Egy kis kártya játék

Eszem ágában sincs eszközként tekinteni Benre a jövőmhöz. Még a múltammal sem tudok elszámolni, nem hogy a jövőmmel. Ezen túlmenően szerintem Ben még mindig túl rendes hozzám. Nem érdemel egy olyan pocsék barátot, mint én.
Arra, hogy kedves vagyok nem igazán tudok mit mondani. Kissé zavarba hoznak a fiú szavai, és kissé bele is pirulok, ami rám annyira nem jellemző, de most mégis...
- Sokan sok mindent mondtak már rólam, na de hogy kedves lennék? Ez nem az a jelző, amivel illetni szoktak. Inkább te vagy túl kedves azokhoz is, akik nem érdemlik meg, mint én. - csóválom meg bizonytalanul a fejem. Bár van amit el kell ismernem Ben szavaiban. Tényleg ki nem állhatom például a csúfolást, igazságtalanságot, és hasonlókat. Ilyenkor kényszeredetten úgy érzem közbe kell lépnem. Nem engedhetem meg magamnak hogy mások is, főleg a kisebbek, és védtelenebbek úgy szenvedjenek, mint én.
Bár az érintése kissé váratlanul ér, és talán kissé össze is rezzenek, de nem húzódom el, mint korábban. Bár éppen viszonozni, se viszonozom. Még. Csak halványan rámosolygok, aztán elkapom a tekintetem.
- Tudod mit? Inkább tanuljunk! Így sosem végzünk... - mondom, hogy eltereljem ezt a dolgot. Végül is sikerrel.
Ben magyarázatának hála egész gyorsan megértem a kérdéses részeket. Nem is tudtam, hogy ilyen szórakoztató lehet kettesben tanulni. Persze ez mellé a falatozás, és a rövid ideig tartó jókedv sem marad el. Tényleg egy klassz délután lett ez összességében. Talán tényleg több időt kellene Ben, és a többiek társaságában töltenem...

//Én is köszönöm a játékot! ^^ //

Gina & Ben

 

Hümmentek egyet, ahogyan a sülő szalonnát figyelem, és végülis igazat adok Ginának, hogy mindenben a bőség zavarára töreszik, sok tárgyat vesz fel, s az ételekből is amit lehet, megpróbál a nyársakra húzni, hogy ne essen soha abba a hibába, hogy valamiből hiánya van. Ez olyan, mint nálam a kártya, olyan lapokat is begyűjtök, amire jelenleg nincsen szükségem, de bármikor potenciálisan versenylap lehet belőle, mert akkor már nem kell kapkodnom, s a közben felértékelődött árat kifizetnem, csak kiveszem a mappából, és berakom a versenypaklimba. Gina a tudást, és a lehetőségeket rakosgatja magához, és ha belegondolunk, én is ilyen eszköz vagyok a kezében, de ezt nem veszem magamra, végülis az ember olyanokkal vegye körbe magát, akik által több lehet.
- Hát ha neked még nem volt róla fogalmad, akkor is olyan kedvesen valósítod meg másokkal. Velem. Tudod a szeretethiány arra is képes, hogy másoknak te próbálj meg adni, és így te is részt veszel benne. Ám hidd el, tőlünk is kapsz, mi szeretünk. – Nem véletlenül paskoltam meg a vállát. Hát most ölelgetni nem fogom, inkább Kath az, akit szoktam, de egy amolyan félközvetlen érintés igenis belefér. Aztán nekikezdünk a házi átbeszélésének, igyekszem elmagyarázni, amennyire tőlem telik, hogy utána a délután további része a finom falatok eszegetésével teljen, jó lenne ugyanis, ha Gina elkezdene feloldódni a közelünkben, részemről cseppet sem tartom poéngyilkosnak. Túlmagyaráz sok mindent, de ez többünkre szintén jellemző.

//Köszönöm szépen a játékot^^, tetszett!!!//

Don’t hold your breath

Ahogy lassan parázzsá sziledül a tűz, és a nyársak a helyükre kerülnek, a krumpli is az alufóliába, és a parázsba visszaülök Ben mellé. Cserébe a hosszas monológomért most én hallgatom meg őt.
- Erre már magamtól is rájöttem. Ezért is vettem fel annyi tárgyat, amennyit csak tudtam. Szükségem van a tudásra, még ha az állandóság hiányzik is az életemből. - mondom egy kicsit kesernyés mosollyal. Tudom én is, hogy most kellene megalapoznom a jövőm, de még a múltammal sem vagyok tisztában. Hogyan is gondolhatnék jövőre?  
- Persze. Ha egyszer van krumplink, akkor mért ne? - mosolygok a fiúra. Ezúttal őszintén. - Mindig abból kell gazdálkodni, ami van. Odakint nem mindig volt ilyen gazdag nyársom. Néha szerencsés napon hurok csapdába esett egy-egy nyúl, vagy ürge. Kevésbé szerencsés napokon patkány, vagy egér. Szerencsétlen napokon csak gubacslárva, sáska, szöcske jutott egy kis csalán körettel. De volt, hogy semmi sem. De azért nem volt olyan szörnyű. Enyém volt a szabad élet, és csillagos égbolt. - nem is értem mért mesélem el neki mindezt. Talán csak, hogy érezze mennyire szerencsés, hogy sosem maradt magára, és sosem kellett éheznie, és nélkülöznie. Számára biztosan undorító lehet lárvákat enni, de nem vészes. A gubacslárvának tényleg mogyoró íze van. Meg lehet szokni. Nem is rossz.
- Pótanyu? Fogalmam sincs mit jelent az "anya" szó. Sosem volt olyanom. De ez kedves... azt hiszem... - talán egy kicsit kiül az arcomra, hogy kissé zavarba hozott, és összezavart ez a kifejezés, amivel láthatóan nem nagyon tudok mit kezdeni. Így inkább forgatok egyet a nyársakon pótcselekvésként.
- Azt hiszem igazad lehet. Szép kis bagázs vagyunk. - ingatom meg a fejemet kissé arra, hogy mindenkinek szocializációs gondjai vannak közülünk.
Aztán gyorsan el is engedem a témát, és inkább azt kezdem el elmagyarázni Bennek, hogy mi okozott nehézséget az aktuális fejezetben, néha vissza-vissza utalva egy-egy korábbi fejezetre, ami az alapja ennek, és amit már sikeresen megértettem. Vagy legalábbis úgy gondoltam eddig. Ameddig tanulunk addig legalább nem kellemetlenebb témák kerülnek elő. És tényleg hálás vagyok a fiú segítségéért. Közben azért mellékesen forgatok egyet-egyet a nyársakon is...  

