2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hogyne, ez logikus, hogy nem tudsz csípőből olyan lenni, mint ő volt veled, és igazából nem is kell. Gondold át, hogy hogyan tanítanál, addig én megpróbálom kérvényezni, hogy hozzád kerülhessek, hátha sikerül. Lehet keresek egy női döntéshozót, és megvillantom a bájaimat. – Mosolyodom el nyilvánvalóan viccelve, pedig ezzel az adománnyal sok mindent elérhetnék, és ez végülis nem olyan hű de nagy visszaélés a hatalmammal, csak egy kicsit a megfelelő irányba terelem a pályafutásomat. Végülis nem egy előléptetésért csalok, hanem mert Dahpnevel barátok vagyunk. Bár lehetséges, hogy egy felsővezető valahogy le van védve a vélák ellen, de az is lehet, hogy fel sem merül egy ilyenben, hogy valaki bűvölettel akarná elcsábítani. A gyűrűt lehúzva sem látom, hogy elfelhősödne a tekintete, tehát most tényleg az én kezemben van az irányítás. Így én is bólintok, és megrázom a kezét. – Na igen, a szüleim, velük is beszélnem kell. – Sóhajtok nehéz szívvel, ezt valahogy nem akarnám erőltetni, mert a kiváncsiságomnál valahol erősebb a méreg, de ha már Daphne ezt javasolta, megteszem, vegyük ezt első megbizatásnak, mielőtt az érdemi munka megkezdődik. Végülis nem árt, ha megtudom a miérteket, mert a későbbiekben lehet jelentősége, hogy miért vagyok véla, és ez miért volt eddig titok. – Köszönök mindent, akkor keressük egymást. – A varázslók és boszorkányok között igen mindenapos ez, hogy nem beszélnek meg fix időpontot, mert a patrónusoktól kezdve a hoppanáláson át a hopp-por hálózatig számos módja van, hogy értesítsük a másikat. Nyilván a baglyot már nem is említ. Még egy utolsó mosoly, aztán elindulok vissza az iskolába, ott fel kell cuccolnom, hogy hazamenjek, először az anyámmal kell beszélnem. Aztán majd ha ezeket a családi zűröket elintéztem, akkor jöhet az áthelyezési kérelem.
//Én is köszönöm cukilány //
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is tudom, talán igaza van. Ha hosszabb ideig voltál egyedül akkor jobban megszoktad, neki pedig hirtelen lettek nagy változások az életében, amit biztosan nehéz lehet kezelni, nem vitatom, de kénytelen lesz, maximum idővel elfogadja megszokja az új helyzetet, az új életét esetleg, de ha azt nézzük önállóan is már változtatott legalábbis pályát. A szülei pedig majd kiderül, hogy mit mondanak, kíváncsi leszek rá legalábbis, hogy miért titkolták el előle a valódi kilétét. Ha tényleg kiderül, hogy nem is a szülei.. félek az még nagyobb arcon csapás lesz majd Gerardnak. - Igazad van, de most mégis csak a másik oldalon vagyok és valahogy nehezebb látni mit csinált ő, de megpróbálom. Mit szólnál, ha adnál egy kis időt átgondolni és mondjuk a következő találkozáskor? - na igen nekem is kellene egy kis felkészülés, hiszen még senkinek se voltam a mentora, sosem merült fel ilyesmi, mert nem igazán tartanak annyira nagyra, hogy úgy gondolják van értelme rám bízni egy újoncot. Gerardot sem teljesen hivatalosan venném a szárnyaim alá, bár ki tudja, ha kimondottan ő kérvényezné lehet, hogy nem lenne belőle gond, de az is lehet hogy csak azért is beosztanák valaki más alá, ami erősen megnehezítené, hogy együtt dolgozunk, viszont kikerülni a rendszert.. Áh meg kell kérdeznem Solomon véleményét is erről. Odabent megvárom, amíg felveszi a medált, majd elköszönök és megköszönöm a gyors segítséget, hogy aztán kint álljunk meg még egy kicsit. - Jól van, azt el is várom. - bármennyire is sejtem, hogy számára nem is lenne olyan rossz, ha ez az adottság elbódítana, de tudja ő is, hogy nem lenne értelme, okkal állított le legutóbb is az étteremben és tudom, hogy van is annyira korrekt, hogy ne éljen vissza a helyzettel, de nem, amikor lekerül a gyűrű semmi furcsát nem érzek. - Úgy vélem ezúttal is jól végezték a munkájukat, úgyhogy... egy pillanat... - visszalépek még a szobába, de hamar be is húzom magam mögött az ajtót a gyűrűt a zsebembe süllyesztve, miután mint kiderült megtarthatom, hátha jól jön még. Hát legyen, végül is ki tudja. - És akkor most... azt hiszem utána kell néznem és át kell gondolnom a mentorálást, neked pedig beszélned kell a szüleiddel igaz? - úgy gondolom nem lenne érdemes ezt sokáig húzni neki sem ,bármennyire nehéz feladat lesz ez most. Végül kis hezitálás után a kezemet nyújtom felé, hogy megrázzuk egymásét, azt hiszem ez a leginkább a helyzethez passzoló módja az egyesség megpecsételésének és azt hiszem az elköszönésnek is, ami egyikünket sem hozza zavarba. - Sok sikert Gerard! - kap még egy mosolyt mielőtt elköszönnék és elsietnék a folyosón. Van még dolgom, pedig ma nem is itt akartam tölteni az időmet, de a sors így hozta és ha már itt vagyok megkeresem Solomont.
Ő azért könnyebben beszél, mert volt ideje hozzászokni a sötét körülményekhez, míg nekem az otthoni rossz hangulatot leszámítva minden rendben volt. Sikeres voltam az iskolában, volt egy jó állásom, és a lányoknál is igen menőn tudtam átélni a kezdeti tapasztalatokat, s most minden összeomlani látszott az elmúlt hetekben. Most már kezdem összeszedni magamat, és új irányba állni, de nem megy ez olyan könnyen, ha itt a bűntudat azért, ahogyan a lányok viszonyultak hozzám, a mérgelődés, és a kiváncsiság a szüleim irányába, na meg a tapasztalatlanság az új munkámmal kapcsolatban. - Egyszer mindent el kell kezdeni. Esetleg meríts abból, ahogyan téged tanítottak. Amikor a gringottsban dolgoztam, igyekeztem úgy okosodni, ahogyan a bölcsebbektől láttam, de aztán kialakítottam a saját stílusomat. Na lássuk, mivel kezdené az, aki téged mentorált? – Nyilván nem azzal, hogy hozat magának egy kávét, hiszen épp most ittunk, és talán az sem nézhető ki Daphnéből, hogy aktatologatásra oszt be, pedig alá kell húznom, ehhez tényleg értek, bármit rám bízhat. Ám sajnos nagyon preciznek, és összeszedettnek tűnik, biztosan nincsen elmaradva a jelenlétsekkel, az adminisztrációval, amiben én segíthetek. Ráadásul nem hivatalosan a felettesem, tehát bőven lehet, hogy kapok valami olyan parancsot, ami elszólít mellőle. Lehet, hogy először ezt kéne hivatalossá tenni, hogy mellé osszanak be. Kissé azért elpirulok, ahogyan hozzámér, már-már ölelésnek is betudható a dolog. Még jó, hogy rajta van az a gyűrű. - Oké, továbblépni. Ezen leszek, és köszönöm. Sokkal tartozom neked, remélem hamarosan eljön a törlesztés ideje. – Bólintok végül, most bárminemű fizikai viszonzás túl egyértelmű lenne, barátként pedig csak annyit tehetek, hogy hálásan pillogok rá. Aztán amikor végeztünk a csevejjel, még azért elgondolkozom a félbehagyott mondaton, igen, igaza van, nekem talán már most adott az érzés. Benyitok, hogy eltereljük a gondolatainkat, és ott hamar kiderül, hogy készen van a megerősített ékszer. Megköszönöm, fizetni sem kell érte, mert mondhatni házon belül alap, hogy segítenek ebben. Amint kint vagyunk ismét, felcsatolom, és bíztatóan nézek a hölgyeményre. – Na akkor vedd le a gyűrűt, és próbáljuk meg. Ha elbódulnál, akkor felébresztelek, vagy ilyesmi. Azt hiszem. – Vigyorodom el, nyilván nagyon jól esett, ahogy nézett rám, még ha nem is volt igazi.