2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudok lerombolni az ellenérzéseit, de még azt se, hogy azt hiszi, hogy mi állunk a földrengés mögött, pedig szentül hiszem, hogy ez nem igaz. Fionn soha nem engedélyezne ilyen akciót, ráadásul nem is tudom, hogy a Testvériség melyik tagjainak van ilyen ereje, azért ezt biztosan nem egy-két ember csinálta… Gondolom. Ha egy ember csinálta, akkor annak nagyon nagy hatalma van, ha több ember, akkor nehezebb elkapni mindegyiket. Ez sehogy se jó. És ha hiszi, ha nem, én is az igazság harcosának tartom magam, és én is kitekerném a nyakát annak, aki mágiával előidézett egy természeti katasztrófát. Már ha ki tudom tekerni a nyakát és nem kalimpál gyorsabban a botjával… Valószínűbb, hogy a rúnázott pisztoly, amit Gwydion a tagoknak adott hatásosabb, mint az izmaim. Hiába hívnak a Testvériség erejének, ha a fizikai erőmmel lassan már semmire se megyek és nem is vagyok annyira a hasznukra, mint szeretném. Szkeptikus, én meg már belefáradtam a sok beszédbe, nem vagyok ehhez szokva, inkább a nagy hallgatások embere vagyok. Próbálja megvédeni a szörnyen romlott rendszerüket, de mire a végére érek a történetnek, még ha röviden is foglaltam össze, látom rajta, hogy valamennyit azért megértett belőle. - Nem nézek magára közel sem úgy. Ha őt megtalálnám, nem sokáig nézegetném. - teszem hozzá a második részét mellékesen, szinte morogva. - Én vagyok az egyetlen, aki aközött áll, hogy magának is töröljék az emlékezetét arról a napról, és minden korábbiról, ami csak a Testvériséghez kötheti. Csak szóljon, ha úgyx érzi, hogy inkább megspórolná nekem a fáradalmakat és megfizeti a szabadsága árát az emlékezetével. - válaszolom egyszerűen, aztán már egyértelműen távozóra fogom. Nem tudok mindig itt lenni és őrizni, ezért vannak a rácsok és a mágikus blokk, amit az a rohadt mágus felállított Fionn kérésére. Akármelyik másik varazslótól előbb fogadnék el segítséget, de a vezetőnk azt mondta, hogy ez a nő kettőnk felelőssége, kettőnket látott meg, és össze kell dolgoznunk. Ehhez képest csak én nézek rá, csak én hozok neki kaját vagy kísérem át a mellékhelységbe, a rohadt porondmester meg nincsen sehol. Elviszem a tálcát és egy biccentéssel elköszönök, és a következő étkezésnél három-négy óra múlva meg is jelenek, fáradtan, szótlanul, ezúttal nem csak étellel, hanem egy ártalmatlan, műanyagfigurás sakktáblával is.
Radikális, nem is igen tudnék erre mást mondani és még mindig nem tudom az okát. Vannak pedig muglik, akik ismerik a varázsvilágot, főleg olyanok, akiknek a gyermeke varázstudó, vagy mondjuk a párjuk, van erre példa, ő meg úgy beszél, mintha mindenkinek törölnénk az emlékeit, aki csak egy csepp mágiát is látni mer az életében. És igába hajtani? Nem csoda, ha erre már csak dühösen fújtatok egyet. Enyhén szólva is túlzásba esik és végletekben beszél, főleg úgy, hogy a kis szervezet mekkora káoszt okozott és én még most is azt mondom, hogy a földrengéshez is nekik van közük, nem csoda, ha a Minisztérium nem értékeli a ténykedésüket és igen el akarják törölni őket a föld színéről. - Minden szava azt mutatja biztosan igen kellemes lenne az együttélés a nagy leleplezés után muglik és varázslók között... - csak ennyit teszek hozzá, hiszen süt róla, hogy nem kedveli a magam fajtákat és nem értem, hogy ez miért is változna akkor, ha megtörténne az a nagy mindenki tudjon meg mindent akció. Akkor is ugyanolyan szúrósan néz majd, akkor is ugyanúgy ki nem állhatja majd a varázslókat vagy a boszorkányokat és akkor is folyamatosan gyanakodni fog majd, hogy nem tett-e valaki olyat, amit nem szabad, mert lássuk be mi korlátozza a varázshasználót abban, hogy varázsoljon netán egy mugli ellen? Ha viszont van, ami korlátozza, akkor onnantól már mindenkit felügyelet alá kell vonni. Sejtelmem sincs hogyan lehetne ebből békés együttélés. Ezért is döntök úgy, hogy a magam részéről lezártnak tekintem lassacskán a témát, és ki is tolom a tálcát, csak halkan jegyezve meg, még most sem tudom mi is ez a nagy ellenszenv részéről. Meg is lep vele ,hogy végül mégis csak úgy fest elmondja. - Ez csak... a bevett eljárás, pont a maguk érdekében. Nem a legjobb, de... - elakadok. Persze érthető az álláspontja, azt is értem, hogy ez megviselte, sőt ha jól sejtem akkor az egész további életére, a munkájára rányomta a bélyegét, még ha a Minisztérium tesz is arról, hogy egy ilyen ügynek ne legyenek következménye, de ez azt a gyereket nem hozza vissza az életbe és azt a súlyt sem, amit a férfi cipel, amiért ő lőtte le. - De ilyesmi akkor is megtörténhet, ha mindenki tud mindent, ezt ön is tudja és pont az ilyen esetek miatt lenne gyűlölködés és üldöztetés. Maga is ugyanúgy néz rám, mint arra nézne, aki miatt lelőtte azt a gyereket. Ez... mindenkivel ugyanígy lenne. - hát még most sem érti? Egy kalap alá vennének mindenkit. Veszélyforrás vagyok én is, hiába vagyok a jó oldalon, de ezt nem feltétlenül értné meg az, aki fél.
Az én szememben ő az agymosott, az ő szemében én vagyok az, patt helyzet, de nem sétálhatok csak úgy ki belőle, mert akkor bebizonyosodik, hogy rossz döntés volt elkapni és inkább kiütni és kitörölni kellett volna az emlékezetét. Vagy ha Gwydion szabadkezet kapott volna, talán még meg is ölni… A felelősségét a Milleniumi katasztrófában olyan könnyedséggel tagadja, mintha ott se lett volna, pedig tudom, hogy ott volt, és egyáltalán nem bízom benne. Igen, nálunk is van megosztottság és ha megnevezhetnék egy embert, akiből kinézem, hogy szándékosan provokálta ki a gyerekek támadását és hogy nagy balhét kavarjon, az ő. A baj csak az, hogy azon kívül, hogy nem bírom a pasit, semmilyen más bizonyítékom nincsen, a főnök meg bízik benne. Viszont az biztos, hogy a széthúzásból eleget látott, hiszen éppen akkor bukott le, amikor a porondmestert a falhoz nyomtam és azzal vádoltam, hogy miatta lett az egész erőszakosabb a kelleténél. Nem szabad további táptalajat adnom a fejében ennek, különben a későbbiekben még kihasználhatja, ha valahogy kiszabadul, vagy információt juttat ki az övéinek. De meddig is tudom itt úgy fogvatartani, hogy ne legyen kritikus a veszély, amit jelent ránk nézve? - Nem a muglikat. Úgy nézve csak igába hajtani akarnak minket néhány évtizedenként. - válaszolom vissza, kicsit kijavítva a félreértést. - Úgy értettem a Testvériséget és a törekvéseiket nem tűri meg a Minisztérium. Egy csoport, amiben mágusok, varázstalanok és kviblik is vegyülnek szálka a szemükben. Ahány a varázsvilágot már ismerő muglira csak rátaláltak, mindenkinek kitörölték az emlékeit, ahelyett, hogy meghallgatták volna, hogy engedték volna, hogy meg legyen a saját véleménye. Pedig sosem élt és sosem élhet a két társadalom függetlenül, hiszen az élelmiszeripar, igazából akármilyen kereskedelem keveredik. Megérdemelnénk, hogy legyen beleszólásunk a jövőnkbe, ahogy a mugli politikusok mögött is állnak varázsérdekek. - mondom, bár egy nagydarab harcos szájából talán kicsit sután hangozhat, hogy jobb lenne, ha nem balhéval kéne kivívniuk a változást, hanem a Minisztérium abbahagyná a “felvilágosult” muglik üldözését és elismerné a csoportot egy új nézettel rendelkező új pártként. Persze ehhez túl gyáva, mert még a végén kiderülne, hogy nekünk van igazunk és rengetegen állnának mellénk. Én ebben hiszek. Halkan hümmögök egyet, ami inkább morgásnak hat, amikor egyértelműen ki akarja húzni belőlem, hogy miért is nem bírom a varázslókat. Vele szemben se vagyok egyértelműen kedves, bár ez tekinthető annak is, hogy szimplán ő a rab és én az őre, ráadásul nem is tűnök egy olyan vidáman cseverésző jópofinak. Látszik a tekintetemen, hogy latolgatom, hogy mit és hogyan is mondjak el. Régi történet már, de nem kevésbé fájdalmasabb, bár ettől függetlenül megtűröm a csoportosulásunkban a varázslókat és boszorkányokat és semmilyen atrocitás nem érte őket. Kivéve Gwydion-t. Ő más. Furcsa és meg mernék rá esküdni, hogy sunyi is. - Lassan tíz éve nyomoztam egy ügyben. Utcagyerekek tűntek el a környékről és soha nem kerültek elő. Nyomra bukkantam és végül megtaláltam az elrablót, vagy az egyik elrablót és menekülni kezdett, miközben most már tudom, hogy átkokat szórt rám és folyamatosan kerülgetnem kellett a robbanást. Egyik pillanatban a mágus tiszta célnak tűnt és lőttem, minden áron el akartam kapni és kideríteni, hogy mi van a kölykökkel. Összecsuklott, én utolértem, és akkor láttam meg, hogy egy koszos kis kölyköt lőttem le és a férfi, akit üldöztem már nem volt sehol. Elhoppanált. Vagy hogy hívják maguk. És előtte helyetcserélt azzal a fiúval és élő pajzsnak használta. - foglalom össze, lassan beszélve, mintha még mindig emészteném a szavakat. Hogy miért utálom a Minisztériumot? Az csak ezután következik. - Persze az utcán rám lett sütve, hogy fegyvertelen fekete kölyköket lövök le ok nélkül és senki se hitte el nekem, hogy mást akartam, valakit, akinek azóta se híre se hamva. Egyik nap megjelent egy alak, varázsló, és kikérdezett, hogy mit láttam, én pedig ha akartam, ha nem, el kellett mondanom, mert beadott valamilyen bájitalt. Aztán ahelyett, hogy nyomozást indított volna, hogy beavatott volna, hogy nem vagyok őrült, nem tudtam volna semmit tenni, mert csak egy mugli vagyok, elővette a pálcáját és megpróbálta törölni az emlékeimet, mintha mi se történt volna. Abbahagyom a beszédet és felállva elfordulok tőle. Nem azért, mert a rossz emlék annyira meghat, hogy mindjárt elbőgöm magam, csak szimplán elegem volt a beszédből. Annyit magyaráztam ma ennek a nőnek, mint úgy általában egy év alatt összesen és ez fárasztó. És persze azért szar is ezekről mesélni. Már nagyon a határán táncolok, hogy a mai napra ennyi elég legyen és távozzak.
