2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ki a franc akar minket és mire felhasználni? Jó, hogy nem kapunk valami csengőt a nyakunkba, meg pórázt.. komolyan valaki profi őrző-védő kiskedvencet akar belőlünk csinálni? - csattan fel idegesen és erélyesen, és nem nagyon kell elmondania, kicsoda, eléggé érezhetően rájöttek a többiek is, hogyan történtek a dolgok. És úgy fest, eléggé rossz irányba fordul most minden. Nem tudja, vannak-e titkos képességei, vagy bármi, de a vérfarkas erejét érzi, meg azt is, hogy át akarják változtatni. Mondjuk ez neki nem lenne akkora probléma, születettként meg tudja őrizni a saját tudatát, de lehet, hogy a lányoknak már több baja lenne a dologgal, mármint a két harapottnak. Minden esetre nem annyira gondolkozik, meg nem is tudja, hogyan és mit kellene tennie. Ahogy besorolnak egymás mellé, és a varázslény megjelenik, Tim - azaz Joyce - fejében mintha felvillanna a villanykört. - Az a dög kijött valahonnan! - és ahogy lépne, hirtelen rántja vissza saját magát, és magára néz.. azaz Joyce-ra. - Te kisebb vagy, be tudsz nézni oda? Én meg.. vagy mi, berobbantjuk a plafont, ahogy korábban mondtad, hátha segít valamit.. vagy elsötétítjük.. - veszi elő a pálcáját, és néz a többiekre, és ha vevők az ötletre, meg ahogy elnézi, Sidney keze is mozdul, akkor megrázza magát, és koncentrálva a plafonra, meg a teliholdra céloz, és igyekszik valami erősebb varázslattal szétzilálni a helyet.
- Sidney. - bököm ki én is végül, bár már eléggé egyértelmű miután a többiek jelezték, hogy kicsodák melyik testben, innentől már csak én maradtam Emmában. Ha azt vesszük még jól is jött ki, a két született cserélt helyet és a két harapott. Legalább az erőviszonyok változatlanok, kivétel persze a képességeink, mágikus adottságaink, amik más testben ezúttal egészen mások, mint amiket megszoktunk és ekkor még az a valami is előkúszik, majd megjelenik a plafonon a telihold, aminek elvileg nem kellene hatással lennie ránk... elvileg, hiszen csak mágia, mégis határozottan érzem, ahogyan a változás kezd végbemenni, pedig én még soha nem változtam át és ezt értse mindenki szó szerint. Nem csoda, ha ijedten kerekednek ki a szemeim, sőt mi több inkább rettegés csillan a szememben, ez a jobb kifejezés és mintha próbálnék koncentrálni, hogy mégis megakadályozzam a dolgot. Egyelőre épp e miatt a szörnnyel nem is foglalkozom, ami közben szépen két lábra emelkedik és határozottan kellemetlen hangon üvölti el magát. Hasonlatos egy vérfarkashoz, de mintha mégis itt-ott apróságokban eltérne, de mintha nem természetes eltérések lennének ezek. Remélhetőleg nem az előző "játék" győztese, aki itt maradt valamiféle kísérleti alanynak, vagy a jó ég tudja. - Én nem... ezt nem akarom... állítsuk meg! - a szörnyeteggel továbbra sem foglalkozom, főleg mert ha átváltozunk akkor onnantól nem leszünk önmagunk, akkor egymásnak támadunk majd. Ezért kerül elő a pálcám, azaz Emmáé, bár persze ilyen lelki állapotban, kissé remegő kézzel igen nehéz egy normális finitével próbálkozni, főleg hogy gőzöm sincs a másik lány egyáltalán mennyire van otthon bűbájok tekintetében, de most csak az lüktet a fejemben, hogy nem most akarom kipróbálni milyen is vérfarkas alakban.
Azért kellett kimondani, hogy együtt, mert valóban az érzékelem, hogy a pánik mindig kapkodós új ötletekhez vezet, ahelyett, hogy ha kitalálunk valamit, megvalósítanánk a továbbgondolás helyett. Kezdve azzal, hogy én is hülyeségeket csinálok, hiszen csakis magamnak köszönhetem, hogy azok a tűk Tim helyett végül belém fúródtak. Sokkal megnyugtatóbb lenne, ha nem az állandó ötletelésnél tartanánk, hanem ha mást nem, erővel kijutnánk innen. A robbantós megoldásom a többieknek nem jön be, én viszont cseppet sem szeretem, ha holmi versikék kapcsán dróton rángatnak. Mégis kelletlenül bólogatva beleegyezem, aminek az lesz a hatása, hogy hirtelen tökös pasivá változom. Vagy fiúvá. Jobb ezt most nem boncolgatni, de szerencsére ő sem kezdi el tapogatni magát, mert még szájon csapnám érte. - Joyce vagyok. – Szólalok meg a fiú fiatalos kis hangján, de meg is köszörülöm a torkomat, nekem lányként még egy kamaszfiúhoz képest is mélyebb, nőiesebben dallamosabb az orgánumom. És hiányzik, nem mintha ez lenne most a legnagyobb probléma. Sokkal inkább az, hogy a zár kattan, és valami jön. Mintha valami gladiátorarénában lennénk, ahol az a cél, hogy kipróbáljanak minket. Nagyon nem hangzik izgalmasan. A társaim mellé állok, hogy mind a négyen szembe kell, hogy nézzünk azzal, ami előttünk csúszik ki a rejtekből. Ekkor azonban valami furcsa történik. A helység tetején, ahol vagyunk, mintha a Roxfort nagyterméhez hasonló mennyezeti elváltozás lenne. Csillagok jelennek meg, és kirajzolódik a telihold. Ám olyan erős a késztetés, hogy a zsigereimben érzem a kényszert, hogy átváltozzak. A többiek szintén. Oldalt pillantok, és bólintok, lehet, hogy valaki úgy akarja lemérni az erőnket, hogy az átokkal egybefüggően látni, hogy mik a határaink. Talán éppen ezért élünk még.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ne akarj farkasszemet nézni a sorsoddal, úgyis te pislogsz majd hamarabb! Kicsit felvonom a szemöldököm, mikor azt mondja Joyce, hogy ő fogja megölni azt, aki miatt belementünk a vér áldozatba, nem is a misztikus akárki, aki fogva tart minket. Ha egyetlen lehelettel cinikusabb lennék, akkor megkérdezném, hogy és az ugyan kicsoda, mert hát Sidney-vel mindketten egyetértettünk, hogy nem valószínű, hogy lenne másik út, de… Az egész helyzet engem is egy kicsit feszültté tesz, így megértem, hogy ő az ilyen kijelentésekkel próbálja enyhíteni a benne dúló idegességet. Én magamban próbálom feldolgozni, nem kétségbeesni. - Együtt, akármi is jöjjön. Persze, hogy együtt. - válaszolom, vagy visszhangzom Joyce szavaira, szinte meglepetten, hogy ezt ki kellett mondani. Már egy ideje együtt vagyunk ebben a kalamajkában, de ha nem így lenne, akkor se hagynék hátra soha senkit. Nem csak azért, mert falkában éltem le az életem első tíz évét, hanem azért is, mert a medimágiát