2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Néhány diák (köztük egyemisták is) személyes, kézzel írott levelet kap Dumbledore igazgatótól, hogy kisorsolták őket. Az idős varázslót mindig is jókedélyű embernek ismerték, most egy játékra invitálja őket. A tanári kar segítségével egy játékot épített fel, amelynek célja a szórakoztatáson túl természetesen a tanulás. Hőseink teljesen kontrollált körülmények között egy álarcosbálra lesznek hivatalosak, ahol furcsa, Dumbledore szerint véres események veszik kezdetüket. Ami fontos, hogy mindez csupán a mágia szüleménye, minden ami ott történik, nem lesz rájuk valóban hatással, nem árthatnak másoknak igazából, és ők maguk sem szenvednek majd kárt. Ha netán elbuknának végül, akkor sincsen semmi probléma, fogják fel érdekes éjszakának. Egyenlőre várakozzanak ünnepi ruházatban, pálcával a nagyterem előtt, majd McGalagony professzor érkezik, és hoz számukra zsupszkulcsot, hogy elindulhassank a célállomásra.
//Nos tehát a kezdő hsz értelemszerűen azoknak, akik az én mesémbe jönnek. ^^ A résztvevők az elosztás alapján: Madison Kyle Keith Jack Hermione Lily Cameron Jenine Evangeline Jövő hét pénteken teszem be majd a következő hsz-t. Sorrend nincs, értelemszerűen inkább csak azok között, akik valakivel amúgy egy helyen, "csapatban" vannak, de ha valaki előtted van és nem ír, akkor vagy rugdosd meg, vagy hagyd ki, én tuti nem fogok tíz ember körmére nézni folyamatosan. Pénteken írok, ha kimaradtál a körből, a következőben írj maximum.
Fontos: -Ha kérdésetek van, akkor csak bátran üzizzetek, de lehetőség szerint ne minden apróságról. Igyekszem azt láttatni veletek, amit tényleg látnotok kell, ha nagyon muszáj, kiegészhetítek a saját fantáziátokkal, ha muszáj. - Mondanom sem a mesélő szava szent. Sajnálom, de itt nincsen demokrácia. Feltételes módban írtattok, az esetleges nem játékos karaktereket én irányítom, mint ahogyan a rajtatok kívül álló eseménykeet, szükség esetén titeket is. Kéretik ezt elfogadni, és sértődés nélkül kezelni. Cél a szórakozás, nem a szabályok betű szerinti betartása! Ha úgy alakul, akkor bele is nyúlhatok a rendszerbe, ezt ne feledjétek. Jó játékot!
Draco//
Szerző
Üzenet
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-28, 20:47
Hőseink egyenlőre felfelé sodródnak az árral, és a szőke csajszi is rongyol velük, a többi vendég valahol eltűnt a folyosókon. A csajszi riadtan bólogat, és elő is veszi a pálcát, Jack mellé sorol be, ha már flört nem lesz, legalább a magas srác védje meg. Ajtók és lépcsők sokasága, de nagyon kérdés, hogy vajon melyik hova vezet, és milyen célból. (Caroline) Madison benyit az egyik ajtón, egyből megrezzen a kifelé áradó durva forróságtól, tényleg valami láva lehet bent. Nagyon vékony párkány van csak a szobában, ha lenéznek, mintha egy tűzhányó kürtőjére tekintetének le. Ha leesnek, akkor egyértelműen végük. A szobácska amúgy teljesen üres, ám a másik falon egy alagút folytatódik. Hogyan tudnak oda átjutni? Egy kviddicsseprű lebeg az ő oldalukon. Keith érzi, hogy az ujjain mintha valami furcsa zöldes lé húzódna rajtuk, és egyenesen terjed felfelé az alkarján. Viszkető érzés.. Jack még egy ennél is elmebetegebb helyszínt talál. Szó szerint. Amikor benyit, akkor egy csupa bolondokkal teli terembe jut, sírás és nevetés üti meg a fülüket, olyan mintha egy őrültekházát látna. Két "ápolt" éppen tép szét egy harmadikat. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál fogva szakítják. A másik oldalon egy kétszárnyú ajtó, de vajon át lehet vágni az őrültek között?
[B csapat]
A másik társaság tehát lefelé kénytelen indulni. A folyosón lefelé Jenine véres lábnyomokat pillant meg, pár lépéssel arébb pedig egy kislányt, aki nekik egyenlőre háttal van, de halja őket, így gyorsan visszanéz a válla felett. Mosolya ördögi, szemében különön fény táncol. A kezét nyújtja Jenine felé. - A mamám lent van a sötétben... lejössz velem? - Kérdezi, és egy lefelé vezető lépcsőt céloz meg, ám megtorpan, várja a lányt egyértelműen. Nem sokkal mögöttük feltűnik egy vendég, szőke, jóképű, úgy tűnik, mintha véletlenül keveredett volna ő is ide. Vagy mégsem? Arca kezd megnyúlni, ruhái szakadnak le róla, egyértelműen valami alakváltás veszi kezdetét. Megállnak nézelődni? Hermione a nagy bukdácsolásban egy apró dobozt talál a földön, már csak az a kérdés, hogy mi van benne. Külseje piros bársony, amolyan eljegyzési gyűrű tartó formája van. A folyosón számos szoba, az egyik mögül velőtrázó sikoly hallatszik, majd kárörvendő nevetés...
Lily S. Caster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-28, 20:16
Szól a zene, körülöttünk egy seregnyi vendég táncol, jó a hangulat. Hermione is a táncparkettre lépett egy - számomra - idegen férfi társaságában. Úgy látszik a vendégek közül úgy látszik senki nem aggódik, de engem mégis valami rossz érzés kerülget. Lehet, hogy a korábbi magyarázat nélkül maradt seb, a rengeteg idegen ember de az is lehet, hogy valami teljesen más miatt. Az étvágyam már rég elillant, viszont a tánchoz sincs hangulatom, így a vendégeket fürkészem, hátha rájönnék, hogy mi történik körülöttünk. Ezzel ugyan nem sokra jutok, ám hamarosan feltűnik egy idősödő úriember, akit a szavaiból és a kinézetéből a házigazdának tippelek. Amikor a nyaka alatt kezd valami mozgolódni először csak hunyorítva próbálok rájönni, hogy mit látok, mert igencsak valószínűtlennek tűnt, ám a mikor szétfröccsen a vére ösztönösen összerándulok, és egy elfojtott sikkantást is hallatok. Amint megindul az őrület és az emberek össze-vissza kezdenek rohangálni én ösztönösen Cameron karja után nyúlok, majd olyan szorosan szorítom, hogy már alig érzem az ujjaimat - még mindig inkább ez, mint, hogy elveszítsük egymást. Ahogy ide-oda sodródunk Hermioneval, egy fölöttem járó másik Griffendéles lánnyal, egy Hugrabugossal és Hermione táncpartnerével együtt egy sötét pinceszerű folyosóra kerülünk. Hálás vagyok, hogy velük kerültem össze, egyrészt mert a Griffendélesekben jobban megbízom, mint a többi ház tagjaiban - van összetartás a házban - a bátyámtól pedig nem szívesen szakadnék el egy ilyen játékban - vagy egyáltalán bármilyenben. Én is fényt gyújtok a pálcám végén, így egy kicsit jobban körül tudunk nézni. - Megvagyok. Csak a lábamat taposták el egy kicsit. - felelek Harmione-nak, és megint rájövök, hogy ilyen jól választottam cipőt. Egy tűsarkúnak már kifordult volna a sarka, de a bokám biztos kiment volna benne. - Van más választásunk? Mégsem állhatunk itt egész éjjel. És ha már belekerültünk ebbe a játékba én komolyan akarom venni. A kérdés már csak az merre? - intek végig az ajtókkal és lépcsőkkel telezsúfolt folyosón. Erre mondják, hogy a bőség zavara? Hát én köszönöm, de kibírnám nélküle...
