2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem kettőnk között a testi érintkezések már természetesek voltak, de annyira, hogy hiányzott, ha ilyenkor nem ért hozzám és most azt hiszem jól esett volna, ha megcsókol, de tisztában vagyok azzal, hogy többet akar. Én pedig szíves örömest játszadozom a fejével, de közben egy részem már készen áll arra, hogy többet adjon neki. De nem akarok ilyen hamar fejest ugrani ebbe az egészbe. Sokkal jobban szeretem ezt a játékot, amit mi ketten játszunk, mert nem vagyunk egy pár mégis úgy tapadunk a másikra, mint a piócák és meg kell mondom, hogy jobban élvezem ezt, mint kellene. De kit érdekel? Senkinek nem tartozom elszámolással, hogy mit miért csinálok, avagy végül is mit miért nem. Magához húz én pedig úgy simulok hozzá, mintha mindig is lett volna a helyem. Szinte hozzá tapadva a kezeimmel pedig finoman simogatom a mellkasát és egy ideig a kezeim útját figyelem, majd a tekintetébe meredek, amiből a komolyság szinte szikrákat lövell felém. Nem tudom, hogy miről akar beszélni, mert elég lassan kezd bele, de ezzel csak még inkább eléri nálam azt, hogy kíváncsi leszek arra mégis mit kíván mondani, úgyhogy minden háttérzajt kiszűrve figyelem ajkainak mozgását és füleimmel hangszálának minden egyes rezdülésére odafigyelek, mert tudom jól, hogy erre oda kell figyelnem, hogy ezt mindenképpen hallani akarom és nem is tévedtem. Amit mondd az valami lenyűgöző. Szinte köpni nyelni nem tudok a kialakult helyzettől egyszerűen nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Mármint nem vagyok egy kis nyuszi, aki fülét farkát behúzva elszalad az ötlettől és az egész kialakult helyzettől és ezzel azt hiszem ő is nagyon jól tisztában van különben nem is hozta volna fel nekem ezt az egészet ebben teljes mértékben biztos vagyok. - Mégis mit írt neked, amiért be akarsz törni? Mit mondtak azok a levelek, Nick? - Felvonom a szemöldökömet, de egy pillanatra sem húzódom el tőle. Lehet, hogy ez lesz talán a legnagyobb őrültség, amit az életemben csinálok, de nem fogok meghátrálni. Határozottan élvezni fogjuk a helyzetet és elég nagy az esélye, hogy elbukunk, de ez teszi még izgalmasabbá. - Szóval, akkor pontosan mit tervezel? Hogyan, mikor? Nem a legegyszerűbb dolgot választottad ki azért ezzel gondolom tisztában vagy. - Minél tovább nézem őt annál inkább meg akarom csókolni, de igyekszem visszafogni magam azonban a kezeim immár nem a mellkasát simogatják, hanem a nyaka mögött kulcsolom össze a kézfejeimet ezzel egy kicsit szinte észrevétlenül közelebb húzva magamhoz.
heily & nicholas
••
Nicholas Tal
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Heily és Nicholas 2015-06-07, 13:17
Baromi jól esett volna az a csók. Szinte már eljátszom a gondolattal, ahogy gyengéden az ajkába harapok, megragadom a csípőjét és felültetem a fatörzsre, aminek épp neki vagyok dőlve. Állok a formás combjai között és… csak az enyém… Ekkor hatalmasat sóhajtok és összeborzolom a szemöldököm. Piton. Piton. Pitonra kell gondolnom, különben gondok lesznek a gatyámban… azt a kis kellemetlenséget pedig szeretném elkerülni. Szerencsére már túl vagyok a kamaszévek azon időszakán, amikor zéró kontrollom van a farkam felett. Amikor megfogja a kezem, csak magamhoz húzom, kis terpeszben állok, így épp befér elém, támaszkodhat a mellkasomon, vagy amit akar. Más esetben talán kacagnék egyet az orrom alatt a kis megjegyzésén. Más nehezen viselné az olykor csípős stílusát, de nekem egészen bejön. Most viszont komoran nézek. Nem is igazán rá, inkább csak a válla felett a távolba. Még egyszer utoljára átgondolom, hogy tényleg ő-e az, akivel meg akarom ezt a dolgot osztani. S mivel nem vagyok a nagy tervek embere, nem kell sokat gondolkodnom