2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Jó ideje már, hogy ezt a szobát lakom, de talán csak a bál előtt volt ennyire felbolydulva az én oldalam, igaz, akkor anyagmintákkal és képeslapokkal volt tele, most jegyzetekkel és könyvekkel. Az ágyamon ülve, körülöttem kisebb és nagyobb papír fecnik igézetekkel, bájital receptekkel, ölemben Alaszkával, a stílusosan hófehér, perzsamacskámmal várom, hogy a lányok megérkezzenek. Késő délután van, a tanításnak már vége, a könyvtár tele volt, ahogy a lenti klubhelység is, kényszerűen szorultam a hálóhelyiségbe, de muszáj tanulnom. Mindig úgy érzem, hogy le vagyok maradva, mert a legtöbb tanulásra fordítható időt ellógom, aztán eljön a nap, mint a mai is, hogy a fejemre nőnek a megtanulandó leckék. Még azelőtt a fejembe kellene verni néhány lötty leírását, hogy Eileen és Rose visszaérne, mert amint beteszik a lábukat, zsizsegni fogok, mindig ezt csinálom, néha idegesítő tudom, de hát mit tegyek, ilyen vagyok és ilyen is maradok. Javíthatatlan. Várakozás közben a kinyújtott lábaimon lévő tarka gyapjú zoknimat nézem, anya készítette kifejezetten az én kérésemre, csak épp két számmal nagyobb lett. Hiába, anya sem hibátlan. Így hagytam, szándékosan, most pont jó, hogy lifeg a vége, elég mókás és Alaszkával együtt leköt a várakozásban. A macskám igazi macska, keresztben a combjaimon hosszan elnyúlva fekszik a hátán és lustán hagyja, hogy a hasát vakargassam miközben a másik kezemmel a könyvemet tartom és megpróbálom nem elveszíteni a fonalat. Amint belépnek már nem lesz ennyire nyugodt, az első kattanásnál akkorát ugrik majd, mint egy kecskebéka és valószínűleg az ágyfüggöny látja majd a kárát. mint az előző. Egyet már leszakított, csak azért mert a bolond baglya nekiment az ablaknak. Esélyes még egy, de ha sokáig nem jönnek a szobatársaim, én fogom leszakítani…*
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Szerző
Üzenet
Hosemary Miller
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2015-02-26, 10:32
- Elraboltaaak? Kitől hallotad ezt a butaságot? - nézek a lányra értetlenül megcsillogtatva brilliáns színészi képességeimet. Utálok hazudni, utálok neki hazudni de egyszerűen nincs más választásom. Ki tudja mit tenne az az őrült ha elmondanám nekik. Talán... megölné őket. Képzeletben pofonvágom magam s ezzel gyorsan el is hesegetem a negatív gondolatokat. Adom majd a h"lyét és kész, Borneóra terelem a figyelmet. -Ááá - vonogatom fel a szemöldökömet vigyorogva. Azthiszem lesz mit mesélnie a mi Eileenünknek, ez az Uther gyerek tényleg nem lehet utolsó ha még mindig magára tudja vonni barátnőnk figyelmét. Nemsokára Alaszka is megbátorodik és megindul a táskám felé, ha más nem a mozgó kis orrával. Örülök is a dolognak ám az egész ceremóniát az emlegetett szamárunk szakítja félbe. Úgy robban be a szobába ahogy valószínűleg én is tettem az imént s Lavender példáját követve alaposan megnyomorgat. Már-már könnybelábadnak a szemeim a nagy nevetésben. Elmondhatatlanul jól esik, hogy ezek az annakidején még ismeretlen lányok most így szeretnek engem. Ölelgetnek, körbeugrálnak. Azthiszem ez azért is lehetséges mert sokmindenben hasonlítunk, több dologban mint hinnénk. Mikor végre kiszabadulok Eileen karjai közül a táskámért nyúlok, csak ekkor veszem észre, hogy Alaszka megint milyen őrült kuplerájt csinált. Szegény Levi. - Ajjaj, na várj csak. Talán ezzel le tudjuk csalogatni - nyúlok bele a kopottas, koszos túrazsákba s némi kiöltött nyelves kutakodást követően előveszek egy aprócska zacskót. Szárított halbőr van benne, azt mondják azért egyszerűen megőrülnek a macskák. Odanyújtok egy darabot Levinek miközben fintorogva rántom el a fejem. - Tudom, nagyon durván büdös de állítólag ez valami ellenálhatatlan a cicáknak. Javaslom teszteljük - fordulok most Eileenhez és neki is adok egy darabot. Lehet ha mindannyian halszagúak leszünk megbarátkozik velünk, asszem ennyit megér. Jómagam is kiveszek egy kisebb darabot s lassan felegyenesedve elkezdem vele csalogatni Alaszkát. - Cicc..ciiiic...ciiiiiiiiic. Gyere Alaszka, nézd milyen finomságot hoztunk neked - nézek a macskára. Gyönyörű teremtés de annál nehezebb a természete. Talán most sikerül egy kicsit megnyugtatnunk őt... próba szerencse.