Erősen kétlem és jó eséllyel ő is, hogy képesek lennénk bármiféle közös nevezőre jutni egymással. Annyira más a nézőpontja, mint az enyém és, amit évek óta így gondolsz nem fog ripsz-ropsz megváltozni, legalábbis esetemben biztosan, ő pedig láthatóan ragaszkodik még most is valami lehetetlen utópiához, aminek nagyjából semmi esélye sincs. - Azért ez nem ugyanaz. - rázom meg a fejemet és hát lássuk be igenis a gazdagokra is sokszor néznek ferde szemmel, nem nézve azt, netán tényleg nehezen érték el, amit. Egy varázsló pedig csak szimplán varázslónak születik, nem tesz azért, hogy azzá váljon, akkor mégis mi lenne a hasonlóság? Arról nem beszélve, hogy a gazdagoktól igen ritkán szoktak félni, ha csak nem valami maffiavezérről van szó, de az meg már megint más tészta. - Én még mindig nem gondolom, hogy maga mindenről tud, ami a kis... szervezetükben történik. - főleg az a vita, amit kihallgattam nem erre utal. Az olyan emberek, akik bármire képesek igenis egymást is gondolkodás nélkül átverik és ez tény. Akkor meg miről is beszélünk? Én úgy gondolom, hogy a Minisztérium nem kockáztatná rengeteg mugli és varázsló életét, viszont az ő kis elvetemült társaságuk, akik gyerekekre támadnak? Vajon tényleg nem érti, hogy ha egy kirívó eset megtörténik akkor megtörténhet több is? Akkor igenis tehették ők, maximum ő éppenséggel nem tudott róla. - Mégis ki akarja eltörölni magukat a föld színéről? - lehet, hogy vannak szélsőséges varázslók, de mi pont azért vagyunk, hogy tegyünk ez ellen. Nem is értem, hogyan gondolhatja, hogy ilyesmire képesek lennénk, hiszen a muglik is ugyanúgy emberek, mint mi. Én nem is gondolnám, hogy alsóbb rendűek, csak kevesebb a lehetőségük. - Nem, a véleményem nem változott, mert nem érzem úgy, hogy minden aspektust ismerne, ha még a saját kis csapatát sem ismeri elég jól. Arról nem beszélve, hogy maga egyértelműen utálja a magamfajtákat, csak az okát nem tudom. - és persze jöhet ezzel az elnyomással, de itt valami más is van a háttérben úgy érzem, mert csak a miatt nem hiszem, hogy így kellene állnia hozzánk és ez vajon miért változna akkor, ha mindenre fény derülne? Ha eleve ellenérzései vannak, miből gondolja, hogy nem lesz majd mindenki másnak ugyanúgy az, amikor minden kiderül, ahogyan ő szeretné?
Nyilván nem értékelném, ha hozzám vágná, hogy milyen fafejűnek lát, bár az is lehet, hogy a helyzeti előnyömmel, hogy én vagyok a rács jobbik oldalán inkább csak halkan felmorrannék, szinte felnevetnék. Én vagyok a fafejű, pedig én akarom elhozni a fejlődést és a változást. A baj csak az, hogy ha így haladok és erről jelentést kell tennem, akkor soha az életbe nem fogják ezt a nőt elengedni és a fogvatartása se tudom, hogy meddig tarthat. Független helyen vagyunk a titkos bázistól, de akkor is minden órával, minden nappal egyre több a kockázat, hogy valakinek sikerül rátalálnia. - Miért, akinek nincs pénze a Ferrárira és kinézik a segge alól, azzal mi van? Idővel ugyanannyira mindennapi lenne, mint akármi más. - mondom, vállat vonva, persze azt nem tudom, hogy magában ő is épp autós példákra gondolt. Még is léteznek gazdagok, és nem titokban, és ugyanúgy veszik a ferrárijukat és kihasználják a pénzüket, természetesen. Nem elbújnak és titokban gazdagok, mert még a végén egy csóró csúnyán néz rájuk. Vagy kialakulnának olyan kerületek, ahol megértőbbek az emberek, és olyanok, amikben kevesebb a mágus, mint akármilyen más közösségben. - Kicsit unalmas már állandóan ehhez a kérdéshez visszajutni, mert úgy tűnik, még mindig nem fogadta el, hogy nem mi voltunk a földrengés, márpedig a sérültek 99%-a onnan származik. Az egy százalékot felvállalom, még akkor is, ha én nem voltam ott, csak a társaim és igazán sajnálom a sérülteket. De ha nem akarnának minket eltörölni a föld színéről, akkor soha nem kéne drasztikus lépéseket tennünk. - mondom el újra, legalább is már nagyon olyan érzésem van, mintha huszadszorra kéne elmondanom ugyanazt. És még sem haladunk semerre. - Igazán kíváncsi lennék, hogy milyen képet fog vágni a maguk Minisztériuma és minden simlis tagja, amikor elérjük a célunkat és kiderül, hogy a muglik nem annyira primitívek, ahogy mindenki ott hiszi. - fordítom vissza, mivel az én ideámban egyáltalán nem létezik olyan, hogy ez az egész egy sötét jövőt hoz el, ahogy ő se tudja elképzelni se, hogy egy kezdeti rázkódás után kivitelezhető legyen. Mivel nem fog megtörténni soha az a sötét jövő, meg káosz, amit elém fest, miért is kéne megmondanom, hogy akkor mit tennék? Végzett az evéssel, visszatolja a tálcát, én meg néhány pillanatig csak bámulok le ültömben, aztán egy morgás-sóhaj keverékkel felállok. A lábammal még kicsit közelebb húzom és csak aztán hajolok le felszedni, nem mintha attól kéne tartanom, hogy kinyúl a rácsokon és elkap. Kettétörhetném a kis kezecskéjét egy pillanat alatt, ha akarnám. Persze nem akarom, ha rám támadna is csak lefognám, nem okoznék neki felesleges fájdalmat, annak ellenére, hogy mekkora darab vagyok és mennyi erő lakozik a testemben, jámbor vagyok, míg igazán fel nem húznak. - Semmit sem változott a véleménye rólunk és az ügyünkről? Fáradjak ki a lakosztályából és hagyjam magára? - kérdezem, felvonva a szemöldökömet, de a szememben egy kis mosollyal. Nem rosszindulatúval, de azért nyilván nincsen semmi hatalma ahhoz, hogy elküldjön, csak ha én akarok olyan jófej lenni, hogy teljesítem a kérését.
