Főkarakter:Főkarakter.
Teljes név: Reilly Ysabel Henessy-Jones
Születési hely és dátum: Boston, 1978. december 02.
Csoport: Mardekár
Patrónus: Hárpia
Évfolyam (szak): Nyolcadik évfolyam | Ereklyevadász
Képesség: × × ×
Kiemelkedő tudás: × × ×
Jellemed kifejtése
"Sérültek vagyunk mind, s sebeink súlyosabbját gyerekkorunktól magunkban hordozzuk. Később ezek a kín-hegek csak felszakadnak, ritkán keletkeznek újabbak. Az évek során jobb esetben megtanulunk védekezni, megtanuljuk, hogy toljuk ki fájdalmunk határvonalát, hogy lépjünk ki sérülés nélkül a komfortzóna centrumából. "
Soha nem erőszakolták meg. A kép visszatért, fenyegette Álomország tisztásán. A tengerparton, ha elbotlott az éjszakai lehűlésben is forrongó parti fövenyben, Maximilian Brandstörm magasodott fölé, konyaktól bűzlő lehelete csípte arcát, de még csak meg sem csókolta. Keze nem vette be a szűzies, érintetlen területeket. Néha illedelmesen kérte, hogy vetkőzzön le, alsóneműjét mélyessze el zakójának belső zsebében, adjon könnyes csókot borostás arcfelére, de fizikailag egyszer sem bántalmazta. Ha éppen csak ketten voltak a kúria falai között, kényszerítette, hogy meztelenül üljön az asztalnál, úgy írja házi feladatát, szolgálja ki őt kávéval, markolja meg fejletlen mellét, simítson végig először lágyan ölén, majd vehemensebben, mintha csak élvezné. De mikor arra kérte, hogy combjára telepedjen olvasás közben, akkor sem nyúlt hozzá a férfi. Csak nézte. És ez a várakozással teli pillanat tette tönkre Reilly lelkét. Fájdalmat csak akkor érzett, mikor magányosan feküdt az ágyában éjszakánként. Mikor nem volt kivel megosztania szíve terhét.
Félelme, hogy a férfi talán többet is akart tőle, hogy évek múlva már nem csak nézni akarta volna, nem bizonyosodott be, még azelőtt elhagyta az otthonukat. A küszöbről visszanézve, nem látott mást, mint a kettesben töltött délutánokat, estéket, hajnalokat.
Rejtélyes módon eltűnt édesapja legjobb barátja fogadta magához a lányt. Bújtatta, ha arra volt szükség, tagadta, hogy valaha is látta volna, az évek alatt lefolytatott levelezések pergamenjei a tűz martalékául estek. Minden, amit papírra vetettek, bevésődött emlékezetükbe. Haydrian Cawst második apja lett a lánynak, s nem is kezelte máshogy, mint sajátjait. Reilly talán csak miatta nem esett magányos, elhagyatott gondolatok közé.
Nincs hobbija, nála a szabadidős foglalkozás nem merülhet ki a pihenésnél. A könyvtár legtöbb könyvét már kikölcsönözte.
Ha ideje engedi, felveszi a kapcsolatot édesapja egykori munkatársaival. A velük való levelezésekkel van tele gardróbja.
Fiatal évei ellenére koravén. Gondolatai komolyak, tartózkodó. Nevelőapja miatt elvesztette emberek iránti bizalmát. Rideg, kimért, és csak kiváltságosakat illeti személyes gondolataival, problémáival.
Tart a testi kapcsolatoktól. Idegen tőle az ölelés, nem szereti, ha megérintik, ha arcát csókokkal "összenyálazzák".
Nem túl bőbeszédű, de ennek ellenére mindenről van véleménye. Nem tetszését gyakorta artikulálatlan, férfiakat megszégyenítő káromkodással fejezi ki, humora gyalázkodó, száraz.
Megjelenés
A tartása eleganciáról árulkodik, mozdulataiból kecsesség árad. A hosszú, vékony karokat ölelésre teremtették, az ajkakat puha csók-esőbe mártott pennaheggyel rajzolták, de a filigrán testalkat sokszor veszett bele széles ágymatracok kifeküdt süllyedésébe. Karok helyett paplan tartotta derekát, a nevetés az ötszáz oldalas családregényekből volt ismerős számára, a kandallóból áradó tűz melege hangzatos volt, de valójában üres és jelentéktelen momentumok, feleslegesen elfoglalt emlékképek maradtak a nosztalgia halmából vissza.
