2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] Lehet nem kéne egyből felhoznom Kath-et, de kíváncsi vagyok. Ez az egyetlen olyan rossz szokásom, amit azért szeretnék levetkőzni vagy kinőni, ha lehet. Nem hiába mondják, hogy a kíváncsiság megölte a hipogriffet… - Tényleg? Csak mert annál egy picit többnek tűnt azon az ottalvós bulin. – Jegyzem meg sokat sejtetően, de azért rájövök, hogy ennek nem itt és nem most van itt az ideje, ha egyáltalán valaha megbeszéljük. – De ez nem az én dolgom. – Egy vállrántással a sarokba söpröm a témát. Ha akar majd beszél róla, én nem erőltetem, egyszerűen mostanság érdekelni kezdett mindenkinek a szerelmi élete. Talán mert nekem nincs és ha így haladok nem is lesz? - Én pedig örülök, hogy eljöttél. – Mosolyodok le, mert így van. Jó volt együtt tölteni egy kis időt. Meg nagy szükségem lesz majd barátokra, ha otthonülő kellék feleség leszek, hogy ne öljem meg magamat és esetleg a majdani férjemet. – Jómagamat se mondanám nagy szervezőnek, de azért néha megerőltetem magam. – Nevetek fel, nem mintha ez az esemény akkora szervezést igényelt volna a részemről. - Nos, én még nem is voltam nálatok, de majd nyáron. – Utalok vissza megint a bulin történtekre. – Lehet azért nem szoktak mások szervezni, mert nem tudjuk, hogy ki kivel, hogy áll. Sokan vagyunk, nehéz annyi ember egyszerre egyhelyre összehozni. A klikkesedésről nem is beszélve. Öt ember fölött pedig az a jelenség már fix. – Négy ember a limit; ennyire tud valaki teljes odaadással figyelni. Élvezem a savanyú cukorka és az édes vajsör érdekes keverékét, bár az biztos, hogy nem tudnék annyi savajújt enni, mint Ben, mert már így is kikészült a szám. Most kicsit fordult a kocka, én vagyok a lelkes rajongó, aki megállás nélkül magyaráz és fiú hallgat pont annyira lelkesen. Jó érzés megosztani valakivel a dolgaimat, még akkor is, ha lehet egy szót sem jegyez meg belőle. - Nem neked, hanem mindenkinek. Azok a pillanatok, amikor nincs zene az életben csupán átvezető részek két igazán ütős koncert között. – Mondom nevetve és nem csodálnám, ha belezavarodna a magyarázatomba, hiszen annak idején én sem érettem a bácsikámat, mikor eldarálta ezt nekem. Ez egy életérzés, nem értheted, míg át nem éled. Az este folyamán jókat táncolunk, vajsörözünk, ezúttal nem kerül semmi keményebb elő és szabadok vagyunk pár órára. Az este végével pedig kénytelenek vagyunk, valamikor hajnal 1 táján, Roxmortsba hoppanálni, ahonnan egy titkos járaton jutunk be a klubhelyiségbe minden feltünés nélkül. Bár az egyik folyosón majdnem belebotlunk Corvusba, de sikeresen kikerüljük az összeakadást. Nevetve dőlök csukom be magam mögött a bejáratot. - Köszi, Ben! Nagyon örülök, hogy eljöttél velem és remélem ezekután nevezhetlek a barátomnak. – Semmilyen választ nem várva rámosolygok és már fordulok is a lányok részlege felé. – Oh és kérlek, ne nagyon híreszteld másoknak, hogy ma csakúgy kilógtam. Fenn kell tartanom a szabálytisztelő Prefektus látszatot!
- Az úgy más. - És nem akarok én gyanakodni, de amióta anya esetében is kiderült, hogy már nem ő az, hanem valami alakváltó, enyhén szólva is üldözési mániám van. Ellenben jól elnevetem magamat, ahogyan leesik, hogy mire célzott Adora. Látszik a pirulásomból, hogy bennem fel sem merült, hogy Kathie-t valaha is letapizzam, úgyhogy jókedvűen megrázom a fejemet. [/i][/color]– könyveket és kártyákat szoktam kisajátítani, embereket nem tapizok. -Miért pont Kath? Barátok vagyunk. – Jó, talán több is picivel, de egy-egy puszin kívül, meg hogy olykor megfogjuk egymás kezét, nem gondoltam bele többe. Neki nem Corvus tetszik, vagy ilyesmi? Azt hiszem néha találkoznak, de őszintén szólva még nem beszélgettünk ilyesmiről. Ez amolyan legjobb barátság, vagy mi. Én eddig elvoltam a kártyáimmal, és való igaz, Kathrine és én más, mint annak idején Winnie-vel, akivel csak elvoltunk egymás mellett. – Helyes! – Azért nem értem, hogy miért nem kérünk páros menüt, na nem mintha járnánk, de olcsóbban jönnénk ki így. Bár ha belegondolok, Adora tele lehet pénzzel, olyan lazán vette meg nekem azt a kettő gyűjtői kiadású lapot, amire nagy szemeket meresztettem. Na igen, én első sorban még mindig kártyamester vagyok, nem a lányokat hajkurásozm. Nem mondom, valóban jól érzem magam Kathrine-nel, de hogy Adora így rámutatott, lehet, hogy átgondolandó. – Örülök, hogy elhívtál. Tudod a legtöbbször a Roxfortban ücsörgök, olvasok, kártyákat rendezek, de a többiek nem túl nagy szervezők. Ha én nem hívom magamhoz őket, akkor mindenkinek jó, ha csak összefutunk. – Lelkesen hallgatom Adora magyarázatait, mellette iszogatva az italomat, s közben a savajúj cukor már chilierősen marja szét a nyelvemet. Nem csoda, hogy kezd lezsibbadni tőle az álkapcsom is. – Ezt úgy mondod, mintha nekem minden uncsi lenne, ami körbevesz. – Leteszem az egyik asztalra a poharamat, s hagyom, hogy maga után húzzon. Mozdulatait utánozva igyekszem belejönni az ütembe, s bár a szöveget nem ismerem, a refrének elég fülbemászóak, hogy könnyű legyen megtanulni.