választottam életem hivatásának és egy gyógyító soha, senkin nem adja fel a reményt és megtesz mindent, hogy életeket mentsen. A vérünk belecsöppen az edénybe és a hirtelen lökés és fényvillanás elvakít és megtaszít. Elsőre én se, ahogy a többiek se veszem észre, hogy valahogy a pozícióm… változott. Nem azok között állok és nem úgy, ahogy eddig tettem és… Ahogy körbeszalad a tekintetem meglátom önmagamat, szintén összezavarodott fejjel, meghallom a saját hangomat… - Miért jó bárkinek is, ha testet cserélünk? Emma. Mármint Emma vagyok. - szólalok meg végül, megtalálva a hangomat. Megpróbálom betippelni, hogy ki kicsoda, és nem pánikolni, hiszen minden varázslatot vissza lehet fordítani, vagy hát legtöbb mindent, és ennél sokkal, sokkal rosszabbra is számíthattunk volna. - És most? Mi legyen? Feltörik a zárka pántja... ezt ígérték nekünk. De még mindig itt vagyunk... - kérdezek újra, egy kicsit kiesve az eseményekből, hiszen azt hittem, hogy valami egészen más történik majd. Nem is tudom, de hogy az lesz a vége, hogy kinyílik valamilyen kapu, ahogy a vers ígérte. Halk kattanás hallatszik, ahogy egy rejtekajtó szeliden kiemelkedik a falból és egy sötét lyukból, ami nem lehet a kijárat, valami megfogalmazhatatlan kinézetű lény, varázslény vagy szörnyeteg csúszik elő az árnyak közül. Feltörik a zárka pántja... de senki se mondta, hogy a miénk.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ő egyáltalán nem így látja a helyzetet, azt érzékeli, hogy Joyce-nak vannak mindig egyféle ötletei, amit valamiért a "falka" nem követ, most is egészen könnyen ráállnak a vérmágiára ahelyett, hogy robbantani meg varázsolni kezdenének. Emma szavai meg főleg meggyőzik a srácot, és egyszerűen és lazán, de finoman beleharap a saját kezébe, azt az üst fölé tartja, és ahogy mint a négyük vére belehullik, és az a bizonyos villanás is megtörténik, egy laza mozdulattal terül el a földön majd ahogy tápászkodik fel, kerül saját magával szembe.. És bár helyes, ez valahogy nem a legkényelmesebb számára. - Remélem ezek után megjelenik.. nem tudom mire jó ez a tréfa. Előbújhatna aki kreálta.. - mondja, miközben megcsóválja a fejét, hátha csak álom, de közel esélytelen. Nehezen és lassan feltápászkodik, miközben magára néz, majd a többiekre, aztán megint az üstre. - Akkor most is meg tudod mondani, mire jó? Nem tudom melyik vagy te.. - mondja kis bizonytalansággal, mert nem látja, melyik melyik, neki még nem esett le,hogy párosával cseréltek testet.
Nem mondom, hogy én megmondtam, amikor Emma varázslata végül sikertelenül hullik alá, de... végül is így van. Túl egyszerű lett volna, ha csak úgy varázsolva kijuthatunk innen. Akkor nem lenne itt ez az üst, nem lenne itt ez az egész és nem kerültünk volna csapdába. Most már azt hiszem csak abban reménykedhetünk, hogy ez nem egy halálos csapda, hanem esetleg valamiféle teszt, mert eddig nem sérültünk meg (kivéve Joyce elhamarkodottságát), tehát akár az is lehet, hogy előbb tesztelnek érdemesek vagyunk-e valamire. Az a kérdés, hogy mire és ki tesztel és hogy így van-e. - Úgy vélem, ha a halálunk lenne a cél, már nem élnénk. - jegyzem meg végül, aztán én is a kezemet az üst fölé tartom és végig húzom a pálcámat a tenyeremen a varázslatot elmormolva, ahogyan a többiek is teszik, hogy aztán a vérünk szépen az üstbe hulljon. Nem vagyok profi főzetek terén, egyelőre sejtelmem sincs, hogy mi lesz majd az eredmény, de őszinte leszek... kíváncsi vagyok rá. Ez van, ha az ember ereklyevadász. Nem csak a félsz van ott benne az ismeretlentől, mint az átlag emberben, hanem sokkal erősebb a kíváncsiság is. Őszintén szólva nem örültem volna neki, ha kijuthatunk innen csak úgy robbantással, mert akkor nem derül ki mi ez az üst és miért van itt. Amikor a vérünk az üstbe érkezik a benne lévő cucc lassan kavarogni kezd, hogy aztán egy mondhatni erőlökés és egy villanás úgy hátravágjon mindegyikünket mint annak a rendje. Ájulás nem történik, de így is kissé kótyagos fejjel sikerül magamhoz térni. Megrázom magamat és feltápászkodom, majd közelebb lépek az üsthöz. - Ugyanott vagyunk, de akkor... Mi az...? - kissé megköszörülöm a torkomat, mert a hangom valahogy nem teljesen stimmel sőt. A hangom egyáltalán nem az enyém és ahogyan lejjebb nézek éppenséggel a ruhám sem, ahogyan a kezemen a bőr is láthatóan sötétebb, mint az én hulla fehér verzióm. Eléggé kikerekedett szemekkel nézek a többiekre, főleg ahogy tudatosul bennem végre ez is, saját magamra is, azaz... kire pontosan?
//Dobtam kockával. Bonyolítani nem akartam, szóval nem össze-vissza, csak párban testcseréltünk. Emma-Sidney és Tim-Joyce a csereállapot. //
Azt még megértem, hogy Tim nem varázsolhat a tilalom miatt, bár a közvetlen életveszély esetén megmagyarázható a kivétel. De hogy ennyire ne értsünk egyet.. Látszik, hogy nem egy falka vagyunk, mert mit sem számít a korom, vagy a tapasztalatom. Leginkább négy kitaszított omega, aki tessék-lássék ötletel, hogy mentse az irháját. Végül bólintok, leeresztem a pálcámat a rács irányából, jelezve, hogy akkor tegyünk így, a vérmágiát részesítsük előnyben. Mert az kell, hogy legyen, nem véletlenül kéri tőlünk a házigazda. De akkor ki lehet az a fickó, aki velünk párhuzamosan kiszabadult? Ez az egész táborhely egyre sötétebb tónust hoz az életünkbe, nem tudok úgy ránézni, mint egy nyaralóra. - Ez az egész.. túlságosan megtervezett. A versben is négy főről van szó. Belemegyek, de ha ennél is nagyobb csapdába kerülünk, én ölöm meg az ötletgazdát, mielőtt még a házigazdánk tenné.. – Vonakodva teszem hozzá mindezt, afféle hamiskás mosollyal, rendíthetetlen magabiztosságom sosem szűnik, hiszen eddig mindig sikeresen kimásztam minden csávából. Az más kérdés, hogy legtöbbször a bajtársaim segítségével, vagy élete árán, de akkor is itt vagyok. Nem lenne rossz, ha ezúttal nem kéne feláldoznom senkit, de nincs meg az a nagy egyetértés, ami ezt indokolná. Mindenki a saját feje után megy. Nincs ez így jól. Legalább a fiút meg kéne mentenem, benne rengeteg potenciál van. Odalépek Emma mellé, szintén a tenyeremre illesztve a pálcámat. – Akkor együtt.. De aztán csak okosan. Ha megjelenik valami, ami ellenünk fordul, akkor párhuzamosan támadunk. Ha megnyílik valami kapu, együtt rohanunk ki rajta. – Értem ezt úgy, hogy ha már rossz sorsunk idevetett, akkor a származásunkra, vagy átkunkra való tekintettel csakis az összjáték lehet megfelelő eszköz. Vita nélkül. Tehát ha valaki elesne, a többi védi, vagy viszik magukkal. Ám úgy fest, ők még nem éltek falkában, annak ellenére, hogy Emma jelezte, hogy neki a családi légkör pont erről szól. Békés élet lehet, nem éppen olyan hányattatott, mint az enyém.