Halványan emlékezett édesanyjára, a tehetetlen, szegény akaratú nőre, húgára, a megesett gyermekre. S nem gondolta, hogy bármelyikük hasonlósága megtéveszthetetlen lenne ránézve. Porcelán fehér bőrén megrágott körmöket húzott végig, a felsértett bőr alól olykor kékvér serkent. Kézfejét zsebek rejtették, meghosszabbított ujjú kardigánok leplezték, vastag kesztyűk bújtatták.
Látta maga előtt édesanyja csodálatos, puha kezét, melyre mágusok milliói hintették bók-leheletüket. Ő is vágyta a pillanatot, de csak titokban.
Egyetlen értékének dús, gesztenyebarna hajzuhatagát tartja. A hullámos tincsek vidáman lobognak utána a folyosót szelve. A rakoncátlan fürtök csiszolják birtokosuk kíméletlen ridegségről árulkodó gesztusait.
Irigykedve nézi, ahogy más lányokat ölelésbe vonnak, érintenek, csókolnak, ő mégsem enged szigorúan mellkas tájt összefonott kéztartásából. Távolságtartóan összefont karokkal jár, ha csak teheti, úgy védve magát az ismeretlen testi kontaktustól. Ruhatára háborús özvegyekének düledéke. Semmi kirívó, semmi színes. A kifejezéstelen arcot csontkeménnyé teszik a fekete-szürke öltözékek, a jobb napokon felkent vöröslő rúzs, hideg fényű ezüst ékszerek is szigort parancsolnak, mintsem színnel töltik meg a szíveket.
Ha van az a földi tekintet, amivel életeket lehet kiontani, minden bizonnyal a Henessy-nők azúrkékjéről szólnak a kívánalmas mítoszok. Egyszerre szeretnél mélyen megmártózni benne, s kitérni szenvedélyes gyilok-tüzéből.
Életed fontosabb állomásai
A riporter az Arany Pennától érkezett. Hevesen magyaráz a mellette lomhán baktató operatőrnek. A mugliktól beszerzett, idejét múlt súlyos eszközt cipelő mágus lába néha-néha belegabalyodik az állványba, s csak munkatársnője csillapodni nem akaró figyelme menti meg az egész napos esőzéstől ingoványossá ázott agyagdagonyától.
– Charlus, azt mondták a szerkesztőségben maga a legjobb!
– Höh…
A válasz böfögésbe fullad. Korrekcióra nincs idő mert, a Henessy kúria súlyos faajtaja meglazult zsanérjain sejtelmes nyikorgással kitárul. A csontszín küszöbön kócos fiatal lány toporog, hosszított pólóját húzogatva térde irányába.
A riporter csettint, határozottan int, azonban Charlus figyelme a messzi távolba révedt, s Fiona McNiel csupán pofazacskóján csattanó tenyerével tudja munkára bírni a haszontalan kollégát.
– Vágóképet, most! Te mafla!
A kivillanót gyöngysor-mosoly már a fiatal gyermeknek szól.
A kamera forogni kezd, de a mágus tekintete egyre a benti világot falja. Selyem köntösbe csavart karcsú test folyik le az angoltölgy lépcsőn. Vállát a hideg falnak veti. Az anyag meggyűrődik csontos felkarján, lapockája aljáig hullik vissza a megsínylődött anyag-szárny. Alig van benne élet, egyenes tincsei beteges formába öntik határozott arcvonásait. Szeme beesett, arca sápadt, ajka színtelen.
Nyög egyet, amint talpa a márvány padlóra ér.
Dam-dam-dam.
Egyre közelebb ér.
Dam.
A lábmunka lelassul, megremeg a kíváncsi szemek kereszttüzében, az ingaóra takarásába húzódik. Bántja a fény, bántja a pletyka, ami elért birtokára.
Kétségbeesetten kérdezi magától: vajon meddig lehet még titok, mit az emeleti gyerekszoba rejt?
A homályba burkolózó test megfáradva kap levegő után.
– Sadie, csukd be azt az ajtót, a fenébe is!
– Ti tudjátok, hol van Reilly? Baj van itthon... jó lenne, ha hazajönne.
Charlus felocsúdik. Mint akinek hideg zuhany érte tarkóját, úgy rándul össze a férfitest. Összefonódik tekintete kolléganőjével, aki percekkel ezelőtt még az előttük haját csavargató kislányt faggatta.
A gyenge parancsszóra villámgyorsasággal válaszol a gyermeki kéz. A kommunikatívnak tűnő kis boszorkában csak az engedelem munkál erősebben, mint a nővére iránti féltés.
