2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mivel a reggeli kimaradt, a korai ebéd sincsen ellenemre. A tálcára, amit kapok, rápakolom a finom falatokat, majd Vanessával közösen elköltjük, de még maradok diskurálni, mert barátkozni szeretek, másrészt a fickó tényleg nagyon jó fejnek tűnik, még kéretlen tanácsokat is osztogat, vélhetően ő már belesett abba a hibába, amibe én készülök. De ha elvonatkoztatunk Nathalie-tól, igenis meg akarom menteni a tündért, vagy angyalt, hiszen bár visszafogott, kedves teremtésnek tűnik, és fordított helyzetben én sem lennék túl szószátyár. Meg hát ha nem sokra emlékszik, akkor igazán nem haragudhatok rá. Így maradok még egy keveset, s a levesből merve nekiülök, hogy megkóstoljam a szakács főztjét. – Hm.. ez nagyon jól sikerült, látszik, hogy nem most kezdted. Richard.. Ditch, ha megfelel, ez valahogy illik hozzád. Köszönöm a tanácsokat. Régóta foglalkozom már szörnyekkel, igaz nem éppen az emberi értelműekkel. Nekem is újdonság, ha bestiának hiszünk valakit, és ugyanolyan közlékeny, mint mi magunk. Na majd meglátom. – Gyorsan bekanalazom a tényleg ízletes levest, és hónom alá kapva a tálcát még megállok az ajtóban. – Viszonzásként én tehetek valamit érted? Gondolom nem gyakran szabadulsz ki innen. Esetleg valami jóféle ital a készletből, ha van olyan? Vagy valami szívesség? – A felajánlásom önzetlen, és baráti, pusztán a kedvességért szól, nem azért, mert szeretem, ha vannak lekötelezettjeim. Igaz, az sem árt. De csak sietősen, Vanessa már biztosan éhes.
A szakács egyelőre csak hümmög, amiből nem lehet eldönteni, hogy netán egyetért Ashtonnal és úgy gondolja, hogy ez a mágikus állat kereskedés nem az igazi így ebben a formában,vagy inkább sehogy sem, vagy neki teljesen mindegy, netán rossz arc, akinek az a fő, hogy meg legyen a fizetése, mindenki más meg ott dögöljön meg, ahol van. De végül is odatol két tányér forró levest Ashton elé, két kanállal. - Ha jól sejtem, ha van bátorságod hozzá, akkor kellhet neki kanál is. - teszi még hozzá,aztán pakolászni kezd, most már elzárva a tüzet is az edény alatt. Valószínűleg ő is eszik nem sokára, bár lehet hogy készítés közben is bekapott pár falatot és több nem feltétlenül fog neki kelleni, ez már részletkérdés. - Richard Wicker. - biccent egyet, mostmár bemutatkozva és leülve egy magasabb székre. Magához ragad egy szelet kétszersültet és azt kezdi el majszolgatni, hogy aztán majd egyen bizonyára levest is, csak úgy fest nem azzal kezd. - Igen, lassan egy éve vagyok itt és ha már tanácsot kérsz így burkoltan, az lenne a legjobb, ha nem barátkoznál velük... - közben a kétszersülttel mutogat, előbb Ashtonra, majd kifelé a hajóköz irányába. - Lehet, hogy nem tűnnek veszélyesnek és az is lehet, hogy tévedsz, vagy csak nem tudod mi lesz velük és azt sokszor jobb nem is tudni, mert ha megbarátkozol bármelyikkel már tudni akarod és hidd el az sose jó. - nagyon gyanús, hogy a pasas alapvetően saját tapasztalatból beszél és nem csak úgy légből kapott tanácsokat ad. Ha Ashton jobban megnézi akkor most már, hogy leült feltűnhet neki, hogy az épp mutogatós kezéről hiányzik a kisujja.
Amúgy se akarok kötözködni, főleg nem egy szakács ellenében, aki nem bánt másokat, hanem inkább finomságokat készít. Ráadásul ez még egész barátságosnak is tűnik, így erőltetnem sem kell hogy viszonzom a mosolyát. Lecsatolom a fegyvert, jelezvén, hogy szívesen maradok, és lehuppanok az egyik székre, beleszagolva a finom illatokba. Füttyentek is, hiszen tényleg éhes vagyok, Nathalie-vel reggeliztünk volna, most pedig már órák óta rohanásban vagyok. Az a Vanessa is biztosan éhes lehet, de nem hívhatom fel magamra a figyelmet, hogy máris rohanok vissza hozzá. - Szívesen ennék én is, de az egyiket van bátorságom megetetni. Értelmes, intelligens, jobb bánásmódot érdemel, mint a többi. Ezért is gondoltam, hogy valami finomság a kedvére lenne. – Foglalom össze, és valami üres tányér után nézek, hátha olyan előzékeny, hogy a betévedőknek máris adagol az éppen készülő főételből, és nyilván egy szakács legjobb bókja az, ha dícsérik a főztjét. – Mobius vagyok. Mobius Black. Reggel jelentkeztem, úgyhogy még nem tudom, hogy mennek itt a dolgok. Ám te már régi bútordarabnak tűnsz a hajón. Vagy tévedek, és a mostani útra kértek fel? – Kérdezem kényelmesen hátradőlve, mert bár sürget az idő, de ha az éjszakai szökést célozzuk meg, addig még át kéne vészelni az ittartózkodást is.
