2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az alaksorban elhelyezkedő labor az Alkimisták, Méregkeverők és Bájitalkeverők kísérleteinek ad otthont. Egy kis lépcső vezet a folyosók végéről a teremhez, ami lényegében az alagsor és a földszint között félúton helyezkedik el, még a föld alatt, de rengeteg szűk ablakkal a fal tetején és csővel a felszín fölé, hogy a nemkívánt gázok véletlenül se szoruljanak be a föld alá és fojtsa meg a gyakorlókat, ha valami balul sülne el. Az egész helység eléggé tágas, tömve könyvekkel, lombikokkal, égőkkel, de még is egyszerre csak néhány fő tud benne tanulni és gyakorolni, hiszen az alkimistáknak elég sok felszerelésre és helyre van szükségük a precíz munkához. Mivel a kísérletezés igen veszélyes is lehet, az ajtót bűbáj védi, hogy csak egyetemisták léphessék át a küszöböt.
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
A hozzászólást Luna Lovegood összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2019-01-03, 10:40-kor.
Szerző
Üzenet
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alkímia labor 2018-08-20, 23:29
Érzi, hogy a beszélgetés egy kissé hosszabb lesz, mint amilyenre ő maga tervezte volna, ezért tart egy apró hatásszünetet. Befejezi a reakciót, és utána, amint lehet, pihenteti az anyagot, apróra véve alatta a lángot, ami így szinten tartja, de nem eredményez további folyamatot. Ami meg a maradék anyagokat illeti, maradnak a tárolókban. Lassan felnéz a nőre, miközben egy konyharuhába megtörli a kezét, bár ez inkább afféle pótcselekvés. Egy finom félmosoly kúszik fel az arcára. - Ritka fajta vagyok, de ezt csak kevesen szokták kiemelni. - nem köszöni meg, mintha bók lenne, mert nem biztos abban, hogy a nő tényleg bóknak szánta, vagy sokkal inkább tényközlésnek. De az biztos, hogy Jake ritkán szokott kiemelve lenni ezen dolgai miatt. - Nem vagyok szokványos valaki, nem szokásom kikoptatott ösvényeken járni. - teszi még hozzá, mint egy jelezve, hogy nem csak úgy választotta ezt a pályát, és nem véletlenül nem lett méregkeverő belőle, bár lehet, annak kellett volna mennie. De ez egy sokkal hosszabb út, amin, ha újra választhatna, ismét ugyanezt tenné. A nő további szavaira egy cseppet meglepődik, mintha a nő olvasna a gondolataiban, vagy olvasta volna az aktáit.. bár tény, hogy Jake nem rejti véka alá az érzéseit, ami pedig a munkáját illeti, az nyilvánvaló. Senki sem szeret másoktól függni, ha dolgoznia kell. Mindenki szereti, ha békén hagyják, ha nem kell folyamatosan jelentenie, és ha nem akadályoztatják direkt a munkáját, és csak egy apró dolgot kellene tennie mindezért. Ismét felrémlenek benne Perselus Piton egykori szavai a nőt hallgatva. - A kéretlen tanácsok kevésszer aratnak osztatlan sikert. De a tudása és tájékozottság stimmel. Vannak helyszínelők az auroroknál is, ők mindig később érnek a helyszínre, több labormunkát végeznek és általában éppen ezért tovább élnek, mint a terepre küldött nyomozók. - Rennes nem sok olyat tud mondani, amit a srác már ne tudna, éppen ezért minden bizonnyal idegesítő, vagy érthetetlen, hogyha tudja, milyen útja lehetne, miért nem azt választja. Erre persze nem fog a nőnek felelni, ez túl személyes dolog ahhoz. - Tudja, Mrs Rennes, ez olyan, mint amikor az ember titrál. Nehéz és hosszú folyamat, de ha az ember le akarja vágni az utat, az egész odavész. A nehezebb és hosszabb út azonban eredményre vezet. - hangja teljesen nyugodt, és hideg, és ha a nőnek nincs több kérdése, akkor finoman biccent, és visszalép a dolgozó asztalához. Persze, hogy nem ad tovább semmit, szándékában sem állt. Okos fiú ő, meg nem nagyon van kinek pletykálnia, és indoka sincs rá.
A fiúban van valami, ami határozottan Perselusra emlékezteti. Nem mintha ez rossz dolog volna. Mindig is nagyra értékelte a férfit, persze szigorúan szakmai értelemben. Érdeklődő tekintete Jake-t pásztázza miközben a fiú válaszol. - Igaza van Mr. Troops. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy számos aurort ismertem kiemelkedő intelligenciával, és műveltséggel szerencsére. De arra nem emlékszem, hogy bármelyikük is kifejezett érdeklődést mutatott volna a bájitaltan kutatások ilyen mélységei iránt. Ezért bocsásson meg, de igen különös párosításnak találtam ezt így. Amivel persze semmi baj sincs.- a hangja csendes, nyugodt, szinte csevegő. Mégis van benne valami szigorú tárgyilagosság. Említett aurorok közül egyik feleségül vette, és csak nem húsz éven át osztozott vele az élete mindennapjain. Egy másikat pedig felnevelt. Legalábbis, amint ez év végén lánya leteszi utolsó mesterszakos vizsgáit teljes értékű auror lesz. Viviana pedig elképesztően büszke Amerikában élő lányaira. Mind a kettőre. Merthogy ikrei vannak. Ami a másik lányát illeti, ő gyógyító szakon végzős mesterszakos. Némi gondolkodás után azért eszébe jut még valami, amit hozzáfűzhet a kialakuló beszélgetéshez. - Úgy tudom, az aurorparancsnokságon vannak kifejezetten bizonyíték, és nyomelemzésre specializálódott kutatólaboratóriumok is. Bűnügyi kutató szakértő specializációval. Az itt dolgozó laboratóriumi kutatóknak épp olyan fontos szerepük van a bűnügyek feltárásában, mint a terepen dolgozó auroroknak. Persze őket kevésbé ismeri a nyilvánosság. Ha elfogad egy kéretlen tanácsot, szerintem bölcsebb lenne a kutatásai helyszínét áttennie oda. Nem kellene engedélyekkel, magyarázkodásokkal és kulccsal rendelkező felügyelő személyekkel bajlódnia. Mindez elég kellemetlen lehet magának. Ezen túlmenően a mentora miatt még a legkukacosabb, legrosszindulatúbb dilettáns minisztériumi bugris sem köthet magába, vagy a tevékenységébe. Elvégre az éppen folyó auror gyakorlataihoz, feladataihoz, nyomozásaihoz végez kutatómunkát. Legalábbis amíg nem tisztázódik, és nem ül el ez az igen sajnálatos ügy a mentorával kapcsolatban. - elég meglepő lehet, hogy pont ő mondja mindezt, ráadásul teljesen kifejezéstelen pókerarccal, szigorú tárgyilagossággal. A tanárnő azonban semmi kivetni valót nem talál abban, hogy tanácsot ad egy hallgatónak, ahogy abban sem, hogy utolsó mondatában nyilván felvállalta a véleményét, ami nyilván nem teszi népszerűvé Minisztériumi körökben. De ez legyen az ő gondja. Azt pedig feltételezi a fiúról, hogy van annyi esze, hogy nem veri nagy dobra az itt elhangzottakat. Lényegében ez után újra hagyja a fiút a kísérleteivel békében dolgozni. Egyáltalán nem célja, hogy bármilyen módon szabotálja, vagy akadékoskodjon vele.