[You must be registered and logged in to see this image.] Csak szemet forgatok a monológra. Mi a pénz egyáltalán? Régebben a varázslók is cserélgettek dolgokat, meg is lep, hogy az aranyvérűek belementek a muglimódi pénzes tranzakciókba…Tuti nem egy estét döntés volt. Szóval nem igazán érdekel az ilyesmi, az üzlet jól megy, a szüleim sem szűkölködnek. Ő meg boldog, ami minden pénzt megér, nem? Mármint…olyan kevés barátom van, legbelül még fel sem fogtam, hogy ténylegesen vannak emberek, akik nem azért lógnak velem, hogy bevágódjanak McGalagony profnál. No, nem mintha neki számítana ki a barátom és ki nem, ha velem se kivételez, akkor mással sem fog és ez így van rendjén. Szóval nem is foglalkozom vele, csak legyintek a hálálkodásra, mert tényleg semmiség. Ellenben elmosolyod a mondandójára. Mr. Holden, mint gyermek megrontó. Ennél képtelenebb képet még sosem festett senki. - Apukámmal voltam, nem egyedül. És te is láttad, milyen egy kis cukorfalat! A légynek se ártana. – Kelek kedvenc öregemberem védelmére. Mindig azt mondja, hogy öreg ember, nem vén ember. Állítólag egy mugli barátjától hallotta ezt a mondást, de már nem is emlékszik, hogy mit jelent…Belehalnék, ha legbiztosabb fegyveremben, az agyamban, nem bízhatnék meg egyszer. Nem szoktam a halálra gondolni, legalábbis nem gyakran, de ha elhagy az eszem, akkor inkább megölöm magam. Ben végszavára kitör belőlem a kacagás. - Ez nem hangzott túl úriemberesen. – Szegény biztosan észre sem vette mennyire kétértelmű, amit mondd. – Kattal is így bánsz? – Nem szép dolog másik magán életében vájkálni, de biztosan nem jut elég levegő az agyamba a nevetéstől és ezért nem gondolkozom tisztán. Vagy csak érdekel, hogy mások miként élnek meg egy kapcsolatot. Lehet nem mindenki zárja „kinyírlak, te troll” felkiáltással a veszekedéseket? Jó, mentségemre szóljon, hogy Hercule mindig előhozta belőlem a vehemensebb énemet. - Még sosem próbáltam. – Nézek rá elismerően. Kedvelem, ha valaki tud újat mutatni. – Kipróbálom persze. – Bólintok rá és most már nagyon bizsergeti fantáziámat ez a párosítás. Az édes vajsör és a savajúj cuki. Természetesen nem kérünk páros menüt, nekem még csak eszembe se jutott és amikor az eladó kérdezi, egyből elhessegettem a dolgot. Ezért nem szabad fiúkkal barátkozni, mindig mindenki azt hiszi, hogy jártok. - A nagybátyám hozott el egyszer magával. Tetszett, hogy szabadnak érzem magam, ha a zenéjükre táncolok, szóval csak ajánlani tudom, hogy üld végig az egészet. – Magyarázok lelkesen egyik kezemben a sörrel, másikban a cukor adagommal. Találok egy közepesen jó helyet, de mivel nem érkeztünk elég hamar, így ennek is nagyon örülök. - Nemsokára kezdődik…- Jegyzem meg és ekkor látom, hogy már folyik a beállás. Amíg iszogatunk és eszegetünk lelkesen magyarázom, hogy ki kicsoda a színpadon és melyik számot miért szeretem. Az első pár számuk még nyugis, nem kimondottan romantikus, de nem is az a nagyon pörgős. Ilyen szép az élet típusú dalok. Mire eljutunk a ’mindenki menjen a francba’ kategóriához már páran táncolnak. - Na gyere, megmutatom neked mi az igazi élet. – Magam után húzom és remélhetőleg feloldódott már annyira, hogy tudjunk ropni. Szigorúan egymás mellett és nem egymással. Erre a zenére nem is lehet a másikba karolva táncolni, itt ugrálni, kart dobálni és fejet hátra vetve énekelni kell.
Nagy szemeker meresztek a kártyatartóra, s a belüle kihúzott első kiadású sárga lapokra. És hogy Adora ilyen könnyen veszi, hogy nekem ez mennyire fontos. Nehezen jutok szóhoz, hiszen én meg évekig vadásztam s sajátjaimra, most pedig mindegyikből lesz még cserealapom is, ezért több komoly ritkaságú lapot is adnak. Azta a mindenit! – Ezt nem kellett volna Adora! Nagyon kedves vagy, de ezek jó drágák, most hülyén érzem magam. Barátok vagyunk, de nem rég óta, erre nem szolgáltam rá. Köszönöm. – Sütöm le a szememet, puszit mégse adok, az azért sok, és indokolatlan lenne, különben is, fordított esetben én sem örülnék, ha Kathie pusziszkodna valami fiúval. Végül elindulunk kifelé, félmosollyal integetek még az öregúrral, aztán a lányhoz fordulok. – Cukorkát? Ha a szüleim megtudták volna, hogy valami boltos édességgel kedveskedik, minimum lecsukatják, hogy meg akar rontani. De önzetlen bácsinak tűnik, örülök, hogy nem tévedtél. – Azért Adora szép lány, kicsiként biztosan ennivaló volt, ám a mai világban érdemes odafigyelni, hogy milyen viszonyt ápolunk a felnőttekkel. – Oh, dehogy tudom, pedig érdekelnek a szép dolgok. Az egyik könyvben olvastam is egy szót, a szecessziót, de nem volt érkezésem utánanézni. Meg én amolyan mindent a kéznek típus vagyok, nem akarom megmagyarázni a miérteket, csak letapizom, ami tetszik, és kész. – Talán innen is van a birtoklási vágyam, a kártyák iránti szenvedélyem, hogy ha nem is játszom valami lappal, de ha drága, és szép az illusztráció, akkor a gyűjteményemben a helye. Az armageddonnal persze rosszul jártam, egy adag töklé mellé tettem le, papírpohár volt, és reggelre leázott, ronggyá áztatva a csakis versenyeken nyerhető lapot, s az már mágiával sem volt helyrehozható. – Akkor erre a vendégem vagy. Kérsz hozzá savajúj cukrot? Imádom, ha szétég a nyelvem. – Még az asztalfoglaló előtt beállok a büfébe, ahol látom, hogy van olyan, hogy páros menü. Na de mi nem vagyunk egy pár, úgyhogy hagyom, hogy Adora döntsön ebben. - Hogy ismerted meg ezt az együttest? Hogy tetszettek meg?
[You must be registered and logged in to see this image.] Nos, ez egy egészen érdekes fordulat. Eddig nem nagyon gondoltam volna, hogy érdekes lehet ez a kártya verseny, de így…Jó, lehet csak akkor igazán izgi, ha valaki részt is vesz a versenyen, mert nézni, még így sem tűnik túl mozgalmasnak. - Hogy a manóba ne lenne! – S már is rohan a tömzsi lábain egyenesen a pultba, ahonnan egy gyönyörű bőr mappár húz elő. Olyasmit, mint egy album, de itt több „képnek” van hely egy oldalon. A borító tele van arany mintákkal, amiket előnyösen kiemel a fekete alapszín. Kiteríti az előttem lévő kiasztalon és oly finoman lapoz bele, mintha a levegő tönkre tehetné őket. Még sosem láttam ennyi békakártyát egy helyen. - Nem erre jövünk, de Mr. Holden el tudná nekünk postázni az iskolába? – Fordulok már álltban az úr felé, aki lelkesen bólogatva kesztyűt varázsol a kezére és elkezdi keresni a kért lapokat. – Írja a töklevemhez kérem! - Hát persze, drágám! Érezzétek jól magatokat! – Egyik kezében a kiválasztott kártyákat dédelgetve integet utánunk. - Ennek örülök, kár lett volna, ha meghalsz. – Nevetek fel önfeledten, de azért komolyan gondolom. Senkinek sem kívánom a halálát. Pár lépést megyünk a kiürült utcán mielőtt válaszolnék. - Nem túl érdekes story, még apával jártam itt először, voltam vagy 4 éves. Adott nekem valami cukorkát és ő lett a kedvenc boltosom. – Mosolygok nosztalgikusan. Régebben egyszerűbb lélek voltam, aki enni adott azt szerettem. Egyből, semmi előítélet vagy óvatosság. Ah, egyszerűbb élet volt az. – Utána mindig el akaratam jönni apuval a régiségkereskedésbe, de nem gyakran jött, szóval elkezdtem egyedül járni hozzá és szép lassan elvarázsoltak a régiségek. Ma már gyűjtőnek számítok. Tudtad, hogy a muglik vintage-nek hívják a régi dolgokat? Fura szó. Mármint azt értem, hogy age, de a vint vajon mire utalhat? – Elgondolkodva meredek előre, de igazából nem várok válaszra. Pár perc séta után hallani a zenekar koncert előtti igazítgatásainak a hangját. Remélem Ben szereti a rock-os, hippi zenét. Sokan még varázsgombát is fogyasztanak ezeken az eseményeken, de én szigorúan elzárkózom az ilyen szerektől. Majd egyszer, talán kipróbálom őket, de jelenleg túl ijesztő az önkontroll elvesztésének a lehetősége. - Vegyünk egy vajsört, aztán keressünk egy jó helyet! – Javaslom, s szemeimmel máris egy a színpadhoz közeli ülőhelyet keresek. Az egész olyan, mint egy süllyesztett kvidiccs aréna; a karikák helyén, a földön van a színpad, mellette mind két oldalt ülőhelyek, előtt egy kisebb részen tánctér, utána az ülőhelyek és az italos, ételes bodegák. Nagyon fesztivál hangulata van, legalábbis eddigi tapasztalatim alapján.
