2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Le vagyok sújtva. - Mondja ezt derűs hangnemmel, mert nincs lesújtva. Ami azt illeti, mikor ennyi idősen megkérdezték tőle, szereti-e a mágiatörténetet, kerek perec megmondta, hogy az egyik legborzalmasabb tantárgy, pedig az egy másik iskola volt, s megvolt a lehetősége annak így, hogy izgalmasabban oktassák. Valahogy ez a tantárgy nem vonzza be az ilyen tanárokat. - Értem. - Csak ennyivel reagál látszólag az elhangzottakra, miközben egyszerre van ingere rászólni Leticiára, hogy ne vonogassa már ennyit a vállát, nem illik egy hölgyhöz, s ingere van arra is, hogy tovább kérdezgesse, miért is nem érdemli meg Philip? Mit tehetett? Vagy mit nem tett? - Sajnos elképzelhető, hogy picit eltéved. Messze van ide Madrid, ez egy kipróbált bagolynak is nagy táv. - Próbál a lehető legdiplomatikusabban válaszolni, hiszen lehetnek fültanúk is, másnem portrék formájában. A bagolyt úgy időzíti majd, hogy Philipet ott Madridban érje majd el, mikor a lányáért megy mindhiába. Azért abból a fotóból ő is kérne egy másolatot, hát még mikor megkapja majd a férfi a bagoly vitte értesítést rajta a Yermouth Alapítvány pecsétjével és a lady aláírásával. S ehhez még hozzájön Leticia lelkesedése valami veszélyesebb szakma iránt! - Tudtommal a Roxfortban ilyent nem engedélyeztek még senkinek. - Mondja tűnődőn, azon agyalva, vajon Philip kijárná-e itt is a lányának? Egyáltalán ki tudná? Ha igaz, hogy bejárása van a királynőhöz... Az mondjuk megint más kérdés, hogy Leticia maradna-e? - Igazából.. néhai férjemé mindkettő. - Egészíti ki az információt, mert igen, nem szorul rá a tanári fizetésére se. Ha nem tenne keresztbe két fűszálat se hátralevő életében, akkor is több, mint kényelmesen élne, meg se érezné a különbséget. Lady, és a férje egy Lord volt. A múlt idő meg tragikusan korai használat, hiszen fiatalabb és fiatalabbnak is látszik, mint Leticia édesapja. - Hosszú a nyári szünet, megoldható a londoni ház és a kastély is. Erre visszatérünk, ha tudjuk már, édesapja miként reagált. - Bólint rá, mert miért is ne? Ő többnyire a kastélyában van, a lányai miatt eddig hasztalan ügyintézés és tárgyalások miatt fel-feljár Londonba is, egyébként meg terepen van. Talán utóbbira is vihetné a lányt, ha nem túl veszélyes, meg a lánynak is van kedve. Ja, meg ha nem tekeri ki addig a nyakát Philip! - Éljen bölcsen a lehetőséggel! - Köszön el a lánytól mosollyal szemeiben, de ajkain anélkül. Aztán fordul is, hogy visszatérjen a saját szobájába és megfogalmazza a levelet Philipnek, s a feladásának időpontját kitalálja,
körülményeit előkészítse, s átgondolja a további lépéseket, várható eseményeket, amit a lány idehozatalával elindított. S lesz mit gondolkodnia a lányon is, mindazon, ami köztük elhangzott és leginkább: ami nem hangzott el.
//Szintén köszönöm, élmény volt Várom Leticiát nyáron! //
- A mágiatörténet annyira nem köt le, el kell szomorítanom sajnos. - persze a mosolyom azt mutatja, hogy azért annyira nincs e miatt nagy lelkiismeret-furdalásom és minden bizonnyal ő is túl fogja élni majd a dolgot. Egyébként is nem szerethetek én se mindent, a mágiatörténet azért eléggé unalmas tantárgy, a rúnákat szeretem van bennük izgalom és valahogy tényleg le tudnak kötni, de a mágiatörténet nekem annyira nem jön be. Persze azért kell tudni róla sok mindent ahhoz, hogy rúnákban is jó legyél, szóval megyeget, csak nem vagyok annyira oda érte. - Lehet, hogy nem is akarom, hogy változzon, mert ő nem érdemli meg. - rántom meg a vállamat, mintha az egész már rég nem érdekelne. Na persze a fenét nem érdekel, csak épp eléggé meg vagyok bántva ahhoz, hogy így viselkedjem miatta. Egyszerűbb nekem azt sugallni, hogy utálom az apámat és minden áron ki akarok szúrni vele, mint hogy beismerjem a tényt, hogy igenis szükségem lenne rá, miután az egyetlen élő rokonom maradt és mégis csak az apám, de hát alig volt velem. Ez nem úgy megy, hogy akkor tölt velem időt, amikor ő akar, és nem érdekes, hogy nekem mikor van szükségem rá. Kellett volna sokszor, de sosem volt ott, akkor most nem lehet ezt csak úgy venni, mintha semmi nem lett volna az elmúlt tizenhét évben. - Szóval lehet, hogy az a bagoly kicsit eltéved? Eltévedhetne mondjuk pár hetet? Az ügyetlenebb baglyok nagyon rosszul tájékozódnak. - értem én a cinkos pillantást, nagyon is értem. Nem tudom, hogy miért segít nekem, de határozottan tetszik, hogy lehet szövetkezni a nővel és mellettem áll ebben a kis turpisságban. Jó persze tuti, hogy rossz lesz majd az apámnak, de ennek pont az a lényeg. Igenis érdekes lenne látni azt, hogy meglátja a suliban, hogy már nem vagyok ott, aztán a tudtára adják a tényt, hogy másik suliba mentem az ő beleegyezése nélkül, azaz az aláírását odahamisítva. Biztos rendesen ledöbben majd és felhúzza magát. Bárcsak látnám! Ha lenne valami jó kis beépített emberek a suliban tuti, hogy kérnék tőle valami fotót mondjuk, de sajnos a titkárságon nincs senki sem, akivel annyira jóban lennék. Pech! - Oh tudom, pont ezért érdekel! Az irodai munka egyáltalán nem vonz, az való nekem, ahol van izgalom, meg érdekesség, na az tényleg le tud kötni! - és igen kellően lelkes is vagyok, az látszik és hallatszik is. Olyasmit akarok csinálni, ami tényleg érdekelni fog, ami tényleg úgy igazán leköt és szeretni fogom. Persze nem utolsó sorban az is a lényeg, hogy apámat kellően felhúzzam azzal, hogy nem valami uncsi irodai munkát válaszok, mert ő annak tuti,hogy nagyon örülne, de... hát na azért ezt nem fogom megtenni a kedvéért ebben biztos lehet. Szeretném, ha az életem pörgős lenne és izgalmas, ezt pedig ereklyevadászként megtehetem. Még az aurori hivatás is szóba jöhetett volna, de mivel apa is auror annak lehet, hogy örült volna, úgyhogy azt egyértelműen kiesik a választási lehetőségek közül. A szakválasztás kérdésére már csak bólintok, miközben lépdelünk felfelé. Nem mondom, hogy a vége felé már nem ver a szívem hevesebben, azért tényleg jó sok lépcsőt kell megmászni. - Igen, volt rá lehetőség, hogy ott töltsem a nyarat. Apa intézte el, mert nem akarta, hogy külön lakásom legyen. - így persze jobb volt, tök egyedül a bazi nagy hodályban, pár bent lakó tanárral. Nem volt valami nagy élmény, de volt választásom? Hát nem sok... úgyhogy ez maradt. Suliban tölteni a nyarat, és igen még azt se nagyon gondoltam át, hogy itt mi lesz majd. Gondoltam kiveszek valami kis lakást valahol Londonban. Már tizenhét vagyok, talán ez is megoldható lehetőség. - Londoni háza is van, meg vidéki birtok is? Bár gondolom egy ilyen alapítvánnyal a háta mögött... - és gondolom ez nem a tanári fizetésből jön, bár nem tudom,hogyan keresnek itt a tanárok, szóval a jó ég tudja. De végül csak bólintok egyet, mert miért is ne. Tanárról van szó, csak nem akar rosszat nekem nem igaz? - Oké, jól hangzik, főleg az a londoni ház, bár a vidékit is megnézném, ha arra van lehetőség. - esetleg a nyáron, amúgy is lesz időm és Londonban is lehet, hogy elunnám magamat, de majd meglátjuk. Lehet, hogy van annyira pörgős a város, hogy tényleg érdekes legyen nekem is, bár azért ezt nem venném biztosra. Elég más, mint Spanyolország, jóval kevesebbet süt pl. a nap, amit azért erősen hiányolok itt. - Köszönöm! Tehát Bólintér. A segítségért is hálás vagyok és ha még nem mondtam volna, akkor a lehetőségért is tanárnő. - egy mosoly még, aztán már csak az intéssel egybekötött köszönés, ahogyan figyelem távozását lefelé, majd a jelszótesztelés. A bejutás nem nehéz, már csak ágyat kell foglalnom, felfedezni a terepet és elfoglalni az új helyemet, menni fog, és szerintem jól fogom érezni magamat itt.