Erre már csak megrántja a vállát a szárnyas teremtmény és engedi Ashtont elmenni körülnézni. Végülis tényleg jobb óvatosnak lenni, a fiú sem ismerhet minden bestiát, hiszen szárnyas angyalszerű lényekkel sem találkozott még. Első ránézésére nem tudhatja hát, hogy akár a többi bestia mennyire veszélyes, akik itt vannak. Sőt, ha innen nézzük akkor azt sem tudhatja, hogy Vanessa hová sorolható. Lássuk be a szirének is sok áldozatot szedtek már, és sok esetben nem is volt nehéz dolguk. Amikor eléri a konyhát tényleg jól érezte megy a főzőcskézés aktívan. Egy elég magas és méretes fickó áll a konyha helyiségben és épp keverget valamit. Na nem úgy nagy darab, hogy kövér, inkább az az izmos típus, akibe nem érdemes belekötni, mert ha csak rád néz már kék-zöld foltos leszel. Hosszú, sötét haja lófarokba van fogva és van benne egy kis keleti beütés is jól láthatóan. A külseje ellenére barátságos mosoly jelenik meg az arcán. Ki tudja talán ide nem gyakran látogat senki, így még örül is a társaságnak. - Végtére is a leves hamarosan készen van, és egy kis kétszersült is maradt, nem adtam oda az összeset az előbb, amikor felvittek egy nagyobb adagot. - előhúz egy kendővel letakart tányért, amin tényleg na nem kifejezetten ínyenc, de még melegen gőzölgő húsdarabok láthatóak és valamiféle zöldséges ragut is keverget még, talán csak saját magának, ha már a fentiek ettek. - Azoknak a bestiáknak is vinnél? Nem hiszem, hogy bármelyiket is okos ötlet lenne etetni, a végén még elkapja az egyik a karodat és tőből letépi... volt már rá példa. - rázza meg a fejét, de ettől függetlenül úgy fest ez inkább csak afféle tanács lehetett és talán beszélgetés kezdeményezés, hogy ne unatkozzon itt egyedül, mint sem tiltás, hogy ugyan nem viheti el a tányért, hogy Ashton másnak is adjon belőle.
- Ki számít veszélyes bestiának? Ez olyan, mintha valami burkolt célzás lenne. – Nevetem el magamat a helyzet abszurd voltán, hiszen én már láttam, hogy mennyire elbántak szegénnyel, és hát ki sem nézem belőle, hogy valami igazi bestia lenne. Nem, én teljesen embernek tekintem, mert ő maga is furcsállotta a szárnyait, vagy ha nem ember, akkor is tündér, vagy angyal, ilyesmi, de semmiképpen nem szörnyeteg. Kislányos bája sokkal inkább arra emlékeztet, aki Nathalie is lehetett volna, ha nem éri az átok, vagy nem kezd el a szeretethiány miatt minden szembejövőhöz vonzódni. Ez a Vanessa sok szörnyűséget élhetett át a másik világban, és most sem egyszerű a helyzete, de próbál minél többet kihozni belőle. Nagyon, nagyon szimpatikus. Na igen, Nathalie-t kénytelen voltam egy szó nélkül otthagyni, de ha belegondolok, hogy mennyire csalfa volt velem, hát most ez van. Nem bosszú mindez, de én szenvedtem miatta eleget. Most valaki mást kell megmentenem. Ha nem érti meg, akkor úgysincs közös jövőnk. Belépek a konyhába, az álcámat továbbra is tartom, mert bár a szakácsok jellemzőek kívülállók, és beszervezhetőek bármibe, de ki tudja, most nem csak a saját létemet kockáztatom, hanem egy törékeny lányét is. – Van esetleg valami finom kóstoló a megfáradt matrózoknak? Netán vihetek ennivalót a humanoid foglyoknak is? – Kérdezek körbe barátságos hangon. Nem szándékozom a bunkót játszani, mert nem vezetne semmi jóra. Viszont ha valakivel sikerül kicsit iszogatni, haverságba kerülni, nem árthat, ha van egy hátvédem a hajón.
Vanessa csak csendben bólint, de aztán bár Ashton már indulna körülnézni, azért látszik ,hogy a szavaira még azért csak-csak reagálna valamit, ezért végül nem marad csendben, bármennyire is látszik rajta az elcsigázottság, hiszen idegen helyen van, ahol nem tudja mi vár rá és mire számíthat. - Már csak az a kérdés, hogy mikor lehetsz biztos abban, hogy vajon ki számít tényleg veszélyes bestiának és ki nem. - jegyzi még meg, csak aztán húzódik vissza a hátsó sarokba, talán azért, mert úgy érzi biztosabbnak, ha valaki esetleg jönne, aki nem Ashton. Egyébként, ahogyan elindul láthatja jól, hogy itt tényleg sok féle lény van, bár elég jól be vannak biztosítva és ki tudja érne e valamit, ha elengedne egyet, mert ugye ha a legénység is erre van szakosodva megoldanák a dolgot, vagy egyből arra gyanakodnának valami gond van. Mindenesetre érezhet kellemes illatokat nem is olyan messziről. Talán arra felé lehet a konyha, ki tudja. Mondjuk az út nem hosszú, vagy hasonló ok lehet, ezért nincs kitéve a vízen kívül más élelem a bestiáknak sem. Úgy fest ez nem egy kifejezetten kényelmes hely számukra, csak annyi a cél, hogy épségben odaérjenek, ahová vinni szándékoznak őket.