rajta. Tud az apámról – bár ki ne tudna? – így ezt a részét nem kell elmagyaráznom, hogy kiről, miről is van szó. - Amikor legutóbb otthon voltam, ch… - Rázom meg a fejem szemet forgatva, ahogy felszisszenek a mondat folytatása helyett. Aztán valahogy szórakozottan folytatom. Igazából élvezem az ilyen fordulatos történéseket, csak ne a családomhoz lenne köze. Immár összeszedetten nézek az én gyönyörűségem szemeibe, s így is beszélek. Az előbbi kis megakadás csak amiatt volt, hogy nehezemre esik kimondani ezt az aprócska kis szabályszegést. – Tudom, hogy nem lett volna szabad, de kipróbáltam egy-két igét. Na most a vége az lett, hogy – közben ismét a formás csípőjére siklanak a kezeim, már csak megszokásból is – megtaláltam apám leveleit. Mint kiderült, az évek során sokat írt nekem. – Csak épp soha nem kaptam meg egyet sem. Arról sem tudtam, hogy érdekli, hogy létezem. Ó, pedig nagyon is érdekli. Ravasz, álnok egy fickó, de az aranyvérű fia, a fia. És a levelei hangneméből leszűrve, nem tett le róla, hogy egy nap én is olyanná válok majd. Heily persze tudja, hogy az a gazember milyen fontos volt nekem, hogy mennyire felnéztem rá… épp ezért milyen nehéz lehet róla beszélnem. Mégsem tűnik úgy, mintha nehezemre esnének a szavak. Sőt, mintha kifejezetten izgatott lennék. - Szükségem van rád Heily. – Hajolok egészen közel, de nem zavaróan közel hozzá, szinte csak duruzsolok felé. – Be fogunk törni az Azkabanba. – Húzódik meglepően sötét mosolyra a szám. Ügyes boszorkány, kell nekem. Hogy miért épp ő? Nem tudom… kedvelem. Abba bele sem gondolok, hogy ez így milyen hajmeresztően hangzik, csak kimondom, ahogy jön, pedig nem biztos, hogy én úgy értem, ahogy ő érteni fogja…
Határozottan meg voltam róla győződve, hogy meg fog csókolni, de aztán mondhatni az utolsó pillanatban fújja le az egészet úgy csinálva, mintha az előbb nem lett volna szinte már frusztrálóan közel az ajkaimhoz és a francba is akartam, hogy megcsókoljon, de a varázs hamar elszállt, ahogyan meghallottam Piton nevét. Valahogy, mintha a feje is egy pillanatra átváltozott volna Piton-évá és lehet, hogy egykoron jóképű fiatalember volt, de mostanra nem mondhatjuk, hogy az esetem lenne vagy ilyesmi. - Azt kell mondanom, hogy valami nagyon nem stimmel az ízléseddel az egyszer biztos. - Tudom jól, hogy nem szó szerint érti az egészet, ahogyan én sem úgy értettem, hiszen csak piszkálódásként hoztam fel a dolgot. Meg amúgy is, ha ténylegesen randevúja lett volna, akkor sem számított volna annyira, hiszen semmi közöm nincs az egészhez. Nem vagyok a barátnője bármennyire is gondolják ezt az emberek. Még csak a közelében sem vagyok semmi ilyesminek. Két ember vagyunk, akik vonzódnak egymáshoz és néha ennek jelét is adják a másik felé, de nem mennek túlságosan messzire, mert azért pontosan tudják, hogy hol van az a bizonyos határ, amit nem szabad átlépni ahhoz, hogy ne rombolják porig az egészet, amit kialakítottak. Egy darabig nem szól semmit arra, hogy mégis mit fogunk csinálni. Hát ha már ő hívott el randira, akkor a legkevesebb, hogy tudja mit is akar csinálni. Mert csak nem fogjuk némán egymást nézni. Bár tudom jól, hogy mihez lenne kedve, de az a lépcsőfok még nagyon, de nagyon messze van. Amúgy sem leszek trófea a számára, hogy utána már mondhatni rám unjon. Szeretek kihívást jelenteni mások számára és, ha ez éppenséggel pont Nicholas-t jelenti, akkor talán még boldogabb is vagyok. -Ne, kérlek.. Legyél még titokzatosabb ez így annyira nem jó. - Megfogom a kezét és követni kezdem bár fogalmam nincs, hogy hova tartunk, vagy éppenséggel miért, de a jelenlegi állapotban nem hiszem, hogy számítana. Nem vagyok betojós típus, szóval.. Kíváncsian várom mégis mit akar elmondani.