*Természetesen csak Eileent várom, mert Rose ki tudja mikor kerül elő, mégis ő az aki először toppan be a szokásos elánnal. Alaszka a combomról két lendülettel van fent az ágyfüggönyön s ugyan nem tépi le, de közel jár hozzá. A bundája amúgy is hatalmas, lévén perzsa származású macska, de most úgy néz ki mint egy szőrös kosárlabda fehérben. Én is felijedek a könyvemből, eddig sem tudtam hol tartok Gewrard-ról alkotott gondolataim miatt, most végképp elveszítem a fonalat. Végül is mindegy, reggelig már nem fogom felgöngyölíteni. Rose gondoskodik róla, lesz egy valagnyi mesélnivalója aminek nagyon örülök, de momentán a lélekjelenlétemet kapkodom. Felpattanok az ágyról, a könyvem és a jegyzeteim százfelé repülnek, én meg Rose nyakába. Már csak azért is örülök, hogy megérkezett, mert Drew nagyon aggódott miatta és azóta nem találkoztunk. Kíváncsi vagyok hol töltötte a karácsonyi szünetet ami nekünk diákoknak egy ládányi kincs a szürke iskolás hétköznapok tengerében.* -Rose! Hazajöttél! Épségben! Ki rabolt el? Miért? Hogy szabadultál? Mindent tudni akarok!!!! *Lehet, hogy ő nem tud semmiről, de én végképp nem, szóval egy egész éjszakás mesélés van kilátásban, főleg ha Eileen is megjön. Talán le kellene mennem a konyhába egy kis elemózsiáért ami kitart reggelig. Hogy McGalagony órájára hogyan megyek be, már másodrendű kérdés.* -Neked nem, de nekem felelnem kell mcGalagonynál…gyakorlatban. *Ez azért mindenkit frászba hoz, ő az egyetlen olyan tanár a Roxfortban aki hibátlanul szigorú. Ennek ellenére mindenki szereti mert igazságos és hűen követi Dumbledor professzor elképzeléseit a diákok oktatásával kapcsolatban.* -Uther…könyvtár… *Sorolom már többed íziglen a tájékoztatást Eileenről, róla mást nem nagyon lehet elmondani. Egyrészt olyan mint Hermione, másrészt pedig Aphrodité. Alaszka mindeközben az ágyfüggöny közepéről tekint le Rose-ra, világító szemei mérgesen és kíváncsian fúródnak a szobatársamra, belé és a táskája zárjára. Ijedt, gyanakvó de mégis kíváncsi mert tudja jól, hogy Rose mindig hoz neki valamit. Ki tudja most mire vágyik éppen és mit remél, de a szemei villognak mint Ron autójának fényszórói.* -Kiszagolta. *Mondom amikor Rose állítása elhangzik és Alaszkára nézek. Aztán hálásan vissza Rose-ra, mert tudom mennyire szereti a házi kedvenceinket. Bámulatos ahogy minden egyes visszatérésekor gondol ránk és a lüke állatainkra, akik a hosszú, együtt töltött iő alatt sem voltak képesek megbarátkozni egymással. Ebben a pillanatban rongyol be Eileen, a maga kis sivításával, mely Alaszka már magáévá tett bátorságát romokba dönti. Újabb szakadás keletkezik az ágyfüggönyömön, kicsit feljebb. lemondóan sóhajtok. Megint büntetést kapok.* -Semmi különös, csak McGalagony órájára. *Közlöm azt ami másnak egy csettintés, nekem egy örökkévalóság.* -Mindig visszajön. *Nem egy lemondó legyintéssel intézem el Rose visszatértét, csak Eileen rajongását töröm ketté, ha hagyja. Már visszavonultam az ölelésből, de azért még ott vagyok két lépésnyire, örülök és hagyom, hogy Eileen is örüljön mint majom a farkának. Az egész élőkép úgy néz ki mintha összenőttünk volna és úgy ugrálnánk, pedig én már nem igazán tartozom a sziámba, épp mikor Eileen-ek adom át a stafétát, Alaszkát próbálom némán leimádkozni az ágyfüggönyről.* -Lányok, segítsetek, megint büntit kapok ha ez szétszakad.