- Felkérhetlek egy táncra, de utána már tényleg dobja fel valaki a bakancsot! – mosolygok rá Hermione-ra. Na igen, azért jöttem ide, hogy szórakozzak egyet, és arról volt szó, hogy véres események lesznek, szóval remélem minél előbb belecsapunk a lecsóba, mert táncolni a bálon is tudok majd Andie-vel, hacsak nem tiltott az is a számára - Aha…oké, köszi. – bólintok egyet mosolyogva Hermione felé, mert aztán most tényleg jól jött a segítsége, simán képes lettem volna elájulni itt a székemben, ha nem segít, mert én nem látok semmit sem, se vért, se sebet, de ha rajtam kívül ennyi ember észrevette, akkor minden bizonnyal nem ostobasság. . – De úgy látszik azt a táncot most buktad, megjött a herceged. – mondom mielőtt elmenne táncolni Hermione azzal a fickóval én pedig egy nagyot sóhajtva dőlök hátra a székembe, mikor kiszúrom a szőke csajt, aki engem néz. Nem állok fel, hogy odamenjek inkább csak viszonzom a pillantását mosolyogva. Nem is igazán figyelek arra oda, hogy ki mit csinál, el vannak, beszélgetnek és talán néhányuk el is ment táncolni, én inkább csak iszom az italom és szemezgetek a szőke lánnyal, akit próbálok felidézni, de nem igazán megy, szóval… talán nem ide jár, vagy én nem találkoztam még vele soha, esetleg Dumbledore professzor pajzán képzeletének a szülöttje…. kitudja? Akkor szentelem csak a figyelmemet az itt történő dolgoknak, mikor megszólal az az öregfickó, de… szegény nem igazán tud sokat beszélni, mert a következő pillanatokban már zuhan is egy jó nagyot, amire azért sikerül elégé elképedt arcot vágnom. – Azta rohadt… ez biztos nem volt valami kellemes. – bár aligha érezte, ha valakinek elvágják a torkát az már nem igazán fog azzal törődni, hogy az esésbe, vagy a vágásba fog-e belehalni. De persze senki sem képes úgy kezelni a helyzetet, ahogy talán kéne, szóval a fejetlenségben sikerül jól összezavarodnom, a tömeg ide-oda sodor, míg végül ki nem kötök Maddie és Keith mellett, és… mit keres itt ez a csaj? – De még milyen morbid… gyakrabban kéne ezt csinálnunk. – nem is igazán foglalkozom a szőke lánnyal, próbáljon ne meghalni és kész, gondolom ez a számára is elég érthető, nem? – Mi van, félsz egyedül? – mosolygok rá a Mardekáros srácra, aki úgy szorongatja Maddie kezét, mintha tőle függne az élete. Megmondták, ez nem a valóság, szóval az a fickó sem halt meg igazából, talán még csak nem is létezett soha, kitudja? – Kapd elő a pálcád és próbálj ne meghalni, oké? – nézek rá a szőke lányra egy kedvesebb mosoly kíséretében, és máris a kezem ügyébe kerül a pálcám, és megindulok előre, ha kell, akkor leszek én első is, valakinek meg kell indulnia. –Srácok, kukkantsunk be ide előbb! – bökök a fejemmel a jobbomon lévő ajtóra. Kíváncsi vagyok, és… nem véletlen van tele a folyosó ajtókkal, igaz? Vajon mi van mögöttük? Ha egyetértenek, ha nem, én mindenképpen benyitok, szóval… reméljük nem valami Pandora szelencéje féle dolog lapul az ajtó mögött.
Hermione.Granger2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-28, 08:44
Ahogy sejtettem, a varázslat működik, nincs semmilyen blokkoló vagy épp kifordító hatás. Így a vérzés elcsitul és kötés fonódik a csuklómra. Ezek után persze készségesen segítek Evangeline-nek, és bárkinek, aki felém nyújtja a karját. És bár várom a következő próbát, az még nem érkezik, legalább is nem úgy, ahogy gondoltam volna. Idegen férfi lép hozzám, karját nyújtva egyértelműen táncba hív. És bár elsőre nemet mondanék, végül is, ki tudja, mire számíthatunk még a professzortól, végül mégis felállok, elfogadva a hívást. Én akartam táncolni, hát legyen. Azon azért kissé meglepődök, hogy a férfi hozzám se szól, noha ismeretlenek között is szokás ilyenkor szót váltani, ha más nem, legalább megérdeklődhetné, miért van bekötve a csuklóm. Vagy ő sem látja? De ha a sebet nem is, a kötést már láthatná... És már épp szóra nyitnám a szám, ha már táncolni hívott legalább beszélgessünk is, hátha tőle megtudom, hol is vagyunk, mikor megszakad a zene és egy idősebb úr lép a pódiumra. Először azt hiszem, Dumbledore az, talán a feladatot vagy a szabályokat kívánja kihirdetni, ám ahogy oda is fordulok látom, egy teljesen idegen, talán a porondmester. De nem ér végére mondandójának, meglepetten hökkenek hátra, ahogy torka felhasad, és vér fröccsen a padlóra. Fogalmam sincs, mi csinálja ezt, de hogy nem jó az biztos. Azonnal kapok is pálcám után, fejemben sorjázik a rengeteg védekező bűbáj, ám használni nem tudom őket, a megriadó tömeg akaratlan is magával sodor, visz, én pedig nem merek a tömegbe "lőni". Hát visszafogom a hevem és hagyom magam sodortatni, idővel már a magam szándékából megyek, el-elkapva egy-két társam alakját, míg végül egy pincefolyosónak tűnő helyen csillapszunk meg. Elsőként azt a lányt szúrom ki, aki késve érkezett asztalunkhoz, mikor engem már táncba invitálnak. Aztán feltűnik az általam bekötözött Evangeline, Lily és a bús képű mardekárosok egyike. - Lumos! - csiholok némi fényt a pálcámmal, hogy jobban körültekinthessünk, majd társaim felé furakszom, kissé hátrább hagyva néma táncpartnerem. - Jól vagytok? - mérek végig mindenkit, hogy ha szükség lenne, hát újfent kötést varázsoljunk, aztán már a helyre irányítom a tekintetem. - Valami azt súgja, szándékos volt a hisztéria, hogy szétszakítsanak minket. És talán ide se véletlen kerültünk. Továbbmegyünk? - teszem fel az általam lehetségesnek vélt választások egyikét. Vissza nem mehetünk az tuti, nem szórakoztatásból lett megjátszva az a röpke horrorjelenet.
Jenine E. Mahard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-22, 22:14
//B társaság // Nyilván nem jelenthetem ki, hogy számítottam erre, de őszintén szólva megkönnyebbültem, miután kibontottam a levelet. Elég sok balhéban volt már benne a kezem ahhoz, hogy némileg tartsak egy személyesen hozzám fűzött, Dumbledore által írt levéltől, így már annak is örültem, hogy nem az elbocsátásomat írta be. Azért ne tagadjuk le, hogy mint minden lányban (persze vannak, akik letagadják), bennem is megmozdít valamit egy bál híre, így hát nem csoda, ha rendesen fel akartam készülni rá. Megvettem a fehér, aranydíszítésekkel cicomázott álarcot, egy kellemesen tapadós, fehér vászonruhát, és egy finom vajszínes árnyalatú magassarkút. Az sem érdekel, ha az egész Roxforton végig kell tipegnem benne, akkor sem fogok félig kiöltözni. Nagyjából fél perccel az eredeti érkezés időpontja előtt ébredek fel, nyúzott arccal, összeziláltan kunkorodó frizurával, és természetesen a taláromban. Halkan felsóhajtok, veszek egy gyors zuhanyt, és nekiállok magamra erőltetni a ruhát, tincsenként kivasalni a hajamat, megcsinálni a sminkemet, befejezni a frizurámat, majd felpakolni néhány kiegészítő ékszert, magamra fújom a kedvenc parfümömet. Nem mintha érdekelne, hogy milyennek látnak majd, elvégre akkor is szép vagyok, ha nem cicomázom ki magamat. Egyszerűen magamért csinálom, mert imádom, hogy végre kiöltözhetek. Magamra kapom a magassarkúmat, még pár utolsó simítással ellenőrzöm a külsőmet, és már indulhatok is. Csak éppen húsz perce ott kéne lennem. Ha már maga a diri hívott meg, talán elnézi nekem a késést, mégiscsak jobb, mintha slamposan jelennék meg. Mindenféle sietség nélkül lépegetek a lépcsőkön, mintha egy lélek sem járna itt, minden csendes, és kissé hátborzongató is, csupán a lépteim kopogása visszhangzik. Persze nem mintha azért kerültem volna a Griffendélbe, mert ilyesmiktől olyan könnyedén megrettennék. Mire odaérek, már senki sem várakozik a nagyterem előtt, nem is lep meg, elvégre már rég elkezdődött a bál. Egyáltalán nem zavar, elvégre így legalább emlékezetes lesz a belépőm, mindig az marad meg a legjobban, aki utoljára érkezik. Hagyom, hogy átvizsgáljanak, bár kissé azért idegesítő, nem mintha nem tudnák, hogy kit várnak. Mióta én kommentálom a Kviddics meccseket, szinte az egész suli ismer, és bár ez nincs kifejezetten ellenemre, néha azért lehetne igazi hasznom is belőle. Kihasználom, hogy van némi tapasztalatom a nőies mozgásban, és finom léptekkel célzom meg az egyik üresen maradt széket. Ajkaim vékony mosolyra húzódnak, ha bárkiével is találkozik a tekintetem, de ahogy kiszúrom Cameront, lenéző pillantást vetek felé, magamban szitkozódva, amiért ennyire jól néz ki. Persze tudom, hogy nem Leo, elég egyetlen másodperc, már a kisugárzása is egészen más, mégis, ugyanaz az arc, ugyanaz a test, és az a tekintet... elönt a forróság, de megszokottan viselem az álarcot, noha kivételesen egy valódi is meglapul nálam. Legszívesebben most azonnal felraknám, hogy elrejthessem mögé a zavartságomat, de semmiképp sem hagynám Cameront győzni. Viszonzom gúnyos mosolyát, egyáltalán nem zavar, hogy megszokott undorát mutatja felém. Nem mintha kedvelném az elkényeztetett, öntelt és unott énjét... csak a külsejét. De azt nagyon. Még a lélegzetemet is visszafojtom, hogy ne áruljam el magam, de szerencsére egy ilyen ruhában nehéz volna észrevenni, hogy az érzelmeimet leplezem, a visszafogottság is csak a nőiesség kiemelésének tűnhet, és nem is fogom hagyni, hogy másként értelmezzék. -Te vagy az utolsó ember, akire számítottam volna. Még mindig nem igazán értem, hogy működik ez az átcserélődés dolog, de nem is sugározhatnám jobban, hogy Leo társaságára vágyom. Bár, tudom, hogy nem fogja érdekelni. Ha elég volna megütnöm, talán megtenném, még ha fájna is, hogy ártanom kell Leo testének. Ezt egyszerűen nem lehet megszokni... Ez pont egy megfelelő alkalom arra, hogy kiderítsem, hogyan is hozhatom elő belőle az igazi szépfiút. Csakhogy nemigen akad időm rá. Alighogy megjelenek, egy különös férfi kezd a beszédébe és hát... igen csúnyán végzi. Azért ilyesmit nem néztem volna ki Dumbledoreból, de az öreg mindig rejteget meglepetéseket. Egy dohos pincében találom magamat, rengeteg ajtóval meg lépcsővel. Még jó, hogy magassarkúban jöttem lépcsőzni. Éljen. Mintha még a társaság is megfeleződött volna, de azért a lényeges fele jelen van. Előpüfölöm Leot és még jól is fogok szórakozni.
