2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] " A ördög, akit ismersz, még mindig jobb annál az ördögnél, akiről fogalmad sincs."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Christopher O’Neal Születési hely és dátum:Wales 1964-December-10 Csoport:Varázshasználó Patrónus: Holló Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Auror Képesség: - Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Bűbájtan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Hideg mint a kő, s talán leheletnyit fagyos, mintha évezredes jég zárná körül szívét, mely felolvaszthatatlan. A humort talán csak messzemenő távlatokból ismerem. Nem egyszer megkaptam már az életben, „Karótnyelt”. Azt hiszem, a kötelesség első helyet foglal el az életemben. Előbb a munka, és csak aztán a pihenés, bár sokan nem képesek elhinni, hogy laza is tudok lenni. Igyekszem minnél megértőbb és tisztelettudóbb lenni a professzorokkal szemben, és elnéző a diákokkal ha arrafelé van dolgom.
Megjelenés
Talán jóképű, talán nem. Talán mogorva ábrázatú talán elgondolkodó. Talán fagyos tekintetű mélykék lélektükröm, talán csak bánatos. Mindenkinek saját magára van bízva. Előszeretettel hordok mugli kabátot, abból is a kedvencem a ballon. A muglik zseniálisak ezen a téren! Munkaidőben öltönyt hordok, nyakkendővel, talárral. Bár az öltöny talán a mindennapokban is elkísér. Laza viseletet talán még nem is vettem fel soha. Hajam általában hanyag eleganciával helyezkedik el fejemen.
Életed fontosabb állomásai
Kezdhetném úgy is, mint egy átlagos történetet. Megszülettem, felcseperedtem, és minden a lehető legnagyobb rendben zajlott. Ám akkor nem mondanék igazat. Egy meghamisított történet lenne, amiben igazság nem volt, s én nem szeretem a hazugságokat. Az igaz szó, mindig közelebb állt hozzám. Sötét téli idő volt, az eget hófelhők szántották által. Már napok óta megállás nélkül szakadt a hó. Anyám félt, hogy majd megfagyom, ebben a hatalmas hidegben miután világra hoz. Bábát fogadott, a legjobbat a falunkban, s mellette legyen, és ápoljon engem, ha netán ő maga belehalna a szülésbe. Apám a szomszédos szobában várakozott kalapját tördelve, aggódva értünk. Úgy érzem, akkor és ott, abban az időben, míg meg nem születtem, szeretett engem. Ám az idő baljós fordulatot vett. Szakadni kezdett a hó, és lassan mindent elborított. Rettenetes hideg lett, s anyám fájdalmai fokozódtak. Teste ívben megfeszült, s elkezdődött élethalál harca gyermeke, és saját életéért. Rettentően sok vért veszített, s arca hófehérre váltott. Mielőtt testéből kiszállt volna a lélek, karjába emelt, elmosolyodott, nevemen nevezett, homlokon csókolt, s erőtlenül hanyatlott az ágyra. Meghalt, hogy élhessek, hogy talán jobb életem lehessen, mint milyen neki adatott meg hajdanán. Olyannyira homályos a kép, hogy sok mindenre nem emlékszem belőle. Képek ugranak be, ahogy visszagondolok eltelt, néha teknősként vánszorgó életemre. Ám van mikor a dolgok fordulatot vesznek, s szél szárnyán száguldanak tovább.
