igazán finom ételek sokáig készülnek, az igazán puha omlós hús, vagy a tökéletes sonka, ezek nem készülnek el olyan hamar, ahogyan én elvárnám tőlük, de pont e miatt eszem nála, mert olyankor ehetek igazán ínyencségeket, máskor pedig amikor csak valami gyors étel kell, akkor marad az én kontárkodásom. Legalább nem unom meg a finomságokat, mert csak ritkásan jutok hozzájuk, végül is ennek is meg van a maga előnye. Azért meglep, amikor a paradicsomot felém nyújtja, azt pedig még inkább, amikor a szám széléről az ujjával törli le a kis maradék maszatot, ami oda kenődött. Nem is tudom, hogy ezek után mit történik, nem sikerül szemmel követni a mozdulatait, hogy az a kis darabka hová kerül, a saját szájába, vagy szalvétába törli, csak a pislogás marad, főleg ahogyan a nevemet leheli és az egész helyzet. Úgy érzem magamat, mintha megint visszatérünk volna ahhoz a pillanathoz, amikor elrepült a fény nyársam és hátra estem, amikor a hajamból szedegette ki a száraz avart. Most megint ugyanolyan zavarba ejtő a helyzet és nekem nem is sikerül azonnal magamhoz térni, csak nézem a szemeit, ahogyan szinte nem is pislog csak néz engem, még rágni is elfelejtek kicsit a szám is nyitva marad. Szerencse, hogy a paradicsom puha, így mire végre rászánom magamat a nyelésre nem jön valami fulladásos roham. Levegőt venni is elfelejtek, valahogy automatikusan jön a mozdulat, ahogyan közelebb hajolok. Épp csak egy kicsit, nem vagyok magamban biztos ez most is jól látszik. Talán ő is megmoccan és talán csak pár centi lesz, ami elválaszt minket egymástól, amikor odafent a levelek megadják magukat. Talán jobban esik az eső, mint ahogyan számítottunk rá és az ötlet bár jó volt, de a teherbírás már nem annyira, mert a nagy mennyiségű víz egyszerre zuhan alá fentről és már csak az tudatosulhat bennünk, hogy bőrig ázva ülünk, a tűz kialszik és legalább sikerül az újabb pillanatot semmissé tenni, pedig most igazán közel voltunk hozzá. Megkövülten ülök, főleg hogy tudom mi történt volna, ha a víz nem zuhan alá.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Azt szeretem Emmácskában, hogy sose nyugszik bele a dolgokba úgy ahogy vannak. Azért vitatkozik velem, egyfelől igazi nő mert az övé kell legyen az utolsó szó és lássuk be ez minden nő ismérve, másrészt ezt mindig olyan édesen teszi, hogy nem lehet haragudni rá. Egyébként bármilyen szelíd és birkatürelmű is vagyok, nem jó az ha a nő mindig csak rábólint a dolgokra, szeretem a vitát, az egészséges és szórakoztató vitát ami edzi a szellemet, Emmácska pedig remek partner ebben. Vele élvezet bármiről csevegni, mindenhez hosszá tud szólni és gyakorlatiasabb mint bárki. Csak beleegyezően tudok rá mosolyogni és annyiban is hagyom, valóban unalmas lenne a beszélgetés egy kis vita nélkül. Emmácska viszont sosem unalmas. Ebben a tekintetben Danára nem is gondolok és az az igazság, hogy egyre kevesebbet jut eszembe, ahogy halad az idő jobban belemerülünk a mi kettőnk kis világába. * -Ugyan Emmácska, én vagyok hálás amiért kirángattál a virágaim közül. Szó se róla szeretem őket, de azért….nos ők nem válaszolnak vissza. *Na igen, beszélgetni szoktam a virágokkal, szent meggyőződésem, hogy van személyiségük, akkor is ha nem olyan kifejező mint mondjuk a Mandragórának. Csak hát, tényleg nem szólnak vissza így eléggé egyoldalú a társalgás, nem vitatkoznak velem viszont sokkal szebbek mint az Abszol-úton bármelyik növényes boltban vagy a Zsebpiszok közi csempész árú. * -Bocsánat, hogy nem tudom elárulni a titkomat, de nem szoktam leírni, szakácskönyvet nem adok ki. Örülök, hogy ízlik, neked külön öröm bármit is elkészíteni Emmácska, olyan jóízűen tudsz enni, hogy már a látványtól megjön az ember étvágya. *Tényleg imádom, nem hiszem, hogy az én főzőtudományom a nyitja Emmácska evésének, minden bizonnyal máshol is így eszik, de én örülök neki ha ízlik neki amit készítettem. Dana csak csipeget, vigyáz az alakjára, soha nem láttam még, hogy megevett volna egy tányér ételt, pedig kínáltam már. Nem hiszem, hogy oda kellene figyelnie, hogy ennyire muszáj lenne, azért néha egy finom, sűrű leves nem árt. Persze mindent elmond rólam az, hogy otthon vagyok a konyhában és imádom a növényeket és azok is engem, épp ezért nem vagyok én lovag, sem hős megmentő, nem vagyok olyan akin megakad a nők szeme. Hát ez vagyok én, egy konyhatündér, virágnevelő konyhatündér akinek a bájital készítés is katasztrofális következményekkel járt. Nem is értem hogyan bukdácsoltam át a vizsgáimon. Persze már eléggé zavarban vagyok, még egy kicsi ide vagy oda már nem számít, eszembe sem jut, hogy Emmácska etetése egyfajta szexuális előjáték lenne, egyszerűen csak nyújtom neki a paradicsomot, mert tudom, hogy úgy sokkal finomabb.* -Dehogynem Emmácska csak mindig rohansz. A főzéshez türelem kell és idő. *Biztos vagyok benne, hogy remekül megy majd neki, csak oda kell figyeljen pár alap dologra. Már most várom azt a napot amit együtt töltünk a konyhában, biztosan mókás is lesz és remek időtöltés, főleg ha utána meg is esszük azt amit együtt alkottunk, annak mindig sokkal jobb íze van. Közben próbálom a paradicsomot úgy adni neki, hogy ne kenjem össze a száját, és ne toljam az ujjamat a szájába az azért elég kellemetlen lenne, mármint nem nekem, de ki tudja, lehet, hogy Emmácska nem szeretné. Mégis sikerül úgy ügyeskednünk, hogy az ajka hozzám ér, és engem megráz a villám. Jólesően. Finom, forró és bársonyos az ajka. Puha. Persze marad még ott a szegletében egy darab a paradicsomból és valamiért nagyon vágyom, hogy azt onnan elvegyem, hogy újra megérinthessem. Ha már nem aggódott azért, hogy a kezemmel etetem és nem villával nyújtottam neki a falatot, óvatosan rásegítem azt az apróságot az ujjam hegyére.* -Maradt itt…egy kicsi. Khhmmm…. *Zavartan mosolygok, az ujjam a levegőben, csak nem nyomhatom a szájába, de akkor most mi a fenét csináljak? Persze bele is törölhetném egy szalvétába de az nem jut eszembe. Ha nem veszi el akkor odáig jutok, hogy lenyalom magam de még mindig az érintése hatása alatt vagyok, csak bámulom a szép szemeit és a piros orcáját.* -Emmácska… *Lehelem a nevét, a további gondolataim ködbe vesznek. Legalábbis ami a paradicsomról szól, ám az ajkai beindítják a fantáziámat. Azok az ajkak, épp az imént zárultak össze, az előbb még mosolyogtak, előtte cseverésztek, csicseregtek mint a kismadár. Puha és finom. nem is Emmácskát nézem, nem a szemeit és nem az arcát hanem az ajkait.*