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ne akarj farkasszemet nézni a sorsoddal, úgyis te pislogsz majd hamarabb! A vers még ha kicsit ködösít is, elég egyértelműen nekünk szól, hiszen ki tudhatta volna előre, hogy éppen négyen jövünk? Az indián is egyedül volt és nem hiszem, hogy a varázslat, ami idevonzot minket mindig csak is négy vérfarkasra él. Tehát… Joyce-nak igaza lehet, és akárki is áll emögött, valahonnan figyel a háttérből. Sidney benne lenne, hogy csepegtessünk vért az üstbe, Joyce inkább kitörni akar, míg Tim… hát, mivel kíváncsi az üst tartalmára, úgy tippelem ő is benne lenne. Közelebb lépek, óvatosan, az anyagot, amit eddig az arcom elé tartottam, hogy ne lélegezzem be a felcsapó füstöt most lassan leengedem. Nem emelek még pálcát az égbe, nem robbantok, nem mászok, nekem túl gyors ez a rohanás. Nem vagyok lassú eszű, vagy ilyesmi, legalább is nem tartom magam annak, de ez az egész helyzet eléggé megterhelő. - Valamilyen állati vér, borostyán, fokhagyma, vasfű, látnokzsálya… Nem tudom a többit pontosan megállapítani, de csak a gyógyításhoz kapcsolatos főzeteket ismerem. Azt tudom, hogy a látnokzsálya hallucinogén, azt is, hogy a vasfűnek rengeteg jótékony hatása van, de ahogy egymásra épülnek a hatóanyagok… bármi történhet. - válaszolom Timnek az ajkamba harapva, talán picit szomorúan is, hogy nem lehetek a segítségére, nincs meg hozzá a szakértelmem. Végül felemelem a pálcámat Joyce-szal, ugyan nem értek vele egyet, hogy az a fény azért gyúlhatott, hogy utat mutasson nekünk, de amikor varázsolnék és felröppen a jellegzetes effekt, a falakról és a rácsokról, mindenhonnan visszapattan és minden sértetlenül marad. Talán azért van ott az a fény, hogy érezzük, hogy milyen közel a kijárat, de még is mennyire csapdában vagyunk? Mert abban vagyunk, a vers kerek perec kimondta, hogy vagy vér, vagy semmi. - Én… azt hiszem az az egyetlen út. - ejtem le a kezemet, amit az égbe emeltem a varázslatokhoz, aztán Sidney-re pillantok támogatásért, majd Timre és végül Joyce-ra. A bal tenyeremet az üst fölé emelem és a pálcámat hozzáérintem. Egyszerű varázslat, csak végig kell húzni a tenyeremen, de nem akarom egyedül csinálni, és nem is használ, ha csak egyedül teszem. Ha nem értünk egyet, akkor úgy se teszem meg, még ha egy pillanat alatt meg is gyógyulnék, akkor sem akarok egyedül kavarogni az üstben.
[You must be registered and logged in to see this image.] Joyce megjegyzésére egy sármos mosolyt villant meg és kacsint hozzá. Nem érzi, hogy nagyon civakodnának, olyan véresen komolyan, és ez a beszólása a lánynak egészen tetszett neki, illendő hát, hogy értékelje. És a maga módján meg is teszi. Fontos, hogy a maga módján. Aztán finoman az üst felé tartja a medált, és ahogy Emma elkapja a kezét, azzal a mozdulattal engedi el a medált, így Emma csak az üres kezét kapja el, aminek meg is van az eredménye. A hatalmas fény, a köd, és bár a helyzet romantikus, ahogy egymás kezét fogják, Tim is eltakarja az arcát, majd hallgatja a verset, és a végén köhög egy cseppet. - Van egy érzésem, hogy nem csak a vérünkre, hanem az életünkre pályázik. Pontosabban a halálunkra. - köszörüli meg a torkát, miközben kissé lerázza magát, megdörzsölve a szemeit, és amikor Joyce ötletét hallja, meg a fényt látja maguk felett, akkor elhúzza a száját. - Tudod, a kiskorúakra vonatkozó varázshasználati tilalom.. - kezd bele, aztán legyint is egyet, és Emmára néz. - Te gyógyító vagy, ugye? Mennyire értesz a főzetekhez? Meg tudod nézni, hogy mi van az üstbe, és megtippelni, mi történik, ha vért öntünk hozzá? Gondolom ide kéri a megfelelőt.. - és érezhetően nem esett pánikba, szerinte máris többet tudnak. És sajnálja valahol mélyen hogy leszavazták Joyce ötletét, de ő se szívesen kapkodna.. meg nem is varázsolhat. Robbantani pedig robbanthatnak, de ha elkezdik szétszedni a helyet, már nem fogják tudni megvizsgálni ezt a valamit.
Csak bólintok, bár kétlem, hogy Tim kifejezetten engedélyt kérne, hogy elengedje a medált, főleg hogy könnyen lehet, ha akarnánk se tudnánk visszatartani. El is tűnik, kavarog, majd a vers, aztán egyértelművé válik, hogy ez az egész csapda és odafent van valaki, bár nem értek egyet Joyce-szal, úgy fest ezúttal sem, mert nem veszem elő a pálcámat. - Nem hiszem, hogy ki tudunk törni innen, az túlságosan egyszerű lenne. Ha készült ránk, ha okkal vagyunk itt, akkor biztosan tett róla, hogy ne lehessen csak úgy kijutni. - persze ha mind azt mondják próbálkozhatunk, de valahogy nem hiszem, hogy menne, főleg hogy ha a fejünk felett lévő rácsokat akarjuk lerombolni és valami rosszul sikerül úgy, hogy itt nem valami nagy a hely, a végén csak az egész a fejünkre omlik. Van akkor ennek így ebben a formában bármi értelme? Én nem hiszem. - A vers azt mondja vérre van szükség, igaz? A vérünket adjuk a kijutásért, kérdés, hogy azt mire használná fel. - vérfarkasok vagyunk, akad aki született. Ki tudja, hogy a vérünk milyen erővel bír, főleg ha valaki aki netán ilyesmivel foglalkozik használja fel. Egyelőre tehát nem cselekszem, úgy vélem jobb lenne átgondolni a következő lépést, nem csak úgy hirtelenkedni és megpróbálni lerombolni egy nyilvánvalóan nekünk szánt csapdát. Én egyelőre a mellett vagyok, hogy a vérünket adjuk a kijutásért, aztán utólag ráérünk tenni arról, hogy esetleg ne tudja az a valaki rossz célra felhasználni, de csak mindent szépen sorjában és nem utolsó sorban átgondoltan.
