2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Passz. Röviden, tömören válaszolok Ruth-nak, egyáltalán nem követem Draco szerelmi életének alakulását. Elég nekem Jess rajongásához asszisztálni. Nem veszem a szívemre, hogy Penny fenntartásokkal kezeli véleményemet. Elvégre nem eskü alatt mondtam véleményt, és különben is, egy vélemény nem sokat számít, mikor majd úgyis a tett fog dönteni. Nos, legkésőbb a bálon minden ki fog derülni. - Nem! Válaszolom az indulóban lévő lánynak, azt persze nem teszem hozzá, hogy előtte én kapom el Dracót, amiért veszélyezteti egy normális szobában az életemet egy ilyen idióta húzással. Aztán persze figyelmeztetném is, hogy mire számíthat, a családi becsületen nem ejthet foltot egy kiborult báli partner, lesz szíves illendően és mindent beleadva bocsánatot kérni és kiengesztelni… de azt hiszem előre szaladtam. - Szia! Penny után pillantok, majd le a hajamra. Hát nem tudom, szőkének szőke a hajam, ez tény, de nem igazán érzékeltem még, hogy olyan hú de sok pasit elhappoltam volna a vörösek elöl. Lényegében egyet sem. Chance-t se happoltam én senki elől, legalábbis nem tudom… habár ha a rajongótáborában van vöröshajú lány, akkor mégis, a bál vonatkozásában biztosan. Hm, nem is nagyon gondolkodtam még a számottevő epekedő lánycsapatról… azt hiszem ezen is el kell gondolkodnom majd. Ruth tanácsadásának a felénél kapcsolódok vissza a társalgásba. Bólintok kettőt, abszolút jól foglalja össze a tennivalót. - Ne kapkodj! Kiszalad a számon a tanács, ami inkább tűnik parancsnak. Megköszörülöm a torkom, hát ezért nem szoktam én tanácsokat adni. - Úgy értem, az meglátszódna rajtad, viselkedj nyugodtan. Ne látszódjon a félelmed, és ha már itt tartunk, ne is félj! Te egy csinos, okos lány vagy, nincs mitől félned, ha nem csap le rád egy ilyen lazán felvezetett beszélgetés után, akkor nem is érdemel meg. Most megint kimaxoltam a lelkizést egy hétre, ideje mással elfoglalnom magam. Az összerendezett jegyzeteim közül kikeresem a görög részeket, egyre inkább érdekel ez a korszak. Nem vonulok ki a szobából, sőt teljesen a beszélgetésből se vonom ki magam, elvégre itt ülök, de pillantásom a sűrűn írt sorokon szaladnak végig.
//Elnézést a késéért, megint :$ , köszönöm én is a játékot!//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 11-es lány szoba 2015-03-11, 23:14
Trécsparty: ~ Georgiana, Ruth & Des ~
Nem feszegeti senki sem a Cameron-témát jobban, és ettől némileg megkönnyebbülök, mert már tényleg nem tudtam magamban eldönteni, mi legyen. Mondjam, ne mondjam...? És ha mondom, akkor jobb lesz-e a helyzet, vagy csak rontok rajta? Na ez az, szóval jobb ez így. Eztán kerül sor a szerelmi témára. Igen. Tapasztaltam, hogy a srácok szeretik piszkálni, bántani, aki tetszik nekik. Nekem is húzogatták a hajam, de hamar ráhagyta - legalábbis a legtöbb -, mivel rendszerint nem reagáltam rá, ha nem láttam. Néha akkor se, ha láttam, mert tényleg fiatal voltam, és nem értettem, ugyan miért kéne sipákolnom. Azt megértettem, hogy nem mondhatom, hogy nem fáj semmi, de ennyi. Így kicsit ez a téma is érdekes, de azt hiszem, ezt a részt legalább értem úgy nagyjából. - Akkor nem csapda - vonok vállat, nekem mindegy. - Akkor csak örülj neki. Mondjuk valahol örülsz, azért foglalkozol vele ennyire, ennyit... Nem? - jegyzem meg nagy elmésen. Legalábbis én így gondolom, mert ha engem valami hidegen hagy, akkor egyszerűen kivárom a napot, és majd elválik, kell-e örülnöm, vagy sírnom az ügy miatt. Na jó, az is tény, hogy ha valami miatt nagyon haragszom, azzal is napokon át foglalkozom, mondjuk. Vagy, ha nagyon aggódok. Ott van például Cornelius... - Nekem sincs. - állapítom meg, ami a bátorságot illeti. Szóval még alá is húzzuk, hogy satnya vagyok, jó, remek. - Semmit... Értem. - felelem kissé szűkszavúan. Én is csinálnék bármit, ha az hatna, de tessék, nem kell. Én is üldögélnék és várnék, de az nem hat. - A szőkeség megvan, lehet, ez a hiba, és túlzásba vittem. - túrok hajamba szórakozottan. Nem vagyok hülye amúgy, legalábbis szeretném ezt hinni, bár volt már, aki hülyének titulált. Hát nem lehet mindenki tökéletes. - Szia! - intek azért Penelope után szórakozottan, bár nem is értem, ilyesmit hogy lehet elfelejteni, és egész nap pánikhangulatban lennék, hogy mit akar tőlem. Majd röviddel utána felállok, és nyújtózom kicsit. Egy hosszú pillanatig hallgatok eztán, végül mégiscsak felelek Gia kérdésére, mert a csend azért csak kínos azért. - Nem is tudom. Mármint, én eléggé tapasztalatlan vagyok ebben és... Azt hiszem, félek. - bököm ki. Dehogy félek. Rettegek. Tudom, hogy egy kapcsolatban nem tudnék teljesíteni, instant lebukás, még víz se kéne hozzá, szóval ki van zárva. - De talán akad, aki tetszene... - teszem hozzá lassan, de nem mondok nevet. Hiába is feszegetik. Kissé még el is vörösödöm talán, nem tudom. Remélem nem. - Szóval szerintetek menjek és...? - én se tudom, mi jön az és után, ezért se fejezem be a mondatot, de azért hangzatos a dolog. De még nem csattogok ki a szobából azért, de már készülök, mintha ki tudja, mi múlna rajta, hogy tíz percen belül párt fogjak. Bár tényleg - lassan lekések mindent, ha nem kapkodok, nem? Mindegy, bedobom magam, ha kell. Ha nem most, akkor legközelebb, legalább csiszolgatom a technikám. Vagy mim. Így tehát ha mást nem, az elhatározás kezd kikristályosodni, és hát az is valami azért. - Végül is akkor az se muszáj, hogy jóban legyünk. Te nem is ismered Cameront, ő meg saját bevallása szerint szinte rühelli Dracot... - merengek. Az is lehet, hogy csak ráparancsolok valakire, hogy vigyen el, nem? Na jó, ezt kérdezni se merem elsőre.
A félreérthető megjegyzésekre Odessára pislog, de ennyiben hagyja a dolgot. Utólag persze bánni fogja, hogy bárcsak kivallatta volna a szobatársát, mert hát Cameron előbb cseszett megjelenni a bálon, hogy Ruth-tal táncoljon, majd valami szőke hugrás kiscsaj nyúlta le. S még Uthertől is be fog szerezni Ruth egy kék-zöld foltot, mely legalább egy hétig az arcán virítana, ha nem volna jó eltüntető mágia. Emlékkönyvbe illő bál lesz ez! Legalábbis most még így gondolja, s magában örül, hogy őt nem egy Draco típusú srác hívta el. Általában nem ovis Draco. Ez jó meg rossz is. Most a fene se tudja eldönteni, hogy mikor elhívta Pennyt, akkor az ovis vagy a kisiskolás énje kerekedett felül? Utóbbi vélhetően csak lenyúlta volna Penny tízóraiját. - Volt már csaja? Vele milyen volt? - Kérdezi Giát, hátha az ilyen jellegű tapasztalt viselkedés segít majd eldönteni a kérdést, s Pennynek is támpontot nyújt. Egyébként verjék meg, de Dracoról el nem bírja Ruth képzelni, hogy rózsát hozna vagy romantikázna kicsit a tóparton. - Jól tettetjük, hogy boldogulunk velük... - Felel Odessa kérdésére, miközben az ágyra dőlő, majd nagy nehezen felülő, azaz látványosan szenvedő Pennyre mutat, mintha csak szemléltető példa lenne egy tankönyvben. Mirabella Heart: Boszorkányos praktikák pasizásra. Vagy valami ilyesmi cím. - A satnyáknak meg bátorságuk nincs. - Vonja meg a vállát. Piszok kis ördögi kör ez a bálba elhívósdi kérem szépen. - Öhm, nem, én sem tettem semmit. Általában mindig van egy lány, aki beelőz. Jellemzően szőkék. - Fintorodik el. Ennyit a vörös haj ellenállhatatlan dögösségéről. - Igazából Cameronnal eddig nem is beszéltünk sokat. Szerintem mást hívott volna, de az már elígérkezett, ezért bosszúból elhívott egy felsőbb évest. Nekem végülis mindegy az oka. - Ez a rút igazság kérem szépen. Örül, mint majom a farkának, de szerelem... nem, arról szó sincsen. Nem a Cameron-típusú srácok jönnek be neki, bár a tetoválásai igazán szemre valóak, azt meg kell hagyni. Mondjuk ettől még a szuszt is kitapossa majd Cameronból, ha kiderül, hogy átveri. - De Giának... McGalagonynak?! Jah, szia-szia! - Először furcsálkodva nézett Pennyre, hogy miért javítja ki a mondott nevet a professzorasszony nevére, de aztán kiderül, miről is van szó, de a köszönést már jószerivel Penny hátának meg a csukodó ajtónak mondhatta, olyan gyorsan kiviharzott a lány. - Ha elmegy Draco a bálra, utána gyanakodni fogok, hogy ilyen sietősen mégse a tanúrnőhöz megy órára... Na de szóval Giának igaza van, félig neked kellene elhívni. Mármint ha megvan a kiszemelt és tudod, hogy még szabad, akkor ejts el célzásokat. Hozd szóba a bált, jegyezd meg ártatlanul mennyire szeretsz táncolni, esetleg azt is említheted, hogy neked még nincs párod, neki van-e? Vagy valami... - Annak ellenére, hogy neki van párja, kicsit vak vezet világtalant érzete van a tanácsadás terén. De tapasztalata szerint az a taktika beválik, ha kényelmetlen helyzetbe hozzuk a másikat, aki ha nem akar bunkónak látszani és kihátrálni, enged a kényszernek és felteszi a várt kérdést. - De tényleg, van, aki tetszik? Még sose kérdeztem...