- Meg kell próbálnom, tekintve lehet, hogy én vagyok az egyetlen esélyed. – Bólintok, tudván, hogy egyszer már alulmaradtam a fogvatartói ellenében, és most tőlem szokatlan módon cselhez kell folyamodnom. Eddig többnyire a kardommal, a nyers erőt támadásul hívva érvényesültem, de ez most mentőakció a javából, igazi lovagnak való feladat. Nem olyan, mint amikor Nathalie átkát akartam megtörni, de valahol igenis embert próbáló ez is. Az más kérdés, hogy ismét egy szőke, kék szemű lány oltamául kell szegődnöm. - Végülis mindegy, a lényeg, hogy ne érj célba. Viszont tudnod kell, hogy jómagam is értek a bestiákhoz, igaz, nem az elfogásukhoz, inkább afféle vadász vagyok. A veszélyes szörnyetegektől védem meg a bajba jutottakat. Te természetesen nem minősülsz efféle bestiának, inkább a bajbajutott hölgy vagy, és a fogvatartóid az álnokok, így nem kérdés, az oldalválasztásom. – Bólintok, hogy ha már éhes, akkor elindulok a sorok mentén, keresvén valami élelmet, de kétlem, hogy valami szörnyeknek valami száraz rágcsa, vagy nyers hús elég neki. Humaniod, sőt, több mint ember. Valami normális táplálék kellene, hogy erőre kapjon, tudjon segíteni, amikor szökünk. Azért most, hogy kint vagyunk a nyílt vizen, kaparja a torkomat a sós szél, és háborog a gyomrom a hullámzástól, ami roppant kellemetlen, nem szoktam ilyesmihez, de tartom magamat. Ahogyan elhaladok a ketrecek között, azt is vizsgálom, vajon hogyan vannak bezárva, rögzítve, mert lehet, hogy nem csupán az éj leple alatt kell meglépnünk, elterelésként még kinyithatnék pár ketrecet, így okozván káoszt. Azért olyan halálos szörnyet nem engednék ki, amelyet később mások sem tudnak elkapni, mert felfalja a legénységet, de a riadalom felkeltésére elég lehet valami hangos, és külsőre félelmetes lény is. Közben azért szétnézek, hátha van kikészített élelem is, mert ha nem, akkor hoznom kell onnan, ahonnan a matrózok is esznek.
- Úgy tűnik, hogy mégis, de... nem tudom, hogy képes vagy-e rá. - a hangjából hallani, hogy nem arról van szó, Ashtont akarná lebecsülni, inkább csak arról, hogy lássuk be egy hajón vannak, nem tudják hová tartanak és elég sokan vannak még a fedélzeten rajzuk kívül, akik jó eséllyel nem támogatnának egy szökést. Egyelőre tehát eléggé kilátástalannak tűnnek a körülmények. - Csak annyit tudok, hogy valaki számára gyűjtenek, de nem tudom egy személynek e és azt sem tudom kinek és miért. - rázza meg a fejét. Úgy fest nem kötöttek semmit sem az orrára és odafigyeltek rá, hogy ne nagyon halljon meg olyasmit, amiről egyelőre nem kell tudnia. - Tudnék enni, köszönöm. Azt sem tudjuk meddig leszünk itt. - vagy is főleg én, mert Ashton akármerre elmászkálhat, legalább egyelőre nem úgy tűnik, mintha figyelnék a lépéseit, vagy bármi hasonló. Úgyhogy nyugodtan elindulhat kicsit körbenézni. Láthatja, hogy tényleg jó néhány különleges és veszélyesnek mondható lény van itt ketrecekben, még egy sárkány tojás is pihen egy dobozban szalmát, lekötözve, hogy ne essen baja. A legénység nincs itt most, a legtöbb cella elé mellé tettek ki vizet, úgy fest ennél komolyabban nem foglalkoznak a lényekkel. Sokuk egyébként is alszik, talán nem igen tehetnek mást, talán a veszélyesebbeket eleve elkábították. Hangokat csak a fedélközből hallani.
