2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A meghajlásomat egy mosollyal, a könyve magányosságáról tett megjegyzésemet pedig egy nevetéssel díjazta, bár az utóbbiba mintha egy kis megkönnyebbülés is keveredett volna, de azt nem tudtam, hogy azért, meg meglett a naplója vagy azért, mert elmondtam, hogy nem olvastam végig az egészet, de végül is nem számított, vele nevettem én is, ragadós volt a jó kedve. Az ajánlatomat egy rövid vigyor követte, ami hamar mosolyba csapott át és jött az ellenajánlat egyből, de a vigyorból magamaban bosszankodva leszűrtem, hogy minden bizonnyal keveset kértem. Jöhetett az alkudozás, ami még akár élvezetes is lehetett. - Mivel már csak másfél hónapom van a vizsgákig, így maximum annyira tolhatjuk ki - szóval még a helyszínt is akarta, hát ha ő így akart játszani, akkor lehettem én is bátrabb, gondolkodtam a naplóját a a halántékomhoz emelve és kicsi mozdulatokkal hozzá ütögetve - Rendben, akkor a helyszín a tiéd lehet, de csak 9 alkalommal, a tizediket én határozom meg - kivártam egy kicsit, csak úgy folytattam - És az nem korrepetálás lesz így, hanem randi, ha már alkudozunk, akkor legyen tétje - persze nem lehettem benne biztos, hogy be fogja tartani, ha meg is ígéri, hogy belemegy, de egyrészt nem akartam ilyen gyorsan lezárni a dolgot, hátha minél többet ki tudok hozni a dologból, másrészt szerettem alkudozni. - Így áll az alku? Csak egy ígéretet kérek és akkor megkapod a naplót - a szabad kezem nyújtottam felé, ha belecsap, akkor viheti a naplót és lesz, ami lesz.
Cormac meghajlását egy apró mosollyal nyugtázom. Tudom, néha elég fura szóhasználatom van, de apám angol arisztokrata nevelése keverve a Londoni mugli fiatalság szlengjével produkál néha érdekes szófordulatokat. -Igen,-felelem egyetértően bólogatva-szegény nagyon kétségbeesettnek tűnhetett egyedül.- fejezem be nevetve a választ, s közben hatalmas kő esik le a szívemről, hogy a srác nem olvasta el A-tól Z-ig a naplóm. Persze közben akaratlanul is felidéződnek a nevek és dátumok, amiket nem szívesen hirdetnék, de ha jobban belegondolok, egyikből sem lenne olyan hatalmas nagy baj. Persze hosszú beszélgetések apával, és néhány hiszti benne van a pakliban, de főleg maga a könyv eszmei értéke miatt szeretném visszakapni. Annyira a szívemhez nőtt a kis bézs színű hasított bőr példány, hogy már mint tárgy is kötődöm hozzá, és sajnos túlzottan szoktam kötődni minden ilyesmihez. Viszont legnagyobb szerencsémre Cormac egyetért az elméletemmel, s elvállalja az ajánlattevő szerepét, így nem kell túl sokáig rágódjak, vajon mit is kéne kérjek tőle. És maga az ajánlat őszintén szólva igazán csekélység a naplóért cserébe.
Abszolút arról tanúskodik, hogy alig ismer, mert ha csak szimplán megkeres és megkér, hogy segítsek, akkor is szívesen vállalom. Ezen akaratlanul is elmosolyodom, de ha már alkudozunk, akkor csináljuk rendesen. -Tudod,-kezdem kissé elgondolkozva, gyorsan letörölve a vigyort az arcomról -A tíz órával nem vitatkozom, de toljuk ki az időkorlátot két hónapra, és a helyszínt én határozom meg.- Az időpont maradhat az ő kezében, azt úgysem várhatja el, hogy eljöjjek egy iskolai óráról, más elfoglaltságom pedig jelenleg csak a lakásom berendezése, amit általában éjszaka vagy hajnalban csinálok. -Na, áll az alku?- Emelem fel jelzés értékűen nyitott tenyerem, s ha elfogadja az ajánlatom, akkor akár bele is csaphatja a kis könyvet. Azzal le is zárhatnánk az alkudozás részét, és sokkal nyugodtabb és oldottabb hangulatban tudnám megköszönni a kedvességét.