Gina & Ben

 

Szótlanul, bár mosolyogva pakolom ki a jegyzeteimet, ahogyan Gina a tűzrakó hely beaplikálását kiegészítve nekem is magyaráz. Tényleg hihetetlen beszélőkéje van, amit én elfogadok, még ha mások borzasztóan szószátyárnak is tartják. Ő is a barátom, és mint olyan, megértem, ha neki ilyen a stílusa. Mivel nincsen hozzáfűznivalóm, hümmentve bólintok, úgysem fogok odáig eljutni, hogy én magam túrát vezessek. Igazi városi gyerek vagyok, a vidéki birtokon is igyekszem a ház közelében maradni, legfeljebb a bringatúra fér bele, de az erdőszélnél tovább már nem merészkedem. A könyvtárak mélyén, vagy a kártyaasztaloknál érzem magamat utoljára.
- Ahogy gondolod, de tényleg érdemes megalapozni a jövődet, hiszen úgy kell tekintened magadra, mint aki akár holnap rákényszerülhet, hogy továbbálljon. Tudom, hogy nehéz évek állnak mögötted, de most kell minél több varázslatot elsajátítanod. – Ahogyan nézegetem a nyársakat, egyre inkább az az érzésem, hogy jó döntés volt pajtásul fogadni, hiszen az otthoni sütögetésekhez hasonlóan Gina is ért az ilyesmihez. Én ugyan szerencsés alkatként elég vékony vagyok, de imádok jókat enni, és ennek a füstölgetésnek megvan a maga hangulata. Az almákat ugyan nem értem, sosem rajongtam a gyümölcsökért, zöldségekért, főleg nem nyárson, de ki tudja, lehet, hogy a lány hozzá tud érlelni valami plusz bukét.
- Óha, ez nagyon változatos! Még krumpli is? A végén még nem is tanulni fogunk, hanem bezabálunk, aztán eldőlünk. Te leszel a pótanyum? – Kedvesen paskolom meg a vállát, rendes tőle, hogy így összedobja az ételt, pedig nekem aztán cseppet sem fáradtság elmagyarázni, amit amúgy is értek. Ráadásul nem vélem úgy, hogy nehezen tanítani, mint megérteni, hiszen én a magyarázatban rejlő egyszerűsítéseket is meg tudom mutatni Ginának.
- Nálunk mindenkinek szocializációs gondjai vannak. Engem gyakorta kiközítenek, hogy csak a kártya érdekel. Kath túl nagyszájú és árva, mindenki meghalt körülötte. Sasha szülei szintén meghaltak, és eddig mindenki elnyomta. Corvus pedig.. hát tudod, ő olyan, amilyen. Úgyhogy nem kell aggódnod, elég színes társaság vagyunk. Na de mondd csak, mit nem értesz? – Kérdezek vissza, mert amíg beszélgetünk, legalább elvonja a figyelmemet arról, hogy mennyire éhes is lettem a jó illatoktól.

Don’t hold your breath

Találkozunk a megbeszélt ponton, a megbeszélt időben, és elindulunk keresni egy megfelelő helyet. Amint a tisztásra érünk Ben rendezgetni kezdi a jegyzeteit, én pedig nekilátok a tűznek. Vagyis először kövekből egy kört rakok ki, majd apró fácskákból egy kis kúpot halmozok középre. Végül a pálcámmal gyújtok varázstüzet. Ha Ben csalódna, gyorsan kommentálom a dolgot.
- A rendes tűz ilyenkor még eléggé füstöl. Sajnos McGalagony irodája észak-nyugati tájolású. Vagyis pont errefelé néz az ablaka. Ha minket nem is lát, a füstöt tuti kiszúrná, és nem szeretnék ötletet adni neki egy sétára. Gyorsan szakadna vége a kis piknikünknek. Szóval be kell érnünk ezzel a füst mentes varázstűzzel. Mellesleg ez épp annyi hőt ad, mint a rendes tűz, csak nincs füst. Ugyanakkor igen hasznos, ha tudsz varázslat nélkül is tüzet rakni. Ha mondjuk baleset érne valahol, és valamilyen okból nem tudod használni a pálcád, például az is megsérült a balesetben, de segítségre van szükséged a mentő csapatok a füstöt könnyen kiszúrják. Ilyenkor ha jelezni akarsz a füsttel, akkor amikor már elég jól ropog a tűz érdemes plusz zöld leveleket füvet, és hasonlókat rádobálni, akkor még nagyobb füstöt lehet előidézni. Minél nagyobb a füst, annál hamarabb látja meg valaki, és kapsz segítséget. - magyarázom apám egyik első túlélő leckéjét átköltve persze egy kicsit varázslósra. Közben egy mogyoró bokorról levágok két kb. kisujj vastag hosszú gallyat, és leülök Ben mellé velük. A bicskámmal neki állok megtisztítani, és hegyet faragni nekik.
- Egy régi megkopott fekete-fehér mugli fényképen, és ezen a bicskán kívül nincs értékem. Azt hiszem ennyire nem érdemes széfet tartani. Ki tudja, egyszer talán, ha felnőtt leszek.- mondom csendesen. Tényleg nincsenek valódi értékeim. Amim van, az pedig túl személyes, és inkább csak nekem érték érzelmileg, de pénzben aligha.
Majd neki állok a szalonnákat bevagdosni, megpucolom a hagymákat, félbevágom őket, aztán meglátok egy fácskát véletlenül. Mire Ben felnézhetne már félig fel is másztam arra a fára. És mászok egészen a sűrűjéig. Csak hogy pár perc múlva leugorjak. De zsákmánnyal. A kerek gyümölcsöket megtörölgetem, és úgy egyben húzom fel a nyársakra. Közönséges vadalmák. Apával is ettünk ilyeneket, ha találtunk. Az erdő jó hozzánk. Ellát. A fűszernövényekkel jól bedörzsölöm a szalonnákat, és azokat is a nyársra húzom, a hagymával együtt. Egész gusztusos kis nyársak lesznek.
Egy újabb pálca intésre izzó parázzsá szelídül a tűz. Újabb kövek közé befogom a két nyársat a parázs fölé. Majd a krumplikat úgy héjastól csomagolom be alufóliába, és dobom a parázsba. Csak győzzük kivárni a végét.
Visszaülök Ben mellé, és végül is kommentálom a másik felét annak, amit mondott.
- Nem akarom leadni a számmisztikát, vagy rúnaismeretet. Alapvetően érdekelnek, és elég jó vagyok belőlük. Pusztán ma talán kicsit szétszórtabb vagyok a kelleténél azt hiszem. Egyébként sem engedhetem meg magamnak, hogy ne vegyek fel minden tárgyat, amit csak lehet, és ne legyek mindenből én a legjobb. - ez talán furán, és igen idétlenül hangzik pont az én számból, de nekem bizonyítanom kell, hogy legyen esélyem ösztöndíjra. Legyen esélyem normális életre, és ne egy mugli javítóban kössek ki újra. Vagy rosszabb helyen.
-Amúgy nem vagyok biztos benne, hogy én vagyok a megfelelő személy a csapatotokba. Szocializációs gondjaim vannak. És nem állnék közéd és a barátaid közé az alkalmatlankodásommal. Amúgy is poén gyilkos vagyok. Tudod az aki elmagyarázza a vicceket.