A hozzászólást Jenine E. Mahard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-12-05, 17:33-kor.
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-22, 16:31
[A csoport]
Eszem ágában sincs koslatni a szőke csajszi után. Nem vagyok valami elcseszett hősszerelmes akit kikosaraz a nagy Ő és mégse képes felfogni, hogy kampó, ennyi volt. Ha ezer szúrós tövis bokorral is szurkáltak volna akkor se jelentkeztem volna önként erre a marhaságra, még úgy se ha tudom, hogy Madison is részt vesz rajta. Bár tény, hogy azok utána amit ez Jack vagy Joe vagy ki a fene mondott kicsit már jobban örülök annak, hogy itt vagyok, elfogadom, lehet tényleg lesznek sérültek, megrendezett halálesetek és a többi, Jobb ha itt vagyok és figyelek a Csibémre. Amilyen ügyetlen az elsők között lenne akiket a gyengélkedőre szállítanak. Márpedig aligha fogom én azt hagyni. Mogorva arckifejezésén jót derülök, még sose láttam vidámnak, önfeledtnek, mondjuk az én társaságomban ilyesmit nem igazán lehet tapasztalni. Jack-en tartom a szemem, nem vagyok én griffendél gyűlölő, dehogy, viszont a szöszivel ne ápoljon jó viszonyt. Beterelnek minket egy tágas terembe ahol egy asztal vár minket, helyet foglalok Madison mellett, naná, hogy nem messzebb. A vérző csuklón nem lepődöm meg, elvileg ez egy olyan bál ahol bármi megtörténhet, persze a szöszihez fordulok segítségért vagy jobban mondva egy kötésért. Látom, hogy nem sok kedve van segíteni, talán még az elvérzésemet is végig nézné, de aztán rászánja magát amire csak egy farkas vigyort kap ajándékba. A többiek is megoldották a vérzés kérdést, ez már aztán tömeges havi baj. Az idősebb fickó megjelenése egyáltalán nem izgat mindaddig míg el nem kezd vérezni ahol csak tud és előre nem bucskázik és fest be mindent vérvörösre, nem mondom, szeretem ezt a színt, de most valahogy undorít. Mindenki hisztériásan ugrik fel és rohan mindenfele, Madison még az előbb velem volt és azonnal keresni kezdem, de Ő előbb talál meg és ragadja meg a kezem, megnyugszom, hogy nem tűnt el valami kínzókamrában. Megszorítom a kezét, hogy biztos legyek benne nem fog eltűnni. Mogorván tekintek végig a hozzánk verődött két személyen. Jack fusztrál a másik csaj meg, nos Ő nem érdekel. -Madison maradj mellettem, megnézem találunk-e valamit, ha itt fogunk ácsorogni még a por is belep minket, menjünk. - Nem engedem el Madison kezét, eszemben sincs, ha ellenkezik hát tegye, erősebb vagyok és elszántabb.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-21, 21:11
Keith szavaira csak elhúzom a számat. Oké, nem miattam van itt, de attól még úgy érzem, mintha tényleg folyamatosan a nyomomban járna. Ez már komolyan nem lehet puszta véletlen, vagy én nem tudom, de a végén még úgy döntök, hogy nem jövök. Ha nem lenne pár értelmes arc, akkor tuti, hogy lelépnék egyszerűen, mert túl sok az idegesítő Mardekárosok száma jelenleg pár négyzetméteren, és nem biztos, hogy ezt bírni fogom majd idegileg. Inkább Jackre pillantok és elmosolyodom. - Végül is igen, de azért remélem, hogy nem lesz ilyesmire szükség. - az a baj, hogy a sérülések nem valami játék dolgok. Én már láttam eleget, ezért nem tudom a dolgot csak úgy vicces szórakozásként kezelni, valahogy nem megy. Lehet, hogy velem van a baj és túl komolyan kezelek mindent, de nem hiszem, az ember ne játsszon veszélyes dolgokkal, ezt az igazgató se tudom, hogy mégis hogyan gondolta. A polkás megjegyzésre csak a vállamat rántom meg. Nem vagyok én annyira profi táncos, hogy tudjam milyen zene micsoda, elhiszem neki, hogy ez polka. A vérzést viszont kiszúrom, amint látom a legtöbben és bár őszintén nem sok kedven van hozzá, de mégis csak úgy döntök, hogy segítek a kiállhatatlan Mardekárosnak, jó, hogy addig legalább Cameron pillantását nem látom, mert komolyan közel lennék a felpattanáshoz és a távozáshoz még a végén. - Add a kezed! - oké, lehetnék kedvesebb, de nem megy sajnos. Elhívott a bálba, oké, de azt is csak azért, mert nem volt más választásom, nem mondhattam nevet, de ettől még nem vagyunk jóban. Bekenem az ő kezét is, amire a sérülés lassan visszahúzódik, összeforr. Már fordulnék Jackhez, de Hermi megoldja, biccentek neki egy elismerőt, de hát róla sokan tudják, hogy eléggé univerzális varázslatok terén. Mondjuk ezek után már alap, hogy eszem ágában sincs inni, vagy enni, mert ki tudja, hogy mi van az asztalon látható vackokban. Maradok a helyemen, ha csak valaki nem vesz rá, hogy táncoljak, de azért Keithnek nehéz dolga lenne. Felfelé pillantok a beszédet hallgatva, akkor kapom csak a szám elé a kezemet, amikor tudatosul bennem, hogy mi történik, így tompítom csak kicsit a sikítást. Oké véres... de ennyire? - Jesszus... jesszus! - ha még vért is kaptam valahova magamra, akkor meg aztán tuti, hogy kiborító. Jó láttam már el sérülteket, de ez... a pasas szétfröccsent szinte. Persze azért itt már végszükség esetén én is felállok, és jön a tömeg, meg a pánik és szó szerint csak sodródom. Nem is tudom, hogy mi késztet rá, hogy megragadjam Keith kezét. Talán meg a rossz dolgok közül még mindig ő a kevésbé rossz? Aztán már a folyosón találom magunkat Jackkel egyetemben, meg a riadt szöszivel. Nagy levegőt veszek és kifújom párszor, majd végül a riadt csajhoz lépdelek. - Nyugalom, nem lesz baj, ez csak... valami hülye, morbid játék. - talán ő is csak valami szereplő, nem lehet tudni, de talán az is a feladatuk, hogy segítsük a riadt szereplőket. - Hát akkor azt hiszem... előre igaz? - pillantok a srácokra és ha nagyon kell, akkor a csajt is támogatom én készséggel, de a pálca már a kezembe kerül. Parás a hely na, az ember legyen felkészülve, ha valakinek a képébe kell varázsolni egy Stuport. Irány felfelé, vagy a srácok megnéznének egy ajtót?
