2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tisztában vagyok vele, hogy talán nem is akart ide jönni, hogy talán ellenére van a dolog és inkább menne haza, mint hozzánk, mégis kockáztattam, de hogy miért? Mert reménykedem abban, hogy talán ő is annyira érdeklődik irántam, mint ahogyan én is teszem. Bár igen, elég kockázatos megragadni a kezét és elhopponálni a saját otthonomba, de hát mi mást tehettem volna? Azt mondta a hajamba akar túrni, hogy megakarja érinteni a lapockámat és érezni akarja a lélegzetemet. Én mindezt megadom neki, szívesen megadom, de nem ott azon az átkozott helyen mindenki előtt és attól félve, hogy valaki ránk nyit és esetleg meglát minket, nem mintha szégyellném azt, aki vagyok... De jobb ez így mindenkinek, jobb a világnak is, ha mi elvonulunk mások szeme elől. Pofont vagy ordibálást, de legalább tökön vágást vártam volna tőle, de mindez elmarad és helyette meglep engem a nyugodtságával és higgadtságával. Nem hittem volna, hogy ilyen lesz, azt hittem, hogy sokkal harciasabb lesz, na nem mintha panaszkodni akarnék, tetszik, hogy nem veszi ilyen borzalmasnak, hogy élvezheti a társaságomat. Talán tényleg érdeklem és nem akar lerázni engem. - Ez a bealtatás dolog furcsa fétised? - kérdezem felvont szemöldökkel és értetlenül pislogok csak rá. Nem értem, hogy miről beszél és azt sem rétem, hogy éppen miért is altatnám be, hiszen nem titkolom, hogy hol is lakom. Mondjuk örülnék, ha legilimentor lennék, talán erre a kérdésemre választ kaptam volna még a feltevése előtt, de ez van. Egyetlen pillanatra elsötétül a tekintetem és tudom, hogy megváltozik bennem valami, ahogyan a szüleimre gondolok, főleg az apámra. Megrázom a fejemet és rendezem az érzéseimet, rendezem az arcomat és rámosolygok. - A nagybátyám egy mugliszületésűt vett el, én pedig meleg vagyok... Ilyen a mi családunk, kitaszítja a nem kívánt elemeket. - felelem a kérdésére, majd mielőtt szánalmat vagy éppen sajnálatot láthatnék az arcán, leveszem a pólómat és megfordulok, hogy teljes betekintést nyerjen a hátamra. - Azt mondtad végig akarsz simítani a lapockámon, hát tessék.
A szívem a torkomban dobog, hogy miért magam sem tudom. Quinn tény hogy sulis társ, de... nem hagy nyugodni. Másfelől felmerül bennem az az önző vágy, hogy épp elég ideig tartottam magamat egy elbaszott szabályhoz és vontam meg magamtól ki tudja hány lehetőséget.. Ki tudja képes leszek-e ennyi év után, tényleg levetkőzni a szabályaimat, megszokásaimat, egyetlen emberért. Megszokások alatt csupán a szabályommal együtt járó, idegesítően semleges hozzáállást értem. Nem közönyöset, semlegeset. Amikor voltaképp minden hátsó szándék, vágy vagy bármi nélkül, csak örülsz a másik társaságának, hagyod, hogy töltődjön belőled, te is töltődsz belőle, meghallgatod, vagy amire épp szüksége van, de ennyi. Nincs igazán ezen túl semmi. Nincs mögé gondolás, nincs kötelezettség, csak egy haver, vagy baráti szintet ér el az illetővel bárminemű kapcsolat.... Amikor épp az igényeimet, vágyaimat élem ki, ezeket levedlem. Bele vetem magamat egy egy estébe és annyi. Senkit sem érdekel, senkire nincs hatással. Csak megkönnyebbültem, kicsit kiengedtem a gőzt és nem hagyom magamat kiapadni teljesen. Órák alatt pedig nem azon jár az agyam, hogy méregtanon a harmadik sorból mennyire szétkapnám a srácot, itt ott amott...
Azonban mikor arról van szó, hogy ismerkedjek, ennek a kettőnek valamiféle összhangját kellene megtalálnom... vagy nem is tudom... Fogalmam sincs! És ez egy kissé kétségbe ejt. De ez van... Majd alakul. Belépek és már el is leszek rabolva. Áldom az eget, hogy nem tudok rosszul lenni a hoppanálástól. Azért megrázkódok. Körbe nézek hová is csöppentem pontosan. - Oh.. Hát ez.. Pazar. Nincs baj, te legalább nem altattál be előtte. - jegyzem meg viccnek szánva, holott, Nox tényleg úgy vitt haza magához először mikor újra találkoztunk... - Kitagadott Peroldok? Mi történt?
Nem hittem volna, hogy megfog érkezni, azt hittem, hogy itt fog hagyni és elmenekül. Mondjuk nem is tudom, hogy mit hittem, hoszen már kétszer is a tudtomra adta ,hogy nem érdeklem, mert az iskolás társa vagyok... Talán fel kéne fognom, hogy a nem az egy nem és nem kéne erősködnöm a dolgom, mégsem tudom csak úgy magam mögött hagyni, nem hagy nyugodni, hogy ennyire nem érdeklem, talán hisz a pletykáknak? Azt hiszi, hogy egy lelketlen féreg vagyok? Talán igazak, minden sgó igaz, amit rám mondtak, csak én vagyok olyan csökönyös, hogy nem adok rá igazat vagy éppen okot. De... Én tényleg sosem ígértem senkinek semmit, sosem akartam senkitől semmit, de ez a srác... Egyszerűen... Más, nem tudom senkihez sem hasonlítani és ez egyszerre izgat és taszít is engem. Már éppen feladnám, mikor nyílik az ajtó és megpillantom. Megnyugszom és csak most tűnik fel igazán, hogy eddig nem is nagyon vettem levegőt. Mindenfajta magyarázat nélkül odalépek hozzá, megfogom a kezét előveszem a pálcámat és hopponálok. Biztosan lefogja tépni ezért a faszomat és én is utálom ezt a műveletet, de... Most szükséges. - Ne haragudj... Tudom, hogy nem szép dolog, de... Üdv a kitagadott Peroldok házában. - mutatok körbe a hatalmas nappaliban. Mindenhol antik bútorok, elég pénzes Floyd bácsikám és ezt a háza igen jól tükrözi, remélem nincsenek itthon és nem fognak megzavarni minket.
Nem, pont ez az, hogy erre a szabályra hivatkoztam részegen. Most csupán felemlítettem, hogy mit is takar tulajdonképpen, és pont hogy jelenleg csak arra jó, hogy össze zavarjon!... Nem akarom újra lepattintani... Tulajdonképpen jól érzékeli: ritka pillanatok egyike, amikor nem tudom, mit akarok... Azt tudom, hogy Quinn határozottan felkeltette az érdeklődésemet, és már korábban is szemeztem vele, szép csendben, háttérből, minden egyértelmű jelet mellőzve. Mint általában bárki mással kapcsolatban akiket a suliból ismerek, vagy ismerhetek.. Arra, hogy a fizikai sérülés rosszabb mint a lelki... felnézek, megkeresem rozsdaszínű szemeit és hagyom elveszni a tekintetemet benne. Lágy mosoly jelenik meg a számon, de most a szemeim nem mosolyognak. Nagyon halkan, csak, hogy ő hallja mondom ki. - Kivéve, ha olyantól kapod akit szerettél... vagy valaha tiszteltél. - Sajnálatos, de számomra a fizikai erőszakkal könnyen elvesztheti valaki a tiszteletet a szememben. Nyilván amit okkal nyelek be, arra ez nem vonatkozik. Nem mondom, hogy nem esik szarul, dehogynem! De néha kell, hogy az ember, a hülyeségeiért kapjon egy pofont. És néha, nagy ritkán, jobb, ha ezt egy haverod, vagy valaki más teljesíti be, mondjuk egy durvább élet által elrendelt pofon helyett... Nyelek egyet, nem kívánom tovább firtatni a dolgot. Különös, hogy részegen mennyire kiiktatódott az a régi berögzült reflexem, hogy ha valaki lendíti, vagy kétesen emeli a kezét, akkor automatikusan védjem magamat... Bár voltaképp józanul sem igazán jön már elő. Végül is, kilenc év alatt, távol az egész szarságtól, már igazán megszokhattam azt, hogy többnyire biztonságban vagyok. Az utolsó mondata olyannyira ledöbbent, hogy úgy nézek utána, mintha az agyam kiesett volna a seggemen... csak pislogok totálisan össze zavarodva. Nézem ahogy feláll és eltűnik a szemem elől a mosdóba... És csak nézek utána. Aztán megfogalmazódik bennem valami. Két, fiatal felnőtt vagyunk, akik még életképesek is. Többnyire, vagy épp teljesen önállóak vagyunk, és még a saját identitásunkkal és igényeinkkel is tisztában vagyunk. Mindkettőnknek meg van/volt a maga szabálya. Mindketten ott éltük ki magunkat, ahol csak tudtuk, ő mindenkit felpróbált én meg hol így hol úgy estem, bár alulra valahogy többször kerültem... lényegtelen. Az viszont lényeges, hogy sosem volt valószínűleg probléma abból, ha arról volt szó, hogy valakit egy éjszakás kalandnak felszedjünk. Olyankor nincs semmi túlcifrázva, se túlválogatva... Mindenki egy biztos céllal vág neki a pillanatnak.. estének.. És valahogy most, mikor oda kerülök, hogy ismerkedjünk... totál esetlennek, összezavarodottnak és voltaképp tapasztalatlannak érzem magamat. Még zavarba jönni is van időm.. Nem tudom, hogy ő ezt vajon hogyan éli meg, de nálam ez jelenleg nagyon él. Vonzz is. Ezt ha akarnám, se tudnám letagadni. Mégis az ajkamba harapok és a tagjaimat elönti valami egy pillanatra, aztán el is száll, de arra pont elég, hogy lecsapódjon pár érzet belőle: Izgulok... Kíváncsi vagyok... és vacillálok. Ujjaimmal dobolok az asztalon egy percig, majd felhajtom a teám kihűlt maradékát, felállok az asztaltól és a táskámat egy pálca intéssel kompakt méretűre zsugorítva, zsebre teszem azt.
