2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
1828 és 1968 között jelentőségteljes kereskedelmi kikötő volt. Ma viszont népszerű lakó és szabadidős övezet, ami a Temze északi partján fekszik, közvetlenül a Tower of London és a Tower Bridge mögött.
Több szabadidős és lakóhajó is található a vízen a mólók körül. Összességében egészen védett övezet és a varázsvilágban is igencsak népszerű azok számára, akik valami miatt meg akarják húzni magukat. Jude Idris vitorlása is itt vetett horgonyt, aki a St Paul’s Cathedral-os incidens óta a testvére személyazonosságával vonult ki és tűnt el a szemek elől.
"Megbízni valakiben nem ugyanaz, mint a bizalmadba avatni."
Shanna hiába ment eddig az idegeimre, valójában nagyon is vonzó nőnek találom. Annak ellenére is, hogy én már bőven a kiégésközeli, igencsak megkeseredett oldalával találkoztam csak. De őszintén kíváncsi lennék mi jár a fejében. Kíváncsi lennék, hogy maradt-e még benne bármi a tehetetlen dühön kívül amit szinte folyamatosan az arcomba tol. És amire időnként nekem is nehéz nem egy vissza vágással reagálnom, de.. sok szempontból érdemesebb lenne nem az ellentéteket szítani.. A felvetésére azért egy kicsit nevetve prüszkölök. - Nincs szükség ilyesmire azon a hajón. De nézd, ha valaki annyira menekülni akarna, még mindig vízbe lehet ugrani. - kekeckedek egy kicsit, hiszen nem zárt tér. És tudom, hogy megoldható lenne valamilyen buborékot létre hozni rá az ügy érdekében, de tényleg nincs ilyesmi rajta. Aztán bevesszük magunkat a sűrűjébe a kikötő-piacnak. A karkötőt felemlítve csak felmutatom számára, meg megrázom a csuklómat, mintha igazítani akarnék rajta - Csak egy egyszerű fókusz. - nem fogok kiselőadást tartani hozzá, ha nem ismerte fel így járt. Egy kicsit azért kárörvendek rajta magamban. Az auroros megjegyzésére szemet forgatok - Tíz pont a Hollóhátnak! - mondok csak ennyit rá. Abban igaza van, hogy sokan használnak pálcát, a mindennapi tevékenységeikhez. Csak más a hangulata annak, ha valaki a munkáját könnyíti és más az amikor a nyomomban egy idegen feltartott pálcával mászkál. Akkor is ha büszke arra, hogy auror és mindenkinél előrébbvalóan meg van a joga a pálcáját lóbálni. - Tudod, ha teszek egy.. javallatot egy számodra idegen közeg kapcsán, azt lehet nem árt fogadnod, akkor is, ha baromi büszke vagy és akkor is, ha a nevem mellett sok-sok feketepont van a listádon… - A megjegyzésem halkan esett csak meg. Ebből talán kikövetkeztetheti, hogy össze szokott kommúnáról van szó és azért igenis figyelnek arra ki lép be közéjük. Biccentek a kérdésére. - Akad rajta igen, de sokkal inkább merüléshez szükséges varázslatokkal van ellátva. Az sokkal izgalmasabb. - én már a hajóra szállva ténykedek amikor vissza hozza a témát és csak szóhajtok és úgy három másodpercig látszik rajtam, hogy mintha fejben számolnék. Tényleg nem akartam ebbe bele menni, de…. - Szerintem elég egyértelmű ha valaki akinek a keze alá kerülsz, mielőtt elindulna a feladat, félre von és az arcodba közli, hogy egy mocskos árulónak tart és gondoskodik arról, hogy a közelébe se kerülhess a továbbjutásnak… De.. azt hiszem túltárgyaltuk. Megtörtént, ez van. Kerestem más célt és más munkát. Ennyi! A “rendszer” közölte, hogy nincs második esély a magamfajtáknak. - nyilván még mindig bosszant ami történt, sőt meglehetősen felcsesz - De ha szeretnéd megkaphatod az emléket az esetről! - tárom szét a karjaimat. Én igyekszem modorálni magamat, de nem igazán az az impulzív hiányos élőlény vagyok, mint a testvérem. - Nézd, ha amiatt tartod velem ezt a hangnemet, mert úgy érzed, ha nem így tennél, azzal elárulnál másokat, akkor… talán megértelek. De egyéb esetben.. - felhúzom a vállaimat - Mi lenne ha nem…? - és hát ami kibukott belőlem már nem szívhatom vissza… Végül csak sóhajtok és megdörgölöm az orrnyergemet, vissza is sikerül vennem. - Nem tudnánk akármi másról beszélni? Mondjuk, hogy hogy vagy, vagy ilyesmi? - a kérdést már tényleg higgadtan teszem fel és ha akarom ha nem a mondatom ezúttal őszintének hat, mintha tényleg