"Nehezen tanulja meg az ember, hogyan kell elhagyni dolgokat." [You must be registered and logged in to see this link.]
Ritkán szoktak lovagiasnak nevezni, produkáltam is rá egy kis meghajlást, ahogy a színházakban szokták a régi darabokban. - Úgy láttam a naptáradon, ahogy ott feküdt az ablakpárkányon, hogy megmentésre szorul, nem hagyhattam magára - próbáltam még egy kicsit elviccelni a dolgot - Nem lapoztam teljesen át, megnéztem a nevet az elején, meg a mai napot, hogy merre lehet éppen, mást nem igazán - hagytam azért egy kis bizonytalanságot a dologban neki, ha mégis írt bele pikáns dolgokat, akkor nem akartam, hogy egyből tudja, hogy nem láttam semmit, elég volt, ha majd az után tudja meg, hogy megbeszéltük, mit kapok cserébe. - Valóban, egyet értek veled, csak gondoltam adok egy lehetőséget, hogy te ajánlj valamit - válaszoltam, majd pár pillanatra elgondolkodtam és csak úgy mondtam egy első ötletet - De ha nekem kell kérnem, akkor legyen mondjuk tíz privát óra, az elkövetkező egy hónapban, legendás lények gondozásából. Én mondom meg, hogy mikor és hol, persze igyekszem majd időben szólni előre. - reméltem, hogy nem kértem keveset, igazából úgy gondoltam, hogy öt óra is elég lehetne, hogy javítsak a jegyemen, de az alkut mindig magasabb pozícióból kell kezdeni, mint amit akart volna az ember - Úgy tudom abból jó vagy, nekem pedig a jobbik jegyért elkelne egy kis korrepetálás - bíztam benne, hogy nem kell megzsarolnom, mert ha belekérdezett volna abba, hogy miket is olvastam, amikkel zsarolhatnám, akkor bajban lettem volna, szóval inkább csak magabiztos mosollyal vártam a válaszát, még mindig a kezemben fogva a naplóját.
A naplóm előkerült, anélkül hogy eleganciám utolsó morzsáit is elvesztve kelljen végigloholnom a fél kastélyon, emellett az épp velem szemben álló srác nevét is tudom, szóval duplán örömteli a mosoly az arcomon. Habár az első pár pillanat után kiderült, hogy attól még mert tudom, hol van a kis könyv, nem lesz olyan egyszerű visszaszerezni -legalábbis az, hogy Cormac nem adta ide azonnal a naplót erre enged következtetni- de díjazom, hogy megkeresett és idehozta. Viszont ténylegesen megköszönni, csak kissé megkésett "szia-szia" után tudom. -Igazán lovagias!- felelem elismerő mosollyal az arcomon, ha már ilyen kis rendes volt, és elsétált eddig, megérdemli a nagyrabecsülésem. Tenyérrel felfelé felemelem a kezem, ha mégis meggondolja magát és ide szeretné adni a naplót, most megteheti. De a szavai után egy fejcsóválás kíséretében nevetve leeresztem. A legtöbb esetben egy könnyed legyintéssel közölném, hogy "Ugyan, tartsd csak meg!" és a legnagyobb nyugalommal hagynám faképnél, de jelenleg ha játszani szeretne, akkor játszunk. Időm van, otthon is csak a "kis" kutyám vár, és mindenképpen kell az a könyv.
-Tudod...-kezdem kissé oldalra billentett fejjel -...az a baj, hogy én sokkal, de sokkal jobban szeretek az alkudozó fél lenni. Általában a férfinak van határozott véleménye, s a nő a befolyásoló tényező. Nem gondolod?- Kérdezem angyali mosollyal az arcomon, habár inkább csak időnyerés céljából. Hosszú, szőke hajam hátralibbentem, s közben a fejemben megpróbálok minden információt összeszedni a srácról, hátha valami kézenfekvő dologgal kiválthatom a kis könyvet. Azt tudom, hogy LLG-ből nem a legjobb, egyszer voltam velük órán, valamint imád kviddicsezni, és nagy nőcsábász hírében áll. -De ha azt szeretnéd hogy én találjam ki, sajnos tudnod kell, hogy Hagridtól jövök, és jelenleg csak a sárkányok járnak a fejemben.- Továbbra sem tudom, mit tudnék felajánlani, de nagyon remélem, hogy egy kis segítséget ad, mert egyelőre nem szeretnék az egyetlen biztos tervhez folyamodni. Nem az első eset lenne, hogy a Hollóhátasok erénye, az ész helyett más adottságaim használnám ki, de jelenleg az még csak ne is a B terv legyen.
