2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Őszintén szólva nem szokásom szerepet játszani, soha sem szoktam. Igazság szerint nem látom komolyabban értelmét a dolognak, hiszen minek? Ha valakit úgy csábítasz magad mellé, hogy megjátszod magad, akkor végül úgyse kiderül az igazság, akkor pedig értelmetlen volt a játékod, hiszen nem fogja értékelni, hogy átverted igaz? Akkor már adom önmagamat, leszek őszinte és maximum aki akar az így fogad el és ilyennek, aki pedig nem, az... egyszerűen tovább áll. Most mondhatni kicsit össze vagyunk zárva mi ketten, elbeszélgetünk, ameddig kell, aztán úgyis tovább állunk. Nem hiszem, hogy egy ennyire karót nyelt lánynak én valaha is keresném a társaságát. Akkor már inkább a szabad szájú Arielle, még ha ő is pont ilyen karót nyeltté akarna válni, amit mondjuk továbbra sem értek. Felesleges és butaság is egyben. - Nem beszélhet mindenki választékosan kislány... tudod nem mindenki kacsalábon forgó palotába született. - rántom meg a vállamat. Úri modor, gondolom úri származás is társul hozzá, de én nem ilyen vagyok, az én életem nem ilyen volt. Én az utcán nőttem fel, farkasok között nevelkedtem, farkas vagyok én magam is, nem valami úriember, aki választékosan fejezi ki magát. Elhiheti, most még kifejezetten visszafogott vagyok, kimondottan igyekszem a kedvére tenni, hogy ne nyűglődjön itt nekem, de ennél jobban azért nem fogom megerőltetni magam az aztán hétszentség. - Igen és jó. Nekem legalábbis bejön, a sok általános hablaty után igazi komoly mágiákat tanulunk végre. - nekem tényleg tetszik az egyetemi képzés. A többi szakot azért annyira nem ismerem, nem tudom, hogy azokon mit oktatnak, de a miénk nekem tetszik, sok olyan mágiát tanultam már, amit egyébként nem, mert túlságosan erősek lennének egy fiatalabbnak, meg gondolom nem is lenne mindenkinek hasznos. A bennem tomboló erőhöz viszont tökéletesen passzol az elemi mágia. - Ereklyevadász? Nem nézném ki belőled... És mit akarsz kezdeni vele? Menni a kaland után? Nem félsz, hogy piszkos lesz a kis kacsód? - hát na az úrias kifejezések, meg a többi valahogy számomra távol állnak az ilyesmitől. Nem azt mondom, hogy minden ereklyevadász a földet túrja, vagy kalandokba keveredik, de akkor is úgy gondolom, hogy nem azért mégis csak veszélyes melóról van szó, ahol az ember tuti, hogy gyakran piszkolja be a kezét. Bár lehet, hogy a kiscsillag inkább csak mondjuk bent ülne valami könyvtárban, mint afféle háttérmunkás kutató, valahogy nem nézek ki belőle ennél többet.
Érzem én, hogy most nagyon, de nagyon rá akart tromfolni saját magára, hogy most majd megmutatja, mennyire messzire van a tisztelettudattól, de igazából nem sikerült neki. Kissé félrebiccentem a fejem, ahogy pillantásom újra végigfut rajta. Majd szétfolyik a kanapén, nagyon lazának és nemtörődömnek akar látszani. Vagy tényleg az lenne és a megfogalmazás sikerült most kicsit jobbra? Menthetetlenül nem értek az emberekhez, ki tudja, hogy ki mikor játszik szerepet és mikor mutatja önmagát. Őrülten kusza ez, nem véletlenül nem nagyon foglalkozok én ezzel, rengeteg erőt és energiát elvesz az embertől. - Nem, most egy fokkal elfogadhatóbb volt a szóhasználatod. Nem mondom ki, mert nem vagyok hajlandó kimondani a „virgács” szót ilyen kontextusban, de nekem azzal volt bajom az imént is leginkább. - Nem is kell mindent kimondani ilyen nyíltan, de ha mégis, akkor az előbbit nézve, ki lehetett volna azt is választékosabban fejezni, ha már csak Arielle ezen jellemvonása fogott meg. Eltűnődöm, vajon Chance tényleg megnézte a fenekemet? És ezt meg is beszéli Cerdic-kel mondjuk? Jessie-vel biztosan nem, az furcsa volna. - Elemista szakos vagy? Milyen amúgy az egyetemi képzés? Úgy gondolod, érdemes maradni? Kérdem érdeklődve, túl sok egyetemistával még nem beszélgettem. A felégetésből asszociáltam amúgy a szakra, gondolom ez valami szakirányos belsős poén lehet. - Én ereklyevadász leszek. Felelem magabiztosan, terveim nem változtak és ugyan tagadhatatlanul vonzódok Chance-hez, még nagyon messzire vagyunk attól, hogy én házasságról ábrándozzak, a vidéki birtok és gyerekek meg aztán még messzibb vannak, mert az egyben életem jelenlegi álmának feladását jelentené, amiről most szó sincs.
