2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Egy kicsit kevesebb negativitás kell, ami a téged körülvevőket illeti, még ha szőkék is. - mosolyodom el halványan. Nem mondom, hogy én leszek az, aki majd a szájában matat, vagy hogy én olyan baromi pozitív lennék, de hát én nem is nagyon hangoztatom azt, hogy milyen jó lenne, ha, ő pedig lehetséges, hogy kipróbálná, legalábbis a tekintetéből ezt látom. De közben mégis lesajnálja a kis szőkéket, pedig minden bizonnyal ők is csak szimplán arra vágynak, hogy legyen valaki, aki nagy hévvel a szájukban matat. - Csak úgy elengednének? Vagy mert az anyád tanár meg van a protekció? - nem kötök én belé, csak hát ha jól tudom év közben nem lehet csak úgy lelépni a suliból, csak külön engedéllyel, bár ezek szerint ő ezt simán megoldja. - De nem hangzik rosszul, gondolom simán találnak melléd valakit, aki megvéd az elől, hogy bele is sétálj mondjuk egy tűzhányóba. - és remélhetőleg azt nem próbálja ki, hogy varázsolhat-e és rákenheti-e másra, mert ebbe talán még ő is belebukna. Persze vannak befolyásos ismerősei gondolom a szüleinek, akik el tudnák intézni, hogy ne legyen komolyabb baja belőle, de azért mégis csak érdemes óvatosnak lennie, mert a pálca alapján könnyedén visszanézhető, hogy egy adott területen ki varázsolt, még ha meg is próbál másra mutogatni, hogy bizony az illető tette. - Kösz, ebből leszűröm a lényeget, hogy jó pasi vagyok. - bólintok egy aprót, hát no ezt se mondta még, bár már célozgatott rá, ezek szerint jó pasinak tart. Mondjuk persze az alap ösztön meg van, hülye lettem volna nem megnézni azért őt magamnak, annak nem lett volna túl sok értelme, hogy elkapom pironkodva a tekintetemet, még a végén véletlenül kapok egy kellemes villámot a mellkasomba, és azt nem élveztem volna. Jobb volt akkor őt nagyon is szemmel tartani, hogy még véletlenül se történjen valami komoly baj. - Tudom, eddig is elég jól ment és továbbra is ezért nem hátrálok meg a tűztől. - hát igen a vérfarkasság miatt is van ez, a tűz nem a legjobb barátom, de pont e miatt foglalkozom vele, mert ha felvértezem magam ellene, akkor én is erősebb leszek. Nem szabad távol tartanod magad attól, amitől rettegsz, mert ha mégis szembe kerülsz vele legyőz a félelem és mint tudjuk mindig a félelem a legnagyobb ellenség. Leblokkol és elveszi a józan döntés képességét, nem szabad engedni neki. - Igen, barátok. - egy mosoly azért még elfér mellé. Nem vagyok az a nagy barátkozós típus, sőt nincs is széles körű baráti társaságom sajnos, vagy nem sajnos, nem számít annyira azt hiszem. Arielle a maga kissé nehéz jellemével azért talán tényleg barátnak tekinthető a magam módján persze, mert azért én nem vagyok az a tipikus cuki barát, akit a legtöbben elvárnának maguk mellé. - Persze, gyere lekísérlek az alagsorba, abban már úgyis van gyakorlatom. - talán az ital miatt, de még egy röpke kacsintás is belefér, ahogyan feltápászkodom és a kezemet nyújtom neki, hogy őt is felhúzzam, ha akar belém is karolhat, ha netán azt érzi kellemesnek, de ha megáll a saját lábán, nekem az is tökéletes. Az biztos, hogy azért kézen fogva nem sétálnék el vele a klubhelyiségükig, annyit még nem ittam.
♫ Someone new ♫ ϟ Ruha ϟ Köszönöm cíííípen a játékot, királyságos volt *-*
- Bár mondhatnám tapasztalatból is, hogy igazad van, de hát... – Na igen, nekem még nem volt senki, akivel kapcsolatban bátorságot mutattam volna ilyesmire, engem meg inkább letapizni akartak a lúzerek, még csak csókot sem akart senki, szóval nem volt éppen átmenet. Apa is mindig azt mondja, hogy természetes dolgok, hogy az ember kell valakinek, vagy éppen másokért harcol, nekem ez olyan komolyan kimaradt, hogy csak kapkodom a fejem itt hatodikosként, hogy elmentek mellettem azok, akikkel együtt nőttem fel. Halál muris lenne most feladni Wyattnek a magas labdát, miszerint ő például matathatna, de azon túl, hogy ő is a barna haj mellett volt, azért igen sokszor leugat, nem hiszem, hogy a szíve csücske lennék, csak beszélgetünk. Nem fejtem ki sokadszorra, hogy bizonyítani szeretnék, lassan már ő is kívülről tudja, hogy ez a vesszőparipám. Azért jó fej dolog tőle, hogy támogat, még ha az apám miatt is teszi, azért kétlem, hogy csak képmutatás lenne a szándéka. Végülis kinek árt vele, ha közben még értelmes dolgokról is beszélgetünk? - Hawaai... A húsvéti vizsgák előtti pár napban, hiszen miért is várnék nyárig? Most nincs nagyvizsga évem, még meg kell dumálnom anyával. Igaz, hogy nem varázsolhatok, de hátha mellém ad valaki felnőttet csak úgy testőrként. Tudod ott elég sok tűzhányó van, és elemi oldalról meg tudnám vizsgálni az őstüzet, mert hát az a mániám. Egy kis önállóság valóban rámfér már, hogy valamiről elmondhassam, hogy csak én láttam. – Gondolkozom el rajta, anya biztosan nem engedne el egyedül, mert rajtam van a nyomjel, és még nagykorú sem vagyok, de végülis ez teljesen mindegy, valami nóném fickó apa csapatából, mert a varázslás helyét nézik, nem pedig azt, hogy ki varázsolt, így ha varázsolnék is, nem derülne így ki, mert a másikra tudnám fogni. - Persze hogy nem, te jó pasi vagy, biztosan azt kapsz meg, akit akarsz. – Vonom meg a vállamat, velem valóban nem használta ki a helyzetet, bár azért elcsíptem pár pillantást, de ezt fogjuk az ösztönökre, főleg ha még született vérfarkas is, és hát nézni attól még szabad, ha már van rá lehetősége. Igaza van, erős volt, hogy csak így beállítottam valami általános kannak, akinek mindegy, csak nő legyen. Finoman megvonom végül a vállamat, ha már látott úgy, úgysem tudom kitörölni az emlékét, a felejtésátok nem az én világom. - Jól van, ha majd visszajöttem, eleve próbálok olyan fókuszt hozni, ami a vulkánokban van, és rákészítünk téged a tűzre. Elég erős akaratod van, le fogod tudni győzni... – Még ha halálosan cuki is, hogy még ő is fél valamitől. Egy ilyen kemény srác... Talán a farkas vonal miatt, de azért jó érzés, hogy én is támogathatom valamiben. - Nincs mit, hát mire valók a barátok? – Kérdezek vissza mosolyogva, valahogy nekem is fura, de már kezdem így kezelni. Ha egyszer lepattan, és csak apától akar majd tanulni, hát veszem a lapot, de talán addig egészen jól el tudunk lenni. - Akkor majd megtaláljuk, hogy mi kell. Na megyünk? Lassan a fejembe szál az ital, és leragadnak a pilláim... – Kérdezek rá, és fel is állok most már, kicsit zúg a fejem is, kicsit meg is ropogtatom a derekamat. A cipőt szerencsére még nem hagytam el. A hajamat elkezdem visszatűzni, mert így kibontva kissé ziláltnak tűnök, pedig a ruhám egészen csinos.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Van annak jó része is, ha valaki nagy hévvel a szádban matat. - rántom meg a vállamat egy széles mosollyal. Jó persze direkt fogalmaztam így, mert hát nem bírja azokat a szőkéket, szóval gondolom azt sem értékelné, ha érzékletesebb módon írnám le, hogyan szórakoznak velük a pasik, akiket emlegetett, pedig hát annak is van jó oldala. Sok minden mutatja, hogy Arielle még tényleg fiatal. Sok mindent nem értelmez elég komolyan, ellenben van, amit már-már túlságosan is véresen komolyan vesz. Őszintén szólva nehéz rajta kiigazodni, ő aztán tényleg tipikus elemistának mondható, tökéletesen illik a szakjára, nem csoda, hogy majdnem sikerült múltkor elfüstölnie az udvaron. Van még hová fejlődnie, és meg kell tanulnia a kontrollt. - Nem is kéne arra figyelned, hogy mit várnak el. Mutasd meg magadtól mire vagy képes, valamire vagy igaz? - csak meg kell találnia és persze aztán kordában tartani, mert azzal nem sokat ér el ha teszem azt mindenen csak kiakad és minden miatt túlzásba esik, no meg még a saját elemi erejét sem képes uralni, mert jelenleg erről van szó. Aztán majd kiderül, hogy mire jut, de ahhoz is idő kell, kitartás és nem foglalkozni azzal, hogy mások mit akarnak tőle. - Végül is nem hangzik rosszul, az önállóság sem, meg az utazás, szerintem jót tenne neked. És hová mennél, van is már ötleted? - ki tudja, miért ne lehetne? A legtöbb embernek van valami nagy vágya, célja, ahová azért el szeretne menni egyszer az éltben. A legtöbbnek, én nem mondom, hogy közéjük tartozom, végül is ha szó szerint vesszük, akkor még csak nem is vagyok ember, vérfarkas vagyok elsősorban. Oké tudom ez egy átok, de pont e miatt soha sem voltak olyan nagyívű vágyaim és álmaim, mint mondjuk a legtöbb átlag embernek. Talán pont a miatt, mert én mindig is tudtam, hogy túl sok mindent nem érhetek el, felesleges buta álmokkal kecsegtetni magamat. - Nyálcsorgatni? Ne nézz kiéhezett kutyának Arielle. - szolidan mosolyodom el, de nem mondanám ezt igazán megrovásnak, értem én, hogy viccel csak ezzel. Nem volt azért rossz látvány, szó se róla, de tuti, hogy kellemetlenül érintette a helyzet és még kellemetlenebbül érintette volna az, ha teszem azt, véletlenül kisüt egy arra járó elsőst, akit aztán már vissza se lehet hozni az életbe. Jobb az, hogy végül nem lett semmi komoly baj, és le tudtam állítani, remélhetőleg a közeljövőben nem történik majd újra ilyesmi. - Oké, jól hangzik, de a tűz kell. Pont az a lényeg, hogy készüljek ellene, hogy tudjam kezelni, hogy ne legyen a félelmeim között. - hogy ha engem támadnak vele, akkor ne legyen meg az ösztön, ami hátra vet, ami visszafog. Erősebb akarok lenni annál, ami bennem van, le akarom győzni a félelmet és pont e miatt nem operálok jéggel, vagy vízzel, ezért kell nekem a tűz, az ősi ellenség. - Kösz, komolyan, kedves tőled, hogy így támogatsz. Nekem nem az kell, hogy vezessek, valami más. Talán még magam sem tudom pontosan, hogy mi. - több, közösség, család, közös cél. Nem én akarok lenni a vezér, akit végeredményében kizárnak és soha sem lehet az egész része, csak mindig a feje és a vezetője. Sosem volt családom, de jó volt a falka tagjának lenni, ezt viszont elveszítettem és talán most újra ugyanezt keresem, csak nem vallom be egy könnyen még saját magamnak sem. A jó ég tudja!