heily & nicholas
••
Nicholas Tal
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Heily és Nicholas 2015-06-03, 19:04
- Le is tudtam. – Jön ki őszintén, közben pedig az álla alá nyúlok és gyengéden, ám annál határozottabban biccentem fel a fejét a mutatóujjammal. Közelebb hajolok, úgy tűnhet, meg fogom csókolni, de nem teszem, helyette csak elvigyorodok és szinte az ajkaiba búgom azt az egy szót. – Pitonnal. – Talán a leghangulatgyilkosabb szó – van ilyen szó egyáltalán? – ami létezhet. Idétlenül nevetek fel, s az elkövetkező rövidebb szóváltás után már engedem is el, zsebre dugott kezekkel dőlök neki a kényelmesen, a csípőmagasságban vízszintesbe hajolt fatörzsnek. A pletykákkal ellentétben nem vagyunk együtt ugye, így nem akarok állandóan a „szájában lenni”. Megbabonáz ez az átkozott boszorkány. A mit terveztem kérdése után még egy kicsit persze kiélveztem a közelségét, mielőtt eltávolodtam volna, de egyelőre nem felelek. Legalábbis nem verbálisan. Egy darabig húzgálom a szám, nyilvánvaló, hogy legszívesebben mivel tölteném a délutánunkat, na meg az is nyilvánvaló, hogy azt nem fogom megkapni. Tudjuk ezt mindketten. De van még egy nyilvánvaló dolog, ami máskor nincs a levegőben. Úgy tűnik, valahogy én sem vagyok még a próbálkozáshoz sem hangulatban. A tekintetem is ábrándosabb, mintha kicsit máshol járnék. De nem azért vagyok itt, hogy bambuljak ki a fejemből, nem igaz? - Van valami, amit el kell mondanom. - Emelem meg a tekintetem, erre a kis csodára nézve előttem. – Gyere. – Szinte csak lehelem felé a hívogató szócskát, ahogy kezet nyújtok felé, míg a másik a zsebemben marad. Az eddigiekhez képest most igazán titokzatosnak tűnhetek, és nem a dögös értelemben, sokkal inkább a hátborzongatóban. A tekintetem mélyreható és semmi jót nem sejtet, mégis elhatározott, eltökélt és… hát oké, azt a kis „beléd vagyok zúgva, de még te sem tudhatod” féle kisfiús tekintet így is ott bujkál a szemem sarkában, ám még e mellett is inkább a „gonosz mardekáros” dolog dominál.
Lehet, hogy nem vagyok a legügyetlenebb varázsló, de tudom jól, hogy én magam sem vagyok tökéletes és, hogy vannak olyan tantárgyak, amik rajtam is kifognak, de ezekért nem fogok olyan erővel hajtani, mint egy osztályelső. Dehogy is. Azt a munkát meghagyom nekik aztán az ő babérjaikon táncolva átkússzak minden egyes nehézségen. Lehet, hogy nem éppen a testemet és a külsőmet kellene használnom, hogy ilyen módon érvényesüljek, de egyáltalán nem bánom azt, hogy ebből határozottan szert tehetek egy kisebb pozitív befolyásra. Na, meg persze nem minden a test ész is kell hozzá és azt hiszem ezt édesanyámtól tökéletes megörököltem. Az pedig, hogy a sráccal flörtölgettem és mondhatni idétlenül nevetgéltem a jegyzeteiért Nicholas-nak nem mondhatnám, hogy tetszett, bár nem is értem, miért kellene érdekelnie, hogy neki mi tetszik és mi nem. Azelőtt kerülgetett, akkor pedig láttam a szemeiben mennyire nem tetszik neki a dolog. Aztán randira hívott. Érdekes lépés. De most mondtam volna nemet? Dehogy is. Ahhoz túlságosan szórakoztat a társasága. Mindenki egy párnak hisz minket pusztán azért, mert néha csókolózunk. Mintha ez olyan nagy ügy lenne. Az embereknek vannak igényeik és míg én ezzel is megelégszem ő határozottan túl van már a néha ölelkezős, csókolózós fázison, de pontosan ezért akkora élmény húzni az agyát. Már egy ideje várakozóm a tónál és abban a pillanatban, hogy