2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az már bizonyára a kezdődő alkoholizmus egyik jele lenne, ha elvonultan iszogatnék a sarokban és azért szerintem annyira mélyponton még én sem vagyok. Az addig oké, hogy nem minden van rendben az én kis lelkivilágommal, de ezek a dolgok már annyira a mindennapjaim részévé váltak, hogy meg sem lepődöm rajtuk. Ezek már hozzámtartoznak és ha jobban leszek is a részeim maradnak. Talán egy idő után majd leküzdöm a dadogásom, de ugyanúgy ott lesznek bennem a gyermekkori traumáim. Emlékezni fogok a mély szegénységre, amiben felnőttem az édesanyámmal és arra is, amikor rádöbbentem, hogy az apám mennyire rossz ember. Nemcsak azért, mert elhagyott, hanem azért is, amit leművelt a varázslóvilágban. - Mondhatsz bármit, a vodka a legjobb dolog a világon és sajnos már kifogyóban van a készletem, amiket Oroszországból hozattam – húzom el a számat. Már hiányzik a szülőföldem, hiába hatalmas nyomorban éltem ott. Vannak dolgok, amelyek visszaidézik a hova tartozásom és a közvetlen terveim között van, hogy hamarosan visszalátogatok Szentpétervárra. - Majd később talán, most még megvagyok az enyémmel is, de azért köszi – mosolygok Cody-ra, míg kifújom a füstöt. Nem a legjobb tulajdonságom az, hogy könnyen rászokok bármire. A cigarettával sem volt ez másképp tizenöt éves koromban. Az azért vigasztal, hogy nem én vagyok az egyetlen a földön, aki él ezzel a kárs szenvedéllyel. Mostanra már egészen normálissá vált, ha rágyújtok csak úgy, mert kedvem tartja. – Ha iszunk, akkor igyunk rendesen – kacsintok rá a srácra és tartva a szemkontaktust kortyolok bele a kellemesnek éppen nem nevezhető italba. Az íze ellenére is kedvelem, ám azt kifejezetten szeretem, ahogy végigégeti a nyelőcsövemet és a hatást is, amelyet a túlzott fogyasztása okoz. - Oh ha én ezt ki tudnám mondani – nevetek fel. Nekem a walesi az mindig is egy mumus nyelv volt. Már alapból a sok mássalhangzó egymás mellett, egyszerűen kimondhatatlanná teszi nekem az egészet. Persze sokan gondolhatják ezt az oroszról is, főleg amikor meglátják az emberek, hogy a szavak cirill betűkkel íródnak, ami nekem a normális. Írni és olvasni is azt tanultam meg először, így a kezdetekben amikor a Roxfortba kerültem a latin betűk kisebb gondot okoztak a számomra, ahogy maga az angol nyelv is. Szerencsére ezt pár hónap alatt sikerült leküzdenem. - Nincs feszültség, még kicsit furcsa ez a helyzet nekem, hogy itt vagyok a csapatban, de idővel majd hozzászokok – rántom meg a vállam és kortyolok meg egy hatalmasat, szinte akkorát, hogy a pohár felét egy húzóra el is tüntetem, majd elnyomom a leégett csikket is. Az utóbbit elhajítom és már nyúlok is a következő szál után.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nosztalgia 2018-09-07, 01:16
~Daniil & Cody~
Na jó azért Daiilt, vagy bárkit ha meglátnék a sarokban, magában elvonulva iszogatni, lehet egy kicsit megütköznék... Amolyan... "te mikor lettél zugivó" kérdéssel, még ha csak poén szinten is. - Vodkaparti...- visszhangzom halkan nevetve. Ez tetszik! Feldobja, hogy kint alkoholizáljunk én ebben csak támogatni tudom. Fel is lendítem a kezeimet, jelezvén ezt már aztán nem fogom szabotálni, nem kell aggódni. A két vizespohár a kezembe lesz nyomva, amit olyan rutinnal fogok meg egy kézzel, mintha kilincset adott volna a kezembe. Végül is évek óta keresem a kenyerem pultosként és zsonglőrködöm egy kézben néha nyolc pohárral egyszerre... Bár igaz, hogy azok talpasok, és hálás lehetek a hosszú ujjaimnak is de... épp kit érdekel?! Kifelé menet hallgatom, míg