érdekelne, hogy mi van vele és nem csak tématerelésnek dobtam volna be. Többek között tényleg jobban érdekelne mi van vele, semmint az, hogy hogyan estem pofára.. Főleg hogy akaratlanul a tekintetem is a kezére siklik a kérdés közben. De a válasz elmarad, mert a pókom felbukkan és ekkor valami olyasmi történik, ami annyira meglep, hogy még én is össze rezzenek és szinte behúzom a nyakamat egy pillanatra. Még a pókom is megáll a mozdulatban mint akit minimum tojásrakás közben kaptak rajta.. Aztán csak Shanna után nézek, ahogy beugrik mögém. És csak nézek rá, mint aki most látja először. Aztán megköszörülöm a torkomat mielőtt elröhögném magamat, de az arcomat így sem tudom kordában tartani. - Oh, ő a familiárisom. A Szent Pál óta ilyen alakja van. Eredetileg csak egy kék, cobalt tarantulla volt, de… aztán törétnt vele valami.. - osztom meg az infókat. - Ő vigyáz a hajóra amikor nem vagyok itt. Dee… - ekkor pedig a familiárishoz fordulok, Shannanak pedig leeshet, hogy miért nincs igazából szükség térmágiákra.. - Bocs haver, kiszállnál, láthatóan nem bírja a búrádat. - erre azért már elő tolja a fejtor részét és cicereg egy sort, mintha nehezményezné, hogy ki lett tessékelve, de eleget tesz a kérésnek és kiandalog a hajóról, és tovább áll szomorúan a szemközti, egyik nyílt, nagy kőcsatornába. Vissza fordulok Shannahoz - Nem nézel ki túl jól. Kérsz egy kis teát? …Vagy megcsinálhatod magadnak, ha bennem nem bízol. - ajánlom fel kicsit szívva a vérét még úgy ezek után is és tényleg nagyon kell küzdenem, hogy ne nevessem ki, nagyjából remeg a szám, hogy vissza fogjam magmat. - Amúgy.. úgy tudtam, hogy van jogod a pálca használathoz és nem szükséges élő pajzsnak használnod másokat… - igen, egy kicsit talán jobban szórakoztat a helyzet mint illene.
Az az igazság, hogy nem feltétlenül jártam annyira utána Ronan és Jude hátterének, hogy kutassam a Testvériséget megelőző életüket, hogy értelmet akarjak nyerni annak, amit tettek. A barátaimat, a szövetségeseimet tényleg meg akarom érteni, szeretem tudni az indítékaikat, hogy mire hogyan és miért reagálnak, de akik a rossz oldalra álltak azoknak soha nem fogom azt a szívességet megtenni, hogy keresem a miérteket és felmentem a hibáik alól. Nem véletlenül céloztam meg a bűnüldözést, bár nyilván az aurori túlkapásban sem hiszek, de ha valaki átlépi a határokat, akkor nincs miről beszélni. Legalább is eddig ebben hittem... Ahogy szemetforgat mosolyogva a dacos tekintetem követi, bár villámcsapásként sújt le rám, hogy korábban visszataszítónak tartottam a kissé nagyképű viselkedését, most pedig, nos, ebben a fényben a vízparton sajnos nem is olyan csúnya és nem is tűnik szörnyetegnek. Csak egy korombeli srác, aki első ránézésre teljesen ártalmatlan, ahogy a nagybevásárlást tartja a kezében. Olyan hétköznapi ez a találkozás azok után, ahogy korábban egymásba botlottunk, a Testvériségi háttér, az auror kiképzés, a kórház... - Azt ne mondd, hogy mióta nem találkoztunk elfelejtetted, hogy vannak olyan bűbájok, amivel meg lehet akadályozni a hoppanálást. - válaszolom vissza, egyértelműen látszik rajtam, hogy figyelni fogom erre a jeleket. Követem a terület mágikus részére, kissé félrebillentett fejjel nézem meg a szobrot, de nem különösöbben művész szemekkel, sosem volt hozzá semmilyen érzékem vagy érdeklődésem. Amikor egy mugli művészeti iskolába kellett beépülnünk akkor is az írást választottam, mert annyi kreativitás azért szorult belém, hogy előálljak valami nem-túl-silánnyal aminek legalább kikezdhetetlen a helyesírása. Átlépve egyetlen lélegzetvételnyi pillanatig csak hagyom, hogy beigyam a látványt, a sürgés-forgást a piacon. A varázslatot nem végzem el, ameddig el nem érünk ahhoz a hajóhoz, amelyiket a magáénak tartja, hiszen főként arra vagyok kíváncsi, hogy ott várható-e valamilyen meglepetés. Az egész területet átfésülni egyetlen varázslattal kicsit túltelítené az érzékeimet, hiába vagyok legilimentor, aki minden rosszindulatú pillantásra azonnal odakapja a fejét. Így hát csak a sellőékszerre viszont