Belépek a mosdóba és körül pillantok, mintha csak szimpatikus piszoárt vagy fülkét keresnék... Vagy csak bejöttem volna kezet mosni... Tekintetemmel igyekszem nem Quinnt keresni minden áron. Főleg ha rajtunk kívül hirtelen más is akad itt. Fogalmam sincs mit akar, de minden bizonnyal pillanatokon belül kiderül! Van bennem egy lefojtott, félénk, zsongás.
Lehet, hogy akkor nem jött át nekem a mondandója lényege, szóval ez a szabály miatt akar lepattintani megint... De akkor miért is akar ismerkedni velem? Ha van ez a szabálya, ami szerintem egy hatalmas nagy faszság és mi az, hogy nem ismerkedik és kavar sulisokkal? Ez számomra kissé gyerekes, de mondjuk pont én vagyok az, aki elítéli ez miatt, én aki sosem akart kapcsolatot és nem is csinált semmit sem másokkal, csak baszott. Szükség esetén még a nőkre is rá kellett fanyalodnom... NA jó, ezt be ne vedd, sosem szexeltem nővel, józanon legalábbis tuti nem. - Minő kellemes felelevenítés a múltunkból. - forgatom meg a szemeimet és próbálok normális lenne. Na nem mintha ezzel a kijelentésével nem arra célzott, hogy húzzam be a kéziféket, talán tényleg jobb lesz, ha lekoppanok róla. Bár kis ellentmondás a szavai és a tettei között. Egyszer úgy érzem kíván engem és akar, utána meg mintha belelökne a tóba télen. Talán még ő sem tudja pontosan, hogy mit akar. Csak csendben figyelek rá, figyelek arra amit mond és elgondolkodom. Szóval egészen eddig senkivel sem volt, nem volt egyetlen egy kapcsolata sem és mindenkit ellökött magától. Mintha csak magamat hallgatnám, tényleg magamra ismerek benne, míg el nem érkezünk ahhoz a ponthoz, hogy ezért ilyen másokkal. Csak sóhajtok egyet és inkább nem mondok semmit, na nem mintha éppen tudnék mit mondani neki. - Értem. - végül mindössze ennyit sikerül kinyögnöm neki. Mi mást mondhatnék. Nem ítélem el, egyáltalán semmi ilyesmi nem látszik rajtam, sőt. Még azt sem mutatom ki, hogy egyáltalán nem értem a tetteit és a tetteinek miértjét sem. Csak elmosolyodom. - Szerintem nem kell téged félteni, sokkal fájdalmasabb a lelki sérülés, mint a fizikai... - közlöm vele, mintha csak egy egyszerű tényt közölnék, bár ez egy egyszerű tény, nincs benne semmi extra. Látom, hogy felbosszantottam őt, legalábbis a szavaimmal biztosan belé raktam az ideget, de nem szerettem volna. Nem ez volt a célom, én csak tisztán szerettem volna látni a dolgokat. Persze örülök neki, hogy tisztáztuk a dolgokat és elmondta nekem, hogy nem azért teszi ezeket, mert bűntudata van, jól esik a lelkemnek. - Én... - kezdenék bele, de nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Inkább csak becsukom a számat és figyelek rá és egészen addig csak csendben figyelek, míg el nem húzza a kezét és ki nem mondja azokat a szavakat. Hát igen, kicsit lejjebb csúszik az állam és értetlenül bámulok rá. Sóhajtok egyet. - Gyere ki a mosdóba nem sokkal utánam. - mondom neki halkan, majd felállok és elindulok a nem rég említett helyre. Remélem, hogy nem fog lelépni, hogy nem fog eltűnni vagy hülyét sem csinálni belőlem... Hogy mit fogunk ott tenni, azt még magam sem tudom, de igyekszem majd visszafogni magamat.
Ahogy hallgatom egyre inkább magamba szállok és erősödik bennem a gyanú, hogy megint mocskosul félre értjük egymást... És felmerül bennem a kérdés; miért? Rosszul fogalmazok, vagy mi az ami miatt a szavaink elsiklanak egymás mellett? Nem figyelek eléggé... Hol rontom el? Elrontom-e egyáltalán? Hirtelen jut eszembe egyszerre minden, olyannyira, hogy szinte csöng tőle a fülem. És bár a végszó az, hogy ő is ismerkedne, nem csak megdugna, a félre értés ott van. Harapni lehet a levegőben. - Arra a szabályomra gondolok, hogy sulisokkal nem... nem kezdek. Tudod ez volt az a szar szöveg amivel pattintottalak részegen. - megcsóválom a fejemet. És valami megmagyarázhatatlan szar önti el az agyamat. Egy olyan régóta lappangó, mindig is alacsony lángon tartott, lefojtott őrláng ami most úgy érzem vissza égeti az ereimet! És csak jönnek a szavak. - Amihez mindig tartottam magamat, mert tökéletesnek tűnt arra, hogy a tanulás legyen mindig az első... Ami miatt.. minden lehetőséget kidobtam az ablakon ami a suliból megtalálhatott volna... Ami miatt inkább egyfajta asszexualitásba toltam magamat, hogy ne hiányozzon az amiről lemondok. - fogalmazhatunk úgy is, egyfajta cölibátusra ítéltem magamat a hét évemre az alap képzés során, csak szünetekben meg ha meg volt a kijárás lehetősége, Roxmortsban éltem ki magamat, ahol és ahogyan tudtam.. -Ami miatt valójában fogalmam sincs hány olyan van a sulin belül mint én, vagy te. Ami miatt inkább csak meghúzom magamat és csendben figyelem a környezetemet. Ami miatt inkább viccet csinálok a helyzetemből, identitásomból a pocskondiázók előtt és a büszkeségükön ütök rést a saját hígvelejű, mételyező arrogáns tudatlanságukkal!... - össze ráncolódik az orrnyergem egy pillanatra és olyan tekintetet öltök, ami egy aranyvérű Mardekárost is megszégyenítene. Hát az is biztos, hogy Hugrást így beszélni biztosan nem hallottak sokan. Azért zúdítom ezt mind rá, hogy megértse, miért vagyok ellentmondásos itt ott, mivel küzdök és hogy ez miért van nehéz hatással a döntéseimre. Ebben éltem eddig, ebben gondolkoztam. Persze! Az ember azonnal el tud dönteni dolgokat. A megvalósítása azonban már akaraterőt igényel és némi átszervezést az életünkre nézve, amennyiben komolyan gondolunk bármit! - Lehet, hogy sokakat megbántottam, vagy a lelkébe tiportam, talán pont az őszinteségemmel, vagy azzal, hogy félre értettem, vagy őt vagy saját magamat, de sosem volt szükségem fizikai erőre. És nem is akarok a közelébe kerülni annak az állapotnak, hogy én ilyesmit használjak! - lehet hogy visszafogottabb a vérmérsékletem, de ez nem jelenti azt, hogy nincs bennem szenvedély, vagy hajlam a virtusra. A hidegvér azonban ha komoly a helyzet, inkább jellemez, mint más. Persze! Bármiért képes vagyok úgy lelkesedni, mint egy ártatlan öt éves gyermek... Majd ez az idő is eljön talán... Talán a felém nyújtott kezet is el fogom tudni fogadni... belesimulni... talán képes leszek ölelni, ölelkezni, úgy mintha minden pillanat az utolsó lenne... Egyenlőre azonban, mikor a keze a kezembe simul, a fura zavarral vegyes ingerültségtől és valami megmagyarázhatatlan halk kétségbeeséstől megszaporázott légzésem egyszer csak elakad egy pillanatra. Nem a kezeim nem kicsik. Igazság szerint határozottan műtős kezeim vannak. Kellemesen nagy tenyér, hosszú vékony ujjakkal. Őszintén szólva egy kissé felháborít amit mond. De a lehető leghiggadtabban igyekszem válaszolni, sőt még egy jó adag őszinte meghittség is vegyül bele. - Bűntudatból tenni a szépet, vagy újra bele rántani egy nem hiteles állapotba, azt jelentené, hogy szánlak. És nem talállak elég erősnek az őszinte szóhoz. - azért egy két megnyilvánulásomon még mindig kiütközik az a flancos mocskos aranyvérem... "Vajon hol tanulhatta egy olyan kis sárvérű mint én?" Ó hányszor hallottam ezt is... "Honnan ez a nagy pofád és fene- modorod?!"... Pedig h tudnák.. Ha tudnák ki voltam a Roxfort előtt.. Őszintén örülök hogy nem tudják!! - Ha bűntudatom lenne, bocsánatot kértem volna személyesen, de nem beszélgetnék veled olyasmikről, mint "tetszel, ühüm... te is nekem... dugnálak is.. ühüm.. korrekt! Akkor most már cseveghetünk tovább!" - viccen kívül, az hogy voltaképp ezt tisztáztuk tényleg korrektnek találom! Hagyok egy röpke szünetet. Nyilván sem az előzőek, sem a következők nem annak szólnak, hogy nincs, vagy nem volt bűntudatom, de nem ez táplál. - Épp... lebontani próbálom a falat.. feszegetem a szabályaimat. Ha bűntudatom lenne, ezzel nem baszakodnék! Nem akarnálak megismerni és nem mutatnék neked magamból egy fikarcnyival sem többet, hanem hagynálak megrohadni abban a képben, amit akkor és ott láttál rólam. Elbujdosnék szégyenemben és tartanám a hátamat ha esetleg úgy tartja kedved, boxzsákra lenne szükséged. - kicsúsztatom a kezeimet a kezei alól és vissza is húzom az asztalról, nyelek egy hatalmasat és próbálom rendezni a légzésemet. - Nem hagynám hogy meg akarj ismerni és magamtól is elzárnám már a gondolatát is annak, hogy milyen...- pillanatra megtorpanok, de csak, hogy ki tudjam mondani azt ami feljött! - jó lenne bele túrni a hajadba... végig simítani a szádon... a lapockádon... érezni a lélegzetedet...- elcsuklik a hangom és nyelek egy orbitálisat és nem is tudom tartani a szemkontaktust. Egy biztos... hogy olyan fokú szexuális elfolytást vélhet felfedezni az utolsó szaggatott mondatomban, hogy olyat még biztosan nem baszott!