fűbe ülünk. Vicces mert épp akkor dobja be a cigijét a közösbe, mikor én is elő halászom, végül egy széles mosollyal bedobom magam is a kedvenc rozmaringos blackemet a másik mellé. - Vegyél te is, ha akarsz. - és ezzel én elő is húzok egy szálat az ő dobozából. Szembe ültem le vele, törökülésbe és rá is gyújtok. Gyakorlott gyufahasználó vagyok, közelebb áll hozzám, mint az öngyújtó. Közben kitölt. Az első pippantás füstjét oldalt fordulva engedem ki, majd koccintok vele egy igencsak elismerő hümmenéssel arra a teli pohár vodkára. - Nem aprózod el! - nem mintha ellenemre lenne egy percre is és ez azért látszik is rajtam. A poharak össze koccanásánál felveszem vele a szemkontaktust és ha már ő oroszul köszöntötte az egészségünket én walesiül teszem. - Ar gyfer iechyd!~ arcomon lágy, kissé nosztalgikus mosoly ül meg ahogy nézem a srácot és számhoz emelem az első kortyot, ami valljuk be némiképp össze is rántja az arckifejezést. Végül egy újabb slukk után rákérdezek arra ami már kifelé is megragadta a figyelmem, csak meg akartam várni, hogy le üljünk. - Mesélj Daniil~ ahogy a nevét ejtem, valahol akaratlanul is, egy kicsit személyesebb hangvételűre sikeredik, de sebaj. Szeretek a nevével játszani. Olyan jó hangzása van! - Mi a feszültséged tárgya? - kérdem kíváncsian a vonásait fürkészve.
I believe in the power of laughter and crying because both are the antidote to hatred and terror.
Daniil Dolohov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nosztalgia 2018-09-06, 23:06
cody&&daniil
Igazából most erősen elgondolkozom, hogy miért is hoztam magammal vodkát, de csak annyi jut eszembe, hogy jó és hűséges orosz vagyok. Nem is tudom, hogy mégis mit gondolhattam. Főleg úgy, hogy nem is igazán ismerek senkit a csapatból, akik itt vannak, de majd a bajnokság végére ez persze megváltozik. Talán mikor a kezembe került az üveg alkohol, akkor azt hittem majd egyedül a sarokban megiszogatom, míg a többiek jól megvannak egymással. Jól tudom, hogy milyen egyedül lenni, hiszen Fionán kívül egy barátom sincs. Volt pár srác az életemben, akikkel kavartam, de igazából ennyi. Nem nagyon engedek közel magamhoz senkit. - Az – bólintok mosolyogva. Egyáltalán nem bánom, hogy ki kell öntenem a vizet. Ugyan jól esett volna egy csésze tea olvasás közben, de ez úgy tűnik, hogy marad holnapra. Őszintén megvallva kicsit fura most Cody-val beszélgetni, de érdekes módon az ő jelenlétében mindig jobban feloldódok. Nem tudom, hogy ez miért van, de már a kezdetektől ez a felállás. - Figyelj lehet, hogy szabotáltad a teapartim, de legalább vodkaparti lesz helyette – tárom szét a karom, amjd miután mindent elrendezek kiveszek két vizespoharat a szekrényből és Cody kezébe nyomom őket. – Vigyük ki és a kertben megisszuk ezt az üveg szépséget vagy amennyi belénk fér – rántom meg a vállam és a kezemben az alkohollal elindulok ki a konyhából, s ki az épületből. - Nekem igazából jólesett a kis harc a Morticia nevű lánnyal. Nem sokszor vezetem le a feszültséget és ez most jól jön nekem – rántom meg a vállam. Szükségem van erre, hogy normálisabbnak érezzem magam és ne lógjak ki mindig a sorból. Idővel tudom, hogy jó lesz. Most még az elején egy kicsit feszengek, ami persze bármikor elmúlhat. - Sziporkázásnak éppen nem nevezném, mivel szörnyen védekeztem, de a támadásommal nem volt gond – mondom ki őszintén a véleményem, míg leülök a fűbe és kihúzok egy doboz cigit a zsebemből, amit kettőnk közé dobok. – Vegyél abból is, ha kell. Közben kibontom az üveg vodkát és teleöntöm mind a két poharat, ahogy az oroszok is szokták és az egyiket odanyújtom a srácnak. – Menőbb, mint üvegből inni. Na zdarovje – emelem fel a poharat és bele is kortyolok a maró folyadékba.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nosztalgia 2018-08-23, 21:59
