2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-08-09, 12:22
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor felszállok a seprűmmel, otthon érzem magam. Pontosan ugyan az az érzés kap el, mint évekkel ezelőtt amikor először tettem meg ezt a lépést. Már akkor is tudtam, hogy nekem itt a helyem. Ugyan a várakozásaimat felülmúltam az évek során és sokkal de sokkal jobban teljesítettem, a lelkesedésem még a mai napig sem veszett el. Szerintem soha nem is fog. Most pedig, a történtek hallatán még inkább elkapott a láz. Még jobban akarok teljesíteni, még szebben akarok ülni azon a seprűn. El kell érnem az álmaimat, és ebben Neira szörnyen sokat segít nekem az edzéseken. Itt sikerült kitapasztalnom azt, hogy mik a gyengeségeim, erősségeim és ezekkel építkezünk, szép lassan egyik pillanatról a másikra. Nem rohanok. Felesleges, mert abból csak nagyobb problémák lennének. Bólintok az ötletére egy mosoly kíséretében. Nekem akárhogy megfelel, csak tudjak edzeni vele, most még fontosabb és még nagyobb tétje lesz ezeknek a találkozóknak mint eddig. Ahogy lebegek ott és figyelem őt, ezek a gondolatok cikáznak a fejembe. Persze amikor megadja az első löketet, nem telik el egy pillanat és már előre is dőlök, hogy kicsit magasabbra repüljek, kicsit gyorsabban induljak neki. Körözök néhányat ameddig ő előkészíti a felszerelést, majd mikor újra szól, akkor állok csak meg, hogy meghallgassam, mi a feladat. A kvaffot elkapom, egyik kezembe tartom magamhoz szorítva. - Rendben. Már megyek is! - Nincs kérdésem, nincs plusz mondandóm, teljesen érthető volt a feladat. Így hát azonnal nekiiramodom a repülésnek a kvaffal, miközben szememmel a gurkókat követem és igyekszem minél gyorsabban, minél szakaszosabban kerülgetni őket, ahogy a karikák irányába tartok. Egy-egy manőverem talán jobban sikerül mint vártam és ugyan apró botlásokat is vétek, de semmi komolyat, semmi olyat talán, amiből nagyobb probléma lehetne. A kvaff többször is átrepül a karikákon, alkalomadtán pedig hagyom, hogy a gurkót az utolsó pillanatba egy tökéletesen átgondolt manőverrel kerüljem el. Őszintén nem számítok arra az energialökésre, amit hirtelen a nyakamba kapok Neirától. Meglepettségem és zavarodottságom hirtelen kiül az arcomra, de igyekszem ezen minél előbb felülkerekedni és ugyan egy pillanatig a labda majdnem kiesik a kezemből, és én is kicsit oldalra dőlök a seprűmmel, de szorosan lábaimmal ráfogok arra, megfeszítem a testem és a labdát is újra elkapom, mielőtt még az leesne, és ezzel megmentve a helyzetemet ismét a karikához repülök, és a legfelsőbe bedobom azt. - Hú, ez szoros volt! - Jegyzem meg egy kicsit megilletődve, amikor újra a pálya szélére érek Neirához közel. Nem mondok semmi mást, edzés közben ritkán szoktam beszélni, így csak egy perc pihenőre állok meg előtte, az esetleges javítások és problémák megvitatása miatt, mielőtt újra bevetem magam a repülésbe.
Ugyan némileg idősebbnek nézek ki, mint Rose-ként, már a huszas éveim végefelé járok így, de éppen ezért nem olyan hihetetlen, hogy edzőnek álltam, mint amennyire furcsa lenne, ha Ginny tudná, hogy igazából csak négy év van közöttünk és így “játszom az edzőt”. Alapvetően hiába a griffendél tagja és az igazság harcosa a sárvérűek kérdésében, nem olyan puhány, mint a többi Weasley és talán nincs szüksége arra, hogy idősebb legyek azért, hogy tiszteletet ébresszek és kövessen, de így még is csak egyszerűbb és kényelmesebb. Soha nem kérdőjelezte meg a stílusom, mindig mindent elvégzett úgy, ahogy mondtam, ha mégis kételye támadt úgy tette fel a kérdést, hogy nem volt benne arrogancia, amire haraptam volna. Bólintok, nem ismétlem önmagam, de látszik, hogy tetszik a hozzáállása, csak a szavakat majd tettek is váltsák fel. Magabiztosan összevonom magam előtt a karjaimat, amikor megáll és a seprűre kéredzkedik, a tekintetemmel tüzetesen végigmérem, aztán engedélyt is adok a felszállásra. - Rendben, akkor a következő edzésen megbeszéljük és lehet arról is szó, hogy minden hajnalban találkozunk egy reggeli edzésre. - válaszolom, és a többi felvetésére csak bólintok, de látszik rajtam, hogy a beszélgetésnek részemről vége. Főleg, amikor köszönetet mond, ami ugyan jól esik, de csak egy kis mosollyal biccentek neki, mert… nem érte tettem. Nem teljesen csak érte. Magamért is, mint mindent ebben az életben. - Elég volt a beszédből, magasabbra! - intek fel a lánynak, így az utolsó kérdései jórészt függőben maradnak. Edzés végén visszatérhetünk rá, vagy a legközelebbi alkalmon, de ha seprűn van, akkor repüljön. A ládámhoz lépek, ami a labdákat rejti, és kiengedem a gurkókat és feldobom a lánynak a kvaffot is. - Te vagy az egyetlen a pályán így mind a két gurkó előbb-utóbb feléd fog kanyarodni más célpont híján, figyelj a környezetedre és dobd be a kvaffot mindig a másik térfél gyűrűjébe. - adom ki az utasítást a mai napra, nagyon úgy tűnik, hogy nem szándékozom seprűre ülni mellé ezúttal, hogy párbajt vívjunk, most a két gurkó lesz a nehezítés és hogy oda-vissza kell cikáznia. Leengedem a kezeimet, amik eddig össze voltak fűzve, de továbbra is várakozóan és kritikusan nézem a mozdulatait, egy-egy szebb mozdulatánál még egy kis elismerő pillantást is megengedek, tudva, hogy úgy se látja, mert csak a játékra kell figyelnie, ha pedig téveszt vagy olyan manővert használ, aminek a haszna csekély az erőbefektetése viszont magad, felvonom rá a figyelmét, mint mindig. Végül, amennyiben elbír a két gurkóval, vagy nagyon lustának találom a kemény labdákat, jön a következő szint... Nem teljes erőből, de amikor a térfélen a közelemben jár két dobás között megvetem a lábamat és egy energialökéssel taszítom meg, egészen pontosan a labdát célozva a kezében, hogy kilökjem belőle, de természetesen ahogy kapaszkodik bele, őt is jócskán meglököm. Még soha nem csináltam ilyet előtte, így derült égből villámcsapásként érheti a támadás, de nyilvánvalóan nem olyan erős, hogy le is essen a seprűjéről, tényleg nem akarom, hogy éppen most sérüljön le.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-08-04, 12:01
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Neira egy példakép lett számomra az elmúlt hónapok során. Mindig hasznos tanácsokkal lát el és sokkal, de sokkal reálisabban látja a helyzetünket. Az életben is nagy hasznát fogom majd venni ezeknek a dolgoknak és persze az sem utolsó, hogy az ő tapasztalataiból én is igen csak sokat fejlődhetek és majd ezeket később alkalmazni is tudom, ha már esetleg nem lesz az edzőm. Ameddig csak tehetem, biztosan alkalmazom őt, és azt már eldöntöttem régebben, ha már nem lesz rá lehetőségem vagy épp szükségem, akkor is fel fogom keresni, hiszen a köztünk lévő viszony kezd átalakulni kicsit barátivá is. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem csak én érzek így, hanem ő is. - Rajta leszek az ügyön. Nem vagyok egy olyan típus, akinek a fejébe szállna a hírnév és a tudás, szóval remélem, most is jól fogom majd venni az akadályokat. - Óvatosan, tapogatózva kell majd belevágnom ebbe az egészbe. Persze legszívesebben világgá kürtölném most azonnal, hogy milyen lehetőség nyílik előttem, előttünk, de nem tehetem. Tudnom kell, hogy hol a helyem és megfontoltan belevágni ezekbe a dolgokba, hiszen a jövőm múlhat mindezen, és nem szeretném eldobni a nagy lehetőséget, amiért amúgy is megküzdöttem és Neira is kitett magáért, hogy mindent beleadjak. Az évek alatt sokat fejlődött a személyiségem is, már közel sem vagyok az a naiv kislány, mint anno, de nem mondom, még van mit tanulnom. Persze ezekben segítenek ezek az edzés közbeni beszélgetések. Sokszor szeretnék olyan lenni, mint ő. Olyan lenni, mint Neira. Kicsit elfáradtam, a homlokomon az edzés jelei tükröződnek, de már szívesen folytatnám mindezt a levegőben is. A kérdésem után látom, hogy mennyire megvizsgál, én pedig csak mosolyogni tudok, akármit is mond. - Oké, nem hiszem, hogy most, pont most dolgozna ellenem a sors és esnék le a seprűről. - Nem hiszek ezekben a dolgokban, egyébként meg nagyjából hat éves korom óta a seprű az egyik legjobb barátom és persze, voltak balesetek, voltak seggreülések, de már évek óta nem történt ilyen és bízom abban, hogy most is leszek olyan ügyes, hogy a célom elérése érdekében semmi ne történjen a válogató előtt. Sem után. Így hát ezt egy igennek veszem és a seprűmhöz lépek, majd a kezembe veszem azt. - Oké, felmérem majd a terepet, de szívesebben edzenék itt, veled. - Mosolyodom el kicsit lágyabban, és szinte felcsillannak a szemeim az ötletére. - Segítek majd elrejteni. Ez jó ötlet. Nem szeretném, ha egy elmulasztott edzés miatt lemaradnék valamiről. Persze a csapatedzésekre elmegyek majd az iskolában, de az mégsem olyan, mint itt. - Miközben végzek a mondandómmal, a seprűre ülök és kicsit fellebegek a levegőbe. - Köszönöm, Neira. - Eddig még meg sem köszöntem, csak ujjongtam és lelkendeztem, pedig ha nem ismertem volna meg őt akkor, ha szerencsétlen Rose nem ajánlja őt nekem, akkor most nem tartanék itt. - Elmehetnénk majd egy profi meccsre is még a válogató előtt, tanulmányi elemzésnek nem lenne rossz. - Javaslom további lelkesedéssel.