felfigyelek, ám elsősorban csak varázstárgynak besorolva, nem konkrétan összekötve a sellőséggel. - Az pedig... - pillantok le a kezére, odabiccentve az egyszerű karperecre, miközben már ösztönösen becsúsztatom a ruhám ujjába a pálcát, ami éppen annyival rövidebb, mint az alkarom és tökéletesen beilleszkedik. - Auror vagyok, a pálcaviselés miatt senki sem köthet belém. - mutatok rá, fényes nappal van és visszaléptünk a varázsvilág területére. Miért zavarna bárkit is, ha pálca van a kezemben? Eléggé biztos vagyok benne, hogy ha jobban szemügyre veszem a tömeget, akkor számtalan boszorkány és varázsló használja a pálcáját a portékáik rendezgetésére vagy akármilyen más feladatra. Nem mondom ki, de azért lerí az arcomról, hogy eltekintve attól, hogy mérlegelem, hogy a tömegben biztonságosabb vagy veszélyesebb egy ex-testvériségissel sétálgatni. A paranoia ott lüktet a halántékomban valahol, ami talán nem csoda azok után, amiket megéltünk, ahogy félholtan kikeveredtem egy sárkány alól egy vélhetően halálos átokként feketellő kézzel nem csoda, hogy nem könnyű lenyugtatni a pattanásig feszült figyelmemet. - Értem. Nem tűnik annyira rossz sorsnak, gondolom minden olyan védelemmel el van látva, amivel egy igazi lakás lenne. - nézek végig a hajón, ezzel talán visszautalok arra is, amit a térmágiákról mondtam. Minden tisztességes házban, főleg, amelyik ennyire nyilvános helyen van akad egy-két bűbáj és riasztó, nem lenne olyan meglepő, ha nem lehetne hoppanálni a fedélzetről. - Ezzel azt mondod, hogy valaki más golyózott ki és nem is a te hibád? - maradok a témánál, hiába akarja a felelősséget elhessegetni. Igaza van, ismerem az összes kiképzőt és az összes segítőt személyesen és ameddig nem mutatna nagyon kemény és részletes bizonyítékot arról, amivel gyanusítja egy társamat, addig visszacsúszik a megbízhatatlan ex-Testvériségis szintjére, a pillanatnyi gondolat, hogy nem is annyira ellenséges a mosolya tovább is illan. Az életjel, amit a varázslat mutat nagyon különbözik az emberek jelétől, így sejtem, hogy egy háziállatról vagy familiárisról van szó és csak fél szemmel keresem a tekintetemmel, hogy merre rejtőzködhet, amikor már a hajón vagyunk. A familiárisom persze azonnal leszáll az árbóc legmagasabb fokára és onnan figyeli a környezetünket. Amikor a vélhető életjel irányából egy hatalmas, szőrös ízelt láb bukkan elő és nem egy golden retriver valami olyan történik, amit tökéletesen elképzelhetetlennek tartottam. Egy sikoly hagyja el a számat és ugyanabban a pillanatban a familiárisom is felvisít, persze ő amúgy is csak így tud hangot adni, velem ellentétben. A pókfóbiám miatt egyik pillanatról a másikra átjár a hideg, a tarkómon feláll a szőr miközben a homlokomon és a tenyereimen is kiütközik valami hideg veríték. Ami pedig a legrosszabb mindközül, ahelyett, hogy ésszerűen a pálcát csúsztatnám a kezembe, reflexszerűen Ronan háta mögé ugrok takarásba, mintha csak valami gyámoltalan tizenkét éves kislány lennék. - Az meg... micsoda...? - hebegem, az arcomon egyértelmű terrorral.
"Megbízni valakiben nem ugyanaz, mint a bizalmadba avatni."
Abban teljes mértékben egyet értenék vele, hogy az idő nem tudja eltűntetni ami megtörtént. De nem is idő dolga, hogy az emberek fájdalmával foglalkozzon. Lényegében én megtettem, hogy eltűntem a világ elől és teljesen friss kapcsolatokat kerestem. Viszont nekem “könnyű” volt elvágnom magamat mindentől, hiszen már évekkel azelőtt eltávolodtam a családomtól, hogy a Testvériség egyáltalán képbe került volna. A St Paul’s óta pedig teljesen meg is szakítottam a néhai nevelőinkkel minden kapcsolatot. Még mindig úgy gondolom, hogy nekik is és nekem is jobb így. Amióta pedig vissza jöttem a mélyből, nem különösebben volt igényem mély kapcsolatok kialakítására. Amire szükségem volt, azt így is újra ki tudtam építeni, biztosítani magamnak. Az első mondandójára felszalad az egyik szemöldököm és egy furcsálló félmosollyal, vagy épp jó kedélyű grimasszal forgatok szemet. Vajon mire gondolt ezzel? Nem is értem! De ezek