- Na ezt legalább jó tudni. Itt ugyanis nagyon a mitológiák lényének minősülnek. Mindegy, nem akarlak ezzel zavarbahozni, vagy aki vagy. Én meg az, aki remélhetőleg megment, még ha azt is mondtad hogy nem szorulsz rá feltétlenül. – Mosolyodom el szélesen, mert egy vastag rács választ el minket, és hát ott az utcán nagyon könyörgő volt a tekintete. Ki tudja, hogy milyen hatalma van. Egyszerre törékeny, és mégis olyan titokzatos, mintha valami még tőlünk is szokatlanul természetfelettinek számítana. Ráadásul a szárnyait sem ismeri fel. Az emlékei homályosak. Ha nem innen való, akkor majd egyszer haza akar menni? Ha megmenteném, akkor próbáljak segíteni a hazajutásban is? - Ha rossz érzés, akkor ne gondolj rá. Ha a múltad félelmekkel teli, akkor gondoljunk a jövődre. Hogy hova? Hát látod annak még én sem jártam utána. A kikötő irányából kifutó hajók Anglia felé tartottak, de tekintve hogy addig bármerre elkanyarodhatnak.. Lehet akár Spanyolország felé is. Hallottál esetleg te valamit a fogvatartóidtól, hogy miért ejtenek ennyi foglyot? – Lehet, hogy cirkusz? Vagy gyűjtőnek adják el őket? Netán valami beteg állatnak, aki mítikus lényekre vadászik? Egyik sem hangzik túl jól, de az éjszakát meg kéne várni. Vizet már adtam Vanessának, de valami ételt sem ártana, hogy ha éjszaka menekülni akarunk, ne legyen teljesen legyengülve. – Éhes is vagy? Kicsit körbenéznék a hajón, feltérképezem, hogy mi merre van, hogy ne a sötétben kelljen keresgélünk. – Tápászokdom fel, ha én ennyire el vagyok zsibbadva, el tudom képzelni, hogy vajon neki milyen lehet a cellában.
- Vannak. Hogy itt vannak-e. Azt nem tudom. Egyelőre még pontosan azt sem tudom hol van az az itt, de nálunk vannak. - tündérek, angyalok, bár nem olyan mesebeli lények, ahogyan sokan elképzelik őket, sőt léteznek közöttük kifejezetten kellemetlen alakok is, ahogyan vámpírok közül is akadnak jók. Azt viszont Ashton láthatja a lányon, hogy bár a bizalomnak még csak a szikrája villant fel benne, ám igazat mond neki és úgy tűnik, hogy tényleg próbál segíteni abban, hogy segíthessen neki. Egyelőre még a környék is viszonylag nyugodt és békésen ringatózik alattunk a hajó is. Valószínűleg már bőven a nyílt vízen lehetünk - Sötét... sötét volt. Azt hiszem talán... - megborzong és láthatóan fázósan átöleli magát a sejthetően rossz emlék felidézésének okán. - Nem emlékszem, de rossz érzés rá gondolni. Azt tudod hová tart a hajó? - egyelőre még azt sem tudja a lány hová viszik, ahogyan azt sem honnan jöttek. Ez azért elég nyugtalanító lehet, főleg mindezt úgy viselni, hogy az ember lánya még ketrecbe is van zárva, mint valami állat.
Azért időnként körbenézek, hallgatózom, jobb félni, mint megijedni, de a fókuszom nagy részét ez a Vanessa élvezi. Nincsen furcsa neve, sőt, tündérhez képest egészen emberi, még ha impozánsak is a szárnyai. Sőt, dallamosan beszél, mintha nagyon is tudatosan mondaná, amit kifejez. Szőke, és kékszemű, de még távolról sem emlékeztet Nathalie-ra, akivel kapcsolatban lelkiismeretfurdalásom van. Nem, a tündér máshogyan eltökélt, még így a rabságban is elképesztően életigenlő, míg a bárókisasszony annyira kétségbe volt esve állandóan, hogy belekapaszkodott bárkibe, akit úgy érzett, hogy tud rá hatni. Vanessa ellenben még velem, az úgymond megmentőjével is távolságtartó, mintha csak az alkalmat keresné, hogy akár nélkülem is, de visszaszerezze a szabadságát. - Tudom, hogy manapság nem sokan állnak lovagnak, nekem családi hagyomány. Mondhatni ez az életem. Megvédelek, akár rászorulsz, akár nem. – Nem érzem azt, hogy bizonygatnom kell, de mintha számár a lovag mint szó, vagy fogalom, tényleges jelentéssel bírna. Mintha találkozott már lovagokkal. Érzem, hogy kifutunk, így bárki lejöhet olykor ellenőrizni a bestiákat, így valóban nincsen sok időnk. – Nem ebbe a világba? Azt hittem, hogy valamiféle tündér vagy. Vagy angyal, ha vannak olyanok. – Rengeteg mítikus lény népesiti be a varázsvilágot, nem kell ahhoz vallás, hogy olyan természetfelettivel találkozzon az ember, akik a babonák szerint a mennyekben élnek. Lehet, hogy az a másik világ, amire Vanessa gondolt? Egy dimenzió mondjuk felettünk? - Értem. És miért akartak elkapni? Ha nincs is sok emléked, mi az utolsó az ébredésed előtt? – Már az éjszakai rajtaütésen, és lányszöktetésen jár az eszem. Leülök én is a ketrec mellé, hogy ne érezze azt, hogy fölé tornyolulok. Itt lent nagyon fülledt a levegő, szívesen levetném az álcám egy részét, mondjuk a matróz kalapot, de akkor félő, hogy gyorsan lelepleződöm.
