2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A legendás börtön, amit majdnem nyolcvan éve építtetett a kor egyik legnagyobb mágusa, és egyben a leghíresebb sötét mágusa, Gellert Grindelwald. Eredetileg az ellenségeit záratta a tömlöceibe és főhadiszállásként használta az Európai tartózkodása alatt, így hát berendezett könyvtárral, pompás szobákkal is rendelkezik. A pontos helyéről csak egy szűk kör tud, Dumbledore-ral az élen, aki a valahavolt bajtársa legyőzése után felszabadította a rabjait majd Grindelwaldot zárta be. Továbbá az évtizedekkel ezelőtt óvatosan beszivárgó néhány prominens Testvériségi tag, akik megszervezték a Milleniumi káosz előtt az idősödő mágus szöktetését. Feltételezések szerint valahol a Drumstrang közelében lehet, vagy az osztrák alpokban, de soha nem fedte fel senki a nyilvánosság előtt, sőt, még a Mágiaügyi Minisztérium se tudta meg. A Roxfort igazgatója hosszú évtizedekkel ezelőtt tagadta meg tőlük az információt. Lehet, hogy a valahavolt barátjának utolsó védelmeként, hogy ne kerüljön még rosszabb körülmények közé a Minisztérium rabjaként, ki tudja, de mivel ma már nyilvános, hogy kiszabadult innen és ezzel a helyszín elméletben jelentőségét vesztette. A börtön boltívébe a jól ismert "A nagyobb jó érdekében" jelszót faragták, illetve az erős, masszív falakon kívül megannyi bűbáj védi az elhagyatott kúriát. Csak úgy ide tévedni egyszerűen lehetetlen és akik valaha itt dolgoztak Grindelwaldot őrzve, bizony mind egy szálig eltűntek évekkel ezelőtt.
Szívesen vitába szállnék Gerarddal a taktika lépések fontosságáról, de jelenleg a hely és idő nagyon nem alkalmas erre. Szívesen segítenék az igazgatónak, és Shannának is, már persze ha baktérium módjára tudnék osztódással szaporodni. De nem tudok. Na nem mintha lenne bármire is idő, mert Lizzy pajzsán betalál egy hatalmas erejű átok, csoda hogy nem sérül meg egyikünk sem komolyabban. Azonban még felmérni sincs időnk rendesen a helyzetünk, hogy összeszedjük magunkat, mert a földindulás folytatódik. Szó szerint. Szinte érzem a csontjaimba, hogy a természet körülöttünk igencsak fájdalmasan szenvedi meg, mind a párbajt, mind pedig a sárkány pusztítását. Mert hogy egy hatalmas sárkány tör fel a földalol, méghozzá egy lovassal együtt. A káosz pedig ezzel együtt uralkodik el az egész helyzeten. Tehát Lizzy "Fenébe" szócskája közel sem elegendő a helyzet leírására. Igaz, még ha lenne rá időm, akkor sem tudnék ehhez megfelelő mértékű és válogatott káromkodást hozzá rakni. - Ilyet én még életembe nem láttam. - nem hiszem, hogy egy sima kábítással sokra mennénk a sárkány ellen. Minden esetre csodálom Vanessa bátorságát. Bár maga a tény elég félelmetes, hogy nem ismerem fel a fajtáját ennek a dögnek. Pedig azt hittem eddig, hogy midet ismerem, ha másként nem képekről. De amikor Chris-szel a VMS-en készülünk arra a bizonyos versenyszámra eléggé rákészültem a sárkány fajismeretre. Ez pedig egyre se hasonlít azok közül. Ráadásul még lovasa is van. Elég különös egy dolog. Sajnos azonban bármennyire is hajtana a tudományos kíváncsiság, erre most nincs időm. Főleg mert Shannát is kiszúrom a törmelékek közt, és Gerard már igyekszik is, hogy a segítségére legyen. Tehát itt az ideje, hogy én is tegyek valamit. Valami olyasmit, amivel eddig még sosem próbálkoztam. Nem is tudom, honnan van rá az erőm, és ihletem, talán maga az erdei környezet pozitív hatása. De ide úgy érzem ez ellen a dög ellen, vagy úgy bármire kevés lenne az erdő összes állata, akiket ide hívhatnék. Valami hatásosabbat kell megidézni. Ezért valahogy ösztön szerűen nyúlok vissza a duida képességemhez, próbálok megidézni egy óriássast. Ha sikerül, akkor a madár Gerardot fedezve repül fölötte, és ha elérik Shannát, akkor segít Gerardnak, és Shannának is biztonságos távolságra menekülni a sárkánytól, hogy Gerard tervének megfelelően végre eltűnhessünk innen... Már persze, ha sikerül kicselezni a sárkányt, és mindannyiunknak sikerül egy helyen csoportosulni, a hoppanáláshoz, ami azt hiszem még nem lesz ennyire sima ügy. Idő közben pedig valahogy a párbaj hirtelen elvesztette jelentőségét. Vagyis nem, de egyenlőre nem tehetünk ott semmit Dubledore-ért. Csak próbáljuk meg mi többé kevésbé ép bőrrel megúszni ezt az egészet...