szerint működik a főzet, mert nem sikerült a “kifacsart gondolatmenetem” végére jutnia. Ez végülis már egy jó pont. Nekem. - Azt ne mond, hogy amióta nem találkoztunk, elfelejtettél hoppanálni.. - utalok ezzel arra, hogy ha akarna úgy is le tudna lépni amikor úgy dönt. De csak elindulok minden további nélkül. Ha mellém szegődik láthatja, ahogy a lépcsősort felváltják a betonmólók nyújtózó karjai és egy “kereszteződésnél” egy tengerész témájú, magas talapzatos szobor is helyet kap. Minden további nélkül átlépek a talapzaton. Ha hajlandó átlépni és ő is megérkezik végül, a varázslata nélkül is szembe tűnhet számára, hogy egy kissé zsúfolt, nem túl nagy területen találja magát. Főleg lakóhajók vannak mindenfelé de a legtöbb kihajózásra is alkalmasnak tűnik. Régi cölöp és fa mólókra kitelepült portékáikat kínáló árusok úgy hét- nyolc sátor biztosan. Felettünk vitorlavásznak vannak kifeszítve a magasabban, amik eső ellen némi védelmet nyújthatnak, de cserébe kellően le is árnyékolnak mindent. A világítást fellógatott palackokba zárt mágikus lángok biztosítják. Egy picike úszó piac az egész. Ha elvégzi a varázslatot, az úgy nagyjából negyven embert mutathat számára az árusokon kívül, itt-ott a fedélzeteken és a mólókon tüsténkedni, vagy csak egyszerűen árút cserélni, és megannyi lábnyom villanthat még mellé az egész területen. A méretéhez képest egyértelműen forgalmasnak mondható a hely. De nem igazán talál egyetlen fenyegető elemet sem. Nincs sehol Grindelwald szimbóluma. Nincsenek ketrecekbe befogott veszélyeztetett bestiák sem, csak néhány “ház”őrzőnek tartott közismertebb kisbestia akad, de ők is mind szabadon. Esetleg érdekességképp egy két sellőékszer reagálhat még a feltáró varázslatára a matrózok között, és többek között egy jellegtelen darab az én csuklómon is.. De egyéb varázstárgyakat is érzékelhet több irányból.. Ellenben aki látja őt felvont pálcával azok sürgősen kitérnek az útjából és le is szegik a fejüket, de minimum félre néznek. Nem haladok olyan gyorsan, hogy lehagyjam, annyian most nincsenek is. De amikor észre veszem, hogy miként reagálnak néhányan hátra pillantva bevárom. Megértem az óvatosságát, de azért jelzek neki. - Tartsd kéznél ha akarod, akinek van, mindenki így tesz, de úgy, hogy ne lássák. - Bár magyarázatot nem adok, hogy miért. Ezt követően hamar oda érünk a hajóhoz. A vitorlái most mind fel vannak kötve, így nem tűnik valami nagydarab jószágnak. Látszik, hogy egy öregebb vitorlás-halászhajó volt valaha, de karban van tartva. A vitorlavászna sötétebb vörös, a hajótest maga pedig teljesen fekete és dísztelen. Ha újra elvégezné a varázslatot, nem mutat számára senkit a fedélzeten. Vagyis.. egy életformát érzékelhet, de hogy így be tudja-e azonosítani, hogy familiárisról van szó, az már más kérdés. Amikor megérkezünk én minden további nélkül a fedélzetre lépek, onnan fordulok vissza hozzá - Voltaképp a Roxfort harmadik nyara óta ez a második.. vagyis egy ideje már az első számú otthonom. - javítom ki könnyedén a feltételezését, hogy pusztán az Akadémia után keveredtem volna ide. Azért megrándul néhány arcizmom arra, ahogyan fogalmaz. De passzív-agresszív él nélkül válaszolok neki, közben elpakolva a cuccokat egy fedélzeti tárolóba. - Nos.. te valóban álltad a szavadat. - ismerem el egyszerűen. - De nem csak a te szemedet szúrtam. - közben leszedem a dzsekimet, a pálcát a zsebembe süllyesztem és elkezdek készülődni, mint aki vitorlát akar bontani belátható időn belül. - Szóval ebben a vonatkozásban így nem tudom értelmezni a miért kérdésedet, sem a vádat, hogy én tettem volna magammal. - vonok vállat. Nem áll szándékomban magyarázkodni, meg a magam szempontjából nem is látnám értelmét. Másfelől biztosra veszem, minden körülmények között a kiképzőnek adna igazat. Vagy oda kanyarodnánk vissza, hogy ha eleve nem a Testvériség soraiból szerelek le, akkor itt is meg lehetett volna az esélyem. A pakolászás és készülődés közben, a lakókabinból, hangtalanul néhány hatalmas szőrös ízelt lábat vehet észre elő tapogatózni.