Azt hiszem nekünk már csak ez a sorsunk, hogy kimondjuk nyíltan, amit gondolunk a másikról legyen az bármilyen pozitív is és a másik nehezen hiszi el a szavainkat, ahogyan én is nehezen hiszek neki, hogy tényleg olyan fenemód különleges lennék, vagy szép. Hiszen neki soha sem akadt meg rajtam úgy a tekintete. Nem tudhatok róla, hogy valójában igen, sajnos ez soha sem derült ki, pedig milyen jó is lett volna. Hát... azt hiszem ez van, nekem már csak ez a sors jutott, örökké epekedni egy férfi után, aki valaki más után epekedik, akit nem kaphat meg. Mintha csak képtelenek lennénk azt meglátni, amit kellene. Talán pár perccel ezelőtt sikerült, volt egy kis láthatatlan varázslat, amit aztán elűztem, mert úgy volt könnyebb. Nem akartam olyan félreértésbe keveredni, amit aztán nem tudunk kezelni, vagy ami később megzavarja a barátságunkat, ami mindennél fontosabb nekem és eszem ágában sincs eljátszani még véletlenül sem, és még egy kósza becsúszott csókért sem. - Unalmas lenne, ha nem vitatkoznék te is tudod. - mindketten tudjuk, hogy így van és persze ő is vitatkozik, amikor én mondok róla valami jót, de akkor is megteszem. Max sokkal többet ér, mint amit gondol magáról, vagy mit amit Dana elképzelne. Olyan balga lélek, hogy képes volt meghátrálni. Ha én lettem volna a helyében... de nem én voltam, úgyhogy már édes mindegy. Én most vagyok itt és a saját esélyemet mondhatni eljátszottam, de kénytelen voltam. Ha nem teszem hibát követünk el, amit talán nem hozhatunk helyre. - Előre megköszönöm a cicát és mert hálás vagyok ezért a napért is, nagyon jól érzem magamat. - a mosolyom kedvessé szelídül, ahogyan rá nézek. Tényleg jól érzem magamat és jó dolog, hogy gondol rám, hogy fontos vagyok neki. Nem is tudom elmondani, hogy milyen remek dolog most itt lenni. Persze remekebb is lehetne... kicsit másképp, de ne akarjak túl sokat igaz? Nem is akarok, most ennyi épp elég, még az eső sem zavar, főleg hogy könnyedén megoldja és végül meg sem ázunk, mert a fák leveli szépen elvezetik az esővizet, nekünk pedig egyáltalán nem ártanak. - Tudom, érzésből főzöl, pont attól lesz ilyen finom és különleges, és nem lep meg, hogy mindent elhoztál, legalább mindent végigpróbálgathatok. - na igen abban igaza van, hogy nagyon szeretem megkóstolni azt, amit elkészít. Imádom az ételeit, a fűszereket, amiket használ. Olyan csodálatos ízérzéke van, hogy elmondhatatlan, én pedig csak még inkább büszke vagyok rá, hogy egy ilyen embert mondhatok a barátomnak. Még, hogy a férfiak nem tudnak főzni! Max sokkal profibb a konyhában, mint ami én valaha is leszek, sokat tanulhatnék tőle annyi szent. A lila haját természetesen most nem teszem szóvá, eszemben sincs, még kellemetlenül érezné magát, azt pedig igazán nem szeretném. - Remek ötlet, megtaníthatsz pár titkos fortélyra, amúgy is mint tudjuk én nem vagyok valami profi szakács. - jó azért pár alap dolog megy, de sosem leszek olyan magas szinten, mint ami neki van meg, de tanulhatok tőle egy s mást és akkor majd én is fejlődöm. Az tényleg meglep, hogy csak úgy etetni kezd, pedig mindig bőszen kóstolgatok. Talán nem csoda, ha kicsit hezitálok, de végül mégis tétován és kissé talán zavarban is közelebb hajolok, hogy kinyissam a számat. Rendkívül ügyelek rá, hogy ne érjek az ujjához, bár hogy sikerül-e... - Nagyon finom! De ebben biztos is voltam. - talán még el is pirulok kissé, hiszen így is sikerült egy leheletnyit hozzáérnem az ujjához, bármennyire is óvatos voltam. Csak úgy ment volna teljesen érintkezés nélkül, ha úgy dobja bele a számba közelről, de nem hiszem, hogy ilyesmi felmerült benne.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Macskakérdés pipa. Édes cicust fogok keresni és hiszem, hogy találok is, Emmácskának amolyan bolondos, mókás cica kell. Ezen túllépve, komolyan már kezdtem magam kellemetlenül érezni amiért összehoztam valahogy a macskát a vénlánysággal, pedig kardoskodtam eleget, hogy az nem úgy van, ideje más témára váltani. Emmácska imádnivaló lány nem kérdés, nem is értem miért nem vetette rá magát egy férfi, bár lehet, hogy volt, vagyis tudok is róla, csak éppen nem lett belőle semmi. A férfi számlájára írom, és biztos vagyok benne, hogy világbolondja volt ha nem tudta meghódítani Emmácska szívét, mert ő aztán az igazi kincs a világon. Vicces, házias, kedves, gondoskodó, szép, jó ötletei vannak és a szívén viseli a diákok tanítását is. Még az olyan hálátlannak tűnő tantárgy ellenére is mint a csillagászat, vagy asztronómia vagy a fene tudja hogyan mondják. Csillagok vannak benne és kész. Bennem a romantikus énemet dagasztja, sokat nem tudok róluk csak annyit, hogy hihetetlenül szépek amikor éjszaka az égboltra merészkedik mind.* -Nem túlzok, és ne is vitatkozz velem. *Persze vitatkozik, megint ellentmond ahogy szokta amikor őt méltatom. Ha nem velem foglalkozna több ideje lenne más férfiakra, akkor talán megtalálta volna már azt aki nálam is több figyelmet érdemel, de valószínűleg elment mellette. Abban viszont igazat kell adnom neki, hogy iskola után a régi barátságok elhalványodnak, de csak azért mert mindenkit másfelé sodor az élet, belevetik magukat a munkájukba, meg akarnak felelni az elvárásokba és bedarálja őket a nagybetűs élet. Nekem nem volt ilyen gondom, a saját kis bolttal szerencsém volt, némi örökségből sikerült megnyitni és értek is ahhoz amit másoknak kínálok. Nem vagyok nagyravágyó és telhetetlen, nekem a szűkös is elég, hiszen mi örömöm származna abból, hogy dagad az erszényem? Nem ez a fontos az életben, hanem az, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Az utóbbi még nem jött össze, jelenleg a bizonytalanság mocsarában vergődök ezen a téren, de lesz ez még így sem. * -A különc fekete cica. És rám gondolsz mikor ölelgeted…hát…..ó, ezt köszönöm. Miért kaptam? *A puszira meglepődöm, kapok eleget Emmácskától de csak úgy azért m ég nem hiszem, hogy előfordult, vagy csak én társítottam hozzá valamilyen történést, hogy megmagyarázzam magamnak. Ám most nincs semmi, hacsak nem előre megköszöni a cicát amit még nem adtam oda, hovatovább még meg sem találtam. Azért persze örülök neki, de az esőnek nem annyira és hamarosan már nem csak egy szemtelen köpködő madárra gondolok ami megkeseríthetné a kis kirándulásunk felhőtlen jókedvét, hanem arra ami. Esőre. Ez bizony az a javából, de nem azért pakoltam be annyi finomságot a kosaramba és pácoltam a húst meg a sonkát és…tényleg, minden édes és sós keksznél Emmácskára gondoltam. Emlékeztem minden olyan pillanatra amikor olyannal kínáltam és mennyire ízlett neki. Emmácskát öröm volt etetni, talán azért is nem hagytam fel vele mert szerettem amikor élvezettel nyammog egy-egy falaton és az egész arca olyan átszellemült mint……..~Ó!~ *Szóval fel vagyok készülve a rossz időre is, és nem sokára egyetlen esőcsepp sem érhet el minket, a dicséretre fityiszt mutatok az ég felé majd szélesen Emmácskára mosolygok. Öröm nézni ahogy örül. Hát, legalább erre jó vagyok, távol tartom az esőt. Megfogom a nem létező kalapomat és meglengetem mint egy igazi lovag, mint egy testőr a regényből. Kissé zavarba jövök amikor a fűszerelről kérdez, hát nem mintha nagy titok lenne, nem vagyok én világhírű séf, hogy páncélszekrényben tartsam a receptjeimet, annál is inkább mert egyetlen egy sincs. Ez a nagy titok és ez hoz zavarba.* -Az az igazság drága Emmácskám, hogy…..az összest amit otthon találtam. Majdnem mindet, csak egyet-kettőt hagytam ki. Tudod nálam ez egyformán megy ha húst készítek vagy bármilyen más ételt, mint amikor bájitalt. Ám mivel az ételkészítésben nincs mágia, nem lehet végzetes az eredmény. *Ez az én titkom, vagy csak egyszerűen van hozzá érzékem, tény és való, több mint a bájitalokhoz, példa erre a színváltós hajam, ami rögtön lila is lesz bár én megint nem vagyok tudatában tükör híján, ezért a tudatlanok nyugalmával mosolygok Emmácskára.* -Ha van kedved hozzá, főzhetünk együtt is legközelebb. Én nagyon élvezném. *Nem is tudom miért, nem is tudatosul bennem, de egy falatot a szája elé tartok, hogy azt kóstolja meg. Még nógatom is ha hezitálna, pedig finom.* -Így kóstold meg, paradicsommal, az kihozza az ízét.