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Arra már rég rájöttem, hogy az önsajnálat semmi jót nem eredményez, épp ezért nem is igen művelek ilyesmit már régóta. Megyek előre és csak nagyon ritkán hagyom, hogy a rossz kedv maga alá temessen és úgy gondolom, ha Gerard el akar érni valamit az életben, főleg most felállított új célokat, akkor ő se engedheti mag magának, hogy keseregjen, mert akkor már fel is adhatja, hiszen úgy se fogja elérni amit szeretne. - Persze, jól van. Tudod sosem voltam még senkinek sem a mentora, gőzöm sincs hogy kell csinálni és miután gyerekem sincs... - egy félmosollyal vonom meg a vállamat. Na nem mondom, hogy őt most innentől a gyerekemnek tekinthetem, de lássuk be nem csak hogy fiatalabb nálam, de ha mellém szegődik akkor igenis felelősséggel tartozom majd iránta és ezt még nekem is meg kell tanulnom, hogy mikor viszem ezt túlzásba és mikor engedhetem, hogy próbálkozzon. A szavai hallatára viszont mégis csak megállok még az ajtótól pár lépésnyire és remélem, hogy ez számára nem túlontúl erős közelség, de megállok szembe fordítva magammal, a két kezem két oldalt a két karján és igen határozottan nézek rá. - Ha innentől folyton azon gondolkodsz, hogy minden nem a miatt volt-e, amire képes vagyok akkor az egész életedet folyamatosan újra kell értékelned és sosem fogsz a jelenben élni, ami nem túl hasznos egy aurornak. Zárd le ezt minél előbb és lépj tovább. Egyszerűen nem tehetsz mást. - és ne gondoljon erre az egészre, a medálra és kész. Nem a miatt volt vele az a lány és ő sem a miatt szerette igaz? Akkor pedig nem szabad ezen kattognia, mert a túl sok gondolkodás bizonyos helyzetekben nagy bajt okozhat. - Igen, ez benne van a pakliban, ahogyan te... - el harapom a mondatot. Azt hiszem ezt jobb itt lezárni, mert a végén még az következik, hogy ő már most, azzal pedig nem tudom, hogy mit kezdenék hirtelen. Inkább lenyomom a kilincset és benyitok.
Nem akarom úgy kezelni, mintha ő valami összetört kismadár lenne, de gyakorlatilag mindkettőnknek vannak lelki gondjai. Különben is, gyönyörű, amikor mosolyog, és inkább a felvidításán kéne munkálkodnom, nem pedig a szomorú emlékek felszínre hozásán. Azt hiszem már elmondhatom, barátok vagyunk, és igaz, megvigasztalhatjuk egymást, de nem kéne állandóan szomorkodnunk. Sőt, erősíthetnénk is egymást, méghozzám vidám percekkel. Ezt Daphné igyekszik elérni, hiszen nem hagyja, hogy sajnáljam, mosolyog, és úgy általánosságban mindig a segítségemre van, simán túllépett a fenékmarkoláson is, holott ott is hagyhatott volna a fenébe. - Nem akarom, hogy megüsd a bokádat, és megöletni sem akarom magamat. Csak azt, hogy a kacsintgatás helyett engedd, hogy segítsek neked. Ha kávéhordással, vagy papírmunkával, akkor úgy, nekem végülis mindegy, de kedvellek, nagyon, és úgy érzem, sokat köszönhetek neked. – Azért cuki, hogy így kacsingat, de ettől ő sokkal komolyabb nő, akire igazából felnézek. Elindulunk vissza, már el sem jutunk addig, hogy fizessek, mert ez a véla bűbáj megint átsegít mindenen, de Daphné ezt is leveszi a vállamról. Na jó, talán majd legközelebb. – Nem is tudom, már ebben sem vagyok biztos. Tudod, hogy nem az én hibám volt, amit Nox tett velem, és azt hittem, hogy Lavenderrel meg tudjuk beszélni, de ezek szerint nem. Bevágta a durcit, és elköltözött. Mi van, ha ő csak azért volt velem mert… tudod. – Csóválom a fejemet enyhén megcsappant önbizalommal. Buzgón remélem, hogy a megerősített ékszert tudatosan használhatom, és csak akkor élek az erőmmel, ha élni akarok. Több ilyen csalódást keltő pillogásra nincsen szükségem. Aki kedvel, az tegye magamért, ne pedig holmi bűbáj miatt, amit én már átoknak érzek. Visszaérünk az ajtó elé, ahol már csak be kell lépnünk, de amit mond, szöget üt a fejembe. – Tudod, ami késik.. nem múlik. Lehetsz még ismét. – Mosolyodom el, talán nem magamra gondolok, hiszen egyértelműen zöldfülűnek tart, de attól még valami hozzá illő harmincas pasival összehozhatja a sors.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Oh sose sajnálj! Neked meg nem mondtak igazat, az se jobb. - elmosolyodom, mert tényleg nem várom, hogy bánkódjon a miatt, hogy nincsenek szüleim, vagy árvaházban nőttem fel. Nem zavar, végül is család nélkül szentelhetem minden időmet a munkának. Tény, hogy voltak nehéz és nagyon pocsék időszakaim, de úgy gondolom, hogy lehetett volna akár rosszabb is. Ha pedig az életem másképp alakul, akkor most más ember lennék, akkor más irányba indulok el és talán Gerard ügyében sem kezdek el nyomozni és akkor ő is még a bankban ülne és irodai munkákkal töltené minden percét, valószínűleg semmit sem sejtve arról, hogy igazából véla vér csörgedezik az ereiben. Ennek így kellett alakulnia és kész. - Azért beépülni egy színházba, ami egyértelműen veszélyeket rejt nem apróság, te is tudod. Értem én, hogy nem szabhatom meg mit tegyél, vagy legalábbis nem kötözhetlek le, de... én ütöm meg a bokámat, ha megöleted magad. - szórakozottan kacsintok egyet, jelezve, hogy viccelek csak, mert hát a halála nem csak azért lenne gond, mert én kapnék érte kellemetlen szavakat a feletteseimtől. Egyelőre viszont tényleg jobb lenne átgondolni mit tesz és fokozatosan haladni, hiszen épp csak most kezdte. A legtöbben az első évükben még a Minisztérium közelébe se kerülnek, nem hogy komolyabb ügyek közelébe. A kérdése viszont meglep, főleg miután fizetésnél a pultos hölgy gálánsan vissza akarja utasítani a pénzt, persze végig Gerardra pislogva nagy szemekkel. Én azért ott hagyom a tálkán a kávék árát, hogy aztán sietősen távozzunk és már csak út közben válaszolok elgondolkodva. - Nem tudom... és ez már eleve nem jó válasz igaz? Gondolom annak a lánynak, akinek megkérted a kezét nem volt kérdés, hogy szereted-e vagy ő téged. - megvonom a vállamat. Végül is jó eséllyel e miatt is nem borultam ki annyira a szakítás miatt. - Azt hiszem eddig csak egyszer voltam úgy igazán szerelmes. - teszem hozzá végül halkan és hát lássuk be az sem volt viszonzott és ki tudja talán nem is szerelem, inkább rajongás volt a részemről, de belegondolni, hogy még igazán nem voltam szerelemes sosem... elég kellemetlen érzés.
