2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem mára inkább beletörődöm, hogy ez így marad, majd este fogom átkozni a balszerencsémet, hogy miért nem inkább egy ismerős archoz kerültem, akivel még kedveljük is egymást. Jó, nálam a kedvelés elég érdekes fogalom, inkább szövetségeseim vannak, mintsem barátaim. Lenyelem a beosztást, nem tudok vele mit kezdeni, de ha folyamatosan morgok rajta, azzal meg nem érek semmit. Nem tudom, hogyan leszek majd képes együtt dolgozni vele, mert hirtelen természetű vagyok, egy rosszul elhelyezett mondatával is képes lesz majd kihúzni nálam a gyufát. Talán a családomért, a házvezetőm kedvért. Bár ez utóbbi szintén olyan kedves alak, továbbra sem vagyok benne biztos, hogy mennyire volt szándékos az ügy. Mintha hajlamos lenne helyettem dönteni, és ő maga mérlegelni, hogy nekem mi a jó. Ebből a legtöbb esetben nem kérek. - Akkkor talán bizonyítanod kéne, hogy van miért. – Mármint becsülni őt. Oké, zseniális átváltoztatástanból, de akkor miért szórakozunk a gyógynövényekkel? Nekem végülis oly mindegy, hogy mit tanulok, ha több leszek általa. A méregkeverős szakra fogok menni, ez tuti, de attól még nem árthat az sem, ha a transzformációkhoz értek. De ha mégis képes valami felsős, egyetemi főzetet mutatni, nem fogok ellenkezni. Az előbbiek ellenére mégsem flegma a stílusom, még csak nem is pökhendi, mára már kiadtam magamból a feszültséget, lássuk inkább, hogy mit tud. - Áh, a méregkeverés alapjai. Miért nem ezzel kezdted? Ez így egészen jól hangzik. – Eszembe sem jut, hogy ez nem is iskolai tananyag. Végeredményben még jobb is, hiszen a valódi titkokat nem a tantermekben oktatják. Egy fokkal már elismerőbben nézek rá, lehet, hogy mégsem annyira szolgalelkű, mint elsőre hittem róla. Na nem mondom, hogy vérbeli mardekáros, de talán nem annyira elveszett lélek, mint amilyennek mutatja magát. Hátha lesz ez még jobb is az elkövetkezendő hónapokban. Ránevelhetem, hogyan térhessen vissza közénk. Van neki esze, csak nem használja.
Igaza van, jobb erről inkább nem beszélni, mert képtelen vagyok elképzelni, hogy egy nevezőre jutnánk bárhogyan is. Annyira mások vagyunk, hogy ennél jobban már nehéz is lenne különbözni. Neki jó az, ami van, a családja, arra akar építeni, én viszont el akarok szakadni tőlük, én nem akarok olyan lenni és főleg nem akarnám megörökölni a tudásukat, vagy az útjukat. Nem akarok olyan lenni, mint az anyám, ez elől menekülök és küzdök ellene foggal-körömmel, ő pedig pont hogy annak örül, hogy van már egy alapja, amire építhet. Engem ez az alap nagyon nem érdekel és igenis úgy gondolom, hogy jobb, ha az ember saját erejéből ér el dolgokat, nem pedig mások tolják előre, hogy elérjen valamit. Mindegy is, nem hiszem, hogy túl sokat kéne ezen gondolkodnom, mert úgyse valószínű, hogy számít. Átvészeljük valahogy ezt a pár hónapot, amíg együtt kel dolgoznunk/tanulnunk, aztán úgyis mindketten tesszük tovább azt, amit eddig és nem foglalkozunk azzal, amit történt, ennyi. - Ne becsülj le egyből. - rántom meg a vállam. Lehet, hogy ő jobb bájitaltanból, de azért én se vagyok annyira gyenge, és egyébként is tudhatok olyat, amiről ő még nem is hallott, ez nem azon múlik, hogy milyen az iskolai oktatás, pont hogy olyat mutathatok neki, amit itt még tuti, hogy nem látott senkitől sem. A visszakérdezésre csak egy félmosollyal bólintok. Ez már érdekli igaz? Nem lep meg, tény, hogy nem rossz bájital, csak ügyesen kell felhasználni. - Mással kell megitatnod, valahogy az italába csempészni, vagy ilyesmi. De fontos, hogy csak elülteted vele a gondolatot, idő amíg kialakul benne ténylegesen. Ez nem egy gyors dolog, de kimutathatatlan és végül biztos lesz benne, hogy ő találta ki, az ő fejéből pattant ki, senki se gondol rá... hogy nem így volt. - az anyám tanította és én már sokszor gondoltam rá, hogy pont hogy rajta kéne kipróbálnom. Elérni, hogy azt akarja, amit én. Gondolom érthető, ha miután tudom, hogy ilyesmit is képes elkészíteni nem igazán iszom meg semmit, amit tőle kapok...
Arról nem tehetek, hogy úgy tartja, hogy mindenkinek a nulláról kell kezdeni. Már évszázadok óta úgy van, hogy a megszerzett vagyont kell tovább gyarapítani kapcsolatok, akár házasságok árán. Pont ezért volt, hogy az aranyvérűek egymás között házasodtak, mert akkor egyesültek a családok, nem pedig szét kellett darabolni a megszerzett örökséget. De ezt hiába is magyaráznám a lánynak, tökéletesen hisz a kemény munka erejében, ami egy hatalmas nagy baromság. Nem értem, hogy miért kell ennyire csökönyösnek lenni, ha amúgy éles eszű csaj is lehetne, onnan származik, ahonnan én is. Egyszerű lenne a képlet. - Szerintem inkább hagyjuk, mielőtt... – Nem fejezem be a mondatot, nem akarom fizikailag bántani, annyira még én sem vagyok bunkó, arra meg semmi szükség, hogy valami nyolcadikos átokkal vágjon a falhoz. Az lett volna a mondat befejezése, hogy mielőtt még inkább elmérgesedik az egyéként sem túl felhőtlen viszonyunk. Nehéz ezek után megszólalnom, hiszen nem is a nulláról, a negatívból kell épitkeznünk, és minden mondatával újabb szakadékot taszít kettőnk közé. Legszívesebben itt hagynám, nem is biztos, hogy ér annyit az egész mentorosdi. Lehet hogy tud mutatni újdonságokat, és közben nekem kell megváltozno... Hát azt lesheti. Felsóhajtok, és eltűntetem a lekezelő fintort, ennek így nem sok értelme van. Lassan az egész sulinak sem. Csak ez kell, hogy alkalmazzanak a minisztériumban. Vicc.. - Aha. De akkor mit érek így veled? – Én is megrántom a vállamat, mert ha így van, akkor miért nem átváltoztatástanból tanít valami merészet. Nem is tudom, teszem azt, hogyan tudom ocsmány kis féreggé változtatni a griffendéleseket, akiket lehúzhatok a wcn? Az volna csak az igazi visszavágás. Attól félek ez mégsem valósulhat meg, mert a lány túl tisztességes. Egyre kevésbé értem, hogy miért őt osztották mellém. Direkt szivatásból. Vagy Piton tudja a kis macskás titkomat, és be akar tartani nekem, mert tudja, hogy emberi alakomban rüheljük egymást a kiscsajjal? Vagy még rosszabb? Tudja, hogy a felszín alatt minden hülyeségtől függetlenül tetszik nekem? - Mások fejében? – Kapom oda a pillantásomat, erre már én is felfigyelek. Nem mondom, hogy mohó leszek tőle, de valamiért Penny úgy gondolta, hogy ez hasznomra lehet, érdekes elgondolás, talán mégis mégis valamennyire megismerni akar engem, átérezni, ami nekem fontos lehet. Már megint valami olyasmit lépett, amit nem néztem ki belőle, azon túl, hogy helyes a pofija, de vannak magvas gondolatai. – Nekem kell meginnom, vagy mással megitatni?
