2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Calista "Callie" Merrick Születési hely és dátum: 1981.04. 09., A Fekete tó mélye, Skócia Csoport: Hollóhát Patrónus: Sziámi harcoshal Évfolyam (szak): Tizedik (Gyógyító) Képesség: Sellő II. Mágikus adottság:Vérmágus Familiáris: Szavanna macska Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő Gyógynövénytan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Keresett karakter, Lance Merrick
Jellem: Kicsit talán visszásnak gondolhatod, hogy nem vagyok a legnyíltabb teremtés a világon és még is a Gyógyító szakra felvételiztem, amikor feljöttem a bátyám után, de... Ez van. Ha valakit hercegnőnek nevelnek, mégpedig sellő hercegnőnek, akkor nem csoda, hogy a felszínre érkezve nem igazán tudja, hogyan viselkedjen az emberek hömpölygő tömegében. Nem arról van szó, hogy félnék tőlük, a legkevésbé sem, csak nem bízom bennük úgy, ahogy a sellőkben teszem, a saját népemben. Ettől függetlenül a fajok közötti különbségek az anatómiában, a gyógyítás művészetében éppen elég, hogy annyi kedvességet erőltessek magamra, amennyit muszáj, ha valaki emberekkel foglalkozik. Még a muglik sebészeinek is muszáj valamilyen szinten tartaniuk a kapcsolatot a családdal, pedig aztán ők tényleg úgy dolgoznak, mint a hentesek, felszabdalva a betegeket. Ha megismersz persze egészen megváltozik minden, értelmet nyer, hogy miért vagyok bizalmatlan és az is, hogy mit is keresek a felszínen, ha olyan nagyon büszke sellő vagyok, de ez... majd elválik.
Kinézet, megjelenés: Hosszú barna hajam van, amit igen változatosan hordok, leeresztve, feltűzve, fonatokkal, képes vagyok igen hosszan elpepecselni vele, amikor készülődöm. Otthon ez nem az én dolgom volt és pikpakk elkészült a hozzáértő kezek között, de hát most be kell érnem a saját fejlődő kézügyességemmel. Néhányan azt mondják, hogy a ruházatom "furcsa", ugyanis olyan számukra, mintha valamilyen középkori meséből szalajtottak volna, pedig egész egyszerűen nem köt le a felszíni divat, nem követem és a világ minden büszkeségével és konokságával hordom azt, amit szeretek, akkor is, ha kinéznek. Mondjuk, tekintve, hogy azért nagyon is csinos vagyok, még ha egyes szögből a fülem mesebelien hegyesnek is tűnök, inkább szoktak utánam fordulni, mint egyenesen kinevetni.
Előtörténet: Persze, illene a szüleimről beszélnem, vagy legalább is az apámról, ha már egyszer ő a sellők királya, de valahogy most semmi kedvem nincsen hozzá. Inkább maradjunk a jelenben összegezve a lényeget. Anya egyszerű boszorkány volt, aki hozzáment apánkhoz, bevállalt két gyereket - engem és a bátyámat, Lance-et -, de nem tudott megmaradni a víz alatt velünk, ezért elhagyott minket. Szívesen mondanám, hogy persze, megértem, ha a felszínre húzta a szíve akkor nincs mit tenni, de... nem. Nem igazán. Még az se segít a dolgon, hogy miután elhagyott minket még meg is halt, állítólag olyan pórias dologban, ami még csak nem is a varázshasználókra, hanem a muglikra jellemző: autóbalesetben. Apával cseperedtünk, Lance volt az, akit a trónra szántak így születésétől erre nevelték, én pedig egy fokkal nagyobb szabadságot kaptam másodikként és lányként, de azért ott úszott a levegőben, hogy ez a kis szabadság meg fogja bosszulni magát, ha betöltöm a huszonegyet és kiderül, hogy kit választott a tanács nekem férjemül. Igen, nem hogy az apám, de egy egész tanácsnyi sellő akar beleszólni abba, hogy kivel kötöm össze az életem. Évekkel ezelőtt Lance úgy döntött, hogy fel akar menni a felszínre, megismerni a világot, ami miatt anya elhagyott minket és én néhány hónappal később követtem. Valamennyire kíváncsiságból is, de főleg azért, mert rettegtem attól, hogy tényleg lemond a trónról és a káoszt hátrahagyva minden figyelem csak rám irányult. Hirtelen még fontosabb lett, hogy minél előbb férjet találjanak nekem, olyat, aki megfelelő király lehet, ha apánk át adja a koronát, én pedig a bátyámhoz hasonlóan menekülőre fogtam. Ha nem hideg zuhanyként ért volna az egész és nem akarnának gyorsan férjhez adni, hogy a választott legyen a királyuk én meg csak egy díszfeleség akkor még lehet tetszett is volna a dolog. Hiszen parancsolgatni tudok, igazságos vagyok és egyáltalán nem hülye, talán sikerült volna a sellők minden csoportját egyesítenem újra a Fekete-tótól a Rutland-tóig. Szóval követtem Lance-t a felszínre, ahol kiderült, hogy belezúgott egy számító kis... nos... mindegy, valakibe, akire azonnal elfogott a féltékenység és akitől azonnal féltettem, hogy biztosan csak kihasználja, ahogy sok más nő korábban. Amikor kiderült, hogy az unokatestvérünk is a Roxfortba jár akkor elég sok mindenre fény derült, például hogy a nagyszüleink seggfejek, de anyám bátyja és az egykori legjobb barátnője, tehát az említett unokatestvér, Jade, szülei egészen elvarázsolt kis boldog tündérmesében élnek, hiába tarkítottak tragédiákkal. Mindegy is, én sosem kerestem a társaságukat többé, ahogy senkiét igazán, inkább arra próbáltam rájönni, hogy a bátyám tényleg itt marad-e, tényleg királynővé kell-e érnem és hogy igazából... mit is akarok én? Mi történik, ha mind a ketten elmenekülünk a felelősség elől? Az ember azt hinné, ha egyszer olyan büszke sellő vagyok, akkor kapva kapok az alkalmon, hogy felvegyem a kapcsolatot az iskolába járó sellőkkel, de nem igazán így történt. Mint mindig, Lance volt az, aki nyitott szemmel járt és összefutott Nimhue-vel és Spencerrel, akikkel mondjuk egy kicsit rizikós a családi múltunk. Justice kikerült a képből, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a bátyám most sem fog sokáig facér maradni, én pedig csak figyelhetem, ahogy valaki megpróbál ráakaszkodni az uralkodás reményében... Nekem pedig a harmadik évembe érve a Gyógyító képzésen kissé újra beindul az életem, hiszen... elértem a bűvös huszonegyet. A sellőkirályság sorsa pedig úgy lengedezik fölöttünk, mint a francia hazaárulók nyaka fölött a guillotine.