Kezd visszatérni a vidámságom, most, hogy Emma összefoltozott. Nem vagyok egy nyafogós kislány, de azok a csapdatűk úgy belémálltak, hogy még a blúzom is kilyukadt pár helyen. Annyi baj legyen, egy cinkos félmosollyal pillogok vissza Timre, akivel kezdünk már úgy civakodni, mint a falkában lévő farkasok, akik számára még az is játék, ha megtéphetik egymást. - A szemtelenségnél pedig a te képed díszeleg, nemigaz? – Nevetek fel halkan, a helyzet ellenére is jó egy kicsit csipkelődni, aztán elképzelhető, hogy a srác mindezt máshogyan fogja fel. A többiekhez képest én nem vagyok annyira kétségbeesve, nem fűt a vágy, hogy kitörjek innen, mint Sidney, inkább a kiváncsiság hajt előre, hogy miért kerültünk ide. Valaki tudhatta, hogy mik vagyunk, vagy csak simán farkasokat vonzott be, de bárhogyan is legyen, tudni akarom az okát, nem csupán menekülni. Igyekszem úgy helyezkedni, amikor kiérünk a kúszós járatból, hogy a többieket is tudjam védeni, akár varázslattal, vagy ha át kéne alakulni. Tim nem sokat habozik, és beleengedi a medált a lyukba, amiről én elsőre azt hittem volna, hogy valamiféle kapu, tényleg jutunk valahova. De akkor miért csalt volna ide valaki, vagy utána máshova vezetne innen a járat? Nem értem! A jelenés feltűnésére azért megugrok, noha a jellege inkább információval szolgál, semmint fenyegető. - Valami tudja, hogy itt vagyunk, és nem csak arra az indiánra gondolok. – Mormolom körbesandítva, hiszen úgy vélem, hogy ez nem olyan csapda, ami csak úgy alkalmazkodik a megjelenőkhöz. Ezt külön nekünk készítették. Ám akkor miért kaptunk versikét? Valami perverz állat játszik csak velünk. Ezt alátámasztandó, az eddig kijáratmentes helységben mintha fény gyúlna, méghozzá felettünk, és ha felnézünk, tömör rácsokat látunk, ami talán széttörhető, és ki tudunk mászni. Mintha valami folyosó alatt lennénk a pincerészen. Máris ropogtatom az ujjaimat, de lehet, hogy itt varázslatra lesz szükség. Viszont ha valaki felkapcsolta a villanyt, vár is ránk. Remek kilátások. – Pálcát elő. Együtt. – Javaslom, bevárva a többieket, s a rács alá állok. A hely ahol vagyunk, eleve szűkös, hiszen csak a kúszós járatból kerültünk oda, tehát nem kell bakot sem tartani, ha kicsit kinyújtózunk, elérjük, és le tudjuk valahogy rombolni.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ne akarj farkasszemet nézni a sorsoddal, úgyis te pislogsz majd hamarabb! Pörögnek az események, én természetesen Joyce gyógyításával foglalatoskodom, így elfogadom, amikor Sidney azt kéri, hogy ne most beszéljünk erről. Nem tetszik ez a rohanás, nem tetszik, hogy be vagyunk zárva és alig állunk meg egy levegővételnyi pillanatra, hogy feldolgozzuk mi is történik körülöttünk. Legalább is én így érzem magam, ahogy egyik pillanatban még Joyce-ot gyógyítom meg a különleges adottságommal, másikban már egy járatban vagyunk, harmadikban pedig egy lábakon álló kondérnál, benne barna folyadékkal, és Tim már bele is lógatja a medált. - Ne siess annyira! - kapom el a kezét és ezzel együtt a medált is rántanám ki, de már túl késő, hozzáért, és a furcsa füst is felszáll. Azonnal az arcom elé húzom a ruhám anyagát, egy pillanatig se lélegzem be a kiáramló füstöt és a villanástól egy pillanatra megvakulok és hatalmasakat pislogva próbálom visszaszerezni a látásomat, miközben felmorajlik a jelenés hangja. - Négy lélek és egy remény, kiutat most mint remél, régi varázs éledt újra, átkos mind, ki szemtanúja. Adjátok hát mind meg nekem, elfutnotok reménytelen, Barnát amint kármin váltja, feltörik e zárka pántja. A hang és a jelenés eltűnik és csak a terem marad újra a kondérral és a barna folyadékkal, aminek az aljába elmerülhetett a medál, mert már nincsen Tim kezében.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Az iróniát az "I" betűnél találod. - morogja még oda, miközben leporolja magát, és nem nagyon érzi, mit kell megköszönni azon, hogy kijavított valamit, amit ő maga rontott el azért, mert próbálgat ahelyett, hogy előbb végiggondolná. Nincs harag, csak a srác egyszerű matekot tol magában, okok és következmények szerint osztja fel a világot. Ebbe pedig ez a húzás eléggé a negatív oldalra billenti a mérleget. Amint megindulnak a másik oldalra, akkor egészen könnyedén mászik, Emma szavaira csak somolyog, nem nagyon zavarja, hogy ilyen alakban kell mennie, semmi baja a dologgal, sőt, élvezi, hogy kicsit kúszhat, főleg, hogy nem veszélyes a hely. Amikor pedig átérnek a túloldalra, a terembe, akkor ismét csak megrázza magát, és ahogy kihúzza magát és felegyenesedik, akkor érzi, hogy valami rezeg. A pólója alatt az a bizonyos medál. Kissé óvatosan és gyanakodva, de közelebb sétál a kondérhoz, amiben az a bizonyos sáros víz van, aminek se jó, se rossz szaga nincs, amennyire ki tudja venni, és érzi, hogy ahogy közeledik, egyre jobban rezeg a medál, és mintha húzná is abba az irányba. Halkan hümmögve akasztja le a nyakából és tartja a kondér felé, és szemmel láthatóan nagyon is húz a furcsa, semmilyennek tűnő lötty felé. Felnéz Sidneyre, majd a többiekre is, kérdő szemöldök felhúzással. -Hazaengedjem? Fedezzetek.. - mondja, itt hátrasandítva Joyce-ra, mert ő volt a hátvéd, és úgy fest, ő van a leginkább olyan helyzetben, hogy átlássa a terepet, és lassan beleengedi a nyaklánc végét az üstbe, és amint a fogak beleérnek, hirtelen zölddé válik a folyadék, és hatalmas füst csap fel belőle, meg nagy fényvillanás, és mintha valamiféle szellemalak bontakozna ki ebből a fura jelenésből, de Timet annyira hirtelen éri a dolog, hogy a kezét a szeme elé kapja, és félrehajol az üsttől. Az alak pedig valamiféle mély, morgós hangon szólal meg...
Emmára pillantok, amikor elhangzik a kérdés, de végül csak megrázom a fejemet. Most kétlem, hogy időnk lenne arra, hogy mindent részletesen elmagyarázza, még ha érdekli is a dolog. - Ha már rendben vagyunk, de most túlságosan bonyolult lenne. - mondom ki végül, aztán már a járatra koncentrálok. Így is kihívás lesz a szűk és csúszós helyen közlekedni, de legalább amikor átérünk már van valamennyi derengő fény a teremben és ott már szabad kéz is van lumost varázsolni. Úgy fest, hogy innen nem megy tovább út, legalábbis első ránézésre nem, ezért a kúthoz sétálok. Bár nincs olyan éles szaglásom, mint a többieknek, de azért annyit érzek, hogy nincs kifejezetten kellemetlen szaga, inkább olyan mintha sáros víz lenne. - Okkal van itt és mivel más nincs, amit egyelőre látnánk... mi van, ha ez a kijárat? - persze lábakon áll, tehát nem tudunk beleugrani és csak úgy leúszni, na de lássuk be a Minisztériumban is vannak wc-k amiken az ember lehúzza magát és máshová kerül, meg aztán mint tudjuk akadnak zsupszkulcsok és hasonlók, tehát miért is ne lehetne ez is valami hasonló? Persze egyáltalán nem biztos és valószínűleg nem fog menni, hogy csak belemászunk, főleg ha netán még sem szimpla sáros víz van benne. Amíg nézelődök a kondér körül Tim viszont érzékelheti, hogy a nála lévő medál mintha rezegne. Épp csak alig, de mégis csak érezhető, mintha valami érzékelne itt, vagy menni szeretne valahová?
