2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kissé fújtatok egyet, s közben akaratlanul is a hajamba túrok. Enyhén fellengzősen hangzott, amit most mondtam, de nem cél, hogy játszam a menőt. Összeszedem a gondolataimat, hogy aztán korrigáljam magam. - Nem így értem, nálam az elég egyedi. Tudod a mi családunkban a név elég meghatározó, mind a vérvonalat mind az anyagi hátteret illetően. Egy kezdő vérfarkast nem tétel lenyomni. Az az igazán dicsőség, ha ereje teljében lévő farkast pusztít el valaki. - Az álla alá nyúlok, amolyan igéző pillantással, ahogyan ő szokott tenni velem. - Te azt hiszem mindig is voltál valaki, veledszületett adottság. - Nem is tudnám elképzelni őt máshogyan. Viszont kénytelen vagyok arra hagyatkozni, hogy meg kell bíznom benne. Teljesen más, mint mondjuk Wyatt, vagy Peter. Viszont ha később bukik ki az előéletem, és emiatt faképnél hagy, akkor nagyjából kijelenthetem, hogy úgyse lesz senkim. Legalábbis senki komoly, aki értékel. Elindulunk hát kéz a kézben a házam felé, s útközben jóleső nevetéssel konstatálom, hogy a humorára még mindig vevő vagyok. Sőt, sokszor úgy pironkodom a közelében, mint valami csitri. Érdekes, hogy nem tudtam magamról, hogy a flörtölés nálam így működik, ha megnevettetnek. Gondolatban kijavítom magamat, a megfelelő ember kellett hozzá. - Na persze, én a vad csábító, te pedig a könnyű nőcske. - Bólogatok, viszont a tekintetemből látszik, hogy itt most nem a testiség vonz, sokkal inkább az, hogy kitárulkozhatok, ami könnyebbséget jelent, ha folytatódik ez itt köztünk. Lassacskán megérkezünk, látszik, hogy van mit a tejbe aprítani, mert nagyon is patinás a környék. A ház csak az enyém, még ha egyébként fenntartok egy-egy vendégszobát a társaim részére. Emma és Sidney viszont most a hétvégén a Roxfortban vannak, úgyhogy magunk lehetünk. - Ez nagyon édes tőled, én pedig nem akarok itt töröttszárnyú kismadárként arra építeni, hogy megsajnálsz. Sokkal inkább azt tisztázni, hogy mibe törhet a bicskád. Jobb, ha a lényeget tudod, részletekbe most nem mennék, mert lehet, hogy már az elején elszaladsz, amit meg is értenék. - Beljebb lépünk, világot kapcsolok, s az előtér majdnem össze van kötve a tágas nappalival, ahol bárhol le tudja magát dobni, legyen szó a kanapéról, vagy az egyik kényelmes fotelről. Mivel már elkezdtük a bemelegítést a bárban, ami az italt illeti, most már jöhet valami töményebb. - Mit innál? - Amíg ő leül, addig én féloldalasan elővarázsolom a bárszekrényt, amiben első sorban az említett kedvenceim vannak, de található itt többféle nedű, a sörtől kedve a pezsgőig, különféle whiskey ritkaságokon át, konyak és gin is természetesen. - Azt majd egy másik beszélgetés lesz. De tényleg érdekelsz, kíváncsi lennék a családodra, csak az én témám kapcsán lehet, hogy addig már el sem jutunk. - Fordulok vissza a vállam felett a bárszekrény előtt állva.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Fogalmam sincsen, hogy pontosan miről van szó, bár eléggé para az, hogy már is eszembe jutott, hogy lehet képes lenne eltenni valakit láb alól. Nem vagyok benne biztos, hogy direkt, vagy véletlenül lenne rá képes, de valamiért megcsapott a vérfarkas ereje amikor fel akarta venni a kesztyűt a vámpírokkal és egyértelműen meg van hozzá a fizikai ereje és ügyessége is. Velem ellentétben, aki vagy fut, vagy trükkökben bízva csusszanna ki bármilyen helyzetből, bár azt hiszem ha önvédelemről lenne szó, akkor én se gondolkodnék egy pillanatig se, hogy bevessem mindenemet az életben maradásért. Ha viszont nem önvédelemről van szó, hanem valaki csak az utamban van... ennyire talán még én se vagyok nagybetűs "Mardekáros". Lopok, hazudok, de soha, soha nem öltem és nem is szándékozom. Egy kicsit elveszek a gondolataim között, ez látszik az arcomon, de főleg az aggodalom olvasható le, nem vagyok azért egy nyitott könyv. - Mikor kezdtél el valaki lenni? Csak kíváncsiságból, hogy megállapítsam én vagyok-e már valaki és mikor fognak kopogtatni az ajtómon. - érdeklődőm, próbálva egy halvány félmosolyt ejteni, de az iménti élmény és hogy valami komolyan megváltozott Joy-ban beárnyékolja a reakciómat. Érdeklődve figyelem, ugyan nem kezdek el távolságot tartani tőle, valamiért semmilyen ösztönöm nem riaszt be, hogy menekülnöm kéne, pedig még csak most ismerkedünk. Nem tudom, hogy ez a saját emberismeretem ítélete, vagy azért, mert tudom, hogy Sidney-vel és Emmával vannak jóban, akik közül az utóbbi még a légynek se tudna ártani és akármennyire nem bírom, az unokatestvéremről is elmondható, hogy inkább afféle győztes hős típus, mint gyilkos. Valahogy bennem minden jel arra utal, hogy nem kéne aggódnom túlságosan, de naivnak még sose csúfoltak, hogy ne számítsak súlyos dolgokra. Az érintés, a közelség megmarad, a tekintetemben még talán gyengédség vagy törődés is költözik, ahogy várom, hogy megossza velem, ami a szívét nyomja. Pedig aztán a naivitás mellé még a törődéssel se csúfolhatna senki, csak és kizárólag a testvéreimmel voltam gondoskodó valaha is és még velük se úgy, ahogy a nőktől, nővérektől elvárják. - Első randevú végén már fel is hívsz magadhoz? Hm, ilyen könnyűvérű nőcskének tűnök? - billentem félre a fejemet, de ellenállás nélkül simul bele a kezem az övébe, ahogy elindulunk a lakása felé. Nem akarom, hogy már is vége legyen az esténknek és ha ott érzi magát biztonságban, akkor nem fogok nagy ügyet csinálni belőle. - Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat? Szólj rám, ha nem arra vágysz, hogy könnyítsek a helyzeten, hanem itt az ideje komolyan vennem a fájdalmad. Képes vagyok arra is. - duruzsolom halkan beszélgetve út közben. Mondta, hogy az utcán nem akar konkrétumokat mondani, tehát nem is kérdezek bele abba, ami vele történt, ami miatt ennyire hirtelen hagyta abba a rátarti hozzáállását a vámpírokkal szemben. Szeretem a flörtöléssel lecsapni a témákat, de ha valami igazán nehezet vallana be még belém is szorult annyi empátia, hogy megérteném, ha illetlennek ítélné. Mivel őszintén érdeklődöm iránta, nem éppen szándékom megsérteni a kis riposztjaimmal, halványan emlékszem még, amikor az első találkozásunknál, amikor fájt a feje, egy ponton eléggé élesen csattant egy megjegyzésemre, pedig akkor is csak játszadoztam. - Mit is akartál tudni a Smallwood családról még bent, a bárban? - teszem hozzá, hátha ez egy olyan terület, amire átmenetileg áthajózhatunk. Bár ezzel pedig közelebb viszem az ellopott jegyzetek témájához, amiről pedig én nem akarok beszélni az istenért se. Bevallani pedig főleg nem, hogy nálam vannak.
Talán itt lenne az ideje, hogy valakinek kiöntsem a szívemet, akkor is, ha ezzel nem csak elriasztom magamtól, hanem még be is köp az auroroknál. Egyszer le kell zárni azt a sötét korszakot, és talán úgy tudom megtenni, ha más előtt is kimondom. Bíznom kell benne, hogy nem fogok többé visszaesni, mert az az átkozott ékszer már nincs bennem. Nyilván nem fogok még jól aludni, akár évekig sem, de ezt a kockázatot meg kell futnom. - Egy időben elég gyakori volt. Amikor kezdtem lenni valaki. Viszont az utóbbi időben megint nem. - Vonogatom a vállamat, lehet, hogy már félnek tőlem? Vagy csak pocsék a hírnevem, és már minek? Végülis mindegy, úgy vagyok vele, hogy amikor ez élvezetet nyújtott még, akkor örültem minden ilyen nyílt vagy orv támadásnak, de manapság, egy ilyen múlttal a hátam mögött sokkal inkább a hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Példának okáért az, hogy nem csak a nyers erő, vagy a vérontás számít. Egész jól érzem magamat Emma és Sidney társaságában, az amolyan összetartozás szagú, de valami jó ügyért harcolhatunk. Mint egykor a lovagrend alapítói. Tasha nagyon édes, ahogyan próbál az ujja köré csavarni, nincs is túl nehéz dolga, s most úgy érzem, be kell kockáztatnom, hogy végre nyugodtan tudjak aludni. Más kérdés, hogy az utcán nem igazán akarnék a sötét múltról beszélgetni. - Igen, pontosan ahhoz. - Bólintok egy aprót, mert annak ellenére, hogy most éppen színt akarok vallani, úgy hajol oda, mintha minimum meg akarna csókolni. Vajon akkor is így tenne, ha végre tudná az igazat. Kissé félrefordítom a fejemet, azaz csak tenném, mert ahogyan hozzámér, visszarántja a pillantásomat, így végül nyelek egy látványosat és beleegyezem. - Hát jó. De nem itt az utcán. Nem lakom innen messze, talán jobb ezt négyszemközt. - Aztán ott bármi megtörténhet, remélhetőleg az egykori énem már nem tud felülkerekedni, viszont nem akarnám, hogy afféle sarokbaszorítós helyzet alakuljon ki, így aztán ráfogok a kezére, ami tőlem szokatlanul gyengéd gesztus, és ha nincs ellenvetése, megindulunk a kertváros felé. Itt még a gondolataimba vagyok temetkezve, de olykor lopva oldalt pillantok, hogy vajon mennyire zűrös neki ez az egész.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Fogalmam sincsen, hogy mi jár a fejében, legilimenciának még a közelében se járok, hogy a fejébe lássak, de annyi egyértelmű, hogy volt valami hirtelen változás mielőtt visszavonulót fújt a harcias beleállás helyett. Az eredményének nagyon örülök, mert elképesztően esély se volt egy egész kocsmányi vámpírral birokra kelnie, de a miért még is csak megüli annyira a gyomromat, hogy ne szó nélkül örüljek neki. Nyilván eszemben sincs addig semmi jelét adni a megdöbbenésemnek, amíg ki nem érünk, de megesz a kíváncsiság, hogy mi is történt. - Mondanám, hogy ez megnyugtatott, de annyira azért nem. Tényleg ilyen gyakori? - szökken fel az íves szemöldököm, hiszen én úgy kerülöm a fizikai konfrontációt, mint a pestist. Aztán valószínűleg az egész mögött annyi rejlik, hogy ő tényleg meg tudja védeni magát, én pedig nem éppen erre “szakosodtam”. A feromonok is kiszámíthatatlan szövetségesek, az anyagmágia és az emberi test - pláne, hogy már alig akad tényleg ember, de mondjuk azt, hogy humanoid - olyan változatos, hogy egészen szélsőséges hatásokat lehet elérni vele. Mondhatni kockázatos, és kevésbé megbízható, mint egy csuklómozdulat és egy támadóátok. Viszont minek koncentráltam volna akármi másra, mint ami igazán érdekelt, ha egyszer ott volt nekem Troy, vagy a barátnőim, vagy akármelyik szerencsétlen, akire rávetettem a szememet és reméltek tőlem valamit - sikerrel vagy sikertelenül. Érdeklődve figyelem a válaszát, kezdem úgy érezni, hogy minden perccel egyre jobban ismerem, még akkor is, ha nem tudok róla mindent. Nem is kell tudnom róla mindent ahhoz, hogy ismerjem, ahhoz, hogy őszintén vonzódjak hozzá, bár azért nem mondom, hogy nem érdekelnek azok a csúnya dolgok. - Az erőszakhoz kapcsolódnak azok a csúnya dolgok is? - érdeklődöm, de legkevésbé sem elítélően. Talán… talán olyan verekedésbe is keveredett, ahonnan az ellenfelén már nem segíthetett a mágia? Azt láttam rajta, hogy mindenre készen áll, így önkéntelenül is erre asszociálok, még anélkül is, hogy tudnám ténylegesen miről van szó. Azért arra, hogy felnőtt, egy kis mosoly is kúszik az arcomra, hogy közelhajolva hozzá gyorsan néhány szót hozzátegyek. - Remélem is, hogy felnőttél, mert kislányokkal nem kezdek ki. - suttogom halkan az ajkam olyan közelségben van az arcához, hogy a leheletem melege melengeti. Nehéz lenne nem észrevenni, hogy a múltja nagyon is nyomasztja, talán ezért akarom egy kicsit visszarántani a jelenbe, kettőnkhöz ezzel a közjátékkal. A kezem mindig önkéntelenül is hozzáér, jelenleg a karjához, ahogy valamivel komolyabban nézek a csodálatos tekintetébe. - Azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk és én szívesen meghallgatlak. Nem volt sosem az erősségem az önfejlesztő kötetek bújása, de ez nem jelenti azt, hogy egy szemernyi esélyem akad, hogy értelmes tanácsot adok. - mosolyodom el bátorítóan, tényleg én vagyok az a személy, aki biztosan nem vethet rá semmiféle követ, bár azért kicsit más az emberek megtévesztése, kihasználása és a lopás, mint… minthogy potenciálisan azt készül bevallani nekem, hogy valakit kórházba juttatott, vagy akár meg is ölt.