- Ez milyen undorítóan hangzott... – Vigyorodom el. Nem, a csókolózással lassan megbékélek, de ahogyan azt mások a folyosón teszik, hogy le lehet látni a torkukig... Na erre én nem volnék képes. Nem is tudom, a gyengédséggel talán már nem is lenne annyira gondom, de hogy letapizzanak nyilvánosan, mint az az idióta tette, ezt már nem venné be a gyomrom. Azért valamennyi magánélet, privát szféra már akkor is járhatna az embernek, ha van valakije. Wyattel most egészen jól sikerül a vakrandi utóhatás, talán tényleg csak a megivott alkoholmennyiség miatt, én mégis el tudom magamat most engedni. - Jó, tőlem nem várják el a fejszét, lehet, hogy apa a tőrt ilyen önvédelmi, meglepetésfegyvernek hozta, vagy élő áldozatokhoz... Tudják hogy elemi mágiákból jó vagyok, szóval nem is a harc a lényeg... Nem tudom. Lena meg... Passz, alig ismerem. – Megvonom a vállamat, végülis nem az én dolgom másokat megítélni, vagy éppen Wyattnek nőt keresni, majd keres magának, ha úgy akarja. Engem most az izgat, hogy magammal egy kicsit jobban kijőjjek, felfedezzem a saját értékeimet, kitaláljam, hogy hogyan lehetek hasznára a családomnak. - Tudom, úgyis mindig azt mondod, hogy nyafogok, de... azért már igyekszem visszafogni. Felnőni ahhoz, amit várnak tőlem. Beilleszkedni, megtalálni a saját utamat, nem lóghatok mindig másoknak a nyakán. Még azt is el tudom képzelni, hogy a nyári szünetben egy kicsit elvonulok. Utazgatok, megismerek másokat. Anya szerintem elengedne, apa pedig mindig is az önállóságot akarta belémsúlykolni. Itt lehet az ideje, hogy egy kicsit a saját utamat járjam. Ki tudja, talán amire visszajövök, már rám sem ismersz... – Vetem fel mosolyogva az ötletemet, hogy aztán mégis egy kicsit elkomoruljak, mert igaza van. Nem vagyok már gyerek, ő pedig félig árva, az anyja kidobta... Nekem legalább vannak, akik átölelnek, és még a rendreutasításuk is arról árulkodik, hogy fontos vagyok számukra, kötődnek hozzám... Kissé lehajtom a fejem, ezért még bocsánatot sem érdemes kérnem, annyira szégyelnivaló, hogy így állok a dologhoz. - Ha megsütlek, akkor nem tudtál volna tovább nyálcsorgatni, mi? – Na igen, ebben a tekintetben letehetjük egymás mellé, hogy mennyire értek a villámhoz és a tűzhöz, csak akkor nem voltam ura a tetteimnek, és azt, hogy legalább a külsőmre büszke vagyok, még ha zavar is, hogy mások a szőkéket nézik meg, ha Wyattnek nincsenek ilyen szokásai, hát akkor ez mindegy is. Végülis tényleg nem kell mindenkinek tanknak lennie, én vagy a szép, de ügyetlen boszorkány. Valamire egyszer majd jó leszek. Vagy nem. – Akkor... a húsvéti szünetben úgyis lesz pár punnyadós nap, akkor majd készülők némi előre elkészített fókusszal, amiket bele tudunk építeni a pályába. Az erdőben tudom, hogy hol van olyan csermely, amiből lehet kiszedni vízmágiákhoz idomuló köveket, ha nem szereted a tüzet, akkor majd próbálkozz a jéggel, az is erőteljes. – Az utolsó szavaira megint elhallgatok, és csak szépen nézek, hát állandóan húzza az agyamat... most már nem is boxolok bele, csak az ajkam közé kapom egy hosszabb tincsemet, és rágcsálni kezdem, mielőtt még visszamondok valami vicceset, ami talán nem is annyira vicces. Legörbül az ajkam, valahogy van némi késztetés bennem, hogy legalább megöleljem, de nem egy érzelmes típus, az előbb még a kezét is elhúzta, úgyhogy nincsen értelme, úgysem lenne hatása, még én érezném rosszul magam, ha pofát vág, hogy sajnálom. - Ez... nem igaz. Nem veszed észre, hogy mindenki ellen lázadok? Téged meg elvisellek, és még hallgatok is rád. – Húzom el a számat, azért ez így kellemetlen egy cseppet, hogy ezt nem veszi észre. De talán igaza van, nem biztos, hogy a vezetői képességei miatt, lehet, hogy csak a barátság a lényeg számomra. – Nem akarom neked megmondani, hogyan is kéne élned. Ha apával tartasz, én úgy is támogatlak. Jó fej vagy, amikor éppen nem osztasz ki. – Pillantok fel rá fejjel lefelé, mást nem tudok hozzáfűzni, végülis egészen jól el tudunk beszélgetni. Végülis úgy látom, hogy még ő sem teljesen tudja, hogy mit is akar pontosan...
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Figyelnek ők rád attól, hogy szőke csajok szájában keresik a boldogságot. - rántom meg a vállamat mosolyogva, főleg amikor csak úgy a vállamba bokszok. Jól van, kivételesen nem szólok rá. Van elég baja a szőkékkel, nem kell még nekem is tetézni a dolgot azzal, hogy esetleg beleszólok a dolgiba és szóvá teszem, hogy netán zavar az, hogy bokszolgatja itt a vállamat és talán hirtelen túlságosan közvetlenbe ment át. Végül is egyszer belefér, minden bizonnyal csak a sok ital miatt van, amit sikerült benyelnie, ha jól tudom akkor még kicsit keverte is a töményet a kevésbé töménnyel, ki tudja, hogy milyen hatással van rá, ha nem egy gyakorlott ivó - És mi van akkor, ha tőled sem várják el, csak... te hiszed azt, hogy így van? Tényleg azt akarják, hogy fejszével hadakozz? És ha jól tudom ez a Lena nem családtag, talán azt hiszik csak hirtelen rövid ideig tartó fellángolás ez a testvérednél. - rántom meg a vállamat. Nem tudhatom én, hogy mi van mögötte, nem ismerem a bátyját, ő minden bizonnyal sokkal jobban ismeri nálam és többet is tud róla, mint én, simán megtehetné, hogy megkérdezi, hogy mit eszik azon a kis csajon. Ha nem teszi meg, hát az ő dolga, én meg most határozottan rendes vagyok, hogy ezt így nem teszem szóvá, mert rám igazából ez az egész nem tartozik. A szavaira csak felszökik a szemöldököm kissé, de a mosolyom nem szűnik meg. Szóval nem keres nekem valami buta szőkét, de igazából nem is kell nekem ilyesmi. Nem vágyom csajra, szőkére és másmilyenre sem. Egész más dolgaim vannak, fontosabbak, sokkal fontosabbak. - Ha nem ismernélek egyáltalán ezt most... sima nyafogásnak kéne értelemeznem tudod ugye? - azért itt már kicsit elkomolyodom, de nem akarom letörni az eddigi lelkesedését. Szerintem nagyon is szerencsés, aztán mégis itt nyafog állandóan... valahol a dolog azért néha idegesítőnek mondható. - Egyébként is, tizenhat vagy igaz? Vagy a körül... ne akarj hercegnő lenni, kinőttél már belőle és így is szerencsésebb vagy, mint sokan. - rántom meg végül a vállamat. Én nem voltam soha senkinek a kis hercege. Az anyám kivágott és már előtte is nehezen kezelt, vagy viselt el. Aztán csak minden rosszabb lett és bőven vannak azért olyanok, akiknek van családja sincs, vagy ha van, akkor is sokkal rosszabb. Igazából nem kéne nyafognia, mert nem hordozzák ezüst tálcán. - Ami megtörtént... megtörtént, nem volt az rossz látvány, kivéve persze hogy halálos villámütést szenvedhettem volna el rossz esetben. - mert hát na az is benne volt a pakliban, hogy baromi rosszul járok majd a végén, de szerencsére nem így lett. Sikerült összeszednem őt, és bevinni biztonságos helyre, azóta pedig remélem figyel arra, hogy ne legyen megint hasonló. - Végül is miért ne? Rám is rám fér, hogy edzünk egy kicsit, neked pedig főleg hasznos. Nem lenne jó, ha eltennél véletlenül egy rossz helyen kószáló elsőst láb alól. - halvány mosoly, csak cukkolom, nem mondom én komolyan a dolgot. Nem akarok direkt mindig rosszat neki, van amikor egyszerűen csak jönnek a szavak és kész. Egyébként is ennyi kell, egy kicsit kell őt edzeni, pont azért, mert határozottan nyafka típus. - Főleg az utcán, aztán befogadott egy falka. Nem volt olyan rossz. - talán még jobb is volt, mintha anyám mellett kell felnőnöm. így volt kontroll, volt mondhatni családom a maguk módján és egyáltalán nem volt vészes a dolog. Most sem egyszerű, de pont a miatt nincs sok kedvem magamat korlátozni a főzetekkel, mert mást szoktam meg, de itt muszáj. Ha a suliban vagyok holdtöltekor, akkor nincs más választásom sajnos, ez a szabály, minden vérfarkasra él. - Ne haragudj meg Arielle, de... rád egyáltalán nem nehéz hatni. - már épp azon lennék, hogy felálljak, amikor ő elhelyezkedik és az ölembe dől. Meglepetten szökik fel a szemöldököm és nem is értem, hogy pontosan ez most mi is, de végül csak sóhajtok egyet és maradok ott, ahol voltam. - Figyelj... nekem jó így. Éltem már farkasok között és nem lett jó vége. Nem vagyok vezető, hogy egy falka élére álljak érted? - nem, az nem én vagyok. Volt vezetőm, volt olyan, akire felnéztem, de vége lett. Nem kell újra, főleg nem az én vezetésemmel. Én nem vagyok egy vezér alkat, nekem... elég az ami most van.