Bizalmatlanul mérem végig, nekem nem volt időm kipihenni a történteket, de egyelőre hiszek is abban, hogy ezeket nem gyógyítja be semennyi idő. Jake óta megszűnt az a fogalom, hogy kikapcsolódás, csak a hivatásom maradt és hogy bejárjak hozzá vagy tartsam a kapcsolatot a sógornőimmel, amennyire ez lehetséges. Hiszen lehet, hogy én belefagytam az időbe és még mindig nehéz szívvel gondolok arra, hogy a férjem maga mondta, hogy lépjek tovább, éljem az életem, legyek boldog... addig a világ megy tovább és egyre nagyobb a szakadék közöttem és a Troops-ok között az összetartó erő nélkül, Jake nélkül. Valahol fájdalmas, valahol pedig felszabadító lenne, ha mindenkitől eltávolodnék, ha nem kéne arra gondolnom, hogy minden életnek vége szakad, de helyette közelebb kerültem a csapathoz, akikkel újra és újra birokra kelünk Grindelwald és a Testvériség ellenében és ezt nem vehetem félvállról, nem tagadhatom le. Az esküvő, amin holnap megjelenek, a baba, ami születőben van egy újabb jel a reményre a jövőben. Viszont ezt hittem a saját esküvőmön is... Sok bennem a kettős érzés és ha nagyon mélyre kell ásnom, akkor valószínűleg Ronan-nel szemben is ott van ez a kettősség, mert szavakkal vehemensen ellenkeztem legutóbb a Szent Mungóban, de azóta több, mint egy év telt el. Ezidő alatt alig valamit sikerült elérnünk, inkább lassítottuk a folyamatokat mintsem tényleg győztünk volna, és a kezem... nos... önkéntelenül ökölbe szorítom mindkettőt, főleg, amikor felnevet. - Lakásod? - kérdezek vissza először, felvont szemöldökkel, de gyorsan érkezik a válasz. Az, hogy Minisztériummal azonosít egyáltalán nem bántó és nem veszem fricskának se, az aurorok végső soron tényleg a Minisztérium és a törvények emberei, nekem ez még mindig nem sértés. Még mindig hiszek abban, hogy apám is a legjobbat akarja és hogy amint nem hisz a miniszterünkben, készen áll majd szembemenni az egész parancsnoksággal és megtenni, amit meg kell tenni. Én is vétettem már nem egyszer a rendszer ellen, de mindig jó okkal és még mindig a helyemen vagyok... nagyjából. Most persze a kezem miatt lényegében semmilyen ügyet nem kaptam mióta visszatértem Nurmengardból, de tekintve, hogy a nagyjábóli felépülésem után a Jennings esküvőre akartam koncentrálni és arra, hogy összerakjam a kirakós darabkáit a nagy varázslattal kapcsolatban, amit Grindelwald létre akar hozni. Tehát, lényegében, háttereztem. - Nem, nem vagyok. Viszont az még a te kifacsart gondolatmenetedtől is furcsa, hogy azt hiszed csak úgy felsétálok egy hajóra bízva a vendégszeretedben. - kezdek bele, de ettől függetlenül figyelem, hogy merre biccent és hogy csak úgy elindul abba az irányba. Hiába a sérülés a kezemen, ami lehetne intő példa, hogy ne menjek a saját fejem után, nem akarom szem elől téveszteni, ha már egy évig ez megtörtént. Legilimentor vagyok, mindig is érdekeltek az emberek erősségei, gyengeségei, motivációi, és bár már az Auror Akadémia feladásával már egy lehetőséget csúfosan el is vesztett, nem lett kevésbé rejtély számomra. Követem, de menet közben körbenézek, hogy pontosan merre is haladunk és amint a molók védett varázsló szegletébe érünk feltáró varázslattal mérem fel, hogy hányan vannak a környezetünkbe, akad-e több ember azon a fedélzeten, amit emlegetett. - Tehát ide vezetett volna az utad, miután elbuktál a kiképzésen? Megmondtam, hogy nem foglak elgáncsolni, te gáncsoltad el magadat. Miért? - kérdezek rá, nem éppen olyan csacsogós téma, minthogy szeretem-e a lazacot, de legalább valóban követem és nem esik meg az elképzelt rémkép, hogy a korlátba verjem a fejét vagy éppen falhoz lökjem egy pálcát nyomva a torkához. Persze... ha találok életjeleket, vagy utalást arra, hogy veszélyt jelenthet követnem, akkor még előfordulhat ez is. Hozzáértő szemekkel figyelem a környezetet, hogy megérzek-e bűbájokat, látok-e rúnákat, bármit, ami aggodalomra adhat okot.
"Megbízni valakiben nem ugyanaz, mint a bizalmadba avatni."