Gina & Ben

 

Nem várom el, hogy megértse a bank működését, nálunk valahogy egyértelmű volt, hogy az örökségem jó része széfben van, a másik pedig egy olyan számlán, amivel rendelkezhetek, ha éppen beugranék az Abszol-útra vásárolgatni. A legegyszerűbb persze az, hogy az ember aranyvérűnek születik, csomó ideig hitelre vásárol, aztán egyszer a szülei elmennek, és kifizetik a hátralékokat. Eddig apáék egészen türelmesek voltak, noha pedzegették már párszor, hogy a kártyát hagyjam, és lassan kezdjem el a medimágiát mélyíteni, hogy továbbvigyem a Morganek gyógyító hírnevét. Mondjuk anya nem éppen gyógyító, inkább csak turkál a hullákban, apa meg ugye kutat, tehát érdemben egyik sem az a kézretevős fajta, de mivel mindketten medimágiát tanultak alapnak, így gyógyítónak számítanak.
- Pedig érdemes lehet megalapozni a vagyonodat valahogyan. Elsőre nyiss egy pici széfet, és oda rakosgasd be, amit fontosnak vélsz, nem is kell pénznek lenni. De fontos könyvek, vagy bármi, ami egy rakás szépnek mutat. Hidd el, úgy te is egyben fogod látni, hogy mennyit gyarapodtál.  – Mondjuk az ultraritka kártyáját nem sok értelme lenne ott porosítani, hiszen az önmagában is pénzt tud termelni, ha megforgatja az ember. – Na de látod ezért jó, hogy bevezették az egyetemet, mert nem kell ugyanazt tanulnunk. Ha gondolod, akkor hatodiktól le lehet adni a számmisztikát, vagy a rúnaismeretet, és vegyél fel olyat, ami jobban passzol hozzád, hogy mire összehozzuk neked az egyetemi tandíjat, már legyen elképzelésed, hogy melyik szakra mész majd.  – Bólogatok kedvesen, én amolyan mindenkit támogató alkat vagyok, ez az örökös megmentési kényszer belőlem kiírthatatan. Igenis fontos, hogy az embernek milyen szülei vannak, én annyi szeretetet kaptam egykeként, hogy az elkényeztetés mellett másokra is át akarom ragasztani az életigenlésemet. Ha nekem most Gina a küldetésem, akkor belőle is olyat faragok, mint én, aki szeret élni, mosolyogni, és úgy mindent, onnantól kedve, hogy kinyitotta a szemét. Persze engem a legtöbben egy olvasgatós, kártyázós könyvmolynak hisznek, de örülök, hogy most le tudtunk ülni Ginával, aki a múltkor például egy parancsolgatós vezetőjelöltnek tűnt, most pedig látom, hogy mennyire magányos szegény. Elválunk, én hozom a jegyzeteimet, és az idő leteltével már meg is jelenek. – Nem tudom, hogy mit fogsz belőle kihámozni, Kath szeret odafirkálni a papírjaimra, ha éppen unatkozik.  – Kezdek bele vigyorogva, mert a másik griffendéles állandóan mellettem ül, és az én pergamenjeimet rajzolja tele, ahelyett, hogy az előadásra figyelne. Kisétélálunk a rengeteg még nem túl sűrű tisztásainak egyikére, hogy én szépen kómotosan helyet foglaljak, kipakolászva az anyagokat, remélhetőleg messze attól, ahova majd Gina felállítja a tüzet, mert nehogy lángrakapjanak az okosságaim. – Örülök, hogy te is becsatlakoztál kis csapatunkba, valahogy egész jó hangulat alakult ki. Ha megismer téged az ember, akkor már hamarabb erőltettem volna, hogy gyere.  

Don’t hold your breath

Ben tényleg egész jó fej srác. Én pedig igyekszem türelemmel végig hallgatni a válaszát a varázslóbankról, és a működéséről, még ha ez engem sokkal kevésbé nyűgöz le, mint mondjuk egy gyomor bántalmak elleni gyógyfőzet elkészítése. Vagy mondjuk a thesztrálokkal való barátokozás. Ők igazán érdekes lények. Kedvelem őket.
- Háát. Nekem se pénzem, se másom, amit érdemes lenne bankban tartani. Úgyhogy azt hiszem a koboldok velem nem különösebben járnának jól.- mosolyodom el egy kicsit, ahogy vállat vonok. Rólam Természet Anya pénz nélkül is jól gondoskodott mindig. Valahogy nem igazán érzem át a pénz értékét, és fontosságát, azt leszámítva hogy néha jó ha van, és szar ügy ha nincs.
- Azt hiszem meg tudom érteni Vectort. Valahogy úgy lehet a dologgal, ahogy én sokszor. Valahogy nem jut az eszembe, hogy mások agya másképp működik, és dolgozza fel az információkat mint az enyém. Hogy mások nem feltétlen képesek szó szerint visszaidézni valamit amit mondjuk másodikban olvastunk egy tankönyvben, ezért nem egyértelmű nekik, az ami nekem igen. Ezt tűnök néha olyan okoskodónak... pedig tényleg nem szándékos.- nem vagyok mérges a nehéz házik miatt Vectorra a legtöbb diákkal ellentétben. Engem nem bosszant, inkább csak kihívásként ér egy-egy ilyen feladat. Na jó, néha az tud bosszantani, ha nem értek meg valamit kapásból. Elég egoista, és maximalista vagyok ahhoz, hogy elvárjam magamtól, hogy minden új ismeretet azonnal, és kapásból helyesen el tudjak sajátítani, és minden rögtön úgy menjen, mintha már évek óta foglalkoznék vele. Amikor meg nagy ritkán belebotlok valami ilyesmibe, amikor nem az én elképzelésem érvényesül... nos az frusztráló tud lenni. De csak egy kisebb akadály, amit le kell gyűrni és kész.
- Hát jó. Legyen. Hozom a kaját. - mosolyodom el cinkosan, és már megyek is a konyha irányába. A konyhában a házi manóktól mindig lehet csórni ezt meg azt. Most is. Természetesen. Veszek magamhoz szalonnát, lila hagymát, krumplit egy kis alufóliával, egy kevés vajat, sót, borsot. Út közbe pedig betérek az egyes üvegházba, kakukkfűért, oregánóért, bazsalikomért. Mindezt csodával határos módon feltűnés menetesen 20 percen belül sikerült lebonyolítanom. Úgy hogy a táskámba rejtve a zsákmányom, kicsit jobb kedvre derülve várom Ben megérkeztét a jegyzetekkel a megbeszélt ponton. Végül is túl nagy kalamajka nem lehet egy kis tanulással egybekötött szalonnázgatásból nemde?

Gina & Ben

 

Nem várom el, hogy megértse, hogy miért teszek. Vélhetően az, hogy ilyen jó példát láttam otthon a saját szüleimtől, akik bármilyen csínytevésem után csak mosolyogva legyintettek, és megszeretgettek, ezért ezt tudom tovább adni Kath és persze Gina felé is. Tudom, hogy mindkettő élete nagyon pocsék, de ha én fel tudom vidítani őket, akkor nem érdekes, ha Gina olykor nagy szájú, vagy hogy mindenkinek parancsolgatni akar. Én úgysem veszem magamra, és azt teszem, amit jónak látok, akkor meg simán lehetünk jóban, barátokként.
- Tudod a gringotts a varázslóbank, amit koboldok vezetnek, de sárkányok őriznek, széfeket és számlákat tart fent. A széfekben vannak az egyéb holmik, de valaki galleonokat tart benne, viszont van egy nagy központi barlang, ahol hihetetlen mennyiségű aranyat tartanak. És akkor nem kell hurcolásznod, sok mindent meg tudsz oldani úgy is, hogy csak megmondod, kinek akarod átrakni a számlájára, és helyetted a koboldok átviszik. Biztonságos megoldás. Az aranyvérűek jó része ilyen számlákon tartja a pénzét. – Bólogatok kedvesen, számomra nem fáradtság magyarázni, tanítgatni őt, végülis kisebb testvérem sosem volt, Sashával pedig a családjaink távolságtartása miatt ritkán találkozunk, de Gina lehet amolyan fogadott húg, akinek gondját viselem, bevezetve a varázslószokásokba, hogy ilyen formán őt is támogassa valaki. Ezért is örülök, hogy lassan tényleg kezd bízni, és ezt azzal próbálja mutatni, hogy eljön a meghívásomra. Ott aztán tényleg el tudja magát engedni, nem kell komolynak lenni, csak szimplán gyereknek, ahol nincsenek gondok.
- Igen, de ez a lecke már most nehéz, így az a javaslatom, hogy másold le, és olykor találkozhatunk, megpróbálom neked az elejétől átadni a logikáját, hátha úgy jobban utoléred magad. Vector professzornak minden olyan egyértelmű, és nem gondol bele, hogy nem mindenki megy szimbolisztikára. Hozok neked egyszerűbb jegyzeteket, te pedig szerzel szalonnát, meg ilyesmit? – Vigyorgok vissza, engem nem zavarnak a házvezetőnk esetleges tettenérései. Próbálok veszélyesen élni, hát miért kéne unalmasan meghúznom magamat, csak mert hollóhátas vagyok? – Mit szólsz hozzá, ha egy húsz perc múlva találkozunk az udvaron, annyi elég lesz? – Ha megkapom a választ, már iramodom is a hálókörleteink felé, még elő is kell túrnom a kezdeti papírjaimat, azért ennyire precíz én sem vagyok, főleg mivel már értem a tantárgyat, meg sem őrzök mindent róla.