"Nehezen tanulja meg az ember, hogyan kell elhagyni dolgokat." [You must be registered and logged in to see this link.]
Ahogy haladtam le az udvarra, átgondoltam mire is lehet majd jó esetleg, hogy megtaláltam ezt a naplót. Persze megfordult az is a fejemben, hogy behúzódok valahová, mondjuk az egyik mosdóba és átfutom egy kicsit a lapjait, de nem nagyon szerettem pazarolni feleslegesen, meg annak se örültem volna, ha véletlen pont akkor talál meg Izabelle, amikor a naptárát lapozgatom. Ahogy kiléptem a kapunk és megláttam, hogy jött velem szemben, még inkább jó döntésnek tűnt, hogy nem álltam neki a kutatásnak. Nem tudhattam biztosan persze, hogy a naptár miatt volt-e, de láttam egyből, hogy nagyon sietett. Időben észrevette a kezemben az összegumizott kis kötetet, így végül szerencsére időben lelassított. A könyvecskéről a tekintete az arcomra vándorolt hamar, de csak pár lépésnyi idő után láttam a szemében, hogy eszébe jutott ki is vagyok, pont amikor megállt előttem. Járt neki a képzeletbeli piros pont a viszonylag gyors felismerésért, mert bár az iskolában a diákok nagy része ismert, pont a felsőbb éveseknél volt ez kevésbé igaz. Én nagyjából ugyanolyannak emlékeztem rá, ahogy most láttam, talán csak a haja volt rövidebb, amikor utoljára összefutottam vele . Szép, bár inkább aranyos, világítóan kék szemekkel. Azt egyből láttam, hogy szégyellte magát, igaz abban nem voltam biztos, hogy azért, mert elhagyta a naptárat, vagy azért, amit esetleg olvashattam volna benne, ezt még ki kellett derítenem, legalább a tisztán látás kedvéért. - Hát, a te neved van az első oldalra írva - mondtam halvány mosollyal -Épp indultam, hogy megkeresselek és visszaadjam. - nem nyújtottam felé a naptárat, igaz nem is dugtam el a hátam mögé, hagytam, hogy lássa a kezemben. Szélesebbre szaladt a mosolyom a zavarától, szerintem természetes volt, hogy az izgatottságtól és az örömtől elfelejtette a köszönést. Semmi gond és szia - válaszoltam illedelmesen, de még mindig nem nyújtottam át neki a naptárat - Azt már látom, hogy izgatott vagy, hogy visszakaphatod a naptáradat, ami természetesen meg is fog történni, méghozzá hamarosan - vettem egy nagy levegőt és egy kicsi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a hála módjának kitalálását először rá bízom, soha nem lehet tudni, lehet, hogy többet is adna érte, mint amit én kérnék - De előbb mond el, hogy mit is kaphatok hálából érte? - a mosoly maradt az arcomon továbbra is, de igyekeztem, hogy megnyugtató legyen, ne gonosz.
Napsütés, madárcsicsergés, gyönyörű fények és vibráló meleg. Csak ne zökkentene ki folyton ebből a csodás külvilágból az aggódás, és kattogna folyton az agyam a naplómon. Még csak április van, és az elmúlt hetekben nem történt semmi izgalmas, de ha valaki esetleg rátalált és előrelapoz márciusig, vagy még rosszabb esetben februárig, akkor érdekes információk láthatnak napvilágot. De nem szabad ilyen negatívan felfogni a dolgot, pontosan ott lesz a... ott a...mindegy, ott ahol hagytam. És kész. De bármennyire is próbáltam magam meggyőzni erről, lépteim akaratlanul is felgyorsultak, és végleg elrontotta a külvilág gyönyörű színeit a szorongás. Nyitott és kellőképp szabadelvű lányka vagyok, de mégsem szeretném ha valaki pontosan tudná mit, mikor, kivel, hol, stb. csináltam. Ezen kívül benne van egy csomó kis cetli, mind-mind fontos emlék, és ha valaki csak felkapja és elhagy belőle valamit. Ajj, már megint miért vészmadárkodom, felesleges! Pár pillanattal később ugyanis megpillantom a felém tartó srácot, aki egyértelműen az én kis könyvecskémet tartja a kezében, jól látható, szinte incselkedő módon jelezve "Na ugye, pontosan ezt keresed!"