Hát nagyon máshogy vélekedünk a világról ez már látszik. Én is megtehettem volna, hogy a szüleim hátán mászom felfelé, de eszemben sem volt, főleg nem úgy, hogy olyan legyek, mint az anyám, halálfaló és... gyilkos. Eszem ágában sem volt, és épp ez az, hogy az ő szüleiről elég sok minden lehet hallani. Pletykákat, amiknek azért nehéz elhinni, hogy nincs alapjuk, ő pedig ezt szeretné követni láthatóan, ami azért akárhogy is nézem nem valami jó hír. - De ez akkor is ugyanúgy él, ha a szerzésért is tenned kell, szóval... végeredményében az első lépést simán átléped. De mindegy nem az én dolgom. - rántom meg végül a vállamat. Nincs közöm hozzá, hogy hogyan alakítja az életét igaz? Szóval nem, azt hiszem felesleges beleszólnom, amúgy se hinném, hogy tudnék rá hatni bármivel is. Ha neki jó így, hogy a dolgok csak az ölébe hullanak, akkor legyen így. Én azért ennél többre vágyom és másfajta életet szeretnék magamnak. Persze egyáltalán nem biztos, hogy sikerül is, de azért szeretném, ha összejönne. Nekem igenis az az igazi sikerélmény, ha elérhetem azt, amit kitűztem magam elé célnak, nem pedig az, ha meg tudom tartani, az is fontos, de az csak a második lépés. Nem tudom, hogy mennyire zavarna, ha tudnám, hogy mire gondol. Nem vagyok olyan fellengzős, mint amit gondol rólam, nem gondolom magam többnek csak, mert idősebb vagyok. Egyszerűen csak más a gondolkodás módom, mint neki, ez ez még nem olyan nagy bűn nem? - Mondtam, hogy nem a bájitaltan a legkedvesebb tantárgyam, átváltoztatástanból vagyok igazán jó. Attól, hogy ismerem a gyógynövényeket, még nem ismerek mindent, ami belőlük készülhet. - rántom meg végül a vállam. Nem értem, hogy miért hiszi azt, hogy már egyből mindent ismerek, vagy hogy kéne egyáltalán. Ő a jó bájitaltanból, tehát innentől az ő dolga ezt tudni és ennyi. Az azért meglep, amikor a keresztnevemet használja, pedig már egészen megszoktam ezt az állandó Aimesezést. Mi változott? Talán csak az, hogy most én vagyok, aki felette áll és próbál ehhez alkalmazkodni? Végül azért meg tudom állni, hogy ne tegyem szóvá, nem sok értelme lenne. - Csendes suttogás... ismered? Gondolatokat ültethetsz el vele mások fejében, amit te szeretnél, hogy aztán ő is azt akarja. - és még csak fel se merüljön benne, hogy igazából ez nem így van. Nem a kedvencem, aljas dolog és még csak nem is a suliban tanultam. Nyáron verte a fejembe az anyám. Nem egyszerű és... kell hozzá idő mire elkészül, de gondolom neki tuti tetszene.
- Sikerélmény? Tovább építeni a kapcsolatokat, hiszen apám társasága is meghal egyszer, és azok, akikkel ő jóban volt, nem biztos, hogy engem is ugyanúgy kedvelnének. S megtartani a hatalmat, a birodalmat, az sem kis sikerélmény. Nem csak a szerzésről szólhat minden. – Egészen nyugodtan, kifejtősen válaszoltam neki, szinte gúny nélkül. Mások vagyunk ez tény, homlokegyenest különböző világszemlélettel, de ha már muszáj egymás mellett tanulnunk, dolgoznunk, néhanap megerőltethetem magam annyira, hogy elmagyarázzam neki a miérteket. Talán megérti. Sokkal inkább makacs, semmint buta lánynak tűnik. Egyszer talán azt is elfogadhatja, hogy valaki máshogyan gondolkozik, mint ő. Mondjuk akkor nekem sem ártana szemet hunynom az árulásaink, de a saját szemszögömből ez egy egyirányú utcának tűnik, amelyből nehéz elvonatkoztatnom. Nem szeretném úgy lezárni az évet, hogy nem tudok semmit felmutatni, s ha számonkérnek, csak hebegjek, hogy bizony a veszekedések miatt nem jutottunk semmire. Követem őt az üvegház felé, a folyosókon ahol nehezen férnénk el egymás mellett, lemaradok, és a hátsóját stírölöm, a formás alakot, és azon tűnödöm, hogy milyen lehet ruha nélkül. Az idegesít a legjobban, hogy az előbb is úgy húzkodta a szemöldökét, mintha holmi kiskölyök lennék, ő meg a nagyon tapasztalt felnőtt nő. Hát egyben biztos vagyok, több lánnyal voltam, mint ő pasival, ahogyan viselkedik, még azt is ki tudom nézni belőle, hogy még nem is volt senkije. A csinos pofi, és a nagyjából kedves stílus ellenére úgy fel tudja húzni az orrát, hogy nincsen az a pasi, aki ezt elviselné. Szavaira mégis meglepetten állok most meg én, s nem is lépek be mögötte az üvegházba. Próbálom elnyomni a diadalittas mosolyomat, nehezen megy. – A Smaragdzöld bájital sokkal erősebb. Engem lep meg, hogy máshogy gondolod. – Most már tényleg belépek mögötte, ha ennyire különbözünk, kiváncsi vagyok, hogy mit fogok tanulni. A kérdésén el kell tűnődnöm, a bájitalok tekintetében ugyan nem vagyok olyan precíz, mint a házvezetőm, ám a saját szintemhez képest kiváló, végülis ebből vagyok a legjobb, ha a hatalomfitogtatást nem számítjuk. - Taníts olyat, amit te tudsz Penelopé. Az iskolai tananyag nem érdekel. – Valahol észrevétlenül váltottam át erre a családnevéről. Minimális tisztelet már ébredt bennem, kérdés, hogy mikor játsza el ismét.
