2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
London közismerten leginkább vámpírok által lakott negyedében található ez a bár, ami ezek után érthető módon leginkább vámpírok által látogatott szórakozóhely. Akad itt lehetőség iszogatni, beszélgetni, táncolni is, de van külön terem is azok számára, akik különleges eseményeket szeretnének szervezni, kisebb összejöveteleket. Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy itt aztán folyik a vér, hiszen azt a Minisztérium nem igen engedélyezné, de nyílt titok, hogy ha valaki kifejezetten arra vágyik, hogy valaki megszabadítsa egy kis vértől, akkor a legjobb, ha ide jön, mert bántódása nem igen eshet, azért ahhoz kellően felügyelik a helyet.
- De én már tudom, hogy milyen vagy igazából. - mosolyodom el végül. Azért örülök, hogy nem veszi zokon a szavaimat, de eddig is tudtam, hogy nem az a sértődékeny típus, és azt hiszem mi már eléggé kitárulkoztunk egymás előtt ahhoz, hogy tudja nem akarom megbántani. Pont az a lényeg, hogy mindketten változtatni akarunk. Ő azon, ahogyan a lányokhoz viszonyult, én pedig azon, ahogyan úgy általában másokhoz. Kevesebb agresszivitás kell mindkettőnk részéről és persze ezért is volt könnyebb levélben kiadni magunkat, mint szóban, ami nekem mondjuk sose ment és valójában mély érzelmekkel Robynak sem. - Az emberekkel talán igen, de azért bizonyos helyzetekben én sem vagyok annyira visszafogott. Tudod... - itt elhallgatok, mert hirtelen nem is emlékszem rá, hogy a leveleimben megírtam-e, hogy miért jöttem el otthonról, bár ha jól emlékszem nem, hiszen az alapján már jóval könnyebben kiderülhetett volna, hogy ki vagyok. - Azért jöttem el otthonról, mert lebőgtem az utolsó meccsemen és ha nem hozom helyre, akkor tuti, hogy nem kerülök be egy nagy csapatba sem. Nagyon kiborultam, mert elveszítettük az iskolai meccset és... eltörtem egy seprűt az egyik csapattársam hátán. - sóhajtok egyet végül, mert ezt így még sosem mondtam ki és bár abban a pillanatban tényleg jobban éreztem magamat tőle, de amikor lehiggadtam akkor már rém pocsék érzés volt belegondolni, hogy ennyire képes volt elszállni az agyam. Nem akartam ilyen agresszív lenni, bántani sem valakit, csak hát abban a pillanatban rémesen idegesített, hogy úgy éreztem miatta veszítettünk és ezért nem kerülök be egy nagyobb csapathoz. Aztán persze igazából azért nem kerültem be, mert lejárattam magamat és a kutyának se kellettem. Meg kell mutatnom, hogy ennél sokkal jobb vagyok és persze higgadtabb. - Igen azt hiszem értelek, de te nem vagy olyan. Szerintem a jellemet nem lehet örökölni, az az évek során alakul ki és persze javítható, ha az ember javítani akarja. - és hát ez mindkettőnkre igaz, hiszen nekem is változnom kell, ahogyan neki sem árt és remélem, hogy mindkettőnknek menni is fog. Az apja meg talán változni akar szintén, ha már így összeállt a családja és talán nem kerülnek elő újabb gyerekek valahonnan a régmúltból. - Igen írtam neki mondom, hogy bekerültem a válogatottba itt, de hát csak délután küldtem el, még nem is lett volna ideje válaszolni. - az már más kérdés, hogy valószínűleg nem is fog, hiszen a meccseimből is csak alig néhányra jött el. Lehet, hogy már nem játszik, de azért még mindig ismert a neve. Rengeteget utazgat és ha jól hallottam talán edzőnek is felérték valahol, de ebben nem vagyok teljesen biztos, csak mintha anya említette volna. Azért persze már elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam anya néha csak azért próbál válaszokat adni az apám ritka jelenlétére, mert nem akarja, hogy rosszul érezzem magam. - Azt hiszem mindkettőnk apja eléggé... elfuserált. - mondom végül egy kissé lebiggyesztve a szám szélét, de aztán inkább nekilátok a hamarosan megérkező gofrinak. Nem kellene, hogy pocsék támákat fejtegessünk, bár tény, hogy valakivel ezeket is meg kell beszélni és pont ez is lenne ennek a lényege, hogy végre van ilyen valaki, mert eddig mindketten profin zárkóztunk be.
- Az vagyok, csak tudod, ez nem csak az olasz vér miatt. Nem volt semmi apafigura. Én voltam a férfi a házban. Mivel mással lehetne palástolni, ha anyuci pici fia, minthogy letépem egy lányról a bugyit? Adta magát a helyzet. – Nem veszem magamra, hiszen jogos is, csak éppen Sienna pont tudja, hogy vele levelezni tényleg lelki dolog volt, komoly dolgokat mozdított meg bennem. Azzal, hogy megtudtam, hogy az igazi apám él, hogy van családom, nem is tudom, hogy kire haragudjak. A nevelőanyámra nem tudtam, hiszen bármilyen szörnyűséget is tett, megértem az indokát, és úgy szeretett, hogy arra mindenki más irigy lehet. Nem, a jelenlegi helyzet miatt vagyok mufurc, hogy nem tudok mit kezdeni az olyan apával, akire nem tudok felnézni, mert minden gyereke más fészekből van. Mint valami kakukk.. Lehet, hogy én nőcsábász vagyok, de nem csinálnék ki tudja, hogy hány gyereket. És Siennával lehetek őszinte, nekem egy erős nő kellene, aki mellett nem kell megjátszanom magam, akivel társak vagyunk. Éppen ezért nem fukarkodtam a csókkal sem, ennyi igazán belefért már, minek húzzuk az időt? Részemről ez komoly, komolyabb, mint bármi valaha, még ha ez ijesztő is lehet mindkettőnknek. Ám nem vagyok gyáva, most merek kockáztatni, legfeljebb nem működik. – Azért nem vagyunk mindenben különbözőek. Te elég visszafogott vagy. Szerencsére nem a végletekig. Én pedig fejjel a falnak, és egy nálad szendébb lány aligha hiszem, hogy rám lenne kattanva. Kell azért némi egyezés. – Vonom meg a vállamat, kétségkívül hirtelen hangulatúak vagyunk mindketten, de ez csak erőt kölcsönöz a kapcsolatunknak, fel tudjuk emelni a másikat. A szenvedély pedig sosem árt, s bár Sienna enyhén meglepődött az azonnali csók kapcsán, de kétlem, hogy azt hitte, hogy majd sokági agyalok ezen. – Érdekli, mert az unokatesóm is játszik. És megpróbálta megjavítani a törött seprűmet, tudod, amivel még együtt buktunk. Azt hiszem ezermester a fickó, ami nem is csoda, ha cukrász, akkor van érzéke a kreatív dolgokhoz. Csak éppen.. pont olyan, amilyen én nem akarok lenni. Vehetem égi jelnek, hogy megtaláltalak téged, na meg a testvéreimet, mert ez.. Érted. – Horgasztom le kissé a fejemet, szörnyű, hogy milyen ember az a Luca Maroni, én pedig akaratlanul is az ő útját követtem. Nem ismerem még olyan jól, és végülis jól bánik a családdal, de ez a kesze-kusza múlt.. Nem, én nem akarok ilyen lenni. – És ha célzatosan te írnál neki? Jó lenne, ha más is tudná, hogy milyen tehetséges vagy! – Leteszem a saját nasimat, kicsit közelebb húzom a székemet hozzá, hogy megfogjam a kezét. Kicsit nyálas a szitu, nem is jellemző ránk, az olasz és a francia inkább érzéki, semmint lelkizős, mi ketten pedig mégis megtaláltuk egymást.