És ennek valahol nagyon is örül, és kifejezetten hálás miatta, mert ő is jobban tud dolgozni, ha nincs ez az egész mögötte. Nincs ellenszél a vitorlájában, és nincs semmi, ami jobban feldobná, mint egy nyugodt kutatás. Amikor nem piszkálják, nem kap megjegyzéseket, lesújtó pillantásokat. Éppen ezért a mai nap egészen kellemes a számára, amiért hálás Rennesnek. Amikor visszavonul, és hagyja őt dolgozni, akkor már el is merül a saját maga kis világában, és könnyed, egyszerű mozdulatokkal tesz jobbról balra dolgokat, szintetizál, mér, és persze közben jegyzetel, néha számol. A keze olykor lenyúl az asztal mellé, ilyenkor Remus szájába tol bele valamit, vagy vesz át a farkastól, aki egészen jó összhangban dolgozik a fiúval. Nem sokszor, csak néha átad egy tollat, vagy ha Jake lever valamit az asztalról, ami amúgy nem is fontos, akkor azt összeszedi, néha megfog valamit egy pillanatra. Jake többet között ezért választott magának egy kutyafélét familiárisnak, aki azonban önállóbb, mint egy kutya, aki esélyesen folyton ott pattogna körülötte és több kára lenne, mint haszna. Kérdése nincs, kellő ügyességgel és pontossággal dolgozik, megfontolva a jegyzeteket, átnézve a számításokat. Valahogy.. hasonlít saját mentorára és exházvezetőjére, akitől majdnem mindent tanult. Aztán hallja, hogy valaki megmozdul, és ráeszmél ismét, hogy nincs egyedül. A kérdésre felvillannak előtte a Pitonnal töltött hosszas beszélgetések, lelkizések és különórák. - A mentorom jó hatással volt rám, volt mit tanulnom tőle mind a munkamódszereiben, mind a konkrét tudásban. - és nem fényezni akar itt senkit. Az nem az ő szokása. - Az ön által felsorolt tulajdonságok, vagy ha úgy tetszik, személyiség jegyek minden munkában és szakmában nagyon fontosak, nem csak a Méregkeverőknél. A varázslóvilág pedig elég nagy bajban lenne, ha csak olyanok mennének aurornak, akiknek az agyuk helyén sincs más, mint pusztán izomköteg és tesztoszteron.
Valójában nem arról van szó, hogy teljes mértékben hidegen hagyná a belpolitika, vagy ne lenne meg a saját markáns véleménye a dolgokról. Egyszerűen csak nem kívánja hagyni, hogy a politika begyűrüzzön az iskola falai közé, oda ahol semmi keresnivalója, és bárminemű hatása legyen a tanulok, tanárok, szakmai és magán életére. Nem egy politikai hír alapján fog megítélni egy diákot, de még egy kétes hírű tanárt sem. Sokkal fontosabb számára amit lát, és tapasztal. Szeret maga véleményt formálni azokról az emberekről, akikkel szakmai vagy egyéb kapcsolatba kerül. Végül csak biccent egyet a fiúnak, és visszavonul a saját asztalához. Néha, néha ugyan felnéz, de nem kommentál semmit, és tulajdonképpen békében, és nyugalomban dolgozni a saját tempójában, a saját elképzelései és logikája szerint. Persze továbbra is tartja, ha valamit kérdezne, akkor válaszol, és segít. Természetesen nem kerülte el a figyelmét sok minden. Például Jake füzetének rendezettsége, vagy az arckifejezése, amikor belejavított a füzetébe. Egy kissé talán el is gondolkodik ezeken. Végül mégiscsak feltesz egy kérdést, amikor egy kissé nyugalmasabb ponthoz ér a kísérlet, és csak kivárni kell, hogy újra forrjon az elegy. - Ne vegye személyeskedésnek, és nem is muszáj válaszolnia, ha nem óhajt. De felmerült bennem a kérdés, hogy valaki, akiben megvan a kellő pontosság, rendezettség, és szorgalom, és több időt tölt az alkímia laborban, mint bárhol máshol, az mért pont auror szakra megy, teszem azt méregkeverő helyett?- ez tényleg csak egy apró kis kíváncsiság. Némi kis érdeklődés, mert hát, ő elképzelni sem tudja azt, milyen az, amikor más szakmát választasz, mint ami egyébként a szenvedélyed. Saját megfigyelése alapján a srácnak lenne keresnivalója a méregkeverő szakon is. De legalábbis megállná a helyét.
Sajnos Jakenek nem kifejezett célja,hogy bárkire is jó benyomást tegyen, abba kezd egy kissé belefáradni. Hogy ez jó vagy rossz-e, az kérdéses, de ténynek tény. Nem azért jött, hogy bármilyen benyomást tegyen a jelenlevőkre, vagy nem levőkre, egyszerűen szeretne nyugodtan dolgozni. Az az ő magánya, a kikapcsolódása, bármilyen furcsa is. Más fut, sportol, alszik, zenét hallgat, ő inkább dolgozik és kutat. Bár az egy kissé meglepi, hogy a nő ennyire nem foglalkozik a belpolitikai helyzettel, mármint.. a Varázsvilág leleplezése mégiscsak valami durva dolog,mint a gyilkosság, de lehet, mégis csak jó emberekkel kerül össze. Olyan téren, hogy teljességgel érdektelenek és közömbösek. Ez neki tulajdonképpen hasznára válik. A füzete szép és rendezett, mint az elméje. Kipakol pár dolgot, elvégzi a számításait, a hümmögésre csak félig figyel fel, a saját dolgára koncentrál, aztán lépteket hall, és felpislog, és a nő már ott is van mellette, a füzetével.. amibe beleírt.. Remus a fiú lábai mellé telepszik, Jake keze a farkas fejére simul, beletúrva annak hófehér bundájába, majd nem mond semmit. Nem szereti a pennás belejavításokat, akármilyenek legyenek is azok. Ha jók, ha rosszak. Valaki beleírt a füzetébe.. Aztán odahúzza maga elé a füzetet, és úgy véli, van valami abban, amit a nő írt. Félreteszi enyhe autizmusát, meg hárklisságát a cuccaira, ami esélyesen szintén volt házvezetőjéről maradt rajta (és felmerül a kérdés, ki most a Mardekár ház vezetője..?) és figyelemmel fordul a nő felé. Kérdezett, és addig nem akar mást előpakolni, amíg nem tudja, mivel is fog ténykedni konkrétan. A nő szavaira finoman hümmög. - Jogos. Köszönöm. - toldja hozzá egyszerűen, és amint megnézte a képletet, meg a rajzot, már megy is a szükséges elemekért, és mindent kipakol, aztán nekiáll mérni, miközben felteszi hevülni az anyagát.
A tanárnő valójában mindig is figyelemmel kísérte Piton munkáit. Legalábbis, azt amit figyelemmel lehetett kísérni a bájitaltan kutatás terén. És mindig is nagyra értékelte, mint kollégát. Így természetesen ad a véleményére. Egyszerűen nincs oka kétségbe vonni a szavait, vagy Mr. Troops képességeit. Legalábbis egyenlőre. Noha igaz, eddig még nem volt szerencséje a fiú külön kísérleteihez, így nincs is igazán tisztában a felkészültségi szintjével. De nem lehetetlen feladat jó benyomást tenni rá. Szigorúan szakmai szemmel mérve persze. Ha pedig kellően lenyűgözi a fiú talán nem lehetetlen, hogy kijárja neki azt a kulcsot. Mert őt aztán nem érdekli semmiféle ostoba Vitrioll által keltett pletykalapban firkált ostobaság Pitonról, vagy a tanítványáról. Az aktuális biztonságpolitikai helyzet meg aztán végképp nem érdekli. Ez legyen a minisztérium gondja, és köszöni, de őt és a tanulni vágyó diákokat hagyják békén. Ha Jake a felkészültségével, és tudásával kellően bizonyítja a nő előtt az alkalmasságát, akkor semmi más nem fogja érdekelni. Elvégre a szorgalmas, tanulni és fejlődni vágyó diákokat támogatni kell, és ő fogja is. Nem érdekli, hogy esetlegesen kinek a tyúkszemét tapossa meg a minisztériumban ezzel, méghozzá tűsarkú cipővel. Érdeklődéssel veszi el a füzetet az asztalról, és lapoz bele. Amíg Jake előkészül, és maga is egy lapra jegyzetel, és számol, addig a tanárnő a füzetet tanulmányozza. Néha hmm-ent egyet, és az utolsó számolásoknál fog egy pennát, és néhány rövid megjegyzést ír hozzá, amolyan kis szakmai kiegészítést, amit a gyakorlati tapasztalatai alapján tud, nem igazán szakirodalomból. A kérdésre felpillant. Majd feláll, és a fiú mellé sétál. A lapra firkáltakra is vet néhány pillantást, látszik, hogy komolyan elgondolkodik a kérdésen, és elemzi magában a problémát. Közben lerakja Jake elé a füzetét nyitva ott, ahol belejavított. - Én a 3-hidroxi-2-metilpropionsavval kezdeném. A hidroxilcsoport nukleofil addicióban való átalakulása okozhatja a problémáját. - közben a lapra le is rajzolja képletekkel a reakciót. Mindig maga rajzolja ki a képleteket szerkezeti képlettel. Ez az ő kis trükkje, ami segít a megértésben. És nem rest megosztani ezt a fiúval is. Igen hasznos tud lenni, ha látja maga előtt, hogy miből, mi és mért történik. - Javaslom a C7-es ponton adjon az elegyhez 10 csepp EDTA oldatot, a stabilizációs hatása miatt. Komplexbe viszi a kérdéses intermediereket, és talán sikerül elkerülni a nem kívánt reakciót. - osztja meg a véleményét a fiúval. Ugyanakkor azt elismeri, hogy igen szép munkát végzett a füzettel. Ebből kifolyólag pont úgy beszél a sráccal akár bármelyik méregkeverő hallgatóval beszélne. Nem érzi szükségét, hogy különbséget tegyen Jake vagy bármely más diákja között. ÉS nem érzi szükségét kevésbé komplex szaknyelvet használni. Ahogy befejezi a magyarázatot pusztán kérdőn tekint a fiú szemébe, hogy az vajon megértette-e, amit eddig mondott, avagy segíthet-e még valamit? Esetlegesen a kivitelezésben is.
