VMS - A fokvárosi sajtótájékoztató és szállásfoglalás

Csipet-csapat

Nem... Valóban ritkán villantom ki a fogam fehérjét. Sőt... Erre viszont nem tudtam másképp reagálni és onnantól valóban beáll nálam némi hullaszag és néma csend. Persze tudnám leplezni, ha nagyon akarnám... De.. voltaképp nem akarom. Azóta is a hideg tehetetlen düh és rossz szájíz fog el az egésztől, valahányszor eszembe jut. És minduntalan emlékeztetnem kell magamat megannyi tényezőre...
Tulajdonképpen a buszon sikerül csak rendeznem a dolgokat magamban. Akarva akaratlanul is a vállamat piszkálom. Vagyis a helyét a lövésnek... Hiába csak fantom fájdalom, hiába érzem a heget hosszában a húsban kihűlni és hiába minden...
Ariadne a legjobb példa rá, hogy hiába az elkötelezettség, a szaktudás, és hiába minden adottság. Attól mi még csak emberek maradunk. Emberi szabályrendszerekbe zárva. Emberi korlátokkal. Emberi értékekkel. Vagy... legalábbis mindenképpen Földiekkel...
Hála az égnek viszont hamar lelépünk a rivalda fényből és jön a szállás elfoglalása. Számomra is elég modern.. A régi birtokhoz, meg a Roxforthoz képest is. Az árvaházat már meg sem említem. De voltaképp annyira nem érdekel. Mivel világ életemben vendéglátásból szereztem a könnyű pénzt, tisztában vagyok egy egy ilyen puccparádés helynek a működésével. Legalábbis nem telne sokba hogy kiismerjem. Engem annyira nem nyűgöz le és az előzmények miatt kevésbé lelkesedem rá az egészre.
Bár Chris ökörködése dob valamicskét a helyzeten. És vissza talál az életkedvem is. Meg akkor is dobban egyet a nyeszlet kis szívem, mikor Daniillel egy szobába osztanak minket. Viszonzom is a mosolyát, épp csak minden flancos feltűnés nélkül. Baráti öröm, semmi különösebb. Noha voltaképp nem problémáznék, vagy lenne gáz más sem.
Stansson bedobja, hogy kérdezzünk egymástól. Várok egy kicsit, aztán nyitom a kört. Mégpedig Morticiával. őszintén szólva keresem a lány tekintetét, szeretek az emberekkel szembe nézni, beszéd közben is, még ha ettől az én pofám nyitott könyvvé is válik. De nem zavartatom magamat, ha netán a beszélgetőtárs meg pont kerüli a szemkontaktust. Hál égnek nem ezen fog múlni egy társalgás hangulata. Voltaképp nem is feszegetve a lényét figyelem Morticiát, csak úgy, paraszti egyszerűséggel.
- Milyen előadókat, zenéket hallgatsz? - bukik ki belőlem. A válaszára pedig egy félszeg mosoly jelenik meg az arcomon. - Dimmu Borgir, Black Sabbath, Slayer, Type O Negative, Katatonia....? - voltaképp a vissza kérdezésembe van valami reménykedő arra vonatkozóan, hogy vajon ő is ismeri ezeket akkor?
Végig hallgatva a többieket egészen vissza jön az életkedvem. Aztán a Dany-Gill jelenetre én is csak pislogok, Chrisnek címezve megjegyzem halkan, csak hogy ő hallja.
- Lehet nem az edzőbá fog körbe járni, hogy mindenki a saját ágyában van-e..- De ennél jobban nem ütöm a vasat, azt hiszem lassan inkább nyugtatni kéne, hogy neeeeem lesz semmi, ne aggódjon a kiscsaj miatt.
Kérdések jönnek mennek, aztán Stansson kérdése nekem címezve zárja a kört és őszintén meglep. Láthatja a fejemen, hogy elgondolkozom. Nem sokkolok le és nem is húzom össze magamat. Az edzőről a többiekhez fordulok és körbe nézek mindenkin. Sidney, Chris és voltaképp Stansson között ingázok egy ideig a tekintetemmel. Aztán a többieket is végig pásztázom komolyabb képpel.
- Attól függ ki mivel kerül szembe. - vállat vonok. - Ha kviddics lenne, tuti, hogy Lizt, vagy Morticiát vinném, vagy Sif úrhölgyet. - utolsónál Sidneyre nézek. - És.. bocsi Gina de téged kviddicsnél otthon hagynálak. - bocsánatkérő biccentést engedek a lány felé. De tudom, hogy ha nem a saját szárnyaival repül, csak össze zavarodik. A miérteket azonban hál égnek nem kérdezték!
- Ha valami erőpróbával kerülnék szembe, Chris vagy Sidney lenne a befutó. Logikainál Morticia, vagy Daniil. Labirintusnál Gina egyértelműen. Képtelen eltévedni. - tűnődök tovább. Talán nem teljesen válaszolok a kérdésre, mert voltaképp inkább az erősségek oldaláról közelítek. - Ha pedig egy erdei kirándulásra mennék, mindenképpen olyat vinnék magammal, akit nem sajnálok hátra hagyni a medvének. - közlöm a végére ezt olyan természetességgel, hogy nem lehet eldönteni, ez most poén volt, vagy valóban komolyan gondolom. Bár aki egy szemernyit is ismer, az jól tudja, hogy előbb maradnék a medvének én ott, minthogy hátra hagyjak bárkit is... Egyszer minden bizonnyal pont emiatt fogok megdögleni... de ez van.

♫ Zene ♫

️️️️️️️️️

Lizzy & az edzés

Zajlanak körülötte az események, amit egy cseppet sem bán,sőt, kifejezetten élezi. Mindig is szeretett középpontban lenni, így most is élvezi,ha kérdést kap, vagy ha fotózzák, és igyekszik figyelni a többiek válaszaira is. Amikor pedig arról van szó, hogy Stansson lekeveri a dolgokat, akkor a családi kép kimaradhatatlan, meg kell valami közös a két nagyágyúval, leendő csapatkapitánnyal, azaz tol egy képet Sidneyvel, és az új teremben pedig kényelmesen helyezkedik el. Nyújtózik egy nagyot, és úgy dönt,hogy itt az ideje,hogy nyisson a furcsa lány felé. Mármint, neki furcsa, éppen ezért igyekszik valami értelmeset kérdezni.
- Mik a terveid az életben? Ez nem csak egy egyszerű mi leszel ha nagy leszel kérdés, hanem, hogy mi a legnagyobb álmod? - és érzi, hogy bár bővebben válaszol, azért kitérős a válasz, de hagyja annyiban. Értékeli, hogy válaszolt, rendesen, és inkább unottan piszkálgatja a ruhájának az ujját, ám amikor meghallja Gilly kérdését, oldalba böki a lányt erőteljesen, a könyökével, miközben a szája elé kapja a kezét.
- Meg vagy Te huzatva? - tátogja oda ikertestvérének, aztán csak nevet egy nagyot és a fejét csóválja, nem tud hova lenni. Chris kérdése azonban őt is érdekli, főleg a nagy beszélgetésük után az edzővel. Még nem tudja biztosan, hova is tegye. Elmélázik a férfin, elbambulgat és csak nagy nehezen esik le neki, hogy valaki éppen tőle kérdezett valamit, méghozzá valami nagyon furcsát. Lassan eljut a tudatáig, de csak bambul előre, majd pislog vagy hármat, végül eléggé kétkedően néz Morticiára.
- Te aztán tudsz ismerkedni.. Persze, hogy eredeti! Remélem nem sértésnek, vagy valami rejtett megjegyzésnek szántad. - húzza ki magát, még prüszköl is egyet, megrázva csodás, szőke sörényét, és kissé duzzogva könyököl tovább az asztalon, nézegetve a többieket.

?

daniil and the team

Az interjú egy örökkévalóságnak tűnt a számomra. Csendben végighallgattam mindenki kérdését és válaszát, s utoljára rám került a sor. Láttam az interjút készítő arcán a türelmetlenséget, mikor harmadszori nekifutásra sikerült csak elkezdenem a mondatom. Gagyogtam csak összevissza, s magam sem tudom, hogy végül mit akartam kihozni az egészből. Sosem volt ínyemre mások előtt beszélni és most, hogy tudtam ezt bárki láthatja még inkább adrenalinnal töltődött fel a testem. Még mielőtt szóra kerültem volna mindenféle mondókákat mondtam magamban, hogy ezzel is eltereljem a figyelmemet, de mint kiderült nem mentem vele semmire. Jó kiállású srácnak vallom magam, de ha arra kerül a sor, hogy szerepeljek mindig elbukok. Ez most sem volt másképp.
Immáron már a buszban ülve, a fotózást letudva, megkönnyebbülten dőlök hátra középen. Nem akartam túlságosan hátul lenni, de elől sem, hogy még a lecsorduló izzadtságot is lássam az edző homlokán. Az egy kicsit sok lenne most a számomra.
Morticia jelenti be, hogy ki kivel lesz egy szobában és rettentően megkönnyebbülök, hogy nem Dany lesz a partnerem, hiszen nem szívesen hallgatnám a kérdéseit az orosz kultúráról és még ki tudja miről. Lehet, hogy a vérem által szláv vagyok, de az életem jelentősebb részét Angliában éltem le, így kiesett sok dolog, amit esetleg tudni szeretne. Cody-nak viszont örülök, így próbálom elkapni a tekintetét, hogy rákacsinthassak egy vigyorral kísérve.
Apropó a fotózásra visszatérve az eléggé gördülékenyen ment még magamhoz képest is. Csak kiálltam, csináltak rólam pár képet és állhattam is tovább. Talán azért nem esett nehezemre ez az egész, mert nem kellett beszélnünk. Különösebb dolgot senki sem várt el tőlünk, a kamera előtt meg még én is meg tudok állni, ha törik, ha szakad. Mondjuk nem tartom magam a legfotogénebb embernek, de hát ki tudja.
Jelenleg próbálom meghúzni magam és kissé lecsúszok az ülésemben, ezzel próbálva kikerülni a kérdéseket. Reménykedem, hogy megfelejtkeznek a létezésemről, ha nem látnak, de természetesen Dany még így is betalál, mire felhúzom magam az ülésben és hallgatom, hogy mire kíváncsi.
Nagyot nyelek, mert még nem igazán beszéltem úgy a többiek előtt, hogy mindenki rám figyelt volna. Persze az interjút leszámítva, de azt minősíthetetlennek tituálom.
- Ne-em tu-u-udok k-külön nemze-eti s-sportól, de javí-íts ki, ha t-tévedek – rántom meg a vállam és tudom, hogy még a dadogásom ellenére is kissé flegmának tűnik. Dany aranyos velem, de már kezd sok lenni, pedig még alig ismerem. – Gy-gyúrni szoktam – válaszolom még rövidre zárva, majd pásztázom a buszt, hogy mégis kinek tegyem fel a következő kérdést, amikor megállapodik a tekintetem a csapat legfiatalabb tagján, Ginán. A lány a kora ellenére elég nyurga és erősnek is mondanám, így talán nem sok mindenben lóg ki közülünk, de azért rákérdezek, hogy nem érzi-e magát korlátozva a kora miatt. Sikerül aránylag tisztán kimondanom a mondatot, amit rögtön megért, hiszen nem kérdez vissza. Mosolyogva bólogatok, míg válaszol, majd amikor befejezi visszasüppedek az ülésbe és inkognitó módra váltva hallgatom a többieket.