Egyelőre úgy fest senki sem jár erre, csak távolabbról hallani motoszkálást és egy-két ketrec felől, de az itt tartott lények nagyobb része jó eséllyel beletörődött a sorsába, netán el vannak kábítva, így nem soktól hallani neszezést. Az viszont már egyértelmű, hogy kifutottak a kikötőből és jó eséllyel hamarosan majd mágikus segédlettel fel is gyorsul a hajó, hogy hamar célba érjenek. Sok idejük nincsen tehát. A szőkeség kis hezitálás után átveszi végül a vizet Ashtontól és már nem annyira messze megy leülni vele, hanem valamivel közelebb helyezkedik el törökülésben a fiúval szemben. - Lovag... - morfondírozik, mintha maga a szó többet jelentene számára, mint egy átlag ember számára, de ennél többet egyelőre nem tesz hozzá, csak kortyol a vízből. - Nem tudhatod, hogy tényleg segítségre szorulok-e. - teszi azért hozzá, bár úgy fest ő is lassan belátja, hogy a vele szemben lévő jóval könnyebben szavaz bizalmat, mint ahogyan azt ő teszi. Végül néhány nagyobb kortyolással kiüríti a poharat és leteszi maga mellé, majd finoman vállat von. - Nem emlékszem. Sok minden furcsa. A nevem Vanessa és... azt hiszem nem ide való vagyok. Nem... ebbe a világba, mert itt sok minden más, furcsa. Ezek is újak. - emeli meg láthatóan kissé esetlenül a szárnyakat, amik még most is ott terpeszkednek mögötte. - Nem tudom, hogyan és miért kerültem ide, csak két napja ébredtem egy szobában. Azóta ide-oda visznek. Próbáltam megszökni, de hát látod... - csüggedten horgasztja le a fejét. Úgy tűnik,hogy a szökés nem a legegyszerűbb, bár talán egyelőre még nem volt senki sem a segítségére, most viszont itt van Ashton, akivel lehet hogy lenne esélye?
Elhiszem, és elfogadom, hogy a tündér még tőlem is tart, hiszen marcona kalóznak álcázom magamat, és ezekkel vagyok, de meg akarom nyugtatni, hogy én vagyok az, aki mellett biztonságban érezheti magát. A bemutkozásom után kissé oldottabb lesz a légkör, de nem feledkezhetünk meg a tényről, hogy be van zárva, és ha ki is juttatom innen, attól még a hajó csapdája körülöttünk, komoly túlerővel. Ám határozottan fellélegzem, hogy érti amit mondok, sőt, még beszélni is tud. Ez jelentősen megkönnyíti a helyzetünket. Csak olyan szinten értek a bestiákhoz, hogy mondjuk a sárkányok hajnalban bágyattabbak, meg némi vadászati alapismeret, de nem vagyok komoly elméleti ember, inkább harcolni, meg hobbiból olvasgatni szeretek, tanulni nem. - Hozom is. – Inkább csak egy kupát hozok, mert a hajóraktérben lévő hordók tartalma iránt nem vagyok nagy bizodalommal, inkább a talált ivóalkalmatosságba inkább én magam teremtek varázslattal, és nyújtom be a rácsok között. Egy cseppet sem tartok attól, hogy így rám támadna, netán veszedelmes bestia, viszont halkan beszélek, és őt is arra intem, hogy ha netán lennének még intelligens foglyok a közelben, nehogy kihallgassanak minket a zagyváló bűbáj ellenére is. – Tudod, afféle elszegényedett lovag volt az apám, és én is ilyen neveltetést kaptam. Az elesetteken segíteni, akár az életem árán is. Ráadásul úgy néztél rám, mint akinek jól jön a segítség. Volt ugyan más dolgom, de ez volt most a legfontosabb. Ki vagy, és miért kaptak el? – Kérdezek most vissza én, és közben azon gondolkozom, hogy éjszaka akár le is üthetném Jimet, elvenni a kulcsát, aztán már csak a hajóról kéne valahogy elmenekülnünk.
Hallani, hogy odafent azért nagy a sürgés forgás, vélhetően mivel hamarosan kifut a hajó, de egyelőre lent nyugalom van és úgy fest, hogy még az indulással járó mozgást sem lehet érezni pár perc erejéig. A szőkeség a ketrec másik végébe van húzódva és onnan nézi Ashtont. Végül is érthető nyelven kért segítséget, tehát abból sejthető, hogy azért nagyjából érti a nyelvet és most a pillantása is azt mutatja, hogy igen tudja, hogy mit mond neki a ketrec szabad oldalán lévő illető, aki felé láthatóan azért még nem annyira nyitott, ezért is nem szólal meg azonnal. Aztán végül csak kicsit változtat a csapdába esett vad helyzeten és elhelyezkedik valamivel kényelmesebben törökülésben, de a helyén marad. . Egy pohár víz jól esne, köszönöm! Miért segítenél? Sokan vannak itt, bajba kerülsz. - pillant rá, egyelőre kérdő, főleg mert igen ahogyan Ashton is mondta túlerő van rendesen, plusz a másik gond, ha a víz közepén szabadítja ki, akkor lelépni is nehezebb akkor is, ha a hajó egy kis mágikus segítséggel jóval gyorsabban szeli majd a habokat, mint egy átlagos hajó szelné.
