2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
És itt is vagyunk, ő is visszakozik, mintha bűvöletből ébredt volna, aki azt se tudja, mit miért tett. Ez megnyugtat – meg persze kicsit el is szomorít, meggondolatlan is csak akkor tudok lenni, mikor megbűvölnek! –, nem veszítettem el önmagam egy tavaszi szünet ideje alatt. Nem túl határozott mosollyal biccentek, hogy jelezzem, nincs harag, én nem neheztelek rá emiatt a kis közjáték miatt. Körülnézek, de a roxmortsiakon kívül nem látok ismerős arcot, aki felelős lehetne mindezekért. Igaz, általában békén hagynak, nem piszkálnak az iskolatársaim, szóval én nem lehettem a célpont. Ez megnyugtat, akkor nem kell tovább agyalnom dolgon. Már épp érdeklődnék, hogy vannak-e olasz, netán régi itáliai gyökerei a különös névválasztás után, de addig se jutok, hogy szólásra nyissam ajkaimat és újdonsült ismerősöm, Augustus máris távozik. - Ahhhaa… Csak egy nagyon kis kérdő hangsúly hallatszik a hangomon, ami igazából uralja arckifejezésemet is. Pláne, amikor kiderül a sietős távozás oka. Na jó, tényleg furcsa ez a srác. Most már abban sem vagyok biztos, hogy John Malone egyáltalán elsős a Roxfortban. Azért majd utánanézek. - Rendben, szia! Marasztalni nem fogom, ha egyszer máshol van találkozója. Olyan furcsa ürességet érzek magam körül, mikor eltűnik alakja a szemeim elől. Újra normálisan a csomagom alá fogok, ügyelve, hogy ne szakítsam tovább a csomagolást. Lassan sétálok vissza a Roxfort felé és a különös, tavaszi szél mintha kifújná belőlem eme furcsa találkozás okozta még meglepőbb érzéseket. Persze, helyes volt Augustus, de még inkább a kisugárzása volt rendkívüli és/vagy valami bűbáj ezt a hatást érte el, de így, hogy eltávolodtam tőle, már ismét józanul és racionálisan tudok gondolkodni. Tényleg megnyugszom, a különös, tavaszi szél pedig elfújta meggondolatlanságom emlékét is, mire átlépem a birtok kapuját.
//Köszönöm a játékot //
ifj. Christopher Malone
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Georgiana & Christopher 2016-04-25, 13:22
Úgy tűnik, hogy zavarba jött miközben néztem hisz elégé elpirult, de közben mégis ugyan úgy éreztem rajta azt a különleges magabiztosságot. Amikor közelebb jaholtam hozzá úgy tűnt, hogy ő is akarja, amit én elkezdtem úgy tűnt, hogy majd ő befejezi. Miközben ellenkezni szerettem volna alig vártam, hogy megcsókoljam végre, de ekkor hirtelen megváltozott. A szemét amit még ezelőtt becsukott, most hirtelen kinyitotta és hátra csapta a fejét. - Nem, nem te ne haragudj én kezdeményeztem és fogalmam sincs, hogy miért. Sajnálom!! - bocsánatot kértem tőle azt amit tettem, ugyanis gondolom senki sem csókolózik rögtön egy idegen fiúval. - Augustusnak hívnak, de azthiszem én most megyek is - nem mertem elmondani neki az igazi nevem mert féltem, hogy ha találkozik az öcsémmel akkor elmondja neki, hogy kerestem, és ha meghallja a nevem akkor tudni fogja, hogy én vagyok. Elengedtem közben a csomagot tudatva vele, hogy mégsem fogom vinni mivel dolgom akadt. De hát persze, hogy nem volt semmi dolgom csak egyszerűen ezek után kínosnak éreztem vele lenni úgy, hogy inkább kitaláltam valamit. - Tudod épp most jutott eszembe, hogy engem vár az egyik haverom - na persze közben meg egy igazi haverom sem volt, hisz már egy jó ideje vándorló életet élek. A tesómat meg majd máskor megnézem, nem a legjobb ötlet most bemenni a Roxfortba. Majd később benézek. Ekkor hátat fordítva neki, elindultam a másik irányba. - Hát akkor én megyek is, szia - amilyen gyorsan csak tudtam lezártam a beszélgetést és próbáltam lerázni. Bár biztos észre vette vagy nem is tudom de hát nem tehettem mást sajnos. Miközben távolodtam tőle csak rajta gondolkoztam, úgy tűnik, hogy lett még egy problémám a tesóim kívül is. Olyan szép szemei voltak ennek a lánynak, hogy teljesen elbűvölt, óó édes istenem. - Augustus? - szólaltam meg amikor már teljesen eltávolodtam tőle. - Hát ez a név meg mégis, honnan jött? Tejóságos ég! Georgiana ezt a nevet egy jó ideig nem is fogom elfelejteni az biztos.