Kicsit morogva mászok le Timről, hiszen még mintha neki állna feljebb, hogy elé ugrottam, és megmentettem. Az rendben van, hogy eleve én okoztam a balesetet, de legalább próbálkoztam. Sosem voltam a tétlenség híve, és miközben az oldalamra tapasztom a kezemet, s rendezem a vonásaimat, kissé felhúzom az ínyemet, ahogyan a fiú még engem méltat. - Inkább az erő.. – A nyaklánc most nem túlságosan érdekel, hiszen csak a véletlennek köszönhető, hogy Tim lerántotta az illető nyakából. Lehet, hogy csak ócska ékszer, nem több. Amíg Sidney a járatot keresgéli, az orrom alatt azt mormolom, hogy én is ezt csináltam. Maradok a földön ülve, mert látom, hogy ki lett osztva a feladatnak, hogy majd Emma meggyógyít. Nem érzem, hogy rá szorulnék, de legalább a lány ennyire figyelmes. A Roxfortba nem csupán új falkát mentem összetoborozni, hanem én is értek az ősi jelekhez, ebben akartam elmélyedni, most meg úgy néz ki, mintha csak hülyét csináltam volna magamból. - Köszi. Csak már mennék innen. Én mutattam meg a helyet nektek, és most esz a fene, hogy kelepcében vagytok. – Rázom a fejemet a düh, és a tehetetlenség kombinációjával. Egy pár pillanatra behunyom a szememet, amíg Emma gyógykezelése hat, aztán feltápászkodom. Az apró sebek még látszani fognak néhány napig, de kiheverem, főleg, hogy gyorsan lettek kezelve, meg hát született farkas is vagyok, annak is lehet jelentősége. Már nem káprázik a szemem, beérem a többieket, hogy bemásszunk a szűkös járatba. Én utolsóként, ami nem is baj, mert eddig is megszoktam már, hogy az előttem haladókat egy egészként látom, tudom őket figyelmeztetni, s korrigálni a helyzetet, ha szükséges. Olykor azért hátrapillantok, hogy tudjunk róla, hogy ha valaki, vagy valami mögöttünk van. – Farkas alakban lehet ilyen helyen kapaszkodni Emma. – Szólok a lány után, noha én magam is jobban szeretem, ha az igazi őserő járja át a tagjaimat, főleg veszélyes helyzetben, ahol több száz izom ösztönszerűen tud mozdulni. Az elől haladók néhány percnyi haladás után egy kiszélesedő terembe jutnak, amelynek a közepén sötétbarna folyadékkal teli hatalmas kondér áll, lábakon kitámasztva.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ne akarj farkasszemet nézni a sorsoddal, úgyis te pislogsz majd hamarabb! Akármivel szeretnék előállni, hogy a helyzetet ne úgy tekintsük, minthogy valaki az életünkre tört és meg akar minket ölni, már az elején eltipornak. Inkább csendesen nézegetem a jeleket, bár egy kicsit zavartan pillantok néha a többiekre. - Indiánnak tűnő jelek, amiket az indián nem tudott megoldani, de talán nekünk sikerülhet? - kérdezem, vagy mondom? Nem is tudom, kicsit bizonytalanul nézek Joyce-ra, mintha valami gikszer lenne az elméletében. Talán az Indián maga vállalta ezt a feladatot évekkel ezelőtt valaki helyett, hátha ő meg tudja oldani, és úgy esett, hogy még sem, és most csak azért váltotta ki magát, hogy kívülről új információkat szerezzen. Talán… Túl sok a talán. Ki se mondom a gondolataimat inkább, főleg, mert a következő pillanatban Joyce valamit megnyom és egy csapda lép érvénybe, ami jól telibe is találja. Azonnal odalépek, nem igazán várom meg azt se, hogy szóljanak, hogy segítsek, pillanatok alatt szakszerűen ellátom, ami az én esetemben inkább jelenti a képességemet, mint pálcát és kötszereket. Nyíltan felvállalom, hogy a gyógyítás képességét birtoklom, csak hátráltatna a munkámban, ha nem tenném. - Egyetlen perc és teljesen elmúlik, de máskor talán... óvatosabban, Joyce. - mosolygok rá kedvesen, megnyugtatóan főléhajolva, aztán ahogy felszívósik a sérülés, el is engedem, hogy nyugodtan talpraálljon. Végül Sidney és Tim megfejtik az írást és egy szúk járat nyílik, de mielőtt elindulnék rajta, azért a lány mellé lépek és kicsit kíváncsian megszólalok. - Miért pont azt a kettőt választottad? Mit jelentenek? - kérdezem, majd egy kicsit belesek a járatba, majd hozzáteszem. - Nektek mennyivel egyszerűbb lenne farkas alakban! - pillantok Timre és Joyce-ra, de hát nincsen telihold, és amúgy is veszélyes mutatvány akkor, ha nem falkatársakkal vannak körülvéve, hanem csak harapott vérfarkasokkal, még a végén ránk támadnának. A kíváncsiságom visz előre, hogy ezúttal ne utolsóként görnyedjek be, hanem legrosszabb esetben utolsó előttiként, ha Tim és Sidney már meg is indult. Azért néha még Joyce felé pislogok, hátha tapasztal fantomfájdalmat, vagy esetleg a sérülés nem volt tiszta, hanem rejtett átok is lapult benne, mert ezt nem lehet azonnal érzékelni, lassan mutatkozik meg. Furcsa szag terjeng, és természetesen sötét van, a talaj csúszós és nedves, a kezemmel támaszkodok a mohás falon, ahogy vaklószínűleg a többiek is ebben a kényelmetlen helyzetben.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ahogy bezúg a terembe, eléggé ráesik úgy saját magára, de azért egyben lesz, emiatt nem kell nagyon aggódni. Feláll, és leporolja magát, meg egy kicsit igyekszik stabilizálni az állását. - Nem mondanám, inkább.. - kezdene bele, miközben Sidney felé indítja meg a kezét, de ekkor valami surrogó hangot hall, és a következő pillanatban Joyce az, aki végigterül rajta, mire Tim csak morrant egyet idegesen, és kimászik a lány alól, aki láthatóan nem tud megmozdulni. - Az ész.. - csóválja meg a fejét, és úgy rázza meg magát, mint a kutya, ha vizes lett. Leporolja ismét magát, majd a nyakláncot felállva átadja Sidney-nek. - Én azt mondanám, hogy ez a valaki egy indián, egy sámán, vagy törzsi varázsló, aki inkább vadászik farkasokra. Nem vagyok otthon nagyon a népekben meg kultúrákban, de ennyi megmaradt a mesekönyvekből és mágiatörténetből. Valami vajákossal, vagy sámánnal lehet dolgunk. - vonja meg a vállát végül, és hagyja, hogy Emma ellássa Joyce-t, most vele úgy sem tudnak mit kezdeni, ő pedig inkább Sidney-hez társul, és rá figyelmez, mert érezhetően neki van ebben valami tapasztalata. Némán, inkább testével és érzékszerveivel jelzi, hogy teljes mértékben figyel rá, majd amikor az visszaadja a függőt, akkor csak biccent, és nemes egyszerűséggel felveszi és a pólója alá rejti a dolgot - és semmiféle folyamat nem indul be. - Ha kell, szólj. - toldja még hozzá, aztán megnézi, mit is kellene megnyomnia, és amint Sidney jelt ad, ő teszi a dolgát, és ahogy megmozdul a fal,és felsejlik a járat, elismerően néz az ereklyevadász lányra, részéről pedig mehet a menet, előre az alagútba. Lát a sötétben, és mivel ez a hely nem sok mindent tartogat, így nem tűnik rossz üzletnek elindulni bármerre is legyen. Meg ha Sidney nyitotta ki, akkor csak nem csapda.