sometimes you have to give up on people,
not because you don't care because they don't

Team above all

Zene ❥
Ruci ❥

>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<

A sajtótájékoztatót megúszom egyetlen aberrált kérdés nélkül, valahol azonban hiányzik, hogy semmit sem kérdeztek tőlem. Na nem baj, így legalább semmi nem veszi el a kedvemet, mint az ahogy páraknál igen szembe tűnően bekövetkezik.
Így foglalkozhatok azzal, hogy az összes képen csinos és bájos legyek. És természetesen MINDEN képen ott legyek! Mikor Chris elkapja az edzőbát én is oda csapódok hozzájuk és bele trollkodok a képbe a tőlem telhető leginkább! Nehogy már ne! Kell a reklám, hogy nem rettegünk tőle, hanem valóban csapat vagyunk. Vagy legalább úgy teszünk.
Aztán jön a busz, ahol erőnek erejével kell befognom a csőrömet, többek között, mert csupa olyan dolog fogalmazódik meg bennem, amiknek nem most van itt az idejük. Például, hogy Ginát arról faggassam, amit az a paraszt riporter kérdezett!
Megérkezünk a szállodába és... Merlin arany gatyamadzagja!!! Ez valami csodálatos! Már most megtervezem a wellness túrámat a szállón belül. Nem is vártam kevesebbet.
Stansson kiadja, hogy mindenki jelenjen meg a szobájában, na jó a pofám leszakad! Az nem kifejezés, hogy irigykedve tátom a számat körbe. Mikor azonban jön a magán kérdez felelek, a hajamat kezdem babrálni és egy rágót csócsálva, néha felfújva hallgatok mindenkit. Morticia kérdésére, amit Liznek tesz fel akarva akaratlanul felröhögök. Nem gúnynak szánom eskü! És hiába Liz kapta a kérdést én is hozzá szólok. Nehogy már súlyba rakjam a tökéletes ajkaimat!
- Ezt én is meg akartam kérdezni tőled. - teszek egy kézmozdulatot Miss Eyes felé, mint mikor a vadnyugaton pisztolyt rántanak páros kézzel. (Egy mugli filmben láttam nem rég és nagyon megtetszett!!)
- Meg hogy mitől van ilyen gyönyörű fénye?~ tényleg tetszik! Nem tehetek róla, azt hiszem imádom a hosszú hajakat.. - És egyszer muszáj megmutatnod, mégis miféle az a black metal! - ez a mondat akármennyire is szőkén hangzik... sosem hallottam szerintem ilyen zenét. Elképzelésem sincs milyen lehet. De ha már egy szobában leszünk, talán hallok belőle valamit.
Legnagyobb meglepetésemre Syd kérdez tőlem én pedig pilláimat rebegtetve megdobva a hajamat fordulok felé. Megkocogtatom az államat, miközben átgondolom mi is zajlik bennem aztán egy szusszantással meg egy cicás nyújtózással válaszolok.
- Azt hiszem, aggódni rá érek akkor, mikor olyan helyzetbe kerülök. Nem szeretek idegeskedni előre. Addig meg... kihozom magamból a maximumot, mint a táncversenyeken. - aztán még hozzá toldom - Mert bármilyen hihetetlen, oda is kell állóképesség és nem kevés akaraterő. - ki is húzom magamat, akárki akármit mondhat, én büszke vagyok arra amit csinálok és igenis állati sok edzés, idő és kitartás kell ahhoz is, még ha másfajta mozgást, más izmokat mozgat is az ember!
Hallgatok, aztán leesik, hogy nekem kell kérdeznem és szórakozottan eszmélek fel.
- Ja persze én jövök!~ és ezzel a lendülettel fordulok Dany felé egy játékosan kihívó mosollyal, amolyan, "na mered vajon?" arccal, még rá is mutatok, mint valami bárénekes a csillagára.
- Van kedved a VB után, ha addigra nem utáljuk meg egymást, valahova kirándulni menni?... Vagy csak meginni valahol valamit? ~ cseppet sem vagyok zavarban, ez csak egy egyszerű kérdés és különben is inkább velem legyen lefoglalva Dany agya, mint azokkal a véla szukákkal! Borzasztó, de kedvem lenne egynek kettőnek, most így bele gondolva megropogtatni a csontjait... Na mindegy.. haha kislányos féltékenység.. gondolatban el is hessegetem. Dany válaszára rá kacsintok. Chris reakciójára karba font kézzel olyan feka mamásan affektálva közlöm csak.
- Úgy is tudomást szereztél volna róla, gondoltam minek titkolózni? ~ nyelvet is öltök a bátyusnak. Persze azért értékelem a törődését, meg is ölelgetem érte aztán halkan, hogy csak ő hallja oda is súgom neki. - Nyugi majd szerzek gumit!~ igen... valójában csak szívom az ő vérét is... Direkt! Olyan cuki amikor aggódik értünk. Ja hogy gonosz vagyok? Képzeld élvezem. Muhaha! Persze ez után a mondat után csak angyalian ölelem tovább mintha mi sem történt volna és mosolygok a bátyóra édesen.

You should see me in a crown
I'm gonna run the city of nothing

Fokváros & Chris

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Vannak lazább kérdések, vannak provokatívabb kérdések, rólam lepattan, de van, akiről nem. Gina válasza még rendben van, eddig is úgy tűnt, hogy a kis vörös egy pukkancs tud lenni és annak ellenére, hogy nagy a szája, nem bírja a figyelmet, de amikor meghallom Cody szavait… Eddig elökörködtünk, meg úgy amúgy nem tűnt egy olyan sötét srácnak, de most elég rendesen kibuktatták a riporterek. Úgy amúgy nem vagyok az a kotnyeles fajta, de ezt azért nehéz lenne ignorálni.
Én még el lettem volna a pózolgatással, fesztelenül átkarolva akár a mogorva edzőt is, ameddig le nem csap persze, de elég gyorsan vége lesz az egésznek és már buszra is ültetnek minket, és egy csapásra a szállodai szobában találjuk magunkat, Stanssonnál.
Mikor meglátom a papírkát és megkapom a kulcsom a doki mellé sompolygok és halkan a megszólalok. - Azért megnézném, hogy hogyan akarják ellenőrizni, hogy ki melyik szobában is alszik… Villany oltásnál edző bá’ végigsétál, hogy mindenki a saját ágyában van-e? - mondom halkan, de azért különösebben nem suttogva. Nagyrészünk felnőtt, a srácok között mindenki, milyen már, hogy így bebetonozzák a helyünket. És ha én a Dokival akarok lenni? Hát, akkor megszívtam, úgy fest.
- Büszkévé teszünk majd, apu! - bukik ki belőlem a férfi lelkesítőjére, de azt hiszem már kezdek kicsit a pimaszság felé tendálni, szóval kis köhintéssel visszavonulót fújok és csak érdeklődve hallgatom a kérdések láncolatát. A sötétség hercegnőjének Black Metálos válasza annyira tipikus, hogy majdnem felröhögök, de csak dobok egy rockvillát a kezemmel, aztán fordulok a következőfelé. Mikor meghallom Gilly kérdését Dany felé elég randán összeráncolom a szemöldökömet.
- He? Te most éles egyenesben randit kértél egy sráctól az orrunk előtt? - kérdezem kicsit értetlenül megbámulva az unokahugit, de a csúnyánnézés valami brutálmód erősödik, amikor meghallom a kis taknyos lelkes válaszát. Naná, hogy odavan érte
- Hercegnőd az eszed tokja. - szólok rá, egyet morrantva, de nem megyek át vadállat unokabátyusba és nem terelem ezt az egészet családi dráma irányába, akármennyire nézem most gyilkos tekintettel a kis gigolót. Ugyan mindenkire nem reagálok, de azért figyelek rájuk, és mikor megkapom a kérdésemet, kicsit elgondolkozva biccentem félre a fejemet és mosolyodok el a kis vörösre.
- Köszönöm kérdésedet, mindig jó érzéssel tölt el, ha a választott szakmám és a bámulatos képességeim előtt hajbókolnak… - kezdek bele, aztán köhintek egyet. - Hát, a sárkány rezervátum az iskola berkeiben azt hiszem csak tizedikes kirándulás lesz, de a hólyagtrükköt szívesen megtanítom bármikor. De nem tagadom, hogy a sárkánylovaglás gondolatától az én térdem is megremeg. - vigyorodok el, és összefűzöm a karjaimat, miközben végignézek a “maradékon”, akik még nem kaptak kérdést. Megálapodik a tekintetem a vasszigorú - bár, igazából már egyre többször adja jelét annak, hogy az edzőtáborban csak játszotta a gecit - edző bá’-n.
- Miért olyan fontos ez a verseny? Miért akarja olyan istentelenül megnyerni… megnyeretni velünk? Nem panaszkodom, csak kérdezem. - dobom le a bombát, de minden provokációt mellőzve a hangomból. Inkább megértő és kíváncsi vagyok. Persze, a versengés jó, felpörget néha, meg csapatban is jó dolgozni, de az, hogy negyedszerre fut neki és nem tudja elengedni… Lehet nem is kapok választ. Akkor így jártam, de ő vetette fel a kérdéseket, és azt mondta, hogy bárkinek fel lehet tenni, szóval…

made by

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

VMS? Avagy a sajtótájékoztató...

Miután végre lemennek az átok kérdések, és fotózások megkönnyebbülten huppanok le a buszban egy hátsó sorban az ablak mellé. Az úton meglehetősen csendben vagyok, csak a tájat bámulom az ablakon át. Hamarosan meg is érkezünk a szállodához. Hát puccos egy hely az biztos. Nem szoktam én efféle luxushoz. Na nem mintha sosem láttam volna ilyet, csak jobbára az elmúlt években normális ágyam sem volt a Roxfortot leszámítva, nem hogy szállodai szobám.
Morticia közli a szoba beosztást, amit egy egyszerű néma bólintással veszek tudomásul. Nekem megfelel így. Morticia csendes magának való lány, nem sok vizet zavar, Gillyt meg már kezdem megszokni. A szobában gyorsan lefoglalom az ablak alatti ágyat, míg Morticia a fal mellettit. Remélem Gillynek megfelel a harmadik ágy. Én szeretem a levegőt, és szeretek kifelé bámulni éjjel az ablakon.
Aztán átvonulunk az edző szobájába, hiszen oda hívott minket. Csendben hallgatom a kis beszédét, bár a mini sajtótájékoztató ötletéért nem vagyok oda. De ha már így alakult azért érdeklődve hallgatom a kérdéseket, és válaszokat. Közben elveszek egy poharat, és beleszagolok, bár még nem iszok bele, csak forgatom a kezemben ismerkedvén a furcsasággal. Végül nekem Daniil szegezi a kérdését.
- Nem érzed magad korlátozva, hogy te vagy a csapat legfiatalabb tagja? - egy picit elmosolyodom, és válaszolok.
- Egyáltalán nem. Ha így éreznék, bele se vágtam volna az egészbe. Én inkább igyekszem a fiatalságom előnyeire, semmint hátrányaira koncentrálni. - na igen, sokan úgy gondolják mert kicsi vagyok gyenge ellenfél is. Csakhogy aki alábecsül az könnyen koppanhat nagyot. Remélhetőleg az undok véla-barbie-k is. Annyira irritálóak, hogy az már fáj. Persze a fiatalságomnak megvannak az előnyei, és a hátrányai is, de ezt most igyekszem pozitívan kezelni. Bizonyítanom kell, és jól teljesíteni. Nyernünk kell, nincs mese. Különben is Lizzy csak pár hónappal idősebb nálam, az szinte semmi.
Egy kicsit körbe nézek, hogy kiktől kérdezhetek még, és végül Chrisen állapodik meg a tekintem.
-Igaz, hogy bestiamester szakon sárkány rezervátumokban vannak gyakorlatok, igazi sárkányokkal? Megtanítod nekem is azt a sárkányhólyagos trükköt? - teszem fel neki valami tőlem szokatlan vidám érdeklődéssel a kérdést. Valóban nagyon izgalmasnak találom ezt a témát, és szörnyen kíváncsi vagyok a srác válaszára. Na persze a kérdésemben egy kicsit az is benne van, hogy imádnám, ha eljutnék egyszer egy igazi sárkányrezervátumba...

♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ

A Válogatott csapat

Némely kérdést őszintén gyomorforgatónak tartok, ezért nem is csoda, hogy a buszúton már valami másra szeretnék figyelni. Cody mellé vetődöm le, és vele keresem a lehetőséget az ökörködésre, és viccelődésre. Valahogy hugrás társammal mindig megtaláljuk a közös hangot, ha kell egy kis vidámság. Még ha nem is tart oly soká a busz út.
Ami a szállodát illeti, nos hát hűha... már a külsejével lenyűgöz. Csak a szám tátom. A szobabeosztásra nem lehet egy szavam sem. Chris is laza jó fej srác, és én is. Szóval minden bizonnyal jól kijövünk egy szobában majd. Gyorsan elfoglaljuk a szobáinkat, majd az edzőébe megyünk. Arra a pazar szobára már tényleg csak a szám tudom tátani. Ez aztán a luxus. Pedig a mi szobánk is nagyon bejön ám, de az edzőé az fenomenális.
Elveszek egy koktélt, és lazán a pultnak támaszkodok várva, hogy mi lesz. Érdeklődően nézek az edzőre a beszéde közben, és igazán megtetszik nekem ez a saját privát interjús játék. Főleg, mert így esély van normális kérdéseket is feltenni egymásnak az eddigi khm... cenzúrázásra szoruló kifejezésekkel illethető bulvár kérdések helyett. Így tényleg igazi család is lehetnénk csapaton túl.
Minden kérdést, és minden választ érdeklődéssel hallgatok, és alig várom, hogy én kerüljek sorra. Nagyon kíváncsi vagyok hogy ki, és mit fog kérdezni tőlem. Végül megkapom a kérdésem Gillytől.
- Van kedved a VB után, ha addigra nem utáljuk meg egymást, valahova kirándulni menni?... Vagy csak meginni valahol valamit?
Erre azért leteszem a koktélom a pultra, szélesen elmosolyodom, és teszek egy teátrális meghajlásos mozdulatot a lány felé.
- Persze, bármikor szívesen töltök időt, vagy randizok, egy ilyen elképesztően csinos, hovatovább gyönyörű lánnyal. Feltétlen kitalálok addigra valami felejthetetlen programot drága szépséges Hercegnőm!- ejtek meg egy bókot, egy kis incselkedő vigyorral. Éppen csak azt felejtem el, hogy Chris áll közvetlen mellettem, és hogy milyen rokoni szálak fűzik, Gillyhez. Na nem mintha ezzel a könnyed kis incselkedéssel össze akarnám törni a drága szépség szívét. Vagy úgy bárkiét is. Csak hát azt már tapasztaltam, hog a bátyusok, vagy esetünkben unokabátyusok nem mindig viszonyulnak pozitívan az ilyesmihez...
Egy pillanatra körülnézek, és eltöprengek, kitől mit kérdezzek. Elvégre én sosem fogyok ki a kérdésekből. Ezúttal is szegény Daniil az áldozatom. De tényleg szeretném, hogy egy kicsit feloldjon, és jól érezze magát köztünk, még beszélgetés közben is... bár talán nem biztos, hogy ez a legjobb módja a dolog elérésének, de más módszer épp nincs a tarsolyomban...
-Mi a kedvenc oroszokra jellemző sportod? Esetleg te sportolsz valamit? Mármint a VMS-en kívül persze...

ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ

Az edzés & Sidney

Oh igen tisztában vagyok vele, hogy biztosan akad a csapatban, aki rendesen meglepődik. Morticia nem és persze az erdő és Cody, aki mégis csak a doki, szóval sok választásom nem volt, mint elmondani neki, na de Daniel és Chris, akik talán azt gondolták, hogy ismernek és most kiderül egy ilyen cseppet sem apróság rólam... Épp e miatt nem is nagyon nézek körbe, amikor válaszolok, vagy a kérdés elhangzásakor, csak várakozom, amíg a többiek is megkapják a saját kérdésüket, aztán somfordálok a többiek után, inkább Morticia mellé sorolok be, tőle úgyis a többség távol tartja magát, mi meg egészen jól elbeszélgettünk még a táborban. Na nem mondom, hogy jó barátnők lettünk, de azt hiszem vannak közös vonásaink, az alapvető ellentét miatt, ami az átkainkból adódik, bár mintha ő ezt nem kezelné annyira negatívan, mint én.
Mindezek után viszont rendesen pofán csapás, amikor megkapjuk a szobabeosztást. Nem mondom, hogy rossza a viszonyom még mindig Lizzy-vel, de nehéz lenyelni az első összecsapás utáni békát még mindig, úgyhogy tartom a pár lépés távolságot, erre egy szobába kerülünk... Hát ehhez aztán állatira semmi kedvem nincs és ez nagyon jól látszik is rajtam. A számat nem húzom látványosan, mert ennyire azért vissza tudom fogni az érzéseimet, de nem igen látni kitörő örömöt az arcomon, amikor átveszem a kulcsomat, azaz a kulcsunkat, amennyiben Lizzy nem előz meg. Marha jó lesz, hogy még az időbeosztásunkat is igazíthatjuk egymáshoz, ha csak egy szobakulcs van. Nincs mit tenni, irány a szoba, leteszem a cuccomat a lehetőleg ablakhoz közelebb eső ágy mellé, majd szépen irány vissza. Azért kissé kikerekedett szemekkel nézek körbe a nem cseppet fényűző szoba láttán. Nem semmi! Pár pillanat kell mire helyet találok magamnak és elveszek egy poharat, de először csak megszaglászom, hogy egyáltalán mi a fene lehet benne. Bár gondolom nem tol elénk valami alkoholosat így a verseny előtt. Az illata elé fura, úgyhogy nem az ivással kezdek, főleg mert nem is kell sok, hogy kérdést kapjak még hozzá pont tőle... Kissé megköszörülöm a torkomat.
- Ahogyan az interjú során is mondtam természetesen, ahogyan a családom tagjai is már régóta teszik ereklyéket szeretnék felkutatni a jövőben is, ahogyan eddig, csak már komolyabban, új lehetőségeket is bevetve, amit a szüleim esetleg még nem alkalmaznak koruk okán. - ha már kérdés és ismerkedés, akkor kifejtősen válaszolok, aztán pillantok körbe. Mégis kitől kérdezzek és mit? Akit ismerek, attól nem tudok, Danieltől csak nem kérdezhetem meg ezt az apa témát itt mindenki előtt, Morticiával már beszéltem párszor, úgyhogy végül előbújik belőlem a csk és Gilly felé fordulok.
- Nem tartasz tőle, hogy részt veszel a versenyen, amikor eredetileg nem ezért jöttél? Elég kemények az ellenfelek. -ezt ő is láthatta odakint és hát lássuk be a kérdésemben benne van, hogy a lányt azért erősen inkább valamiféle cicababának tartom, semmint komoly versenyzőnek a csapatban. Nem is értem, hogy Stansson miért erőlteti annyira, hogy részt vegyen a versenyben, amikor nem igazán ide való.

️

to: the team

Türelmetlenül várom, hogy a sajtótájékoztató vége legyen. Rettentő hülye kérdéseket kapnak a többiek is, nagy részükön látom, hogy szintén nem örül túlzottan ennek, ez kicsit szórakoztat valahol. Túlleszünk ezen is, meg a fényképezésen is, ott tényleg nem töltök el órákat, hagyom, hogy csináljanak kettő darab tűrhető képet rólam, és már el is tűnök. Mikor mindenki végez, és elindulunk, még épp látom megérkezni az új csapatot. Talán ők az oroszok? Minden esetre elég szlávoknak néznek ki, és roppant barátságtalannak. Ugyanakkor szörnyű ellenérzésem támad velük szemben már messziről is, hasonlót éreztem akkor is, mikor Sidney közelében voltam, amíg nem tudtam, mi a helyzet vele, lehet, hogy az a csapat tele van vérfarkassal? Miközben szállok fel a buszra, azon gondolkozom, milyen esélye lehet a mi csapatunknak arra, hogy legyőzzük őket, nálunk van Sidney, aki vérfarkas, én vámpír, a többiek pedig átlagos emberek átlagos képességekkel többnyire. Na, majd meglátjuk. A szálloda látványéra vetek egy szörnyülködő pillantást, rendkívül giccsesnek tartom, amúgy sem szerettem sosem az ilyen jellegű modern épületeket, a Roxforthoz hasonló kastélyokban érzem jól magam. Nincs mit tenni, erőt veszek magamon, és bemegyek a többiek után. Stansson nekem adja a szobabeosztást, úgyhogy miután vetek rá egy pillantást, kissé monoton hangon elkezdem darálni, hogy ki kivel lesz. – Sidney, Lizzy, egyes szoba. Én, Gilly, Gina, kettes szoba, hármasban Daniel, Chris. Négyesben Daniil és Cody. Reklamáció, csere nincs – hadarom el gyorsan, hogy minél kevesebbet kelljen beszélni. Közben Stansson kiosztja a kulcsokat. Engem nem zavar, kikkel vagyok, a lényeg, hogy hagyjanak békén, úgysem fogok sztorizgatni. Miután a verseny miatt szigorúbb táplálkozási rendhez vagyok kénytelen szokni, sokkal mogorvább és emberkerülőbb vagyok, mint egyébként, úgyhogy nem meglepő, hogy nincs kedvem semmihez. Ők ketten úgyis ellesznek, füldugót meg hoztam, ha netán túl nagy lenne a hangerő. A cuccomat csak gyorsan ledobom az egyik ágyhoz, ami lehetőleg nem ablak mellett van, csak simán a falnál, majd megyek is át az edző szobájába, mert összehívta a csapatot. Felvont szemöldökkel veszem tudomásul, hogy az övé elég menő szoba, néhányan lehet, hogy nehezményezni fogják majd. Leülök valahová, és várom, hogy mi lesz. Az italt elveszem ugyan, de nem iszom belőle. Az újabb kérdezősködés nincs ínyemre, szívesen lennék már egyedül a repülés, a sajtótájékoztatós tömeg, meg a háromfős szoba után. Ha gyorsan végzünk, hátha ki tudok lógni sétálni egyet, ez tartja a lelket bennem jelenleg. Cody teszi fel az első kérdést, méghozzá nekem szól. Kicsit meglepődöm, mert nekem általában idegesítő személyeskedő kérdéseket szoktak feltenni, de ez egészen normális. – Aha, black metált. Cradle of Filth, Mayhem, ilyesmi – válaszolok a padlót bámulva, de a végén csak felnézek rá. Ezután tudatosul bennem, hogy én jövök, úgyhogy kisebb fáziskérdés után Lizzy felé fordulok, de nem nézek rá teljesen, hanem inkább el, a válla fölött, mikor a kérdésemet felteszem. – Neked ez az eredeti hajszíned? – Ennél jobb nem jut eszembe egyszerűen, biztos kiérződik benne, hogy szeretnék már túllenni az egészen és mehetnékem van.