Jó eséllyel igazán nagy nevelési ívet nálam hetek alatt is nehéz lenne elérni. Azért mégis csak van mögöttem néhány évecske, ami alatt a jellemem eléggé erősen elment egy mások számára néha kellemetlen irányba. Mondhatnám úgy is, hogy rendkívül távol állok az úriemberek szintjétől, bár igazából nem is nagyon akarok közel állni hozzá. Nem úriember akarok lenni, hanem harcolni egy jobb világért, még hozzá nem úriemberek, hanem halálfalók mellett. Nem fogom én megkérdezni a másikat, hogy mi az utolsó kívánsága mielőtt avada kedavrát harsogok el felette... vagy esetleg még ennyit megtehetek, bár teljesíteni úgy sem fogom. Szóval nagyon mélyen azért nem érint, hogy a kis szöszi nem viseli túl jól a stílusomat, igazából nem teljesen haverkodni jöttem, át kell vészelni ezt a mai napot, egy kicsit teszem a szépet mondjuk Ariellenek, már csak azért is, hogy jó jelzőkkel illessen, amikor az apja előtt beszél rólam. Ha ehhez egy kicsit még jó pofizni is kell, akkor esetleg... mondom esetleg, azt is megpróbálhatom. - Állati tisztelettudó vagyok, mondhattam volna azt is, hogy veszettül formásak a cickói, de akkor aztán végképp szemforgattál volna mi? - bár ezek után tuti, hogy ezt is meg kapom majd, de hát na... máris nem vagyok tisztelettudó csak azért, mert kimondom a véleményemet. Mások is gondolnak ilyesmire, csak nem mondják ki nyíltan. Most akkor én vagyok a rossz, mert legalább nem titokban csinálom? - Hidd el a cuki hódolód is tuti, hogy megnézte már a fenekedet, és mást is, maximum nem mondja ki nyíltan. - rántom meg a vállamat, miközben pár szem popcornt dobok a számba. Nem zavartatom magam a miatt, hogy éppenséggel gondolom szerinte nem illik teli szájjal beszélni. Amúgy is az utolsó szavaknál teszem csak ezt meg, az talán nem olyan eget rengető bűn. - Kilenc, jövőre még van egy évem, aztán jön a fene nagy szabadság és már nyíltan égetehetem fel a világot. - vigyorodom el. Igen, ebből értheti azt is, hogy csak viccelek, de persze nem erről van szó. Égetek én szívesen, amúgy is az lesz majd a cél igaz? Új világot hozunk létre a mostani pocsék rendszer romjain. - Na és te szöszi? Mik a nagy tervek a jövőre nézve? Házasság a kis hugrással, és pár cuki lurkó valami gazdag birtokon tengődve? - oh nem vagyok én cinikus... annyira. Lehetnék jobban is, inkább viccelni próbálok, csak hát nem mindenki értékeli úgy a humoromat, ahogyan azt én elő akarom adni, de erről igazán nem tehetek ugye? Nem mindenkinek ugyanaz jön be.