//Erdei nimfa - III. szint +1 szint az elemükhöz kapcsolódó mágikus adottsághoz. (erdei-druida és természetvarázslatok) Druida (6+1) => 7. szint: Óriássas: Képes megidézni egy óriás sast, amin maximum két személy fér el. A sas nagy erejével közlekedésre is alkalmas, támadása sem utolsó rendű karom/csőr, ezen kívül szárnycsapásaival távol képes tartani az ellenfelet, mintha erős szelet idézne.//
Miközben kuksolunk, mint szar a fűben, próbálom kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Szerencsére a szőke lány nem ellenkezik, pedig látom, hogy ott lenne a nyelve hegyén, hogy bizony nem ért egyet. Nem baj, néha kicsit szét kell csapni, hiszen így most egyedül enyém a felelősség. A pajzsa viszont kitart, ezen elismerően füttyentenék, ha nem kéne amúgy rejtőzködnünk, illetve nem csengene az én fülem is. Alig hallok valamit, így kissé meg is szédülök, hiszen mint köztudott, a fül az egyensúlyért is felel. Némiképpen belassul a világ, de fel vagyok ilyesmire készülve, ezért akár süketen is folytatom a harcot. Nem szándékozom sem egy, sem két párbajba beavatkozni. Ez most nem a mi háborúnk, mi a mentőkommandó vagyunk. A pajzsok szikrázása alatt leárnyékolom a szememet a tenyeremmel, és csakis Shannát figyelem. – Vanessa, ide! – Kiáltok fel angyalnak, hogy vegyen bukórepülést a kis csapatunk felé. Remélem, hogy addig a többiek tartják a pajzsokat. Nem akarok hangosan káromkodni, de eléggé beszaratós látvány az északi tűzsárkány. Ember legyen a talpán, aki egy ilyet idomítani tud. Én pedig maradok a kaptafánál, az életmentésnél. Mivel látom is Shannát, hozzá hoppanálok,s megragadom a csuklóját, hogy aztán visszahoppanáljak a csapathoz, odaintve mindenkit, hogy érjenek hozzánk. A következő hoppanálás pedig Daphne lakásába vezet. Remélhetőleg ettől a hármas ugrástól nem hányom tarkón Elizabeth-et, mert csúnya lenne kimosni a szép szőke hajából. Így ezt eltervezve nagyon könnyűnek tűnik, de mint mindenki, aki néz mugli filmeket, pontosan tudja, hogy egy bankrablás megtervezését narrálni, majd azt tökéletesen végrehajtani sosem vág össze. Sőt, csak egyetlen ballépés történik, s az egész kártyavárként omlik össze. Hátha most mi leszünk a kivétel, szegény Shanna már sokat szenvedett, adjuk meg neki most a mázli lehetőségét.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- De... - szállnék vitába Gerarddal, amint leszavaz minket, majd csukom is be a szám, noha nem pont a legszívesebben teszem azt. Az ereimben lüktet az adrenalin, majdhogynem minden eshetőségre felkészülve érzem magam, mégis csendben maradok. Úgy jöttünk el az iskolából, hogy szót fogadunk és mindenben követjük az utasításait. Nem vitatkozom tehát tovább, mégis bánom, hogy nem avatkozhatunk bele a csatába. Élő pajzsként remekül funkcionálnék, a gyógyítói képességeim se mondhatóak éppen utolsónak, de ezekkel ezúttal mit sem érek. Ám alig szaladnak végig a fejemben a gondolatok, máris jön az újabb csapás... Valami a pajzsomnak csapódik, nekem pedig szükségem van mindkét kezemre, hogy legalább a pálcámat ne ejtsem el, hiszen annyira berezonál. A szemeimet lehunyva igyekszem koncentrálni, nehogy akaratomon kívül is megszüntessem a bűbájt és a fogaimat összeszorítva erőlködöm azon, hogy még csak véletlenül se tegyek olyan mozdulatot, amelynek révén megszüntetem a védelmünket. - Fenébe! - préselem ki nagy nehezen az ajkaim közül, amikor a karom egy miliméternyit elmozdul, ennek révén pedig hajszálvékonyan ugyan, de itt-ott láthatóan megreped a pajzsom... Az átok azonban nem tesz ennél nagyobb kárt, nem sokkal később pedig el is oszlik, nekem pedig hatalmas kő gördül le a szívemről. Azért nem sok hiányzik ahhoz, hogy elpityeregjem magam, hiszen maga a tudat, hogy mindenki élete rajtam múlott, enyhén szólva is baromi megterhelő lelkileg. - Mindenki rendben van? - teszem fel azért a kérdést aggódva, majd vetek egy futó pillantást az égen suhanó Vanessa irányába is. Őt láthatóan semmi se zökkenti ki egy pillanatra sem, ez pedig eléggé becsülendő teljesítmény. Nem sokkal később azonban újabb moraj töri meg az idilli "csendet", majd nyílik meg nem messze tőlünk a talaj és emelkedik ki a lyukból egy bűzlő, sötét fenevad. A hő úgy vág arcon, mintha pont az imént nyeltem volna tüzet, a térdeim pedig megremegnek, nekem pedig nincs is annyi lélekjelenlétem, hogy talpon maradjak. A hátsómra huppanok tehát, miközben egy hatalmas árny siklik el felettem, az agyam pedig igyekszik feldolgozni az információt. Egy sárkány? Ez tényleg egy kib*szott sárkány volt? - El kell... - nyöszörgöm halkan, miközben észre sem veszem egy pillanatra sem a lányt, aki a törmelékek közül kúszik ki éppen. Annyira leköt az a böhöm nagy bestia, hogy csakis rá vagyok képes koncentrálni, semmi másra. Normális esetben odarohannék hozzá segíteni, egyelőre viszont még minden egyes agysejtemet az a mágikus lény köti le. - El kell kábítanunk! - kapom össze végre magam, hogy végül nagy nehezen felállhassak és a többiek irányába fordulhassak. Én nem vagyok bestiaszakértő, nekem a sárkány az sárkány, nem ragozom túl, pont emiatt sem ismerem fel ama tényt, hogy ez nem pont egy hétköznapi varázslény. - Milyen varázslattal szokták kiütni őket a rezervátumokban? - teszem fel a kérdést, miközben a pálcámat a mozgó célpontra szegezem. Nem kérdés, hogy mindannyiunkra szükség lesz a feladathoz, hiszen annyit még én is tudok, hogy a pikkelyeik mágiával átitatottak. Ha esetleg megkapom a választ és még segítségem is akad, akkor hangosan visszaszámolok annak érdekében, hogy az átkaink egyszerre süljenek el és utána imádkozom. Csak zuhanna le az égből az a valami!