Fafejű, nem igen tudok jobb szót találni a fickóra ennél. Valami elképesztően naiv álmokat dédelget és ha jól sejtem azt várja tőlem, hogy azt mondjam neki persze igaza van, megéri az áldozatot, hogy megpróbáljuk összehozni, még ha nem is sikerül. Hogy vajon azért, hogy kijussak innen képes lennék-e ezt mondani végül... ezt csak az idő mutathatja meg. Egyelőre eszem ágában sincsen egyetérteni vele, egyelőre semmiben sem. - Sok mindenben hiszek, csak épp nem abban, amiben maga. - rázom meg a fejemet, még mindig lassan falatozgatva az ágyamon ücsörögve. Végül is ez az értelmetlen eszmecsere is jobb, mint egyedül nézni a falakat, még ha nem is érünk vele semmit, hiszen nem valószínű, hogy ő változtatni tudna az én véleményemen, ahogyan ez fordítva se hiszem, hogy megtörténhet, mert eddig akármit mondtam süket fülekre talált. Valami miatt hisz valamiben, ami... lehetetlennek hat nekem még most is. - Értem már és akinek nincs pénze megfizetni azt, hogy egy varázsló segítsen neki marad a kinézik a kezünkből a pálcát igaz? - ez a tipikus példája annak, amikor valaki féltékeny a másikra csak azért, mert menő autója van és sok pénze, de nem tesz érte, hogy neki az legyen, esetünkben pedig még csak tenni se lehet érte, hiszen azon túl, hogy egy mugli is egyszerűbb varázstárgyakat beszerezhet sosem lesz érdemben varázsereje és lássuk be ez előbbi is csak újabb bajokat szülne, mivel akinek nincs pénze megint hoppon marad. - Kiforgatja a szavaimat... bárkiben lehetne több kétkedés, de magában valami miatt nincs, és ez itt a legnagyobb gond. - én azért sosem mondanám, hogy feltétel nélkül hiszek a rendszerben, főleg hogy ismerem a buktatóit. Ismerek olyanokat, akik kimondottan mugli ellenesek és olyanokat is, akik legszívesebben uralkodnának felettük... na jó, ilyeneket csak hírből, de még sem gondolom, hogy jobb lenne változtatni, mert attól tartok, hogy akkor csak még rosszabb lenne. Ő ellenben mintha semmiféle kételyt nem táplálna és ez a legrosszabb. Ha legalább átgondolná, nem kötné az ebet a karóhoz, hogy csak így lehet jó, de ő már eldöntötte és úgy fest megingathatatlan akármi is történt, akármire is lenne bizonyíték, úgyse hinné el. - A lehető legkevesebb káoszt? Tudja egyáltalán hányan haltak, vagy sérültek meg abban a kis káoszban, amit teremtettek a századfordulón? - és ha mi nem vagyunk ott, hogy helyrehozzuk azt, amit csináltak... Oh persze, nem ők voltak, nem ők idézték elő a földrengést, az egész csak véletlen egybeesés volt igaz? - Ugyanezért a békéért, az együtt élésért, de nem úgy, ahogyan lehetetlen, ahogyan maga gondolja, hogy lehetséges. - ezúttal az utolsó falattal felállok és kitolom a tálcát a rácsok alatt, mintha a beszélgetést is lezártnak tekinteném vele és visszaülök szépen az ágyamra. Nem tudom mire juthatunk, nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, de hogy az a jövőkép, amit ő látni akar lehetetlen, abban teljességgel biztos vagyok. - Igazán kíváncsi lennék, hogyan vélekedne akkor, ha a kis vágya sikeres lenne és végül nekem lenne igazam és az egész nem szülne mást, csak káoszt és valami rettenetesen sötét jövőt. - na nem mondom, hogy csak azért valósuljon meg, hogy az orra alá dörgölhessem, de... Szomorú, hogy még csak az esélyét sem látja annak, hogy az egész rosszul süljön el. A mostani állapot talán nem tökéletes, de én ennél csak rosszabbat tudok elképzelni azzal, amit ők akarnak elérni.
Helyzeti előnyben vagyok, ez nagyon is igaz, de akkor lenne az igazi, ha nem kényszerből változna a véleménye, azért, mert ezt akarom hallani, hogy enni adjak, hanem azért, mert tényleg elképzelhetőnek talál egy közös jövőt. Mármint nyilván nem kettőnkkel, hanem a varázstalanok és boszorkányok között. - Szar lehet úgy élni, hogy semmiben sem hiszel. Nekem is szívás volt. - válaszolom morogva vissza, amikor hallom, hogy a hangjába szarkazmus vegyül és egyáltalán nem képes komolyan venni a gondolataimat, a nézeteimet. Idealistává váltam talán? Nem teljesen, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire szörnyű lehet az átállás első időszaka, de ha nem most, akkor később fog lebukni a varázsvilág, sosem lesz tökéletes alkalom. Most itt van egy csoport, ami felvállalná, hogy lerántja a leplet, hogy átsegítik a káoszból egy új korba, de túl kevesen vagyunk… még. - Félreértett. Mindenki munkából él. Mindenki megtalálhatná a helyét, nem szívjóságból és nem kötelezően kéne a mágusoknak könnyebbé tenni a varázstalanok életét. Szimplán ez lenne a munkája annak, aki ezt akarja. A taxisofőr panaszkodik a saját nyomorú életére, hogy a dugóban áll a türelmetlen utassal? Ha igen, akkor is arcon röhögném, hogy ő választotta, éppen ennyire volt hülyeség az iménti felvetése. - válaszolom, egy kicsit jobban részletezve, hogy mire is értettem, mert olyan szinten elzárkózik az egésztől, hogy egy ilyen alapvető gondolatot nem tud elképzelni, minthogy egy varázslónak a mugli világban, az egységes, igazi világban munkája legyen. Miért, odaát mit csinálnak, egész nap csak az üstöt kevergetik és mindent, amivel fent kéne tartaniuk magukat csak úgy odavarázsolják és nem dolgoznak semmit? Meglepne. - Milyen szexista lett hirtelen. Egy felnőtt férfi, mert egy felnőtt férfiben több a kétkedés, mint egy felnőtt nőben? - ragadom ki ezt, de csak azért, mert ezúttal egy kicsit mulattat a dolog. Aztán sóhajtva megcsóválom a fejemet. - Kétkedek, de nem abban, hogy a jókhoz tartozom-e. Minden nap kétkedek abban, hogy mindent tökéletesen csinálunk-e. De emberek vagyunk, sem az idő, sem a mód nem lesz soha tökéletes, főleg, ha ahelyett, hogy segítséget kapnánk, hogy az ismereteink mindent lefedjenek, hogy a lehető legkevesebb káoszt teremtsünk… ahelyett meghurcolnak, üldöznek, és el akarnak pusztítani minket. - mondom, miközben a következő aggályai is befutnak. Annyi gáton kell végigtörnöm magamat ahhoz, hogy egyáltalán elérjek valamit a fejében, hogy lassan jobban leizzadok, mint egy hosszú edzésen a kondiban. - Egy kicsit el van tévedve. Úgy tudom, hogy a varázsvilágban is voltak háborúk, diktátorok, rasszisták, vagy akárminek hívják a vérminőség mániásokat ott, és az az egyetlen fegyvere, hogy de hát nálunk több van? Mivel mi többen vagyunk! Milliárdokkal többen. Arányaiban éppen olyanok a boszorkányok is, mint akármilyen más ember, vannak jók, vannak gonoszak, vannak akik a rendet akarják fenntartani, vannak, akik nem. Ez örökre így lesz, és nem lehet ennyi miatt leírni több milliárd embert. Én se bírom a pálcasuhogtatókat, mert tudom, hogy mennyire aljas tud lenni egy-néhány, még is ahelyett, hogy azt mondanám, hogy mivel milliárdszor annyian vagyunk, irtsuk ki mindet, inkább egy békés, nyílt együttélésért küzdök. Maga miért is küzd? - kérdezek vissza, ezzel arra is értve, hogy kineveti az idealista jövőképemet, de nincsen jobb ötlete, neki megfelel így az élet. Nem ismerem, nem tudom honnan jött, mit miért tesz, miért lett a mágusok zsaruja, de én azért, hogy jobbá tegyem a környéket, ahonnan jöttem. És most azért dolgozom, hogy az egész világot tegyem jobbá. Ez a nő meg olyan jeleket küld és olyan szavakkal bombáz, mintha képenröhögné ezt az egészet. És ez egy kicsit frusztráló.
Csak megcsóválom a fejemet, mert hát... lássuk be ő van helyzeti előnyben és ő az, aki ha felhúzom akármikor faképnél hagyhat, vagy dönthet úgy, hogy holnap nem hoz ebédet, ha már felbosszantottam, úgyhogy kénytelen vagyok legalább időnként valamelyest megtartani magamnak a véleményemet, még ha még mindig úgy is gondolom, hogy a képzelgései csak képzelgések és hogy úgy sem létezhet ez az álomjövő, amire annyira vágyik és hogy igenis könnyen lehet, hogy olyanok vitték véghez a támadást, a földrengést, akiket nem ismer, csak könnyebb abban a hitben ringatnia magát, hogy még ezt is mi tettük csak hogy besározzuk a kis szervezetét. - Oh hát persze, türelem és együttműködés... - azért itt már tisztán érezni a hangomból masszívan csöpögő cinizmust. Na igen ő sem gondolja komolyan, hogy idővel csak úgy elengednek és remélem azt sem, hogy idővel elfogadom a nézeteit, sőt akár mellé is állok, mert arra semmi esély sincs. Előbb bukkan valaki rám valahogy itt, mint hogy én azt mondjam igazuk van, tényleg arra van szükség, hogy az egész világ megváltozzon és lelepleződjünk. Bár lenne rá lehetőségem, képességem és megmutathatnám neki, hogy egy ilyen jövő milyen rémes lehetőségeket rejt magában, de még a mágia sem képes mindenre, legalábbis én nem vagyok képes rá, hogy a jövőbe tekintsek. - Hát persze, mert saját dolgunk nincsen csak, hogy a mágiát arra használjuk, hogy mások életét könnyebbé tegyük és persze akkor már mindenkiét és a sajátunk... kit érdekel? - oh hát persze biztosan valaki futárszolgálat szeretne lenni, ha elmegy bevásárolni, mert akkor mi alapján választja ki kinek segít és kinek nem? Sehogy se tudom elképzelni, hogy ez működhet normálisan, ő pedig úgy látom szándékosan próbálja nem látni a buktatókat, vagy abban a hitben ringatja magát, hogy a buktatók idővel semmivé válhatnak és majd minden a legnagyobb rendben lesz. Képtelen vagyok elhinni, hogy egy felnőtt férfi ennyire naiv lehet. - Tudja, legszívesebben azt mondanám legyen, csak hogy lássa micsoda katasztrófa lenne a vége, de én nem akarom, hogy rengeteg ember sérüljön azért, mert maguk a fejükbe vettek valami butaságot. - és egyébként is honnan tudja a fickó, hogy netán akik felette állnak, akik gyerekekre támadtak, netán ha nekem van igazam elintézték azt a földrengést, nem kifejezetten ezt akarják? Mi van, ha ők tényleg csak a káoszt szeretnék elérni, háborúkat, azt a rettenetes jövőképet, amit én látok, ő pedig csak egy bábu, akire azért van szükség, hogy szajkózza, amit mondanak és még képes ezt el is hinni. - Az ember azt hinné, hogy egy felnőtt férfiben legalább cseppnyi kétkedés van, hogy esetleg azok, akiket úgy támogat még sem annyira jó fiúk. - teszem végül szóvá is a gondolataimat, de hát erősen kétlem, hogy ez érne valamit, vagy ha netán el is gondolkodna rajta, annyira vágyik arra a csodálatos és persze szerintem elérhetetlen jövőre, hogy úgyis elhessegetné. - És persze ez a demokrácia megváltoztatná az emberek gondolkodását igaz? Miközben a maguk között még jelenleg sincs összhang, hiszen a különböző népek sem férnek meg egymás mellett. Most is zajlanak háborúk, kizsákmányolás, ítéletet hoznak mindenki felett, aki más, aki kivétel és mégis azt hiszi varázsütés szerűen minden más lenne? - persze az a csodás jövő milyen szép is lenne, de hát a muglik még most sem tudják rendezni a saját kis életüket, a közösségeiket. Egymást is gyűlölik, aki más, akinek más a vallása, aki más világképpel rendelkezik és azt hiszi, hogy majd minket mindenki elfogadna és demokrácia, meg béke lenne? Képtelenség!