A jó ég tudja valahogy, főleg idősebb korban, ha valakinek macskája van és nincs családja azt azt mutatja, hogy nincs rendben vele valami. És rám végül is igaz lenne, hogy macskám van, de család nincs... tehát nincs gond a macskákkal, ha van mellettük család, az a nagyobb nehezítés, ha csak a macska van, akkor könnyen gondolhatják mások, hogy az illető vénlány, főleg akkor, ha elve nem is igen van esélye rá, hogy valakije legyen, esetemben pedig elvileg pont erről van szó nem igaz? - Jól van, akkor lesz macskám a te kedvedért, és mert tényleg szeretem őket és akkor legyen fekete, de ha összekarmol te fogsz majd ápolni. - oh nem hiszem én ezt, csak piszkálom kicsit. Jól ki szoktam jönni a macskákkal és úgy gondolom tudom kezelni is őket, nem hiszem, hogy ez most majd másképp lenne. Persze a kiscicák nehezebb esetek még, tanítani kell őket, hogy mit szabad és mit nem. Teszem azt nem úgy mászunk fel a gazdi ölébe, hogy felkapaszkodunk a lábán és belevájjuk a karmainkat körben a húsba... mert az nem egy nagy élmény, de majd megtanítom neki, aztán meglátjuk, hogy mennyire tudok kezelni egy macskát. A diákokat tudom tanítani, de ez nem biztos, hogy egy macskánál is ugyanígy működik. - Túlzol Max. - mosolyodom el, talán egy leheletnyit még el is pirulva, de ettől még jól esnek a szavai. Szerencsések vagyunk mindketten, ahogyan én is, hogy a barátomnak mondhatom, a legjobbnak, hogy pontosabb legyek. Tényleg úgy érzem, hogy bármit elmondhatok neki és ez jó dolog, bár most van egy apróság, amit még nem sikerült a tudtára adnom, de majd annak is eljön az ideje, legalábbis remélem, hogy képes leszek majd kimondani, amikor már muszáj lesz és hogy majd jól viseli, hiába vagyok még én magam is rendkívül bizonytalan. - Ez butaság Max, nem azért vagyok egyedül, mert rád figyelek. Egyszerűen csak így alakult és örülök, hogy barátok maradtunk, ez keveseknek sikerül az iskola után is sokkal, ez a lényeg. - és ezt kell elfogadnia. Nem gondolom, hogy miatta maradtam volna le bármiről is. Szeretem... tiszta szívemből, amiről persze neki nem kell tudnia, nem is szabad tudnia. Az a fő, hogy magamban tudom tartani és hogy mellette lehetek és nem érdekel, hogy ez a magánéletemben mivel jár. Egyébként is lebecsül, ha úgy gondolja, hogy soha nincs senki, csak hát... nem szeretek ilyesmiről beszélni neki, mert valahogy nem kívánkozik a számra, azt is rossz hallani, amikor Danáról van szó, ezért is örülök neki, hogy ezt a témát sikerült áthidalni. - Majd ölelgetem és rád gondolok közben. A különc fekete cica még passzol is hozzád. - és itt előre is hajolok kicsit, ha nem épp azon szenved, hogy még ég a nyelve és a szája, akkor kap egy puszit az arcára. Még épp az előtt, hogy rájönnénk itt valami kezdődik, hiszen én is megérzem az első cseppeket, amik áztatni kezdik a karomat és az arcomra is kerül néhány. Pedig jól érzem magamat, nem szívesen pattannék fel én sem, hogy menjünk. Igaz, hogy voltak apróbb hullámvölgyek a beszélgetésünkben, de összességében ettől még remek az egész, bár ezt előre tudtam. - Igen, egyértelműen cseperegni kezdett. - ha csak nem csalnak nagyon az érzékeim, vagy nem valaki köpköd, akkor ez bizony eső. Ő viszont nem riad meg, amin meg sem lepődöm, hiszen ért a növényekhez, tudja melyik véd minket a legjobban. A fák ágai mocorogni kezdenek, amitől homályosabb lesz ugyan a látás, hiszen a fényt is kizárjuk, de itt a tűz és az esőtől is védve vagyunk. Elmosolyodom, ahogyan nézem az ágakat, amik szépen összefonódnak és esernyőt képeznek szélesen odafent a fejünk felett. - Tökéletes lesz így és köszönöm, igazán lovagias vagy, mint mindig! A hús pedig isteni finom, bár ezzel nem leptél meg. Milyen fűszereket használtál? - hiszen előkészített mindent, ahogyan szokta és én ezt jól ismerem már. Persze tudtam előre, hogy isteni finom lesz majd, amit összedob nekünk. Én csak pár apróságot hoztam a konyhából, tudtam hogy ő majd hozzáteszi a lényeget, az enyémek maximum kósza kiegészítők, hogy ne üres kézzel jöjjek.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem értem miért dívik az az általános tévhit, hogy a nő akinek macskája van az vénlány. Emmácska is ebbe a csapdába esett, de szerintem szimplán csak szerető és gondoskodó az a nő akinek cicája van. Persze ebben is lehet túlzásba esni, a tizenkét macska már egy boszorkánynak is sok, de lássuk be a mi világunkban a macskáknak különleges szerepük van. Nekem a Roxfortban macskám volt, nem baglyom és nem patkányom, attól kiráz a hideg, a békáktól meg főleg, és nem érdekelt ha a fiúk csúfoltak miatta. Én jól megvoltam szegény megboldogult Artemisszel. * -Tudom, hogy szereted a macskákat, ezért nem értem miért nincs. De lesz, Pitypangot nem adom, de ha elfogadod akkor szerzek neked egy édes kiscicát. Feketét, azok olyan titokzatosak. *Ezzel persze visszahozta a kedvemet, csak azért mert rám mosolygott, és ez nekem elég. Dana feledésbe merül és csak a forró vacsora van hátra, amit kezdek leszedegetni a nyársról. Emmácska megjegyzése jól esik és egyet is értek vele maximálisan. Amióta barátok vagyunk, mindig mellettem állt mindenben és rengeteget segített, főleg azok után, hogy történt az a baleset a löttyel. Utána hetekre bezárkóztam a lakásba és csak Emmácska tudott onnan kiimádkozni. * -A legszerencsésebb a világon. Még. *Az lesz a legszerencsésebb aki majd feleségül veszi, mert én hiszem, hogy van ilyen férfi a világon és ha kell én magam vezetem oltár elé és koppintok a fickó orrára ha bántani merészeli. Emmácska boldogsága számomra fontos. Egyszer régen úgy hittem ezt a szerepet is majd én töltöm be, de végül nem úgy alakult, ám a kamasz szerelemből barátság lett és úgy hiszem ennél jobb nem is történt velem soha az életben. Emmácska további szavaival maximálisan egyet értek, de az utolsó mondattal a leginkább. valahogy mindkettőnknek kijutott a sorsból, de mindig ott voltunk egymásnak, volt kivel nyalogatni a sebeinket. Önzetlenek vagyunk a másikkal, őszinték ami a legfontosabb egy barátságban, bízunk egymásban és közös érdeklődési körünk van. Mi kell még egy barátsághoz?* -Ha nem jöttem volna, tányér sem kellett volna, de legyen döntetlen. És igazad van, elvesznék nélküled, te pedig…nem is tudom. Ha nem lennék már rég férjhez mentél volna és lennének gyerekeid és macskád, és nem kellene állandóan az én lelkemet pátyolgatnod. szóval csak nyertél velem a dolgon. *A kedvem a beszélgetéssel egyenes arányban nő és ezért nem is figyelek arra, hogy a hús tán forró lehet. Nem vagyok egy hős, nem teszek úgy mintha szőrös lenne a torkom és nem éreznék semmit, elvégre nem vagyok fakír sem, teljesen normális módon viselem a nyelvemet égető forróságot, bámulatosan tudok hyperventillálni, hogy lehűtsem a falatot. Ettől persze beszédülök egy idő után.* -Mondom, szerzek neked egy édes cicust…..neeeem mondtam komolyan a lábmelegítős dolgot, bár tény és való, hogy igazam van benne. *Ezek után már óvatosabb vagyok és megfújom a falatot mielőtt a számba veszem, de a legjobban azt szeretem a közös evésekben ahogyan Emmácska eszik, mindig olyan jóízűen, hogy meghozza az ember étvágyát. A második esőcsepp sem tudatosul bennem, letörlöm ugyan de mintha meg sem történt volna, csak nézem Emmácskát. Persze azért egy idő után feltűnik, hogy sűrűn törölgeti ő is magát, a megjegyzésénél meglepve tekintek rá.* -Hogyan? Eső?Tényleg….mintha *….esne. Igen, most már határozottan érzem az illatát is a levegőben. Ahogy Emmácska kimondja, már pakolok is össze. A kosárban a tetejére teszem a teli tányéromat, csak nem borul össze, majd Emmácska tányérjáért nyúlok, ekkor már igen erőteljesen kezd el zuhogni. A leveleken keresztül is érezhető rendesen és igen nagy cseppekben áld meg minket, ám épp ezért jut eszembe, hogy nem is kellene szaladni. * -Sose féltsd Max vacsoráját Emmácska. *Széles mosolyom sejtet valamit, de talán arra nem gondol, hogy végül micsoda lovagias tettre sarkalom magam, legalábbis én úgy hiszem, és persze romantikus. Vagy nem? * -Mobiliarbus! *Pálcámmal a fák lombját veszem célba, melyek a bűbáj és az akaratom hatására egészen összehajolnak felettünk, olyan mintha egy sátor alatt ülnénk, egyetlen esőcsepp sem ér el minket, de biztosra megyek és még egy térítő varázslatot is küldök felfelé ami a makacs cseppeket más irányba tereli. Persze akkor bajban leszünk ha egészen reggelig így esik, de ne legyünk már ennyire pesszimisták. * -Na mit szólsz Emmácska? Ha fázol csak szólj, de tudod mit? Neked adom a köpenyem, jó meleg. *S már nyúlok is érte, hogy a félig összepakolt kosár mellett előrehajolva Emmácska hátára terítsem az anyagot. *