Épp csak annyira ereszkedem lejjebb, amennyire mindenképpen muszáj, hogy halljanak engem és én is, hogy mire jutnak, mert elég kusza szóváltás indul meg, nekem pedig egyre magasrabbra szökik a szemöldököm és finoman szólva is szkeptikus a pillantásom, amikor arról is szó esik, hogy beleakarnának avatkozni a nagyok harcába. Elég képtelen felvetésnek hangzik, mert őszintén kétlem, hogy lenne esélyük. Ha az a Grindelwald olyan könnyed játszma lenne, akkor nem zárt volna be a Minisztérium engem sem, hiszen elég lett volna mellém tenniük egy aurort vagy akárkit, de megtették, mert nem hittek abban, hogy egy képzett akárki meg tudnak védeni, ha kell, vagy... a több eshetőséget kár is latolgatni. Egyetértően bólintok hát, amikor Gerard végre tisztázza a helyzetet, hiszen én magam is azt javasoltam, hogy Shannával törődjünk elsősorban, így is nem sokon múlik, hogy odavesszenek, amikor becsapódik az az átok. Távolról érkezik, de még én is látom, amjikor már újra magasabbra emelkedem, hogy épp csak felfogja a szőke lány pajzsa. Nagyjából ekkor villanhat a fejembe a gondolat, hogy itt ma bizony valaki el fog hullani és őszintén szólva nem sokon múlik, hogy ezen a ponton fordítsak hátat ennek az egésznek. Nem az én harcom. Ahogyan az apám is mondta függetlenítenem kellene magamat tőlük, nem pedig még ennél is jobban belefolyni. Talán még össze is villan a tekintetem Alival, hogy vajon ő is érezte e a sugallatot, és ki tudja lehet, hogy ha van annyi beleérző képessége sejtheti, hogy mi jár most a fejemben... Ekkor kerül elő a sárkány a mélyből és szúrom ki az enyhén szólva is megtépázott Shannát. Nem igen van sok időm arra, hogy döntést hozzak, főleg hogy a sárkány kiszúr magának, mintha csak a sas látná meg a nálánál jóval kisebb fecskét, hogy levadássza. - Oh, hogy az a... Semlegesnek ugye apám... - összeszorítom a számat, vetek még egy pillantást Shannára, mert sejtem, hogy ha ez a lény újra megtámadná akkor nem sok esélye lenne túlélni. Csak akkor, ha időt nyerek neki, amíg a többiek kimentik onnan és segítenek rajta. Nagyokat csapok hát a szárnyaimmal és egyenesen a sárkányt veszem célba. Fegyver és pálca nélkül tisztában vagyok vele, hogy ennél nagyobb őrültség nem sok van, de nem tehetek mást, mint hogy bízom a képességeimben. Természetesen arra koncentrálok, hogy a kisebb termethez tartozó fürgeségemmel térjek ki az esetleges érkező tűzlehelet elől, vagy esetleg eltérítsem az útját és egyenesen Grindelwaldra pattintsam tovább. De az elsődleges cél, hogy elvonjam a sárkány figyelmét és elcsaljam, sőt ha tudok akkor hátulról megpróbálok a lovasa közelébe férkőzni.
//Akrobata 5. szint: Helyzetfelismerés: Képes veszélyes helyzetekből is kimenekülni akrobataként éppen úgy felismerve hova kell lépni, hogy ne találják el, ne essen le, tudja hol kell kapaszkodni stb.
Akrobata 7. szint: Továbblendítés: Képes a felé irányuló támadást „továbbhajítani”, lehet ez fizikai támadás, mintha továbbhajítana valakit birkózásban, a saját erejét ellene fordítva, de ezt mágiával is képes megtenni, akár egy tűzgolyót is továbblendítve, így lényegében elvéve, saját céljaira felhasználva a varázslatot.//
Vanessa jól gondolkozik, habár a csapat kaméleonban tolja, felülről meresztve a szemét kirajzolódik a haladásuk vonala, négy pár lábnyom. Tökéletesen hallják egymást, bár néha bezavar egy-egy robbanó morajlás a párbajból, nem lesz félreértés. Szándékosan nem érkezik támadás se egy csapat mögöttük, amiből Gerard arra a következtetésre juthat, hogy akárhova jutottak ez tényleg egy olyan hely, aminek a létezéséről a legbelsőbb kör tud... és Dumbledore. Nagyon bölcsen döntenek, ha nem szólnak bele a párbajba, hiszen a történelemben számtalan példa van arra, hogy éppen a mediátort érte végül a halálos átok. Gina tud állatokat hívni magához, száz méteren belül akad egy sólyom, éppen olyan, mint Chrisé, illetve érzi, hogy egy csapat hegyi kecske és számtalan apró állat éppen rohan kifelé a területről, mert megijedtek a párbajtól. Kérdés, hogy a többiek tanácsa, véleménye után mire is használja a képességét. Annak ellenére, hogy nem lepleződnek le, még is megkörnyékezi őket a halál. Grindelwald egyik átka olyan erővel csúszik le Dumbledore pajzsáról, hogy több száz méterrel odébb, feléjük száguld egyenesen. Szerencsére már a továbbpattintás miatt is legyengült és távol is vannak, de így is amikor Lizzy pajzsát telibekapja mindenkinek csengeni kezd a füle és a sebezhetetlen lány szó szerint verejtékezik a megerőltetéstől, hogy fentartsa és megóvjon mindenkit a hatásától. Az