Az első meccs előtti napon

A kérdések nagy részét ő úgy érzi, hogy megválaszolta, s elégedett a csapata hozzáállásával is. Nem mentek bele túlságosan a személyeskedésbe, ráadásul voltak annyira bátrak, hogy ne zavarja meg őket a vélaválogatott francia csapat sem. A sajtótájékoztató végére már az oroszok is befutnak, vélhetően ők lesznek majd a következők. Ám ha a diákok kicsit is belegondolnak, eléggé nagydarab, szúfukar alkatnak tűnnek, noha köztük is vannak lányok. Amolyan igazi tank mindegy. Stansson azt olvasta, hogy többségük vérfarkas. Ki született, ki harapott. Ha ott elszabadul a pokol, vajon vissza tudják annyira fogni magukat, hogy az ellenfél túlélje? Főleg, ha valami farkasuszítót szednek. Na nem olyan élesztőt, mint amit ő Sidneynek adott, nem, az uszító igazi állatot csinál az emberből, egy vérengző gyilkost. Az edző nem is érti, hogyan nyerhetnek így meccseket, de vélhetően elijesztik az ellenfelet, majd lenyugszanak, és partner hiányában simán nyernek. Amikor végre véget ér a kihallgatás, tűntetőleg figyelmen kívül hagyja Patrice pillogását, s int a két csapatkapitánynak, akiket az első két meccsre nevezett.
- Na gyerünk. – A buszra szállnak fel, amely csak rájuk vár. Az út alig pár mérföld, néhány percen belül bent is vannak Fokváros üdülőparadicsomában, a szállodájuk egy felhőkarcoló méltóságát lazán felülmúló patinás építmény, maga az épület bumeráng alakban csavarodó üvegcsoda, pálmafákkal, s medencékkel övezve. A recepció egy kis előépület, amin át kell menni, mint a repterek terminálja. A férfi előtt szinte hajlong az egyik helyi, Stansson itt nagy tekintélynek örvend. Vagy másról lenne szó. Ő adja át a kulcsokat, méghozzá négyet, s Morticia kezébe egy listát ad, hogy ki melyikbe megy. A nevek alapján az első szoba Sidney és Elizabeth szobája. Hátha így képesek lehetnek megbeszélni az ellentéteiket. A második Gilly, Morticia, és Gina lakosztálya, hiszen ők hárman vannak. A négy fiú pedig úgy oszlik meg, hogy Chris és Daniel, a másikban Daniil és Cody. Ő maga egy ötödik pici szobát kapott. A lista alján még ott a szigorú előírás, csere vagy reklamáció nincs. Miután lepakoltak, a férfi a saját szobájába invitálja a csapatot, mégsem olyan kicsi, csak hát ha egyszemélyesre gondol az ember, egy luk jut az eszébe. Azért itt bőven elférne négy fő is, de az edző ugye nem keveredik. Bárszékektől kezdve tágas terekkel találkoznak, italpult, jakuzzi, minden, ami elvárt a luxus körülményekhez. A saját szobáik azért nem ilyen jól felszereltek. Ám a férfi cseppet sem tűnik fényűzős alkatnak, vélhetően minden edző ilyen hátteret kap. Amikor beérnek, már várja őket a tíz előre elkészített ital a pulton.
- Nos, mielőtt elkezdenénk a versenyt, tudnotok kell, hogy ez számomra ugyanúgy erőpróba. Nem lehetek a pályán, ez pedig tehetetlenséget szül bennem. Ám rajtatok a világ szeme, olyanra lehettek képesek, amire mások a nemzetetekből még sosem. Tartsuk meg a saját sajtótájékoztatónkat. Egy kérdés, mindenkitől. Bárki kezdhet, és akitől kérdezett, az kérdez tovább. – Reméli, hogy jól megfogalmazta. Arra gondol, hogy valaki elkezdi, kérdez valakitől, s a kérdezett tovább kérdez majd a válasza után valaki mástól, míg körbe nem érnek. Az ital egyébként nem alkohol, itt már nem lenne értelme kockáztatni. Helyi specialitás, egy amolyan édeskés, de enyhén csípős koktél.

//Határidő: október 9. A sorrend nem változik, ezért a javaslatom az, hogy mindenki villámgyorsan mondja meg, hogy kitől kérdezne, és mit, és akkor mindenki a saját hszében a már kapott kérdésre tud válaszolni, még akkor is, ha a kérdezője a sorban utána jönne. //

️️️️️️

[/color]

Csipet-csapat

Hallgatom a többieket és őszintén úgy érzem, egyetlen váratlan, vagy mélyen érintő kérdés sem érhet és békésen és boldogan tátom is a számat a többiek miféléket kapnak és mit is válaszolnak rájuk. Tökéletesen van pár ami meglep, aztán van pár amit valami fergetegesen ízléstelennek találok.
Szerencsémre én egyetlen pasi vélát sem szúrtam ki még, és nem vonzotta vissza semmi a tekintetemet a francia csapat felé. Azért... elég furcsán érzem magamat és tudom, hogy az arcomat a napszemüvegem nem fogja kitakarni, főleg nem a végtelenségig. Az arcomat, ami úgy egész mostanáig, többnyire rejtve volt a világ elől... A szabadon portyázó anyámék elől. Szerencsére a millennium után sem kerültem bele az újságokba, legalábbis úgy konkrétan portréval nem.
Noha elvileg úgy tudják életemet vesztettem és aligha hiszem, hogy megismernének már... Azért van egy elég erős alvó paranoia ezzel az egésszel kapcsolatban.
Azért nem igazán kímélik a társaságot, sőt, olyan kérdéseket is feltesznek, amik így... őszintén gondolkodóba ejtenek. Már nem a csapattársak kilétét, lényét vagy hátterét illetően, hanem, hogy egy egy riporter... mégis hogyan juthat hozzá ilyen infromációkhoz...?
Chris bevon az ökörködésbe és akikhez lehet társulok a pózolásban meg hasonló kis hülyeségekben. Ginának tartom a hátam, de így hirtelen nem kérdem meg tőle, mi baj, hiszen sejtem, ha nem egyenesen tudom... Így csak némán adom a jótékony takarásomat neki. Mikor megkapja a kérdését, kedvem lenne felvilágosítani a riportert, hogy elegendő tágítás után hová is dugja fel a kameráját... Kezdem a riporterek helyett szégyellni magamat.
Bárminemű jókedvem, pedig egészen addig tart, ameddig meg nem kapom én is a kérdésemet. Ami úgy ér mint a hideg zuhany. Szemeim előtt megelevenedik a jelenet, mikor egy hónap után frissen ébredve, Jad-del végig kommandóztunk a folyosókon, csak hogy láthassam Ariadne-t, hiszen megmentette az életemet. Egy bő kétségbeesett fél óra követte, ameddig a nővérek ránk nem nyitottak, ezalatt minden erőmmel és tudásommal azon igyekeztem, hogy Ariadne felébredjen... és most úgy... egyszerűen kibukik belőlem.
- Őszintén érdekelne, hogy csak azért, hogy ezt a kérdést feltehesse, mégis milyen mélyre merült annak az elefánt a seggében? És ha már ott volt, a válaszért, ugyan miért nem ment mélyebbre?! - mindez negédes, ártatlan mosollyal és jeges nyugalommal tálalom. Az tuti, hogy ez az a stílus, amit még nem sokan hallhattak tőlem, sőt valószínűleg a jelen lévők közül senki... És továbbá minden ezt követő kérdést ami nem szakmai, vagy netán még vissza utalhat erre a borzalomra, egyszerűen lepasszolok. Tartom ezt a hideg nyugalmat, de már nem társulok Chrishez, és mindenkivel továbbá csak simán udvarias vagyok, vagy épp elutasító a riporterekkel. A csoportképhez terveztem levenni a napszemüvegemet, de.. azt hiszem, most mindenkinek jobb, ha az rajtam marad. A képen önkénytelen, örömtelen mosolyra húzódik a szám. De ezek után marhagyorsan eltakarodnék a színről. És egy kicsit valóban teret nyer a paranoiám...

♫ Zene ♫

️️️️️️️️️

Lizzy & a riporterek

Ahogy Stanssonnal lebeszélték, és ahogy most is jelezte neki, minden rendben lesz, csak oda kell bízni a dolgokat. Ő tipikusan az az alkat, aki fel van készülve a riporterek hadaira, százaira, mert hozzá van szokva. És nem azért igyekszik szépen mosolyogni a kamerába, mert sztárolni akarja magát, egyszerűen ezt jelenti - számára - a feladatok elosztása. Persze ettől függetlenül nem csak ő fog beszélni, ezt tudja jól, és esélyesen a férfit fogják alapvetően szétszedni, így hagyja, had harcoljon. Chris és Gilly környékére orientálódik azért, mutatva a családi összetartást, de fél szeme a másik csapatkapitányon, Sidney-n van azért. De a vonulás és az első kattanások a családi összetartást mutatják, főleg ami Gillyt illeti, hiszen ketten együtt igazi dívák, és a lehető legnagyobb lelkesedéssel vonulnak végig a pulpituson, Lizzy a hajával még rá is játszik a vélákra, és könnyedén foglal helyet, nemhiába, a vélák az azonos neműeket taszítják.
Hallgatja a többiek kérdéseit, meg válaszait, és közben azért meglesi, kik vannak még itt, és kik lesznek az ellenfelei, de mindezt az édes mosolya mögül. Eléggé a vége felé jut rá a kérdés sora, közben van ideje meglepődni dolgokon, de ezt leplezi, és ahogy Chris megkapja a kérdését, számít arra, hogy mi lesz az övé, és meg is kapja. Finoman dobja hátra a haját, pózol a kamerának és villant egy nagy mosolyt.
- Amerika nem a világ, és nagyon remélem, hogy azokat a sikereket, amiket ott elértem, itt is folytatni fogom. Ahogy mondták, vannak brit gyökereink Gillyvel, és a Roxfort falai között fogunk tovább tanulni, így reméljük, hogy új hazánknak is büszkeségei lehetünk, ezzel minden angol nyelvű szívébe belophatom magam. Tudják, az igazi csapatot a szívük és a kitartásuk vezeti, nem a számok. - bájos mosoly a végére, és soha jobb zárszó, Lizzy még Stansson felé is kacsint egyet, aztán ahogy jön a fotózkodás, persze alap, hogy csinál közös családi képet, utána beáll az edzőbá mellé is,végül Sidney mellett állapodik meg, és pózol vele egyet, olyan elszánt, de csinos arccal, miközben odasúgja a lánynak.
- Lehet,hogy nem vagyunk a legjobb barátok, de ez ma nem erről szól. És nem fogok neked keresztbe tenni, az első meccsen te vagy a főnök. Mutassunk valami egységet. - tisztán cseng a hangja, de elég halkan ahhoz, hogy esélyesen csak Sidney hallja - főleg, hogy vérfarkasként jobb a hallása is.

?

