2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Relationships are ropes. Love is a noose."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Leonardo Robert Davis Születési hely és dátum: Cambridge, 1959. július 13. Csoport: Tanár Patrónus: Vörös róka Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Auror, tanár Képesség: Animágus Kiemelkedő tudás: SVK, Bájitaltan
Jellemed kifejtése
Sosem értettem, hogy mire jó egy jellemrajz. Az úgysem igaz. Nincs a földön az az ember - vagy mágus -, aki teljes őszinteséggel írna magáról. Aki nem szeretné magát jobb színben feltüntetni, legalább egy picivel jobban annál, mint amilyen valójában. Természetesen én sem fogok igyekezni. De komolyan?! Ez mire jó? Legjobban rólam azok a rabok beszélhetnének, akik Azkabanban rohadnak, vagy azok, akik már alulról szagolják az ibolyát. Ők tudják, hogy mi vagyok belül: sötétség. Feketemágusra csak úgy vadászhatsz, ha eggyé válsz az éjszakával, és belépsz az árnyak mögé. Nem tehetsz kivételt, nem szerethetsz senkit sem. A kapcsolat kötél, a szeretet pedig hurok a kötél végén. Vagy összehúzod a kötelet, és a hurok elvész, vagy a nyakad teszed bele, de az megfojt. És hogy ez mit jelent? Nem, tévedés, hogy nem vagyok képes szeretni. (Ugyan kérem, azért én rosszakat ölök, nem vagyok Sötét Nagyúr!) Régen volt családom, voltak barátaim. Hangsúlyozom: régen. Hogy milyen vagyok? Erős. Ezt tudom, mert nekem nincsenek szeretteim. És ezen kívül? Egy arrogáns pöcs, aki tudja, hogy elég jó a szakmájában. Ja, és igen, mostantól tanítani is fogok. Már ha felvesznek ezen önjellemzés után. Hogy miért nem írom a jellemzésem újra látván, hogy mennyire visszataszító? És hogy miért teszek fel állandóan kérdéseket? Utóbbit azért, mert kurva vicces így írni. Az előbbit pedig... Mindenki hazudik. Nem csak egy jellemrajzban, egyébként is. Én ebben a pár sorban nem tettem. Elméletileg. Döntsd el magad.
Megjelenés
Egy újabb szerintem értelmetlen dolog: megjelenés. Nézz rám, basszus! Ja, igen. Nincsen humorom. De hol vagyok? Láthatsz, ha én is szeretném, amúgy meg... Elég jó vagyok a rejtőzködésben. Ha esetleg mégis úgy döntök, hogy nincsen értelme erőt pazarolnom az árnyak mögé bújásra, akkor egy magas, izmos, jóképű férfival állhatsz szemben. Pontosítok: nem, nem vagyok jóképű. Annyira. Viszont rendelkezem a sármnak nevezett adottsággal, ami miatt - hozzátéve lehetetlen természetemet -, elég sok esetben nem kell kérnem a szexet. Amikor a személyiség tarol, kérem szépen... Öhm, ezt inkább máskor. Barna hajam, és szemem van, fehér, európai ember vagyok. Ha rám nézel vagy a karjaimba omlasz, vagy belegondolsz abba, hogy mennyire gonosz vagyok. Ritkán, de néha előfordul mindkettő. Bár harmadik eshetőségként lehetséges az is, hogy rám nézel, és ki akarsz nyírni... Mint látszik, eddig ebben az ügyben még senki sem járt sikerrel. Ha rám nézel sötétet láthatsz, árnyakat. Ne akarj rám nézni, jobban jársz, ha nélkülem éled az életedet. A fenébe az őszinteséggel! Hiszen egy diáknak a tanárára kell néznie! Mindegy, majd elválik. És ha már rám néztél? Őszintén állíthatom, hogy bármi kisülhet a dologból. Hogy hogyan látsz: gyilkosként, férfiként, tanárként... - csak rajtad áll.