Don’t hold your breath

Nem igazán tudom, hogy hogyan is reagálhatnék Ben szavaira. Csupán csak jól esik, hogy nem fordul el tőlem. Hogy nem küld el a büdös picsába a tóparton, és büntetőmunkán történtek után sem. Így pusztán egy enyhe zavart mosollyal megtűzött biccentés a jutalma, mellyel valami olyasmit akarok kifejezni, hogy "Kösz, hogy megtűrsz magad mellett..."
Kicsit megkönnyebbülten nézem, hogy végre elrakja azt a kártyát. Talán mire egyetemre kerülünk elfelejti, és nem kell majd egy papírdarab a barátkozáshoz. De amikor a kommentárt is hozzáfűzi kicsit zavartan pislogok rá.
- Őőő... hülye kérdés, de mi az a gringotts-i számlaszám? Nekem nincs olyanom... - nézek rá egy kissé bizonytalanul. Oké, hallottam már mugli bankokról, ahol az emberek a pénzüket tartják. De 8 évesen kicsit más foglalkoztatott, mint az apám pénzügyei. Utána meg... nos az utcagyerekek kicsit másképp viszonyulnak ehhez a dologhoz, mint az átlag felnőttek.
Viszont azért őszintén hálás vagyok, hogy Ben őszinte. Ahelyett, hogy hamis együttérzést mutatna, és sajnálkozna, egyszerűen csak elismeri, hogy számára ez idegen terület. Hogy, mivel élnek a szülei, elképzelni sem tudja, milyen ha nincsenek. Én lassan azt nem tudom elképzelni, hogy milyen ha vannak.
- Talán igazad van. Talán meg kéne tanulnom bízni az emberekben. De ez számomra elég nehéz, és ijesztő. De igyekszem. - mosolygok rá haloványan.
- Ha tényleg szeretnéd, hogy ott legyek, akkor megígérem, hogy ott leszek. - mondom teljes komolysággal. És így is gondolom. Ámbár arról fogalmam sincs, hogy ez az ígéret mennyi megpróbáltatással jár majd. De az ígéret az ígéret. Hiba vagyok egy utolsó utcai suttyó, a szavam nem szegem meg, bármibe is kerüljön.
Arra  amit ez után mond kicsit meglepetten nézek rá, de azért végül egy kis cinkos mosoly jelenik meg az arcomon.
- Iszonyú rendes vagy. De a rúnaismeretet megérteni, és nem lemásolni szeretném. Csak az ostoba emberek választják a könnyebb utat. Mi lesz, ha következő órán dolgozatot írunk, vagy ha netán évek múlva később ez a tudás segíthetne valami fontos dologban? De tudod mit, ha elmagyarázod a rúnaismeretet, akkor sütök neked húst. De azt ugye tudod, ha elkapnak, akkor Flitwick és McGalagony kinyírnak minket? - egy cinkos huncut mosoly játszik az arcomon.
Tudom, tudom. Most inkább meghúznom kéne magam, és nem bajt kavarni... de mi baj lehet, ha mutatok pár túlélő trükköt a srácnak? Ez jó barátkozási alap lehetne... Elég nehéz ez a döntés... most hogy legyek jó, és tartsam be a szabályokat, ha itt az eleven kísértés? Nem mintha eddig túl sokat adtam volna a szabályokra... de épp megváltozni igyekszem... de ha ehhez az kell hogy szabályt szegjek? Az talán nem is olyan nagy bűn nem igaz? Különben is mi baj történhetne? Végül abból se lett semmi zűr, amikor Flinttel végig kergettek a rengetegen azok a kurva pókok. Ez meg csak egy ártalmatlan kis program...

Gina & Ben

 

- Ez nem függ ilyesmitől Gina. Ha barátok vagyunk, és azok vagyunk, akkor nincs olyan, hogy nem akarsz bajba keverni. Megtörténhet, de nem fogok haragudni. Fogadd el, hogy valakinek igenis fontos vagy. – Kuncogok halkan, hiszen kinevetni nem akarom, csak éreztetni, hogy cseppet sem törte le a kedvemet, továbbra is kitartok az elhatározásom mellett, hogy valahogyan visszadom az életkedvét. Tudom, hogy amikor nagy levegőt vesz, komoly döntést hozott.
- Ahogy gondolod. Ameddigra kell az egyetemi tandíjra, megpróbálok minél többet kihozni belőle, hogy legalább az iskolában ne legyenek anyagi gondjaid. Esetleg add meg a gringotts-i számlaszámod, majd oda utalom, ha van már valami részhozadéka  a kincsednek. – Adom meg végül magamat, legalább lesz valami, ami összeköt minket, hiszen Gina olyan nehezen fogadja el, hogy fontos lehet másoknak. Így legalább ezzel az ürüggyel máskor is találkozhatunk, hogy elmondhassam, hogy is áll a befektetése. Aztán hátha ez a kapcsolat megszelidül, s tudunk beszélni a mindennapjainkról, hogy merrefele halad az életünk, majd végül az ultraritka lap nem is kerül szóba, csak az egyetem környékén. Én nagyon szeretném, ha Ginácska jól érezné magát, tudna kivel nevetni, és ha én erre alkalmas vagyok, hát akár hülyét is csinálok magamból gond nélkül.
- Ezt nehéz átéreznem, mert ugye nekem a szüleim még élnek, és imádnak is, de.. talán az a megoldás, hogy barátokat szerzel, akinek elmondhatod a bajaidat, a titkaidat. Akikkel megnyugató egy szobában aludni. Akikkkel lehet tortacsatázni, meg ilyenek. – Próbálom inkább a jövőbeli szép dolgokat erősíteni, kiemelni, hiszen ha elmerülnénk a sötét múltjában, abból nehezen mászunk ki, és csak nekem is rossz kedvem lenne. Nem arról van szó, hogy sajnálkozom rajta, csak.. végülis mégis, de úgy vélem, hogy van lehetőségünk kihozni a szépet és a jót az életéből. Rajta felejtem a tekintemet, miközben az ölembe fektetett mappát simítom le, amibe éppen beleillesztettem a különös lapot.
- Mindegyikőtöknek szólt, hiszen kedvellek titeket. Téged is, így el is várom, hogy ott legyél. Na de ha leteszem a mappát, akkor most ne a rúnaismerettel foglalkozzunk, majd odaadom a leckét, lemásolhatod rólam. Hanem.. csinálunk valamit. Mondjuk mutasd meg, hogy mit tudsz. Ha szerzek szalonnát a manókonyháról, megsütöd nekem a rengetegben? – Eleve imádok enni, bár ez nem látszik az alkatomon, de ha Gina ilyen ügyes, akkor mutassa csak meg, legalább az önbizalmát erősítjük!