Örülök,hogy hasonlóan látjuk a dolgot, hogy ő is megakar engem ismerni és nem csak én őt. Előveszem a legsármosabb mosolyomat és az arcomra villantom. - Szuper. - bár nem hittem volna, hogy így fognak alakulni a dolgok, hogy ő érdeklődni fog utánam. Bár még mindig nem értem, hogy miért érdekel ennyire, hogy miért érzem úgy, hogy... Na jó, egy biztos, nem csak szexelni szeretnék vele, de mikor meglátom a seggét, hát... Hú... Az a segg, egy igazi főnyeremény. De nem csak a teste az, hanem a lénye is, sokkal érdekesebb, mint a legtöbb ember az iskolában és a világon. Vele jobb beszélgetni, mint mondjuk a nagybátyámmal vagy az anyámmal. Floyd bácsikám még nem tud arról, hogy mi az új befektetési célom, de biztosan nem fogja bánni. A felesége mondjuk mugliszármazású... Oh baszki, akkor ezért lett kitagadva, mert nem egy aranyvérűt vett el, mondjuk ez nem mintha különösebben érdekelne, hiszen a félvéreknek és a sárvérűeknek is ugyanolyan jó a seggük, sőt. Van amelyik sokkal jobban tudja használni a száját, mint bármelyik aranyvérű. Meglepő lenne sok mindenkinek, ha egy-két nagyszájú mardekáros kanról kiderülne, hogy mennyire szét van baszva a seggük... Na de nem az én dolgom kiteregetni a szennyesüket. - Nem mintha várnék érte bármit is... Ezt hívják önzetlenségnek. - bár eddig nem igazán gyakoroltam, ez a Cody elég jó hatással van rám, ami meglepő. Sose hagytam, hogy bárki hatással legyen rám, pláne nem egy olyan srác, aki koppintott anélkül, hogy bepróbálkoztam volna. Bár tényleg nem a múltban kéne maradnom és tovább lépnem, mégha meg is sértette a büszkeségemet. Nem kellett volna megcsókolnom, nem kellett volna áthajolnom azon a retek asztalon. Ilyenkor az ember egy kicsit visszacsókol, még ha csak tudat alatt, akkor is. Tudom, mert én is voltam már így, mikot megcsókoltak egy rövid ideig visszacsókoltam akaratlanul is. Ez is csak azt mutatja, hogy még csak véletlenül sem érdeklem őt. Igaz finoman és nem erődzakosan lök el, de lehet hogy csak azért csinálta, mert úgy érzi nem vezekelt eleget a múltkori miatt. Mikor pedig megszólal én nem tudom, hogy mi a faszt mondjak vagy éppen tegyek, így tekintetemet véletlenül sem emel el az asztalon pihenő kezemről. Talán lassan inkább mennem kellene és hagynom kéne a dolgot ennyiben, kissé össze vagyok zavarodva. Csak nézem a kis tenyereit, amik nem is olyan kicsik ám, mint hittem. Szívesen beleraknám a kezeimet, még soha senkinek nem raktam a tenyerébe a kezeimet, de nm hiszem, hogy erre vágyna, így lehúzom az asztalról a kezeimet és a combomra rakom. Értetlenül nézek rá, amikor valamilyen szabályról beszél nekem, én nem meg vágom a helyzetet. - Nem igazán... Értem miről beszélsz, de nekem is van egy szabályom, ami... - elgondolkodom, hogy elmondjam e az én szabályomat. Ami úgy szól, hogy mindenkovel csak kefélek és utána semmi, max ha nagyon jó volt még egy menet vagy ha ritka jó, akkor szexhaverság, amiben a hangsúly a szexen van. De nem... Inkább nem mondom el. - megismerve téged hülyeségnek tűnik. - fejezem be az előbbi megkezdett mondatomat és komolyan is gondolom. Elég nagy hülyeség az a szabály, mert őt nem csak megkefélni akarom, nem csak gerincre vágni és felismerni a testét, hanem... Több minden is érdekel. Mikor közli, hogy ő lassabb tempóban haladna, mint én csak felvonom a szemöldökömet. - Lehet csak félreértettem valamit , de... - hangsúly a de szócskán van és hát egy-két másodpercig csak csendben vagyok és figyelem őt, majd veszek egy mély lélrgzetet és belekezdek. - nem kell bűntudat ilyeneket mondani. Ha nem érdekellek, elfogadom ám, bár kicsit bánnám, mert érdekelsz és téged tényleg megakarlak ismerni téged. - mondom neki, majd a szemeibe nézek. Tényleg lehet, hogy csak én értettem félre valamit ott akkor a csóknál, de lehet hogy nem. Mikor pedig megkérdezi, hogy mit akarok tőle, akkor leblokkolok és hát csak pislogok rá. Ez... Egy olyan kérdés, amire nem tudom, hogy milyen választ kéne adnom. Így végül kezemet mégis a tenyereire rakom ,ha ott vannak és rajta is hagyom. - Pontosan nem tudom, mert így... Még nem voltam, de biztosan nem csak szexelni akarok veled, többet szeretnék. - na nem hiszem, hogy ettől okosabb lett vagy éppen én lettem okosabb, de... Most már talán tudom mit akarok vagy éppen kit... Őt.
- Megismerhetjük, az valóban jó lenne.~ mondom és egy apró biccentéssel, meg egy mosollyal, amiben érezhető némi visszafogott, fel nem lobbantott lelkesedés, nyugtázom a mondatát. Nem élem bele magamat semmibe, hiszen a képletnek azért bőven vannak kérdőjeles részei! Jadenek persze jól fog jönni a pénz, akár kisebb összeg is. Vagy igazából bármilyen formában a támogatás. Bár nem fogom felvenni a gyámságukat az apjuk részéről, némi támogatást lelkiekben így is képviselni fogok számukra. Kíváncsi vagyok mi lesz velük, hogyan alakul az életük, és nem bánom, ha a nevelésükben is részt vehetek. Nyilván Amennyire Jadenek igénye van ilyesmire. Tényleg nagyon nagyon jó barátom. Nyilván ha talál magának végre egy tisztes palit, aki a társa lehet, az én szerepem meg fog szűnni, bizonyos szinten mindenképpen. Nem bánt a gondolat, hiszen nem szeretők vagyunk Jadel. - Ez igazán nagylelkű ajánlat!... ömm nem is tudom hogy tudnám kifejezni... - egy másodpercet hallgatok. - Köszönöm! Jade nevében is! - Innentől pedig imádkozom, hogy ne vegye úgy, hogy továbbá emiatt az ajánlat miatt nyitok felé! Istenem már csak az kéne, hogy ezt félre értse! Aztán megcsókol én pedig minden hangos hiszti nélkül tolom el lassan, nem lelökve magamról. Hála a kulturált egymáshoz viszonyulásunknak még csak túl sok tekintetet sem kapunk, a csókról meg a nagyja lemaradt úgy is! Még csak az hiányzik, hogy valaki ilyesmin parádézzon! - Semmi gond. - nem fogok belőle ügyet csinálni. Legalábbis problémázni biztosan nem fogok. Valljuk be... eddig eléggé úgy tűnik, mindkettőnket érdekli a másik. Csak a hangulat pillanatnyilag nálam valahol máshol járt és épp ezért alaposan meglepett. Az asztalon felfordítom mindkét tenyeremet egy rövid időre. De nem várom, hogy bele tegye az ő kezét, ez amolyan önkénytelen "nézd, meg mutatom a tenyeremet; megadom a bizalmat" gesztus részemről. - Van az a remek szabályom... - szemet forgatok - Amiről most, hogy itt vagy előttem.. Nem biztos, hogy úgy érzem, az egy jó szabály.. És nem hiszem, hogy azzal kellene takaróznom. - sóhajtok egy aprót, csak levegőt véve a következő mondathoz, és bár gördülékenyen, nem hadarva bukik ki belőlem, azért belül volt egy pillanatnyi küzdelem. - Szívesen megismernélek. Hogy ki vagy valójában. Hogy milyen vagy. - beharapom a számat, a fogam most viszont nem villantom meg. Nem egy nyílt, flörtölős harapás, csak inkább a szelíd izgalommal és kíváncsisággal teli. - És tény, hogy.. vonzz a dinamikád, és szívesen megismernélek... másképp is. Még ha nyakadba is borítom a hideg vizet újra és újra, amiért bocsánat...- a teámat kezdem fixírozni újfent. - Énn.. Lassabb vérmérsékletű vagyok.. józanon legalábbis biztosan. - a temperamentuma kizökkent, még ha ennek nem is adom jelét és valahol jól is esik, valahol meg nagyon is zavarba hoz. Nézek rá egy hosszú, csendes, nyugodt, viszont annál kíváncsibb tekintettel. - Kíváncsi vagyok, - felnézek a csészémből és igyekszek felvenni a szemkontaktust újra. - hogy te, mit akarsz tőlem tulajdonképpen Quinn~? - teszem fel a remek kérdést ami voltaképp nagyon is érdekel. Voltaképp arra vagyok kíváncsi, hogy egynyári virágnak tekint, ami végett voltaképp elébe mehetünk az udvariaskodásnak, vagy mondjuk ismerkedni is szeretne, amellett... úgy tényleg... vagy még lehet maga sem tudja és inkább rábízná arra, amit a jövő hoz?