Lehet, hogy naiv vagyok. Lehet, hogy egy olyan ideában hiszek, ami soha nem jöhet létre, mert a világ nagy része azt hiszi, hogy képtelenség. De én hiszek benne, hogy meg kell ragadnunk a lehetőséget a cselekvésre, és változtatni a világon. Máskülönben semmi jogunk nincsen arra, hogy sajnáltassuk magunkat a sorsunkért… Márpedig én ezt tettem egy ideig a kocsmák mélyén. - Nem vagyok politikus. Nem értek a praktikáikhoz és soha nem is fogok. De azt tudom, hogy nem mi voltunk. Nem én voltam. Nem olyan volt, akit ismerek, aki a barátom, aki támogatja az ügyünket. Nem. - nem tudom máshogy mondani, és mivel még mindig ezt pedzegeti a hangomban már van egy kis ingerültség, bár csak halkan, mormogva hömpölyög, semmi hirtelen felcsattanás. - Nem az én tisztem eldönteni, hogy mikor és milyen módon mehet el. Türelem és együttműködés jót tehet az ügyben. - válaszolom, bár tudom, hogy mit akar siettetni. Hogy kimondjam, hogy nincsen más út, ha nem tudom megbarátkoztatni az ügyünk gondolatával, csak az, hogy örökre bezárjuk, megöljük, vagy kitöröljük az emlékeit. Egyikhez se fűlik a fogam, az összes túl radikális, csak hirtelen döntés volt az is, hogy inkább ide zárattam be, hogy mentsem az életét. Hiába zsaru, hiába van a rossz oldalon, nem érdemel golyót csak mert rosszkor volt rossz helyen. - Miért vennék zokon? Ha képesek teleportálni… hoppanálni… akármi is a neve, akkor talán nem szakad bele a botjuk abba se, ha a szomszéd öregasszony cuccát is haza teleportálják valami taxipénzért és már is szolgáltatás és üzlet alakul ki és nem sértődés. Gondolom a varázslás se totál végtelen, hanem valamikor kifáradnak, ez is számíthat valami munkának. Mi ebben az olyan hihetetlen? Annyi probléma oldódhatna meg, amennyit el se tud képzelni a kis agymosott fejével, kislány. - mondom neki, a magam morózus stílusában, miközben ültömben pózt váltok és hátradőlve összefonom a karjaimat. Nem akarok beszélni arról, amiért kihúzták nálam a mágusok a gyufát, sötét és borzalmas emlék és nem az első téma, amit egy rabbal meg kell tárgyalni. Az, hogy egy ártatlan kölyköt öltem meg miattuk… Valaki miatt, közülük, akit azóta se sikerült megtalálnom… Még most is ellepi a keserű íz a számat. - Nem azt mondtam, hogy a katonaság irtsa ki az ellenálló boszorkányokat. Azt mondtam, hogy a katonaság, a rendőrség, akármilyen fegyveres erő dolgozzon együtt a varázslókkal. Magukkal. Aurorokkal, vagy akárhogy hívják magukat. Nem lehet mindent a mi módszereinkkel megoldani, ahogy nem lehet mindent a botsuhintgatással megoldani, egy új világrend kell, és már istenesen itt az ideje, hogy az emberek felnyithassák a szemüket. - válaszolom még mindig konokul, megingathatatlanul, hiába van olyan kemény feje ennek a nőnek, mintha faltörő kos lett volna a jele az óvodában. Persze valószínűleg ő is éppen ugyanezt gondolja rólam. Arra, hogy lényegében naivnak és/vagy butának nevet a sűrű szemöldököm felszalad és még egy nevetés is kibuggyan a számon. - Talán maga pedig konzervatív és szűk látókörű, vagy éppen buta, hogy azt hiszi, hogy ez az egész képtelenség. Vannak buktatók, erre rá kell mutatni aztán ki lehet javítani. Nem egy személy fogja megmutatni a helyes utat, demokrácia kell, a csoportok érdekeit képviselő emberek mindenhonnan, olyanok, akik előre mozdíthatják a világunk sorsát. Akárcsak egy auror, aki ismeri a Minisztérium működését és akár még sejtése is lehet, hogy kik azok, akik értékesek, kik azok, akik csak a saját érdekeiket figyelik. - mutatok előre, hogy igen is a jövőben azután, hogy meg lett tisztogatva a világ azoktól a mágusoktól, akik lépten-nyomon megszegik a törvényeket, csak a képességeik miatt el is tudják fedni a hibáikat, lehetséges a varázslók és varázstalan normális emberek együttélése. Igen, minden vágyam, hogy valahogy előkerítsem azt a bizonyos mágust, és igen, vannak ellenérzéseim minden botkalimpálóval szemben, de nem az a célom, hogy háborút robbantsak ki, vagy hogy a nagyobb számunk miatt azokkal, akik a mi pártunkon állnak, leigázzuk őket. Nem akarok háborút. Összefogást akarok, kongresszust, demokráciát, egységességet, igazságot, szabadságot. Szép szavak, így együtt főleg.
Valahogy ki kell jutnom innen és egyelőre ez a fickó az egyetlen lehetőség arra, hogy ezt véghez vigyem. Azt sejtem jól, hogy a másik valószínűleg inkább eltenne láb alól, én pedig nem dobozban szeretném elhagyni a cellát... Ellenben azzal ők is tisztában vannak, hogy talán már most is keresnek, akkor pedig sokáig nem tarthatnak itt, bármennyire is védve van a hely, ki tudja ki jut el ide. Egy idő után tehát gondot jelentek majd és jó lenne még ez előtt kijutnom innen. - Talán, de ha csak a felsőbb körök tudnak magukról, akkor mi értelme lenne besározni és magukra kenni azt, ami történt? - nem ebben még mindig nem látom a rációt. Legyen, amit mond, tudnak róluk, de nem látom semmi esélyét, hogy azét lett volna a földrengés, mert rájuk akarták kenni. Látom rajta, hogy ő szentül hisz ebben, de valahogy meg kell ingatnom. - Mi gondol velem mi lesz? Itt tartanak örökre? Mert elfogadni nem fogom, amit mond és kétlem, hogy az a másik csak úgy elengedne... - és lássuk be, ha mondjuk törlik a memóriámat akkor nem ugyanazt teszik, amit mi is? Akkor nem ugyanarra a szintre süllyednek le? Vagy úgy gondolja minden jóra fordul és akkor majd elengedhetnek? Mert azt sejtem, ez a fickó nem akarna eltenni láb alól, akkor már megtették volna és abból amit hallottam tudom, nem támogatja az erőszakot. - Oh tehát úgy véli, ha szabadon varázsolhatunk akárhol, mert mindenki mindent tud, akkor a mulgik nem veszik majd zokon, ha egy boszorkány végiglebegteti az utcán a szatyrát, vagy hazahoppanál, míg mások cipekednek? Tényleg azt hiszi ez bármikor jól is elsülhet? - hihetetlen, komolyan mondom! Nem is értem, hogyan gondolja. A mi életünk más, bizonyára azt gondolják majd, hogy könnyebb, hogy minden egyszerűbb, hogy sokkal jobb és irigyek lesznek, féltékenyek. Akiről most azt hiszik, hogy egy kedves szomszéd, az majd egy fura figura lesz, egy varázsló, akire ferde szemmel néznek. Képtelen vagyok elképzelni ebből bármilyen pozitív kimenetelt. - Hiszen a maga hangjából is süt, hogy mennyire ki nem állhatja ezt az egészet. - és nem hiszem, hogy csak azt, hogy nem tudják az igazat, hogy csupán az igazság bajnoka lenne. Talán, de... közben bezárt, közben azt hiszi, hogy minden flottul megy és az, ami a háttérben történik teljesen normális, ahol emberek sérülnek meg és gyerekekre támadnak rá. - Oh persze, a rendőrség... a katonaság. Tudjuk jól, hogy milyen az, amikor a fegyveres erők lépnek fel a boszorkányok ellen... Hát nem tanult egy csepp történelmet sem? - lemondó sóhajjal rázom meg a fejemet és inkább eszem még pár falatot, amíg beszél. Hát persze korlátozás lenne korlátozás hátán. Akik vagyunk most is titokban kell tartanunk, de úgy... nyíltan felvállalva, de mégis félve attól ki mit reagál. Félve mikor fajul el oda, hogy valaki ha tudja pontosan ki és mi vagy nem támad-e rád, vagy lő hátba csak, mert akkor biztosan nem ragadhatsz pálcát. Vajon mikor jönne el a regisztráláshoz kötés, vagy épp koboznák el a pálcánkat, ha nem tartjuk be az irreális szabályozásokat, amik bizonyára lennének jócskán. Nem véletlenül van rejtve a mágus világ. - Egyforma jogok? Ilyen soha nem lesz... Maga vagy végtelenül naiv, vagy buta, egyelőre még nem tudom, hogy melyik, de amiben hisz az képtelenség. - gondolkodhatok én ezen napestig, de minek? Nem lenne olyan tökéletes világ, amit ő gondol soha sem. Ez nem így megy. Most ők vannak korlátozva, csak mert nem ismerik az igazat, ellenben biztos vagyok benne, hogy ha tudnák ahogyan mondta többen vannak, úgy mi lennénk korlátozva. Hol lennének akkor az egységes jogok?