Szokás szerint Utherrel töltöttem a délutánom jó részét, legalábbis olyankor ez volt a helyzet, amikor a suliban volt, de hát, az vesse rám az első követ, aki nem így tesz, ha… na jó, ezt még gondolatban sem vagyok hajlandó elismerni, mindenesetre tény és való, hogy valami volt. Mint az Elemi ösztönben, vagy nem is tudom. Az tuti, hogy nem bírtam a véremmel a közelében, ami nem volt feltétlenül baj, de azért kicsit nehezemre esett megemészteni, hogy így van. Mindenesetre, végül elszabadultam, mert még rengeteg tanulnivalóm van nekem is, vagyis hát, én általában naprakész voltam, de stréber vagyok, sokat kuksolok a könyvek felett, szeretek tanulni, egyáltalán nem okoz gondot a számomra, szóval nem meglepő, hogy olykor nem lehet elrángatni mellőlük. Neki is volt dolga, nekem is, úgyhogy elváltak útjaink, úgyis tudatjuk majd egymással, ha találkozni szeretnénk. Akarunk… Gyanútlanul mászok fel a szobánkba, mert hát, ilyenkor nem szokott benn lenni senki, persze majdnem lenn ragadok, mert hirtelen mindenki a kviddicsről akar beszélgetni velem, elvégre lassan időszerű lesz a következő meccsünk, és mindenki tudni akarja, hogyan állunk. Hát, a múltkori gyalázatos teljesítményem okán csak azt tudom mondani, hogy annál már csak feljebb lehet, és jó formában is érzem magam, szóval remélem, menni fog a dolog, de nem iszok előre a medve bőrére. Végül kimentettem magam, mert valamelyik túlbuzgó háztársam „véletlenül” a hátsómba markolt. Isteni szerencséje az illetőnek, hogy nem szúrtam ki, mert bizony kapott volna az arcába. - Roseeeeeeeeeeeeeeeeeeee! Ordítom el magam, amint meglátom, és már repülök is rá, igen, az ágyra, hogy jól megnyomorgassam, mert iszonyatosan hiányzott, és annyi mindent kellene elmondanom, de most semmi sem lényeges, csak az, hogy látom, és jól van, külsőleg legalábbis. - Szia Leviiii! Mire tanulsz? Pillantok oldalt nevetve rá is, őt is szeretem, ez kétségtelen, de őt mindennap látom, így nem ragadtatom magam ilyen túlkapásokra, mint most Rose esetében. Végül lemászok róla, de ott maradok az ágyán csücsülve. - Azt hittem, már sosem jössz vissza... Ajándékra nem is számítok, nekem abszolút nem is fontos, ám kétségkívül vigyorgok, mint a tejbetök, nem hittem, hogy lehet ez a napom még jobb az eddiginél. A tapizós műsort leszámítva.