- Köszi. Sajnos a szerencse, és a lapjárás a legnehezebb ebben. A döntő napján nem lehet paklikat összeállítani, hanem afféle booster draft formátum van. Mindenki kap egy pakli bontatlan csokibéka kártyát. Kivesz belőle egyet, és kap a szomszédjától egy paklit, abból is kivesz egyet, egészen addig amíg a nyolc fős asztal minden paklija el nem fogy, ebből kell egy értelmes, és működő paklit kiagyalni. Hiába tudod, hogy több lap is tetszene, csak egyet választhatsz, és nem tudhatod előre, hogy mik jönnek még.. – Foglalom össze a döntő napját, mert bár Adora nincsen benne a varázsvilág ezen sportjában, de olyan kedvesen érdeklődött, hogy még a pizsamapartys babydoll fiaskót is képes vagyok lenyelni. Nevetgél, hogy szétbizonytlalankodom magamat a szekrényes utazás végén, egészen jó fej lány tud lenni, csak sokáig azt hittem, hogy ugyanolyan komoly, mint Gina. Ha két ember sokat van együtt, ugyanolyan jellemmel ruházzuk fel őket. – Régiségek? Hm.. ezt azt jelenti, hogy lehet itt kapni első kiadású csokibéka kártyát is? Komoly gyűjtő vagyok, és bár szinte minden lapom megvan, de sosem árt, ha van cserealapunk. A szürkeállomány aktivizálása és a transzformáció nevű lapok érdekelnek. – Dobom be az ötletet, hátha az öregúr egyik rejtett fiókjában vannak ilyen kártyák is. Végülis a régiség nem csak egy ón üst lehet. – Gondolom visszafelé is erre jövünk Mr. Holden, nézzen utána, hátha. – Állok fel én is Adora kíséretében, s várom, hogy a karját nyújtsa, mert én aztán végképp nem tudom, hogy merre megyünk. Belé karolok, és felveszem a léptei ritmusát. – Kicsit gyomorforgató, nem szoktam az ilyesmihez, de túlélhető. Honnan ismered az öreget? Egészen szimpatikus volt. – Azon tűnődöm, hogy milyen lesz a koncert, mert csak hallomásból ismerem az együttest. Még mindig nem derült ki, hogy milyen minőségben lettem idehívva, mert ha ez valami romantikus zenei est, a végén még Adora valami pasijelöltben gondolkozik bennem. Ám nyuszi vagyok az ilyesmit megkérdezni, majd csak kialakul.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Biztos vagyok benne, hogy a legjobb formádat fogod hozni, s ez már önmagában győzelem. – Még vállon veregetem, mert ebben hiszek. Az életben nem az számít, hogy másokhoz képest hogyan teljesítesz, hanem hogy mindent bele adj, s a lehető legjobb verziód legyél. Nevetve konstatálom, hogy megijed a hangomtól. Lelkesen iszom a töklevet, nagyon finom. Kellően édes, de nem túl cukros. A nyári szünetben szerzek pár palackkal, remélem nem adja el mindent addigra. Sajnos nem erre jövünk vissza, mert addigra bezár a bazár…De talán amúgy sem kéne üvegeket rejtegetnem az ágyam alatt, mert a végén még alkesznek hinnének a hálótársaim és beárulnának a néninek. - Én örvednek a vendégeknek! Nos, ifjú barátom jól látod; ezt a régiség boltot vezetem, ahogy előttem az apám tette, előtte pedig az ő apja és így tovább az idők kezdetéig! – Mesél lelkesen az idős úr, kinek folytonos mosolyától szinte nem is lehet látni a szemeit. Imádom, annyira lelked és kedves. Azzal foglalkozik, amivel szeret, s ezért nagyon irigylem. Egy másik világban, talán nekem is régiség boltom lenne és örömet lelnék már abban is, ha két tinédzser ellátogat hozzám. Mennyivel egyszerűbb életnek tűnik. - De sajnos nem megy olyan jól a bolt, mint régen. – Rázz meg fejét kissé elkomorulva, de csak egy pillanat az egész, s máris újra mosolyog. – Pláne amikor ez a kis rosszcsont az iskolában van! Nyáron legalább tudom, hogy egy biztos vendégem minden nap lesz. – Kedvesen megpaskolja jobb vállamat és egy pálca intéssel elküldi az üres poharakat a konyhába. - Már nagyon várom, hogy mindennap éveket vehessek el az életedből. – Nevetek a vén rókára, aki csak kuncogva legyint egyet. – Most viszont mennünk kell. – Kelek fel az antik, oroszlánlábas székből. Kényelmes darab, lehet be kéne ruháznom egy párra, amit anyuéknak adnék karácsonyra. – Mr. Holden! Tegye meg, hogy eltesz nekem egy üveget a házi töklevéből. - Jó van drágám, jól van. – Bólogat. – Menjetek csak, nehogy elkéssetek! – Hesseget minket kifelé. - Vigyázzon magára. Szép estét! – Köszönök, majd karon ragadom Ben-t és már kint is vagyunk. Elengedem a fiút és mélyen beszívom az otthoni levegőt. Ugyan szeretem az iskolát, de itt nőttem fel, ezeken az utcákon rohangáltam kigyerekként és minden szembe jövő ismerős ismeretlen volt. Legtöbbször látom, hogy remek életem van, de néha beárnyékolja a sötét jövő. - Erre kell mennünk. – Biccentek, pár másodperc múlva és meg is indulok, mielőtt túlságosan elmélyedek a gondolataimban. – Na milyen volt a szekrényes utazás?