Don’t hold your breath

Ben ő... ő olyan... túl rendes hozzám. Ez számomra olyasmi, ami kissé összezavar. Odakint az utcán megtanultam, hogy csak magamra számíthatok. Mindenki ki akar használni. Mindenkinek vannak aljas hátsó szándékai. De ez a fiú más. És Sasha, és Cody, és Mercutio... ők is mások. A világ számomra egy hirtelen rám zuhant zord hely volt, amiben egyedül kellett túlélnem. A Roxfort. Nos az egy védett burok. És talán lassan otthon is lesz. Pedig nem akartam. Esküszöm nem akartam megszokni ezt a helyet. Nem akartam barátokat. Nem akartam nehézzé tenni, se magamnak se nekik, ha esetleg mégis visszarántana a múlt... ha mégis a mugli javítóban kötnék ki végül. Mégis. Valami megváltozott. Talán én változtam meg.
Egy keserű mosollyal nézek a fiúra.

- Ezerévnyi jó cselekedettel sem tudnám helyrehozni a múltam. Nem érdemled meg, hogy bajba keverjelek. Ezért más ez. Megpróbálom újra kezdeni az életemet. Új életet akarok, de túl nehéz feledni a múltat, ami visszaránt. - nem igazán tudom mért mondtam ennyit is neki. Nem kellene, hogy bármit tudjon. Minden bizonnyal meggyűlölne a múltam miatt. Sosem állna szóba velem többé, ha ennél többet mondanék. Így inkább veszek egy mély levegőt és máshonnan folytatom.

- Tudod mit. A kártya legyen nálad. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Eladod, bérbe adod, elcseréled. Mindegy. És térjünk vissza erre az egészre heted év végén, egyetem előtt. Ha még itt leszek. Ha nem, akkor mázlid van. - a keserű mosoly nem szűnik az arcomról, de remélem, hogy ezzel így megbékél, és heted évre talán elfelejti az egészet. Így mégis neki adhatok valami értékeset. Számára értékeset. Hiszen nekem semmit sem jelent.

- Általában véve jó vagyok rúnaismeretből. Meg minden tantárgyból, kivéve a mágiatörit, ami halálra untat, és semmi értelme, a repüléstant, és a jóslástant. Utóbbihoz azt hiszem túl földhöz ragadt vagyok. Igazából mérhetetlenül tud bosszantani, ha valamit nem értek meg elsőre. Nincs nekem időm értetlenkedésre. Amíg lehetőségem van, addig kell a lehető legtöbb tudást magamba szívnom. A tudás érték. - mondom teljes komolysággal, és céltudatossággal. Igen, tanulnom kell. Hogy többé váljak egy közönséges utcai tolvajnál. Amikor a szüleimről kérdez, az kissé meglep. Szinte mindenki tudja a kastélyban, hogy egy nevelőintézetis senki vagyok. Szomorúan sóhajtok, majd mégis csak válaszolok, bár kerülöm a tekintetét.

- Anyám a születésemkor halt meg. Apám 8 éves koromban. Amikor azt mondtam, hogy egyedül maradtam magányosan minden bajjal, és gonddal szemben... azt szó szerint értettem. - mondom csendesen, de azért még gyorsan, talán túl gyorsan fűzöm hozzá a következő szinte védekező gondolatot.
- Azért nem kell sajnálni! Megtanultam egyedül életben maradni. Tudok tüzet gyújtani hideg ellen, és hogy mit lehet megenni az erdőben, és mit nem... néhány bogyó, és gyökér nem is olyan rossz. Meg lehet szokni. És amióta itt vagyok a Roxfortban nem is éheztem, és fáztam, ez egy jó hely. Nem szívesen hagynám el... - zavartan hallgatok el, mert ez megint olyasmi felé visz, amiről kevéssé akartam beszélni Bennel. Így témát váltok megint még mielőtt megszólalhatna.

- Az a meghívás... izé... tudod, amit a büntetőmunkán... szóval gondolom nem nekem szólt... de ha mégis... Szóval... ha lehet... én is... elmennék... - bököm ki végül nagy nehezen. Ebből is leveheti talán, hogy nem azért nem reagáltam a meghívásra, mert bunkó akartam volna lenni, vagy mert nem érdekel... egyszerűen saját magam nem tartom elég jónak, hogy Ben barátjának tartsam magam, akit meghívhat magához... Ez az én lelki dilemmám, és nem az ő hibája...

Gina & Ben

 

Nem lennék meglepődve akkor sem, ha véletlenül megölelne, csakis annyiban, hogy én vagyok ilyen közvetlen, mások már nem annyira. Ráadásul igyekszem visszafogni magamat, hogy ne érezzenek túl nyomulósnak, így aztán gyakorta ki sem derül, hogy mit jelent nekem a másik. Cseppet sem bánom, hogy a büntetőmunkán mindenki lesérült, beleértve a jó nagy fejsebemet, mert szépen összekovácsolt minket a sok nehézség. Ráadásul Gina ott azt is bebizonyította, hogy istenadta tehetsége van a gyógyításhoz, hiszen máris jobban lettem. Most hirtelen zavarba jön, ami látszólag eddig nem volt rá jellemző.
- Ez nem attól függ, hogy én milyet érdemlek. Te is kiálltál értem, segítettél kártyafronton, és most megint ingyen odaadtál volna egy ilyen értéket, pedig most már tudod, hogy egy kész vagyont ér. Látod erről szól az egész, hogy ott legyünk egymásnak. – Nem akarom ráerőltetni a véleményemet, hiszen neki kell felfedeznie a visszajelzéseink alapján, hogy mennyit is ér, mennyire fontos nekünk.
- Codyt nem ismerem, de Sasha az unokatestvérem, és állíthatom, ugyanolyan szeretetéhes mint te. Annyit kéne tenned, hogy ne próbálj meg mindenkit irányítani, akkor jobban kedvelni fognak. A szüleim pedig mindenkit szeretnek, aki a barátom, attól te ne félj. Különben is, engem úgy tanítottak, hogy senki sem kárhoztatható a körülményei miatt, csak saját magunk, ha nem segítünk. – Rázom a fejemet mosolyogva, én nem érzem magamat rosszul, mert bajba sodort volna, hiszen én eleve a csínytevések mestere vagyok. Akkor lett volna különleges a dolog, ha én nem sodrok bajba senkit. A szüleim meg csak nevetnek az esetleges rivallókon, legutóbb például elvittek cukrászdába, amikor McGalagony állítólag nagyot csalódott bennem. Na igen, mindig az ő pici fiúk maradok, bármit is teszek. Talán még az akasztófa alól is kirángatnának, ha odáig fajulna a helyzet. Annyira azért nem vagyok lókötő, meg hát rossz útra sem akarok térni.
- Ugyan, ez nem nyafogás, elfogadom, hogy ha most nem vagy a helyzet magaslatán. A rúnaismeret nem bonyolult tantárgy, inkább azt gondolom, hogy nem köt le. Ha gondolod, ülj mellém legközelebb az órán, és másolhatsz rólam. Majd viszonzod valamilyen másik tárgyból. Inkább arról mesélj, hogy mi vitt odáig, hogy egyedül érzed magadat. A szüleiddel nem jössz ki jól?