Kétségkívül meglehetősen heves volt a legutóbbi vitánk is. Én próbáltam elmondani neki, hogy mik motiváltak engem, a testvéremet és Beccat, hogyan történt meg a baj Beccaval, Jude hogyan hagyta cserben.. és Shanna pedig próbált rá világítani, meglehetősen vasmarokkal, hogy ez mennyire borzalmas és törvénytelen. És bármi amit kimondtam számára, hogy mi az ami Fionn esetében motiválónak hatott a fiatalok és nagyon sokak körében, azt képtelen volt úgy értelmezni, hogy simán csak fel akarom hívni a figyelmét: a Testvériségnek jó piárja van. És hogy sok olyasmire reagáltak amikre a Minisztérium nem. Például a varázs -immunis muglik esete. Akik, ahogy a kviblik, a varázsvilág részeivé váltak.. de mindaddig egyedül maradnak ameddig valamelyik oldal meg nem hallja őket. És hasonlók. Az egészet csak “propagandának” tekintette amit csírájában el kellene fojtani. A varázs-immunis muglik pedig nem részei a varázsvilágnak és a két világ sem véletlenül különült el. Mert mindnekinek meg van a helye.. Hát persze.. Aztán jött az akadémia.. Szóval összességében egyáltalán nem lep meg, ahogyan most reagál. Meg ahogy hallottam épp eléggé rájár a rúd. Én meg.. Voltaképp alá merültem pár hónapot chillelni meg regenerálódni. De attól a háború még tart. Bolond aki nem látja. És csak idő kérdése mikor terjed tovább az eddigi határain.. Egyébként egyszerű mugli öltözetet viselek. Bakancs, farmer, öv, póló, egy egyszerű dzseki, az ujjában természetesen ott a pálcám, de ez innen nem látható. A hátamon egy tornazsák tipusú táska, amiben igazából akármi lehet. Az egyik kezemben pedig egy erősebb papírszatyor. Friss, nagydarab újhagyma lóg ki belőle meg a szatyor tartalmából néhány dolog látszik még ki, mint.. tojás a tartójában. Tizenkét darabos. Néhány gyümölcs, és egy a mugli üzletekben kapható kész öntet üvegének a teteje. A kérdésére tehát végig nézek magamon némi csodálkozással. - Így? - prüszkölve nevetek egyet. - Én is kérdezhetném tőled, hogy miért szimatol a Minisztérium a lakásom körül? - szándékosan dobok egy kis fricskát neki azzal, hogy össze mosom a személyét a Minisztériummal. De persze hülye lennék nem érzékelni a távolságtartását és a roppanásig feszült levegőt. Végül megadóan emelem fel a kezeimet a szatyorral együtt. - Nem, nem követtelek. Csak itt lakom a kikötőben. - végül lassan oldalazni kezdek, leengedem a kezeimet és elindulok a móló irányába vezető lépcsőkhöz. - Ha szeretnéd ellenőrizni, szívesen látlak a fedélzeten… Persze csak ha nem vagy tengeri beteg. - nézek még vissza rá egy pimaszabb mosollyal. - És ha szereted a lazacot, talán még abból is kaphatsz. - ajánlom fel nagylelkűen. Talán az egész inkább hathat cukkolásnak számára. De azért várok egy két pillanatot, hogy mit válaszol, avagy bevárom ha úgy dönt, mielőtt tényleg eltűnnék a megfelelő mólóra vezető lépcsőn. Talán Shanna nem is tud róla, hogy a varázsvilágnak itt is van egy icipici szeglete.. De ha nem jönne, én bizony lépek. Mintegy valamelyest alá támasztva, hogy nem miatta vagyok itt valójában és a találkozásunk tényleg totálisan véletlen… Mondjuk nem csodálkoznék azon sem, hogy ha tényleg azt hinné csapda az egész és két pillanat múlva falhoz lennék állítva, hogy köpjek, vagy az összes tojásom bánni fogja!
London elképesztően nagy város és a mugli részein töltöttem a délutánomat, de talán így is számítanom kéne rá, hogy valaki rám bukkan. Azóta, hogy megmentettek Nurmengardból - amennyire tudtak - jóval rövidebb időkre tűnök csak el a kollégáim és főleg a családom szeme elől. Aggódnak értem, hogy ne tennék, valahol bennem is ott dübörög a kétely, hogy vajon egészen pontosan mi is lesz a következménye ennek az egésznek. Jed elhagyta Grindelwald oldalát, a sárkányuk elpusztult, a dementorok irányítását elvesztették, Annabelle-t a szökése óta nem hozták kapcsolatba vele, nem csoda, hiszen csuklóból hátrahagyták, a kincstáruk porig égett a varázstárgyaikkal, könyveikkel, annyi mindent elértünk és még is… Dumbledore professzor és a Halál Ereklyéi, Vanessa… vesztettünk, sokat. Tudom, hogy Vanessát nem kéne ide sorolnom, de valami még is csak elveszett, amikor megszakadt a kapcsolatunk. Nem állítom, hogy az Auror Akadémia elhagyása után nem figyeltem Ronant, főleg, hogy a hozzá közel álló lány éppen a beszélgetésünk után halálozott el, lényegében a Rúnapisztoly első és egyetlen halottjaként. Éppen ezért gyaníthatóan nem a pisztoly átka végzett vele. Viszont az utóbbi időben éppen eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy az érdeklődésem teljesen elapadjon, pedig valójában ha Grindelwald mellől elmartuk a legrégebbi embereit akkor talán érdemes lenne megfigyelni, hogy kik kerülnek a helyükre. Azok után, hogy miken mentem keresztül az én paranoiám arra tanított, hogy minden közeledő hangra felfigyeljek, mégha nem is vagyok annyira befeszülve, hogy azonnal pálcát rántsak, ráadásul még akkor is képes vagyok megérezni a jelenlétét, ha a gondolatait nem is hallhatom ki. Így eredendően nem rezzenek össze olyan nagyon, bár a korlátot megszorítva távolodom el tőle gyanakodva. Az életemben ritkán voltak olyan "véletlenek", hogy éppen ok nélkül közelítsenek meg és főleg, ha egy ex-Testvériségisről beszélünk. - Követtél? Miért? - jön az eredendő kérdés, nem agresszívan, nem kiabálva, de azért erélyesen követelve. Azonnal közénk kerül egy vibráló távolság, feszülten nézek végig rajta, végigmérve a felszerélését, pálcát, varázstárgyakat, szándékát. Erőteljesen viharos volt közöttünk minden beszélgetés és még mindig nem tudom, hogy mennyire hihetek abban, hogy megpróbál jobb életet élni. A tényleges látókörömből az Akadémia elhagyásával ki is került, ki tudja, hogy itt és most mik a szándékai. Csak a szemem sarkából nézek már a vízre, az emlékek amiken méláztam hirtelen halványodnak el, kivéve persze a sérülésem, hiszen azt nehéz lenne elfeledni, korábban soha nem viseltem selyemkesztyűket, főleg nem a mindennapokban, de most az takarja a ruhám alól kibukkanó kezeimet. Valahogy a kérdését inkább költőinek veszem, igen furcsa lenne, ha elkezdeném regélni, hogy a férjem, aki már két éve kómában van vízmágus és rengetegszer vízparton töltöttük az időnket.