- Hát nem is tudom, igaz, hogy nekem vannak szüleim, de mintha nem is lennének. De téged tekintve.. sajnálom, hogy ennyire egyedül vagy. – Látszik rajta, hogy már megszokta a dolgot, de engem akkor is zavar, hogy ha eltűnik, akkor csak valami titkárnő, vagy egy idősebb auror aggódik érte. Vagy éppen én. Merthogy a volt pasiján nem az látszott, hogy aggódna, sokkal inkább számonkérte, hogy miért nem állt rendelkezésre. Ez enyhén szólva kihasználás, és olyan színben tűnteti fel a kapcsolatukat, mintha csupán valami státuszról lett volna szó, hogy a fickó ne mutatkozzon egyedül. Vagy hogy éppen az éjszakái ne legyenek magányosak. De hol van ebben az, hogy mondjuk Daphne emberi lény, aki vágyik a figyelmre, és a törődésre. Végülis a kezét nem húzta el, viszont nem nagyon vette észre, lehet, hogy annyira egyedül van, hogy neki már úgy természetes, hogy nem figyel rá senki. Szegény! - Most tanulom igen, ám ezúttal én választottam, hogy ez lesz a pályám. Nem csak sodródok, és belekeveredek, hanem vállalom a veszélyt. Inthetsz nyilván óvatosságra, de tudod, hogy nem tántoríthatsz el. Sokkal jobb lenne, ha inkább engednéd, és összedolgoznánk. – Ez inkább kérés, semmint belemegyarázás, hiszen nem akarom erőltetni, ha ő úgy érzi, hogy még az iskolapadban vagy a gyakorlaton van a helyem, mert meg fogom érteni. De az apróbb, veszélytelenebb dolgokba bevonhatna. Mittudomén leszek a kisinasa, hozok neki kávét, addig is tanulok, és figyelek. Vagy csinálom a papírmunkáit, ahhoz úgyis bőséggel értek, kétlem ugyanis, hogy ő szeret iktatószámokkal bíbelődni, ami nekem meg eddig munkaköri kötelesség volt. - És milyen volt ő? Úgy érzed, hogy összeillettetek? – Talán tapintatlan kérdés, hiszen most szakítottak, és Daphne sem tépkedte a sebeket, amikor Lavenderrel szakítottam, de úgy vélem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy elhárítja a kérdést, ha nem odaillőnek érzi. Bólintok, hogy induljunk, most már jó lenne, ha az ékszer tényleg működne, és nem kéne azon izgulnom, hogy milyen csalással szerezhetnék trófeákat.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Végtére is egy testvér nem annyira távoli rokonnak számat, vagy nagybácsi nem igaz? Egyébként... nálam te is sokkal jobban állsz. - félmosollyal vonom meg a vállamat, hiszen én egyáltalán nem ismerem a szüleimet, nem hogy más egyéb rokont, de nem láthatja rajtam, hogy ez most rosszul érintene, vagy már akár a téma fájdalmat okozna. Igazából az élet ilyen és én nem bántam sosem, legalábbis nem annyira, hogy ez egész életemben zavart volna, hogy az én életem így alakult. A szüleim valami miatt lemondtak rólam és valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy miért. Persze aurorként akár még meg is próbálhatnám kinyomozni, de valahogy sosem éreztem azt a legyőzhetetlen késztetést, hogy most akkor nekem meg kell találnom a szüleimet. - Nem is tudom... ha bajba kerülnél az én hibám lenne, akkor is, ha nem én kértelek meg erre. Látod mi lett az egészből. Nem szeretném, hogy bajod essen, hiszen csak most tanulod ezt. - lássuk be kezdő auror. Én se vagyok különösebben profi, de kettőnk közül még mindig nekem van legalább tapasztalatom és mégis elkaptak és mégis cellába kerültem és nem sokon múlt, hogy elhagyom még az életben azt a helyzet. Gerard, ha önálló akcióba kezdene csak a példámat követné és nem a parancsokat, amiket elvárnak tőle, ahogyan tőlem is. Nem hiszem, hogy jó ötlet. - Oh dehogy! Ő nem forgatná fel a lakásomat és nem egy nyomozó jellem. Talán azt hitték találtam valamit és ők nézték át a lakásomat, a fogva tartóim. - persze tényleg csak tippelek semmi több. Azután, hogy hazamentem persze átnéztem a lakást, de nem találtam nyomokat, amik segítettek volna, és hát... őszintén nagyon hiányzott már az ágyam. - Megnézzük, hogy elkészült-e már? - végül is a kávém már egy ideje elfogyott és talán már az a medál is készen lehet.
- Nem is tudtam, hogy ennyire kiterjedt a családfa. Én még a saját szüleimet sem ismerem igazán, nemhogy a távoliakat. – Vonom meg a vállamat cseppet keserűen, hiszen a Warringhton egy a tizenpár aranyvérű családból, ami jelenthet egyfajta kiváltságot, de én csupán annyit érzékelek belőle, hogy valami titokba tenyereltem a saját származásomat illetően. Lehet, hogy a szüleimnek nem lehetett gyereke, de a vagyont tovább akarták örökíteni, ezért kerítettek engem valahonnan? Talált gyerek lennék? De akkor is furcsa, hogy véla vagyok. Miért pont engem dobna el valaki? - Igen, megértelek. Az segíthet, ha én szaglászom? Már jártam a színházban Solommal, mint takarító, ezt az álcát nem nehéz fenntartani. – Azért nem egyszerű nő ez a Daphne, mert bármilyen cuki, mindenben olyan akaratos, hiába próbálnám vigasztalni, motiválni, saját elképzelései vannak. Nem csoda, hogy nem nyomták a ranglétrán, mert nőként nyilván hátrány van, főleg ha nem alázkodik meg, hanem gondolkozik. Felsóhajtok, és bólintok végül, a döntés az övé, én most azért vagyok itt, hogy megint nekem segítsen, ezúttal az ékszerben, remélem, hogy most már hamar elkészül. Nem mintha nem lenne oly édes a társaság, de akkor is, úgy érezném magam biztonságban, ha nem volnék furcsa hatással másokra. - Húha, akkor elég sokaknak álhatsz az útjában. Nem lehet, hogy ez a párod volt, aki megpróbált rájönni, hogy hová tűntél el? – Kérdezek vissza talán kicsit tapintatlanul, hiszen most szakítottak, azt pedig nyilván nem az én tisztem feszegetni, hogy mennyire volt belé szerelmes, vagy ilyesmi. Velem ugyan megtörtént Lavender esetében, de annak már vége, az emlékeket pedig próbálom elnyomni, hiszen nincs értelme rágódni rajta. Még a jókon sem.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igyekszem segíteni, amiben tudok. Nem mondom, hogy bármiben is okosabb lennék, sőt családi téren még csak túl nagy tapasztalatom sincs, de amennyit tudok azért megteszek annak érdekében, hogy valamivel könnyebben vészelje át ezt az egyértelműen nagyon nehéz időszakot. -Jake? Oh Jacob? Ő a testvérének a fia, igen, mármint nem, nem Jake apja, az édesapjának a testvére volt a mentorom. - hát igen ismert auror család a Troops és azt is tudom, hogy a parancsnok nem különösebben van oda értük, hiszen kissé radikális társaság, bár én ezt sosem érzékeltem. Hogy a fiú milyen azt sem tudom, de azt igen, hogy a házasság miatt volt azért susmus a parancsnokságon bőven. Nem sokan gondolták volna, hogy a parancsnok belemegy majd egy esküvőbe egy Troops-szal, bár ha jól sejtem akkor nem igen volt beleszólása. Ez a Shanna elég eltökélt lánynak tűnik, bizonyára az apja nem szólhat bele abba kihez megy hozzá, akkor sem, ha ő történetesen az aurorparancsnok. - Nem tudom Gerard, róla azóta se tudtam meg semmit és látod mi lett a vége, nem mehetek vissza csak úgy szaglászni, no meg ha van egy kis eszük akkor már köddé is váltak és most bőven van más dolgom is. - nem hárítok, de ez így a logikus. Eddig még senki se jött utánam, hogy eltegyen láb alól. Kihallgattam őket, aztán megszöktem, kétlem, hogy ennek örülnek, de azóta nem volt érkezésem utána nézni és miután beszéltem a parancsnokkal... Nem lenne okos ötlet valami önálló akció, hiszen most benne lehetek a Varjú bezáratásában, ami sokkal fontosabb ennél legalábbis jelen pillanatban, amit viszont elbukhatok, ha megint valami önálló akcióba kezdek. - Sikerült persze, de én magam sem tudom. Napokkal később már nem találtam nyomokat sem. Arra se mernék megesküdni, hogy egyáltalán ki törhetett be... van legalább három lehetőség. - na igen akár a Varjúból is jöhetett valaki, vagy a színházból a testvériségtől, netán az sem lenne csoda, ha egy korrupt auror forgatta volna fel a lakásomat, de ezt így hangosan még sem mondhatom ki épp itt, ahol bárki meghallhatja.