Az az igazság, hogy nem kifejezetten nyugtatnak meg a lányok szavai Dracoról, mert hát... nem valami jó kilátás az, hogy esetleg csak szórakozik velem, az meg főleg, hogy esetleg ovis, vagy a barátai beszélték csak rá, hogy hívjon el, netán faképnél hagy a bálon... vagy el sem jön. Fáradtan hanyatlom vissza a párnára. Nem értem, hogy miért ennyire bonyolult ez az egész, határozottan úgy érzem, hogy csak az erőmet szívja ki, és az a baj,hogy azt sem tudom, hogy én mit akarok pontosan. Gia ismeri jobban Dracot, de ő sem az a kifejezetten nyílt lány, szóval ez még sajnos nem mond túl sokat, meg a véleményére sem tudom hogy mennyire építhetek, hiszen nem lát bele a fejébe, nem ismerheti minden lépését előre igaz? - Szóval nem ovis és... talán nem vágna át... talán. - azért még mindig nem tudom, hogy mennyire bízzak ebben az egészben és főleg nem tudom, hogy mennyire lesz rémes majd a bál. Az a baj, hogy Draco felettébb kiismerhetetlen és én se nagyon tudom, hogy mit kezdjek vele. Majd... talán most kiderül, vagy nem, nem tudom. A gondolataimból szakítanak ki Anne szavai, kicsit feltápászkodom hát, hogy intsek neki egyet és elmormoljak egy sziát is. Hát igen, eléggé benne vagyok most a saját nyűgömben, de valahogy muszáj lesz eldöntenem, hogy mit csináljak. Elmegyek vele, de... mondjuk felkészülök a legrosszabbra és akkor nem lehet baj, azt hiszem ez a lesz a legjobb. Újra feltornászom magam ülő helyzetbe, ha már rászántam magam, hogy megmoccanjak, pedig szívesebben húznám a fejemre a takarót, hogy mit ne mondjak. - Én nem hiszem, hogy tettem bármit is, hogy elhívjon, azért is lepett meg ennyire, de... nem is tudom, hogy mit tehetnél. - az a baj, hogy én nem vagyok ennyire taktikus típus, sosem voltam. Pasik terén nem vagyok azért annyira profi. Lehet, hogy el tudod magadat hívatni valakivel, de nálam valahogy ez sosem volt aktuális. Nem is kifejezetten sokat pasiztam. Oké volt azért már egy-egy rövidebb kapcsolatom, és lehetett volna hosszabb is, ha az anyám... hát de közbe szólt és ez a Draco ügy most finoman szólva is megnehezíti az életemet. Halkan sóhajtok egyet, aztán sikerül fészkelődés közben megérezni, hogy a nadrágzsebemben... - Jesszus! McGalagony! Bocs lányok, de totál ki ment a fejemből, hogy jelenésem van. Ha... átver az unokatesód nem haragszol meg, ha rosszul végzi igaz? - pillantok még Giára egy félmosollyal afféle zárszóképpen, csak aztán pattanok fel, hogy kitúrjak a fiókomból egy összetekert pergament, és azt vegyem magamhoz. - Sziasztok! - gyors intés után futva távozom. Fenébe! Nem szoktam késni, sosem szoktam és ez tényleg fontos.
//Köszönöm szépen én is a játékot! Ha nem gond én is kikászálódom, elhavazódás van. //
Úgy látszik, ez a Cameron ellátja a lányokat kibogoznivalóval. Mivel nekem semmi közöm hozzá, így nem szólok bele továbbra sem. - Általában nem ovis.. – tűnődök el unokatestvérem viselkedését illetően – de ha egy lányról van szó, aki tetszik neki… nem tudom. Nem akarok ítéletet mondani, mivel olyan nagyon közel nem állok hozzá, hogy ezirányú viselkedését pontosan meg tudjam határozni. Az elmondottak alapján nagyon úgy néz ki, hogy tetszik neki Penny és a maga kamasz éretlenségével közeledik hozzá, vagyis ahogy Ruth mondta, óvodásan viselkedik. Ezt viszont nem ismerhetem be kerek-perec, egyrészt ez tényleg csak az én nagyon szubjektív és feltételes módú feltételezésem, másrészt a családra rosszat nem mondok. Mondjuk Penny szavaiból, különösen, mikor a kiállhatatlan Pansyt emlegeti, nekem van egy olyan érzésem, hogy valahol tetszik neki az én hirtelenszőke unokatestvérem, csak nem tudja még, különben tudná, hogy miért mondott igent az elhívásra. Már ha logikusan nézem a dolgot, ami a szerelmi kérdésekben ritkán helytálló, na mindegy. - De ha elhívott, akkor az nem csapda. Ezt határozottan mondom, sok mindent lehet Draco-ra mondani, de ilyet nem tenne, nem nagyon akarom ezt magyarázgatni, nincs is kérdőhangsúly a mondatban, amire lecsaphatnának. Anne magyarázata alatt elgondolkodok, vajon a mágusok miért nem foglalkoznak a rövid-illetve távollátás problémájával. Olyan hihetetlennek hangzik, hogy csontot egy kis kellemetlen ízű löttyel növeszteni tudunk, de a látást nem tudjuk helyre hozni. Ha lenne egy kicsi affinitásom a gyógyításhoz, ez elég érdekes téma lenne, hogy elkezdjek kutatni a gyógymód után. De mivel ugye ilyen ambícióm nincs, meghagyom másnak a lehetőséget, hogy híres legyen. Anne másik válaszán nem gondolkodok ilyen sokáig, ez nem rejt magában olyan csavaros gondolatokat, mint a szem gyógyítása. - Ahha. Nyugtázom egyszerűen, ha már én kérdeztem rá lovagja kilétére. Nekem ennyi elég is, ha a többiek még akarnak többet tudni róla, akkor majd felteszik a kérdéseiket, mondjuk helyzeti előnyöm van a lányokkal szemben, mert én is Anne és Darius évfolyamtársa vagyok, szóval én tudom kiről van szó. És úgy látszik, ők tudják, ki Chance. Nem lep meg, őt tényleg mindenki ismeri. Az viszont jól esik, hogy nem a padlóról kaparják fel az állukat, legalábbis nem látványosan, még ha némi meglepettség ki is olvasható tekintetükből. Azt hiszem, nem, most már biztosan tudom, hogy jó döntés volt átköltözni ide. Hálás vagyok nekik, ha nem is mondom ki. - De, ő az. Felelem Penny kérdésére. Hát igen, még mindig nem lettem szószátyár, de most mosolyom kissé kiszélesedik, már nem tudom előadni úgy, mintha csak a vacsoráról lenne szó. Chance határozottan felkeltette az érdeklődésemet és hálás vagyok neki, amiért nem olyan óvodás módszerekkel tette, mint az unokatestvérem tette Pennynél. - Köszi, szia! Köszönök el Anne-től, mikor távozik, nézem egy ideig a becsukott ajtót, gondolataim elkalandoznak, azután lassan térek vissza a beszélgetéshez. Ruth még mindig Odessát engeszteli, a sértett félre pillantok, remek, úgy látszik nem az a haragtartó-fajta, lassan visszakapcsolódok a beszélgetésbe. - Egyébként lenne, akivel szívesen elmennél? Mert akkor, ha nem akarod elhívni, akkor tényleg az a legjobb, ha úgy csinálod, ahogy Ruth mondja, intézd úgy, hogy ő hívjon el. Des kérdésén eltöprengek, félig meddig én hívtam meg Chance-t a bálba, de Kentben egyszerűen magukkal hozták a körülmények, a folyosón csak úgy nem mentem volna oda megkérdezni, hogy mik a tervei a bált illetően. Ismét Desre pillantok, olyan elkámpicsorodott az arca, furcsa, hogy valakinek a bál ilyen fontos. Sóhajtok egyet, elmesélem neki, hátha attól felderül és kézbe veszi az irányítást. - Szó szerint véve nem tettem semmit, de félig mégis én hívtam el. Egyik este elvitt vacsorázni és ott megkérdeztem, hogy mik a tervei a bállal kapcsolatban.