Valahogy el tudna vonatkoztatni attól, hogy rajta vezetnek le valamit, de tény, hogy nem esik neki a legjobban a lista visszaejtése az asztalra. Valahogy nem érzi, hogy Rennes boldog, mert Jake kimentette a furcsa figurák társaságából. Ettől függetlenül nem nyúl az asztalon levő cédulához, neki van egy másolata a zsebében, és fejből tudja, mivel és hogyan fog dolgozni. Egyébként ő lenne a legboldogabb, ha egyedül dolgozhatna, és saját kulcsa lenne a laborhoz - az nem az ő hibája, hogy eddig erre esélyt sem kapott.Sőt, még amikor Dumbledore-nak írt levelet ez irányú kérelemmel, arra is elutasító választ kapott. Az igazgató állítása szerint nem a legjobb az ajánlólevele, és az iskola jelen helyzetben nem engedheti meg magának, hogy egy olyan diák, aki jó kapcsolatot ápolt egy jelenlegi Azkabani bűnözővel, szabad bejárást nyerjen a laborba, a Milleneumi események után.. De ezen Rennesnek vajon mit is kellene magyaráznia? Minden esetre kissé értetlenül pillant a nőre, főleg akkor, amikor még Pitont is szóba hozza. - Igen, másoknak is ez a baja.. Piton professzor szerint vagyok jó. - és valahol hizlalja a máját, hogy Piton így beszél róla, valahol meg nem érti a nőt, de örülni örül a dolognak, felkapja a kulcsot, majd biccent. - Megpróbálom. - toldja hozzá, nem olyan pimaszul odavetve, de azért érezhetően elhelyezve. Aztán máris jön a kéretlen tanács, mert miért is ne jönne.. és a fiú határozottan bólint, miközben elindul a polcok felé, Remus orra alá dug egy vaskos spirálfüzetet, amit a farkas illendően a tanárnőhöz visz, és lerak az asztalára. A füzet kívülről üres, de amint a nő kinyitja, láthatja benne a jelölőket, a kis színes lapokat, amik a legutóbbi számításokhoz irányítják az embert, benne vannak mozgó rajzok, hosszas leírások, tévutak, és minden szépen, rendezetten, meglehetősen precízen. Néhol egészen tankönyv szaga van, nem olyan, mint egy átlagos gyerek firkálgatása. És ami még egy nagy szerencse, hogy a fiú egyáltalán nem rendelkezik azzal a bizonyos három tulajdonsággal. Leemel két könyvet, és azokkal sétál vissza a helyére, papírt és tollat ragad, leskiccel néhány számot, pár egyenletet, mértékegységeket, majd nekiáll,hogy mérleget vegyen elő, aztán megáll egy pillanatra, miután lerakta a mérleget az asztalra, amin dolgozni fog, a desztilláló mellett. - Ha helyesek a számításaim, akkor nekifognék. És a két intermedier közül ön szerint melyikkel kezdjem? A C7es pont után, ahol a reakció kék helyett lila füsttel végződött és folyóssá változtatta az anyagomat. - utal a jegyzetére. És igen. Felkészült. A hangja mindvégig egyszerű, semmi fellengzőség, vagy ego, okoskodás. A maga egyszerű, hideg stílusát hozza.
Csupán egy röpke pillantást vet a papírra, majd egyszerűen visszaejti az asztalra, ami mellett a fúval megálltak. Elgondolkodva fürkészi néhány percig a fiút, és közben látszik rajta, hogy újra, és újra átfogalmazza magában a mondandóját, hogy végül ne hasson úgy, hogy szerencsétlenen vezeti le a két fickó okozta idegességet. Végül lerakja a kulcsát is az asztalra. Igen azt a kulcsot. Azt, ami nyitja a méregszekrényt, a vegyszer szekrényt, és a labor privát alapanyag raktárát, valamint egy kisebb gyógyszer szekrényt is. Szólásra nyitja a száját, aztán becsukja. Kifújja a bent rekedt levegőt, és újra neki fut. Ő igazából azt nem érti, hogy mit nem értett a fiú azon, hogy képes-e egyedül dolgozni? - Állítólag Piton professzor szerint magának van érzéke a bájitaltanhoz. Kérem lepjen meg azzal, hogy nem cáfol rá erre, és hogy kiszolgálja saját magát, és nem nekem kell. Valamint azzal, hogy semmit nem robbant fel a laborban a következő másfél órában. - egyszerűen fogja magát és elindul a terem másik végében lévő tanári asztal felé. Azért félúton még visszafordul egy kéretlen tanáccsal. - A reakciók ismételgetése elkerülése végett javaslom még egyszer tekintse át az ide vonatkozó kinetikai egyenleteket. Azok sokat segítenek. Ha netán bizonytalan lenne szívesen átnézem az előzetes számításait. Mert feltételezem végzett előzetes kinetikai számításokat.- a hangsúlya elárulta, hogy nem feltételezésnek, hanem magától értetődő evidens dolognak tartja a megfelelő elő szakirodalmazást, és elméleti kinetikai számítások végzését. Ha szerencséjük van, a reakciók igazolják a várt eredményeket. Ha nem ki kell deríteni, hogy hol tér el a reakció út, teszem azt egy eddig ismeretlen intermedier létrejöttével, ami igen macerássá tehet egy kutatást. De a tudomány már csak ilyen. Folyton tud meglepetésekkel szolgálni. Reméli azonban, hogy a fiú nem fog túl sokat értetlenkedni, és akadékoskodni. Három dolgot utál mindennél jobban. A lustákat, az értetleneket, és az okoskodó szakbarbárokat. Ha pedig ez a három együtt jár, mint abban a két idegesítő fickóban, az kifejezetten ki tudja idegeni. Egyszerűen odalép a tanári asztalhoz, és helyet foglal. A fiókból elő vesz egy vaskos könyvet, meg egy félig tele jegyzetelt füzetet, és lapozgatni kezdi a könyvet. Úgy fest, ma nem szándékozik árgus szemekkel figyelni, hogy mit ügyködik Jake. Legfeljebb csak akkor, ha a fiú kifejezetten erre kéri, vagy ha kérdésekkel fordul hozzá, mert akkor természetesen segít neki.
Falnak támaszkodva mereng az életéről, és arról, milyen is volt a laborban dolgozni, amíg Piton még itt volt. Valahogy mindig jól kijött a férfivel, akkor is, ha sokszor volt vele nyers és szigorú. Sosem a gonoszságot, vagy a kegyetlenkedést érezte mögötte, hanem a tanítói szándékot, meg azt, hogy jót akar neki. És az lepte meg csak igazán, amikor először leültek komolyabban beszélni a dolgairól, meg a jövőjéről. Tud nagyjából mindent Griffről, a családjáról, persze személyeskedés meg pletykázás nélkül. Egyikük sem az az érzelgős fajta, aki hosszasan belemenne egy ilyen csöpögésbe. Mégis minden egyes alkalommal ott volt, amikor arra volt szüksége. Aztán eszébe jutnak a kutatások, és az,hogy hiába volt idegesítő néha a férfi, nem tudja belőle kinézni,hogy leleplezné a varázsvilágot. Azt se tudja elhinni, hogy megölt valakit.. direkt biztosan nem.. najó, de, azt nagyon is el tudja képzelni, de ez meg valahogy nem zavarja. A halál és ezen dolgok sosem hatották meg. Keze finoman elidőzik a farkas fején, és simogatja a füle tövét, amikor érzi, hogy az állat megmozdul, és hegyezni kezdi a fülét. Feleszmél a merengésből, és elkapja a szóváltást, aztán meglátja a nőt, aki egészen idegesen halad végig a folyosón. Ami persze a fiút nem igen hatja meg. Megvárja,amíg beér, végigméri a két felnőttet, akik csak nehezen szakadnak le róla, aztán finoman, lassan leengedi a lábait a földre, keze a zsebe mellett suhan el, és már elő is vette a papírt, amin minden rajta van. - Jó napot Rennes professzorasszony! Ma ezekre lenne szükségem. Szeretném folytatni, amin eddig dolgozok. - hangja egyszerű, száraz, és érzi, hogy a nő még mindig ideges,éppen ezért egy pillanatig nem is érti, hogy mi ez a kérdés, hogy boldogul-e egyedül. Úgyis felügyelet mellett dolgozhat csak. - Másfél óra kutatást terveztem, lehet benne egy negyedórás csúszás, ha nem működik az egyik reakció, és módosítani kell.