A felismerés hatására nagy kő esik le a szívemről, és azonnal lassítok a lépteimen, hisz nem szeretnénk összeütközni. Az élénk színű gumi még rajta van a naplón, ami ugyan nem bizonyítja, hogy a srác nem olvasott bele, de ha ilyen gondosan visszazárta, akkor csak nem hagyott el semmit. Ahogy közelebb ért már fel is ismertem benne az egyik Griffendéles kviddicsjátékost. Ha most nevet kéne mondjak, nem vagyok benne biztos, hogy menne, de még pont van három másodpercem, kettő.. igen, Cormac! Sikerül valahogy előkerítsem a végzős nevét, mire normális távolságba érünk és egy képzeletbeli minitüzijáték kíséretében hálát adok a memóriámnak. Arcomra megkönnyebbült mosoly, bár a napló még nincs nálam, de legalább vannak rendes emberek a Földön. -Ha jól sejtem az az enyém.- mutatok a naplóra kicsit szemlesütve a hanyagságom miatt. Bár inkább tanult szégyenkezés ez, mintsem őszinte sajnálat. Sosem értettem miért baj az, ha valaki szétszórt, amíg ezzel nem megy mások idegeire. -Hű, egyébként bocsánat.- kapok hirtelen észbe -Szia!- köszönök neki illedelmesen egy kedves mosoly kíséretében, mert bármennyire is jól működött az ókori görögöknél az In medias res, én azért maradok az angol hagyományoknál. Első a köszönés, minden más csak utána...
"Nehezen tanulja meg az ember, hogyan kell elhagyni dolgokat." [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerettem a csütörtököket, az egyetlen olyan napom volt a héten, amikor délelőtt volt két lyukas órám egymás után, amikor kicsit mászkálhattam, vagy ehettem valamit, esetleg csak leülhettem valahogy pihenni. Ezen a bizonyos csütörtökön a mászkálást választottam, miután a diákok nagy része bevonult a termekbe, a folyosók üresen várták a felfedezést. Ahogy a második emeleten jártam, megláttam egy könyvnek látszó tárgyat az egyik ablakpárkányon. Először nem nagyon foglalkoztam vele, gondoltam ha egy diák annyira szétszórt, hogy elhagyja a tankönyveit, az legyen az ő baja, de ahogy odaértem közel, úgy láttam, hogy nem tankönyv, hanem valamilyen jelöletlen kötet, amiből viszont mindenféle cetlik lógtak ki és egy széles gumival volt átkötve. Nem vagyok az a túl kíváncsi fajta, de ez fontosabbnak tűnt, mint egy sima könyv. Leültem hát a párkányra, körbeforgattam a könyvet a kezemben, de mivel nem láttam rajta semmi írást vagy jelölést, így levettem róla a gumit és kinyitottam. Az első oldalon ott volt a tulajdonos neve, Izabelle C.M. Thatcher. Kellett egy pár másodperc, hogy arcot tudjak társítani a névhez, de aztán már láttam magam előtt a szőke felsőbbéves lányt, akivel túl sokszor nem, de azért párszor beszéltem az elmúlt években, igaz semmi komolyról. Így viszont már az is beugrott, hogy mindig szokott egy ilyesmi könyv lenni a kezében, akármerre is járt. Egy gyors mozdulattal átpörgettem a kis kötet lapjait, beleolvasás nélkül, ekkor láttam, hogy az valójában egy határidőnapló, dátumozott lapokkal, meg mindenféle cetlivel és fecnivel a lapok között. Bevallom, csábított, hogy beleolvassak, de mivel már nem volt túl sok vissza a tanórából és nem szerettem volna, hogy a termekből kiözönlő diákok meglássanak a naptárral a kezemben és esetleg páran felismerjék benne Izabelle-ét, mert az sok felesleges kérdést és pletykát indíthatott volna el. Így inkább csak az aznapi dátumhoz lapoztam, hogy lássam, milyen órái lesznek még aznap, gondoltam visszaadom neki, mindig jól jöhetett valaki, aki egy szívességgel lóg nekem, főleg mert a varázslényes tantárgyak annyira nem voltak az erősségeim. Persze azokkal se volt gondom, de egy jegy javulás mindig jól tudott jönni és Izabelle azért mégis csak abban a szakirányban ment tovább, tehát bizonyára tudott volna segíteni. Úgy láttam, hogy akkor épp egy legendás lények gondozása órán volt, vagyis annak a vége felé járhatott, utána pedig neki is lyukas órája volt. Becsuktam és újra begumiztam a naptárat, majd elindultam le az udvarra, Hagrid kunyhója felé. Amikor kiléptem a nagy kapun az udvarra láttam, hogy éppen velem szemben jött, elég sietős léptekkel, bizonyára már észrevette a naptár hiányát. Elővettem hát megnyerő mosolyaim egyikét és a naplót elég látványosan a kezemben tartva haladtam felé.
