2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Micah St James / Darian Postolache Születési hely és dátum: Smida, Románia, 1989. 10. 16. Csoport: Hollóhát Patrónus: - (még nem tanulták) Évfolyam: Harmadik évfolyam Faj: Sárkány I. (hivatalos kiskapu) Képesség: Legilimentor IV. (Shannától, ha feloldottam a kiskaput) Mágikus adottság: Telekinézis 6. szint (Shannától, ha feloldottam a kiskaput) Familiáris: (Holló?) Kiemelkedő tudás: Számmisztika - Kiemelkedő (/született tehetség) Asztronómia - Kiemelkedő Mugliismeret - Tehetségtelen Kihez tartozol: Dorina Postolache egyik öccse (fél-testvére) + Frances Russo (fél-testvére) + Cody L. Mortimer (guardian) + Christopher Graves (guardian) + Alba Maroni (kiszemelt/nemezis)
Jellem: Nehéz összefoglalni mennyit formálódott a személyisége az elmúlt hetek alatt. Mindig is csendes fiú volt, aki a saját dolgával foglalkozott, legyen az számmisztika, a csillagképek olvasása, varázslósakk vagy kártya, mindig olyasmikkel, amikhez nincs szükség sok emberre és sok agyalással és megfigyeléssel jár. Főként azért persze, mert nem is igen járt emberek között, de nem is különösebben volt rá igénye sose. Az apja persze zsarnokian akart kicsikarni belőle talpraesettséget, keménységet, kiállást, de nem túl sok sikerrel, mert az agresszióra csak még félénkebben felelt. Mindenkivel ellentétben őt elkerülte minden kényesztetés, az anyja se vette soha védő szárnyai alá, luxusban se különösebben részesítették attól eltekintve, hogy azért nyilván etették, itatták és egy hatalmas épületben laktak. Az antiszociális jellemét még jobban összetörte, hogy annak ellenére, hogy görcsösen retteg a verekedéstől, de még a heves veszekedéstől is, néhány hete állatias harcra kényszerítették. Tipikusan az a fiú, aki még a levelek fellebenésétől is képes összerezzenni jelenleg és csak és kizárólag a testvérei társaságát keresi, hogy biztonságban érezze magát. Hogy milyenné formálódhat még azok után, hogy Chris és Cody a szárnyai alá fogadja a nagy trauma után... az a jövő zenéje.
Kinézet, megjelenés: Világos haj, világos bőr és kék szemek, éppen olyan élénk kék, mint a családjában lényegében mindenkinek. Egyszerű ruhái miatt és mert nem különösebben keresi senkivel a szemkontaktust nem rí ki a tömegből egyáltalán, pedig már tizennégy évesen is talán cseppet válasabb és érettebb, mint a többi diáktársa. Mindig akad nála egy oldaltáska tekercsekkel, nagyítóval, távcsővel, szögmérővel, vagy éppen sakktáblával és kártyacsomaggal, ha egy testvéréhez tart. A tekintete komoly, riadt, pedig van egy pajkos kölyökkutya tekintete is, valahol mélyen, csak nagyon ritkán csillan meg mostanában. Gyakran inkább űzött vadhoz hasonló, pedig ő a vad, akitől mások okkal félhetnének. A sárkány formájában a fekete, vörösbe hajló pikkelyek miatt szerencsére vagy éppen szerencsétlenségére könnyű volt Magyar mennydörgőnek nézni, de talán hetek, hónapok telnek el még, mire újra készen állna az átváltozásra.
Előtörténet: Nehéz lenne bemutatni egy ehhez hasonló életet. Az életem első tíz évét egy sárkányrezervátumban töltöttem, miközben mi magunk is sárkányok vagyunk, csak nem éppen olyanok, mint a rezervátumban, hanem annál sokkal különlegesebbek. Mi vagyunk azok, akik vigyáznak rájuk, biztonságban tartják őket, miközben a saját származásunk titkát mélyen magunkban tartjuk az idegenek előtt. Már ez is elég lehetne ahhoz, hogy büszkén felszegett fejjel cseperedjek, de a nyomás, ami alá engem és az összes testvéremet helyezte a megalomán apánk már ideje korán nyomasztani kezdett. Menekültem az események és a kötelezettségek elől, mindig furcsán kirázott a hideg, ha meghallottam, hogy hercegnek vagy hercegnőnek hívtak minket a szolgálók. Azt hittem, hogy a testvéreimmel összefoghatunk, hogy majd ők megóvnak apánktól, vagy anya fel tud szólalni az érdekünkben, de a két legidősebb bátyámat mintha már teljesen elveszítettük volna és apa... őt nem lehetett megállítani, nem lehetett lenyugtatni. Egyetlen hiba, ha a tanulmányaim, a tudásom tökéletes is volt, de az előadásom bártoltalan, már elpattant a húr. A többiekkel ellentétben velem még anya is mindig hidegen, távolságtartóan bánt, mintha a többiekkel ellentétben bennem tényleg igazán semmi kedvére való nem lenne egyiküknek sem, mintha már egy nagy rakás értéktelen szerencsétlenségnek születtem volna, pedig tudom, hogy fontos nekik a sárkányság és bennem is megmutatkozott az örökségem, sőt, egészen korán! Persze arról mai napig fogalmam sincs, hogy miért is történt ez, hiszen nem csak annyiról volt szó, hogy soha nem voltam egy megnyerő, magabiztos kisherceg, hanem valójában a származásommal lógok ki a sorból - csak az apánk közös a testvéreimmel, anya nem. Csak nyolc éves voltam, amikor Dorina betöltötte a