Furcsa ez a pasi. Habár azt el kell ismernem, hogy ha én lennék az ő helyében, feltehetően én se kötném az első szembejövő idegen orrára, hogy miért is keresek valakit, csak vigyenek az illetőhöz, akire egyes egyedül tartozik az, hogy miért keresem. Már ha saját magamat nem számítom, mert értelemszerűen még rám is tartoznia kell. - Oké. Tudatom vele egyszerűen, hogy nem fogom tovább firtatni ezt a kérdést. Majd a tanárok dolga lesz eldönteni, hogy szólnak-e az elsősnek, vagy sem. A felelősség mindenesetre nem az enyém lesz. Az egy jó pont, hogy azonnal elengedi a karomat, ahogy rászólok. A fagyos hangszínem még mindig elég hatásos. Mondjuk ha nem tette volna, már komolyan megijedtem volna, de így betudom annak az egészet, hogy nagyon meg akarja találni ezt a John gyereket. Beszélek hozzá, de olyan furcsa a tekintete, mintha nem is hallaná, hogy hozzá beszélek. Lehet ő is olyan, aki más zenére táncol, mint mások? Jaj, Jessie, miért nem vagy itt? Az ilyenekkel te sokkal jobban szót értesz. Viszonzom pillantását és mélyen a szemeibe nézek, hátha ki tudok valamit olvasni belőle, de ehhez sincs túl sok tapasztalatom, a szemszínén kívül mást nem tudok megállapítani. Hm, de, mégis. Az ugyanis feltűnik, hogy egyre nagyobbak a szemei, pontosabban az egész arca, mivel mintha közelebb lépett volna hozzám. Lepillantok a földre, igen, egész biztos nem állt hozzám ilyen közel még az előbb. Egy pillanatra elakad a lélegzetem. Annyira meglepő a hangszínének a változása. Nem is ellenkezek, amikor megfogja a csomagomat. Ezek szerint az előbb sikerült meggyőzni és akkor elindulhatunk a kastély felé. Ezt azonban csak másodlagosan konstatálom, a közelsége túlságosan megzavar. Olyan mintha megbabonáztak volna minket. Az előbb is már úgy viselkedek mint egy bakfis, és most meg… hihetetlen, és rám legalábbis teljesen nem jellemző módon, még inkább elveszítem a kontrollt. Már lángol az arcom, különösen, amikor még közelebb hajol hozzám, igencsak félreérhetetlenül. Én meg, te jó ég, közelebb hajolok én is. Elvégre egyszer vagyok fiatal, és nekem is jogom van meggondolatlannak lenni… ő meg olyan a helyes, akivel megéri meggondolatlannak lenni. Bár tudnám a nevét… És magamhoz térek, pilláim megrebbennek és felnyílnak… te jó ég, mikor hunytam le őket? És mikor kerültek az ajkaim ilyen közel az övéihez? Érzem a lélegzetét is, különös menta és citrom illata van.. de hallani nem hallok semmit a füleimben doboló vértől. Még a nevét se tudom, ő se az enyémet és majdnem megcsókoltuk egymást! Hátrahőkölök, most már biztos megbűvöltek minket, attól volt olyan különös az előbb a tekintete, én meg biztos nem vagyok bolondos bakfis, csak a jó öreg, hideg Gia. - Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém. Hangom nem olyan határozott, mint általában. Azt nem kezdem taglalni, hogy szerintem megbűvöltek minket, biztos ő is hasonlóképp gondolkodhat…. vagy ki tudja, amilyen helyes, lehet nála az ilyesmi megszokott és nem tűnik fel a különbség. - Akkor… induljunk. Mondom kis torokköszörülés után. A csomagot végül elengedem, ha érzem, hogy valóban megtartja, elvégre az előbb azt mondta, majd ő hozza. Mozgásra ösztökélem lábaimat, ami persze azt is jelenti, hogy eltávolodok tőle pár lépésnyire, amihez meglehetősen komoly koncentráció kellett. Teljesen megkavarták a fejemet, józan gondolatok kellenek ide, így társalgást kezdeményezek. - Hogy hívnak? Én Georgiana vagyok, most vagyok végzős. Te mikor végeztél? Feltételezem, hogy a Roxfortba járt, nem tűnik külföldinek, akkor pedig nincs túlsok variáció… aztán lehet túlkombinálom ezt a beszélgetést is… majd a válaszai alapján eldől, hogy nem jobb-e a csöndes séta a kastélyig.