Az utolsó ember lennék, aki gonosz csínyt sejtene egy eltűnt határidőnapló miatt, viszont ez sajnos nem segít ki jelenleg, mert ha nem írom fel rögtön jövő csütörtökre, hogy "9:30 -Zafírsárkány" akkor mire felérek a klubhelyiségbe már bőven el fogom felejteni. Szerencsére valaki megszán egy kétes eredetű pergamenfecnivel, így mielőtt elbúcsúznék kedvenc "tanáromtól" még gyorsan ráfirkantom az időpontot. Nem is biztos, hogy baj ha nincs ennek hivatalos nyoma a könyvecskémben, mert ahogy én és -a csintalan mosolyukból ítélve- a csoporttársaim ismerjük Hagridot, nem teljesen legálisan szerzett nekünk bemutató példányt. Viszont ezek szerint jövő héten terepre megyünk, ami abszolút pozitívum, így boldog mosollyal búcsúzom a falu felé tartó társaimtól és indulok el vissza a kastélyba. Normális esetben, mivel ez az utolsó óránk utáni szintén nem épp hivatalos megbeszélés, én is velük tartanék, de jelenleg kénytelen vagyok még körbenézni a klubhelyiségben és mindenhol ahol a mai nap folyamán jártam, mert valahol tuti letettem és ott felejtettem a naplóm. Anélkül pedig akár halottnak is nyilváníthatnak, mert az összes elérhetőség, mugli telefonszámok, időpontok, kötelező és fakultatív órák, fényképek, blokkok, cetlik és emlékek...szóval minden benne van. De meglesz! mantrázom magamban miközben átvágok a birtokon, a kis udvar felé tartva. Ha pedig mégsem találom meg a legvalószínűbb helyeken, mint a klubhelyiség asztala, a széles ablakpárkányok egyike vagy a női mosdó polca, hanem kiderül, hogy valamelyik kis gyerkőc túl érdekesnek találta a bézses hasított bőr naptárat, akkor lesz itt...elbeszélgetés. Maximum elbeszélgetés. De a legvalószínűbb az "Ilyet soha többet!"
egy szemrehányó tekintettel fűszerezve. Miért nem vagyok képes a problémákat normális emberhez méltóan kezelni? Nem tudom. De őszintén remélem, hogy soha nem hoz össze olyan emberrel a sors, aki kiváltja belőlem a bestiatan tanárom szerint mélyen, legbelül bennem szunnyadó vadállatot. Én köszönöm boldog vagyok a magam kis pozitív világában, s bár a lehető legrosszabbkor jönne, ha tényleg végleg elhagytam volna a naptáramat, de pár lépés után már sokkal jobban leköti a figyelmem a környezet, mint az esetleges veszteség. Gyönyörű tavaszi idő van s a birtok milliónyi fájának és virágának köszönhető varázslatos illatokkal teli a levegő. Reggel okosan telitalpú szandált vettem fel, így kedvemre vághatok át a füves parkon, nem kell a lekövezett kis utacskát válasszam. Ilyenkor a legtöbb diáknak még pont tartanak a délutáni órák, így a napszemüvegem lencséi mögül nyugodtan élvezhetem a napsütést, szívhatom magamba a D-vitamint és használhatom ki a békés perceket mielőtt beérek a kastélyba és újra elfog majd a kétségbeesés az elveszett határidőnapló miatt.
"Nehezen tanulja meg az ember, hogyan kell elhagyni dolgokat." [You must be registered and logged in to see this link.]