tizenhetet és az idősebb nővérünk, Diana után őt is ki akarta házasítani apa. Dorina volt a legkedvesebb testvérem a nálam idősebbek közül, és amikor válaszul anya és Diana segítettek neki megszökni egy világ dőlt össze bennem. Hiszen hátrahagyott minket, mindannyiunkat és abban se lehettem biztos, hogy valaha viszontlátom őt. Ráadásul bár nem vér révén, de Dianán keresztül két családtagunk is rémesen járt, amikor meg akarták állítani, és bár nem volt nyilvános temetés a sógorunk öccsének, akkor is még rosszabbra fordult a világon minden. Ezek után tilos volt kiejteni Dorina nevét a szánkon, habár rengetegszer hallottuk, ahogy a felnőttek róla beszélnek, a kereséséről, az elfogásáról, hogy visszarángassák és új házassági ajánlatot szerezzenek neki, talán ezúttal még öregebbet, még befolyásosabb, mert ebben a családban csak az számít, hogy a hercegek és hercegnők magukhoz hasonló státuszúak között válasszanak párt. Persze apa szemében senki se lehet olyan különleges, mint amennyire mi vagyunk, de miniszterelnökök, befolyásos emberek, gazdagok, ilyesmik jöhetnek szóba, hogy tovább növelje a befolyását. Csak tudnám minek! Miért olyan fontos mindez? Miért nem élhetünk inkább egy egyszerű, csendes, de boldog életet? Soha, soha nem vágytam semmi másra annál jobban, minthogy elmúljon ez a nyomás, ne kelljen senkinek se tetszelegnem és azzal foglalkozhassak, ami tényleg érdekel, a csillagokkal, könyvekkel, játékokkal. Amikor a nővérem visszatért értünk akkor sem értünk jött, hanem a családban nagy becsben tartott sárkánygömbért, amit talán még azóta se sikerült megbocsájtanom neki. Megszereztem nekik, átadtam, az, hogy újra láthattam hirtelen elmosta a fájdalmat, csak hogy percekkel később még jobban magamba zuhanhassak. Habár Dorina és a barátja, Peter a sárkánygömbbel együtt ezúttal engem és a két kistestvéremet is magával vitt, ezúttal is volt ára a szökésnek... Diana élete... Éppen betöltöttem a tizenegyet a következő szeptemberre, hogy a Roxfortba kerülhessek, de a beilleszkedés nem igazán ment a legjobban. Teltek az évek én pedig egy nagy kerek nullával gyarapodtam, ami a barátokat illeti, éppen ezért Dorina próbált felkarolni és belevonni az iskolai előadásba, annak ellenére, hogy nem színpadra születtem. Ott láttam meg Albát, aki szó szerint az irigyleméltó ellentétem, bátor, nyílt, ami a szívén, az a száján, évfolyamtársam és még is tudom, hogy amikor eljön a fellépés meg se fog kottyanni neki Csingiling szerepe. Persze, hozzászólni még mindig nem mertem, de talán egyszer oda is eljutok. 2003 nyarán az öcsém is a tizenegy éves kor küszöbén volt, de még soha nem változott át sárkányalakba, és abban reménykedtünk, hogy végre, végre megtörténik. Elszöktünk a Roxfort birtokáról úgy, hogy még a nővérünk se tudott róla és addig mentünk, ameddig csak a lábunk bírta, hogy a titkunk veszélyeztetése nélkül átalakuljunk. Nekem sikerült is, mint mindig, de neki nem és mire felocsúdtam addigra orrvadászok tűntek fel, de szerencsére csak engem láttak meg. A veszélyhelyzettől az öcsém egy családi bűbáj hatására elpusztíthatatlan, biztonságos sárkánytojásba került a közeli vízesés mögötti barlangba én pedig addig repültem ameddig csak bírtam, de a felnőtt varázslók pillanatokon belül elfogtak. A pánik eluralkodott rajtam, a rettegés, hogy elárulom a sárkányok titkát és hogy mi történhetett az öcsémmel mindent elvakított. Nem mertem átalakulni, sárkányalakban ragadtam és így kegyetlenül eladtak egy vándorcirkusznak, ahol varázsbestiákat ugrasztottak egymásnak véres küzdelembe. Addig ütöttek, addig átkoztak, addig hergeltek, míg nem volt választásom, vagy visszatámadok a lénnyel szemben, aki elé az arénába vetettek, vagy föladom és... és... meghalok... Hiába mentettek meg, addigra mély bélyeget nyomott rám az élmény és zokogva árultam el hogy mi történt az öcsémmel és hogy ki is vagyok valójában, Dorina Postolache öccse. A megmentőim a szárnyaik alá vettek minket, engem és az öcsémet, akármit is jelentsen ez pontosan a jövőnket tekintve. Talán csak még két barátságos tekintet az iskola falain belül, talán több, de amilyen töréseken mentünk már keresztül, amennyire rettegünk attól is, hogy egyszer apánk feltűnik és visszarángat minket, ez is mindennél többet jelent. Eljött az új év és én még zavartabban kezdtem meg, mint valaha, a Musicalben is kikönyörögtem a nővéremtől és Jade-től, hogy lehessen egy névtelen szerepem a háttérben Wendy egyik öccse helyett, és szó szerint csak próbáltam túlélni a napokat anélkül, hogy kínoznának a szörnyű emlékek, legyen szó a hazai életünkről Romániában, vagy a rémviadalokról. Egészen addig, míg meg nem hallottam, hogy Alba mi után kezdett el szaglászni... Hiszen azt még sem hagyhatom, hogy leleplezze a sárkányokat!