A Válogatott csapat

A repülőúton sokat megtudtam az orosz kultúráról, és ennek nagyon örülök. Igazán érdekes beszélgetés volt. Sok résznél tényleg csak ámulkodtam, például azon hogy náluk "Fagyapó" van. Persze itt meg kellett jegyeznem, hogy nálunk meg Befana, azaz a "Vasorrú Bába" hoz édességet januárban. A jéghideg reggeli fürdőre eltátom a számat, és őszinte csodálattal nézek Daniil-re. Én a mediterrán viszonyokhoz vagyok szokva, nem igazán kedvelem a telet, és a hideget. Annak különösen örülök, hogy végre kicsit talán kezd megtörni a jég, és szóba áll velem. Az sem zavar hogy dadog, szívesen várom ki a mondandóját. Talán ez miatt is olyan szűk szavú, de szerintem nem kellene hogy ez feszélyezze. Persze ő nyilván másként éli ezt meg. De remélem fel fog azért oldódni köztünk, és rájön, hogy nem kell, hogy köztünk kellemetlenül érezze magát a dadogása miatt.
A sajtótájékoztatón őszintén meglep néhány kérdés, és válasz. Például Sidney vérfarkassága. Na persze megértem, hogy ezt nem akarta nagydobra verni... de... ahh... végül is én sem beszéltem neki Gray-ről. Szóval nincs okom mérgesnek lenni rá, amiért nem mondta el. De minden bizonnyal kellemetlenül érintheti, hogy így derül ki.
És ha már Graynél tartunk persze, hogy én is megkapom a magam bulvár kérdését. Aljas egy kérdést, ami úgy ér, mint a hideg zuhany. De gyorsan összeszedem magam a kamerába, és villódzó vakukba nézek a legszélesebb mosolyommal.
- Ez nem egy verseny? Nem inkább erről illene kérdeznie? A családom minden tagja egyébként köszöni jól van, és nagyon büszkék vagyunk egymásra. És ha már család, had jegyezzem meg a csapatunk is már egy kisebb fajta család, és nem kedveljük, ha a család egyik-másik tagját kellemetlen helyzetbe akarják hozni a bulvár kérdéseikkel. Minden esetre azt szivesen megosztom Önökkel, hogy egyet értek az edzőnkkel, és igen jó esélyeink vannak a nyerésre. Győztes csapat vagyunk....- és folytatom a rizsázást, amíg le nem lőnek. Azért lopva Sidney tekintetét keresem. Tudom, hogy őt nem vezetem meg a valójában semmit mondó válaszommal, mint az újságírókat. Talán eljött az ideje annak a bizonyos beszélgetésnek, amit megismerkedésünk óta halogattam. De bevallom még mindig nem igazán akaródzik ilyesmiről beszélni.
Inkább a fotózásra összpontosítok, és mindenki nyakába varrom magam egy-két kép erejéig aki hagyja. Még az edző mellé is beállok egy fültől fülig vigyorral. Aztán persze megtalálom a helyem Cody és Chris közt a komolytalankodós pózolós képeken. Le se tagadhatnám, hogy mindennek dacára nagyon is évezem reflektorfényt...

ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ

VMS? Avagy a sajtótájékoztató...

Azt hiszem nem értem Gillyt. Mármint ezt a nagy hajfésülősdít. A pom-pom edzésekkel még csak-csak elvagyok. Fogjuk rá, az is egyfajta erőnléti edzés. Sőt még cserébe igyekeztem egy-két hasznos önvédelmi mozdulatot is megtanítani neki. Még az ökörködésben is benne vagyok bizonyos szintig, hiszen azért a humorom nem vesztettem el teljesen. Oké, néha túl szarkasztikus, és ironikus, esetenként mindkettő egyszerre, de azért nyomokban még fellelhető bennem. Na de mi értelme a hajam fésülgetni? Reggel egyszer megfésültem ennyi nem elég? Úgysem én leszek az aki vadul pózol a firkászok előtt.
- Te, Gilly muszáj ezt csinálnod? Izé... csak nem szoktam hozzá... na meg az utolsó aki ezt csinálta az... mindegy... hülyeségeket beszélek. Csak csináld gyorsan. Jobb lenne, ha már a szállodában, vagy edzésen lennénk. - sóhajtok fel végül. Ha Gilly túlpörgötten lelkes, nos én pont az ellentéte vagyok. Ez tökéletesen lerí az arcomról, és a mozdulataimról már messziről.
Ahogy kilépünk a nyilvánosság elé amíg csak tudok a fiúk háta mögött bujkálok. Egyszer még találkozik is a tekintetünk Daniil-el, aki egyfajta néma könyörgést olvashat ki a tekintetemből, hogy arrébb ne menjen, nem akarok látszani... elég egyértelmű, hogy mennyire kínosan érezhetem magam.
De persze ez az állapot nem áll fenn túl soká. A többiek kérdéseire, és válaszaira nem igazán sikerül fókuszálni, túlságosan leköt, hogy láthatatlannak látszódjak. Persze nem sikerül. Végül megkapom a magam kínos kérdését.
- Nem nyilatkozom! De magukról meglenne a véleménye, az biztos!- adom meg végül a magamhoz mérten kurta, és rosszindulattól csöpögő válaszom. A kezem ökölbe szorul, olyannyira, hogy a saját körmeim vájnak a tenyerembe. Ha tekintettel ölni lehetne, most minden bizonnyal holtan esne össze az idétlen zugfirkász az ősrégi természettudományi lappal együtt, amit lóbál. Ellenben sokat nem tehetek ellene. Legszívesebben felgyújtanám azt a lapot. Csak amolyan Pitonosan. Az a kicsi lány, aki a címoldalon mosolyog édesen, az már rég nem én vagyok.
Ami a fotózást illeti zord arccal tűröm, hogy bárki mellém álljon, de én nem produkálom magam az biztos. Már legszívesebben eltűnnék innen a francba.
Őszintén remélem, hogy Gillynek nem jut eszébe később a szálláson olyasmi, mint rákérdezni az apámra, az újságra, és a címlapfotóra... De persze én is tudom, hogy erre minimális az esély...

♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ

Fokváros & Chris

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Valahogy mi, az amcsi delegáció, Gilly, Lizzy és én eredendően tökéletesen kezeljük ezt az egészet. Nem vagyunk befeszülve, a lányoknak még tapasztalatuk is van az ilyen sajtótájékoztatóról, csak parádézunk és ennyi. Ugyan összekócolni a lányokat most nem szabad, mert letörik a kezemet, de azért mindkettőnek egy nagy mosollyal és egy kacsintással, meg egy-két szép szóval, hogy ezt lazán letoljuk, kifejezem az összetartásunkat.
Érzem, ahogy Sidney teste befeszül az érintésemtől, ahelyett, hogy ellazulna, és nem vagyok az a pofátlan fajta pasi, aki ezeket a jeleket mellőzi és tovább nyomul.
- A rossz sajtó is reklám, a lényeg, hogy érdekesnek találjanak és beszéljenek rólunk és már is mindenki nekünk fog szurkolni. - súgom vissza a fülébe, két mosoly között, aztán tovább libbenek, ha nem kell a támogatás hát nem kell.
Elsőre csak a lány vélákat vettem észre, de majdnem kiesek a nagy lazaságomból, amikor a szemem majd kiesik a férfi vélák láttán. Nem csak azért, mert olyan tökéletes kisugárzásuk van, hogy talán még az én páratlanságomat is túlragyogják, hanem azért is, mert soha életemben nem láttam még véla férfit. Még a kviddics meccseken is, ha volt parádézó pompom-csapat, az lány volt, nem fiú. Egy ideig bámulgatom őket,
Mikor megkezdődnek a kérdések csak akkor szakad el a tekintetem tőlük és majdnem reflexből felvihogok, mikor meghallom, hogy az edzőnk kavart az egyik francia lánnyal. Azt én megértem, hogy mit lehet látni egy vélában, de egy ilyen mogorva fickóban?... Persze végül nem nevetek fel, csak próbálom megnézni a lányokat és belőni, hogy melyik feje lesz a legfancsalibb, tuti az az exe.
Ahogy megbeszéltük, nincsen keresztbe válogatás, kivárom a soromat, csak érdeklődve fordulok mindig a kérdezett felé, egy-egy kérdés nekem is meglepő és én is hallani akarom a választ. Mindenkineke sztár szülei vannak, ereklyevadász sztárok, nyelvész-sztárok, puli-izé díjas muglik, mintha az alapján lettek volna a Britek összeválogatva, hogy melyiküket hívnák meg a Lump-klubba. Volt szerencsém látni azt a tanárt fél évig, míg Pitont felfüggesztették, valami elképesztően szivélyes - értsd: nyálas - öregember.
Sidney-ről kiderül, hogy vérfarkas, amire megpróbálok nem teljesen elképedni, mert az azt mutatná, hogy a csapatban nulla az összhang és egyáltalán nem is ismerjük egymást, és mondjuk… Most néhány pillanatig így is érzem.
Odakapom a fejem, mikor hozzám jut a kérdés és próbálom kontrollálni az arcomon a mosolyt, hogy ne fagyjon le az egyik percről a másikra.
- Szeretem Los Angelest, szeretem az USA-t és nagyon bízom abban, hogy egy játék miatt - még ha ilyen nagy volumenű is -, nem fognak kiutálni a honfitársaim. Most itt volt rám szükség, otthon soha nem kerestek fel ilyesmivel, tehát igazából nem volt egy vagy-vagy kérdés, csak jöttem, mert ide hívtak. Hogy keményebbek lesznek-e? A rajongóik érdekében ajánlom, hogy mindig adjanak bele mindent, nem csak a személyes ügyükben. - vágok egy magabiztos mosolyt, még kacsintok is egyet, a kacsintást pedig egyértelműen az amcsiknak küldöm. Hogy kihúzom-e a gyufát? Hát… lehet, de minden reklám reklám, ahogy Sidney-nek is mondtam.
A közös képpel én nem problémázok, ha kell produkálom magam és Cody-val ökörködök, ha nyugton kell maradni akkor azt csinálom, ha az edző nem csap ketté még őt is átkarolom és belemosolygok a kamerába, lesz ideje eltörni a nyakam, ha már nem néznek a kamerák.