Ha tehetném, valószínűleg világgá kürtölném a büszkeségemet, hogy milyen szépen fejlődik és hogy én vagyok az edzője, de tekintve, hogy eléggé visszafogott életet kell élnem, hogy senkinek ne legyen furcsa, hogy honnan is érkezett hirtelen ez a francia lány ilyen kviddics tudással és felszerelésekkel, amiket egyébként Ginny-nek gyakran szerzek, annak ellenére, hogy nagy részét a Weasley-k pontosan tudom, hogy nem engedhetnek meg maguknak - ezt nem tehetem. Persze nem tiltottam meg neki, hogy megemlítse a nevem, az túlságosan feltűnő lenne, de mindenki számára ma már à votre Santé nevezetű szórakozóhely tulaja vagyok és csak amellett Ginny edzője. Más tanítványt nem is fogadnék, nem olyan könnyű berúgni az első években a vállalkozásokat, még ha van is egy titkos anyagi forrásom, amivel rásegíthetek az üzletemre. - Nagyon helyes. Gondolkodj. Nem csak a pályán kell versenyben lenned, hanem a pályán kívül is olyan magatartást mutatni, amivel tiszteletet, szeretet, figyelmet keltesz a rajongókban, vetélytársakban vagy akár a médiában és a legelőnyösebb helyzeteket teremtened magadnak. - mondom ezt a kis leckét, hiszen még is csak a kviddics nem csak a számokról, nem csak az eredményekről szól, ugyanannyira fontos, hogy a rajongók elégedettek legyenek, a játékosok egyéniek legyenek és megmutassák önmagukat is. Ugyan van, aki túlságosan sokat mutat, például Viktor Krum számomra már idegesítően sztárolta magát a meccseken, de amikor eljöttek a Trimágus tusára azért kiderült, hogy nagyrészt csak show az egész és még érzékeny fiú is a lelke mélyén. Még randira is vitte azt a kis kretén Grangert… Megállok, amikor rákérdez a repülő edzésre és végigmérem tetőtől talpig, olyan árgús szemekkel, mintha azt latolgatnám, hogy eléggé izzad-e már és kellően feszülnek-e az izmai, röviden: szenved-e már eléggé. - Rendben. De ha le mersz esni a seprűről és lesérülni életed egyik legnagyobb lehetősége előtt, mert nem koncentrálsz a feladatokra, akkor még én is megrugdoslak. - mondom szigorúan, de ott van az a kígyókhoz hasonlatos kis mosoly az ajkam sarkában. Nyilván nem rugdosnám meg, csak fel akartam hívni a figyelmét, hogy mindig összpontosítani kell. - Igen, mindenképpen. Nyilván a Roxforti pálya is hirtelen sokkal többször lesz lefoglalva edzésekre vagy edzőmeccsekre, szóval mérd fel, hogy mennyi időt töltenél ott, és hány edzést szeretnél itt, erről a pályáról nagyon kevesen tudnak. Sőt, körbe is lőhetjük néhány bűbájjal, hogy még véletlen se találjanak ide, ameddig felkészülünk a válogatóra. Minek kockáztatni. Önzőség? Naná, de ha nekünk van rá szükségünk, akkor ennyi, a miénk. Néha csodálkozom, hogy Ginny nem jön rá, hogy ki voltam valaha, azt latolgatom, hogy vajon megbízhatnék-e benne, vajon jobb lenne nekem, ha lenne egy bizalmasom, aki mindkét életben ismert, de… Jó ez így. Biztonságosabb. És valljuk be, Rose-ként sosem voltunk barátok, a legkevésbé sem.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-07-26, 09:06
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Nagyjából már ennyi idő után tisztában vagyok vele, és átlátom Neira edzés formáját, a módjait. Nem mondom, az elején még igen furcsa volt egy-egy megjegyzése, de mindig is szerettem volna egy kemény edzőt, aki segít és több irányba elvezet, nem csak a röpködjünk a pálya körül módon javít az egyensúlyérzékemen például. Ezért is tértem vissza hozzá újra és újra, megéri a pénzt amit kifizetek neki és egyébként pedig az utóbbi időben már igen csak példaképpé alakult át, kezdem átvenni a módszereit és az iskolai edzéseken is egyre többet alkalmazni. Sokkal keményebb lettem tőle. Tekintetét vizsgálom miközben beszélgetünk, és ahogy látom rajta, hogy nem igazán tetszik neki az, hogy hogyan reagáltam az edző lehetőségére, kicsit vissza fogom magam. Nem akarom megbántani, mert én tényleg nagyon örültem volna neki ha Neira lett volna az, de ha már így felmerült ez a kérdés és diskurálni is kezdtünk róla, akkor hát befejezem. Szerencsére már inkább a publikáció kérdésére térünk át. - Jövő hétfőn, rendben. - Bólintok egyetértően, de azért egy izgatott mosolyra még futja és mintha Neira tudná, hogy mit akartam ezzel kérdezni, azonnal hozzátesz még dolgokat. - Meglátjuk még, hogy ki kerül az utamba jövő hétfőig. Át kell gondolnom. - Nem tudom mi lenne a jó lépés. Nyilván a barátaimnak ha elmondanám ők ezt megértenék és lehet, hogy lenne aki elkezdene készülni a dologra, de az igaziak tisztában lennének azzal, hogy ez mennyit számít nekem. Kicsit alábbhagyok az izgatottsággal és az izgalmakkal, a boxzsákra tekintek majd ismét Neirára. - Folytatjuk még? Vagy áttérünk a repülő edzésre? Ígérem nem fog nagyon elterelődni a gondolatom. - Kicsit szélesebb mosolyra húzom a szám. Most még nagyon friss ez az infó, még sok mindenen kell gondolkodnom. - Az edzéseinkre kihatással lesz ez az egész dolog? Mármint... a válogatóig jöjjek többet vagy ilyesmi? - Mire készüljek. Mégis jobban szeretném, ha az iskolában ezek után nem látnának úgy edzeni a vetélytársaim mint eddig. Eddig nem érdekelt, mert biztos voltam benne, hogy valami külső csapatba fogok majd felvételizni egyszer, de így, már teljesen más a felállás.