Nehéz lesz ez a menet, de nem arról vagyok híres, hogy könnyen feladom, főleg, ha arról van szó, hogy tényleg nem fűlik a fogam ahhoz, hogy ezt a nőt az élete végéig itt tartsam. A porondmester lehet, hogy képes elfedni mágiával a jelenlétét, de minisztériumi nőről van szó, egyszer rá fognak találni. - Tudtak rólunk. Már nagyon rég óta tudnak rólunk. Az más dolog, hogy maga nem. - válaszolom érdes hangomon, és közben sokatmondóan veszem fel a szemkontaktust. Ő úgy gondolja, hogy a mi vezetőségünkben vannak rossz emberek, olyanok, akiket nekem nem kéne követnem, akikben nem kéne hinnem, én pedig úgy gondolom, hogy a Minisztériumukban van éppen ugyan ez. - Hogy érti, hogy minden szabadjára lesz engedve? A varázslók most is szabadjára vannak engedve, talán van bármiféle törvény, hogy nem mehetnek muglik közé? Nem, lecserélik a nevetséges süveget valami baseball sapkára és gyerünk. - mondom azonnal, hiszen még mindig az a probléma, hogy a mágusok szabadon járhatnak közöttünk, mi pedig még csak nem is tudhatunk róluk, mert aki megtudja azonnal törlik az emlékét. Csak egy hihetetlen vékony réteg, azok, akiknek a gyermekük képességgel születik, azok kapnak oda bejárást, és ők sem teljesen szabadon, azt hiszem. Olyan ellentétesek a nézeteink, hogy néha csak nézem és hümmögök, vagy ráncolom a homlokom, de ez nem jelenti azt, hogy rá akarom hagyni a dolgot, csak emésztek. Érdekes, hogy mivel tömik a fejét és hogy mennyire tart a lelepleződéstől, de ahányszor elmondja, hogy félnének az emberek egyre jobban érzem úgy, hogy ez csak a kényelmes megoldás számára. - Lehet, hogy nem mindenki olyan mint én, de nem csak az Aurorok léteznek a világon, akik fent akarják tartani a rendet. Ha a világ tudna a varázslókról, ha mindenki tudná az igazságot és együtt elindulnánk az egyesítés útján lennének mások. A rendőrség, katonaság fegyveres erők garantálnák a biztonságot, nem milliókra lenne egy… nem is tudom hányan vannak. De töredéke a varázstalan lakosságnak. Nem a semmiből lettünk, kislány. Már évek óta ostromolja javaslattal a Minisztériumukat néhány politikus, akik egyetértenek, hogy a világnak fel kéne nyitni a szemét. Éppen csak mindenki játssza a süketet. De minket, a Testvériséget, nem lehet csak úgy ignorálni. Azért kellenek a hatalmas lépések, mert nincsen más választásunk. Mert olyat kell tennünk, amit nem lehet csak úgy eltussolni. Vannak szélsőséges mágusok most is, és lesznek is, de semmivel sem lesz nagyobb kezük a gyilkolásban, ha mindenki tudja, hogy kik ők, sőt. - térek vissza a végén arra a megjegyzésre, ami számomra egy hatalmas logikai bukfenc az érvelésében. - Olyan világot akarok, amiben mindenkinek joga van szabadon dönteni, szabadon élni, és egységes jogok illetnek meg minden embert. Nem akarok ártani egy boszorkány gyereknek csak azért, mert annak született, és egyik társam se akar. De egy olyan világban, ahol már túl vagyunk a félelmen, lenyugodtak a kedélyek, soha többet nem lesz olyan gyerek, akinek rejtegetnie kell önmagát, mert különben elárulja a képességeit a tudatlan varázstalanoknak. Eméssze. Gondolkozzon, ameddig jól esik. Ha jól tudom éppen ráér.
Ha sikerül valamilyen úton módon elbizonytalanítanom akár még azt is elérhetem, hogy kiengedjen, de nagyon úgy fest, hogy a fickó kemény dió. Tényleg hisz abban, amit mond, csak hát én is abban, amit én. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehetne a varázsvilágot úgy a muglik elé tárni, hogy abból ne a legrosszabb sülne ki, főleg ha azt nézzük vannak igen szélsőséges varázslók és boszorkányok, akiktől nem biztos, hogy meg tudnánk védeni őket és így még a varázsvilágon belül is csak újabb ellentétek alakulnának ki. Nem tudom hogyan vezethetne ez bármi jóhoz is. - Hogy mi? Ez már csak összeesküvés elmélet, hiszen miért akartunk volna rossz fényben feltüntetni valakit, akiről nem is tudunk. Abszurd a feltételezés is! - valami szervezhet és persze csak mert én nem tudok róluk a felsőbb körök még tudhatnak, de bízom annyira a Minisztériumban, hogy nem veszélyeztetnének egy csomó ártatlan embert csak azért, hogy a végén azt mondhassák szélsőségek mugli fanatikusok csinálták az egészet. Ebben tényleg semmi rációt nem látok. - De erre vagyunk mi, az aurorok, de ha minden szabadjára lesz engedve felügyelni is sokkal nehezebb erre nem gondolt? - oh vagy persze jön a megfigyelés és a kontroll és abból semmi jó nem származhat. Az emberek félének az utcán,a saját házaikban is, mert attól tartanának egy varázsló akármit megtehet. Most legalább nem félnek... nem kell minden nap aggódniuk, mert nem tudják, hogy történhet ilyesmi. Ez miért nem jobb így nekik? Ha tudod, hogy meg fogsz halni egy hét múlva vajon jobb úgy élned az életed, hogy egy hétig aggódsz, magadba roskadsz, felteszed újra és újra a miérteket, vagy egy hetet még rendesen élsz és aztán egyszer csak vége? Nem akarnék egész életemben félni, ebben biztos vagyok. - Komolyan úgy gondolja, hogy ezt mindenki elfogadná? Ha lenne védelem mind elhinnék, hogy az tényleg védelmet jelent? Komolyan úgy gondolja, hogy sokuk nem rettegnek és nem élne innentől egész életében félelemben? Ez... semmi jót nem szülhet. A félelem csak agressziót von maga után. - rázom meg a fejemet. Nem kifejezetten vitázni akarok én vele, sőt talán a végére már ha egy kis emberismeret is van benne tényleg láthatja rajtam, hogy én tényleg aggódom, hogy ilyesmire készülnek és mindenki miatt. A mostani törékeny béke, visszafogjuk a rosszakat, mert az a dolgunk, vigyázunk a muglikra, mert az a dolgunk, de ha ezt nem tudjuk megtenni... - Higgye el értem, amit mondd, de... nem mindenki olyan, mint maga. Az átlag ember félne és most megtudjuk tenni, ha valami rossz történik megoldjuk, elrendezzük, megvédjük... magukat, de ha minden nyilvános lenne, akkor hogyan? Elég csak néhány szélsőséges varázsló, mert vannak, akik gyűlölik a muglikat, akik legszívesebben végeznének az összessel. Ha ezt mind megtudják, ha látják mire képesek és ha nem tudjuk megfékezni őket elég gyorsan, vagy hatékonyan és e miatt kialakul a folyamatos rettegés és olyanokat is korlátoznának, akik nem tehetnek semmiről... Mi vagyunk kevesebben, ön szerint milyen lenne úgy felnőni egy gyermeknek, aki mugli szülők gyereke, hogy rejtegetniük kell, mert ha a szomszédaik rájönnek a kicsi képes a mágiára akár még félelmükben ártatnának is neki. Tényleg ilyen világot akar? - képtelen vagyok elképzelni, hogy ebből bármi jó kisülhet, hogy a végén még akár békésen is élhetünk együtt muglik és varázslók. Egyszerűen lehetetlennek tűnik.