- De nagyon is, mert rám meg csak te figyelsz... – Boxolok bele a vállába vigyorogva, jól esik, hogy nem csak a zord pofáját látom mindig, el lehet vele beszélgetni, talán nem csak azért tölti velem az idejét, hogy csontig benyaljon, hogy vigyem apához. Úgyis elviszem, így vehetem úgy, hogy minimális haverkodás neki is belefér. Nem utálom én a szőkéket, csak kezdem már unni, hogy figyelemfelkeltőbbek, mint az átlag barnák. Talán a külsőmmel lennék legjobban megelégedve, ha már kevés az akaraterőm, családilag sem vagyok teljes, de hogy még a barna hajam se legyen elég jó? De ez a a legkevesebb, pusztán témafelvetés volt. Igaz, egy kicsit egyedül érzem magam olykor, de nem fogom magam felakasztani a mardekáros hálókörletekben. – Csak nem értem. Nekem anyáék mindig azt mondják, hogy legyek kemény, harcos típus, erre mindenki lazán elnézi, hogy ez a Lena... ilyen nyomi Die mellett. Akkor neki miért nem adnak teszem azt fejszét a kezébe? Vagy ha nem, akkor rám se kell szólni, én is lehetek nyomi. – A srác szinte már a testvérem, közel tíz éve ismerem, valahol a szívemen viselem a sorsát, és a nagy mamlasz most szerelmesnek tűnik. Nem mondtam neki egy rossz szót se, még csak nem is szemforgattam, az ő baja, nem vagyok a szívügyi tanácsadója, hogy én mondjam meg neki a frankót. - Francokat keresek neked. Megtartalak magamnak. – Rájöttem, hogy vele nem is nagyon érdemes mindent komolyan venni, igaz, vannak komoly témáink, de értelmetlen a nyafogás, van egy humoros oldala, és amikor olyan kedvében van, hogy éppen nem mindenre zord fejeket vág, akkor engem is fel tud vele vidítani, akkor miért is ne lehetnék partner ebben? - Jó, ez igaz, bármikor számíthattam rájuk, nem kezelnek úgy, mint valami kis árvát, csak kezdünk már sokan lenni. Volt egy időszak, amikor Die kitalálta, hogy mindenféle dolgokban kipróbálja magát, és egy rövid időre csak hármasban voltunk apáékkal. Az olyan jó volt, akkor nem szóltak rám semmiért, hercegnőnek éreztem magam, igazán elkényeztettek, még anya is, pedig ő rohadtul szigorú. Visszasírom azt az időt, most meg már erősnek kell lennem. - Abban igaza van, hogy sokkal jobb számomra, mint azoknak, akiknek senki nincsen az életében. Nekem legalább van kihez odamenni, panaszkodni, vagy éppen megosztani, ha jó a kedvem. Ha kettesben vagyunk, anya még azt is megengedi, hogy az ölébe üljek, pedig vagyok már vagy tizenhat, és ha valóban ő szült volna, akkor már nyolc évesen kellett volna kezdenie a témát. Sokszor inkább a nővéremként funkcionál, de nekem anyára van szükségem. - Egen, azóta is hülyén érzem magam. Nem vagyok egy magamutogató alkat, ám ami még szarabbul jött ki a dologból, hogy milyen béna voltam az elemi mágiákban, amit még imádok is. Egyszerűen kiszakadt belőlem a stressztől, vagy mi. De majd gyakorolsz velem? Csinálhatnánk valami akadálypályát, ha van kedved, bábukkal meg minden, hogy leromboljuk az egészet. Mostanában ilyen kedvem van. - Aztán mégis legyűröm az idegességemet, meg hogy pont őt nem akarnám bántani, ám ha képes voltam arra, hogy magamat vagdossam, meg hogy ha másokon már nem gyakorolnom, hanem élesben kell vágnom, akkor ezt most meg kell tenni. Alaposan eltátom a számat, hol a sebre, hol az arcára nézek, és csak remeg a kezemben a tőr, csoda, hogy nem ejtem el. Miért mosolyog? Hamarosan megkapom a választ is, amire már lelkesebben tudok bólogatni, ha született, akkor úgy tudom, nem is annyira átkos, talán tudja befolyásolni is, hogy mikor változzon át. - Igazad van.. De ahogy... hol nőttél fel? – Nem akarok úgy tenni, mintha megsajnálnám, de ez legalább indok arra, hogy miért olyan kemény. Azt hiszem nincsen szüksége a sajnálatomra, de belátom, hogy az én nyafkaságaim egyszerűen nevetségesek ahhoz képest, amit ő átélhetett. Család nélkül, vérfarkasként... jaj... Tiszta hülye vagyok, hogy még én is rázúdítom magam, de hát honnan tudhattam volna. – Ne mondd ezt. Látod rám tudsz hatni, el tudtam fogadni dolgokat, amiket mondtál. Nem apa ellen akarlak most hangolni, de nem lenne jobb neked a tieid között? – Kérdezem, és eltéve a tőrt, hátat fordítok, de csak azért, hogy felhúzva a lábamat bedőljek az ölébe. Kicsit bizalmasabbnak érzem a kapcsolatunkat, hogy ezt elmondta nekem. Rázós téma, de legalább nekem is segít egy kicsit felnőni.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- És... nem vagy megsértődve rájuk? - kicsit azért cukkolom, ennyi belefér. A végén bevallja, hogy szívből utálja a szőkéket, pedig tényleg nem tettek ellene semmi komolyat. Az élet amúgy is ilyen. Nem mindig az történik, amit akarunk és nem is mindig úgy, ahogy akarjuk, sőt... általában sok minden homlokegyenest máshogy alakul inkább, csak azért is. - Igen, úgy fest ő nagyon a bögyödben van. - mosolyodom el. Hát na, végül is gondolom mivel a testvéréről van szó abban az esetben még inkább nem érti a dolgot, főleg ha jól sejtem, hogy ki az a Lena, akkor... furcsa is. Nem igazán passzol bele egy halálfaló családba és nem is igazán passzol a bátyjához, akit már azért én is láttam és nem éppen egy gyenge és apró ember. Nem tudom, hogy mit akar egy olyan kis nyeszlett szőke lánykától. Minden bizonnyal hirtelen fellángolás lehet. - Szóval nem keresel nekem egy dögös szőkét? Igazán szomorú vagyok. - megjátszott, túljátszott felháborodás ez természetesen, nem kell komolyan venni. Egyébként sem keresek én csajt magam mellé, szőkét meg főleg nem. Eddig még kevés értelmes szőkét ismertem igazából. Még régen... jó régen, de ő csak egy kivétel volt, aki erősítette a szabályt és már... meghalt. - Tudod... úgy érzem, hogy kicsit sokat vársz és kicsit túlérzékeled ezt az egészet nem? Van családod, akik ha kellene kiállnának érted nem? Miért akarsz ennél még sokkal többet? - egyedül van... azért őszintén szólva ezzel nem tudok egyetérteni. Én vagyok egyedül, ő maximum tévesen egyedül érzi magát, mert nem kapja meg azt a figyelmet, amit elvárna. Hát pont erről van szó, furcsán áll a dolgokhoz és nem tudom megérteni, hogy miért viselkedik így. Vannak olyanok, akiknek fontos, ő pedig ezt valahogy nem értékeli eléggé, én legalábbis határozottan így látom. De persze nem az én dolgom az, hogy fejmosást tartsak itt neki, maximum csak időnként megpróbálom picit pofozgatni képletesen véve persze. Idővel fel kell nőnie, és akkor majd rájön, hogy még mindig sokkal jobb sora van, mint sokaknak. - Igen, azt jól láttam és... sok mindent mást is. - azért itt már nem tudom megállni, hogy ne jelenjen meg egy szélesebb, kissé talán szemtelen mosoly az arcomon. Na igen sok mindent láttam akkor belőle, amit nem gondoltam volna, hogy fogok majd. Elég rendesen megvillantott akkor mindent. Nem mondom, hogy rossz darab, szó se róla. Azok a szőkék simán elbújhatnának igazából mellette gond nélkül. Mondom én, hogy nem csak a hajszín számít, sőt... egyáltalán nem az a lényeg. Azt viszont elvárom, hogy tegye, amit kell. Használja is azt a tőrt, ha már elrejteni nem tudja rendesen. Legyen valami értelme, ha ilyesmivel rendelkezik, és ne csak dísznek tartsa, mert az teljesen felesleges. - Azt hiszem kb. erre a reakcióra számítottam. - a mosolyom nem szűnik, miközben a seb lassan forr össze, legalábbis hegesedik, gyorsabban, mint egy átlag emberé. Nem vérzik a kezem már, és hát igen gondoltam, hogy meg fog lepődni. - Igen, mindig meg volt, csak épp az anyám nem tudott vele mit kezdeni, úgyhogy amikor már besokallt kivágott az utcára. Szóval... örülj neki, hogy értelmes családod van, lehetne rosszabb. - az apámat nem ismerem, az anyám kitette a szűrömet, ha fattyú lennék egy olyan családban, mint az övé, azzal is simán kibékülnék igazából, de nekem ennyi sem adatott meg, úgyhogy... ez van. Nem sajnáltatom magam, nem azért mondtam, ebben biztos lehet. - Hogy én? Nem vagyok vezető alkat Arielle, sosem voltam és nem is leszek. - rázom meg a fejemet, miközben visszahúzom a kezemet magam elé. Én mint vezető... nem hiszem. Egyébként is azért, mert vérfarkas vagyok, még nem vagyok több, mint mások, sőt jelenleg ez csak hátrányt jelent. A társadalom kitaszít, az emberek pedig félnek tőlem, ez sajnos tény. Meglepő, hogy ő nem így van ezzel.
- Inkább úgy tűnne, hogy meg vagyok sértődve rájuk. Különben is, ha már egy kivételt találtam a személyedben, akkor már megdőlt az elméletem. Lena meg... ja, tényleg, kétszer mondtam? – Nevetek vissza, Lenával nincsen különösebb bajom, a bátyám jár vele, ha jól tudom, jobban nem ismerem, kicsit ő is ezt a cuki szőke vonalat követi, ettől még nem kéne utálnom, és valóban nincs is így, semleges, csak úgy általánosságban nem értettem a dolgot, majd hevesen megrázom a fejedet. – Na nem, neked aztán már csakazért se mutatok. – Öltök nyelvet, még csak az kéne, hogy Wyatt, az egyetlen értelmes ismerősöm, aki bár komoly, de le lehet vele ülni, még ő is szőke kiscsajok után kajtasson. Nem mondom azt, hogy magamnak akarnám, mert még én se nagyon tudom, hogy mit akarok, de ha igaza volt Theonak, és picit tetszik, akkor vagyok annyira önző, hogy rosszul érezném magam. Fordítva már erőteljes kétségeim vannak, hiszen mindig rámszól, idegesítem, kiokít, hogy mit hogyan, és csak haverságból teszi ezeket, hogy el tudjon viselni, nem azért mert annyira törődős alkat. Ugródeszka vagyok Rasmushoz, ennyi az egész. - De igen, nagyon is, csak... mégsem én vagyok a kicsi, egyszem lányka, hanem mellettem még ott van Die, meg apa állandóan szervez valamit, és ha mondjuk tényleg igazi gyerekük születik, aki majd továbbviszi a nevet, akkor végképp nem én leszek a fontos. Van családom, akik szeretnek, mellette meg... Rossz egyedül lenni. – Nem megy el a kedvem, mondhatni megszoktam már ezt az állapotot. Árva vagyok, de legalább tartozom valahova, elfogadnak, szeretnek, de mégis amikor az iskolában valaki a családnevemet mondja, fattyúnak érzem magam. Visszamosolygok a fiúra, nem akarom itt megtorpedózni az éledő jókedvét, végre nevetni látom. Ezt sem volt semmi elérni. - Ezek nagyon jó érvek, mégiscsak van bennünk közös? Nekem is a tűz, de mellette még a villám is... Mint ahogy az erdőben láthattad.. – Kissé szégyenlősen fonom össze a melleim előtt a kezem, még mindig ég a pofám, hogy meztelenül látott, fogalmam sincsen, hogyan kerültem ki oda, ráadásul ruha nélkül, leállíthatatlan módon bombázva magamból az elemi őserőt. Ha Wyatt nem jön ki, és bír rá a lenyugvásra, talán az erdőt is felgyújtom, vele együtt még magamat is. Érdekes, hogy ennyire hullámzó a hangulatom, hol jó kedvre fakaszt, hol bután érzem magamat a jelenlétében, tényleg nem biztos, hogy ez a jó, még következetességre se tudom magam rábírni, már gondolati szinten sem. Végül nagyot nyelve megteszem amit kér, végülis az ő döntése, ha ilyen perverz. Bár fájdalmat pont neki nem okoznék, de abban meg igaza van, ha nem tudok döntéseket hozni, akkor nem érek semmit. Felkészülök a fröcsögő vérre, de csak buggyanást látok, és figyelem az arcát, hogy miért nem szisszen fel. A sebszélek összezárulására majdnem megugrok, hogy aztán csak tágra nyílt szemekkel szólaljak meg. - Aztakurvaéletbe... – Nézek rá fel, hogy emésszem, amiket mond. – Vérfarkas? Apád nyomán? Az... durva... Akkor mindig megvolt az erőd, hogy urald? – Nem tudom miért, de kicsusszan belőlem egy rajongó pillantás. Nem átoknak látom, hanem olyan erőnek, amely különlegessé teszi. Hát ezért ennyire dinamikus, félelmet nem ismerő. Jó, a fenevad biztosan csak egy dolog, de attól még megvan hozzá a jelleme, hogy méltó legyen hozzá. – Szerintem se illesz bele. Erős vagy, de nem gondoltál arra, hogy más vérfarkasokat vezethetnél, ha már beleszülettél? – Kérdezem eltéve a tőrt, és zavaromban visszatérek a hajam csigákba fonásával. Nem is értem, hogy mit akar apától, amikor sokkal komolyabb lehet nála, ha úgy alakul.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez csak egy kérdés, szimpla kíváncsiság. Tuti, hogy azt a választ kapnád rá, hogy nem számít, hogy szőkék, az számít, hogy milyenek belül, de látom ez a Lena főleg nagyon böki a csőrödet. - nem tudom megállni, hogy röviden felnevessek, hogy szegény lányt kétszer is említette, minden bizonnyal ennek volt oka, vagy puszta véletlen, ki tudja. - Nem is tudom, nem jönnek be a szőkék, de ha mutatsz egy értelmeset, majd meggondolom. - rántom meg a vállamat, bár most kivételesen valahol csak piszkálni akarom ezzel igazából, nem direkt akarok rosszat neki, csak hát ez a szőke dolog szerintem akkor is túlzás. Nem hiszem, hogy mindenki a szőkékre hajtana. Ez csak épp így jött ki, pont olyanokat ismer, akik szőkékkel futnak, de ki tudja, hogy előtte milyen hajszínű nőik voltak, egyáltalán nem biztos, hogy annyira jól ismeri őket, hogy mindent tud róluk, nem? - Én ismertem az anyámat, bár nem sok rémlik belőle, és olyan sokat nem számít. Kétlem, hogy olyan fontos lenne, hogy honnan származol, az a lényeg, hogy szerető családod van, akik kiállnának érted nem? - marhára nem érdekes, hogy mi lenne jellemző rá csak azért, mert valakiktől származik. Pont ezt mondom, az a lényeg, hogy mit tesz le az asztalra, ehhez pedig igazából csak annyit kell tennie, hogy szépen felszívja magát és megpróbálja megkeresni a saját útját. Ahhoz viszont az kell, hogy ne akarjon állandóan megfelelni valaminek, vagy valakinek. Egyébként is, ha már villámokat szór az esőben, akkor minden bizonnyal elég jó az elemi mágiákból, ezt kell erősíteni, nem pedig állandóan a frusztrált bizonyítani akarásával káoszt szítani, mert abból nem fog fejlődni, ez már láthatóan bizonyított tény. - Pusztító és szimpla ösztön azt hiszem. A tűz egyébként is elég erős nem? Gondolom te is kedveled, vagy melyik elem a kedvenc? - én még ezt pontosan nem döntöttem. Az biztos, hogy a tűztől félek, ami persze nem jelenti azt, hogy e miatt nem foglalkozom vele. Vérfarkas vagyok, a bennem lévő állati ösztön nem igazán van oda tűzért, ami végülis teljes mértékben érthető igaz? Viszont ott van a varázsló, aki igenis szeretné, ha elég erős lenne ahhoz, hogy szembe szálljon az ösztönnel és képes legyen irányítani a tüzet, amitől tart. Ettől leszel erős, ha uralni tudod a saját félelmeidet. Ha félsz a magasságtól, hát menj fel a legmagasabb toronyba! Győzd le azt, ami akadályt jelenthet, mert ha nem teszed, akkor egy fontos pillanatban majd a félelmed fog legyőzni téged. Fel szem szisszenek, amikor a pengét végighúzza a tenyeremen. A vér kibuggyan, de úgy tartom a kezemet, hogy a földre cseppenjen és ne a ruhánkra. Nem csukom össze, egyszerűen csak várok csendben. A seb szép lassan kezd el csak összeforrni. Nem sieti el, hiszen született vérfarkas vagyok, de attól még nem gyógyulok fel mindentől. Ez egy kis vágás, egy kisebb sérülés ebből azért megy. Persze megmarad majd a nyoma és a teljes gyógyuláshoz majd több idő kell, de az most is látszik, hogy sokkal gyorsabban áll el a vérzés és jelenik meg a heg, mint egy átlag embernél. - Vérfarkas vagyok, jó eséllyel az apám nyomán. E miatt nem illek ebbe a... kötött társadalomba. Értet már miért akarok mást? - szabad életet, ahol nem mondják meg, hogy mit tegyek és milyen legyek, ahol az lehetek aminek születettem és az nem számít bűnnek, ahol e miatt nem rettegnek tőlem, mert ezzel születtem és képes is vagyok kezelni.