Daphnének már megint igaza van. Látszik, hogy tényleg jó mentor lesz, hiszen egyrészt nálam idősebb, másrészt világlátottabb, még családi kérdésben is tud logikusan válaszolni. Kényszeredetten bólintok, remélem nem érti félre, nem azzal van a bajom, hogy már megint neki van igaza. Sokkal inkább azzal, hogy nem vágyok arra a beszélgetésre, inkább csak lelépnék otthonról, mert most anyám szemébe nézni.. Ám annyira sok tartalékom még nincs, hogy csak úgy valami önálló otthont vegyek, bérelni meg London környékén méregdrága lenne. Félreteszem még a kérdést, meg kell emésztenem, hogy mit teszek majd. - Troops? Mint Shanna vőlegénye a mardekárból? Jake apja? – Na igen, Shanna egész baráti köre aurorokra és szüleikre épül, nem csoda, hogy a férje is majd innen jön ki. Én ugyan nem vagyok a szűk ismeretségük tagja, de talán ez változik, ha mondjuk valami közös bevetésen találkozunk, aminek még az elején vagyok. Ám remélem hogy Eastwick bedob a sűrűjébe. Na nem azt mondom, hogy tocsogni kell a vérben, de örülnék valami izgalmas feladatnak, ahol tehetek másokért. Felhörpintve a kávét azon tűnődök, amiket az általa felderített testvériségről vezet fel, én azért ennyire nem vagyok megbocsájtó, mert igenis rossz volt látni Daphnét rácsok mögött. – És.. mondjuk a színházigazgató? Azóta ezen gondolkozom, hogy állítólag utána nyomoztál, de az a plakátok alapján nem az a szakállas vidéki suttyó, hanem egy cilinderes arisztokrata. Vele mi lett? Ő is a jófiú, de pocsék motivációkkal? -Tudom, hogy nem kaphatok meg olyan válaszokat, amik számomra még a titkos kategóriába esnek, de olyan szívesen segítenék, ha mást nem, hát úgy, mint amikor Solomonnal kiszabadítottuk, hogy csak valami ugráltatható zöldfülű lennék. Meg kéne kérdeznem, hogy így részt vehetek-e, de majd Daphne szól, ha mégis rám volna szüksége. Inkább azon tűnődök, hogy mikor lesz kész az ékszer, mert több ilyen pincérnős kellemetlen nyomulást nem venne be a gyomrom. – Sikerült otthon kitakarítani? Egyáltalán mit kerestek otthon nálad? Nyomokat, aktákat róluk?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hát tény, hogy azért szerintem is meglepő és talán furcsa is lenne, ha ott állnék mögötte, amikor kérdőre vonja a szüleit erről az egészről, hiszen nem vagyok családtag, vagy... valaki akinek ehhez úgy mélyebben köze lenne. Azt hiszem jobb lenne, ha ezt nem így rendeznénk, bármennyire is szívesen segítek, de erre azért tényleg megrázom a fejemet, mert nem venné jól ki magát, maximum nyomást helyezne a szüleire, hogy egy számukra vadidegen mit kavar be a családi dolgokba. - Bármilyenek is a szüleid ez félek így is úgyis rossz vért szülne, de.. ha beszéltél velük szívesen meghallgatlak, azzal nincs gond, de nem állíthatok oda csak úgy, hiszen nem is ismernek. - persze tényleg mondhatnám nincs tapasztalatom szülőkkel, de ennyi még neme is evidens, hogy egy komoly témához csak nem hívhatom oda a mentoromat, egy felnőtt aurort, akinek az egészhez végtére is semmi köze. A végén még már csak azért is ellenségesebbek lennének a szülei, mert még mást is belevont. - Most is itt vagyok igaz? Tudod... ha az elején nem segít nekem is valaki, akkor talán most nem is lennék itt. Ez is ugyanolyan fontos, mint terepen lenni. - hát igen nekem is volt egy mentorom, mögöttem is állt valaki és ha nincs Jason Troops, akkor jó eséllyel most még csak auror se lennék, vagy már hamar feladtam volna és visszatértem volna a magam zűrös és semmirekellő életéhez. Na nem mintha Gerardot ez fenyegetné, hiszen ő egyébként sem olyan, mint én, de ettől még segíthetek neki, hogy megtudja mi is van a családi zűrök hátterében, vagy hogy kicsoda is valójában, ha netán a szülei tényleg nem a szülei. - Nem erről tényleg nem beszélhetek, túlságosan kényes a helyzet és köszönöm. Ez tényleg ezzel jár és te is ezt vállalod, ha tényleg auror akarsz lenni. - lássuk be nem ez a legjobb életbiztosítás, mármint nem mondom, hogy az aurorok rövid életűek, hiszen ott van pl. Solomon is, de azért lássuk be, hogy igenis veszélyekkel jár, főleg most, ahogy komoly dolgok zajlanak a háttérben. - Oh, dehogy állunk a rossz oldalon, csak azt is értem, amit ő akar, de úgy vélem még mindig ez a helyzet jobb, mintha az lenne, amit szeretnének. Történtek vele rossz dolgok, varázslók miatt, amiért dühös és ezt megértem, de ő valami olyasmiben hisz, ami szerintem lehetetlen. Ha mi nyílt színre lépnénk, a muglik félnének tőlünk. Nem lenne semmi jó eredménye. - patthelyzet, mert világos, hogy a fogva tartóm mit szeretne és az is, hogy miért, de nem hiszek abban, hogy mindez egy békés és nyugodt világot szülne, csak káoszt és rémtetteket.