átok eloszlása közepette pedig a derengő kékes-zöld fényben Alistarnak, és Vanessának az égen ugyanaz az érzése támad... Ma valaki meg fog halni. Valakinek a története véget ér. A vonzás a kastélyba vezet, de mielőtt megközelíthetnék a toronyból leomlott törmelékkel torlaszolt a nagykaput, még egy robbanás érkezik. Olyan, mintha egy egész háború zajlana körülöttük, pedig csak egyetlen párbajról van szó, illetve... talán kettőről. Sréhen a föld alól tör fel egy elképesztő hőhullám keretében a föld, szikla, és várfal keveréke, hatalmas lyukat vájva az orruk előtt, az arcukba por és föld száll. A romok közül halk nyögésekkel egy még mindig igen fiatal és karcsú lány
mászik kifelé, de éppen csak elkapják az űzött, kimerült tekintetét, amikor felette egy hatalmas testű vöröspikkelyű sárkány suhan el olyan erővel, hogy mindenki megérzi ahogy a perzselő hő és a nyomásváltozás megingatja a lábaikat. Annak ellenére, hogy Gina annyi mindent ismer növények és állatok tekintetében, ilyen sárkányt még soha életében nem látott, mintha egészen más fajhoz tartozna, mint azok, akiket kategórikusan oktatnak vagy leírtak a könyvekben. Vanessa pedig fentről láthatja, hogy a sárkányhátán egy sötét tekintetű férfi hajol előre, nyilvánvalóan a lovasa, aki nem más, mint Jed Anchev, akinek viszont tisztán emlékszik az arcára, az időszakból, amikor Grindelwald "vendége" volt. A sárkány célpontja eddig Shanna volt, de ahogy a hatalmas testével felemelkednek az égbe szinte látni, ahogy az orrlyukai kitágulnak, szűkülnek és egyenesen Vanessa felé kapja hatalmas, kígyószerű tekintetét. Az áttörés a földből egy tűzorkán lehetett, de már hallani a morajlást a torka mélyéről, ami azt jelzi, hogy készen áll a következőre. Shanna pedig szinte kilapulva, remegve hever csak félig kiemelkedve a gödörből, mint akin átment egy úthenger... avagy egy hatalmas tűzsárkány...
//Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 11. 14, éjfél Következő mesélői: 11. 15. //
~Megan Smith
Gerard Jennings
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nurmengard 2022-11-07, 09:19
A csapat & Gerard
Ha minden törvényt betartasz, elveszted az élvezetet!
Értékelem, hogy senki nem kezd el pánikolni, hanem mindenki igyekszik legjobb tudása szerint beleállni az ügybe. Shanna már annyi jót tett másokkal, itt az ideje, hogy végre őt is megmentse valaki, még akkor is, ha nem szeretne törékeny kislány szerepben tetszelegni. A védő és álcázó varázslataink sikeresek, Elizabeth előre tud menni, Vanessa felrepül, én pedig hátra-hátra pillantgatok, hogy nem kapunk e onnan támadást. A robbanások felé sietünk, itt még nem tudjuk, hogy ki harcol, de esélyesen valaki velünk van, valaki meg ellenünk, itt nincsen más út. Vanessa fentről informál minket, hogy Dumbledore és Grindelwald játsza újra már sokadszor a párbajukat. Azon viszont meg vagyok lepődve, hogy az angyali lány csak így leszól a magasból, hiszen fel tudja magára hívni a figyelmet, és ami még rosszabb, ránk is. – Köszönöm! – Válaszolok neki, hogy aztán a többiek szinte egymás szavába vágva próbáljanak meg ötletelni. Egy ideig hallgatom őket, a mentőakciótól az elterelésig egyre nagyobb ostobaságok hangzanak el. Behunyom egy pillanatra a szememet, nyilván ők nem aurorok, bármennyire is hiszi azt a kislány, Acceptier, hogy ő most parancsokat osztogathat. Felemelem a kezemet, mintegy megállítva a csapatot. Először vagyok olyan helyzetben, amikor egyedüli aurorként súlyos döntést kell hoznom, lényegében felülírva mindenki mást. – Akkor megmondom, hogy mi lesz. Az ő párbajukba még soha senki nem avatkozott bele sikeresen, és nem mi fogjuk ezt megkockáztatni. Dumbledore sem akarná, hogy célkeresztbe kerüljetek. Pontosan tudja, hogy mi a tét, és ha ő elbukik, átvesszük a stafétát, de csakis akkor. Addig Shanna a fontos, ezért vagyunk itt, nem azért, hogy történelmet írjunk. Vanessát követjük. Nem válunk szét. Ha megvan Shanna, akkor mehet az időfagyasztás, hoppanálás, és őt védjük minden erőnkkel. – Foglalom össze a gondolataimat, az angyalnak pedig intek, hogy minden marad a megbeszéltek szerint, Shannát próbálja meg betájolni, mi pedig követjük a röptét. Legalábbis én mindenképpen, ha esetleg Elizabeth elől hezitálna, akkor előre megyek én. Ameddig lehet, takarásban maradunk, szépen óvatosan osongálva, de ha bárhol meglátjuk Shannát, én biztosan időt fagyasztok a madarammal, és felé törünk.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem a titkok okozzák a bajt, hanem a következtetések, amit az emberek levonnak belőlük.