//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem tancsinéni! //
- Nem is tudja, milyen üdítő ilyent hallani egy diáktól. Ha kiderül, hogy a szenvedélyes figyelemmel hallgatja a mágiatörténet órákat is, nem fogom elhinni, hogy Ön igazi. - Jegyzi meg félmosollyal. Ereklyevadászat ide vagy oda, a mágiatörténetet akkor sem volt túl izgalmas tantárgy, mikor ő tanulta. Voltak történelmi korok, amelyek jobban érdekelték, főleg a mítoszok, legendák, minden olyan, amihez odaszúrták a szót "állítólag". Ettől függetlenül kellett tudnia mindent a mágiatörténetből, a munkához elengedhetetlen volt, még ha a könyvtárazás a lehető legunalmasabb része is. - Van abban valami, amit mond. S akkor inkább nem leszek kegyetlen, s nem hívom fel a figyelmét rá, milyen negatívan áll az édesapjához, pedig ezzel a helyzet Önök között nem változik. - Ó, de mennyire, hogy kegyetlen. S él az ütőkártyával, ami az arisztokratákra oly jellemző: szent meggyőződés, hogy ők beleszólhatnak mások életébe még akkor is, ha nem tudják mi minden lehet a háttérben. Agnese persze nem véli úgy, hogy beleszólhat Leticia és Philip kapcsolatába, nincs joga hozzá és ezzel tisztában is van. Csupán... nem árthat a lánynak, hogy saját gondolatainak buktatóit meglátja. Mindazonáltal mondjuk Agnese kíváncsi lenne, mi az oka ennek a viszonynak. Philip valahogy gyöngéden szólt a lányáról, vajon csak annyi lenne az egész mögött, hogy a munkamániás apa miatt elhanyagoltnak érzi magát Leticia? - Kötelességem tájékoztatni őt, hogy ne aggódjon. Szülőként tudom, hogy mennyire rossz érzés, ha nem tudjuk, mi van a gyermekünkkel. Persze elképzelhető, hogy kicsit később kapja meg a levelemet, manapság a bagolyposta egyre kiszámíthatatlanabb, nem gondolja? - Cinkos mosolyú pillantást vet a lányra viszonozva az övét. Miért is lenne a móka elrontója? Természetesen tájékoztatja majd Philipet, de az sem kizárt, hogy a férfi maga jön rá tanévzáró előtt a dologra és Agnesere töri tanári szobája ajtaját. Majd megírja a levelet előre, mintha épp feladni készült volna, de egyébként a feladásával kivár egy kicsit. Nehéz megállni, mert amennyire vágyik viszontlátni a férfit, annyira tudja, hogy a lánya kvázi elrablása micsoda fenyegetés a férfi számára. Túl sok zavaros érzés ez. Philip reakciója meg kiszámíthatatlan, egyet kell értenie Leticia vállrántásával. - Igen, a rúnaismeretre mindenképp szüksége is lesz. Igen gyakori, hogy egy titkos ajtó feltárásához, kinyitásához rúnához van szükség, olykor egy-egy bonyolultabbra is a csapdákból való kijutásra, mert csapda az mindig van. Nem egy irodai munka. - Sejti, hogy e szavak csak jobban felkeltik majd Leticia érdeklődését, de bízik benne, hogy a lány maga miatt is ezt a szakot választaná, nemcsak azért, mert Philip ettől kisebb agyvérzést kapna. Na nem mintha a gyógyító szakma veszélytelenebb lenne, mert rengeteg veszélyes kórságot el lehet ott kapni, az auror szakma veszélyeiről pedig Philip tudna a legtöbbet mesélni. Meg Agnese is... - Rendben van, ennek örülök, hogy tetszik. A végleges döntését majd egy nyomtatványt kitöltve kell megküldenie augusztus elejéig, a bagoly majd megtalálja Önt. - Ezután a szó a nyári tartózkodásra terelődik. Meglepik a lány szavai. - Ezek szerint a spanyol iskola nyáron is bentlakásos volt? - Teszi fel a kérdést, mert úgy tűnik, Leticia nem ment eddig haza úgy, mint itt a diákok szoktak. Sosincs az apjával ez a lány? De.. miért? - Sajnos a Roxfortban nem lehet maradni, annak ellenére, hogy egy-két tanár mindig van itt ügyeletben. Remélem, sikerül Mr. Samuels-szel egyezségre jutniuk, ám ha mégse tudná megoldani a nyári szállását, jelezze felém. Másnem a londoni házamat fel tudom ajánlani, azt talán érdekesebbnek is találná már csak a főváros forgataga miatt is, mint a vidékit. Tartok tőle, az túl unalmas lenne egy ifjú hölgynek. - Azt nem teszi hozzá, hogy a vidéki egyébként egy akkora kastély, hogy a londoni háza legalább négyszer beleférne, plusz a birtok. A szomszédokra nincs panasz, mondjuk úgy. Közben oda is érnek a Kövér Dáma portréja elé, aki szokása szerint dalolászik, szokás szerint hamisan, de szokásoktól eltérően nem vágja ki a magas C-t, hogy elriassza az új diákot. Agnese meg is áll a portré előtt és aprót köhint a dámának, aki szélesen elmosolyodva néz Leticiára és kéri a jelszót. - Meg is érkeztünk a Griffendél klubhelyisége elé. A jelszót jól jegyezze meg erre a pár hétre és más házbelinek ne adja meg: Bólintér. A csomagjai bizonyára már bent várják, odabenn a többiek majd eligazítják és megismerheti új szobatársait is. Az éjjeli szekrényén lesz az órarendje erre a pár hétre, illetve egy jegyzék az egyetemi nyílt
órák időpontjáról és helyéről minden szaknál, hogy a leendő tananyagba is belekóstolhasson. Ha van még kérdése, mondja nyugodtan, de ha nincs, akkor nem tartom fel tovább, s szép éjszakát kívánok Önnek. S még egyszer: nagyon örülök, hogy eljött. - Nem is tudja Leticia, mennyire.