Az emlékek meghalványulnak, ám a fájdalmasabb pillanatok örökre megmaradnak. Úgy, mint apám szitkai, melyeket rám szórt. Engem hibáztatott anyám haláláért. Gyilkosnak nevezett. Születésem napja, örök gyásznap marad életemben. Minden évnek ugyanazon napján vörös rózsát helyeztem sírjára, s leborulva előtte sírtam el bánatom. Tiszában voltam vele, ha hazamegyek, lassacskán apám nem csak a pincébe fog bezárni. Egy 10 esztendős gyermek még nem képes úgy megvédeni magát, mint egy idősebb. Ütések ezreit viseltem el, hosszas vége érhetelten éveken át, s csak a menekülés adta meg számomra a kiút, és verések nélkül élet igéjét. Ezt a menekülést az iskola jelentette. Ügyesen helyt álltam, s hamar megmutatkozott tehetségem a Sötét varázslatok kivédése terén. Igaz másban is jó voltam, de nem nevezném magam különlegesnek. Hidegségem, mit az apámtól elszenvedett kínoknak köszönhetően fejlődött ki bennem. Pusztán az iskola volt az egyetlen olyan hely, ahol az apám nem érhetett el. Ahol olyan rossz dolgok eshettek meg velem, amikkel szemben vissza is vághattam. Legalább is egy ideig. Az első iskolai szünetben úgy döntöttem, nem tűröm tovább a veréseket, fenyegetőzéseket, hogy megöl egyszer álmomban. Összepakoltam azt a kevéske cuccomat ami megmaradt, és egyetlen emléktárgyamat anyámtól, és megszöktem. Maradhattam volna a suliban is, és mint sokan mások, én is ott tölthettem volna az „ünnepeket”, de nem akartam. Nem tudom hány nap telhetett el azóta, hogy elszöktem otthonról, hisz a napok lassan összefolytak bennem, s a hideg bevette magát lelkembe, a bőröm alá. Csak ültem anyám sírja mellett, fejem a fejfára hajtva, miközben próbáltam ébren maradni a fagyos decemberi éjszakában.
Nem tudom mi történt volna velem, ha akkor és ott nem talál rám egy férfi. Első pillantásra mogorvának tűnt, ám időközben kiderült érző szív dobog mellkasában. Elmeséltem neki mindent töviről hegyire, még is min mentem keresztül, s miért tettem azt amit, de még a felét sem mondtam el neki mikor leállított, adott egy forró teát, és otthonába fogadott. Persze az iskolát végig vittem, s egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem megmentőm, kiről lassanként példaképem vált. Egy Auror!! Egy Auror aki megmentett, és aki olyan sokat foglalkozott velem, s saját apám helyett apámként szeretett. Hamar rádöbbentem mi akarok lenni, és attól kezdve csak annak éltem. Ám a hidegség, mi lelkembe fagyott, nem tudott felolvadni… mind a mai napig, és így piszkálódó megjegyzések talán végigkísérnek életem végéig. De ennek még nincs vége. Most a minisztériumban dolgozom… Auror vagyok. Minden nap lifttel megyek fel. A lépcsőzéshez nincs kedvem. Minden nap egy sötéthajú nővel kell osztoznom a liften, ki néha olyan szemekkel mered rám… egyszer talán abbahagyja. Egyszer talán rájön ki vagyok, és abbahagyja.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Christopher O'Neal 2014-11-02, 10:14
Elfogadva!
Egy újabb aurooor! Szegény Solomonom olyan magányos, gyűlnek a mindenféle halálfalók, ő meg nyomul itt védeni a rendet itt egyedül. Na jó nem, de na. Nem tudok semmi rosszat se mondani, szomorú sorsod van, de végül csak jóra fordult az életed és ez a lényeg nem igaz? Hivatásod lett és életcélod, és majd kiderül az is, hogy mit akar tőled az a fekete hajú nő. ^^ Nagyon szépen fogalmazol, szóval le a kalappal, egy élmény volt olvasni az ET-det. Nem húzom az időt, szaladhatsz játszani, ha jól láttam már foglalóztál is, szóval uzsgyi!
Nem tudok semmi rosszat se mondani, szomorú sorsod van, de végül csak jóra fordult az életed és ez a lényeg nem igaz? Hivatásod lett és életcélod, és majd kiderül az is, hogy mit akar tőled az a fekete hajú nő. ^^ Nagyon szépen fogalmazol, szóval le a kalappal, egy élmény volt olvasni az ET-det. Nem húzom az időt, szaladhatsz játszani, ha jól láttam már foglalóztál is, szóval uzsgyi! 
