2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Gondosan becsukom magam mögött a hálónk ajtaját, a szokásos könyvtár helyett úticélom most a klubhelyiség. Néha itt is vegyülni kell, habár most sem a központi helyen álló kanapét célzom meg, hanem az egyik kényelmes karosszéket a bűvös gramofon mellett. Jó hangulatom van, talán még egy lemezt is felteszek. Az elmúlt napokban kerültem egyébként a közösségi helyiséget, habár ha szerencsém van, egy napig se volt pletykatéma a bejárati csarnokbeli incidens. Persze én meg a szerencse nem vagyunk túlságosan közeli ismerősök, mert nem szeretem a szerencsére bízni a dolgokat, de ez a helyzet most nem azon múlt mennyire voltam felkészült vagy eltökélt. Fred Weasley keresztülhúzott mindent… de mindegy is, nem vagyok hajlandó vele foglalkozni. Letelepszek a kényelmes karosszékbe és előhúzom a kis asztalka alól a terjedelmes lemezválogatást. Ritkán hallgatok zenét magamtól, Jessie úgyis folyamatosan énekel, vagy a rádiót tekergeti, nem is lenne alkalmam rá. Mert a szünidőben nem fogok ugyanúgy elzárkózni, mint itt a kastélyban. Sötétkék pulcsi van rajtam, az egyszerű felsőt különleges színű világos almazöld szoknya dobja fel. Hajam kiengedve, este hagytam, hogy megszáradjon magától, se egyenesre, se hullámosra nem bűvöltem. Most csak személyes jegyzetfüzetemet hoztam magammal, majd késődélután megcsinálom a fordítást rúnaismeretre. Elkezdem átlapozni az albumokat, nem várom, hogy itt meglegyenek a kedvenceim, úgyhogy nem is keresek semmit célzottan. Hagyom, hogy valamelyik albumborító vagy együttesnév felkeltse a figyelmemet, legalább annyira, hogy belehallgassak.