ifj. Christopher Malone
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Georgiana & Christopher 2016-04-21, 09:17
Amikor megkérdezte, hogy miért keresem, akkor egy kicsikét megijedtem, nem nagyon tudtam, hogy mit is mondjak neki erre. - Szerintem nincs közöd hozzá, az a lényeg, hogy látni szeretném őt. - próbáltam megbántani, hogy máskor ne kérdezzen tőlem ilyen személyes dolgokat, inkább csak segítsen ha tudd ha nem akkor meg ne pazaroljuk egymás idejét. - Jól van nyugi van na - és közben elengedtem a karját, hogy ismét szabad lehessen. Miközben a lány magyarázott egy szavára sem figyeltem, olyan volt mintha vatta lett volna a fülembe és nem hallottam volna semmit sem amit mond. Végig csak a szemére koncentráltam, bár próbáltam bunkón és flegmán viselkedni vele ahogyan telt az idő minél jobban tetszett nekem. De mégis mi történik velem? Ez így nem lesz jó, nem is figyelek arra amit mond, pedig már lehet, hogy fontos infókat is mondott a tesómról. Miközben csak mondta és mondta észre sem vettem, hogy kis léptekkel minél közelebb mentem hozzá és mire észbe kaptam már elégé közel is kerültem hozzá. Ekkor észrevettem a dobozt a kezébe és muszáj voltam ki találni valamit, alól megfogtam a dobozt mindkét kezemmel. - Majd én viszem - szólaltam meg halkan, persze eszem ágában sem lett volna vinni ezt a nehéznek tűnő dobozkát. Még nem emeltem ki a kezéből a dobozt csak segítettem neki tartani amikor ismét felnéztem rá és mélyen a szemébe néztem. A francba ez íagy nem lesz jó, nem tudok józanon gondolkodni, ki lehet ez a lány, lehet valami bűbájt vetett be. Továbbra is csak néztem és egy egy iciripicirit közelebb is hajoltam hozzá, de úgy, hogy ezt ő ne vegye észre. Kivártam arra, hogy vagy elhúzza a fejét vagy pedig csókoljon meg. Egy biztos itt most mindegy, hogy mi történik az elutasítás vagy a csók után nekem le kell lépnem innen. Majd később megnézem a tesómat hisz ez így nem lesz jó. Emellett a lány mellett nem tudok normálisan gondolkozni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer is lesz olyan csaj aki elcsavarja az eszem. De ez nem lehet és még most sem akarom felfogni, valószínűleg biztos ő is ugyan olyan mint a többi. Bár a józan eszem azért imádkozott, hogy ne történjen meg a csók mégis szerettem volna érezni.