Nem tudom eldönteni, hogy miért engednek végül el, talán megrémisztő őket, hogy tettrekész is tudok lenni, de mégis higgadt maradok. Engem sokkal jobban elképeszt az, hogy ott a sorok között magamat látom, egykori önmagamat, mintha valami rémes tükör lenne a múltba. Én már nem az vagyok! Vérfarkasként persze rámtörhet olykor az ösztön, de születettként ezt fogjuk rá, uralom. De hogy az ölni kell vágya felszínre törjön, csak mert valaki az utamban van.. Nos ezt már szeretném eltemetni magamban. Még arra is gondoltam, hogy bármennyire is szánalmasan hangzik, de beállni valami kezdő, önkéntes aurornak, valami alapképzést követően, hogy nem kicsit vezekeljek a történtek miatt. Nyilván nem vagyok annyira hülye, hogy feladjam magamat, elég ha magamnak bevallom, hogy milyen gyászos is ez a múlt, de a körülmények áldozatának tekinthetem magamat. Új életet kell kezdenem, de mit tegyek, ha ez a rémség nem ereszt? Azt hittem az ékszer eltávolításával vége az egésznek, de valami még most is elkísér, úgy fest, a szörnyeteg továbbra is fel akarja falni a lelkemet, csak most már a maradék ép eszemre pályázik, ha a testemet nem uralhatja. Elindulunk hát kifelé, közben azért provokatívan bánulok körbe, mint aki azt sugallja a vámpíroknak, hogy most marha nagy mázlijuk volt. Összesimulunk Talishával, amíg el nem érjük a küszöböt, onnantól pedig nincs ránk hatással, hogy kinek a birtokán vagyunk. - Oh, oda se neki, már annyian akarták a fejemet, egy ilyen afféron nem múlik semmi. Valahogy majd úgyis lesz. - Halovány félmosollyal legyintek, ismerhet már, nem vagyok félős alkat, különben pedig nem a Brekinridge birtokon élek, hanem London kertvárosában, az pedig nem annyira publikus. A kérdése azonban már jobban elgondolkoztat. - A múltban nagyon csúnya dolgokat tettem, és ideje változtatni. Nem mondom, hogy nem lesz része az életemnek az erőszak, de szándékosan nem szabad keresnem azt. Azt hiszem, felnőttem. Vagy valami ilyesmi. - Talisha érezheti, hogy mindez féligazság, de a hangsúlyból kitalálható, hogy nem hárítani akarok, csupán nem terhelni őt, ám várakozó pillantásom arra enged következtetni, hogy szívesen beszélnénk róla, valahogy az egész aurám most oly törékeny, mint aki tényleg valami rémeset látott, de nem akar elzárkózni. Veszek egy nagy levegőt, de mégis beharapom az ajkam, mint aki nem tudja, hogyan kezdje.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nos, abban korábban igaza volt, hogy nekem jóval sűrűbb a szociális naptáram randikkal, mint neki, de igazából egyik se jelentett soha semmit. Ingyen ital, ingyen kaja, egy csók hálából vagy több, ha tényleg bejött a másik, aztán másnapra már vége is van a történetnek. Nem azért, mert engem használtak ki, éppen fordítva. Talán még nem egyértelmű neki, de azért jócskán bele illek a házam színeibe, akárhogy is nézzük. Őszintén válaszoltam, amikor azt mondtam, hogy az elsődleges cél jól érezni magunkat, de azért tényleg volt igazság, amikor rámutatott, hogy erősen, hm... kelendő vagyok. Esélyem sincsen válaszolni már a kérdésére a Smallwoodokról, mert elterel a közjáték és ahelyett, hogy tovább ismerkednénk inkább az életét kezdem el félteni. Elképesztően harcias és vagány, én pedig igyekszem passzolni a magabiztosságához, de ha ténylegesen nekünk támadnak, akkor úgy érzem nem ússzuk meg egy-egy pofonnal. Mikor jönne el az a pont, hogy tényleg kereket oldok? Tudja a franc, lehet, hogy már az első pofontól kikészülnék, elképesztően nem vagyok hozzászokva semmiféle összecsapáshoz. Bár a hangom könnyed és cserfes, a vezetéknevével egyértelműen elijeszteni akartam őket, sőt, még flörtölős-békülős megjegyzéseket is megejtek hátha alapon. Annyi az ellenségünk, hogy főként arra fókuszálok, akit úgy sejtem, hogy elsőként el tudok bizonytalanítani, így csak a szemem sarkából érzékelem, hogy Joyce valahogy... megváltozik. Nem tudnám megmondani, hogy miben, de ahogy lehunyja a szemét a tartása, az energiája egészen mássá válik, én pedig őszintén és elképesztően fellélegzek. Hezitálás nélkül fogadom el a karját, a szabad kezemmel kissé megdobom a hajamat egy utolsó ártatlan trükkel alkimista feromont lebegtessek feléjük, amit észrevétlenül kentem a nyakamra a kis csinos táskám vállamra akasztása közben. Egy lazító, csábító szer, aminek a bőrömmel keveredve minden rosszindulatot el kéne altatnia és ha még közelebb lennének hozzám, talán megéreznék az igazi csábító erejét is. Könnyedén ringó csípővel indulok el Joy mellett kifelé, de belül erősen imádkozom, hogy a harci kedvük olyan hirtelen lankadjon, mint a szőke szépségnek, vagy a feromon tényleg hasson, legalább a közelebb állókra, akik a legagresszívabbnak tűntek. És bejön. Vagy Joyce hirtelen pálfordulása, vagy az alkimista szer, vagy mindkettő együtt, de úgy tűnik, hogy csak szúrós tekintettel végig bámulják a vonulásunkat, de senki se moccan meg. Ahogy bezárul mögöttünk az ajtó és néhány lépést teszünk képes is vagyok válaszolni a megjegyzésére. - A najádok szellemére... azért mondtam a nevedet, hátha meghátrálnak a befolyásod miatt, de azt mondod inkább további bajba kevertelek? - szökken fel a szemöldököm, talán egy picit önérzetesen. Látszik rajtam, hogy egyáltalán nem hiányzott, hogy így belerondítsanak az éjszakánkba, de ha már így esett, hát ebből is tanultunk valamit. Azt, hogy valamilyen eszeveszetten őrült indokból őt nem akarom élő pajzsnak használni és hátra hagyni, hogy oldja meg egyedül. - Mi történt bent? - szővöm tovább a szót, ha kell megállítva gyengéden és tetőtől talpig végigmérve. - Az egyik pillanatban készen álltál mindenre, aztán hirtelen még is egy szempillantás alatt kint is voltunk. - teszem hozzá, hogy pontosítsak. Lehetek olyan beképzelt, hogy arra következtetek, hogy az én testi épségemet féltette, miután többedszerre is jelezte, hogy ideje lenne elhátrálnom mellőle? Igazából nem állna távol tőlem a feltételezés, de még mindig csak feltételezés és a hosszú pilláim alól méregetve ennél bizonyosabban szeretném tudni mi volt ez.