Csak elmosolyodtam és jól estek a szavai, ezek szerint szívesen töltené vele az estéit, ami azt jelenti, hogy szívesen van velem? Oké, mindegy ezen felesleges agyalni és hiába próbálnám rejtegetni a boldogságomat, csak mosolygok, mint a vadalma. Persze azt nem tudom, hogy hol tudnánk tölteni az estéket, mert én az iskolában biztos nem fogom, hozzánk még korai lenen felhívni, kocsmákba meg csak inni lehet... - Ennek örülök, tényleg szívesen töltöm veled az időmet, legalább jobban megismerjük egymást. - mondom továbbra is mosolyogva és csak körbepillantok. Páran minket bámulnak és összesúgnak, legtöbben mutogatnak és hitetlen arcot vágnak, mintha ez meg sem történhetne, hogy én valakivel beszélek... Vagyis szerintem számukra az hihetetlen, hogy Cody és én beszélgetünk, mindkettőnkről terjednek szarságok és jobban keverik a szart, bár azt azért elmondhatom, hogy nekem valóban van jó sok rajongóm vele ellentétben, őt általánosan utálják. Bár ez engem hidegen hagy, egy biztos: én nem utálom és nem is akarom megutálni. Ő sokkal több, tényleg sokkal több, mint aminek mutatja magát és talán sosem találkoztam olyan emberrel, mint ő. Rossz volt hallani, hogy ennyi rossz történt vele és mindez csak év elején. Szerettem volna megváltoztatni a múltját és szerettem volna, ha minden máshogy alakult volna az életében, de nem áll hatalmamban és ha azok a dolgok nem történnének meg vele, akkor ő most nem lenne ő. Akkor már más ember lenne, talán ha az én múltam is máshogy alakult volna, nem tartanék itt, nem lennék egy életcéltalan szülőgyűlölő fasz, aki titkon irigyli és vágyja mások boldogságát... Na nem mintha annyira boldog akarok lenni, amit nem hiszek magaménak, azt nem tudják elvenni tőlem. Tele vagyok ellentmondásokkal, mint valami megoldhatatlan számmisztika példa. Szerencsére nem kérdez rá, hogy velem mi a helyzet, hogy én miért vagyok ilyen és mi történt velem, talán rajtam látszik, hogy instant nyomorék vagyok. De nem is meséltem volna neki semmiről, nem meséltem volna el, hogy a szüleim kibasztak, hogy kitagadtak és most azért harcolnak, hogy vegyek fel egy másik nevet. Nem mesélném el neki, hogy mivel és hogyan próbált kigyógyítani a melegségből, én nem akarom, hogy bárki is sajnáljon vagy együtt érezzen velem. Tudom, hogy ő nem ezért mondta a dolgokat és én sem ezért gondolom ezeket, szimplán utálom, ha valaki ezt miatt sajnál. Már megszoktam a szardobálást, hogy mindenki kissé undorodik tőlem, mert engem nem a nők érdekelnek, de mit tudok én tenni a lemaradi emberekkel? - Igen, ő. Majd megbeszéljük a részleteket. - mondom már sokkal szelídebben mondom ezt, mint az előbb. Örülök neki, hogy nem kezdett el ellenkezni, hogy nem utasította vissza az ajánlatomat, hanem elfogadta és beleegyezett vagyis valami ilyesmi. Gondolom annak a nőnek kell a pénz, bár a nagybátyám szeme ketté fog állni és nem azért, mert nem akar adakozni, sokkal inkább azért, mert nem fog hinni nekem. Ami engem csak megfog mosolyogtatni és ki is röhögöm, hogy még is képes vagyok én is jóságra annak ellenére, hogy apám nem erre tanított. Érdekel, most már tényleg érdekel, hogy milyen képet fog vágni Floyd bácsikám. Nem tudom miért engedtem a vágynak, hogy miért engedtem az érzéseimnek és éppen miért csókoltam meg. Még csak ki sem tudtam élvezni, csak éreztem a halvány rozmaring izét és a rózsavizet, de kezei a mellkasomra kerültek és határozottan eltolt. Idiótán érzem magam, megalázottan és hülyén, így inkább csak visszahajolok a helyemre. - Hülyeség volt, nem kellett volna, bocs. - mondom neki és inkább nem is reagálok arra, hogy megint azt hiszi, hogy megakarom kefélni... pedig nem, rohadtul erre ment ki a játék. Nem tudom, hogy hogyan kéne fojtatnom, inkább az asztalra rakom a kezeimet és arra fókuszálok.
-Minden bizonnyal több értelme lenne, mint annak és a hasonlóknak, mint amit a múltkor műveltem. - Fűzöm tovább a gondolatot és valóban. Legalább megismernénk egymást... Feltéve, ha valóban ismerkedni akar. Bár hogy az az éjszakai dumcsi hol esne meg, arról fogalmam sincs. Noxhoz biztosan nem viszem fel. Hozzá senkit nem vinnék fel! Szóval kizárásos alapon marad, az hogy Londonban akárhol... Vagy a suli... Beszélgetni tökéletes az is. Azzal egyenlőre nem gondolok, hogy Quinnél. Megdörgölöm a tarkómat, visszafelé végig húzom a nyakamon oldalt a kezemet. Mondanám, hogy ne sajnálja, de az együttérzését hamar Ariadnenak és a helyzetének szentelem. Én is őt sajnálom, nem magamat. Kifejezetten örülök, hogy nem tart egy önsajnáltató málészájú pöcsnek! Nyilván, ez nem azt jelenti, hogy sajnos én nem eshetek bele sosem, de igyekszem kerülni az efféle viselkedést. És főleg igyekszem a nyomoromat nem őrá tolni. Nyilván ennek az évnek az eleje, nem fedi le a teljes múltamat, de... most még bőven elég, ha csak ennyit kap belőlem. Nem kell rögtön minden szennyest kiteregetni. Jelenleg ebben a mennyiségű szarban elveszne az ami azt mutathatná, hogy amúgy nem vagyok ám reménytelen eset! Még van kiutam!... A régiek, és az új események, megfojtották és feloldották a patrónusomat. Ez elég egyértelművé teszi, hogy nem vagyok jól.. Egyenlőre. De semmi sem zárja ki, hogy nem is lehetek már többé! Aztán a buzgó kijelentése alapos megdöbbenésre késztet és csodálkozva meredek rá. - Ó.. ? - csúszik ki belőlem, de mivel egyenlőre fogalmam sincs hogy elfogadhatok-e egy ilyen gáláns ajánlatot.. Kijelentést, kétségekbe taszít a dolog. Olyan határozottan jelentette ki, hogy ostromot vet bennem, ha ezt vissza utasítom, azzal nagyon megsértem... Másfelől... lenne okom vissza utasítani? Hiszen bárminemű segítség, Jadenek elég jól jön és fontos is! Olyannyira elgondolkozom ezen az egészen, hogy szinte el sem jut hozzám az a felindult röpke mondata. Csak arra eszmélek, hogy áthajol az asztalon és már le is kapott. Határozottan megilletődöm, de bármilyen hirtelen is ért, az ajkaimig érhetett csak, meg legfeljebb a fogunk koccant össze így a hév hevében, de tovább nem jutott. Az ajkaim egyébként kifejezetten puhák és van egy nagyon halovány rozmaring íze a cigim miatt. Meg egy jellegzetes illata/zamata a rózsavíz miatt. A pillanat azonban nem tart olyan sokáig. Hamar kapcsolok. És lágyan, nyugodtan, mégis határozottan a mellkasára teszem két kezemet és eltolom magamtól, el is hajolok. - Lehet, hogy tévedek, de mielőtt ide lyukadunk ki, lehet nem ártana egy mélyebb ismeret.. Feltéve, ha nem csak a Három Seprű vécéjében akarsz bármit is... - halvány szelíd mosoly van a fejemen és a hangomat sem emeltem meg. Az első mondatot komolyan is gondoltam. A második már inkább egyfajta poén, célzás... és nem NEM keringőre. Most nem flörtölök vele, igazából csak megcsillant a humorom kritikus oldala. Teljesen nyugodtan ülök a helyemen, így kissé tartva a távolságot Quinntől és közben tudatosul bennem, hogy a kezeim alatt bizony a szívét érzem. Vissza is húzom őket, visszavonulásképp. Minden ellenére azonban, nem tűnök úgy, mint aki távozóra fogja fogni. És nem, most nem a játszadozás miatt maradok.