made by

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Az edzés & Sidney

Én azért nem bujkálok, de úgy fest van, aki még nálam is kevésbé viseli el a kamerákat, hiszen láthatóan Gina legszívesebben máshol lenne, pedig ez még csak az eleje és ha a tényleges kérdések jönnek, akkor már nem bújhat el senki mögé, bármennyire is az lenne számára a legkellemesebb. Persze én is szívesen lennék most máshol, már csak azért is, mert tudom én jól az efféle újságírók sosem kedves kérdéseket tesznek fel, úgyhogy biztosan lesz, akinek majd éghet a képe, mert olyasmire derül fény, amire nem akarta, hogy fény derüljön. Én egyelőre e téren nyugodt vagyok, vagy legalábbis annak igyekszem magamat mutatni, hiszen mégis honnan tudná bárki is a legféltettebb titkomat? Ezek után nem csoda, ha rendesen meglepődöm Chris mozdulatán, főleg mert bár jóban vagyunk, na de nem ennyire... Rajtam érződik, hogy azért kissé befeszülök a mozdulattól, főleg hogy villannak a vakuk és tuti biztos, hogy itt másnap már arról fognak cikkezni, hogy a szőke amcsi fiúnak sikerült behálózni az angolok visszafogott csapatkapitányát, vagy rosszabb esetben valami álszent cédának állítanak majd be.
- Nem mindenkinek megy ez olyan lazán, mint neked. - azért határozottan örülök, hogy tovább rebben és talán még találkozik a tekintetem a meglepettnek tűnő edzővel is, mielőtt elfoglalnánk a helyünket és érkeznének a kérdések, hogy aztán én magam is itt-ott rendesen ledöbbenjek, pl. az edző és a vélák csapatkapitányának viszonyáról hallva, vagy épp Daniel és a prof kapcsolatáról, amiről ugye nem mesélt, de így már érthető miért olyan nagyon pipa rá. Csak hát közben én is megkapom a magam kérdéseit, ami már megnehezíti a dolgomat és hogy figyelni tudjak mások kérdéseire.
- Ez egy megmérettetés, ahol ki akarom próbálni magamat, de természetesen nem változtatok az eredeti céljaimon és követem a családi hagyományokat, mert szeretem és nem azért mert... - és kb. itt belém is fojtják a szót. Na persze az érzelgős magyarázkodás már a kutyát se érdekel, amikor a szaftos részt simán lesöpröd magadról. A végén még úgy jön le, hogy kényszerből válaszom a szüleim útját, pedig szó sincs róla, szeretem ezt csinálni, mindig is érdekelt, de amilyenek az újságok, képesek mást írni, amit akár komolyan is vehetnek a szüleim... és eszem ágában sincs őket távolról megbántani, főleg hogy nem is tettem, csak a szavaimat forgatnák ki, na de gyorsan elfeledem ezt a részt, mert a következő kérdés rendesen a torkomra fagyasztja a szót. Hálásan pillantok az edzőre, amikor átveszi tőlem a válaszadást, de persze a fickó, akitől a kérdést kaptam nem tágít és újra elhangzik a nevem az után, hogy Stansson válaszolt a kapott kérdésre.
- Talán úgy gondolja, hogy a vélák nem fogják kihasználni vélaságukat? - jön meg végre a hangom és kérdéssel válaszolok a kérdésre, így végül is nem mondom ki, hogy igen vérfarkas vagyok, bár persze eléggé egyértelmű és azt sem, hogy igen ki fogom használni, de ez is... Végül is Stanssonnak igaza van, ha van egy lehetőséged, amitől jobb lehetsz, akkor ne dobd félre, annak semmi értelme sincs, mert mások sem fogják majd visszafogni magukat.

️

to: the team

Mikor meglátom, hogy kamerák is vannak, gyorsan előkapom a napszemüvegemet, és felteszem, nekem ne villogjanak a szemembe a hülye vakuikkal, így is szarul érzem magam a helyzet miatt is, meg amiatt is, hogy nappal van. A hülye vélák még mindig minket bámulnak, tök jó lenne, ha találhatnának maguknak másik csapatot is, vagyunk itt elegen. Elszakítom a tekintetem róluk, és inkább a földet bámulom. Közben beállok a többiek közé, és várom, hogy én is kapjak valami hülye kérdést. Ki nem állhatom az újságírókat, mikor a tüzes incidensem volt kisebb koromban, akkor is kifaggattak a rendőrök, meg vetődött volna a sok firkász, de nem engedték őket a közelembe, viszont a bekiabált kérdéseiket nem tudtam kizárni. Akkor még vámpír sem voltam, mégis hallottam, és azóta is néha eszembe jut, ha meglátok újságírókat, most meg itt vannak egy rakáson, és már kezdik. Nem hiszem el, hogy ezért fizetik őket. Mindenféle magánjellegű, botrányra éhes kérdés, ez lenne az első feladat, az veszít, ahol a legtöbben kijönnek a sodrukból? Közben azért az is kiderül számomra, hogy az edző a delegáltak felével igen rossz viszonyt ápol, úgyhogy képzelem, mennyire bírhatnak itt minket. Épp kezdek igen sötét hangulatba kerülni, mikor engem talál meg az egyik kretén az ostoba szexista kérdésével. Majdnem reflexből rávágom, hogy kapja be, de igyekszem uralkodni magamon, úgyhogy csak fagyosan odavetem. – Legyen jelen a nézőtéren, és megtudja. – Ennyit sikerül kipréselnem magamból, úgyhogy hátrébb is húzódok, hátha most már békén hagynak. Amúgy is vannak sztárok a csapatban, az ő személyük tuti érdekesebb, mint én, meg amúgy is imádnak beszélni, szóval ellesznek. Én meg már alig várom, hogy végre leléphessünk innen. A végén fényképezkedés van, úgy látszik, kötelező és nem lehet megúszni, úgyhogy készül rólam egy, meglehetősen mogorva és fenyegető jellegű kép, aztán már tovább is állok, ennél több nem kell.

Az első meccs előtti napon

Látszik rajta, hogy szíve szerint már letudná a kötelező köröket, és inkább a csapatot hajtaná meg, hiszen gyorsan alkalmazkodni kell a sűrű fokvárosi hőséghez, mert Izland is egy véglet volt, de mindenképpen más, mint a ködös Anglia. Igaz, hogy Elizabeth többek között Amerikából jött, de egy kivétellel most nem számol, a britek vacogós időjárása a szőke lányra milyen hatással volt, hiszen itt és most kellett mindannyiuknak helyt állni. Merev képpel állja a vakukat, szinte semmi sem veszi a rá meredő francia edzőcsajt, csak várja a kérdéseket, amik remélhetőleg nem hozzá irányulnak, hanem a csapat felé, hiszen őt már mindenki ismeri, vajon milyen újdonság merülhetett volna fel? Az első kérdés mégis neki szól, valahonnan a tömegből.
- Felújítják mademoisille Deveroux-val az egykori szenvedélyes kapcsolatukat? – Meg sem lepődik, s nem néz össze a nővel. Valahogy számolt az ilyen jellegű bulvár indítással, és mivel ez nem a szakmaiságát tükrözi, tüntetőleg megrázza a fejét. – Nincs kommentár. – Azért lehelletnyit oldalt fordítja a fejét, amikor érzékeli, hogy Graves hátulról átöleli, és puszilgatja Smallwoodot. Nem tudni, hogy miért e reakció az edzőtől, lehet, hogy ezen csak meglepődött. Pont a lányhoz érkezik a következő kérdés, és legalább úgy van vele, hogy így a társai a válaszokon át megismerhetik egymást. - Úgy hallottam jelenleg egy ásatáson kellene lenned a szüleiddel Skóciában. Netán nem viszed tovább a családi hagyományokat és a sportot választod az ereklyevadászat helyett? – Amíg Sidney válaszol a férfi azért odafordítja a fejét, mindenkit megtisztel, hogy ő maga is kiváncsi a válaszra. Vesztére, hiszen már ismét felé jön a következő megkeresés. - Mi a véleménye az orosz vállogatottról? – Az edző itt elmosolyodik, hosszú idő után, jelezve, hogy erről nagyon is kiakult véleménye van. – Oroszország mindig is nagy nemzetnek tartotta magát, aki mintha minden sportban jó lenne. Nagypofájúak, arrogánsok. Annál jobb. A vége úgyis az lesz, hogy megsemmisülnek. – Ebből látszik, hogy ő aztán halálosan komolyan veszi amit csinál. S van is tekintélye, mert látszik, hogy mindenki durván jegyzetel, villognak a vakuk. Ez lényegében egy egyértelmű állásfoglalás volt, hova is helyezi el a világbajnoki címről áhitozó oroszokat. Ahogyan mosolyog, még az újságírók is kényelmetlenül fészkelődnek. Gyorsan megpróbálnak egy kevésbé veszélyes célpontot levadászni Daniel személyében. - Forrásaink szerint Grayson Paisley a híres nyelvészprofesszor elhagyta a családját a lánya vagyis a húgod halálakor. Hogyan érintett ez téged? – Ám az újságírók nem arról híresek, hogy bárkit is békén hagyjanak, ismét Stansson az áldozat, mintha nem tartanának a kemény válaszoktól. - Kit tart a csapata legerősebb tagjának? – Az edző karbafonja a kezét, és féloldalasan lép a diákok elől el, hogy most őket lehessen fényképezni. – Nincsen egyéni érdek, az elvárásaim mindenki felé ugyanúgy élnek. Ez az angol vállogatott. – Talán ezzel a diplomatikus válasszal kissé levette mindenki válláról a terhet, s enyhítette is a feszültséget, ami győzelmi kényszerként a vállukon ül. Cody következik, akiről még mindig nem tudni, hogy milyen minőségben tart a csapattal, hiszen a képe az újságokban a többiekével együtt szerepel. Ám úgy fest, következnek a rázósabb kérdések, ahogyan az újságírók belemelegednek. Ezúttal Sidney van soron. - Megerősítenéd a pletykát, hogy néhány évvel ezelőtt megharapott egy vérfarkas és ez igen nagy helyzeti előnyt jelenthet számodra a versenyben? – Ezen azért a férfi is meglepődik, mert bár ő tudja a lányról, de azt nem, hogy mások számára is ez oly nyilvánvaló. Magához ragadja inkább a lehetőséget azzal, hogy felemeli a kezét, hogy jöhet a kérdés. Meg is kapja. – Herr Stansson. Úgy gondolja, hogy ismét döntőt játszhat majd? – Na ez persze betalált, hiszen eddig mindig komoly csapatokban játszott, de most a kezdőkkel, Angliával kell mindezt produkálnia. Elizabethen állapodik meg a tekintete, aki hozzá hasonlóan egómániás. – Ez nem lehet kérdés. Bár mindenkinek ez egy szép játék, de attól még mi nyerünk. – Ezen azért megint elnémul mindenki, Stansson jól visszavonta magára a figyelmet. A következő kiválasztott ezúttal Morticia, aki egy teljesen logikus kérdést kap, noha ez Gillynek inkább mehetett volna. - Mit gondolsz, lányként hogyan tudsz majd érvényesülni a versenyben, amiben főként fizikai feladatok lesznek? – Ez már csak azért is vicces, mert az angol csapatban főleg lányok vannak, de a franciáknál is így van, és náluk bezzeg ez sosem kérdés. És ha már lányok, az újságírók nem állnak le, a pöttöm Ginát is elkezdik faggatni. - Úgy tudom az édesapád Pulitzer-díjas közkedvelt mugli újságíró volt, amíg tragikus baleset nem érte. Mit gondolsz, az apád mit gondolna most rólad, ha tudná, hogy boszorkány vagy, akinek ráadásul volt már dolga a mugli hatóságokkal is értesüléseink szerint, és most pedig ilyen fiatalon egy ilyen versenyben veszel részt? - az újságíró egy régi újságot lóbál, aminek a címoldalán egy egész oldalas fénykép található Gina apjáról, és a halvány kék, fehér virág mintás ruhácskában édesen mosolygó kicsike Gináról, aki épp apja nyakába kapaszkodik. Stansson nem igazán tudja senki családi hátterét, de őszintén szólva ez nem is érdekli. De várható volt, hogy előbb-utóbb az amerikai kötődés is felmerül a csapaton belül, így Chrisnek, Elizabetnek jutnak az alábbiak egymás után. - Az unokahúgaidnak legalább vannak brit gyökerei, de te talpig Los Angeles-i srác vagy, nem gondolod, hogy ezzel az USA csapatában és persze úgy egyáltalán az amerikaikban ellenérzéseket keltettél? Számítasz rá, hogy a honfitársaid jobban bekeményítenek ellened? – És a szöszinek a következő. - Az amerikai kviddics csapat volt sztárjaként milyen érzés egy olyan ember csapatában lenni, aki többször vezette kudarcra az általa indított csapatot? Maga tudna változtatni ezen a statisztikán? – Itt Stansson megfeszíti az állkapcsát, őt sem fogják békén hagyni a múltja miatt, de lehet, hogy most már Lizzy lesz ennek kereszttüzében. Na és ha már említettük az oroszokat, nem kerülheti el senki figyelmét Daniil származása, aki megkapja a saját maga rázós kérdését. – És ha mindenki válaszolt, akkor elkezdődik a sajtótájékoztatót levezető fényképezés, be lehet állni klikkekbe, vagy akár Stansson mellé, akinek van hozzá képe. De az edző alig várja már, hogy induljanak. Mert máris megvan a terve a továbbiakra.