Én azért nem gondolom, hogy az iskola professzorai mindent meg tudnának oldani. Bár a tantárgyaikról lehet széleskörű az ismeretük, még azokon belül is van aki csak néhány ágára specializálódott. És ha épp nem kisérletező, kutató alkat az adott professzor, akkor valószínűleg nem fog a tananyagon kívül mindenbe bele folyni. És egészen más az, amikor egy-egy egész Minisztériumi szint dolgozik az adott ügyön. És végülis a zajszűrést nem bánom. Legalább nem csesztem el izgalmamban a bűbűjt. Ahogy kibontakozik előttünk a jelenet vagyis egy részlete egészen addig azt gondolom, hogy többen vívják az ádáz csatát, ameddig Vanessa ki nem mondja amit. Amire azért meglehetősen vadul kezd verni a szívem. - Szerintem először Shannat kellene… - kezdenék bele, de ekkor Gina sakkról kezd el beszélni és mivel én nem tudok sakkozni és nem is ismerem a játékot meglehetősen bután hallgatom, aztán némi ijedtség is felugrik bennem és amikor megindulna próbálok belépni elé és feltartóztatni. - Ne! Várj! Gondoljuk át! Először ésszerűbb lenne Shannat megtalálni. Aztán… - körül nézek és próbálok valami ép kéz-láb gondolatot kcsikarni magamból nyomás alatt. - Van két familiárisunk, akik képesek az idő fagyasztásra én pedig képes vagyok olyan helyeken is hoppanálni, ahol amúgy nem lehetne… legalábbis.. A Roxforton belül már sikerült… - darálom pörgetve a gondolatokat. - Ha meg van Shanna, Gerard familiárisa talán felröppenhet időt fagyasztani, mi pedig esetleg Gerard-al és Lizzyvel oda hoppanálnánk. És egyszerűen ellopjuk a pillanatból az igazgatót.. Legalábbis.. megpróbálhatjuk. Neked viszont idelent kellene maradnod. Tapasztaltabb vagy a gyógyításban mint bármelyikünk. Shannanak is lehet szüksége lesz rád. - darálom úgy, hogy közben a fülemben érzem a véremet zúgni. De nyilván ez csak egy ötlet. Gerardra nézek azért kérdőn, bár a franc tudja, látja-e most hogy ránézek, vagy tőle várom a végszót vagy valami… Szóval azér szóban is felteszem a kérdést - Mr Warrington maga… mit gondol..? - őszintén szólva ez egy olyan helyzet, amibe eszemben sincs csak úgy elterelés gyanánt bele rohanni. Ráadásul oké hogy Yoyo gyakran egy kiállhatatlan rohadék, de most nincs velem, ott ő volt a plusz elterelés. Ráadásul ott működött hogy színészkedjünk. Ha csak nem ugrunk testtel a tetőről Grindelwaldra rögbis módjára.. aligha hiszem hogy bármi el tudná terelni a figyelmét… És még akkor is lehet, hogy egyszerűen csak megfogna egy lasszó varázslattal és elhajítana a fenébe… Természetesen ha Gerard mindkettőnket csittkussra int én személy szerint elfogadom azt is.. Nekem nincs kedvem megöletni magamat.. Túl sokan várnak vissza és.. az istenért csak egy rohadt tanuló délutánt tartottunk épp a két lánnyal! Ha most nem lenne lélekjelenlétem habzó szájjal ájulnék ki a képből..
Nekem nagyon is számít, hogy mi történik itt. Furcsa dolog, hogy nagyobb empátiát érzek a fák, és helyi állatok iránt, mint az emberek iránt. Igaz, az a természet erejében még sosem csalódtam, az emberi gyarlóságokkal ellentétben. Na nem mintha magamat nem tartanám ugyanolyan gyarlónak, önzőnek, és kicsinyesnek, mint a világ összes többi emberét. Kétlem, ha itt az erdőben véletlen összefutnék egy csillinnel, - amire semmi esély sincs - pont az én szándékaim előtt hajolna meg. Minden esetre nekünk most a jelen problémáival kell megküzdenünk. Amit tudunk, hogy valahonnan robbanások zaja hallatszik át, tehát igyekeznünk kell a mentő akcióval. Sajnos egyértelmű utat, vagy lábnyomokat nem találok, de kiszúrom a hátunk mögött a határoló bűbájok szélét. - Mögöttünk távoltartó bűbájok vannak. Nyilván a mugiknak, és a hívatlan vendégeknek. Nekünk viszont az epicentrum felé kell haladni. Arra. - osztom meg végül azt amire jutottam két cseppet sem szívderítő robbanás között. Nagyjából pedig ekkor érkezik vissza Vanessa a maga jelentésével. Ami hát cseppet sem szívderítő. Annyira nem, hogy egy gyors olaszos káromkodás is kiszalad a számon. Nem érdekelnek Grindelwald mesterkedései, mint említettem én nem állok oldalakon. Sem a minisztériumén, sem Grindelwaldén, sem senki másén. Mégis az igazgatót úgy érzem kötelességem megvédeni. Szóval amilyen hamar csak lehet igyekszem végig gondolni az elég bonyolult helyzetet. - Ez évtizedek óta tartó sakk játszma. A lényeg hogy sakkba kényszerítsük az ellenfél királyát. Ehhez pedig zavart kell keltenünk a tisztek sorában. - szűkül össze egy pillanatra a tekintetem, ahogy elgondolkodom a következő lépésen. A sakkban egyetlen rosszkor rossz irányba tett lépés is végzetes lehet. Itt nem kéne elkövetni ezt a hibát. - Igyekeznünk kell. Nem tudjuk, hogy vannak-e sérültek, de velük ráérünk később foglalkozni. - pillantok azért gyorsan Lizzyre. Meglehet az igazgatónak és Shannának kutya baja. Ezt