Ez is egy tökéletesen átlagos napnak indult. Délelőtt tart egy előadást a nyolcadikos gyógyítóknak, majd dolgozatokat javít, ebédel valamit, átnéz egy bírálatra küldött szakcikket, és kora délután találkozik Mr. Troops-al. Nem. A pontosság mintaképe nem felejtette el a fiút, akinek megígérte, hogy beengedi az alkímia laborba. A napja egészen addig haladt terv szerint, amíg ki nem lépett az irodája ajtaján, hogy a labort vegye célba a szándékkal, hogy néhány perccel korábban ér oda a fiú előtt. Aztán a folyosón megjelent az a két alak, akiket a legkevésbé sem akart a háta közepére se kívánni. Természetesen a nem titkolt szándékkal jöttek, hogy feltartsák a professzor asszonyt. Pedig neki erre se ideje, se idegzete nincsen, már nagyon rég! Ahogy befordul az alkímia labor folyosójára a két idegtépő alak még mindig követi, így Jake is szemtanúja lesz egy igen kellemetlen incidensnek. -Hányszor mondjam még el, hogy nem tudok segíteni, és nincs erre időm! Egy diákom minden bizonnyal már vár rám!- a tanárnő arca finoman szólva is tőle szokatlanul paprikásnak tűnt, még ilyen távolságból is. -Vagy pusztán csak le akar rázni, és kitérni a válaszadás elől.- jegyzi meg az egyik magas fekete hajú alak, némi amerikai akcentussal. - Óóó persze! Nyilvánvalóan csak egy sivatagi délibáb, vagy a saját beképzelt hallucinációm várakozik rám abban a labor ajtóban!- annyi csöpögő irónia, és undorodó megvetés tömörült a mondatba, amit Jake még azelőtt sosem hallott a nőtől. Nem mintha nem tenne olykor megjegyzéseket, de most az amit a két ismeretlen, az akcentusukból feltehetően amerikai férfi iránt fröcsög az valami egészen más. Egy egész más szintje az undor, és megvetés keverékének, olyannyira, hogy ezt még akár maga Perselus is megirigyelhetné. Mindenesetre valami különös önelégültség ül ki az arcára, amikor a két férfiben tudatosodik Jake jelenléte. Ebből talán felfogják azok a fafejű tuskók, hogy ha azt mondja, várnak rá, akkor azt szó szerint érti. - Ha megbocsátanak Uraim.- valójában semmi elnézés kérés nem volt a mondatban. Sokkal inkább hatott egy arrogáns lekezelésnek. Egyszerűen hátat fordít a két férfinek, és nyújtott, határozott léptekkel indul el Jake, és az ajtó irányába, közbe a kezébe kerül a fiú által hőn áhítozott kulcs. -Még jelentkezünk!- azzal a két férfi sarkon fordul és távozik végre, hála Merlinnek. - Abban biztos vagyok. Olyanok, mint valami zargató átokkal sújtott bumeráng.- morogja az orra alatt, inkább csak magának, noha éppen Jake mellett hallótávolságban kezd matatni a zárral közben. Végre sikerül belépnie a már otthonosnak érzett laborba. Ahogy a fiú követi, felé fordul. - Elnézést Mr. Troops. Akadt egy kis problémám. Igen sajnálatos, hogy a szemtanúja lett. Segíthetek valamiben, vagy boldogul egyedül?- igyekszik a fiúval jóval nyugodtabb, és barátságosabb hangnemet használni, mint az imént, elvégre semmi baja a sráccal. Sőt jelen pillanatban igen hálás is, hogy kifogásként használhatta, hogy lerázza a két kellemetlen amerikai auror egyenruhás alakot... de még így is érezhető, hogy nem múlt el az ingerültsége nyomtalanul.
Hátát a falnak vetve, karbafont kézzel várakozik, és egy cseppet sem jellemzi a megszokott, hideg nyugodtsága. Igazából kifejezetten kezd elege lenni ebből az egész helyzetből, és erősen számolja vissza a napokat, amikben reménykedik. Bár minden nappal csak a végtelenhez lesz egyre közelebb - legalábbis ő úgy érzi. Egyszerű pólót és farmert visel, egyik talpát a falnak támasztja, másik a padlón pihen, és hallja az egyenletes kopogás a kőpadlón. Egy fehér farkas sétál fel és alá, aki olyan ideges, mint saját gazdája, ha nem jobban. Csak Jake nem az a mászkálós fajta, de érezhetően nem bírja már ezt a zajongást sem. - Hagyd már abba ezt az idegesítő járkálást. Kushadj! - szól rá egy kissé ingerültebben a farkasra, miközben szemei idegesen villannak rá. Az állat megáll, morog valamit, megrázza magát, majd nemes egyszerűséggel elnyúlik a jéghideg kövön, hatalmas fejét lábaira hajtva. Amikor pedig a fiú ismét lehunyja szemeit, idegesen kezdi el rágni a lábait, csak, hogy csináljon valamit. Kezd kifejezetten elegem lenni ebből az egész helyzetből. Ajánlom, hogy a Minisztérium mielőbb rehabilitálja a professzort.. rendben van, hogy van, akihez fordulhatok, de ez lassan nevetséges.. minden apró dologgal máshoz kell szaladgálnom. - sóhajt egy nagyot, mély levegő be, és a kelleténél erőteljesebb kifújás. Gondolatai közben oly hangosak, mintha maga elé beszélne, de persze csak gondolatban morgolódik. - Csak bírjam ki. Ez a nő is az idegeimre megy.. pedig nem tehet róla.. de lassan ideérhetne, vagy igazán adhatna egy nyamvadt kulcsot. szerencse, hogy megnyertem a legrosszabb ajánlólevelet. - megforgatja a szemeit, majd lelógatja bal kezét. A farkas finoman fülel, majd felül, és busa fejével a srác kezéhez dörgölőzik. - Megnyertük a főnyereményt, ugye Remus? Átkozottak vagyunk, mint a lelkek, akiket látok. - a farkas csak néz fel nagy, fekete szemeivel, a fiú meg csak hátraveti a fejét, és a plafont kezdi el bámulni, remélve, hogy lassan megérkezik a tanárnő és beengedi a terembe. Nem kapott engedélyt a bejárásra, és csak akkor kísérletezhet, ha valaki felügyeli, ez persze visszaveti minden kutatását. És mindezt azért, mert nem méregkeverő szakos. És Piton szava kevés, még az iskolán belül is. Jake-ben pedig egész kevés alázat van, hogy ezt könnyen kibírja, de nyíltan nem megy neki egyik felette állónak sem. Annál sokkal okosabb, és valahol biztos hálás, hogy ennyi teret adnak neki. de ez a bürökratikus rendszer igazán nem a szívügye. És hiába mondta Piton, hogy bárkihez fordulhat, ha kell neki valami, kevesen nézik jó szemmel, hogy aurorként idelent tüsténkedik, és nem a gyakorlóteremben edz - pedig a fizikuma már így is majdnem tökéletes.
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alkímia labor 2018-03-17, 22:04
James & Sarah
"Azt mondják, az őszinteség a szadizmus egyik formája."