- Miért keresed? Teszem fel a kérdést, mikor kiderül, hogy nem tudja, melyik házba tartozik John Malone. Pedig ez úgy összeforr az emberrel a roxfortos évei alatt, gyakran még jóval az iskola elvégzése után is, hogy ha ezt nem tudja, akkor feltételezem, hogy nem ismeri a fiút. De akkor miért keresi? Ezt kellett volna először megkérdeznem tőle. Lehet nem is olyan jó ötlet felvinni a kastélyhoz. De végülis nem az én felelősségem, majd a tanárok elintézik a dolgot. Alig lépek párat, amikor megfogja a karomat és ezzel megállásra kényszerít. Nem is fejtek ki ellenállást, vagyis nem kezdem ráncigálni a karomat, hogy kiszabadítsam magam. Hamar felmérem az erőviszonyokat, nem győzhetnék, ráadásul a csomagom megint a földön kötne ki. - A Roxfortba. Először megválaszolom a kérdést és ha nem enged el, akkor fagyos hangon folytatom. - És most engedd el a karomat. Nem kérésnek címzem, hanem afféle parancsnak, majd folytatom. - Azt mondtad, John Malone-t keresed, őt a kastélyban találod meg. Mivel csak ott tudok neked segíteni, hogy találkozhass vele, ezért oda kéne mennünk. Pontosabban én odamegyek, hogy te mit csinálsz, az rajtad múlik, de Roxmortsban nem tudok segíteni, hogy találkozzatok. Kijárási tilalom van, de ha nem lenne, akkor se tudna kijönni, mert még csak elsős. Szóval? Mi a jó ebben a segítség-nyújtásban, csak a macera van vele. Rengeteg idő és energia elmegy vele, vagy gyakorlattal könnyebb? Jessien nem látszik, hogy fárasztaná az ilyesmi. A folytatás meglep, legszívesebben azt mondanám, hogy „Na ne szórakozzon velem!”… de valamiért nem mondom. Nem is értem magam, faképnél kéne hagynom, tudom, hogy ezt kellene tennem. Ez a zavaros John Malone-keresés is elegendőnek kéne lennie, hogy messzire akarjak kerülni tőle, ennek a fura bókolásnak meg kifejezetten futásra kéne késztetnie. De nem teszem, miért? Ugye nem a csinos pofija miatt? Kénytelen lennék akkor elsüllyedni, ráadásul jó mélyre. Nem, biztos nem amiatt. Pontosabban nem _csak_ amiatt. A Roxfort is tele van szépfiúkkal, ettől nem érzem úgy, hogy le kéne cövekelnem a Nagyterem közepén. Idáig nem igazán vettem észre, csak most, valami hihetetlen kisugárzása van ennek a srácnak, aminek csak egy része az, hogy helyes. Kérdőn felvont szemöldökkel várom, hogy folytassa… egyszerűen tényleg nem akaródzik továbbmennem. Te jó ég, igazi bakfis lettem! Ezen elmosolyodok, és persze hálát adok azért, hogy az iskolából ennek senki sem a tanúja. Megköszörülöm a torkomat és eltüntetem a mosolyomat, még a végén túlságosan magabiztossá válna tőle. Mintha miatta mosolyognék... persze félig miatta, de csak félig! - Akkor itt akarsz ácsorogni vagy mi?
ifj. Christopher Malone
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Georgiana & Christopher 2016-04-07, 22:01
Felvont szemöldökkel nézek rá, és igazából aranyosnak találtam amikor kikérte magának, ami furcsa volt, de persze ezt nem mutattam ki neki. Majd a kérdéseimre egyszerűen és tömören válaszolt, úgy tűnt mint aki nem szeretne sokat beszélgetni velem, és igazából nekem se volt nagy kedvem hozzá, hogy vele beszélgessek, de mégis hátha ő eltud vezetni Johnatan-hoz. Igen elsős - válaszoltam a kérdésére azonnal, hátha eszébe jutott valami, gondoltam de semmi ilyesmi nem volt. Sőt azzal az ötlettel állt nekem elő, hogy szólna az egyik tanárjának, hogy én keressem őt. A nagy francokat, még az hiányozna, hogy megtudja, hogy felkerestem őt. Lehet, hogy ki nem állhat azok után ami történt, kitudja, hogy apa miket mesélt neki rólam. - Nem tudom, hogy melyik házba került - nem nagyon tudtam mit válaszolni neki, nem szerettem volna, hogyha többet kérdez róla, valamiért egy kicsit el is szégyelltem magam ami nagyon fura volt hisz én egyáltalán nem vagyok ilyen, de ha a tesóimról van szó akkor mindig megváltozok. Így is valószínűleg ezt a lányt is réges rég itt hagytam már volna, csak is azért nem tettem mert úgy érzem, hogy ő segíthet. Miközben egy kicsit elbambultam hirtelen arra figyeltem fel, hogy a lány megfordult és elindult valamit mondott közben de nem nagyon értettem. Ekkor hirtelen utána nyúltam és a karjánál fogva gyengéden vissza húztam, ezzel jelezve, hogy most mégis hová megy. - Most meg hová mész? - kérdeztem tőle zavarodottan. - Segítened kell nekem - folytattam. Nem mehet el, ezek után nem engedhetem csak úgy el, és mi van ha megkeresi a tesóm és elmondja neki, hogy velem találkozott. - Figyelj tetszel nekem, ne hagyj itt - hirtelen kiböktem, de persze csak blöff volt hisz csak azért mondtam ezt neki, hogy tényleg itt maradjon velem és, hogy ne menjen el sehova. Ez a legtöbb lánynál beszokott válni, a legtöbbjüket épp így szoktam átverni. És eddig mindig sikerült is, hisz még nem volt olyan aki visszautasított volna, talán ez annak is köszönhető, hogy vélaszármazék vagyok. Félre értés ne essék nem szoktam kihasználni a lányokat, de még nem találkoztam olyannal aki eddig nem érdemelte volna meg azt, hogy átverjem. Mind olyan idióták.