innen nem is fogjuk tudni megállapítani. Legalábbis akinek nincs távolba látó képessége, az biztos nem. - Két csapatra kell osztódnunk. Az egyik csapat óvatosan lopakodva megkeresi Shannát, és igyekszik kifürkészni az ellenség szándékait. A másik pedig zűrzavart kelt a felszínen, hogy elterelje a figyelmet az elsőkről. Én vállalom az elterelést. Ki jön velem? - vetem fel a gondolatot, miközben igyekszem a párbaj helyszíne felé. Azért vetek egy pillantást Alira is, neki általában elég jó elterelő ötletei szoktak lenni. Legalábbis legutóbb a kocsmában is elég jól feltalálta magát. Azonban nem lesz egyszerű beavatkozni a két legendás mágus párbajába, és lehetőleg Grindelwald minél több csatlósát is magunkra húzni, hogy szabaddá tegyük az utat a többieknek. Vélhetően az angyal lány majd Shanna után megy. A többiekre meg igazából rábízom a szabad döntést. De mindkét csapatban jól átgondoltan kell cselekednünk, akkor is ha sürget az idő, ami most nem a barátunk. Bár igyekszem óvatosan lépkedni, hogy ne keltsek nagyobb zajt a kelleténél, de a kezembe veszem az íjam. Jobb felkészültnek lenni. Bár igyekszem azt is felmérni, hogy milyen milyen állatok vannak a közelben, akik hasznosak lehetnek. Nem feltétlen a legerősebbeket. Inkább a legügyesebbet keresem. Egy madarat aki fentről lecsapva ellophatja a párbajozó Grindelwald pálcáját, vagy egy vadászgörényt, aki ellophat valamit észrevétlen a legendás varázslótól... Nagy hiba lebecsülni az állatok és az anyatermészet erejét. Nekem pedig minden segítség jól jöhet, amivel zavart kelthetek a kellő időpontban. Már ha a többiek is támogatják a tervet.
//Druida 2. szint: 100 m-en belül képes felmérni, hogy milyen vadállatok vannak, de pontos irányt nem.//
Nem vagyok valami nagy környezetvédő, szóval - Ginával ellentétben - engem nem különösebben stresszel az a gondolat, hogy valami zajlik az erdőben, amivel árthatnak a növényeknek. Sokkal jobban foglalkoztat a "mi"-kérdése. Mégis mi a hét pokol folyik itt? Kik csaphatnak össze kikkel? Szerény személyem ugyanis automatikusan arra gondol, hogy ez az egész nem két, hanem több ember között zajlik és az egyik csapat csakis a Testvériség lehet. Még Gerard utasítása előtt kezdek bele a varázslatba, hátha jutok vele valamire, de a tervem szépen befuccsol. Használtam már ezt a bűbájt, ismerem az általa adott eredményeket, most viszont egészen furcsán viselkedik, mintha legalábbis minden fűszál mögött két ember figyelne minket... - Fene... - morgom bosszúsan, miközben megszüntetem, hiszen hamar rájövök, hogy ennek így semmi értelme sincs. - Valami bezavar - teszem azért még hozzá. A területvédő bűbájokkal nincs sok tapasztalatom, annyit tudok róla csupán, hogy a Roxfortban is van ilyesmi, talán még sokkal komolyabb is, de ennyiben kimerül a tudásom. Ráadásul, ha van is, akkor sincs se időnk, se kapacitásunk arra, hogy megtörjük. Az ilyesmit nyilván nem egy varázslat alkotja és azt sem egy kezdő hozza létre. Azt pedig aligha hiszem, hogy Gerard értene hozzá vagy itt és most pont ez lenne a legnagyobb gondja. - Rendben - biccentek egyet és sorolok be a többiek elé, miközben azért felvonok egy pajzsbűbájt is, ami nem valami komoly, de azért a váratlan támadások ellen megvéd egy ideig. Sebezhetetlen vagyok ugyan, de nem áll szándékomban védtelenül hagyni magamat, hiszen ez még nem jelenti azt, hogy nem is halhatok meg egyáltalán. Még soha életemben nem ugrottam egy halálos átok elé és nem is szeretném pont ma elkezdeni ezt a szórakozási lehetőséget. Eközben a testem egészen átlátszó lesz, szóval még csak véletlenül se vagyok képes megállni azt, hogy egy röpke pillanatra ne terelődjön el a figyelmem és álljak nekik végignézni magamon. Azért ez nem mindennapos... Olvastam már a kaméleon-varázslatról és Filtwick professzor mesélt is egyszer erről, de mivel egyetemi tananyag, ennél több szó nem is esett róla. Fogalmam sincs arról, mit lát Vanessa, hiszen mi lenn vagyunk, ő pedig fenn, miközben igyekszem védekezni mindenféle támadás vagy lehulló sziklatömb ellen, amelyeket az innen-onnan érkező földrengések okozhatnak. Csak remélni merem, hogy a társaim figyelmét sem tereli el a felettünk zajló jelenet, de amint meghallom az angyal szavait, megdermedek az éppen aktuális mozdulatsorom közepette és kissé azért hezitálva pillantok fel, noha egyelőre még semmit sem látok, csupán a villanásokat és az olykor-olykor fülsiketítő robbanások csapják meg a fülem. - Ez biztos? - kérdezek vissza a torkomban dobogó szívvel, hiszen ez azért elég nonszensz lenne... Mármint, ez a csata már lezajlott egyszer, Dumbledore voltaképp ezzel írta bele magát a történelembe és azért jelenleg már mind a két mágus bőven túl lépte a 100-at, vagyis... Na, nem mintha lenne bármiféle épkézláb