Bólintok, de jobban belegondolva már simán lebeszélt róla, hogy megmutassam azt a levelet. Kisebb az esélye annak, hogy találjon benne valamit, mint szeretném, ahhoz hogy megmutassam. Viszont legalább már tudok róla, hogy James Grey-hez fordulhatok Derekkel kapcsolatban, sőt, még utána is jár a dolgoknak, ha hazautazik családlátogatásra. Ennyivel már is előrébb vagyok, még ha teljesen meg nem nyugodtam, de már legalább tettem valamit az ügy érdekében. Mindent, amit hirtelen tehettem. Állítólag olyan körülmények között tűnt el, hogy még keresés sem indult el utána, hiszen felnőtt férfi, lehet, hogy magától lépett le. De én ebben igazán nem hiszek... Szólt volna... - Rendben. Esetleg megkereslek néhány nap múlva, hogy beszéljünk, aztán csak azután, ha voltál otthon és beszéltél a könyvtárossal. - válaszolom, hiszen azután mindenképpen beszélni akarok. Egyelőre többet nem tehetek, mint várok, röghöz vagyok kötve, ráadásul nem mehet be amúgy se csak úgy az ember a Drumstrangba. Egy volt diákként persze, de egy idegen Roxfortos miért mehetne magán akciózni? Még csak auror sem vagyok... Amikor meglátom az arcán a meglepettséget az arcomon azért egy apró mosoly jelenik meg. Csak vannak érzései! Nem csak egy morgós visszahúzódó srác. És teljesen biztos, hogy valami köze van Piton professzorhoz. - Nem tudom a részleteket. Ha minden igaz a Voldemort első bukása óta Dumbledore mellett áll... Azt hiszem. Ha veszélyt jelentene ránk, akkor nem lehetne tanár, Dumbledore professzor nem engedné. - válaszolom, hiszen én egyáltalán nem tartom gonosz embernek a professzort. Sokat ugyan nem beszéltünk, de tekintve, hogy a nagyanyánk helyett kvázi mindig is én voltam a testvéreim gyámja, még ha csak egy év is van közöttem és Lioneah között, azért pár szót már váltottunk. Mondjuk mivel Mógus professzorról kiderült, hogy Voldemort lelkének darabját hordozta magában, azért elég merész kijelentés, hogy Dumbledore nem enged olyat az iskolába, aki nem jelent veszélyt a diákokra, de na. Valami végigfut a srácon, nem tudom pontosan megállapítani mi, de úgy tűnik, hogy a Halálfaló téma betette a kaput és teljesen elfeledkezett arról, hogy eredetileg Derekről beszéltünk. Úgy ahogy vagyok otthagy, szinte elviharzik, ami a méreteit tekintve eléggé látványosra sikerül. Utána fordulok, de nem állítom meg, pedig egyértelműen zaklatott, de... De nem ápolhatom mindenkinek a lelkivilágát és a homlokára van írva, hogy nem bízik meg könnyen az idegenekben ahhoz, hogy kiadja a lelkéből mi ez az egész. Csak elhúzom a számat, azért kiáltok utána fennhangon egy viszlátot, és egy perc tétova áldogálás után én is távozok. Csak adok neki egy kis egérutat, hogy ne találkozzunk össze a toronyban, vagy ne menjünk együtt, mert az most igen kínos lennek.
// *** JÁTÉK LEZÁRVA *** Köszönöm szépen a játékot, majd folyt. köv.! //
- Ez a te döntésed, de ha mégis meggondolnád magad, akkor szívesen átnézem én is – hagyom rá a lányra a dolgot, elvégre látom rajta, hogy kissé feszeng emiatt. Teljes mértékben megértem, hiszen én se szívesen venném, ha bárki is átfutná a leveleimet, még abban az esetben sem, ha mindez szükséges lenne. Más, ha egy hivatalos levelet vizsgálnak át az megint más, ha egy személyes hangvételűt. Abban ugyanis az ember olyasmit is taglal, ami nem feltétlenül tartozik másokra, itt pedig nem csak az intimitásra gondolok. Közös emlékek, titkos helyek, rég dédelgetett álmok... Ezek mind-mind csakis két emberre tartoznak, nem többre. - Itt általában mindig megtalálsz, de ha nem, akkor jó eséllyel a klubhelyiség tanulószobájában vagyok. Elvégre, a Hollóhát jellemző tulajdonsága a kiemelkedő tanulmányi teljesítmény, ennek hála még egy tanulószobát is kaptunk a toronyba. Fogalmam sincs azt illetően, hogy a többi háznak is jutott-e ilyen terem, de én igazán hálás vagyok érte. A régi iskolámban ugyanis mindenki egy helyen tanult egy délutáni foglalkozás keretében és hát nem mindenkit kötött le kellő mértékben a dolog. Emiatt gyakran kényszerültem még utána a könyvtárba is elmenni, hogy ott olvashassam át ismét a tananyagot. Ennek révén pedig nem jutott annyi időm a bájitalok készítésére, mint szerettem volna. -Aha – biccentek egyet óvatosan, mert észreveszem a szőkeségen, hogy minden akaratom ellenére is felkeltettem a figyelmét. Hiába, de ha az ember hozzám hasonlóan antiszociális, akkor igen nehezen tisztázódik benne, hogy mi lehet mások számára gyanús és mi nem. Fogalmam sincs, miként viselkednek mások ilyen helyzetekben és ugyan érzek én is érzéseket, de teljesen másként élem meg őket, mint a többség. Látszólag legalábbis. Nem beszélek ehhez hasonló témákról, szóval észre se veszem egy pillanatig sem, hogy talán a váltás gyanakvásra adhat okot a lány szemében. - Halálfaló volt? - fordulok meglepetten a lány felé, miközben szinte ki is megy a fejemből, hogy talán vissza kellene vennem az érdeklődést. - De hát... Hogy engedhette akkor Dumbledore, hogy egyáltalán betegye ide a lábát? Valami itt nagyon sántít számomra, hiszen nem hiszem, hogy az igazgató bármilyen esetben is beengedne egy halálfalót az iskolába. Talán eltitkolta előle? Áh, lehetetlen, pont Dumbledore elől? Teljesen kizárt. Viszont... akkor meg is van a magyarázat arra, miként jöhettem én a világra. Elvégre, a halálfalók a kontinensen is tomboltak és anyámat talán megerőszakolta egyikük, pont ő. Ez meg is magyarázná anyám fájdalmát a szemében, amikor rám néz. Szeret ugyan engem, de folyamatosan eszébe juttatom azt a fájdalmas esetet, mint egy nem kívánt mellékhatás. Az én érdekemben azonban kitalált egy mesét az apámról, hogy ne kelljen tudnom, milyen is volt valójában. - Bocs, de most mennem kell – szólalok meg, miközben érzem, hogy valami láthatatlan súly nehezedik a mellkasomra, majd elsietek a lány mellett, vissza se pillantva rá. A lábaim alig visznek előre, legszívesebben már most leülnék és kisírnám magam, hátha jobb lesz, de egyelőre nem tehetem. A Hollóhát tornya felé veszem az irányt, hogy bebújhassak a szobámba és ki se jöjjek egy jó ideig onnan...