Jack tekinete megakad egy kis szőkén, aki viszonzza a tekintetét, de még nem lép, csak szemezget. Herminonéhez odalép egy magas sötéthajú idegen, és meghajolva a kezét nyújtja, igenlő válasz esetén már viszi is táncolni. A polkát most bécsikeringő váltja fel (abból viszont fura módon egy rockos változat), a srác igen erőskezűen vezet, de jól is táncol, Hermi sebeit nem is veszi észre. A diákok sikeresen ellátják a sebeket, a varázslataik nyomán nyom nélkül behegednek, és nem lehet tudni, hogy ki miért látta, vagy ki nem, de a rosszullét továbbra is mindenkire jellemző. Egyértelműen érezhetik, hogy itt valami nem stimmel. Hiába mondta Dumbledore, hogy ne aggódjanak, ez egy megrendezett dolog, Feltűnik, hogy az ültetőkártyákon ha nem is teljes vendéglista, de ők kilencen fel vannak sorolva. Az is kiderül, hogy nincsenek Hollóhátasok. Egy sem! Mintha a sorsolást valaki manipulálta volna, mint ahogyan a helyszínt is. Egy Hollóhátas talán rájött volna, hogy hol vannak, és miért. Valami itt félresiklott, és korántsem biztos, hogy a zsupszkulcs oda vezetett, ahova tervezték. Egy magaslati erkélyen egy öregúr jelenik meg, kezében pezsgős pohár. - Kedves vendégeim. Köszönöm, hogy eljöttetek. Az ok, amiért elhívtalak ma titeket... - Nem tudja elmondani az indokot, mert mintha a nyaka környékén mozogna belül valami, és egész egyszerűen kispriccel a vér, nem kicsit beterítve több vendéget is. A fickó még hörög keveset, a torkából pedig mintha egy fűrészfogas penge türemkedne ki. Gonosz varázslat...! Az illető imbolyog, először a poharat ejti el, majd átesik a korláton, és valahol középre zuhan. Döbbent csend, még a zenekar is elhallgat, majd pánik. Mindenki mint a barom elkezd hisztérikusan menekülni, fellökve még asztalokat is, arébbsodorva a diákokat. Elszakadnak egymástól, mert a tömeg különböző folyosókon át menekül. Az egyik brigádba Madison, Keith, és Jack kerül, és egy olyan folyosón vannak, ami felfelé vezet, rengeteg ajtó, lépcső. A közelben ott van Jack szőke csajszija is, igen riadt tekintetet vág. A másikba Cameron, Lily, Evangline, Hermione (és a magas feketehajú fickó). Ők egy pincefolyosóra kerültek, itt is ajtók, lépcsők...
//Kérném, hogy majd kapcsos zárójelbe írjátok majd a hsz elején, hogy hol vagytok, pl [A helyszín] az első csapatnak, és B a másodiknak, köszi!//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-20, 23:39
Mindenkinek széles mosollyal köszönök, teljesen mindegy, melyik házból való, ismerős nincs köztük, bár a gyengélkedőn gyakornokoskodó lányt láttam már ott párszor, ritkán én is besegítek, de beszélgetni még nem volt igazán alkalmunk. Nehéz is lenne „munka” közben, legalábbis én olyan vagyok, aki komolyan veszi a feladatait, és nem csacsogok nagy vidáman helyette. Fura, hogy nincs Hollóhátas, de sebaj, Hermione úgyis mindenkinél okosabb, ez köztudott, úgyhogy van, ki pótolja az eszesek hiányát. Örülnék, ha mondjuk Anne is itt lenne, vagy úgy bárki, akit egy kicsit is jobban ismerek, de úgy tűnik, ez most nem erről szól. Nem baj, amolyan karácsonyi bál előtti próbának veszem. Azért az valami roppant mód nevetséges, hogy polka szól, időugrás nem szerepelt a tervben emlékeim szerint, nem mintha lehetségesnek tartanám, bár, a mi világunkban mi nem az? Mindenesetre azt hiszem, táncolni ma este nem fogok, bármennyire is reménykedtem egy kicsit benne. A kastélyt azonban szemrevételezem, keresem, mi az, ami furcsa, hiszen a levél szerint nem egy szokványos álarcosbálról van szó. Nem zavar, hogy azonosítanak, vagy mi a szöszt csinálnak, tisztára olyan, mint egy repülőtéren, no de ez legyen a legnagyobb problémánk ma, úgysem így lesz. Hamarjában megkeresem a nevem, valahol középtájt lelem meg, Hermione-val szemben, aminek valahol örülök, ő olyan ismert arc féle a suliban.
Az édeskés illatot egyébként egészen kellemesnek találom, de nem tudom eldönteni, mi lehet, mindenesetre, szerintem nem étel, elvégre a desszertnek a vacsora végén van az ideje, nemde? Mindenesetre hamar elfelejtem a dolgot, mert megérkezik az előétel, aminek neki is látok. Én magam nem észlelem, hogy nincs rendben valami, bár a mozgolódást azért látom, de egész egyszerűen nem értem. Aztán a beszédfoszlányok elég hamar világossá teszik a dolgot, és választ is adnak arra, hogy miért szédülök, és érzem úgy, hogy túlságosan vonzó az asztal kemény lapja. Végül én is Hermione felé nyújtom mindkét kezem, mert gőzöm sincs, melyik az, amelyik vérzik. - Én örülnék némi segítségnek, mert fogalmam sincs, mi az, amit meg kéne gyógyítanom. Így kicsit nehéz, és bár megoldanám magamtól is könnyűszerrel, de nem olyan egyszerű ez, ha nem látjuk, amit orvosolni szeretnénk. Ha kapok segítséget, akkor némileg megkönnyebbülten húzom vissza a kezeimet, és zavartan dörzsölgetem mindkét csuklómat. - Na most akkor ez hogy is van? Mi alapján látja valaki, vagy nem látja a sebet? Talán valami bűbáj? Bár akkor sem értem, mi alapján szelektál. Így első ránézésre csak Jack és én nem vettük észre, ami engem azért meglehetősen nyugtalanít.
Cameron Caster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-20, 10:49
Lily lelkes mint mindig amitől szinte kiráz a hideg. Mindenki izgatott, a falra tudnék mászni ettől a légkörtől. Végül rezzenéstelen arccal követem a többieket az átvizsgálóponthoz, feleslegesnek tartom ugyan de természetesen nem ellenkezek. Miután bebocsájtást nyerünk a díszes bálterembe az asztalunkhoz tessékelnek bennünket. Rezzenéstelen arccal konstatálom, hogy bizony Lily és Hermione kártyája közé helyezték az enyémet. Miután helyet foglalok tekintetemmel végigpásztázok az asztalra helyezett különféle étkeken, a polka cseppet sem zavar régen a szüleink is ilyet hallgattak úgyhogy volt időm hozzászokni. Egyébként is áldásosabb mintha egy-két modernkori remek szólna, sajnos a varázsvilág zenei ízlése is egészen elkorcsosodott mostanában. Akárcsak a felhozatal, egyre több sárvérűt fogadunk magunk közé... undorító. Túlságosan elgondolkodom ahhoz, hogy észrevegyem a körülöttem lévők nyüzsgését. Lily csilingelő hangja ébreszt fel az álmodozásból, a számat húzva ugyan de odanyújtom a kezemet, hogy aprócska tenyerébe véve... kötés? Kötést varázsol rá? Szóval szó szerint gondolták ezt a véres témát? Ettől féloldalas mosoly szökik ajkaimra. Nem ijedek meg a vértől, túl sokszor láttam már. Kezdve Leo megállíthatatlan extremitás és sportmániájával azzal, hogy ő neki mindig mindent ki kell próbálnia és mindenhová fel vagy be kell másznia. Persze az esetek felében a gyengélkedőn köt ki amilyen figyelmetlen és szeleburdi. Aztán ott vannak még ugye azok a bizonyos dührohamok. Egyszóval ez a csuklósérülésecske egészen napi szintű dolog. Miután a lány végzett elhúzom a kezem és az asztallapra könyökölve összefűzöm tintával díszített ujjaimat. Vajon mi lehetett ezzel a cél? Pánikot akartak kelteni vagy csak tesztelték a tudásunkat? Talán nem is akkora baj, hogy eljöttem még jól is szórakozhatok. Körbepillantok az asztalnál ülőkön, az egyik mardekáros arcon akad meg a szemem. Láttam már őt, egyidős velem és a neve Keith. Úgy meresztgeti a szemeit a gyengélkedős szöszire kész csoda, hogy nem esnek ki a helyéről a szemgolyói. Mikor rám pillant felvonom a szemöldökeim, ajkaimon féloldalas lenéző mosoly játszik. Sötétkék szemeim szintén arról árulkodnak, hogy alantasnak tartom amit művel - nem a házunkhoz méltó viselkedés. Lihegni egy Hugrabugos sárvérű után, nagyon méltóságteljes.