Végülis bocsánatot kért, de erős a gyanúm, hogy igazából nem abban a mélységben, ahogyan kellett volna. Elnézve a szája ívét, ahogy elhúzta, hát gyanúm beigazolódni látszik. Szerintem csak azért kért bocsánatot, mert ezt a jelzőt lehagyta Chance jellemzésekor és nem a saját udvariatlansága miatt. Veszek egy mély levegőt az orromon keresztül, majd ugyanígy ki is fújom, nem kis önfegyelemre van szükségem, hogy ne sóhajtsak egy nagyot egy kis szemforgatás kíséretében, de felesleges volna, néhány röpke óra alatt nem lehet senkit megnevelni. De már legalább öt perc eltelt… kár, hogy nem tudom, pontosan mennyi idő is van hátra. Míg elmajszolom a harmadik s egyben utolsó pattogatott kukoricaszemet, elhatározom, hogy megpróbálok jól szórakozni. Az elhatározás könnyű, a kivitelezés már nehezebb lesz, de azzal nyugtatom magam, hogy legfeljebb húsz perc múlva befejezem az este ezen részét és távozok, elvégre az általános etikett szabályok szerint egy látogatás is maximum húsz perc lehet, szóval azzal teljesíteném a kötelezettségemet. Ezen kissé megnyugszom és talán egy kis merevség is elszáll tagjaimból, de nem sokáig. Ahogy beszélni kezd, felszöknek szemöldökeim, nem voltak elvárásaim a válasszal szemben, tényleg nem, de ez azért meglep. Nem, amit mond, hanem ahogy fogalmaz. - Attól még beszélhetnél tisztelettudóbban róla, hogy nem randiztok, legalább lánytársaságban. Igazából nem Arielle, hm nem is tudom pontosan, mijét védem, az általános jómodor hiánya csípi a szemem. Mondják, hogy fiúk egymás között kibeszélik a lányokat és nem virágnyelven, a legirodalmiasabb kifejezéseket használva, de én nem a … a spanja vagyok. Amúgy az engem ért kritikára nem reagálok, nekem pont ennyi higgadt nyugalom kell, és szerintem örüljön csak, hogy ilyen vagyok, egy kicsit hevesebb vérmérséklettel megáldva már biztos felpattantam volna és hisztériáznék. - Is-is. Miért tagadnám? Chance helyes. Mivel ezen véleményemet már a nevezettel is közöltem, ezért nem gondolom úgy, hogy ne mondhatnám el másnak is. Tudom, hogy Wyatt a fenekét mondta, de én úgy általánosságban jelentettem ki Kentben is, hogy helyes, nem csak az arca, úgyhogy annak veszem, hogy a fenekét is beleértettem, habár ahogy most jobban belegondolok még nem néztem meg kifejezetten a fenekét, általában nem szoktam sem a fiúk, sem a lányok hátsóját vizsgálni. - És melyik évfolyamba is jársz? Hú, gyorsan haladunk a témákkal, máris az iskolánál tartunk. Rémlik, hogy felsőbbéves, de hogy pontosan hanyadéves, azt nem tudnám megmondani.
Toborzás? Oh, dehogy, nem vagyok én toborzó típus, főleg azért mert nem vagyok még halálfaló. Nem hiszem, hogy terjeszthetném az igét akkor, ha én magam nem vagyok még mondhatni tag. Igazából főként azért vagyok itt, hogy egy kicsit bejárassam Ariellet is a közösségbe, és kb. ennyi a többi azért olyan mélyen nem érdekel, aztán majd meglátom, hogy mennyire unom meg. Ettől még nem leszek olyan tipikus nyáladzó fajta, aki szívesen vigyorog mindenkivel és eszik édes nyalánkságokat, mellette meg rózsaszínbe öltözik és... Az egész giccses és rendkívül undorító számomra, szóval egyáltalán nem vonz. De azért meg lehet nézni a terepet, látszik belőle, hogy kik afféle renitens diákok, kikkel lehet érdemes foglalkozni akár a jövőben, és persze, hogy kiket kell kerülni nagy ívben, mert a hajadat tépnéd tőlük. Lehet, hogy kissé ennek fényében undok módon viselkedem, de hát nekem idő kell mire oldódom. Jó... tudom ne erre fogjam igaz? De nem tehetek róla valamire fogni kell, hogy akut emberitiszem van. A popcornt ennek fényében szépen visszaveszem az ölembe, miután vett belőle és nem erőltetem a dolgot. Végül is el tudom én majszolgatni egyedül is. Nagyon úriasan viselkedik, ez a boka keresztbe tevés, meg a popcorn visszafogott majszolgatása... nekem az ilyesmi nem jön be. Nem bírom kifejezetten, mikor valaki magasan hordja az orrát. Na ezért nem igazán értékelném, ha Arielle ezt a stílus venné fel. Rémes! - Ah, vicces és udvarias, bocsánat! - húzom el a számat. Hát na azért egy ilyen kis Mardekáros szösziből, aki ennyire fent hordja az orrát nem nézném ki, hogy ilyen nagy hévvel véd egy Hugrabugos kölyköt. Tudja mindenki, hogy elég jelentéktelen alakok egytől-egyig. Az a Cedric volt csak kivétel, de jó eséllyel ő is csak valami furcsa véletlen folytán, vagy minimum csalt, hogy majdnem megnyerte a Trimágus tusát. Az egész teljességgel irreális volt. A kérdésre csak lazán felszökik a szemöldököm, aztán megrántom a vállamat, miközben pár szem popcornt tömök a számba. Nem nagyon zavartatom magam, hogy még a falat lenyelésének felénél nyitom szóra a számat. Nem vagyok olyan kis úri kislány, én egészen más körülmények között nőttem fel. - Áh Arielle... nem mondanám. Persze jók a virgácsai, nem mondom, hogy nem így van, de... tudod inkább egy kicsit a szárnyaim alá vettem. Mardekáros létére a közelében sincs annak a higgadt nyugalomnak, amit mondjuk te produkálsz. Bár... ez már sok, de azért van mit fejlődnie. - oh, hát remélem nem vagyok már megint bántó. A fenét remélem, nagyon nem érdekel. Laza társalgás csak ez, és igazból nem mondtam semmi kifejezetten durvát, ha minden igaz. - Na és téged mi fogott meg a vigyoriban? Az udvariassága? Vagy szimplán jó a feneke? Bár ezt úgyis tagadnád mi? - gondolom azt is, hogy egyáltalán megnézte. Kétlem, hogy úri lányok csinálnának ilyet, vagyis... csinálnak, csak soha nem mondanák el senkinek.