- Igen, érdekes titkokat rejtenek és remek mágiaágnak tartom. Nem látványos, és pont e miatt nem felfedezhető. - legalábbis ha valaki nem ismeri a rúnamágiát, nem azzal kezdi, hogy feltérképezzen egy szobát, hogy ott vajon akadnak-e a rúnák, vagy sem. Ez a szépsége ennek, és én pont ezért szeretem annyira. Nem véletlenül vagyok jó belőle, nem csak akkor tanulom, amikor kötelező, elég sokat olvastam már utána önként is, mert érdekel, hogy mik rejlenek még benne azon kívül, amit az órákon mondanak el. Remélem, hogy itt majd még többet tanulhatok ezzel kapcsolatban is. - Ha negatívan állunk a dolgokhoz, attól még nem változnak jobbra nem igaz? Akkor meg mi értelme rágódni? - én legalábbis valahogy így állok ehhez. Na persze ezzel talán kissé ellentétes az, hogy az apámmal nem vagyok hajlandó szóba állni és nem is vagyunk kimondottan jóban, de ez mondhatni apróság, meg van rá az okom. E miatt se szokásom emészteni magamat, egyszerűen csak próbálok neki folyton fejtörést okozni, de ezt miért ne tehetném meg? Ennyi jár neki, ha már így viselkedik és nem képes apa módjára létezni. Egy gyereknek az kell, hogy az apja mellette legyen, nem pedig az, hogy néha beugorjon köszönni és elvárja, hogy apaként kezelik. - És ha netán szépen megkérem, hogy ne tájékoztassa őt, akkor megtenné a kedvemért? - cinkos pillantással tekintek rá. Komoly nő igen, de ettől még egy próbát megér a dolog, ettől még érdemes feltenni minden kérdést, ami eszedbe jut, maximum nemleges választ kapsz rá, de ha fel se teszed a kérdést, akkor pozitív kimenetele sem lehet. Nem akarom, hogy tájékoztassa az apámat, szebb az, ha a suliban tudja meg, úgyis elmondják majd neki az igazgatóiban végül, ez biztos. - Én se tudom. Az apám elég érdekes személyigés... nehéz kiigazodni rajta. - rántom meg a vállamat. Tényleg én se tudom, hogy vajon anyagiakban mennyire támaszkodhatok rá. Próbál időnként bevágódni nálam persze, de azért az se megy olyan könnyen. Ha nem fizeti a tanulmányaimat, hát akkor itt van az ösztöndíj és megoldom abból, meg egyébként is van valamennyi spórolt pénzem anya után is. Nem függök annyira az apámtól amennyire ő azt szeretné. - Jól hangzik és a rúnaismeretemet is kamatoztathatom igaz? - sőt ami még szebb ebben, hogy az apám is rendesen megpukkadna, ha kiderül majd az igazság, hogy olyan szakot választok, ami még veszélyes is és nem valami íróasztal mögött kell ücsörögni hozzá. Ha jól sejtem ő annak sokkal jobban örülne, de én tuti, hogy nem fogom meghúzni magam és érdekes munkát akarok magamnak, amit élvezni is tudok. Az ereklyevadászat pont e miatt hangzik felettébb jól. Tuti, hogy szívesen tárnék fel mindenféle titkokat és izgalmas tárgyakat eldugott őserdők, vagy piramisok mélyén. Az tényleg igazán nekem való feladatnak tűnik. - Ne aggódjon, tudok önállóan dönteni, eddig is ment, de tetszik az ereklyevadászat. Persze attól még körülnézek majd, van még rá pár hetem, hogy kicsit feltérképezzem az iskolát. - most már egy mosoly is megjelenik az arcomon, annak ellenére, hogy tényleg kellően megterhelő a sok lépcső, amit végig kell szelni. Nem keveset kell kaptatni felfelé, szó se róla, szerencsére, hogy egyébként sem vagyok jellemzően tunya típus, így nem köpöm ki a tüdőmet már az első pár lépés után. Majd lehet, hogy mire felérek ez is bekövetkezik, de... majd fokozatosan hozzászoktatom magamat a sok lépcsőhöz, legalábbis gondolom, hogy ezt mindenki más is így csinálja. - Véglegesen? Nem hiszem. - rántom meg a vállamat, első körben az apámat érintő kérdésre. És ha mégis? Hát úgy nézek ki, mint akit érdekel? Az apám túl sok rossz fát tett már a tűzre, szóval kettőnk közül ő az, akinek szépen bocsánatot kéne kérnie tőlem, de persze még sosem tette meg, szóval nem igazán érdekel, ha morcos lesz, hogy leléptem csak úgy szó nélkül. - Egyelőre még nem tudom, a nagyszüleim háza ott áll Indiában még a mai napig is, talán ott ellehetek a nyáron. Itt gondolom nem lehet maradni. - vagy feltalálom magamat. Esetleg marad Spanyolország, egy-egy barátnál is meghúzhatom magamat, vagy ha más nem, hát az apám majd elpakol valamihoz itt Londonban, csak van valami lakása, akármije, ahol egyébként kevés időt tölt.
- Így valahogy. - Bólint rá a Mardekárosok összegzésére. A maga részéről örül, ahogy az iskolai választása alakult annak idején, a pletykalapok legalább ebből nem hozhattak ki semmi rosszat. - Az is valami. Szereti is? - Kérdezi még a rúnákra vonatkozóan, mert egy dolog érteni és jól vizsgázni belőle kötelező tananyagként, de lelkesedést mutatni iránta már más tészta. S a rúnaismeret ritkán örvend népszerűségnek. - Örülök, hogy ilyen pozitívan áll hozzá, ezt külön köszönöm. Tartsa meg egész életében ezt a tulajdonságát, sokat fog segíteni majd, higgye el. - Nem tudja pontosan a lány történetét, de ilyen vagy olyan módon vagy mértékben mindenki életében vannak sötétebb pillanatok, órák vagy időszakok, s azokat egy optimista látásmód segít átvészelni. Ha nem túl nagy a sötétség, mert olyankor még a derű lángja sem űzi el a borús gondolatokat. S vajon nem pont Agnese lesz a sötét felleg Leticia szívén? A lány még csak nem is tudja, hogy jószerivel túsz, még ha mindjárt itt is a nyár. Hogy mennyit tud majd meg háztársaitól vagy a mindig jóindulatú Mardekárosoktól a lány Agnese múltjáról, az csupán idő kérdése. De talán nem merül fel majd az auror neve, s hogy van is festmény róla itt az épületben. A lány kíváncsisága Agnese-re éppolyan veszélyes lehet, mint amennyire kapóra jött-jön neki. - Akkor mégiscsak jól döntöttem, mikor Önt választottam, habár kötelességem lenne tájékoztatni az édesapját, hogy ne aggódjon, mikor nem találja Önt Spanyolországban a tanévzáró után. - Na azt a pillanatot meg ő sajnálja, hogy lemarad Philip arcáról, mikor elolvassa Agnese levelét, miszerint itt van a lánya, jó kezekben. Lehet fel kéne ajánlani Leticiának egy igazi angol kastélyban nyaralást a vakáció idejére? - Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, jól döntöttem Önnel kapcsolatban. Mint tudja, a Roxfort egyetemi képzéseket is indít, de nem minden diák dönt a továbbtanulás mellett, s ezért máshonnan is szívesen látunk tanulókat, akik itt folytatnák. Az alapítványt azért hoztam létre, hogy ez utóbbi diákokat gyűjtsem össze, segítsem őket, akárcsak mint afféle mentor, akihez fordulhatnak, ha valami problémájuk lenne, akár anyagilag is, hogy a tanulmányaik költségét fedezzék. Ez utóbbira nem tudom, mennyire lesz szüksége azok után, hogy édesapja rájön a.. turpisságra. - Sandít a lányra menet közben, vajon Philip mennyire támogatja majd lányát az itt maradásban - vélhetően semennyire -, de folytatja is. - Mivel magam is egyetemi tanár vagyok, elsősorban a saját szakterületemhez keresek diákokat. Ereklyevadászatot oktatok, s úgy ítéltem meg, hogy képességei, tanulmányi eredményei alapján kiérdemelt egy lehetőséget. S persze ott vannak a személyes tulajdonságai, melyeket a Teszlek Süveg igazolt. Önben nemcsak tudás van, hanem kíváncsiság is, ugyanakkor kalandvágy is. Nemcsak abban látszik ez, hogy inkább egyedül fedezné fel a kastélyt, hanem eljött ide, a vizsgák előtt. Kevesen vállalnák ezt be. S persze nem kevés mersz is kell hozzá, hogy odahamisítsuk az aláírásunkat egy hivatalos papírra és kivívjuk ezzel jó atyánk haragját. Úgy sejtem, a kavart vihar is éppígy állni fogja majd. - Pillant ismét a lányra mosolyogva szemeivel, s bátorítólag. Mivel amolyan mentor-féle, neki majd úgy kell tennie, hogy nem tud a hamisításról, de ki is kell állnia a lány mellett az apa ellen, kiemelve mennyi előnyt jelent az egyetemi képzés, még ha utólag is adja hozzá a kedves apuka a beleegyezését. Ez legalább igaz is lesz, s értékeli a lányban, hogy nem olyan buta kamasz módjára lázad, hogy azzal maga alatt vágja a fát. - Persze ne érezze kényszernek, hogy ittléte alatt míg a vizsgák előtt megismerkedik az egyetemi képzésünkkel, feltétlenül az ereklyevadászatot kell választania. Ha éppenséggel a gyógyító-szak jobban tetszik Önnek, az ösztöndíj éppúgy érvényes lesz. - Azért benne is van annyi emberségesség, hogy belássa, az a legjobb, ha mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért és amihez kedve is van. Minek erőltesse a lányra az ereklyevadászatot, ha nem érdekli? Így is szemmel tudja tartani, nem kell minden óráján ott ülnie. Bár kétségtelen, kényelmesebb lenne és Philipet jobban idegesítené. - Ha szabad megkérdeznem, hogy tervezte a nyarat? Miután itt is megvolt az évzáró és végigsöpört fél Nyugat-Európán egy aggódó és vélhetően tajtékzó apa? Nem tart attól, hogy az ilyen drasztikus bosszantások a kapcsolatot még jobban tönkre tehetik, esetleg véglegesen is?
- Kérdez rá a lehető legtapintatosabban meghagyva a lehetőséget a lánynak arra, hogy ne feleljen a kérdésre, ha nem akar, ha túl kényes a téma így elsőre egy kvázi vadidegennel szemben. Időközben felérnek a hetedik emeletre elfogyasztván az összes lépcsőt.