- Nekem ez annak tűnne. Keith.. neked miért van szőke barátnőd? Die... miért éppen szőke Lena? Szerinted nem az? És különben is, hadd számoljak, anya szőke, Lena szőke, Madison szőke, Lena szőke, Charlene szőke. Ez alsó hangon is szőke. Még rád várok, mikor újítasz be valami darlingot, aztán kifújt az ismeretségi listám. – Vonom meg a vállamat, túl sok barátom, ismerősöm nincsen, már így is bőven több, mint amit úgy nagy általánosságban kedvelnem kéne. Nem vagyok egy egyszerű természet, felvállalom, és talán butaság, hogy most hajszínekhez kötöm azt, hogy kit miért tartanak érdekesnek. Na de abban milyen statisztikát is keressek, hogy ötből öt, akit valami módon kapcsolatban áll velem, az mind szőkével kezdett? Én aztán végképp egyetértek Wyatt érvelésével, csak éppen a tapasztalat nem ezt mutatja. Jaaa, és az a háztársam, akinek még a nevét sem tudom, de karót nyelt volt, na ő is szőke. Népbetegség, vagy nem tudom. Mintha lustaság lenne azon gondolkozni, hogy milyen legyen egy lány, egyszerűen legyen szőke! - Nem tudom. De legalább valami jellemző lenne rám. Azt se tudom hogy kik az igazi szüleim, bent ülök egy északai családdal, ír névvel, és sötét hajjal. Tisztára mint valami elfuserált kalandregényben. – Vigyorodom el, nevetni azért nem sikerül, mert ha tenném is, akkor is csak kínomban. Sajnos a srác tökéletesen rávilágít, hogy nem érzem magam túlságosan is kiemelkedőnek semmiben. – Szép vagyok, de mint sok okos megmondta már, ez számít a legkevésbé. Látod, már csak a szőkék miatt is. Úgyhogy... nem. Majd kiművelem magam az elemi mágiák terén, és akkor értékes leszek. – Erről is csak az jut eszembe, hogy mennyire ciki volt, ahogyan az erdőben rámtalált, szinte transzban égve, majdnem megöltem mindkettőnket, meg hogy még egy bugyi sem volt rajtam. Azóta is ég a fejem, ha csak rá gondolok, főleg, ha még Wyatt is a közelben van, föld alá süllyednék. Nem vagyok én hülye, tudom, hogy azért barátkozik velem, mert a családunk érdekli, velem kis hülyével meg olyan sok terve nincsen, de mindegy is, legalább valakivel beszélgetni lehet. - Legalább ebben hasonlítunk. Miért tartasz a tűztől? Valami rossz emlék, vagy csak.. mert pusztító? – Kérdezem a tincseimmel babrálva, amikor elém tolja a kezét, miközben a tőrt nézegetjük. Most aztán tényleg szőke vagyok, mert csak azt hittem bizalmaskodni akar. Nem mondom, hogy durva, ahogyan elhúzza végül, ám megejtek némi fintort, jó hülye vagyok. Rámarkolok a tőrre, most már világos, hogy mit is vár tőlem. Ettől függetlenül felnézek rá, mert igaza van, el lehetne rejteni, de nem is tudom, még nem szoktam meg, hogy a birtokomban van. Talán jól látja, még éretlen vagyok ahhoz, amit apáék várnak tőlem. Nem az ő gyerekük vagyunk, aztán nem sokkal később még iskolába is adtak, úgy igazi családom nem volt, csak némi kötődésem, még ha szeretem is őket. Ráharapok a nyelvemre, az életben egyszer hozzak döntést. Aztán a szemébe pillantok, igaza van Theonak, tetszik nekem. Mindez mégse számít. Végighúzom a tenyerén a pengét, nem óvatoskodva, nem aggodalmaskodva. Ha ő akar tanítani, akkor az mégiscsak jobb, mintha másoktól várnám ezt. Ha kiömlik így a vére, biztosan sajnálni fogom, de úgy vélem, mindennek ára van. Sötét boszorkányt faragunk belőlem, vagy mi... Egyetlen gyors mozdulat, és figyelem a reakcióját. Biztosan fáj neki, mint az istennyila. Ezek után már érdekel, mi is az az erősség.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem azt mondom, hogy nyafog... de valahol mégis erről van szó. Ha valamit nem értesz, ha valamit furcsállsz hát tegyél érte, hogy megértsd, ez nem olyan nagyon bonyolult igazából. Ő is megtehetné, hogy megpróbál utána járni ennek a szőkeség kérdésnek és akkor már nemz zavarná annyira. Nem hiszem, hogy azok a lányok, akikről szó van csak azért érdekesek, mert szőkék. Ha valaki kiállhatatlan, lehet akármilyen szőke, akkor is kiállhatatlan marad és nem fog senki sem kapkodni utána, ebben biztos vagyok. - Csak egy kérdés, miért lenne nyafogás? Mindenki kérdésekből tanul. No és hány fő is ez, akik már egyből ilyen statisztikai adattal szolgálnak? - mert őszintén szólva én nem hiszem azt, hogy tényleg minden létező ismerőse csak szőkékkel fut. Vagy legalábbis nem ismer mindenkit. Azért mert vannak páran, akiknek pont szőkékhez van közük még nem kell úgy venni, hogy innentől már minden pasit a szőkék érdekelnek. - A szőkeség csak egy hajszín, nem lesz tőle senki sem különlegesebb. - rántom meg a vállamat. Amúgy is, ha már ezt nézzük, akkor a vörösek ritkábbak, még sem fogok valakit csak azért megnézni, mert vörös, szőke, vagy épp fekete. Tőlem akár valakinek lila is lehet a haja, ha elviselhetetlen stílusa van, tuti biztos, hogy belemondom simán a képébe, aztán rebegtetheti a szempilláit, onnantól már nem igazán érdekel a dolog. - Mert minden ír vörös? - nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel röviden. A helyzet komolyan komikus, Arielle... egyszerűen nem is tudom... -Van bármi, amit értékesnek találsz magadban? Talán közhely, de amíg magaddal nem békélsz meg, ne várd, hogy mások nagyra tartsanak. - itt van a legnagyobb gond. Úgy látom, hogy saját magával sincs rendben, nem érzi úgy, hogy elég, vagy megfelelő lenne, akkor pedig másoknak sem lesz az soha. Ez ennyire pofon egyszerű. Engem pl. teljesen hidegen hagy mások véleménye. Megfelelek így magamnak és nem igazán izgat az, hogy ki szerint unalmas a barna hajam, vagy a szemem. Miért kéne foglalkoznom mások véleményével? Nincsenek szüleim, akik megmondják, hogy mikor mit csináljak, de itt helyben neki sincsenek. Oké a tanárnő igen, de kétlem, hogy minden lépését figyelemmel kíséri. Pont azért szúr el mindent, mert annyira igyekszik, hogy valami nagyot tegyen. A nagy tettek nem az igyekezetből születnek, hanem abból hogy végre akarod és ezért tudod is hajtani őket. - Ez is egy álláspont. Én is kedvelem az erejüket, de... főként azért foglalkozok ezzel, mert növelem az akaraterőmet. Tartok a tűztől, de egy elemistának ehhez is kell értenie. - ha nem bírnám a pókokat, akkor simán lehet, hogy elmentem volna bestiamesternek, már csak azért is, hogy szembeszálljak azzal, amitől félek. Ez afféle dac, ellenállás, csak azért is hozzáállás. Azért az határozottan meglep, amikor a kezembe csúsztatja a sajátját. Felszökik a szemöldököm és pár pillanat után kihúzom a kezemet az övéből, csak aztán nyújtom újra felé a tenyeremmel felfelé újra. Úgy tűnik, hogy nem igazán értette meg, hogy mit is várok tőle. - Tényleg úgy gondolod nem tudsz elrejteni egy tőrt, ha akarsz? - rengeteg módja van, és nem csak a mágia jó erre, sőt a mágiát ki is szúrhatják. A kezemet viszont nem mozdítom el, és nagyon remélem, hogy a tőrt se tette még el. A kérdését egyelőre pont e miatt hagyom figyelmen kívül. - Megmutatom, hogy mi az erősségem, ha érted, hogy mit akarok és használod azt a tőrt. - célzatosan tekintek most a pengére, majd újra a tenyeremre. Szájba is rághatom, hogy mit akarok tőle, de muszáj lesz megtanulni olvasni abból is, ha valaki nem nyíltan mond meg valamit. Nem árt, ha erre is képes, nem lehet mindig csak egy naiv kislány, mert az esetek nagy részében mégis csak így viselkedik.