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Igen azt hiszem arra bőven van esély, hogy lesznek még viharos vitáink akár, főleg ha esetleg a jövőben eljön egy olyan pillanat, hogy egymás elől kell elhalásznunk egy posztot mondjuk egy csapatban. Roby is kviddicsezni szeretne, hiszen neki is erről szól az élete és ki tudja, hogy egyszer nem adódik-e majd olyan lehetőség, hogy megint versenyeznünk kell egymással. Bár legutóbb gyakorlatilag engedett volna nyerni, amit még mindig nem tudom, hogyan is kezeljek. Egyrészt rendes dolog tőle, főleg hogy akkor még nem tudta, hogy én írtam a leveleket, másrészt nem akarnék úgy bekerülni egy csapatba, hogy valaki maga elé enged, hiszen az nem az én érdemem, csak kegyelemkenyér. - Ki tudja lehet. Olasz vagy, azt mondják nagy nőcsábászok vagytok nem? Ha meg az apádat nézzük... - szúrok oda kicsit, de persze a mosolyomból látszik, hogy viccelek és kezdek szépen oldódni végre. Azért Roby biztosan sokkal lazábban kezeli ezt az egészet. Nekem nincs gyakorlatom pasizás terén és egyáltalán abban sem, hogy randizzam. Eddig úgy gondoltam, hogy nincs is szükségem rá, hiszen minden időmet a kviddicsre fordítom, de lássuk be mégis csak rájöttem, hogy van igényem rá, hogy ne legyek mindig egyedül. Az, hogy képes leszek-e majd alkalmazkodni valakihez még nagy kérdés, de próbálkozom. - Reméljük, hogy nem okoz majd azért nehézséget. Állítólag az ellentétek vonzzák egymást, de nem tudom, hogy ez mennyire igaz. - mert hát ha mindketten makacsok vagyunk akkor ki tudja, hogy nem lesz-e majd probléma belőle, ha ellentét feszül közöttünk. Ha valamit másképp látunk, gondolunk akkor lehet, hogy ez a makacsság majd olyan vitákat szül, amiket nem tudunk kezelni. Jó, talán nem kellene már előre ilyesmin agyalnom, hiszen ez még csak az első randink. Azért biztosan időbe telik majd, amíg összecsiszolódunk. Inkább érdeklődöm kicsit a családjáról, hiszen új neki még az is, hogy sokan veszik körül. Nem tudom, hogy milyen lehet hirtelen bekerülni egy családba. - De ő próbál azért nyitni feléd? Érdekli a kviddics? Gondolom az sem egyszerű, hogy nem sokat tudtok találkozni, hiszen mégis csak egy bentlakásos iskolába jársz, ő meg messze él. - hümmentek egyet, de a visszafordított kérdésre hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak. Az apám elég elfoglalt, folyton utazik, én pedig egész életemben próbáltam felhívni a figyelmét. - Oh hát anya örül persze, bár ő nem igazán van oda a kviddicsért. Biztosan apára emlékezteti és így nehezebb. Apa pedig... tudod ő nagyon elfoglalt. Írtam neki, de.. - esetlenül megvonom a vállamat és inkább a megérkező goffriba temetkezem. Nehéz erről beszélnem, de hát tudja, hiszen írtam neki, hogy apa sajnos nem igazán ér rá gyakran a meccseimre. Gyerekként folyton igyekeztem és mindig úgy éreztem, ha nem jön el akkor én rontottam el valamit. Azért vagyok annyira maximalista, hiszen ha egyszer végre sikerül neki megmutatnom, hogy mire vagyok képes és tényleg elismerne... De lehet, hogy ez sosem történik meg, hiába próbálkozom annyira. Azért a végén elmosolyodom, nem akarom, hogy elrontsa a kedvünket az apám témája, bár Roby esetén se a legjobb az apai viszony, de nála legalább úgy érzékelem, hogy az apja igyekszik. Az enyém nem igazán.
Aligha hiszem, hogy mi egy nyugodt páros leszünk, de legalább meg tudjuk beszélni a dolgainkat, bele tudunk gondolni, hogy mit gondolhat a másik, hiszen úgy tudtunk megismerkedni, hogy türelmesen ment az adok-kapok, feltártuk a múltat, megküzdöttünk némi démonnal is. Egyértelműen értem, hogy Sienna miért ennyire vagány, fiús lány, benne is van egy nagy adag elhagyatottság, talán ezért is kezdeményezte a levelezést, mert nem akart egyedül lenni. Nem feltétlenül pasit keresett, lehetett volna valami barátnő is, akivel megoszthatja a gondolatait. És most a csókkal is lehet, hogy várhattam volna, de őt is meg akartam nyugtatni, hogy kívül-belül nagyon tetszik nekem. És miért izgulnánk végig egy randit, hogy mi lesz a végén? Mondhatni a levelezéseink már az ismerkedésről szóltak, élőben pedig már eleget öltük egymást. – Ohó, pedig már vittelek a karomban. A végén még rám fogod, hogy direkt csinálom, hogy összebújhassunk. – Igyekszem jól kijönni a viccelődéséből, én magam is elég nyers alkat vagyok, viszont a levelek alapján látom az édes oldalát, és így kettesben most nem nagy a szája, inkább visszafogott. Jó látni, hogy hagyja, hogy nőként kezeljem, amit eddig nem szokott meg másoktól. Lehet, hogy Rómában nagy csajmágnes voltam, de nem vezetett sehova, és úgy is magányos maradtam. Viszont itt a levezések kezdete óta nem szólítottam le senkit, Siennával is csak hülyültem, de semmi szexista célzás, mert valahol titkon éreztem, hogy a levelezőtárs egy nagy kincs. Aztán, hogy a kettő egy és ugyanaz, az meg életem szerencséje. Még ha le is adtam neki a hajtói posztot, de abban meg nem volt semmi meglepő, tehetségesebb, én pedig majd török és zúzok. – A makacsság az bennem is megvan, mint tapasztaltad. Azt hiszem, hogy már kijelenthetjük, hogy összeillünk. – Kettőnk közül én vagyok a bátrabb, de az is elképzelhető, hogy pont Sienna levelei adták meg a lökést a családom irányába, s így, hogy most már kissé rendeződött a dolog, már van hova hazamenni, akik tényleg a vérrokonaim, jóval könnyebben tudom felvállalni, hogy nem feltétlenül vagyok egy bunkó sportoló. A nevelőanyám ugyan gazdag, ezért mindig az volt bennem, hogy bármit megvehetek, lekenyerezhetek, de Sienna felé ez sosem nyilvánult meg. - Igen, meglepő, de nagyon jó fej velem. A kislány Alba, akiről írtam neked, szintén nagyon kedves, csak meg kell tanulnom bánni veled. Alex nagyszájú, vele durván hasonlítunk. Az apám.. nos vele még nem jövök ki a legjobban, tudat alatt őt hibáztatom, pedig nem is tudott róla, hogy élek. Nehéz ügy.. Többet kéne vele beszélgetnem. És te? Hogy fogadták, hogy bekerültél a csapatba? Gondolom rólam még nem is beszéltél otthon. – Na nem mintha lett volna miről, egy levelezőtársat nem feltétlenül említ az ember, a randi meg még csak az első. Kapunk gofrit és rá fagyit is, úgyhogy megvan a forró és hideg nasi is egyben. Italnak én már csak sima vizet kérek, mielőtt összeragadna a szánk. Végülis olyan, mintha folytatnánk a levelezést, csak élőben, viszont ezek a csodás sötét szemek, aw… Gyönyörű ez a csaj!