Látom a tekintetén, az izmain, és néhány perc után a kiütköző izzadtság cseppeken is, hogy mindent belead, amikor éppen nem zökkentem ki egy-egy világmegváltó hírrel, így hát mélyen legbelül elégedett vagyok a teljesítményével, csak az a fajta edző vagyok, aki ezt az edzések végén közli - vagy nem közli - és egészen odáig tartja magát a szigorú ösztönzéshez. Nem véletlen nem voltam sokaknak a szíve csücske az iskolában, még Rose-ként se, hiszen kemény vagyok és kérlelhetetlen, ha valakit rá akarok bírni arra, hogy fejlődjön, akkor nagyon csúnyán megszorongatom és ezzel ösztönzöm. Aztán ha alkalmas a feladatra, akkor ebből tanul, ha pedig nem, akkor még időben összetörtem az álmait és kereshet újat. Amikor Cho ellen egy edzőjátékot játszottunk akkor sem fogtam magam vissza egy cseppet sem, és minden tudásommal legyőztem, hiába tudtam, hogy a lány céljai és álmai ingatag lábakon állnak. Nem vagyok az a fajta, aki kedvességből hagyja nyerni a másikat, hogy sikerélménye legyen. Nem. Akkor lesz sikerélménye, ha vért izzad és elég erős ahhoz, hogy legyőzzön. Máskülönben nem érdemli meg. Ugyan Ginny sorsát jóval erőteljesebben a szívemen viselem, mint azokét, akiket az iskolában morzsoltam össze, az elv ugyanaz. Szinte a vetélytársa vagyok, nem csak az edzője, és némely alkalmakkor megjegyzésekkel motiválom és ébresztgetem fel benne a tüzet, hogy mindig jobbá és jobbá akarjon válni. Egyelőre mindig visszatért, tehettem akármilyen megjegyzést. Bólintok a szavaira, látja, hogy ennél nagyobb lehetőség nem is kínálkozhatott volna, bár ezt a lehetőséget inkább teremtettem, mintsem csak úgy jött volna. Persze ha nem lenne a Roxfort ennyi tehetséges játékosnak a gyűjtőhelye, akik azzal a kérdéssel küzdenek meg, hogy tanuljanak vagy profi sportolók legyenek, akkor kevesebb esélyem lett volna. Ám így, hogy az egyetemi végzés ennyire kibővült és már van, aki 25 éves koráig az iskolához van kötve - valamilyen szinten, hiszen nem minden nap reggeltől estig vannak elméleti óráik - egy iskolai ALLSTAR csapat igencsak logikus lépés. Nem vagyok egy nagy lelkizős fajta, így ugyan észreveszi a tekintetemen, hogy nem különösebben tölt el rajongással, hogy ilyen hirtelen átfordult fangirl-be, hogy meghallotta Jospehine nevét, de azt már tudhatja az elmúlt hónapokból, hogy Merlin mentse meg attól, hogy felhozza még egyszer bánt-e a dolog és miért. - Te vagy az első diák, aki tud róla. Hivatalosan a következő hétfőn lesz a bejelentés a vacsora alatt, aki pedig nem lesz éppen ott, kikerülnek a hírek a faliújságra és onnan elolvashatja és másnap vélhetően a Reggeli Próféta és a Kviddicsmánia és más lapok is lehozzák. - válaszolom, aztán néhány pillanat múltán szinte olyan tekintettel, mintha átlátnék rajta, hozzáteszem. - Ha nem félted a helyzeti előnyödet, hogy előbb tudtad meg, mint a többiek, akkor körvonalakban elmondhatok a barátaidnak. De egyelőre az edző személyét ne említsd és minden maradjon feltételesmódban. - mondom, hiszen én a helyében biztosan nem mondanám el senkinek, főleg nem olyannak, aki kompetenciát jelenthetne a felvételen. De én önző vagyok és annak ellenére, hogy sosem épült ki a karrierem, mert profi csapathoz nem csatlakoztam, hiába érkezett meghívóm, a családi bizniszből pedig az ikerfivérem megjelenése élből kihajított, mondhatni karrierista vagyok és érdekleső. Talán nem a legnemesebb jellemvonások, de legalább tisztában vagyok velük és ezek tartanak életben.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-07-17, 17:27
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindent megteszek azért, hogy végigcsináljam a gyakorlatokat. Persze vannak bökkenők, mert ez a sport olyan izmokat is megmozgat, amikről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Sosem voltam egy nyafka kislány, igyekszem minden erőmet és elszántságomat bevetni, megmutatni Neirának, hogy sikerülni fog ezt is megtanulnom, de az én erőm is véges, ha elfáradok, hát kell némi pihenő. Ezért is próbálom néha-néha kicsit kihúzni magam a gyakorlatok alól vagy épp egy másodpercnyi pihenőt tartani. Aztán végül úgy kizökkent, hogy ha akarnék sem tudnék valószínűleg koncentrálni. Nem tehetek róla, ha olyan hírrel jön, ami az életemet is megváltoztathatja, és olyan kérdésekre is választ adhat végre, amire évek óta nem sikerül egyedül megfelelő döntést hoznom. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lehetőségem nyílik majd a későbbiekben. - Jó, hát azt hiszem ezzel nem lesz gond. Eddig sem volt. Ez egy olyan dolog, amivel összehozhatom a két nagy kérdést az életemben. - Jegyzem meg még mellékesen, továbbra is vigyorogva és aztán felbuzdulva folytatom tovább az edzést egészen addig, még Neira nem megy bele a további apró részletekbe. Óvatosan tekintek vissza a nőre, valami apró dolgot keresve a tekintetében amiről megláthatom, hogy esetleg bánja, hogy nem ő lesz majd a roxforti csapat edzője. Nem ismerem olyan jól, hogy bármit is elsőre ki tudjak olvasni belőle és biztosan megzavar az is amúgy, hogy Josephinere terelem a témát. Némileg ismerem az ő történetét, követem az újságokat, de persze csak a megbízhatóbb lapokat. - Hm, ez logikus felvetés. Mondjuk kíváncsi vagyok. Meg úgy a résztvevőkre is. Ennek a dolognak már... vagy majd lesz valami hivatalos publikálási módja? Mármint tudnak már róla többet az iskolában? Diákokra gondolok. - Biztosan kiolvassa a szavaim mögül, hogy ez a kérdés arra irányult e, hogy publikus e ez a dolog vagy még nem teljesen, csak szerveződik és alakulgat.
Akkor jó, ha fáj - nagyon régi edzős igazság, és tényleg van benne valami. Persze muszáj hagyni időt az ilyen intenzív edzések után, hogy az izomzata helyesen épüljön, ezért nem minden nap van nagyon brutális erőnléti edzés, de ma éppen ilyenre készülök. Sokáig kell tartani a karját, feszülnek a vállai, zsibbad a megerőltetéstől, de akárhányszor leengedi jövök a beszólással, vagy egészen egyszerűen mellé lépek és feltolom a kezét a könyökétől, hogy magasabbra tartsa és kijavítom a testtartását. Látom, ahogy a hír teljesen kizökkenti és elárasztja a gondolatait, az edzésnek szinte vége, hiszen annyira nem tud koncentrálni, hogy állandóan megáll a gyakorlatokban, kihúzza magát, dumál, és ugyan szigorú a tekintetem, de nagyon is tetszik, hogy ennyire fellelkesült, és ilyen magabiztosan kiáll magáért. Tényleg sok jó játékos koptatja a padokat, de én hiszem, hogy a hosszú hetek, amiket edzéssel töltöttünk el, megtették a hatást és a helye biztosítva van. Persze ezt ha kínoznának se mondanám el neki. - A válogatóig még van egy kis idő, addig is vért kell izzadnod, hogy minden rossz berögződéstől megszabaduljunk és a maximumot nyújthasd. - mondom, de a hanglejtésem nem kioktató, nem az orrára vetem, hogy későn kanyarodott vissza az auror pályáról, csak szimplán ösztönözni akarom, hogy minél keményebben csinálja az edzést. Nem mintha nem lenne elég a csettintés és néhány ösztönzés, mert olyan erővel soroz először a levegőbe másolva a mozdulataimat, amikor éppen nem kalandozik el, hogy még a nézésébe is elfáradok. Én jóval kevesebb erőbedobással csinálom, inkább csak mutatom, persze ha elégedetlenkedne emiatt, akkor a büszkeségemből kitelik, hogy én is rácsavarjak és még a végén ringbe hívjam a becsületemet megvédve. A kakaskodás egészséges, és elég jó motiváció is, szóval minden konfliktusba belemegyek, ha éppen arra van szüksége. - Az a Josephine. - bólintok csak egyszerűen, de valami azért megvillan a szememben. Féltékenység? Persze nem vagyok hülye, olvastam a lapokban, hogy neki meg a húga lett öngyilkos tinimamiként egy kisbabát hátrahagyva, szóval neki sem tejfel az élete, de ő legalább követhette az álmait a pályára és megélhette, hogy az emberek már csak így beszéljenek róla… Az a Josephine? - Biztos vagyok benne. Kevés profi játékos van, aki teljesen elvágná magát a kviddicstől, miután abbahagyta az aktív sportot és a Roxfort diákja volt, így a hűség is ide köti. Ha Dumbledore felkéri, akkor előbb-utóbb el fogja vállalni, talán egy kicsit megrágja, de kezdésre ott lesz. - mondom neki, mert tényleg úgy hiszem, hogy kevés dolog tarthat távol valakit egy ilyen ajánlattól. Hogy ki lenne a következő választás? Valószínűleg még az sem én, talán Armand Stansson, a VMS angol csapat edzője, ki tudja.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-07-11, 18:16
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Neira edzésmódszerei mindig igen hatásosak. Előfordul egyszer-egyszer hogy másnap alig van erőm felkelni az ágyból és valahogy úgy érzem, ez most sem lesz másként. Nem vagyok őrülten gyenge, de erősnek sem vallom magam, így amikor már sokadszorra próbálkozom az ütésekkel, érzem a karomba nyilalló forróságot, fájdalmat és végül kicsit elernyesztem őket, amikor is Neira megszólal, hogy igyekezzek. Mivel a bizonyítási vágy ott van bennem és ezeket a dolgokat annyira akarom, mint talán még mást ennyire soha, így egy apró sóhaj, egy pici kis ajak összeszorítás után tovább folytatom a boxot, és hallgatom a mondandóit, figyelem a kifejezéseit. Már elég ideje dolgozom vele azt hiszem, hogy egy-egy mozdulatából megismerjem azt, hogy mit is akar következőre, de persze ehhez nagyon kell figyelnem és most az összpontosítás inkább a teljesítésre megy. Aztán bedobja a nagy labdát, amivel totálisan el is tereli a figyelmemet. Kérdések halmai bukkannak fel a fejemben, szemeim pedig mintha csillagként virítanának most, de még mielőtt nagyon belekezdenék az ujjongásba végighallgatom a mondandóját. - Oh, ez nagyon jó! Húhm, durva válogató lesz majd akkor, az biztos. Sok szuper játékos van az iskolába. De tudom, hogy megállom majd a helyem, ebben biztos vagyok. - Húzom ki magam kicsit, magabiztosságot tükrözve, és hát őszintén? Bízom abban, hogy jó leszek, hiszen az utóbbi hónapokban rengeteget edzek, mindenre figyelek és Neira csak jobbá tesz, ezzel pedig valószínűleg némi előnyre is teszek szert, de semmiképp sem kérném azt tőle, hogy protekciós alapon kerüljek be a csapatba. Ez az én játszmám, ez az én lehetőségem, nekem kell megvívni és kiérdemelni. Ha pedig nem kerülök be, az biztosan egy jel... de ebbe igazán bele sem gondolok. Óriási vigyor egészen addig ül ki az arcomra és tart ez a lelkesedés, ameddig nem csettint és nem tereli ismét a figyelmemet az edzésre. Most mintha még elszántabban, még határozottabban fognám meg újra a fonal végét, de azért még nem tudtam magamba tartani mindezek előtt a kérdést, ami a leginkább piszkálta a fantáziámat. - Sajnálom, hogy nem te leszek, de ... az a Josephine? A Kenmare Kestrels volt csapatkapitánya? - Szakítom félbe a sajnálkozásomat és ismét kicsit elvonatkoztatok az edzéstől is. Rengeteg sok csapatot ismerek, követem a róluk szóló friss híreket és néhányan a női tagok közül nagy példaképeimnek számítanak. Josephine pedig szuper játékos volt, csak nagyon sajnáltam, hogy visszavonult. - És szerinted a visszavonulása után el fogja majd vállalni a posztot? - Térek vissza az edzéshez, igyekszem magam nem túlpörgetni az információk hallatán, de ez a lelkesedés és ez az adrenalin ami most feltört bennem, valami eszméleten, majd kicsattanok.