Azt hiszem képesek leszünk áthidalni ezt a félresikerült Danatémát, meg az előtte lévőt... ami valahogy nem alakult épp a legjobban azzal, ahogyan nézett és hogy majdnem képes volt megcsókolni. Tudom, hogy iszonyatosan nagy butaság lett volna és szerencsére volt is annyi eszem, hogy ne tegyem meg, de ettől még nem féltem kevésbé, hogy az egész napot elszúrjuk vele. Azt nem akartam volna, örülök, hogy kezdünk megint helyre rázódni és az én kis ártatlan titkomat is egyelőre megtartom magamnak. Úgy gondoltam, hogy keresek majd egy jó pillanatot, amikor előrukkolhatok vele, de egyelőre ez még nem jött el, és most biztos hogy nem akarom megint elrontani, hogy kezdünk újra a normális kerékvágás felé terelődni. Csak együnk és érezzük jól magunkat, bőven elég volt erre a napra a Dana-kérdést megtárgyalni, minden mást majd egy következő alkalomra tolunk, csak még... jó lenne az előtt, hogy kiderül és konkrétan közvetlenül kapja meg az infot hirtelen, azt nem tudom, hogy viselné, vagy lepné meg, de hát... úgy sem hiszem, hogy olyan nagy baj lenne. - Jól van Max! - olyan hevesen magyaráz macskaügyben, hogy tényleg úgy érzem le kell nyugtatnom, mert a végén még valami baja lesz nekem. - Szeretem a macskákat, ha szeretnéd befogadom, biztosan jó lenne és nem vagyok vénlány, így jó? - huncut mosoly van az arcomon, csak hogy érezze nem erőszakolta ki belőlem a szavakat és hogy visszatérjen a jó kedve, mert még mindig érzem, hogy mennyire el van varázsolva. A virág és minden és a kaja lassan odaég. Ha nem figyelnék fel az illatokra talán tényleg kénytelenek lennénk szenes változatban fogyasztani és lássuk be, úgy azért nem az igazi. - Akkor szerencsés vagy, hogy vagyok neked. - szélesedik ki a mosolyom, miközben a nyársamat veszem át tőle, akár az övét is megfogom addig, amíg előszedi a tányérokat. Tudtam, hogy mindenre gondol majd és nem leszünk tányér nélkül, ezért nem is foglalkoztam vele, hogy én is hozzak. Na jó felmerült, de aztán elvetettem, így legalább nem lett kettő. - Nélkülem el se jöttél volna, és valószínű, ha te nem vagy akkor meg nincs tányér úgy, hogy legyen döntetlen. Szükségünk van a másikra. - talán az utolsó szavakat már valamivel komolyabban mondom, mint kellene, ezért kapom el a tekintetemet és kezdek el foglalkozni inkább az étellel. Már azzal kissé megsütöm az ujjamat, hogy elkezdtem letolni a húsokat és a zöldségeket a nyársról, úgyhogy onnantól már óvatosabb vagyok. Neki épp szólnék is, amikor túl hamari módon kezd el enni, de erre már nincs időm, felszisszen és tuti, hogy rendesen megégette a nyelvét is. Érthető, tényleg forró. - Óvatosan kell enni Max, csak lassan. Tudom, hogy finom, mindig az, de azért lassabban és... legyen így. Lesz akkor egy macskám, de csak ha tényleg nincs gazdája, akinek fontos lenne, viszont nem csak a lábamnál alhat. - mosolyogva bólintok, miközben egy újabb jól megfújt falatot játszom be a számba. Én észre sem veszem a változást legalábbis először. A tűz is ad fényt és itt a fák között egyébként is kevesebb, mint máshol odakint. Pár falat után viszont én is megérzem az első cseppeket a kezemen, aztán az arcomra is kerül fel. Itt már azért felpillantok. - Pedig nem mondtak esőt mára. - ami persze önmagában még semmit sem jelent, attól még könnyedén eshet. Halkan sóhajtok egyet, és csak azért is újabb falat kerül a számba. - Lehet, hogy össze kellene pakolni evés közben, a végén még bőrig ázunk. - és innen szinte minden messze van. A kastély is jó távol és Roxmorts is. Ha itt kap el minket az eső, annyi szent, hogy úgy istenesen el fogunk ázni, mire bárhová is eljutunk.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Ahogy Emmácska hajába kerül a virág, a tavasz jut eszembe róla. Rézszínű fények a fák lombjai között, aranyos zöld árnyékok, illatos virágok, döngő méhecskék. Szinte érzem a tavaszi eső illatát is az orromban, emlékszem és fel tudom idézni, annyira valóságos mintha tényleg ott lenne és csak percek kérdése, hogy eleredjen, meglocsolva a szikkadt földeket, a konyuló fűszálakat. Mikor mindez lepereg előttem széles mosolyra húzódik a szám, és csak nézem a lányt aki itt ül velem szemben, kortyolja a borát, és…* ~Hülyeségeket beszél megint *Feleszmélek és fürkészve nézem most Emmácskát, vajon mit szól arra amit mondtam, de semmi. Semi változás, sértődés vagy gyanús nevetés. Rájövök, hogy nem mondtam ki hangosan és megkönnyebbült sóhajjal veszem tudomásul, hogy bolond vagyok. A legbolondabb ezen a széles, kerek világon. * -Már megint kezded? Legutóbb is azt mondtad magadra, hogy vénkisasszony vagy, leszel, már nem is emlékszem. csak azért mert macskád van még nem vagy vénlány Emmácska. A nők általában szeretik a cicákat, mert kedvesek és édesek és mókásak és szeretik ahogy hozzájuk bújnak. A macskák olyan….nőies állatok. Érted?! *Ha nem érti nem baj, én sem értem. csak beszélek itt össze-vissza, közben a hús meg túlsül. Nem is figyeltem csak rakosgattam a nyársra a falatokat majd odalebegtettem a tűz fölé és teljesen elvesztettem az időérzékemet. *-Figyelsz helyettem is, felőlem szénné is éghetett volna. *Gyorsan el is veszem a nyársakat és az egyiket Emmácskának nyújtom úgy, hogy még véletlenül se égesse meg magát. Az illatok ínycsiklandóak, még idejében sikerült megmenteni a tűzhaláltól az uzsonnánkat, persze ez sem az én érdemem. Hallom, vagy inkább érzem ahogy megkordul a gyomrom és máris nekilátnék az első falatnak mikor eszembe jut, hogy a tányér hiányzik. Azokat nem szedtem elő a kosárból, úgy gondoltam még ráér, de most már szükségesek, úgyhogy Emmácska is kap egy kisebb óntányért és az én húsaim alá is kerül. * -Jó étvágyat! Magadat dicsérd ha finom mert te szóltál időben. Mihez is kezdenék nélküled? *Mondjuk eddig sem haltam éhen, de jólesett ezt kimondani. Lekapok egy szaftos sonkadarabot és a számba dobom. Nem kellett volna, úgy éget mint a Magyar Mennydörgő lángja. Nyitott szájjal kapkodom a levegőt, hogy azzal is hűtsem a számat s egyben a falatot is, több kevesebb sikerrel.* -Viházzzz, fohhhó! *A szám, a nyelvem és még a fogaim is sisteregnek. Ha lenyelem, fent enyhül a kín, a gyomrom viszont sikítani fog, kiköpni meg nem fogom, marad a szenvedés. Holnap már nem fogom érezni a nyelvemet, úgy elég. Próbálom gyorsan rágni és forgatni a számban s közben nagy levegőket venni, alig egy perccel később pedig le is nyelem a falatot és persze érzem ahogy végigsistereg a nyelőcsövemen. Nem kellene ilyen mohónak lennem, nem vagyok szőröstorkú.* -Egy kicsit meleg volt. Visszatérve a macskákra, szerintem jól jönne neked egy nagy gombóc. A kastély elég hideg télen, tapasztalatból tudom és ha Hóborc egyszer beindul, jégcsapok lógnak mindenhonnan. Egy macska viszont elég jó lábmelegítő. *Szélesen elmosolyodom, megtehetem mert egyrészt tréfálok, bár egy macska tényleg jól tudja melegíteni az embert, csak épp a nyakánál telepedik le, másrészt már jobb kedvem van, hogy a forró falat nincs a számban. Várom, hogy Emmácska válaszoljon, feltételezem ő is ugratással készül nekem, mikor érzem, hogy valami rácseppen az orromra. Önkéntelenül törlöm le és nem is nagyon érdekel, inkább Emmácskára figyelek.*
Nem akarom lelombozni, de semmi értelme, hogy még mindig abban a hitben ringassa magát, hogy minden szép és jó. Nem lenne értelme, hiszen ő Max mindent képes nagyon megélni, Dana pedig még nem szó szerint tört össze, de már megrepesztette a szívét itt-ott. Szomorú ezt látnom, még ha én meg is mondtam neki nem rég, hogy mit is gondolok valójában. Max túlságosan kedves Danához. Ő nem hiszem, hogy ezt képes lenne értékelni. Nem gondolom, hogy Dana érzéketlen lenne erről szó sincs, csak hát ő más, mint mondjuk én. Nem a szerelmes és lágy szavak érdeklik és még csak nem is a virág, vagy a kedvesség. Azt hiszem neki olyan férfi kell, aki vad és talán még bántó is vele... nem is tudom, de hogy Max sosem lenne ilyen az biztos. Ő túlságosan rajongva képes szeretni és úgysem tudna úgy bánni vele, ahogyan azt Dana elvárná, aki már attól is megijedt, hogy szerelmet vallott neki. Pedig egy olyan férfivel, mint Max nem is járhatna jobban, hiszen vigyázna rá, figyelné minden rezdülését és ő mégis képes erről lemondani, eldobni magától... Oh Dana miért csinálod? Közben pedig mégis örülök neki, hogy így történt. Valahol mélyen, amire nem vagyok büszke, mert mégis csak Max rosszul érzi most magát, fáj a szíve, nekem ennek nem szabadna örülni, de azt is tudom, hogy rémes lenne látni őket együtt. Meglep, amikor megjelenik a kezében a virág. Észre sem veszem, ahogyan először még mellettem tűnik fel, aztán azt emeli fel. Csak egy finom, óvatos mosoly, ami megjelenik az arcomon, amikor közelebb húzódik, hogy hajamba tűzze. - Igen, a virágok csodákra képesek. - ismétlem el a szavait önkéntelenül is. Újabb pár pillanat, ahogyan csak a szemébe nézek, mintha csak el sem akarnék moccanni innen. Nem, talán nem is akarok. Befagynék ebbe a pillanatba, mint az előbbibe szívesen, de nem szabad, még újabb félreértés kerekedne belőle, amivel nem tudnánk később mit kezdeni. Sebzett a szíve, nem fogom kihasználni, miközben ő más valakiért epekedik. Balgaság lenne mind vele és ind önmagammal szemben. Abban a hitben ringatnám magamat, hogy a mostani pillantásai, az elmerengés jelent valamit, pedig csupán a helyzet miatt alakult ki és a fájdalma miatt, amiért Dana így bánt vele. Mindketten tudjuk és valamelyikünknek oda is kell rá figyelnie. Ezúttal én vagyok az, nekem kell megtennem, muszáj, hogy ne kövessünk el olyan hibát, ami kihathat a jövőre, a barátságunkra is. - Ha hozzád szokott, akkor miért nekem kellene macska? Máris macskás kisasszonyt csinálnál belőlem? Szóval elkönyveltük, hogy egyedül vénülök meg? - zavartan nevetek fel, ahogyan végre oldala pillantva az illatok alapján kiszúrom, hogy lassacskán akár ehetünk is. Nem lenne jó elégetni a gondosan elhelyezett nyársakat, pedig lassacskán elérik a túlsülés állapotát. - No, megkóstoljuk, milyen finomságokat hoztál? - bár persze kétség sem férhet hozzá, hogy finom lesz minden falat, már eddig is arra vártam, hogy együnk végre, az egy újabb olyan cselekvés, amivel elvonjuk kicsit a figyelmünket minden másról, ami zavaró lehet. Nyúlok is az egyik nyárs után, hogy elvegyem a levegőből a végénél fogva. Kell egy kis kenyér és talán hozott papírtányért is. Nálam azt hiszem van, ha esetleg kellene, maximum akkor félkézzel szedem elő a kosaramból.