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Azt hiszem igaza van, hiszen már az első találkozás alkalmával volt közöttünk valami vibrálás, még ha akkor épp abban is nyilvánult meg, hogy öltük egymást az ütközés miatt az erdőben, de végül mégis egész jól összedolgoztunk, és nekem is sikerül engedni az egomból, hogy segítsen felbicegni a gyengélkedőre. - Ez igaz, már csak abban kell reménykedni, hogy a mostani találkozást megússza a lábam. - szúrok oda kicsit, de persze csak szimplán viccelődve. Lássuk be legutóbb sikerült úgy landolni, hogy kiment a bokám, a válogatón pedig végül annyira belelovallta magát a normális játékba, hogy megint a lábam bánta. Eddig tehát a személyes találkozásaink vége mindig fizikai sérülés lett a részemről. Nem egyszerű, hogy alapvetően mindketten felettébb heves természetűek vagyunk, bár ez főleg abból adódik, hogy a hátterünk nem mondható stabilnak. Nekem bár ott van anya, de az apámnak való kényszeres megfelelés nem segít, hogy higgadt tudjak maradni. Esetében pedig még rosszabb lehet, hogy még az anyjában is csalódnia kellett és most egy teljesen új családba próbál meg beilleszkedni. - Vadmacska volnék? Nem tudom, inkább talán csak makacs és azt teszem, amit akarok, de ez lehet, hogy ugyanaz. - mosolyodom el. Azért Robynak határozottan van egy olaszos lehengerlő stílusa, nekem pedig most valahogy olyan érzésem van, mintha elszállt volna az egom, ami mindig ügyesen távol tart mindentől és mindenkitől. Talán még egy kicsit sikerül el is pirulnom, ami aztán végképp nem jellemző rám, de elég jól mutatja, hogy nem vagyok különösebben gyakorlott a randizást illetően. - És hogy alakulnak a dolgok a családoddal? A srác a válogatóról az unokatesód ugye? Úgy láttam vele egészen rendben vagytok. És a többiek? Az apád? - kérdezem óvatosan, miután végül is rendeltem valami fagyit, vagy goffrit, ha lehet itt effélét kapni. Maradjunk akkor az édesség vonalon, hogy férjen belénk még esetleg popcorn a moziban. Amúgy is komoly visszaút vár majd ránk a vonaton, hiszen London nem az a tipikus leruccanós hely, ha az ember a Roxfortba jár. Eléggé időigényes, de abból is látszik, hogy mindketten komolyan gondoljuk ezt az egészet, hogy mégis csak vállaltuk a nagy távolság ellenére is a találkozást.
Ha nem lett volna az ezt megelőző levélváltás, akkor pusztán a külsőségek vagy az odamondogatások alapján nem biztos, hogy ennyire egymásra hangolódtunk volna. Amikor megtaláltam az első üzenetét, felkeltette az érdeklődésemet annyira, hogy levegyem az üzenőlfalról, én akartam a magaménak tudni, mielőbb más kezd el vele játszani. És azt kell mondanom; megérte, nagyon megérte! Nem mintha holmi tárgynak tekinteném őt, a leveleimből úgyis kiderült, elkezdtünk kötődni egymáshoz, ez több mint barátság, noha bennem ott volna, hogy amíg nem tudtam, hogy tényleg ő az, a másik, külsőleg ismert, kviddicses énjéhez is vonzódtam, de így, hogy a kettő egy és ugyanaz, ez a főnyeremény. Érzékelem, hogy még visszafogott, oldódnia kell, én sem rohanok sehova, csak úgy érzem, az egyikünknek legalább kicsit irányítani kéne, magabiztosnak lenni. Úgyis tudja, hogy milyen lelki gondjaim vannak, nem játszom a macsót csak hogy lenyűgözzem. – Én nem is tudom, hogy milyen érzés lett volna, ha nem te vagy az. Persze nem minden a külső, és nagyon megkedveltelek a leveleid alapján, de.. azért az sem árt, hogy hogyan nézünk egymásra. – Kacsintgatok egy kicsit viccesen rájátszva, én aztán hajlamos vagyok túlzásba vinni az érzelmeket, ezt már megtanulhatta, pedig tudom, hogy ő jellemzően mennyire visszafogott. Nincs is ezzel semmi gond, talán csak arról van szó, hogy az örökös bizonyítási vágyra fókuszál, nem pedig arra, hogy hódítson. Engem megvett kilóra, mert viccesek voltak a feladai, érdekfeszítőek a kérdései, amivel felfedte a múltamat, úgy voltam vele, hogy mindenképpen megér egy próbát, hogy találkozzunk. Összenevetünk, ahogyan a pizza merül fel, hiszen most is enni készülünk. A francia és az olasz konyha híres a sokoldalúságáról, valahogy én sem tudnék nőként tekinteni senkire, aki nem szeret enni. különben is lemozogjuk. – Most csak valami édesség, hogy ne legyünk tele a mozizás közben. – Kézen fogom, hogy átmenjünk végül az említett gyorsétterembe, ahol szóba jöhet valami édesség is, nem ragaszkodom semmi töményhez. – Igaz, nem is csak azért kérdeztem, mert nem emlékszem, csak leírva nem megy bele az ember a részletekbe. És végülis ezért találkoztunk. Mert kiváncsiak voltak a részletekre. – Könyökölök kissé az asztalra, hogy miután leültünk, bele tudjak nézni a szemébe. Sienna amolyan egzotikus szépség, és ha éppen nem veszekszünk, vagy törjük össze egymást, egészen jól megvagyunk. Valahol áldom a szerencsémet, hogy az eddigi fiúkat eddig sikerült elriasztania. Vélhetően ők a közelembe se értek a magabiztosságot illetően, és lehet, hogy részéről ez a leveles kezdeményezés annak a jelzése volt, hogy véget akar vetni a magánynak. Ezzel engem is megmentett, nem volt túl fényes érzelmileg az elmúlt pár év. – Pff.. ha egy fiúnak irányítható lány kell, akkor ennyi erővel, kijelenthetjük, hogy a múltban él. Az anyám egyedül nevelt fel, sosem támaszkodott senkire, és tudod én miért választanék valami tündéri kiscicát, aki csak nyávogni tud? Nem, nekem valami vadmacska kell, ha nem veszed magadra. – Nem akarok én továbbra sem tárgyiasítani, de ez valahol egy nem is titkolt bók volt, hogy tetszik az ereje, az elszántsága. Az, hogy szavakkal, és tettekkel is tudunk birkózni, számomra mindennél többet jelent. Megérkezik a pincér, várakozóan nézek hát Siennára, hogy mit is együnk-igyunk a mozi előtt.