Azért észben tartom a fekete bőrű fickó szótlanságát, nehogy valami megfigyelő legyen, aki rólam jelent, vagy ilyesmi. Jimmyt és Bobot is megvárom, amíg lelépnek, aztán óvatosan a lábam elé nézve már sietek is a Szőke tündér irányába, nehogy rálépjek valami említet tojásra. A pálcámmal egy zagyváló bűbájt húzok körénk, ne hallgasson ki minket senki. A megrovó tekintetből nyilvánvaló, hogy a tündér felismer, úgyhogy máris belekezdek. - Azért jöttem, hogy megmentselek, nem másért vagyok itt. Nem tartozom hozzájuk, de nem tudtam mit kezdeni a túlerővel. Már kihajóztunk, de ha van rá mód, megtalálom a kulcso,t és kiszabadítalak. Már csak az a kérdés, hogy jutunk vissza a szárazföldre. Érted amit mondok? Hozzak addig inni, amíg a kulcsot keresem? – Ez most így lehet, hogy sok információ, talán nem is érti amit mondok, mert ha más fajba tartozik, mint a miénk, ez meglehet, de Jimmy azt mondta, hogy akkor a kommunikációhoz értőkhöz fog beosztani. Feltételezem akkor, hogy nem kézzel lábbal társalgunk majd. Olykor a hajólépcsőre pillantok, hogy nem jön-e valaki, meg hát az sem mindegy, hogy milyen bestiák vannak a közelben, nehogy valaki leharapja a lábamat a kedélyes társalgás közepette.
A fickó a papírjára pillant, aztán elgondolkodva bólint egyet végül. A fekete bőrű fickó el is tűnik balra, tudja már hogy mi a dolga, csak bizonyára érdekelte az új fiú, hogy milyen lesz és mit csinál majd, bár nem úgy tűnik, mintha kifejezetten beszédes típus lenne, aki egyébként majd menne diskurálni a tengerről, meg az egyebekről. Ami nem is feltétlenül baj Ashtonnak, hiszen így akkor viszonylag nyugalma lesz. - Rendben akkor arra találod a tieidet. Akad tündér és kisebb sárkány is. A tojásokra nagyon vigyázz! - adja ki az utasításokat, majd el is indul a fedélzet irányába, valószínűleg van még dolga, vagy egyeztet a másik fickóval, akivel Ashton odafent beszélt. A Bob névre hallgató pasas végig méri Ashtont, aztán csak biccent neki és az ellenkező irányba indul el, így hát szabad a pálya. Felmérheti a terepet, hogy mi merre, és nincs nehéz dolga hamar megtalálhatja a szárnyas szőkeséget, aki persze úgy, hogy a ketrec másik oldalán van a srác kissé megrovóan pillant rá, mintha csak így nem tudná hová tenni, hogy most akkor mellette van, vagy ellene.
Bár jómagam is bestiavadász vagyok, de én rendszerint a félelmeteseket írtom ki, ami mondjuk másokat veszélyeztet. De hogy így bebörtönözni, felhalmozni őket.. Az tényleg igencsak barbár dolog. Szerencsére indokkal táthatom a számat a tündért keresve, mert eleve ide kértem magamat, nem csoda, ha álmélkodom azon, amiket látok. A „nevemet” hallva máris iparkodom oda, aki itt valami vezető lehet, jó lenne nem összerúgni vele a port, mielőtt le nem lépünk. Nyilván megfordul a fejemben hogy más értelmes lényeket is kiszabadítok, de nem ezért vagyok itt, sőt, nagy kockázat lenne benne. Inkább a szőke szárnyast, ha már miatta jöttem. Gyorsan odahúzom a belemet, a kalapomhoz érintem az ujjamat, ez nem tisztelgés, hanem valamiféle olyan köszöntés, mint a matrózokból kinéznék. - Én volnék. A szárnyasokhoz és az emberi kommunikációhoz értőkhöz értek leginkább, főleg sárkányokal gyűlt meg eddig bajom, de a tündérek is jöhetnek. – Szűkítem kissé a kört, hátha szerencsém lesz, mert nem tarthatnak itt mindenféle bestiára külön szakavatott mestert. – Biccentek a másik kettőnek, ezek szerint hárman leszünk, de rám van bízva, hogy így akár a szárnyas tündér felügyeletét is elvállalhatom. Remélhetőleg megismer, és utána valahogy le tudunk lépni. Várom tehát a megnyugtató választ.