Szó sincs róla, hogy kedvességet várok, végülis a saját szüleim is igen szigorúak. Csak... szeretném kiismerni. Nem akarok mélyen vályni a titkaiban, épp csak megérteni, hogy mit miért csinál. Szeszélyes vagyok, ez igaz, de tudnék alkalmazkodni, ha értenék bizonyos indokokat. Lehet, hogy még túl fiatal vagyok, és nagyjából olyan szinten lehetek agyilag, mint Lena, akit csak úgy lökdös a sors, de isten az atyám, próbálkozok. Ha kitartó tudnék lenni, elemi mágiákból akár jó is lehetnék, hasznára a csapatnak, hogy ha dícséretet nem, de legalább pár elismerő pillantást bezsebeljek. Azzal azért tudnék mit kezdeni, öntene belém némi önbizalmat. A tánc, amelybe belefogunk, végül egész jól sikerül, itt most nem érdekel a fiú savanyú ábrázata, ha kicsit ki tudom magam élni szamba közben, hát viselje el. - Nem. Nem kérdeztem. Az már tényleg nyafogás lenne. Ha nem számít, akkor miért... miért minden ismerősöm szőkékkel fut? Véletlen? Hol élünk? A vikingeknél vagy mi? – Kérdezem szemforgatva, ezzel tényleg nyafogok egy kicsit, de még mindig jobb így, hogy vele, fogjuk rá barátommal megosztom, mintha mindenkinek az agyára mennék azzal, hogy miért nem engem választ. Nem volt még senkim, pár letapizástól nem beszélve, amikért kiméletlenül elégtételt vettem. Egyelőre nem halok bele, ha nincsen senkim, csak egy-egy nap van, amikor nagyokat nyelek, hogy milyen sokan randizgatnak már az iskolában. - Én meg ír, de... már ide se tudom, hogy kerültem. Semmi vörös nincs bennem. Valami fattyú lehetek, hogy még a nevem se az igazi. Lehet, hogy valami átutazó kölyke lehetek, aki csak otthagyott abban a faluban, ahol Rasmusék találtak rám, gondolom a helyiek adtak valami tökmindegy ír nevet. – Vonom meg a vállamat, elég sokáig egyedül voltam, még a helyi gyerekek is kinéztek, bár legalább verekedni, és nagyszájúnak lenni megtanultam, de igazi családom sosem volt. Apáékra igazi szülőként tekintek, de mégis megvan az, hogy ha vér szerinti gyerekük születik, én már nem fogok kelleni. Mármint nem az örökség miatt, nem hinném hogy túl nagyra számíthatok, és engem nem is a galleonok érdekelnek. Hiába kérdeztem, hogy felvehetem-e a Halmar nevet, nem engedték, mondván így egyszerűbb elvegyülnöm, hogy nem vagyok köthető a halálfalókhoz. Igaz, így viszont nem is szerezhetek érvényt a nevének. Inkább csomagolgatom ki a tőrt, és figyelem az arcát, a reakcióját. Egy mosoly? Tetszik neki? Végre valami! - Mindig is érdekelt az, hogy elvonhatok valamit a természetből, és felerősítve törhet ki belőlem. Az olyan... igazán erőteljes. – Visszaveszem a tőrt, még mindig rajongva bámulva, több szót nem is ejtünk róla. Csak azért hordom így, mert nem akarom, hogy tudják, van egy ilyenem. Mások is hordanak fegyvereket, de akkor mások szemében is nyilvánvaló lenne, veszélyes vagyok. Legalább az akarok lenni. A kezét nem húzza el, észre sem veszem, hogy mikor nyúlok érte, de beleillesztem a sajátomat bólintva. Nem tudom, hogy nekem nyújtotta e, vagy csak ott felejtette, végülis mindegy. Ez most nem a tánchoz kapcsolódó érintés, mégis jól tud esni. - Amint rájövök, hogyan tudom láthatatlanná varázsolni, felcsatolom. Bár akkor meg hogy találom meg? – Döntöm oldalra a fejemet félmosollyal, használni akarom, naná. Nem csak puszta szeszélyből. Végülis Rasmus azért adta, mert tudta, képes vagyok használni azt. Ám amire még nem válaszoltam, és foglalkoztat, az a kiválasztottságát érintő kérdés. - Neked mi az erősséged? És... mit szeretnél elérni? – Kérdezem most szelíd mosollyal. Ha jókedvem van, egészen elviselhető tudok lenni. Egy ideig.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az a helyzet, hogy nem vagyok én annyira rémes és elviselhetetlen. Oké, időnként azért mogorvább vagyok - gyakran inkább - de tudok én kedves...szerű is lenni, ha igyekszem. Csak ritkán akarok, ritkán van rá okom. Nem mondom, hogy Arielle-el máris kedves vagyok, de szerintem nem is vagyok vele annyira undok. Amúgy is arra számított, hogy majd lelépek majd és nem maradunk itt, szóval elvileg már baromi pozitív voltam, de erre sikerült rácáfolni nem igaz? Még akár abban a táncban is benne lehetek, ha nagyon szeretné, csak idő kell hozzá, mire tényleg rászánom magam, hogy egy kicsit elkezdjek bájologni, vagy hogyan fogalmazzam meg ezt az egészet úgy, hogy ne legyen... bántó. - Nem gondolom, hogy ezen múlna. Kérdezted már azokat, akik ezekkel a szőkékkel futnak, hogy a szőkeségük volt-e a lényeg? Kétlem... a hajszín baromira nem számít. - rántom meg a vállam. Engem legalábbis nem izgat, hogy kinek milyen a haja. A feketék dögösebbek, a szőkék inkább olyan kis szolid nyafka lányok, de ez se mindig igaz, hiszen ahogyan mondta az anyja is szőke és nem sorolható ide. Van akinek bejön, én nem a skandinávokért vagyok oda. Én magam is barna-barna kombinációval rendelkezem és nekem tökéletesen meg is felel a dolog. Ne akarjon az ember más lenni, mint ami. Okkal lett olyan, ő is okkal barna, és lóg ki ezzel talán kissé a családjából, de lehet, hogy pont ezzel tud kitűnni, pont így fognak majd felfigyelni rá, nem tudhatja. - Angolok... gondolom ezért van. A szüleid nem azok, ha jól sejtem apád meg főleg nem és pont ez a jó. Kell valaki, aki megmutatja az itteni begyöpösödött vezetőségnek is, hogy ez az egész... nem működik. - nem azt mondom, hogy én nem vagyok angol, de nem csak angol vér van az ereimben és nem is tetszik nekem ez a rendszer, ami itt van, vagy épp Londonban. Más vagy és máris rossz? Vérfarkas vagy és máris be kell zárni és elnyomni magadban mindent, ami és aki vagy? Ez nem szabadna, hogy így működjön, a világnak igenis erősebbnek kell lennie, de az csak akkor lesz, ha erős vezetői lesznek, és a mostaniak nem azok. Változás kell, hogy ne kelljen tovább bujkálni és rejtőzködni, én legalábbis ezt akarom és pont e miatt tetszenek az apjai elvei. Lehuppanok mellé, amikor készen vagyunk a tánccal, aztán csak csendben figyelem a tőrt. Nem tudom megállni a mosolyt. Ennyire lelkesedni... már-már gyermekien. De vajon képes lenne azt a pengét megmártani valakiben, ha erre lenne szükség? Képes lenne ártani valakinek, ha kellene? Vagy csak a szépsége miatt tetszik neki annyira, a miatt amit hordoz? - Szóval az elemi mágiák. - bólintok miközben átveszem óvatosan a tőrt, ha engedi. Finoman húzom végig az ujjamat a markolaton, kitapintva az apró mintákat. Szép... tényleg szép, és ha jól gondolom, akkor amúgy elég éles is lehet, bár ezt nem nézem meg most azonnal... nem így fogom majd megnézni. - Nem volt nehéz döntés. Más vagyok, mint a nagy átlag. - rántom meg a vállamat, és most adom neki vissza a tőrt, de a kezemet nem húzom vissza, ott tartom előtte. A tenyeremet felfelé fordítva emelem a kezemet felé, és még mindig nem engedem le. - Szép tőröd már van Arielle, de ártani is mernél másnak vele? A fegyver semmit sem ér, ha csak a táskádban pihen. - a fegyvernek vér kell, ez mindig így van és így is lesz. Ha nem mer vele megsebezni valakit, akkor felesleges, hogy nála legyen. És ha ő maga nem ismeri a fájdalmat, akkor nem mer majd harcolni sem, mert az első támadásnál, ami éri össze fog omlani. Az apja harcos, de ki tudja, hogy mennyire nevelte a lányát is harcosnak a kellő módon és mennyire óvta inkább csak, mert lány.