már azt mondanám, hogy én nem fogok rá tovább várni, hanem egyszerűen csak tovább állok valamilyen csoda folytán pont megjelenik és szinte rögtön magához von. - Hát ennyi idő alatt még egy másik randit is letudhattál. - Kicsit szurkálódom vele persze nem gondolom komolyan. Ha meg is tette, akkor sincsen semmi közöm hozzá, mert nem az én dolgom. Nincs köztünk semmi olyasmi, ami arra kötelezné, hogy megmagyarázza miért késett. Most itt van és az a lényeg. - Van más választásom? - Pillantok a rózsára, majd végül elveszem a kezéből és megszimatolom vörös szirmait. - Szóval mit terveztél mára a késésen kívül? -A szabad kezem, amelyikkel nem a rózsát fogom gyengéden a mellkasára simul. Azt hiszem kettőnk között a fizikai kontaktus, már természetessé vált. Az lenne a furcsa, ha nem egymáson tartogatnánk egyfolytában a kezeinket. De, hogy lelkileg mi köt hozzá. Azt nem tudom. Egy minimális ragaszkodást érzek, de a többin még nem tudok kiigazodni.
heily & nicholas
••
Nicholas Tal
Reveal your secrets
Tárgy: Heily és Nicholas 2015-06-02, 18:16
Az utóbbi időben kissé hanyagoltuk egymást Heilyvel, illetve én kerültem őt. Híján voltam a szabadidőnek, és hé! Ha folyton utána koslatok – ahogy olykor előszeretettel teszem, akkor hogyan fog megkedvelni? Néha nem árt tisztázni, hogy melyikünk hol áll ebben a kusza kapcsolatban. Kapcsolat alatt persze érts annyit, hogy ő igyekszik elérhetetlen maradni, én meg majd meg halok, hogy végre a bugyijába nyúlhassak. Persze igazán nem lehet hibáztatni, tizennyolc vagyok az istenit – és előbb utóbb megteszem. A tegnapi nap folyamán nem volt túl könnyű utolérni, de végül csak sikerült. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem paprikázott fel, amikor egy griffendéles sárvérűvel láttam enyelegni. Lehet csak kicsit eltúlzom és tudom, hogy Heisnek csak gyógynövénytanból kellett segítség – a kis hárpiát ismerve meg el is hiszem, megvannak a módszerei, meg a tehetsége is a férfiak irányítására… én vagyok az élő példa, még ha ezt nem is vallom be magamnak sem. Jó, féltékeny voltam. Na és? Akarva akaratlanul olyan tekintettel sétáltam oda hozzájuk, hogy a srác Heily kezébe nyomta a jegyzeteit és szabályosan menekülőre fogta. Helyes. Remélem csinoska azért nem vette észre rajtam túlzottan, hogy be tudnám verni valaki képét. Amúgy is nehéz napom volt. De ma nincs! Jobban mondva egy ideig nem volt… Tegnap randira hívtam Heist, természetesen belement – még ha nem is kifejezetten randi, inkább csak találka – megbeszéltük a helyet és az időt, ez azért adott egy löketet a mai naphoz. Egészen addig, amíg az óráim után, a tóhoz sietve Piton el nem kapott a folyosón. Alig bírtam tőle megszabadulni, így vagy tíz perc késéssel érkezem a tópartra. - Mondd azt, hogy csak nem rég értél ide és had ne kelljen magyarázkodnom. – Jön részemről a hárítás azon nyomban, mihelyt odaérek Heilyhez, s a következő másodpercben már csúsztatom is a derekára az egyik kezem, közelebb húzva őt magamhoz. A szépfiús kis mosoly ott pihen az arcomon, ahogy a szemeit figyelem és magunk közé emelem a szabad kezem, melyben egy rózsát tartok. – Emiatt a rózsa miatt bajba fogok kerülni, úgyhogy ajánlom, hogy elfogadd. – Vigyorgok. Elég nyilvánvaló, hogy fogtam és leszedtem, valószínűleg onnan, ahonnan a legkevésbé kellett volna, de a legszebbet akartam neki. Az meg, hogy mikor mennyire kerülök bajba, évek óta nem foglalkoztat.