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Mint mindig Emmácska képes világot gyújtani a fejemben, szerencse, hogy csak képletesen különben nem csak a hajam színe változna meg hanem egyáltalán nem lenne. Igaza lehet arról amit Danáról mond, valóban régóta oda vagyok érte ő pedig nem tudott róla, akkor szembesült vele szinte mint a derült égből a villámcsapás érte őt a hír. Ezt lehet másképp mondani? Csak kimondom és kész, nem lehet lassan, vánszorogva, hogy ne érje a másikat meglepetés, vagy előirányozva, hogy tudja mit fog hallani mert akkor már éppenséggel hallja. Megijedni pedig….szokott Danácska férfitól megijedni, Amikor közöltem vele nem olyannak tűnt mint aki halálra van rémülve, éppenséggel az én nadrágomba nem fért már egy zabszem sem…..vagy valami ilyesmi. Hirtelen attól rémült meg, hogy többet kívánok? Minél többet? Bármennyit is gondolkodtam a történteken egyre jobban nem értettem az egészet, hiszen ha valamit is érez irántam akkor nem elszaladnia kellett volna hanem a nyakamba ugrani, bár már majdnem ott volt. mindezek ellenére nem akarok kombinálni míg Danácska verzióját nem hallottam, arra viszont várnom kell míg szóba áll velem, hagyom nyugodtan gondolkodni és megvárom míg készen nem áll hozzá.* -Hirtelen. Talán igazad van Emmácska. *Mondom ezt, de közben egészen másra gondolok hiszen úgy érzem adtam elég tanújelét annak hogyan érzek iránta. Nem, nem, nem kombinálok, nem gondolok arra, hogy tudnia kellett róla hiszen Danácska mindenre odafigyel, azt is tudja melyik vevő az aki csak miatta jön el sokadszorra a boltba, pont az én érzelmeimet ne vette volna észre…..de biztosan csak épp nem nagyon érdekelte. Nem gondolok arra, hogy az egész este csupán egy játék volt, ugyanúgy szórakozott velem mint a többiekkel, ez nem jó és én most nem akarok nem jó dolgokra gondolni. el is hessegetem minden ilyen irányú képzelgésemet és helyet hagyok Emmácska szavainak. Mindezek után a témaváltás jól jön és Emmácska vigasza is ahogyan megszorítja a kezem, az érintése azonban egy pillanattal később hasonló érzést vált ki belőlem mint amikor odaragadtam arcának gyönyörű látványára. Még a mosolyát is másnak látom mint eddig és zavarba jövök ettől, ezért nem figyelek olyan nagyon arra amit mond és ezért nyúlok a szalonnáért is noha már jócskán van a nyárson harapnivaló. Szétszórtam magam amennyire csak a szél képes ugyanezt tenni a finom, száraz homokkal. Újabb gondolatok kúsznak az elmémbe, Emmácska szereti a virágokat, nekem is hozott egy csodásat, az egyik kedvencemet, vagy csak azóta a kedvencem, nem tudom. Danácskát nem érdekli egyik virágom sem amelyeket a bolt másik helyiségében nevelgetek, csak eladja némelyiket de nem tudja melyik mire való. Persze nem is ezért van a boltban, hanem azért, hogy minden nap láthassam. Emmácska szereti a virágokat, egyre csak ez jár a fejemben és talán emiatt jut eszembe olyan őrültséget csinálni, hogy virágesőt szórjak elé, s aztán várom hogyan reagál, de semmi. Csak a bort figyeli ahogyan a könnyed mozdulataira lögybölődik a pohárban. Mintha a virágok ott sem lennének, aztán rájövök, hogy nincsenek is ott, csupán egyetlen sötétrózsaszín világlik mellette a takarón. Remek, már a varázslás sem megy, erre sem vagyok képes. Homlokráncolva nyúlok azért az egyért és dugom Emmácska orra elé, hogy legalább azt az egyet észrevegye, de mielőtt elvehetné egy őrült ötlettel hajtva előrehajolok és a hajába tűzöm. A látvány körülbelül úgy hat rám mintha leszállt volna elém egy angyal. Mindig is mondtam, hogy….*-A virágok csodákra képesek. *….és észre sem veszem, hogy hangosan ejtettem ki a szavakat. Emmácskára mosolygok és megemelem a poharamat kissé, hiszen szinte tósztot mondott a mai napunkra és valóban, ez a délután igazán megérdemli, hogy ünnepeljük. Van mit, hiszen Emmácska a Roxfortban tanít és ha úgy akarom minden nap láthatom, van már tervünk a jövőre nézve, és bár nem nagyon szeretek Londonba menni a nyüzsgés miatt, vele még az sem lesz kellemetlen, nem is beszélve a virágkiállításról és a színházról.* -Legfőképpen a remek illatokra és ne felejtsük el Pitypangot se, ígértem neki kóstolót. Teljesen odaszokott hozzám az a macska, azt hiszem megtartom. Te mit szólnál egy cicához?
A nők azért sok esetben másképp vannak bekötve, mint a férfiak. A dolgok átgondolása is előfordul, hogy náluk több időt követel, mint mondjuk Max esetében. Persze ez Dana esetére nem mentség, hiszen tudjuk mindketten - én legalábbis eléggé biztos vagyok benne -, hogy valószínűleg inkább csak elmenekült valami elől, jó eséllyel Max őszintesége elől. Butaság volt a részéről, főleg hogy egy macskával takarózott, de azért tudjuk mindketten, hogy Dana ilyen, ezért nem értettem soha, hogy Maxnek mi tetszik benne annyira. Értem én, hogy ott a külső, de... mégis csak a belső kell, hogy megfogjon valakiben, nem az, hogy mennyire szép. Dana tényleg nagyon szép nő, ezt én sem vitatom, de ez még nem indokolja azt, hogy Max így oda legyen érte. Nem szólhatom le, hiszen az unokatestvérem, de szerintem cseppet sem passzol egy olyan kedves és jólelkű férfihez, mint Max. Talán majd ő is rájön erre, sőt talán jó is, hogy még időben bántottam meg, mintha később törné darabokra a szívét. - Szerelmet vallottál neki? Akkor... talán azért. Megijedt tőle, hiszen te már régóta szereted őt Max, de ő még erről nem is tudott és hirtelen érhette a hír. - és még ennek ellenére is próbálom nyugtatni őt, pedig tudom, hogy igazából nem ezt akarom mondani. Igazából elmagyaráznám neki, hogy butaságot csinál, hogy nem kellene Danával foglalkoznia, hogy tovább kell lépnie, keresnie magának valakit, aki viszont szereti, aki mellette van és nem rohan el egy macska miatt. Ha nekem azt mondaná, hogy szeret én... oda lennék a boldogságtól, eszem ágában sem lenne elszaladni, de nekem nem mondja, hiszen Dana az akiért annyira rajong. Dana egy ideál sokak számára, én pedig volt idő, amikor olyan akartam lenni, mint ő. Komolyan még a hajamat is kiegyenesítettem, de volt értelme? Cseppnyi sem... nem azon múlik ez és nem kérdezhetem meg Maxet, hogy mégis mi az, ami annyira vonzza benne? Talán nem is tudná a választ. - Jól van, majd... beszélsz vele, örökké úgy se kerülhet. - biztatóan mosolyodom el, hiába tudom, hogy igazából mást mondanék neki, hogy legszívesebben megölelném, e helyett, csak a kezét szorítom meg egy pillanatra, amikor egy újabb darab szalonnáért nyúl. A mosolyommal igyekszem megnyugtatni, aztán hagyom, hogy pakolássza az ételt a nyársra, hogy elvonja a figyelmét. Nekem is ez kellene, de én csak figyelem, ahogyan ténykedik, ez is jó, ez is segít abban, hogy most ne arra gondoljak... mi lett volna, ha. - Hát persze, reméltem, hogy együtt megyünk. Szeretem a növényeket, a virágokat, te is tudod, nem hiszem, hogy unatkoznék, bár ezek után a színház nem maradhat ki. - és persze egy plusz apróság sem, ami talán majd meglepi, de... nem volt szívem elmondani neki. Így is van épp elég gondja és én még amúgy sem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az egész helyzettel. Olyan hirtelen jött, és még rendet kell tennem magamban hozzá. Ez a mostani eset pedig csak még jobban összezavart, de nem tudom mi lesz Dana és Max között és semmi értelme annak, hogy én folyton csak őrlődöm... Nem akarok előre tekinteni, legalábbis nem olyan távolra. Egyelőre elég nekem a jelen, azzal foglalkozom, a nyársakkal, amik immár maguktól lebegnek a tűz felett és persze a borommal, amit óvatosan forgatok meg a pohárban. - Én tehetek róla, hisz én kérdeztem rá újra, pedig te nem akartad... de elfelejtjük, mára elfelejtjük és másra gondolunk. Londonra, a kiállításra, a színházra... és a remek illatokra! - mosolyogva biccentek a süldögélő étel felé. Finom lesz, ehhez kétség sem férhet, és én örömmel eszegetem majd meg minden egyes szemét, hiszen ő hozta, ő gondoskodott róla, hogy jó napunk legyen és én sem akartam elrontani. Nem beszélünk ma már butaságokról, érzésekről... jövőbeli tervekről, maximum rövidtávúakról, amik a jókedvünket erősíthetik.