Don’t hold your breath

Kissé hitetlenkedve nézek a fiúra. Annyira jól esik az, amit mond, még ha nem is nagyon tudom hova tenni. Legszívesebben megölelném hálám jeléül, hogy nem kerget el maga mellől a büntetőmunkán történtek dacára sem. Elvégre miattam sérült meg, és vérzett a feje, és a többiek is az én hibámból szenvedtek. A következményekről nem is szólva... Na de azért az érzelgősség ezen fokán még nem tartunk. Még a végén rossz néven venné, vagy megsértődne, vagy félre értené, vagy mindet egyszerre...
Egy halovány mosolyra húzom a szám, és elnézek valamerre a távolba. Véletlen sem a Ben szemébe. Aztán veszek egy mély levegőt.

- Tudod, én... nem is tudom hol kezdjem. Annyira jól esik, hogy a barátodnak gondolsz, és annyira fura ez az egész. Igaza van Bimbának, nem nagyon vagyok jó a barátkozásban. Te pedig ezerszer jobb barátot érdemelsz nálam. - egy kicsit elhallgatok. Nem igazán tudom, hogyan folytassam. Talán Codynak, és a Szöszkének igaza van, és tényleg én zárkóztam el az emberek elől és nem fordítva. Talán én közösítettem ki az embereket az életemből, és nem fordítva. Igazából, még ha Ben figyelemmel kísérné is a Griffendél asztalát, se látna sok mindent. Én jobbára csak beviharzom felkapok néhány szendvicset, almát, vagy amit látok, és vihető, és már nem is vagyok a teremben. Így esélyt sem adok senkinek, hogy hozzám szóljon. De talán, ha esélyt adnék végre, akkor még én is kaphatnék.

- Annyi ideig voltam, magányos, és egyedül minden bajjal, és gonddal szemben, hogy már nem igazán tudom, hogy ne legyek az. Csak azt tudom, hogy változni akarok. Már nem akarok magányos, és cinikusan keserű mindennel, és mindenkivel szemben. Te, és Sasha és Cody... ti vagytok nagyon hosszú ideje az első barátaim. És szeretnék sokkal jobb barát lenni, de nem tudom, hogyan kell. Meg sem érdemlem, hogy törődjetek velem. Én csak bajba sodorlak titeket... a tóparton, és a büntetőmunkán... gondolom a szüleid se szeretnék, hogy olyasvalakivel barátkozz, aki olyan rossz hatással van rád, mint én. Elvégre miattam volt az egész balhé... nagyon sajnálom. - fogalmam sincs mért mondom el mindezt neki, de valahogy jó érzés végre megnyílni, és elmondani valakinek, hogyan érzek. Mert érzek. A közhiedelemmel ellentétben nagyon is vannak érzelmeim, amiket meg lehet bántani, épp úgy mint bárki másét. Legfeljebb én jobban titkoltam eddig, mert rettegtem tőle, hogy ismét meg fognak bántani, mint annyiszor az intézetek közti ide-oda lökdösés közben.

- Na, jó inkább nézzük a rúnaismeretet. Befejeztem az értelmetlen nyafogást. Sajnálom. - zavartan nyitom ki én is a könyvem, a könyvtári salátát, és egy ábrás, számolós részre mutatok. Általában jó vagyok a számokkal, de valahogy ez a rész most bonyolultabbnak látszik az átlagosnál. Gyorsan elhadarom, mi is a gondom a képletekkel, hogy eltereljem a fiú figyelmét az önkéntelenül kibukott vallomásomról. Talán sikerül, és talán tényleg jobb, ha csak tanulunk, és semmi más. Biztos van Bennek elég gondja az enyémek nélkül is...

Gina & Ben

 

Macskamód kitágítom a pupilláimat, annyira meglepődök, aztán el is nevetem magamat. Aztán mégiscsak ráébredek, hogy Gina úgy érezheti, hogy őt nevetem ki, így szabadkozva felemelem a kezemet, mielőtt még képenvágna, vagy éppen elszaladna. Ki hitte volna, hogy Ginának, aki ennyire szeret szervezkedni, parancsokat osztogatni, van egy ilyen érzelmes, félszeg oldala is.
- Miért ne lennék kedves? A barátom vagy, és te is segítettél már önzetlenül. Ez így megy. Eleve otthon azt tanultam, hogy legyünk másokkal aranyosak, de ha nincs senkid, akkor valóban fura lehet, de hidd el, ez a természetes. – Meg sem hallom, hogy elszórná hülyeségekre, nekem is nehéz volt megtanulni bánni a pénzzel, csak nálam éppen fordítva, mivel sok volt, így nehezen ismertem fel az értékét. Főleg olyan szülők mellett, ahol csak elég volt picit nyafognom, és máris megkaptam mindent. Ezért hát a vidámság, de ha szeretné, segítek ebben neki, hogy ha már ilyen komoly lapot talált az édességben, akkor meg is tudja fiatatni. Látom, hogy az érintésem is különös hatással van rá, de már nem húzom vissza a kezemet, de egyértelmű, hogy nagyon elhanyagolták eddig őt.
- Nem akartalak letámadni így.. Persze, hogy szeretném, hogy maradj. Nem zavarsz, sőt, nagyon örülök neked. Ha még hallgatnál is rám néha, akkor legalább nem lepődnél meg, hogy kedvellek. – Vigyorodom el, aztán megpaskolom magam mellett a helyet, s előhúzom a táskámból a rúnaismeret könyvet. Egy évfolyamra járunk, így ő is ebből tanul. Nálam gyakran itt a könyv, még ha nincs is aznap óránk, hiszen a kedvenc tárgyam. Már csak az a kérdés, hogy mit nem ért benne. Átnyújtom, hogy csak mutassa meg, hogy hol akadt el. Közben pedig másról kérdezek.
- Miből gondolod, hogy így kiközösítenek? – Mondjuk nem szoktam figyelni a griffendél asztalát, csak annyira, hogy Kathrine-nel kenyérdarabokkal dobáljuk egymást, amiért már zsinórban három héten át büntetőmunkázhattam az öreg cirmos házvezetőnőnál, merthogy vannak olyan országok, ahol éheznek. Na jó, de ezt aranyvérűnek tényleg nehéz beadni, játszani azért csak szabad..

Don’t hold your breath

Nem igazán tudom, hogy hogyan reagálhatnék arra amit Ben mond. Nem igazán tudom miért ilyen rendes ez a srác. Olyan kedves velem, pedig én senkivel sem voltam kedves, már nagyon rég. Na jó, egyszer segítettem neki összehozni egy kártyacserét, de az csak üzlet volt. Még ha én nem is profitáltam rajta.