//Határidő: szept 29 éjfél//

️️️️️️

[/color]

daniil and the team

Már jó párszor repültem az életem során Anglia és Oroszország között, így számomra egyáltalán nem újdonság a repülés. Még kisgyerekként sem féltem tőle, inkább izgalmasnak találtam, hogy más emberek fölött suhanhatok át egy gép segítségével. Persze akkor még nem tudtam, hogy varázsló vagyok.
Habár ez az utam még a többinél is hosszabban telik. Azért be kell vallani, hogy a távolság is nagyobb, de nekem egyértelműen nem ezzel van a problémám. Természetesen Daniel újra bepróbálkozik nálam a kérdéseivel és ugyan a legtöbbet ignorálom, mert nincs kedvem válaszolni, de azért mesélek neki a vinegretről, ami egy orosz eredetű céklasaláta. Azt is hozzáteszem, hogy én nem vagyok úgy oda a főtt cékla és a főtt burgonya kombinációjáért, de neki lehet ízlene. Aztán még megemlítem a borsch levest és a pirogot is. Amikor a kultúra részhez érünk az orosz fürdőkről és azoknak a szokásaikról számolok be és megjegyzem, hogy minden igazi orosz a napot egy jéghideg fürdővel kezdi. Én ezt a szokást már régen nem tartom, de körülbelül 13 éves koromig én is így tettem. A népviseletről és a néptáncról, népdalokról nem igazán mesélek, mert sosem érdekeltek, viszont még a végén elmesélem neki, hogy mennyire másabb otthon a karácsony és az újév. Elmondom, hogy nálunk úgy tartják, hogy a Mikulást a Деда Мороза, azaz szószerint a Fagyapó helyettesíti és neki egy segítője is van a Hóleány, aki segít kivinni az ajándékokat.
A végére már igazából bele is jövök a mesélésbe és kevésbe érzem feszélyezve magam, mint az elején, de ettől függetlenül végigdadogom az egészet, ami kifejezetten idegesít.
Mikor az öltözködésre kerül a sor direkt sietek, hogy lehagyjam Dany-t, de mikor leszállunk rögtön megtalál és átkarol. Itt már nem foglalkozom vele, inkább hátrapillantok a vállam mögött Ginára, aki mögöttünk bújkál a leskelődő tekintetek elől. Igazából engem egy kicsit sem zavar, ha néznek, míg nem kell beszélnem.
A tekintetem a francia csapatra siklik és úgy látom nem vagyok így vele egyedül. Rögtön kiszúrok egy magas és jóképű srácot, aki engem bámul és hirtelen félrenyelek, amitől köhögni kezdek. Talán mégis zavar, ha bámulnak, de csak akkor ha ilyen tökéletesen néz ki az illető.
Vörös arccal a földet bámulva haladok tovább és innentől fogva már nem nézek fel, míg a célba nem érek.

sometimes you have to give up on people,
not because you don't care because they don't

Team above all

Zene ❥
Ruci ❥

>Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság.<

Ó Yeah! Ez aztán jó móka lesz! Alig várom. Igaz nem vagyok cicomás ruhában amin egy tonna glitter meg flitter vakítja ki mindenki szemét, de most nem állt szándékomban disco gömbnek öltözni. A mezt mikor megkapjuk, gondolkodás nélkül átveszem a lányoknak kijelölt helyen. És bár semmit nem mutat az alakomból, sőt még torzít is rajta egy keveset, de ez egy cseppet sem csüggeszt! A húgicám megkaphatja tőlem azt a mosolyomat, amikor mindketten ugyanarra lelkesedünk. Meg egy vagon dicséretet. A hajamat mesterien rendezem laza, fürtökbe, és hagyom, hogy kiemeljék az arcomat. Ha már mással most épp nem villoghatok. Nem mintha mindenáron mutogatni akarnám a duzzadt kiskukactestem, de azért egy megfelelő ruhával mindent ki lehet emelni, és mindent amit akarunk el lehet tüntetni, anélkül hogy különösebb felületeket ki kellene rakni mint holmi húspiacon!
Ah! Imádom! Csak a szempilláimnak adok egy festést, meg egy kellemes árnyalatú rúzzsal húzom ki a számat. Bár a reflektorok miatt pont erős sminket kellene használnom, de csak ráfolyna a fejemre! Erre is teszek egy fixáló varázst, hogy véletlenül se kenhessem el, nem mintha bármikor is megfeledkeznék a mozdulataimról.
Mondhatjuk, hogy elememben vagyok, mert bizony Ginát is a hónom alá csapom és addig nem eresztem ameddig nem hagyja, hogy a haját megcsináljam! Olyan gyönyörű, hosszú és vörös... Na jól van Gill töröld fel a nyálad és fésüld-fond-kösd fel azt a sörényt!
Amcsiban nincs túl sok vörös, aki van az meg csúnya. És nem ismerem... Na mindegy!
A sminket nála mellőzöm és ez bölcs döntésnek bizonyul. És bár a szabadnak nevezhető időkben igyekeztem bevonni némi ökörködéssel, na meg mellé kő kemény gyakorlással, hogy amúgy pom-pm lánynak lenni is melós ám! Érezze csak a törődést. Talán már megszokhatta, hogy mániám az érintés meg a taperolás ingyen aji, ha valakit megkedvelek. Jó őt igyekeztem kímélni, de nem úszta meg minden nélkül az tuti!

Eljön a kifutón való villogásnak az ideje és a húgommal és Chrissel együtt vonulok és nincs az a pillanat, hogy úgy mozduljak, amiből netán rossz kép születhetne. Igazi díva módjára teszem magamat és bájolgok. Ameddig nem kapok kérdést, nem járatom a számat és rettegjen mindenki aki szemét kérdéseket záporoztat a csapatra!
Kiszúrom a vélákat menet közben és azon kívül, hogy felcsesz a jelenlétük, nem váltanak ki belőlem többet. De felcseszni legalább borzasztóan felcsesznek. Kívülről azonban tartom a kedves szőke maca ábrázatát. Még feléjük is dobok egy félprovokatív puszit, aztán tovább megyek. És igazából mindenkivel pózolok aki hagyja. Gina bár széltében el tudna bújni mögöttem, felettem tuti kilógna. Kicsi vagyok én az ilyesmihez. Kivételesen nem a platformos tűsarkúmban lejtek. Kíváncsian várom a fejleményeket, meg igazából azt mikor is elfoglalhatjuk a szállásunkat.
Kíváncsi vagyok miféle akolban szállásolnak minket!

You should see me in a crown
I'm gonna run the city of nothing

Fokváros & Chris

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Nem vagyok egy kis magamnak való csendes virágszál, szóval a felkészülés alatt is sikerült mindenkivel néhány szót váltanom, még ha nem is az élet értelméről vagy mély filozófiáról, mert az ilyenekhez nem értek, csak egyszerű dolgokról, mint például milyen az élet Los Angelesben meg az Ilvermorny-ban, vagy hogy mennyivel másabbak a brit csajok, ilyesmi. Gilly és Lizzy is mondhatni “amerikaiak”, bár ők Ollivanderék révén itt is-ott is éltek, de mivel a csapat negyedét mi tesszük ki, eléggé otthon érzem magam és családiasra veszem a lazaságot.
Persze ez nem jelenti azt, hogy mindnekivel puszipajtás lettem, mert például Morticia olyan tipikus Mardekáros, ahogy a nagykönyvben meg van írva és ahogy minden Ilvermorny-s elképzeli őket. Hideg és távolságtartó, és még azt se tudtam meg egyáltalán milyen szakra jár. Na, de mindegy is, népes a csapat, mindenki megtalálhatja a kis klikkjét. Mondjuk, ha egy csapat vagyunk, talán ez nem a legjobb dolog.
Felveszem a csapatmezt minden teketóriázás nélkül, nincsen bennem, hogy juj, a lányokhoz át kéne lesni, se az, hogy juj, mi van, ha a lányok átlesnek hozzánk. Teljesen tisztában vagyok és békében a testemmel, így az, hogy valaki látja, ahogy felhúzok egy pólót, na az nem fog meghatni. A Doki annak ellenére, hogy mennyire nem tetszett neki, hogy a csapat tagja legyen, mint versenyző, szerintem elég hamar egy hullámhosszra kerültünk és sikerült az edzésekbe is bevonni, meg most a repülőn is ökörködni egy sort. Nem vagyok az egészre ráfeszülve, de azért annyira nem voltam pofátlan, hogy az egész repülő harsogjon tőlünk, mert tudom, hogy van, akinek rá kell készülnie mindenre lelkielkben.
Aztán már kint is vagyunk és szépen bekerülünk az újságírók kereszttüzébe, ami cseppet sem érdekel, egy filmsztár magabiztosságával vonulok, és ha kell, akkor a szerencsétlenebbekbe - na hát ez tuti nem Lizzy és Gilly - barátságosan belekarolok vagy takarom őket, ha úgy van. Még is mitől kéne tartanom? Normális életem van, a szüleim jófejek, van egy ikernővérem, amcsi vagyok és jöttem a Roxiba szakosodni, egyszerű vagyok, mint egy faék - gondolom én. Valami elképesztő érzékkel vigyorgok bele az összes fényképezőbe éppen kattanáskor és miután Gina végül átpártolt Dany háta mögé, Sid mellé lépek és lazán átkarolom a derekát, nem törődve azzal, hogy a kamerák néznek, mivel számomra ez egy cseppet se intim mozdulat, csak közvetlen.
vigyorral hajolok én is előre, hogy puszit váltsunk.
- Mosolyogj cséká, a világ csak erre vár. Ne legyél befeszülve. - szorítom meg kicsit, barátságosan, aztán a tekintetem átszalad a vélákra. Hopp. Hiába van rajtuk akármilyen bűbáj, nyelek egyet, mert így is ami a férfi tekinteteket illeti, tökéletesen ellopják a show-t. Szépek, szépek, nem mondom, de azért remélhetőleg a fejükben is van valami. Illetve jelen esetben remélhetőleg nincs és ennyi az összes trükkjük és nem több, mert akkor hölgyekhez illő kecsességgel eshetnek pofára, amikor leverjük őket.
Mint valami méhecske, aki porozza a virágokat szállok emberről emberre tovább, ha szükségét látom, hogy valakit ki kell segíteni és kell neki a magabiztosságom vagy a széles vállam, lazázok és mosolygok, bár olyan csacsogósra sose veszem, mint Dany, inkább vagyok a menő amcsi gyerek a csapatban.

made by

Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni.
De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!

