2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Simonetta Atkinson Születési hely és dátum: 1984.01.20., Newcastle Csoport: Hugrabug Patrónus: Kockamedúza Évfolyam (szak): Nyolcadik (Látványmágus) Képesség: Vélaszármazék (hivatalos kiskapu) Mágikus adottság: (Hangmágus) Familiáris: (Pusztai macska) Kiemelkedő tudás: Kiemelkedő - Bűbájtan, Átváltoztatástan Tehetségtelen - Repüléstan Kihez tartozol: A Patchwork-család tagja (Karakterkérés) Adrien Meyer exe Alba Maroni példaképe (Leszel a...?) Roberto Maroni titkos imádója Sienna Parkin zsarolója (Leszel a...?)
Jellem: Egész életemben az emberek sűrűjében voltam, nem csak azért, mert anyánk révén hihetetlen nagy családi egység alakult ki, de mindig rengeteg barátom volt, az iskola előtt és után is. Akkor érzem jól magam, ha jó a hangulat és harsányan kacagunk, ha a figyelem rám vetül közben az bizony még grátisz. Tekintve, hogy igazi kis keverékek vagyunk mindannyian és az én vérembe még vélavér is keveredett, pedig apa elméletben mugli - gyakorlatban az összes barátnőm szerint rohadt dögös, szóval tuti tőle van -, nem panaszkodhatok arra, hogy nagyon átnéznének rajtam. Felületes dolgokban szuper társaság vagyok, ha szórakozásról, játékról, karatéról vagy kviddics szurkolásról, esetleg tanulásról van szó, de ahogy valaki komoly témáról akar beszélni velem elképesztően gyorsan bezárkózom. Lehet, hogy bólogatok, de az egyik fülemen bemegy a másikon pedig ki. Mintha mások minden nyavalyája felhozná a saját traumámat, az anyám kérdését, amire gondolni se akarok, de másnak se vagyok képes semmilyen komfortot nyújtani.
Kinézet, megjelenés: Lehet, hogy nem vagyok egy tucatszépség, de így is sok figyelmet kapok a srácoktól és erőteljesen ki is használom, ha kinéztem magamnak valakit, nem csak édesen bánok vele, de teljesen véletlenül a karkötőmet is meglazítom kissé... Ugyan már amúgy is gyönyörű alakom van, a karatétól feszes, szálas test és arányaiban nagyobb dekoltázs, mint az átlagnak. A tatamin ugyan éppen olyan fehér köntös van rajtam az adott övvel, mint mindenki máson, de azon kívül mindig ki vagyok csípve, csinos ruhák, éppen hogy nem pikáns dekoltázs. Talán azért sem annyira tudom megszeretni Alison hozzáállását a karatéhoz, mert nem akarok csak gyakorlatozgatni, én ki akarok tűnni, földre vinni valakit, győzni, amit pedig vele csinálunk inkább ártatlan nyújtás az én szememben.
Előtörténet: Harmadik gyerekként pottyantott ki az anyám, legalább is legjobb tudomásunk szerint, bár már abban sem bízom igazán, hogy tényleg nem fog-e valaki a későbbiekben előkerülni valahonnan és tényleg ismerem-e az összes testvéremet. Maradjunk annál, hogy legjobb tudomásom szerint heten vagyunk, és én vagyok talán a legunalmasabb mind közül, legalább is a Roxfortban én vagyok az egyetlen a testvéreim közül, aki tényleg angol és akinek igazán nem kellett távolra rugaszkodnia. Ezerszer inkább lennék romantikus francia nyelven karattyoló, vagy éppen temperamentumos olasz vagy tudom is én... nem mintha MB éppen olyan lenne, ahogy az oroszokat képzelem. Ahogy a britekről is azt hiszik, hogy visszafogottak, én pedig a legharsányabb, legnagyobb társasági lény vagyok mindannyiuk közül. Ámbár... az a része igaz, hogy utálok és nem is fogok semmi mély témáról beszélni senkivel, ahogy az angolokról is tudni lehet, hogy sokkal jobban megtartanak maguknak mindent, mint más nemzet. Ha nem a barátaimmal vagyok, vagy az aktuális pasimmal, akkor bizony a családommal egy kis lelkes, csicsergő madárka, aki a nap eseményeit ecseteli, ugyan mindig csak a saját szemszögéből. Sokszor áradoztam Adrienről is, szinte napi szinten találkoztunk és úgy éreztem, hogy a menyországban lebegek, amikor kitűntetett a figyelmével, az se zavart, hogy milyen sok időt töltött el a kishúgommal vagy hogy milyen szemeket mereszt rá a nővérem. Büszke voltam rá, hogy az enyém... egészen addig, míg össze nem törte a szívem. Amikor tragikus körülmények között Adrien elárvult valami végleg elszakadt közöttünk, egyáltalán nem úgy viselkedett velem, mint régen, nem figyelt rám, távolságtartó lett és érdektelen, mintha én is megszűntem volna létezni, pedig éppen én voltam az egyetlen, aki maradt neki. Nagyon rosszul viseltem az elutasítás és a karatét arra használtam, hogy valamiféle lelki békét érjek el, de ott is gyakran elegem lett és lendületesen kiviharzok, ha nincsen sikerélményem vagy túlságosan unalmasnak tartom, hogy Alisonnal csak formagyakorlatoznak állandóan. Egészen addig, míg egy Alba nevű kicsi lányt fel nem karoltam egy kialakuló incidens közepén minden nap ugyanolyan nyomottnak tűnt, de rajta keresztül megismertem Robertot, aki mindent és mindenkit elfelejtettet, akire előtte szemet vetettem. Már éppen léptem volna felé, amikor az egyik edzés alkalmával észrevettem hogyan is néz az egyik csapattársára, Siennára és le nem esett neki, hogy... ez a srác már majdnem foglalt! A legidősebb testvéremnek, Beau-nak panaszoltam el, hogy mennyire oda van Roby-ért és hogy mennyire nem értem mi az istent lát Siennában, helyette. A francia származású srác, aki többnyire tartja a kapcsolatot az országgal és hallott ezt-azt a Parkin lányról végül sikeresen előkapart jó néhány nem túl jó információt, amivel lényegében fegyvert adott a kezembe, amivel készen is állok élni... amennyiben Sienna nem hátrál ki a Roby-ért folytatott küzdelemből, bizony mindent ki fogok teregetni az elejétől a végéig a dühkezelési problémáiról és arról, ami Franciaországban történt. Persze az nem hatolt át az obszesszív rózsaszín ködön, hogy Roby-t sem kell félteni, nagyon is lobbanékony és nagyon is szükségük lenne egymásra, hogy együtt gyógyuljanak meg és álljon megbe a lelki egyensúly... Nem, Alba bátyja irtó cuki, menő sportoló Olaszországból és hogy magamnak akarom! A kviddics csapat nyári versenysorozatára pedig szurkolóként jelentkezve ott leszek, hogy szó szerint közéjük ékelhessem magamat, mielőtt túl késő. Vigyázz, kész, jövök!