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Azt hiszem azért még mindig kelleni fog idő nekem, hogy megszokjam ezt az új helyzetet, de már az is valami, hogy nem rohanok el, vagy reagálok olyan engem jellemző hirtelenséggel. Sőt még a puszit is elég jól kezelem, pedig lássuk be, hogy ez lényegében egy afféle első csók nekem, de talán tényleg ki más lenne alkalmas erre, mint olyasvalaki, akivel ennyire hasonlítunk egymásra? Roby leveleiből tökéletesen kitűnt, hogy sok a közös bennünk, a mellett, hogy azért vannak ellentéteink is, ahogyan az a válogatón is megmutatkozott. Szerencse, hogy nem lesz több válogató és innentől egy csapatban játszunk, mert a jó ég tudja, hogy ha ellenfelek lennénk akkor mennyire tudnánk kezelni a dolgot. - Bevallom nem számítottam senkire se rád, se másra, de volt egy gyanúm a válogató végén, csak hát.. elhessegettem. - mosolyodom el, mert tényleg gyanús volt, hogy ő is pont randit szervezett be arra a napra, mint én, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg így alakul majd. Ezt azért abból is láthatta, hogy még azon is rendesen le voltam sokkolódva és az utolsó pillanatig próbáltam tagadni, hogy végül megláttam megjelenni. De összességében nem zavar, csak kellett egy kis idő, hogy elfogadjam és persze lekezeljem ezt magamban. Roby sok szempontból eddig is szimpatikus volt, azt leszámítva persze, hogy eddig ahányszor találkoztunk mindig elég erős akarat egymásnakfeszülés lett a vége. - Jó, nem mondom, hogy nem lettem majdnem rosszul utána! - nevetek fel mostmár jóval könnyedebben. Azt hiszem alakulhat még ez, bár azt nem tudom hogyan fogjuk kezelni majd élesben a versenyen, de tudnunk kell majd kettéválasztani a dolgot. Nem tehetjük meg, hogy a csapat érdeket félretéve egymásra figyelünk. Ő se védhet a gurkóktól és ezzel helyezhet kevesebb figyelmet a többi csapattagra helyettem. - Azt hiszem ezt azért átérzem. - bólintok végül, miközben elindulunk befelé, hiszen azért még enni is kellene a mozi előtt és a végén még kifutunk az időből azzal, hogy csak ácsorgunk itt és beszélgetünk. A kérdése azért meglep, hiszen futólag már írtam neki erről, de tény, hogy olyan sokmindent írtunk a levelinkben és most biztosan mindkettőnkben van egy jó adag drukk is a helyzet miatt, hogy nem csoda, ha esetleg volt olyan, ami most nem jut eszébe egyből. - Tudod meséltem erről. - kezdek bele, de közben leülünk egy ablak melletti asztalhoz és be is toppan a pincér, így aztán egy jó kis tripla csokis palacsintát kérek banán turmixszal. Adunk a szervezetünknek egy kiadós kalóriabombát szó se róla! Megvárom hát, amíg a pincér távozik és csak aztán kezdek bele. - A fiúk nem annyira szeretik az olyan lányokat, mint én, legalábbis Franciaországban. A Bauxbatonsben eleve kevés fiú van és az ottani lányok... tudod olyan finomak Szerintem tőlem inkább féltek. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal, de persze annyira már a leveleim által is ismerhet, hogy azért igenis volt időszak, amikor határozottan fájdalmas volt, hogy sokaknak van körülöttem valakije, de nekem esélyem se volt rá. De nem gondoltam úgy, hogy nekem kellene változtatnom és finomabbnak lenni, sőt inkább vagyok olyan, aki dacból csak azért is még többet ad bele. Szóval inkább többet edzettem, futottam és ez végképp nem segített. Ha valaki volt is, akinek tetszettem, profi módon ijesztettem el bárkit a kemény stílusommal. Barátom is csak Tori volt, akit egy nyáron ismertem meg a kórházban. Az iskolában nem sikerült érdemi kapcsolatokat kialakítanom.
Cseppet sem félek attól, hogy ha egy lány erős, és vagány. Azt hiszem nem is tudnék mit kezdeni azzal, akit csak ölelgetni, pátyolgatni kell, annyira talán nem is vagyok empatikus. Azaz nem gondoltam volna magamat annak, más kérdés, hogy P-vel milyen jó el levelezgettünk, megosztottuk a másikkal a lelki nyűgöket, én biztosan változtam a hatására, ő is erősödött általam. Egyértelmű, hogy a keménysége mögött báj is rejlik, de kell az nekem, hogy úgy tudjunk barátok, akár szerelmesek lenni, hogy erősítsjük is a másikat. Mindig is volt valami dac a szemében, noha nem tudtam, hogy ő az, és mit is rejt legbelül, de így, hogy a lelki és a külső dolog egymás mellé tehető, már azt hiszem sok minden nyilvánvalóbbá vált, egyértelműbb. Nem leszünk egy olyan randi pár, akik mindig halál jól megvannak együtt, inkább valami örökösen izzó, veszekedős csapatnak gondolom magunkat, de van ebben egy komoly izgalmi faktor, hogy a nap végén minden jóra fordul. Az, hogy én hoztam neki most apró ajándékot, vagy kicsit át akarom venni az irányítást, számomra nem jár hátránnyal. Eleve szokásom magabiztosan nyomulni, itt most már nincsen szükség rá, hiszen ismerjük egymást, tudjuk, hogy miért mondunk, de én talán egy fokkal könnyedebben tudom kezelni a helyzetet. Viszonozza a puszimat, amire most a teli fogas vigyor helyett egy félmosollyal bólintok. Azért ez édes volt! – Reméltem, hogy nem valaki másra számítasz. Most számomra is összeállt, hogy csakis te lehetsz az. – Meg hát nekem nem voltak elképzeléseim semmiféle szőke cicababáról, lévén a levelek kapcsán pont az mutatkozott meg, hogy nagyon összeillünk, bárhogy is nézzen ki, Sienna pedig a külsejével igazán csinos lánynak számít. Vannak odaszólásai, ám azok teljesen jogosak, nem véletlen, hogy felismertem, legyen ő a hajtó, ha annyira akarod. – Abban nem volt teljesítménykényszer, hogy egyedül edd meg a családit? Kettőt kellett volna rendelned! – Most már tényleg elnevetem magamat, benne aztán alaposan dúl a versenyszellem. Azt hiszem a családjának akar bizonyítani, hiszen mindig ott szorongatja azt a seprűt, csoda, hogy most nem hozta el! – Nehéz lenne egy dolgot kiemelni Sienna. Ha benned teljesítménykényszer van, bennem sokkal inkább a mások reakciója. Elismerés, legyen szó dominanciáról, félelemkeltésről, mások anyagilag lenyügőzéséről. Ezeket már tudod, ismered, viszont a feladataid révén ezekből ki tudtam lépni, nevetni, úgy, hogy nem kellett lenyűgöznöm senkit, hiszen azok akik látták, nem ismernek, nem fognak rólam nyíltan véleményt formálni. És ez.. hogy.. nem volt felelősség.. Hihetetlenül jó volt. köszönöm! – Bólintok egyet, noha látom a tekintetében, hogy kissé félszeg, nem akart megbántani azzal, hogy milyen nyers volt velem, pedig pont ez volt a hatásos. Őt nem úgy nyűgöztem le, hogy magamutogató voltam, hanem úgy, hogy önmagam. – Talán furcsa kérdés, de egy ilyen erős, és szép lánynak miért nincsen párja? Vagy volt, csak ottmaradt Franciaországban? – Nem akarok tapintatlankodni, de ismer már annyira, szeretem a nyílt, egyenes beszédet a találgatások helyett.