Ashton leérkezve egyből felmérheti a helyzetet, hogy a hajó talán valami fekete kereskedőké lehet, mert igen sok varázslény és különféle bestia akad idelent. Kisebbek nagyobbak, ketrecben, dobozban, van ahol lepel alatt, de van amit rendesen látni és annyi még számára is egyértelmű lehet a tanulmányai alapján, hogy az itt lévő bestiák, amiket legalábbis elsőre felismer nem épp legálisan szállíthatóak, főleg nem ilyen körülmények között. Akadnak még kifejezetten védett fajok is, sőt ha beljebb megy még egy valószínűleg akváriumot is láthat, mert a méretes láda mellett itt-ott viztócsák vannak, amiben valószínűleg vízi lény, ki tudja talán egy sellő rejtőzik, vagy inkább tartják fogva őt. Egyelőre a tündért nem látja meg, ellenben az említett Jimmyt könnyű kiszúrni, ugyanis épp elég nagy hanggal utasításokat osztogat 2 fickónak, afféle beosztást készít jó eséllyel, hogy kit hová rendel. Innen is hallható, hogy épp arról faggatja őket milyen bestiákhoz értenek jobban, talán Ashtonnak szerencséje lesz és felkészülhet, mire odaért és elhangzik a... - Mobius... rendben! Szóval van valamiféle szakterületed, vagy van amihez kifejezetten nem értesz? Van szárazföldi és vízi részleg, aztán a veszélyes bestiák, szárnyasok, emberi kommunikációhoz értők és nem értők... most még nagyjából szabad a pálya. Bobnak mindegy. - mutat ezen a ponton egy vörös alacsony pasasra. - Anyaja pedig a vízi lényekkel bánik jól. - itt pedig a másik, egy fekete bőrű igen rossz arcú fickó felé bök az állával.
Direkt koncentrálnom kell majd, hogy hallgassak a Mobiusra, de mivel a helyzet elég komoly, és meg akarom menteni a szőke tündért, nem kétséges, hogy oda kell figyelnem. Bólintok, amikor felsorolják a lehetőségeket, és őszinte a mosolyom, amikor meghallom őket. – Ez csodás. A bestiákhoz éppenséggel értek. Megkeresem azt a Jimmyt. Hálás köszönetem matróz. – Biccentek, és lefelé indulok a hajó gyomrába, ahol a szőkét is elhelyezték. Most mégsem a tündér az első dolgom, hiszen úgy kell beépülnöm, hogy az ne adjon gyanura okot, aztán majd ha már senki nem vizslat a tekintetével, akkor egy óvatlan pillanatban kiszabadíthatom. Bár tudtam volna szólni Nathalie-nak! Ezen most kár keseregni, mert leérvén a hajó gyomrába már keresem is azt a Jimmyt a leírás alapján, és habozás nélkül odamegyek, vagy ha nem akkor kérdezősködöm, hogy szolgálatra jelentkezhessek.
A fickó úgy fest nem egy gyanakvó típus, vagy nincs oka gyanakodni, ezért szépen felvési a papírra Ashton álnevét és a kérdésre megvakargatja kissé az állát, amennyire eléri a rőt szakálltól, ami keretezi. - Nem utazunk sokat, maximum néhány óra, a holmidat könnyedén elhelyezheted odalent. Le a lépcsőn és balra, ott vannak a kabinok. Időben jöttél, ha szerencséd van jó helyet fogsz ki, bár aludni úgy sem fogsz. Tapasztalat híján két lehetőséged van, takarítás vagy a hajó gyomrában a bestiák felügyelete, etetése. Most még választhatsz. Előbbi esetén én adom ki a további utasításokat, utóbbi esetén odalent egy szőke fickót keress, aki Jimmy névre hallgat. - közben egy elég kopott, kissé szagos alak is érkezik és idegesen, türelmetlenül topogva a lábával áll meg Ashton mögött. Úgy fest tényleg most érkeznek a munkások, úgyhogy szerencséje van.
Nagy levegőt veszek, hiszen a beépülés, hazudozás nem az én asztalom, egy igazi lovag nem házal megtévesztéssel, de most a jó ügy érdekében nincsen más út. Már az utcán látszott, hogy komoly a túlerő, s bármilyen bátor is vagyok, nincsen esélyem a közvetlen harcban. Ez az a pont, amikor a cselezés szükségeltetik ahhoz, hogy megmentsük a hölgyet, akit oly alantas módon aláztak meg, hogy még ketrecbe is zárták, mintha valami állat lenne. Nem teljesen ember, ez látszott a szárnyakból, de akkor is.. humanoid, és bajban van. Habozás nélkül indulok el a magas fickó irányába, magabiztosságot sugározva, amit nem is kell megjátszanom, hiszen az elszántság bennem él. Szegény Nathaliet már nem tudom értesíteni, remélem egyszer majd megérti, hogy miért kellett lelépnem. - Mobius Black. Testőr, főleg a szárazföldön, de bármit elvállalok, akár a takarítást is. – Már apród koromban megtanultam, hogy a munka nemesít, ezért nem derogál akár a hajópadlót is súrolni. Valóban nem vagyok matróz, ezért nem fogok szemet szúrni, vagy nagyon vegyülni a társasággal, inkább az a cél, hogy mielőbb megtaláljam a lányt. Mondjuk leitatok valakit, aztán hátha dalol, hogy ki lehet az a szőkeség, és miért van itt. – Nem sok holmim van, elhelyezhetem valami lenti kabinban?
Ashton sikeresen feljut a hajóra. Úgy fest tényleg toborozhattak mostanában újakat a fedélzetre, mert senki se kérdez rá nála, hogy mit keres itt legalábbis az első lépéseinél, aztán hamar ki is szúrhat egy hórihorgas fickót, aki valami papír felett áll egy tollal és int neki, hogy menjen oda. - Neve? Tapasztalata? - végig néz rajta, mintha már a kiállásából igyekezne leszűrni, hogy mire is lehet alkalmas majd a hajón. Egyelőre úgy fest nem különösebben gyanakszik. Vanessa ketrecét épp egy villanás erejéig fél szemmel láthatja, hogy épp most csukják be felette a hajópallót, miután elhelyezték a hajó gyomrában. Pálcával lebegtették le, amit a partról nem lehetett látni, de innen fentről igen, tehát a személyzet is jó eséllyel varázshasználókból állhat.