Ezért nehéz nekünk még kommunikálni is, hiszen egyikünk sem egyszerű természet. Ha legalább valaki türelmes, megértő lenne, akkor akár még barátok is lehetnénk, így csak küzdünk, hogy megmaradjunk egymás társaságában. Viszont ha összességében átgondolom, még mindig ő áll stílusra legközelebb apához az ismerőseim közül, kemény jellem, aligha ismer ellentmondást, mégis kész olykor nem csak lenézni, kioktatásában talán valami segítő szándék is megbújik. Nem tudom, hogy mi formálta őt ilyenre, attól félek csak nekem sikerült eddig kitárulkoznom, nem csak a lelkemet illetően, még most is kénytelen vagyok szégyenkezni, ha eszembe jut, hogy látott már ruha nélkül. Nem használta ki az alkalmat, nem is olyan, és ott abban a pillanatban azon küszködtem, hogy ne robbantson szét a mágia, amely belül feszül, és csak utólag átgondolva tűnik még a szemérmemet illetően is rémesen cikinek a dolog. Anya bezzeg sosem volt szégyenlős, igaz, az már más kérdés, hogy kinek hagyta, hogy hozzáérjen. Minden a szemnek alapon? Nem, ez sem teljesen igaz, jó régóta apa van neki, plusz amiről nem tudok, ennyire sosem ártottam magamat az ügyeikbe. - Nem a szőkeségen múlik, végülis anya, tudod Thorne tanárnő, ahogy neked kell hívnod, ő is az, és cseppet sem az a nyámnyila, de mintha a fiúk nem vennék észre, akinek nem szalma lóg ki a fejéből. Csak ezért irritálnak. – Nem mintha nagyon azt akarnám, hogy legyen valakim, végülis én idéztem elő, hogy ilyen pocsék jellemet mutatok, hiszen ököllel válaszoltam, amikor valaki letapizott. De tényleg csak ez a két véglet lenne? A bunkó, és a nyálas? Apa egyik sem, még Die sem, nem hiszem hogy ők ketten lennének a világon, akik érnek is valamit. Én meg mintha valami indián lennék a sötét hajammal, és szememmel a sok szőke és kékszemű között. Annyi különbséggel hogy nem rézbőröm van, hanem halovány, babás. Az orrom fitos, még bőven tart a nővé válási fázis, de hogy kiszőkülni nem fogok, az biztos. - Ez az, amiért nagyon tisztelem. Ezek az értelmetlen hagyományok, amit a Roxfortosok is ápolnak... hányinger. Nem tettek le semmit az asztalra, csak kelletik magukat. Nem mondom, hogy az én kezemben is jól állna a fejsze, de egy olyan tőrt kaptam apától, hogy libabőrt is kapok, ha csak rágondolok. – Mivel már végeztünk a tánccal, körbenézek, hol tudnánk leülni, vannak a földön ülőpárnák, és kis körasztalok, ahol tea van kikészítve. Mindegy, legalább nem forralom tovább az agyvizemet további piával. Nem ragadom kézen, csak odasietek, remélve, hogy követ, leül valahova a közelembe. A valentin napnak ezen fázisában már mindenki a saját szőkéjével van, csak Wyatt szánta pont rám az idejét. Azaz nem is rám, hanem hogy toborozzunk, amiből aztán nem sok lett. Biztosan meglepődne mindenki, hogy ha bekukkant, hogy nem a smárolgatunk itt bent, hanem egy szépen megmunkált fegyvert mutogatok. Merthogy a nagy levegőkapkodás után kinyitom a táskámat, amelyet eddig csak ledobtam, amikor bejöttünk, most ott az ölemben. Előhúzom a vászont, amibe csomagoltam. Kicsit ugyan hivalkodó, hogy van rajta némi drágakő, apa kitett magáért, ám olyan fájdalmat tud okozni, majdnem felpofozott, amikor a saját karomon próbáltam ki. Fekete a markolat, kékes a pengéje, valami varázslat biztosan átjárja. Sugárzó szemmel meredek rá sokadszor, majd ünnepélyesen Wyattre vetem szénszínű pillantásomat. Ugye neki is tetszik? - Nem hiszem, hogy végül sor kerül rá, de ha mégis... nem tűnt fel, hogy mit műveltem az erdőben? – Kérdezem félmosollyal, emlékeztetve őt arra, hogy nagyon is jól értek az elemi mágiákhoz. Vagyis... van még mit tanulnom, de akkor is ezen a téren érzem leginkább erősebbnek magam. Ellenben amit mond, azzal nagyon is egyet tudok érteni. Valahogy ebben nagyon hasonlóak vagyunk, én is rühellem, ha bárki meg akarja mutatni, hogy mit kéne tenni. És még én vagyok a nyafka? Valahol ő is az, és ez nem hinném, hogy rossz dolog. Lázadónak születtünk, olyannak, akinek nem kell útmutatás. - Hogyan döntöttel el, hogy hozzánk akarsz tartozni? Erről bevallom alig tudok valamit, pedig régóta foglalkoztat a kérdés. – A tőrt egyenlőre ott hagyom az asztalon, vagy a kezébe vette volna, akkor nem veszem vissza. Töltök magunknak teát, az enyémet alaposan túlízesítve, szükségem van a tömény ízekre, nála pedig kérdőn nézek oda, hogy mit pakoljak bele. Még azt is kinézem belőle, hogy üresen issza. Vagy nem is issza.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Erős vagyok, na igen, az vagyok, mert annak kell lennem, annak kell mutatnom magamat és mert... másképp az élet kiszív aztán félredob és annyi. sok mindent láttam már éltem meg, ami miatt igenis muszáj erősnek lennem, különben esélyem sem lenne túlélni. Ezért is vagyok kissé cinikus az ide járók többségével, akik jó eséllyel még nem sokat tapasztaltak meg az igazi életből, akiknek jó eséllyel fogalmuk sincs, hogy milyen az igazi szenvedés, akik azt hiszik, hogy egy rossz osztályzat, vagy szerelmi csalódás miatt már vége is az életüknek. Szánalmas bagázs... - Nagyon nem bírod a szőkéket mi? - legalábbis valahogy eddig úgy vettem ki a szavaiból. Nincs oda értük, legalábbis ennek a Keithnek a nőjéről is eléggé lekezelően beszél. Mintha tudnám egyébként, hogy ki az az Keith. A sorsolt pasija Theo volt nem? Mondjuk tény, vicces tény, hogy ez a Theo is valami szőkével jött, no meg Arielle bátyja is valami szőkével fut, sőt még az anyja is meglehetősen szőke, mármint persze csak a hajszíne, amúgy nem lenne tanár, ha egyébként is az lenne. No szóval igaz, hogy sok szőke veszi körül, de attól még nem kell feltétlenül zsigerből utálnia őket, csak nem tettek ellene olyan sok rosszat. - Volt kitől tanulnod az agressziót az helyzet. De apád jól csinálja, nem hajt hátat gőgös arisztokraták előtt, csak azért mert sok a pénzük. - nekem pont ezért tetszik ez az egész, meg a családja, meg úgy általában. Nem bírom, amikor valaki alkalmazkodik. Itt én is kénytelen vagyok, legalábbis vérfarkas szempontból. Nem élhetek úgy, ahogyan kölyökként, nem változhatok át teliholdakkor és tombolhatom ki magam, így viszont bennem marad minden frusztráció, ennek hála. Az az emberben azért kellően nagy feszültséget okoz, ha nem tehet mást csak várja, hogy majd mikor teheti meg azt, amit akar, hogy mikor futhat a szélben és élvezheti a szabadságot. Nem az öldöklés hiányzok, sosem voltam így vele, egyszerűen maga a szabadság. Itt keretek közé szorítanak, de tanulnom kell valahol és már csak egy évem van ezen kívül, aztán már nem koordinálhatnak folyamatosan. Csak el kell tűnnöm a szemük elől, mert az biztos, hogy egy született vérfarkast a minisztérium nem tűrne meg csak úgy a világban felügyelet nélkül. A kérdése nehéz, el is gondolkodom rajta, amíg ő levegőért kapkod. Nekem alig ártott meg, elég edzett vagyok ahhoz, hogy ne sípoljon a tüdőm csak azért, mert egy kicsit mozogtam. - És ha tovább tanulsz, akkor melyik szak? - nem teszem hozzá, hogy már megint arról van szó, hogy mit várnak el tőle, mert a végén még felkapná a vizet a változatosság kedvéért, szóval nem sok értelem lenne. Néha még én is tudom mikor kell befogni. - Mert nem bírom ezt a rendszert. Keretek közé szorít, megmondják mit csinálj és mikor, mert szerintük az a jó. Rejtőzz el, tagadd meg önmagad... nem is értem, hogy ez kinek és miért jó. - egy pillanatra még a kellemes félhomályban is láthatja, hogy ökölbe szorul a kezem. Ha más vagy, akkor már nem is vagy jó, ha más vagy, akkor már egyből veszélyes is vagy. Ez nem olyasmi, amit egy könnyen képes vagyok kezelni. Dühös leszek tőle, ha csak rá gondolok és ezért kell nekem más. Más rendszer... más élet, ahol nem kell elrejtenem azt, aki vagyok.
Wyatt bármilyen nehéz eset, van miért hinnem benne. Erős, karakán személyiség, akiben mégis látok valami visszafogottságot, belső gátat, amit nem tudok minek betudni. Sosem mesélt a múltjáról, én nem is igazán láttam értelmét faggatózni, mert amilyen lekezelő tud lenni, nem tudom, hogy megnyílna-e. Én meg nem az angyali türelmemről vagyok híres, és attól félek, hogy ha nem úgy reagálok, ahogy elvárná (tehát személyesen, lobbanékonyan) akkor még rosszabb lenne a kapcsolatunk, mint előtte volt. Nem sok barátom van, ő is inkább amolyan ismerősféle. Abból viszont az egyik legértelmesebb, és őszintén szólva nem akarnám elszúrni, hogy mondjuk faképnél hagyjon. - Nem igazán kaptam eddig bulimeghívásokat. Nem úgy alakultak a dolgaim, hiszen ha legtöbbször anyával vagyok, vagy Keith az, aki még rám szán némi időt, amikor nincs ott a szőke cicája. – Vonom meg a vállamat, és visszatérek sötét tincseim csavargatásához. Tűnődően elnézek a távolba, azért nem lemondó a tekintetem, hiszen annyira nem volt rossz így sem, mostanság kezdem úgy igazán a hatását érezni, hogy nem alakítottam ki kapcsolatokat. Most szó sincsen arról, hogy most arra vágynék, hogy legyen valami pasim, főleg, hogy apáéknak is azt meséltem, hogy olyan furcsa, hogy mindenki azt csinálja, hogy csak úgy falja magát, bután is nézne ki, ha én is arra gondolnék, hogy miért nincsen senkim. - Na igen, apa bezzeg az a faltörő kos. Nem mondom, hogy ostobán, mérlegelés nélkül, de már láttam olyat, hogy nekiment erősebbnek. És mindig nyert. Én is már húztam be egy idióta griffendéles fiúnak, aki megfogta a seggemet. Elég lett volna egy pofon is, de valahogy ökölbe hajlott az ujjam. – Kuncogom el magamat nosztalgikusan, a valódi halálfalók sokszor nemesség álcája mögé rejtették, hogy kik is valójában, s mindig aféle húztak, akit erősebbnek, jobb pozicióban éreztek. Vajon Wyatt is azért akar hozzánk csatlakozni? Vagy olyan sérelme van, amit csak úgy tud eltörölni, megbosszulni, hogy a szüleimtől kapott hatalmi eszközökkel lehet erősebb? Ezen mindig eltűnődöm, hiszen engem nem vezetnek ilyenek, csak eljöttem, amikor rám találtak, és magától értetődött, hogy ami nekik fontos, az nekem is. Nem igazán zavar, ha a muglik bosszantják apát, csak teszem, amit várnak tőlem. Vagyis... Pont ez a baj, hogy sokszor a saját nyafogásom elrontja mindezt, ám a tanácsoknak köszönhetően olykor egészen jó irányba haladok. Miután kitáncoltunk magunkat, még ütemesen emelkedik a mellkasom, nem ártana egy innivaló legalább. Szeretek táncolni, attól még nem túl komoly a fizikumom. - Nem tudom, nem tartom magam annyira komolynak, hogy ügyes legyek az egyetemen. Ha apáék szólnak, hogy megyünk, akkor megyünk. Kivéve ha engem itthagynának teszem azt... beépülni. És neked? Te miért akarsz csatlakozni hozzánk? – Kérdezem nagyra nyitott szemekkel, megtámasztva magam mellett a falat, hogy sikerüljön levegőt kapnom, még ki is pirultam tőle, hiszen sötét hajam és szemem ellenére igen halovány a bőröm.
De lássuk be, én legalább nem nyafogok. Élem világomat és jó így nekem, még ha ezt van, aki nehezen is érti meg. Minden bizonnyal jó dolog a boldogság keresése, de én ennek már régen nem látom értelmét. Akkor már inkább teszek azért, hogy elérjem a céljaimat, az összes többi pedig már csak apróság, amivel nem kell foglalkozni. Nem lehet mindenkinek tökéletes élete, de megpróbálhatod kihozni a legtöbbet abból, ami van, én is valami ilyesmire törekszem azt hiszem, a magam módján persze. Nem kell mindenkinek ahhoz nagy baráti társaság és folyamatos vigyor a képén, hogy jól érezze magát, nekem e nélkül is megy, de ettől még nem én vagyok defektes, csak más a nézőpontom, mint a legtöbbeknek, de ez szívem joga nem igaz? - Akkor miért nem jársz el gyakrabban bulikba? - mert megtehetné nem? Főleg ha már ő annyira kapcsolatot akar, meg azt, hogy elfogadják, legalábbis én egyértelműen ezt érzem felőle. Hát akkor tegyen érte, nem ennyi a lényeg? Most se lenne itt, ha én nem vetem fel a lehetőséget, pedig azt mondja milyen jól el volt ezzel a Theo gyerekkel. Hát akkor épüljön be, ismerkedjen és egyen... epres csokit. Erre mondtam én, hogy azt tegye, amit akar, amitől jól érzi magát, ne azt, amit mások elvárnak, vagy amire úgy tűnik, hogy a szülei építenek, hogy majd eléri. - Ők is csak úgy tettek mintha, de pont az ilyenek futamodtak meg, amikor komolyra fordultak a dolgok nem? - akik aztán azt mondták, hogy mindenféle imperio átok hatása alatt cselekedtek, hogy nem az ő hibájuk, hogy megfenyegették őket, és persze utólag már nem vállalják fel, hogy amit tettek azt ők akarták. Ilyenek ezek az aranyvérű gőgös nemesek, csoda, hogy rühellem a fajtájukat? Az képes bármit is tenni, vagy elérni, aki tényleg a kezébe veszi a gyeplőt és hajlamos össze is mocskolni magát azért, hogy elérje a céljait és aztán vállalja a következményeket, nem pedig sunyin visszakúszik az ellenséghez. Az ilyen... szánni való. A táncot pedig végül vállalom és jó eséllyel zokon is venném, ha végül visszahátrálna... visszatáncolna mondhatni, mert az aztán tényleg nem járja. Ha már beadom a derekamat, akkor el is várom tőle, hogy vállalja, még ha időnként savanyú is a képem hozzá, de értékelni kell a próbálkozást nem? Mondhattam volna csuklóból nemet is, aztán kész, ahogyan számított rá, hogy az érdemi rész után szépen le is lépünk innen és ennyi. Ezek után sajnos még a megjegyzésemet is kénytelen lenyelni. A válaszára csak egy halvány mosoly a válasz. Élvezi, hát akkor élvezze, nekem attól még teátrális marad a dolog, én azért ne leszek hirtelen ennyire... ilyen. Tökéletes nekem a nyugodt tempó, a szám sem olyan veszélyesen gyors, hogy aggódnom kelljen kiesem a ritmusból, és amúgy is elég nagy a gyakorlatom, még ha nem is vagyok profi és régen gyakoroltam. A számnak viszont lassan vége lesz, én pedig végül elengedem a derekát. Minimálisan azért kapkodom a levegőt, de csak alig, nem volt ez annyira vészes. - És mi lesz veled, ha vége ennek az egész... színjátéknak? Maradsz az egyetemen, vagy... vár a család? - ha jól tudom, akkor a bátyja még itt tanul, és ennek van is értelme, én is ezt teszem, hiszen így lesz az ember igazán profi abban,a miben ki akar emelkedni. De belőle azt is kinézem, hogy inkább dacból eltűnik innen, csak azért, hogy ne ugráltassa senki és ne mondják meg neki a tanárok, hogy mit tehet és mit nem. Vajon rácáfol a feltételezésemre?