Nem arról van szó pedig, hogy ne lennék társas lény, egyébként nagyon is az vagyok. Szimplán csak szeretek felfedezni és egyedül az néha egyáltalán nem rossz dolog. Ez az iskola pedig, ha már ennyire bonyolultra lett megcsinálva, akkor kicsit megtehetem időnként, hogy előbb indulok el és meglátom, hogy mennyire tudom kiismerni magamnak. Csordában vonulni azért amúgy sem szeretek. A megjegyzésre azonnal érkezik egy mosoly részemről, még ha ő mosolytalan kacsintással nyitott is. Végül is érdekes a nő stílusa, de nem mondanám, hogy zavaró. Még a humor is meg neki a maga visszafogott módján, tuti, hogy megszokható és legalább azt mutatja, hogy nem kimondottan rosszindulatú, bár azt eddig se néztem ki belőle. Aztán persze jön a diplomatikus válasz is, ez már jobban illik hozzá egyébként az eddigiek alapján. - Gondolom azért igen okkal kerültek oda, de nem kell attól félnem, hogy ha meglátok egyet akkor tuti, hogy nekem akar jönni, értem a lényeget. - bólintok egy félmosoly kíséretében. Na igen, azért óvatos leszek ezekkel a Mardekárosokkal, mert ki tudja, hogy pontosan milyenek is, de nem fogok eleve direkt tartani tőlük, vagy elkerülni valakit, csak mert zöld a nyakkendője, vagy épp télen a sálja. - Akkor meglátjuk, hogy mit is mond az a süveg, ha már olyan okos. - legyen akkor így, ráhagyom a dolgot. Nem vagyok én egyből gyanakvó, hogy csak azért nem válaszol, mert egyébként nem tudna, mert az egész kamu... miért merülne efféle fel bennem? Jó persze nem tudom, hogy pontosan mi is volt az ok, ami miatt ide kerültem, és naná, hogy baromi kíváncsi vagyok rá, de nem fogom faggatni a nőt. A végén még kitalálja, hogy visszavonja az ösztöndíjat és akkor nincs mivel bosszantani apát, az nem lenne valami jó. - A latint próbálták beleverni a fejünkbe a suliban... de az valahogy nem fekszik nekem, de a rúnákat elég jól értem. - legalábbis a mágikusakat, ha a nő is így érti a dolgot majd, maximum visszakérdez. De azért ennyire én sem vagyok nyelv zseni, meg igazából a kihalt nyelvek annyira nem kötnek le. Mégis ki a fene akarna olyan nyelveket beszélni, amiken rajta kívül a világon értenek vagy tízen? Nem sok haszna van, nem igazán lehet kamatoztatni és beszélgetni rajta másokkal, maximum a kódfejtőknek hasznos, de én nem annak készülök. Persze, ha tudnám, hogy apa is griffendéles volt annyira nem örülnék ennek az összefüggésnek, de hát... nem sok mindent tehetek már ellene úgy sem utólag, gondolom a Süveg nem rábeszélhető a változtatásra. - Tehát az étkezéseket egy jó adag lépcsőzéssel le lehet könnyedén dolgozni, végül is ennek is van előnye. - mosolyodom el végül, annak ellenére, hogy a nő nem a széles mosolyok híve, de ez nem zavar különösebben. Mégis csak új suliba jöttem, próbálom a dolgokat pozitívan felfogni. Még így is lesz azért pár vizsgám, amiket le kell tudnom, afféle átjelentkezős szösszenetek, aztán majd szeptembertől kezdődik számomra az igazi tanév csak. Az a viccesebb, hogy kiismerem a sulit, aztán mehetek haza... hogy majd szeptemberben kiismerjem újra, legalábbis amit abban a két hónapban sikerül elfelejteni. - Akkor a festmények hasonlóak, mint nálunk, ha jól sejtem. Köztük is voltak mindig vicces típusok. - és gondolom itt is lesznek, akik majd kevésbé veszik jó néven, ha az ember korán, vagy későn este zargatja őket, miután totálisan eltévedt. Végül is akkor keresni kell valaki mást, akire ráakaszkodhatsz, és kész, de majd akkor ezt a fickót kerülöm... vagy nem, majd meglátom. - Nem akarok én saját magamnak is rosszat. - rántom meg a vállamat. Sosem értettem az olyan lázadást, amikor az ember úgy próbál keresztbe tenni valaki másnak, hogy azzal saját magának is keresztbe tesz. Annak egyáltalán nincs semmi értelme. Én inkább úgy lázadok, hogy nekem is jó legyen, pl. egy ilyen kis kalanddal, mert annak minősül. - Ha nem fejezem be a sulit, az nekem se jó. Nem lenne normális állásom és támaszkodhatnék az apámra, hogy legyen mit ennem... nincs benne sok logika. Így viszont majd megy meglátogatni és nem érti majd, hogy hol vagyok... ez sokkal szórakoztatóbb. - újabb vállrántás, de ezúttal egy mosollyal is megsépkelem a dolgot. Hát na, megnézném az arcát, amikor megtudja a hírt, hogy nem járok oda és hogy ezt ő is engedélyezte, sőt hogy itt vagyok Angliban... tényleg kár, hogy nem lehetek ott abban az ominózus pillanatban.
- Igen, pontosan. - Magában pedig mosolyog, hogy a lány nem a társas változatot választotta ki, hanem a magányos felfedezés híve. Lehet lassan szégyellnie kellene magát, hogy ennyire minden a kezére játszik, s csak tökéletesebbé, hihetőbbé teszik az alibit. - Kedvesek ők... legalábbis azt mondják, azok, mikor alszanak. - Ha Leticia felé pillant, láthatja Agnese-t az ő sajátos mosolytalan mosolyával kacsintani egyet, jelezvén, hogy csak ugratja a lányt. Természetesen tanárként nem is mondhat ilyent, ezért sietve hozzáteszi. - Azért ne úgy képzelje őket se, mint akik mindenbe belekötnek és mindenkivel mogorvák. Akik oda kerülnek, másképp gondolkodnak bizonyos dolgokról, másabb az értékrendjük, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy rosszabb lenne és ezáltal ők is rosszak lennének. Még ha annak is látszanak esetleg, ne feledje, senki és semmi sem fekete vagy fehér. - Nem kioktatásnak szánja, csak amolyan politikailag korrekt megfogalmazásnak, miszerint a Mardekárosok nem véletlenül nem arról híresültek el, hogy csupa szív és bűbájosság mindegyik, de ettől még nem elítélendők. Hiába került ki közülük arányaiban több halálfaló, mint a többi házból, ha mind rossz ember lenne, már nem lenne helyük az iskolában. - Ha megbocsájtja, erre a kérdésre majd akkor adok választ, ha már a Teszlek Süveg beosztotta valahova. Kíváncsi vagyok, hogy egy pártatlan "szemlélő" is azt látja-e Önben, amit én. - Már hogy a viharba ne lenne kíváncsi, hova osztja be a Teszlek Süveg Leticiát? Ez segíti megválaszolni majd a kérdést, milyen általános jellemvonásai lehetnek a lánynak, ráadásul egészen más hozzáállást igényel majd, ha mondjuk Mardekáros lesz vagy éppen egy Hollóhátas. Mindenesetre sejti, hogy a választ nem fogja megúszni, s tulajdonképpen nem is akarja. A válasz kerülése gyanúra adna okot és még több kérdésre. - S a holt nyelvekkel hogy áll? Tanult esetleg latint, ógörögöt, óegyiptomit... vagy aztékot? Kelta rúnákat? - Egyébként komoly elismerése a lányé, hogy máris ennyi nyelven tud. Ez a későbbiekben, akárhogy lesz is - s ha megéri - nagy előnyt jelent majd számára. Aztán a Süveg beosztja őt egy házba, s Agnese magában mosolyog. Tippje szerint a lányt Hollóhátasnak vagy Griffendélesnek mondta volna, s fejben máris formálja az elmaradt választ neki, mik lesznek azok a jellemvonások, amiért pont Leticia kellett Agnese-nek, vagyis az alapítványnak. Ha tudná, hogy Philip is Griffendéles volt... - Természetesen igen, vannak emeleti termek nem is kis számban, például a jóslástan-terem, az átváltoztatástan-terem, s a könyvtár is. Viszont a reggeli, ebéd és vacsora a földszinten van. Ha emlékszik, mikor bejött az épületbe, jobbra volt egy hatalmas ajtó, mely most becsukva volt. Az a Nagyterem szolgál többek között étkezésre. - Magyarázza, miközben léptei tempóját a lányéhoz igazítja, hogy ne is vánszorogjanak, de ne is legyen megerőltető a lépcsőzés felfelé, főleg beszélgetve közben. - Csak... ha nincs jobb dolguk. - Feleli végül a festményeket illetően, mely hallhatóan kicsit felháborodott sutyorgást kelt bennük, legalábbis volt egy idegesebb morajlás egy pillanatra. Agnese inkább nem törődik velük, s örül, hogy nem kell a harmadik emeleti folyosóra menniük, s hogy az ottani festménylakó nem jött ide szomszédolni. - Ha eltévedne, tőlük is kérhet útbaigazítást, általában segítenek, ha udvariasak velük. Kivéve a harmadik emeleti kék köpenyes auror-festményét, valami Marshall. Egykori Hugrabugros létére jó mókának tartja, hogy hamis információkat adjon mindenről. - Sikerült úgy intéznie a szavait, hogy a festmények lakói ne hallják meg, s így majd talán távol tudja tartani a lányt egy ideig attól a portrétól, mely arról az aurorról készült, akit Agnese megölt azon a bizonyos estén. Aztán rátérnek Agnese kérdésére, s a válasz meg is lepi, de valahol nem. Az meglepi, hogy ennyire rossz lenne a viszony apa és lánya között. S vajon ez kamaszos dac csupán a lánytól? Abból a szempontból viszont nem lepi meg, hogy a válasz megmagyaráz néhány kérdést, jelesül, Philip miért is engedte ide Agnese közelébe a lányát, mikor múltkor olyan elsötétült tekintettel reagált Agnese szavaira azt hiddvén, hogy a nő fog Spanyolországba menni. - Máris igazi Griffendéles. - Figyeli egy picit a lány zavartalan mosolyát. Őszinte Leticia. Mint az apja. - Viszont ez nem válasz, már megbocsásson. Világért sem szeretnék pont én ötleteket adni, de ha borsot akart törni az apja orra alá, akkor otthagyja az iskolát anélkül, hogy elvégezné. A legtöbb szülő ettől lenne igazán rosszul. Ön viszont oda hamisította Mr. Samuels nevét s eljött. Miért? - Egyelőre úgy tűnik, nem reagálja le más módon a csalást s annak beismerését, ahogy az talán elvárható lenne.