- Te is, …! Van egy kis megtorpanás a hangomban, majdnem kimondtam reflexszerűen, hogy hercegem. Uhh, na az azért meglehetősen nyálas lett volna, egyébként se szeretem ezt a nagy becézgetést, erre lassan fel kell hívnom a figyelmét, de sürgősen, még mielőtt én magam is becézővé válok. Amúgy a mondat eleje egyáltalán nem reflexszerű, komolyan gondolom, hogy érezze magát jól. Habár a könnyed puszi után, amit az arcomra csókolt és amitől még most is el kell mosolyodnom, szóval ezután, mikor elengedte a kezemet, hogy megkeresse a párját, hát nem is tudom… azóta olyan furcsa érzés kerülget, olyan hiányféle. Még szerencse, hogy le kell foglalnom a kezemet, így kezdek vele valamit és nem repked a levegőben Chance kezét keresve. Kihúzom, majd felolvasom a nevet, ami nem mond sokat elsőre. Másodjára se, körülnézek a név gazdáját keresve. Nem érkezik rögtön, nem csodálom, most mindenki a saját párjával lenne… elkapok egy sokatjelentően felhúzott szemöldököt egy felém küldött pillantással, azt hiszem ő lesz Wyatt. Megvárom, míg elbúcsúzik a párjától, Arielle az, hát látszik, hogy nem vagyok a csevegős-csacsogós fajta, akkor tudtam volna kapásból, hogy ki az a Wyatt. Kissé elfordulok, fogalmam sincs ők mennyire vannak már egymásba gabalyodva, nem akarom, hogy feszélyezzem őket… vagy inkább ők engem, inkább megigazítom fekete-bordó bőr miniszoknyámat, amit ünnepélyessé a teknősnyakú fehér blúzom tesz. Még az egyenesre szárított, kiengedve hagyott hajamban is végigfuttatom ujjaimat, mielőtt ismét feléjük pillantok. Úgy látom elbúcsúztak, most már kisorsolt partnerem felé fordulok, már lépnék is felé, amikor még azelőtt elhal a mozdulat, hogy igazán lendületet vehettem volna. Talán szemeim is elkerekednek kissé a döbbenettől, most tényleg ennyivel elintézi a bemutatkozást, a programmegbeszélést és egyáltalán az este elkezdését? Ennyivel? Egy fejbiccentéssel? Élesen szívom be a levegőt fogaim között. Hát azt lesheti, hogy úgy ugorjak neki, mintha egy kutya lennék. Összefonom mellkasom előtt karjaimat és nem moccanok. Ez messze-messze jobban sértő, mint mikor Chance utasítani akart, ő legalább szólt hozzám. Mondjuk nem igazságos bárkivel is összehasonlítanom Chancet, mert ő, mindenki mással ellentétben lát bennem valamit. Mondjuk ettől még nincs bennem nagyobb hajlandóság arra, hogy kövessem Wyatt-et, mégis elindulok utána. Tulajdonképpen mégiscsak Chance-nek köszönhető, csak nem a korábbi gondolat folyománya hozza meg az első lépésemet, hanem az az eszmefuttatás, hogy most egy társasági eseményre jöttünk el, aminek ha nem tartom be a szabályait, akkor az estéjét is elrontom. Hacsak még nem jött vissza értem Wyatt, akkor most elindulok utána, szerencsére a legközelebbi szobát választotta, nem tudom eltéveszteni. A fotelt választom ülőhelyemül, nem kifejezetten akarok mellé ülni a kanapéra. Bal szemöldököm felvonom, ahogy az asztalra felvágott lábaira pillantok, hát ez érdekes egy óra lesz. Én kényelmesen hátradőlök, lábaimat bokámnál keresztezem. - Köszi. Kiveszek három szem popcornt, de mielőtt megenném őket, válaszolok a kérdésére. - Igen, komolyan azzal a vicces és udvarias fiúval jöttem. Negédesen elmosolyodok a gondosan kiszámított pillanatban, majd elfogyasztom a pattogatott kukoricát. - Arielle már régóta érdekel? Nem kifejezetten tudok ömlengeni a semmiről, márpedig vagy a nagy általánosság a téma vagy Arielle, mivel egyelőre semmi mást nem tudok erről a srácról.