//Köszi a játékot, Anne //
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 11-es lány szoba 2015-02-26, 01:02
Trécsparty: ~ Georgiana, Penelope, Anne, Ruth & Des ~
Ahogy Ruth visszakérdez, egy fél pillanatig gondolataimba révedek, majd csak finoman megvonom vállaim, mielőtt mélyenszántó gondolataim megosztanám most a csajokkal. - Voltak... Félreérthető megjegyzései. - ezzel most egyelőre lezártam a témát, döntöm el, mert mit mondhatnék? Egyelőre nem akarom magamat is belekeverni az ügybe, amíg nem beszélek a sráccal külön, bár lehet, az is hiba lenne, és a legjobban akkor járnék, ha hagynám az egészet a francba, oldják meg egymás között. Ép csak... Ha tudom, hogy ilyen, talán elvárható, hogy szóljak róla, nem? De nem akarok női megérzésekkel előhozakodni, márpedig amit tényszerűen tudok, annak egy része ha most teríteném a lapjaim, spekulációnak tűnnének végül. Pedig nem azok, illetve nem minden, de... Az a fránya de. - Akkor szerintem csak meg akar szégyeníteni, esetleg elvisz, majd az első tánc után faképnél hagy, de utána büszkén mondogathatja, hogy még oda is elhívott pedig... Esetleg el se megy, vagy elmegy, de valaki mással... - kezdem sorolni a lehetőségeket Pen problémájára, de aztán megakadok, mert rájövök, épp milyen ehetőségeket is mondok. Na basszus, aztán csodálkozom, hogy senkiben sem bízom eléggé, hogy a titkaimról beszéljek. Nem csoda, hát most se alapoztam meg a baráti jó viszonyt. Nyelek egyet, kissé kínos mosoly tűnik fel ajkaimon, s folytatom - De lehet, hogy eddig csak zavarban volt, és mindig is tetszettél neki. Talán csak a barátai rávették, hogy legyen férfi. - teszem hozzá végül. Ruth is hasonlót vet fel, szóval így talán annyira nem tűik elképzelhetetlennek ez az opció sem. Egyébként nem ismerem ezt a bizonyos fiút, mármint hallottam róla, persze, ki nem? De soha nem beszélgettem el vele, de azt hiszem, nem is lenne miről, így végül is nem is számít, hogy én mit gondolok, milyen megfontolások vezérelhetik, nem igaz? S, hogy ne lenne más, akit Draco elhívhat? Dehogynem, itt vagyok én is, biztos van még hozzám hasonlóan szabad, de nálam normálisabb, kevésbé "satnya' csaj is. Legalábbis jólesne hinni, mert akkor talán még nem kell annyira leírnom magam. - Az elég közel van... - jegyzem meg Anne szavaira nagyon elmésen. Úgy értem, akkor nem túl jó a szeme, na, de legalább ezt sikerült nem így kimondani, az már tényleg tahóság lenne, azt hiszem. De akkor tényleg pocsék a szeme, és ami még pocsékabb, az nem más, mint az, hogy torz elégtételt érzek valahol legbelül, hogy lám, ő sem tökéletes... Hogy igenis másokat is cserben hagynak az érzékszervei, még akkor is, ha ők ilyen könnyedén tudják ezt korrigálni. Még akkor is, ha tudom, hogy nem lenne szabad így éreznem, hogy amit művelek, az méltatlan barátnők között, és alighanem emiatt nincs igazán közeli barátnőm. Mit csodálkozok, persze? - Idővel, persze, biztosan - hagyom rá Anne-re közben a mintegy mellékesen közbeszúrt kérdésemre adott válaszát, s igyekszem, hogy abból ne érződjön ki lemondás. Nem abban kételkedem, hogy ne lenne, aki velem is kipróbálná a dolgot, még ha szándékosan kerülöm is a dolgot, és lepattintok mindenkit a döntő pillanatban, de... De még ha meg is történne, akkor se fogom megtudni, milyen is ez. És félek, ez olyasmi, amilyen szituban már képtelen lennék eljátszani, hogy érzem, ami történik, mert nem tudom, hogy mit kéne tennem, vagy hogyan, így azonnal lebuknék. Na pontosan ez az, ami miatt soha, de soha nem lehetek férfival. Na nem azért, nővel se. - Darius... Chance... - merengek, de e neveket szinte csak suttogom magam elé. Most tényleg nyominak érzem magam, hiszen egy olyan srác, mint például Chance, soha észre se venne engem, és igaza is van. - Igazad lehet. - hagyom rá azért Anne-re annak szavait, bár talán nem gondolt bele, mit mondott épp, hogy mennyire belém taposott. Akárhogy is, ajkaimra erőltetek egy bájos, barátságos mosolyt, gondosan begyakoroltam, hiszen nem tudnám amúgy, mikor mit tükröz arcom, így mosolyomban nincs hiba. - Rendben, szia! Majd még beszélünk, erről a te Dariusodról is! - kacsintok rá, majd hagyom, had menjen. - De ha csak a baj van velük, akkor... Akkor miért érzem azt, hogy mégis mindenki más boldogul velük, így, vagy úgy? - azért, mert én tudatosan hátrálok ki mindig, míg más beleveti magát a dolgok közepébe, azért. De én is tini vagyok, és engem sem kerülnek el a tipikus, jellemző gondok, éppen emiatt is érzem magam szerencsétlennek, emiatt kezdett igazán zavarni az, amit eddig észre se vettem. Emiatt válik egyre kényelmetlenebbé, hogy én örökké szingli maradok, hacsak nem tudom valakinek elmondani a bajom. De vajon mindennemű fizikai kontaktus nélkül elég közel kerülhetnék valakihez ahhoz, hogy ezt elmondhassam neki? Na ez az, aligha. És ha el is mondanám, és meg is értené, el is fogadná - sajnos még akkor is fennállna a gond, hogy kevés lennék számára. Jobban kéne tudnom megjátszani magam, még ennél is jobban. Gondolataimból azért felráznak Ruth szavai, s felpillantok rá. - Én nem fogok egyedül álldogálni ott. - jegyzem meg. Ha nem hívnak el, akkor nem fogok elmenni, pont. Én nem leszek a hülye, senkinek sem kellő csaj, aki a sarokban álldogál, mint egy idióta. - Nem tudom... De az valamit csak jelent, ha végül a satnyáknak sem kellek, nem? - húzom el ajkaim. Persze, azt, hogy a lányok közt sem én tartozom a legjobbak közé éppenséggel, hanem mondjuk ők. Bár szavaira eztán elhallgatok, és egy ideig csak révedek rá. - Ti tettetek bármit is, hogy elhívjanak? - költői kérdés. Biztosan nem, őket elhívták csak úgy is, azért, akik. De ki tudja. Épp csak így érdekes azt tanácsolni, hogy kezdjek valami komoly, manipulatív misszióba az ügy érdekében. Bár talán nem hülyeség az se.
//Pápás Anne, azért remélem, még valamikor összefutunk " "//
- Csapodár? Miért, kivel láttad mostanában? - Kérdez vissza Odessánál Cameronra. Mondjuk Ruth még boldogan naiv és azt feltételezi, hogy az a lány biztos mással megy bálba, így hát ennyi csapodárságot igazán megbocsáthat Cameronnak, hogy nem vár felesleges arra a lányra, s helyette őt hívja el. Teljesen logikus lépés, fiatalok mindketten, élvezzék az életet. Aztán ki tudja, furcsák a fiúk, hátha menőzni akar, hogy egy felsőbb éves lányt visz a bálba. - Hát, akkor két lehetőség van, Penny: Vagy ovis szinten ragadt és "hajhúzással" fejezi ki a rajongását. Namármost egy bálra nem lehet elhívni úgy valakit, hogy elgáncsolod a folyosón. Vagy pedig ez egy csapda, s nem jön el, csak át akar ejteni. Milyen Draco, Gia? Ovis? - Próbál értelmet találni Draco megváltozott viselkedésében, s törvényszerű, hogy Draco rokonához fordul, hiszen ő csak jobban ismeri. - Jogos, ez sem kizárt, hogy gáz egyedül mennie! És Pansyt én se hívnám el! - Vigyorodik el szélesen a megjegyzésre. Aztán mosolyog azon, hogy Anne-nek is megvan a maga párja. De az a mosoly hamar leolvad, mikor látja Odessa sértettségét. Kicsit elkerekednek szemei, keresi rögtön Penny, Gia és Anne tekintetét: most mi van? Ő nem is így értette. Segítene valaki? Ehhez képest Penny és Gia arról a hebrencsnek tűnő hugrás srácról kezdenek beszélni, Anne pedig távozóra fogja. Ez egyszemélyes küzdelem lesz... - Pá! - Integeti el Anne-t, még odapillant Giára, hátha elkap egy pár szót az amúgy érdekes témából, mert azért Gia elég csinos, a srác meg... Hát fogalmazzunk úgy, hogy Ruth szerint Chance jobban járt, mint Gia, de mindegy. Időközben felállt Anne ágyáról és átmegy a sajátjára, Odessa mellettire. Jelen pillanatban nem mert ráülni Odessa ágyára, s a virágot is Anne ágyán hagyta egyelőre, nem akarja még ezzel is a lány orra alá dörgölni, hogy Ruthnak már nem kell a zavarosban halásznia satnyák között. - Des, nem úgy értettem! Én... én arra gondoltam, hogy nézz végig az iskolán! Egy csomó jó csaj van benne, a srácokra ez viszont nem igaz, sokkal kevesebb jó pasi van, így egy csomó jó csajnak nem jut méltó pár. Szerintem, ha valakit elhívnál, akkor lépj, vagy intézd úgy, hogy ő hívjon el, mert utólag csak bánja az ember a puncsos tál mellett álldogálva, hogy miért nem tette meg? Tapasztalat... - Vajon az segít jelen helyzetben, ha kiemeli, hogy ő is volt ilyen cipőben az elmúlt években és csak ettől óvná szobatársát? De utál vigasztalni. Sose volt jó benne, mert sose tudja, mit mondjon. Vajon az empátia hiányzik belőle?