Mondjuk nálunk sem, csak apa részéről, mióta meghalt, azóta pedig még ilyesmi sincs. Anya nem az az ölelgetős típus, bár esetében amúgy is tuti, hogy valami hátsó szándékra tippelnék azonnal, ahogy közeledni kezdene felém, szóval... jobb is ez így. Távol kell tartanom magam tőle, mert tudom, hogy mit akar tőlem, én viszont nagyon nem akarok tőle semmit. Nem leszek olyan, mint amit tőlem vár... soha az életben! - És akkor neked hol a sikerélmény? Igazából nem kell tenned semmit azért, hogy előre lépj, nem kell letenned semmit az asztalra, de te tudod. - rántom meg a vállamat. Az ő dolga igazából nem? Nem fogok én beledumálni az életébe. Ha neki jó így, akkor legyen. A legtöbb ember szereti, ha elismerik a munkáját, de nála ez nincs meg, hiszen csak megkapja és kész azért, mert a szülei, meg a nagyszülei már megharcoltak érte. Ez... csak az ölébe pottyan, nem valami nagy teljesítmény. De legyen, legalább annyit megtehetek, hogy sütök neki valamit, csak a békesség kedvéért. A következő hónapokban kénytelenek leszünk elviselni egymást valahogy és nem sok értelme lenne annak, hogy végül egymásnak esünk, szóval... legyen így, ki fogom bírni és próbálok valamelyest értelmesebben viselkedni vele, amennyire lehet. Legalább nem mindenbe belekötni, vagy ilyesmi. - Rendben van. - bólintok végül egy aprót. Akkor irány az üvegház, megnézzük, hogy tényleg mennyire hajlandó bepiszkolni a kezét. Gondolom azért túlzásba nem kéne esnünk, de hát meglátjuk. Ha már így jött ki a lépés, akkor neki is rugalmasabbnak kell lennie, aztán majd kiderül, hogy megy-e majd. - Azt hittem már egyből az Élő halál esszenciájával nyitsz, megleptél. - engedek meg magamnak egy halvány mosolyt, miután kisétáltunk az épületből és az egyik üres üvegház kilincsét nyomom le éppen. - Van olyan, ami esetleg nehezebben megy neked? Vagy olyan, aminek az összetevőivel eddig még nem foglalkoztál mélyebben? - semmi értelme nem lenne olyannak nekiállni, amiben amúgy is jó, nem? Azt pedig neki kell tudni, hogy mi megy neki nehezebben.
Nálunk nem ölelésben, eredményben, teljesítményben mérték a szeretetet. Akkor voltam méltó szüleim figyelmére, ha kiérdemeltem. Valahogy így is volt ez jó, hamar felismertem, hogy a tettekkel lehet mások felett irányítást szerezni, nem holmi érzelgősséggel. Az csak tévútra csalja az embert. Ki kell tűzni egy célt, akár magunk, akár mások elé, és abban mérni az elismerés minden formáját. Magamat is bőven átkozni szoktam, ha nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogyan elterveztem. Ez sarkall mind jobb, és jobb teljesítményre. Néhanap felmerül ugyan, hogy nekem sem ártana némi törődés, de azt már megkaptam egy-egy mardekáros lánytól, kérnem sem kellett, a kultusz persze bben is segít, így amit Penelopé állít, nem más, mint sületlenség, amivel magát győzködi. - Nem fair? Akkor miért dolgozik a családunk évek óta? Persze, hogy alkalmas vagyok rá, gyermekkorom óta tanulom. Mit gondolsz, macival játszottam, ha otthon voltam? Apám dolgozószobájában ültem, és hallgattam őket. – Nem is megyek bele jobban, nem tartozom számadással, apám sem takarítóként kezdte. Teljesen logikus, hogy a Malfoy név garancia a sikerre, az irányításra, nem fogunk holmi alantas szolgamunkát végezni. Szinte hüledezve hallgatom a lányt, teljes tévedésben van, már ahhoz sincsen erőm, hogy vitázzak vele, mert merő véletlenségből úgy megalázom, hogy még én leszek a hibás Piton előtt, hogy összeroppantom a drága kis mentort. Bosszantóan tudálékos... Összeszorítom a számat, és inkább félrenézek, mielőtt végképp összeveszünk, ez a mai reggel is csodálatosan indul. Ellenben a sütést illetően talán van annyi esze, hogy észrevegye, hogy nem csak szolgamunkára fognám, valamilyen békülési szándék is, hogy ha már sütni vágyik, tegye meg nekem. - Rendben, ahogy időd lesz rá. – Nyugszom bele, és lépdelek mellette szótlanul, és azon tűnődöm, hogy ha egyébként nem lenne ennyire makacs, lázadó jellem, hogy minden szinte iratlan aranyvérű szabályba belekössön, egészen kedves lány lehetne, így sajnos egy butácska csökönyös szamár, akivel foglalkozni sem nagyon érdemes, azon túl, hogy odabújok hozzá éjjelente, vagy megnézegetem magamnak, ha éppen öltözködik. A transzformációját ellenben elismerő pillantással jutalmazom, a varázserőt semmi értelme firtatni, gúnyolni, amikor az egyértelmű. Főleg, ha ennyire komoly. A nyanyán kívül még senkinél nem láttam ennyire könnyed mozdulatokat, pedig veszélyes üzemről van szó. Ha nem is tekintek rá innentől egy fokkal barátságosabban, miután aranyvérűként csakis a varázserő számít, megjegyzem magamban a dolgot. - Amennyire csak kell. Ha nagyon muszáj, fel is dolgozom őket. – Utálnám, ha metszegetni is kéne valami csökevényes gumót, jobb ezeket már készen kapni. Ha erről fognak szólni a közös időtöltések, hát szájhúzva ugyan, de megteszem. Lényegében akkor most az üvegházakba megyünk. - Milyen bájitallal akarsz kezdeni? Szerelmi bájital? Smaragzöld bájital? – Kérdezek bele két komolyabba, nagyon is kiváncsi vagyok, hogy milyen úton akar felkészíteni a vizsgákra.