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Még tényleg nagyon fura ez az egész, hiszen eddig profin távol tartottam magamtól mindenkit. A fiúk meg se mertek közelíteni valakit, aki annyira eltökélten szentelte az élete minden percét annak, hogy folyamatosan fejlessze magát és a tökéletesnél is jobb legyen. Neki viszont sikerült a levelek által közelebb kerülni hozzám és most nagyon új és szokatlan érzések kavarognak bennem, hogy személyesen is találkozunk. Annyira furcsa érzés, hogy itt vagyunk mindketten, ismerjük egymást, lényegében küzdöttünk egymás ellen, de tény, hogy már az első alkalommal is volt valami izzás, amikor hevesen veszekedtünk a farkastámadás előtt. Tényleg különös egy érzés, ahogyan még bókol is. Nem vagyok hozzászokva. - Kösz! - ennyit sikerül kinyögni, pedig biztosan illene, vagy jól esne neki, ha viszonoznám, hogy amúgy ő is helyes srác és szimpatikus is, de hát lássuk be egyelőre még az is kihívás, hogy ne térjek vissza ahhoz az önmagamhoz, aki a levelezés nélkül vagyok. A nyaklánc is nagyon kedves gesztus, én bizony nem gondoltam rá, hogy hozzak neki esetleg valamit, pedig lehet, hogy illett volna ezek után. Érzem azt is, hogy alig vesz levegőt, amikor megfordulok és nekem is hevesebben ver a szívem, amikor a nyakamnál motoszkál. Különös érzés, egészen felszabadító átadni magamat egy olyan érzésnek, ami nem az, amit eddig megszoktam, a szüntelen feszültség és tenni akarás azért, hogy én legyek a legjobb. És nem, akkor sem kap pofont, amikor elcsattan a puszi. Esetlenül viszonzom a magam módján kissé lemaradva tőle ritmusban, de mégsem érzem úgy, hogy gáz, hogy ezt most elrontottam. - Nem is tudom, nehéz választani. A pizza finom volt! De azt hiszem mind. Tudod.. szokatlan volt valamit teljesítménykényszer nélkül csinálni. Én... nem szoktam ehhez hozzá. - ezt most érheti a teljesítmény kényszerre, vagy akár arra is, hogy most itt vagyok vele, netán arra, hogy megfogja a kezemet és úgy megyünk be együtt, hogy együnk valamit. Végülis valahol mind együtt igaz. - És neked? - passzolom azért mégis csak vissza a kérdést, bár ott motoszkál bennem az is, hogy rákérdezzek tényleg nem gond-e, hogy végül nem hajtó lett, hanem terelő. Nem tudom, hogy neki mennyire volt ez fontos és nagyon jól esett, hogy kvázi segített, hogy én jussak be, de az se lenne jó, ha később ez mégis csak valami módon felmerülne, vagy közénk állna nem? Nem mintha már vissza lehetne csinálni, de azért mégis ott motoszkál bennem.
Nem arról van szó, hogy gyanakodva méregetjük egymást, leginkább nem voltunk arra felkészülve, hogy a levelezés egyszercsak valósággá válik. Sokkal könnyebb egy penna mögül feladatokat osztogatni, életbölcsességekről anekdótázni. Most pedig itt vagyunk élőben, meg kéne szólalni, és nagyon nehezen megy. Voltak ugyan már barátnőim, de nem beszélgettem velük, csak a külsőségekre mentem, erre itt van ez a lány, aki már bizonyítottan vicces, okos, és pont az a lány is egyben, aki külsőleg is bejött, na meg a kviddicsben is otthon van. Már éppen azon tűnődtem, hogy örlődök a levelezőtárs, és a kviddicses szépség között, erre kiderül, hogy nem is kell? De mi van, ha mindkettőt elveszítem azáltal, hogy élőben nem tudunk mit kezdeni egymással. – Annyira bejöttél már élőben is, csak éppen a levelezős csaj még jobban. Ő győzött. Vagyis te. – Nyögöm ki végül, hogy nem elég csak párszor együtt kviddicsezni, vagy az egzotikus, dögös külseje, mert jobban megfogott a kitárulkozásával, a tanácsaival, és hogy értékelt lelkileg. És most itt van élőben, személyesen. Még választanom sem kell. Ettől függetlenül nyilván aggasztó valamennyire, hogy mindketten mennyire erős személyiségek vagyunk élőben, de csak elő kell húzni azon gondolatainkat, amit mások felé nem is mutatunk. - Hogyne. Örülök, hogy ha tetszik. – Bólintok, láthatólag örül, de kell majd némi idő, hogy mindketten fel tudjunk oldódni. Beakasztom hátul a nyaklác kulcsát, Sienna érezheti, hogy fojtottan lélegzem, de végül nagyot fújok ki, mintegy rákészülve, hogy megfordul. – Akkor ahelyett, hogy előkapnék egy pergament, és írnék neked valamit.. – Odahajolok, ha már ilyen kérdő tekintetet vág, és egy puszit nyomok a szájára. Puszit, csóknak nem nevezhető, hiszen láthatja rajtam, hogy tényleg nem akarom megjátszani magamat, hozni a Maroni mentalitást. Ő már ismer engem, a félelmeimet, hatott rám, hogy nem kell mindig győzni, és ha úgy vesszük, már pusztán a levelezéssel megnyertem őt, noha nem tekintem trófeának. – Melyik volt a kedvenc feladatod, azok közül amit adtam? Már kitalálni sem volt őket könnyű, de meg akartam mozgatni a fantáziádat! – Nyújtom a kezemet, erőltetni nem akarom, hogy fogjuk egymásét, lehet, hogy ő a fokozatosság elve, de ha belegondolunk, nekünk már ha nem is élőben, de lelkileg komoly múltunk van.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Nem is tudom, hogy miért tagadom magamban ennyire, hogy ő lenne az, hiszen semmi esély sincs rá, hogy ilyen véletlen egybeesés létezzen, hogy pont most jött egy randira. Egyszerűen képtelenség, főleg hogy pont ide. Tudom én valahol a lelkem mélyén, hogy bizony ő lesz az a titkzatos levelezőtárs. Minden egybevág, hiszen ő is kviddicsezik és magánakvaló alkat, mint én is, de akkor is. A sors ennyire... nem is tudom, hogy mi erre a jó szó. Nem tudom még eldönteni, hogy ez jó vagy rémes, de hogy nagyon fura az biztos, főleg hogy a végén milyen komolyan egymásnak feszültünk és hogy már megint kinyírta a bokámat, amit az a vörös hajú lány rakott rendbe a meccs után. Alig volt időm megköszönni szegénynek, pedig nem is kértem, hogy segítsen, simán elbicegtem volna a gyengélkedőig. Van már benne gyakorlatom ugye. - Nem... egyikünk se gondolta volna ezt azt hiszem, ugye? - mert azért biztosan ő is meg van lepődve, de valahogy rajta mintha kevésbé látszana és nem értem, hogy miért. A kis ajándékot kíváncsian nézem meg és veszem át végül tőle. Akaratlanul is elmosolyodom, ami azért bőven oldja a feszültséget. Egyből majdnem kicsúszik a számon, hogy én nem hoztam semmit, de aztán rájövök, hogy előtte nem kell szabadkoznom. Roby előtt talán, de a levelezőpartnerem előtt nem. Furcsa lesz ezt a kettőt valahogy összepasszítani, egyáltalán menni fog? - Segítesz? - adom visszaneki a nyakláncot és fordulok meg, felfogva a hajamat, hogy a nyakamba tudja akasztani. Ezzel azt jelzem azt hiszem, hogy nem fogok csak úgy saron fordulni, de ettől még azért igenis furcsán érzem magamat. A sors fintora vagy mi. - Ugye nem csak nekem fura ez? - fordulok meg aztán, leengedve újra a hajamat és kérdőn pillantva rá. A levelezés közben minden annyira lazán alakult, könnyen oldódtunk, de most így élőben más. Roby eleve úgy tűnt eddig is, hogy sokkal kevésbé karótnyelt, mint én, bár ez a levelek alapján úgy tűnt inkább felvett álca a világ felé és igazából ő komolyabb, mint amit másoknak mutat, én viszont lazább vagyok, mint amit mások látnak rajtam. De ezt a valóságban összepasszintani... nehéz lesz az biztos.