Nem is szeretnék előre szaladni, hogy mennyire kell egyetértenünk, ha egymásra akarunk hangolódni. Ez valamiféle randi, ahol cél, hogy megismerjük a másikat. Hihetetlenül régen randiztam utoljára, azok se mentek túl jól, mert nem fűlik a fogam ahhoz, hogy olyannak mutassam magamat, amilyen nem vagyok. Engem sem kell lenyűgözni. Igenis lehetnek olyan témák, amiben nem értünk egyet, más a véleményünk. Itt nyilván kiütközik az egykori griffendél-mardekár ellentét, noha egyikünk sem tipikusan a házába való, így nem vészes, hogy netán valamiben mást gondolunk. Sokkal inkább számít, hogy milyen az őseink eredete, ő ugye nimfa, én pedig farkas. Abból is, az eredendően az. Az életutam igen göröngyös, őszintén szólva, nem is tudom, hogy most merre tartok, de buzgón remélem, hogy valahogy kilábalok a sok szarságból. Talán Talisha is ennek a jele. - Az nem azért volt, csak tudod.. Valami komoly változás történt, más fronton, és ez a vérfarkas lét máshogyan hatott rám, mint szokott. Na de ne csak mindig rólam. Viszonylag kevésbé tudok arról, hogy ez a Smallwood család hogyan éli meg, hogy milyen hagyományaitok vannak. - Utalok rá, hogy ők azért küztudottan, hozzánk hasonlóan nem igazán emberek. Olvastam már róla, hogy vannak beavatási szertartások, elszigetelt közösségek. Vajon ő is egy idő után elmenne, feladna mindent? Jólesően megborzongok, halovány bőröm immár szép színben játszik, amikor sokadszor hozzámér, éppen erre van most szükségem! Hiába is akarnék tartózkodó, dölyfös nemes lenni, a rohadt életbe, most már kijár nekem némi figyelem, boldogság! Így aztán belesimulok az érintésébe, s ha lehet, még közelebb ülök. Lassan már teljesen összegabalyodunk, nem lehet tudni, hogy ki hol kezdődik. Nem tart túl sokáig az idill, mert valaki, valakit úgy érzik, hogy ki kell sajátítaniuk a helyet. Nem is értem, hiszen azt hinné az ember, hogy a fiúk szoktak egymásba belekötni, nem lányokat provokálnak. Ez már egyértelműen a vérségről szól. Elsőre alaposan fel vagyok háborodva, de Talishát is megvédeném, ugyanakkor előretör bennem a virtus, hogy nem hagyom magamat megfélemlíteni. A kuncogására én is elmosolyodom, megrázom kissé a fejemet, nem tudtam, hogy ide vámpírok járnak főleg. A túlerő azért legyűrhet, és nem úgy terveztem, hogy így az új élet hajnalán itt hagyom a fogamat. - Ugyan, a név csupán előjogot jelent, de ők most közvetlenül velünk kötekednek. Lelkük rajta. - Emelem meg a vállamat, de aztán furcsamód megrezzenek, amint a mosdók irányából egy új alakot fedezek fel. Saját magamat! A látomás arca véres, szörnyű grimaszba fordul az arca, a kezében pedig egy közelmúltban használt fejszét fog. Ilyen lehettem? Vagy ha elengedem magam, ismét megtörténik? Behunyom egy pillanatra a szememet, s amikor kinyitom, már nincs ott, de azért látszik rajtam, hogy valami történt. Így hát indulnék el kifelé, ha hagynának. Lehet, hogy a másik lány csábítgatna, ami talán jó ötlet, de inkább menjünk, amíg lehet. Persze, ha nekünk rontanak, akkor eltörök néhány gerincet, letépek pár fejet, de ott még nem tartunk. - Hagyd, inkább menjünk. Ha pedig bajuk van velünk, megvan a módja a rendezésnek. Most már úgyis tudják, hogy hol találnak.. - Vonom meg a vállamat, a családnevem bemondásával Talisha megadta a címemet is, így bőven benne van, hogy kapunk kéretlen látogatókat. Azonban ezt nem szánom leszúrásnak, csak mennék már kifelé. Nyújtom a karomat, s ha elfogadja, elindulok kifelé.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Elgondolkozva hallgatom, bár végül Alkimista szakon kötöttem ki, afféle kötelező a családunkban, hogy valamennyire értsünk a mágiatörténethez, történelemhez, hiszen szó szerint azon alapszik az összes kutatás és ásatás. Így nyilván érdekel és érdekes, hogy ő hogy látja a nemesi családok helyzetét, mondhatni romlását az elmúlt időszakban. Nem óhajtom megvédeni őket túlságosan, hiába a háztársaimról beszél, hiszen a Mardekárba kerülnek igen nagyrészt az aranyvérű varázslók, viszont soha nem voltam különösebben “hűséges” hozzájuk. Az én családom sem aranyvérű, sőt, emberek és nimfák, feketék, fehérek, mondjuk híresnek híresek az ereklyevadász körökben és ha jól csinálja az ember abból is lehet vagyonosodni. Nemesedni mondjuk nem, csak valami “újgazdag” titulusban tetszelegni, ami egyébként csábító. Valahogy ellentmondásos persze, hogy ígéretes ásatáson akarok dolgozni és bájitalokat kikeverni, amit segítenek a feltárásban, megóvásban, restaurálásban és mindeközben kis tiptop vagyok, csinos ruhák, csillogás, hosszú körmök, rózsaszín haj, szempillázás és smink. Viszont ahogy sikerül valami híreset, valami legendás ereklyét megcsípni, azonnal berobbannék a felső körökbe. Most is volt bejárásom, ameddig ki nem húztam a gyufát a nagynénémnél és a nagybátyámnál, de akkor a saját jogomon lenne. Attól eltekintünk, hogy az egyetlen út ehhez az, hogy a tőlük lopott naplót töröm fel és követem le, tehát az se éppen csak a saját érdemem lenne, hanem a nyakukon áttaposva, de hagyjuk is ezeket az apróságokat. - Komolyan? Pedig attól eltekintve, hogy milyen nyúzottnak tűntél a múltkor, olyan magabiztosnak tűnsz, sose gondoltam volna, hogy még neked is lehet problémád a farkas ösztönökkel. Néhány szcenárióban mondjuk reménykedtem benne, de nem így. - kacsintok egyet egy kis mosollyal, hogy talán enyhítsek az élén azoknak, amit megosztott velem. Ettől függetlenül a kezem mindig keresi az övét, vagy a karján simítok végig vagy az ujjainkat kulcsolom össze, ismerkedve a közös érintés élményével. Nem tud tükörbenézni? Szörnyen hangzik és nekem ismeretlenül, mert nem szokásom semmi miatt elszégyellni magamat, de az is igaz, hogy a nimfák teljesen be tudnak olvadni az emberek közé, nincsen semmilyen ösztön vagy annyi ítélkezés felettünk. Mondhatni mi teljesen átmegyünk az “ember” kategórián, csak több és elem-specifikus mágiával születtünk. - Nem különösebben hiszek a felsőbb akaratban, de azt mondják mindenki éppen annyi nehézséges kap az életében, amivel elbír és amitől megerősödik. - teszem hozzá, bár igazából azon is lamentálok, hogy vajon a “tiszta” vérük miatt olyan nehéz-e a kontroll, talán nem bírnak a nagy erejükkel? Persze nekem totálisan fogalmam sincsen, hogy pontosan mi is történt vele, szóval nyilvánvalóan tévúton vannak a gondolataim rendesen. Próbálom leplezni a döbbentséget, amikor Joyce beszél és magabiztosan vele kuncogni, ahogy visszavág, pedig magamban úgy kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok, hogy fogalma se volt arról, hogy vámpír bárba léptünk be, hiszen egy szóval se mondta nekem. Márpedig ha jól emlékszem azzal kezdtem, hogy ismeri-e a helyet és mit tud róla… Egyértelműen tovább paprikázza a vámpírokat körülöttünk, mire erőteljesen elkezdek agyalni olyan megoldáson, ami nem azzal végződik, hogy én kirohanok őt meg lerohanják a vérszívók és elintéz néhányat, de végül a túlerő eldönti a harcot és összeverve menekül vagy egyenesen itt marad a földön. Féltem? Féltem. Azt hiszem féltem. - Jól sejtem, hogy ez az igazi Brekinridge vérfarkas hozzáállás? - kuncogom el magam, de valójában szándékosan úgy mondom, hogy sokan hallják és szándékkal villantom meg a családnevét, hátha van akkora befolyásuk, hogy visszakozni kezdenek a támadástól. Bevallom őszintén, hogy amennyit mesélt abból az én szememben már afféle hercegnő titulusra emelkedett, ha pedig egy hercegnőnek bever a konkurens faj, akkor abból komoly balhék szoktak kitörni. Néhány évszázaddal ezelőtt mondjuk háborúk is. Látom, hogy újra arra ösztönöz, hogy meneküljek, de egyszerűen képtelen vagyok. Előbb fut át az a fejemen, hogy megragadom a kezét és vele együtt menekülök, hoppanálok, de annyira még nem ismerem, hogy az egóján ez milyen mély sebeket ütne. Valamiért pedig nem akarok olyan konok lenni, hogy azért is az legyen, amit én akarok és fejbelőjem egy Stuporral és elrángassam magammal akkor is. Azért a kis mérges békám készenlétben áll a táskám zsebében, ha időt kéne fagyasztania, míg én kicsit megdobom a hajamat és pillázok a leghangosabb vámpírra. - Merlinre, muszáj ezt? Csak két fiatal lány vagyunk, akik jól akarják érezni magukat egy bárban, a pasik általában meghívni néznek ki minket, nem belénk kötni. - rebesgetem, miközben a bőröm egészen felhevül a képességemtől és megpróbálok bátran, egészen lazán közelebb lépni, sőt, megérinteni a karját édesgetve. Valójában persze a csábmesteri praktikámat akarom bevetni és nem csak meggyőzni arról, hogy nem kell a balhé, hanem átfordítani az energiáit az egyik másik pasi felé, hátha valahogy egymás ellen tudom őket fordítani, hogy a klán magát verje szét helyettünk. A szívem határozottan erősen dübörög már attól, hogy kiléptem Joyce védelme mögül és megpróbáltam hozzáérni az egyikhez, hiszen itt a tökéletes alkalom, hogy a vámpírgyorsaságával elhúzza a kezét és akár olyan taslit verjen le, amitől elrepülök.
Megrázom a fejemet, és finoman ráfogok a kezére. Félreérti, én pedig most vagyok olyan türelmes kedvemben, hogy magyarázni szeretnék. Veszek egy nagy levegőt, mert általánosítani nem szeretnék, s nem az anyám vagyok, hogy lenézek mindenkit. Ám az elmúlt majdnem tizenöt évben erősnek akartam mutatkozni, mert belülről felfalt valami, amit csak úgy tudtam kompenzálni, ha közben mint ember, sikeres leszek. Szinte természetesnek vettem, hogy akkor ölök, ha olyan kedvem van, de legbelül azért mégis ott élt a farkas kislány, aki tudta, hogy vérfarkasnak és sorozatgyilkosnak lenni két különböző dolog. - Úgy értem, hogy régen teljesen másféle nemesi családok uralkodtak, volt tekintélyük, tényleges hatalmuk, amit nem zsarolással, és megfélemlítéssel értek el. A Malfoyok csak azért adományoznak, mert ezzel is megvesznek másokat. Lehet, hogy ügyes pálcamágusok, de a mi szemünkben alávaló szélhámosok. Azonban mi sem egy ősi névhez kötődünk, inkább a tiszta vérhez, aminek már kezdem átlátni a kevésbé szükségességét. - Ingatom a fejemet mosolyogva, mert született vérfarkasnak lenni nem minden! - A gond az, hogy senki sem uralja tökéletesen. Az anyám.. vagy akár én. Mesélhetnék. De nem akarlak már rögtön ezzel elriasztani, igen gyakran még magammal sem tudok együttélni, tükörbenézni. - Vallom be zord őszinteséggel. Nem vagyok éppen szende, sőt a fiús, vagány stílus mindig magabiztosságot adott, de az utóbbi időben kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy miket is tettem kislánykorom óta. - I-igen, ebben egyetértek, azt hiszem már nem az tesz minket különlegessé, hogy milyen a tudásunk, hanem amit teszünk. - Sóhajtok fel, kissé megrázva a fejemet, nekem is van még mit tanulnom bűnbánatból, de fogjuk fel ezt egy új korszaknak. Az üzletemmel kéne foglalkoznom, a befektetéseimmel, és esetleg ránézni a húgaimra, mert ki tudja, hogy ők milyen zűrbe keverednek. Esetleg megóvhatom őket attól, hogy hasonló útra lépjenek, mint én. Félmosollyal billentem oldalra a fejemet, szőke tincseim az arcomba hullanak, ahogyan ismét vidámabbá válva biccentek egyet. Tény, hogy ki ugyan nem kapartam senki szemét, csak mert tárgyként kezelt, de nem lettem jól tőle, csak lökött egyre mélyebbre a gödörben. Vehetjük úgy, hogy lezártam a múltat, hajlandó vagyok küzdeni magamért, akár egy olyan társ oldalán, aki megbecsül. Már éppen összehajolnánk, hiszen olyan a pillantása, ami adná a helyzetet, de végül ez nem történik meg. A kacagása hihetetlenül édes, ám nincs időnk belefeledkezni, mert elég sokan állnak körbe. Amúgy is griffendéles volnék, meg még született vérfarkas, s kellően sznob ahhoz, hogy ne kezdjek el beijedni? Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy nyalogatnom kell a sebeimet pár hétig? Vagy ezek a bohócok a túlerő miatt képesek lehetnek végleg legyűrni? Az erőm nem a régi, nem hajt már a gyilkos ösztön, ráadásul balta sincs nálam. Annak a vérgőzös létnek is megvoltak az előnyei, többek között mindig én kerültem ki győztesen, bármilyen ellenféllel szemben. Egész mostanáig. - Ah, és ez benne a vírtus, hogy mi csak azért is idejöttünk. A hazai pálya nem mindig a helyiek felé billenti a mérleget. Mi van akkor, ha pontosan tudtuk ezt az egészet, és most sétáltatok be a csapdába? - Nevetem el magamat harsányan, mintegy színpadiasan körbemutatva, mintha csak a farkasfalka lapulna a lőrések mögött. Az elit körökben még hölgyként is gyakorta ültem le a kártyaasztalhoz, s nálam kevés ügyesebb hazárdjátékos van. Az erő és a ravaszság.. Talisha talán még nem tudja, hogy nem csak egy csinos lány vagyok. Elismerően bólogatok Talisha viselkedésére, de azért intek neki megint, hogy lépjen már le, nem tudom azért csak úgy megvédeni. De majd' megzabálom, hogy még mindig nem tette.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Finoman szökken fel a szemöldököm, amikor az aranyvérűek közül kiemeli a Malfoyokat, mint gyengék. Igaz, hogy alkatra az a Draco fiú karcsú fajta, de ettől függetlenül se pálcával, se anélkül nem vállalnék párbajt vele. Ez azt jelenti, hogy én is gyenge vagyok? Jelenleg nem kérdőjelezem meg, hogy miben áll neki a gyengeség, de úgy gyanítom, hogy a fizikai erőt részesíti előnyben a fondorlattal és a pálcatechnikákkal szemben, én pedig majdhogynem az ellentéte vagyok. Mármint nem nevezem azt se gyengének, aki az erőre támaszkodik, de se nem vagyok erős, se nem vagyok nagy párbajozó, csak a ravaszság és a játszadozás maradt. Félrebillentem a fejem, miközben tovább hallgatom a harapottak és születettek közötti különbségeket. Soha nem törődtem ilyesmivel, így tényleg diákokat megszégyenítő figyelemmel kísérem, amit mond. - Ha tökéletesen uralni tudod és az egész családod hivatalosan bejegyzett, nem értem miért vannak olyan begyöpösödöttek, akik ezt előítélettel rónák fel neked. - szalad ki a számon, még a fejemet is megingatom, mint aki tényleg nem érti az egészet. - Az az igazság, hogy lassan többen vagyunk mi, mint az unalmas "normálisak", szóval kétlem, hogy sokáig tartana még ez a hiszti, hogy ki mennyire tartja magát és ki-kinél a jobb. - teszem hozzá, bár látszik a tartásomból, hogy én semmilyen ilyesféle hatalmi harcba nem vagyok hajlandó belecsatlakozni. Az egyetlen dolog, amiben kiemelkedő szeretnék lenni, az a műkincs feltárás és rekonstruálás. Legalábbis egész életemben ezt ismételgettem magamban, hogy beleilljek a Smallwood családi bizniszbe. - Legyen ez a legnagyobb gond az életben, hogy nem vagy valami unalmas vanillia párti! - kuncogok fel egy kicsit, szó szerint megsemmisítve a lehetőségét is annak, hogy bármi gond lehetne Joyce-szal. - Ízlések és pofonok, előbb-utóbb megtalálja az ember azt, aki nem akarja megváltoztatni. Bevallom én egyenesen kikaparnám annak a szemét annak, aki csak olyan helyzetbe hoz, hogy igazán butának érezzem magam tőle. - szövöm tovább a dolgot, miközben félmosollyal veszek el a mellettem ülő lány gyönyörű tekintetében a felesek ledöntése után. Valószínűleg még a további visszakérdésekig se jutottam volna el, hiába nyílt a szám. Esküszöm, ha nem lenne az érkező közjáték és tovább közeledhetnék a nyílt, hívogató pillantásaiból ítélve talán már is hozzáérinthetném a telt ajkaimat az övéihez, de természetesen közbeszól a környezetünk. Joyce első kérdésére kiszakad belőlem a kacagás, mielőtt még elkomolyodna a helyzet és arcoskodva hozzátenni, hogy kibe is kötnek bele. Vajon ezúttal a vérfarkasságára gondol, vagy arra, hogy erősen ki van tömve a pénztárcája? Igyekszem nem mutatni félelmet, nem akarom ezzel szórakoztatni az idegeneket, de azért erősen kívos, hogy tényleg mennyien fordulnak felénk és közelítenek egyre fenyegetőbben. - Ez a vámpírok bárja, te szerencsétlen korcs, nem azért volt a többes szám, mert mi vagyunk a tulajdonosok. - sziszegi a csávó és valami ideg megmoccan bennem, mert egy csapásra be is igazolódik az a dolog, hogy még mindig megvan a vérfarkas előítélet, és az is, hogy erőteljesen ki akarom kaparni a szemét a fickónak, mert hülyének nézi Joyce-ot. - Most komolyan ez kell nektek? Tömegesen belénk kötni, csak mert szemfogméregetni támadt kedvetek? - húzom ki magamat leugorva a székről, a csípőmre csapva a kezemet. A magam pöttöm termetével, csinos ruhájával, csodálatos kis sminkjével és hajával nem vagyok valami fenyegető, de azért a tekintetem szinte perzselően jegesen mered rájuk. Észrevétlenül nyelek egyet, Joyce felé pillantok, aki már készen állna a verekedésre, de én ilyenben nem tudok segíteni, viszont az, hogy csak úgy kihátráljak a képből erősen felfordítja a gyomromat annak ellenére is, hogy ezer és egyszer csináltam már. Mindig, minden szorult helyzetben más mentett meg, soha életemben nem kellett megemelnem még a kisujjamat se, Troy vagy az aktuális ujjaim közé csavart védelmező megtette. Ahogy Joyce is megtenné, láttam, ahogy intett nekem, hogy meneküljek, a lábam még is egyelőre határozottan földbegyökerezett.
Hagyjuk is most Sidneyt. Majd foglalkozom azzal a fránya naplóval, mert szándékomban áll leróni a tartozást, mert Emmával együtt kihoztak abból a vérgőzös állapotból. Abból, ahol kedv, szeszély vagy éppen valami sötét ösztön alapján mindenkit eltettem láb alól, aki kicsit is útban volt. Átkoznám magamat, ha még mindig ez lenne a szitu, és megismerek egy Talishához hasonló lányt, akit érdeklek. S aki végül szintén a föld alatt végzi, darabokban. Kissé meg is borzongok, hiszen nem csupán arra figyelek, amiről beszélünk, olykor elkalandozik a tekintem a múltba, de most már itt vagyok, attól kell cidriznem, ha végigsimít a karomon. S teszi ezt mázlimra elég gyakran. - A családom.. Nos úgy fest, hogy a született vérfarkasok bizony többre tartják magukat, mint az aranyvérű nemesi családok. Hiszen nézz csak meg egy Malfoyt. Gazdag, ugyanakkor gyenge. Ha már a vérre hivatkozunk, akkor annak erősnek illene lennie.. - Csóválom a fejemet, nem igazán a kérdésre válaszoltam, inkább a gyökerekre. A szüleim ugyanakkor mások, mégis sokat változtak az évek során, főleg az anyám, akiben elhatalmasodott az az őrület, amiből nekem ki kellett szállnom. Valami ősi vérfarkas leszármazottja, és már teljesen bestiális volt a végén. - Válasszuk ketté a kérdést. Amíg a harapottak átokként, vagy kiváltságként ítélik meg, az nekem, nekünk születési előjog. Uralni lehet az ösztönöket, az átváltozást. Sokkal inkább tekinthető egy magasiskolás animágiának, semmint vérlénységnek. Rólam mindenki tudja, hogy mi vagyok, be van jegyezve mindenhova. Ezzel nyilván járhat némi.. előítélet is. - Teszem hozzá, hiszen ha valaki körül megnőnek az elhullott áldozatok számai, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy nem vette-e eszét az, aminek született. Hiszen míg a harapottaknál kontrollálatlan, főleg az elején, egy születettnél hosszú folyamat lehet az, hogy a bestia kerekedik felül. Nálam nem ez történt, sokkal inkább az a gyermekkori sötét alku, amelynek játékszerévé váltam. Úgy nőttem fel, hogy nem is tudtam róla, hogy mindez tulajdonképpen nem is én vagyok. - Oh, igen? - Kérdezek vissza odakönyökölve nem túl úrilányosan az asztalra. Széles a mosolyom, tetszik, hogy ilyen kipróbálós alkatnak állítja be magát, valahogy felsejlik előttem, hogy mindamellett, hogy odafigyelnénk egymásra, egész vad éjszaka kerekedne belőle, ha mi ketten bevadulva egymásnak esnénk! Bólogatok, természetesen beleegyeztem, hogy ihassunk a másikéból, aztán eltűnődve kezdek vélekedni. - Azt hiszem az velem a gond, hogy nem szeretem a semleges dolgokat, az életben és ízre sem. Utóbbi esetén a csípős keserű nagyon bejön, mert érzem, hogy élek. Nem tudnék megenni teszem azt egy salátát. - Vonom meg a vállamat, nyilván ragadozó vagyok, és csakis az intenzív jön be. - Mindig azt hittem, hogy velem van a baj. Vagy kisajátítok valakit, vagy lenéznek, hülyének tartanak. - Ingatom a fejemet, Wyatt ugrik be, akivel bármit próbáltam, játszani az erős nőt, vagy éppen segítséget kérni tőlem, átnézett rajtam, mintha valami üveglap lennék. Lehet, hogy az taszította, hogy a fogadott húga igazi nővére vagyok, de az is felmerült bennem, hogy szimplán csak bunkó volt velem. Nyelek egyet, Wyatt vagy akár Peter az életben nem néztek volna rám így. Sőt, azt hiszem nem is láttak engem. Nem kis pír jelenik meg az arcomon, de állom a pillantását, végre! Bele is simulok az érintésébe, s megfogom a szabad kezét, végigsimítva rajta, ezzel is jelezve, hogy nem csupán jó úton jár, hanem én is akarom ezt. Sőt, nem kell rátolnom az irányítást, hiszen ebben egyenértékűek kell, hogy legyünk. Nem vagyok én holmi királylány, aki körbeudvaroltatja magát. Csak valahogy jól esik, hogy valaki így néz rám. Lényegében ezzel felül is bírálom a saját ösztöneimet, miszerint fiúm legyen, mert kezdek ráébedni, hogy mindegy a nem, csak működjön! Nem az számít, hogy ki dominál le kit, hanem hogy legyen izzás, és akár hosszútávú elköteleződés is. Éppen kiváncsian várnám, hogy mit is akar kérdezni, amikor bejön a harmadik, zavaró fél a képbe. Először csak bosszankodva, majd szemöldökráncolva nézek fel, hogy ki is az, és miért. Úgy fest, nem is egyedül van.. - Huszan vagytok tulajdonosok? Derék.. Tudod te, hogy kibe kötsz bele? - Ingatom a fejemet méltatlankodva, nem akarok én balhét, de Talishának azért intek, hogy lépjen le, majd én bevállalom, hogy maradok, és akár a brutál túlerőt is. Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire lovagnős, bár a Piroska rend pont erről szól, hogy egy vérfarkas is lehet segítőkész. Felhúzom az ínyemet, amolyan kihívó mozdulattal intek a pasi felé, most már szembefordulva vele. A mozdulatnak olyan sugallata van, hogy gyertek hatan egyszerre! Mondanám, hogy érdekes testgyakorlás lesz ez az egész, de amióta kivették belőlem azt a démonikus valamit, nem a virtus hajt, hanem a józan ész, ami itt azt mondja, hogy lehet, hogy a kukacokkal vacsorázok.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Fogalmam sincs mi játszódott le pontosan, még csak azt se mondom, hogy "sajnos" nem állok ilyen közel Sidney-hez, mert nem sajnálom és kész. Nagyon sok mindenben a szöges ellentétem és nem segít sokat, hogy hiába tartozunk a Smallwood családhoz az ő águk az ereklyevadász körökben sokkal sikeresebb. Mi már csak egy kis gyenge oldalágnak számítunk, inkább kereskedők, aukciósok, mintsem tényleges felfedezéseket tennénk ősi ereklyékkel. És én éppen ezen akartam változtatni, amikor gyakorlatozás közben elhoztam azt a naplót... egy nap talán sikerül felemelkednünk, sőt, túlszárnyalnunk őket. Persze egyszerűbb lehetne más irányt találni, Abby is a zenében találta meg a boldogságot, köze sincsen a családi bizniszhez. Az a baj, hogy én ennél sokkal makacsabb vagyok és engem őszintén érdekel is a régi ereklyék, csak a restauráláshoz és az ásatások segítésében nagyobb a tehetségem, mint az ereklyevadászatban, csak rohadtul hiányzik így a dicsőség, amit ők kapnak. - Jól van, azért csak nem minden vérfarkas családnak ugyanolyan az ízlése. Vagy igen? - billentem félre a fejemet, hiszen a válaszából valahogy olyan érzésem van, mintha a családja csak annyiból merülne ki, hogy vérfarkasok és ők lennének az alfa és omega benne. - Mit jelent neked vérfarkasnak lenned egészen pontosan? - kérdezek vissza, amikor a párválasztásról mereng. Nyilvánvalóan felkapom rá a fejemet, bár szó szerint most először találkozunk az iskolán kívül, de azért egy nagyon fontos momentum, hogy én nem vagyok az, nem is akarok az lenni, valószínűleg nem is tudnék az lenni. A nimfa vérem kilökné a harapást vagy egyenesen belehalnék, nem mintha annyira bizonytalan emberi lény lennék, hogy hirtelen vérlénnyé akarjak lenni csak azért, mert meg akarok felelni Joyce elvárásainak. Ettől függetlenül érdekel, hogy miért is kanyarodtak arra a gondolatai, hogy esetleg a faján belül választana párt. - Hm, jó kérdés. Sosem volt kimondott kedvencem, ha esetleg házibulit tartott valaki, akkor minden italt máshogy kevertem ki, hogy kipróbáljak mindent. Azt mondják, hogy nem tesz jót a gyomornak, de én vagyok a büszke ellenpélda, pontosan tudom hol vannak a határaim. - mosolyodom el, nem mintha olyan rettenetesen nagy siker lenne, hogy sosem ájulok el vagy dobom ki a taccsot vagy ébredek fel úgy, hogy az éjszaka végére nem emlékszem. - Ha választanom kell az "igazi" italok közül, akkor a Mojito, szeretem a frissítő mentás ízét. - teszem azért hozzá, hogy válaszoljak a kérdésére ténylegesen. Ki is kérjük az italokat, első körben egy-egy tequilát és mellé egy-egy Mojitót kérek, hogy mindketten megkóstoljuk a másikét, bár azért finom biccentéssel várom, hogy ő is rábólintson, mielőtt véglegesen kikérném. A tequilát gyorsan meg is kapjuk és miközben bontogatjuk az eddigi tapasztalatait elé is csúsztatom az egyiket míg a másik kezemben felveszem az enyémet. - Uhh, sajnálom, hogy sok rossz tapasztalatod volt, de legalább próbálkoztál. Ha már így belekérdeztél, tényleg nem mondanám, hogy valaha lett volna bármilyen tartós kapcsolatom, de cserébe én pontosan tudom, hogy mit akarok. - billentem újra oldalra a fejemet, kicsit kihívóan, kicsit zavarba ejtően, sugallva, hogy talán éppen ő az. Nem akarok olyan agresszívan "udvarolni", hogy hirtelen már az egész közös életünket tervezzük el, esküvő, gyerekek, világkörüli nyaralás és nyugdíjas évek a karosszékben, szóval újra kissé könnyebbé téve a beszélgetést közel húzódok hozzá és ahelyett, hogy csak úgy felhajtanánk a tequilát összefűzöm a karjainkat hogy úgy döntsük fel az italt. Egy kicsit éget és az utóíze is szokatlan, ritkán iszom, de azért a kellemes égetés és a melegség, és az, hogy egymáshoz értünk tökéletesen elég ahhoz, hogy jól essen. Még egy kicsit fel is nevetek miközben leengedem a kezemet, finoman végig simítok a szőke haján, mielőtt visszafészkelném magam a székembe kényelmesen. Kissé elgondolkozom az utolsó kérdésein, igazából az előbbi és az utóbbi teljesen más, de éppen mielőtt kinyitnám a számat azelőtt úszik be egy fiatal férfi a látószögembe. Eddig is egyértelmű volt, hogy figyelnek minket, de gondoltam ez ilyen pozitív dolog, csinosak vagyunk, jó kedvünk van. A mosoly és a csillogás a szememben azonnal tompul, amikor észreveszem, hogy a pasi szorosan Joyce mögött áll meg, fölé magasodva, és egyáltalán nem úgy tűnik, mint aki flörtölni érkezett. A tekintete ellenséges és pillanatokon belül még többen néznek felénk és most, hogy nem csak Joy-ra figyelek, látom, hogy hasonlóan bizalmatlanok a pillantásaik. - Ez a mi bárunk, kutya. - indít azonnal egy vérlázító sorral, amire a tekintetem azonnal megkeményedik, mégha nem is nekem szól. Nem ismertem a helyet egyáltalán és még ezen a ponton se teljesen esik le, hogy egyébként több tucatnyi vámpír közé sétáltunk be és úgy tűnik vannak közöttük begyöpösödött fajták, akiknek nem sikerült leküzdenie az ősi ösztönt a farkasokkal szemben...
Szét akarom választani a múltkorit, mind egészségileg, mind a támát illetően, ami a fókusz. Legutóbb éppen abból lábadoztam, hogy valami szörnyűség volt bennem, ami meghatározta az életemet, viszont Sidneynek akartam segíteni, ha már rá tudtam támaszkodni. Most azonban hosszú idő után valahogy úgy érzem, nekem is kijár némi boldogság, még akkor is, ha árnyalja a képet az, hogy Talisha személyében egy vagány, szép lányról van szó, akinél kétséges, hogy mit mennyire vesz komolyan. Jól esett a figyelmessége, amit nem akarnék azzal elrontani, hogy egyből fogadjunk örök hűséget, hiszen az azt jelentené, hogy magammal sem vagyok tisztában. Sajnos azonban ez most így van, tehát rendeznem kell a soraimat. - A kettő egy és ugyanaz. Ám most, hogy kérdezed, sokakra jellemző, aki vérfarkasnak született, mint a szüleim, vagy éppen én. Lehet, hogy nekem is így kéne párt választanom? - Eddig nem volt kifejezetten jellemző, hogy csak úgy odajönnek hozzám, mert volt egy félelmetes kisugárzásom, s ez a magabiztosság a legtöbbeket elriaszt. - Neem, nincs ilyen koktél. Amikor ki akarom ereszteni a gőzt, akkor az előbbi. Bálokon, rendezvényeken, vagy csak otthon pedig a bourbon. Na és te? - Talán kicsit túl direkt vagyok, hogy így belevágok a közepébe, de úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy van értelme egymás idejét, ha nem ugyanazt keressük. A napló kérdését is megfejthetem máshogyan, máshonnan, ám igazából ez most eszembe sem jut, Talisha miatt vagyok itt. - Úgy értettem, hogy meglehetősen rosszak a tapasztalataim, sőt, én magam is folytattam ilyen időszakot. Most azonban... - Azért jól esik, hogy elneveti magát, s nem veszi annyira véresen komolyan az érdeklődésemet, ez megnyugtat, sőt, el is lazít. - Ó, nem, én sem vagyok ártatlan, csupán... Még véletlenül sem unom magamat, nálad olyat nem is lehet. - Akaratlanul is megérintem a vállamat, ahol olyan borzongatóan simogatni szokott. - Igazad van, egy próbát megér. - Biccentek végül visszanyerve a magabiztosságomat, mert úgy fest, sajnálná a dolgot, még akkor is, ha ilyen tárgyilagosan jegyzi meg, hogy mi lenne a menetrend. - Én magam sem tudom, hogy milyen bánásmódot igénylek, vagy hogy én mit keresek. Nehéz ügy vagyok, az biztos. Na de majd kialakul. - Leülök mellé az egyik bárszékre, s hagyom, hogy ő rendeljen italt, most már képben van, hogy mik a lehetőségek. Nem akarok valami klisés randit, de azért vagyunk itt, hogy megismerjük egymást, netán szórakozzunk. Az ital majd ellazít, felmelegít. - És rólad mit érdemes tudni? Mondhatni mi a legfőbb vágyad? - Kérdezek félmosollyal a titkait kutatva. Keresztbe felteszem a lábaimat, s mivel lentről elég lazán vagyok, kivillan a bokám, szépen ívelt lábszáram.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy, hogy nem ismertem igazán korábban nem olyan feltűnő a változás, pedig ha figyelemmel kísértem volna Sidney barátait, akkor bizony a viselkedése bizonyára meglepne. Most viszont csak akkor ismerkedtünk meg igazán, amikor fejfájósan elkezdett számonkérni, annak a számlájára pedig bőven felírható a zsémbesség, hogy rosszul volt. Most szóba se hozza az unokanővéremet és remélem ez így is marad, mert jó nagy pofon lenne a kis csinos pofimnak, ha kiderülne, hogy csak azért jött el velem egy italra, mert az könnyebben megoldja a nyelvet. Az én szememben nem tűnik kegyetlen üzletembernek, főleg nem sorozatgyilkosnak, az arca egyszerre bájos és gyönyörű, nincs benne semmi gonoszság. Ha azt nézzük, akkor mind a ketten első ránézésre abszolút ártalmatlannak tűnünk, pedig a felszín alatt azért nem kevés titok lappang, még ha az övéi is a súlyosabbak. - Hm, akkor ez valami vérfarkasokra vagy a Brekinridge családra jellemző ízlés? - kérdezek vissza teljesen gyanútlanul normális hangon, picit félrebillentve a fejem, de tagadhatatlanul egyre több tekintet fordul felénk. Habár egy sokadik érzékem egy kicsit elkezdi furcsállni, még mindig az kattog bennem, hogy mind a ketten jól nézünk ki, nem kicsit, nagyon, szóval csak jó sok meghívásra és ingyen italra számíthatunk. Nem arra, hogy egy hírhedten vámpír klubba sétáltunk be... - Milyen változatos vagy, a tequiláról a gyors shotok jutnak eszembe, a bourbonről pedig a lassú kortyolgatás. Vagy együtt iszod valamilyen koktélban? Hátha a pultos ismeri, erősnek hangzik, de az alkimista bennem azonnal benne van. - kuncogok kacéran és arra se konyul le az ajkam, hogy rákérdez miben más vele lennem, mint akárki mással a hódításaim közül. - Azért nem mindenkivel, milyen cédának nézel? - kérdezem vissza, megingatva a fejem, mintha a lelkembe gázolt volna, de alig egy másodpercig tart, már el is nevetem magam. - Rendben, nem tartozom az iskola legártatlanabbjai közé. Viszont nem kell semmihez se sorba állnod, ahogy egy cseppet is rosszul érzed magad miattam vagy unod az egészet szólj és elköszönünk. - vonom meg a karcsú vállaimat egy kis mosollyal, de aztán a pilláim alól újra felvetem rá a tekintetem. - Persze őszintén remélem, hogy nem lesz ilyen. - teszem hozzá, miközben végül egyszerűen a bárpultnál keresek két szabad bárszéket, hogy ott rendeljünk és együnk a pultnál. Én nem voltam annyira szigorúan tartva, csak néha jártam el bálokra, adománygyűjtésekre, aukciós házba, de ez a szabadidőm nagyon apró hányada ahhoz képest mennyi időt töltöttem a Roxfortban és a Roxmortsi szórakozó helyeken.