magyarázatom is arra, hogy mi lehet ennek egész pontosan az oka. - Oda kell mennünk! - szólok végül emelt hangon hátra a társaimnak, noha nem rohanok előre, hiszen annyira nem vagyok agyament. Mi vagyunk a diákok, Gerard dönt, de szívem szerint már most csatlakoznék ehhez az egész jelenethez. Mármint... nyilván nem én fogom megváltani a világot, de azért mégse nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy elbukik-e Dumbledore vagy sem... Ő ugyan a világ legerősebb mágusa, mégis öregszik, kiesik a ritmusból és ha ezúttal Grindelwald győzedelmeskedik, annak nagyon nem lesz jó vége. - Talán én vagy Gina segíthetnénk neki - kezdem el győzködni Gerardot. - Ha megsérül, akkor vége a csatának, de ha valamelyikünk ott van és képes annyira helyrehozni őt, hogy folytassa, akkor... - még lehet esélye, fejezném be a mondatot, mégse teszem. A gyógyítás is időbe telik és nem hiszem, hogy Grindelwald kedvtelve várná ki a jelenet végét. A következő kérdésre való válaszadást már Gerardra hagyom, hiszen ebben ő a jártas, ő tudja pontosan, mi is az elsődleges szempont ebben a helyzetben, habár az újonnan jött információ azért - véleményem szerint - felülír majd egy-két dolgot. Nyilván megkapom majd a Bíznunk kell Dumbledoreban szöveget, de már előre idegesít, hogy mennyire tehetetlennek érzem magam. Idegesen toporgok hát egy helyben, miközben az agyam azon kattog, vajon kinek a hangját utánozhatnám a metamorfmágia képességével, akitől tart Grindelwald vagy legalább elterelné egy röpke kis időre a figyelmét. Ha felerősíteném és megszólalnék, akkor talán ők is hallanák és Dumbledore nyerhetne némi időt... Nehéz a dolgom, hiszen nem olyan körökben vagyok jártas, de akadt már egy-két nevesebb auror az óráinkon, akik pályaválasztási tanácsot adtak számunkra.
Pálca híján nem gondolkodom most mágiában, no meg úgy érzem, hogy most nem lenne ideális, ha túl sokat várnánk mielőtt megtalálnák Shannát. Kitudja, hogy mennyire van nagy veszélyben, ezért is nem foglalkozom álcázással. A csata már zajlik, kis eséllyel van ideje bárkinek is figyelni az érkezőkre, bár persze ki tudja. Azért biccentek egy köszönöm jeleként Alinak, ha érzékelem a varázslatát, amit utánam küld, de aztán elindulok a zajok irányába, amint feltudom mérni a terepet. Az már más kérdés, hogy így ők se fognak látni lentről, pedig pont az lenne cél, hogy mutassam az utat. Az ismerős alakokat sikerül elég hamar kiszúrnom, de azért szó se róla hezitálok, hogy lendületből felszívódjak, vagy maradjak a tervnél. Az is egyértelmű, hogy egyedül nem lenne célszerű nekiindulnom, ezért a két idős varázsló harcát egyelőre egyszerűen figyelmen kívül hagyom és Shanna pontos helyzetére próbálok koncentrálni. Néhány métert azért haladok előre, de amint ritkulni kezdenek a fák odalent igyekszem megsejteni, hogy merre haladhat a csapat, mivel jó eséllyel én se látom őket, ahogyan ők se engem, és leszállni. A földön hagyott lábnyomok stb. remélhetőleg segítenek. Az biztos, hogy az irány ugyanaz, mint az enyém, csak az a kérdés, hogy mennyit haladtak addig, amíg én repültem. - Ők ketten harcolnak, az igazgatótok és ha jól sejtem a legföbb ellenségetek. - szólalok meg, elég erőteljes hangon, hogy ha esetleg nem jól sejteném a helyüket, akkor is eljusson az info hozzájuk. Grindelwaldot emlékeim szerint én nem láttam személyesen. Sosem látogatott meg a cellámban, de az informácók alapján sejthető, hogy ő lehet az. Kétlem, hogy Dumbledore leállna harcolni egy akárkivel. Így már persze érthető, hgy előbb távozott, mint ahogyan értem jöttek, bár hogy miért a saját szakállára harcol, az már más kérdés és persze nem az én dolgom. - Shannát próbálom meghatározni, hogy hol van, most ő a lényeg, igaz? - kérdezem, bár még mindig lehet, hogy csak magamnak beszélek, vagy csak a sejtett többiekhez, attól függ mennyire tudom, hogy hol vannak az álcázó bűbáj alatt elrejtve. Mindenesetre Shannára koncentrálva, igyekszem arra elindulni, amerre sejtem, hogy lehet, vagy hát amerről érzem a jelenlétét. A nagyok csatájába nem igazán akarnék beleszólni. Ahogyan az apám megmondta, és ebben azt hiszem igaza is van, valamiféle semleges vonalat kellene képviselnem, hiszen őszintén szólva egyelőre egyik oldal sem győzött meg arról, hogy sokkal jobb lenne, mint a másik. Nekem ez a világ eddig annyira mutatta meg magát, hogy mindegy, hogy Testvériség, vagy Minisztérium, mindkettő fogvatartott és mindkét oldal machinálni próbált az emlékeimmel. Egyelőre nincs egyértelmű okom rá, hogy bármelyik oldal mellé letegyem a voksomat. Persze valamilyen szintű kötődésem van az itteniek felé, hiszen ott van Ashton, vagy épp Shanna akit próbálunk megtalálni, és persze mégis csak rokoni szál fűz Alistairhez és a testvéréhez is, de hogy ez elég-e...