Voltak ugyan randijaim, sőt, rövidtávon barátnőim is, de ez a lány, a titokzatos P, akivel levelezek egy ideje, ismeri a félelmeimet, bátorít, szinte anyai ösztönökkel felruházva akar mellettem állni. És igen, Ő a legnagyobb érv arra, hogy változtam, hogy belenyugodtam abban, hogy Parkin jobb nálam, és.. P..? Parkin? Neeem.. Tényleg ő lenne? Pont akkor jutok idáig a gondolatmenetben, amikor feltűnik a színen, kissé befeszült, izgulós állapotban, amilyennek élőben eddig nem is láttam. Mármint eddig is volt egy komoly stílusa, de ez valahogy mégis más. Tudom, hogy élőben voltak csörtéink, példának okáért ez a ma reggeli válogató, ahol még egymást is ütöttük-vágtuk, de én nem félek tőle, sőt, ezek alapján, amit a levelekben leírt, csak külsőleg kemény, legbelül komolyan érzelmes, és vicces lány! Összeakad a tekintetünk, látom rajta, hogy mennyire nem akarja elhinni, hogy én lehetek az. Felmerül bennem, hogy hülyéskedek vele, tagadok, amíg lehet, de tekintve, hogy ő is mennyire vágyik arra, hogy valaki figyeljen rá, komolyan vegye, ez most nem az a helyzet, amikor poénnal érdemes indítani. Mindketten elég leharcoltak vagyunk, de ahogyan én összeszedtem magam, látom, hogy ő is a csini változatát hozta így elsőre. Elmegy mellettem, szinte odavetve valami köszönést, hogy aztán tanácstalanul nézelődjön, várva a lovagját. Biztos, hogy engem vár? Nem lehet, hogy tévedek, és a titokzatos levélíró még késik egy cseppet? Kétlem, minden egybevág! – Szia. Ahogyan neked is. Gondoltad volna? – Már eddig is a kezemben volt az utolsó levele, de most elő is húzom, de ha megvádol azzal, hogy csak véletlenül megtaláltam, akkor itt van a többi is, hogy vissza tudjuk követni. Mindenesetre a kis csomagot is kiemelem a zsebemből, amiben a nyaklánc van, ezt a levéllel ellentétben már át is nyújtom. – Csak egy kis apróság, ha nem akarsz sarkonfordulni, amit megértenék a reggeli után. – Vezetem fel a dolgot, kissé még bizonytalanul, mert őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy élőben mennyire nyitott, és lehet, hogy jól megértettük egymást levelezve, de az egónk ha közbeszól, akkor úgyis mindegy. Észre sem veszem, de visszafojtom a lélegzetemet, pedig én aztán nagy dumás vagyok, soha semmi félsz, és most mégis!
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Ha az ember apja elég ismert, akkor nem olyan nehéz beszerezni egy zsupszkulcsot és hát a válogató után úgy voltam vele, hogy semmi esélyem odaérni a mozizásra, ha a vonatot választom, meg aztán nem is nagyon volt kedvem hosszú órákon keresztül zötykölődni ennyi minden után, bár aztán lehet, hogy jó lett volna levezetésnek. Mindenesetre inkább a zsupszkulcsos megoldást választottam, így még a faluba se kellett lemennem ahhoz, hogy Londonba érjek és persze van egy visszafelére is, a vonatok egyébként sem tudom, hogy hogyan indulnak és egyáltalán meddig tart majd az este. Nem mondom, hogy nem izgulok. Soha sem voltam még randin. Tipikusan az a lány vagyok és voltam mindig is, akiben a többség csak azt látta, hogy erős és karakán és hát a fiúk nem igazán mertke hozzám szólni. Amúgy se nagyon tolerálják többnyire, ha egy lány valamiben jobb náluk, ami a fizikai erőnléttel és a sporttal kapcsolatos, meg aztán ahogyan a levelezőtársamnak is leírtam egyébként is a legtöbb időmet az edzéseknek szenteltem, nem is maradt volna másra. Az pedig, amit a végén hallottam Robytól, hogy randija lesz ma... hát gyorsan elhessegettem a dolgot, hiszen olyan srácnak tűnt, aki elég nagyszájú ahhoz, hogy sorban akassza le a lányokat. Biztosan annak ellenére, hogy új a suliban már sorban állnak a Mardekárosok, hogy kit hív el a faluba valami kis közös andalgásra. A találkozó helyének a bárt beszéltük meg, ami nincs messze a mozitól és ahol kényelmesen ehetünk valamit. Nem mondom, korog a gyomrom! A válogató azért rendesen leterhelt, és hát tipikusan olyan vagyok, aki az adott pillantban belead mindent, amit csak lehet, aztán viszont nagy szükségem van a kalóriára és hát ez a délután folyamán erősen elmaradt. Azért majd odafigyelek, hiszen kell helyet hagyni a mozira is, bár meglepő módon soha sem volt gondom az evéssel, bár azért odafigyelek arra, hogy mikor mennyit, és csak ritkán engedem el magamat, de ma miért is ne. A bárhoz megérkezve vélhetően Roby már ott ácsorog, így először lazán figyelmen kívül hagyom, hogy ott van, és csak futólag biccentek neki. Azt hittem a faluban randizik valakivel, de hogy annak mennyi az esélye, hogy ő is pont itt találkozik valami csajjal... - Itt lesz... randid? - pillantok végül oldalt óvatosan megkérdezve, hogy vajon jól gondolkodom-e, de még mindig nem nagyon értem a dolgot. Ráncolom is rendesen a homlokomat. Kicsíptem azért magamat, bár a szoknya nem az én stílusom, de egy kivágottabb lazább, virágos, blúz van rajtam fent, mondjuk alul maradtam a sima farmer-sportcipő kombónál, de próbáltam a hajammal is kezdeni valamit, ami amúgy a göndörségének hála nagyjából kezelhetetlen szokott lenni.