- Miért vagy ilyen kedves? Nekem nem igazán van semmim, amivel viszonozhatnám a kedvességed. És mint mondtam pénzem sem volt soha... nem tudnék mit kezdeni vele... valószínű elszórnám hülyeségekre, mielőtt egyetemre mehetnék... Nem mintha ilyesmire esélyem lenne...- lemondóan tekintek az egyetemi papirra egy halovány mosollyal...
Ahogy megfordulok és mennék, váratlanul ér Ben érintése. Összerezzenek, mintha csak megütött volna, egy másodpercnyi ilyedséggel húzódok el az érintés elől, és lépek öszztönösen hátrébb a fiútól. Aztán némi zavarral nézek a srácra.
- Őö... bocs... csak rossz reflex...  - egyszerűen csak elszoktam az érintéstől, és ettől a közvetlen kedvességtől. Ben miért ilyen velem? Miért akarna adni egy esélyt egy olyannak mint én? Most komolyan barátkozni vagy mit akar? De miért? Mármint persze hogy szeretném, ha talán... ha barátok lehetnénk... de egy olyan fiú mint ő jobb barátot érdemel mint én. Látszik rajtam, hogy bizonytalanul állok meg, és nem igazán tudom hogyan kéne most viselkednem... olyan fura és abszurd lett ez a helyzet.
- Tényleg szeretnéd hogy maradjak? Segítenél a rúnaismerettel? Tudod, én nem igazán az vagyok, akinek sokan keresnék a társaságát... - egy fáradt szomorú mosollyal rogyok le a padra ahol az előbb még Ben ült.
- Tényleg nem zavarlak... és nem bánod hogy itt vagyok?- kérdezem bizonytalanul. Megérteném ha nem akarna barátkozni, és elzavarna... tulajdonképpen azt nem értem, hogy miért nem teszi... Ben tényleg túl rendes srác... Én pedig... csavargó vagyok. Egy senki, aki nem tudja kezelni ezt a váratlan helyzetet, ezt a hirtelen jött kedvességet...

Gina & Ben

 

Azért egy ilyen ritka kártyát mégse fogadhatok el, ultraritka vagy sem. ingyen semmiképpen sem. Tudom, hogy rengeteg cápa, hiéna szinte üzletszerűen húz le másokat így a kártyások között, de én azért nem akarok olyan lenni, aki megfoszt másokat a vagyont érő lapjaitól. Különben is, van pénzem elég, a szüleim kifejezetten jól állnak. Egyértelmű, hogy tudnám használni ezt a lapot, még színben is passzolna a mágikus arzenálomba, de hogy ne adjak érte semmit.. Ez azért mégse én lennék. Benyögöm a hozzávetőleges piaci értékét, hogy aztán szembesüljek Gina elképedésével. Hát igen, kész kincset talált.
- Lehet bizony. Ugyanúgy mint a bélyegekkel, festményekkel, műtárgyakkal. Nem sima papír, hanem komoly értéke van. Ha egyetemre mehetnél, akkor.. megpróbálhatok neked szerezni egy komoly vevőt, vagy olyan kártyásokat, akik olykor bérbe vennék tőled, és így még passzív galleonáramláshoz is jutnál. – Emelem fel a kezemet, mivel én meg nem fogadtam el. Attól, mert ő felém nyújtotta, ne vettem teljesen át, csak rápillantottam. Szinte égetné is a kezemet, ha tényleg érte nyúlnék. Ezek után főleg nem akarom az álmait összetörni. Nem tudom, hogy miért ilyen kishitű, lehet, hogy valaki csúnyán megbántotta? Tudom, hogy én se vagyok vele éppen a legjobb viszonyban, de ezen nem késő változtatni. Főleg, hogy most, hogy kettesben vagyunk, látom, hogy nem is olyan nagy az arca, mint társaságban. Egészen aranyos, kedvemre való lány.
- Szó sincs róla. Nem tudom, hogy mi a baj, de kérlek ne kezeld így. Segíteni szeretnék. A kártya.. ahogy mondod, csak egy darab papír. Viszont ha ez az életedet változhathatja meg, akkor mégiscsak több annál. Legalább gondold át, hogy hajlasz a javaslatomra, és ha döntöttél, akkor keress meg. Nekem nem fáradtság, különben is, te is segítettél már nekem, most is odaadtad volna. Akkor most had segítsek én. – Mosolyodom el édesen, és oldalra billentem a fejemet, kisfiús cukiságom minden báját próbálom felvillantani előtte, hogy jobb kedvet varázsoljak az arcára. Ha már a világban nem boldugul, legalább legyen valaki, akire mégiscsak számít. Hát ez volnék én. Vagy olyasmi.. Aztán már látom is, hogy menne tovább, de a lábaim elé hullik az egyetemi prospektusa, nálam egyértelmű, hogy továbbtanulnék, hiszen a medimágus képzés miatt muszáj, pedig kártyásként amúgy nem látom benne a lehetőséget, hogy miért kéne itt seggelnem még évekig a hetedik után. Viszont Ginán látszik, hogy mennyire meg akarja valósítani az álmait.. – Ne.. maradj! Rúnaismeretből véletlenül jó vagyok, Winivel állandóan magolunk. – Nyúlok a karja után felpattanva, remélem nem érti félre az érintésemet. Én már csak ilyen kis közvetlen vagyok, de azt sem akarom, hogy elsírja magát, mert az talán már kínos lenne. Viszont ha maradna, talán tudnánk beszélni mind az ultraritkájáról, mind az egyetemi továbbtanulásáról, s mindezt a rúnaismeretes korrepetálásba csomagolva.  

Don’t hold your breath

Csak egy halovány mosollyal reagálok a gyanakvó mondatra. Nem, eszemben sincs semmi olyasmire rávenni, amit ő nem akar. Még, ha ebben tökéletes ellentétek vagyunk, akkor sem. Ha neki itt jó, az csak az ő dolga.

- Nem, ne aggódj. Semmire se akarlak rávenni. Tényleg. - mondom még mindig halványan mosolyogva, csendesen.
Aztán amikor látom, hogyan reagál a kártyára, nos, tényleg nem tudom mit mondjak, vagy tegyek erre...  

-Tízezer galeont?  - nézek rá döbbenten. - Ezekkel keresni is lehet? Sosem láttam annyi pénzt! Annyiból... annyiból egyetemre mehetnék! - aztán, ahogy a pillanatnyi döbbenetem realizálódik, egy keserű mosollyal lemondóan legyintek.
- A tiéd. Neked adtam, és nem vonom vissza a szavam. Egyébként sem nekem való az egyetem... nem épp csóró semmirekellőknek találták ki... - jobb nem belemenni hiú, értelmetlen reményekbe...
- Különben is, az ilyenek, azoknak valók, akik értékelni tudják. Én nem tudom. Rögtön a pénzt láttam benne. Te viszont igazán tudod értékelni, és nem csak az anyagi értékre értem. Te élvezed a kártyáiddal való időtöltést. Nekem meg csak egy darab papír. Én elvesztettem a képességet rá, hogy ilyesmiben az örömöm leljem. Te még nem. Szerencsés vagy, és irigyellek ezért. Szóval kettőnk közül, ezt te érdemled meg jobban. - elhallgatok, nem is értem mért mondom neki ezeket egyáltalán. Tény, hogy az ilyesmi nála sokkal jobb helyen van. Valamiből nem kell üzletet csinálni. A gyermekálmokból. Bennek még a kártyáival vannak. Az enyémek... összetört üvegcserepek, melyek közt összetört, vérző szívvel állok. A srác sokkal többet, és jobbat érdemel, nálam. Elvégre én csak egy utcai tolvaj, egy senki vagyok, aki nem is érdemel semmit.