Egyáltalán nem érzem magam lekezelőnek, kettőnk közül igazából ő az, aki baromi lekezelően viselkeidk. Azt hiszi, hogy mindent jobban tud, azt hiszi, hogy mindenben csak neki lehet igaza, pedig ez nem így van. Csak azért, mert Mardekáros, vagy mert Malfoy, vagy tudom is én, hogy miért van ennyire nagyra magával. Neki is vannak hibái, neki is van hátránya, hiába hiszi azt, hogy olyan baromi tökéletes, egyáltalán nem az, és idegesít, hogy mindenben csak a rosszat látja. Ez az a típus, akire azt mondod, hogy minden bizonnyal nem volt soha gyerekszobája, sőt minden bizonnyal nem nagyon kapott egy árva ölelést, vagy jó szót sem, amikor még fiatal volt, sőt talán erre a mai napig se nagyon volt példa. De attól még igazán megpróbálhatna fejlődni egy kicsit és nem azt magyarázni be magának, hogy ez így a jó, mert... egyáltalán nem az, nem lehet az. - Attól, hogy aranyvérű vagy neked is kell tanulni... és nem fair, hogy csak úgy egyből felelős munkakört kapj. Egyáltalán nem biztos, hogy alkalmas vagy rá. - ezzel most nem őt akarom leszólni, de persze biztos, hogy annak veszi majd. Egyszerűen csak szerintem van annak értelme, hogy az ember rendes utat jár be a munkában, hogy megértse a rendszert, a környezetet, ahol dolgozik és ne csak úgy egyszerűen betegyék egy helyre, amikor simán lehet, hogy nem állja majd meg a helyét ott, vagy másra lenne jó, amit akkor tudhatna meg, ha sok mindent kipróbál. De erről úgy se fogom tudni őt meggyőzni, ez szinte biztos. - A házimanók se szolgák, így képtelen vagy magadat ellátni, ha aztán mégis rászorulsz. - rázom meg a fejem egy sóhajjal. Soha sem fogja reálisan látni a világot igaz? Igen, mindent megtehetnek helyette mások, ez tény, de ha ő nem tesz meg semmit sem, akkor az mégis mire jó? Mi van, akkor ha nem is tudom... a házimanók egyszer fellázadnak? Mi van akkor, ha nem lesz nála a pálca? Mi van akkor, ha tényleg kénytelen lesz valamit a saját kezével megcsinálni? Akkor majd szépen másokat talál, akik szolgaként dolgoznak alatta? Az a baj, hogy ezt szokta meg, hogy most is bőven vannak elegen, akik a talpát nyalják, ami sehogy se jó... mert tényleg azt tehet, amit csak akar. Na ő tipikusan az a típus, akinek egyszer jó lenne egy istenes atyai pofon, csak hát az apja is pont ugyanilyen, főleg ez nem sokat érne. - Jól van, meglátom, majd... ahogy időm lesz rá. - nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy minden áron sütni akarok neki valamit, és főleg nem akarom, hogy úgy jöjjön ki, mintha azt tenném, amit akarna, mert akár parancs volt ez, akár nem, valahol azért talán mégis csak annak hangzott nem? Igazából amúgy is szívesen ügyködök a konyhában, azt is megtehetem, hogy ha amúgy is összeütök valakinek valamit, akkor ő is kaphat belőle nem igaz? Annak azért örülök, hogy képes értékelni a tettemet, mert igen ebben tényleg jó vagyok, az átváltoztatások mennek és legalább ezt az egyet ő is képes értékelni. A szavaira csak felszökik a szemöldököm. Értem én a kétértelműséget, bár mondhatnám, hogy egy tizenhat éves... kölyök szájából ez azért furcsán hangzik, vagy még sem? Nem nagy korkülönbség köztünk, de azért van. - Mennyire értesz a gyógynövényekhez? - gondolom amennyire muszáj volt, hogy meglegyenek a vizsgái és kész, nem jobban, de... mindegy, nem az én dolgom. Nem én fogom megtanítani neki az alapokat, csak azt, amit gondoltam. Ez is csak tipp, hogy e miatt kerültünk össze.
Hűvös tekintettel pillantok rá, majd kényszeredetten bólintok. Mindenre megvan a válasza, hát persze. Tanárnak készül, beleverték már, hogy lekezelő legyen, kioktató, mert ezt várja tőle a vezetés, a tantestület. Én nem a kisdiákja vagyok, akár szolgaként is tekinthetek rá, feladatot kapott, hogy segítse a tanulmányaimat. Az iskola is többek között apám adományaiból tud egyfajta szinvonalat tartani, még ha ennek tekintetében lenne vitatnivalóm. Olyanok járnak ide, akikre nem is tudom, hogy miért pazaroljuk a pénzt. Csak azért, mert megtehetjük vagyunk folytán, semmi értelmét nem látom. - Gyakornokként? Ugye csak viccelsz velem? Nem fogom aktatologatással kezdeni, felelős munkakört kapok, erre valók a kapcsolatok. Mit gondolsz egy aranyvérű miért épít társadalmi légkört maga körül? Azért, hogy ne kelljen nélkülöznie. Talán inkább nekem kéne téged tanítani. – A vállrántásán csak összeszűkítem a szemem, szavaim élesen csengettek, korántsem vagyok megelégedve azzal amilyen csőlátással kezeli ezt az egészet. Végül szótlanságba menekülök, abban meg igaza van, hogy ha tíz hónapon át marjuk egymást, akkor valaki falhoz vágja a másikat. Nem sok értelme lenne. - Igaz. Ha éppen nem áll a rendelkezésemre tucatnyi házimanó, hasznos tudás lesz. – Szólok, és igyekszem letörölni az arcomról az unott arckifejezést. Nem is a külsejével van gondom, meg egészen kedves lány lehetne, sokkal inkább még mindig ott tartok, hogy túl általánosságban gondolkozik, ezt nem tudom megemészteni. Talán az év során tudok majd rá hatni. Talán be kéne férkőznöm a bizalmába, és magam mellé édesgetni? Elég nehéz lesz, hiszen eleve minuszból indulunk. Meg hát gyanakvó is. Na majd fokozatosan. Mégis felhúzom az orromat, amikor megint rámszól, egyszerűen nem tudunk egyetlen mondatot se váltani anélkül, hogy ne lenne benne valami odavágás. Vágül csak felsóhajtok, és letörlöm az arckifejezést, nem csak azért, hogy magamhoz édesgessem, talán lenne értelme annak, hogy ne legyünk ennyire rosszban. - Süss. – Bólintok oda, nem hangzik parancsnak, ha már őt ez érdekli, talán jobb kedve lehet attól, hogy ha olyasmit tehet, amiben ügyes. Az átváltozó dobókockára már mindjárt más szemmel nézek rá. A banya kétségkívül elég ügyes, Penelopé valóban méltó utóda, én az életben nem tudnék ilyesmit megcsinálni, pedig ez még nem is egy nagy transzformáció, mégis érteni kell hozzá. Nem az én világom, de le tud vele nyűgözni. Nem mondom, hogy mohó kifejezés jelenik meg arcomon, de valami elismerésféle. - Igazából nem. Megtanultam már, nem a méret számít. Ebben legalábbis. – Teszem hozzá kétértelműen, na nem mintha eddig bármi felmerült volna köztünk intim téma, ez most csak úgy véletlenül jött. Nem dicsérem meg, a pillantásom elég kellett hogy legyen. Most már csak azt várom, hogy mi lesz a dolgunk a növények tekintetében.