Bár szabadkoznék, hogy ez kis sérülés igazán nem okoz gondot, de végül csak hálásan biccentek Emmának, miközben Tim is nagy robajjal érkezik meg közénk. Nem vagyok benne biztos, hogy ez most ugrás volt, vagy esés és lökték, hogy lejött volna-e önként... de most nem ezen kell gondolkodni, maximum ha olyan helyzetbe kerülünk ki tudja magát védené-e inkább, mint hogy együtt nézzünk szembe a veszéllyel. - És ez az övé? Megnézhetnénk, hátha bármire jutunk vele. - tartom a kezemet Tim felé, amíg el nem sodorja előlem a mindenféléket tapogatózó szöszi. Halkan fújok egyet, mielőtt még morogni kezdenék... mármint nem úgy farkasosan, inkább csak, hogy mégis mi a fenéért kezd el csak úgy csinálni valamit, amit már tudjuk, hogy ez egy csapa és jó eséllyel veszélyes. Lehetne annyi sütnivalója, hogy... - Tudsz neki segíteni? - pillantok Emmára, hiszen engem is meggyógyított, meg tudja nézni mennyire mély a seb, meg tudja-e gyógyítani, én addig foglalkoznék azzal a medállal, amit Tim megszerezett és hát lássuk be én vagyok itt az ereklyevadász, talán nekem van a legtöbb esélyem megoldani, hogy kijussunk innen. - Egyszer apa három napra eltűnt, bekerült egy olyan szobába, aminek bejárata volt, de a kijárat annyira trükkösen el volt rejtve, hogy nem sokon múlt, hogy visszatér-e, de... - nem foglalkozom a felirattal, tovább kopogtatom a falat ott, ahol előzőleg üregesnek éreztem, mert az már egyértelmű, hogy a felirat csapdákat rejt, bár ki tudja, talán a kiutat is, viszont erre az aki innen most kijutott se jött rá. - ... ő is tudta, hogy minden csapdának kell lennie kijáratának, ami rejtett, amit csak az építők ismernek, hiszen másként ők nem tudnak kijutni, esetleg be, ha arra lenne szükség. - beszélek tovább. Azzal egyelőre nem foglalkozhatunk, hogy talán akit kiengedtük egy nagyon erős és veszélyes farkas, mert ez még inkább aggodalomra adhat okot és az nem segítene a mostani helyzetünkön. - Tim... megtennéd, hogy ezt elteszed és megőrzöd, mert fontos lehet még? Aztán kérlek próbáld megnyomni a pontosan középen lévő két szót egyszerre. - pillantok a srácra, első körben visszaadva neki a medált. Itt félek nem lesz haszna, na de ha kezelni kell a helyzetet, hogy valakit a világra szabadítottunk akkor talán még kellhet. Amennyiben Tim megteszi, amit kérek és megnyomja a szavakat, én is nekiveselkedek az üreges területnek és igyekszem két kézzel taszítani rajta egyet. S lám enged! Nem nagy, de egy kisebb kb. gyerek méretű alagút sejlik fel, ami nekünk így térdelős lesz. Kérdés, hogy Joyce tud-e mozogni. - Remélem senkinek sincs klausztrofóbiája. - mert egyelőre nem tudhatjuk ez a járat hova és mennyi ideig visz és hát lássuk be elég szűkös.
Nem is akarom erőltetni, látni Timen, hogy éppen a fiatal kora ellenére próbál bizonyítani, amit egy olyan nyilvánvaló lenézés, mint a hajkócolás totálisan szétzúzna. Különben is, farkas, teljes értékű tagja a most még nem is létező falkának, korától függetlenül azonosan kell őt kezelni. Amíg Emma Sidneyt gyógyítja, én érdeklődve figyelem, hogy Tim mit billeg a közelemben, s a feltűnő nyakánc a kezében számomra is áll leesést produkál. - Ez meg mi.. az.. isten? – Kérdezem káromolva a felsőbb hatalmakat, noha leginkább magamban hiszek. Ettől függetlenül szükség lesz ahhoz, hogy az indián kultúrához értsünk, mert van egy olyan tippem, hogy nem fogunk egyhamar kijutni, főleg mivel Sidney vázás produkciója is arról árulkodik, hogy ez most be van zárva, bárhol is legyünk. Nyelek egyet figyelve a visszapattanó vázát, s bár a többiek kijárat után tapogatóznak, én inkább az írásjelek felé fürkészem a pillanatásomat, szőke tincsem végével játszadozva nyugalmat próbálok erőltetni magunkra, remélve, hogy nem fogy el mondjuk itt a levegő, ha hermetikusan vagyunk lezárva. – Annyi történt, hogy volt itt valaki, aki csak akkor tudott kijutni, ha valaki mást csal ide. Mi vagyunk most éppen a kanári a kalickában. Ő kijött, mi meg be. – Utalok arra, hogy aki Sidneyt berántotta, Timmel párhuzamosan ki is tudott szabadulni. Nagyszerű, de kérdés, hogy számunkra van e még kiút. Azért ingatom a fejemet Emma naivitására, ez egyértelműen csapda volt, nem akart nekünk mutatni semmit. – Azt mutatni, hogy ez lesz a sírunk, ha csak nem döntünk valamit. Én viszont nem akarok másokat ide csalni. Szerintem ez valami átok lehet, amit a falon lévő írással lehet talán megtörni. Az indián ezt nem tudta megfejteni, ezért a mi életünk árán jutott ki. Szép.. – Csóválom a fejemet csípőre tett kézzel, de csak magamban olvasgatom az írásjeleket. Legalábbis tippelem, hogy mi hogy hangozgat, de még csak nem is rémlik semmi az összefüggéstelen szavakból. Ha csak nem.. Találomra két szó fölé helyezem a tenyereimet, hogy megnyomjam ott a falat, mire az oldalsóból apró mélyedések nyílnak fel, s tűszerű dárda pattan ki egyikükből, egyenesen oda, hogy Tim áll. Ösztönösen ugrok, hogy legalább ne ő sérüljön az én hibám miatt. Elsodrom, amennyire lehet, s az oldalamnál érzem a szúró fájdalmat, és elborulok, mint a kuglibábuk. Megnyikkanva próbálok mozdulni, de nem megy..