Igazából mintha Wyatt nem érezné magát jól egyetlen helyzetben sem. Nem értem. Én is sokszor nyafogok, nem találom a helyemet, meg mintha mindenre negatív visszajelzést adna. Tanácsot adott, hogy ne legyek mindig nyafogós, legalább legyek következetes, ám ő... következetesen cinikus. Miért nekem ad tanácsot, ha ő maga sem tűnik túlzottan boldognak? Vagy kívülről ennyivel könnyebb beleszólni mások életébe? Ettől függetletlenül csak úgy sugározza az erőt. Nem mondom, hogy felnézek rá, hiszen nekem olyat nem szokásom a szüleimen felül, de valahol engem is motivál, hogy ügyesebben kezeljem az érzéseimet. És azzal hogy most mégis el akarja magát kicsit engedni, még engem is meglep. Azt hittem, hogy amint vége a kötelező dolgoknak, savanyú fejjel távozunk, ehhez képest úgy tűnik, ez fel sem merült benne. Na nem mintha én maga lennék a megelevendett lazaság. Igazán kiváncsivá tesz, hogy ha nem is randizás címszó alatt, de mit fogunk együtt művelni Valentin-napon. Elvileg nem érdekes, hogy most ki a pasi, ki a lány, nekem viszont nem sok programötletem van, így ezt átengedem majd neki. - Olyan ritkán jutok el efféle buliba, hogy teljesen elfeledkeztem a céljainkról, és az időről. Az eprescsoki túl finom. – Villantok egy pimasz mosolyt, neki is meg kéne kóstolnia, még ha nem is azt, de valami édességet, amivel most tele van az egész terem. Nem tudom, hogy milyen az izlése, az is esélyes, hogy inkább a sósat szereti, én megpróbáltam, nekem ízlett. Sajnos azonban úgy telik el az egész tanév, hogy Keith-en kívül alig tudtam valakivel összebarátkozni, nem vagyok egy szociális alkat, de ha meg Die azzal a kis szőkével fut, akkor nekem is nehéz megerőltetni magamat. Bár mintha rémlene, hogy őt apa választotta valamiért. Hát nem tudom, nem illik annyira a családba, de ennyire erővel én sem, ha még egy nyüves sarlót sem tudok felemelni, és remegő kéz nélkül megtartani. Anya bezzeg egy kaszával is tud aratni. El kéne lesnem, honnan ennyire erős. - Csak tudod nem értem. Régen az aranyvérű gőgös nemesek voltak a halálfaló, ebből kiindulva a szőke cicád is beillene közéjük. De apa más utat követ, és valahogy hozzánk nem illenek az ilyenek. Még nekem is erősen kapaszkodnom kell, de igyekszem. – Viszonzom a mosolyt. Végre mosolyog. Talán ebben a kulcs, hogy én se mindig az idegeire menjek, és ő is megtalálja a célját abban, hogy felfedezze magában azt, hogy másokhoz képest mennyit ér. Kemény, harcos szellem, apa bizonyára a kedvét lelné benne. Wyatt céljait nem ismerem, de úgy vélem, összefonódhatnak a mienkkkel. - Köszönöm. – Nem lépek vissza, mert megtehetném, hogy puszta jóindulatból lemondok a dologról, ha már úgy vette, hogy belőle még kinézni is nehéz, hogy táncolna. De ma jól akarom magam érezni, elvenni, amit nyújhat. Ha kész adni, elfogadom. Fogjuk egymás kezét, amelynek akkora jelentősége nincsen, ám a határozott mozdulattól ösztönösen elvigyorodom, még jó, hogy nem látja, mert előttem van. Az ütemes latin zenére szinte minden porcikám önnálló életre kel, a cipőmre lepillantok. Kicsit magas a sarka, de nem zavar, alkalmas lesz a táncra. Most már sajnálom, hogy kivettem a csatokat, még félő, hogy a srác arcába dobálom a hajam egy-egy lendületes mozdulatot követően. Birokra is kelünk egymással, hogy a folyamatos helycseréket, és rugozások közepette megmutassam, mit is tudok. – Fogd be. – Vigyorodom most el ismét, elhiszem, hogy nem az érzelmei rabja, és netán tetszik a látvány. Ha meg nem, akkor hagyja meg nekem az élvezetet. Nem mondom, hogy ő most csak egy bábu, akit körbetáncolhatok, de a kedvemet nem fogja elvenni. Azért mégis egy kicsit visszaveszek a túlcifrázásból, és pusztán az alapokra korlátozom magam. – Nem mintha sokakkal táncoltam volna, de kincs, ha egy srác igazán ügyes. – Nem, ezzel még nem mondom ki, hogy akár ő is lehet az, de magától értetődik,h ogy ha így tudom forgatni mellette a csípőmet, akkor azt csak jó partnerrel lehet. Biztos kézzel vezet, nekem csak annyi a dolgom, hogy ahova szabad teret ad, kilendülök, és mozgok az ütemre, az irányt, és a tempót ő diktálja.
Igazából soha se tettem különbséget a szőkék, a barnák, vagy épp a vörösek között. Nem mondom, hogy egyre megy, de nem a hajszín a döntő abban, hogy valaki felkelti-e az érdeklődésemet, vagy sem. Ez azon múlik, hogy az illető ilyen, a jelleme, vagy épp az arcra, ez sokkal fontosabb. Amúgy sincsenek nagy elvárásaim, vagy... pont hogy túl nagyok vannak és azért nincs mellettem valaki? Igazából nem is vagyok az a jellemzően csajozós alkat. Meg vagyok én nyugodtan magamban is, nem kell minden áron mellém valaki, aki pátyolgat, sőt ez utóbbit nem is nagyon viselném el. Irányítást meg mondjuk főleg nem. - Nem tudom, ennyire még én se értek hozzá ennyire, de biztos jó néha szimplán az ösztönökre hallgatni. - rántom meg a vállamat. Amúgy is az ő apja az, aki ért ezekhez, nem pedig én igaz? Én még csak nem is vagyok egyelőre a tagja semminek sem, majd csak leszek, tehát az én dolgom egyelőre még nem az, hogy új tagokat toborozzak. Persze ettől még puhatolózni tudok, de nem állok le jó pofizni senkivel sem. Amúgy sem az a célom, hogy toborzó ember legyek, nekem tuti, hogy sokkal jobban állna valami keményebb feladat mondjuk, sokkal jobban élvezném is. - Igen, pont olyan, akitől apád is hidegrázást kapna. - bólintok szélesen mosolyogva. Az azért jó, hogy nevet, bár nem tudom, hogy ennek az oka a jó kedve, vagy inkább az ital, mert nem tudom, hogy előttem mennyit ivott, és azért amit adtam neki az tényleg elég kellően tömény, bár majd meglátjuk,hogy ő mennyire érzi ezt így. Végül is maradhatunk, ha már eljöttünk, nekem sincs ellenemre a dolog, végül is jól érzem magam most már, hogy a szobkislánnyal nem kell beszélgetnem. - Hát akkor most gyakorolhatsz Arielle. - húzom szépen magammal célirányosan egy nyugisabb termet keresve, de hát ez a Szükség szobája, az a lényeg, hogy olyasmi jelenik meg itt, amire az embernek szüksége van. Hamar el is érjük tehát a célt, olyan termet, ahol zene szól, még hozzá nekünk való. Tudok táncolni, szóval neki nincs is más dolga, mint hogy kövesse a ritmust és engedje, hogy vezessem. - Nem rossz, bár... kissé teátrális. - mosolyodom el, miközben a nagy mozdulatokkal machinál. Nekem az ilyesmi kissé már sok, de gondolom tényleg jó adag ital lehet benne és e miatt viszi a dolgot túlzásba. Maximum arra figyelek, hogy a nagy forgások közben ne kenődjön fel a falra, ha már épp nem tudja tartani a koordinációját. Nem lenne jó, ha úgy kéne összeszednem a végén, hogy úgy istenesen elintézte magát.
Annak ellenére, hogy a randipartnere a háztársam, nem mondom, hogy túlzottan jól ismerem Georgianát. Még az évfolyamtársam is, együtt járunk minden órára, de hogy a köszönésen túl nem váltottunk egymással túl sok szót, az tuti. Nekem valahogy az jött le, hogy ha most eljövünk Valentin napra, akkor Wyatt is meg fog mindent tenni azért, hogy apához beszervezzünk, de amilyen morcosan jön vissza a szőkeségtől, élek a gyanuperrel, hogy ház és évfolyamtársnőm még nálam is szeszélyesebb a srác számára. Ez számomra olyan hír, hogy még bennem is valami megváltást láthat, én vagyok a kevésbé rossz. Mondjuk ez eleve olyan, hogy Wyattnak eleve mintha nehéz lenne megfelelni. Én sem vagyok egy könnyű eset, de ő olyan kemény dió, hogy ha valaki meg sem próbál a kedvére tenni, az örökre elássa magát. És hogy mi a helyzet velem? Még nem döntöttem el. Igyekszem meghallgatni, figyelni rá, még ha nem is értek minden egyet, valahogy világlátottnak érzem, olyannak, aki mögött már több év áll, és komolyabb tapasztalatok. Ráadásul gyakorlati részről, nem csak a szája nagy. Amikor Theodore megkérdezte, hogy tetszik e nekem, kissé ugyan nehezemre esett bevallani, de végül megtettem, minimálisan igen, ez nálam nem jelent sok mindent, másnapra lehet, hogy kialszom. Nem tudom, hogy mennyire akar elhúzni, vagy éppen ha már itt vagyunk, akár lazíthatunk is egy keveset. Nem az ő kedvéért öltöztem ki, ezért is bontottam most ki a hajamat, főleg, mivel ahogy sejtem, ő is a szőkékre bukik, mint minden pasi, akivel akár egy szót is sikerült váltanom. Apa, Die, Keith, Theo. Hát ez van, aki meg barna, az forduljon fel, igaz? - Oh, hát... köszönöm. Akkor még erre nem gondoltam, valahogy elment az idő, de barátságosnak bizonyult, így most utólag jutottam erre. Ugye nem is kell mindig tudatosnak lennünk? – Kész vagyok beismerni, ha valami nem úgy sül el, ahogyan elterveztem, de csípős nyelvemmel nem is kezdek egyből visszavágni, hogy most mit bókolgat. Talán az első alkalom, hogy valamiben azt látja, hogy végülis így is jó lehet. Ellenben neki még mindig pocsék a kedve. Átveszem az italt, hogy ezzel se rontsam tovább a hangulatát. Buzgón bele is iszok, nincsen gondom az ízével. Fanyar, keserű, mégis extrém, amely kedvemre való. Lehet, hogy érdemes volt előmelegíteni a gyomromat, viszont nem ártana enni valamit, mielőtt kimar bent mindent. Egyenlőre viszont iszunk, miközben kortyolok, bólintok neki is, hogy tegyen ő is így. - Sznob? Olyan, akitől apa is hidegrázást kapna? – Kacagok fel halkan, és nem érzem gondnak, ha kibeszéljük a lányt, végülis nem is számít annak, teljesen természetes, hogy megosztjuk a tapasztalatokat. A szemforgatásán már csak leismétlem ugyanezt, annyira murisan csinálta, aztán oldalba bököm, hogy érezze, viccelek. A hajgumit elteszem a táskámba, és még úgy látom, hogy a földszint közepén ácsorgunk, iszogatva. Valamerre érdemes lenne elindulni. - Nagyon bízom benne, mondjuk csak így. Nem jut rá alkalmam, hogy gyakoroljam, így jó? – Nem, a mai nap arról szól, hogy valóban nem hisztizek, oké, de nem is csapongok. Kimondom, amit akarok, és próbálok küzdeni érte. Talán ez a felnőttesebb hozzáállás, mások is így tarthatnak következetesebbnek. Elveszi a poharamat, erre már szélesen elvigyorodom, és belesimítom az ujjaimat övébe. Most el akarom engedni magam, táncolni, és az sem érdekel, ha le sem tudom törölni a boldogságot az arcomról. Nem maradok le, haladok a nyomában. – Aztaaa... Nem mondom, hogy nagyon tudok, de imádok. Csak nincs kivel. – Bármennyit is ittam, most összeszedem magam, a szamba olyan lendületes, hogy azonnal felveszem a ritmust, elkezdem mozgatni a csípőmet, többségében még a lépések is jönnek, láttam már ilyesmit. Gyors helycsere közben a vállát érintem ahogyan szokás, majd hagyom, hogy ismét kipörgessen, szabad kezemmel pedig az ég felé nyúlok, mintha magamhoz húznám a csillagokat.