- Azért mert itt mágiát tanulunk Draco. Ha a minisztériumban akarsz dolgozni, akkor gondolom... gyakornokként odamész és szépen feltornászod majd magad idővel. - rántom meg a vállam. Nem is hiszem, hogy azokat a munkákat igazán lehetne oktatni. Szerintem a minisztériumi munka tipikusan olyan, amit az ember ha ott van, akkor kitapasztal, a rendszert, meg a többit, de csak úgy megtanulni amúgy nehéz lenne. Sőt úgy gondolom, hogy aki igazán politizálni akar annak ez a zsigereiben kell, hogy legyen. Kétlem, hogy meg lehetne tanítani valakinek azt, hogyan legyen... arrogáns, vagy egyszerűen csak hogyan verjen át másokat. Nem mondom, hogy minden politikus ilyen, de azért úgy gondolom, hogy sokuknak vannak olyan jellemvonásaik, amiket nem lehet tanítani, így hát nem hiszem, hogy lenne értelme politika szaknak, vagy akármi másnak, amit mondott. - De te is kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor nem kerül csak úgy a kezedbe az, amire szükséged van és neked kell előkészíteni. - oké, persze ez is odaszúrás. Én sem vagyok kapirgáló kertész, csak azért, mert értek a gyógynövényekhez, de nem lep meg, hogy még egy ilyen megjegyzéssel is képes odaszúrni egy kicsit, biztos, ami biztos. Amúgy is nekem aztán teljesen mindegy, az ő dolga az, hogy mihez kezd az életével, valahogy amúgy se tudom elképzelni, hogy bájitalokat kevergetne úgy nagy magányában. Ő inkább olyan típus, aki szereti, ha körülveszik mások, akiket irányíthat, akiket befolyásolhat. - Miért kell így beszélned mindenkiről? Jelzőkkel ellátni... - öreglány. MegGalagony nem fiatal, de jól tartja magát és jó boszorkány, miért kell eleve leöreglányozni csak azért, mert idősebb? Gondolom rám is aggatott már mindenféle nem kedves jelzőket, csak még nem kötötte őket az orromra. Nem lepne meg vele, azzal viszont igen, hogy mutassak neki valamit. - Süssek neked valamit? - igen, határozottan meglep a dolog. Azt hinném attól fél, hogy tudom is én... megmérgezem minimum, nem pedig azt várja, hogy süssek neki valamit. Viszont ezzel legalább terelek, végül aztán a talárom belső zsebébe nyúlok és onnan kerül elő egy... hát az első kezem ügyébe kerülő dolog egy dobókocka. Nem is tudom honnan került oda és egyáltalán mikor. A pálcám is előkerül hamarosan, a tenyeremet pedig becsukom, hogy aztán csak némán rákoppintsak az öklömre. Amikor kinyitom már nem a dobókocka van ott, hanem egy áttetsző üveggolyó. Nem túl nagy talán 3 centi az átmérője, azt viszont jól ki lehet venni belőle, hogy a belsejében lila virág bújik meg, mintha csak jégbe fagyott volna. - Tudom, valami látványosabbat várnál. - de én nem vagyok valami bűvész, nem az a célja annak, amit teszek, hogy másokat nyűgözzek le vele.
- Mert nem is. Hol marad az üzleti szak? A politikai szak? Komolytalanok ezek a szakirányok. Csak azért maradok, mert apám szerint már most érdemes kapcsolatatokat építeni, amik majd a minisztériumban is jó szolgálatot tehetnek majd. – Nem mondom, hogy semmi köze hozzá, hiszen az egyértelműt nem kell lekezendően felvezetni. A Malfoy család mindig is híres volt az ambicióiról, a befolyásos kapcsolatairól, és ha most úgy kívánja meg az illem, hogy magas fokozatot szerezzek, kizárásos alapon marad a méregkeverés, annak talán még haszna is van, nem kell nézni az olyan csődtömeg irányokat mint a bestiamester, meg egyéb szolgáknak való rémségek. Barátaim az első pár évben nem voltak, a Sötét nagyúr pusztulása után azért igyekszem már legalább egy szűk réteget kialakítani, akikkel lehet egymásra számítani. Akik viszonozzák is a szívességet. Nem mondom, hogy ez igazi barátság, de több a korábbi udvartartásnál. Valahol el kell kezdeni nemigaz? - Akkor abban kell majd segítened, hogyan lesznek kész anyagok a nyersből, eddig hidegen hagyott az ilyesmi. Bájitalmesternek készültem, nem kapirgáló kertésznek. – Nem mondom, hogy teljesen dölyfösek a szavaim, megszokhatta már a stílusomat, sokkal kedvesebben tudtam volna hozzáállni, ha nem kezdte volna ezt a tanévet is úgy, hogy beállít szokványos mardekárosnak, aki kiközösíti a többi közül. Most már halál mindegy, legalább éjszakánként össze tudunk bújni, csak ezért tudom elviselni a közelségét. Ha nem lenne a macskaalakom, és ennek ellenére kellene agyalnom az egyébként csinos lányon, az kissé őrjítő lenne. Egyébként meg egy hülye vagyok, hogy pont arra gerjedek, akire nem kéne. Kár, hogy nincs valami érzelembefolyásoló átok, biztosan meggyűlöltetném magammal őt. - Eegen, hallottam, hogy az öreglány nagyon istenít. Mutass valamit. De ne rajtam. Ha merészeled, csúnyán megjárod. – Állok meg, és fonom karba a kezeimet, mintha holmi lovat vennék mustrára. A hozzátett szavaira nem állom meg, hogy én is hozzáfűzzem a saját gondolataimat, ezúttal nem negatív felhanggal. – Ahha. Ha nagyon összemelegszünk, nekem is sütsz valamit, mint egyetlen, és elsődleges tanítványodnak? – És lám, kicsúszik egy finom mosoly is, közben továbbra is várom az átv mutatványt.