Nem várhatom el tőle, hogy a vélhetően előttem álló családi drámában tanácsot adjon. Amikor a lakásán jártam, úgy festett, hogy a tengeri malacot leszámítva teljesen egyedül van, sehol egy kép senkiről, így talán jobb is, hogy nem kérdeztem bele, mert a végén még valami tragédiába botlok, ha nagyon faggatom. Viszont elgondolkozom azon, amiket mondd. Észre sem veszem, hogy miközben leteszem a kezemet az asztalra, pont az övére kerül. Igaz, ez nem a feneke, de akkor sem tehetném. Talán ez nem a vélaság miatt van, sokkal inkább a vonzalom, meg a bizalom keveréke. - Mondanám, hogy jó lenne, ha ott lennél, amikor megkérdezem tőlük, de attól félek az csak rontana a helyzeten. Egyik sem tud viselkedni, mindketten olyan bunkón viselkednek másokkal, hogy nem akarlak téged is belerángatni. – Elgondolkozva kortyolgatom a kávémat. Nem igazán lenne jó a jövőben olyan helyzetekbe kerülni mint a három seprűben, ahol ha azt mondtam volna a pincérnőnek, hogy dobja le a ruháit, vélhetően mások előtt is megtette volna a kedvemért. Lehet, hogy mások jól járnának vélasággal, - Miért segítenél nekem? Mármint ott van a Noxos ügy, és végülis nem tartozol nekem semmivel. Biztosan van sok ügyed, nem akarlak kisajátítani. Mármint.. – Igen, tetszik nekem, ez már nyilvánvaló, de a barátságnál maradtunk, neki pedig fontos munkaköre van, ezt egyre jobban átlátom, így nem lehetek a terhére. Lehet, hogy kis porszemnek érzi magát a rendszerben, de amíg a bürokrata főnökei csak az íróasztal mögül döntenek, ő megy ki a terepre, s védi meg a polgárok érdekeit. Köztük az enyémet. Nem véletlen, hogy én is az ő pályáját választottam. - Lesz egy ügy? Gondolom nem avathatsz be, de azért vigyázz magadra, nem akarom megint halálra aggódni magamat. Bár azt hiszem ez a munka olyan, hogy állandóan életveszélyben vagy. Hülyén hangzik tudom, de féltelek. Meg ahogy mondtam, csodállak is egyszerre. Nem tudom, hogy melyik az erősebb. Viszont kezdem nem érteni, hiszen amikor ott voltál a cellában, mintha átérezted volna az elrabló szándékait. Úgy érted, hogy a rossz oldalon állunk? – Ráncolom a homlokomat, hiszen Daphnét józan aurornak ismertem meg, és ha egy rossz szándékú alakban hisz, akkor az nem naivitás, hanem valami olyan sejtelem, amely a későbbiekben még valóban komoly üggyé válhat.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem vagyok ebben profi, hogy tudjam mit kell mondani a másiknak, aki már eleve pocsékul érzi magát, hogy ne érezze magát még rosszabbul. Próbálok rájönni és persze próbálok nem még rosszabbat okozni neki a szavaimmal, de sejtelmem sincs, hogy vajon csak elfogadja, amit mondok, vagy esetleg meg is érti. És most kérdezgetni nem sok értelme lenne, így hát nem is fogom. - Nem tudhatod, talán mégis meglepnek majd és elmondják az igazat, ami esetleg nem lesz olyan rossz, mint amire számítasz. Én csak azt tudom, hogy előre az ördögöt a falra festeni nem érdemes, majd kiderül. A szülők... gondolom néha okkal ilyenek. - gondolom, hiszen e téren saját tapasztalatom nincs. Nem ismerem Gerard szüleit sem, és ha hűvös és távolságtartóak hát a jó ég tudja, hogy erre mi az okuk, vagy hogy ennek fényében egyáltalán tényleg a szülei e vagy sem. Nem tudom, de azt hiszem annak se lenne sok értelme, ha tippelgetni kezdenék. Maximum próbálom megnyugtatni, hogy legalább ne a legrosszabb eshetőségek sorakozzanak csak a fejében, mert annak nem sok teteje van. - Ha nem segítenek, akkor pedig még mindig utána járhatunk. - teszem végül hozzá, hiszen miért auror az ember, ha nem tud olyasminek is utána járni, aminek amúgy nem tudna? Na nem mondom, hogy a saját céljainkra felhasználhatjuk a Minisztériumot, de szívesen segítek neki, hiszen ő is kihúzott a bajból, pedig igazán nem volt rá oka, hogy veszélybe keverje önmagát miattam. - Nem sokat és... egyelőre most nem is ez a legfontosabb. Lesz egy fontos ügy, de még nem... publikus és elég sok szervezést igényel, addig a szokásos apróságok valószínűleg. Azt hiszem ennek az egész fogságnak a legtöbb hozama az volt, hogy valamelyest értem, talán jobban, hogy miért akarja pl. az a fickó, csak ő nem érti, hogy nem lenne ennek jó vége. - hát igen, megértem Rhyst, de nem tudom azt mondani igaza van, mert igenis úgy vélem, hogy ha tényleg minden napvilágra kerülne akkor abból hatalmas káosz és pánik lenne csak, semmi jó.
Amikor Daphne felhúzza a gyűrűt, akaratlanul is Lavender jut eszembe, akit megkértem, de mindazzal, hogy a menyasszonyom lett, mégsem együtt éljük le az életünket. Egy tárgy nem jelent semmit, még csak a fogadalom sem, hiszen a körülmények közbeszólhatnak. Kár ezen már keseregni, részemről is elmúlt már a szerelem, és a szép emlékek mellett immár rosszak is párosulnak. Bólintok a nőnek, ő aztán könnyedén elengedi azt, hogy ha valaki csak rá akar mozdulni, hiszen csinos teremtés, vélhetően gyakorta megtörténik, nekem viszont valami varázslat mozgatta a kezemet, és nehéz csak úgy benyelni. - Igen, akkor fogjuk rá, hogy elvonom a figyelmedet. – Hiszen lássuk be, a varázslattal függetlenül jó érzés volt hozzáérni, a pofon már szégyenteljes jutalma volt a mozdulatnak, de mégis barátként, segítőként tekint rám, ami végtelenül jól esik. Nem csak a vélát látja bennem, hanem kedvel, és hálás, amiért utánamentem kiszabadítani, még ha érdemben nem is hozzám fűződik az akció, hanem Solomonhoz. – Mindez igazán kedves tőled. Szeretek én is másokon segíteni, és azon túl, hogy csodállak, a vágy hozta meg a döntést, hogy átképezzem magamat. A szüleim viszont nem olyan alkatok, akikkel bármit is meg lehet beszélni. Az apámat alig látom, sosem érdekeltem igazán, az anyám pedig keserű alak, mindenben a rosszat látja. Nem éppen látom sok esélyét annak, hogy ilyen titkokról faggassam őket. Egy próbát talán megér, de kétlem, hogy nekem akarnának magyarázkodni. – Hümmentve megvonom a vállamat, talán ha Daphne is ott lenne, vagy máshogyan nyomoznánk ki.. Na igen, már megint őt terhelem le ezzel a butasággal. Nem akarok én lenni az, aki ennyire elesett, gyámolításra szoruló. Ám oly nehéz most mindez, nem tudom, hogyan változtathatnék. Azon túl, hogy megkaptam az esélyt, hogy auror legyek, és hogy Daphne itt áll mellettem, nincsen jó az életemben. A családom hazudott, a menyasszonyom elhagyott, megerőszakoltak, és nem hiszek magamban. Mintha minden összeesküdött volna ellenem. Inkább a kávémat kortyolgatom, remélve, hogy az ékszermágus nő villámgyorsan végez az ötvösmunkával. - És neked hogyan tovább? Megtudtál valamit attól a cellás alaktól, ami segítheti a munkádat? – Kérdezek vissza, hiszen ha már egy szakítás volt az ára a beépülésenek, legalább legyen értelme.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Mivel a gyűrűt én kapom végül én veszem fel, hogy mentesüljek a vélabáj alól és amíg várakozunk ne úgy kelljen beszélgetnünk, hogy közben a földet nézem és neki sem, mert az úgy nem az igazi, főleg ha azt is nézzük, hogy jelenleg igen komoly lelki terheket kell megélnie a családja miatt és azért, ami kiderült. Sejtem, hogy ez milyen pocsék lehet, még ha én ezt a fajta köteléket nem is ismerem igazán, hiszen sosem voltak szüleim, akiktől hazugságot kellett elszenvednem. - Úgy volt, hogy ezt egyszerűen elfelejtjük ugye? Tudod, ha nem botlom beléd, akkor talán most ott ücsörögnék és egyedül kortyolgatnám a boromat azon gondolkodva vajon elszúrtam, vagy sem. Most... nem jár ilyesmin az eszem és legalább csinálok valamit. Cseppet sem érzem úgy, hogy ebben bármi rossz is lenne. - elmosolyodom most már, hogy a szemébe tudok nézni. Egyáltalán nem kell e miatt rosszul éreznie magát, hiszen igenis segített nekem azzal, hogy odajött, és a kellemetlen részére meg egyszerűen nem kell gondolni. - És tudod a véla báj olyasmi, amit érzel, ha hat a másikra. Irreális és megmagyarázhatatlan lesz a viselkedése. Nem gondolom, hogy bárki e miatt kedvelt volna téged, vagy az a lány... a menyasszonyod ezért lett volna veled. - biztosan ilyesmi járhat most a fejében, hogy sok minden hazugság volt az életében, de ez nem vezet semmi jóra. Ha netán a medál nem blokkolt mindent, akkor... ez van, de kedves és figyelmes srác, aki nem hiszem, hogy pusztán a külsejével érte el azt, hogy kedveljék, sőt belé is szeressenek. - Nem is tudom, nehéz más helyzetébe képzelni magunkat. Csak azt tudom, hogy akit én ismertem meg a személyedben az egy figyelmes és érzékeny srác.. és ha mindig ilyen voltál, akkor e miatt kedveltek és nem a miatt, ami vagy, erre kell gondolnod. A szüleid pedig... E téren végképp semmi tapasztalatom, de gondolom illene adnod egy esélyt nekik, hogy megmagyarázzák az egészet. Talán van rá valami jó magyarázat. - nem tudom, tippelni tudnék csak, de nem jó, ha már most a legrosszabbra gondol és mindent borúsan lát. Az sose hoz semmit. Ha csak rossz lehetőségek jutnak eszébe, akkor az a legjobb, ha egyszerűen nem is gondolkodik most ezen, hanem megvárja, amíg tényleges válaszokat kap.