Hermione üdvözlését mosolyogva viszonozom, majd az új érkező felé fordulok, aki nem kis meglepetésemre a saját bátyám. Cameron egyenesen mellém áll, én pedig meglepődve nézek fel rá, hiszen oké, hogy sorsolás, meg minden a szerencsén múlott, de... biztos ez? Elvégre arra azért nagyon kicsit az esély, hogy minden beavatkozás nélkül egy testvérpárt sorsoljanak ki nem? De mindegy is, hiszen nincs okom panaszkodni a társaság láttán, sőt, egész jó kedvem lett - még ahhoz képest is, ami korábban volt. Persze ha egymás ellen kell lennünk az egy másik történet, de egyenlőre erről szó sincs. Hermione-ban, mint céhtársban alapból megbízom, Cameron meg... a bátyám. Kell ennél jobb indok? Már épp megszólalnék mikor kitárulnak a Nagyterem ajtajai, mi pedig egyszerre indulunk befelé. Mielőtt belépnénk egy egyszerű azonosításon veszünk részt, amire nem tudom, hogy mi szükség, hiszen ha többen lennénk az látszana, azt meg nem hiszem, hogy valaki ki akarná ezt hagyni. Ha meg igen, akkor ízlések és pofonok. Ez a mondat igen találónak tűnik a zeneválasztásra is. Az épület régies, szinte múltbeli hatását az évek alatt már sikerült megszoknom, de a polka azért egy kicsit mellbe vág. Nem mondom, hogy bajom lenne vele, vagy ilyesmi, de azért egy kicsit újabb muzsikát is választhattak volna aláfestőzenének. Bár még ez is jelenthet valamit a játékon belül. Sajnos ezen egyenlőre hiába agyalok, így a teremben felállított asztalhoz lépek, és Cameron mellett nyomban helyet is foglalok. A különleges zene megteremti a hangulatot, és az ételekre sem lehet panaszom. Van ott minden, mi szem szájnak ingere lehet, mindenféle ízlésnek megfelelő előétel - a házi manók kitettek magukért. De valami nincs rendben. Először a többiek ideges mozgolódása tűnik fel, majd a saját szalvétámon veszek észre kis pirosló pöttyöket, amik kétséget kizáróan az én csuklómon vágott sebből kerültek oda. Nem esek pánikba, hiszen ez csak egy játék, tehát semmi nem valós, másrészt pedig egy ilyen sebbe úgysem halunk bele. Nyugodtan előveszem a pálcámat, majd a seb fölé tartom - szerencsére nemrég tanultunk egy bűbájt az ilyen esetekre, én pedig rendesen meg is tanultam. - Ferula! - intek a pálcámmal, mire a sebre egy könnyű kötés tekeredik elállítva a vérzést. Miután önmagam ellátásával végeztem nyomban Cameron felé fordulok. - Add a karod! - tartom a pálcámat, Ő pedig kelletlenül, de odanyújtja a sérülését, amit ezek szerint Ő is lát, én pedig az előbb használt bűbájt használva kötést varázsolok a csuklójára. Miután befejezem a műveletet egy szó nélkül elfordul tőlem, de ezen nem lepődök meg. Inkább a többiek reakcióját figyelem, ami elég változatos. Láthatóan vannak akiknek fogalmok sincs, hogy mi történt, és vannak akik látják és akár már el is látták a - játékbeli? - sérülésüket, vagy épp azon ügyködnek. Én kíváncsian nézelődöm, és várom, hogy történjen valami nagy bejelentés, vagy ilyesmi, hiszen a sebekkel egyértelműen kezdetét vette a játék.
Érkezési időpontom mondhatni tökéletes. Se nem első, se nem utolsó, hisz utánam még hárman jönnek. Két lány és egy fiú. Barátságosan biccentek felé, és a mosolyom is szélesedik kissé Lily láttán. Nem mintha közvetlen ismernénk egymást vagy barátok lennénk. De azért ő még is csak Griffendéles, a háztársaival az ember pedig akaratlan is összefut vagy a nappaliban, vagy az ebédlőasztalnál. És valamilyen szinten ugyanígy felismerhető a Mardekárra jellemző külső a fiúkon is. Mint akiknek folyton világfájdalma van, életunt, ugyanakkor olyan mélységes lenézés sugárzik belőlük, mintha nélkülük megállna a varázslat. - Azért ha már bál, első körben jobbna örülnék egy táncnak, mintsem egy halottnak - sóhajtok fel, inkább csak úgy magamnak, hisz közbne már nyílik az ajtó, és ha nem ebben élnénk már évek óta tán meg is lepne, hogy egészen más fogad odabent, mint eddig. - Az nem volt rajta a meghívón, hogy némi port is kell hintenünk magunkra - fűzöm Jack szavai után nevetve. Tény, hogy ez a kor nem egészen az, mint amiben mi élünk, a zene sem az, amire szívesen táncolnék. De hát mit lehet tenni? Az ajtonálló diszkrét taperolását szó nélkül vészelem át, végül is, valahogy csak kell azonosítani a meghívottakat, aztán megkeresem a nevemmel jelzett helyet és leülök. Valahogy meg sem fordul a fejemben, hogy változtassak az ülésrenden, végül is, nem véletlen vannak a névtáblák. De persze a többieknek nem szólok, az elmúlt években épp elégszer megkaptam az okostojás és stréber jelzőt, hogy megtanuljak lakatot tenni a számra. Érdeklődve figyelem a táncoló párokat, különös ringásukat erre a számomra furcsak zenére, mikor hirtelen azt érzem, valami lassan, ráérősen elkezd araszolni lógatott kezemen. Meglepetten, kissé talán félő undorral emelem, hisz ki tudja, miféle mókaságokat talált ki a professzor. De semmi csúszómászó vagy hasonló, csak a saját vérem araszol lassacskán, egyre inkább veszélyeztetve ruhámat. Csak? Álljunk meg.. Vérzem? Egy pillanatnyi helyzetfelmérés, mire nyugtázom, mindannyiun így jártunk, de valaki mintha látná és valaki pedig nem. Némi megnyugvás, hogy ezek szerint elkezdődött a játék, nem spontán sebesülésről van szó. A kötszer után való kutakodás és kéregetés viszont már lemondó, ugyanakkor vidám mosolyt is csal a számra. Akárha Ron-t látnám. - Vérzik a csuklód, mintha valamivel megvágtad volna. Ahogy nekem, nekik - mutatok Madison-ékra - és mindenki másnak is - magyarázom készségesen Jack-nek, hisz értetlenkedő szavai szerint ő valamiért kimaradt a látók sorából. Aztán előhúzom a pálcám és egy cseles mozdulattal a vérző sebre intek. - Incorcerandus! Ha minden igaz, márpedig varázslás téren nem szokásom tévedni, a vérzés eláll, a sebre pedig szoros kötés tekeredik. Nem vagyok gyógyító ez tény, viszont állandóan a könyveket bújom. - Segítsek? - fordulok a többiek felé készségesen, ha az én karom már rendben van. Végül is, nem hiszem, hogy az lenne az első feladat, hogy hagyjuk a másikat kivérezni, még ha csak játékból is.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-19, 00:06
- Sziasztok! – villantok meg egy mosolyt az újonnan érkezők felé, és igen, még a mardekáros kölyök felé is, akinek olyan unott a pofája, hogy csodálkozom rajta, hogy még lélegzik egyáltalán. Ha az unalomba bele lehetne halni, akkor ez a fickó biztosan nem rontaná már itt a levegőt. Na nem mintha bajom lenne a Mardekárosokkal, csak nem tudom minek kell ilyen világfájdalmas képet vágni mindenhez. – Ugyan, nem komoly, senki nem fog véglegesen sérülni, nem? Szóval… történhetne valami. És te amúgy is ott szoktál lenni a Gyengélkedő körül, nem? Majd életben tartasz minket. – ha a véletlen esetleg úgy hozná, hogy közülünk akarja áldozatát szedni ez a különös és fura játék, amire meginvitált minket a professzor. – Ez komolyan… jól hallom, hogy ez polka? – oké, értem én, hogy régi vágású a mi drága igazgató urunk, de most komolyan, mégis miért kell úgy kétszáz évvel visszarepülni az időben? Én megértem, hogy gyerekkorában ezt nagyon imádhatta, de jobb lenne valami ütős, hangulatos zene, amire lehet tombolni, vagy csak én vágyom erre itt? A leellenőrzés után le is dobom magamat azok mellé, akikkel először összefutottam, vagyis Madison és Hermione közelébe maradok, illetve ott van Keith is, aki úgy tűnik képtelen elszakadni a szőke Hugrabugros lánytól, és ha valakinek leültem a helyére, akkor majd választ egy másikat, rendben van, hogy névre szóló kártyák vannak, de nem kell ezt be is tartani, igaz? Jó ízűen eszek, miközben a tömeget pásztázom, meglegeltetve a szememet néhány egész csinos lányon, majd ráncolom a homlokom mikor oldalra pillantok és nem értem mi ez a nagy kutakodás, de sokkal inkább Keith szavai azok, amik felkeltik az érdeklődésemet. – Ti meg mégis mi a fenéről beszéltek? – már éppen felakarnék állni, hogy inkább a magam szakállára nézzek körül a teremben, mikor a semmiből jön rám a rosszullét és… létezik, hogy csak úgy elájulok a semmitől? - Oké, valami ötlet? – ahogy elnézem nem én vagyok az egyedüli, akire csak úgy rájött az ájulhatnék, és… és most mindenféle ötletet tudnék értékelni, mert semmi kedvem most azonnal elnyúlni a székben.