Tekintve, hogy Ginny azon kevesek közé tartozik, akik ismertek mind a két életembe, így igen csak félre kell vezetnem néha napján a lányt. Ő azt hiszi, hogy borsos árat fizet nekem, hiszen a Weasley-k mind csórók, pedig valójában ez a néhány galleon semmire se lenne elég az életemben. Az ikerfivérem zsarolásából élek, az edző fizetésem afféle zsebpénz, á votre Santéról nem is beszélve, hiszen minden megkeresett érmét visszaforgatok a vállalkozásba egyelőre. Nekem ez az egész arról szól, hogy önmegvalósíthassak Ginny-n keresztül, hiszen nekem sosem volt alkalmam kikerülni a Roxfortból és igazi csapatok ellen játszani, hatalmas közönségek előtt. Miközben üt megfigyelem ahogy feszülnek az izmai, igazítom, ha kell, külön felhívom a figyelmét a légzéstechnikára is, hiszen az is nagyon fontos lehet, ám ezeket némán teszem, már összeszokva követi a mozdulataimat, mint valami született akrobata. A gondolatra egy kicsit belém mar a fájdalom, hiszen Elijah képes volt a mozgásmásolásra akrobataként és már nagyon régen eltűnt, de az érzés olyan gyorsan megy, ahogy jött. - Fel a kezeket, nem állunk meg. Lássam a feszülő izmokat és az izzadságot a homlokodon! - intem, de közben ott van a szám sarkában az a kígyókhoz hasonlított kis alamuszi mosoly. Már nem azért, mert hazudnék neki egy ilyen szívének nagyon fontos kérdésben, hanem azért, mert kínzom, hogy a lehető leglassabban feleljek a kérdéseire és engedhesse át magát az ujjongásnak. Látszik az öröm a szememben, én is ölni tudtam volna egy ilyen lehetőségért, talán még a szüleim is belementek volna, ha nem hagyom el a Roxfortot a sportért, de ezt már soha nem fogjuk megtudni. - Az edzések már nyáron is elkezdődhetnek, de legkésőbb szeptemberben, a következő tanévvel. A Roxfort több száz hallgatójával kell majd megküzdened a helyért, ám mégis csak itt ismerik egymást a kviddics játékosok, ha sikerül félrerakni a beivódott ház-ellentéteket akkor olyan hatékony csapattá kovácsolódhattok, mint semelyik másik hivatásos csapat. - válaszolom neki, azért erőteljesen kiemelve, hogy be is kell jutnia. Persze számolhatnánk azzal, hogy az én ötletem volt, ezért protekcióval biztosítva van a helye, de ez nem így működik. A helyért vért kell majd izzadnia, ki kell érdemelnie, és csak akkor nyerheti el. Más úton a csapattagok tiszteletét sem vívhatná ki. - Nem is várok el kevesebbet. - válaszolok azonnal a Kviddics Évszázadaira, hiszen onnantól, hogy bekerülnek a profi csapatok közé, határ a csillagos ég. De a nagy boldog égbe bámuláshoz még azért igen korán van, így lazán csettintek egyet az orra előtt, ami nem a legkedvesebb, de igen hatékony, jelezve ismét, hogy koncentráljon. Nem csak az edzésre, de úgy ánblokk a jelenre, mert a nagy célokat egyszer elég megfogalmazni, de onnantól csak azon múlik minden, hogy mit teszünk érte. A kérdése egy kicsit betalál, de nem különösebben adom jelét, mindenféle terhes hallgatás nélkül válaszolok. - Nem. Ahhoz, hogy komolyan vegyenek titeket egy brit játékosra vagy edzőre lesz szükségetek, aki maga is ismert a kviddics körökben. - kicsit elhallgatok, azért egy picit még is csak fájó, hogy hiába az én ötletem, kiengedem a kezeim közül, ki kell engednem. Hiszen Gwyneira Rousseau egy senki. - Josephine McGreeny-t javasoltam edzőnek.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-06-13, 17:44
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Még néhány hónappal ezelőtt arra sem gondoltam, hogy valaha edzőhöz fogok járni vagy épp esélyem lesz még jobbá fejleszteni magam valakivel, aki komolyan ért mindehhez. Most pedig már itt vagyok, Neira pedig szuperül funkcionál minden szempontból. Tudom, hogy a pénzemért is csinálja, de mégis azt érzem, hogy a kettőnk közötti kapcsolat már ennél azért több. Nehéz is lenne az edzés, ha nem bíznék meg benne száz százalékosan. Igazán tudja, hogyan motiváljon és hogy milyen dolgokban kell még fejlesztenie. Az edzések izgalmasak, rengeteg új dolgot tanulok még a mai napig is, amit tudom, hogy majd később az élet minden pontján hasznosíthatok. Ez pedig nagy előnyt jelent nekem. Még ha tudom is, hogy vannak nálam sokkal tehetségesebbek is, de ez sosem hátráltatott a témával kapcsolatban. Csak elmosolyodom egy-egy megszólalása után, és igyekszem minden koncentrációmat a boxra szentelni. Követem Neira mozdulatait, aztán amikor azt kéri, hogy üssek akkor minden eddigi ismeretemet összeszedve igyekszem a tőlem telhető legjobbat kihozni. Nyilván első körben nem megy olyan jól, hiába igyekszem lemásolni az ő mozdulatait, de korrigálok és következőre már valószínűleg jobban hasonlít ez a boxra, mintsem valami kiskutya kapálózására. Kicsit ledermedek, amikor a jövőmmel kapcsolatos válaszomra ismét egy olyan kérdést vet fel, amire nem számítottam. Megdöbbent arcom szerintem szinte mindent elárul, a sejtelmes mosolya pedig olyan biztatóan hat rám, hogy kénytelen vagyok kicsit én is elmosolyodni. - Ezt... ezt hogy érted? - Kicsit leengedem magam mellé a karomat és úgy pillantok rá, figyelmesen, mintha valami újabb oktatási módszert próbálnék a fejembe vésni. Annyi fejtörést okozott nekem az évek alatt ez a Roxfort-kviddics dilemma és most, hogyha Neira valami ilyesmivel áll elő... akkor én esküszöm a nyakába vetem magam. - Ohm, hát ez, ez... - Nézek nagy bociszemekkel, miközben ledöbbenésemet nem is tudnám elrejteni. - Ez óriási Neira! És... ez hogyan fog működni vagy mikortól... vagy hogyan? - Hirtelen a ledöbbentség átvált lelkesedéssé és annyi kérdésem lenne, de igyekszem magam visszafogni, hogy ne veszítsem el az önkontrollt, amit mindig megtartok az edzések során. - El sem hiszem, hogy ilyen lehetőség nyílik előttünk! Ezzel megmutathatjuk majd a tehetségünket. Mindenkiét. Már előre látom, hogy milyen szuperül beleírjuk magunkat a Kviddics Évszázadaiba. - Nézek fel kicsit az égre, miközben álmodozom a jövőről, és a mosolyomat le sem lehet most már vakarni az arcomról. - És így... hogy te adtad be azt a kérvényt... így akkor te... te leszel a csapat edzője? - Az aztán még frankóbb lenne! Most úgy érzem, mindez életem nagy lehetősége. Csinálhatom azt a dolgot, amit a legjobban szeretek és mindezt azon a helyen vagy épp annak a közelében, ahol pedig imádok létezni. Láthatom a barátaimat, fejleszthetem is magam... Létezik ennél tökéletesebb lehetőség?