- Akkor nem fontos. Az újságok sok butaságot írnak. – Próbálom menteni a menthetőt, hiszen ha Lizzy nem mondta el másoknak, arra biztosan megvolt az oka. Ha lehozta egy nemzetközi újság, az valóban lehet pletyka is, bulvár hír, hiszen ha nincs tartalom, akkor gyártani kell az eladások miatt. – Hát ha belegondolok, hogy kábé csak tíz éve van ilyen bajnokság, elég nagy szó megnyerni ezt a nemzetit. Vagyunk több ezren, mindenki úgysem nyerheti meg, még akkor sem, ha harminc évig játszik akkor sem. De kedves tőled. Majd elmesélem, hogy mi volt. – Bólgatok a kviddicses múltja kapcsán, én sportok tekintetében nagyon béna vagyok, viszont a szekrény érdekel. Miután a lány eltűnt, én is követem, remélve, hogy nem darabokban érkezek, még éppen hallom a MgGalagony nevet. Összerezzenek, mert nem Adora, hanem a griffendéles házvezető jut eszembe, aztán rájövök, hogy a hollóhátas társnémet fogadta éppen valami. Huh, mázli, már azt hittem az öreg prof valahogy képbe került. Kilépek a szekrényből, megtapogatom azért magamat, látszólag minden megvan, de ráharapok a nyelvemre, ahogyan még rám is kiáltanak, jól betojok az ijedtségtől. – Hú, ez hangos volt. – Én még nem kapok töklevet, csak egy pillanattal később, azt ízlelgetve gondolkozom el, hogy az illető honnan ismerheti Adorát. Valami családi barát lehet? – Köszönöm. Ben. Benjamin Morgan. Adora iskolatársa vagyunk. Örülünk a fogadtatásnak. Ez az Ön boltja, ugye? Mi jóval foglalkozik? – Kérdezem udvariasan, hogy megtiszteljem ennyivel, ha már a segítségünkre van, ráadásul ugyanez várható majd visszafelé is. Lehet, hogy a nagy izgalomra el kéne mennem a mosdóba, de most még tartogatom, hátha úgy teleiszom magam a töklével, hogy majd inkább egyben. Körülnézek, beiszom a hely milliőjét, jó dolog, ha az embernek vannak kapcsolatai.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Nem szoktam újságot olvasni. – Vonok vállat. Túl sok szenny szokott benne lenni, nekem pedig nincsen annyi időm, hogy válogassak a hírek között. Inkább anyám vagy ritkábban apám leveleiből tájékozódom az aktuális, fontosabb eseményekről. - Már hat éve? – Lepődök meg. – Akkor tényleg ideje lenne. Gondolok majd rád. – Biccentek bíztatóan. Nem teszek megjegyzést arra, hogy tényleg nem hasonlítanak külsőre. Nem tudom, hogy rossz néven venné-e vagy éppen ellenkezőleg. - Hát igen. Mondjuk mindig is szerettem volna kvidiccsezni, tudod a nénikém is tagja volt a csapatnak régen, de semmi tehetségem nincs hozzá. – Ez egy baromi nagy csalódás számomra, de már megtanultam együtt élni vele…úgy ahogy. - Okés. Miután eltűnők, várj egy percet, különben nem fog működni és elveszel az éterben. – jegyzem meg, mintha ez egy amolyan semmiség lenne. – Eddig még csak néhány emberrel fordult elő, de van rá esély. – Bíztatóan rámosolygok és belépés után magamra zárom az ajtót. Még sosem csináltam ilyet, szóval nem tudom, hogy milyen változásra kéne várnom. Elszámolok magamban 10ig, majd kinyitom az ajtót és annyi biztos, hogy Ben nincs itt. - Szép napot, Ms. McGalagony. – Mr. Holden kisegít a szekrényből, mintha eddig itt állt és várt volna. - Magának is jó napot! Honnan tudta, hogy most jövök? – Meglepődve kérdezem, miközben a kedves öreg úr egy pohár töklevet nyújt nekem. - Oh kedvesem, látszik, hogy még sosem használt ilyen szekrényt. – Mosolyog kissé szomorúan. – Ezek a szerkezetek jeleznek, amikor érkezik valaki. Sőt, annyira okosak, hogy amíg használatban vannak, ki sem lehet nyitni egyik oldalt sem őket! – Mielőtt elámulhatnék egy fura, halk csengő szerű hangot hallok, mintha…mintha a fülem csengene. - Újabb érkező! – Rikkant fel az idős ember lelkesen. – Megyek, hozok még egy kis töklevet. – El is siet, így én fogadom az érkező Bent. - Jó napot Mr. Morgan. – Emelem felé a poharamat és ezúttal kortyolok is az italba. - Már itt is vagyok! Parancsoljon fiatal ember. – Ben is kap egy pohárral. – Én Mr. Holden vagyok, magában kit tisztelhetek?
- Te nem olvastad? – Kérdezek vissza megilletődötten vakargatva a tarkóm. Még véletlenül sem akarok Elizabeth-nek valami olyan pletykát a nyakába varrni, ami nem is igaz. Ha meg igaz, lehet, hogy inkább titkolná. Az újságok sok butaságot is írnak. – Biztosan félreértettem, vagy valami bulvárcikk fújt fel valami ál-szenzációt. – Adom meg a kitérő választ, ezzel nem hazudok, inkább általánosan terelem az illúzió medrébe a mondandómat. Túl gyorsan vágtam rá a kérdést, most pedig mosakodhatok, hogy mentsem Lizzy esetleges jó hírét, mert ha Adora fejébe szöget üt, amit mondtam, akkor holnap már az egész iskola tudni fogja. – Köszi. Rajta voltam a fényképen is, mert a legjobb nyolcról már kép is kerül az újságba, de azért jó lett volna, ha mondjuk még legalább a négybe bejutok. Idén akár meg is nyerhetném. Már hat éve játszom, ideje lenne. – Nem akarok egoistának tűnni, ám annyi játék van már mögöttem, kombinatív paklialkotások, hogy már igazán megérdemelném. Ám vannak ifjú titánok is, akik alig tizenhárom évesek, és simán lemosnak mindenkit a pályáról. Meg hát akik nem a fővárosban játszanak, vidékiek, azok is meg tudnak lepni, hiszen ők nincsenek szem előtt, láthatatlan a taktikájuk, és csak az éves összecsapáson vágjánk a pofánkba, amit egész végig teszteltek egymás között. – Sose vallaná be, de azt hiszem hasonlítunk egymásra. Mármint nem külsőleg. – Én is figyelem Adora alakját a tükörben, szép lány, de valahogy olyan álmodozó is egyben, sokszor úgy érzem, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, pedig kedves, hiszen most is elhívott a koncertre. Most talán megismerjük egymást annyira, hogy oldódjon ez a különbség. – Ez jól hangzik. A régiségkereskedésekben sok olyan kütyüt, titkot fedezhet fel az ember, ami egyébként sokkal izgibb, mint egy kviddicspályán izzadni. – Értek egyet egészen széles mosollyal széttárva a kezemet. Ugyan magasabb, és nyúlánkabb alkat vagyok, mint két éve, no meg apáék egykori bírtokán is bőszen kaszálom a füvet, de ettől még nem lettem sportember. – Hölgyek előre. Már tűkök ülök, nagyon kiváncsi leszek, mi lesz ebből. – Bólogatok a szekrény belsejét vizsgálgatva. Valójában a koncertre gondolok, de az egész esténk olyan izgalmasan alakul. És remélem Adorát se vonják ezért felelősségre.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Kedves, nem azt mondom, hogy nem. De más véleményen vagyunk egy s másról. – Zárom le a témát, kissé semmit mondóan. Nem igazán szeretnék senkit sem beavatni a családi dolgaimba, vagy abba, hogy mennyire kettős érzelmeket táplálok minden egyes felmenőm iránt. - Hogy sebezhetetlen? – Kapom fel a fejemet összehúzott szemöldökkel. Mert az okés, hogy szerintem is gyorsan meggyógyult, de ezt inkább Ms Pomferry ügyességének tudtam be, s nem valami fura mágikus képességnek. Mondjuk, mostanság egyre többen mutatnak szokatlan erőket, amik eléggé irigylésre méltók, ha engem kérdeztek. Alig várom, hogy nekem is legyen valami csudi képességem, amivel végre kitűnhetek a tömegből. Utálok egy lenni a százból. - Nem tudom… - Vonok vállat. – Azért nagy szó, hogy azoktól kaptál ki, akik bajnokok lettek. Meg biztos nem volt kár értük, tanultál belőlük. – Osztom meg vele a véleményem, mert tényleg így gondolom. Mennyire király, simán lehet, hogyha jobban osztják le a lapokat akkor ő lett volna a világon a második legjobb! Ami nem kis szó. Persze, akiben igazán forrong a versenyszellem, annak a második hely egy halálos ítélettel egyezik meg. - Érdekes, Corvus is azt mondta, hogy tiszta mardekáros vagyok. – Elgondolkodva nézek a szekrény belsejébe épített tükörbe és megvizsgálom magamat. Az arcomat, a szemeimet, az orrom és a szeplőket. Talán, tényleg van abban valami, amit mondanak? Nem vagyok ízig-vérig Hollóhátas? Apró fejrázással űzöm el a gondolatot. Egyszerűen ezért rajongok; a lázadás nekem olyan, mint azok a kártyák neki. Ezért rajongok, ez éltet, ez pumpálja a levegőt az ereimben. - Van egy házunk Gordick’s Hollowban és amikor sokat esik szeretek régiségkereskedésekben barangolni, ki tudja mit talál ott az ember. – Mosolygok kissé talán mentegetőzve. Szeretem az eső és a por keveredő illatát, ahogy kilépek egy üzletből hónom alatt valami olyannal, amit legalább egy évszázada gyártottak. Az egyik legnagyobb értékem az átalakított, első szeriás Harley Davidson motor, amit éppen a házunk melletti elhagyatott telek sufnijában javítgatok, hogy használható legyen. Aztán meg használni kell megtanulnom. - Nos, nincs más hátra, mint előre. Mész elsőnek vagy menjek én? – Mivel eléggé kicsi a hely, így meglátásom szerint, nem férünk be egyszerre. Nekem mindegy mit választ elsőnek is boldogan megyek, de akár követhetem is. Nincsenek preferenciáim ilyen téren.