Inkább elengedem ezt a gyomorszájba vágásos kérdést és nem akarok róla beszélni többet. Csak nyugtázom amit mondott, bár kicsit bánt... Nem értem, hogy miért akarja őt bántani bánki is, olyan kis törékenynek néz ki, akiben hamar lehet kárt tenni. - Látod, már elhatároztad magad, ha gondolod akkor beszélgetek veled én esténként. - mondom neki, miközben megvonom a vállamat. Nem nagy dolog, régebben így is csomószor tilosban kiszoktam járkálni a tornyokba vagy az udvarra, nem szerettem bent lenni az iskolában, jobb kint a friss levegőn, kint a természetben. Bár lehet nem velem kívánja eltölteni az estéit, így inkább tényleg csak felajánlás és ez a hangomból is érződik és az is, hogy nekem tényleg nem probléma vele kimaradni. A nagybátyám úgyis leszarja, hogy éppen kivel töltöm az estémet és kivel nem. Annyit kért mindössze, hogy ne vigyek fel mindenféle jött-ment embert és ne hagyjam egyedül őket a lakásban, ha még se tudunk máshova menni. Azért rendes tőle, hogy megengedte. Csak csendben hallgatok és figyelek és nézem őt, talán kicsit aggódva figyelem, ahogyan elkezd nekem mesélni. Kissé meglepődöm, hogy elkezd mesélni, nem számítottam volna rá. Azt hittem nem bír engem, hogy nem is akar velem időt eltölteni, mesélni nekem meg pláne nem, szóval tényleg nagyon nagy meglepetés számomra és jól is esik, talán éppen ezért is nem szakítom meg. Amikor pedig a cruciora tér ki, csak elsötétül a pillantásom és eszembe jut, hogy apám mit tett velem. Hogy egy teljes hónapon keresztül próbált engem meggyógyítani crucioval... Egy teljes hónapon át naponta egy órát cruciozott, miközben azt mondta, hogy a melegség egy betegség és ez a gyógymód. Nem tudom, hogy mit várt, nem tudom, hogy miért hitte, hogy ez miatt megváltozom. Dac és makacsság miatt kitartottam, kitartottam önmagam mellett és nem engedtem, hogy megváltoztasson. Kezem pedig automatikus csúszik az ő kezére, szerencsére kicsi az asztal és könnyen átnyúlok rajta. Nem, ez nem nyomulós tapizás, inkább együttérzés és sajnálós. Bárcsak ne történt meg vele volna ez a sok szar, bárcsak minden sokkal könnyebb lett volna neki. - Sajnálom. - csak ennyit mondok halkan, mikor elmondja, hogy nem tudott megmenteni valakit, akit megszeretett volna és kicsit szorítok a kézfogáson, együttérzésem jeléül természetesen. Aztán mikor arról beszél, hogy szeretné támogatni az ikreket, megmozdul bennem valami, vagyis pontosabban a mellkasomban. Mindig csak önző és gátlástalan emberek vettek engem körül, sosem láttam még senkit sem, akit ennyire önzetlen lett volna mint ő. Tényleg van benne valami és ő sokkal több, mint amennyinek mutatja magát. Csak nézem őt és végül elhatározásra jutok. - Én is szeretnék segíteni nektek ebben. - bár eddig mindig figyeltem rá, hogy kedves legyek és ne legyek durva, most mégis úgy mondom, hogy ellenkezést nem tűrök el. Szeretnék valami jót is tenni, nem csak szórni a sok pénzt felesleges faszságokra, talán a karmámra is jó hatással lesz. Aztán mikor kortyol a teájából én csak visszahúzom a kezeimet és nézem őt, aztán csak megforgatom a szemeimet a következő mondatára. - Ugyan már Cody, örülök, hogy mindezt megosztottad velem és hidd el, nem kötelességből hallgattalak meg, hanem mert érdekel a múltad. - felelem neki őszintén. Ha más beszélt volna nekem ilyenekről valószínűleg végig sem hallgattam volna, hanem azt mondtam volna neki, hogy ne sajnáltassa már magát, mert az emberek csak azért szoktak ilyeneket mondani, ő pedig nem azért mondta, ez tisztán kivehető. Aztán rátérünk, hogy miért is nem Quinn néven mutatkoztam be neki és mikor idéz a Rómeó és Júliából, csak mosolygok, szinte már vigyorgok és némán csak annyit tátogok neki szavalása közben, hogy "köszönöm". Legalább ettől már nem kell félnem, ennél gázabb szituban is lelepleződhettem volna, az pedig nem lett volna igazán kellemes. Kicsit féltem, hogy milyen választ fogok kapni a kérdésemre, félve tettem fel, de amit mond... Nem akarom elhinni, már majdnem megkértem, hogy ismételje meg, amit mondott, de tisztán hallottam és végre felfognom is sikerült. Hát nem tudok megszólalni, azt sem tudom, hogy mit kéne tennem, talán mondanom kéne valamit vagy feltennem egy újabb kérdést. - Faszomat az illembe... - mondom halkan, majd egész testemmel hajolok át az asztal felett, hogy ajkaimat Cody ajkaira helyezzem és kezdeményezzek egy smárolást, talán elfog lökni és pofán vág, de most legalább már tudom, hogy milyen édes íze van a csókjának. Már megérte.
Rálegyintek egy kisebb szusszantással. - Engedd el! Kaptam már nagyobbat is, sokkal jelentéktelenebb okkal. - kezemmel is, tenyeremet felé fordítva, mintegy elismerve, hogy kár ebbe a részbe szó tovább. Elgondolkozva nézek rá, tovább játszom a kanállal meg a csészével. És megfogalmazódik bennem valami. - Nem biztos, hogy addig akarok benne maradni ebben, és végig csinálni jó pár ilyen estét, vagy különbet még.. mire megtanulom kontrollálni. - hallgatok egy rövidet. - Ki kell szállnom. - Bár ilyen egyszerű lenne! Az állapot amiben vagyok, sok apró kis szar egymásra rakódva. És rétegenként kellene vissza fejteni, hogy meg is értsem a miérteket. Nem felgyújtani, felsózni aztán újra felgyújtani... Tökmindegy... Ahhoz, hogy vissza tudjam fejteni akkor is ki kell szállnom az éjszakai kimaradásokból meló után. Majd megoldom másképp az alvászavaromat. Könnyű lenne rávágni, hogy altató, de nem vagyok híve, hogy egy lényünkben bekövetkezett gyűrődést, gyógyszerrel fedjünk el. Utána, csak berohad a kötés alatt minden... - Na mindegy. Majd megoldom és minden jó lesz. Mint mindig! - mosolygok rá mintegy örök optimista! Nézek rá hosszan, egyenlőre lógva hagyom, hogy mik történtek velem. Csak nyelek egy hatalmasat és inkább elbújok a csészém mögé. Hallgatom szótlanul, szelíd mosollyal, és arra kell rádöbbennem, hogy jól esik amiket mond. Még ha csak így ismeretlenben is. - Igazából... a Millenium elég erősen alám rúgott. Előtte nem volt ez. Jó addig is voltak... apró-cseprő szarságok, de mindig sikerült mennem előre. - hallgatok egy rövidet, lefelé nézek. - Az Ezredfordulón a Big Ban-en belül voltunk párakkal. Biztosan hallottál , vagy olvastál [You must be registered and logged in to see this link.] te is... - beharapom a számat. És nyelek egy nagyot. Bár az újságok eléggggé Cenzúrázva hoztak le mindent. - Túléltem egy crucio alatt ért lövést, ami egy hónapra kómába küldött. Egy ember meghalt, mert cserben hagytam, egy teherbe esett, mert cserben hagytam... jó utóbbinak végül is örülünk. Fogadott keresztapa lettem.. - tárom szét a kezeimet - És egy ember, valószínűleg végleg kómába esett, mert ő fogta fel a lövés első ízét. - nézek egy kicsit magam elé, látom magam előtt Ariadnet és kilel a hideg. - Jó persze tudom, a világ ilyen, az emberek jönnek mennek, csak... - összeharapom az állkapcsomat - Amikor ott van előttem Ariadne, és én tudom, hogy meg tudnám gyógyítani.. De nem sikerül! Akkor az.. piszkosul szar érzés. - Quinnre nézek - Tudom, gyógyítónak készülök és a szakmámhoz hozzá fog tartozni néha a veszteség de... egyenlőre nehéz. - eléggé élet központúnak tartom magam. Persze, hogy megvisel. Ennél mélyebben azonban fölöslegesnek tartom bele folyni. - Kissé sűrűre sikeredett az évkezdés. Persze minden ürömben ott az öröm is. Jadel nagyon várjuk az ikreket. Szeretném támogatni őket amennyire csak telik tőlem. - ezért... és sok másért maradtam amellett, hogy a Varjúban dolgozzak továbbra is. Majd ha elvégeztem a sulit, elég lesz váltanom. Kortyolok egy újabbat a teából és kissé zavartan halkan kiszakad belőlem egy félkínos nevetés. - Bocs.. túl sokat pofázok.. - szemet forgatok. Azért azokból amiket elhintettem, érezhető, hogy van rajtam egy nem kicsi nyomás, és könnyen kikövetkeztethető, hogy ezek együttesen és még ki tudja mi, indítottak meg a lejtőn. És kiszúrom, hogy a láncomat szugerálja. Pillanatra megfagy bennem a vér. Nem is figyeltem, hogy a régi medálomat akasztom a nyakamba, vagy valami mást! Bár.. már olyan mindegy. Hagyom hát a pólómon kívül, holott izzik a kezem, hogy alá rejtsem... Válaszol a kérdésemre, én meg egyből feloldok és elmosolyodom. Fejemet félre billentem, és halk dallamos hangon, hagyományos viktoriánus angollal, ahogy azt illik, idézek egy kis shakespeare-t. -"...Csak a neved ellenségem, csak az: - Te önmagad vagy és nem Montague. Mi az a Montague? se kéz, se láb, Se kar, se arc, se más efféle része Az embereknek. Ó, hát légy te más név! Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. Így hogyha nem hívnának Romeónak, E cím híján se volna csorba híred..."- Az az átkozott név mindenkinél. De ezzel voltaképp biztosítom, hogy nem fogok ítélkezni. Remélem érteni fogja a lényeget. Bár hallottam hírét, cifrázzák rendesen, mint holmi ökörhugyozást. A másik fele meg istenként borulna térdre előtte... Hogy tisztelegni, vagy férfiúi büszkeségét ajkaik közé venni... Nos ez már más kérdés! A kérdése sikerrel zavarba hoz. Pislogok is párat. -Ömm.. azt mondtam, hogy akkor ott helyben, minden további nélkül, valószínűleg bele mentem volna.. Akármibe is viszel. - hallgatok, és hogy azért ne teljesen öljem meg a hangulatot oly mesterien, halkan, szelíden hozzá teszem. - De tény... Hogy régebben is szívesen pihentettem rajtad a szemem.