Elvárható lenne egy tisztességes szándékkal létrehozott alapítvány esetében. De sokkal jobban érdekli, Philip miért nem akarja a lányát Angliában tudni, hogy ez okozza majd a nagyobb bosszúságot a férfinak, hacsak a lánynak nem voltak egyéb motivációi?
- Tehát elég, ha az ember pontosan megjegyzi mi mikor változtat helyet... már ha meg tudja, és akkor nem téved el. De azt hiszem tényleg jobb, ha az elején inkább előbb indulok el mindenhova. - igaza van, mert egyelőre ez a rendszer nekem még iszonyatosan bonyolultnak tűnik. Nem hiszem, hogy el tudnék túl hamar igazodni rajta, de majd minden bizonnyal idővel. Ezért kellemetlen talán a tény, hogy úgy érkeztem meg ide, hogy mindjárt év vége, bár a fene tudja, így viszont lesz időm felfedezni a helyet már akkor, amikor még nincsenek óráim, amik miatt rohanni kell, hogy odaérjek a helyükre időben. Lesz időm felfedezni a sulit, legalább pár hét, aztán amúgy is jön a nyári szünet, remélhetőleg addig nem felejtek majd el mindent és szeptembertől folytatódhat majd a hely kiismerése. - Olvastam róla azért a sulink könyvtárában, de nem mondanám, hogy minden tisztán értek, de annyi tuti, hogy a Mardekár nem épp a kedves emberek gyűjtőhelye. - ez legalábbis egyértelműen átjött nekem, aztán a többit meg gondolom majd meglátom. Mondjuk ez sem tuti, hogy biztos, mert nem szép dolog valakiről eleve kimondani, hogy rossz, csak mert egy törtető ház tagja. Adok azért én lehetőséget mindenkinek arra, hogy megismerjem, aztán majd kiderül, hogy mennyire fog menni. A válaszai viszont tényleg még több kérdést felvetnek bennem, ráncolom is kissé a homlokomat. - És milyen jellemvonásaim vannak, amikre az alapítványnak szüksége volt? - ez érdekel a legjobban, mert hát volt azért nm egy kihágásom a suliban, ezt sajnos be kell látni, nem voltam olyan durván éltanuló, bár lehettem volna jobban, ha igazán ráfekszem. Az eszem meg van hozzá, csak jobban szerettem apa orra alá borsot törni azzal, hogy nem jó híreket kap rólam. Ezt az ösztöndíj dolgot is azért nem mondtam el neki, mert így majd jól meglepődik, hogy már nem oda járok suliba... és olyan kár, hogy nem lehetek ott, amikor megkapja a hírt, amiről nem tudott, és ahol én hamisítottam alá még az aláírását is. - Igen, ennyi haszna van annak, ha az ember sok felé nevelkedik, sok nyelvet tanul mag, mert kénytelen, de legalább a világ több részén is elboldogulok. - hasznos dolog ez, biztos vagyok benne, hogy a legtöbben az én koromban nem beszélnek ennyi nyelvet, bár tuti, hogy vannak kivételek. Mázli, hogy a nyelvérzékem viszonylag jó, sőt igazából elég erős, hogy ennyi minden megy. Nem mondom, hogy sosem hibázom, vannak olyan nyelvtani hibák, amiket még simán megejtek időnként, de szerencsére elég kevés van ilyen. Hamarosan pedig az is kiderül, hogy melyik házba fogok tartozni. Nem tudom, hogy apa is ide járt... azt hiszem ez még jó is, mert nem hiszem, hogy repesnék az örömtől, hogy még ebben is hasonlítok rá. - De gondolom vannak termek a fenti szinteken is igaz? Tehát ha valami lenti klubhelyiségben lenne a házam, akkor meg az órák miatt kellene sok lépcsőt megmászni. - legalábbis ha jól sejtem, akkor így lehet, bár nem mondanám biztosra, ő ismeri jobban egyelőre még a helyet, nálam legalábbis mindenképpen jobban. Egy kis lépcsőzés amúgy sem árt, legalább az ember edzésben marad, ha minden nap fel és le kell róni azt a sok lépcsőt. Persze közben mellé szegődöm, az utat még mindig ő tudja jobban, nekem még szokni kell az itteni útvonalakat bőven. Több torony is van, tehát ha most meg akarnám egyedül keresni a klubhelyiségünket, jó eséllyel nem menne. - A festmények itt mindig ilyen kíváncsiak? - jó-jó nálunk is volt pár, de mintha csak a vesénkbe akarnának látni. Mindig arra fogtam, hogy unatkoznak, e miatt végülis érthető, ha ennyire tudni akarnak mindenről. - Gondolom őszinte választ vár, akkor... legyen, maximum rájön, hogy rosszul döntött. Borsot akartam törni az apám orra alá. - azért egy mosoly az arcomra kúszik, pedig nem tudom, hogy a tanárnő hogyan fog reagálni, de én akkor is viccesként kezelem ezt az egészet. Apa... majd jól meglepődik, főleg hogy az aláírása is ott virít az elbocsátó papírjaimon.