Arra, hogy néha úgy is hazalátogat bólintok, ez igaz, akkor végül is nem olyan hatalmas kérés, hogy bemenjen az iskolába, bár fogalmam sincsen, hogy hol van a Drumstrang földrajzilag, és hol van az ő otthona egészen pontosan, mivel a neve totál angol, még tippelni se tudok, se orzságot, se várost. De minden esetre belemegy, és ez a lényeg. - Nem, igazad van. Nem tudhatta, hogy éppen most döntesz úgy, hogy itt kezdesz el szakot tanulni. - visszakozom, hiszen ok nélkül nem akarom megmutatni azt a levelet. Egy dolog az, amit a szüleivel váltottam, és egy egészen más dolog, amit a fiúval. Nincsen benne semmi mély intimitás, nem vallottunk szerelmet egymásnak, nem volt benne olyan, hogy szeretném, ha visszatérne Angliába és a Roxfortba, de... de akkor is nagyon személyes. És akinek van szeme, látja a fogalmazásokon, hogy nagyon fontosak vagyunk egymásnak. Az meg most nem hiányzik, a kicsi-Piton bármilyen fejet vágjon, amikor elolvassa, ahogy néhány szót ejt arról, hogy mennyire hiányzik, amikor naponta váltottunk levelet, például, vagy amikor megtanultunk a kandallóban üzenni és amikor lehetett, esténként ott beszéltünk, mikor már mindenki aludt mind a két iskola hálókörletében. Ezek a kiosonások, a levelek, azért még is csak... az én, féltett emlékeim. Akármilyen is volt Derek valójában, olyan, amilyenre James emlékszik, vagy olyan, amilyenre én a levelekből, nekem fontos volt ez az egész, mintha nem csak egy másik iskolából származó levelező partner lett volna, hanem egy titokzatos láthatatlan barát, hiszen senki se látta vagy beszélt vele rajtam kívül. A szó elterelődik Derekről Piton professzorra, és látom, ahogy elfordul tőlem és úgy csinál, mintha elvesztettem a figyelmét, ami abszurdum, mert az előbb igen is láttam rajta, hogy ő is aggódik Derek épségéért és nem törődne inkább piszmogással és a felfüöggesztéssel ha... Ha ez nem lenne még fontosabb neki. Kicsit összevonom a szemöldökömet, nem vagyok véletlen Hollóhátas és nem vagyok véletlen Ereklyevadász se, néhány infót azért le tudok szűrni. - Piton professzornak legjobb tudomásom szerint nincsen semmiféle családja. Se felesége, se gyereke, de még a szüleiről se tudok semmit, talán már elhaláloztak. - válaszolom, de kicsit összefonom a kezeimet és úgy mérem végig újra, mint akkor, amikor betoppantam. - Perselus Pitont egész életében vádolták azzal, hogy Voldemorthoz volt hűséges és Sötét Jegyet is viselt, szóval ha lenne családja vagy hozzátartozója, akkor sem hiszem, hogy nagyon meglepődnének. - jegyzem meg, de egyértelmű, hogy még mást is akarok mondani, még is hallgatok. Ha rákérdeznék, hogy miért is érdekli, valószínűleg könnyen rávágná, hogy a szakjának az alapja a bájitaltan, Piton pedig már vagy húsz éve a tárgy oktatója, és ezzel el is intézné. Én viszont kicsit többet sejtek a háttérben és ahhoz sincs kedvem, hogy az arcomba hazudjon, így inkább csak sokatmondóan bámulom.
Igen, ismerem az angol mondaköröket, főleg a Pendragont, habár annyira mélyen sohase ástam bele magam, mint egyesek. Engem egyáltalán nem köt le az ereklyevadászat, nem is értem, miért jó olyasmit keresni, ami talán nem is létezik, de ha egyeseknek ez kell... Hát legyen, az ő dolguk, ráadásul ez az egész Arthur királyos valami csak egy humbuk, egy kitalált mese, nem több. Vannak ugyan kósza bizonyítékok az ellenkezőjére, de inkább becsukom a szemem és nem veszek tudomást róluk. Egyébként is igen gyenge lábakon állnak. - Derekét akár személyesen is és ez számomra tényleg nem akadály, hiszen néha úgyis haza kell látogatnom – vonom meg a vállam esetlenül. Anyámat tényleg terveztem meglátogatni mostanában és ha már otthon vagyok, miért ne tehetném meg ezt is? Igaz, hogy csak egy ártalmatlan lista, de talán akad rajta valami fontos egy könyv formájában. Derek jól értett a kódolt üzenetekhez, talán a könyvcímek első betűit összeolvasva kapunk is valamiféle nyomot, mert hát belőle még ezt is kinézem. És ha tényleg két évvel ezelőtt is bajban volt, számíthatott arra, hogy előbb-utóbb baja esik és hagyhatott nyomokat maga után, melyeket csak az tud leleplezni, aki ismeri őt és az óvatos természetét. - Ha a levél neked szól, akkor nem fogja megnehezíteni a dolgod, elvégre még ő se lát a jövőbe, nem tudhatta, hogy velem találkozol – utasítom el a lány feltételezését. - Nyilvánvalóan számba vette azokat a módszereket, melyeket itt is tanítanak és azokra koncentrált elsősorban. Vagyis nem, mert nincs semmiféle üzenet. De ha ragaszkodsz hozzá, megnézhetem a levelet. Reményt viszont nem fűzök ahhoz, hogy bármit is találjunk benne, de ha a lány lelkiismerete így nyugodtabb, akkor legyen. És talán még én is megnyugszom valamennyire, mert ezek után végig ott motoszkál majd a fejemben a gondolat, hogy nem tettünk meg mindent a levél kódolt részének felkutatása érdekében. - Nincs egy barátom se, szóval nem igazán értesültem az itt folyó dolgokról – felelem a lány kérdését hallva, miközben gondolataim újra meg újra visszatérnek feltételezett apámhoz. Engem nem igazán lep meg, hogy nem vagyok képben, de ez azért még tőlem is túlzás... Na, nem igyekeztem felvenni vele a kapcsolatot, az is hozzátartozik az igazsághoz. - Érdekes... - dörmögöm az orrom alatt, majd ismét pakolni kezdem a cuccaimat, mintha az jobban lekötné a figyelmem, mint a lány által mesélt dolgok. - És a családja mit szólt ehhez? Gondolom, nem örültek annak, hogy pont őt vádolják vele... Elvégre, fogalmam sincs arról, hogy rajtam kívül van-e valakije, esetleg gyerekei, felesége, szeretője... Mindenki rémes alaknak írja le, ettől függetlenül azonban élhet párkapcsolatban, ez pedig tökéletes alkalom számomra kipuhatolni a dolgokat. Nem szeretnék szétzúzni egy boldog idillt, főleg nem egy olyat, ahol jelenleg probléma lépett fel, méghozzá ilyen súlyos jellegű.
Csak biccentek a visszakérdezésre, bár nem vagyok benne biztos, hogy azért kérdez vissza, mert problémája akad vele, vagy azért, mert hiába eléggé angolos a neve, még is csak a Drumstrangból jött és nem tudni, hogy ott mennyit tanítanak a nyugati varázstárgyakról, bár a Pendragon-mondakör eléggé híres. - Igen, az jó lenne. Nem kérhetem, hogy hagyd itt az iskolát és menj vissza beszélni velük, de ha levélben kikérheted a listát, az tökéletes. - válaszolom, hiszen ha én nem megyek oda személyesen kutatni, akkor őt miért küldhetném oda első találkozásra? Féltem Dereket, de olyan maszk van ennek a fiúnak az arcán, hogy nehéz megítélni, hogy ő mennyire akarja bevonni magát az ügybe és már az elején se kezdtem túl jól az udvariassági forumolák elhagyásával. A dicséretre biccentek, elfogadom, bár kicsit meg is lepődök, hiszen az előbb még attól tartottam, hogy le fog csapni, ha tovább feszítem a húrt és belerondítok a magánszférájába. - Ettől függetlenül lehet igazad van, és valami olyannal állt elő, ami Drumstrangi módszer és itt nem ismerik. - felelem, hiszen a láthatatlan feliratokat teljes mértékben felfedi a csepp, de lehet, hogy a szavak elhelyezésében van olyan rendszer, amit én nem ismerek. Kicsit elterelődik a téma Piton professzorra, amire összehúzom a szemöldökömet. - Te barlangban élsz? - kérdezem meglepetten, bár igazából amilyen visszahúzódónak tűnt itt lent, egyedül dolgozgatva, lehet, hogy nem igazán olvassa a napilapokat és nem is nagyon beszélget a diákokkal. Tudja a franc. Minden esetre ha már kérdezett, válaszolok, nem fogok itt cicázni vele, hogy olvassa el maga a Prófétát. - Az újévi eseményekben nagy szerepet játszott és azt állítják, hogy miatta halt meg egy volt diákja és a varázsvilágot felfedő csoporthoz is köze volt. De Dumbledore professzor azt állítja, hogy csak a jószándék vezérelte és azért épült be, hogy mérsékelje az agresszivitását annak a bandának. - magyarázom, amit a lapokból megtudtam, de ennél jobban nem jártam utána. A varázsvilág felfedése mindenkit érint, de még nem nagyon döntöttem el, hogy ellene vagy mellette lennék...