Nem mondom én, hogy lenézem a csajt. Persze Gia is egyből erre gondolt, de csak azért, mert sajátos szóhasználattal rendelkezem még koránt sem nézem le őt. Egyszerűen pont, hogy azt szeretném, ha képes lenne felülemelkedni önmagán és nem minden áron megfelelve másoknak lekövetni mindenféle viselkedési normákat, hanem tudná azt tenni, amit akar. Láthatóan az az út, amit most jár nem jó, különben nem szabadulna el ilyen szinten a benne tomboló mágia, nem lenne ennyire frusztrál és ideges és nem akadna ki egy-egy fél mondaton is, mint egy hisztis öt éves... Na jó, talán van egy cseppnyi negatív véleményem róla, de igazából ez mindenkiről meg van, nem csak ellene irányul, én már csak ilyen vagyok. De attól még valahol segíteni is akartam neki legutóbb, ha nem is jól tettem a kioktató hangnemmel, de neki is az az érdeke, hogy az élete ne másokhoz alkalmazkodjon, hanem azt tegye, amiben igazán jó... csak meg kell találni azt, hogy ez mi lehet. Most sem szánom a szavaimat számonkérésnek, tőlem aztán azt csinál azzal, amit csak akar, nekem nem gond. Az ő apja az, aki gondolom értékeli, ha embereket toboroz. Én sem ezzel foglalkoztam most, főleg, mert egyelőre még csak nem is vagyok halálfaló, csak... reményeim szerint majd leszek, de ahhoz jó eséllyel ezen a lánykán át vezet az út... na nem szó szerint értve. - Igaz, ez is hasznos, ha bizalmi vonalon indulsz el, amúgy se okos dolog letámadni valakit, a problémásabb esetek rohannának az igazgatóhoz leadni a drótot, aztán csak bajba kerülnél. - meg a végén még én is, szóval nem érdemes kockáztatni. A visszakérdezésre lazán csak a vállamat rántom meg, miközben a kezébe nyomom a felturbózott italt. Nem tudom, hogy mennyit ivott már, naivan azt hiszem, ha netán már túl sokat, akkor tudja hol a határ és nem fogja túlzásba vinni... ne legyek ennyire naiv mi? Főleg esetében. - Oh, semmi, a csaj, akivel dumáltam iszonyat sznob, szerintem már attól zsigerből szívinfarktust kapna, ha olyasmit kéne látnia, ami nem felel meg az úri elvárásoknak... nem hogy olyasmit tegyen, ami ellentétes a fene nagy elveivel. - elvek... szemforgatok. Nem bírom az ilyen embereket, a konvenciók követőit, meg a nagy angol múlttal rendelkezőket. Rémesen uncsi... és szánalmas is egyben. A kérdésre csak felszökik a szemöldököm kissé. - Úgy festek, mint aki jól táncol? - nem hiszem, hogy tényleg ezt nézi ki belőlem... nem vagyok egy táncos lábú alkat. Na jó hazudtam, tudok táncolni, valahonnan régről maradt meg bennem valami ezzel kapcsolatban, na meg aztán ott a spanyol vér az ereimben, ami szintén sokat segít. Végül csak sóhajtok egyet és kiveszem a kezéből a poharat, hogy a legközelebbi asztalra tegyem le. Már így is elég pirospozsgás az arca... a végén kiüti nekem magát. - Na gyere... csak tartsd a lépést. - megfogom a kezét és szépen keresek egy olyan szobát, ami kellhet. Lám meg is jelenik... ha már a szükség szobájáról van szó. A fények halványak, lágy latin ritmus szól, de az a pattogósabb fajta, én pedig egy laza mozdulattal döntöm meg a leányzó hátát szinte meglepetésszerűen. - Na és tudsz táncolni? - mert akart... de én nem vagyok a laza lötyögés híve annyi szent. Felemelkedem és kipörgetem. Elég jól táncolok ahhoz, hogy egy könnyed szambát levezessek akár akkor is, ha egyáltalán nincs otthon benne.
Nem is gondoltam volna, hogy Theo ennyire felnőttként kezel. Végre valaki, hosszú idő után. Jó, még ő sem olyan felnőtt, mint anya, mégsem éreztem a részéről, hogy kicsinek gondolna, ahogy például Keith, vagy éppen Wyatt, akihez most indulok vissza. És ez valahogy így működik, hiába vagyok nyafogós, ha valaki megelőlegezi nekem a bizalmat, azzal egészen máshogyan tudok viselkedni. Még azt is megpedzegette burkoltan, hogy ha már egy házba járunk, akkor máskor is dumálhatunk ilyen baráti szinten. Nem lenne ellenemre egy ilyen kapcsolat. Arra is fény derült, hogy el tudná magát képzelni a szöszi oldalán, ezért is nem ment bele, hogy táncoljunk. Hát nekem mindegy, csak egy ötlet volt, nem akartam tőle semmit. Ellenben úgy elment az idő, hogy mindenről beszéltünk, csak a suli utáni tervekről nem. Hát ez ciki. Nem tudom, hogy Wyatt mit alkotott a háztársammal, de meg fog ölni, hogy ha nem mutatok fel semmit. Bekamuzhatnám, hogy már van valami, és aztán később valentin napon kívül dumálhatnék Theoval, de az aztán tényleg nem volna fair. Be kell ismerni, hogy csak jól éreztem magam. Wyatt esetén csak arra értettem, hogy leléphetünk, hogy nem kell velem tölteni az estét, ha nem akarja, végülis nem tartozik számadással. Amikor lépdelek lefelé a lépcsőn, és meglátom őt, kiveszem a csatot a hajamból, hogy ne legyen lefogva, most már jobb így kiteríteni, meg még nem is egyeztettük le végül, hogy most akkor megyünk, vagy maradunk. A csokis édesség igazán étvágyat csinált, főleg, hogy utána még ittunk is egy kis bort, úgyhogy rá van készülve a gyomrom valami laktatóra. Lesétálok hozzá finom mosollyal az ajkamon. – Szívás, de valahogy totál kiment a fejemből. Találtunk egy csokiszökőkutat, aztán dumálni kezdtünk sulis dolgokról, és... Ez most nem jött össze. Na majd még megpróbálom, végülis úgy gondolom, valami bizalmi dolog azért sikerült. Neked? – Átveszem a poharat, és belekortyolok. Az epres csokiban is lehetett valami aroma, utána a bor, most meg a vodka, kezdek nagyon mosolygós lenni. A hiszti most sehol, pár korty után már az sem jut eszembe, hogy hol a kijárat. – Te azért megtáncoltasz ugye? Arra nem volt hajlandó.
Túléltem... fogjuk rá. Ahogy leléptem Giától az első közelembe kerülő poharat kaptam fel. Elég érzékeny a szaglásom még ilyenkor is, úgyhogy sikerült azért kb. belőni azt, hogy mi lelhető fel benne. Valami likőr, ami persze önmagában semmi, nem sokat hat egy olyan szervezetre, mint az enyém, ezért öntöttem hozzá egy kis adagot a zakóm zsebében lévő kis lapos üvegből. Ennyi kell, hiszen az, amit a csaj levágott... lehet hogy az én jellemem sem tökéletes, de az a fennkölt stílus. Hú, de utálom az ilyet! Remélem Arielle rájön, hogy nem akkor lesz valaki, ha így viselkedik, azt hiszem legutóbb is erre próbáltam célozni neki. Az efféle arrogancia, meg a "ki ha én nem" hozzáállás finoman szólva is bicskanyitogató. Persze lehet, hogy nem ismerem a csajt, de első ránézésre, valami kis elkényeztetett aranyvérű cafkának tűnik, akinek nem túl gyakran akarok a közelébe kerülni, ha egy mód van rá. No, de most keresgélek. Mégis csak Arielle-el jöttem, bármennyire is megpedzegette, hogy leléphetünk, ha vége a jópofizós résznek, bár ő nem pont úgy értette ezt ahogyan én, mert hát nem fogok én toborozni. Még nincs is hova, előbb nekem is be kell vágódni és ha arra kerül a sor, akkor se én leszek a toborzó, inkább felmérem a terepet, megnézem, hogy milyenek a népek itt ott... amott, aztán majd kiderül, hogy mire jutunk. Ari persze ettől még bátran nézelődhetett és azt csinál, amit akar. Amúgy sincs közöm hozzá, hogy mikor min rinyál, csak lehetőség szerint közben ne ölesse meg magát, vagy netán valaki mást és akkor nincs is gond. Amikor aztán leérek a hallba, megállok kicsit várakozólag tekintve körbe, hogy merre lehet a csini barna. Nem mondom én, hogy nem néz ki jó, de az a hisztis dac állatira nem áll jól neki. Most vagy legyen gyengéd, vagy legyen kemény, de a kettő ilyetén ötvözetétől néha feláll a szőr a hátamon. Amikor aztán sikerül kiszúrni a csajt felhajtom az utolsó kortyokat is a dúsított csokilikőrből, aztán be is célzom őt. Közben veszek magamhoz az egyik kósza lebegő tálcáról egy másik pohárkával. Lopta töltök hozzá egy kis plusz vodkát. - Nos sikerült elérni valamiféle célt? - ismerkedett, vagy csak jól érezte magát kötetlenül, végül is édes mindegy. Az a fontos, hogy néha egy kicsit legalább engedje el magát, mert az se jó, ha mindig csak a feszkó van meg, hogy mennyire akar megfelelni apucinak és anyucinak. A poharat pedig szépen a kezébe nyomom. Ha nem engedte volna el még magát... hát akkor majd ettől tuti elfogja. Nem annak a típusnak nézem, aki olyan sokszor itta volna magát az asztal alá... sőt. Pedig egyszer ezen is át kell esni.