Ugyan a kérdés kimondatlan marad, de tényleg úgy gondolom, hogy nem vezetnek meg. Amikor Fionn felkeresett és beavatott a varázsvilág létezésébe, elmagyarázta, hogy nem az én hibám volt annak a fiúnak a halála, hanem tényleg egy illúzióval csalt tőrbe egy mágus, amit hiába mondtam volna másnak, elnyerte a feltétlen bizalmamat. Persze ez nem jelenti azt, hogy az a nyomorult illuzionista a vigyorgós szívélyes porondmester fejével bármennyire is belopta magát a szívembe. De én úgy tudom, hogy Fionn irányít mindent és a legfelső kör tagja vagyok, hiszen ott vagyok, amikor a vezetőnk beavatja a terveibe a varázslók vezetőjét, valamilyen Jed-et - nem sikerült még fedőnevet választania, pedig ebben a kis Testvériségben senki sem viseli a saját nevét -, meg a kalapost. És persze egyúttal engem. Hogy titokban lenne még egy privátabb kör, vagy olyan tag is, akiről semmit se tudok és Fionn vele is tervez... Ez eléggé kétségbeejtő gondolat lenne, ha nem utasítanám el élből. - Nem, nem kaptak engedélyt arra, hogy a gyerekekre támadjanak, és még egyszer mondom, a sérültek a földrengésben nem a mi sarunk. Talán a maguk fajtája tervelte ki, hogy rossz fényben tüntessen fel minket, ez milyen? - kérdezem a kicsit mogorva hangomon, hiszen ahelyett, hogy arra haladnánk, hogy ő térne ki a hitéből csak nem hagyja magát és még mindig mi vagyunk a rosszfiúk. - Talán most nem halnak meg emberek? Ha egy varázsló úgy akarja, akármikor játszhatja úgy a lapjait, hogy mást sározzon be a saját bűnével. Akármikor. - válaszolom, ezúttal már kicsit ingerülten, de ez azt hiszem csak annak a reakciója, hogy a kislány úgy belelendült a kérdésekbe, hogy már a hangját is megemelte. - Akkor magyarázzák el a világnak, hogy nem kell félni, mossák ki a nevüket mindenki szemében, legyen nyílt, egy és egységes világ, egy olyan, amiben pontosan tudni, hogy létezik a mágia, tilos visszaélni vele, ugyanolyan emberi jogok illetnek meg minden embert, és látható, hogy a bűnösök megbűnhődnek, és hogy a háttérben éppen ki milyen szálat is mozgat meg. A varázstalanok megérdemlik, hogy tudják mi folyik körülöttük. Ahogy megérdemeljük azt is, hogy meg tudjuk védeni magunkat. Ha a fegyvergyártás túl agresszív is lenne önvédelem címen, talán kifejleszteni valamit, amivel megvédhetjük az elménket, emlékeinket, szabadságunkat. Mert nem szabadság, ha vakon a sötétben tapogatózhatunk csak, mint valami tudatlan gyerek. - bukik ki belőlem is egy kiselőadás, ami már bőven több, mint amennyit beszélni szoktam. Ültömben is látszik, hogy kicsit elkapott a hév, ugyan eszembe sincs az öklömet rázni vagy éppen a rácsokat, vagy akármilyen szinten fenyegetni a kalitkába zárt madárkát, de ahogy ültömben előre hajolok és a térdeimre könyökölök, izmos karomon újra meg újra megfeszülnek az inak. Tényleg sejtettem, hogy az lesz a válasza az ex-pasijára, hogy nem mondta el, de ezúttal nem teszek megjegyzést, talán a későbbiekben.
Csak halkan fújok egyet és úgy csóválom a fejemet. Tényleg úgy gondolja, hogy ő mint láthatóan valamiféle beosztott mindenről tud? Úgy gondolja, hogy nem lehet olyan erődemonstráció, amiről neki fogalma sincs? Mégis hogyan a legkönnyebb leleplezni a varázsvilágot, hanem a teljes káosszal, amit igen nehéz a Minisztériumnak helyreállítani, vagy eltussolni? Minél több olyan incidens történik, annál nehezebb dolgunk lesz, ezt mind tudjuk, hiszen a muglik sem hülyék, senki se nézi őket annak, idővel rájönnek, hogy vannak dolgok, ami nem történhetnek csak úgy maguktól. - Ebben teljesen... száz százalékig biztos? Arra kaptak engedélyt, hogy gyerekeknek támadjanak? És arra, hogy a kialakuló káoszban ennyien megsérüljenek? Ha kicsit gondolkodik rájöhet, hogy egy ilyen nagy esemény a legkönnyebb módja, hogy felfedjenek minket, főleg ha nem egy bejegyzett földrengésről van szó. - győzködnöm kell, komolyan? Egyszerűen egyértelműnek és teljesen evidensek látom, hogy ez az egész nem magától történt. Ő maga is szembe ment azzal a pasassal igaz? Nem értettek egyet, akkor miért gondolja, hogy egy esetleges másfajta szintén veszélyes eseményről egyáltalán beszámolnának neki, hogy aztán újra csak parázs vita alakuljon ki belőle. - Ezt a választ várod tudom, de nem. Nem mondtam el neki, mert nem tartott sokáig, de elmondtam volna, ha komolyra fordul. - hátha legalább azt értékeli, hogy őszinte vagyok, hiszen mondhattam volna azt is, hogy hát persze, hogy elmondtam, de nincs értelme. Én tartom, vannak dolgok, amik jobb, ha titokban vannak, mert nagyon veszélyes lehet, ha kiderülnek, mint ahogyan az is, hogy létezik a varázsvilág. Ő ezt egyértelműen nem hiszi el, de csak mert nem tapasztalta meg a háborúkat, amik ezzel járnak és a gyűlöletet a szemekben, amikor kiderül. Ő se néz rám másképp nem igaz? Csepp szimpátiát sem vélek felfedezni rajta. - Komolyan úgy véli, hogy megéri az áldozatot? És, ha emberek halnak meg? Varázslók és boszorkányok és muglik? Emlékezzen csak a boszorkányüldözésekre. Lehetséges, hogy az régen volt, de most miért lenne más? Amitől félünk az ellen harcolunk és ez nem lenne másképp. Ez... nem csillapodna, csak rosszabb lenne. Tettünk olyat, amivel belenyúltunk dolgokba, voltak háborúk, amikre maguk nem emlékeznek, de ennek muszáj volt így lennie. Hát nem érti, hová süllyedne a világ így? Maga komolyan nem tartana a magunkfajtáktól, ha csak sétálna az utcán és akármikor, bárki egy mozdulattal végezhetne önnel, hogy észre se veszi, vagy belenézhetne a fejébe? Vagy jönne a korlátozás? Azt hiszi nekünk jó rejtőzködni és nem adni önmagunkat? Nekünk jó árnyékban élni és titkolni azt, akik igazából vagyunk? - kicsit talán az utolsó szavaknál már én magam is megemelem a hangomat. Sőt tudom vannak szélsőséges boszorkány és varázsló csoportok, akik pont e miatt nem akarnak többé árnyékban élni, akik ténylegesen hatalmat akarnak, uralkodni a muglik felett, akiktől mi védjük őket! Vannak olyan aurorok, akik azért haltak meg, mert muglikat óvtak meg olyan veszélytől, amitől magukat nem tudták megvédeni és az ő emléküket akarják porrá zúzni? Felháborít ez a naivitás és még inkább, hogy azt hiszi, hogy azért van így mert lenézzük őket, vagy mert irányítani akarjuk a muglikat. Vannak, akik igen... talán, de miért is kell mindenkit egy kalap alá venni?
Csak morózus tekintettel méregetem a kislányt, nem tudom pontosan mi járhat a fejében, nem vagyok egy nagy agyturkász, de az biztos, hogy nem békélt meg a csendes bezártsággal és ott van a fejében, hogy valahogy meg kéne szökni. Mindenkinek ez a természetes reakciója, én se hagynám csak úgy, hogy ketrecbe zárva tartsanak. - Nem tudom, hogy véletlen volt-e vagy szándékos, a földrengések megtörténnek maguktól is, de azt tudom, hogy nekem nincs benne a kezem és hogy senki nem adott engedélyt arra, hogy akárkinek is ténylegesen baja essen. - válaszolom kicsit elhúzva a számat, mert úgy süti rám a kérdéseket, mintha hülye lennék, mert jobban bízok ebben a Testvériségben, mint a látszatban. Mert tényleg a Milleniumon rengeteg minden félresikerült és ellenünk szól az egész, de még így is csatlakoztak hozzánk újak, akiket nem kaptak el az Aurorok, normális emberek meg becsületes gallykalimpálók is. Lehet, hogy naiv vagyok, de ha igen, attól még nem kedvelem az ötletet, hogy a képembe nyomják. Én szentül hiszem, hogy amit teszünk, az a helyes, és már évek óta ebben a hitben élem az életemet, most pedig az a feladatom, hogy felnyissam ennek a nőnek a szemét, hogy szabadon távozhasson, sőt, ha úgy sikerül a dolog, akkor a lázadás oszlopos tagja legyen, hiszen egy Minisztériumi éppen olyan hasznos közöttünk, mint egy ex-zsaru. - És elmondtad neki, hogy ki vagy mi is vagy? - kérdezek vissza és fürkészőn nézem a tekintetét. Nem is válaszolok a többi kérdésére egyelőre, mert ez egy sarkalatos pont. Bízott benne annyira, hogy beavassa, hogy ki is valójában? Ha nem, akkor mi is van ezzel a “senkit nem nézek le” dologgal? Mert az is lenézés, hogy nem nézte ki belőle, hogy kezelni tudná a helyzetet, hogy megtudja ki is ő valójában. Mert, ha olyan, amilyennek mondja magukat, erősebb, lényegében bármit megtehet a másikkal, akkor arról mindenkinek joga van tudni. - Lehet, hogy nem lenne könnyű az átállás. De már elkezdődött. Ez az a szakasz, amit ha átugornánk, az a későbbiekben lenne végzetes. Most kell leleplezni a világot, tisztázni a világ működését és az egész emberiségnek tudnia kell, hogy mi is történik a háttérbe. Nem mondom, hogy nem lesz még sok olyan félresikerült nap, mint a Millenium. Mert lesz, talán egy tucat, talán több, de a végén ott lesz egy jövő, amiben egy ember sem állhat már a másik fölött, mindenkinek ugyanannyi joga van és nem vagyunk varázslók meg boszorkák bábjai. Ha olyan nagy a hatalmatok, mint mondod és ahogy én gondolom, hányszor nyúlhattatok bele a történelmünkbe? Milyen politikai lépéseket tehettetek csak a saját érdekükben? Hányszor törölhettétek fontos emberek emlékeit, hogy saját magot ültessetek bele? - sorjázom a kérdéseket, mint a pofonokat, mármint képletesen, mert egy ilyen kis vékony nőt sose ütnék meg. Persze nagyobbat se, úgy egyáltalán nincs a profilomban a nők verése. Érzem azért valahol, hogy most kicsit elszaladt a ló velem a sok kérdéssel, sokkal több időt kéne hagynom az emésztésre, lehet, hogy ezzel csak vitára fogom ösztönözni, ahelyett, hogy a belátás indulna el a fejében. De hát na. Nem vagyok az elmetrükkök mestere még mindig, a szívem a számon. Azért most még is elhallgatok és valószínűleg latolgatom a dolgot, hogy volt már dolga mugli férfival, mert nem felejtettem el az azután feltett kérdéseit, a legkevésbé se.