Fogalmam sincs, hogy mégis miért kerültünk össze, talán tényleg csak egy szimpla véletlen sorsolás miatt volt az egész és nem szándékosan történt, nem tudom. Azt hiszem nem is számít, mert ha tudnám akkor se lenne ez másképp, akkor is pont ugyanez lenne a helyzet, akkor se reklamálhatnék és akkor se változtatnának a párosításon, szóval ez van, ezt kell elviselni, én pedig megpróbálom valahogy a legtöbbet kihozni a dologból. Egyelőre még nem tudom, hogyan, vagy hogy van-e esély rá, hogy elviseljem őt, de muszáj lesz, mert ha mostantól hónapokon keresztül öljük egymást azzal nem hiszem, hogy túl sokat elérek igaz? Szóval kénytelen leszek átvészelni, és megpróbálni segíteni neki, ha hagyja egyáltalán, mert ugye ez legnagyobb kérdés. Mondjuk, ha végül átkérné magát valaki máshoz... hát az se érdekel különösebben. - Nem tudom, nem úgy tűnsz, mint akit bármi is komolyabban érdekel, vagy hogy tudsz-e egyáltalán valamit igazán szeretni, de gondolom nem az én dolgom. - jó egyáltalán neki ez? Folyton csak érdekből barátkozik, egyébként meg inkább azokkal van, akik amúgy nem kedvelik feltétlenül, csak mellette vannak és kész, mert nekik is úgy a jobb. Ennek mi értelme? Nem hiszem... nem hiszem el, hogy ő ne akarna jóban lenni valakivel? Vajon a szülei annyi belé nevelték azt, hogy így kell viselkednie mindenkivel, hogy nem is tudna más lenni? Azt hiszem nem az én dolgom igaz? Nem nekem kell őt megváltoztatni, csak elviselni abban a pár hónapban, amíg össze vagyunk kötve a hülye mentori izé miatt. - Igen, abban jó vagyok. - bólintok egy aprót. A gyógynövényekhez értek, bár nem abban vagyok a legkiemelkedőbb. Igazából nem tudom, hogy ennek mennyire van híre, de már csak ez is másik házhoz köt. Nem a bájitaltan a legfőbb erősségem, sőt még csak nem is a sötét varázslatok kivédése, amit elvárnának egy mardekárostól. - Tanár, ha minden jól megy. McGalagony szeretné, ha majd... utána én venném át a tantárgyát, ha ő már nem tanít. - ebből azt hiszem egyértelmű, hogy az ÁTV elég jól megy, kiemelkedően jól, nem véletlenül figyelt fel rám már az első évben a Griffendélesek házvezetője. - De persze még nem tudom, hogy mikor lesz, szóval addig majd valami más lesz, még egyelőre nem tudom. Szeretek sütni is. - és most nem tudom, hogy ezt mi a fenéért tettem hozzá, mert nem hiszem, hogy érdekli, hogy az egyik kis tervem volt az is, hogy mondjuk cukrász leszek, valami kis boltban, de ez apa halálakor teljesen el is szállt. Nem is tudom... akkor azért sok minden megváltozott bennem.
Egyértelmű, hogy direkt lettünk így párba téve, csak még nem jöttem rá, hogy miért. Talán azért, mert a bájiitaltanár valahol kilopta a fejemből, hogy azon a napokon akár még kedvelhetném is Aimest, amikor éppen nem akarom kitekernyi a nyakát? Elég gonosz dolog lenne, hiszen eddig úgy tűnt, Piton a kedvemben akar járni. Ezek szerint még a saját kedvenceit sem kíméli, ha aljas tréfákról van szó. Vagy csak véletlen lenne? Vagy mert a csajszi akár bájitaltanból is jó lehet? Ennyire sosem néztem a körmére. Meg különben is, azt is el tudom képzelni, hogy valami sorsolás volt az egész. Kár most már ezen merengenem, megtörtént. Pokollá tehetem az életét, lenne értelme? Nem tanulnék semmit, és még rosszul is kijöhetnék a dologból. Évekig álltam bosszút a sérelmeimért, jobb nem lett tőle, ürességet éreztem a nevetés után. Potter még most is él, virul, nem is tudom, hogy több lett e azáltal, hogy a sötét nagyúr feledésbe merült, vagy csak egy lett közülünk. A lány szép arcán nem tudok elidőzni, mert könnyen felfedezné, hogy jégkék tekintetem bambává vált, így csak időnként lopva nézem meg magamnak. Nem is szándékosan megyek neki, de már mindenben üldözési mániája van, nem is csoda, hogy már pofát vágok, hogy megint ráncolja a homlokát. - Nem is tudom, van? – Kérdezek vissza, mert ő sem próbál meg egy kicsit sem értelmes lenni. Már azt sem mondom, hogy mardekáros lenni mert egyértelművé tette, hogy ebben sem lát semmi fantáziát. Csak úgy elvan, nem is tudom, hogy mik a céljai. Kissé lemaradva tőle végignézem a hátsója vonalát, majd iparkodva beérem, mielőtt ettől is csak a száját húzná. Elegem volt az amúgy jogos gyanusítgatásokból. - Fogjuk rá, hogy azért van. Abban jó vagy, igaz? – Kérdezek vissza, tejfelszőke tincseimet kiszórva a szemem elől, bár a gyógynövények esetén mindig kész alapanyagokból dolgoztam, de miért is ne lehetne, hogy ezekről is tanuljak kicsit, legalább legyen értelme az együtt eltöltött időnek. – Te mi is leszel? – Kérdezek vissza, hogy legalább ne kussban üljem végig ezt a mai napot, mert így őszintén nem is tudok róla nagyjából semmit.
Azt hiszi, hogy nekem olyan jó ez az egész? Én is kb. a hátam közepére kívánom a helyzetet, hogy pont vele kell itt együtt ügyködnöm. Szinte bárki jobb lett volna, még az a fellengzősé Blaise is, de nem, nekem pont őt kellett megkapnom. Nem hiszem, hogy bármilyen tanácsra hallgatna, akkor meg mégis mi értelme van ennek az egésznek? Igazából csak arról fog szólni, hogy képesek leszünk-e elviselni egymást és őszintén szóval erről egyelőre még nekem sincs fogalmam, hogy menne-e. Mást viszont nem tehetek, mint hogy a megjegyzéseit és a mindenféle kis várható kommentárjait elviselem, mert ha nem így teszek, akkor csak nekem lesz rossz. Piton közölte, hogy nincs beleszólásunk, kit adnak mellénk és kész... úgyhogy lenyelem a békát vagy kellemetlen következményekkel számolhatok. Igazán remek! Csak sóhajtok egyet a válasza hallatán. Na igen, úgy tűnik, hogy nem teljesültek a reményeink, mert egyikünk se szeretne most itt lenni, de hát mit tehetünk? El kell viselni a pocsék helyzetet, még ha nem is nagyon akarjuk és ennyi, és legalább valamit kihozni belőle, mert annak sincs értelme, ha csak folyamatosan fújunk egymásra, vagy nem csinálunk semmit. Ez mondjuk neki fontosabb, én már túlléptem a záróvizsgákon, neki szükségesebb, hogy jól teljesítsen. Nem is kéne, hogy érdekeljen, hogy hogyan oldja meg nem? Nem is tudom, hogy miért érdekel. Kissé meglep, amikor még nekem is jön és ez késztet arra, hogy megforduljak. Már épp mondani akarnék valamit, mint a bagolyházban, hogy gondolom megint direkt csinálta, amikor elkapom azt a kósza mosolyt. Egy pillanatra értetlenül ráncolom csak a homlokomat, aztán szó nélkül fordulok vissza, és nyitom végre az ajtót, hogy elinduljunk kifelé. - Van bármi, amiről jó véleménnyel vagy egyáltalán? - csúszik ki a számon a kérdés mielőtt még eljutnék oda, hogy rendesen átgondoljam, pedig tudom, hogy kéne, mert ezen is majd csak felhúzza az orrát. De akkor is... mintha mindenen csak felkapná a vizet, teljesen mindegy, hogy mit mondok neki, de visszaszívni már nem tudom. - Mindegy, hagyjuk. - rázom meg aztán a fejem, mielőtt még válaszolhatna, bár ha rá akar kontrázni, akkor azt úgyse fogom tudni megakadályozni, be csak nem foghatom a száját, pedig milyen szép is lenne. Irány tehát a lépcsők, és felfelé az emeletre. - Még mindig nem tudom pontosan, hogy miért mellém osztottak be, de talán a gyógynövények miatt, arra is szükség van a bájitalokhoz. - abban pedig jó vagyok, ezért a cél jelenleg a gyógynövényház. Körülnézünk kicsit, nem tudom, hogy e téren minden szinten áll.