Rendes gyerek vagyok én, még ha nagy adag hátsó szándék is bújik meg a tetteim mögött, de hát mindenki csinál valamit valamiért. A saját, vagy más érdekében, netán a boldogulása miatt. Én is csak így vagyok ezzel. Be akarok jutni a felsőbb körökbe, nem akarom valami kis utolsó csicskaként kezdeni a halálfalók között. Ez azért érthető nem? Ehhez pedig Arielle a tökéletes belépő számomra. Ő lesz majd az, aki olyan körökbe is bejuttat, ahová be szeretnék jutni és ha ennek az az ára, hogy összelapátolom, amikor ki akarja csinálni magát az esőben, vagy elhívom egy ilyen enyhén szólva is giccses és nyálas buliba... hát akkor simán megteszem. Egyébként is ilyen helyeken gyakran felmerülnek olyan témák is, amik hasznosak lehetnek. Az ember elkaphat egy-egy kósza szót, vagy olyan megjegyzést, ami érdekes lehet számára, amivel akár be is vágódhatok majd a nagyoknál. Nekem a suli arra kell már csak, hogy kapcsolatokat építsek közben, no meg arra, hogy fejlesszem magam, hiszen csak akkor érek el valamit, ha elég jó vagyok abban, amit csinálok. Na, de a lényeg, itt vagyok, Ariellel együtt. Nem mondanám magunkat párnak, maximum, ha erre van szükség ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, mert hát... oké a csaj baromi dögös, de az állandó hisztik, amiket levág, és az a fene nagy bizonytalanság, ami benne van, valahol azért határozottan zavaró tud lenni nekem, nem tehetek róla. Legyen már erősebb, ha már ilyen felmenői vannak nem? Azért ezt szóvá nem tenném, elvágni sem akarom magamat, ennyi eszem még nekem is van. Nem vittem azért túlzásba a kiöltözést sem annyira, bár azért vettem fel egy zakót, de alatta elég lezser az öltözetem, alul pedig egy fekete farmer. A hajam nagyjából belőve, de nem vagyok az a piperkőc alkat, aki napi négy órát áll a tükör előtt, hogy tökéletes legyen a fizimiskája. Érkezés után nem sokkal sor is kerül a sorsolásra, én pedig kissé unott arccal várom, hogy vajon kit is szán nekem az ég, vagy inkább a sorsoló kalap. Kissé felszökik a szemöldököm, amikor meghallom a nevemet Georgina szájából. Ha minden igaz... Arielle háztársa, bár ennél többet nem tudok róla. Savanyú a képe általában, ez is meg van, de ennyi. Amikor mindenki készen van akkor köszönök el Arielletől, és csak egy szimpla biccentéssel intek a kapott párom mellé. Ki kell ezt bekkelni, de azért teljesen nem fogok tudni jó pofát vágni hozzá. Intek neki az állammal, hogy jöjjön szépen utánam. Elkapom a legközelebbi rágcsás tálat, amiben egy nagy adag popcorn van, aztán azzal együtt vágok át a legközelebbi szobába, ahol lazán ledobom magam a kanapéra, a lábaimat pedig felpakolom keresztben a kis asztalra és az ölembe veszem a tálat. A tekintetemmel sugallom Giának, hogy dobja le magát, és felé nyújtom a popcornos tálat is. - Komolyan azzal a vicces fiúval jöttél? - igen az első szó kb. azóta, hogy betettem ide a lábam. Tudom... ez aztán a teljesítmény!