Nem szerettem volna arról beszélni, hogy gyomorszájon vágtam, azt szégyelltem és röstelltem is, nem így kellett volna tennem, de annyira felcseszett, hogy egyszerűen nem tudtam magam kontrollálni. Legszívesebben nem is beszéltem volna vele erről, hanem inkább mást hoztam volna szóba, például, hogy milyen menő, hogy eljár az üvegházba növényeket ültetni. Ő tényleg jó ember és próbál tenni másokért, de ő meg azt hiszi, hogy rossz ember, pedig egyáltalán nincs így. - Nem, nem érdemelted meg, csak nagyon felbasztam magam rajta, pedig nem kellett volna megtennem. - sóhajtok egyet és tényleg láthatja rajtam, hogy mennyire bánom és mennyire bánt a dolog. Nem tudom, hogy hogyan éreztethetném vele, hogy ő egy szó ember, hogy sokkal többet érdemel, mint amit eddig kapott vagy kapni fog, de nem tudom, hogy valahogy ezt megtudnám vele értetni, inkább csak befogom és elengedem a dolgot. Nem mintha nekem lenne bármi közöm a dolgokhoz. - Hát mindenki eltudja veszíteni az irányítást és majd tudod kezelni a dolgot, hidd elején is megtanultam. - mondom neki őszintén és komolyan is gondolom,hiszen én is megtanultam kezelni a dolgot és idővel le is tudtam állni a sok numeráról. Másra vágytam és most is arra vágyom, hogy legyen majd valakim,de ha ezt az életmódot tovább folytatom, akkor minden lehetséges jelöltet cseszhetek... Nincs azért olyan sok meleg és bi csávó, akivel ne lettem volna, ha mindegyikkel lefekszem és utána elhagyom őket, akkor sosem lesz velem együtt egyik sem,na nem mintha találtam volna valakit,aki érdekelt volna engem úgy,hogy többet is akarjak. Csak figyeltem őt és nem szakítottam félbe,meghallgattam és próbáltam rájönni, hogy mit kéne neki mondanom. - Nem vagy elviselhetetlen, egész jó társaság vagy Cody. - mondom neki egy őszinte mosollyal az ajkaimon. Például én tök élveztem a múltkori találkozásunkat is, persze igaz kicsit elbaszodtak a dolgok, de az eleje még is tök jó volt. Bár be kell lássam, hogy kicsit elszomorító,hogy így nyilatkozik magáról, ennél sokkal többre kéne értékelnie önmagát, ha pedig nem büszke arra,akivé lett,akkor tegyen ellene... Ez ellen csak ő tud tenni,ha nem akar változtatni,akkor nem is fog semmi sem változni. Rajtam sem tudott segíteni a sok ember, aki próbált engem megváltoztatni, csak magam tudtam elérni, hogy részegen ne akarjak megbaszni mindent és mindenkit, aki élt és mozgott. - Szerintem képes vagy rá... Bár nem ismerem a múltadat és nagyon nem is tudom megmondani, hogy mi történt veled. - csak sóhajtok egyet és próbálok valami értelmes választ mondani, de mást nem igazán tudok mondani. Pedig szeretnék neki tanácsot adni, szeretnék hasznos dolgokat mondani, segíteni akarok neki, de nem igazán tudok mit mondani. - Nem hiszem, hogy elveszett, csak meg kéne keresned magadban. - mondom neki halkan. Ami egyszer az övé volt, amit egyszer már birtokolt, azt nem veszítheti el. Bár lehet ezt csak én látom így és tévedek, de sosem lehet tudni. A példáján csak mosolygok egy nagyot és nem is tudom, hogy lehet valaki ennyire aranyos, aki egyszer egy igazi sárkány volt, mert múltkor igencsak olyan volt a viselkedése. Végül pedig csak elgondolkodom azon, amit mondott és az államat kezdem el vakarni, miközben a szemeibe nézek. - Nem, ez nem egy hülye példa, értem hogy mire akadsz kilyukadni. - mondom komolyan, mert van benne valami, tényleg van valami a szavaiban. Az emberek tudnak felejteni szeretni és könnyen elfelejtik, hogy milyen ha szeretik és aggódnak értük, én is elég könnyen elfelejtettem, hogy milyen volt a szüleim szeretete... Apám szinte mindent kiakart ölni bennem, amit én szerettem, megakarta változtatni a lényemet, nem tudtam, hogy hogyan reagáljak a nagybátyámra, aki pedig mindenben segíteni akart nekem, aki elfogadott ilyennek, sokszor veszekedtünk, de mostanra már megtanultam milyen ha szeret valaki. Amikor kijelenti, hogy nem vagyok olyan, mint a legtöbb mardekáros, akkor csak mosolygok, nem tudja még, hogy mennyire téved ezzel kapcsolatban, hiszen én is olyan vagyok, csak éppen vele nem. Vele könnyű másmilyennek lenni, mert nem olyan, mint a legtöbb ember, ő különleges és érdekes, mindig tud valami olyat mutatni, amire az ember nem számít. - Te sem vagy olyan, mint a legtöbb hugrás ám. - ő benne látok életképességet, látom, hogy nem fog meghalni, ha kikerül a nagy világba. Kurvára nem akartam, hogy megtudja a teljes nevemet és most mindennek vége legyen, vég alatt pedig a beszélgetés végét értem. Szeretek vele beszélgetni, legalábbis elég kellemes, most pedig még inkább, hogy nincs benne pia és teljesen normálisan viselkedik, talán nem kellett volna olyan elhamarkodott kijelentést tennem, hogy az volt az ő igazi énje. Aztán mikor visszakérdez a nevemre én csak sóhajtok egyet. Szerettem, hogy Axelnek hívott, csak neki mutatkoztam be így, csak ő hívott így... Akkor úgy érzem , hogy ennek most lőttek. - Nem szerettem volna, hogy a rólam terjengő sok szarság alapján ítélj meg engem... És senkinek nem mutatkoztam be még úgy, hogy Axel. - mondom neki miközben megvonom a vállamat. Nem tudok mást mondani, mindössze ennyi a magyarázatom és ennyit tudok mondani, nem akartam tényleg, hogy egy féregnek tartson, aki mindenkit kihasznál. Bár igaz... nem vagyok ártatlan és nem vagyok hibátlan, de azért annyira gázos alak sem vagyok, mint amilyennek lefestenek engem a legtöbben, mindössze a csalódottság és a féltékenység beszél belőlük... A nyaklánca magára vonja a figyelmemet és egy ideig bámulom, aztán pedig őt kezdem el bámulni és várom a válaszát, talán még egy kicsit hevesebben is ver a szívem, hiszen...Mi van, ha beközli azt, hogy nem akar velem beszélgetni, hogy csak a bűntudat és a sajnálat hozta ide őt? De mikor meghallom a válaszát csak halványan elmosolyodom. - Ennek örülök. - mondom neki és már nem csak halványan mosolygok. Nem kellett volna paráznom ettől a beszélgetéstől, annyira nem is rossz és már egyáltalán nem kellemetlen vagy éppen kínos számomra. - Amúgy... Mondtál valami olyasmit, hogy bejövök neked, mikor részeg voltál. - csak mellesleg megejtem, mintha nem lenne vele semmi célom, de tudni szeretném, hogy azt mennyire is mondta nekem komolyan.
Nem veszem kapcsolati ajánlatnak a szavait, hiszen csak beszélgetünk. És ez teljesen jól van így. A mondatára némi öniróniával de már egész jókedvűen kerül a fejemre kajla mosolyom, most azonban nincs benne az a fellengzős nagypofájú hangulat. Csak egy apró derűs folt. - Azért a gyomorszájon vágást megérdemeltem! - tréfának szánom, nem szemrehányásnak. Mégis ott van benne, komolyan így érzek. Ezzel voltaképp lepattintottam azt a részt, hogy kit is érdemlek vagy kit nem... Csak egy gyomros maradt utána. - Tudom, csak.. régebben azért nem estem ennyire túlzásba, nem vesztettem el ennyire a mértéket, sem emberek, sem ital terén. Különösen, hogy borzalmasan nem bírom a piát.. sosem bírtam... - szusszantok egyet és szemet forgatok. Hja látom a hibát, egyenlőre azonban nem tudok vele mit kezdeni, ahhoz fel kellene fejtenem mindent. - Ha fel akartam szedni valakit, régebben nem kellett hozzá ital.. Mintha undorodnék attól a mennyiségtől amit mostanában benyeltem és ittasan mintha könnyebb lenne magamat is elviselni... - megcsóválom a fejemet és grimaszolok egyet. És voltaképp máris mondtam valami olyat, ami ennyire konkrétan nem volt még megfogalmazva bennem. Hallgatok egy kicsit. - Félre érted. Régen nem voltam így elzárkózva, magától értetődő volt hogy bárkihez oda mentem és "Szia! Cody vagyok, akarsz beszélni?" - két kezeimet széttárom mintegy értetlenül állva a helyzet előtt. - Mostanában... túl sokminden történt és ez.. Ez és sokminden más is elveszett. Legalábbis úgy tűnik egyenlőre. - a szép, hogy a hangszínemben inkább van inkább tényközlés, némi bizonytalansággal, és enyhe vívódással, de semmiképpen sem önsajnáltatós hangszínnel meg mimikával. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy időszak és, hogy nem tarthat örökké! A felajánlására visszafogottan rámosolygok. - Köszi, rendes vagy. - nem veszem lánykérésnek! - Semmi baj. - bizonygatom - Csak meg kell tanulnom értelmezni, hogy milyen is ez... - eltűnődöm bocsánatkérően elmosolyodom szelíden - Jó ez pont hülye példa, de... kicsit olyan mint mikor az embernek meg kell tanulnia, vagy fel kell fedeznie a másik szeretetnyelvét. Egy két érzést, épp így kell helyre tennem magamban nekem is...- Ez egy folyamat. Sajnos próbáltam úgy dönteni, mától újra nyitok! Mégis mindig kudarcot vallottam. Azért mikor azt mondja pont egy Mardis segít egy Hugrásnak nem bírom ki és halkan felröhögök. - Ja.. elég groteszk.. De legalább - mutatok a bögrém mellett kétoldalt két kezemmel Axelre - már mondhatom, hogy nem minden Mardekáros olyan mint a hírneve! - nem mintha annyira ítélkeznék. Így ezt is egyfajta poénnak szánom. Meg egy kis elismerés, hogy Axel azért ahogy tapasztaltam eddig épp olyan mint bárki más. Emberből van és még segítőkész is. Aztán megcsapja a fülemet nekem is, hogy valaki szól valakinek, és mivel Axel válaszol feltételezem neki szólt a dolog. Utólag elnézek a felszólaló alak felé, majd vissza az előttem ülőre. - Quinn..? - némi érdeklődéssel vegyes rácsodálkozás van a fejemen. Nem nehéz össze raknom a nevét és azt, hogy milyen hírben áll az a név. De... a név nem a személy. Nem is láthat megrökönyödést, elítélést az arcomon. Csak nagyjából hogy tudomásul vettem. Azért apró kíváncsi mosollyal felteszem a kérdést - Hogyhogy nekem Axelként mutatkoztál be?- Az utolsó mondatára azonban komolyan nézek rá, majd a teámba, végre bele is kortyolok. Pont iható. Nem veszem észre, hogy a láncomat nézi. Sem azt, hogy pólón kívülre került a kis ovális nyitható medál, amin ott díszeleg az eredeti nevem. Bár ilyen ékszert nem láthatott, esetleg ha hátlapjával van Quinn felé, rajta a címer lehet neki ismerős... Esetleg egy elfeledett pince, elfeledett palackja miatt... vagy akármi más miatt. Lehunyt szemmel élvezem a teámat egy két másodpercig aztán ismét Quinnre nézek. - Mint mondtam, a viselkedésemet, ne vedd magadra kérlek!- apró mosolyt engedek meg - Azért... ha nem akarnék a társaságodban lenni, nemleges választ írtam volna a találkozóra.