A Draco-ról ejtett beszélgetésbe inkább nem szólok bele. Egyrészt mert én úgysem vagyok érintett ebben a témában, másrészt pedig azért mert ehhez jobban kéne ismernem a fiút. Oké, nem azt mondom, hogy nem tudom kiről van szó meg, hogy nem is találkoztam még vele, de ahhoz, hogy erről az egészről véleményt tudjak formálni jobban kéne ismernem, ami persze nincs meg, szóval inkább csöndben hallgatom a csajokat az ágyon ülve körömlakkot válogatva. Aztán Gia felfedezi a kis csomagomat, amire büszkén bejelentem, hogy megvannak a kontaktlencséim. Nem lehet leírni azt a szenvedést, amit a hiányuk okozott, merthogy én nem veszem fel a szemüveget csak végső esetben, amikor már nagyon muszáj és tuti, hogy nem figyel senki. - Ööö... Nagyjából az ágy végéig még ellátok, talán egy picivel több, de utána homály - válaszolom Des kérdésére, ami mellesleg cseppet sem volt udvariatlan. Ő nem hord szemüveget sem kontaktlencsét persze, hogy kíváncsi, milyen lehet ez meg, hogy meddig látok. Mondjuk, inkább örüljön neki, hogy ezt megúszta, a szemüveg maga a halál, éljen a kontaktlencse - egészen addig, amíg bele nem esik a lefolyóba. - Hát... Engem Darius hívott el, Darius Harrington, együtt vagyunk Jóslásórán - tűrök el egy tincset a fülem mögé, miközben válaszolok Gia-nak. Remélem ez egy kielégítő válasz volt, mert... Mert nem szeretném ecsetelni az egész dolgot, az azt hiszem csak ránk tartozik... Mármint az, ami köztünk van, meg még Evangeline-nek fogok róla beszámolni, de slussz passz, ennyi. Nem kell mindenkinek tudnia róla, hogy ő képes megbolondítani a mellkasomban lévő kis húscafatot. Óh nem, az kizárt! - Jóóó - kacsintok kétértelműen Ruth-ra az ágyba bújós megjegyzésem után, majd tekintetem hirtelen Odessa-ra kapom és csak vigyorogva bólogatok felé. - Majd idővel úgyis megtudod - vigyorgok tovább, mint aki dilibogyót szedett. Oké, ennek most biztos köze van ahhoz is, hogy Dar elhívott a bálba, de ezt úgysem fogom magamnak bevallani, szóval nem, nincs köze hozzá... Úgy tűnik, hogy Odessaa-nak sajnos egyik ötlet sem igazán tetszik. Elhívni valakit? Nem az ciki. Egyedül menni? Az is ciki. - Na igen, ez meg a másik. A bál előtt már nem igazán tudsz válogatni a pasikból. Maradnak a nyomik meg a dinkák - értek egyet az ágyamon üldögélő leányzóval, mikor már jobb kezemet lakkozgatom. Egész gyorsan haladok, ez a szín se rossz és Merlinre, milyen gyorsan szárad! Oh, jut eszembe, lakk, ruha, izé... Kell egy ruha a bálra, mert azért mégsem kéne olyan ribancos cuccban mennem, mint terveztem eredetileg... Meg anyu is kérte, hogy még ma válaszoljak a levelére. Ha meg mégsem teszem ezt, akkor valószínűleg majd leharapja a fejem. Gia partnerén nem lepődök meg. Legalább nem csak én megyek egy Hugrás sráccal a szobából, meg persze tudom, hogy nem éppen az a típus, akiből ezt ki kéne nézni, de mindenki tartogat meglepetéseket, nem? Ráadásul szobatársam elég csinos, tehát érthető, hogy Chance szeme megakadt rajta. Talán pont most kezd majd érdekes lenni a téma ezzel az egész bálozgatós dologgal. Na meg ott van az a Cameron gyerek is, akiről Ruth meg Odessa is beszélt. Erről is lehet kiderül valami, nekem viszont még össze kell dobnom a válaszlevelet, különben lehet, hogy nem marad hajam. Jó oké, azért anya ennyire nem szörnyű, de nem is éppen egy tündér, ha olyant teszek ami neki nem tetszik. - Viszont csajok nekem még el kell intéznem egy levelet vagy kapom a fejmosást - forgatom a szemem unottan. - Sziasztok, további jó dumcsit - kacsintok vissza az ajtóból kezemben a papírral, a borítékkal és a pennával. Még ki kell találnom, hogy mégis mit kéne írnom, meg azt, hogy hogyan fogalmazzam meg anyunak a ruhatémát. Elég jó ízlése van, szóval biztos nem fog ronda rucit küldeni, de na, azért mégis félek egy kicsit...
x Akkor most én kiszállok, hogy tudjon pörögni a játék és ne zavarjon be a lassúságom Viszont köszi csajok az eddigit meg azt, hogy kitaláltátok ezt, tényleg Nektek pedig további jó játékot x✖ K.P ✖
Az az igazság, hogy tényleg nem tudom még, hogy mi a fene lesz a bálon. Szó szerint rettegek tőle és még abban sem vagyok biztos, hogy miért is mondtam igent. Ez... talán örök rejtély is marad, bár azt hiszem a többiek se nagyon értik. Rémes, hogy én vagyok a legidősebb és mégis nekem van a legkevesebb tapasztalatom a hülye családi hátterem meg a sok tanulás miatt. Pedig gondolom, ha többet pasiztam volna, akkor ez is könnyebben menne. - Hát mert ahogy Ruth mondja eddig csak szekált és nem tudok kiigazodni rajta. Fogalmam sincs, hogy miért hívott el és... isten bizony nem én vettem rá és azt sem tudom, hogy miért mondtam igent. Nem... komolyan nem tudom! - valahol talán a lelkem mélyén mégis csak azt szerettem volna, hogy elhívjon és igazából el akarok menni vele, csak hát magamnak se nagyon vallanám be ezt? Áh tudom mi nők felettébb bonyolultak vagyunk, csak nem könnyen valljuk be ezt magunknak, vagy másoknak és most én is valahogy így érzem. Legszívesebben elmerülnék az ágyban a párnában és elő se jönnék onnan amíg véget nem ér majd a bál. Gia szavaira csak elhúzom a számat. Na igen ez is a korrepetálási programhoz tartozik, lehet hogy így kéne kezelnem. - Vagy nincs más, akit elhívjon, mert ki nem állhatják, bár... az a Pansy állandóan a nyomában liheg, mint valami idegesítő pincsi kutya. - és nem, nem vagyok féltékeny! Komolyan nem, csak... nem értem, hogy mit eszik az a csaj Dracon, amikor amúgy is mindenkivel totálisan undok, minek kell folyton a nyakán lógnia, amikor még csak nem is foglalkozik vele. Azért Anne szavaira finoman szólva is sikerül zavarba jönnöm. Hát no, mint mondtam én vagyok itt a legtapasztalatlanabb a csapatból azt hiszem, miközben én vagyok a legidősebb, ez azt hiszem elég ciki. Nem is nagyon mondok rá semmit, még hogy az ágybani teljesítmény, ilyesmire még csak nem is kéne gondolnom Dracoval kapcsolatban, nem szabad! Inkább Odessára fókuszálok, sőt fel is pattanok a helyemről, hogy átüljek mellé és finoman átöleljem kicsit a vállát. - Nem vagy satnya. Látod, hogy a fiúk totál idegesítőek, és mi is csak szenvedünk velük. - azért kíváncsi vagyok, hogy Annet ki hívta el és amikor Gia kiböki a nevet azért határozottan meglepődöm, de nem moccanok Odessa mellől továbbra sem. - Ő nem... az az egész cuki Hugrabugos srác? - oké leplezni kéne a meglepettségemet, mert hát lássuk be, hogy Gia általában morcos típus, és nem tudom, hogy egy olyan típusú srác miért hívta el vajon a bálba, pedig tuti, hogy volt valami oka. Oké persze Gia szép lány, szó se róla, de az azért meglep, hogy még igent is mondott, vagy a srác elég ügyes volt, hogy kizsarolja belőle, vagy... ő sem akart satnya maradni és pár nélkül maradni a szobájában? Hm... ez a karácsonyi bál olyan, mintha mindenkiből a legfurábbat hozná ki, de komolyan.
Költői kérdésként értelmezem Penny kifakadását. Hát honnan tudjam én, hogy Draco miért ilyen? Habár ha engem kérdeznének konkrétan, nem csak költőien, akkor Lucius bácsi lehet az oka. Már úgy értem, hogy anya hasonlít az unokatestvérére, szóval ez nem lehet köztünk a különbség, csakis édesapa lehet a titok nyitja. A biztonság kedvéért megvonom a vállamat, az a hivatalos válaszom, igazából az egész gondolatbeli fejtegetésem csak egy tipp. Abba inkább bele se merülök, hogy esetleg engem is ugyanolyannak tartanak, mint Dracot, mert akkor aztán maximum Jessie kapcsán lehet a különbség okát keresni. Addig gondolkodtam, hogy Ruth megelőz a kérdéssel, ami engem is foglalkoztat, miért mondott igent neki? - Ez is beletartozik a korrepetálási programba? Kérdem inkább, habár ha Draco _hívta el_, akkor feltételezem nem, pedig lenne benne ráció. A bál folyamán, extrém körülmények között gyakorolni az anyagot, így a következő félévben egy héttel kevesebbet kéne foglalkoznia vele, tisztára megérné, ha már ennyire nem bírják egymást. A minden pasi elátkozása szerintem kissé drasztikus lépés, habár ha elképzelem Fred Weasleyt, amint egy óriási pulykába szorult fejjel és hupilila bőrrel közlekedik… ahh, nem jó, akkor Jessie csak még jobban belepistulna és csak az foglalkoztatná, hogy hogyan gyógyítsa meg. Különben is tudom, hogy némelyik ember mind egyforma, de azért tényleg vannak kivételek, például édesapa, ezért aztán nem társulok bel a lányok varázsló-üldözési álmaiba. - És te kivel mész? Kérdem Anne-től, ha már a lányok meghagyták nekem a kérdezés jogát. Ha lassan úgyis mindenki báli partnere kiderül, akkor gondolom valahol illik rákérdezni a szerencsés fiú kilétére. Nem mintha a bál napján ne látnánk úgyis, hogy ki kivel érkezik, de mindegy. Anne megjegyzése nem vált ki belőlem túl sok reakciót. Természetesen valahol kíváncsi vagyok, mégiscsak tinédzser vagyok, de annyira nem vagyok kíváncsi, hogy kérdezősködjek, majd magam megtapasztalom, akkor amikor én akarom. - Annyira nem lehetetlen, nem írtam pro-kontra listát, így a végére túlságosan kuszává váltak a gondolataim, hogy a végére összezavarodtam. És nem kellett magamat elhívnom. Azt természetesen nem fogom boncolgatni, hogy miről nem írtam pro-és kontra listát, elégedjenek meg a báli partnerem nevével. - Én Chance Maverick-kel megyek a bálba. Válaszolom nyugodt hangon, mintha csak azt jelentettem volna be, hogy este teát fogok inni. Egy pici mosoly azért megjelenik szám szegletében. Teljes nevén mondom, habár úgyis mindenki ismeri, a hugrabugos aranyifjak egyikét. A kijelentés megdöbbentőbb tényét én jelentem, nem vagyok az a viháncolós rajongó fajta, akik úgy bálványozzák, mint Cedricet. Pláne úgy, hogy se Kentről, se a motorbiciklis sétarepülésről nem meséltem nekik. Odessa megsértődésére talán mondanom kéne valamit, Jessie biztos tudná, hogy mit kéne, de én nem a húgom vagyok, így nem szólok semmit. Különben is, az udvariassági kört lefutottam, mikor megkérdeztem, ki lesz Anne báli partnere.