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-17, 19:53
Öltönyben parádézva sétálok végig a folyosón majd ahol kicicomázott Szőke istennőt látok oda tartok. A Csibém ki tett magáért, ezerszer csinibben néz ki ebben a szerelésben, mint a talárban. Egyszerűen borzalmasan áll rajta az a sárga fekete.. Széles vigyorral a képemen sétálok oda és nem is várok már fogadtatást tőle, mint amit kapok, hát persze, még mindig imád engem, ez kölcsönös. Hirtelen eszembe jut a fürdőben történt incidens, hm, na az kedvemre való volt, úgy elvörösödött, mint a pipacs. -Követnélek? Édesem, a levelet nem tudom másítani, a főnök írta, ezen nem lehet kifogni, ennyi, itt vagyok ahogyan te is. - Vigyorgom majd kicsit később veszem észre az új fiút. Jack, nem ismerős a név, de a griffeseket nem is tartom számon, nekem érdektelenek. -Üdv! - Kurtán biccentek, nem vagyok a kézfogás híve. Igyekszem csak Madison-ra koncentrálni, de persze több, mint esélytelen, mert sorjában jönnek a delikvensek. Mindenkinek biccentek majd mikor a griffes gyerek felhozza, hogy reméli lesz haláleset és stb, már én is jobban állok hozzá. -Na ja, ha már ide lettünk rángatva a kötelező szórakozás nevén akkor legalább történjen valami izgalmas. - Értek egyet. A lányok tiltakozása mulattat, igazából nem hal meg senki, akkor minek hisztit csapni? Én személy szerint várom, hogy vérfürdőbe torkoljon a muri. ha már el kellett jönnöm akkor várom, hogy esetleg valami olyasmi is történjen ami leköti a figyelmem és nem kell az unalom miatt állandóan azon agyalnom mit viselhet a Szöszi a giccses ruci alatt. Beterelnek minket a terembe és a hosszú asztalokhoz leszünk ültetve. Eszem ágában sincs messzire kerülni a Szöszitől, na még csak az kéne. Ahogy telnek a percek egyszer csak kis csöppenéseket kezdek hallani majd az egyre vöröslő terítőre figyelek fel, na meg arra, hogy az én csuklóm kezdi el színezni azt. -Mi a franc? - Mondom nem túl idegesen, ez a játék, a próba része, de ahogy végig nézek a tömegen mindenkinek ugyanez a sorsa csak van aki mintha nem látná. Az öreg jól kezdi meg kell hagyni. Madison is látja a kezéből csordogáló vért és már neki is áll ellátni azt amiről fogalmunk sincs, hogy mennyire is valódi, gondolom semennyire, de itt bármi lehet. Nem esem kétségbe, felesleges, ha van egy boszink aki ért az ilyesmihez. -Esetleg nincs egy kis kölcsön kötszered még mielőtt játékosan elvérzem? - Fordulok felé, ha szemét akar lenni nem fog adni, de akkor meg ott a B terv ami az lesz, hogy leszedem a terítőt és szépen bekötöm a kezemet, inkább a terítő, mint a ruhám.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-14, 21:18
Lehetek ennyire szerencsétlen, vagy inkább még sokkal szerencsétlenebb? Várok, és igen reménykedem, hogy miután az utóbbi időben már túl sokszor futottam össze Keith-szel, nem ismétlődik meg majd újra, de naná, hogy az ő hangját hallom meg és naná, hogy az ő önelégült képe tűnik fel a színen. Jól kicsípte magát ez tuti, és legalább sokkal több ruha van rajta, mint ahogy nem olyan régen láttam, ami szintén baromira értékelendő, mert az a kis összefutás a prefektusi fürdőben... eléggé kiborító volt. Mintha csak nem is tudom, a világ esküdött volna össze ellenem mostanában. A kérdésére nem is válaszolok, csak sóhajtok egy aprót. - Direkt csinálod ugye? Igazából... már komolyan olyan, mintha minimum követnél. - vagy én nem is tudom, de miért kell nekünk állandóan egymásba botlani még itt is? És hiába a bóknak szánt valami, akkor se tudom értékelni. Ezért örülök, amikor megérkezik Jack, és aztán szállingóznak egyre többen is. - Szia, én meg Madison. - biccentek és eszem ágában sincs bemutatni Keith-t is, majd ő megteszi, ebben amúgy is biztos vagyok. A megjegyzésre azért kissé felszökik a szemöldököm. Gyógyító leszek, szóval egyetértően bólintok az érkező Hermione szavaira. - A sérülésekkel nem a legjobb ötlet viccelni. - nem tudom megállni, hogy ne reagáljak komolyan az amúgy tudom én, hogy viccre. Igenis morbid dolog ilyesmit mondani. Én már elég sok sérülést láttam, és elég sok betegséget, szóval... nem igazán várom, hogy akár csak viccből is valaki feldobja a talpát. Az is lehet, hogy ez a véres esemény csak valami metafora, és nem is halálozást jelent. Lily kérdésére csak a vállamat vonom meg. Nem kaptunk tudtommal listát. Ha kaptunk volna, talán átgondolom, hogy eljöjjek-e, ha tudom, hogy Keith is itt lesz és... mindezek után Cameron is betoppan. Miért van a Mardekárosok arcán folyamatosan ez az önelégült vigyor? Csak engem tisztelnek meg vele, vagy mindenkivel ilyenek? Azt hiszem ezek után érthető, ha határozottan örülök neki, hogy végre indulunk. Próbálok én kicsit elsodródni Keith közeléből, de nem nagyon megy. Túl nagy a tömeg és nehéz helyezkedni, pedig nagyon igyekszem elkerülni őt. Leültetnek szépen minket és mit ad isten, persze, hogy valahol a közelébe kerülök, pedig próbáltam inkább a morbid, de amúgy kedvesnek tűnő Jack és a láthatóan okos Hermione környékén megmaradni. Az első falatoknál viszont az már azonnal feltűnik, hogy valami nincs rendben, mert a terítőn apró kis vércseppek jelennek meg és egyértelműen riadttá válik a tekintetem, amikor leesik, hogy az az én csuklómból jön, és ahogy végignézek az asztalnál látszik, hogy másoknál is pont ugyanez a helyzet. - A kezem... a kezünk... - motyogom először csak szimplán szinte magamban az orrom alatt, és azonnal a kis kézi táskában kezdek el matatni. Remélem minden meg van, mert hát persze, hogy figyeltem mit hozok el. El van pakolva minden, ami kellhet, kenőcs, ami hamarabb elállítja a vérzést, összehúzza a sebeket teszem azt. Lennie kell. Inkább kenek be valamit, ami nincs is ott, mint hogy ne kenjem be azt, ami ott van.
Nem lehet tudni, hogy minek köszönhető, hogy valaki itt van. Talán tényleg véletlen lenne? Tanulmányi eredmények? Szülői protekció? Rejtély. Ami fontos, hogy ők most itt vannak, egy talán egyenlőre rejtélyesnek tűnő szituációban, ám annyi bizonyos, hogy Dumbledore bármennyire is joviális öregúrként viccelődik, iskolai tekintetben nem ismer tréfát. Amin most részt vesznek, szórakozás ugyan, de meg kell szenvedniük a sikerért, ez már bizonyos. Ebből egyenlőre semmi nem utal arra, hogy vér fog folyni, ha körülnéznek, mindenki jól érzi magát, kellemes zene szól, talán éppen egy polka. Mintha visszakerültek volna vagy kétszáz évet az időben. A kastély igen nagynak néz ki, talán még gigászibbnak is, mint a roxfort, házigazdájuk egyenlőre nem mutatkozik. Furcsa édeskés illat terjeng a levegőben, mintha valami parfüm lenne, de lehet, hogy csak tévednek, és valami ételnek a szaga ez. Egy süvegbe, talárba öltözött monoklis úr húzza rajta végig a pálcájukat, amint belépnek, és miután mindenkit azonosítottak, leülhetnek egy hosszú asztalhoz, mert mielőtt elkezdődne maga a mulatság, még kisebb előételt kaphatnak. Kor tekintetben a vendégek igen vegyesek, van közöttük fiatal csitri, és idős varázsló is. Helyet foglalás közben látják, hogy névre szóló ültetőkártyájuk van.