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ne akarj farkasszemet nézni a sorsoddal, úgyis te pislogsz majd hamarabb! Egyenesen vetődök le és végül Sidney-re érkezek, így ugyan megütöm magamat, de egy másodperc sajgás után tovább is szalad belőlem az érzés. Viszont amikor talpra állunk és megjelennek a többiek, akkor ahelyett, hogy a falat kezdeném tanulmányozni meglátom Sidney arcát és finoman megfogom a kezét, aztán a másik kezemmel, ha hagyja, felém fordítom az arcát. - Várj egy pillanatot! Hiszen vérzel. - mondom türelmes, kedves hangom, mintha csöppet se számítana, hogy be vagyunk zárva ebbe a pincébe, az az első, hogy mindenki épségben legyen. A kezem átszalad az arca felett, és meleg, kellemes érzés öntheti el, miközben a képességem ezt a semmiséget könnyedén meggyógyítja, még zsibongás is csak nyomokban marad utána. Csak ezután fordulok a falakhoz. - Még is mit keresnének itt indiánok? Angliában? - kérdezek vissza, kicsit összeráncolt homlokkal, ahogy közelebb lépek. A világítás nem teljesen éles, és ahogy ott állok az indián minták előtt, a szemem érdeklődve szalad végig az egészen és a többieknek eszébe ötölhet, ami korábban Gilly eszébe is beleötlött, ugyan ki nem mondta… Kiköpött Pocahontas vagyok. Egy kis mosoly suhan át az arcomon, ahogy tanulmányozom őket, de egyetlen szót sem értek, már ha ezek szavak, kifejezések, vagy egészen mások. Ugyan sokat dolgozok vérrel, még is csak akkor esik le, hogy ez a szag a levegőben az írásból származik, amikor Joyce felvonja a figyelmünket rá. Kicsit elfintorodom és azért már más szemmel nézek a jelekre. - Szóval a farkas ami beszaladt lehetett azé az indiáné, akit kint láttál? Vagy éreztél. - kérdezek rá Tim felé fordulva, mert nem teljesen értem, hogy kiről beszél, hiszen amikor én Sidney után vetődtem még nem volt ott senki és fura szag sem. Rendben, én nem birtoklom a születettek finomabb szaglását, ez mondjuk igaz. - Szerintetek rosszindulattal csaltak minket ide? Mi van, ha csak mutatni akart nekünk valamit? Ezt, a falon? Csak szavak, vagy… vérmágia vagy ilyesmi? - kérdezek újra, picit az ajkamba harapva, mert a rúnák és vérmágiák nekem abszolút vakfoltot jelentenek, mindig is gyógyítással és természeti mágiákkal foglalkoztam. Hiába lehetnek a többiek idegesek, vagy akarnának azonnal kiszabadulni, én nyugodtan bámészkodok. A falak nem közelednek, nincsen halálos fenyegetés körülöttem, így semmi se késztet arra, hogy bepánikoljak és azonnal ki akarjak szabadulni. Azt hiszem… szelíd fogoly vagyok.
[You must be registered and logged in to see this image.] Talán tényleg bölcs, hogy Joyce nem kócolja össze a haját, bár tény, hogy nem biztos, hogy kifejezetten bedurcizna, de egy vicsort minden bizonnyal megejtene a lány felé. Jobb az ilyesmit elkerülni. Sidney esése, majd Emma utána ugrása után sikerül kinyögnie egy mondatot, és Joyce-nak kell igazat adnia. Arra meg, hogy be akar-e menni utánuk egyértelmű nem a válasz, de kérdés nem nagyon lett feltéve, éppen ezért nincs mit tenni, le kell menni. A biztonságosnak ítélt, de eléggé meredek csúzda nem a legjobb előjel, és ami ezek után következik, az sem éppen. Ha tényleg csapda, akkor elég para volt belesétálni. Még odafent nyújtózik egy nagyot, mint aki készülődik az ugrásra, amikor az eddigi finom parfüm helyett valami kifejezetten büdös dolog csapja meg az orrát, és ahogy fordul hátra, hogy megnézze, honnan jön, valami nagy és szőrös dolog mellkason löki. Annyi esélye van, hogy a valami után kap, és a nyakából leszakít valamiféle nyakláncot, és azzal együtt esik le a földre, hangosan nyekkenve. Persze beletelik egy fél percbe Joyce érkezése után, de végül sajnos ő is itt köt ki, halkan morogva, majd félregurul, amikor a váza szilánkjai leesnek. - Tuti csapda, és esélyes, hogy a valami, vagy valaki tényleg egy indián.. de már odakint van.. - mondja kissé szaggatottan, azért nem volt kellemes ez a hátas, majd felemeli a kezében levő nyakláncot, ami egyértelműen farkas fog nyaklánc. - Kegyetlen büdös volt, és szerintem nem farkas.. inkább.. annak öltözött.. - és bele se mer gondolni, hogy ez jelen pillanatban milyen kihatással és jelentéssel is van rájuk.
Halk nyekkenéssel konstatálom, hogy Emma épp rám érkezik. Meg is lep vele, hiszen nem ismerjük annyira egymást, hogy csak úgy vetődjön. El nem tudom képzelni Joyce hogyan érkezik lassan, hiszen nincs lépcső, csak egy lyuk a plafonban jelenleg, ahol én leestem, Emma pedig ugrott... Mindenesetre feltápászkodom, érezhetően nem tört el semmim, de azért sikerült kissé bevágnom a fejemet, a szemöldököm mentén van is egy szép kis zúzódás, de azzal most nem igen foglalkozom, csak megtörlöm a szememet, mintha izzadság csordogálna a szemembe, ami persze vér így most már elmázolva. - De hol van a farkas és... mi kapott el? Éreztem, hogy valami leránt, egyértelműen éreztem. - szóval nem estem be, vagy eleve olyan rendszer van a bűbájban, ami elzárta a kijáratot, hogy... - Az a kérdés viszont... - hangosan morfondírozok és ha jött Tim, ha nem, keresek valami mozdíthatót, ami egyelőre valami fura alakú váza lesz és jó célzással a lyuk felé hajítom, ahonnan sikerül alá zuhannunk. A rossz hír, amit sejtettem, hogy a váza nem esik ki a plafonon, hanem visszapattan és darabokra töri a földön. - Tehát jó eséllyel nem ott fogunk kimenni, akkor kell valami ajtó. - indiánul nem értek, bár voltam már maja temetkezési helyen, de nem tudom a jeleket fejből úgyhogy első körben ajtót próbálok keresni, a falat ütögetve, amíg meg nem találok egy területet, ami érezhetően üreges... - Ha azzal nem juttok semmire... - akkor ezt kellene kinyitni és kitalálni tényleg hová tűnt az a farkas, bár könnyen lehet, hogy csak valami csapda volt, hogy valaki megnézze a helyet és igazából nem volt valóságos. Ez esetben jár nekem a vállveregetés, hogy ügyesen beugrottam és így magammal rántottam az önként csatlakozó többieket is, kivéve persze Timet, amennyiben fent marad.