Habár a Roxfort diákjai úgy hiszik, hogy az iskola a világ közepe, Gerard aurorként pontosan tudja, hogy a Minisztériumnak is van kutatórészlege, nem csak abból áll mind a nyolc szint, hogy aurorokat küldözgetnek bevetésre. Ráadásul a minisztérium és a Roxfort között mindig feszült annyi ellentét, hogy eszükbe se jusson a sötét varázsló régi bajtársának adni a fegyvert, aki mindenbe beleszól és az iskolát a saját szájíze szerint irányítja, mert az emberek szeretik és inkább őt támogatják, mint a saját államuk vezetőségét.
Bizony Vanessa pontosan érzi, hogy a túlélő ösztönnel ellentétben nem el kell szaladniuk a robbanások hangjától, hanem egyenesen oda. Lizzy varázslata furcsán megőrül, elkezd mindenfelé embereket mutatni, de ha hirtelen szívrohamot kapna, rájön, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden bokorból ellenfél figyeli őket, hanem azt, hogy olyan területen járnak, ahol masszív területvédő mágiák vannak, mintha csak a Roxfort birtokának határán lennének újra. Mielőtt Vanessa felröppen Alistair-nak sikerül elkapnia és kiábrándító bűbájt szórnia rá, ami szépen sikerül, így az angyal jóval kevésbé feltűnő az égen. Viszont a zaj kiszűrése pont fordítva működik, nem erősíti a hallását, hanem kiszűri a zavaró zajokat, de cserébe nagyon tud koncentrálni a bűbájra, amikor megcsinálja. Gerard varázslata tökéletesen működik, mivel Vanessa felrepült így csak négyen maradtak rá és ameddig egymás közelében vannak mind a négyüknek furcsa, környezetbe olvadó külseje lesz, ami nagyon furcsa látvány így egymás között is és magukon is végignézve. Gina utat nem talál arra, amerre menniük kéne, de azt kiszúrja, hogy mögöttük ahova érkeztek és ahonnan elindultak van egy határ, talán egy távoltartó bűbáj a mugliknak, de talán még a varázslók se hallanának semmit a robbanásokból, csak ők pontosan tudták, hogy merre kell indulni és bekerültek a területre. Felrepülve az égbe Vanessa az első, aki megláthatja az egész jelenetet. Egy sötét kastély magasodik egy szirt szélén, éppen arra érzi Shanna jelenlétét, de ahelyett, hogy őt látná meg azonnal, a varázslatok fénye ragadja meg a tekintetét. A kastély egyik tornya már be van robbantva és az a várfalon egymással szemben két idős varázsló áll, a pajzsok földöntúli fénnyel vibrálnak, az átkok és bűbájok, a létrehozott igézések mesteri táncban keringenek és még ebből a távból is látszik, hogy a két alak sértetlen, a hajuk szála se görbült, a lehető legkisebb mozdulattal csuklóból pöccintik a pálcájukat és még is... mindketten lassulnak már és elkerülhetetlen,
hogy lassan az egyikük pajzsa lehulljon és az egyik varázslat tényleg betaláljon.
Grindelwald és Dumbledore gigászi csatáját látja meg.
A földön haladó csapat valamivel másabb szögből látja meg az egészet akkor, amikor elérnek odáig, hogy a fák ritkuljanak. Meglátják a szirtet a kastéllyal, onnan lentről viszont nem látszik, hogy kik állnak a várfalon, csak a varázslatok fényének a vibrálása, robbanása, a pusztítás és a földrengés, amivel járnak az eszeveszett erejű támadások. A helyszínt sajnos senki sem ismeri fel, mindenki átaludta a Mágiatörténet órát.
//Késés: Alistair Wilson 2
Határidő: 11. 07, éjfél Következő mesélői: 11. 08. //
~Megan Smith
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Nurmengard 2022-10-10, 12:43
Nurmengard
A legendás börtön, amit majdnem nyolcvan éve építtetett a kor egyik legnagyobb mágusa, és egyben a leghíresebb sötét mágusa, Gellert Grindelwald. Eredetileg az ellenségeit záratta a tömlöceibe és főhadiszállásként használta az Európai tartózkodása alatt, így hát berendezett könyvtárral, pompás szobákkal is rendelkezik. A pontos helyéről csak egy szűk kör tud, Dumbledore-ral az élen, aki a valahavolt bajtársa legyőzése után felszabadította a rabjait majd Grindelwaldot zárta be. Továbbá az évtizedekkel ezelőtt óvatosan beszivárgó néhány prominens Testvériségi tag, akik megszervezték a Milleniumi káosz előtt az idősödő mágus szöktetését. Feltételezések szerint valahol a Drumstrang közelében lehet, vagy az osztrák alpokban, de soha nem fedte fel senki a nyilvánosság előtt, sőt, még a Mágiaügyi Minisztérium se tudta meg. A Roxfort igazgatója hosszú évtizedekkel ezelőtt tagadta meg tőlük az információt. Lehet, hogy a valahavolt barátjának utolsó védelmeként, hogy ne kerüljön még rosszabb körülmények közé a Minisztérium rabjaként, ki tudja, de mivel ma már nyilvános, hogy kiszabadult innen és ezzel a helyszín elméletben jelentőségét vesztette. A börtön boltívébe a jól ismert "A nagyobb jó érdekében" jelszót faragták, illetve az erős, masszív falakon kívül megannyi bűbáj védi az elhagyatott kúriát. Csak úgy ide tévedni egyszerűen lehetetlen és akik valaha itt dolgoztak Grindelwaldot őrzve, bizony mind egy szálig eltűntek évekkel ezelőtt.