//Dobni kérnék a beszélgetés kötetlenülben (még a hsz előtt), 10 oldalú kockával. Akinek elsődleges a bűbájtan, az hozzáadhat +4-et a dobásához. Azok, akik a dobásukkal elérik a 7-es számot, azok észrevehetik az asztalnál ülve, hogy vérzik a csuklójuk, mintha valaki aprócska bemetszést végzett volna rajta. Ha ők körbenéznek, a társaikon is megtalálható a seb, de ők nem látják. A seben felül pedig érzik, hogy ha nem tesznek valamit sürgősen, el fognak ájulni.//
Cameron Caster
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-14, 11:17
Savanyú szájízzel konstatáltam, hogy több okból sem hagyhatom figyelmen kívül ezt a kis álarcosbált. Mivel a fejesek fejese vette a fáradtságot és kézzel írt levélben invitált engem, hogy vegyek részt a muriban nem tehetettem meg, hogy beteget jelentek. Ez sem a házamnak sem a további előmenetelemnek nem tenne jót, ha kicsapnak megint a béka feneke alá kerülök - mehetnék vissza a szülői házba. Elvégezve hát az utolsó simítást megigazítom az ingem gallérját, nyakkendőt nem veszek felesleges puccnak tartom jelen helyzetben. Államat felszegve végignézek méregdrága cipőmön, kifogástalan öltönyömön mígnem tulajdon jeges kék tekintetembe nem bámulok. Kicsit megrázom a fejem, hogy helyére kerüljenek a fejtetőmön hosszabbra hagyott sötét tincsek majd zsebre vágom a kezem és elindulok a meghirdetett helyszínre. Bárhol szívesebben lennék most mint itt de a név kötelez. Mikor megérkezek rögvest felfedezem a díszes társaságot, erősen el kell gondolkodnom rajta, hogy csatlakozzak e hozzájuk de valószínűleg ezt illetően sincs választásom. Távolabb állok meg és kiveszem a fülem mögé rakott cigarettát, savanyú képpel morzsolgatom ujjhegyeim között a szálat, hogy elrendezzem benne a dohányt. A pipám sajnos nem fért volna be a zsebembe. Úgy szeretném elszívni ezt a szálat de tudom, hogy nem lehet úgyhogy... a zsebembe süllyesztem és a lehető leglasabban de ugyanakkor határozottan sétálok oda a többiekhez. Már messziről hallom a "leleményes" vicceket majd végül az én egyetlen, drága kishúgom hangját. Menten elhányom magam. Erőt véve magamon persze beállok a sorba egyenesen Lily mellé aki mit ad isten a doktornéni mellett áll. Ahogy rám pillant nem állhatom, hogy ne villantsak felé egy fölényesen egoista de ugyanakkor rendkívül hideg mosolyt. Tisztán emlékszem még arra a bizonyos napra amikor találkoztunk és ő kedvesen, mosolyogva ellátta a sebeimet de mire végzett már esze ágában sem volt mosolyogni. Ezután lepillantok Lilyre aki meglepetten pislog rám ugyanakkor valószínűleg örül, nem viszonozhatom az érzéseit. Hiába vagyunk külsőleg egymás szakasztott másai (persze leszámítva az ő szőke haját) a személyiségünk nem is különbözhetne jobban. - Micsoda égi szerencse - morgok az orrom alatt a zsebeimbe mélyesztve kezeimet. Nem mutatkozok be inkább csak bambulok, az esetlegesen rám szegeződő tekinteteket kimért, lesajnáló pillantással viszonzom. Essünk már túl rajta, borsódzik a hátam ettől a társasági zsibongástól.
Amikor megkaptam a meghívót, először csak azon csodálkoztam, hogy vajon miért ír nekem Dumbledore egyáltalán bármiféle levelet? Aztán ahogy végigolvastam egyre kíváncsibb lettem, majd teljesen belelkesültem. Egyrészt, mindig kiváltságosnak érzi magát az ember, ha kisorsolják valamire, másrészt pedig a nyomozós játék is felkeltette az érdeklődésemet. Egy kis szórakoztató agytorna - sosem árt az unalmas tanulással töltött napok közé. Nem nagyon híreszteltem senkinek, hogy mire is vagyok hivatalos, magamban készültem fel az eseményre. Szerencsére a ruháim között már van az eseményre megfelelő, és természetesen cipőm is akadt hozzá, így már csak a maszkommal kellett bíbelődnöm egy kicsit. Szerencsére a kézügyességem viszonylag jónak mondható, így egy kis bűbájhasználattal és fantáziával szerintem egész csinos darabot sikerült összehoznom. Nem ismerem ugyan a résztvevők pontos listáját, de amennyire tudom az alsóbb osztályokból én vagyok az egyetlen meghívott, szóval kicsit izgulok. Hiszen a többiek így is többet tudnak nálam, tehát ha versenyről lesz szó, akkor mondhatjuk úgy, hogy hátrányból indulok. De azért remélem a legjobbakat, és bízom a saját tudásomban. Ahogy a lépcsőkön haladok lefelé gondolatban vállon veregetem magamat, hogy egy laposabb sarkú topánt választottam, mert különben igencsak szenvednék a lépcsőkön, és a feladatnál is hátráltathatna. Leérek a találkozónak megadott helyre, ahol már összegyűlt egy kisebb társaság, mindannyian báli öltözékben, és az is feltűnik, hogy - ezt tudtam előre - mind idősebbek nálam legalább két-három évvel, de talán többel is. - Sziasztok, Lily vagyok! - lépek oda a csoporthoz magabiztosan, hiszen nem vagyok az a félénk típus, aki ilyenkor a körön kívül állva várná, hogy történjen valami, inkább elindítom a történéseket. - De ahhoz, hogy bármi történjen gondolom először mindenkinek meg kéne érkeznie. Tudja valaki, hogy hányan leszünk? - nézek körbe a társaságon, bár valószínű, hogy Ők is csak annyit tudnak, mint én. Mindenesetre egy próbát megér.
Egészen meglepett a kézzel írott levél Dumbledore igazgató úrtól, pláne úgy, hogy még ki is sorsoltak valamire. Ilyesmi még soha az életben nem fordult elő velem, úgyhogy egészen izgatottan kezdtem el készülődni. Játék, az mindig izgalmas, és legalább Ashtont is ki tudom verni kicsit a fejemből, bár úgy lenne. Igazság szerint, mióta beszéltem vele szemtől szembe, csak még rosszabbnak érzem a helyzetemet ilyen téren, de már unom a saját agonizálásomat, szóval elég volt belőle, ma akkor is jól fogom érezni magam, ha törik, ha szakad. Azt ugyan nem tudom, hogy milyen lesz ez a véres esemény, amibe bele fogunk csöppenni, de úgy hiszem, épp elég figyelemelterelő ereje lesz, szóval nem aggódom amiatt, hogy ne tudnám lefoglalni magam ezen az estén. A részemről megfelelőnek ítélt ünnepi ruházatot egész hamar megleltem, imádom, mikor ki lehet öltözni, a szüleim fülét már egész kiskoromban rágtam, hogy de hagy menjek velük bálozni, persze sosem mehettem, szóval az első ilyen alkalomnál úgy éreztem, mintha karácsony lenne. Hümm… lehet, hogy az pont az első éves karácsonyi bál volt? Akkor nem járhattam túlságosan messze az igazságtól. Mindenesetre még épp időben érek oda, mihez képest, hisz még mindenki várakozik, a fekete, néhol flittertől fényes, nyitott hátú ruhámban, amit imádok, mert amennyire elöl visszafogott, annyira merész hátul. Nem mintha annyira szeretnék tetszeni bárkinek is, de sosem lehet tudni, mikor ki lát… - Sziasztok! Libbenek oda mosolyogva a társasághoz, úgy tűnik, kezdünk gyülekezni, és szerencsére még tényleg nem késtem le semmiről sem.
- Tutira, akkor legalább el lehet kezdeni nyomozni. Pillogok ártatlanul, abszolút nem veszem komolyan az estét, hisz ha Dumbledore szerint semmi sem valós, akkor szórakozásként kell tekinteni rá, tehát, ha véres hulla van előttünk, az egy büdös nagy kamu, nekünk meg vélhetőleg fényt kell deríteni rá. Alig várom. Tudom, tudom, hülyén vagyok összerakva lány létemre.
Hermione.Granger2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-09, 13:22
Igazság szerint az nem lepett meg, hogy Dumbledore egy feladatmegoldásos játékban, mely valószínűleg nagy tudást és logikát igényel, meghívott. Az már inkább, hogy tudomásom szerint se Ron se Harry nem kapott meghívást. Pedig többnyire Harry Dumbledore favoritja. Bár tény, a fiúk a varázspróbákon többnyire rám támaszkodtak, persze minden beképzeltséget mellőzve. De mivel ők nem voltak hivatalosak, így nem is nagyon emlegettem a dolgot, nem tippelgettem, vajon miről is fog szólni, mert nem akartam még véletlen sem, hogy úgy érezzék, az orruk alá dörgölöm. Az induláshoz is megvártam a megfelelő pillanatot, így még csak alkalmuk sem volt megérdeklődni, ugyan miért is viselem ezt az elegáns ruhát az iskolában, mikor nincs bál. És ugyan, miért is gyötrődtem hosszú perceket, míg sikerült a hajam ilyen formába igazítani. És legfőképp, vajh miért viselek körömcipőt, miért a kezembe a szépen díszített maszk. Mert végül is, álarcosbálba megyek. Meg persze a pálcám, hisz anélkül egy tapodtat sem mozdulok, főleg mert utalva lett rá, szükségünk lesz a varázstudományunkra. Kíváncsian, remekül leplezett izgalommal érek a terem elé, ahol már gyülekeznek páran, sajnos egyetlen általam ismert Griffendéles sem. Akkor talán könnyebb lenne olvadni, vagy legalább valakihez odaszegődni. - Sziasztok - mosolyodom el azért kedvesen, majd kezem loppal beletörlöm a ruhámba és aztán várom, hogy történjen valami. Bár Ron-ékkal már nagyon jól elvagyunk, és a háztársakkal is, azért másokkal szemben nehezebben oldódok még mindig. - Ez azért egy kicsit morbid volt - fordulok egy finom szájhúzás kíséretében az elcsípett szavak okán. Jó, persze, benne volt a levélben, hogy minden játék és varázslat. De akkor is...