Az egészben az a legbosszantóbb, hogy pont vele kell megbeszélni, ami majd egész életemben le fog kötni. Még el sem döntöttem, miért éppen Penelope lenne az, aki ilyen jellegű döntésben beleszólhat a dolgaimban? Mi van akkor, ha csak kihasználom, és továbbépítem a családom üzleti kapcsolatait? Nem akarok én auror lenni, vagy netán gyógyító, ahogyan apám sem hódolt be senkinek. A minisztériumban dolgozik, a kormányzásban, Caramel politikájának a része, felügyelőbizottságok feje. Ezt én is el tudnám képzelni, lehetnék akár élet és halál ura. Ehhez milyen szakot kell választanom? A méregkeverés áll hozzám a legközelebb, arra a hivatalban is szükség lehet, ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan kéne. Akkor értek majd a sötét tanokhoz is, amivel meg tudom védeni a kormányzatot. És ezt vajon hogyan adom tudtára a szende kis mentorkámnak? Azt sem tudja, hogy mi fán terem a kormányzás, hogyan tudna benne segíteni? Nevetséges... - Amik úgy tűnik nem teljesültek. – Bólintok, tökéletesen egyetértek, jobb hijján sietek a nyomában, olyannyira, hogy amikor megtorpan, hogy nyissa az ajtót, még bele is ütközöm. Talán annyira túl akartam lenni a dolgon, hogy szeleskedésre ragadtattam el magam. Kissé hátrahúzódok, hozzáérni nem volt rossz, nagyon nem. Teljesen más, mint macskaként, viszont már bennem van az, hogy megszoktam, hogy milyen jó vele, szinte automatikusan mosolyodom el, macskaként nem kell a mimikámra figyelni, nincsenek. Így gyorsan letörlöm arcomról a mosolyt, de ha nagyon gyorsan hátrakapja a fejét, még elkaphatja, messzemenőkig távol áll a tőlem megszokott gúnytól. Bocsánatot nem kérek, megvárom, míg végre kinyitja az ajtót, miközben nem tudom,h ogy hova megyünk. - Eredetileg... annak örültem volna, ha végre kikerülök innen, amilyen itt az oktatás. Piton az egyetlen, aki ér itt valamit, és ha maradok, miatta maradok, méregkeverőnek. – Elégedett-magabiztos kifejezés jelenik meg az arcomon, nagyon kiváncsi vagyok hogy vajon erre mit reagál. Szinte biztos, hogy nem tud segíteni, de akkor miért jelölték ki mentornak...? Meg lennék lepve, de nagyon.
Az élet nehéz, főleg akkor, ha olyan valakivel kerülsz össze, akivel nem igazán vagy jó viszonyban és még csak beleszólási lehetőséged sincs, de hát mégis mit tehetnék? Semmi értelme sem lenne annak, hogy most akkor egész évben marjuk egymást, főleg mert még ha el is érjük azt, hogy más pár kapjunk, szét kéne szedetni hozzá másokat, akik meg már lehet, hogy elkezdtek összebarátkozni, tehát akkor is mi leszünk a rosszak. Nem látom értelmét és azt hiszem nem is kéne ezen gondolkodnom, mert úgyis esélytelen. Valamilyen úton-módon ki kell ezt bírni, és neki talán még hasznosan is telhet, én meg amúgy is tanár leszek. Akkor is lesznek olyan diákjaim, akiket nem feltétlenül kedvelek, de ugyanúgy tanítani kell őket, mint bárki mást. Ha innen nézzük, akkor olyan ez számomra is, mint valamiféle gyakorlat, amihez alkalmazkodni kell, ha akarok, ha nem és kész. Szóval ezt fogom tenni, bármennyire is nem egyszerű, mert bár Draco ilyen, de minden bizonnyal ennek is meg van a maga oka. Senki se válik csak úgy magától ennyire... hát nem tudom a jó szót, idegesítő, kissé aljas, számító... túl sok negatívum igaz? - Neked csak elvárásaid voltak. - jegyzem meg félhangosan, miközben már az ajtó felé indulok. Mindenki lelépett már, nekünk se lenne értelme itt maradni, amúgy se ez a terv. - Mindegy, gyere. - bólintok egy aprót, miközben már az ajtót nyitom. Nem lenne értelme ölni egymást. Hiába gondol árulónak, nem vagyok az, egyszerűen csak nem kedvelem az igazságtalanságot, meg amikor valaki direkt tesz keresztbe a másiknak és ő ez a típus. Nem kell ölnünk egymást, de beszélgetni se muszáj igaz? Azért hátrapillantok, de ha jön, akkor bevárom. A cél még számára nem lehet egyértelmű, de én tudom pontosan, hogy hova akarok menni, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire öljük le egymást közben. - Mi is akarsz lenni, ha végeztél itt? Vagy maradsz tovább tanulni? - ez azért fontos kérdés annak tekintetében is, hogy mondjuk mit mutassak neki, vagy milyen irányba menjen el ez a mentorkodás dolog. Én tudom, hogy mi a mai teendőm, de nem biztos, hogy neki arra van szüksége, hogy ezt nézze végig, szóval tudok én úgy alkalmazkodni, hogy az neki is hasznos legyen, ha nagyon akarok.