Nem puszilok vissza, mindössze kiélvezem a pillanatot. Ahhoz képest, hogy korábban mennyire vérmes tudtam lenni, elvenni, ami az enyém, most mintha valami fuldoklásból szabadultam volna, hagyom magamat sodorni az árral, és ez így jó. Egy kicsit átülök az asztal másik oldalára, végre hagyom, hogy valaki velem legyen figyelmes. Mondhatnánk, hogy az eddigi választásaim rossz kimenetele csak az én hibám volt, miért akarok olyanokat, akik félnek az erőmtől, vagy éppen nincsen bennük érzelem? Talán a bennem élő sötétség miatt voltam fiúsabb alkat, a nyers vérszomj erőt kívánt, most azonban ha nem is teljesen fordulok ki önmagamból, de meg akarom élni a pillanatot. Egymásba karolva indulunk hát befelé, szerencsére az élő zene nem annyira hangos, hogy kiabálnunk kelljen, tetszik ez az évődős suttogás. - Oh, nem fura, csak éppen.. Nálunk más volt a szokás. Steak, lehetőleg véresen. Vagy rákkoktél, nyersen. - Emelek egyet a vállamon, az ír kastélyokból, bálokból meglehetősen sznob stílusban kerültem ki, és amikor a saját lábamra álltam, akkor is fogadásokon vettem részt, ahol nem a Talisha áltam említett burgerek, gyorskaják dívottak. Korgó gyomrom most azonban bármit bevenne, szerencsére leszoktam a sorozatgyilkos lételemről, amikor nehéz volt elkülöníteni, hogy éhes vagyok, vadászni akarok farkasként, vagy éppen ölni. A bestia szépen nyugszik, lustán nyújtogatja magát legbelül, de kezdek felvenni egy olyan ciklust, hogy a származásomat is kielégítsem. A pasikat, akik minket néznek, most teljesen figyelmen kívül hagyom, a világomat csakis Talisha tölti ki. Kiváncsi vagyok rá, s hogy mi sülhet ki ebből az egészből. Mondanám, hogy legrosszabb esetben a napló után nyomozok, de őszintén szólva most nem érdekel, hogy Sidney mit is akart megtudni. Élvezem az estét, és kész! [b]- Tequlia és bourbon. Valahogy ezek mindig előkerülnek. Jut eszembe, miért állnék be a sorba, ha mindenkivel ezt csinálod? - Kérdezek rá kissé kiváncsi kacérsággal a hangomban, noha valahogy mégis azt érzem, hogy különleges figyelemmel kezel. Nem várhatom a kezdeti ismerkedésből, hogy csak én kelljek neki, de annyira pofáraesés után már enyhén szólván is kétségeim vannak. Főleg magammal szemben is, még így az új élet küszöbén is.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nálam ugyan nem kell aggódnia olyasmikért, hogy mi az elvárás, ahogy viselkednie kéne, hogy a nőnek gyengének és bajbajutott hölgynek kéne lennie, hogy várnunk kéne a szőke hercegre, aki majd fehér lovon megment minket. A fenét. Nem arról van szó, hogy olyan erős boszorkány lennék, mert nem így van, de független annál inkább. Az egyetlen személy, akihez fordulnék baj esetén az az ikerfivérem és valljuk be, az én szememben még mindig jócskán él az elképzelés, hogy valójában egy élet két fele vagyunk, ha hozzá fordulok az nem számít. Pedig meg vannak a magam titkai még előtte is, főleg a notesz, amiről azóta se tud senki és reményeim szerint soha nem is fog beigazolódni, hogy nálam van. És vélhetően neki is megvannak a titkai... a kis haszontalan barátnői, akik meg sem érdemlik... na mindegy... Amikor könnyedén kezeli az érintésemet, ahogy magamhoz fordulom, úgy érzem zöld utat kaptam és könnyed puszit adok köszönésképpen az arcára. Nem húzom el a pillanatot, nem is teszem szándékosan közelebb az illendőnél az ajkaihoz, még nem, bár megfordul a csalfa fejemben. - Örömmel hallom. - nyugtázom egy széles mosollyal, igazából azt is, hogy nem várt sokat és ráér, és azt is, hogy jobban van. Egyáltalán nem állok közel az unokanővéremhez, szóval fogalmam sincsen, hogy Joyce életébe milyen változás állt be, milyen volt régen egyáltalán. Olyan tekintetben vagyok csak óvatos, hogy ne terelődjön a beszélgetés kellemetlen irányba, de egyébként nyitottan, közvetlenen húzódom a közelébe, hogy együtt sétáljunk be végül. Ugyan nem kézen fogva, csak egymásba karolva, de akkor is egy egységet képezve. Élvezem a testének a melegét, még talán észrevétlenül az orromba is kúszik az illata, bár én nem rendelkezem semmiféle emberfeletti szaglással. Csak futtában nézek végig az embereken, a zene egészen kellemes, egészen meglepő, hogy még akadnak ilyen helyek. - Én? Mindig. - mosolyodom el kacéran, de aztán hozzáteszem búgó, kellemes hangon. - Köszönöm, Joy. - becézem könnyedén, miközben beljebb haladunk. Kissé felszökken a szemöldököm, amikor többesszámban vonatkozik kettőnkre, de én aztán biztosan nem fogom azt mondani, hogy bármiben is túl gyors. - Lehet, hogy fura, de egészen bírom az ilyen kocsmai kajákat, a burgereket, sültkrumplikat, szóval, ha akad valami ilyesmi benne lennék. - válaszolom, bár nem jöttem olyan veszettül éhesen, de egy kisebb burger és egy kis csipegetés belefér. Azt mondta nem siet és, ha már Londonban találkoztunk és eljöttünk idáig, akkor a lehető leghosszabban fogom elnyújtani ezt a napot a társaságában. Minél beljebb sétálunk, annál több arc fordul felénk, próbálnak csak a szemük sarkából figyelgetni, de egyértelműen érzem a figyelmet, csak egyelőre nem törődök vele. Elkönyvelem, hogy két szexi csaj sétált be egymásba karolva és talán még néhány pasi be is fog minket találni néhány ingyen piával, és ennyi. Nem mintha vágynék a társaságukra, viszont az az igazság, hogy tipikusan az a csaj vagyok, aki maximálisan kiélvezi, ha meghívják mindenfélére pusztán azért, mert létezik. - Mellé persze ihatunk is. Mi a te szokásos mérged? - kérdezem kíváncsian, persze magamban próbálom megtippelni a válaszát, de hát annyi jó ital van és még alig ismerkedtünk. Most pedig itt az ideje és valóban csak úgy iszom csillogó szemekkel minden mozdulatát, rezdülését, szavát. Kicsit talán az alkimisták elemzése is ott csillog a szememben, próbálom összerakni magamban, hogy ki is az a Joyce Brekinridge. Ha tudnám, hogy éppen ő is ezen van!
Kettős érzések kavarognak bennem Talishával kapcsolatban. Első körben kifaggattam volna Sidney kapcsán, hiszen a Piroska vonal attól még él, vérfarkasok vagyunk, összetartunk. Másfelől olyan felszabadult tudok mostanság lenni, hogy nem kell a saját démonaimmal megküzdeni, jó lenne végre egy kicsit élni, ahol nem furcsa vágyak vezérelnek, hanem a nagyon is természetesek. Különös, hogy ez a lány ilyen hatással van rám, hiszen én alapvetően fiúpárti vagyok, de az, hogy korábban olyan vagányul viselkedtem, jelenthette azt is, hogy engem aztán senki ne udvaroljon körbe, pedig titkon mégiscsak erre lett volna szükségem. És ki lehetne úgy igazán méltó társam, ha nem valaki olyan, aki megért? Egy másik lány! Nem is tudom, de anyám még mesélte, hogy Anna hazahozott valami szőkét, lehet, hogy nálunk a gyerekkori traumák miatt amúgy sem valami durva dominancia kell, sokkal inkább valami lágyabb, érzékibb vonal. Szívesen fel is adnám a másik farkasnak tett ígéretet, de közben meg tépelőzöm magamban, mert a szörnyűségektől mentesültem ugyan, de ha az nincs, ki vagyok én? Egy dúsgazdag befektető, és semmi más? Valahogy jó tartozni valahova, Emma és Sidney pedig sokkal inkább nevezhető testvérnek, mint a vér szerinti húgaim. Azt hiszem a farkasoknál sokkal inkább a választott falka számít, nem igazán a születés elve. Úgyhogy ez a mai, tényleg valami szórakozós este kell, hogy legyen, ahol tényleg magunkra koncentrálunk, a naplók esetén meghagyom máskorra. A valentin napot viszont figyelmen kívül hagyom, senki sem visz most virágot a másiknak, én sem vágyok rá. Illatok alapján tájékozódom, így a szemem iránya mit sem számít, de csupán nyakból fordulok felé, így van létjogosultsága a maga felé perdítésnek. Ahogy hozzám hajol, én is megteszem, félrefordítva az arcom, ha akar, pusszantson csak oda. Most nem vagyok annyira zavarban, mint legutóbb, de az is igaz, hogy akkor is egy íve volt a pironkodásomnak. - Talisha. Nem túl sokat, és igazából ennyi sem baj, ráérek. - Villantok fogas mosolyt, régen sem voltam egy nagy pókerarc, most pedig a gátak lebontásával kész csoda, hogy a halovány bőröm nem úszik komoly pírben. - Hát sziaaa.. Igen, azt hiszem kihevertem, és most már akcióra készen. - Biccentek mosollyá szelidítve a széles vidámságot, muszáj kicsit rendeznem a vonásaimat, mert nem akarom, hogy már az első percben ez válljon természetessé, másfelől nem okoz nehézséget, hogy jól érezzem magamat vele, hiszen az érintés a mániám, Emma ezt akaratlanul is jól csinálta. Talisha pedig szándékosan, mintha figyelné a rezdüléseimet. Jó pont! Nem tolakodó, csak.. csábos! Ha benéz, akkor valami élő zene hallatszik, a jazz és a swing keveréke lehet, mintha valaki úgy száz évvel ezelőttről maradt volna itt, csak elfelejtett hazamenni, bezárni a csehót. - Én sem, csak éppen minden szempontból ki akartam törni a megszokottból. Te is.. jól nézel ki. - Nyögök ki egy esetlen bókot, s hogy magamat is mentsesítsem kissé, mellé lépek, hogy belé karoljak. - Éhesek vagyunk, vagy csak iszunk valamit?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mondom, hogy nem lepett meg, hogy füstbe ment a táncolás. Csalódott voltam, nem kicsit, nagyon, bár igazából tök hülyeség, hiszen Joyce azzal környékezett meg, hogy szembesítsen Sidney gyanújával és kihúzzon belőlem valamit. Szóval konkrétan előnyöm származhatna csak abból, ha távol tartanánk magunkat egymástól és még is... Valahol nagyon vártam a következő esélyt. Csak néhány nap telt el, de így is belefért egy két buli és kikapcsolódás a barátaimmal, bár a flört komolyabb dologba nem fordult. Másoknak ez csak leheletnyi változás, szeszély, de Cordelia határozottan elkezdett kiszimatolni rajtam valamit, ahogy azt hiszem Troy is. Mondhatnám, hogy a stressz és a bűntudat kezdett el élénkebben dübörögni bennem és azért estem ki a ritmusból, de egyáltalán nem. Sose lesz bűntudatom azért, hogy elemeltem a jegyzeteket, rohadtul megérdemeljük, mi is ott dolgoztunk, segítettünk, a szüleim már annyiszor kerültek Sidney szüleinek az árnyékába, hogy itt az ideje, hogy ha nem ők, akkor legalább én villantsak valamit. Nem annyira ismerem a helyet, ahova elhívott vélhetően sms-ben, hiszen elkértem a számát és el is mentettem Joy-ként minden fentartás nélkül azonnal becézve, hiába volt kicsit - nem kicsit - rossz passzban. Még arra is alig volt ereje, hogy számonkérjen, pedig nagyon úgy tűnt, hogy hiába én szólítottam le, konkrétan emiatt várt rám. Ki vagyok csípve, mint mindig, bár nem feltétlenül egy kocsmába illően, inkább egy kicsit már a modernebb szórakozóhelyhez illően olyan "flitter-sziszter" hangulatban. Testhez simuló kivágott póló ezüst csillogással, rajta egy vagány szabású bőrdzseki bonyolult zsebekkel, díszítő elemekkel, szűk nadrág, magassarkú csizma, a szokásos rózsaszín hajam pedig hullámokban végződik. Nem különösebben figyeltem én se arra, hogy a Valentin-nap hétvégéje lenne, nekem se annyira fontos ünnep, inkább a romantikus párocskák szoktak enyelegni, ami az én életemből tökéletesen kimaradt mindig is. Flörtölgettem, kavartam nem kevés pasival... és csajjal, kevésbé nyilvánosan..., de soha nem ragaszkodtam senkihez annyira, hogy igazi kapcsolat legyen belőle. Pont a másik irányból érkezem, mint amerre nézelődik, de ettől függetlenül benne van a pakliban, hogy megérzi a jelenlétem és odakapja a fejét és nem lepem meg annyira, de sebaj. Ahogy odalépek hozzá azonnal megérintem a derekát, mintha magam felé akarnám penderíteni, de ténylegesen nem fordítom meg, csak rárakom a kezemet. - Szijó Joy, sokat vártál? Igazából én is, napokat, de remélem mindkettőnknek megérte! - mosolyodom el azonnal kacéran, kacsintva is, egészen közel hajolva hozzá, mintha azonnal félig átkarolnám. Elengedem végül, hogy jól megnézzem magamnak tetőtől talpig, nem leplezem ezeknél a pillantásoknál, hogy egyrészt csinosnak találom, másrészt pedig zavarba akarom hozni, szeretek mindenkit kizökkenteni, az az élet sava-borsa. - Örülök, hogy végül írtál. Jól nézel ki, mintha sose lett volna az a kínzó fejfájás. - szelidül meg kicsit a mosolyom, kicsit talán a tabletták is segítettek az ügyben, főleg, hogy volt egy kis álmosító mellékhatásuk, amit eredetileg arra szántam, hogy ne kérdezgessen olyan élénken és elmenjen a kedve a nyomozástól, de végtére alvás közben gyógyul az ember, szóval azzal is segíthette, ha nem csak a fejfájás tompult, hanem egy jót aludt is utána. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy emiatt hiúsult-e meg az esti bulizás, mert túlságosan erős volt a nyugtató hatása a tablettának, de... most itt vagyunk és ez a lényeg. - Nem ismerem a helyet, de bízom benned, hogy jó helyre hoztál. - teszem végül hozzá, a bal szemöldököm felszalad, ahogy elpillantok a bejárati ajtó felé, hogy belessek milyen a hely bent és hogy kik a vendégeik. Azzal tisztában vagyok, hogy Joyce vérfarkas, azzal viszont kevésbé, hogy ez pont a vámpírok negyede Londonban, de vélhetően igen gyorsan le fog esni a tantusz, ha már beértünk.