– Ebből vezércikk lesz – nyögi letaglózott arckifejezéssel Fiona McNiel, s már a kapu felé haladva diktál néhány sort az önműködő pennának.
– A cím: S.O.S. Reilly! Baj van itthon!
Fiona önkívületi állapotba került a hallottak alapján. Nem volt szükség több órás interjúra, a legjobb alany kérdés nélkül erősített rá a városban terjengő hírekre. Az eltűnt lány már többet is merített poharából a bajnak forrásából, mint amit a húga tudott. Megerőszakolták? Bántalmazták? Meggyalázták? Bármelyik opció szóba jöhetett. S akármelyik kerül majd a lapok hasábjára tipográfiai kiemeléssel, a varázsvilág összerándul, s a kendőzetlen igazság hallatán tesz a családban élő nők és gyermekek eddig elhallgatott erőszakja ellen. Legalábbis a kezdő újságíróboszorka így gondolta.
Fiona McNiel nem volt eléggé bebiztosítva. Provokatív cikkének visszhangja olyan pofonnal jutalmazta piros pozsgás arcfelét, hogy elvesztette állását a neves újságnál. A megbolygatott témára az aranyvérű családokról készült általánosítás végett pereléssel fenyegetőztek a felsőbb körökbe tartozók. A nagynevű családok titkai világra szólóak. Mindenki tud róluk, de elmegyünk hírük mellett, hogy ne sérüljünk. Legalább mi ne.
× × ×
A másnap reggeli, bagolypostán érkező periodika címlapján ott virított az oknyomozás első és egyben utolsó fejleménye. Az Arany Pennát több reggeliző asztalnál is átforgatják kezükben boszorkányok és mágusok. A lapokat pedrő ujjak megmerevednek.
Maximilien Brandström és Reilly Y. Henessy-Jones egyszerre köpi rá kávéját az újságlapra.
Ez nem lehetséges – hangzik a két szájból szinte egyszerre.
Haydrian meglepetten néz fel reggelijéből, s jóízűen felnevet, ahogy szembe találja magát a kávétól lyukas újságlap mögött fintorgó lánnyal.
– Ilyenkor tiszta apád vagy...
– A húgom van az újságban.
– Díjat nyert? Kitüntették? Anyád mellett szerepelt?
– Nem, Haydrian... felkapták az ügyet. Megszűntem létezni, még búcsúlevelet sem hagytam magam mögött. Nincsenek támpontok, amiből kiindulhatnának. És amíg nem megyek vissza szeptemberben az iskolába, senki nem fog tudni rólam. Mert a varázspálcám gondosan elrejtve hever a párnád alatt. Ha nem használok varázslatot, a minisztérium felvesz az eltűnt személyek listájára.
– Még egy hasonlóság közted és apád között.
A férfi mód felett humorosnak érezte magát, de az egyetlen, amit kivívott magnak meggondolatlan kijelentésével, egy megsemmisítő pillantás volt.
– Szerinted Sadie-t is bántotta? Velem nem tette meg. Tétovázott. Annyiszor láttam rajta, hogy nem bír uralkodni magán, meg a vágyain. De szerinted elvetemültebb lett? Sadie egy szál pólóban áll a küszöbön. Csapzott, félelem van az arcán. Ott kellene lennem vele. Bántotta. Az a szemétláda bántotta!
– Gondolkodj, Reilly! Astrid szeret titeket, téged elveszített. Szerinted a kisebbik lányával is így akar járni? Tudott minden mocsokról, ami veled történt. Nem fogja még egyszer engedni...
– Igazad van.
– Persze, hogy igazam van. A lapoknak ne higgy. Ne is olvasd. Megbízhatatlan szenny az összes. Dobd is ki...
Szeptemberig a téma alámerült a fiatal lányban. S míg nem látta húgát, a száznyolcvan fokos fordolatot, amit Sadie Henessy magára öltött, egészen biztos volt benne, hogy hihet Haydrian szavának. De sokszor nem az történik, ami bennünk logikus dominósort alkot. Megdőlnek az elképzelések. Romba dőlnek életek.
S aki a legközelebb állt hozzánk valaha, kiderül milyen távol került néhány hónap alatt.
Túl könnyű hiszékenyként becsapottá válni.
Nővérből senkivé lenni.
A lényeg, hogy tökéletes, köszönöm az élményt^^ Fogalalózz, és vár a játéktér^^