- Nekem nincsen vele bajom, mivel jók a jegyeim, velem elég elnéző, pedig már egyszer vagy tucatnyi csokibékát borítottam az ölébe. – Felelem nosztalogikus mosollyal, miközben elindulunk a koncert helyszínére. Remélem nem csapják ki mint prefektust, hogy ha kiderül, hogy ilyenbe rángatott, meg hát majd Kath felé is érdemes lesz lekommunikálnom, hogy Adorával mint barátok mentünk szórakozni, mint ahogyan ő is Corvustól tanulta meg a familiáris idézését. Mert nagyon úgy tűnik, hogy Adora nem valami randira hívott, inkább a társaság kedvéért. – Megsérült? Az újságokban még azt írták róla tavaly nyáron, hogy sebezhetetlen.. – A VMS-re gondolok, amiről hónapokon keresztül cikkeztek, ráadásul Lizzyék a döntőig el tudtak menetelni. Én nem vagyok nagy sportrajongó, hogy nézzek ilyesmit, de pár meccsbe belepillantottam, mert nagyon ügyesek voltak. – Köszi, az még nem olyan nagy kaland, nagyjából ezren vagyunk országosan, a nemzetire bejutáshoz elég némi alap aktívság, taktika. Ott viszont a harmadik napra bekerülni már igazi erőt próbáló feladat. Az első két nap eredményei alapján a legjobb tizenhat kerül csak be. Tavaly és tavalyelőtt sikerült, még a legjobb nyolcba is bekerültem, de ott már egyenes kiesés volt, és mindkét esetben a későbbi bajnoktól kaptam ki. Kár ezekért a meccsekért. – Vonom meg a vállamat kissé elkedvetlenedve, valahogy soha nincsen szerencsém, vagy addigra elfáradok. De most úgy érzem, ez az én évem lesz, régóta gyakorlok már optimalizálgatom a békás lapok összetételét, hogy jó legyen a paklim. – Nahát.. nagyon ötletes. Ha nem ismernélek egy ideje, azt hinném, hogy mardekáros vagy. Honnan ismered ezt az utat? – A boltban már benn vagyok, csak még a szekrényben nem, gondolom oda majd kézenfogva együtt megyünk, vagy ilyesmi. Adora most jó nagy meglepetést okozott nekem.
[You must be registered and logged in to see this image.] Jó, abban végül is igaza van, hogy az emberek nem szoktak csak úgy névtelen levelekre reagálni. Ki kell találnom valami más módszert…Talán néma rivallót vagy öngyulladó levélpapírt kéne használnom? - Kedves tőled, köszi. – Biccentek egy mosollyal. Tényleg örülök, hogy szívesen jön velem. Nem vagyok egy közkedvelt valaki, se a nevem, se a pozícióm miatt. Mintha nagy, színes betűkkel a homlokomra tetováltam volna, hogy ’SPICLI’. Vagy valami hasonló. Pedig, ha ismernének… - Mint nagynéni nem, de mint tanár…Hát, igen. Szereti a szabályokat. – Vállat vonok. McGalagony profról nem kell sokat mesélnem senkinek. Mint nagynéni nagyon kedves és előzékeny, de akkor sem kultiválná, hogy koncertre lógok ki a suliból. - Lelógtam Roxfortba és visszafele összefutottam Lizzy-vel a járatban, ami ránk omlott…- Még mindig a szemem előtt van az a kicsit sem megnyugtató látvány, ahogy a lány tehetetlenül fekszik a tartógerenda alatt. Még jó, hogy láttam azóta, így gyorsan el is hessegetem a képet. – Lizzy ugye megsérült, így nem tudtunk észrevétlenül visszasurranni, s pont Minnie nénibe botlottunk. – Mesélem, néhány részletet elhallgatva. Nem kell tudnia, hogy volt velünk még valaki vagy, hogy miért voltam lent a városban. - Meglepi! – Egy széles mosollyal felhúzom a vállaimat, mintha nem mondhatnám el. Csendben hallgatom és igyekszem oda figyelni a mondandójára, de akaratlanul is elönt az izgalom, ahogy közeledünk a járat végéhez. - Akkor nagyon jó vagy, ha benne vagy a legjobb ötvenben! – Biccentek elismerően. A varázslótársadalom közel sem akkora, mint a mugli populáció, de ez akkor is nagyon nagy szó! – Abban igazad van, hogy fontos a gyakorlás, de sokszor a meglepetés ereje dönti a győztesek irányába a mércét. – Szeretem a stratégiai játékokat és a párbajokat is, így jól taktikázom, de fejben sokkal jobban élvezem a harcot, mint élesben. Pálcámmal ritmusra megkocogtatom az előttünk tornyosuló látszólag tömör falat, ami olybá tűnik, mintha beomlana és a törmelékek mögül egy nagy vasajtó emelkedik ki. Poénos álca, először úgy ugrottam hátra, mintha összenyomhatnának a leeső darabok, de azok még a levegőben semmivé válnak. - Por favor. – Nyitom ki az ajtót és előre engedem a másikat, ha esetleg nem dermedt kővé a meglepettségtől. Kintről az egész sikátor üresnek tűnik és ilyenkor már általában az is. - Erre megyünk. – Indulok el és összehúzom magamon a talárt. A Langdon régiségkereskedésbe egy pillanatnyi megállás nélkül megyek be, ahol csak biccentek a pult mögött állónak, hiszen korábban elintéztem a piszkos anyagiakat. Egy sötét sarokban megbúvó, letakart és hatalmas tárgy előtt állok meg. – Had, mutassam be a Volt-Nincs szekrényt. – Lehúzom a leplet a tárgyról, ami tökéletes állapotban van, így igazán impozáns darab. – Az ő párja a Godric’s Hollow-i régiségkereskedésben van.
Nem akartam én, hogy Adora megkérdőjelezze a bizalmamat, netán vissza is forduljon, de a megtorpanás olyan bájosan esetlen a részéről, én viszont szerezek mindent tisztába tenni, ezért érdeklődő mosollyal hallgatom a magyarázatát, így már bólogatok, hogy minden tiszta, s intek is, hogy akkor kapcsoljunk rá. - Így már értem. Inkább csak az lepett meg, hogy nem láttam senkit, aki aláírta volna, és nem nagyon vagyok híve a névtelen megkeréseknek. Lehet, hogy ha jobban átolvastam volna, kilogikázom, hogy te voltál, mindenesetre adtam egy esélyt, és szívesen megyek veled. –Az nem derült ki a meghívásból, sem pedig a személyes beszélgetésből, hogy ez most randi vagy sem, de nem annak kezelem, aztán lesz ami lesz. – A nagynénéd ennyire.. hogy is mondjam, vaskalapos? – Nyilván nem fogom feldobni, de ha bárki meglát minket, attól még megteheti, hogy leadja a drótot. Adora különös lány, de remélhetőleg jó értelemben. Még nem volt rá lehetőségem, hogy úgy érdemben kettesben maradjak vele, majd most erre lehetőségünk van. - Büntetőmunka? Mi történt? – Ezek szerint ha Adora attól tart, hogy meglátják iskolán kívül, és korábban is megtörtént valami, amitől büntetést kapott, akkor valóban igazi tekergő, beillik közénk, hiszen mi sem arról vagyunk híresek, hogy takarodó után ágyban lennénk. Hamiskás mosoly is jelenik meg az arcomon, egyre inkább kiváncsivá tesz, hogy miket művelhet. – És hogy fogunk utazni? – Forgatom a fejemet, thestrál, vagy zsupszkulcs? Netán mugli busz? Amikor a kártyákról kérdez, már szélesebben elmosolyodom, ez az én terepem. – Van hát, minden év augusztusában. Meghívják a világ legjobb ötven játékosát egy három napos sorozatra Bristolba. Erre tudod kvalifikálni magad különféle versenygyőzelmekkel. Magára a bajnokságra nehéz készülni, mert a legjobb játékosok már a gyakorlás során kileshetik a taktikádat, de ha meg nem gyakorolsz mások ellen, és a meglepetése építesz, akkor nagyot kockáztatsz. Én jellemzően szeretem, ha megfelelően begyakoroltam, amit csinálni akarok. Talán idén most én nyerek. Ideje lenne már.
