2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Szabad akarat? Ne nevettess..."
Főkarakter: Főkarakter neve: Draco Malfoy
Teljes név: Philip Samuels Születési hely és dátum: 1961. május 10. Manchester Csoport: Varázshasználó Patrónus: Vadászkopó Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Kémvadász Képesség: Jós Kiemelkedő tudás: Jós - született tehetség, Sötét varázslatok kivédése - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
A maga öntörvényű valójában hol a bosszúállás istenének hiszi magát, máskor pusztán puritán módon szürke eminenciásként teszi a dolgát, névtelen senkiként, akiről a legtöbben nem is tudják, hogy jelen volt, neki köszönhető hogy lángba borult egy vérfarkas falu, vagy éppen egy sötét mágus fészek teljes felszámolása. Oly sok ragadozó, sötét teretmény él e Földön, s ő a vadász. Múltja ködbe vész, jövővel nem számol, hűvös inkvizítorként pusztán a jelennek él. Szeme fényét messze küldte magától, hogy ne legyen zsarolható, sem érzelmileg kompromittálható. Nem alkuszik, nem ad egérutat, kéretlen-könyörtelen stílusának olykor saját köre látja kárát. Távol áll tőle a cinizmus, amit a gyengék fegyverének vél. Kíméletlenül őszinte, kivéve ha beépülésről van szó, hiszen nyomozásai során szereti játszani a megvezethető, naiv alakokat, valójában brilliáns nyomozó.
Megjelenés
Erős harmincas, a határozottság benyomását keltő férfi, akinek nevetőráncai egykori vidám természetre utalnak, holott az a kemény pillantás, amellyel illet, elbizonytalaníthat bárkit. Korántsem a modern kor bájgúnárjaira emlékeztet, sokkal inkább a hetvences évek westerhőseit idézi az arca, sőt talán az egész külseje, erős, karakteres áll, nem szégyelt ráncok, míg ruházata olyan, akár ha Dumas regényeiből lépett volna elő, sokpántos felöltő, lovaglócsizma, vívókesztyű és az elmaradhatatlan tollas kalap. Hatásvadász módon sötét köpeny lobog mögötte, komor felleghajtóként. Hangszíne halk, szigorú. Ritkán szólal meg, inkább a tettek embere. Sötét szempárja állandóan jár, vesébe látóan fürkész mindenkit, képes akár egyetlen elejtett mondat után pisztolyt rántani, merthát ritkán él a mágia adta eszközzel, sokkal inkább bízik a fegyvereiben, amely a pisztoly mellett természetesen a mágikus rúnákkal díszitett rapír.
Életed fontosabb állomásai
Éles, szinte szúró fájdalom hasít a fejembe, mielőtt kinyitnám a szemem, sokadszorra. Halántékomon nedvesség csordul, vér vagy veríték, nem tudhatom, talán mindketten. Tükörbe sem kell néznem, hogy tudjam; ocsmányul festhetek. A banya hamarosan visszatér, hogy folytassa, amit elkezdett. Nehezem veszem a levegőt, torkomban gombóc, jelzi, hogy a levegő áporodott, saját izzadtságom bűze lepi be leendő sírhantomat. Csakis a lelkem sírja lesz, közölte, hogy fiatalos testemet másra szánja, miután végleg megtörtem. Karjaim a magasban, alig bírják már a testem súlyát. A kötél ugyan valódi, a csomó erős, amellyel a csörlőn átvetette, a vibráló rácsok nagyon is mágikusak. A kicsiny pincében ablak sincsen, nem kell félnem attól, hogy bárki meglássa meztelen testemet, noha megmentésmre is aligha sietnének. Hunyorogva forgatom a fejem, nyakamban ropogás, talán napok óta vagyok már itt, az asszony pusztán megnedvesíti az ajkamat, ne halljak szomjan idő előtt. A mágikus ostor nyomai is pusztán felszínesek, maradandó nyomot nem hagynak. Távoli sarokban fedem fel a táskát, a motyót, a ruházatot, fegyvereket, mik egyszer hozzám tartoztak, s ha tovább folytatódik az ördögi színjáték, sosem fogom őket érinteni.
Változik a kép, az indiai piacon állok, a megismerkedésünk napján. Körülöttem helyiek alkudoznak, valaki egy fejetlen csirkét üldöz. Az illatokat ugyan nem érzem, a kép sejlik elém, amely azóta belémégett; ahogyan megpillantottam. Népviseletet idéző kendő, a homlokán a pötty arra utal, még nem házas. Ahogy felemelkedik egy kosárnyi megszemlélt datolyát vizsgálva, összeakad a tekintetünk. Felszegett állal nem szakítja el a pillantását, nem jön zavarba. Különös, az indiai nők nem éppen arról híresek, hogy harcos amazonok lennének. Kemény tekintemet nem tudja hova tenni, pusztán elmosolyodik, belőlem is kiváltva a kényszeredett viszonzást. Nem azért jöttem, hogy szórakozzak, ám mikor eltűnik a tömegben, lábaim magamtól mozdulnak, már csak arra van esélyem, hogy utoljára lássam. Megérzi ezt, s a válla felett fordul még vissza, így alapozva meg azt, amit soha többé nem tudok eldobni, Leticia pont ezt a sötét szempárt örökölte.