Hosemary Miller
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2015-02-06, 11:02
Jókora robajjal szabadultam be a szobámba, akarom mondani a szobánkba. Az ajtó kivágódott én meg magam után cipelve méretes túrazsákomat becsörtettem a szobába. - Leviii! - köszöntöttem az egyik szobatársnőmet vigyorogva miközben rutinos mozdulattal vágtam be a kopottas zsákot a sarokba. Ezután néhány lépést követően levágódtam az ágyra és nekiláttam kifűzni a bakancsomat. Csak miután kibújtam a kényelmesre tapossot lábbelimből jutott el az agyamig a Lavender körül heverő tekercsek és könyvek tömkelege. - Bąsszus, ugye nem valami vizsga lesz? - néztem rá elkerekedett szemekkel s bizony még egy hangosat nyeltem is hozzá. Persze nincs rá túlzottan sok esély, hogy egyszerre legyen valamilyen vizsgánk elvégre én már két évvel Lavender fölött járok de akkor is... akárhányszor ilyet látok végigszalad a hideg veríték a gerincem mentén. Törökülésbe helyezkedtem majd kicsit átmaszíroztam a lábfejemet. - Ú, jut is eszembe. Hol van Eileen? Hoztam nektek néhány apróságot Borneoból. Szerintem még Alaszkanak is akad valami a táskámban bár lehet, hogy már kiszagolta - nevetgéltem s azzal a lendülettel elnyúltam az ágyon. Persze, Borneo. Hol volt az már? De azt mégsem mondhatom, hogy sorry egész héten egy ex-halálfalónál vendégeskedtem cseppet sem önszántamból. Elég kellemetlen fordulat ez az életemben, beszélnem kéne erről Drew-al...talán ő. Najó nem, egyértelműen megmondta a hapsi senkinek egy szót se. Pedig szeretek pletyizni pláne ha ilyen izgalmas dolgokról van szó. Ha tudná, hogy ez az egész a mindenféle kínzások meg ez-amaz ellenére nekem inkább egy csudi izgalmas élmény volt lehet kihullana a szakálla. Mondjuk kár lenne érte, valljuk be. Jézus! Rose, te nem vagy normális.
*Jó ideje már, hogy ezt a szobát lakom, de talán csak a bál előtt volt ennyire felbolydulva az én oldalam, igaz, akkor anyagmintákkal és képeslapokkal volt tele, most jegyzetekkel és könyvekkel. Az ágyamon ülve, körülöttem kisebb és nagyobb papír fecnik igézetekkel, bájital receptekkel, ölemben Alaszkával, a stílusosan hófehér, perzsamacskámmal várom, hogy a lányok megérkezzenek. Késő délután van, a tanításnak már vége, a könyvtár tele volt, ahogy a lenti klubhelység is, kényszerűen szorultam a hálóhelyiségbe, de muszáj tanulnom. Mindig úgy érzem, hogy le vagyok maradva, mert a legtöbb tanulásra fordítható időt ellógom, aztán eljön a nap, mint a mai is, hogy a fejemre nőnek a megtanulandó leckék. Még azelőtt a fejembe kellene verni néhány lötty leírását, hogy Eileen és Rose visszaérne, mert amint beteszik a lábukat, zsizsegni fogok, mindig ezt csinálom, néha idegesítő tudom, de hát mit tegyek, ilyen vagyok és ilyen is maradok. Javíthatatlan. Várakozás közben a kinyújtott lábaimon lévő tarka gyapjú zoknimat nézem, anya készítette kifejezetten az én kérésemre, csak épp két számmal nagyobb lett. Hiába, anya sem hibátlan. Így hagytam, szándékosan, most pont jó, hogy lifeg a vége, elég mókás és Alaszkával együtt leköt a várakozásban. A macskám igazi macska, keresztben a combjaimon hosszan elnyúlva fekszik a hátán és lustán hagyja, hogy a hasát vakargassam miközben a másik kezemmel a könyvemet tartom és megpróbálom nem elveszíteni a fonalat. Amint belépnek már nem lesz ennyire nyugodt, az első kattanásnál akkorát ugrik majd, mint egy kecskebéka és valószínűleg az ágyfüggöny látja majd a kárát. mint az előző. Egyet már leszakított, csak azért mert a bolond baglya nekiment az ablaknak. Esélyes még egy, de ha sokáig nem jönnek a szobatársaim, én fogom leszakítani…*