Nehéz a helyzete Ginny-nek, hiszen rengeteg tehetség van a világban, sőt, még az iskolában is, akiknek a teste egész egyszerűen seprűre termett. Én is ilyen voltam, meglovagoltam a tehetségemet, és ha akkor és ott kitörök a szüleim ellenében és komolyan veszem az edzéseket, akkor talán… Mindegy is. De Ginny inkább elhivatott és elszánt, mint született tehetség, így hát mindenért vért kell izzadnia. És meg is teszi, gondolkodás nélkül, mert bízik az edzésmódszeremben és a tanácsaimban. Hiába voltam valaha egy nagy család leszármazottja, a Black-é, soha annyi őszinte tiszteletet nem kaptam, mint amennyit Neiraként tapasztaltam az elmúlt időszakokban, akár beszélünk az edzőségemről, vagy a fejlődő vállalkozásomról. Amikor elkezdtük az egészet egy kis kopott kocsma romjaihoz küldtem el magamhoz, de azóta az egészet renováltam és megnyitottam egy kis szórakozóhelyként. Mugli technológiás zenék, sokkal modernebb, mint akármi Roxmortsban, persze aki aktívan a muglik világában tartózkodik, annak csak egy egyszerű éjszakai klub fiataloknak. Folyamatosan mozgatom, miközben beszélünk, mutatom a nyújtás mozdulatait, aztán elkezdek először csak a levegőbe boxolni, hogy megmutassam, hogy milyen testtartással, kéztartással kell csinálni, hogy elkerüljük a sérülést. Nem siettetem a válaszokkal és én sem sietem el őket, amikor úgy jön ki a lépés, hogy egy mozdulatnak vagy légzésgyakorlatnak vége, csak akkor szólalok meg. - Azért vagyok, hogy gondoljak rá helyetted is. - válaszolom egyszerűen, kicsit talán félvállról, de hát így van, ha képes lenne magának ütős edzőtervet összerakni és autodidakta módon fejlődni, akkor én mégis mire kapnám a galleonokat? Szinte lecsapni készülő kígyóként, feszülten várom, hogy mit is fog válaszolni, hiszen ez egy nagyon nehéz kérdés. Már akinek. Nekem soha eszembe se jutott, hogy bánjam, hogy elhagytam az iskolát, ugyan egyetemi szakot végeztem és csak azután “öltem meg magam” , de sosem volt szenvedélyes tervem, hogy azzal is foglalkozzak. Ahogy mondjuk Ginny is olyan szakon van, aminek nem sok köze van a kviddicsezéshez, ám ettől függetlenül rengeteg barátja és családtagja köti oda. Nekem nem voltak ilyen emberi kapcsolataim. - Helyes válasz. - mondom elsőre, de érezhető a hangomból, hogy van tovább, hogy valamit még elhallgatok. Nem használom a pókerarcot, sőt, direkt elmosolyodok sokat sejtetően, hogy építsem a feszültséget. Ahelyett, hogy folytatnám először még percekig mutatom az ütést, igazítom a beállását, hogy stabil legyen, a könyökét, csuklóját, hüvelykujját kibontom az ökléből, hogy véletlenül se szorítsa az ujjai közé, mert abból tipikusan törés lehet, és aztán... - Mi van, ha azt mondom, hogy profi sportoló lehetsz a Roxfort színeiben is? - kérdezem meg, és a szemöldököm kihívóan felszalad és féloldalas mosoly kúszik az ajkaimra, szinte kivillan a fogam, pedig nem vagyok vérlény, csak nagyon élvezem jelenleg a pzícióm, mert tudom, hogy amit mondok, az teljesen meg fogja őrjíteni. Még ha tartja is magát és nem bont azonnal pezsgőt, akkor is... Két legyet egycsapásra, nincs is ennél jobb. - Biztosan hallottál már a VMS játéksorozatról, ami lényegében a varázsló olimpia. Két éve a Roxfort indított csapatot, ami képviselte az egész Egyesült Királyságot, és ilyen nyomon elindulva beadtam egy kérvényt, hogy a Roxfort szervezzen egy All Star kviddics csapatot, minden tanuló jelentkezhet rá, aki betöltötte a tizenhetedik életévét és tényleg kiemelkedő tudással rendelkezik. Csak a legjobbak, akik elindulhatnak hivatalos versenyeken az iskola támogatási programjával. - magyarázom, viszonylag hozzan levezetve a történteket, hogy megértse, hogy még is milyen lehetőséget ajánlok neki, illetve milyen lehetőséget hoztam létre mindannyiuknak, akik az iskolában ragadtak, de nem tudnak a kviddicsnek se búcsút mondani. Ha az én koromban ilyen lett volna, a szüleim bilincsátokkal se tudtak volna visszatartani a jelentkezéstől...
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-05-31, 11:38
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindent megteszek azért, hogy jobb és jobb legyek. A kviddics az életem és igen fontos nekem az, hogy olyan dologgal foglalkozzak ami tényleg érdekel, amiben meglelem a szabadságomat és fellélegezhetek. Ebben sokat segített nekem első körben a Griffendél csapata, majd Harry, aki mindig bátorított és tett is azért, hogy elérhessem a céljaimat a jövőben. Most pedig Neira, aki ha nem lépett volna be az életembe, talán megrekedtem volna egy pontos és talán azért nem válogatnának be soha egy hivatásos csapathoz sem. Most már biztosabb vagyok magamban és bízom a nőben is, hiszen látom és érzem a fejlődést, ez pedig mindkettőnknek igazán nagy dicséret. Mosolyogva bólintok a kijelentésére, miszerint majd bemutathatom a manővereket. Ennek nagyon örülök, hiszen valamiből neki is látnia kell az én fejlődésem. Egyszer talán majd én is hasonló technikát fogok alkalmazni mint ő és személyi edző leszek... egyszer ha már kiöregszem a kviddicsből, de ez még oly messze van, de elraktározok mindent, amit tőle tanulok, mert az életben tényleg nagy szükségem lehet rá. - Rendben. Először csak lazábban. - Bólintok. Nem, nem szeretnék megsérülni, egy kis kiesés is nagyot számít már az edzéseken, és egy csuklóficam valószínűleg jó néhány hét lábadozást jelentene, még a mi orvosi tudásunkkal és gyógyszereinkkel is. Van amit a varázslat sem hozna helyre olyan könnyen. Amikor feltette rám a kesztyűt, kicsit megmozgatom a kezemet, hogy érezzem, milyen feszesen áll rajtam, hogyan tudom ökölbe szorítani azt. - Értem. Ez teljesen logikus felvetés, erre nem gondoltam volna. - Sokszor hamarabb jön ki a szó a számon, mintsem átgondoljam a kérdéseimet. Viszont ebből a szemszögből talán még nem is jutott volna eszembe átgondolni a helyzetet. Szerencsére neki sikerült most rávilágítania erre az egész helyzetre. Örülök annak, hogy a saját posztomban ennyire képzett lehetek, de biztosan másként viselkednék és másként vetném be magam, ha például őrzőként kellene állnom a karikák alatt. Pontosan ezért bízom magam leginkább Neirára, mert ő tudja úgyis, hogy mi nekem a jó és mire van valójában szükségem. Kicsit elgondolkodom a kérdése után. Már a nyújtásokat csináljuk amikor összeszedem újra magam és a gondolataimat, hogy válaszoljak. - Azt hiszem készen. Biztosan hiányozna a Roxfort, de ha az álmaimat akarom követni, akkor nem igazán állhat semmi sem az utamba. - Sok minden történik velem, a dolgok napról napra változnak és az egyensúly most már sokkal jobb, mint annak idején... biztosan nagyon megviselne, hogy ennyi év után itt hagyom az iskolát, de ha pedig nem mennék, akkor az az életem végét jelentené. - Nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak. - Teszem még hozzá egyöntetűen.
Lehet, hogy hülyeség, és értelmetlen kapaszkodás a múltamba, amiről lemondtam, de amiket Ginny elér, azokat lazán a saját sikereimnek veszem, még ha nyilván szóban nem is hangoztatom felpeckelt orral, hogy csak miattam érte el azt a fejlődést, amit. Néha nehéz legyőzni a régi megszokásokat, az önérzetességet vagy éppen a gőgöt, ami engem jellemzett, de ameddig csak magamban konstatálom, hogy király vagyok, addig nincs baj. Az attitűdje már-már tökéletes, a technikája és az erőnléte is fejlődik, már csak arra van szükség, hogy kinője a játszóteret, amiben felnőtt. Kinője a Griffendél csapatát. - Nagyon helyes, akkor azt is bemutathatod. - bólintok, szinte olvasva a gondolataiban, pedig erről szó sincsen, éppen csak annyi időt töltöttünk már együtt, hogy tudom, hogy tudja, hogy nem engedném el annyival, hogy azt mondja, hogy meg. És azt is tudom, hogy ő maga is be akarja mutatni, ha kimondja, ha nem. - Ha a megfelelő kéztartással csinálod, akkor nem lesz semmi baj. Először begyakoroljuk ezt, addig ne is adj bele teljes erőt, mert egy csuklóficam nincs a mai edzéstervben. - jegyzem meg, miközben felteszem a kötéseket és a vékonyabb kesztyűt, ami rögzíti a csuklót, de nem tompítja annyira az ütést, mint a nevetséges hatalmas vörös bumszli boxkesztyűk. Nem egymást fogjuk püfölni, a zsák pedig talán megbocsájt, hogy nem azt vettük fel. - Ez személy szerint változik és attól is függ, hogy ki mit akar elérni. Ha leteszed a voksodat egy bizonyos pozíción a kviddics csapatban örökre, akkor ahhoz mértek válaszolnék. De valljuk be, hogy előfordulnak szerepcserék és nem feltétlen egy helyen játszol mindig, vagy nem feltétlen azon a poszton akarsz majd a jövőben. - adom meg a választ, meg nem is, hiszen ez tényleg bonyolult, az ő helyzetében lényegében minden egyes aspektusból erősséget szeretnék kovácsolni, hiszen attól függetlenül, hogy a csapatában többek között Potter és McLaggen be vannak betonozva, de még az új lány, Ollivander is, nem feltétlenül tudja kipróbálni magát mindenhol. - Gondolkoztál azon, amiről a legutóbb beszéltünk? Ha a toborzók kiválasztanak téged, készen állsz itt hagyni az iskolát és profi sportolóvá válni? - kérdezem, miközben felteszem a saját kezemre is a kötést, aztán kicsit megforgatom a csuklómat és biccentek, hogy ő is csinálja a nyújtás mozdulatokat velem.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-05-21, 19:48
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Egyáltalán nem bánom, hogy Neira úgy fog és olyan kemény velem, ahogyan. Ez sokkalta jobb érzés, mintha csak bájosan csevegnénk egymással és nem dolgoznánk rendesen. Az erőnlétem sem javult volna akkor ennyit és a tudás, amit ő átadott nekem... az megint csak nélkülözhetetlen. A házam meccsein és gyakorló óráin is érzem, hogy határozottan sokak fölé magasodom már, és többen is megjegyezték, hogy a repülésem kicsit megváltozott. Sokkal lazábbnak érzem magam már a pályán, vagyis ez egy igazán rossz kifejezés, inkább mondhatnám, hogy könnyebben és magabiztosabban veszem az akadályokat, jobban átlátom a teret és az ellenfeleimet, ezekre pedig mind Neira tanított meg. - Rendben. A múltkori manőverek már jól mennek, gyakoroltam a pályán. - Dicsekedem kicsit a végén, de majd az erőnlét után ezt is biztosan megmutathatom neki, és tudom, hogy nem bánja, hogy ennyire elszánt vagyok és gyakorlok is bőven, de azért az utóbbi időben kicsit visszafogtam magam, mert rájöttem, hogy valóban nem szerencsés, hogy lehajtom magam, így változtattam kicsit mindenen. Azóta pedig sokkal jobban érzem magam. Mint fizikailag, mint fejben. - Óh, ez elég menő! - Pillantok a hirtelen felnagyított zsákra, miközben közelebb lépek, a seprűmet leteszem a földre a pálya széléhez, ahol nincs útba, majd kicsit meglökdösöm a boxzsákot és azon gondolkodom, hogy fogom tudni ezt megütni úgy, hogy ne törjem el a kezemet. Ekkor veszi elő Neira a kesztyűket és a kötést. Nem ellenkezem, felé nyújtom kezeimet. - És ezek a kötések meg a kesztyű megvédi a kezem attól, hogy ha jól beleütök, ne sérüljön meg? - Komolyan nem tudok semmit erről a sportágról, így ezért értetlenkedem csak ennyit. Ha már ő feltudja tenni a kezemre ezeket a dolgokat, biztosan ért hozzá valamelyest, nem csak úgy próbaképpen vágunk bele ebbe az egészbe. - Szerinted melyik az a sport, ami a legjobban edzi az erőnlétet? - Érdeklődöm kicsit, hátha valami olyat is tud mondani, ami nekem is a kedvemre lesz. Végül is ki tudja, még lehet, hogy a boksszal is kibékülök az edzés végére, csak most így elsőre még vannak kételyeim.