"Megbízni valakiben nem ugyanaz, mint a bizalmadba avatni."
Becca halála közvetlen az Akadémia előtt, az hogy azt is rám akarták verni, mert én voltam az utolsó akiről ismert volt, hogy bent jártam nála rendszeresen… Az Akadémián produkált bravúros pofára esésem és lényegében kibuktatásom amiatt a kiképzőtiszt miatt.. Még ha Shanna váltotta volna be ezt, megértem. Vele személyesen is többször konfliktusba kerültünk.. De annak a tisztnek csak háttér infók állhattak rendelkezésre.. Mindezek az arcomba üvöltötték, hogy barmit tehetek, akkor sem lesz már helyem az asztalnál. És tökéletes bizonyosságot adott arról is, hogy milyen szintű az előítélet a Minisztériumi ölebekben. Nem mintha nem lett volna tényleg hátsó szándékom, de ki tudja mik zajlottak volna le bennem, ha meghagyják az esélyt a kibontakozásra.. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy akkor most ezek után tényleg meg kell húznom magamat! Eléggé befordultam és a legdominánsabb érzés ami zakatolt bennem az a düh volt. Hírtelen nem érdekelt hogy lángol-e a világ körülöttem, vagy sem! Hírtelen minden tettem, döntésem súlyát megéreztem.. Ugyan kit érdekelne, ha a víz alá “száműzném” magamat? Keresnék egy szimpatikus sellő közösséget és egyszerűen imigrálódnék.. Nos valóban meg is próbáltam, de pár hónap után rá kellett jönnöm, hogy hiányzik a felszín. Hiányoznak a szagok. Az ízek. A parti homok a talpam alatt. A napsütés, a szél.. minden! És persze hiányzik mindaz ami a felszínen zajlik. Mindaz, aminek mindig is a része voltam. Persze arra jó volt ez a néhány hónap csönd, hogy átmossa bennem a gyászt, a csalódottságot, a dühöt meg még jó pár mást. Segített emlékezni, hogy Becca halála előtt ki is mondtam, hogy tovább akarok lépni! Visszatérve persze volt mit pótolnom hírek és új infók terén. Úgy fél éve már méregkeverőként keresem a kenyeremet, persze bűbájjal elmaszkolt ábrázattal és nem is a saját nevem alatt.. Nem mintha az elmúlt években a saját nevem alatt léteztem volna úgy amúgy is! A Zsebpiszok-közben van is egy remek üzlet, akik lényegesen jobb pénzt fizetnek az ember munkájáért, mint az Abszolúton… Persze a készleteik és a megrendeléseik is egészen más jelleggel bírnak. És persze a Testvériség felől is többet hallani ezekben a sikátorokban.. Pechemre bele botlottam valakibe hazafelé egy este, nem is olyan régen, akibe őszintén megvallva, elképzelhető, hogy nem akartam volna. Vagy legalábbis nem így. Alaric. A feladat amivel megbízott elég egyértelmű volt. Inkább akapcsán vannak aggályaim, hogy mi történik, ha megtagadom..? Egy új esély a belépésre.. vagy épp a totális bukásra. Nem mondom, hogy a gondolat kapcsán nem vonz a víz erőteljesen… Mindenesetre a porondmester látogatása után nem restelltem össze állítani egy főzetet, ami segítheti az okklumenciát és szépen vedelem is! Meg persze kerítettem egy megbízható tagot, akivel gyakorolhatok is. Nevezzen aki akar paranoiásnak.. Kell a védelem! Azóta persze a feladatomon kattogok. Végülis senkinek nem eshet baja közben. Ennyi vigasztal. Csak fokozatosan ki kell vonnom a harcokból.. Ez csak nem lehet olyan nehéz ha eleve megsérült? Maga a hír viszont, hogy lehetséges hogy haldoklik... Nagyon nagyon kellett ügyelnem, hogy se gondolatom se érzésem ne társuljon megneszelhető a hírhez. Kizárólag olyan megnyílvánulás, ami az érdeket szolgálhatja. Most viszont bevallom nem számítok semmire. Csak hazafelé tartok a hajómhoz a vállamon egy bőrtáskával, ami eléggé meg van pakolva. Menet közben pedig olyasvalakit pillantok meg a vizet bámulni, akire egyáltalán nem számítottam, hogy pont itt talalom! Hát ilyen nincs! Persze azért beüt a paranoia, hogy engem keres.. És hogy talán megtalálta a védett hajómat.. De aztán elvetem ezeket a gondolatokat. Szeretném azt gondolni hogy senki nem tudhat róla. Vagy legalábbis nem állt még érdekében senkinek tudtomra adnia, hogy tudja, hol a menedékem.. Végül csak nesztelenül Shanna mellé lépek és mellette magam is a korlátra könyökölök, mintha csak arra lennék kíváncsi, hogy mégis mi olyan rohadt érdekes abban amit épp bámul? - Megtaláltad amit keresel, vagy még a víz alatt van?