//Köszönöm türelmeteket, és hogy megvártatok, mostantól vagyok //
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 11-es lány szoba 2015-01-05, 03:51
Trécsparty: ~ Georgiana, Penelope, Anne, Ruth & Des ~
Ahogyan Gia Cameronról kérdez, és arról, miért is akarjuk majd a bál után megverni, elmerengek. Nem, most jobb lesz, ha nem mondom ki, miért - jobb az úgy, ha Ruth nem tudja. Nem? Nem, a barátjaként jobb, ha figyelmeztetem - jutok elhatározásra. - Az a Caster gyerek, szerintem... Eléggé csapodár. - fogalmazom meg tehát aggodalmaim a lehető legtapintatosabban, persze önmagamat kihagyva a történetből, egyelőre mindenképpen. Meg aztán nem is biztos, csak úgy hiszem, lehet, tévedek, miegyéb: majd Ruth reakciója eldönti, hogyan tovább. - És az miért baj? - teszem fel a kérdést Pennek óvatosan, ami a bálra elhívós részt illeti. Elhívták, és? Ha nem akar vele menni, nemet mond, ha meg igent, akkor... Akkor is van még sok lehetősége, ha ki meri ezeket használni. - Elintézheted, hogy ne legyen túl emlékezetes neki ez a bál... Vagy túl emlékezetes is legyen, ahogy épp akarod, nem? - lehetőségek egész tárháza adatott meg neki, nem is értem, hol a hiba? Eztán tekintetem Anne felé vándorol. - Mennyire nem látsz amúgy? - lehet, nem illik ilyesmit kérdezni, nem tudom, a szememmel sosem volt baj. Jobb is, nem bírnám ki, ha szép lassan az összes érzékszervem felmondaná a szolgálatot, ami azt illeti. Az a minimum, hogy legalább a többi jól funkcionál. Ezen némiképpen el is merengek, így csak az ágybabújós résznél pillantok fel újra. - Mert, tényleg olyan jó lenne...? - kérdem lassan. Igazából nagyon érdekelne, hogy nekem, mint nőnek, mit kell csinálnom az ágyban. Mármint fekszem ott, és várok, hogy végre végezzünk, mert úgyse érzek semmit, aztán mehetek? Az túl egyszerű lenne. De gy nyíltan meg nem kérdezhetem meg. Fene essen belé. - De ahogy Ruth mondja, mindig találni okot, hogy miért is átkozd meg egyiket-másikat. - értek egyet a lánnyal. - Hívjak el valakit én? - merengek a lehetőség felett eztán, Gia ötlete nyomán. - De mégis kit? - kérdem egykedvűen. Mármint tényleg, most odaállítok valaki elé, csak úgy, véletlenszerűen, és elhívom? Meg aztán, lassan már mindenkinek van párja, szóval... A kérdés persze Pennek is szól, hiszen ő is jó ötletnek tartja a dolgot. Igaz ami igaz, én amúgy is jobban örülnék valami klasszikusnak, amikor a fiú gavallér, és kifejezi, hogy érdeklem őt, ha csak egy nagyon picurkát is. Eztán mély sóhaj jön az újabb baráti jó tanács hallatán. Fogalmam sincs most már, mi legyen, mi lesz. - Menjek egyedül? Egy bálba, lányként? Mármint... Lehet, az lesz a vége, de... Olyan kínosnak érzem. - kezdem, de hamar befogom, nem csak azért, mert túl sokat mondok magamról, hanem mert Ruth szavaira kikerekednek a szemeim. - a bál napjára szabadon már csak a satnyája marad? - ismétlem hitetlenkedve, majd csak sértetten elfordítom róla szemem, nem is hallom meg további szavait, nem akarom. - Nekem sem lesz partnerem a bál napjáig, nyilván azért, mert satnya vagyok... Mit számít, akarnék-e elhívni bárkit is, akkor meg? Vagy épp kit szednék fel ott? - kérdem, vérig sértetten. Ez nem megjátszás, ez komoly: elevenembe taposott, mert igaza van, tényleg selejtes vagyok. De... De nem bírom, ha erre mások is emlékeztetnek. Főleg nem így!
Széles vigyor jelenik meg arcán, mikor Gia kijelenti, hogy Odessa egész bátran nyírja ki a rokonát. Jó is a családi béke és összetartás! aztán meglepetten pislog Pennyre. - Várj, Draco téged elhívott a bálba? Agyon szekíroz és elhív?! Itattál vele valamit, nem volt esetleg a szeme fehérje kék színű, vagy körmei zöld pöttyösek? Egyébiránt ha utálod, miért mondtál neki igent? - Feltételezi az igenleges választ, mivel at mondta, nem kéne elmenni, nem pedig azt, hogy nem fog elmenni, soha-soha-soha. Majd furán pislog Giára. - Hogy lehet magadat megzavarni? És... legalább el is hívtad akkor magadat a bálba? - Vigyorog megint, mint a vadalma. Ha már úgy is ez a bál a téma, akkor megérdeklődi tőle is, mert nem emlékszik, hogy a lány mesélte volna korábban, hogy megy-e a bálba és ha igen, kivel, vagy ha nem, akkor miért nem? - Támogatom az indítványt! - Emeli fel kezét továbbra is Anne ágyán ülve. - És azért kell elátkozni őket, Gia, mert olyan kis nyomorékok a pasik. Például vagy nem hívnak el a bálba, vagy mást hívnak el, vagy nem az hív el, akinek kéne, vagy ha az hív el, akit akartál, akkor olyan béndzsán teszi. Aztán persze még mindig ott lehet, hogy átvernek, például lehet kedves Dracod is csak szórakozik Pennyvel, utána meg jönnek a könnyek. Nem érdemelnek könnyeket, átkokat annál inkább! - Magyarázza jókedvűen a lánynak, mire fel ez a nagy átkozósdi. Részéről nyugodtan el lehet átkozni az összes pasit és lányuralmat hirdetni. - Ó, majd keresünk olyan átkot, amely ebbéli tevékenységükben nem akadályozná őket és esztétikailag se ront rajtuk sokat! - Nevet fel Anne közbeszúrásán. Hát Ruth sem az a prűd típus, aki megbotránkozna egy ilyen kijelentésen. Alapvetően nehéz is elhinni a lányról, hogy képes a szerelemre. Ugyan örül annak a rózsának, de valahogy mégis olyan sután áll a kezében az a romantikus kis gesztus. Nincsenek körülötte rózsaszín kis szívecskék, mert Cameron elhívta, s valahogy nem is látja, amit sok más szobatársnője lát, hogy itt valamiféle háromszög van kialakulóban Odessa, Cameron és Ruth között. - Naná, hogy igent mondtam! Egész helyes, meg bejönnek a tetkói. Persze jobban örülnék, ha Uther hívott volna el, de ha eddig nem tette meg, hát nem fogok tovább várni rá. Így járt. Mondjuk azért remélem egy táncra felkér. - A többiek úgy tudják, hogy Ruth igazából Utherért, az egyetemista hollóhátas, sötét hajú, gyönyörű kék szemű és elegánsan dögös srácért epekedik, s ezért próbálkozott be nála korrepetálást kérni. Ez egyrészt hihető is, mert a lányra sok tárgyból szorul plusz okítás, másrészt nem lehet elmondani az igazat, hogy sötét mágiát tanulni megy hozzá, így kellett az indok, miért éppen ő oktatja: hát mert odavan érte Ruth. Kellett kis áradozás a fiúról, kis támogatás-kérés a csajoktól, szerintük jó-e, ha így korrepetálás címén próbál hozzá közelebb férkőzni és máris kész a tökéletes alibi. A múltkor is vele ment találkozni Ruth, igaz, a Tiltott rengetegben volt a "korrepetálás", ahonnan elég késő éjszaka tért vissza és a jobb szeműek azt is észrevehették, hogy a blúza kissé félre volt gombolva, pedig nem úgy indult el. - Jaj ne, ne hallgass rájuk, Des! Az elmúlt két évben én is ott vadásztam, halásztam, de elhiheted, a bál napjára szabadon már csak a satnyája marad, amit amúgy is visszadobnál a vízbe! Nem tetszik valaki, akit el tudnál hívni?