Soha nem voltam igazán hűséges a házamhoz, így most, hogy nem vagyok a Mardekár csapat tagja és a Griffendéles csapat egyik tagját edzem eszemben sincsen lelkiismeretfurdalást érezni a sikereikért. Márpedig a többi ház csapata hozzájuk képest kvázi viccnek számít. Nem kockáztatom túl gyakran, hogy az iskola területén tartózkodjak, nem szeretnék összefutni egy volt osztálytársammal vagy régi kapcsolatommal, még annak ellenére se, hogy a mostani külsőm ég és föld ahhoz az élénkvörös hajhoz és porcelán bőrhöz képest, amivel valaha léteztem. Az udvariasság mióta nem érzem kötelezőnek, nem az erősségem, így a köszönést elengedem a fülem mellett és már mutatom is neki a pozíciót, amivel jobban beveheti a manővert. Vannak keményebb és lazább napjaink, de valójában még a lazákon is úgy megizzasztom, mintha egy gőzkamrában kínoztam volna. A laza csak annyit tesz, hogy beszédesebb vagyok, és ez a mai talán egy ilyen. - Az edzés végén addig csináljuk, amíg be nem ivódik a reflex az izmaidba és a tudatalattidba, de előbb jöjjön egy erőnléti gyakorlat. - válaszolom, a kifogását elhessegetve, vagy éppen elfogadva. Örülök, hogy gyakorol nélkülem is, hogy követi a tanácsaimat és mindent belead, lényegében mi mást várhatnék el tőle? Igyekszem az edzéseket változatosan összetenni, mivel edzőmeccset nagyon nehéz megszervezni teljes csapatokkal, én egyedüli ellenfélnek pedig nem tudom kiképezni minden posztra, pedig attól függetlenül, hogy most mit tölt be, nem feltétlen abban a legjobb, vagy csak abban jó. - Ha ez megnyugtat, én se vagyok titkon egy díjnyertes ökölvívó. Nem fogunk ténylegesen ringbe szállni, de hoztam magammal valamit. - a zsebembe nyúlok, és egy icpici játéknak tűnő kis boxzsák makettet veszek elő, ami nem a felfüggesztős fajta, hanem az, amelyik stabilan megáll a lábán, és lerakom a földre, aztán egy bűbájjal felnagyítom a valós méretére, ami úgy két méter lehet. Masszív darab, valószínűleg ha ketten futnánk neki teljes erővel akkor se döntenénk fel, csak kilengene és visszapattannánk. a zsebemből előkerül a kötés a kezekre és két pár kesztyű, egy neki, egy nekem. Nem az a hatalmas vörös bumszli, hanem vékonyabb fekete, de így is megvédi a kezét attól, hogy megsérüljön. - Add ide a kezeidet és felteszem a kesztyűt és a kötéseket. - nyújtom ki a kezemet felé várakozóan, hiszen eddig mindig mindenbe belement, így most se várok ellenkezést az edzésmódszereimmel kapcsolatban. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy bármit csinálnak a Roxforti edzéseken, ez merőben más. És a más jó, bővíti a tehetségeit, az erősségeit.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-05-12, 18:13
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Jobb edzőt a világon nem kívánhattam volna magamnak. Harry csapatkapitányi munkája is kielégítő volt számomra az évek során, ám mindig valami többre vágytam, valami igazibbra és erősebbre, valakire, aki fejleszteni tud és kirántani a rossz mozdulatok sűrűjéből, a tévedések visszhangjából. Neira pedig az első pillanattól kezdve ezt teszi velem. Kemény, de mégis szerethető, és kifejezetten érzem azt, hogy tényleg bízik bennem és szeretné, hogy bekerüljek egy csapatba. Ahogy én is. A bemelegítő köreim utáni manővereket is kicsit lazára veszem még most, talán ez az oka annak is, hogy elbaltázok egy-egy fordulatot. Valójában csak élvezem az egészet és most még nem összpontosítok annyira, mint amikor valójában elkezdődik az edzés. Ez viszont nem válik hátrányommá, mert a tapsot és a furcsa, féloldalas tekintetet meghallva, már tudom is nagyjából, mire számíthatok. Elmosolyodom óvatosan és pillanatokon belül tökéletes egyszerűséggel landolok a nő mellett, de nem szállok le a seprűmről. - Jó reggelt neked is! - Hagyom, hogy a maga szakszerű módján segítsen és tanácsot adjon, minden esetben bámulattal tekintek egyébként a tudására, tapasztalataira és fülelek, hiszen minden mondandóját szeretnék elraktározni, hogy egy meccsen, egy bizonyos pillanatban majd eszembe jusson... és ki tudja, talán később mindezt én is át tudnám adni másoknak, például hasonlóképp mint ő: személyi edzőként. - Oké, menni fog szerintem. Az előtt amúgy is csak... bemelegítettem. - Egyértelműen hallatszik a hangomon, hogy nem mentegetőzni szeretnék, és talán ő tudja a legjobban, hogy mennyire értékelem a tanácsait és mindig alig várom, hogy kamatoztassam is ezeket a gyakorlatban - még ha nem is elsőre -. Megtartom a pozíciót, kicsit hosszabb ideig is talán, hogy a fejembe véssem és szinte már indultam is volna a levegőbe, amikor áttér a bokszzsák témára. Meglepődötten eresztem le magam és a talajra teszem mindkét lábam, magam mellé állítva a seprűmet. - Hát őszintén? Még sosem próbáltam. Sőt, a bokszról sem tudok sokat. Ma ezt fogjuk csinálni? - Kérdezem kicsit meghökkenve, de mégis izgatottsággal a hangomban. Szeretem az új dolgokat egyébként, sosem vagyok egy negatív vészmadár, Neira pedig már bizonyította nekem, hogy tudja mi kell ahhoz, hogy kész legyek a következő lépésre, így ilyenkor, szinte teljesen átengedem magam neki.