- Bocsánatot kértem, nem lett bajod, ilyenkor csak egyszerűen el szoktál fogadni a bocsánatkérést és nem oktatnak ki. Oktatom most ki én hűvösen, és nagyon is tisztában vagyok ennek az ironikus felhangjával. De emellett a modortalanság mellett nem fogok csak úgy elmenni… átvitt értelemben persze, mert ő az aki épp menni készült. Ezt megvárom, mint mondtam volt, nem fogok a földön kúszni előtte. Habár lehet hozzászokott ilyesmihez a helyes pofijával… elfojtok el sóhajtást, ahogy akaratlanul is összehasonlítom Chance-szel, mint szinte mindegyik srácot. Kellett nekem elmarnom magam mellől… persze nem szó szerint, semmit nem tettem ellene, de nem is nyitottam, képtelen volt beengedni a falak mögé. Talán jobb is így, rosszabb lett volna, ha attól gondolja meg magát, amit a védelmi falaim mögött talált volna. Kicsit összerezzenek, ahogy észreveszem, hogy nem sétált el ahogy idáig hittem, hanem visszafordult és engem néz. Visszanézek rá, felvonom kérdőn szemöldökömet, most meg vajon mit akarhat? Egyenesen a szemembe néz, ilyet nem nagyon szoktak az iskolatársaim. Nem kapom el a pillantásomat, nem csináltam én semmi rosszat. Végül a kérdésen aztán annyira meglepődök, hogy gondolkodás nélkül válaszolok. - Igen. A Roxfortba járok. Bólintok is egyet, de a kérdésfeltevés okára nem tudok rákérdezni, mert folytatja. Legalább hamar értelmet nyer az előző kérdés is. Társalgáskor viszont még mindig menthetetlenül tömören fogalmazok. - Nem. Válaszom megint csak egyszerű és őszinte, igazából szerintem a saját évfolyamom felének se tudom a nevét, nemhogy másik évfolyamokból. De felvette a csomagomat, a korábbiak alapján arra tippelek, hogy nem csak úgy, udvariasságból. - Köszönöm. Mondom, ahogy átveszem a nagy vég anyagot, aminek megpróbálom elrendezni az elszakadt csomagolását és jobb fogást találni rajta. Közben kicsit továbbgondolom a kérdését. Egy elsőst keres, vagyis nem valami balhé miatt keres egy havert, amit elsőre gondoltam… nem tehetek róla, az első benyomások mindig meghatározóak. Szóval miért keresne egy elsőst? Ha a húgom itt lenne már biztos körbeugrálta volna a kérdéseivel és a segítségével már biztos félúton lennének a megoldás felé. Van mit tanulnom a Jessietől, és ha ez a srác is tudott változtatni a modorán a célja érdekében, akkor én is fogok tudni változni kicsit, hogy majd ha egyszer itt hagyom az iskolát, akkor a zárkózottságot is valamennyire hátrahagyhassam. - Első évfolyamos, ugye azt mondtad? Melyik házba tartozik? A házvezető tanára biztos tudja értesíteni, hogy keresed, ha szeretnéd. Megkeressem a házvezetőjét? Persze bármely másik tanár megtenné, mert ő azután úgyis értesítené az illetékes tanárt. Elindulok az iskola felé, feltételezem hogy nem egyedül, ha egyszer ezt a bizonyos John Malone-t keresi. - Ma van a tavaszi szünet utolsó napja, még nem biztos, hogy visszaért. Figyelmeztetem azért, mert még viszonylag korán van, a postahivatal nyitva tartása miatt jöttünk Jessievel ilyen korán, de a diákok többsége csak estefelé tér vissza a Kastélyba.