Ha legalább biztosra tudhatnám, hogy lesz, aki keres majd, de egyelőre még azt sem tudom, hogy a kollégáimat mikor kezdi el érdekelni, hogy miért is nem megyek be dolgozni. Hát ennyit számítok, pedig úgy tűnt a Millenium után egy fokkal jobb lett a helyzet, de aztán szépen elkezdett visszaállni a régi kerékvágásba. Végtére is azt már megszokta, de nem lenne rossz egy kicsit több megbecsülés. Ehhez viszont ki kell jutnom innen és fel is kell mutatnom valamit, amit lássuk be rácsok mögött ücsörögve igen nehéz. - Tehát azt akarod mondani, hogy a földrengés puszta véletlen volt pont ott és pont akkor? Remélem ezt te sem hiszed el, hiszen akkor már a lövöldözést is foghatod másra, hogy csak védekezés volt nem igaz? - ah hát persze a fickó vagy naiv, vagy nagyon hinni akar valamiben, valakiben, vagy egyszerűen csak túlságosan buta ahhoz, hogy felfogja túl sok minden függ össze túl sok mindennel. Lehetséges, hogy őt nem avatják be a részletekbe, de kétlem, hogy a földrengés vagy épp nem régiben a tűzvész csak úgy magától ment volna végbe. - Valamennyit hallottam és pont e miatt lep meg, hogy azt gondolod olyan békés kis... csapat áll mögötted. - igen, annyi nyilvánvaló, hogy vannak dolgok, amikkel nem ért egyet, mint mondjuk a gyerekekkel való harc, vagy hogy eltegyenek egyeseket láb alól, remélhetőleg e téren engem is a védelme alá vesz, de ettől még nem a jó oldalon áll és nem lesz szimpatikusabb sem. Ha túlságosan naiv, vagy buta akkor azért nem, ha pedig minden áron káoszt akar szítani... hát akkor azért. - Biztosan meg fogsz lepődni, de ismerek muglikat, sőt igaz nem most volt, de jártam is egyel. Nem nézlek le sem téged, sem mást, ha nem az az illető okot rá, de ettől még szerinted mi lenne? Te bíznál abban, aki erősebb nálad és lényegében bármit tehet ellened? Ne mondd nekem, hogy nincs igazam... akkor mi lenne a megoldás? - nem hiszek abban, hogy jó lenne, ha a mulgik tudnának a mi világunkról. Semmi jót nem szülne, csak igenis háborút, mert félnének, mert tartanának tőlünk, vagy korlátokat kapnánk, hogy ne kelljen félniük. Nem jó megoldás az emlékek törlése, de ha nincs más mód? Vannak, akik nem is biztos, hogy feltudnák dolgozni a valóságot és nem is biztos, hogy mind tudni akarnák, hogy van egy titkos világ is az övéktől rejtve. - Én sem örülök ennek, de ha nincs más módja? Biztosan létezhet valahol a képzeletben egy szép idilli világ, de az csak képzelet... Talán a tieid közül vannak, akik ha dönthetnének nem is akarnának tudni mindent. Az igazság sokszor fáj és néha jobb a tudatlanság. - érzem a hangján, hogy eltökélt, hogy tényleg úgy véli mennyit ártunk nekik azzal, hogy nem tudják az igazat, de ezt komolyan így véli? Az igazság nem olyan felszabadító, ahogyan azt gondolják, sőt sokan nem is igen kedvelik. Néha egy kegyes hazugság sokkal jobb tud lenni, mint ahogyan ebben az esetben is.
Természetesen nem akarom megölni. Eszemben sincs. Előbb megyek bele, hogy jó, akkor töröljük ki azt a csinos kis fejecskét, mint hogy elvegyék az életét, csak mert rossz helyen szaglászgatott utánunk. Nem hinném, hogy véletlen talált ránk, amit megerősít az is, hogy az imént mondta, hogy a minisztériumukban dolgozik. - Ami a Milleniumon történt az nekem se tűnik sikertörténetnek, hidd el. A földrengésben sérültek meg a legtöbben, amihez semmi közünk sincsen, de ami a lövöldözést illeti… - mormogom egy kicsit elhúzva a számat. - Szóval nem hallottad, hogy miről beszéltünk pontosan? - kérdezek, válasz helyett. Kicsit összevonom a szemöldökömet, végignézve rajta, nem vehetem félvállról ezt a kihallgatás-szerű beszélgetést, mert ahogy kilépek az ajtón a többiek jelentést fognak várni. Legalább is a vezetőségünk. Vagy az olyasmink. Ami igazából csak belőlem, az illuzionistából, Fionnból és a néha-néha felbukkanó varázslókat vezető férfiből áll, aki még nem választott fedőnevet, Jedből. - Tehát azért, mert te és a tieid azt mondjátok, hogy csak háború lenne belőle és jobb a világnak így, a több milliárd embernek, akit megtévesztetek és kihasználtok semmi beleszólása sincs? A pályafutásod során hány embernek törölted ki az emlékezetét, amikor valami olyat látott, amit nem kellett volna? Vagy a munkatársaid? Ismeritek egyáltalán, hogy mik azok az emberi jogok, kicsilány? - kérdezem a mély hangomon, de egyáltalán nem követelőzően vagy színpadiasan, ahogy valami jogász tenné fel a kérdéseket a bíróságon. A kicsilány egyáltalán nem a korának szól, bár úgy sejtem, hogy 6-8 évet ráverek, hanem annak a harminc centinek és mondjuk negyven-ötven kiló izomnak. - Csak ti jártok szabadon a világban, mintha felsőbbrendű lények lennétek, akiknek az a dolguk, hogy uralkodjanak rajtunk hülye neandervölgyieken. Félrevezettek, hazudtok és leplezitek az igazságot. - mondom, ezúttal a felszín alatt érződik, hogy tényleg őszintén hiszek ebben az ügyben és feldühít a mostani állapot. Érezni, hogy érzelmi vonulat is van benne, nem csak úgy idecsapódtam és csatlakoztam, csak mert bajt akarok keverni. Távol álljon tőlem. Én csak igazságot akarok, és ha nincsen igazság, akkor kiállok szolgáltatni.
Annyit sejtek, hogy ha meg akartak volna ölni, akkor már megtették volna, na de vajon meddig maradok itt és nem jutnak-e végül mégis arra, hogy egyszerűbb lenne végezni velem, mint hogy még tovább itt tartanak. Egyébként sem mehet ez így a végtelenségig, tehát sejtem, hogy folyamatosan azon tanakodnak, hogy mi legyen velem és miután biztos, hogy képesek varázsolni, ha nem is mindegyikük szóba jöhet az exmemoriam is és nem biztos, hogy vagyok elég erős, hogy védekezzem ellene, főleg a pálcám nélkül. Az viszont az én malmomra hajthatja a vizet, ha eleve összetűzés alakult ki közöttük, hiszen láttam jól, ahogyan ez a pasas a falhoz kente a másikat a Milleniumon történt káosz miatt, tehát nem egyeznek teljes mértékben a véleményeik. Ez még hasznos lehet, ha ki akarok jutni innen. - Ahogyan én sem arra, hogy mit tettetek szilveszter éjjel. Csoda, hogy nem haltak meg többen, ugye tisztában vagy vele? És még engem tartotok bezárva, amikor ti vagytok a veszélyesek. - tegez, akkor hát én is ezt teszem, végül is miért adjam meg neki a tiszteletet a magázódással, amikor cseppet sem szolgált rá sem ő, sem a többiek. - Amíg szükséges... vagy amíg valaki keresni sem kezd és ez hamarosan úgyis elérkezik. - vágok vissza szinte azonnal. Nem fogok megtörni, még ha netán arra is várnak, vagy elfogadni azt, amit tettek. Abból, ami történt szilveszter éjjel sejtem, hogy mit akarnak, de nem értem pontosan az okát, hiszen... semmi értelme. Okkal van elrejtve a varázsvilág a muglik elől és én teljesen egyetértek ezzel az okkal. - Valakik, akik nem fogadják el az eddig jól működő rendszert. Még hogy minden mugli tudomást szerezzen rólunk... csak káoszt szülne és talán háborút, vagy rosszabb esetben elzárásokat. Az egész... őrültség, semmi több. - rázom meg a fejemet. Pontosan nem tudom, hogy kik ők, sőt még azt sem, hogy a kint ücsörgő fickó egyszerű... vagy ha nem is egyszerű, de mégis csak mugli, de ez az egész akkor is értelmetlen. A varázstalanok nem fogadnák el a világunkat, félnének és mivel ők vannak többen... ebből az ég világon semmi jó nem sülhet ki, úgy meg főleg, ha ennyire végletes alakok vannak a soraik között, akik ártatlanokat sem szégyellnek megtámadni csak azért, hogy elérjék, amit akarnak.