Amint a lábam kevésbé zsibbad, rákapcsolok, hogy mielőbb beérjem a nyom forrását, amely megdöbbenésemre távolabbi helyszínt sejtet, mint korábban gondoltam. Ott állok a tengerjárótól nem messze, Nathalie-t nem tudom még mindig értesíteni, hiszen a hajó bármikor kifuthat. Tudom, hogy aggódik, de egy férfinek olykor meg kell hozni kemény döntéseket, és ez most egy ilyen. Azt a tündért elrabolták, rabláncon tartják fogva, és ha mást nem, a pillantásommal megígértem neki, hogy kiszabadítom. Amennyire lehet, megfigyelem, hogy miféle alakok mászkálnak a hajót, ha nem látok egyet sem, akkor azokra hagyatkozom, akik négyen elkapták a lányt. Megváltoztatom a ruhámat, és némi illúzióval hasonló marcona alakká kreálom magamat, de beleépítve némi tündérkeresztanyás kitételt, hogy akit akarok, átlásson a varázson, példának okáért a szőke tündér tudja rólam, hogy én vagyok az. A lepel érdekel, de nem mehetek közvetlenül oda, valahogy be kell épülnöm, és kitalálni a menekülést, mert ha már a tenger közepén vagyunk, akkor nem tudunk csak úgy lelépni. De most nincs időm többet improvizálni, a kardom kinézete is arabosnak tűnik, amolyan hajlított penge. Már fedőnevet is kitaláltam magamnak, és a rejtőzködés ténye nélkül úgy teszek, mint aki nagyon keres valakit, akinél bejelenthezhet.
Ashton úgy fest feladásra kényszerül végül, ám a nyomkövető nem néhány utcára viszi, miután elhelyezte ugyanis az alakok Vanessával és még meglepőbb módon a ketreccel együtt hoppanálnak valamilyen felerősített térmágiával és eltűnnek a szeme elől. A nagyobb probléma az lehet, hogy sajnálatos módon nem a szomszéd utcába tűnnek el, hanem amennyire Ashton be tudja lőni és megismerte a várost a kikötő az, ahová jutottak. Amennyiben követi őket azt láthatja, ahogyan épp egy hajóra pakolják fel a jelenleg letakart ketrecet, legalábbis a nyomjel, amit ráhelyezett azt jelzi, hogy a lepel alatt bizony a ketrec van. Közepesebb, de igen masszív hajóról van szó, érződik belőle a mágia, persze azok számára, akik fogékonyak rá, hogy érezzék és maguk is mágia használók. Tengerjáró hajóról van szó, nem a szomszédba indulnak, csak épp vélhetően a hopp hálózatot ilyen nagy távolságban használni csak úgy mindenféle regisztrálás nélkül azért nem igen lehet, így kénytelenek másképp utazni, na de hová?
Nem volt rá jó esély, hogy csak úgy szét tudom törni a ketrecet, de a dobócsillag pengéjét már korábban is mágiával láttam el, ugyanis akkor használom ezt a fegyvert, ha nincsen lehetőségem elkapni azon nyomban egy bestiát. A varázs ugyanis egy különös aurát hoz létre a célponton, ebben az esetben a ketrecen, megjelölve azt, hogy a későbbiekben nyomon tudjam követni, mint bestiamester. Ha most a ketrec, akkor azt. Ha nem megy erővel, majd fog menni csellel. Nem gondolom, hogy a különös teremtés bűnt követett volna el, hiszen akkor nem ketrecbe zárnák, hanem billincsben vinnék el, ráadásul a fogvatartói inkább tűnnek vadorzóknak, mintsem auroroknak. Összecsuklik alattam a lábam, és bár fogösszeszorítva feltápászkodom, a kardomra támaszkodva bólintok, nem küzdök tovább, hagyom, hogy becsukják a lányt, de alaposan megfigyelem mint őt, és a fogvatartóit is, hátha a később ennek is még lehet jelentősége. Nem szólalok meg, csak a tündér pillantását keresem, mert azt akarom sugallni, hogy itt most nincsen lehetőségem tovább küzdeni, de meg fogom találni, és kiszabadítom. Hagyom, hogy elvigyék, de azonnal átoktörök a combomra varázsolt zsibbasztáson, majd a pálcámmal egyből tájolok, hogy merre lehet a lány. Most továbbra sincs időm értesíteni Nathalie-t, mert magával ránt a megmentés iránti lelkesedés, ráadásul minden perc veszteség lenne, hiszen ki tudja, hogy mit akarnak kezdeni a lánnyal. Ha megvan az irány, akkor varázsolok magamnak valami leplet, hogy elvegyüljek, a kardot alaposan elrejtem alá, és szépen óvatosan közelítek. Kik ezek az alakok és mit akarnak tőle?