[You must be registered and logged in to see this image.] Megmagyarázni? Megtorpanok, alább hagy a nagy indulhatnékom. Mindent leírtam a levelemben a kilétemen kívül, mivel fiatalkorúként nem nagyon léphetek le suliból…De hát ez egyértelmű…nem? Biztos, hogy háztársak vagyunk Bennel? Vagy talán nála is befolyásolta valami a beosztást, mint ahogy azt Corvus nálam feltételezte? Kissé megnyugtat, hogy nem akar visszakozni, így újra elindulva indulunk meg. - Nem volt kivel mennem a koncertre és egyedül nem akartam menni. Tudod, elég veszélyesek lehetnek az ilyen összejövetelek. S olyan kellett, aki nem fog feldobni a nagynénémnél, amiért kilógok az iskolából, éjnek évadján, s ha arról van szó esetleg vissza tud hoppanálni baj esetén. De oda nem úgy fogunk menni. – Jegyzem meg sejtelmesen, mert, bár nagyon büszke vagyok az utazás szervezői készségemre, de nem túlságosan bíztató módszerrel fogunk eljutni Godrick’s Hollow-ba. Erről ráér később értesülni. - Egészen jó. Most, hogy már nem kell büntetőmunkára járnom sokkal kevésbé érzem leterhelve magam. – Jól esik elmesélni valakinek, hogy mennyivel könnyebb az életem amióta nem vagyok minden prefektus kiscsicskása és már a nénikém sem néz rám olyan mélységes csalódással a szemében, mint pár hete. Bár azt észrevettem, hogy szert tett miattam 1-2 új ráncra a szeme alatt…- Szóval ma kivételesen nem kellett végig tanulnom az egész napot és maradt időm leveleket írni a családnak, barátoknak. – Főként külföldi barátaim vannak, akikkel annak idején anya boronált össze, mint levelező társak, hátha megtanulok pár hasznos kifejezést franciául, oroszul, görögül és egyéb más nyelveken. Szerintem felesleges megemlíteni, hogy az eleje óta angolul beszélgetek mindenkivel, de nem akarom anyámat elszomorítani, így néha belekérdezek ebbe-abba. - Van ilyen világbajnokság? Gondolom ez egy nagy és fontos esemény…Sokat készülsz rá? – Tudom, hogy Ben akár napokig képes lenne a kártyáiról mesélni és nem bánom, legalább kitölti a járat ürességét. Kiérve a járatból a sötétedő Roxmortsi utcákra fogunk érkezni. Már alig várom, hogy kipróbáljam ezt az utazási formát…
Az számomra nem kellemetlen, hogy nem ismerjük egymást nagyon, én végülis elég nyitott vagyok bárki felé, maximum azon lepődtem meg, hogy nem zavarta az a múltkori tapizás. Igaz, hogy csak véletlen volt, és azért kedves tőle, hogy nem üvöltötte le a hajamat. Az már jobban meglep, hogy nem is nagyon magyarázkodik, hiszen ellentétes neműek randi nélkül ritkán mennek el együtt szórakozni. Bár.. Kathrine és nagyon össze vagyunk nőve, de nem járunk. Ez lehet, hogy valami próbálkozás lenne Adora részéről, és nagyon izgul? Ha belegondolok, lehet, hogy ezért nem szólt rám, mert jól esett neki? Hm.. ebből még nagy zűr lehet, ezért nem ártana rendbe tenni a dolgokat. – Indulhatunk, csak éppen nem értek semmit. Nem kéne megmagyaráznod? – Nem kötekedő a kérdésem, inkább érdeklődő, és kiváncsi. Besorolok mellé, jelezve, hogy már nem fogok visszafordulni, szívesen vele tartok, de beszélgetős alkat vagyok, nem szeretnék csendben haladni mellette. – Tulajdonképpen egészen jó, kártyáztam, készülök a nemzeti bajnokságra, egy kicsit kint is voltam a tónál, mert egyre jobban igényelem a mozgást, ami fura, mert a kártyák mindig lekötnek. És neked? – Nem zavarna, hogy nehezen indul be a beszélgetés, majd én szívesen továbbgörgetem. Már kinőttem abból a korszakból, amikor Wini meg én kussban ücsörögtünk egymás mellett, ő rajzolt, én meg olvastam, néha egymásra mosolyogtunk, de amúgy semmi interakció. Azok után, amiket átéltünk a többiekkel, már egészen kommunikatív lettem, hiszen az élet rövid, és valahol ki kell élvezni, már csak ezért is érdekel, hogy milyen lesz a koncert. Meg hogy egyáltalán hogyan jutunk el odáig.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Személyesen. – Biccentek. Kissé kellemetlen a helyzet tekintve, hogy nem vagyunk annyira jóban. Kicsit csodálkozom, hogy rajta nincsen talár, de talán a meleg jobban zavarja, mint a lebukás…Vagyis helyesbítek, neki nem kell rejtőzködnie, hiszen nagykorú. Amilyen kis baba arca van, mindig kimegy a fejemből, hogy idősebb nálam. - Indulhatunk? – Reményeim szerint azonnal belemegy a dologba és már indulhatunk is le a faluba. Szinte betéve tudom az összes lemenő járatot, még ezt is annak ellenére, hogy nem a leggyakrabban használt út. Sajnos a Fúria Fűzt nem kockáztathattam meg és az ilyenkor már zárt mézes falásban sem szeretnék egyszer csak felbukkanni. Tapasztalatból tudom, hogy betörés biztos védővarázslatuk van. Nem volt egyszerű azt sem kidumálni annak idején. - És öhm…milyen napod volt? – Teszem fel kissé kínosan a kérdést. Nem nagyon tudok bájcsevegni, pedig tanultam ám bál termi etikettet és kokekktálási alapokat is, de azzal kevésre megy az ember a való életben. Eddig mindig húzta az élet a beszélgetés fonalát, nekem csak kapaszkodnom kellett bele. Corvussal hasonlóan sötétek vagyunk, így megértjük egymást. Gina pont annyira céltudatos, mint én és nagyon okos egy Griffendéleshez képest. Lizzy-vel a sors hozott össze valami furcsa módon, s annak ellenére, hogy nem hasonlítunk semmiben sem. Tényleg neki még lógok egy prefi fürdős kalanddal! Be is kéne iktatni valamikor, hiszen már van valamennyi szabadidőm.
