2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bár Ashton egészen prince of Perzsiásan nyomja, de a csillagok simán lepattannak a ketrecről, hiába próbálja a zárkát elpusztítani és a lányhoz se jut közelebb, ugyanis úgy tűnik az ellenfele sem épp egy gyenge alkat, jó eséllyel azért is küldték ide. Bár nála nem villan kard, de a pálcájával elég ügyesen bánik és az elsuhanó tűzgolyó után újabb átkok sorát küldi a fiúra, amiből hiába ugrál el egy bénító elég szépen telibe is kapja a jobb lábát, ami ennek hatására enyhén megnyelik, alig tud állni rajta, mintha zsibbadna az egész és érzi, hogy nem fogja rendesen megtartani a súlyát, főleg nem fog tudni vele tovább ugrálni újabb átkok elől. Ezt a fickó is úgy fest tudja, mert nem engedi le a pálcát, de nem indít több támadást, mint egy esélyt adva a menekülésre. - Mint mondtam... tűnj el, amíg teheted! - dörren rá kivont pálcával, miközben a lány immár eléri a ketrecet és csak bús képpel pillant a kissé megtépázott Ashtonra, láthatóan feladva a feleslegesnek vélt harcot mert úgyis hamarosan rázárják az ajtót és hogy hová viszik... az egyelőre még igen nagy kérdés, bár első ránézésre már eleve az is, hogy honnan jöhetett, hiszen mégis csak szárnyai vannak. Cseppet sem tűnik normális, átlag embernek, de mégis csak varázslényként sem ismer ilyet Ashton.
Két kézre fogom a kardot, azt hittem elég lesz az, hogy ha beijesztek, az elegendő lehet, mert nem szándékozom ölni. Úgy látszik, abban a tudatban vannak, hogy ők vannak túlerőben, de egy igazi lovag akár százakkal is szembeszáll, hogy egy védtelen nőt kiszabadítson. Mondjuk meg se néztem magamnak a szárnyast, csak hogy nagyon különös teremtés, olyan, akit még sosem láttam. Ám nem ez az indok, egy ketrecbe zárt fiút is megmentenék, mert mégiscsak ilyesmire esküdtem fel. - Kölyök? – Nem nagyon állok le vitatkozni, mert látom, hogy a lányt egyre jobban taszigálják a ketrec irányába. Elegánsan arrébb hengeredek a tűzgolyó elől, s áldom a szerencsémet, hogy sosem indulok el fegyverek nélkül. Igen, még reggeliért sem. A hátamra erősített csillag formájú dobókést húzom elő, de nem a támadóim irányába, hanem a ketrec felé, amihez még nincsen teljesen közel a lány. A pengéi meg vannak enyhén bűvölve olyan módon, hogy ha fémet akarnék átvágni, akkor hasznomra legyen. Egy bestiamester bármikor elveszítheti a ketrecei kulcsát, a legjobbakkal is megesik. Ha sikerül a ketrecet szétbombáznom, akkor öles léptekkel indulok a négyes felé, immár lendítve is a kardot, de olyan módon, hogy ne legyek kiszámítható, bármikor tudjam módosítani az íve. A cél csakis a sebesítés, nagyjából a legközelebbi illető irányába. - Tűnjetek el, és hagyjátok békén. – Sugallom most én a válaszcsapást, és nem vagyok szívbajos, ha ölni vágynak, hát megkaphatják. Ha útközben mégis elérném a lányt, akkor a kardsuhintás eleve a kötelére megy, amivel magukhoz akarják láncolni.
Amint Ashton beér a sikátorba egyből láthatja, ahogyan a lányt valamiféle kocsira igyekeznek valami ketrec félébe betuszkolni vagy négyen és még négyüknek is láthatóan nehezen megy. A ketrec halványan pulzál, szinte érezhető a belőle áradó mágia és úgy tűnik, ahogy a lány egyre közelebb kerül hozzá úgy javul a négy fickó esélye is az esetleges sikerre. Ashton megjelenésekor a négyből egy kis hezitálás után ellép a szárnyas szöszke mellől, amire hangos fújtatással fejezik ki nem tetszésüket a többiek. - Tűnj el innen kölyök, ez nem a te dolgod! - ripakodik rá, a kezében pálca villan kard helyett, de úgy tűnik sokáig nem gondolkodik azon, hogy megvárja míg Ashton szép szóval távozik, hanem máris varázsol és nem, egyáltalán nem aprózza el a dolgot, egy kiadós tűzrobbanást küld felé, annak ellenére, hogy az egyik társa hangosan kiáltva rója meg azért, hogy ezáltal felhívja magukra a figyelmet. A lány közben tovább küzd, de láthatóan egyre közelebb és közelebb kerül a ketrechez minden igyekezete ellenére.