Ismét a rácsok között, ahonnan a saját tudatomban már nem fogok kitörni. Ismerem már a mágiát, amelyet alkalmazni fog. Egyet tehetek. Számot vetek az életemmel. Felidézem azokat a barátokat, fegyvertársakat, akik előttem mentek el, s most én is követem őket. Ha minden igaz, ma már a pokolban vacsorázok velük. Nem éltem szent életet, s még csak istenben sem hiszek ahhoz, hogy tudjam, hogy majd valami jó helyre kerülök. A misztikus függöny, amely a pincét védi, továbbra is vibrál, mégsem értem, hogyan kerül ő, hiszen a banya nem nyitotta fel börtönöm kapuját. Ám összeroskadt testem mellett ott gugol a tünemény, hogy felemelje az arcomat. Kétség sem férhet hozzá, Adya az, halott szerelmem, feleségem. Hogy a saját meghasonlott elmém hozta most életre, vagy a boszorkány tényedése lenne ismét? Hogyan lehet ennyire valóságos, hogy az érintése bizsergető? Ahogyan a sötét szemekbe nézek, s meglátom magam bennük, ismét előtör belőlem az elnyomott emlék, ahogyan a vénasszony huga a hatalmába kerítette, sötét mágiájával örökös számüzetésbe zavarta lelkét, hogy elfoglalhassa a fiatal testet. Az ördögi teretmény ugyan megpróbálta elhitetni velem, hogy ő maga Adya, átláttam az álcán, s ahogyan lehajítottam a hídról, ezzel együtt a saját szívembe is tőrt döftem, mert tudtam, soha többé nem leszek a régi. Szerelmem halott, testét én magam pusztítottam el, ezért nem lehet hát valóságos. Mégis, a fülemig hatol az édes hang, ahogyan szólít: Philip, állj fel, és küzdj...
Tudom, hogy fájdalmas lesz, mégsincs választásom. Felemelkedem, és minden erőmet összeszedve elroppantom a csuklómat, hogy kihúzzam a gúzsból. Végighatol rajtam a hideg, éles érzet, volt már rosszabb is, főleg ha a lelkieket nézzük. Ráharapok a nyelvemre, hogy ne üvöltsek fel a kíntól, ha lehetőség lesz rá, egyszerű csontforrasztással vélhetően visszacsinálom, ám ezt még túl kéne élni. Érzem, amint a fagyos veríték végigcsorog a hátamon, ahogyan megfeszülök, és úgy intézem, mintha még meg lennék kötözve, csak már nincsen átvetve a kötél a felső, pulzáló rácson, az ép kezemet is bármikor kiránthatom már belőle. A pincét záró energiafal hirtelen eloszlik, én meg gyorsan összeroskadok, jön az öregasszony. Gúnyos félmosollyal szemlélné meg művét, ám én nem moccanok, továbbra is lekókad a fejem. Zavartan lép közelebb, hogy megvizsgáljon, nem adtam e be idő előtt a kulcsot. Ekkor csapok le rá. Erőt ad a gyűlölet, amiért tönkretett. Nem lesz is napkeltés, több órás varázspárbaj. Ráfonom ujjaimat a torkára, és pusztán másodpercnyi a habozás, amíg a szemébe mélyesztem a sajátomat, hogy aztán törjem ki a nyakát. A varázsketrec abban a pillanatban oszlik szét, ahogyan az energiazár sem jelenik meg ismét. A földre hajítom az öreglány hitvány testét, és pár pillanattal később már a kunyhón kívül vagyok. Remélem nem hármasikrek voltak. Leticiát mindenesetre távol küldöm magamtól, ezzel is őt óvom. S most? Az utóbbi időben Caramel többször is aggályát fejezte ki, amiért a Roxfortban megszaporodtak a sötét elemek. Talán érdemes volna elfogadnom a felkérését?
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Philip Samuels 2014-12-27, 13:08
Az öröm tripla. Egyrészt örülök, hogy hoztál egy karit csak azért, hogy minél többet játszhassunk, s ezért nagy köszönet! Másrészt örülök, hogy végre érkezett olyan karakter is, aki az egykori és jelenlegi sötét mágusokra vadászik, de mégsem auror. Valahogy ettől veszélyesebb, mert bár Caramel kérte fel erre, mégis olyan, mintha nem a Minisztérium embere lenne Philip, az aurorság intézményén kívül szabadúszóként jön el leszámolni a gonoszokkal Harmadrészt meg azért örülök, mert megengedted, hogy én fogadjalak el Külön tetszik a PB, meg ahogy azt már korábban kifejtettem neked, hogy nem az idegesítő, tenyérbe mászó képei közül választottál A történet meg... Remélem, a gonosz boszorkányoknak és varázslóknak tényleg nincsen szívük, ahogy azt rebesgetik, mert nem fair dolog ilyen megható történettel elvonni a figyelmüket és meglágyítani őket Foglalni már foglaltál, úgyhogy gyere csak játszani *Nyom a homlokra egy nagy piros ELFOGADVA pecsétet.*
Harmadrészt meg azért örülök, mert megengedted, hogy én fogadjalak el 