Kath most Missyénél van, ráadásul a nemzeti bajnokság előtt most nyári leállás van, mindenki ezerrel készül arra, hogy egy ütőképes csokibéka versenypaklit rakjon össze augusztusra, amikor Nagy-Britannia legjobb kártyásai csapnak össze a megtisztelő bajnoki címért. Még mindig nem döntöttem el, hogy mivel indulok, lapozgatom a kártyamappámat, és azon tűnődöm, hogy valami egyedivel kéne előrukkolni, csak ebben nem vagyok jó. A saját stratégiámat erőltetni pedig célravezető lehet, még ha készülnek is ellenem. Meg hát a járt utat járatlanért.. Miért kéne elhagynom? Nem kreatívnak kell lennem, hanem győzni, mindenkit magam mögé utasítani. Már évek óta gyűjtögetem a csokibéka kártyákat, csiszolom a tudásomat, s érzem, ez az év más lesz, most új bajnokot fognak avatni. Reggel úgy döntök, hogy inkább átalszom a napot, mert főleg éjszakai bagoly vagyok, és most úgy sincs tanulnivaló. Amikor a gyomrom korgása elnyomja a horkolásomat, mégis kikászálódok, hogy beengedjem a baglyot, aki üti az ablakomat. A madár átnyújtja a levelet, aztán vissza is tér a madárházba. Tehát a Roxforton belül küldött valaki üzenetet. Amit nem értek, miért nem személyesen? Ám mivel aláírás sincsen, csak a kézírásból próbálhatok tippelni, de nem megy. Ha rúnaírással kaptam volna, máris előrébb lennék. De semmi konkrétum, csak hogy este hol legyen a tali. Valami koncertet említ, a bandát tulajdonképpen én is szeretem, de ez olyan, mint egy randira hívás. Kath és én azért nem vagyunk hivatalosan egy pár, és ő is szokott Corvus-szal találkozni, ezért úgy döntök, hogy lássuk, ki is rejtélyes partner? Azért reggeli után még visszafekszem, hogy csak késő délután keljek fel ismét, megmosakodva, de lefürdeni azért nem fogok. Vetek egy futó pillantást a mappára, de mára félreteszem az agyalást, hanem lesétálok az említett szoborhoz. Nagykorú vagyok, elhagyhatom az iskolát takarodó után is. Ruházat tekintetében most csak egy póló meg egy rövid farmernaci a szett. Jó meleg van, egy koncenrten pedig még be is fülled a levegő. – Adora. Hát te? Te írtál? – kérdezem kedves mosollyal, mert nem értem, hogy miért nem írta alá. Oda is jöhetett volna hozzám a klubhelységben, hiszen még háztársak is vagyunk. Vagy.. mégiscsak tetszenék neki, ezért ez a bátortalan kísérlet? Viszont állati jó kávét főz, úgyhogy már csak azért érdemes vele lenni.
[You must be registered and logged in to see this image.] Hatalmas örömmel töltött el Nagybátyám baglya. Ritkán szokott nekem írni, mert nincsen túl jóban a tollasokkal…vagy bármi mással, ami a varázsvilághoz köti. Arról az extázisról nem is beszélve, amit a koncertjegyeket meglátván éreztem! De persze az élet nem ilyen egyszerű. Igazi gyomron vágás volt a sorait olvasni, miszerint ő már kinőtte az egyik kedvenc zenekarom stílusát. Milyen fellengzős lett most, hogy előléptették a munkahelyén…A múltkori bulira is mással kellett mennem, szóval kezdem azt hinni, hogy csak azért ír ilyen szörnyű sorokat, hogy barátkozzak a korom béliekkel is. Okos lenne tőle, de átlátok rajta. Na, majd megkapja a magáét! Lehet megírom neki, hogy terhes lettem vagy bedrogoztak vagy valami hasonlóan szörnyűt; meglátjuk mit szól majd ahhoz. Mindenesetre tudtam, hogy a legnagyobb titokban kell találnom valakit, aki kiszökik velem Godrick’s Hollowba. Mert persze nem a kijutás a probléma, hanem hogy kit avathatok bele ebbe a titkos életembe. Alastair még alig heverte ki a múltkorit, így most nem terhelem le még ezzel is, majd legközelebb elviszem. Amúgy is ez egy egészen más stílus, sokkal nehezebben emészthető, annak ellenére, hogy mágus bandáról van szó. A Bagoly Posta nevű együttes eléggé sajátos, de mindenképpen táncolható zenét játszik. Én nagyon szeretem elengedni a gondolataimat és össze-vissza lépkedni a ritmusra. Gina nem rajong a bandáért, Lizzy-nek edzése van, Corvus azt hiszem nem is szereti a zenét…Vagy ha mégis, nem biztos, hogy kiszökne velem. Ekkor jutott eszembe valaki, aki talán alkalmas lenne, persze egy jó adag félix felicis-re lenne szükségem, hogy igazam legyen, de egy próbát megért. Így a koncert reggelén egy bagollyal találja szembe magát Ben. Este izgatottan várom a koncertet és be kell valljam idegesen, hogy vajon csatlakozik-e hozzám valaki. A baglyot ugyanis névtelenül küldtem, nem kockáztathattam meg a lebukást, hogyha esetleg rossz kezekbe kerül. Abban reménykedek, hogyha más nem is, de a kíváncsiság ide csalja Bent és amikor rájön, hogy én vagyok a koncertpartner arra jut, hogy miért is ne? Talárom alatt a mugli ruháimban várakozok Simaszájú Gergely szobra mellet, hiszen innen a legegyszerűbb lejutni este Roxmortsba.
Nos ha Perselus tudott is bármit arról ami egy másik jövőben megtörént, abban ő már voltaképp halott lenne. Épp úgy, ahogy Harry szülei. Bár Isten tudja az ő sírja hol lenne. És ha tud is bármiről, Dumbledore bizonyosan megkérte, ha lehet, tartsa meg magának. De az is lehet, hogy nem tud semmiről. Mégis van benne egy határozott érzés, egyfajta be nem teljesedett kör... Potter tudja, hogy a szülei miatta haltak meg, tud mindent, minden szörnyűségről, amit a végső cél érdekében elkövetett. Potter ismeri azt a dühöt amit az után érzett Piton iránt, hogy az megölte az igazgatót egy akkor még ismeretlen cél... ismeretlen háttéresemények szövevényes eredményeképp... És persze ismeri Piton áldozatát amit végül az egész tetejébe meghozott, és ami miatt Harry képes volt a megbocsájtásra.. De itt... itt ez az áldozat elmaradt. Igaz, ahogy a többi szörnyűség is. Dumbledore is él, és azóta is feladatokat ró Pitonra, bár a Milleniumi megbízás nem sikerült épp túl fényesen.. Annak köszönhető, hogy Pitonnal újév óta egyetlen diák sem találkozott lényegében, legfeljebb egy- kettőnek akinek pártfogója volt írt csak, hogy kihez tudnak fordulni továbbá. Hiszen ki tudja visszatérhet-e a Roxfortba? Harryvel szemben az elmúlt években mérsékelten mintha lehiggadt volna. Bár nem volt rest oda-oda szúrni egy két frappáns mardosást a bájital órákon, annál tovább, úgy kifejezetten nem ment. Nem volt rajta nyomás, sem a fiú felügyeletével kapcsolatban, sem mással kapcsolatban és amikor tehette messze is kerülte. Harry mondataira csak megtorpan és félig meddig vissza fordulva egy szája sarkába erőltetett mosollyal.. ami inkább valami groteszk grimasz jegyzi csak meg. - Kiválóak a megfigyelő képességei! Remélem azóta Lumpsluck professzornál brillírozik és nem változtatta katasztrófa sújtotta övezetté a termeme... A pincét. - javítja ki magát gyorsan elharapva az előző szót, de a grimasz le is fittyed a fejéről és közömbös kifürkészhetetlen arcot ölt. Noha érezhető volt a keserű hiány a hangjában, és az is egyértelmű volt, hogy hiába esedékesen soha többet nem teheti a lábát a Roxfortba... azt a termet a sajátjának érzi akkor is!