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-09, 02:22
A karácsonyi bál megszervezése nem volt éppen olyan feladat, aminek örültem, most se örülök neki, hogy nekem is segítenem kell benne, de hát ez van. Annak azonban már nagyon örülök, hogy megkaptam ezt a levelet Dumbledore-tól, és mivel élek-halok a kalandokért, ezért meg sem fordult a fejemben az, hogy elutasítom. Nem érdekel, hogy valamelyik tanárnak esetleg majd növök így a szemében egy kicsit, amúgy is mindjárt kijárom a sulit, szóval nagy ívből teszek arra, hogy a tanárok mit gondolnak rólam, a lényeg az, hogy itt valami kaland lesz, én pedig köztudottan imádom a kalandokat, egy pillanatig se kétséges az, hogy ott leszek. Persze ez egy bál, szóval ki kell magamat csípni, de most nincs ezzel bajom csak kikapom a szekrényemből a tavaly viselt öltönyömet. Az öltöny mindig jól áll egy férfinak, legalábbis ezt szokás mondani, de nekem tényleg jól áll, legalábbis a tükörben úgy látom, szóval amint elkészültem és már fekete öltönyben pompázom, indulok is lefele a többiekhez, hogy végre kezdetét vehesse a kalandunk. A többiekhez leérve persze kutatok ismerős arcok után, de nem találok olyat, akiket különösebben jól ismernék, maximum csak látásból, szóval marad a jó öreg ismerkedős módszer. Kiszúrok magamnak két alakot, egy lányt és egy srácot, kettejük közül a lányon látom azt, hogy ellenére van a találkozásuk, úgyhogy… nem lehet baj abból, ha odamegyek igaz? - Hello, Jack vagyok! – köszönök rá a lányra egy mosoly kíséretében, a srácnak pedig a kezemet nyújtom, remélhetőleg elfogadja. – Ti is alig várjátok, hogy meghaljon valaki? – persze, ez így elég morbidan hangozhat, de ezt írta Dumbledore, igaz? Véres események, szóval… tessék meghalni! Bárki, egész nyugodtan!
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-07, 23:05
Egy meghívó...
Egy meghívó az öregtől valami feladatokkal megspékelt bálra. Nem sok kedvem van menni, még is mit tanulhatnék belőle? Amit tudok tudok, pér idióta játékkal nem leszek okosabb. Ám igazán kíváncsi vagyok kik mennek még és ezt csak úgy tudhatom meg ha rábólintok a meghívásra. ha jól emlékszem van egy öltönyöm valahol a moly rágta szekrény legalján, majd elő kotrom. Kétszer-háromszor megforgatom a meghívót majd behajítom az ágyra és nem foglalkozom vele többet. A szekrényhez lépek és az egyébként is használatos ruhák mögül előkotrom az öltönyt és szerencsém van, kifogástalan állapotban van, de ha nem lenne akkor is meg tudnám oldani egy kis csiribi-csiribá-val. Furának tartom, hogy meghívót kaptam egy ilyen eseményre, a mardekárosok közül is az egyik legkiállhatatlanabb vagyok és általában az ilyen feladatok csapatszellemet igényelnek, na ha van olyan ember aki képtelen elviselni egy másikat maga mellett az én vagyok. Azonban kíváncsi vagyok a többi részvevőre, talán még az a csinos, de roppant idegesítő kis Szöszi is ott lesz, azért meg kár lenne kihagyni az eseményt, imádni való mikor durcás. Az öltönyt magamra öltöm és a hozzá illő cipőtis felhúzom, a hajamat beállítom, hogy ne álljon szabadon, mintha a szél fújta volna szét, ez egy bál vagy mi, anyám kijönne a hitéből ha úgy látna meg egy bálon, mint valami csövest. Miután elfogadható állapotba teszem magam elindulok a találka pontra, nem szokásom sehonnan se késni így ez most se történik meg. Egyedül csak egy szőke bombázót pillantok meg a bejárat előtt. Ruhájában akár egy királynő és lássatok csodát, az én kis Csibém csípte így ki magát. No fene, hát nem gondoltam volna, hogy valaki lehet szebb is, mint amennyire elviselhetetlen. -Nocsak, egy királynőhöz van dolgom? - Eresztek meg egy vigyort felé. Gondolom nem számított rám, de én se Őrá. Kellemes vagy kellemetlen találkozás, attól függ kinek a szempontjából nézzük.
Madison Fisher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az álarcosbál rejtélye 2014-11-07, 16:44
Szó se róla, eléggé meglepett a meghívó, főleg, hogy egy ilyen... mondhatni kis feladat, vagy akadálypálya a lényege. Talán a Madame Pomfrey ajánlott be, vagy nem is tudom, hiszen igazából nem vagyok sok mindenből olyan nagyon kiemelkedő, főként a segítőkészség megy, no meg a gyengélkedős munka, de amúgy ennyi, nem vagyok én olyan hű de jó igazán semmiből sem. Jó persze ismerem a gyógynövényeket, de mit segíthetne ez egy bálon, főleg ahol riasztó események is történhetnek? De az ember nem utasít vissza egy adódó lehetőséget, főleg ha azzal egy kicsit még ki is tűnhet a tanárai szemében, az nagy butaság lenne. Egyébként is, ha már a gyógyításhoz értek, talán azért is kell ott lennem, ha valami baj van, akkor tudjak segíteni másoknak, és ezzel megvillanthatom kicsit a tudásomat. Kis hezitálás után végül a tavalyi karácsonyi bálon viselt ruhámat veszem elő a szekrényből. Az ideig még nincs meg és az sem biztos, hogy megyek, majd még kiderül. Nem arról van szó, egyedül is elmegyek én, vagy barátnőkkel, nem gond, de lehet hogy inkább távol maradnék egy ilyen eseménytől, mert hát... ki tudja, hogy Keith nem keserítené-e meg az egészet. Jobb nem kockáztatni. Szóval a ruhám egy kék, ezüst flitteres darab, hosszú ezüst fehér kesztyűvel megspékelve. A hajam kis loknikban hull alá, de egyébként a nagy része fel van tűzve. Bál lesz, akkor pedig az ember öltözzön úgy, még ha ez egy feladat is csak és nem pedig egy igazi bál, de gondolom úgy kell tenni, mintha igazi lenne. Eltollászkodom egy ideig, de végül megjelenek a bejáratnál, megvárva mindenkit, hogy aztán majd együtt indulhassunk. Fogalmam sincs, hogy mi vár ránk és kár lenne tagadni, hogy izgulok rendesen, de remélem, hogy olyanok is kaptak meghívót, akiket kedvelek, akiket ismerek, mert hát a közvetlen baráti körömből sajnos nem tudok senkiről sem, a szobatársaim legalábbis tuti, hogy nem kaptam meghívót, Maggie eléggé ki is volt akadva miatta, de egy laza fél óra alatt sikerült megnyugtatnom, hogy minden bizonnyal csak random választottak ki pár diákot és ez nem jelenti azt, hogy ő bármennyivel is rosszabb, vagy kevesebb lenne, mint más.
Néhány diák (köztük egyemisták is) személyes, kézzel írott levelet kap Dumbledore igazgatótól, hogy kisorsolták őket. Az idős varázslót mindig is jókedélyű embernek ismerték, most egy játékra invitálja őket. A tanári kar segítségével egy játékot épített fel, amelynek célja a szórakoztatáson túl természetesen a tanulás. Hőseink teljesen kontrollált körülmények között egy álarcosbálra lesznek hivatalosak, ahol furcsa, Dumbledore szerint véres események veszik kezdetüket. Ami fontos, hogy mindez csupán a mágia szüleménye, minden ami ott történik, nem lesz rájuk valóban hatással, nem árthatnak másoknak igazából, és ők maguk sem szenvednek majd kárt. Ha netán elbuknának végül, akkor sincsen semmi probléma, fogják fel érdekes éjszakának. Egyenlőre várakozzanak ünnepi ruházatban, pálcával a nagyterem előtt, majd McGalagony professzor érkezik, és hoz számukra zsupszkulcsot, hogy elindulhassank a célállomásra.
//Nos tehát a kezdő hsz értelemszerűen azoknak, akik az én mesémbe jönnek. ^^ A résztvevők az elosztás alapján: Madison Kyle Keith Jack Hermione Lily Cameron Jenine Evangeline Jövő hét pénteken teszem be majd a következő hsz-t. Sorrend nincs, értelemszerűen inkább csak azok között, akik valakivel amúgy egy helyen, "csapatban" vannak, de ha valaki előtted van és nem ír, akkor vagy rugdosd meg, vagy hagyd ki, én tuti nem fogok tíz ember körmére nézni folyamatosan. Pénteken írok, ha kimaradtál a körből, a következőben írj maximum.
Fontos: -Ha kérdésetek van, akkor csak bátran üzizzetek, de lehetőség szerint ne minden apróságról. Igyekszem azt láttatni veletek, amit tényleg látnotok kell, ha nagyon muszáj, kiegészhetítek a saját fantáziátokkal, ha muszáj. - Mondanom sem a mesélő szava szent. Sajnálom, de itt nincsen demokrácia. Feltételes módban írtattok, az esetleges nem játékos karaktereket én irányítom, mint ahogyan a rajtatok kívül álló eseménykeet, szükség esetén titeket is. Kéretik ezt elfogadni, és sértődés nélkül kezelni. Cél a szórakozás, nem a szabályok betű szerinti betartása! Ha úgy alakul, akkor bele is nyúlhatok a rendszerbe, ezt ne feledjétek. Jó játékot!
]