ifj. Christopher Malone
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Georgiana & Christopher 2016-04-01, 10:35
Épp menni készültem amikor is hirtelen a semmiből elém huppant valami kis dobozka. Örülök, hogy nem a lábomra esett mert amekkorát szólt elég nehéz lehetett. Felnéztem és egy szőke egy kicsit rendezetlen hajú de mégis csodálatos kinézetű lány állt előttem. - Vigyázhatnál jobban is - szóltam oda neki egy kicsit bunkón. Szép lány volt, meg így elsőre nagyon is szimpatikus volt nekem, de ne felejtsük el, hogy nem minden arany mi fénylik. És elégé jól ismertem már az embereket főleg az ilyen vele egy korú tini diák lányokat, amilyen ő is volt. Így ott is akartam hagyni őt és már épp indulni készültem amikor hirtelen eszembe jutott valami. Ekkor hirtelen megtorpantam, visszafordultam mélyen a szemébe néztem és csak néztem egy ideig. Próbáltam kiolvasni dolgokat a szeméből, hisz ugye a szem a lélek tükre. Majd kérdeztem! - A Roxfortba jársz, igaz? - ki vártam a válaszára majd folytattam. - Nem ismerős neked az a név, hogy John Malone? Most elsőéves és a Roxfortba jár ő is. - gondoltam, ő hátha ismeri az öcsémet és hátha tudna róla mondani egy-két dolgot. De igazából ha mégsem tud az se baj, hisz akkor talán ő bevezethetne a Roxfortba. Miközben a válaszát vártam, felemeltem a dobozkáját, próbáltam most már kedveskedni, így hátha elmond nekem mindent. Felemeltem a dobozt és a kezébe adtam, lehetséges, hogy azt várta, hogy majd én fogom vagy cipelem neki, de én nem vagyok ilyen srác. Fogja csak ő és vigye, ő is ugyan olyan ember mint én és attól független, hogy lány nem kell máshogy viselkedni vele. Persze a többségük mind azt várja, hogy úgy viselkedjenek velük mint egy hercegnővel, na hát nálam az ilyenek rossz lóra tettek. Egy valamit tudni kell én nem állok senki oldalán csakis a saját magamén, így ha hasznot láttok a lányba akkor foglalkozok vele, de ha nem tud semmit és még elvezetni sem szeretne a Roxfortba akkor itt hagyom. Ha nem tud nekem segíteni akkor nincs értelme a társalgásnak.
Alig vártam ezt a napot. A tavaszi szünet utolsó napjáról ezt biztosan kevesen mondják, de én általában a „kevesek” közé tartozok. Elég ha a mágiatörténetet kedvenc tantárgynak tartók csoportjára gondolok. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni a csoport létszámát. Most egyébként csak félig az iskola miatt vártam, hogy visszajöhessek. Najó, harmadrészt. Egyrészt a norvég tavasz nem a kedvencem, örülnék, ha édesapa lassan feltárná azokat a régi viking házakat és átköltözne a család székhelye… nem is tudom, mondjuk Olaszországba. Ott kellemes az időjárás, csodás az olasz divat és amit az ókori római mágusok műveltek, az fantasztikus. Másrészt ráfekhetek a RAVASZ-vizsgákra való felkészülésre. Ez már a finish! No és harmadrészt, és bizarr módon majdnem ez a legfontosabb most, végre megérkezett a rendelésem. Még a szünet előtt adtam fel a rendelésemet, az egyik iskolai baglyot használtam hozzá, voltak kétségeim, hogy eléri-e a címzettet, nagyon jó erőben volt, nem azzal volt a gond… de olyan gonoszan nézett rám, mintha megbántottam volna. Egy madarat! Na mindegy, a lényeg, hogy otthon megkaptam az értesítőt, hogy átvehetem a postahivatalban, ezért sem mentem közvetlenül Jessivel az iskolába. Különben is, most ez az egyetlen lehetőségem, hogy betiltották a falubeli kiruccanásokat. Ez egy speciális anyag, a nyári gyakorlatomra szeretnék belőle varrni egy olyan uniformist, ami megfelelő védelmet nyújt, ugyanakkor kényelmes és… divatos. Csak ne lenne ilyen nehéz ez a csomag, ráadásul borzasztó a fogás rajta. A lazán