Életed fontosabb állomásai
Fény: Gyerekként minden vidám. Minden boldog és rózsaszín. Szerető szülők, sok barát. Tévedés. A gyerekkor vidám. De nem a körülmények miatt. Minden csak amiatt van, mert a gyerek gyerek. Én is gyerek voltam. Életem első tizenegy évét egy nyomornegyedben töltöttem el Cambridgetől nem messze. Születésemkor anyám meghalt, apám pedig harcban esett el. Hamar az utcára kerültem nem tudván azt, hogy egyik szülője varázsló volt. De ez egy másik történet. Hideg volt, az élelem kevés, de boldog voltam. Mind azok voltunk. Ott voltunk egymásnak, szerettük egymást a legtöbb gyerekkel. Minden annyira egyszerű volt. Az iskolát kerültük, helyette koldulni jártunk. Nem érdekelt semmi sem, csak az esti meleg káposztaleves. Még rágondolni is vicces. Vagy inkább szörnyű. Én szerencsés voltam. Én nem lettem a nagyobb fiúk szexjátékszere. Nem engem basztak meg éjjelente, nem én kiáltottam segítségért, miközben a nevelők a saját hányásukban fetrengtek az olcsó bor szagától bűzölögve. Én kiálltam a kisebbekért, engem megvertek, de velem nem tettek ennél rosszabbat... A roxforti levélnél életemben szebb dolog még nem történt velem. Már akkor tudtam, amikor a csónakokban ültünk, hogy mit akarok csinálni: gonosz embereket üldözni. Sok gonoszat láttam, de gyerek voltam, így csak a jóra figyeltem oda. Később jöttem csak rá, hogy az addigi életem csak erőszakból állt. A Teszlek Süveg a Griffendélbe osztott (hova máshová is tehette volna, amikor már az első napon nekimentek egy ötödikesnek, amiért az szekálta a kisebbet...) Vakmerőnek vakmerő voltam, és a hősi lélek sem akart hiányozni. Ahogyan sok más sem... A nyárnál jobban nem féltem semmitől sem, de rám mosolygott a szerencse: kiderült, hogy vannak élő rokonaim, akik mellesleg még varázslók is. Anyám unokatestvérei. A gondolat, hogy nem kell többé visszatérnem az árvaháznak nevezett mocsokba, megrészegített. Olyannyira elvette az eszemet, hogy amikor három év múlva visszatértem meglátogatni barátaimat, azok mind halottak voltak. Nélkülem, a két fejjel magasabb, verekedős srác nélkül védtelenek voltak. Mégis, mindennel egybevéve minden szép volt. A két férfi, akik örökbe fogadtak csendes életet éltek Dél-Angliában. Kísérleteztek az év minden szakában, és a varázslást tudományként fogták fel. Nekik köszönhetem, hogy az általános iskola kihagyása ellenére egy leérettségizett gimnazista mugli szintén állok a legtöbb tárgyból. Hatodikos koromban megtalált a szerelem, és Izadora átka végigkísért éveken át. A lány szerelme átok volt, mert forrófejűségem miatt nem én, hanem ő vált az elsődleges célponttá. Akit szeretsz, azt pedig meg szeretnéd védeni minden áron...
Árnyék: Mivel ötödikben eldöntöttem, hogy auror leszek, a sötét varázslatok kivédésére, a bájitaltanra, a bűbájtanra és az átváltoztatástanra rá kellett gyúrnom. Ezek közül az első kettő sok gyakorlás nélkül is elég jól ment, de a többivel meggyűlt a bajom. Ezt ismerve elég irónikus, hogy hetedikesként animágusnak kezdtem el tanulni, melyet az Aurorképző alatt be is fejeztem. A világ egyik legjobb dolga, hogy farkasként futkoshat az ember, mindenféle érzelmes és értelmes gondolat nélkül. Az árnyék a Roxfort után jött, amikor döntenem kellett, hogy vagy egy könyörtelen gyilkos leszek, vagy Izadora férje. Ekkor még azt gondoltam, hogy párhuzamosan mehet mind a kettő. A Voldemort-ellenes háború hab volt a tortán, az egész világra sötét lepel borult. Én ez alatt rejtőzve kitanultam a szakma csínját, és elkezdtem értelmet adni a képzésemnek: Halálfalókat fogdostam. Vagy öldöstem. Mikor éppen melyiket kellett. Talán életem végéig árnyékban maradhattam volna, ha akkor, azon a gyönyörű napon, a Nagyúr eltűnése után nem történik meg az, ami ellen nem tehettem semmit sem.
Sötét: Ki voltam a feleségem halála előtt? Leonardo, a hősszerelmes, aki álmokat kergetve aurornak áll, akit zavar a becstelenség. És ki vagyok most? Én vagyok a Sötét. Izadora meggyilkoása mutatta meg azt, hogy mit kell tennem: nem lehetek egyszerre két dolog. Az egyetlen számomra tényleg sokat jelentő ember halt meg. Az anyám unokatestvérei egy kísérlet következtében felrobbantották magukat még jóval előbb, így legalább őket már nem ölhették meg. A rossz jó oldala, ahogy mondani szokás. Mivel a szeretet eltűnt az életemből, mivel a hurok összeszorult, így maradtam én, a gyilkos. Sokan hihetik, hogy megbolondultam. Hogy a tanítás nem nekem való. Teljességgel igazuk van. A tanítás nem nekem való, de a diákjaimnak a tanításom sokkal inkább. Mert én leszek az, aki megmutatja nekik: a kapcsolatok kötelek, a szeretet pedig hurok a kötél végén.
A hozzászólást Leonardo R. Davis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-12-26, 20:40-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Leonardo R. Davis 2014-12-26, 09:53
Elfogadva!
A pb választás egyenesen szuperfantasztikus! A karakterhez pedig nagyon is illik Hugh Jackman, szóval ettől csak még jobb. ^^ Az ilyen kis bukott hősöket meg általában mindenki szereti, szóval ez most sem lesz másképp, maximum az a kérdés, hogy majd tőled tartanak jobban a diákok, vagy továbbra is Pitontól, rendezhettek versenyt. Szép fogalmazol, a karakter is jól dolgozott, szépen felépített az ET, szóval egy árva szavam sem lehet, tényleg nagyon tetszik. ^^ Foglalózz, pb-t, patrónust, tantárgyat, aztán mehetsz is tudást tölteni az ifjú nebulók fejébe.