Kicsit durva volt ez a mai válogató, fizikailag és lelkileg is leterhelt, de végül azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok. Bár lemondtam úgy lényegében arról, hogy hajtó legyek, de titkon tetszett, hogy a francia csaj mennyire küzdött, és a balszerencse sorozata ellenére nagyon akarta. Lássuk be, nálam a fizikum az komoly segítséget nyújt, olyan szálkás vagyok, mint egy lazac, de a másik három esélyes, hogy technikásabb. Nem akartam az edző helyett dönteni, a végén úgy összeütköztünk a csajjal, hogy nem tört valakinek ripityára a könyöke, vagy a térde, de így legalább látták, tudok én ha akarok! A mai randit, az esti órákban viszont nagyon várom. Mivel alapból is márkás cuccokban járok, nagyon kiöltöznöm sem kell. Valami apró ajándékot hozni akartam, ezért még a faluban vettem egy szép kviddicses nyakláncot, amolyan közepes ártegóriásat, hogy ne érezze azt a levelezőtárs, hogy felvágok. Körbejártuk rendesen a lelki témákat, ismerjük már ennyire egymást, hogy ne a pénz legyen a lényeg. Édességet nem hoztam, mert úgyis beülünk előtte majszolni valamit, és nyilván a moziban is. A virágot pedig most nem is tudná hová tenni. Van bennem egy kis drukk, izgalom, hogy vajon ebből csak a barátságot tudjuk elmélyíteni, netán valami ki is alakulhat köztünk, mert mellette, megfogadva az ötleteit, rengeteget nevettem, el tudtam fogadni az új családomat, és a kviddicsben is úgy érzem, vissza tudtam némileg venni az arcból. Aztán lehet, hogy túl gondolom, és ő csak unatkozott, nem is akar semmi komolyabbat, és még száz másik sráccal levelezik. Azért remélem, hogy nem csak hülyít. Benne van az is, hogy el se jön, bízom benne, hogy az alapján, amiket írtunk egymásnak, és amilyen buta feladatokban részt vettünk, ő is ugyanúgy akarja ezt, mint én.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Freddie nem úgy tűnik, mintha nagyon kizökkent volna, mert már egy pillanat múlva ismét ott van az arcán a szívdöglesztő mosoly, és éppúgy stíröli Miát, mint Bridget betoppanása előtt. Bridget fennhéjázó mosolya amolyan örök-győztesnek tűnik, egyedül az apja előtt volna meghunyászkodó kislány. Ám most tökéletes párt alkotnak, Bridget viszont amilyen gyorsan jött, már távozik is, egyedül hagyva Freddie-t Miával, de int, hogy a férfi kövesse. Így a sármos tűzoltó szólal most meg. - Ha már így alakult, hogy kettőnknek kell részt venni a szervezésben, akkor mit szólnál hozzá, ha holnap olyan dél magasságában megnéznénk a St. John kápolnát, találkozzunk ott. Ott lesz a szertartás, itt pedig maga a mulatság, de kiváncsi lennék, hogy mi a véleményed a helyszínről, végülis lényegében neked kell megkomponálnod. Most viszont ha nem haragszol, utána kell mennem, látod, hogy mindig milyen türelmetlen. Örülök, hogy láttalak.. Ismét, és alig várom a holnapot. – Kacsint oda a lánynak, mintha nem tudná, hogy Bridget a közelben várakozik, és amolyan unott képpel figyeli őket, mintha hidegen hagyná, hogy Freddie mit próbálkozik, hiszen már úgyis megszerezte magának. Freddie itt most búcsút int, és ő is sarkon fordul, a páros gyorsan távozik is, és így Mia magára marad.
//Ha gondolod írhatsz ide zárót, de már kezdheted a következő helyszínen is^^//
Hallgatom, azaz próbálok a szavaira koncentrálni, de ez most hatalmas kihívásnak tűnik. Szól a zene, egyébként sincs különösebben nagy csend, de közben mintha képes lennék mindent kizárni és csak rá figyelni és ő is mintha csak engem látni hiába a sok-sok ember. Ezúttal is enyhén szólva vesébe látó és lebilincselő a tekintete, én pedig őszintén szóval egyre inkább nem tudom mit válaszoljak, lassan a szám is kezd kiszáradni, de ez csak akkor sokszorozódik igazán, amikor aztán hirtelen betoppan a szőke üstök, és mint a villám szétzúzza ezt az idilli állapotot, méghozzá egy olyan karolással és pozíció felvétellel, amitől hosszú pillanatokra belém ragad a szó, na nem mintha eddig tudtam volna mit is mondjak, na de most aztán... - Hogy... mi ketten? Azt hittem... a vőlegény inkább mindig próbálja kihúzni magát az esküvőt érintő bonyodalmak alól. - bököm ki végül, bár úgy érzem olyan száraz a torkom, mint még soha és szerintem még a hangom is kissé rekedtnek mondható, bár szerintem Bridget amennyire nem figyel senki másra magán kívül, ezt úgy se nagyon veszi észre. - Ezek szerint nem a lánybúcsúd lesz itt? - teszem még gyorsan hozzá és persze határozottan és erőteljesen kerülöm Freddie tekintetét. Jó ég! Ez most tényleg az, amire gondolok? A világon a legszívdöglesztőbb pasi ezzel a rémes perszónával... Na persze Miranda mindig azt szajkózta, hogy a pasik csak azt akarják és hogy a külső a lényeg nekik stb. Na nem mintha az ikertestvérem annyival sokkal tapasztaltabb lenne, mint én, hiszen ő sem idősebb csak néhány perccel nálam, de persze mindig mindent jobban tudott és tény kapcsolati szempontból azért az én nulla tapasztalatomhoz képest neki simán több volt mindig is.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
A hátsóbb szekciókban azért látni lufikat, meg bulis sapkákat, tehát Mia lehet, hogy félreértette, nem a lánybúcsúba kell becsatlakoznia, csak itt volt megtartva éppen most, és majd Bridget is hamarosan előkerül. De ide akarják az esküvőt is, azt kell majd a lánynak Cecile képében megszervezni, és most körülnézhet, hogy milyen a helyszín. De a baseball sapkás illető vállkoccolását meg a sármos tűzoltó megjelenését leszámítva a fiatal szőke menyasszony most még sehol. Freddie viszont mindenért kárpótlás, hiszen szinte úsznak egymás tekintetében, a fiatal fickó még egyenruha nélkül is szívdöglesztő, és mi kell még az ember lányának, szinte falja tekintetével a vöröskét, de nem amolyan bugyiáztató, vetkőztető módon, csakis a szemét figyeli, pillantása kedves, az egész férfit áthatja valami perzselő romantika, ahogyan a lányhoz ér, ahogyan issza a szavait. - Nekem is jelenésem volt itt egy neves esemény kapcsán, de az nem lánybúcsú volt. Úgy örülök, hogy láttalak, legutóbb nem volt időnk leülni, megismerkedni, pedig.. – És itt szakad félbe az idő, mert befut Bridget, belekarolva Freddie-be, széles, amolyan lekezelően fennhélyázó módon mosolyogva méri végig a kettőst, és a férfi oldalára kerülve egyértelműsíti a helyzetet. – Na megjöttem. Látom már össze is ismerkedtetek. Remek. Úgyis ki akartam vonni magamat az előkészületekből, de majd ti ketten teljesítitek mindent, ami a listámon van, amit csak akarok, ugye? – Paskolja meg Freddie kézfejét, aki most úgy fest kínosnak érzi a helyzetet, próbálja tartani a mosolyt, ami végülis sikerül is, de nem úgy tűnik, mintha összeomlott volna. Ennyire nagy nőcsábász lenne, hogy menyasszonya van, és mégis másnak teszi a szépet?