Az egyiptomi út egészen izgalmasnak mutatkozik, de a java még csak most jön. Ez lesz az a nap, amikor azokat a bizonyos átkozott folyosókat fogjuk felkutatni, vagy ha már bejutottunk, akkor Nathalie szendének nem mondható mosolya alapján valami teljesen mást csinálni, mint a kutatás. Addig viszont fel kéne ébredni, mert az egykori bárókisasszony akár délig is nyomhatja az ágyat, nem szoktatták hozzá a koránkeléshez, ami végülis logikus, mert ha be van zárva a birtokukra, akkor az egész nap elmehet anélkül, hogy bármit csinálnia kéne. Most se hiszem, hogy feltűnt volna neki, hogy kicsusszantam mellőle az ágyból, ami engem már kivetett, a bestiák miatt én legalábbis mindig koránkelő voltam, főleg a sárkányok azok, akik a hajnali órákban bágyadtabbak egy fokkal, így meg lehet őket lepni. Egyensúlyozgatok a poharakkal, a reggelink még finom langyos, és talán a szőkeség nem lesz morcos, ha csak azért felkeltem. Ám egy másik szöszit pillantok meg, amikor a káromkodás irányába pillantok menet közben, akinek.. szárnya van??? Na ilyen lánnyal még nem találkoztam. Valami félig.. manó lehet? Erdei tündér? Nem sok időm van ezen elgondolkozni, mert úgy meglasszózzák, mintha szegény valami texasi marha lenne. Nem is nagyon kell jeleznie, mert dobom is le a poharakat, meg a szatyrot, Nathalie remélhetőleg megértené a tettemet, de a lovagi kódexet mégse dobhatom csak úgy félre. A kardom is itt van nálam, és mivel varázslók lakta negyedben vagyunk, senkit sem lep meg, ha mondjuk kivonom, és úgy fogom sietősre, hogy beérjek az utcafordulóba, ahol a kötelékes lány eltűnt. Bevethetnék valami védővarázst, de erre most nincs idő! Bárki is ejtette csapdába, nem lehet rá számomra emészhető indoka.
Átlagos napnak tűnt Ashton számára ez a nap is, amikor úgy döntött korábban kel, ha már valami kinti lárma kiverte az álmot a szeméből és meglepi szíve választottját egy friss reggelivel, amit az ágyába kaphat meg, amint visszatért fele. Ezért is következett a halk, ám gyors öltözés, amiben a mágia igen sokat segít, hogy aztán az irányt a közeli kis pékség felé vegye reggeli és friss kávé reményében. A kis küldetés sikerrel zárulni látszott egészen a visszaútig, amikor is a két papírpohárral és a zacsikkal egyensúlyozó fiú fülét határozottan és jól hallhatóan üti meg a reggel csendjébe zavaróan maró zaj az egyik kis utcából épp a pékséggel szemben. Néhány ütődés, néhány hangosabb, elfojtani próbált szó és káromkodás, egy koccanás, majd mintha valami leesne valahonnan, hogy aztán épp csak egy villanásra lássa a szőke lányt, aki mezítláb szalad ki a sikátorból. A legkülönösebb még sem a lábbeli hiánya, hanem a jól látható szárnyak, amik egy pillanat múlva már piszkos fehérek lesznek az út porától, amikor a lány nyekken egyet és mintha messziről látszana kötelet dobtak volna a derekára, vagy eddig is ott volt, de a rántás hatására a földön köt ki. Egy másodperc törtrésze erejéig találkozik a tekintete a reggelit szorongató Ashtonéval, de még ilyen rövid idő alatt is egyértelműen segítség kérést olvas ki az átható kék szemekből, hogy aztán a következő másodpercben a lány már el is tűnjön a kis utca árnyékai között, ahogyan a derekánál fogva rántják vissza a porban, mint valami szökni próbáló állatot. - Segíts... - halk hang, amit maga után hagy még, ami a fiú fejében visszhangzik még néhány pillanatig, hogy aztán a látvánnyal együtt eltűnjön, mintha ott se lett volna.