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Mennyi időbe telik míg egy nő végiggondol valamit? Nekem pár percbe, persze ha nagy döntés előtt állok akkor akár napokba is beletelik mire százszor is átrágom magam és döntök és még akkor sem vagyok biztos, hogy jól. Az, hogy kvázi szerelmet vallottam Danának elég nagy dolog, ő megijedt, gondolom, de vajon mitől? A kötöttségektől? Nem akarom magamhoz láncolni, sosem tenném, Dana olyan akár egy gyönyörű madár, csak akkor szép és boldog ha szabad és nem zárják kalitkába még ha az arany is. Az én kis lakásom még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető aranykalitkának, legfeljebb egy ketrecnek, de nekem így tetszik mert otthonos és csak nekem elég is. Annyira nem gondolkodtam előre, hogy azt tervezzem, ha összekötöm valakivel – Danával – az életemet akkor új házba költözzek…költözzünk, nagyobb házba, szép házba, legyen ajándék azért mert hozzám kötötte az életét. Olyan messze van ez még akkor is így lenne ha nem szalad el, ha az esténk tökéletesen sikerül és ma már egy pár lennénk. * -Elég nagy ha az ember szerelmet vall? Őszinte voltam. Úgy nézek ki aki csak szédíti a nőket azért, hogy jobb helyzetbe jusson? *Ki érti a nőket?! Az egyik azt szeretné ha minden nap tanújelét adná a férfi, hogy mennyire érte dobog a szíve, míg a másik hallani sem akar róla, mert szerinte csak üres frázis. Dana egyik sem, ő talán…fogalmam sincs. Emmácska jól ismeri és ő mondta, hogy valljam be az érzéseimet, megtettem ő elrohant és azóta sem áll velem szóba. Emmácska pedig meglepődött. Ezek szerint nem várta ő sem ezt Danától. Vajon mi állhat a háttérben? Meg kell tőle kérdeznem, talán fel kellene keresnem az otthonában , onnan nem tud hova menekülni, de ki vagyok én, hogy sarokba szorítsak egy nőt? Megijedtem igen, de nem azért mert elszaladt. Sosem támadt le úgy nő ahogy Dana és elveszítettem a fejem, valahol a nadrágomban találtam rá. Ha elmondanám Emmácskának biztosan megértené és tisztábban látná a helyzetet, minden bizonnyal magyarázatot is adna rá, de ezt még sem mondhatom el neki anélkül, hogy megbotránkoztatnám. Az ilyet a férfi csak egy másik férfival oszt meg vagy még azzal sem. Milyen nap is volt amikor ez történt? Ma szombat van, a Biberke tegnap kelt ki, egy hét míg kibújik a földből, de mikor voltam Londonban?* -Azon az estén amikor visszajöttem Londonból. A boltban várt rám és vacsorát készített nekem. Kolbászos rántottát….ami persze teljesen elégett, és a virágot meg a csokit sem vitte magával annyira sietett. Tudod hoztam neki csokit és virágot. Azt hiszem nem is érdekelte….úgy is annyi virágot kap minden nap a vásárlóktól. *Nincs már értéke a számára, ennyit még én is leszűrtem abból ahogyan elvette és megköszönte. Azt hiszem jobb lesz ezt az egészet hagyni a fenébe, egyszer úgy is be kell jönnie a boltba, hacsak a fizetéséért is, talán arra még szüksége van…vagy arra sem, rám sem. Egyszer majd összefutunk Roxmortsban a piacon…vagy ott sem, Danácska nem jár piacra. * -Hagyjuk ezt Emmácska. *Együnk inkább, folytassuk ott ahol ez az egész gyönyörű nap félbeszakadt. Talán még nem késő, még visszahozható a kellemes hangulat és a jókedv. Csak dolgozni kell rajta egy kicsit. A nyársak készen vannak, hála a vehemens pakolási vágyamnak amivel csak a zavaromat próbáltam leküzdeni, azt ami nem Dana miatt volt. Emmácskára gondoltam mindvégig ami fura, tekintve, hogy danáról beszéltünk és arról a vakvágányra futott vallomásról. Ennek az egésznek szóba sem kellett volna kerülnie, én vagyok a hibás, hogy másképp alakult, nekem kell kijavítanom. * -Ó remek lesz. Ugye elkísérsz? Ja persze, azért kérdezted, olyan bolond vagyok. veled szívesen, bárhová. Ha unatkozol majd szólsz és beülünk valahova, vagy esetleg elmehetünk este színházba. *Örülök annak, hogy témát váltottunk, ez jó alap lehet ahhoz, hogy még megmentsük a mai napot. A bor remek lesz és már töltök is Emmácskának ahogy beleegyezik, de mindez még mindig nem elég. Romantikus férfilelkem nem csak a szerelemre terjed ki hanem a barátságra is és ha úgy vesszük, Emmácska is a szerelmem, csak volt. Leteszem a két poharat, óvatosan kiegyensúlyozom, hogy ne dőljenek el a takarón, majd veszem a pálcám és egy Orhidessis igével virágokat varázsolok Emmácska köré. Csak egy kis figyelmesség tőlem neki, majd átnyújtom a bort és a két nyársat elveszem tőle amit ezek után már egy újabb varázslattal tartok a tűz fölé. Így már sokkal kényelmesebb és nyugodtan beszélgethetünk.* -Ne haragudj Emmácska, nem akartalak a dolgaimmal terhelni. Ez ma a mi napunk és jól fogjuk magunkat érezni. *A saját poharamat az övéhez koccintom mosolyogva, a jó kedvem kezd visszatérni, elég ha csak Emmácska boldog mosolyára gondolok. *
Talán elrontottam, de már késő ezen gondolkodni, nem fordíthatom vissza, nem szívhatom vissza azt, amit kimondtam, megtörtént akármit is teszek. Nem tudom, hogy okos döntés lett volna-e belemenni, megcsókolni, vagy hagyni, hogy ő tegye meg, bármennyire is jó lett volna, bármennyire is akartam volna, de nem lehet, ha egyszer utólag bántam volna meg, mert ez lett volna a vége igaz? Danát szereti, olyan sokat hallgattam már, hogy mennyire oda van érte, mi pedig olyan jó barátok vagyunk, amit nem akartam tönkre tenni. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy megkockáztassam, hogy a jelenlegi helyzet tönkre menjen és hogy végül a barátságunk is elromoljon, azt nem bírnám ki. Így is van épp elég rossz dolog az ember életében, legalább a barátom maradjon meg és talán idővel képes leszek elviselni azt is, hogy Danával van. Bár azt még mindig nem értem, hogy mi történt köztük, hogy miért hagyta faképnél. Attól félek megijedt Max őszinteségétől, ami nem jó, mert ő tényleg ilyen őszinte típus és kész. - Nem tudom, ha... nagy dolog, akkor gondolom... tovább. - és annyi biztos már csak a reakcióból is, hogy nagy dolog történt és Max olyasmit mondott, amit Dana képtelen volt kezelni. Nem is értem Danát, miért foglalkozott az egésszel, ha megijeszti az,hogy valaki szereti? Gondolom ez volt a legnagyobb baj számára, de e miatt miért kell elszaladni? És miért fogja a nem létező macskára egyáltalán? Szegény, drága Max, nem csodálom, hogy ennyire rosszul érintette ez az egész. Annyira mások ők Danával, tűz és víz és nem jó értelemben ellentétesek. - Megijedtél... mert elszaladt? Ma szombat van Max, mikor beszéltél Danával? - beszélt, én inkább erre gondolok, hogy beszéltek, nem arra, hogy csókolóztak, főleg nem valami többre, mert azt nem hiszem, hogy képes lennék normálisan kezelni. El tudnám talán viselni, ha együtt lennének, de azt nem, ha a szemem láttára történne mindez, azt képtelen lennék elviselni és nem akarnék hallani róla, hogy milyen köztük a helyzet, hogy mennyire van oda érte, vagy Dana mennyire csókol jól, vagy... jesszus remélem soha nem merülne fel benne, hogy akármi másról beszéljen velem, vagy akár kérdezzen. Képtelen lennék ebben tanácsot adni neki. Ezek után az a kis "is" szócska szinte marja a lelkemet, amikor kiejti a száján. Csók is volt... jó ég! Én ezt nem is akarom tudni, hiszen fájdalmas már csak az említése is, hogy bármi is történt köztük, aki a csóknál több lenne, vagy történt volna, ha Max nem szúrja el. Figyelem, ahogy az ételt pakolgatja, most én is próbálok erre koncentrálni, könnyebb mint a saját dolgaimra, és a saját gondolataimra, azok most nem tennének jót. Nem akarom elképzelni, hogy mi volt közöttük, nem akarok még csak gondolni se rá. - Jól van Max, a bor tökéletes lesz! - megpróbálok valami mosolyfélét az arcomra varázsolni és a két nyársat átveszem tőle, hogy a tűz fölé tartsam amíg ő a borral foglalkozik. Egyszerűbb lenne mágiával ugyan, de valahogy még sem akarok mindig mindent mágiával megoldani. Nem lehet mindig a könnyebb utat választani. - Képzeld Pamona, azaz Bimba professzor, tudod a gyógynövénytan tanár mesélte, hogy jövő héten lesz egy nagy növényvásár Londonban. Nincs kedved elmenni és körülnézni? - talán... talán az jó alkalom lenne arra is, hogy megmondjam neki azt, amit eddig húztam-halasztottam. Egyelőre biztosan nem mondom el neki, most nem tenne jót, de majd addigra talán ez a Dana helyzet rendeződik így vagy úgy.