Teljesen meg vagyok elégedve a munkamoráljával a lánynak, betartotta a szavát és mindent megtesz a fejlődés érdekében, amit csak lehet. A Roxfortban továbbra is jár a Griffendél egyetemi csapatának az edzésére és az iskolai teendői mellett sem volt még igazán olyan eset, hogy kihagyott volna közös alkalmat. Ez pedig rengeteg mindent elárul egy sportolóról. Hiszen vannak, akik tehetségesek, de eltékozolják azt, mert a jellemük egészen egyszerűen nem megfelelő a feladatra. De én is tartom magam a megegyezéshez, és hiába újítottam fel mellette és indítottam be a kocsmát, soha nem szalasztottam el egy edzést sem. Pedig volt, hogy a kora reggelieknél erősen húzott vissza az ágy, főleg, mikor Nox visszatért... Percekig nézem, ahogy a hosszú, vörös haja lángkényt lebeg utána, ahogy egykor az enyém is tette, de nem ragadhatok le a párhuzamoknál, minden manőver, amit kivitelez csak arra vár, hogy még jobbá válhasson, ha megtalálom rajtuk a hibát. Egészen addig meg nem szólalok, ameddig egy hibát nem vét és rosszul mozdul, habár szinte észrevétlenül, de az én szemem látja. Hangosan tapsolni kezdek, monotonon, féloldalasan felvont szemöldökkel. - Gratulálok, ennél még a nagyanyám is jobb dugóhúzót produkál. - mondom egy kicsit élcelődve rajta, de intek neki, hogy szálljon le és jöjjön közelebb és egy mosollyal próbálom elütni a keménységem egy részét. - Seprűt a lábad közé, rogyassz, és mielőtt nekikezdenél a fordulatnak a súlypontodat told el… - a csípőjére teszem a kezemet minden zavar nélkül, és kicsit hátra húzom a seprű nyelén, amíg el nem éri a megfelelő szöget, ahogy bedől. - … ide. - zárom le végül a mondatot és lépek egyet hátra, hogy megnézzem tudja-e tartani. Az erőnléte már majdnem tökéletes, így nem lehet probléma és végül át is térek valami másra. - Milyen a kapcsolatod a boxzsákokkal? - kérdezem, sokatmondó tekintettel, ami azt súgja, hogy ma talajmunkával kezdünk, nem a seprűn gyakorolunk végig.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tárgy: Re: Az elhagyatott kviddics pálya 2020-04-24, 17:42
Neira && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Ez a reggel igazán lendületesen indult számomra. Hamar kikeltem az ágyból, futni indultam a birtokon, majd utána egy kiadós reggeli várt rám a Nagyteremben. Igyekeznem kellett, mert semmiképp sem szerettem volna elkésni az edzésemről Neirával. Csak néhány háztársammal váltottam pár szót, majd vissza is futottam a klubhelyiségbe, felvettem a kviddics felszerelésemet és a seprűmet, aztán pedig mint akit puskából lőttek ki, Roxmorts felé vettem az irányt. A megszokott helyen vár ma is engem. Az utóbbi időben egészen más a közérzetem, úgy érzem, kicsit jobban tudom fenntartani a karrier, hobbi és társasági élet mérlegét, és amióta nem stresszelek erre annyira rá, minden gördülékenyebben megy. Akár be akarom vallani magamnak, akár nem, Cory nagy segítség volt ebben és a következő találkozásunknál azt hiszem hálámat is ki kellene fejeznem neki. Minden bizonnyal jól esne az egójának. Roxmorts nyugodt és barátságos légkörében imádtam sétálni, ezért hagytam magamnak egy kis időt, hogy elbóklásszak és körülnézzek a főutcán, az üzletek kirakataiban. Egyszer talán majd én is egy ehhez hasonló kis falucskában fogok élni. A zsúfolt és hangos gyermekkorom után, nyugodt felnőtt életet képzelek el magamnak. Nem hiszem, hogy képes lennék egy Londonhoz hasonló városban lakni, a szabad levegő, távol a kíváncsi szemektől, élve a hobbimnak és a munkámnak... szép kilátások, és csak reménykedhetek majd abban, hogy mindez valóra is válik számomra. Az apró kis kerülő nem sokkal hosszabbította meg az utamat, biztos voltam abban, hogy még van néhány percem, ameddig elkezdődik az edzés. Neira még nem volt szerencsére a pályán, ami azt jelentette, hogy épp itt az ideje bemelegítenem és kihasználnom az időt a szabad manőverekre. A bemelegítésem már megvolt reggel és idefelé, így csak letettem a cuccomat a pálya bejáratától nem túl messzire és a seprűmre pattanva először lassabban, utána pedig egyre gyorsabban körözni kezdtem a pályán. A szél belekapott a hosszú, vörös hajamba, ruháim közé is befújt, de mindez kellemes érzéssel töltött el és csak felpezsdítette a véremet. Nem figyeltem semmi másra, csak a repülésre és a manőverekre koncentráltam. Egy-egy edzés vérré tud válni bennem. Ezt is olyannak érzem, már most is. Szinte teljesen bele is feledkezem, talán még Neira jöttére sem eszmélek.
Ha egyetlen egyszer is kimondana bármi olyasmit, hogy megszelídít, akkor lenne vége ennek a beszélgetésnek. Mert nem akarom soha az életemben többé úgy érezni, hogy akárkinek az akarata alatt meghajlok, hogy manipulálnak vagy kihasználnak, hogy úgy nevelnek, ahogy csak akarnak, ahogy érdekükben áll… hogy megszelídítenek. De most már nem is kell ettől tartanom. Hosszú folyamat volt, de most már tudom, hogy a gátak csak a fejemben voltak, és bármikor kisétálhattam volna abból az életből. Lehet, hogy nem lett volna olyan ideális, mint most, amikor már képes vagyok olyan erősen megvetni a lábam, hogy egy cseppnyi ikerfivér zsarolással tökéletesen eltarthassam magam. Gazdag arisztokrata már sose leszek, de abból az elmúlt húsz év elég is volt. Élvezettel esek neki a folyékony boldogságnak nevezett forrócsokinak. Nem teszek további megjegyzéseket a jóságára, nem dől el a hatalmas sértés vagy bók kérdés, de jobb is a misztikum. - Azt hiszem nincs az az édesség, ami el tudja rontani a szépségemet. Tudod… a szépség relatív. És gyakran változik is. Legalább is nálam. - szalad egy kis félmosoly az ajkaimra. A külsőmre ejtett bókok könnyedén lepattannak olyanról, aki bármikor változtathat magán. A mostani külsőm sem az igazi arcom, és nem is az első, amivel Elijah lát. És ő az egyetlen bizalmasom, akivel ilyen típusú megjegyzést elejthetek, talán ezért is tart itt ezúttal ez az édes ital, és nem léptem már le valahová pörögni. Mikor elkezd a pillecukrom felé nyúlni, akkor a kanalammal könnyedén rápöccintek, de látszott, hogy nem volt szándékában elrabolni az édességet, még is csak mosolyt csal az arcomra és kicsit felnevetek. - Mindegyik ajánlatodat tisztelettel elutasítom. Ma már nincs több röpködés, jobban esne egy jó zuhany aztán egy kis tánc. - eszek le mindent, aztán a sűrű csokit is elkezdem kanalazni, ahelyett, hogy csak egyszerűen innám. - Ha nincsenek terveid az estére, lehet összefuthatnánk… Kivéve, ha nem vagy a parkett ördöge. Bár az Aranyvarjúban leginkább senkit se érdekel, ki mennyire tud táncolni. - pillantok rá, kicsit kihívóan. Kíváncsi vagyok eljönne-e velem táncolni. Olyan egyenes, jólnevelt, tisztességes… A Varjú meg… Nem egy egyszerű klub.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Más megfogalmazásban, nem lehet mindenki rossz, és nem üzletelhet mindenki ugyanazokkal. Ha a fiú is a rosszfiúkkal üzletelne, akkor elvenné Neira kenyerét, ügyfeleit, területét.. bár tény, hogy nem szorul rá az efféle territoriális megosztásra, mert van elég pénze. Illetve volt. Most pontosan nem is tudni, mivel foglalkozik, vagy miből tartja fenn magát, de az fix, hogy nem kell félteni. A fiú mégis megteszi néha azért, egy kicsit. És talán ezek az érzelmi dolgok azok, amik miatt hagyja, hogy a lány kitombolja magát,és hagyja, hogy maradjon, és nem küldi el. Sőt, adott esetben még kéri is, hogy maradjon. És valahogy most is sikeresen beválik a dolog, hiába hangoztatja Miss Független, hogy bármikor elmehet, mintha a srác lassan megszelídítené a másikat. Annak szavaira és zavart mosolyára pedig finoman mosolyodik el, kissé lesütve szemeit. - Igen, szoktak ezzel vádolni néha.. - válaszolja, mintha ő is hagyná direkt lebegni, hogy ez most bók volt-e, vagy beszólás. És mintha valahol nem is érdekelné, mert az enyhe humort és iróniát látja meg mögötte, meg azt a felismerést, ami a lányban mintha kigyulladt volna, mint valami lámpa. Van egy sármos lovag beütése, amiből nem tud, és nem is akar szabadulni, hogy őszinte legyen. Ez az ő igazi énje, amit nem tudni, mikor és hogy szerzett be, de valahogy mindig vele volt. És Griffendéles jelleme, lojalitása, és empatikus figyelme és önfeláldozása arra készteti, hogy néha megtegyen ilyeneket.Túlságosan szereti a lány társaságát, és nem akarja elrontani az estét egy béna beszólással, csak azért, mert a másik most éppen nem veszi a poént. Bár tény, hogy az efféle poénokat kifejezetten ritkán veszi. Szinte soha. Amikor kijönnek az italok, kedvesen, illedelmesen biccent, aztán ahogy Neira elkezdi enni a forrócsokiról a pillecukrokat, Elijah arcán sármos mosoly jelenik meg, miközben lekanalaz egy adag tejszínhabot. - Nem hiszem, hogy szépséged el tudja rontani néhány szem pillecukor. De ha gondolod, leeszem.. vagy folytathatjuk egy visszavágóval utána. - kacsint, és úgy tesz, mint aki el akarna venni egyet pillecukrot a kanalával, de direkt nem nyúl oda, csak mellé, hogy egy picit húzza a lányt, majd elvigyorodik, és belekortyol a forró italba, ami kellemesen melengeti, de nem égeti le a torkát. Profi ebben az italban.