Csipet-csapat

Velem, véleményem szerint nem túl nehéz jóban, vagy legalább semleges állapotban lenni. Nem tolom rá a kis személyem Mortira. A felajánlásom él. Akár bunkó akár nem. Bármilyen hihetetlen, de nem ezen fog múlni számomra. Mindenki érdeke, a sajátjuk is, hogy Sidney is jól legyen, és Morticia is. És nem mellékesen Stansson is! Meg úgy mindenki, ha már egy rohadt csapat vagyunk.
Szóval Morti(esku csak fejben becézem) akárhogyan is viszonyul hozzám, készséges vagyok vele. Ahogy a többiekkel is.
A repülő utat ezúttal egészen jól viselem. Az úton viszonzom Gina gesztusát, beszélgetek is vele halkan, ha van rá affinitása, vagy Chrissel ökörködöm. Ha már sikerült felfedeznem, hogy ő vevő a hülyeségekre, poénokra. Ha Daniel túl tolja a kérdezősködést és ez látszik is Daniil-en, bedobom magamat és beszéltetem Danielt valami egészen másról. Bár az első nap óta talán megszokta a srácot, ez esetben nem avatkozom közbe.. Skerül ennem az út előtt, meg innom, hogy ne száradjak ki. Másfelől megelőzés végett intéztem magamnak egy egyszerű főztet is az esetleges rosszul létre.
Stansonnak szintúgy át adtam egy apró fiolányi szérumot, mikor senki nem figyelt/vagy volt épp a közelben. Erre különösen ügyeltem. Ő tudja mire adom neki. A többi nem számít.
Felöltöm a mezt magam is.. ami bevallom még mindig furcsa érzés, de ha már bele kezdtem.. Nyakamba akasztom a fityegőket... És szívből örülök, hogy a nevem alapján egy kis senki vagyok csak a média számára. Ennél fogva fogalmam sincs mit fognak, vagy akarhatnak tőlem kérdezni. De majd össze improzok valamit, ha olyanba kérdeznek bele. Nem véletlen lettem át keresztelve annak idején. Csak ez nyújthatott védelmet akkoriban és azóta is. A névtelenség. Bár már most is fontolgatom, hogy csendben vissza veszem az eredeti nevemet, több tényező és hátas miatt is ami az utóbbi időben ért. De egyenlőre még fürdőzöm a névtelenség áldásában.
Feltűnik, hogy Gina bujkál és... Még ha kicsit túlzásba is viszi, igazából megértem. Engem az emberek, vagy a kamera/fényképezők nem nagyon zaklatnak fel. Bár az is igaz, hogy a verőfényes napsütés miatt napszemüvegben vagyok és ha csak le nem vetetik velem, rajtam marad. Nem tartom magamat fotogénnek, de a nyüzsgéshez, az emberekhez.. És egyebekhez hozzá vagyok szokva hála a Varjúnak. A vélákra meg... Talán meglepő közönyösséggel reagálok, vagyis amolyan semleges érdeklődéssel, olyan "Jé! Ti itt vagytok?" aztan tovább is állok. Cserébe már most fejben egy olyan főztet összetevőin és elkészítési folyamatán gondolkozom el, ami essssssetleg segíthet ezekkel az űrlényekkel szemben.

♫ Zene ♫

️️️️️️️️️

Lizzy & az edzöbá

Ha valaki, akkor ő az, aki kifejezetten jól érzi magát egy ilyen helyen. Amint megkapják a mezt, szinte azonnal megy és átveszi, majd megmutatja magát Gillynek és Chrisnek, hogy milyen csinos és milyen jól áll neki. Mert alapvetően nagyon élvezi a dolgokat. Amint a repülőgép landol, szinte az elsők között van, aki a nyakában pörgeti a belépős kártyáját, és a kijárat felé tendál. Amikor meglátja a tömeget, majd hallja a férfi szavait, akkor egy hatalmas vigyor jelenik meg a száján. Megvárja, amíg Stansson ránéz, mert tudja, hogy rá fog nézni, és kacsint egyet.
- Bízza ide, Herr, minden rendben lesz. Nem mondok semmi kompromittálót. - és érezhetően elemében van. Most nem verseny, hanem sajtótájékoztató, de aki ennyire a címlapokon van, annak ez semmiség. Széles mosoly, kedves arc, csillogó szemek, kisminkelt arc, haját néha hátradobja, de persze tudja, hogy csak akkor beszélhet, ha kérdezik, akkor meg mond szépeket. Arról, hogy valaki kispadra akarja tenni persze egy szót se szól. Titkolja, meg nem akarja se a csapatjának, se Stanson hírnevét.
Amikor azonban érez valami zavart az erőben, akkor ránéz a vélákra, végigméri őket, majd olyan lazán sétál fel a pulpitusra, hogy közben egy laza mzodulattal dobja hátra a haját, ezzel is jelezve a véláknak, hogy takarodás van. Franciaországot minden esetre megjegyzi, mert az efféle lények tudnak és szeretnek is csalni,és azért azt nem kéne.

️️️️️️️️

A Válogatott csapat

Olyan izgatott vagyok, hogy az nem kifejezés. A repülő úton ennek hangot is adok. Ezúttal Daniil-t megtalálva. Percekig lelkendezek neki arról, hogy milyen izgalmas lesz megérkezni Fokvárosba. Majd mindenféle keresztkérdéssel halmozom el arról, hogy milyen az orosz kultúra? Például, milyenek a nemzeti ételeik? Milyen a népviseletük? Milyen hagyományos néptáncaik, és népdalaik vannak? Milyenek az ünnepi szokásaik? Ez tényleg nagyon érdekel.
Amikor az edző kiosztja a mezeket, izgatottan veszem át tőle. Sajnos külön térben öltözünk a lányoktól, így semmi izgit nem látok, de ez sem szegi kedvemet. Boldogan akasztom a nyakamba a fényképes kártyácskát egy fültől fülig vigyorral, és alig várom, hogy az interjún sziporkázhassak.
Ahogy kilépünk a repülőből úgy karolom át Daniil és Chris vállát, mintha minimum 1000 éve a legjobb cimbik volnánk. És igen, Chris is biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb őt is megtalálom az amcsi kultúrát illető kérdéseimmel, mert az ő akcentusát is kihallottam ám!
Le se tagadhatnám mennyire élvezem ezt az egészet. A véla csapatra egy pillanatra kikerekedik a szemem. Majd rájuk mosolygok. Kényszerítenem kell magam, hogy a riporterekre és fotósokra koncentráljak. Nem tagadom a fracia csapat így is nagy hatást tett rám, és ötletem sincs, hogy ha ellenük kell küzdenünk, akkor majd hogy vonatkoztatunk el a külsejüktől. Mert ők olyan szééééépek!
Végül is mosolygásba fogok, mint egy vadalma, és beszélni kezdek, mert abban jó vagyok. Ha kérdeznek ha nem! Az mondjuk meglep hogy Gina csak úgy elbújik a hátam mögött, de sebaj! Majd én beszélek kettőnk helyett is! Elvégre nem mindenki viseli jól a nyilvánosságot. Szóval ha engem kezdenek kérdezni, akkor megcsillogtatom a páratlan nyelvi érzékem, és bár angolul hangzanak el a kérdések, minden riporternek a saját általam feltételezett anyanyelvén válaszolok, egy-egy kis szóviccel megtoldva. A lehető legvidámabb, legközlékenyebb, és legszerethetőbb arcomat mutatva feléjük.
Igazából, ami engem kellemetlenül érinthet kérdés az pusztán annyi, hogy van-e rokoni kapcsolat köztem és Grayson Paisley a híres nyelvész professzor közt? Erre is megvan természetesen a válaszom, ha szóba kerül. "Igen. Ő fogadott örökbe, de ha az lenne a következő kérdés, hogy büszke-e rám? Nos, kérdezzék őt." Azt nem toldom hozzá, hogy azért erre a válaszra én is nagyon kíváncsi lennék. Ellenben megtoldom a mondandóm egy tetetett szerény műmosollyal. Mintha csak vágynám nevelőapám dicséreteit... Lehet színésznek kellene mennem. Persze ezt követően azért küldök Sidney felé egy jelentőségteljes tekintetet. Tudom, hogy neki ennél bővebb magyarázattal tartozom, és nem ejtem fejre ennyivel, mint az újságírókat.
Azt azért érzékelem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit kellemetlen kérdés érhet. Ha valaki kellemetlen helyzetbe szorulna, vagy nem akarna válaszolni egy-egy kínos kérdésre, akkor egy bűbájos mosollyal, és diplomatikus, ámde semmit mondó válasszal segítem ki csapattársam, hogy gördülékenyen vigyem át a témát valami kevésbé cikire. Mintha csak született sajtóreferens lennék.
Persze azok számára, akik ugyanúgy élvezik a helyzetet mint én, hagyom hogy ők is kibontakozzanak. Elvégre mindenkinek jár néhány perc hírnév... Olyan csudi izgi ez az egész helyzet, nem?

ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ

VMS? Avagy a sajtótájékoztató...

Lényegében az egész repülő úton csendben vagyok. Vagyis Cody és Gilly között ülök. Előbbire néha vetek egy aggódó, bátorító pillantást, hogy meggyőződjek az állapotáról. Esetlegesen ha nem húzódik el, bátorítóan szorítom meg a kezét. Nem mindenki szokja meg könnyen a mugli repülőket. Míg ha a Szőke Hercegnőm kérdez, akkor válaszolok, de magamtól nem nagyon kezdeményezek beszélgetést.
Amikor az edző kiosztja a mezeket közömbös mozdulatokkal öltözök át. Majd közömbösen akasztom a nyakamba a lógókát.
Az edző instrukcióira, és tekintetére csak egy komor tekintettel, és egy morranás szerű beazonosíthatatlan torokhanggal válaszolok. Hamarosan azt is megtudja mért.
Utolsóként sorolok be, és lépek ki a repülőből. A riporterek valódi rémálma lehetek. A tenyeremmel kitakarom az arcomat, majd bármilyen kérdésre egy kurta, rosszindulatú "Nem nyilatkozom!" morranást hallatok. Ezzel be is sorolok Dany háta mögé, a hátam az ő hátának vetve, hogy véletlen se készülhessen értékelhető fotó rólam, vagy esély se legyen kérdést feltenni nekem.
Ha Gillynek netán valami olyasmi ostoba ötlete támadna, hogy velem pózolna együtt, egy csúnya komor pillantással jelzem, ez nem az a pillanat. És máris odébb állok egy másik hátat keresni, ami mögött elbújhatok. Még szerencse hogy a csapat fiú tagjai mind megtermettebbek nálam, így jól bujkálhatok Chris, Daniil, sőt még Cody háta mögött is.
Mire fel ez a viselkedés? Nos, tudjuk milyenek a Rita Vitrol féle újságírók, akik szeretnek a zavarosban halászni. Rólam pedig van mit előásni. Semmi kedvem farkasszemet nézni önmagam tündéri 4 éves fotójával az apám karjában, ami címlapon jelent meg több nemzetközi mugli újságban, amikor azt a bizonyos Pulitzer-díjat kapta. Nem akarok találgatásokba menni az apám halálát érintő jelentések, és helyi pletykák tekintetében. Arra végképp nem akarok válaszolni, hogy szerintem büszke lenne-e rám az apám. Nem vagyok hajlandó belemenni olyasmibe, hogy milyen egy mugli árvaház, vagy javító intézet, milyen fiatalkorú bűnözőnek lenni, és hiszek-e a második esélyben?
Szóval köszönöm, de egy szót sem szólok a múltamról. Találgatásba nem bocsátkozom sem a saját, sem a verseny jövőjének kimeneteléről. Egyszerűen hagyjanak békén sajtó macera nélkül. Lépjünk már le innen a szállodába, és kész....

♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