Felkapom a fejemet arra, hogy néhány órát kéne a büfében tölteni, és azalatt igyunk meg egy kávét. Jó sokáig kéne egyetlen kortyot öblögetni a számban, hogy órákig kitartson. De mindegy, értem én a célzást, és bólintásom jelzi is, hogy köszönöm. Végül a nő sem tesz hozzá semmit, csak kitessékel, ám előtte mégis a kezembe nyom egy gyűrűt. Megkönnyebbülten húzom fel, végülis így már belenézhetek abba a szép szemekbe, ami Daphne tartozéka. Persze csak kint, hiszen ez már nem tartozik a tárgybűvölő csajra. - Én sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak. Ráadásul többször is. A szakításod napján terhellek a saját gondommal, aztán pedig ez a fura késztetés, hogy odanyúljak.. Nekem az is tökéletes, ha barátok vagyunk, de nehéz lenne ebben a bűvöletben élni. Így is pocsék, hogy nem tudom felmérni, valakinek bejöttem-e egyáltalán.. – Foglalom össze egy szuszra a problémák fő gyökerét, és itt még nem is említettem meg, hogy a szüleim lehet, hogy nem a szüleim, vagy ha tényleg vélák, akkor ezt miért így kellett eltitkolni. De erősnek kell lennem, ma úgy kerestem fel őt, hogy új célt adott az életemnek, és ez a fontos. Hogy meg tudjak védeni másokat. Végülis sok idő után most először úgy vélem, hogy eszköz lehet a kezemben. Afféle pajzs, amit nyújthatok a bajbajutottak számára. Az más kérdés, hogy jelenleg még közel sem vagyok képzett auror, de az elhatározás is számíthat. – Lényegében hazugság hazugság hátán. Nem tudom, hogy ki vagyok, és hogy tényleg érek-e bármit is, lévén mindaz, amit eddig hittem, csak a vérem okozta előnyből származik, na meg egy ékszerből, amit akaratom ellenére erőltettek rám. Honnan tudjam, hogy ezek után bármi, amit elértem, az valódi volt? Te mit tennél a helyemben? – Célzom meg a büfét, ahol kikérem a két kávét, természetesen szólhat, hogy milyen ízesítéssel kérné, de időnk az most van bőven.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem azt mondom, hogy túlzottan naiv, de lássuk be az már kiderült, hogy kedvel és az ember, ha kedvel valakit, akkor másképp is áll hozzá, többet lát bele, mint ami valóban ott van. Gerard elfogult, én legalábbis ezt annak tudom be és akármennyire lelkes is nem hiszem, hogy ez sokat érne, ezért is állok meg még az előtt, hogy benyitnánk azon az ajtón. - Ez tényleg kedves tőled, de... nem hiszem, hogy segítene. Akik felettem vannak és nem hisznek bennem, nem ellened szól, de nem érne sokat a leveled, bármennyire kedves ötlet is. - végül csak előre nyúlok és finoman megszorítom a karját, ha már a szemébe nézni nem tudok. Tényleg rendes dolog, hogy támogat és bátorít, de ha beadna egy írást arról mennyire rátermett vagyok és ezt olvasná olyan, aki sosem hitt bennem, hogy mindezt egy jóképű, fiatal, kezdő auror írta... hát jó eséllyel abból nem jönnék ki a legjobban. - Valószínűleg néhány óra, addig megihatnak egy kávét a lenti büfében akár. - mondja a nő kissé elgondolkodva, mintha akarna még mondani valamit, de végül nem teszi, én pedig ha nincs több kérdés úgy döntök akkor irány a büfé, bár még mindig körülményes így beszélgetni, ezért is végül csak megtorpanok. - Esetleg ideiglenesen nincs valami, ami segítene nekem is, hogy ez... tudja. - pillantok a nőre, aki végül kissé morogva, hogy húzzuk az idejét, de kihúz egy fiókot és a kezembe nyom egy gyűrűt. Aztán sietősen ki is hesseget minket. Úgy fest vagy ennyire imádja a munkáját, vagy... a jó ég tudja, de nagyon sietős volt, hogy menjünk már. Kint mindenesetre felhúzom a gyűrűt és igen így már képes vagyok Gerardra nézni és mehetünk vissza a lifthez, majd a büféhez. - Igazán sajnálom, de tudod ez még nem feltétlenül jelenti, hogy a szüleid nem a szüleid. Talán ők is vélák, csak valami jó okuk volt rá, hogy eddig ezt ne mondják el neked. - erre is gondolnia kell, mielőtt még teljesen összeomlik, meg úgy az egész élete. Tényleg rendes srác, biztosan nem e miatt volt az a menyasszonya és mindenki más is kedves vele. Remélem legalábbis, hogy nem ilyesmi motoszkál most a fejében, mert az egyértelmű, hogy nagyon el van kenődve szegény.