Engem soha nem érdekeltek az értékek különösebben, mármint a legendásak éppen annyira, mint akárki mást, de ha kapcsolatba kerültem ilyesmivel, az alvilági volt. És nem kell ezért sajnálni, az ilyen kalandjaim éppen ettől kalandosak. A kecses mozgásom, a kviddics és a gazdagság, amiben felnőttem, és ami megengedte, hogy azt gyakoroljak, amit csak akarok, mert csettintésre előáll egy tanító, ráadásul a képességem, hogy a saját energiáimat koncentrálni tudom… Nos, fürge vagyok, mozgékony, és szeretem a kihívásokat. Lehet, hogy Elijah a jófiúkkal üzletel, de én nem. Persze ezt nem fogom híresztelni, nem kell, hogy még jobban tudatosuljon benne, hogy egy lázadó, lángoló, zabolázhatatlan tűzorkán vagyok. Még a végén feladná. Így is nehéz eset vagyok. De persze állandóan azt hangoztatom, hogy nem érdekel senki és akármikor felállhatok, még is valahol azért… zavarna, ha egyszer eljutnánk oda, hogy nem marasztal. Most is bevágtam a durcát, és ő az, aki túllép rajta, megerőszakolja magát, és elnézést kér, még meg is köszöni, hogy nem hagytam faképnél. A grimaszos arcom egy picit kisimul és leplezetlen zavarral nézek rá. - Elijah, te túl jó ember vagy. - bukik ki az ajkaimon, és egyszerűen képtelenség eldönteni, hogy ezt most bóknak, vagy sértésnek szántam. Én sem tudom, leginkább megállapításnak. Vajon tényleg sajnálja, vagy csak szimplán ezzel akar a fenekemen tartani, mert azt viszont tényleg sajnálná, ha dobbantanék? Én képtelen lettem volna a helyében így visszakozni és mást marasztalni, túlságosan önző és hajthatatlan vagyok ehhez. És elkényeztetett, valamennyire talán ez is benne van a pakliban. Bár éppen azért, mert mindenki úgy táncolt, ahogy én fütyültem, új élmény, ha éppen nem minden úgy történik, ahogy én elképzelem. Egy zűr az életem, ahogy a lelkivilágom is romokban, az identitásom nem kevésbé, naná, hogy halál kiszámíthatatlan vagyok. Lassan hozzák ki az italokat, de amilyen hosszan durcáztam egy perccel később már meg is jelenik a pincér és lepakolja a csinos, telepakolt forrócsokikat. Olyan gyerekesnek tűnik az egész, mintha egy négyéves rendelte volna, de valahogy még is csak tetszik a tejszínhabos-pillés-karamellás akármi, ami elém kerül. A hosszú kanállal el is kezdem lepiszkálni róla a pillecukrokat és lassan megcsupaszítani, mielőtt magát a forrócsokit innám. - Nem vagyok biztos, hogy a kviddics viadalunk ezt a mennyiségű cukrot is előre elégette... - mormogom az orrom alá, de igazából nem állítanak meg a kalóriák, kanalazgatom. A sport miatt, meg úgy minden miatt, az életem felét szigorú diétában éltem, bár az éjszakai életem mindig kivétel volt. Csak most, hogy ez nem az éjszakai életem, hanem Az Életem, a legkevésbé sincsen benne rendszer, se az evésre, se az edzésre, se úgy... akármire.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Pedig léteznek ezek a bizonyos fickók, Elijah legalábbis ismer egyet, és ő megbízható. Bár néha elég érdekes dolgokat húz elő, de tény, hogy van ennek is egy negatívabb, sötétebb oldala. De valahogy nem a srác stílusa a sírrablás, meg ezek a dolgok. Bár.. néha az is belefér, csak inkább Indiana Jones feelinggel, nem pusztán rombolva és pénzszerzés miatt. Vannak elvei, amik mellett kitart. És ha tudná, hogy Neira mikkel meg kikkel találkozott, biztos sajnálná, és bemutatná azoknak az embereknek, akiket ő ismer. Vagy azoknak a kollegáinak, ha lehet őket így nevezni, néhány gyűjtőnek.. akik nem úgy sznobok, mint a többi. Persze amikor valami mocskos ügy kerül elé, akkor eldöntheti, hogy elvállalja-e, vagy sem, ezért jó, hogy szabadon dönthet, mit vállal el és mit nem. Persze kérdés, meddig maradhat ilyen független. Amikor a lány beviharzik, és levágódik, majd a fejét rázza,akkor hagyja, és csendben leül vele szembe. szívesen mondana valamit, de érzi, hogy a hallgatás most bölcsebb, és hiába van valahol igaza, meg volt jogos az a félmondat, hiszen Neira máris prezentálta, érzi, hogy nem jó, ha ezt felemlegeti. Így miután rendeltek, csak figyeli a másikat, csendben, és szépen kivár. Elég nagy türelme van ehhez is, így nem csoda, hogy egész sokáig vár, és nem töri meg a csendet. Amikor végül Neira puffogva, de megszólal, akkor elmosolyodik, finoman félredöntve a fejét. - Nem akartalak megbántani, ne haragudj. És köszönöm, hogy maradtál. - teszi még hozzá kedves, őszinte szemekkel nézve a lányt.
Nem is tudom, hogy örülök vagy sem, hogy a srác tényleg annyira pozitív meg jólelkű, hogy sosem folyik bele alvilági ügyletekbe. Persze, így a tisztességesebb és biztonságosabb, de a sírrablás és titkos üzletelések olyan… izgik. Jó, kiugrott belőlem az adrenalinfüggő azt hiszem, mivel valahol talán még csalódott is vagyok, hogy tényleg jófiú. Persze ez nem látszik az arcomon, egy metamorfmágus jobban tud vigyázni a vonásaira - vagy az ideiglenes vonásaira -, mint bárki más. Lehet, hogy kérdeznék még arról a jobbik arcról, amit én még soha életemben nem tapasztaltam, hiába fordultam meg számtalan jótékonysági eseményen, de valahogy mindig csak képmutatók néztek vissza rám - amilyen én is voltam. Jó, néha megérintett egy-egy eset, de a legnagyobb részben csak népszerűsítettem a termékeinket a csodálatos eleganciámmal és megnyerő külsőmmel. És persze azzal, hogy mindenkit észrevétlenül olyan komfortba helyeztem, hogy nem tudtak mást tenni, minthogy imádjanak. Te jó isten, hogy mennyire nem én voltam, mennyire megjátszottam az egészet. És még is azt hittem, hogy arra vágyok, hogy Mark megjelenése egy rossz dolog… Végül még sem kérdezek semmit, mert a megjegyzése kellően kiakaszt, és inkább szó nélkül bemegyek, levágódok. Amúgy se voltam túl öltözve, mivel általában mozgásban vagyok, legyen az seprű vagy a séta az erdőben, így nem kell nagykabátot felakasztani, így az udvarias kérdésére és csak megrázom a fejemet lazán. Nem akarom játszani a dráma queent bár nem vagyok rossz benne, még is ahogy előkerülnek az itallapok, magam elé veszem és elkezdem őket böngészni. A fahéjért nem vagyok oda, de megakad a tekintetem az egyiken, ami fantáziadúsnak tűnik. - Kérnék egy Perui álmot, tejszínhabbal, pillecukorral és karamella szósszal. - válogatom össze az extrákat, miközben azon agyalok, hogy vajon melyik illik jobban az én hiú mivoltomhoz, ha büszkeségből nem fogadom el, ha esetleg meg akar hívni, vagy azért is elfogadom, hogy legalább fizesse az italt. Én se mondok semmit neki egy jó darabig, a fürkésző tekintetre unottal felelek, aztán egyet püffögve hátradőlök a székben és összefonom a kezemet. - Jól van. Ne bámulj. Csak nem bírom, ha lealacsonyítanak, márpedig te azt tetted az előbb. - jegyzem meg, kicsit megforgatva a szemeimet.
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Ő meg lelkesen mesél, mert szereti a munkáját, ez tulajdonképpen az élethivatása is, bár furcsa lehet, mert kifejezetten pozitív a jelleme, meg egyenes, nem az a sírrabló fajta, akikre Neira is utal. Éppen ezért egy nagyon is sármos félmosolyt villant meg, hozzátoldva egy kacsintást. - Remélem ez költői kérdés volt. - húzogatja fel a szemöldökeit lelkesen, meg flörtölve. - Nem, én nem a figura vagyok, maradok a tisztességes beszerzéseknél. Van már néhány hely, ahova szoktam szállítani, ők megbízható fickók, ráadásul nem kell minden munkát elvállalnom. - vonja meg a vállait finoman, tovább fűzve a szavakat, a családjára pedig határozottan hümment egyet. - Is-is. Nem szoktak levadászni senki, de nyitottak olyan gyerekekre is, akik nem jutnak be ide hozzánk. Nem szoktak senkit sem elutasítani a származása miatt. Bármennyire is furcsa, én olyan világból származok, ami még jónak nevezhető, ahol a lehető legkevesebbet látsz abból a bizonyos sötét, másik, simlis oldalból, amire korábban is utaltál. Mi a szebbik arcunkat mutatjuk, mert az a sajátunk. Én is azért lettem ilyen, mert ezt a mintát láttam. - válaszol kissé elmélázva, majd amikor Neira bevágja a hisztit, akkor finoman megforgatja a szemeit. - Igen, erre gondoltam.. pontosan erre.. - súgja bele tulajdonképpen a levegőbe a lány után, aki kvázi beviharzik előtte, miután kinyitotta neki az ajtót. Hagyja, hogy előre siessen, és válasszon egy helyet, majd lazán leveszi a kabátját, felakasztja a fogasra, és a lány felé nyújtja a kezét. - Leveszed a dzsekid, vagy jó így? - kérdezi udvariasan, próbálva megtörni a makacs hallgatást, majd ha a lány odaadja a felsőjét, akkor felakasztja azt, ha nem, akkor csak szimplán leül, és int a pincérnek, hogy hozzon nekik két itallapot, aki már meg is jelenik, majd várakozóan tekint rájuk, hogy mit kérnek. - Én egy mogyorós karamellás forrócsokit szeretnék kérni sok tejszínhabbal és fahéjas szórással a tetején. - pörgeti végig szemével az itallapot, eléggé ismeri hozzá, majd várakozóan tekint Neirára. Ha választott, és a pincér távozott, akkor fürkésző tekintete még mindig a lányon, de nem szól semmit.