Daniil & Cody
A kérdésére csak szélesen elvigyorodom. Naná, hogy nem kérdés volt! - Vizecske mi? - nézek rá épp úgy, amiről tudni lehet, egy jó estében bízom, hozzon bármit is a Hold, vagy jelentsen ez bármit is. Meglepően jól el tudja felejteni mellettem a dadogását ez pedig valahol kedves érzést ébreszt bennem. Noha semmi különösebben csöpögőset, de jól van ez így. Hol beszélgetni, hol más miatt evett össze minket a fene ezelőtt, de sosem bántam. Üdítően hat a puszta jelenléte, annak ellenére is, hogy úgy érkeztünk mint két vadidegen. Nem mintha probléma lenne. - Remek! - pillanatra elgondolkozom, de egye fene! - Legyen most magába! - ha tehetem, soha nem iszom magában töményet, de... most azt hiszem, jobban fog esni. Végig nézem ahogy kiönti a forralt vizet és... egy pillanatra az arcomat fogva nevetek fel. - Látom épp szabotáltam egy teapartit. - közben gondosan megfelejtkezem az doki énemről, meg hogy egy világbajnokságra készülünk és jótékonyan nem kérdem meg, hogy amúgy... a vodka az alap felszereltségéhez tartozott, vagy szervírozta és a kritikus időszakokra tartotta volna meg...? Az ilyesmiket, főleg, ha a doki hívja el inni az embert, jobb nem firtatni! Az utolsó kérdésre kicsit visszaveszek a vigyorgásból és megtámaszkodom magam mögött az asztalon. - Nem volt olyan szörnyű. Most már biztos, hogy tényleg képtelen vagyok neki menni bárkinek ok nélkül. - viszont ennél mélyebben így hirtelen nem megyek bele. És meghagyom a dolgot ilyen életlennek, könnyednek. - És neked? Hogy tetszett? Láttam sziporkáztál. - tény és való, hogy a többiek küzdelmét nézni annyira nem volt kellemetlen mint magamnak ott állnia. Daniil pedig igen szépen teljesített a vámpírlánnyal szemben. Érdekes kérdés, hogy Sidney és Morticia vajon felfedik-e a titkukat, vagy megvárják hogy valamelyik kihívás során bukjanak le a bajnokság során..?
I believe in the power of laughter and crying because both are the antidote to hatred and terror.
Daniil Dolohov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nosztalgia 2018-08-21, 14:40
cody&&daniil
Már a tábor első napja teljesen lefárasztott, de azért azt nem mondanám, hogy már ennyi idő után a feladáson gondolkozom. Ami azt illeti egy kissé még jó érzéssel is tölt el, hiszen nem voltam olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam. Talán eddig mindig alábecsültem magam. Mondta is a nénikém, hogy az összes szörnyű dolog csak a fejemben létezik, s mostanra kezdek rájönni, hogy lehetséges, hogy tényleg így van. Habár arra rájöttem a mai nap során, hogy full idegen emberek előtt a dadogásom nem javult egyáltalán, talán még rosszabb is, mint az utóbbi időben, pedig már kezdtem örülni neki. A legtöbb ismerősöm előtt már egészen szépen beszélek, csak akkor akad össze a nyelvem, ha túl sok és heves érzelem ér. Még lefekvés előtt elhatározom, hogy iszok egy forró teát és olvasni fogok valami érdekes regényt. Többet is hoztam magammal, mindet a bőröndöm aljára rejtettem. Este tíz felé kibotorkálok a konyhába és vizet kezdek forralni, amikor megérzem, hogy valakinek a válla az enyémnek ütközik. Érdektelen arccal pillantok a másik személy irányába, amikor egy az enyémhez hasonló göndör hajkoronát pillantok meg és elmosolyodok. Ezer éve nem beszéltem Cody-val és talán régen sem éppen beszélgetni jártunk össze, de az már egy másik