- Nem, én nem így gondoltam. Szerintem az erőfeszités, és az elhivatottság is számít. Belefogalmaznám, hogy a fellépésed, a lojalitásod a szakma irányában engem is arra vitt, hogy pályát módosítsak. Ez pedig igaz is. Különben pedig nem én szabítottalak ki, hanem csak odamentem, hogy megköszönjem, hogy segítesz. Magadtól is bőven megoldottad volna. – Tudom, hogy néha túl hálás vagyok az irányában, de az ember lehet elfogult azok irányába, akiket ennyire kedvel. Látom, hogy mindig rossz a kedve, és pici az önbizalma, hát nem árt egy kis tuning, ráadásul alig torzítok, a nagyjában igenis hiszek, hiszen Daphne karakán nő, csak nincs, aki támogassa. Talán majd én. De majd ezeket kettesben. - Ez.. nem elkeserítés kérdése. Nem tudtam, hogy véla vagyok, eszerint a szüleim nem is a szüleim. – Mondom ki elvékonyodó hangon, szívesen összenéznék most Daphnével, de nem akarom, hogy megint elkábuljon, hiszen az ugyanolyan hazugság lenne, mint ezek alapján az egész életem. Ha tükörbe nézek, akkor úgy fest már csak egy álcát látok, semmi jelentősége annak, amit teszek, mert csak megalkottak valami mázat, amit hihetek magamról. - Nem. Nem újra. Megkérném, hogy ha van rá lehetőség, teljesen nyomja el. Ha valaki kedvel, akkor ne legyen olyan, hogy szinte. Csakis magamért. Nem vágyom több hazugságra. – Harapom be az ajkamat, mert nyilván jól jöhet akár a majdani nyomozások során, vagyis nyilván jó lenne, ha szabályozhatnám, hogy mikor mennyire akarok csábos lenni, de kétlem, hogy csak a kölyökképem miatt kedvelt ez a sok lány. Lavender sem azért szeretett belém, mert olyan felmenőkkel rendelkezem. Legalábbis remélem. – Mennyi idő lenne a javíttatása? Hagyjam itt, és jőjjek vissza? Vagy üljek le kint? – Kérdezem most már továbbfűzve a szót, az lenne a legjobb, ha mielőbb rövidre zárnánk ezt. Ha valaki megnéz magának, az jól esik, de ne csak valami földöntúli lényt lásson bennem. Na és persze alaposan kérdőre vonom azt, akit eddig az anyámnak hittem.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Olyan kedves, ez már akkor is látszott, amikor első alkalommal többet nézett ki belőlem, mint ami valójában van. Végülis nincs ezzel gond, de mégis csalódást okoztam, hiszen az ő ügyében nem értem el semmit, ezért is rázom meg a fejemet egy félmosollyal, ami kissé talán ezúttal szkeptikus semmint őszinte. - És pontosan mit írnál bele? Jól végeztem a munkámat, miután a te ügyedben semmire sem jutottam, viszont legalább ki tudtatok szabadítani? Nem hiszem, hogy ez segítene? - és nem akarom megbántani, de lássuk be nem hiszem, hogy egy kezdő auror, aki eddig bankban dolgozott, szava olyan nagy mértékben befolyással lenne akár a feletteseimnél, akár másnál. Ha valamit el akarok érni és bizonyítani azt nekem kell megtennem és nem egy pár soros ajánlólevélen fog sajnos múlni a dolog. A nő persze Gerard tagadó szavaira elmosolyodik, majd felszökik a szemöldöke, aztán előkerül a pálcája és a srácra pillant újfent. - Ezt igazán könnyen ellenőrizhetjük. Ugyanis egy átok megtörhető, a véla báj viszont csak visszafogható például egy ilyennel. - emeli fel a medált, de mégis vár pár pillanatot, hogy ha jól sejtem Gerard felkészülhessen az esetleges rossz hírre, mert úgy tűnik még a nő is látja, hogy nem igazán tetszene neki,ha kiderülne az igazság az esetleges vélaságáról. Pár pillant és a beleegyezés után mormol csak el egy varázslatot, aminek hatására rózsaszínes-lilás aura jelenik meg Gerard körül, aminek halk hümmögés az eredménye. - Nem akarom elkeseríteni fiatalember, de bizony ez nem átok és nem is bűbáj. - aggódva kissé Gerardra pillantok, nincs-e esetleg a kelleténél jobban kiakadva a hír hallatán, hiszen ez tényleg azt jelenti, hogy valami igen komoly ügyről van szó, hiszen az egész eddigi élete hazugság. Vagy a szülei is vélák, amit sosem mondtak el neki valami miatt, vagy... nem azok a szülei, akiket ismer. - A medált természetesen megtudom javítani, amennyiben igényli, újra fel tudom vértezni, hogy a véla erőt visszafogja épp, mint eddig szinte teljesen, bár minden bizonnyal eddigi élete során is tapasztalta, hogy... hogy is fogalmazzak, a hölgyek jobban kedvelik, mint a többséget és bár talán nem jó ezt hallani, de ennek nem pusztán a kölyökképe volt az oka. - teszi még hozzá, amiből sejtheti Gerard, hogy a medál sem képes a véla báj erejét teljes mértékben tompítani, inkább csak egy egészségesebb szintre fogja vissza, ami már kezelhetőbbé teszi mások számára.
Elhúzom a számat, lényegében én már akkor láttam benne, hogy mennyire jól végzi a munkáját, amikor még alig ismertem. Kicsit túlpozicionáltam, mert közel sem olyan magas rangú, mint tippeltem, de az empátiája, és a profizmusa nyomán én simán kinéztem belőle. Talán az akkori sebzettségem is latba nyomott, ám még mindig tartom, hogy ő bőven többet érdemelne attól, hogy csak úgy lenézzék, ugráltassák, ahogyan most teszik vele. – És ha valahogyan írásban tennék dicséretet rád, az számítana? Végülis bármilyen visszajelzés jó lehet, ahol felmerül a neved, nem? –Kérdezek vissza, hiszen a bankban a koboldok nem foglalkoztak ilyesmivel, de ki tudja, hátha az auror parancsnokságon lehet jelentősége, hogy valakit így kiemelnek. Viszont ismét egy nőbe botlunk, aki minden félelmem ellenére meg se rezzen. Lehetnék csalódott is, ám nem cél, hogy valaki mást is elkábítsak. Az érettebb nőknél egy csinos pofi már nem biztos, hogy elengendő csáberőt jelent, ha amúgy nem hat rá a vélabáj, és valahol ez igenis mellettük szól a diáklányokkal szemben. - Nagyon megköszönném, ha tudna segíteni, ám nem vagyok véla. Tudtommal legalábbis. A felmenőim között még véletlenül sem. – Rázom a fejemet, ilyen kisugárzást ugyanis csak akkor tud elérni az ember, ha mindkét vér szerinti szülő tiszta véla. Nekem ez egyik oldalról sem áll fent. Amíg a nő az ékszeremet nézegeti, addig továbbra is bizonytalanul bámulok Daphne-re, eszembe sem jut, hogy ezt most nem kéne, és úgyse tud visszanézni. – Igen, és kideríteni, hogy milyen varázslat van rajtam, ami pont ugyanazt a vélás hatást produkálja.. Valaki megátkozott, vagy ilyesmi? – Talán Nox szexuális erőszakja rám is ragasztott valamit, amitől ez lett? Bár, akkor már akkor is felmerült volna, amikor Daphne-vel találkoztam először. Vagy utána Nancynél. A medál akkor szakadt el, amikor az a rúna felrobbant. Tényleg nem értem a dolgot. Akarom egyáltalán érteni? Daphne szerint véla vagyok, szerintem meg nem. De most ez a Maddoc is ezt erőlteti. Oké, bejöttem a lányoknak eddig is, de nem ennyire.. Szegény Daphne egy szakítós nap után biztosan nem ilyen folytatást várt..
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Oh nem akarok én a családi dolgaiba beleszólni, főleg nem máris, amikor láthatóan már a felvetés is kellően megviseli szegényt, ami egyébként teljesen érthető, hiszen nem könnyű, ha kiderül valami turpisság, ami az egész életedre kivetíthető, mert itt nagyon úgy fest, hogy erről van szó, bármennyire is tagadni igyekszik. - Talán igen, van olyan, hogy csak szimplán rossz a kapcsolat. - ebben nincs tapasztalatom, tehát jogom sincs, hogy olyasmiben alkossak mélyebb véleményt, amihez végül is nem értek eléggé, épp ezért nem is teszem meg, de a véleményem azért még meg van. Azt hiszem még ha ki is derülne, hogy nekem van igazam, Gerard akkor sem fogja majd könnyedén venni az akadályt, hogy elfogadja a szülei nem az igazi szülei és az egész eddigi élete valamiféle hazugság volt, ami okból béklyóba kötve a nem ismert erejét, amit aztán most felnőtt fejjel tanulhat meg kezelni és ismerhet meg. Nem irigylem, akkor sem ha valamiféle varázslat, netán átok az ,amiről szó van. Sehogy se jó. - Tudod... még nem ismered annyira az itteni rendszert. Nem olyan egyszer és főleg nem minden esetben igazságos. - hát igen én már csalódtam éppen eleget és sajnos épp e miatt látok rá esélyt, hogy nem igen jutok majd előre ,vagy végül nem úgy lesz, ahogyan én szeretném, sőt még arra is, hogy végül még sem itt építek majd karriert, hiszen ha nem jutok előre, ha nem elég erősek a kapcsolataim, az akaratom, akkor talán kár erőltetni, mert sose lesz belőle semmi. Ellenben ezt most nem hagyhatjuk annyiban és láthatóan a benti nő... nő, pedig a név alapján reméltem, hogy férfi lesz. Kellemetlen. - Üdvözlöm Ms. Maddoc! Még nem találkoztunk, de a segítségét szeretném kérni. A leendő kolléga sajnos a legutóbb akció alkalmával elveszített egy számára fontos és jelentős varázstárgyat, ami nagyon úgy fest, hogy... - a nő azt sem várja meg, hogy befejezzem, hanem egyszerűen kikapja a kezemből a medált és forgatni kezdi, időnként Gerardra pillantva, aztán lényegében be is fejezi a mondatomat. - Eddig blokkolta a véla erejét. - hümmög egy keveset, tovább nézegeti időnként felpillantva ránk. Láthatóan tényleg nincs rá hatással Gerard. Aki itt dolgozik, bizonyára sokféle amulettet, védő varázslatot ismer és használ is. - Szeretnék, hogy megjavíttassuk? - ezúttal már Gerardra pillant, egyelőre még az nem nyilvánvaló számára, hogy a saját egyáltalán azt sem tudta, hogy a medál mire volt jó az elmúlt sok-sok évben.