- A lépcsők többnyire szisztéma alapján. Például a második emeletre vezető mindig csak kedden, csütörtökön és szombaton változtat helyet fél óránként, a többi napon egy helyben van. A többi kicsit bonyolultabb. A termeknél is igaz ez, többet nem tudtam kiismerni vagy mert nem olyan régóta vagyok itt, vagy nem szenteltem neki elég figyelmet. Megnyugtatásul a tantermek és klubhelyiségek nem vándorolnak, de ha szabad javasolnom, eleinte keressen évfolyamtársakat, akikkel együtt mehet órára, vagy induljon fél órával korábban, ha szereti a magányos felfedezéseket. - Mesél neki kicsit bővebben a termekről, mondjuk abban nem biztos, hogy válasza megnyugtatta vajon Leticiát, vagy inkább elgondolkoztatta a lányt, hogy még most kéne egy hátra arcot vágnia remélvén, hogy a bejárat még ugyanott van, ahol az előbb is. Igazából nem olyan ijesztő az egész, mint amilyennek elsőre hallatszik. - A személyisége és a képességei alapján. Nem tudom, mennyit tudott meg a roxforti házakról, de mind a négy más értékekre helyezi a hangsúlyt. A Süveg azt méri le, hogy Ön ezek közül melyekhez áll a legközelebb. - Nem kezdi el ecsetelni, melyik háznak mi az értékrendje. Leticia biztos rákérdez majd, ha nem tudja. Ha meg tudja, akkor legfeljebb csak az nem volt világos neki eddig, mi alapján kerül az ember az adott házba. - Összetett keresés volt. Nagy vonalakban vázolva egyrészt minél jobbnak kellett lenni Sötét varázslatok kivédéséből, illetőleg abból a tárgyból, amely az adott iskolában ennek a legjobban megfelelt. Másrészt a kor sem volt mellékes, mindenképpen végzős diákokat kerestem, harmadrészt pedig szerepet játszottak a jelentkező jellemvonásai is. - Ó, tudja ő, hogy ez több kérdést fog felvetni, mint amennyit megválaszolt, de neki van ideje, s leginkább vannak már válaszai is. Egy részét előre kigondolta, egy részét most rögtönzi. Ez az ő saját jellemvonása, mindig is jó volt rögtönzésben, s a szálak szövögetésében is, hogy minden kerek s egész legyen, na meg hihető is. Ezekre pedig most nagy szüksége van, mert a lány nem buta. Nem tudja Agnese milyen lehetett Leticia édesanyja, de másnem az apjától örökölhette az eszét. - Vagy úgy, értem. Beszél ezek szerint svédül és indiaiul, vagyis hindiül is az angol és a spanyol mellett? - Érdeklődik tovább, mintha észre sem vette volna a kamaszos vállvonást. Pedig nagyon is szemet szúrt neki, s saját neveltetéséből adódóan alig tudta megállni, hogy rá ne szóljon, hogy nem illik vállat vonogatni egy hölgynek. De az is feltűnő volt, hogy az anya édesanyaként volt említve, míg Philip csak apaként, s nem édesapaként. Nem volna olyan jó a viszony? A Teszlek Süveg végül Leticia fejére kerül és Agnese finoman egy asztalnak dőlve, de azért nem ráülve a peremére, egyenes háttal állva türelmesen várja meg, mi lesz a döntés. A kiáltás után ha a nőre néz Leticia, a jégkék szempárban olyasmi kifejezést láthat, amitől az a benyomása lehet, hogy a nő erre az eredményre számított. - Nincs olyan, hogy rossz választás. - Mosolyodik el a maga fura módján, hogy megint csak inkább szemei mosolyognak, de azok legalább rokonszenvesen. - Persze ha a lépcsőzést nézzük, akkor rossz. A Griffendél klubhelyisége az egyik legmagasabb toronyban kapott helyet, a hetedik emeletről nyílik. Legalább lesz alkalmunk megnézni, az említett lépcső ma éppen melyik helyen van, helytállóak voltak-e a megfigyeléseim? Erre kövessen, kérem... - Veszi vissza a Teszlek Süveget és teszi a helyére, legalábbis ahonnan elvette. Útjuk tovább az említett és egyébként híres mozgó lépcsőkkel teli lépcsőházba vezet. Hogy a lány miatt, vagy Agnese miatt kezdett nem egy festményen lévő alak izgatott és kivehetetlen sutyorgásba a szomszédos festmény alakjával, az nyitott kérdés marad Leticia számára.
Csak azt érezheti, hogy őt is éppannyira figyelik, mint a mellette haladó tanárnőt. - Feltennék én is egy pár kérdést: Nem tudta, hogy miért lett kiválasztva erre az ösztöndíjra, mégis eljött. Szülői nyomás hatására tette vagy más okból?
Nem vagyok az a megnémulós fajta, sosem voltam az. Igazság szerint kiállok én magamért, mindig is így volt. Megtanultam, hogy az apámmal szemben meg kell tennem és ezért mással szemben sem fogom vissza magamat és nem fogom behúzni fülem-farkam csak mert a nő kissé szigorúnak néz ki, no meg jó hosszú a neve. Egyébként se lett volna érte ide jönnöm, ha már az első pillanatban megijedek a másiktól nem igaz? Főleg, hogy valami miatt ettől a nőtől... vagy legalábbis a nevéhez kapcsolódó alapítványtól kaptam az ösztöndíjat. Úgyis túlságosan kíváncsi vagyok, hogy ne kérdezzek rá, hogy ez miért lehet. - Vándorolnak a termek és a lépcsők is mozognak? És... valami szisztéma alapján, vagy hogyan lehet kiismerni? - oké azért erre tényleg felszökik kissé a szemöldököm és tényleg meglep a dolog, mert nem kifejezetten számítottam efféle nehézségekre. Nálunk a lépcsők nem mozogtak és a termek se mentek sehová. Ott voltak, ahol voltak és ahol megszoktuk őket, úgyhogy ez nekem tényleg nagyon új és elsőre azért tényleg ijesztőnek tűnik igazából a dolog. Ha van valami rendszere, akkor talán meg lehet jegyezni, hogy mi alapján működik, de ha nincs... akkor jó eséllyel az első óráimról kapásból el fogok késni? - Az a Süveg mi alapján dönt? - újabb kíváncsi kérdés, mert hát nem ismerem annyira az itteni szokásokat és bár utána olvastam valamelyest az iskolának, de nem volt minden teljesen világos, no meg finoman szólva is sok volt az információ, hogy egyből mindent meg is jegyezzek magamnak. Azt viszont már tényleg nem tudom magamban tartani, hogy rákérdezzek erre az egész pályázat dologra. Túlságosan kíváncsi vagyok, hogy vajon miért pont én, amikor nem érzem magamat olyan nagyon kiemelkedőnek, mint akik efféle kiváltságokban szoktak részesülni, no meg nem is pályáztam semmire sem. - Így már azt hiszem értem, de mik voltak azok a feltételek, amiket keresett? - mert ezt a részét még mindig nem értem pontosan, hogy miben emelkedtem én ki annyira. A szőke hajam volt talán a nyerő, vagy... a nagy szám? Valami biztosan, ha megfelelő voltam, pont akit keresett, vagy kerestek. - Igen, végül is olyasmi, az édesanyám svéd volt... orvos szülőkkel, elég jól beszéltek ők is angolul és az apám történetesen angol. - rántom meg a vállamat még mellé biztos, ami biztos, csak hogy még inkább érezhető legyen, hogy nem vagyok különösebben oda az apámért. A gesztusaim is elég erőteljesen ezt mutatják, de így legalább a vállrántás, meg a szavaim is elég jól megerősítik a dolgot. Közben elérjük jó eséllyel az első célt, ahol elhangzik a furcsa... jelszó, ha jól sejtem, amivel aztán be is tudunk jutni. Még mindig nem tudom hogyan fog ez pontosan zajlani, de majd követem szépen az utasításokat. - Azért remélem elbírok pár lépcsővel. - mosolyodom el, aztán elhuppanok szépen az egyik árválkodó székre. Kissé talán száj húzva veszem el a kopott süveget, de végül csak ráhelyezem a fejemre. Kissé sikerül összerezzenni, amikor meghallom az első szavakat a fejemben. Jön minden a jellememről, meg hogy milyen jó helyem lenne a Mardekárban az alapján, hogy erőteljes a jellemem és megmondom a magamét, de nincs bennem elég ambíció hozzá, viszont erős és bátor a szívem... neki megyek bárkinek, ha tudom is, hogy erősebb nálam, így végül a süveg egy erőteljes Griffendél kiáltással hallgat el végül, én pedig kissé megrázom a fejemet, hogy sikerüljön magamhoz térni. - Ezt jónak, vagy rossznak vehetjük? - ő dolgozik itt nem igaz? Gondolom jobban átlátja az iskolai felépítést. Arról nem tudok, hogy apa melyik házba járt, sosem kérdezgettem ilyesmiről, mert ne hogy már én mutassak felé érdeklődést, amikor ő képes volt évente egyszer rám nézni, mert akkor volt ideje rá a baromi sok munka mellett.