Mind a négyen kiváncsian, vagy éppen elismerően méregetjük egymást, ami nem meglepő. Mindig ez van, ha egymástól független farkasok verődnek össze, akár alkalmilag. Nincsen erőfitogtatás, legalábbis most még nem. Én sem vágyom automatikusan rá, hogy az alfájuk legyek, voltam már többször ebben a szerepkörben, de ez komoly teher, hiszen most is éppen azért vagyok egyedül, mert túléltem másokat. Majd az idő eldönti, hogy meddig is szól ez az alkalmi szövetség. Nem tartunk támadástól, ám óvatosan járjuk körbe a kőépületet, amely magasságával is kivív némi tiszteletet, ahogyan baljóslatúan emelkedik fölénk. - Naugye.. másrészt helyes! – Szinte adná magát a helyzet, hogy összekócoljam Tim haját, hiszen jó pár év van köztünk, de azt hiszem amilyen sármos-cuki nézést lövel felénk, a végén még bedurcizna. Igenis el kell ismernünk, ha kész már ilyen fiatalon kihasználni az adottságait, s nem beledermedni a kora hátrányaiba. A betonzár viszont azt jelzi, bármi is van lent, okkal barikádozták ennyire el. A különös, édes parfümillatot nem érzek, de a csapda talán aktiválódott, ezért is nem érezzük már. Mindegy, önszántunkból sétáltunk bele, mert tudni akarjuk, mi is van itt. Meglepetten nyikkanok meg, amint valami berántja Sidneyt, Emma pedig gondolkozás nélkül vetődik utána. - Na erre mondják, hogy fejjel a falnak. – Csóválom meg a sajátomat Timnek mormolva. Kitapogatom a helyet, ami betonfalnak álcázza magát, és valami csúzdát érzékelek, még ha nem is hosszút, pár méter lehet, noha nagyon meredek, valami szuterén pincébe vezethet. – Óvatosan. – Javaslom lágy intéssel a fiúnak, s oldalt fordulván megtámaszkodok befelé menet, a sarkaimra ülve oldalazgatok lefelé, s várom, hogy Tim is kövessen lassacskán, hogy ne essünk mi is a többiekre. Kiteszem a lábamat, és lejebb ereszkedem, ha Emmáék kissé arrébb kúsztak egymásról, majd a kezemet nyújtva kisegítem Timet is, ha jön utánam. Amíg a többiek felállnak, én körülnézek. Világít valami pislákoló lámpa, ennek fényénél csodálhatjuk meg a pincét, amelynek falai égetetten kormosak, ám a fekete felületre vérrel különféle szimbólumok vannak mázolva. – Indián jelek lehetnek. Igen ősi lehet a jelentésük, de a vér alig pár hetes. – Szólok hátra a társaim felé. Jelenleg nem látunk senkit, aki Sidney-t behúzhatta.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ne akarj farkasszemet nézni a sorsoddal, úgyis te pislogsz majd hamarabb! Nyitnám a szám Joyce szavaira, hogy igen, de nem tudjuk, hogy kiskorú-e, attól függetlenül, hogy kölyökképű srác. Inkább elengedem a dolgot, mint egy hal nyitom majd csukom a számat és egy kis sóhajjal fújom ki a levegőt. Mindegy, nem fontos, nem leszünk semmivel sem előrébb, ha az igazamat magyarázom. Inkább hatalmasakat pislogva nézem, ahogy az ajtó lekerül és Tim mindenkit elkápráztat a betörési technikájával. Bele se gondolok, hogy még is mi kell ahhoz, hogy az ember a kisujjából rázzon ki egy ilyen kis ajtófeltörést, de szeretném azt hinni, hogy egészen egyszerűen… nem is tudom, az édesapja lakatos volt? Vagy segített építkezéseken? Semmiképpen sem akarok arra következtetni, hogy gyakorlott betörő. Hiába nincs ajtó, alatta még is egy betonfal feszül, ami első ránézésre áthatolhatatlan. - Akármi lehet lent, de ha szerinted valamit kiszabadítanánk, akkor esetleg… húzzunk fel valamilyen mágikus csapdát, ha valami hirtelen ki akarna ugrani az azonnal fogságba kerüljön? - mondom, vagy inkább kérdezem, bizonytalanul ötletelve Joyce-nak. Ahogy megjelenik az a farkas csak egy leheletnyit húzódok hátra, hogy el tudjon szaladni közöttünk, nem látszik a mozgásán semmi agresszív, biztos vagyok benne, hogy nem akar minket megtámadni, még is meglep, amikor átugrik a falon. Aztán Sidney elkezd áttapogatni a falon, ami így már gyaníthatóan csak egy illúzió és… a köüvetkező pillanatban berántja valami. - Sidney! - bukik ki belőlem egy gyors kiáltás. Azonnal kapnék utána, hogy ha a kezét nem is, de a lábát megragadva itt tartsam, de nem sikerül, nem álltunk egymáshoz eléggé közel. Tim még végig se tudja mondani a kérdését, én már is gondolkodás nélkül fejjel előre vetődök Sidney után, egy tigrisbukfencre készülve, hiszen fogalmam sincsen, hogy milyen terep vár a túloldalon. Ha valaki bajba kerül, akárki, akkor olyan, mintha a fejemben egy kapcsoló átkapcsolna meggondolatlan hősieskedésre, egyszerűen a szívem vezet, és a szívem azt mondja, hogy mennem kell Sidney után. Hátra se nézek, csak remélem, hogy a többiek is követnek.
A túloldalon valami puhára esek és kicsit felnyögök, ahogy megpróbálok feltápászkodni és a szememet kinyitva realizálom, hogy akin landoltam ezzel a nagy vehemenciával meg bukfencre készüléssel, az egyenesen Sidney. A rossz hír az, hogy fogalmam sincs, hogy mire számíthatunk, a jó hír az, ha eltörtem valamijét, akkor egy pillanat alatt meg tudom gyógyítani…
[You must be registered and logged in to see this image.] Pici, de kifejezetten találékony gyermekről van szó, az már bizonyos. A kérdésekre, mely szerint mégis mi lehet ez a hely, meg hol vannak a többiek, nem akar több szót fecsérelni, mert eléggé bizonytalan az egész, és az lesz a vége, hogy a hangoskodásuk miatt fognak rájuk találni. Meg a bizonytalanon lamentálni se túl szerencsés, és ezen talán csak Emma pozitív, már-már naiv gondolkodása segíthet, mert jelenleg nem túl fényes a helyzet. A halottakon csak hümmög egy sort, nem tetszik neki az alternatíva, és valahogy furcsa is, hogy mennyire nyugodtan mászkálnak egy full kihalt helyen. Ezért is akar végre bejutni. Emma kérdésére finoman rázza meg a fejét. - Nem vagyok az a pálcás típus alapvetően. És Joyce szavai is igazak, de semmi gond, meg tudom magam védeni. - mondja egy kifejezetten magabiztos félmosollyal. Bár kérdés, hogy mivel is állnak szemben.. egyszerű dolgokkal elbánik, még egy hippogriffet is lebirkózik valahogy, de valami sötét mágus, vagy egyéb nyavalyás lény már lehet, hogy kifog rajta. De addig el kellene jutniuk.. Az elismerő nézésre azért csak megdobban a szíve, és finoman kihúzza magát, miközben leporolja a kezeit. Afféle sármos, macsó nézést meg mosolyt dob be. - Nem terveztem, de köszönöm az elismerést. - és tényleg hízeleg neki, és éppen ezért valahol örül, hogy most nem kell még dominancia harcot vívnia senkinek senki ellen, mert széles a paletta, és túlságosan is színes a kis társaság. A következő indok pedig a betonpadló, és annak újabb rejtélye, ami miatt Tim tesz egy határozott lépést - hátra. - Mi a .. - csúszik ki a száján, miközben cseppet sem nyugodt, és az még jobban zavarja, hogy a betonajtó fullra szigetel szagokat, és mindent. Ahogy a farkas eltűnt, majd Sidney-t lerántotta valami, a srác agyában erősen megfordul, hogy most megy vissza az út szélére stoppolni. Nem az a bátor, hősködő fajta, és ami azt illeti, az égvilágon semmi köze ezekhez a lányokhoz, úgyhogy nem szívesen vetné be magát csak úgy az ajtón túlra. Hiába van meg az esély arra, hogy minden rendben, ha egyszer ott az esély, hogy semmi sincs, és Tim nem az a nagylelkű fajta. Inkább a másik kettőre néz. - Nem akarjátok letapogatni, mielőtt utána mentek? - és talán fel se tűnik, hogy milyen számban és személyben beszél, az már inkább, hogy örülne,ha mágiával rásegítenének a döntésre.
Aktuális viselet 
Emma-Sidney és Tim-Joyce a csereállapot. 