Szerencsére belülről segít valaki az ajtónyitásban és miután belépek, egy mosollyal köszönöm meg Ruth-nak a segítséget. Gyorsan birtokba veszem az ágyamat és elkezdem válogatni a körömlakkokat. Milyenre fessem most ki? Közben eleresztek egy gyors kérdést, hogy megtudjam, körülbelül mi a helyzet és hirtelen mindenki helyett kapok választ az ágyamra telepedett Ruth-tól. Már megszoktam ezt a fura "nem a saját ágyamra ülök" szokását. Próbálok figyelni. Szóval Penny megint Draco miatt akadt ki. Gia és a könyvek, Odessa és Cameron... Vagy inkább Ruth és Cameron? Szóval a srác akkor a vörös szobatársammal megy a bálba. Azonban tekintetemet hirtelen felkapom a körömlakkok kupacáról, amikor meghallom a másik lány reakcióját. Vajon mi van köztük? Tekintetem a rózsára téved. Na igen, ez az, ami szerintem már nyálas. Sosem hittem igazán a romantikában, de azért azt elismerem, hogy szép a virág. - Bizony. Végre látok rendesen - válaszolok Gia-nak, hiszen a lányok tudják jól, hogy mennyire béna voltam a múltkor, mikor beleejtettem a kontaktlencsémet a lefolyóba. Azóta sem jöttem rá, hogy ez mégis hogyan sikerült, mert már évek óta hordok lencsét szemüveg helyett. - Eddig úgy nézett ki, hogy egyedül megyek, de ma engem is elhívott valaki - válaszolom egy vállrándítás kíséretében és remélem, hogy ezt a témát ennyiben is hagyjuk. Nincs igazán kedvem kifejteni nekik, hogy eredetileg teljesen más terveim voltak a bálra és Dariusnak sikerült az egészet összekuszálnia. A csajok róla sem tudnak. Igazából még senki sem tud arról, hogy mi van köztünk... Még én sem értem, akkor meg miért kéne beszélnem róla? Éppen ezért szóltam a héten Evangeline-nek is, hogy beszélni akarok vele. Talán majd ő talál magyarázatot erre az egészre. De a bálos téma csak nem kerül le a terítékről, így felkapom az egyik sötétzöld lakkomat és miközben a csajok beszélgetésére figyelek, nekilátok a bal kezemen a körmeim kilakkozásának. - Díjazom az ötletedet - nézek fel Pennyre, amint meghallom a lányuralomról tett megjegyzését. Néha tényleg elegem van a pasikból, de ha jobban belegondolok, akkor azért mégsem lenne túl szerencsés mindegyiküket elátkozni. - Viszont, ha mindegyiküket elátkoznánk, akkor nem lehetne kivel ágyba bújni - teszem hozzá már kicsit komolyabb fejjel még mindig Penny felé fordulva. Csak nem fognak ettől a mondattól leribancozni, igaz? Ha meg mégis, igazából az sem zavar. Tudják, hogy mennyi pasim volt már, talán várható is volt, hogy én eleresztek egy ilyesmi poént. Na mindegy, inkább lakkozom a körmöm és fél füllel figyelek a csajok beszélgetésére. - Vagy elmehetsz egyedül és majd ott felszedsz valakit - adok egy újabb ötletet Odessa-nak a csajok "hívj el te valakit" terve mellé. Ki mondta, hogy egyedül nem lehet elmenni? Szerintem az is teljesen normális...
a hozzászólás a szobatársaimnak készült, 427 szót tartalmaz, és írás közben a Autó egy szerpentinen című számot hallgattam.
A párba általi halál tényleg egyre kecsegtetőbb, de komolyan mondom. Milyen szép is lenne csak úgy kidőlni és nem foglalkozni ezzel a sok hülye zűrrel, amiből így is már épp annyi van, hogy komolyan hülyét kapok tőle. Draco pedig... Nem nem értem, hogy miért tettek össze vele, csak hogy ne élvezzem kicsit sem ezt az évet, vagy... vagy miért? Mintha mostanában minden és mindenki velem akarna kiszúrni, vagy túlzásba esem? Mondjuk láthatóan nem én vagyok az egyedüli, aki nincs a toppon, Gia és elég morcos, Rurth kifejtésére pedig főleg a szememet forgatom, aztán végre csak megfordulok, hogy visszazuttyanjak most már rendesen a párnámra. Én vagyok köztük a legidősebb és mégis állandóan én érzem magam a legszerencsésebben. McGalagony várományosa... a nagy ÁTV zseni, akinek nincs helye a Mardekárban és... brrr... nem való ez nekem, komolyan nem. Végül felkönyökölök kicsit, feljebb tornászom a párnámat is, hogy meglegyen az áhított szemkontaktus, csak aztán pillantok újra Annere. - Elhívott... az a rémes alak elhívott a bálba! Komolyan Gia, miért ilyen a kuzinod? Úgy megszoktam már, hogy utálom, most meg ez az egész bálosdi. Nem kéne elmennem, tuti, hogy nem kéne! - a legrosszabb, hogy azért idegesít ez ennyire, mert el akarok menni, mert jól esett, hogy elhívott és ezt főleg nem kéne éreznem, mert... mert nem és kész! Tényleg úgy érzem magam, hogy ha ez még sokáig megy akkor véglegesen ki fogok borulni, és még itt egy félév és addig még ugyanúgy vele kell gyakorolnom, meg minden. Nem tudom, hogyan húzhatnám ki magam a dolog alól, ez a bál is tuti, hogy csak valami hülye átverés a részéről, mert amúgy miért hívott volna el? Elégszer adta már a tudtomra, hogy mennyire semmire sem tart. - Szerintem minden pasit meg kéne átkozni, és a bálban lányuralmat hirdetni. - igen, még mindig marad a morgás, de azért ettől függetlenül érdekel, hogy még is mi ez a kis háromszög, mert olyannak tűnik Odessa, Ruth és Cameron között. Apropó pontosan ki is az a Cameron? Tudom, többet kéne a saját házambeliekkel barátkoznom, de azt mondani könnyebb, mint megtenni. - Amúgy tényleg elhívhatnál valakit. - teszem még hozzá Odessa felé pillantva, mert miért is ne? Ez nem olyan nyúl viszi a vadászpuskát dolog, modernek vagyunk a lányok is elhívhatják a fiúkat, ha valaki szimpatikus nekik nem? - És te Gia, kivel mész? - oké kíváncsian siklik felé a tekintetem, mert valahogy ez még nem derült ki, puffog valami miatt, talán szintén valami bálos hacacáré?
- Á, értem. Biccentek Ruth magyarázata hallatán, habár túlságosan nem tartom logikus ötletnek a szobaajtónak dőlni, mikor számos szobatárs nem a szobában tartózkodik, mert mint a példám mutatja, bármikor használatba kerülhet az ajtó. Az ágyamhoz tartok, nem túl hosszú út az ajtótól, de még csak féltávnál járok, mikor Penny is berobban a szobába. Tessék, állandó használatban van az ajtó, de nem teszem szóvá, ha most nem tanulta meg Ruth, majd máskor fogja. Mondjuk mikor még Anne is megérkezik, teljes a létszám, most még többen vagyunk, mint mikor elindultam a könyvtárba. A saját ágyamra dobom a cuccomat, törökülésben helyezkedek el én is a smaragdzöld ágytakarón, miután kiléptem cipőmből. Korábbi elhatározásomnak megfelelően veszem elő a másik jegyzetfüzetemet, de még nem kezdem meg a komoly jegyzetelést, mert a légkör nem lenne megfelelő hozzá, inkább odafigyelek a többiek csacsogására. - Csak nyugodtan, bármit tett is most épp! Mondom Pennyre pillantva, mikor Ruth épp helyzetjelent, amit nem is bánok, néha el tudok varázsolódni, amikor a szociális interakciókról van szó. - Nyertél, utóbbi, én zavartam meg saját magamat. Felelem Ruth-nak, mikor mutatóujja szinte engem vádol. Egyből bővebben válaszolok, igen, nálam ez a pár szavas mondat a bőbeszédűség kivitelezése, de inkább így, mint hogy elkezdjenek azon spekulálni, hogy ki üldözött el a könyvtárból. - Akkor ezért kérte, hogy találkozzatok? Kérdem a nyilvánvalót, majd Odessára rebben pillantásom. - Miért is akarjátok a bál után megátkozni? Azt hiszem, megint lemaradtam valamiről, de nem mondom ki a nyilvánvalót, a kérdésem úgyis elég beszédes. A rózsa láttán végképp nem értem, ezek szerint Cameron készült is az elhívásra, miért fog akkor átkot kapni? - Megérkezett anyukád csomagja? Rémlik, hogy már nagyon várta, a doboz feltételezem jóféle hazai kincseket rejt. Áh, és most azért sikerült rákérdeznem a nyilvánvalóra, de mindegy. Elkezdem szétválogatni a tanórai jegyzeteimet és tankönyvemet a szabadidős jegyzeteimtől, amikkel ugye egyáltalán nem foglalkoztam végül fenn, csak jól összekuszáltam mindet. - Hívj el te valakit. Dobom be végül az ötletemet, mikor Odessa helyzetjelent báli kilátásairól. Remélem nem fognak egyként felhördülni, azért mégiscsak a XX. században élünk, igenis sarkukra állhatnak a lányok.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 11-es lány szoba 2014-12-15, 23:01
Trécsparty: ~ Georgiana, Penelope, Anne, Ruth & Des ~
Ruth érkezésére felpillantok, érdeklődve tekintek rá, várva, hogy meséljen, habár arcát látva semmi jóra sem számítok. Nem csoda. Cameron szerintem mindenkivel kikezd, majd dobja az illetőt félúton, mármint, ha még én is jó lennék neki - egy rövidke ideig persze csak -, akkor aztán tényleg nem válogat. Jobb is így, jobb, ha Ruth nem kezd vele, nem járna jól szerintem, sőt... Biztosan nem. De végig sem gondolom mindezt, az ajtó már ki is vágódik, kis híján Ruth is repül az ajtóval együtt, és bemasírozik Gia. Pislogok rá két nagyot, de mielőtt szólnék, már jön is a következő, ezúttal Penny. Nehéz lenne megmondanom, melyikük feldúltabb, úgy tűnik, ez nem a mi napunk, valahogy éreztem, hogy nem fog szerencsét hozni a ez a szobaszám, pedig nem értettem a számmisztikához úgy istenigazán akkor még, mikor ide kerültem. Na mindegy. Eztán érkezik Anne, de úgy tűnik, ő nem érzékeli az általános rossz hangulatot, de talán jobb is így; alighanem mindünkre rátelepedne és menthetetlenül eluralkodna felettünk, ha mindenkinek rossz kedve lenne valami miatt. Biccentek feléjük, tompán, mintegy üdvözlésképpen, hangosan nem köszöntöm őket, alighanem látták, hogy itt vagyok, de úgy érzem, most nem kell megszakítanom gondolataikat, jobb kivárni csendben, míg dühöngenek még egy-két percet, aztán rákérdezni az okára. Ellenben Ruthnál rákérdeztem persze, hogy mi is történt, de úgy tűnik, a választ nem most fogom megkapni rögtön, ámbár kivárom: türelmes vagyok, mint mindig. Na jó, egy darabig, de egyelőre nem látom okát, hogy elveszítsem a béketűrésemet. - Elhívott?! - szakad ki belőlem azonban, mire végre Ruth megszólal, és igazság szerint ez a rész akaszt meg a legjobban. Előző szavai olyasfélék, amikre én magam is gondolnék, de nem teszem, a választ úgyis meg fogja adni a két lány magától, ebben biztos vagyok, így azért egy-egy kérdő pillantást is kapnak tőlem, amolyan célzásképpen, hogy ha kicsit nyugodtak a kedélyek, hát ne fogják vissza magukat, osszák meg velünk is, mi a gond. - Nem vagyok benne biztos, hogy Cameron... - nyelek egyet, nyitom szám, majd inkább becsukom. Most mit kéne mondanom? Összetöröm minden vágyát, reményét, örömét, ha ebbe belekezdek, és végig is mondom, így jobb, ha hallgatok. Ellenben ha később derül ki... Valójában mit aggódok? Egyfelől nem fog kiderülni, másfelől ha mégis, az régebben volt, és nem lett folytatása. Csak ez számít, nem? - ...túl jól festene, ha már a bál előtt megátkoznánk, igazad lehet. - fejezem hát be a mondatot, elfogadva Ruth gondolatmenetét. - Felteszem, igent mondtál neki tehát. - teszem még hozzá, mint amolyan kérdés-félét. Majd cska én is Anne felé pillantok, és lemondóan sóhajtok. - Engem persze senki sem hívott el. - jegyzem meg, de inkább csak magamnak, kissé bosszúsan, s közben inkább Gia és Penny felé pillantok ismét; talán kidurcázták magukat annyira, hogy mi is megtudhassuk, mi a baj - vagy ki verünk meg, ha már nem Cameront.