Mióta felébredtem a Szent Mungóban és szembesültem a ténnyel, hogy a kezemen a feketeség nem hogy eltűnt, de még tovább is terjedt sok mindenen elgondolkoztam. Mit kellett volna másképp csinálnom, miért is nem vártam, hogy segítség érkezzen, talán akkor Dumbledore is ép és sértetlen lenne most és én sem… haldokolnék? A holnapi nap van Gerard és Daphne esküvője, amin tanúként veszek részt, az örömük, a gyermekáldás, ami már a nyakukon van arra sarkall, hogy élni akarjak, hogy tovább lépjek, ahogy Jake kérte, de mi van, ha már amúgy is késő? Mi van, ha úgy is az utam végén járok és már csak egy hajszál választ el attól, hogy csatlakozhassak hozzá? Persze ha lábon lőném magam egy pisztollyal csak azért, hogy vele lehessek mindennel szembemennék, amiben hiszek és amiben ő is hisz, soha nem lennénk boldogok abban a másvilágban, még ha együtt is lehetnénk. Az elmúlt napokban végigjártam minden küldetést, minden kalandot, amit csak lehetett London területén, míg végül az utam a Tower of Londonhoz nem vezetett. Megváltottam a mugli turisták jegyét, csak hogy könnyedén végigsétálhassak, habár groteszk lenne azt mondani, hogy kellemes magamba szívni a hely szellemét - hiszen egy börtönről beszélünk, ahol ki tudja hányan senyvedtek és hányan haltak meg az évszázadok alatt. A kapcsolatom Vanessával végleg megszakadt, csak remélhetem, hogy előbb-utóbb valamilyen módon életjelet ad, de ezzel azt is megkockáztatná, hogy rajtam keresztül újra megtalálják, és tudom, hogy okos, tudom, hogy benne van a pakliban, hogy inkább elveti a lehetőséget. Habár ott vannak még mindig a sógornőim, talán illene velük töltenem az időt vagy a barátaimmal, a szüleimmel, még is azon kattogok, hogy mi lehet a kapcsolat minden között. Órák múlva sétálok ki a kiállítássá avanzsálódott erődből, hogy aztán a dokkok felé vegyem az utam. A vízhez érve rákönyökölök az egyik fehérre festett vas korlátra és csak lehunyom a szememet, hallgatom a sirályok hangját, ahogy a Temze a falnak verődik alattam, a túristák távoli zsivalyát és még a furcsa sós iszapszag is egészen jól esik. Jake imádta a vízpartokat, tavakat, gyakran csónakáztunk a birtokukon, ahogy ezer meg egyszer találkoztunk a Fekete-tó partján is a Roxfortban, ahogy nem véletlenül választottuk a "Troofin-ház"-nak sem a vízközeli birtokot, de most pedig képtelen vagyok a szépet látni mindebben. Pedig gondolhatnék a holnapi esküvőre is, ami biztosan csodálatosan gyönyörű lesz, vélhetően ezerszer szebb, mint a mi szertartásunk, hiszen nálunk már annak a végén szétszéledt a násznép - ez az aurorok sorsa, de én még is csak a veszteségeimre tudok gondolni. A kezemen egy vékony fekete kesztyű van, de így ahogy kinyitom a szemem és a part másik oldalára nézek - ahol egyébként felsejlik a párbaj emléke Nox-szal - öntudatlanul simogatom egyik kezem ujjaival a másik kézfejemet. Mintha makacs éjfekete tintába nyúltam volna, nem érzek fájdalmat, nincs látható sorvadás, csak ott van és minden nappal egyre jobban szétterül, mígnem… ki tudja. Még a gyógyítók se tudják pontosan, csak sejtik, hogy mi lesz a vége a történetnek, ha nem jövünk rá miként lehetne megtörni az átkot.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: St Katharine Dokkok 2023-01-27, 20:36
St Katharine Docks
XXX
1828 és 1968 között jelentőségteljes kereskedelmi kikötő volt. Ma viszont népszerű lakó és szabadidős övezet, ami a Temze északi partján fekszik, közvetlenül a Tower of London és a Tower Bridge mögött.
Több szabadidős és lakóhajó is található a vízen a mólók körül. Összességében egészen védett övezet és a varázsvilágban is igencsak népszerű azok számára, akik valami miatt meg akarják húzni magukat. Jude Idris vitorlása is itt vetett horgonyt, aki a St Paul’s Cathedral-os incidens óta a testvére személyazonosságával vonult ki és tűnt el a szemek elől.