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Mielőtt magamhoz tértem volna Emmácskát bámultam. Hülye gondolat ami egy röpke pillanatra megfogalmazódott bennem, hogy „most annyira más” mert nem változhatott semennyit sem egy perc alatt. Amikor elindultunk, megérkeztünk és nekiláttunk a piknikünknek, olyan volt mint máskor. Bájos, kedves, vicces, de amikor hátra esett és felsegítettem mintha aranyban fürdött volna. Talán a nap fénye miatt, biztosan azért volt, nekem mégis másnak tűnt és ez elbolondított. Nem fogtam fel, nem tudatosult igazán bennem csak egy kósza érzés volt ami átjárt, kiverte a fejemből Danácskát és csak egy gyönyörű nőt láttam akinek a tekintete mögött a lelkében ott volt az a pici lány akibe belezúgtam annak idején. Aki ugyan nem sok figyelmet fordított rám akkor, mégsem haragudtam rá, csak hagytam, hogy az a régi szerelem elhalványuljon és feledésbe merüljön. de olyan volt ez mint a kavics amit beledobunk a tóba, nem tűnik el csak nem látjuk, ott marad a tófenéken és ha évekkel később fürdünk benne, akár meg is találhatjuk. Mi az esély arra, hogy pont ugyanazt a kavicsot? Semmi, nem tudhatjuk, hogy ugyanaz a kavics, csak hasonló és bebeszéljük magunknak, hogy az és örülünk neki mert megtaláltuk és visszahozza azokat a szép emlékeket melyek közepén elhajítottuk és nagyot csobbant. Valahogy én is így vagyok ezzel amikor Emmácska szemeibe tekintek, a haja lágyan átfolyik az ujjaim között és megérzem az illatát. Megtaláltam a kavicsomat, csak épp nem is kerestem, értetlenül állok a történés előtt mert nem tudom hogyan lehetséges. És akkor meghallom dana nevét Emmácska szájából és ez azt mondatja velem, hogy a kavicsom nem is az én kavicsom, csak hasonló ahhoz. A régi emlék újra a mélyre zuhan a kaviccsal együtt és egy másik rajzolódik ki élesen és fájón. A pillanat amikor Dana szemeibe néztem, ő pedig a macskája után kiáltott és elviharzott. még magamhoz sem tértem a döbbenettől és csalódottságtól, a fejemben ezernyi kérdés zakatolt, de már egyedül voltam a lakásban és percekkel később tértem magamhoz mikor megéreztem az égett tojás és a füst szagát. Emmácska magyarázata nem sokat segített.* -Tudom, azt hiszem, de szerinted meddig tart egy ilyen dolgot átgondolni? *Dana azóta sem mondott erről semmit, nagy ívben került engem, esélyem sem volt rákérdezni, persze bátorságom sem volt hozzá. Maradtam hát tudatlan és értetlen, minden egyes nappal nagyobb zavarban voltam és kénytelen-kelletlen bemenekültem a virágos bunkeromba mert a hajam egész nap a szivárvány minden színében pompázott. Emmácska kérdésére csak bólintottam, igen, azt mondtam neki, hogy szeretem….vagyis nem pontosan ezt. Azt mondtam: szerelmem, édesem, egyetlenem; miközben ő éppen a megfeszült nadrágom dudorjára szorította a kezét. Nos talán akkor nem a fejemmel gondolkodtam, de igaz volt minden szó, akár a fejem is mondathatta velem a szerelmi vallomást, de lássuk be, ez így ebben a formában nem igaz.* -Én is megijedtem Emmácska, nagyon is. *Még mielőtt észbe kapok kicsúszik a számon, zavartan nézek rá, most biztosan rákérdez, hogy mitől ijedtem meg. Mégsem mondhatom el neki, hogy csókolóztunk és Dana éppen rám vetette magát, az eszem pedig viharsebességgel lecsúszott a nadrágomba. Ez….ez azért elég intim. * -Nem beszéltünk. Mikor is?.....Emmácska azt sem tudom ma milyen nap van. *Valóban úgy összefolytak a napok, csoda, hogy a mait megjegyeztem, de igazából annyira magam alatt voltam, hogy már vágytam Emmácska társaságára. Amúgy is, de ezek után még inkább. Olyan volt számomra mint az orvosság, elég volt csak ránéznem és jobb kedvem lett. Most meg Dana említésekor megint magam alatt vagyok és a fejemben akkora a rendetlenség mintha valaki bombardát kiáltott volna a nappalimban. A csókról is úgy teszek említést, hogy nem is gondolkodom előtte, de jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy ezzel megbántanám Emmácskát, elvégre mindig ő bátorított, hogy álljak a sarkamra. Nem kellett volna, akkorát estem mint egy fél lábú troll. * -Az is volt. Igen. *Nos igen, csók is volt de nem az állt a főszerepben. Azt hiszem tényleg elveszítettem a fejem, de nem csoda. Danácska gyönyörű nő és édes volt a csókja, bár …..egy kicsit vadabb mint amire számítottam. Mindezen beszélgetés közben szorgalmasan pakoltam a nyársra, ha Emmácska hagyta még az övét is elvettem és csak tűzdeltem, tűzdeltem oda sem figyelve. Olyan szorosan húztam rá mindent, hogy biztosan nem sülnek át rendesen, de szinte minden amit kipakoltam, rájuk fért. Kényszercselekvés volt ez, értelmetlen és haszontalan. Amikor már nem volt hova felerőszakolni a sonkadarabot, feleszméltem. Piknikezni jöttünk, szórakozni, nem az én kudarcba fulladt szerelmi életemet kitárgyalni….már ha lett volna szerelmi életem, de egyelőre csak vágyálom maradt. Nem akartam, hogy Emmácska ezzel foglalkozzon, a nyársakat a még mindig lobogó tűz fölé igazítottam és kitámasztottam a földben.* -Ne is foglalkozz vele Emmácska, majd megoldom valahogy. Most sülnek a finomságok, addig meg iszunk egy kis bort és jól érezzük magunkat. *Azzal már nyúltam is az üvegért, hogy kinyissam és töltsek, arcomra mosolyt erőltettem. Fog ez menni jobban is, csak el kell felejtenem Danát. Emmácskára néztem, a szép arcára, ez az előbb is bejött.*
Egy pillanat alatt török szét valamit apró darabokra, amiről magam sem tudom, hogy micsoda, de nem akarom ezt most, nem akarom így, mert nem tudom, hogy ez most mit is jelent pontosan. Itt van ő és én egy békés tájon, egy szép környezetben, csiripelnek a madarak, süt a nap, az egész olyan idilli és kellemes és közben érzem, hogy ő meg van bántva, hogy valószínűleg Dana megbántotta valakivel, vagy ő Danát, de ennek a második opciónak valahogy sokkal kevésbé látom esélyét. Még sem akarom, hogy valami azért történjen most meg, mert ő nincs jól, mert a lelke szeretetért sóhajtozik és azt tőlem megkaphatja. Én... én azt akarom, hogy úgy szeressen, ahogyan Danát, hogy olyan rajongással nézzen rám, ahogyan rá, de ez nem lehetséges igaz? Dana más, mint én, sokkal... látványosabb nő, én sose leszek olyan, nem hiszem, hogy Max valaha is képes lenne rám úgy nézni. Mi csak barátok vagyunk, nagyon jó barátok és nekem a barátsága a fontosabb, nem akarom, hogy innentől kényelmetlen legyen közöttünk bármi is, mert ez következne, ha most valami történt volna. Nem lehetne minden olyan, mint amilyen volt és nekem az ő boldogsága a fontos, nem akarom, hogy csak még jobban összezavarodjon és ne tudja, hogy mit akar. Max... nagyon nehezen kezeli az érzelmi hullámvölgyeket, ennyire már ismerem őt, nem akarom én magam belesodorni egy ilyenbe, eszem ágában sincs. - Dana néha... hirtelen reagál és nem is biztos, hogy ha utólag átgondolja akkor is úgy gondolja, tudod ugye? - ismeri ő is, hogy milyen. Dana elég szeszélyes tud lenni, eléggé furcsán áll néha a dolgokhoz és nagyon hirtelen természet. Nem olyan nyugodt, mint én, ki tudja hogy mit mondott neki, vagy mit tett. Lehet, hogy megijedt tőle, vagy egyszerűen csak nem értette és nem tudott mit kezdeni a helyzettel és ezért szaladt el valami macskát emlegetve. Aztán lehet, hogy van neki macskája, csak én nem tudok róla, de... ezt valahogy nem tudom elképzelni. - Megmondtad neki azt... azt, hogy szereted? - jól van azért itt eléggé meglepődöm, bár biztosan volt ennek valami előzménye is. Csak nem állt elé úgy a semmiből és dobta be, hogy szereti, azt... azt nem tudom elképzelni róla, annyira nem szedhette össze a bátorságát. - Én nem... mármint igen mondtam, de... Tudod talán csak elsőre megijedt tőle és időt kell adnod neki. - halk sóhaj, amit próbálok elfojtani. Dana szép nő, igaza van ez így van, Dana annyira szép és karcsú és... Biztosan nem tudott mit kezdeni ezzel az egésszel és menekülőre fogta, de ez nem jelenti azt, hogy nem is akar megpróbálni kezdeni vele valamit. - És azóta nem is beszéltetek? Mikor volt ez? - a nyársat, amit nekem adott persze most csak fogom a kezemben. Szinte teljesen kész van, amúgy se sok mindent kell rátűzdelni még, így legalább nem fagy be semmiféle mozdulatom, amikor csókot emleget. Úgy érzem magamat, mint akit pofon vágtak, mintha épp most forgatná meg valaki a láthatatlan tőrt a szívemben, ami már évek óta ott nyuszik békésen. Nem tehetek róla, de egyszerűen a fejembe tolakodnak a képek, ahogyan ők ketten... nem valami kellemes erre gondolni, nem csoda, hogy hirtelen sokkal érdekesebbnek tűnik a nyársamon lévő paprika, amit elorozott előlem, mint a tekintete. - Szóval.. szóval csók is volt. - ennyit sikerül kibökni, még mindig a nyársamat szorongatva. Nem nyúlok újabb darabért, ő az, aki pakolászni kezd megint, de én mégis mit tehetnék most? Nem tudom, hogy mit kellene mondanom, nem találom a megfelelő szavakat, sem azért, hogy megnyugtassam őt, sem azért, hogy segítsek neki, vagy kimagyarázzam Danát ebből a helyzetből. Néma maradok és csak nézegetem azt a paprikát, amiből ez az egész helyzet kiindult és... kattognak a gondolatok a fejemben és újra és újra betolakszik az a kép is, ahol ők ketten egymásba fonódva csókolóznak. Ezek után hogyan lesz étvágyam egyáltalán? Még ezt sem tudom.