2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Soha ne nézz vissza!"
Főkarakter: Főkarakter neve: Draco Malfoy Teljes név: Jason Tinsdale Születési hely és dátum: 1979.10.11 London, Anglia Csoport: Hugrabug Patrónus: Sün Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 7. évfolyam Képesség: Vérfarkas (ET alapján harapott) Kiemelkedő tudás: Legendás lények ismerete - Kiemelkedő, Gyógynövénytan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Megtört jellem, aki tényleg mindent viccel próbál elütni, már amikor nincsen letargiában. Máig sem tudom, hogyan fogok tudni túllépni a történteken, vagy éppen azon, hogyan kezeljem a saját varázshatalmamat, a bennem rejlő fenevadat, vagy éppen azt, hogy mit is kéne kezdenem a lányokkal. Nem tudok én semmit. Őszintén szólva nem tudom, hogy lehetne e még számomra remény, hiszen a szüleimet nem ismerem, a nevelőanyám halott, aki pedig felnevelt, egy mugli fegyház foglya, és ki tudja mikor szabadul ki, hogy engem is elhallgattasson, vagy éppen arra vegyen rá, hogy végleg dobjam el magamtól a szabályokat, és foglaljam el méltó helyemet, az ő oldalán.
Megjelenés
Sötét haj, és sötét szemek, alig hasonlítok a nevelőapámra, ez sosem tűnt fel. Úgy tudtam, hogy inkább anyámra, aki belehalt a szülésbe. Hiába teremtett a sors kisfiúsan jóképűnek, a sok viszontagság más rányomta bélyegét az arcvonásaimra. Megtörtem, mert bár viccel próbálok elnyomni minden szomorúságot, valahogy ezzel kompenzálok. Alkatra eredetileg nem voltam túlságosan nagydarab, a farkaslét mégis teljesen átalakította a csontozatomat, hogy alkalmazkodjak az alakváltás okozta pokoli fájdalomhoz. Szinte kivirultam, ember alakomban is erőlteljes, karizmatikus személyiség vagyok, durván birom az italt, és már volt olyan érzésem, hogy ha végigmértem egy lányt, akkor az közel elolvadt. Ezzel csak az a gáz, hogy immár két fenevad rejlik bennem, és nehéz eldönteni, hogy megerőszakolni akarom, vagy széttépni. Vagy mindegy a sorrend? Ruházatomat illetően rühellem, ha egyenruhát kell felvennem, amikor csak lehet, kibújok alóla, akár még pontlevonások árán is. A laza, kényelmes cuccokat szeretem, kapucnis póló, farmer, tornacsuka.
Életed fontosabb állomásai
Valakinek hullámvölgyekből áll az élete, nálam valahogy azok a bizonyos hullámok kimaradtak. Akkor találkozom hullámmal, ha végigsimítok a hajamon. A lenti események kezdetéről a mai napig nincsen tudomásom, csak sejtelmeim. Mugli szüleimtől három évesen ragadott el későbbi nevelőapám egy bevásárlóközpont parkolójában. Helybenhagyta, de nem ölte meg őket. Biztosan sikoltozhattam, nincsenek már emlékeim. Onnantól úgy nevelt, mintha a saját gyermeke lennék, szerzett hamis papírokat is, még a nevemet is megváltoztatta, sosem derült ki, hogyan is hívtak előtte, Jason lettem. Már ez is komoly törést jelentett a lelkemen, egy kisgyermek élete első éveiben tanulja meg a kötődést, a szocializációt, hát nekem ez mind füstbement. Egy arrogáns férfi fegyverhordozója lettem, aki különösen szadista volt, még ha kertvárosi szomszédai ebből mit sem vettek észre. Támadásai nem lankadtak, időnként nőket kapott el, máskor csak betört valahova. A viszonyunk nem volt felhőtlen, inkább szolgának használt, cseppet sem zavarta, ha tudok a dolgairól, és a nadrágszíjjal gyorsan egyértelművé tette, megöl, ha beszélek. Sosem mondta, hogy nem a saját fia lennék. Hat éves koromban következett be a változás, megismerkedett egy jól szituált ügyvédnővel, aki vonzódott hozzá, mint rosszfiúhoz. Az