A hozzászólást Odessa R. Blähen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-05, 03:54-kor.
Lehajtott fejjel áll tovább, és Odessa kérdésére mosoly jeleni kmeg szája sarkában, bár még nem egyértelmű, hogy tényleg efféle vigasztalásra szorult, vagy csak örül, hogy sikerült a kis móka. - Én benne vagyok, de tegyük meg a... - Eddig jut a történtek kifejtésében, mikor is nyomást érzékel hátulról, az ajtó túloldaláról, de nem biztos benne. Kérdőn pillant fel Odessára, hogy csak képzelte volna? Mindenesetre fordul, hogy ajtót nyisson, de az az ajtó csaknem képen törli őt Gia hevesebb és határozottabb introja után. Meglepetten ugrik egyet hátra és engedi be ezzel Giát. A kérdésre csak könnyed mosollyal felel, miközben nekiáll becsukni az ajtót. - Bocs, most jöttem és nekidőltem és ott maradtam. Épp azt kezdtem el mondani... - Ez nem a nagy bejelentések pillanata vagy éppen hogy az, mert az ajtó talán egy fél pillanatig volt csukva, máris nyílik és Penny rongyol be hozzájuk. Meglepetten néz utána, ahogy ledől az ágyra és elvigyorodik a nyakat markolászó mozdulatokra. Ha már úgy is ott maradt jó portásként az ajtóban, hát mikor érzékeli, hogy ismét nyílik az ajtó, még segít is nyitni és beengedni Anne-t. Most már be tudja csukni azt, mert az összes ágy megtelik lakóval, leszámítva az övét, mert ő inkább átvág a szobán és Anne ágyának szélére ül le. Ruth-nak rossz szokása, hogy nem nagyon kérdezi meg, letelepedhet-e más ágyára, igaz, ha ezt szóvá teszik, akkor rögtön tovább költözik... egy másikra. - Ő meg akarja ölni már megint Gia kuzinát, ha jól sejtem. Kíváncsi vagyok, most épp miért! - Mutat Penny-re, hát na, ott az a kaján mosoly az arcán. - Ő vagy nem talált meg valami könyvet vagy valaki megzavarta a könyvtárban, nyertem? - Mutat itt Giára, majd Odessa felé fordul mutató ujja. - Ő gyanúsan nagyon hallgat, de segít nekem majd megátkozni Cameront, de csak a bál után, mert elhívott! A bálon legyen csak csinos. - Végre csak eljutott oda, hogy elmesélje vele mi van - fülig érő vigyorral -, már ha nem fojtotta belé a szót valamelyik lány. Ha tudná, hogy Cameron ilyen báli meghívások között Odessát csókolgatja, akkor maga indulna megátkozni a fiút. Közben elővarázsolja a kabát alól a rózsát is, amit kapott. Nagyon büszkén. Hiszen szobatársai úgy tudhatják, hogy Uthertől még nem kapott a lány virágot, bálba se hívta el, hiába a sok kis magántalálka korrepetálás címén. Azt egyik lány se tudja, igazából mit művelnek ők ketten Utherrel. - És veled mizu? Látom, nagyon készülsz te is a bálra. - Pillant le a körömlakkok halmazára.
Már kezdett egyre jobban elegem lenni abból, hogy nincs kontaktlencsém, de ma reggel kaptam anyától a levelet, hogy délután küldi. Ennél jobb dolog nem is történhetne velem! Vagy mégis? Darius nem jött be a mai jóslásórára és én ennek csak örültem - azt hiszem. De persze, hogy korán örültem, mert ott várt rám kint a terem előtt és... Elhívott a bálba, én hülye pedig igent mondtam, bár nem értem, hogy miért. Talán attól, hogy kerülöm, csak rosszabb lesz és mielőbb hagyom közel kerülni magamhoz, annál előbb fog békén hagyni, igaz? Ilyesmi dolgok járnak a fejemben azóta, hogy belementem a dologba, de egyből rá is jöttem, hogy akkor minden eddigi készülődésem fölösleges volt... Úgy terveztem, hogy majd ott szedek fel valakit és így felveszem az egyik új miniruhát, amit vettem. Azonban a terv borul, és valahogy mégsem szeretnék túl kurvásan öltözni, ha már lesz partnerem. Ráadásul pont Darius lesz az... Ez kész őrület! Délután meg is talált a bagoly a kis csomagommal, én pedig egyből berohantam egy mosdóba, hogy végre berakhassam az új lencséimet. Felüdülés volt a tisztánlátás és miután végre megszoktam, hogy újra tiszta minden, megnéztem a doboz további tartalmát. Anyu elküldte a körömlakkokat, amiket kértem tőle, és már tudom is, hogy mit fogok csinálni, ha visszaérek a hálókörletbe. Viszont írhatok is neki egy újabb levelet, hogy küldjön már valami olyan ruhát nekem, ami nem olyan ribancos, tehát rábízom, hiszen elég jó ízlése van, biztos talál majd egy hozzám illő darabot. A csomaggal a kezemben sétálok keresztül a fél iskolán, míg a Mardekár klubhelyiségébe nem érek, majd egy picit még elidőzök itt és csak nézegetem a tüzet a kandallóban. Figyelmemet az kelti fel, hogy a szobatársaim sorban egymás után érkeznek vissza és mennek a hálószobánkba. Semmi bajom nincs a csajokkal, el tudok velük beszélgetni, de azért mégsem mondanám, hogy a barátaim - amiből nekem azt hiszem csak kettő van. Félreértés ne essék, nagyon jól tudunk szórakozni, ha éppen olyan mindenkinek a hangulata, de én nem igazán nyíltam meg nekik, hiszen elég nekem Evangeline. Pont elég az, ha ő tud a kis dolgaimról és kész... Várok pár percet, majd én is a szoba felé veszem az irányt és mikor belépek pont elkapom Penelope mondatát a fülemmel. - Hali - köszönök a csajoknak, majd mivel nekem most éppen jó kedvem van - mert végre látok - vigyorogva telepedek le az ágyamra és borítom ki a sok körömlakkot. Választanom kéne, igaz? Miközben a lakkokat nézegetem Pen felé fordulok. - Megint mi történt? - érdeklődök. Ha akarja elmondja, ha nem, akkor nem. Nekem igazából mindegy, csak gondoltam, talán pont hogy beszélni akar róla.
a hozzászólás a szobatársaimnak készült, 426 szót tartalmaz, és írás közben a Keep Asking című számot hallgattam.