Tudom, hogy pofátlanság volt tőlem annak idején kiprovokálni valami randit, hiszen én mondtam, hogy ki akarom ereszteni a gőzt, de aztán valahogy mégis kibújtam alóla. Talán az a kinzó fejfájás, vagy hogy milyen szörnyűségen mentem át.. Nem akartam lényegében a körülmények kapcsán ostoba döntéseket hozni, meg hát lehet, hogy csak az én fejemben tűnt randinak. Talisha csak egy kacér lány, én meg el vagyok szokva attól, hogy engem így kezeljenek, nyilván csak barátkozni akart. Ám nem tűnt úgy, mint aki meg van sértődve, a válaszából annyi jött le, hogy benne van egy esetleges folytatásban. Fel kellett magamnak a kérdést, milyen hatással volt rám? Egyértelműen letaglózóan. Jellemzően erős, és határozott szoktam lenni, de az is felmerült bennem, hogy mi van, ha ezek a vonások csak a sötét ékszer adta átalakítás részei, amellyel anyám és az a lény manipulált? Mivel csak pár nap telt el, s Emma, Sidney, meg a hugom még dolgozik valamin a háttérben, jobb, ha nem is tudok róla, de abból a szempontból jó lehet, hogy Talisha hátha nem lépett tovább. Nem vagyok egy nagy ötletgyáros, de adná magát a feladat, hogy én találjak ki valamit, ha már én napoltam el. Csak éppen nálam nem így működik, fiús vagyok ugyan, ami a határozott döntéseket illeti, legbelül azonban mindig vágytam az érzelmekre, hiszen a stílusom magányra ítélt. Így hát azt üzenem csupán, hogy semmi konkrét, csak üljünk be valahova spontán módon, aztán majd kialakulunk. Hiszen mi van, ha végtére is csak én képzeltem azokat az ingerlő pillantásokat a törékenységtől kimerülten? Azt nyilván elengedem, hogy február van, a Valentin napot nem ünneplem, de azért így a londoni pub előtt ácsorogva mégis felkapom a fejemet, hogy egyre több pár mászkál együtt. Remélem Talisha ezt nem veszi nyomulásnak! Mindenesetre nem vagyok fázós típus, a szokásos bőrdzsekim, farmer, szolid smink jellemez, talán csak a szememet húztam ki cicásra, ami már csak azért is vicces, hiszen amióta élek, vérfarkas vagyok. Karcsú nyakamon sál, de csak a plusz miatt, hiszen attól nem félek, hogy beteg lesz. A kézitáskámat szorongatom, nem messze parkoltam innen, de ha iszunk, akkor úgysem fogok száguldozni. Tehát lesz ami lesz!
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Kösz, de tényleg! - mosolyodom el, mert jól esnek a kedves szavak. Igazából nagyon ritkán kaptam dicséretet a játékommal kapcsolatban. A Bauxbatonsban az edzőm sosem volt az a nagy dicsérő fajta. Persze időnként oda vakkantott, de nem vitte túlzásba. Az apám mivel rendkívül kevés meccsemet nézte rendesen végi, szintén nem sokat tudott érdemben hozzászólni sosem, anya pedig bár írtó jó fej, de nem ért a kviddicshez. Úgyhogy nem sok jó szót kaptam, csak a dac és az akarat vitt előre mindig is. - Ez a válogató nagyon elbizonytalanított. Talán túlságosan is akartam. - vonom meg végül a vállamat, mert tényleg annyira rágörcsöltem, mintha valamiféle utolsó esély lenne, pedig igazán nem vagyok még annyira idős, de lássuk be, hogy a sportnak meg vannak a határai. Örökké nem csinálhatod, tehát addig kell kihoznod belőle a legtöbbet, amíg fizikailag alkalmas vagy rá. - Érdekes apáink vannak, ez fix. - csóválom meg a fejemet. Bevallom abban sem vagyok teljesen biztos, hogy esetleg az apámnak nincs másik gyereke, akiről én mondjuk nem tud. Mi van akkor, ha egyszer felbukkan egy húg, vagy egy öccs, akkor majd megpróbál hasonló babérokra törni, mint én, az apám pedig úgy dönt, hogy ő jobb nálam és teszem azt elvárja, hogy odaadjam neki a családi seprűt? Azt hiszem egy világ dőlne össze bennem egy életre és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy képes lennék tovább kviddicsezni egyáltalán. - Azt hiszem ez majd kiderül. Talán még ő is épp olyan bizonytalan, mint mi is ezzel az egésszel kapcsolatban. - vagy legalábbis én, hiszen Roby jóval magabiztosabbnak tűnik, kivéve persze a családi dolgait, ami meg érthető, ha gyenge pontja. Azért reméljük, hogy végül mindenkinek sikerül összeszednie magát, nekem is, Robynak is és persze az edző is jó edzőnk lesz, hiszen a nélkül a csapatnak esélye sincs. Persze valószínűleg előbb mindenkinek kicsit lejjebb kell majd adnia az egojából, az se árt. - Azért jobban örülök neked, mint egy legjobb barátnőnek. Sose voltam olyan barátnőzős típus, bár itt azért kezd ez is alakulni. Kicsit minden más, mint odahaza. Lehet, hogy ide kellett jönnöm. - mosolydom el és egy pillanatra megszorítom a kezét, mielőtt még felállnánk, hogy aztán összekulcsoljuk az ujjainkat és úgy induljunk át a moziba. Igazából nem jártam még ilyen helyen gyakran, anyával nagyon ritkán, de sose volt rá időm, úgyhogy biztosan élvezni fogom és néha egy-egy nagyobb hanghatásnál lehet, hogy megugrom majd, de ez ezzel jár. Talán a popcornt azért nem borogatom ki.
//Köszönöm én is a játékot, szupi volt! Már csak ügyesen kell titkolniuk a dolgot. //
- Nem volt szerencséd. Mindenkinek lehet rossz napja, én ezt is figyelembe vettem. Csak mert elvesztetted a kvaffot, vagy nem úgy sikerült a dobás.. Látom, hogy hogyan bánsz a seprűvel, és ezt nem lehet tanulni, csiszolni. Érzéked van hozzá, én pedig inkább erőből nyomom. – Csóválom a fejemet, azért lássuk be, amellett, hogy most barátkozni szeretnék vele, támogatásban elég jó vagyok, hiszen érzelmi alapon szoktam döntéseket hozni, így tudok hatni másokra is, bár az is igaz, hogy elég megosztó személyiség vagyok. Talán ezen javíthatnék, de nem szokott érdekelni, hogy ki mit gondol. Itt viszont mégis számít, hiszen nem csak egy sztárja lesz a csapatnak, néha nekem is engednem kell. Siennának viszont annyira számított mindez, hogy nem sajnáltam tőle, bizonyíthat még eleget. – Mint az enyém. Mi van, ha megint továbbáll, hogy valami új asszonyt keressen egy másik kontinensen? – Nyelek egy nagyot, én ennyire sosem leszek nőcsábász. Aztán az is elképzelhető, hogy már beérett a feje lágya, hiszen összecsődített minket, megismerhettük egymást általa, és meglehet már elég volt neki az, hogy fiatalon kiélte magát. Mindezzel együtt megértem Siennát, amilyen kemény tud lenni, legbelül nagyon küzd, és egyedül van. Én magamból kiindulva nem tudok túl érzelmes lenni, csak a sebeimet nyalogatom, de szeretnék segíteni, ha már így egymásra találtunk. – Reméljük. Játékosnak ász volt, de nem mindenkiből lesz edző. Mindig az íreknek drukkoltam, ami lehet, hogy lusta megoldás tőlem, hiszen ők a legjobbak, de hát miért ne tőlük tanulhatnánk? El sem hittem, amikor megkeresett, hogy európa legjobbjai közé tartozhatnék. – Itt szélesen elmosolyodom, azért komoly egóm van, mindig is úgy gondoltam, hogy nincsen párom a levegőben, de azért na, ha az embert el is ismeri valami külső személy, az a legigazibb. Dagad is az ember mellkasa rendesen. – Nem akartam csak így neked szegezni a kérdést. Nem gondoltam annak idején én sem bele, hogy miért írtad ki az üzenőfalra, de nekem is jó volt veled leveleznem. Remélem azért nem öljük majd meg egymást. Már ha nem valami legjobb barátnőt akartál volna valami domináns olasz pasi helyett. - Ha készen vagyunk, akkor fizetek kettőnk helyett is, és elindulunk a mozi irányába. Így is van mit megemészteni, de azért a kezét megfogom, remélhetőleg most ennyi belefér.