Hála az égnek, nem egy megkukult lány! Diákjai mind egyetemisták, de nem egy közülük már attól megnémul, hogy Agnese rájuk néz, hát még ha őket is szúrja ki, hogy válaszoljanak. Eddig Leticia kellemes csalódás e téren, mert még csak nem is a tőszavas választ adta elő "Jól, asszonyom". A mosolyra mosoly a válasz, még ha csak szemeiben látszódik is meg, meg mintha a szeme sarkánál alig-alig észrevehető apró finom nevetőráncok megjelenésében. Ő mondjuk szereti a nevét, a családban majdnem az egyik legrövidebb, de leírni kifejezetten jó. Nagyon szép cirkalmas, de az ember nem érti meg, miért csinálnak a hivatalnokok mindenhez olyan pici rubrikákat. Oda legtöbbször ha a Lady befér és ennyi! - Sok. Először a tanári felé megyünk, az fenn van az első emeleten, amikor legutoljára láttam. Oh, igen, ne lepődjön, egyes lépcsők mozognak, s élek a gyanúval, hogy egyes termek is vándorolnak. De majd megszokja, a rövid idő ellenére is, meglátja. Tehát a tanáriban Ön is átesik majd a beosztási ceremónián, még ha ez nem is a Nagyteremben az összes többi diák előtt fog zajlani. A Teszlek Süveg eldönti majd, melyik házba tartozzon itt tartózkodása ideje alatt, s az alapján eldől, hogy a sok lépcsőt felfelé vagy lefelé tesszük-e meg. - Magyarázza a lánynak, miközben jobb kézfejével finoman mutatja, hogy néhány lépcsőfokos, félemeletre vezető folyosó felé tartsanak hát a beszélgetés alatt, különben tényleg félő lesz, hogy a lány holmijait csak idáig hozzák el és itt kell éjszakázniuk. - Valóban nem adott be pályázatot... - Bólint lassan, mintha csak meg kellene erősítenie a lánynak, hogy nem volt semmiféle emlékezet kiesése, mikor bódult állapotban jobb dolga sem volt, csak angol ösztöndíjakra benevezgetni. Várta ezt a kérdést, nem éri felkészületlenül Agnese-t, mégis valahogy későbbi időpontra számított. S vajon csak bele akarja látni a lányba, vagy tényleg hasonlít ebben az apjára Leticia, miszerint remekül érez rá dolgokra? - De nem minden alapítvány működik pályázat útján, már abból a szempontból, hogy sokszor ha pályázatot hirdetünk, az igazán értékes személyeknek nincs elég önbizalmuk a jelentkezéshez vagy éppen nem is tudják magukról, hogy meg kellene próbálniuk. Iskolák igazgatóit keresem fel egy-egy leírással, milyen diákot keresek, s ha van erre érdemes tanulójuk, írnak nekem. - A spanyol iskola olyan leírást kapott, hogy persze belekerült a körbe még két másik diák is, de Leticiának mindenképpen bele kellett kerülnie, ebben biztos volt Agnese. - Amennyire olvastam, nem sokat élt Angliában, inkább Indiában és persze Spanyolországban. Igazán szépen beszéli ehhez képest az angolt. A szülei érdeme? - Érdeklődik, mint aki semmiről sem tudna, miközben elérnek egy nem túl nagyszerű ajtót, egészen középszerűnek nevezhető, főleg ha az ember díszes tanári ajtóra számított. Egyetlen apróság van rajta, vagyis pont hogy nincs rajta, ami megkülönbözteti a többi ajtótól: egy darab kilincs nincs rajta, se kulcslyuk, se semmi kinyitáshoz való. - Zabos kobold. - Mondja ki Agnese a jelszót, legalábbis annak kell lennie, mert a szó hatására az ajtó halk nyikordulással feltárul előttük és beléphetnek a tanári szobába. - Csak tessék... Nyugodtan foglaljon helyet. Utolsó szusszanási lehetőség a lépcsők előtt. - Azzal ő utána is néz a Teszlek Süvegnek,
amit az igazgató itt hagyott neki, hogy Leticia további sorsa eldőljön. Hamar megleli, s már azzal lép vissza a lányhoz, hogy átadja neki. A lányra bízza, nem különösebben figyelte év elején, hogy Minerva szokta rárakni a diákok fejére, nem ők a sajátjukra.
Már az első benyomás alapján is úgy látom, hogy a nő... nem az a nagyhangú, vagy pojáca alkat, sőt egyértelműen komoly és határozottnak tűnik, a ruházata pedig... na az nekem már a túl sok kategóriába sorolható, én tuti, hogy nem tudnék ennyire túlöltözni. Kényelmesebb egy szimpla farmer, meg hasonló egyszerű ruházat, amivel nem kell túlzásba vinni. Már attól is tartok rendesen, hogy itt egyenruhát kell majd viselni, mert hát ez nálunk nem volt divat. A spanyol lazaságra nem annyira jellemző az ilyesmi, de kénytelen leszek megszokni. Ha már ösztöndíjat kap az ember, akkor mégis csak meg kell mutatnia, hogy mire képes, én pedig azért majd határozottan rajta leszek, hogy tényleg megmutassam. Majd meglátjuk mennyire sikerül, ha mégis dobbantani kell innen, hát majd kitalálom szépen, hogy mit kezdjek magammal. Talpra esett lány vagyok, e téren sajnos az apám lánya... tehát minden bizonnyal meg tudom oldani az életemet. Eddig is ment igaz? Pedig a jó édes apám simán magamra hagyott az után, hogy anya meghalt. Jó hogy nem érdekel, hogy ő mit tud, gondolt rólam. - Igen... asszonyom, elég gyors volt a kocsi. - oké, nem vagyok profi teljesen az efféle magasztos megszólításokban és a nőnek olyan feszes a háta, hogy ha csak simán a nevén szólítom a végén még lenyel keresztben és abból tuti, hogy nem jövök ki jól, szóval csak óvatosan, ki tudja, hogy mikre képes. Van amikor egy ártatlan mosoly mögött nem tudhatod, hogy milyen vadállat bújik meg, de itt most egyértelműen látszik, hogy a velem szemben álló nagyon is komoly, és persze bújhat meg a komolysága mögött valami állati laza kedvesség, egy kiló humorbonbonnal megspékelve, de... valahogy nem tudom elképzelni, hogy nevetésben törjön ki. Egyszerűen nem illik az arcberendezéséhez. A nevére azért rendesen elképedek, mert lássuk be, hogy nem rövid, mint valami brazil szappanoperában. Az én szimpla két tagúmhoz képest... baromi fárasztó lehet mondjuk aláírást csinálni vele, bár akkor lehet, hogy nem írja ki mindig az egészet. Jobban jár. - Azt hiszem az egész tényleg kissé hosszú lenne Lady Yermouth. - varázsolok az arcomra egy halvány mosolyt. Szerintem meg se tudtam jegyezni a nevét csak így elsőre, sőt jó eséllyel másodszorra sem fog menni, ahhoz minimum magolnom kéne egy ideig. Nem mondom, hogy pocsék memóriám van, de az ember nem az ilyen hosszú nevekhez van szokva, főleg nem az első bemutatkozás alakalmával, olyankor sok esetben az ember még a másik keresztnevét se jegyzi meg, nem hogy annál többet. - Azokat utánam hozzák, hogy ne kelljen annyit cipekedni, de ebbe sok minden belefér. - paskolom meg a vállamon nyugvó kisebb táskát. Éljen a tértágítás, no meg a varázslóvilág! - És gondolom, ha nem itt lent akarok éjszakázni, akkor sok választásom nincs. Sok az a lépcső? - azért ezt még megkérdezem biztos, amit biztos, na nem mintha, sok a lépcső, akkor maradnék a lenti letáborozás mellett, akkor is fel kell majd másznom, mert mégis csak meg kell lesnem majd a hálómat igaz? És érdekel is valami eligazítás, hogy mik itt az elvárások, bár azokról azért meg fogom kérdezni a nőt is felfelé menet, ebben biztos vagyok. - Egyébként azt az orromra kötheti, hogy miért pont én? Nem adtam be semmiféle pályázatot. - legalábbis tudtommal nem, és csak nem adta be helyettem valami tanár, nem voltam azért annyira sokaknak a szíve csücske, volt épp elég balhém, csak hogy időnként behívják az apámat. Na persze hajlamos volt mindenféle alakokat küldeni maga helyett, vagy írni egy szimpla levelet. na igen... marhára fontos voltam neki mi?