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Nem tudom mi ütött belém, egyszer csak ott volt az a sok gondolat a fejemben Emmácskáról és nem tudtam leállítani. Valahogy belefagytam abba mennyire szép a haja és valahol a lelkem mélyén úgy gondoltam, hogy sokkal szebb mint Danáé. De miért és hogyan? Próbáltam magam győzködni, hogy ez nem igaz, és szép Emmácska haja de hát Danáé….és akkor megéreztem az illatát és mindent feledett. csak bámultam és olyanok jutottak eszembe, hogy milyen finom amikor az ujjaim között szétfolyik mint a csörgedező patak vize, hogy selymesebb mint a legfinomabb nemes anyag, és úgy csillog mint a nap sugara a tó tükrén. És néztem Emmácska mosolyát és már nem érdekelt, hogy az ajkai egyáltalán nem húzódnak kétfelé és nincs ott az a két kis gödröcske az arcán, én mosolynak láttam. az sem jutott eszembe, hogy talán tolakodó vagyok vagy félreérthető és nem kellene Emmácskát ilyen helyzetbe hoznom, azt sem tudtam, hogy ez milyen helyzet, csak belesüllyedtem, hagytam, hogy elringasson, magával ragadjon, sodorjon mint az ár tavasszal a hordalékot és csak néztem és néztem őt. Éreztem az arcomon a lágy szellőt, Emmácska hajának illatai közé keveredett az erdőé, a pataké, a fáké, a fűé és gyönyörűnek találtam a pillanatot mely óráknak tűnt. Elteltem vele. Zavartan pillantottam a barátomra, a világon a legszebb lányra, kifejezetten rosszul esett az érzés ahogy az elmém kezdett a valóságba kúszni és eszembe jutott minden ami valaha történt, ami mostanában történt és ami éppen történik velünk. Utóbbit nem értettem, de kísértetiesen hasonlított arra ami régen, a Roxfortban kerülgetett Emmácska közelében, nem a barátomat láttam benne, hanem a nőt. Persze eddig is tudtam, hogy nő és szépnek is találtam, de olyan régen eltemettem magamban azt az érzést, és akkor még nem is volt nő csak egy szép lány, egy kamasz akinek gyöngyöző a nevetése és csillagok sziporkáznak a szemeiben. Dana neve élesen villant az elmémbe, a hajam színe a zavarom mellett a szégyenérzetemet is tükrözte. Elárultam Danát, elárultam Emmácskát és elárultam azokat a szép és nemes érzelmeket melyek eddig annyira egyértelműek voltak, most pedig csak kusza gubanc lett az egész. Tudtam, hogy mindent el kell mondanom Emmácskának de féltem, hogy megbántom. Miért bántanám meg azzal, hogy bevallom a zavartságom és a rossz kedvem okát? Hiszen eddig is beszélgettünk Danáról, tisztában volt az érzelmeimmel és mindig biztatott, és mellettem állt és…..csak amikor hazatért már nem annyira. volt egy hosszú perc, talán kettő is amikor inkább le akart róla beszélni és én nem értettem, ő pedig gyorsan visszakozott. Most már tudtam miről beszélt akkor.* -Nem tudom, igazán nem tudom Emmácska, csak elment. Gyorsan. Azért gondolom, hogy megbántottam. *Magam sem értettem a viselkedését, azért voltam kétségbeesve, nem láttam az orromnál tovább és ez a tudat is belepasszírozott a földbe, hiszen felnőtt férfi vagyok éretten gondolkodom, ennyire nem lehetek vak. Akkor kezdtem tisztán látni amikor Emmácska azt mondta Danának nincs macskája, szerinte nincs és nem hiszi, hogy egyáltalán illene hozzá. És már nem úgy gondoltam danára, hogy Danácska, már csak dana volt és ez is zavart. * -A macska, amelyik nincs, fontosabb volt mint az amit mondtam neki. Pedig én megpróbáltam, én próbáltam Emmácska, én megmondtam neki de elrohant, mert az a hülye macska amelyik talán nincs is, éhes volt. Csak azért mondta, hogy legyen oka elmenni, hát….nézzük a jó oldalát, nem akart megbántani és legalább nem nevetett ki. Megérdemeltem volna, tudhattam volna. Dana szép nő, mégis miért kellenék én neki? Hmmmm? Te megmondtad, igazad volt, de nem hallgattam rád. *Fura, hogy Danára már csak annyit tudok mondani, hogy szép, mert ez nyilvánvaló, de más nem jut eszembe. Olyasmi, hogy kedves és vicces……szereti az állatokat, hát azt a hülye macskát biztosan, de talán akkor sem jött volna ki az erdőbe ha a macskája nem éhes és ott marad velem. * -Gondolom az a csók se számított semmit. *Most, hogy eszembe jutott, éreztem, hogy ott ég a számon és emlékeztem arra mit éreztem akkor, de már nem éreztem azt. Megvontam a vállam és a nyársakért nyúltam, olyan szerencsétlennek éreztem magam, muszáj volt valamit csinálnom ezért nekiálltam, hogy a maradék falatokat feltűzzem mindkét nyársra. Az eddigi rongyos kupaccá gömbölyödésemből kiemelkedve láttam neki az uzsonnánk elkészítéséhez és arra gondoltam, nem lehetek ennyire szerencsétlen, nem süllyedhetek bele az önsajnálatba, férfi vagyok nem egy szerelmes kamasz aki a fejét veri a falba. Persze ez is megvolt annak idején, ideje érettebb önmarcangolásba kezdenem. Igen, az talán érettebb ha bezárkózom a lakásba és ki sem nyitok holnap. Elültetek néhány virágot és addig nézem őket míg ki nem nyílnak vagy éhen nem halok.*
Érzem én, hogy Max egészen befagy és elkalandozik és ezt én sem igen tudom kezelni először. Próbálom... próbálom szavakkal, zavarban lévő mondatokkal, kapkodva beszélve, hadarva ecsetelni a hajamat, vagy épp a sampont. Tudom, hogy ez most valami olyasmi, ami nem jó... mármint jó lenne persze, de nem így. Olyan egyszerű lenne megtörni ezt a cseppnyi távolságot köztünk, olyan egyszerű lenne csak szimplán megcsókolni. Mintha ott lenne előtted a kedvenc tortádból egy szelet és csak ki kellene nyújtani a kezedet érte, csak meg kéne tenned, de mégis ott van benned a gát, ami miatt még sem tudod rávenni magadat, visszakozol és végül nem teszed, mert tudod, hogy nem szabad, csak rossz hatással lenne az alakodra. Max nincs rossz hatással az alakomra, de ott van Dana. Dana aki nem jött el, akiért annyira oda van, aki egészen más, mint én vagyok és... és nem tehetem meg, hogy csak úgy kihasználom ezt a pillanatot, hogy odahajolok, hogy érezzem puha ajkait az enyémen, bármennyire is akarom, bármennyire jó is lenne. Muszáj visszafogni magamat, mert nem akarom, hogy ez kósza pillanat elrontsa a barátságunkat, mert Dana most nincs itt és nem tudom, hogy ennek mi az oka. Mi lenne utána, ha ő még mindig érte van oda? Közöttünk zavar és tönkretenné a barátságunkat az egész. Ezt nem... nem szabad. Max sokkal fontosabb annál nekem, mint hogy kihasználjak egy pillanatot. Hagynom kell elszállni, vagy el kell kell löknöm nekem magamnak, hogy ne kövessünk el visszafordíthatatlan hibát. - Nem, nem medve... Dana. - most már lehalkul a hangom végre, hiába volt szinte kiáltás az előbbi kiszökkenő név, szinte már ijedtemben. Lassan úgy látom benne is kezd összeállni a kép. Elrontottam... de ezt kellett tennem, el kellett rontanom igaz? Muszáj volt, hogy ne legyen valami beláthatatlan, javíthatatlan következménye, egyszerűen muszáj. Látom, ahogy a haja változik, olyan hirtelen, hogy szemmel követni is lehetetlen. Szinte megrezzenve húzódik hátra, mintha minimum én rúgtam volna hátra őt, és végül is valahol így is van, nem volt választásom, nem tehettem mást és már az elején is tudni akartam, hogy mi történt, hogy Dana miért nem jött el és miért éreztem belőle azt a rossz kedvet, mert azt egyértelműen éreztem. - Miért, mivel bántottad meg? Te... nem szoktál senkit sem megbántani. - nem értem, nem értem, hogy mi történt közöttük és most még a nyársamat is elfelejtem és persze az előbbi eseményeket is próbálom szépen kiverni a fejemből. Valamivel megbántotta, de tényleg nem tudom és nem értem, hogy vajon mivel. Max nem olyan, ő aztán nem szokott senkinek sem ártani, senkit sem megbántani, de akkor mégis... mi történhetett közöttük? A következő kérdés még ennél is jobban meglep, hirtelen fogalmam sincs róla, hogy is jött ide, és milyen összefüggésben áll ezzel az egész Dana üggyel... fura.. komolyan fura. - Macskája? Én... én nem tudok róla, hogy lenne macskája, de persze nem tudok róla mindet, de Danához nem igazán illik egy macska... sőt más állat sem, hogy mit ne mondjak. De miért kérdezed, hogy jön ez most ide? - valami baj történt ez már biztos, az elején is biztos voltam benne és nem akartam én erre most kitérni, mert élvezni akartam ezt a kis túrát és eszegetést, de a helyzet miatt nem volt más választásom, mint bedobni a témát, bármennyire is jó lett volna inkább hanyagolni még és nem foglalkozni vele. Tudtam, hogy elrontja majd a hangulatot és most kapóra is jött, mert muszáj volt elrontani, hogy ne csináljunk valami kitörölhetetlen butaságot, ami nagyon-nagyon ott lógott a levegőben.
♫ Nobody wants to be lonely ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Köszönöm a játékot, egy élmény volt! 
//
nagyon cuki és remekül hozod őt, és nem győzöm megköszönni, hogy összehoztuk őket. 
Köszönöm a játékot és nagyon várom a következőt!! 