A nő azt hiszi, hogy itt van bezárva és elfelejtve, pedig ez nagyon nincs így. Nem éri semmiféle interakció azon kívül, hogy megjelenek egy adag kajával meg vízzel, lecsekkolom, hogy minden rendben van-e, aztán távozok is. Egyelőre nem mondhattam neki semmit ezeken a rövid mondatokon kívül, mert a háttérben megy a csatározás köztem, Gwydion és Fionn között, hogy mi a francot kezdjünk ezzel a szituációval. Egy auror boszorkány kihallgatta, ahogy Gwydionnal arról veszekedtünk, hogy miért is önállósodott a Milleniumon és Micheal alakjában miért kezdett el a csapat lövöldözni. Az volt a feladatuk, hogy végigvigyék a leleplezést, de hogy gyerekekre lövöldözzenek? A földrengésről pedig még mindig nincsen semmi hír, hogy még is közülünk volt-e egy szakadár boszorkány csoport vagy kinek a keze volt benne. De nem véletlenül csaptam éppen a színházigazgatót a falhoz... másnak beadhatja, hogy csak egy mutatványos fazon, varázserő nélkül, de én ott voltam, amikor Fionn felkérte, hogy csatlakozzon, tudom, hogy mire képes és hogy ő vette fel a zsaru alakját is. Talán ez a földrengés se volt véletlen és a Testvériségre csak veszélyt jelent. Mostanra sikerült lenyugodnia a történetnek és rávettem őket, hogy adjanak egy esélyt arra, hogy ahelyett, hogy az emlékeit törölnénk, mintha csak olyanok lennénk, mint akik ellen lázadunk, vagy ne adj isten a lebukástól tartva inkább megölnénk, megpróbáljam a magunk oldalára állítani. Csak ha ehhez ilyen fondorlatos észjárás kell és valami agymosás, akkor Daphne örökre a rácsok mögött marad, mert ilyenekhez egy kicsit se értek. - Erre se lennék olyan büszke. - mormogom az orrom alatt, mikor megemlíti, hogy a Minisztériumban dolgozik. Pedig ez egy nagyon súlyos dolog, olyan, mint amikor azt mondják, hogy nem lőhetsz le, zsaru vagyok. Ha zsarut támadsz meg, rajban jön rád az erősítés... És ha tényleg elkezdenek kutatni utána, akkor Gwydion újra előlép a csodálatos "öljük meg vagy mossuk ki az agyát" ötletével. - Jól van, azt hiszem itt az ideje, hogy beszélgessünk. A kapcsolatunk nem indult valami jól. - vallom be, miközben egy széket húzok oda és éppen egy karnyújtásnál távolabb ülök le a rácsok szabadságot jelentő felén. Előre dőlök és rákönyökölök a combjaimra, miközben egy kicsit hallgatok, csak nézem az arcát és latolgatom, hogy még is mi a halált kéne mondanom neki. Kihallgatott minket és ahogy lebukott Gwydion már neki is támadt, hogy lefegyverezze aztán kiüsse. Nem vagyok benne biztos, hogy emlékszik rá, hogy milyen erélyesen üvöltöttem le a varázsló fejét, hogy ne merészelje megölni, de talán még ez se szépít azon, hogy jelenleg egy zárkában csücsül. - Addig leszel itt tartva, ameddig szükséges, nem jókedvemből zárok nőket rács mögé. Tudod, hogy kik vagyunk? - kérdezek vissza, mert tényleg tudni akarom, hogy pontosan mit sikerült összeraknia és milyen állásponton is van, csak egy minisztériumi, aki úgy üldözne minket, mint a középkori boszorkányokat a varázstalanok, vagy éppen van esély arra, hogy "megtér".
Az nem kifejezés, hogy nem egy öt csillagos szálloda. Nem is nézek fel azonnal és hát nem sok lehetőségem van itt már napok óta, mint hogy aludjak és nézzem a plafont. Ez már önmagában sem valami élmény, de tudva, hogy jó eséllyel a kutya se jön értem, hiszen senki se tudja, hogy itt vagyok... Elkeseredhetnék, de egyelőre még addig még nem jutottam el, habár már lassan közelítek hozzá. Egyelőre igyekszem reménykedni, hogy valahogy kijutok innen, hiszen legalább eddig még életben vagyok, bár sejtem én jól, hogy a cseppet sem szimpatikus másik alak nem igazán gondolja úgy, hogy ez jó ötlet. Szerintem valószínűleg jobb lenne, ha mielőbb eltennének láb alól, de eddig még élek. Valaki tehát nem akar vérontást, talán pont ez a fickó, aki napi szinten jön és hoz nekem enni, bár arra még nem igen sikerült rávennem, hogy legalább pár mondatot váltsunk. Elég gyorsan jön és távozik, ezért is nem nézek fel most sem túl hamar, hiszen valószínűleg nem is lenne semmi értelme. Pár percbe telik tehát, mire végre felülök az ágyon és fel is állok végül egy nyújtózkodás után, hogy a rácshoz sétáljak. Fel sem merül, hogy a nálam láthatóan jóval erősebb és súlyosabb fickónak megpróbáljak nekiesni. Semmi értelme se lenne, főleg pálca nélkül. Ránézésre erősebb nálam és jó eséllyel neki fegyvere is van, amit én nem mondhatok el magamról, hiszen mindent elvettek, amit csak elvehettek. Pálca nélkül pedig nem igen ismerek mágiákat, nem vagyok olyan szinten képzett varázsló sajnálatos módon. - Ne panaszkodjak, amíg kapok enni igaz? - húzom közelebb a tálcát és végül egyszerűen törökülésben felülök az ágyra és magam elé véve a tálcát lassan enni kezdek, időnként felpillantva a pasasra, aki úgy fest most legalább nem siet annyira. Esetleg tudunk váltani pár szót? Nem lenne rossz, mert úgy legalább valamivel többet megtudnék arról, hogy egyáltalán meddig kell még itt lennem. - No és egyáltalán mit akarnak? A végtelenségig nem tarthatnak itt bezárva tudja ugye? Egy idő után keresni fognak, mégis csak a Minisztériumnak dolgozom. - annak ellenére, hogy eddig még nem érkezett több fős felmentő sereg, de ez más tészta. Attól még idővel ez változhat, hiszen még ha nem is érdekel most még sokakat az, hogy nem mentem be az irodába, azért ha ez nem pár napig tart akkor csak lesz olyan, akinek majd szemet szúr és akkor keresni fognak és egyelőre nem tudom, hogy ez a hely mennyire van védve, hogy biztosan ne találjanak meg.
Nem vagyok oda ezért az egészért. Ez a sötét zárka, amiben nem csak a zár tartja fogva a nőt, hanem Gwydion varázslatai és rúnái is... Minden mágiával szemben bizalmatlan vagyok, a különleges pisztolyokért se vagyok annyira oda, csak azért használom, mert a vezetőnk meggyőzött, hogy más fegyverrel a varázslókat meg se karcolhatjuk. Csak kalimpálnak egyet a botjukkal és eltérítik, ennyi. Úgy tűnik, hogy a nő ezúttal alszik, bár a külvilágban fényes nappal van, de mivel ide nem szűrődik be semmilyen természetes fény, nem csoda, ha a belső órája megbolondult. Vagy csak tetteti. Számít? - Ebédidő. Ébresztő kislány. - közlöm röviden, miközben betolok a rácsok között egy tálca ételt, gyenge, tompa evőeszközökkel. Lehet, hogy zsarunak csődöt mondottam, de sosem gondoltam volna, hogy zárkákban fogok fogvatartani ártatlan nőket. Mondjuk boszorkány. Létezik egyáltalán ártatlan a fajtájukból? Gwydionról se tudok lényegében semmit és a legkevésbé sem bízom benne, csak remélni tudom, hogy tényleg az a célja, amit állít. Segíteni a felkelésben és a Testvériséggel rákényszeríteni a világot, hogy ne csak nézzenek, hanem lássanak is. Van tiszta ruhája, nem tartjuk úgy, mint valami sorozatgyilkost vagy állatot, kap ételt rendszeresen és persze vizet is, ugyan a fürdés ritka vendég, de még az is megtörténhet néhány naponta, ugyan felügyelettel. - Nem egy ötcsillagos koszt, de talán megteszi. - teszem hozzá, miközben kihúzom magam és megtámaszkodok a rácsokon. Magas vagyok, elképesztően erős, a mágiája pedig hatástalan a zárkában, a pálcáját meg az illuzionista őrzi, szóval ha erővel akarna kinyúlni a rácsokon és nekem esni... Semmi esélye. Azért fél szemmel figyelek rá, bizalmatlanul, de nem nézném ki belőle, hogy ilyen kétségbeesetten akarjon kijutni, hogy egy bukott tervhez fordul. Azért tartom itt, hogy az illúzionista ne akarja megölni vagy törölni az emlékeit... az nem méltó hozzánk. Akármit is tettünk a múltban, tudjuk jobban is csinálni, csak kell egy kis idő, hogy beszédessé váljon és meggyőzhessem, hogy a saját érdekében van négy fal között.