Beszélnem kell a nagybátyámmal bizonyos dolgokról, többek között arról is, hogy mi lesz, ha végzek, mert eddig nagyon nem tudom mit kezdek majd magammal. Mindig is tiszteltem azokat az embereket, akik tudták hogy hova akarnak eljutni, akik kitűztek egy célt maguknak és azon haladtak, én csak... sodródtam az árral és sosem akartam semmit sem igazán elérni az életemben. Szóval jó lenne, ha intézne nekem valami munkát, valami olyat, amiben magamra lelek, talán nem is Elemistának kellett volna tanulnom, mentem volna inkább Aurornak, azzal legalább könnyebb lenne elhelyezkedni és beilleszkedni a társadalomba. Vajon Rose-nak vannak tervei? Hm... Megkérdezem majd tőle. Végül pedig akkor rátérünk a beszélgetésre, pontosabban A beszélgetésre. Én szerettem volna egy kicsit tovább húzni a dolgot, de ezek szerint ő nem, lehet csak leakar rázni, hogy ne kelljen velem lennie... De hálás lehetek, így csak burkoltan küld majd el a kurva anyámba, nem mint a múltkor. Egészen jól elhallgatom őt, ameddig egy bizonyos mondat el nem hagyja a száját. Kissé meglepődöm, mikor azt mondja, hogy nem bánta volna, ha szexelünk, hiszen jó magam is így véltem, de... mégis csak piás volt és nem lett volna jófejség ezt felhasználni ellene. Csak nézem, ahogyan kicsit lefelé pillant és nem tudom... - Én bántam volna, kicsit értékelhetnéd többre magad, nem csak ennyit érdemelsz. - egy halvány bátorító mosoly jelenik meg az arcomon, miközben ránézek és mikor rám pillant, akkor félmosollyal az arcomon megvonom a vállamat. Tényleg értékelhetné többre magát, nem csak numerákat érdemel, főleg nem részegen vagy ha csak szexelni akar másokkal, akkor máshogy kéne megoldani, nem részegen kéne másokkal összefeküdnie. Na de nem ítélkezem, az távol áll tőlem, hiszen én is ezt csináltam/csinálom mai napig, mint ő. Távol tartom magamtól a kapcsolatokat és csak kalandokból áll az életem. Mikor észlelem, hogy mit mond és hogyan érez, akkor csak sóhajtok egyet és beletúrok a hajamba. - Piásan én is lefekszek szinte bárkivel, ez megesik és nem csak veled. - pillantok oldalra, én sem vagyok büszke rá és az én hangomból is kihallatszik ez. Jó sokszor csesztem rá azzal, hogy leittam magam, kanos lettem és a legelső jelentkezővel elvonultam a mosdóba vagy a sikátorba, hogy könnyítsek a farmerom szorításán. Ez egy ideig tök jó volt és tök izgi, aztán itt vagyok húsz évesen és még mindig nincs senkim, terveim meg pláne nincsenek. - Ezen csak te tudsz változtatni, ha nem akarsz barátkozni, ha elzárkózol ezektől a dolgoktól, akkor talán sosem... Mindegy, te tudod, de én itt vagyok, ha beszélgetni akarsz valakivel, meghallgatlak. - mondom neki komolyan és remélem meg is érti a mondatom lényegét, ez most nem egy kapcsolati ajánlat, inkább a barátságomat ajánlom fel neki. Hogy mit vele, az már az ő dolga, ahogyan az is, hogy mennyire nyílik meg a világ felé, senki sem erőltethet rá semmit, amit ő ne akarna. Ha nem akar barátkozni, akkor nem is fog. - Csak ismételni tudom magam, ha beszélni akarsz valakivel, én itt vagyok. Ha gondolod segíthetek megnyílni újra a világ felé, csak kicsit... Érdekes, hogy pont egy Mardekáros segít egy Hugrásnak ebben. - kuncogok fel halkan és körbenézek. Páran néznek minket és nagyon is jól tudom, hogy miért... Quinn Perold kedves, figyelmes és törődő egy illetővel, mikor másokon általában átgázol. Már éppen készülnék mondani neki valamit, amikor egy ismerős hang csapja meg a fülemet. - Quinn nem pattansz át ide? - PICSÁBA! Ennek is pont most kellett megjelennie és elmondani a nevemet, tehetnék úgy, hogy nem vettem észre, de akkor meg idejönne, ez mindenhogyan bukta és szopás. - Majd máskor. - mondom neki, majd megint Codynak szentelem a figyelmemet. Hm... Hol is tartottunk? Csak megvakarom az államat. - Ha őszinte akarok lenni, még mindig szeretnék nyitni feléd és vigyázni rád, de... nem tudom, talán tényleg inkább magadra kéne hagyjalak, nem igazán... - itt megakadok, nem tudom, hogy mit kéne mondanom, elkezdek a nyakába lógó nyakláncra fókuszálni, olyan ismerős, mármint láttam már ilyet korábban. - tűnik úgy, hogy vágynál a társaságomra. - fejezem be végül a mondatot kisebb szünet után szemeimet meg le nem veszem a láncáról. Szívesen szóba is hoznám, de inkább a szemeibe pillantok.
Bennem csodák csodájára nincs vívódás. Persze jó lesz megbeszélni, hogy amúgy mi is volt ez, mégis valamiért nem aggódom. Nem azért mert annyira marhára nagy lenne az önbizalmam, csak jelenleg van elég vissza térő dolog az életembe, holott, kifejezetten nem szeretek visszatérően rágódni valamin. Most meg egyszerre felgyűlt egy jó pár esemény utószeleként az aggodalom és a kétely és sok minden más is. - Semmi gond, addig legalább elolvastam pár fejezetet a háziból. - valójában a tanulásomra szánt időből vettem el, mert bevallom annyira nem terveztem ezzel a délutánnal, hogy bárkivel is találkozni fogok, csak mielőtt megírtam a válaszomat Axelnek, vetettem számot, és ez volt a legkorábbi időpont amikor végül is elengedhettem a tanulási részt, cserébe, hogy egy kölcsönös emberi hozzáállás rendeződhessen. Így nem panaszkodom, nem okozott problémát, nem akadályoz és nem tart fel semmiben. Nem láttam értelmét kitérő, udvariaskodó kérdéseknek. Mindig is őszinte ember voltam. Néha túlságosan is. De ha olyan helyről jön az ember mint én, mindennél inkább megtanulja értékelni az igaz szót, még ha fájdalmasabb is, mint egy könnyed, udvarias, formális fullentés. Legfeljebb hallgatni hallgatok. Nem kell mindenről mindenkinek tudnia. De mindenkiről feltételezem, van elég erős, hogy elbírja az igazat, akármiről is legyen szó. Nyilván nem mindegy, hogy ez hogyan van tálalva... De egy ismerősöm szavaival élve "Ha masnis dobozba csomagolod is bűzleni fog, ha szar van benne." Akárhogy fogalmazhatunk, akármennyi kört futhatunk körülötte, attól az aktuálisan lényeges dolog még ugyanaz marad. Miután kijelenti, hogy kérdései lennének felemelem a fejemet és nézek rá várakozóan, csendesen. Végig hallgatom amit rám zúdít és valami hihetetlen nyugalommal hallgatok egy pillanatot. Nem nem vagyok beállva, csak elgondolkoztam. - Nem tettél ellenem semmit. Ne vedd magadra a viselkedésem kérlek. - Keserédes mosoly húzódik a számra. - Hidd el, van az az állapot, amikor minden mindegy. Ha megtetted volna, sem haragudnék. - egy pillanatra félre billentem a fejemet és kissé lefelé is. A teámat fixírozom, meg kavargatom, aztán nyelek egyet és újra Axelre nézek.... Ha tudnám az első nevét, biztosan úgy szólítanám... Jobban számra állna.. De nem tudom, így nem is firtatom. - Valószínűleg amilyen ribanc módon viselkedtem, minden további nélkül bele mentem volna... - azért a hangomból érezhető, hogy nem, egyáltalán nem tölt el büszkeséggel ez a tény. Megcsóválom a fejemet. - Olyannyira elzárkóztam a kapcsolatteremtés elől ami mondjuk túlmutathatna egy barátságon... hogy nem igazán tudom, hogy kellene viszonyulnom ahhoz, aki nem csak estére szedne fel, hanem mondjuk simán csak... beszélgetne velem. Erre rátesz, hogy mostanában nem vagyok a toppon és..- megvonom a jobb vállamat, holott tudom, van jelentősége annak, hogy szarul vagyok, hiszen mindenre rányomja a bélyegét körülöttem. - Hosszú évek óta újra először tele vagyok ellentmondással és ez nem jó. - összegzem egyszerűen tényszerűen. Azért a végére kipréselek magamból egy könnyednek szánt mosolyt. - De köszönöm, hogy minden ellenére, azért megpróbáltál felém nyitni. Sajnos, mivel nem igazán volt aki így... óvni akart volna, főleg nem ilyen spontán, nem tudtam, hogyan kellene rá értelmesen reagálnom. Tény volt olyan megnyilvánulásod, amit egyszerűen tényleg csak félre értettem. - hallgatok egy kicsit aztán hozzá teszem. - Sajnos a tapasztalatokból fakadóan az ember néha, hajlamos rosszkor beskatulyázni azt is aki nem érdemli meg.