A Professzoron nem láttam, hogy meglepődött volna, de rólam nem volt elmondható az a semmitmondó megállapodottság, ami az ő arcán ült. Mintha várta is volna, hogy összefussunk, de ezt bizonyára csak én képzeltem. Tekintete, mint mindig... miközben az én fejemben egymást kergették a kérdések, és egyéb gondolatok. Miért volt ott? Máskor is járt már a szüleim sírjánál? Évek óta ő az, aki időnként letakarítja, és friss virágot tesz rá? Milyen gyakran jár ki?! Mi jár a fejében, tudva, hogy nem csak az anyám, de az apám is ott nyugszik? - Már jó ideje rejtély volt számomra, ki jár ki a szüleimhez... azt hittem, szimpla falulakók, elvégre beírták magukat a történelembe. - magyaráztam a távolodó hátnak, miután felocsúdtam abból a jeges bénaságból, amit a szavaival kiváltott belőlem. - Maga jár ide. - közöltem, és semmilyen kérdőjel a közelébe se fért a mondandómnak, mert biztos voltam benne. Mégis hezitáltam megkérdezni mást; úgy éreztem, azzal valamit megsértenék. A magánéletét? Hiszen számtalanszor tiport az enyémbe, de mindez már annyira volt a múlt része, mint az a jövő, ami sohasem következett be. Vajon ő tud róla, mit tudok, és mennyit?
Visszafelé menet sikerül apatikus ürességgel közelítenie. Ez persze nem jelenti azt, hogy jól megszokott arckifejezése feloldódott volna. Egyetlen pillanattal azelőtt, hogy Harry megszólította volna, Madeleine jutott eszébe. A régi jó barátja. De hogy miért éppen ott és akkor arra nem tudna választ adni. Vagyis, nincs ideje inkább végig gondolni és ahogy jött úgy ment is. Hiszen Harry ott állt előtte. Egyetlen másodpercig nézett rá kifejezéstelen arcát megőrizve. - Potter! - olyan hangsúllyal ejtette a nevet, hogy voltaképp beillik köszönésnek is, még valami biccentésfélét is megejt. Nem látszik rajta meglepettség. Nem is igazán éri meglepetésként, hiszen Harry akkor jön ki ide amikor akar. Zavartalanul ellép a fiú mellett. Helyére illeszti a vázát és ezzel bizony ő távozóra is fogja. Az elköszönés azonban már olyan bujkáló hangszínnel történik, mintha hideg vizet öntöttek volna Harry nyakába. - Minden jót Mr. Potter! - Perselus ezzel sarkon is fordul egy hirtelen mozdulattal és távozóra is fogja. A legkevésbé van kedve magyarázkodni, vagy úgy bármit mondania a kölyöknek. Az apatikus "nyugalma" ezennel szerte is foszlott. Cserébe egy fokozott ingerültség költözött a helyébe. De hogy a helyzet melyik része idegesítette épp fel, az már más kérdés.
Eljött az évnek az a bizonyos napja, eljött az idő, hogy ismét meglátogassam a szüleim sírját. Gondterhelten, lehajtott fejjel sétáltam végig Godrick's Hollod utcáin, arra gondolva, vajon tudnék-e itt élni valaha, annak tudatában, min mentek keresztül a szüleim ebben a faluban. Az előttem váltakozó utat néztem: beton, homokos talaj, földút, zöld fű. Először a szoborhoz mentem, amit az emlékükre állítottak, majd a temető felé vettem az irányt. Régóta tudtam, hogy nem az egyetlen látogató vagyok ott, de nem tudtam pontosan, ki az rajtam kívül, aki meg szokta tisztítani a sírkövet. Sirius nem tűnt valószínűnek, bár kifejezetten elvetemült gondolatnak sem, keresztapám inkább az élő másukra szeretett emlékezni és emlékeztetni. Talán néhány tiszteletét leróvó boszorkány jár ide, tűnődtem, amikor már igazán közel jártam. Senki nem volt a sírnál, mégis látható volt, hogy némileg rendezettebb. Letettem a koszorút. - Sziasztok! Boldog Névnapot, Anya! - suttogtam, majd neszezést hallottam a hátam mögött, és kissé meglepetten fordultam arra, hogy aztán a feltűrt ingujjú, kezében vázát, abban liliomot tartó Perselus Pitonnal találjam magam szemben. - Piton Professzor... - mondtam ki meglepetten a nevét, hiszen az egész kép annyira szürreális volt, nem is tudtam mit kezdeni vele.
A gondolatai ezer felé. Az Ezredforduló következménye gyanánt, egy hónapot az Azkabanban töltött, ameddig a tárgyalások zajlottak, végül végül felfüggesztették tanári pályája és úgy minden alól, ő pedig még most is év eleje óta, abban a hiszemben van, hogy a felfüggesztés huzamos időre, ha nem rögtön örökre szól... Nem tudja még hogy szeptemberben vissza térhet a Roxfort falai közé. Minerva és az igazgató természetesen ismerik a részleteket. Az igazgató főleg. Hiszen, az ő agyszüleménye volt, hogy épüljön be a varázsvilág leleplezését mozgató csoportba és igyekezzen a békés megoldások felé terelni az eseményeket. Nos ezt újfent nem sikerült, mert ismét volt pár áruló akik úgy gondolták, minek finomkodjanak?... Ismételten kettősség ügyében lett elő állítva, és ez miatt Dumbledore-nak is sok kört kell ám futnia, hogy a bájitaltan tanárt vissza kapják úgy bármikor is. Néhai tanítványa Georgiana Findley halálát is a nyakába varrták.. Valakinek el kell vinnie a balhét. És mivel Findley-nek nemzeti gyásznapot rendeltek el, Saxon Digby szintén halott, és sokan szeretnék inkább az ő nevét tisztán látni, így maradt az amúgy is kétes előéletű Perselus Piton bűnbaknak! Hogy ez az egész mennyire nyomja rá a súlyát Perselusra? Nagyon! Főleg hogy a pálcáját is elvették, ami különösen kiborítja. Bár nem semmisítették meg... Így megmaradt benne a remény, hogy egyszer vissza kapja. A gondolatai év eleje óta alaposan túlcsordultak és már nem tudott hová menni, nem tudott a lakásában sem megaradni... Így eljött az egyetlen helyre, ahogy szó szerint, síri nyugalom van.
Július 11.-e van. Egy bizonyos személynek a névnapja van. Ennek következtében Perselus délutánra a falu sírkertjébe érkezik. Lassan, rugalmas léptekkel közelít ahhoz a sírhoz, amit nagy ritkán, de meglátogat. Ezúttal, mivel a pálcája nincs nála hogy helyben idézzen ilyesmit, egyetlen szál vágott liliomot hozott csak magával. A jó időre tekintettel lazábbra vette a figurát, bár így is talpig feketében van, leszámítva jellegzetes fehér régi vágású, gondosan betűrt nyakkendőjét. Egyébként fekete nadrág, fekete ing, fekete mellény. És kopott bőrcipője. A vázába süllyeszti a virágot, de mivel abban egy csepp víz sincs, minden további nélkül megy el a kútra, ott mindig van egy kanna, amit kölcsön lehet venni ilyen célra. Felhajtja az ingujját. Már megszokta, hogy nincs ott a jegy.. Voldemort végleges felszívódásával, az is kifakult végleg. Bár emlékezni mindig emlékezni fog, hogy az ott volt, és mit jelentett. Nem siet sehová. Miután feltöltődött, vissza indul. Közben hallgatja a nyár hangjait, és apránként kiürülnek a gondolatai. A váza feltöltése, a sír apránkénti letakarítása, néma tiszteletteljes szertartásként zajlik számára. És közben... közben nagyon igyekszik, hogy ne gondoljon semmire.. A legkevésbé számít látogatóra. De úgy bármelyik másik sírhoz se.
