2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kezdtem egy kicsit kijönni a sodromból. Marcus mindig is a pocsék időzítések embere volt, de ez a mai azért túl tett minden határon. Épp egy összejövetelen voltunk, ahol épp sikerült egyességre jutnom az egyik nagyhatalmú halálfalóval (khm, persze, hivatalosan nem az), hogy jó pénzért az ő embereit is lemészárolom néhanapján, ha épp nem úgy viselkednek, mint ahogy kellene nekik, de ez a tökelütött nevelőapám elrángatott, mondván, hogy ő majd megmondja az elérhetőségemet. Persze, persze, de a fizetésemet meg majd jól zsebre teszi. Na ennyit a zsebpénzemről, amiből majd valami kényelmesebb gyilkolós ruhát tudok venni magamnak. Így hát duzzogva szálltam ki a kocsimból otthon, mivel nem mehettem szmokingban megölni valakit. Szegény lányt ismertem korábbról, egyszer találkoztunk egy korábbi összejövetelen. Akkor arról hablatyolt, hogy ő mennyire sérthetetlen, és mennyire nagy befolyással bír mindenki felett. Ezzel még nem is lett volna baj, de sajnos ez Marcusnak is szemet szúrt, és rögtön ráállította szerintem az ország „kém-készletének” vagy a nyolcvan százalékát, és megtudták a csajról, hogy piszkos úton szerzi a gázsiját. Ez alapjában véve még mindig nem lenne baj, de sajnos azok, akiktől a csaj fizetést kap, azok bizony pár hónappal ezelőtt még Marcus zsebét töltötték meg lóvéval, és a nevelőapámnak sajnos ez a gyengéje. Így mikor ma este meglátta az apját, vagy nagybátyját, vagy a franc se tudja már, hogy kiét, akkor rögtön eszébe jutott, hogy van még egy elvarratlan szál a lánnyal kapcsolatban, és jobb szeretné, ha eltenném láb alól. Már a tükör előtt álltam, és azt nézegettem, hogy mennyire illik a ruhám a csicsásan bezselézett hajamhoz. Általában nem teszek ilyet, de hát vannak változó tényezők, amik erre kényszerítettek; amit én egyáltalán nem bánok. Úgy döntöttem, hogy a farmernadrágom egy átlagos, kényelmes tornacipővel megteszi, hozzá egy fehér pólót húztam, és egy fekete bőrdzsekit, csak mert hideg volt. Miután elkészültem, szabályosan kirontottam a házból, és reméltem, hogy a kulcsom nem esett ki közben a zsebemből, mikor becsaptam az ajtót. Futva indultam neki az utcának, ami elég rejtett volt ahhoz, hogy a mugliknak ne tűnjön fel, hogy én csak úgy eltűnök a semmibe. Persze, ha egy varázsképességekkel bíró lát meg, akkor legalább nem fog meglepődni rajta, hogy hoppanálok, bár biztos kíváncsi lenne rá, hogy hova megyek. Odataláltam végre, és behúzódtam az árnyékba, majd elhoppanáltam Roxmortsba. Próbáltam felidézni a lány nevét, de csak a külseje ugrott be hirtelen. Így csak nekivágtam az útnak, és reméltem, hogy gyorsan belebotlok a kis szöszibe. Ha jól rémlik, van pár színes tincs is a hajában, de erre nem esküszöm meg. Nem tartott sokáig, mire valaki szembe jött velem. Egy férfi volt, így csak elsétáltam mellette, de az megragadott, és pénzt követelt. Én minden további nélkül egy mugli késsel elvágtam a torkát, majd lelkiismeret-furdalás nélkül haladtam tovább. Befordultam először jobbra, majd balra, majd egyenesen, és így tovább, mire megéreztem, hogy ismét van valaki a közelemben. Megfordultam, és halványan láttam, hogy a sötétben lépked valaki. – Hé – szólítottam meg, mert már untam, hogy órák óta csak sétálgatok itt, de ma este derogált megerőltetni magamat – nem láttál erre egy csajt, aki… - Elhallgattam, amikor kiért egy olyan helyre, ahol láthattam, hogy is néz ki. Szőke haj, színes tincsek, smink tonnányi, a ruházat is megfelelő volt. - … pont úgy néz ki, mint te – mondtam, majd nekitaszítottam a lányt a falnak egyetlen gyors és precíz mozdulattal. Az alkaromat a nyakának nyomtam, és kicsit megemeltem, hogy ne érhesse a lába a talajt. Vigyorogva beszéltem hozzá: - Tudod, a munkaadóm azt kérte, hogy hosszú és fájdalmas legyen a halálod. – Közben megpróbáltam kicsavarni a pálcáját a kezéből. – És tudod, aki erre kér, az tuti, hogy nagyon ki volt bukva rád. De legalább jól fizetnek érted.
- Ti mind barmok vagytok - nézek végig a társaságon. A hangom higgadt, már-már megkérdőjelezhetetlen a kijelentés, amit az imént tettem. Ennek ellenére ugyanolyan nyugodtan ülök a kanapén, arra várva, háztársaim egyike majd csak elröhögi magát, aztán sóhajtok, mikor ez nem történik meg. - Most azt akarjátok nekem beadni, mászkált ott kint valaki, aki ugyanolyan, mint én? - felvont szemöldökkel biccentek az ablak felé, majd mikor egyöntetű biccentést kapok válaszul, felállok és kisétálok a helységből....
Összehúzom magamon a fekete bőrdzsekim - ami egyébként marhára passzol az acélbetétes bakancsomhoz, de ez most részletkérdés -, szorítok a copfomon, szemeimmel pedig a körülöttem lévő tájat pásztázom. Röhej, el sem hiszem, hogy bedőlök ezeknek a hülyéknek. Oké, tény, sose hazudtak, nem is mernének, hisz tudják, annál jobban semmit nem utálok, de akkor is durván hangzik, hogy csak úgy mászkáljon itt kint még valaki, aki hasonlít rám. Meg amúgy is, még csak az hiányzik, hogy a tanárok is megneszeljék, nem tudom, hogy jönnék ki belőle jól. Pálcámmal a kezemben, haladok egyre beljebb a sikátorban, mert merem azt hinni, bárki is legyen a vicces kedvű áldozatjelöltem, itt bujkálhat. Amúgy meg sose voltam beszari, több kell ahhoz, hogy engem megijesszenek, egy helynél, ahol az ember lányának rossz a közérzete.
