2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Miley Cornelia Thompson Születési hely és dátum: Párizs, 1986.08.12. Csoport: Griffendél Patrónus: vidra Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hatodik évfolyam Képesség: - Mágikus adottság: Még nincs. Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Legendás Lények Gondozása - Kiemelkedő, Jóslástan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Nos, hol is kezdjem... Rémlik a habos-babos ruhácskákba öltöztetett, selymesen fénylő aranyhajjal megáldott tündérkirálylány? Igen? Hát, felejtsd el, de gyorsan. Nem azt állítom, hogy nem tudok ultracuki pandakölyköt játszani, ha arra van szükség és meseszép ruhakölteményekben felvonulni, de a lányos oldalam nagyon mélyen el van temetve bennem. Hamarabb csulázok egyet messzebb, mint a velem egyidős srácok, semmint gyilokra keljek valamelyik lánnyal egy utolsó felsőért. Sajnos, a neveltetésem pont a hercegnős oldalamat nyomta el bennem egy életre. Ha leülök valahova és van előttem egy asztal, akkor csupán fogom magam és felpakolom rá a lábamat. Mert én ilyen vagyok. Vagy az arcodba fújom a rágógumit és az orrod hegyétől fél centire pukkasztom ki, csak azért, hogy bosszantsalak. Jobban szeretem a fiús, semmint a lányos oldalamat, ez tény. Egyébként pedig, ha az iskolai egyenruhában mutatkozom, tipikus áldozat-fejem van. Ártatlan tekintet, hosszú, szőke haj, minden a klissék szerint. Ha valaki abban pillant meg, bizonyára nem az lesz a legelső gondolata, hogy azta, de tökös csaj. Inkább cuki. A régi iskolámban pont emiatt álltak már belém, de én mindig és mindenhol készségesen belementem a balhékba. És vagy én kerültem ki győztesen, vagy nem. Mindenesetre, volt már olyan, hogy lerendeztem a másik felet, szóval nem vagyok olyan elveszett bárányka, mint azt sokan feltételezik rólam. Egyszerűen csak a csomagolás megtévesztő.
Kinézet, megjelenés: Mint már említettem: CUKI. Legalábbis, rengeteg ember ezzel a szóval jellemez engem, amikor meglát valahol. Pedig eszméletlen allergiás vagyok az ilyesmire, de mindegy, mert senkit sem érdekel. Csak a világos szemeket, a szőke hajat és azt a gyönyörű külsőt látják bennem. Pedig ennél többől tevődök ám össze, de mindegy... Előnyben részesítem a kényelmes, praktikus ruhákat és az olyan cipellőket, melyekben hosszabb távon lehet sprintelni. Laza és fasza vagyok, említettem már? Nadrág, trikó, dzseki, bakancs... Minden jöhet, ami nem azt hivatott hirdetni mások irányába, hogy: némá'! Egy lány! Imádom a katonai terepmintás oldaltáskákat, de amúgy bármilyen jöhet, amíg az oldalamon lifeg. Tényleg bármi. És talán meglepő, de a sok vagány kulcstartó mellett azért még felsejlik egy-egy ártatlan plüssmaci, pandamackó vagy tapsifüles, mert őket is rohadtul imádom ám. A bal kezemen mindig van valami tollal rajzolt firkálmány, hiszen az unalmas órákat el kell ütni valamivel, nincs igazam? A barátnőimmel pedig imádjuk összefirkálni egymást, hiszen van hozzá kézügyességünk. A csuklómon helyett foglaló mikor milyen-karkötőkről pedig már inkább ne is beszéljünk. Mindig minden szeméttel teleaggatom magam, ez már annyira megszokott tőlem.
Előtörténet: Franciaországban, Párizsban születtem és ott is nevelkedtem egészen addig, amíg a Beauxbatons-ból át nem kerültem a Roxfortba. Ennek hozományaként tökéletesen beszélem a franciát és az angolt, hiszen a szüleim britek, apám azonban a francia Mágiaügyi Minisztérium Veszélyes Lények Likvidálása-osztályán kapott helyett. Ő szereti a munkáját, de mi ritkán látjuk, hiszen elég gyakran kell terepre kiszállnia és személyesen kézbe vennie a dolgokat. Ja, azt említettem már, hogy gyakran megfordultam a párizsi Szent Mungóban? Apám ugyanis a foglalkozásából kifolyólag szerzett már be kisebb-nagyobb sérüléseket, azt hiszem, öt éves lehettem, amikor életveszélyes állapotba került az egyik terepmunkája során. A munkáját azonban a felépülése után sem hagyta ott, helyette csak még inkább belevetette magát és folytatta a dolgot. Sajnos. A Thompson-család aranyvérű, de nem annyira kiemelkedően, mint a legtöbb, nemesi származású família. Mi sohasem erre építettük a marketingünket, helyette maradtunk a háttérben. Vadász-klán vagyunk ugyanis, olyasvalakik, akiknek a felmenői már évszázadok óta a vérlények nyomában loholnak. Volt egy bátyám, akit még a születésem előtt megölt egy vérfarkas, én pedig igen kései gyermek voltam a szüleim életében. Anyám 40, apám pedig 42 éves volt, amikor megszülettem. Hát igen, a jó dolgokra mindig is várni kellett, nem igaz? Attól függetlenül azonban, hogy lánynak születtem, én se maradhattam ki abból a kiképzésből, amely a családunk férfi tagjainak kijár. Mivel nincs fiú örökös, így nekem kellett magamra vállalnom a következő generáció szerepét és kitanulni a vadászat csínját-bínját. Világéletemben fiúként viselkedtem és öltöztem hát, így is idomulva mindenhez, éppen csak olyasmim nincs, ami a legtöbb fiúnak igen. Az utóbbi pár évben növesztettem meg csupán a hajamat, valami hülye divat hóbortnak behódolva, de igazság szerint tetszik is az a csinos pofi, amit a tükörben látok és ebből mostantól nem engedek. A szüleim a Beauxbatonsba írattak annak idején, így eléggé kilógtam a sorból a sok csinos lányka közül. Nem állítom, akadnak ugyan ott fiúk is, de aki a gyengébbik nemet képviseli, azzal szemben vannak bizonyos elvárások. Elsősorban az, hogy a lány legyen lány. Kötelező a csinos viselet, a sminkelés megtanulása, a szép beszéd és az előkelő testtartás. Illem... A francia iskolában rengeteg jelentőséget tulajdonítanak ám neki. Én pedig ennek köszönhetően tanultam meg lánynak lenni, aminek ugyan nem sok hasznát veszem egyelőre, de szépen elraktároztam magamban mindent. Hiszen, lássuk be, egy szép napon még hasznomra válhat ez a tudás is. A Roxfortba való beiratkozásom egy hirtelen fellángolás volt részemről, semmi több. Egyszerűen csak szabadulni szerettem volna az eddigi közegből, a saját anyanyelvemen csevegni másokkal és nem pukedlizni minden tanár előtt, aki szembejön velünk a folyosókon. Szeretnék önmagam lenni, ezt pedig abban az iskolában nem tehettem meg. A brit intézményben sokkal nagyobb a szabadság, nem kell kötelező jelleggel leengedett hajjal járni és a szabadidőmben olyan ruhát veszek magamra, amilyet csak szeretnék. Tehát eljöttem ide, a ködös Angliába, hogy végre az lehessek, aki vagyok... Miley Thompson, vadász.