Nem akartam megvárakoztatni, de az igazat megvallva megérdemelte volna, hogy ott üljön feleslegesen. Azért tényleg kicsit fura volt a múltkor, fura alatt pedig azt értem, hogy egy fasszopó volt, teljesen ok nélkül velem. Mégis furcsa rá gondolni és a kettős érzések ellenére még mindig érdekel és talán furcsa mód... mindegy, én többet be nem próbálkozom nála, még csak burkoltan sem, mert megint elfog engem küldeni a halálfaszára, arra pedig semmi szükségem sincs, jelenleg meg pláne nem. Talán kicsit félek is ettől a találkozótól, félek hogy hogyan fog alakulni, hogy megint csak rosszabb lesz a helyzet és még inkább kötünk lesz egy gecinagyfal. Bár nem kéne ezen gondolkodnom, nem kéne ezen problémáznom. Mikor végül közli, hogy nem gond, hogy késtem, akkor kicsit megnyugszom és vele ellentétben én végignézek rajta, ma is jól néz ki. Nem izmos, nincs benne semmi különleges, de az a bolond haj, ami a feje tetején ékeskedik, ad neki egy különlegességet. - Akkor jó, semmiképp nem akartalak megváratni téged. - modnom neki őszintén és áthatja is, hogy nem hazudok neki, hiszen tényleg... tényleg ideakartam érni. Nem érdemli meg, hogy megvárassák, gondolom előtt idejött, tegyük fel, ha tíz perccel, akkor összesen negyven percet várattam és az elég gáz. Mindegy is, ha azt mondta, hogy nem várt sokat, akkor nem várt sokat és elhiszem neki, nem fogok ezen leállni problémázni, ha legközelebb is lesz ilyen, akkor csak odaérek időbe, bár... szerintem úgysem lesz következő. Kicsit meglep, hogy rögtön a tárgyra tér és belekezd a dologba én pedig hirtelen nem tudom, hogy mire gondoljak vagy mit mondjak. Nem akartam rögtön ezzel kezdeni, inkább megkérdeztem volna, hogy hogy van, milyen napja volt, bár talán kissé klisés kérdések, engem mégis érdekelt volna a válasza. - Nekem pedig kérdéseim lennének... - vallom be egy sóhaj keretében, de még nem tudom, hogy hogyan és mit kérdezzek meg. Talán jobb lenne nyíltnak és egyenesnek lenni, elmondani kérdés formájában azt, ami zavart. De nem tudom, így inkább veszek egy mély lélegzetet, majd a szemeibe nézek. - Nem értem, miért voltál olyan... Én csak próbáltam kedves lenni, próbáltam segíteni neked és vigyázni rád, lehettem volna féreg, kihasználhattam volna a részegséged, hogy szexeljek veled egyet, de nem tettem... Akkor mégis miért? Nem vagyok szimpatikus? Tettem ellened valamit a múltban? - bár talán nem kellett volna így ilyen nyíltan feltennem a kérdéseket, de ha már feltettem őket... akkor csak könnyebb a lelkemnek.
A cigim után beevett a fene a fogadóba. Kikértem egy nagy bögre forró vizet meg egy áztatót és teakeverékemből gazdálkodva, meg is oldottam magamnak a dolgot. Még bőven forró volt mikor Axel befut. Mivel ugyanúgy elő vettem a könyvemet idebent is és abba mélyedtem bele, így mikor Axel megérkezik, megáll mellettem és rám köszön, egy pillanatra meglep. Felnézek rá. - Szia! - mondom csendesen, nem nézek végig rajta, nem méregetem, nem ezért jött, és én sem. A szemeibe nézek én is. - Nem gond. - természetes, hogy van dolga rajtam kívül is. Nem is csodálkozom ezen, meg úgy egyik pontján sem. Nem problémázok azon, hogy késett. Van ilyen. Másfelől, ha direkt váratott volna, is megérteném. - Nem, nem vártam sokat. - megejtek egy futó mosolyt egy pillanatra, de ezúttal elég vérszegényre sikeredik. Nézek rá csendesen, pár pillanatig aztán a teámba bámulok. - Ömm.. - beharapom az ajkamat, de ez nem az a kívánós, vagy játékos, hanem amikor idegességtől rágja valaki a száját. Aztán vissza felnézek rá és bár zavart pislogás nélkül nem bírom ki, végig tartom a szemkontaktust, és arccal sem fordulok el. Vagyis ami mondok, azt komolyan gondolom. - Írtam, hogy a szemtől szembe beszédnek vagyok híve. Így szeretnék ezúton is bocsánatot kérni azért, ahogy viselkedtem. - indítom ezzel.. még ha nem is a legjobb vissza hánytorgatni. Azért a mondat végén nyelek egyet. Ha akar, akár itt a lehetőség bele kérdeznie bármibe.
Talán nem is kellett volna lehívnom őt, mert egyáltalán nem is érdemelte meg, hogy mindent elnézzek neki. Legszívesebben csak visszamennék az időben és megakadályoznám, hogy az a borzalmas beszélgetés megtörténjen. Nem úgy kellett volna alakulnia a dolgoknak, minden mehetett volna sokkal jobban és én tényleg haza akartam őt kísérni, ha már az iskolába nem akart menni. Bár igaz levélben kicsit beszélgettünk, mégis úgy érzem, hogy nem kaptam rendes indokokat és választ arra, hogy miért volt múltkor olyan velem. Persze tudom, hogy nem éppen ez lesz a megfelelő alkalom, hogy erről beszélgessünk, de talán valahogyan majd szóba tudom ezt is hozni. Nem tudom, hogy hogyan, de biztosan megtalálom majd a módját a dolognak előbb vagy utóbb... Nem fogok kiöltözni sem, csak egy fekete farmert, fekete pólót, fekete cipőt és egy fekete bőrkabátot húzok magamra. Bár kissé gyászos lehet a megjelenésem, de cseppet sem érdekel. De nem sikerül időben elindulnom, mert az edző beszélni akart velem a kimaradásokról, milyen vicces, hogy... ez is Cody miatt van. Még az edzésekre sem mentem le, nehogy ott összefussunk és nem, ez most nem okolás, nem okolom őt a történtek miatt, csak mindössze elmondtam, hogy köze van a dologhoz... Nagyon szedem a lábaimat, hogy próbáljam minimalizálni a kését, gondolom ő sem szeret várakozni, amit megértek, teljes mértékben. Amint átlépek az ajtón máris keresni kezdem őt a szememmel és elég hamar meg is találom, elindulok felé és semmi sem állíthat meg most ebben. Mellette állok meg majd inkább úgy döntök, hogy leülök a vele szemközti ülésbe. - Szia. - köszönök neki egy halvány mosollyal az ajkaimon. Nem tudom, hogy hogyan kéne viselkednem és talán ő sem fogja tudni, hiszen a múltkori dolgok még ott vannak, hiába telt el azóta egy kis idő, ha ő nem is, én tisztán emlékszem, hogy miket mondott nekem. - Az edző szeretett volna velem beszélni, bár kár hogy összefutottunk, igazán hagyhatta volna ezt jövőhétre. - mondom neki, miközben megvonom a vállamat kicsit. - Sokat kellett rám várnod? - közvetlen a szemeibe nézek, miközben felteszem a kérdésemet.
Határozottan könnyed tavaszi délután van. Az idő is egészen enyhe. Így csak egy Led Zeppelin-es póló meg egy laza ing van rajtam, könnyű farmerral. Csuklómon egy ezüst karpereccel. Egy negyed órával a megbeszélt idő előtt érek a Három Seprűhöz. Mivel még sehol semmi, a fogadóval szemben lévő padokhoz ballagok és ott teszem le magamat. Egy kissebb táska van csak nálam. Ha innen tovább állok nyolc és kilenc között, benne van minden ami kell melóba... leginkább a pultos cuccaim. Előszedek belőle egy kis alakú de vastag gyógynövényes kötetet és azt kezdem olvasni. Idő közben, egy öt perc után elő kerül rozmaringos blackem és rá is gyújtok. Mint mindig, most is ápolt vagyok és rendezett, mégis sápadt önmagamhoz képest és szinte feke karikák vannak a szemeim körül. Alvás hiány és miegyéb. Bár kifejezetten nyugodt hangulatom van épp, azért távolról is süt, hogy szarul festek. Bár lehet, Axelnek annyira nem feltűnő a változás tavaly óta. Végülis már pár hónapja épp ugyanígy festek. Néha felpillantok elgondolkodva a könyvből, hol egy slukk hol egy kis memorizálás végett. Üres járatban meg a számat rágom, ami nekem, őszintén szólva, igazából fel sem tűnik már.
| Clothes