Kedvem támadna gyorsan fehér macskává alakulni, és elszelelni innen, amíg még tehetem. Amikor alakot váltok, legalább boldog vagyok, nincsen problémáim, és a hasam alatt simogat, még hozzá is bújhatok, ruha nélkül is látom. De nem, most kaptam közel kilenc hónapot a döfködős áruló stílusából. Ha bármi lehetőségem lenne, hogy elhúzzak innen, megtenném. Hiába győzködtem a szüleimet is, azt mondták, az aranyvért el kell fogadnom, a lány nem lehet annyira rossz. Na persze, apám az első percben vérig sértené, hogy Penny az életében ne akarjon mentorkodni, anyám csak úgy nézne rá, mint egy véres rongyra. De nekem kell felvállalnom mindent, és a képébe nézve lenyelnem, ahogyan bánik velem. Meg a házzal. Az egész hitvallásunkkal. Lógázom a lábamat, ahogyan unottan-kedvetlenül beletúrok a hajamba, talán nem fog jönni. Áh, akkora szerencsém nincsen. Végül amikor már ott tartok, hogy lassan indulhatok a házvezetőmhöz, mégis megjelenik a lányok lépcsőin lefelé. Szájhúzást nem kap, sem megjegyzést, teljesen jellegtelenül nézek rá, ahogyan felállok. Megigazítom a nyakkendőmet, és félig elfordulok. - Eddig sem én voltam az... Tökmindegy Aimes, legyen így. – Vonom meg a vállamat, nem viszonozva a mosolyt. Kár belemennem, hogy ő barátkozik az ellenséggel, ő méltatja a viselkedésemet, aztán azt mondja, hogy nem bírjuk egymást. És hogy kiszúrtak velünk? Hatalmas tévedés, ő akkora köpönyegforgató, hogy neki mindegy lenne, én jártam csak rosszul. Csak legalább a mosolya ne lenne annyira... cuki? Francba. A talárom zsebébe süllyesztem a kezeimet, a pálcám után markolászok, nagyon kiváncsi leszek erre a felkészítésére. Végül dacosan rá pillantok, és várakozóan tekintetek rá. Nem tudom, hogyan fogok ebből akár már egy második alkalmat elviselni.
A szobámban már kitomboltam magam, amennyire legalábbis tudtam. Persze nem vagyok az a törős-zúzós típus, szóval erről szó sincs. Egyszerűen csak legalább egy fél órát feküdtem az ágyamon csak nézve a plafont és szidva a... mindent. Komolyan ennyire nem lehetek szerencsétlen! Miért pont vele? Oké, nem sok olyan Mardekáros van, akivel szívesen tölteném el az időmet, de ő... na aztán végképp nem tartozik közéjük. Nem is értem, hogy mire kell ez az új rendszer. Nekünk se volt mentorunk, mi is kijártuk a suli a nélkül, hogy valaki pesztrált volna, erre nekem pont vele kéne foglalkoznom? Totál kiborító az egész! Draco ki nem állhat, és én se vagyok jó véleménnyel róla, legalább megpróbálhatták volna figyelembe venni, hogy ne két olyan valaki osszanak be egymás mellé, akik nagyon nem viselik el egymást, de nem volt beleszólásom, Piton meg amúgy se kifejezetten kedvel, érthető, ha nem tudtam hatni rá. Halkan sóhajtok egyet. Tudom, hogy már lent kéne lennem, de nagyon nehezen szánom rá magamat. Végül csak felkelek az ágyból és egy pillanatra a tükörbe pillantok. Elég nyúzott az arcom, látszik, sose voltam túl jó színész, hogy leplezni tudjam, mit is érzek. Elhúzom a számat, aztán irány kifelé. Egyenruha, mint ahogy ilyenkor kötelező, pedig nem óránk lesz konkrétan, csak épp vele kell.. foglalkoznom. Tényleg nem lehetek ennyire szerencsétlen! De úgy fest, hogy ezek szerint mégis. Na jó... kezdjük el, túl fogom élni. Elindulok hát kifelé a klubhelyiségbe. Ő már ott van, ami nem meglepő, kész csoda, hogy nem lépett le, miután nem jöttem azonnal. Na majd most tuti kapok valami szájhúzást, vagy megjegyzést rá, hogy késtem, már előre látom. - Szia! - valahogy el kéne viselni egymást, és ezért próbálok legalább egy halvány mosolyt az arcomra varázsolni. - Figyelj... tudom, hogy nem bírjuk egymást, de nem kéne elszúrni mindkettőnk egész évét ezzel, ha már így kiszúrtak velünk, szóval... megpróbáljuk elviselni egymást? - vagy legalább úgy csinálni, azt hiszem már az is valami lenne. Egyelőre még nem tudom, hogyan, de valahogy meg kell oldani, annak tényleg semmi értelme, ha kinyírjuk totálisan egymás idegeit.
Ezt komolyan nem hiszem el. Egész évben vele? Ki találta ki ezt a hülyeséget? Biztosan Dumbledore, hát ki más képes ilyen eszement ötletekre. A házvezetőm választotta a párokat, még volt is egy olyan érzésem, hogy direkt kárörvend rajtam, amikor kikértem magamnak, hogy kivel kell együtt lennem. Bejelentették, hogy minden hatodévesnek, felkészítendő a RAVASZ-ra, és pályaválasztási tanácsadásként ott kell kullognia egy nyolcadéves azonosos házú diák nyomában, mintha valami gyakornok lenne. A dolog oda-vissza működik, mentorálást is kapunk. Na de éppen Aimes? Miért nem lehetett inkább Ashborne? Ja nem, ő csak hetedikes. De akkor is? Miért ez a csaj? Próbáltam Piton lelkére beszélni, s ő közölte, nem szabadon választott opció, hogy kit kapok. Ha eddig nem is lett volna meg rá az oka, most már puszta szemétségből is a csinos arcú, de liba gondolkozású csajt osztja be mellém. Hát mit taníthat nekem Aimes? De tényleg mit? Nem agyafúrt, nincsenek meg benne azok az erények, amikre mind büszkék lehetünk. Nekem, aranyvérű származéknak, aki majd a családom hírnevét öregbíti, ilyen felkészítőm lesz? Ha nem tudná rólam mindenki, hogy ezzel is megbírkózom, már régen kértem volna apámat, hogy vegyen ki, és majd tanulok magántanártól. Van még mit tennem? Minden éjjel ott alszom vele, egészen érdekes dolog, mert igen szép teste van, igyekszem nem túl emberi, begerjedt pózokat vágni, ha ő is macska lenne, egészen jól meglennénk, de hogy emberként is társalogni kelljen vele? Kész rémálom. Nincs mit tenni, amikor elbocsánatanak az eligazításról, akkor kívül magabiztosanan, belül pedig rohadtul kedvetlenül indulok vissza a klubhelységbe a többiekkel. Mindenki elé lejön a nyolcadikosa, csak én maradok páratlanul. Az a dinka talán el is felejtette. Szépen kiürül a terem, s egyedül maradok. Unottan könyökölök a térdemre, ha nem jön szinte azonnal, legalább kérhetek mást, azzal az indokkal, hogy megbízhatatlan.
//