//Szerintem itt zárhatunk a cukikkal//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
- Csak hát láttad, hogy a válogatót is hogy elszúrtam. - sóhajtok, mert hát igen nem a múltunk vagyunk, de nekem eddig még nem sikerült bizonyítanom. Ha nem adja át a helyét, akkor arra is meg lett volna az esély, hogy nem jutok be az a hajtók közé és még mindig úgy gondolom, hogy terelőként jóval nehezebb megmutatnom azt, hogy mire vagyok képes. Mégis csak a hajtók dobnak a gólt, a terelők csak tisztogatnak. Nehezebb sztárterelőnek lenni, mint sztárhajtónak. Nem véletlenül erre a posztra volt olyan komoly túljelentkezés. De abban igaza van, hogy azért nem én lennék a világon az egyetlen problémás sportoló. Na persze azért szeretném, ha a lehetőségekhez mérten javulna a helyzet és kontrollálni tudnám önmagamat, no meg a heves természetemet. - Nem hiszem. Azt hiszem ő... képtelen leragadni egy helyen. Nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. - mondom ki bármennyire is nehéz és bármennyire is gyerekként ezt képtelen voltam elfogadni, vagy inkább szándékosan nem is gondoltam bele a dologba. Azért mégis csak az apámról van szó és mindig reméltem, hogy más lesz idővel a helyzet, hogy majd változni fog és kíváncsi lesz rám. Anya mindig azt mondta, ha idővel apa majd kicsit lehiggad, elfárad... de ez nem következett be és már azt hiszem nem is fog. Mindig van más teendője, maximum remélhetem, hogy a távolból azért nyomon követi a karrieremet, ha már megkaptam a családi seprűt. Ez afféle utlsó szál, amibe kapaszkodom, nem véletlenül, hogy a Parkin seprűhöz mindenáron ragaszkodom és ha valami történne vele, nem is tudom, hogy mit tennék. - Reméljük, hogy McGreeny van annyira jó, hogy csapattá tudjon kovácsolni minket. - hümmentek még egyet, miközben az utolsó falatokat is beltolom a számba. Az idő is egészen elszaladt, tényleg indulhatunk lassan megnézni a filmet. Bevallom nem voltam még mugli moziban, csak egyszer majdnem. Nem igazán volt időm sem efféle kikapcsolódásra és valójában nem is volt soha sem kivel elmenni. - Hogy mi az, ami tetszik? - akadok meg a mozdulatban, miközben a számról törölgetem meg az utolsó maszatokat. Hát ez remek kérdés és látszik, hogy hirtelen nem is nagyon tudom, hogy erre mit is kellene mondanom pontosan. - Átgondolhatom? Nem is tudom, talán erre csak majd idővel jövök rá. Eddig nem foglalkoztam vele. De azt hiszem valahol mélyen nem akartam mindig egyedül lenni, csak már megszoktam és mindig a feladatra koncentráltam, de hát látod, ha nem is akartam volna senkit, akkor nem írom ki azt az üzenetet az üzenőfalra. - mosolyodom el, hiszen azért abból már tényleg sejthető volt, hogy igenis valaki kell. Barát, vagy több, elsőre igazából nem is ez volt a fontos, hanem valaki, akinek ugyanúgy fontos egy kapcsolat, ami nincs meg neki, mint nekem, aki vágyik egy bizalmasra, mert túl sok minden van a fejében, amit soha senkinek sem mondott el. És hát úgy fest sikerült egymásra akadni.
Őszintének érzem a mosolyát, igen. Sienna esetében minden a nyíltságról szólt. Megküzdeni az igazáért, akár azon az áron, hogy ölre menjünk a másikkal. Én is ilyen vagyok, semmi színészkedés, kétszínűség. Ha ezzel megosztó személyiségek is vagyunk, hát kit érdekel? Sosem tudtam, hogy ki az, aki igazán kell nekem, hiszen olaszként szeretek udvarolni, csábítani, és ha szükséges, ledumálni a másikról a bugyit, de egy igazi nagyszájú karakán lány nagyon is a kedvemre van. – Értem, ugyanakkor nem hiszem, hogy ilyen könnyen a kukába lehetne kerülni. Tudod a sportolók jó része balhés, vagy sztárallürökkel rendelkezik. Az edzők tudják ezt. Mint a filmszínészek esetén vannak, akit sokan utálnak, és mégis megkeresik őket rendezők, mert amúgy jól játszanak. Ettől függetlenül jogos, bizonyítanunk kell, nem elég a múlt. – Valahol a saját véleményemet is beleviszem, másfelől én világlátottabbnak hiszem magam, kevesebb kisebbségi érzéssel, mint Sienna. Vagy legalábbis nem hagyom, hogy lerakódjon rám, ez most már neki is betudható, hiszen a gyerekkorom kapcsán sosem találtam önmagam, de most tudom a miérteket. És most nem lesz könnyű dolgom, Luca Maroni fiának lenni, ráadásul az egyetlennek.. bizonyos fokú újabb teljesítménykényszer. Dany nem a fia, még ha úgy is szereti. A két különböző anyától származó anyát hercegnőként kezeli, de most feltűnt a vér szerinti fia, és minden rezdülésében látom, magát akarja látni bennem. Ám rám hatással volt a nevelőanyám, és hogy nem volt apamodell közel húsz évig előttem. Igenis vannak nőies hisztijeim, amit Sienna már jól ismer. – Ezt nehéz így utólag felmérni. Én viszont.. szeretném, ha a féltesvéreimmel kijönnék, az unokatestvéremmel, és… igen, az apám lesz a legnehezebb eset. Vagyis én neki. És.. semmi reményt nem látsz, hogy az apáddal szorosabb viszonyt ápolj? – Simítok végig egyet a vállán gyengéden, azért már lényegesen jobb, hogy személyesen is megtehetjük ezt. A pályán vagy mellette inkább a bizonyítási vágy éltet, a levelekben a lelki dolgok, most így közvetlenül viszont némi gyengédségre is juthat néhány pillanat. Azért figyelem a reakcióját, ez még csak az első randink, nyilván nem megy még minden csípőből. – Sajnos valóban nem sok esélyét látom. Az ötlet jó, csak éppen a valóságban mindig egy-egy kulcsjátékos köré épülnek a csapatok, viszont ha mindenkiben megvan ez a hajlam.. félek, hogy lenyomjuk majd egymást. Láttam már ilyet a spanyoloknál, úgy hívták őket, hogy a Galatikusok. Amolyan gálameccseket akartak játszani, és.. a hajtók nem passzoltak egymásnak, a fogó csak a sztárfotókra ment.. Nézni is csak azért néztem, hogy egy pályán lássam a kedvenceimet.. De.. egy próbát megér. Lassan elindulhatunk. – Törölgetem a számat, én kész vagyok, és vár minket a mozi. Azt már nem teszem hozzá, hogy ha a csapat nem működne, én nem akarnék visszautazni Rómába, mert akkor nem is találkoznánk. – Visszatérve.. mondtad, hogy nálad nem mertek mások próbálkozni. Szeretted volna? Vagy.. egyáltalán neked mi az ami tetszik? – Tudom, hogy ezt pont ő nehezen fogalmazza meg, de mégiscsak érdekel, hátha.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Elmosolyodom, mert tényleg jó érzés, hogy sikerül megismernünk egymást a leveleken keresztül és így már sokkal könnyebb ez a randi is. Nekem legalábbis mindenképp, de úgy látom, hogy ő is így van ezzel. Mindketten egy felületes képet mutattunk eddig kifelé, ő nagyon nyitott volt, én ellenben túlságosan zárkózott és a sportot leszámítva nem foglalkoztam semmivel. Csak legbelül tudtuk mindketten, hogy ennyi nem elég és valami másra lenne szükségünk, de legalább most már tényleg ha csak egymás elétt is, de mást mutatunk és már ez is nagy előre lépés. - Tudom, de ezen nehéz változtatni. Mintha... az életem múlna rajta, érted? Ha elszúrom ezt most, akkor esélyem se lesz bekerülni egy jó csapatba és akkor... - elakadok, hiszen tudom, hogy mindezt azért csinálom, mert arra vágyom, hogy az apám elismerjen úgy igazán, sőt talán valahol mélyen arra, hogy több időt töltsön velem, ami butaság, hiszen a múlton már úgy sem változtathatok és nem lesz velem gyerekkoromban csak azért többet, mert jól teljesítek a pályán. Cska hát ezt igazán nehéz felfogni, vagy legalábbis megérteni és azért csinálni mindezt, hogy jól érezzem magamat benne. Túl erős bennem a bizonyítási vágy és még nem tudom, hogyan tudom visszafogni. - Én is sokszor gondolkodom rajta milyen lett volna normális családban felnőni, nem csak anyával. - felelem, hiszen teljesen megértem őt. Az időt már akkor sem forgathatjuk vissza, neki már nem tér vissza az igazi édesanyja és megismerni sincs lehetősége. Az én apám még él, csak hát nem sok ideje van arra, hogy velem foglalkozzon. Az is csoda lesz, ha egy-egy meccsre esetleg eltud majd jönni, de nem merek benne reménykedni, mert akkor csak újfent csalódnék. - Nem is tudom. - veselkedem most már én is neki a gofrinak. - Annyira mások vagyunk. Nem tudom, hogy lesz-e belőlünk rendes csapat. Kicsit mindenki a saját előnyét nézi nem? De reméljük, hogy az edzőnek menni fog, hogy valahogy egységgé kovácsoljon bennünket. - ha neki nem megy, akkor esélyünk sincs. Sok másféle személyiség van a csapatban és még azokat nem is ismerjük igazán, akik nem voltak ott a válogatón végig. Ott van Corvus, aki már az elején kihúzta a gyufát, az a kis vörös Griffendéles nagyon kis hallgatag, és ha jól láttam a végén betoppanó szőke lányt meg van, aki eleve ismeri. Nehéz menet lesz, hogy valamiféle csapategység alakuljon ki, az biztos.
- Lelepleződtem. Talán mindig is arra vágytam, hogy valaki igazából megismerjen. – Veszek egy nagy levegőt, más úgy randizni, hogy nem kell megjátszani magunkat, hanem egy ismeretlen levelezőtársnak el lehet mondani a félelmeket, aki végül bátorít, felvidít, és felhomályosít arról, hogy nagyon is van értelme az életnek. Már élőben is nagyon tetszett, és amikor kiderült, hogy ő maga az, aki szintén ilyen érzékeny, sebzett lélek, mint én, hát egyszerűen tökéletes volt! Bekerültünk a csapatba, én ugyan terelőként, de nem sajnálom tőle, és ha nem is akarunk állandóan együtt lenni, viszont harcostársakként is küzdhetünk. – Igen, érintőlegesen már mondtad, és.. túlságosan nyerni, bizonyítani akarsz Sienna, ezt meg is értem. Csak nem sikerülhet mindig, ám ha ez bekövetkezik, teljesen összeomlasz. – Nem akarom a saját előzékenységemet kiemelni, csak hogy én le tudtam mondani egy álomposztról, elfogadni, hogy nekem is is teljesen jó, de valahogy ha Sienna nem dob gólokat, akkor nem lett volna boldog. És valahol én változtam annyit a közelmúltban, hogy elegendőnek érzem, hogy a családommal megtaláltuk egymást, és ha nem is Sienna lett volna a titkos levelezőtárs, valakivel akkor is jót teszek. - Igazad lehet, én szeretném javítani, csak tudod amióta tudom, hogy nem az anyám az igazi, azóta azon tűnődöm, hogy aki szült, milyen volt, milyen életem lett volna mellette. Lehet, hogy rosszabb, mint most, ez tény, de akkor is foglalkoztat. – Ismerem be kissé hümmentve, aztán visszanézek a szép sötét szemekbe, látom, hogy ez nem csak afféle randi a részünkről, hanem egyben amolyan lelki segélytalálkozó is, hiszen a családról beszélünk főként, vagy a saját félelmeinkről. Oly könnyű most egymásba kapaszkodni, hiszen nagyon hasonlóak a vágyaink, nem csoda, hogy hagytam a fenébe a plátói érzéseket, és most is a kezét fogom. – Azért remélem, hogy értékelni fogja. – Bólintok bíztatóan. Nekem egész életemben hiányzott az életemben az a családi biztonság, amit csak egy apa tud megadni. Meglehet, hogy ezért nem tudtam kötődni egyetlen lányhoz sem, mert tartottam attól legbelül, hogy én sem tudnék érzelmileg stabil maradni. Most, Sienna mellett minden oly egyértelművé válik, de ehhez kellett az is, hogy megtaláljam az elveszett apámat. – Igazad van, most szerintem is magunkra kéne koncentrálni. Na és hogy látod, milyen a csapat? Leverünk bárkit? – Engedem el a kezét, hogy ehessünk, de nem húzom vissza a székemet szembe, hogy megmaradhasson a félhangos, bizalmasabb hangvétel. Ami ránk egyre jobban kezd érvényes lenni, afféle titkos naplóként is használhatjuk a másikat.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Aktuális viselet 
//