Lehet, hogy zavaró lenne olyan valaki keze alatt dolgozni, aki ennyire tetszik, de akkor sem vágyom a morgós Solomonra. Miért tehetném meg, hogy azzal barátkozom, aki külsőre is igencsak a kedvemre való? Lássuk be, a női nemmel mindig jobban megértettem magamat, és ha csak barátok lehetünk, az is sokkal több a semminél. Még mindig bánom azt az érintést, de visszacsinálni már nem lehet, legfeljebb elfogadni, hogy nem volt szándékos, és mielőbb megoldani a medál rejtélyét. - Lehet, hogy csak rossz volt a kapcsolatunk. – Ingatom a fejemet bizonytalanul, hiszen rengeteg olyan család van, ahol fagyos a hangulat, mégis vér szerinti az örökös. Ez csupán beidegződés kérdése, nálam valamiért sosem sikerült egy szeretetteljes kapcsolatot kialakítani, és mivel én nem kaptam túl sok gyengédséget, hát kerestem másnál. Talán ezért van, hogy lényegesen érzelmesebb vagyok a korombéli fiúknál, s a lányok bizony értékelik ezt. Sosem akartam így kihasználni a külsőmet, a kettő együttes harmóniája magyarázhatta a sikeremet. Ám mostanság már valami komolyabbra vágynék, Daphne viszont most szakított, ráadásul hozzá képest tényleg zöldfülű vagyok. - Hallom én a pozitív gondolatokat, jó, ha előre tekintesz. – Bennem fel sem merül, hogy kirúgnák, sokkal inkább az, hogy ami ma még asztal, holnap akár iroda is lehet, hiszen sosem kapcsol ki, mindig jár az agya valamin, és ez olyan hozzáállás, amit képtelenség nem észrevenni. Legalábbis remélem, hogy fent, akik a posztokért felelősek, rá fognak jönni hozzám hasonlóan, hogy mekkora kincsről is van szó a személyében. Bizakodva nézek rá, magamban elnyomom az áhitatot, hiszen azzal még inkább zavarba hoznám. Na igen, én nem úgy kezeltem, mint az a bunkó, aki pár nap távollét után úgy beszélt vele, mint egy árulóval. Benyitunk az ajtón, én előre, végülis a Murhpy jellemzően férfi név. Ehhez képest a benti iroda asztalánál egy vörös hajú, szigorú tekintetű nő ücsörög, és a névtáblája is azt mutatja, hogy bizony ritka, de férfi nevet kapott. Balszerencsémre. – Hát ez nem lehet igaz.. – Lehajtom a fejemet, inkább a tárcámból előhalászom a törött láncú medált, és Daphne kezébe nyomom, talán inkább ő próbálkozzon, én meg a háttérben maradok, mielőtt még a vörös is beindul. Bár miért is ne lehetne valami védelme annak, aki itt dolgozik? Nem, inkább nem kockáztatok.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látszik, hogy az ember mennyit változik az évek során. Ha tudná Gerard, hogy milyen voltam az ő korában... nem biztos, hogy ennyire felnézne rám. Én is Griffendéles voltam és már akkor se voltam csendes és visszafogott típus, igen sok érdekesség van mögöttem, amikről senki sem tud, vagy legalábbis szinte senki, aztán ott vannak a húszas éveim, a Roxfort utáni időszak, amikor nem igazán találtam önmagamat. Gerard hozzám képest tökéletes, hiszen munkája van, menyasszonya is volt, én meg... finoman szólva is züllöttem csak és már 23 voltam, amikor sikerült észhez térni. Vajon ha ezekről tudna akkor is úgy gondolná alkalmas vagyok arra, amit csinálok? - Azt hiszem igen kellemetlenül érezném magamat, ha ez nem így lenne. - mosolyodom el. Kedves tőle az újabb burkolt bók, na de lássuk be, hogy Solomon ettől még jobb és tapasztaltabb nálam, bár tény és való, hogy jóval kevésbé mondható nőnek, vagy csinosnak. Érthető, ha Gerard nem az ő keze alatt szeretne formálódni, főleg hogy Solomon nem az a kedves és visszafogott típus, valószínűleg pont e miatt nincs magas rangban és valószínűleg pont e miatt jövök ki vele, sok arrogáns bunkóval ellentétben, akiket ki nem állhatok, mert mindig magas lóról beszélnek. - Bármennyire is régi, ha van itt róla feljegyzés, akkor nem számít, hogy mikor készült. Tudod, ha sosem érezted hozzájuk közel magad... az is jelenthet valamit. - nem akarok én már megint arra világítani rá, hogy minden bizonnyal az egész élete egy nagy hazugság és a szülei nem is az igazi szülei, de én igenis erre is látok esélyt és ő is jobb, ha ezzel is számol. - Irodám? - csak a fejemet rázom a képtelen ötletet hallva. - Van egy asztalom, egyelőre. - vonom meg a vállamat, mert ki tudja mikor találja ki valaki, vagy rendelnek be a félresikerült nyomozásom miatt, hogy annak is lőttek és ki vagyok rúgva. Közben elérünk a célig, azaz az ajtóig, amin halvány névtábla valamiféle alig olvasható nevet tár elénk, Murphy Maddoc, ha minden igaz. Egy pillanatra még megállok, hogy megvárjam Gerard fel van-e készülve, netán átvenné-e az irányítást, végül is róla van szó és a medáljáról. De legalább odabent nem egy nővel találkozunk a név alapján, ez is valami.
Igen, jól eséllyel Daphne hollóhátas lehetett, mert mindenhez ért, ráadásul precíz is. Nem rohan annyira fejjel a falnak, mint a legtöbbször én. Még akkor is, ha eddig nem volt alkalmam hősködni, de az utóbbi napokban be tudtam bizonyítani, hogy mennyire nagy hülyeségekbe visznek az ösztöneim. Szerencsére a banki asztal mögött nem csinálhattam komolyabb galibákat. - Szeretném. Solomonnak hozzád képest lényegesen több borostája van. – Talán elviccelem a helyzetet, de én a kezdetektől fogva csodálom Dahpnét, mielőtt a vonzalom kialakult volna, így ha valaki, hát ő képes lehet nekem átadni azt a szakmai tudást, amit mondjuk Eastwick professzor elméleti anyagával párhuzamba tudok állítani. Viszont zsebredugom a kezemet, a tekintemet a földre szegezve, mert a megállapított barátság szerződésünknek éppen hogy ellent mond, hogy már megint bókoltam neki, igaz most szépen becsomagolva. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nincs ez a korkülönbség. Bár pont ettől tetszik, mert komoly, és érett, nincsen meg benne a diáklányok idegesítő zsizsegése. Egy igazi tökkelütött lehet a volt pasija, hogy így félredobta. Nekem pedig ez a furcsa véla báj, megint mindent összezavar. Mert nehéz kiverni a fejemből, ahogyan simogatta a kezemet, ahogyan rám nézett, mégha mindez hamis volt, nem igazi. - Oké. Nem tudom, hogy mit találhatnánk, olyan régi ékszer már, bár a szüleim aranyvérű dinasztia, sosem éreztem magam hozzájuk közel. Lehet, hogy amennyire tojtak rám, még ezzel az ékszerrel sem törődtek. – Azt már csak remélem, hogy a medálnak nincs köze Tudjukkihez, mert apát egy időben pont azzal gyanusították, hogy a halálfalók közé állt. Nem, kétlem, biztosan nem ez lesz a nyom. De majd Daphne utánajár. – Neked is van itt irodád? Vagy valami közös öltözőben kell a papírjaidat rendezgetni?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
//
//