kontyba fogott tincseim folyton kiszabadulnak. Tudom, hogy egyszerűbb volna lebegtetni, de meg kell kicsit erősödnöm, egy ásatáson sem lehet mindent lebegtetni. Könnyű tavaszi bőrdzsekit vettem fel, talán kicsit vékony, de a vastag, kötött fekete csősál elég meleget ad. Na meg ez a cipekedés is melegen tart. Csak ne csúszna ki folyton az ujjaim közül a nagy, barna papírba csomagolt. Megemelem bal térdemet, hogy megtámasszam amíg fogást találok rajta. És már megint játékban vagyok! Megszaporázom a lépteimet, nem akarom megvárni, hogy sötétedni kezdjen. Ajj-aaj!! Most nem csak csúszik, hanem mintha szakadna is. Hopsz, az előbbi műveletnél biztosan beleakadt az ujjam és most megállíthatatlanul csúszik szakadva a föld felé. Ellépek félre, nehogy a lábamra essen, mintha csak kés lenne… így viszont egy valaki más lába elé esik… pontosabban remélem, hogy csak elé és nem rá. - Ne haragudj, remélem nem ütött meg. Csak most mérem végig a fiatal srácot, aki pár évvel tűnik nálam idősebbnek… mintha ismerős lenne, de a Roxfortban biztos nem láttam mostanában. Talán öregdiák, aki akkor mégiscsak többel idősebb nálam. Mindegy. Most nem fogok rögtön leborulni a földre a csomagomat összeszedni, az olyan lenne, mintha előtte hajtanék térdet, márpedig olyat én nem csinálok. Hangom őszinte, tényleg nem akartam kárt okozni senkinek, legkevésbé persze az én csodálatos új szerzeményemnek... persze annak meg se kottyanhat ennyi, félig görgött csak ki az egy vég bőrhatású anyag, talán össze se piszkolódott.
ifj. Christopher Malone
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Georgiana & Christopher 2016-03-29, 21:52
Mihelyst tudomásomra jutott, hogy John is felvételt nyert a Roxfortba azonnal el is indultam meglátogatni őt. Persze úgy, hogy ő erről ne tudjon ugyan is nem tudom, hogy mit gondol, hogy mi a véleménye a bátyjáról. Ezért gondoltam csak úgy meglessem, hogy minden a legnagyobb rendben történjen körülötte. A hírt onnan tudom, hogy annak ellenére, hogy otthagytam a családi légkört azért még néha próbálok lefülelni dolgokat, hogy tudjam, hogy mi folyik otthon, ezért a postát is mindig átnézem amint tudom. Mielőtt Roxfortba indultam még is úgy döntöttem, hogy elnézek előtte Roxmortsba, hátha találok ott egy-két régi ismerőst. Emlékszem régen nagyon sok időt töltöttem itt, ezért elégé jól ismertem az utcákat. És láttam is pár Roxforti diákot, de egyikük sem volt ismerős, bár volt köztük egy-két lány aki úgy viselkedett mintha ismertek volna. Rám mosolyogtak és rám köszöntek. Nem köszöntem nekik vissza hisz nem is ismertem őket. Felhúztam a szemöldököm majd elfordítottam a fejem, ezzel jelezve nekik, hogy én nem tudom, hogy kik ők. Hátha nem találok itt egy ismerőst sem akkor el is indulok Roxfortba, úgy tűnik, hogy azóta amióta én már nem járok ide, azóta az a pár ismerősöm sem jár ide akikkel néha napján eljöttünk meginni egy-egy vajsört. Leültem egy közelben lévő padra és gondolkoztam, régi emlékek jutottak az eszembe, hogy nem is volt sokszor olyan rossz ez a suli. Ránéztem a nyakamba lógó nyakláncra amit még az anyám adott nekem mielőtt maghalt volna, és azt gondoltam, hogyha ő még élne talán másképp történtek volna a dolgok. Talán akkor nem egy vándorként élném az életem, talán akkor nem kellene a testvéreim után leselkedni. Talán én is egy normális diák lehetnék, akire büszkék lennének a szüleik a tanulmányi eredményei miatt. Ez a sok talán, na de mindegy is, hisz nem így történtek a dolgok és most ez van, ezt kell elfogadnom. Felálltam és elindultam a Roxfortba, úgy tűnik, hogy ez a Roxmorts egy kissé unalmas hely lett.
//