- Na jó, ne haragudj, hogy megzavartalak, az ostobaságaimmal... Hagylak is tovább... még úgy is meg kell értenem a rúnaismeretet, de ez a fejezet valamiért különösen nehéz... - lóbálom meg a rúnaismeret könyvet, amiből így ki is repül egy lap. Egyenesen Ben lába elé. Egy egyetemi ösztöndíj programról való tájékoztató... Tulajdonképpen halvány lila dunsztom sincs minek hordom magamnál azt a papírt, amit Piton adott az előző félévbe. Egyáltalán minek adta? Mért akar hiú reményeket ültetni belém, ha aztán eltűnik az iskolából? Ha már ő sincs itt, akkor miben, és milyen állandóságban bízhatok? Jobb is lesz, ha hagyom az egészet...
- Csak egy firka papír nem érdekes! Tényleg nem zargatlak tovább... Szia!   - vágom rá túl gyorsan, aztán gyorsan hátat fordítok, és nem túl gyorsan, de elindulok az ellenkező irányba... olyan kínos ez az egész... nem nekem való ez a barátkozósdi...

Gina & Ben

 

Ez a fanfiction mint műfaj, tiszta hülyeség. Itt ücsörgök kártyákról olvasgatva, mert valaki szerint még akár könyvet is lehet írni a csokibékás kártyák főszereplőiről. Hát nem, nem lehet, vagy valaki ezt a témát nagyon rosszul fogta meg, mert nekem cseppet sem tetszik, pedig imádok olvasni. Bosszús vagyok, de mégis felderül az arcom, amikor Ginát látom meg, hiszen most legalább elvonja a figyelmemet, így félredobom a könyvet, most már nem is érdekel a továbbiakban.
- Ginaaa!  – Emelem fel a kezemet intve a griffendélesnek, remélem sosem orrol meg rám, mert a határozott stílusával szemben én gyakorta befeszülök, nehezen fogadom el a vezetői hajlamait, hiszen még a saját szüleimmel szemben is beleálltam az ilyen jellegű vitákba, viszont Gina mégiscsak valami barátféle, így tényleg jó lenne, ha át tudna siklani a kisfiús butaságaimon.
- Remélem nem arra hajtasz te is, hogy menjek ki az udvarra..  – Kezdek bele gyanakvóan, szerintem az én felelősségem, hogy ha egy penészvirág vagyok, akit csak akkor lát a nap, amikor az évzáró után kimegyek a vasútállomásra, hogy hazainduljak. Hát mit lehet tenni, engem, sosem vonzott az, hogy az időjárástól függő programokat eszeljek ki. Nekem jó bent, egy könyv vagy a kártyáim társaságában. Előrehajolva pillantok rá a csokibéka kártyára, és a szó szoros értelmében sápadok el.
- Te jó ég, tényleg nem értesz hozzájuk? Itt a pergamen a szélén, ez ultraritka lap. Ezerből egy csokibékában van egy, és leginkább versenyeken lehet nyerni. Ez Grindelwald. Nagyjából annyit ér, mint amennyit a Trimágus tusa győztese kapott. Tízerer galleon. Nehogy nekem add.. Bár kedves tőled, de nem fogadhatom el.  – Emelkedek fel, és tényleg édes gesztus tőle, még ha egy átlagos, gyakori lap is lett volna, hiszen nagyon figyelmes velem, de ha már ilyen mázlija volt, nem akarom elvenni tőle. Legalábbis viszonzás nélkül biztosan nem..

Don’t hold your breath

Már egész szép idő van. Kellemes tavaszi meleg. Végre kibújt a Nap, és a sugarai kezdenek életadó meleget árasztani. Beszívom a friss levegőt, és körültekintek a füves kis részen ahol gubbasztok, le tóra. Néhol már egy-egy korai virág is kezdi megmutatni magát. Minden tökéletes lenne, ha nem lenne ilyen savanyú kedvem. Ma megint szóváltásba keveredtem Jenkins-szel és Bowman-nal. Semmi komoly, lényegében csak elhajtottuk egymást a búsba. Francért kell köszörülniük rajtam a nyelvüket. Nem én tehetek róla, hogy csóró vagyok, és mások levetett használt ruháiból kell öltözködnöm...
Nagyot sóhajtok, és a rúnaismeret könyvemet kezdem lapozgatni az ölemben. De valahogy nem nagyon megy a koncentráció. Nem igazán értem elsőre ezt a fejezetet. Ez pedig kifejezetten bosszantó. Nekem egyszerűen muszáj, mindent elsőre felfogni. Segítség nélkül. Nincs időm arra, hogy még egyszerű fejezeteken is tököljek. Mert rendszerint olyankor jönnek az olyan dolgok, mint a múltkori is, amikor Jenkinsék Winit kergették meg petárdákkal. Vagy tépnek le elsős hugrás kislányok macijának a fejét. Hát milyen aljadék dolog ez? Rólam is sok minden elmondató ez tény, de hogy ilyen genny aljadék lennék, az nem.  
Lerakom a könyvet, és előveszek a táskámból egy csokibékát. Eskü nem szoktam ilyet csinálni. Ezeket a kicsiknek szerzem, és adom. De most valahogy... nos izé, egyszerűen úgy érzem kell a szénhidrát az endorfin termelésemnek, mielőtt végleg elmerülök saját borús gondolataimban. Gyorsan magamba tömöm a csokoládét, és a kártyalapot kezdem nézegetni. Egy idős boszorkány képe van rajta. Valami gyógyító zseni volt. Nekem nem mond sokat. Fogalmam sincs mennyire értékes ez a kártya, vagy mennyire nem. Mindegy könyvjelzőnek jó lesz...
Vagy nem. Felnézek és rájövök, hogy tudom ki az, aki mindenkinél többet tud ezekről. Ben az. És láss csodát, ő is a tónál akar sétálni és időzni, hiszen éppen most került a látóterembe. Egy mosoly árnyéka suhan át az arcomon, miközben felpattanok, és megindulok sebesen a fiú irányába. Ha értékes a lapom, a srácnak irtó mázlija van, ha nem akkor is jó lesz talán valami cserealapnak számára. Úgy döntöttem neki ajándékozom a lapot. Számomra semmit nem jelentenek ezek a kártyák, de ő gyűjti őket. Fontosak neki. Emlékszem egyszer régen megkért, hogy hozzak neki össze egy csereüzletet egy felsőbb évessel. Szívesen segítettem neki. Alapvetően rendes srác. Ezért nem is kértem érte semmit közvetítői díjként, mint általában másoktól. Mire odaérek hozzá már szélesen mosolygok, még ha nem is teljesen boldogan.

- Szia Ben Kis Haver! Hogy vagy ma, ebben a szép tavaszi időben?  - kérdezek rá talán kicsit hangosabban, és vehemensebben mint kellene. Na de, ahogy Bimba is volt szíves a múltkor az orrom alá dörgölni, fogalmam sincs, hogy hogyan is megy ez a barátkozosdi...  

- Őőő figyelj csak! Izé, tessék!  - azzal a kezébe nyomom a kártyát. - Nekem fogalmam sincs ezekről, ezért gondoltam neked adom... izé na, jó akkor én izé, nem is zavarlak tovább... - már fordulnék is meg, hogy vissza induljak előbbi helyemre... de hát olyan irtóra kínos ez... annyira zavarba ejtő... elvégre csak egy kártyát adtam neki, nem jegygyűrűt, de akkor mégis mért érzem magam zavarban? Pedig hát, ahogy Cody mondta, lehet meg kéne tanulnom egy kicsit nyitni az emberek felé, de mi lesz ha az embereknek nem kellek, és eldobnak mint egy darab szemetet???