Komolyan nem hiszem el! Egyszer... egyszer biztos, hogy annyira fel fog húzni, hogy már tuti, hogy nem bírom majd tovább, és nem tudom, hogy mikor jön majd el az a pont, amikor... nem is tudom. Képes lennék nekimenni? Vagy egyszerűen csak megátkozni? Miért kell állandóan mindenbe beleszólnia és főleg miért kell mindenhez úgy állnia... ahogy ő áll? Nem értem, hogy mi a fenéért kellett pont vele párba állítaniuk, mintha ez valami szándékos sorscsapás lenne nekem. Nem elég, hogy meg kell küzdenem az anyámmal, aki képtelen felfogni, hogy hagyjon már végre békén? Nem, erre még jön ez az egész Draco dolog is. Néha tényleg úgy érzem, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon és most legszívesebben bebújnék végre a takaróm alá, hogy lehetőség szerint ott ragadjak... mondjuk egy életre, vagy akár csak egy hétre, de már komolyan nem bírom sokáig ezt az egészet, nem is akarom már sokáig bírni. Ha így viselkedik majd továbbra is, akkor szerintem... nem tudom, ha nagyon kérem, akkor talán McGalagony tudna tenni valamit az ügy érdekében. Átkérhetne valaki más mellé párnak, ő beszélhetne Pitonnal és akkor... De nem hiszem, hogy meggyőzhető lenne, én legalábbis nem igazán hiszem. Azt hiszem ezek után érthető, ha pár perccel Gia után érkezve olyan hévvel csörtetek be az ajtón, mint még talán az előtt soha. Szóval nagy erővel nyomom le a kilincset, aztán úgy vágom be magam mögött az ajtót, hogy talán nem sokon múlik, hogy ne szakadjon ki a helyéből, pedig nem vagyok én ennyire erős ember. Csak pár pillanattal később esik le, hogy a többiek is itt vannak, és a lendülettől talán még Giának is nekimegyek, ha közben nem lépett el az ajtó elől. Ha már nincs ott, akkor szimplán az ágyamat rohamozom meg, ha ott volt akkor egy bocsánatkérés elmormogása után teszem meg ugyanezt. Egyszerűen csak belefúrom a fejemet a párnába pár pillanatra, aztán fordulok a hátamra és kezdem el lerugdosni a lábamról a cipőket. - Higgyétek el nekem. Egyszer én... én... komolyan... - úgy szorongatom a levegőt, mintha csak Draco nyakát képzelném oda és nagyjából erről is van szó. A többiek tudhatják, hogy hetekkel ezelőtt kaptam meg magam mellé, mint egyetemista, afféle mentoráltként az alsóbb éves srácot és már voltam épp elégszer kibukva miatt, hogy sejthető legyen most is erről lehet szó.
Nem szabad rendszert csinálnom abból, hogy hagyom elkalandozni a figyelmemet a könyvtárban. Többnyire csend és nyugalom van, kiváló környezet a tanuláshoz, kutatáshoz, ha ott nem erre koncentrálok, akkor gondok lesznek. De talán csak egyszerűen ez egy nehezebb nap, reggel már úgy ébredtem, hogy teljesen beállt a nyakam. Szerintem elaludtam, mert hát mi mástól fájna. Arra nincs túl sok esély, hogy a fene nagy fizikai megerőltetésben húztam volna meg valahogy. Erről jut eszembe, hogy az állóképességemet talán nem ártana kicsit fejleszteni. A terepmunka nem annyiból áll, hogy suhintok kettőt a pálcámmal, majd kisujjamat eltartva elszürcsölgetem az ötórai teát. Pláne, hogy utálom a szürcsölést, meg a csámcsogást is, ehh, és a ropogást is. Még jó, hogy a vacsora messzire van, addig másra kell gondolnom, mert ha még akkor is ezen kattogok, akkor sikítva rohanok ki a nagyteremből. Előveszem a gondolatbeli listámat – a kezeim amúgyis tele vannak a könyvemmel és a jegyzeteimmel, igazi listáról szó se lehet – és a teendőlistámra felvésem az állóképesség-fejlesztést, pontosan a patrónus-bűbáj elsajátítása mellé, vagyis alá, ha pontos akarok lenni. Egyre sürgetőbbnek érzem egyébként a problémát, az egész SVK órai teljesítményemre kihat ez hiányosság zavar. Na, majd ha lepakoltam, magamhoz veszem a másik füzetemet, az nem gondolatbeli, a mágiatörténet jegyzetemhez hasonlatos inkább és kianalizálom a lehetőségeimet. A klubhelyiségben túl sok változás nincs, igaz, csak bő egy órát voltam a könyvtárban. Bő egy óra ablakon kibámulás, amit igazából a szobában is kivitelezhettem volna, de Ruth szemének kihúzása egy időre pont elég szociális interakció volt, szükségem volt a könyvtárra… vagyis nem, de ezt nem tudhattam egy órával ezelőtt. Lendületesen érkezek a szobánkhoz, amin teketóriázás nélkül lépek be. Vagyis próbálok, az egyszerű kinyitás nem megy, mert ellentart az ajtó vagy mi. Átrendezik a szobát és eltorlaszolták volna az ajtót, vagy mi van? Kicsit erősebben taszítok rajta, lábbal is megtámogatva a műveletet, ezzel már biztosan bejutok, ha jók a reflexeik és eltűnt az akadály, akkor lehet ki is vágódik az ajtó, de a lényeg, hogy előbb-utóbb csak bejutok az eredeti terveim szerint a szobába. - Ez mi volt? Kérdem, ahogy próbálom felmérni a szobát, nem túlságosan aggódó a hangszínem, nem igazán tartok attól, hogy most derül ki, hogy totál elegük van belőlem és ki akartak volna zárni… szerintem túl sok vizet nem zavarok és nem hiszem, hogy így tudatnák velem.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 11-es lány szoba 2014-12-07, 02:46
Ruth, Georgiana & Odessa
A szobámban tespedek az ágyamon. Na jó, ez így túlzás lesz, legalábbis ami a szobám kifejezést illeti, mert osztozkodunk rajta, még csak, hogy nem is ketten. Ez amúgy zavaró, mert így nem győzök elég korán felkelni, hogy legyen időm alaposan átnézni magam minden reggel, emiatt aztán sokszor elég fáradt vagyok, pedig igyekszem korán lefeküdni; a többiek talán meg is lepődnek időnként, de én tényleg viszonylag korán lefekszem. Nem azért, mert igazán fáradt vagyok, szellemileg néha kimerülök, fizikailag úgymond soha, mármint nem tűnik fel, ezért is figyelek erre külön. Épp úgy, ahogy időre megyek a wc-re, időre eszem, és időre iszom; és mellé próbálom figyelni a testem reakcióit, felmérve, hogy jó-e úgy, ahogyan csinálom, vagy többször, esetleg kevesebbszer kell-e valamelyik. Elég nehéz dolog ez így. Mindenesetre most például nincs bent mindenki, sőt, és ez ha mást nem, nyugalmat sugall. Így kicsit elkényelmesedve heverek az ágyamon, élvezve, hogy nem kell csinálnom semmit, és a közelmúlt eseményeit elemezgetem magamban. A testemnek úgyis kell egy kis pihenő, azt hiszem. Ahogy nyílik az ajtó, azért felpillantok, de ahogy vártam, Ruth az. Ideje, már egy ideje elment... Azt hiszem, de belegondolva, nem volt az olyan régen. - Na, mi volt? - kérdezem, de az arcáról leolvasható a válasz. Felsóhajtok. - Akarod, hogy közösen megverjük, de legalábbis leátkozzuk róla, amit csak lehet? - kérdem. Lehet, megérdemelné: azóta se mondtam el nekik azt az esetet... Azt a bizonyos csókjelenetet, köztem és Cameron közt. Jobb is, nem? Eztán csak a lány arcát fürkészem. Ennyire rossz talán nem lehetett... Vagy de? Lehet, megint nem volt képben a srác, szerintem elég sokat iszik. Vagy ilyesmi.
Egészen addig tudta türtőztetni a mosolyát, míg vissza nem ért a klubhelyiségbe, egész pontosan a lányok hálókörlete felé vezető folyosórészhez. Ott már megjelent egy széles vigyor az arcán míg ajtajukhoz ért, majd ajkába harapva megállt egy pillanatra, mielőtt benyitott volna. Gyorsan átrendezte arcát előbb komoly semmilyenné, majd szomorú lemondóvá és ezzel az ábrázattal nyitott be a szobába eltüntető bűbájjal ajándékozva meg a rózsáját. Nem sokkal előtte távozott a szobából, talán másfél órája lehetett, hogy miután Gia szépen kihúzta Ruth szemeit - randihoz illően, de mégse hivalkodóan, ha talán nem randi lenne - s elment, hogy találkozzon Cameronnal, aki azt a furcsa levelet küldte. Találkozni akar Ruth-tal lenn a mólóknál. Ideálisan romantikus helyszín egy randihoz, főleg hogy ha valami csak úgy közölni akar, azt itt a klubhelyiségben is megtehetné. A jelek hát randira utaltak. Mégis, belép szomorúan, és úgy ahogy van, csizmában, harisnyában, rövidke nadrágban és derékig érő szövetkabátban csukja be az ajtót maga után háttal nekidőlve annak és csak nézi tulajdon lábfejeit, hagyván hogy vörös tincsei az arcába hulljanak. Még egy nagy sóhajt is megereszt köszönésképpen.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: 11-es lány szoba 2014-12-03, 11:08
11-es lány szoba
Habár a Roxfort alagsorában helyezkedik el a Mardekár ház klubhelyisége az összes szobájával együtt, mégsem nevezhető sötétnek a hely, mindegyik szoba különféle mágikus megvilágításban részesül. Az egyik szoba a lányok hálókörletében hatalmas - hála a tágítóbűbájnak - így nemcsak öt széles ágy elfér benne a házhoz illő mélyzöld függönyeivel, de még középre egy apró kis vízkút is került, csak hogy díszítse a helyet. A legszembetűnőbb mégse ez, se pedig a nagy szekrények vagy míves tükrök, még csak nem is az oszlopok köré tekeredő kőkígyók, hanem az oszlopok között lévő óriási ólomüveg ablakok zöld színű üvegekkel. Fehér, természetes fény látszatával árasztják el a szobát nappal, de átlátni nem lehet rajtuk. Igaz, nincs is hová átlátni, hiszen a föld alatt vagyunk mélyen.
A szoba lakói: - Anne Newsome - Georgiana Findley - Odessa R. Blähen - Penelope Aimes - Ruth Amesbury
//
//
" 
"//
x