Tömeg lassacskán ugyan kezd lenni, de Bridgetnek se híre, se hamva, így kissé tétován állok meg és úgy fest pont ez okozza a vesztemet, mert ennyi ember és egyéb között jobb, ha mozgásban van az ember különben eltrafálják, ahogyan ezúttal engem is. Megbillenek, szerencsére még nincs italom, hogy nagyobb gondot okozzon az illető, de ennek ellenére értetlenkedve nézek utána fájlalva a lekoccolt a vállamat. Sokáig még sincs időm tanakodni ki és miért sietett ennyire, hogy még elnézést sem kért, mert újabb meglepetés ér és hiába igyekeznék lerázni a derekamat megragadó idegent... kiderül, hogy cseppet sem idegen, viszont a mosolya még mindig szívdöglesztő. Hirtelen fogalmam sincs, hogy mit mondja csak zavartan köszörülöm meg a torkomat, amíg nem jönnek a szavak. Még a bókot is elfelejtem megköszönni, bár kész csoda, hogy tényleg sikerül ezek után megszólalnom. - Szia! Én... csak... Meghívtak egy lánybúcsú miatt, de azt hiszem még más nem ért ide. És te? - a kezdeti akadozás után sikerül kissé elhadarni a mondandómat a végén, de legalább sikerül választ kipréselni magamból. Nem tudom hogyan viszonyuljak a sráchoz. Annyira helyes! És itt van egy ilyen helyen, talán ő is vámpír lenne? De akkor miért dolgozik muglik között tűzoltóként? Viszont, ha itt van szeret szórakozni és akkor ez a lehengerlő stílus általános lehet nála és ugye mindenhol azt kapod tanácsnok, hogy az ilyen alakok rosszak, ne dőlj be nekik és tudom is ezt az eszemmel, de közben... Úgy érzem remeg a lábam akár hányszor úgy rám néz.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Miát ugyan gyorsan beengedik, ám annak ellenére, hogy egy kisebb csoportosulás akár lánybúcsú is lenne, nem rémlik az ottani lányoknak, hogy vele lenne dolguk, úgyhogy Bridget-re kell várni, addig pedig szétnézhet. Maga a hely egyébként igen felkapott bárocska, lehet inni, és táncolni is, bőven megszervezhető itt egy esküvő, ráadásul vannak dísztermek is hátrébb, függönyös folyosók, ahol el lehet bújni. Mivel most este van, ezért lassacskán beindulóban van az éjszakai élet. Ahogyan Mia nézelődik, elsiet mellette egy magas baseball sapkás alak, mintha nagyon sürgős lenne számára valami, kissé még vállon is taszítja a lányt, de anélkül, hogy lassítana, ki is lép a kijáraton, Mia nem láthatta az arcán. Ám nincsen sok ideje fájlalni a sajgó vállát, mert valaki derékon perdíti is maga felé fordítja, nem más az, mint Freddie, a pár nappal ezelőtt látott tűzoltó. Arca most is sima, makulátlanul borotvált, mintha állandóan a jófiú és a tökéletes megjelenés benyomását keltené. Érdekes, hogy hogy kerül ide, a helyre, ahol annyi vámpír megfordul, de hát miért is ne lehetne ő is vámpír? Akik ide járnak, felvállaltan azok, méghozzá a pozitívabb fajtából, kivéve persze Bridget apja, aki amolyan vérszomjas ősvámpírnak néz ki. Freddie-ről nem nyilvánvaló a vámpírság, nagyon is embernek néz ki, most éppen olyannak, aki kellemesen meg van lepődve, hogy itt találja Miát. – Cecile.. hát te mit keresel itt? További megmentendő védtelenek gyámolítója vagy? És úgy mellesleg imádnivalóan édesen nézel ki. – Dönti oldalra a fejét, kedvesen végigmérve a lányt, méghozzá olyan sármosan, ami még nem tekinthető vérlázítónak, vagy sértőnek.
Vannak azért már elképzeléseim, de tény, hogy látszik rajtam, hogy az utóbbi másfél napban nagyon sok kávét ittam és nagyon keveset aludtam. Komolyan még a legutóbbi záróvizsgáimra való készülésnél sem volt ez ennyire drasztikus, pedig akkor is mások szerint kissé túlzásba vittem. Ez viszont most nagyon fontos. Elég nagy dolog lenne, ha sikerülne összehozni, arról nem is beszélve, hogy választásom se nagyon van, mert kétlem, hogy egyszerűen csak azt mondják majd semmi gond, ha még se lesz tökéletes. A mappát persze ezúttal nem hoztam el, csak néhány látványtervet, amit én skicceltem papírra és próbáltam kb. összehozni bele azokat a dolgokat, vagy egy részüket, amiket Bridget javasolt. Azóta már sikerült fogjuk rá a pár napja látott tűzoltót is kiverni a fejemből. Azért ez a munka annyiban is hasznos, hogy elvonja a figyelmemet mindenről és lássuk be egy mugli tűzoltó, aki jó eséllyel mindenkinek fogdossa a kezét és igen nagyon közvetlen... hát sok értelme nem lenne rajta kattogni, ha egyszer van épp elég dolgom e nélkül is nem igaz? A bejárathoz érve természetesen kis hezitálás után a sor elejére megyek, hogy bemondjam a nevemet. Nem, ezt még mindig nem szoktam meg, hogy bámulnak és hogy egy ilyen helyen csak úgy beengednek, pedig látványosan puccos az egész és állati drága is lehet. - Cecila Maddox. - rebegem el a nevemet gyorsan és már emelik is a szalagot, sőt a magas fickó még azt is elmutogatja, hogy merre kell mennem, bár belépve ugyan nagy a hangzavar, de nem nehéz kiszúrni a kisebb csapatot, mert nem kis hangerővel vannak megáldva. Valamiféle lánybúcsú lehet vajon?
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Chocolate’s Nest bár 2019-08-03, 14:52
Chocolate’s Nest
London közismerten leginkább vámpírok által lakott negyedében található ez a bár, ami ezek után érthető módon leginkább vámpírok által látogatott szórakozóhely. Akad itt lehetőség iszogatni, beszélgetni, táncolni is, de van külön terem is azok számára, akik különleges eseményeket szeretnének szervezni, kisebb összejöveteleket. Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy itt aztán folyik a vér, hiszen azt a Minisztérium nem igen engedélyezné, de nyílt titok, hogy ha valaki kifejezetten arra vágyik, hogy valaki megszabadítsa egy kis vértől, akkor a legjobb, ha ide jön, mert bántódása nem igen eshet, azért ahhoz kellően felügyelik a helyet.
|| 