Nincs elég információm ahhoz, hogy elméleteket állítsak fel magamban Derek hollétét és helyzetét illetően, de aggódni kezdek. A lány nem véletlenül keresett fel, az általa adott levél pedig elég kétségbeesett hangvételű ahhoz, hogy tudjuk, baj van. Én ugyan már elég régóta nem tartom a kapcsolatot a sráccal, de annak idején jól kijöttünk egymással, szóval érthető az aggodalmam. Kevés olyan ember van, aki kiélvezheti a figyelmem eme oldalát is, de Derek egyértelműen közéjük tartozik. Ha valaki mással történt volna ez meg, akkor minden bizonnyal vállat vonva hazudtam volna azt a lánynak, hogy nem ismertem, majd merültem volna bele ismét a bájital kevergetésbe mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. - Excalibur? - pillantok a lányra, de most az egyszer nem veszem elő a bunkó énemet és vágom rá a mondandójára, hogy az az egész csak egy mese. Láthatóan már így is ki van bukva, nincs szükségem a kelleténél több hisztire. - Bizonyára, de... Ez elég nehéz ügy, mert Dereket mindig is érdekelték a legendák, sokat olvasott mindenféle témában és... - megcsóválom a fejem. - Nem vezetek listát az általam kikért könyvekről, de ha gondolod, kérvényezhetem levélben a régi iskolámat, hogy adják ki az általam kölcsönzött könyvek listáját. Címről minden bizonnyal felismerem, mely köteteket olvasta el ő is. Derekét is kikérhetem, de csak személyesen, az pedig beletelhet pár napba. Megvonom a vállam, mintha semmiség lenne az egész, de az igazat megvallva, minden kételkedésem ellenére én is félek. Ha Derek olyasmi után kutatott, ami után nem kellett volna... Ha tényleg volt valaki, aki bajt hozott rá... Ha a lánynak nem is, nekem minden bizonnyal kelleni fog az a lista, hiszen egyértelműen tudni fogom belőle, milyen témájú könyvek foglalkoztatták az eltűnése előtti időszakban. - Nem, nem szükséges – csóválom meg a fejem, majd folytatom: - Ha Derek üzenni szeretett volna számodra, akkor aligha nehezíti meg a saját és a te dolgodat. Nyilván nem a legegyszerűbb módszert választotta volna az írás elrejtésére, de nem is a legbonyolultabbat. A felfedő csepp egy arany középút... Gratula! Elismerően pillantok a lányra, elvégre az tényleg minden rejtett írást megmutat, mégse ismeri mindenki ezt a kis löttyöt. Pedig a maga nemében hasznos kis jószág. - Felfüggesztés? - pillantok kérdőn hollóhátas társamra, arra azonban gondosan ügyelek, hogy ne üljön ki arcomra a megrökönyödés. Nincs az iskolában? Mégis mi történt? - Miért függesztették fel? Igyekszem fapofát vágni, mintha csak maga a dolog érdekelne, nem pedig maga a professzor. Pedig nehéz számomra elvonatkoztatni a személyes háttértől, de igyekszem. Most mégis hogy fogom megtalálni, ha nem jöhet az iskolába? Merre lakik? A magánnyomozó erre nem tért ki, hiszen biztos voltam a saját dolgomban, úgy éreztem, már nincs szükségem több információra. Tévedtem...
A levéllel és a beszélgetéssel megvilágosodni látszik a sötét ábrázat, hogy miért is vagyok itt, és miért éppen őt támadom le a kérdésekkel. Kicsit összeráncolom a homlokomat, miközben hallgatom, és erősen próbálom összerakni az információkat, összegezni és megpróbálni felállítani elméleteket, hogy mi is történhetett. De még mindig úgy érzem, hogy nem tudunk eleget. Próbálok mély levegőket venni, és nem úgy pánikolni, mintha az egyik testvéremmel lenne baj. Úgy érzem magam, mintha ez valami kozmikus lecke lenne, hogy hogyan kezeljem a stresszhelyzeteket a későbbiekben, de nagyon nem volt erre most szükségem, volt elég bajom. - Két éve meséltem neki először a kutatásomról és az Excaliburról. - bukik ki belőlem, de a hangomban egyelőre nincsen lelkesedés vagy megvilágosodás, hiszen nem tudom van-e mindennek bármi köze egymáshoz. - Kért el valaha ehhez csak halványan is kapcsolódó könyveket? Lehet, hogy ő is elkezdett nyomozni utána, de belefutott valami egészen másba? - kérdezem, kicsit félrebillentve a fejemet, nem tudom, hogy ez milyen érzéssel kéne, hogy eltöltsön. Hiszen ettől függetlenül is úgy tűnik, hogy valamibe beletenyerelt, de ha azért, mert lenyúlta a kutatásomat? Nem, kicsit megrázom a fejemet, nem fog felébredni bennem semmi rossz érzés, Derek sose tenne ilyet, nem dolgozna ellenem. Biztosan csak segíteni akart, és azért nem mondta el, mert még nem talált semmi konkrétumot. Biztosan. - Minden általam ismert technikával megnéztem a levelet, de nem találtam rajta semmilyen titkosírást. - szögezem le, nem sértetten, de azért eléggé kiül a tartásomra és az arcomra egy kis önérzetesség. Persze, nem ismerem a világ minden technikáját, de amit itt a Roxfortban tanítanak, azt mind kipróbáltam rajta. - De igen, meg van még a levél. Meg akarod nézni? - kérdezem, és ugyan nincsen itt nálam, de elkísérhet a szobámhoz, hogy előkeressem a leveleket. Igaz, hogy a Hollóhát torony a kastély másik fele, de mivel a Roxforton belül nem működik a hoppanálás, jobb ötletem nincs, mint felcaplatni a kis dobozomért, amiben a levelek vannak. - Még éppen kitartott a felfedő cseppem, amit Piton professzortól kértem még múlt évben, hogy ellenőrizzem a lapot. Szerencse, hiszen az újévi események és a felfüggesztés miatt még jó ideig nem jöhet az iskola közelébe. - vetem oda, csak úgy mellékesen, hiszen attól még, hogy kiköpött fiatal Piton, nem gondolom, hogy tényleg köze van hozzá és megütközne a híren, hogy a professzort felfüggesztették minimum szeptemberig.
Fogalmam sincs azt illetően, mi baja lehet a lánynak, arra vonatkozóan pedig végképp semmi ötletem nem akad, hogy miért pont engem keres meg vele. Mi közöm hozzá? Hiszen nem is ismerem! Nem állítom, hogy idegesít a társasága, viszont kellemetlen. Mindig is feszengve éreztem magam mások társaságában, ez pedig a mai napig nem javult. Dolgoznom kellene az ügyön, de nem érdekel. Egyszerűen nem érdekelnek az emberek, nem szeretem őket, nem igyekszem több időt tölteni velük, de valamilyen úton-módon szinte állandóan megtalálnak. Komolyan, mintha valamiféle meghívót osztogattam volna annak idején. A levél olvasása közben azonban megváltozik bennem valami, mintha valamiféle rejtett aggodalom jelenne meg Derek iránt. Nem állítom, hogy nagyon jóban lettünk volna, hiszen ez nem igaz, de valamiféle kapcsolat akkor is volt kettőnk között. Még éppen nem baráti, de kedveltem a srácot, tényleg. Sohasem szólt be, rendesen bánt velem, nem volt lekezelő és ami a legfontosabb, az talán az, hogy tőlem kért segítséget a kutatását illetően, nem mástól. Ez pedig a bizalom egyik legfontosabb jele, no meg persze annak, hogy bízott a képességeimben is. Ennek hatására pedig én is elhittem magamról, hogy érek valamit. Tudom jól, hogy az önbizalomhiány senkiben se vonzó tulajdonság, de a Durmstangban elérték az évek folyamán, hogy minden magabiztosságom megszűnjön létezni. Leszóltak, kinevettek, kigúnyoltak, egyedül Medában bízhattam és a későbbiek folyamán Derekben is. Pont ez az oka annak, hogy még az én érzelmeim is feltámadnak egy időre legbelül. Aggódom. - Aha, értem – biccentek egyet, ennyivel le is reagálva az ügyet, hiszen látom én a lányon, hogy zavarba hoztam a kérdésemmel. Nem is ütöm hát tovább a vasat, egyébként se az én dolgom az, hogy mi volt közte és Derek között. Tovább hallgatom anélkül, hogy a szavába vágnék, majd amikor befejezte a mondandóját, megszólalok: - Nem csodálom, ezt tulajdonképpen még előttem is titkolta. Könyveket kért tőlem, amelyeknek a címei nem sokat mondtak a számomra. Csak annyit mondott, amikor rákérdeztem, hogy aggasztja valami és nyomozni kezdett, de bővebben nem fejtette ki... Ami az igazat illeti, én se kérdeztem rá a dolgokra, hiszen soha életemben nem volt szokásom mások életébe ütni az orrom. Amikor pedig a nyomozást említette, teljesen elment a kedvem a kérdésektől. Jól tudom, hogy az ehhez hasonló dolgokkal hamar megütheti az ember a bokáját, nekem pedig pont az utolsó évem volt az, nem állt szándékomban ilyesmibe keveredni. A vizsgák már így is lekötötték minden időmet. - Hááát... – ráncolom töprengve a szemöldököm, majd megcsóválom a fejem. - Nem, semmit sem említett, az egyetlen, amit ki tudnék emelni az talán az, hogy zaklatott volt. Akkor és ott úgy gondoltam, hogy valami románca ment kudarcba, de most, hogy elolvastam a levelet... Tényleg nem tudom. Elég idegesnek tűnt, de még akkor se mondta el, hogy mi az oka ennek. És mintha... Mintha attól tartott volna, hogy figyelik, legalábbis elég gyakran pillantott a háta mögé. Mintha követte volna valaki. De ez még két évvel ezelőtt volt, gondolod, hogy csak most lett volna ennek következménye? Bár, ha mostanában akadt árulkodó nyomra, akkor minden elképzelhető, de számomra képtelenség belegondolni abba, hogy Derek állandó félelemnek kitéve élte volna a mindennapjait. - Azt mondtad, hogy a levelezőpartnere voltál. Nem lehet, hogy valamiféle úton-módon megpróbált volna neked üzenni? Létezik láthatatlan tinta, talán a levél üres részére írt valamit, amit te nem vettél észre. Megvan még az utolsó levele?