Be kell vallania magának, hogy kíváncsi a lányra. Próbált nem különösebben foglalkozni vele, az érkeztével, hogy milyen egyáltalán, hiszen nem volna áldásos megkedvelni. Minél kevésbé ismeri, annál könnyebb. A lány csak biztosíték Philip ellen. Egy fegyver, amivel élnie kell, ha a helyzet úgy hozza. Mégis gyakran azon kapta magát, hogy elképzelte a lányt, milyen lehet, vagy hogy az átküldött aktát nézegeti. Talált benne pár hasznos információt, ami jó indok lehet, mert lassan indokkal elő kell állni. Azt a mai napig nem érti, hogy Dumbledore miért ment ebbe bele. Van valami nagyon különös az öreg varázsló pillantásában, ahogy az embereket tudja fürkészni. Őrá is hosszúnak tetsző másodpercekig nézett, egyenesen a szemébe, s Agnese egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy Dumbledore tudja, miért kell neki a lány. Igazából nem is próbálta előle rejtegetni. S az igazgató rábólintott! Ő mindig örül, ha a Roxfortba minél több tehetséges diák jár és bizonyosan Leticia is ilyen, hogy Agnese felfigyelt rá. Persze Agnese-nek most majd meg kell találnia a lányban azt a valamit, azt a tehetséget, ami indokolja majd az ösztöndíjat. A lány eddigi iskolája nem kérdezősködött, az alapítvány régóta működik, Agnese csak a hatáskört bővítette ezzel a tanulmányi ösztöndíjjal. Eljátszott a gondolattal, hogy más néven kellett volna, de végülis mindegy. Ha Philip meglátja itt a lányát, akkor maori nyelven is lehetne az alapítvány Új-zélandi székhellyel, akkor is Agnese kezét sejtené benne. Tegyük hozzá, ezúttal jogosan. Az ablakból kipillantva látja az iskola felé érkező kocsit, s még egyszer visszatéved pillantása az ösztöndíj-igénylő lapra, amelyen ott van Philip Samuels aláírása. Ezt, ha lehet, még kevésbé érti, mint Dumbledore döntését, s arra is gondolt, hogy a férfi megneszelt valamit és összejátszik az igazgatóval. Mindegy, a sakkjátszma új bábuval bővült, egy kecses barna, indiai bábuval, visszalépés nincs. Megy is hát az Előcsarnokba, hiszen McGalagony-nyal már korábban megbeszélte, hogy a lányt ő fogadja majd és kíséri fel a hálókörletig. Leticiának kell egy-két percet tétlenül s leginkább egyedül állnia a csarnokban. Messzebbről egy tanóra neszei szűrődnek ki vélhetően valamilyen közeli teremből, de nem lehet megállapítani, mi lehet az. Majd egyszer csak ruha finom, halk surrogását hallhatja meg jobb felől, bár senkit sem láthat egészen addig, míg egy emberméretű portré legalább tíz centi széles aranyozott, díszesen faragott keretével együtt el nem válik a faltól hangtalan és ki nem lép a mögötte lévő titkosnak tűnő járatból Agnese. Hosszú burgundi vörös, már messziről is jól láthatóan minőségi anyagú szoknyát visel, vagyis pontosabban ruhát, mert a bokáig érő bőven redőző szoknya deréktól felfele fűzős felsőben folytatódik hosszú, de bő ujjakkal, alatta pedig fekete színű csipkés ing látszódik ki. Mindig visel valami feketét. Vékony aranylánc tűnik el az ing alatt, valami medál húzhatja a végét finoman. Aranyszőke, göndörödő fürtök omlanak a ruhára, s a fölötte viselt fekete tanári talárra, melyet nem gombolt össze, így látható ruházata. Szép arcán finom ívű szemöldökei egy pillanatra mintha feljebb moccannának meglátván a lányt, de hamar helyére igazodnak a mimikák, s a jégkék szemek máris tetőtől talpig és vissza végigmérik a lányt. Nem bántó vagy rosszalló szándékkal, de mégis fürkészően. - Ön bizonyára Leticia Samuels. - Ténymegállapítás, melyre választ sem vár, folytatja is, ahogy közelebb sétál a lányhoz. - Milyen hamar felért a kocsival! - Indokolja meg meglepettségét, melyről tudja, hogy látható volt. Igazából azért lepődött meg, mert egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy a sakktáblára nem a sötét oldal kapott egy plusz figurát, hanem a fehér oldal. Tudja a lányról, hogy Indiában született, gondolta, az édesanya is indiai, így fejben vett egy átlagos indiai nőt, hozzáadta Philip európai küllemét, s ebből várt valami kis egzotikus keveredést, ehelyett a lány szőke, sokkal világosabb hajjal és bőrrel, mint az apja, mégis a vonásaiban ott van a férfi. S egyúttal azt is meg kell állapítania, hogy Leticia anyja gyönyörű asszony lehetett. - Üdvözlöm a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, kisasszony. A nevem Lady Agnenese Geneve Aloise Yermouth, de szólítson kérem Lady Yermouth-nak, vagy Yermouth tanárnőnek, ha úgy jobban tetszik. Örülök, hogy élt a lehetőséggel és eljött ide. - Nem is tudja Leticia, mennyire örül Agnese! Valahonnan még egy kedves, megnyerő mosolyt is sikerült elővarázsolnia, még ha meg is maradt távolságtartása, s igazából inkább csak szemeiben látható a mosoly, semmint ajkain. - Remélem, jól utazott és van még annyi ereje, hogy
megmásszon velem néhány lépcsőfokot, míg a hálókörletébe kísérem. Ott egy prefektus a ház szabályaival kapcsolatban és a szobáját illetően majd eligazítja, egyenruhája is ott várja majd. A többi csomagja? - Pillant most először el a lány mellett, keresve valami bőröndöt, vagy effélét.
Remélem, hogy a levelében írtak szerint tényleg lejön majd elém valami... képviselő, vagy akárki, mert őszintén szólva még mindig nem tudom pontosan, hogy milyen lesz ez az iskola és azt se nagyon, hogy vajon miért is kaptam ezt az ösztöndíjat. Tényleg fogalmam sincs róla. Valami oka biztos, hogy van, nem a két szép szemem miatt lettem meghívva egy ilyen iskolába, hiszen azért a Roxfortnak tényleg neve van és nagy hírneve is, akkor pedig érdekel, hogy mit keresek én itt vajon pontosan. Egyébként is hasznos lenne, ha valaki kérés nélkül körbe vezetne, ha már így majdnem év végére érkeztem és nem normál és hagyományos beosztási ceremóniát kapok, mint ahogy tudom itt lenni szokott. Azért persze utána olvastam a mi könyvtárunkban annak, hogy pontosan milyen is ez a suli, a történetének, meg hát valamelyest felmértem milyen tanárokra számíthatok, milyen erejű oktatásra és a többi, de majd élesben minden kiderül. Az utolsó heteket még úgyis csak azzal töltöm, hogy megismerjem a helyet és felmérjem, hogy hová is fogok járni majd szeptembertől rendesen, amikor már az egyetemi programba csatlakozom be. Az lesz majd az igazán izgalmas. A vonatút kissé azért még így is unalmas volt, pedig hoztam magammal nem is egy könyvet, de végül itt vagyok és ez a lényeg, még kocsit is küldtek értem, minden bizonnyal az a titkos jótevő lehetett, aki az ösztöndíjat is nekem szánta, bár lehet hogy erről valami bizottság döntött, bár én nem adtam be semmiféle jelentkezést, szóval... nem tudhatom pontosan, hogy mi hogyan zajlott itt, de naná, hogy válaszokat akarok, főleg hogy még a drága jó apámnak sem mondtam erről az egészről semmit sem és tuti biztos vagyok benne, hogy majd kíváncsi lesz a részletekre, ha megtudja, hogy simán elintéztem az átjelentkezést, meg mindent. Oké... tény, hogy kissé aláhamisítottam az aláírását, de eszem ágában sem volt írogatni neki és tőle engedélyt kérni arra, hogy ide jöhessek tanulni, amúgy sincs hozzá semmi köze, hogy mit csinálok. Az az ember nem az apám, aki nem is foglalkozik velem, csak időnként összefutunk, mint valami két távoli idegen. Őszintén szólva nekem erre... nem sok szükségem van és már rég letettem arról, hogy komolyan vegyem őt, vagy bízzam benne, hogy ez valaha meg fog változni. A ruházatom egyébként elég átlagos, farmer és egy kék nem túl kivágott póló, amire egy elegánsabb világoskék kardigánt vettem fel. Nem fogok csak azért pirosban parádézni, hogy az házszínünk, majd a nyakkendő elég lesz... ha jól tudom itt azt viselnek, meg a taláromon rajta lesz a címer, több nekem nem kell. A kezemben kis kézitáska, persze tér tágított verzió, a többi holmimat pedig úgy tudom, hogy már letették a szobámban, csak... még annak a pontos helyével nem vagyok tisztában, ehhez kéne fenemód a segítség.
Várom Leticiát nyáron! 
//
//