időközben felhozott vádakat szépen kimosta, és hozzánk is költözött. Velem is egészen kedvesen bánt, gyorsan összenőttünk. Évek teltek el, de pótapám perverz hajlami nem csökkentek. A támadásokon túl a nőt is bántani, terrorozálni kezdte. Akkor döntöttünk úgy, hogy leléptünk, amikor kiderült, hogy miféle vagyok, és tárt karokkal fogadnának a Roxfortban. Pótapám egyre gyanusabban viselkedett, már bejelentéseket is kaptunk, rendőrségi idézéseket, amiket a nő már nem tudott volna, nem is akart tisztázni, ráébredt az illető valódi természetére. Ezért hát megszöktetett, és Franciaországban kezdtünk új életet, oda volt kötődése, így nem a Roxfort lett, hanem a Beauxbatons. Apám nagyjából fél évvel később talált ránk. Én a bentlakásos iskolában laktam, anya Párizsban kezdett új praxist. A férfi csupán meglátogatott, és közölte, hogy apró darabokra vágta őt, és soha többé ne merészeljek ellentmondani neki. Tehetetlen dühömben neki akartam támadni kezdetleges kis mágiámmal, de csak nevetett. Azt mondta, hogy a fia vagyok, az ő vére, és nálunk ez családi vonás, minél előbb elfogadom, annál jobb. Odaköltözött az iskola közelébe, és figyelemmel kisért, már választásom sem volt. Nem láttam értelmét szólni másoknak, hiszen immár tényleg nem volt senkim. A következő években még jobban elvadított, a szünetekben még jobban megmutatta mire képes, szinte horrorszámba menő filmeket nézetett velem, fiatal lányokat kapott el, és arra kényszerített, hogy végignézzem, mit tesz velük. A sorsfordító események ezután kezdődtek. Örökölt egy nagyobbacska összeget, és úgy döntött, hogy visszaköltözünk Angliába, majd ott fejezem be az iskolát. Felújítottuk a házat, én pedig már teljesen leépültem lelkileg. Azt sem tudtam, hogy ki vagyok, bizonygattam magamnak, hogy így helyes, holott borzasztóan zavart, ha bárki hozzámért. Ha rámmosolygott egy szép lány, azon gondolkoztam, hogy talán nekem is bántanom, megölnöm illene, hiszen nálunk így szokás. Amikor visszaköltöztünk, ismét feltámadt benne az egykori vágy a szomszéd kislány iránt, akivel vagy hat évvel ezelőtt erőszakodott, akkor persze még nem tudtam róla. Éppen egy táborban töltöttem a nyaralásomat, amikor elrabolta, fogva tartotta, talán meg is ölte volna, ha nem éppen egy leendő iskolatársamról van szó. Quinn már erősebb lett, amióta utoljára találkoztak, kitört, és túlélte, leleplezte azt, akire már nagyon ráfért. Én magam nagyon ritkán váltottam szót vele, valahogy jobbnak is láttam, tudtam, hogy apám milyen. Végre elkapták, és börtönbe került. Talán számomra is lehetett volna remény...A végső csapást a nyári napfordulón kaptam a szívembe. A halálfalók maradéka még továbbra is szétszóródva él, míg én már már voltam oly önfejű, és érzéketlen, hogy nem törődtem a saját biztonságommal. Besétáltam egy garantáltam rosszhírű környékre, ahol mintha látták volna a nőt, mondván ki ha én nem, majd lecsapom, ahogy kell. Gondolhatjátok, mennyi esélyem volt. Csak azért hagyott életben, hogy átokverte életem legyen. Az első két hónap holdtöltéjét fogalmam sincsen, hogyan vészeltem át, biztosan öltem, ez egyértelmű. Viszont az újszerűen éledő ösztön ráébresztett, hogy ami bennem rejlik, az valódi fenevad, de nekem nem kell annak lennem. A férfi, aki azzá tette, tévedett. Egyszer még meg fog fizetni azért, amit velem, és másokkal tett. Csak össze kéne szednem magam, és úrrá lenni ezen az egész kórságon. Életemben először szóltam valakinek, az új igazgatómnak, aki közölte, nem kezelhetetlen a dolog...