történet. Most hirtelen megfordulok, így szembekerülök a sráccal, akit lehagytam a növésben. Emlékszem, amikor még egymagasak voltunk. Mintha csak tegnap lett volna. - Szia, ez kérdés? – mosolyodom el és már el is felejtettem, hogy Cody mellett mennyire otthonosan éreztem magam. A dadogásom is szinte eltűnt a közelében, intha nem is lett volna. – Van nálam egy kis vodka a szobában. Gondoltam majd jól jön. Ha gondolod bekeverhetjük valamivel vagy tisztán is megihatjuk jó oroszok módjára – kacsintok rá. Mondjuk én nem vedelek úgy, mint a népem meg amúgy is túl fiatalon kerültem Angliába. Még esélyem sem lett volna arra, hogy már eljárjak otthonról. - Hogy tetszett az első nap? – kérdezem lazán és leveszem a tűzhelyről a forró vizet és kiöntöm a lefolyóba. Ha inni fogunk, akkor semmi értelme annak, hogy én most nekiálljak teázgatni. Majd máskor.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nosztalgia 2018-08-04, 04:48
Daniil & Cody
Az első nap után, bár fáradt voltam, nem igazán tudtam sokáig aludni. Hajnalok hajnalán már talpon voltam, kisunnyogtam az étkezőbe és muszáj volt mindenkinek csinálnom, valami kis ergiabomba-turmixot. Mindenkinek felcímkézve, névre szólóan. Morticia ügyében szó szerint a véremet adtam. Mindig is egy búgócsiga voltam, valamivel muszáj lefoglalnom magamat. Furcsa is az itteni nyugalom. Az Aranyvarjú nyüzsgése, az üvegházakban a megszokott körök, a locsolók zúgása, csobogása, a madarak csivitelő tobzódása, néha a nagyobbak rikácsolása, a metronóm kattogása, vagy zenehallgatás tanulás közben... Voltaképp számomra jelenleg ordít a csend. Ahogy állok kint a párás-deres levegőn és hallgatom a természet ébredését, kénytelen kelletlen rá kell döbbennem, hogy ez a nyugalom, áhitattal, és olyan érzéssel tölt el, mintha akkumulátorra dugtak volna. Pedig csak nézek ki a fejemből a természet lágy ölén kezemben egy bögre teával...
...
Nem mondhatnám, hogy sikerült Quinnt kizárnom a nap folyamán. De végül is nap végére már nem jutott eszembe egyetlen pillanat sem abból az elbaszott vacsorából aminek a végén voltaképp ki lettem dobva mint macska... sz..tudod... Bár nem évek állnak mögöttünk, egyszerűen csak elültette bennem a reményt és ápolgatta. És az olyan rövid időn belül szárba szökkent, hogy nehezemre esik átlépnem felette. De végül is bőven van mivel foglalkoznom. Mindig is volt, ha mégsem, kerítettem elfoglaltságot.
Sóhajtok egyet, megrázkódom a zuhany alatt, muszáj volt edzés után lemosdanom. Különösen a saras pálya után, azóta is fűcsomót fújok az orromból... És rá kellett jönnöm, hogy agyvérzést kapok a hajamtól, úgyhogy egy fokkal rövidebbre vágtam.
A folyóvíz alatt meg is születik az elhatározás, miszerint az itt lévőkre koncentrálok innentől és elengedem ezt a vörös témát! Relaxálok egy rövid ideig homlokomat a hideg csempének döntve és fel sem tűnik, hogy gyakorlatilag már hideg víz folyik csak a nyakamba.
Estefelé pedig megfogalmazódik bennem, hogy Daiillel is jó régen beszéltünk már. Sőt az utóbbi időben egyáltalán nem... De hát ez van, ki-ki járta az útját eddig. Elő fordul. Most azonban betoppanok mellé az étkezőbe és vállal a vállának megyek, csak úgy finoman, barátilag letarolva. Remélem nem billentem ki az egyensúlyából, noha éppen csak meglöktem. - Heyy! Van kedved kiruccanni, meginni valamit? - és most realizálódik még valami... mégpedig, hogy Daniillel nemrég még egy magasak voltunk... Most pedig egy jó hét centi tuti van közöttünk. Nem mintha ez csorbát ejtene nálam bármin is, szerencsére nem vagyok egy faszméricskélős alak.
️️️️️️️️️