Hát, nem is igazán gondoltam komolyan, hogy el fogja nézni, most sokkal nagyobb problémáim vannak, mint egy mogorva hústorony lelki világa. Mi van, ha valami igazán komoly baj van? Ereklyevadászként arra képeznek ki minket, hogy minden mögött lássuk a csapdát, fel legyünk készülve rá... Így mivel már hetek óta eltűnhetett körülbelül hatmillió szörnyű csapdát tudok elképzelni, amiben szenvedhet, és ami a legrosszabb, hogy ugyanennyi halálos kimenetelt is, minden információtól mentesen... Lehet, hogy kicsit eltúlzom a bámulást, de azért eléggé meglep, hogy ennyire nem tudja elviselni se azt, hogy bizalmas közelbe léptem, se azt, hogy megnézem. Még csak nem is kezdtem el vetkőztetni a szememmel, hiszen egészen más miatt vagyok itt, csak konstatáltam, hogy mennyire hasonlítanak a vonásai Pitonnal, és milyen szélesvállú szépszál legény, de olyan fejeket vág meg szemforgat, hogy azonnal visszatöpörödik a fejemben hisztis tinédzsernek a szexi félistenből. Feszült tekintettel várom, hogy a levél végére jusson, addig nem beszélek, hiszen átfutva a szövegen értenie kell a szituációt. És sokkal jobb, ha látja az aláírást, hogy Derek szüleitől van, mintha egy random csaj, aki már így is belemászott a képébe és teljesen unszimpatikus neki - ez volnék én - állítaná a dolgokat. Felvonom a szemöldököm, mikor végez, és visszatartom a levegőt, ahogy észreveszem a baljós árnyakat a szemében. Ez nem jelent semmi jót... Kicsit reményvesztetten bámulok rá, amikor éppen csak pár szóval tud segíteni, aztán az egész aggodalom egy pillanat alatt elillan. Illetve nem elillan, csak átalakul tagadássá. Azonnal lépek egyet hátra, visszavéve a levelet. - Mi? A barátnője? Nem, dehogy csak a... levelezőpartnere. Seraphin McCaine. Nagyon rég óta tartjuk a kapcsolatot, és azt hittem mindent megbeszélünk, de még sem mondott semmit arról, hogy nyomozott volna valami után. Még azelőttről ismerem, hogy elköltöztek volna és a Drumstrangban kezdett el tanulni. - válaszolom, és ugyan pír nem jelenik meg az arcomon, de azért érződik, hogy megzavart a kérdéssel, mert soha, senkinek nem említettem Dereket úgy, mintha a pasim lenne. Egy időben rengeteg levelet váltottunk, és valamilyen furcsa, kislányos módon nagyon örültem ezeknek a leveleknek, de mivel sose találkoztunk, és soha nem hagytam volna hátra a testvéreimet, hogy én menjek el hozzájuk... Csak levelező kapcsolatban maradtunk. Pedig mindent tudott rólam. A szüleink halálát, a képességemet, Lioneah-t, Sashat, Nicolast, Sheree-t, még Elijah-t is, az életem minden szeletét ismerte. És úgy tűnik én még sem ismertem az övét. - Tényleg nem tudsz semmi mást? Semmit nem említett, mikor utoljára találkoztatok? - teszem fel a kérdést, hátha még valamit ki tudok csikarni belőle. Eszembe se jut, hogy azzal, hogy mindent elmondtam a McCaine családról és saját magamról, én keverhettem őt bajba.
Nincs elnézve itt semmi, nagyon nem szeretem, ha a kedvenc helyemen törnek rám idegenek, ráadásul hívatlanul... A bájitalfőzés olyasmi, ami teljes mértékben kikapcsol, pihentet, megnyugtat. Szeretek itt lenni, már az előző iskolámban is a pincehelyiségek voltak a kedvenc helyeim. Sötét, nyirkos, de legfőképp üres. És ez bennük a legnagyobb előny. - Mindegy – vonom meg a vállam, miközben tovább pakolom a cuccaimat. A csajszi további méregetését lereagálom egy egyszerű szemforgatással. Mi a fene baja lehet? Mások is említették már, hogy hasonlítok arra a bizonyos Pitonra, néztek is meg maguknak, de nem ennyire. Kellemetlen, bosszantó. Több szót viszont nem pazarolok rá, egyszerűen csak igyekszem úgy tenni, mintha ott se lenne. Hátha megunja és elmegy. Ez a taktika már korábban is bevált néhány idegesítő egyénnel szemben, azt azonban nem tudhatom, hogy mennyire működik itt. Még külföldön fejlesztettem ki, Angliában szerencsére nem volt alkalmam használni. És hiába egyformák az emberek külsőleg, a kultúrákban és szokásokban vannak eltérések, melyek az egyén viselkedésére is kihatnak. Talán a britek türelmesebbek. - Akkor meg mit akarsz? - pillantok fel kérdőn, talán ez az egyetlen olyan érzelem, mely kiül az arcomra teljes mértékben. Mit szeretne pont tőlem? Hozzám csak különórákért fordulnak, hiszen Medán kívül egy barátom sincs, ráadásul a sokszor mogorva külsőmmel sikeresen el is riasztom az embereket a közelemből. - És miről? - sürgetem, majd amikor a kezembe nyomja a levelet, értetlenül egyenesedem ki. A rajta lévő kézírás nem ismerős, de a név igen. Egy régi haverom szülei írták a levelet és a tartalma... Nos, a tartalma nem pont a legjobb a fiúra nézve. Komor arccal olvasom végig a sorokat, végül sötét pillantással zárom le a sorokat és tekintek ismét a lányra. Újra nincs semmiféle érzelem az arcomon, csak a szememből olvashatja ki, hogy szerintem is komoly baj van. - Igen – biccentek kurtán a lány kérdését hallva, de nem fejtem ki bővebben, honnan is ismertem a srácot. - Ellenségei nem voltak, de nyomozott valami vagy valakik után... Pontos információt nem tudok adni, mert nekem se kötötte az orromra, csak néha segítettem számára. Te... te a barátnője vagy? Derek nem kötötte az orromra a szerelmi ügyeit, ami nem is volt gond, hiszen nem érdekelt, de ha ez a lány ennyire aggódik érte, akkor nyilván volt valami köztük, nem igaz? Vagy miért írtak neki a szülei? Különben is, ha bővebb kifejtést szeretne, akkor tudnom kell, miért érdekli a dolog.
Lehet, hogy egy kicsit rá hoztam a frászt, de ez legalább bizonyítja, hogy nem Piton fejlesztett ki valami fiatalító meg bebikázó bájitalt, mivel a professzor körülbelül meglephetetlen, biztosan nem nézne rám így. Mondjuk csúnya is lett volna, ha a professzort rohanom le így... - Szia, elnézést. - próbálok javítani a helyzetemen, hogy ezt a részt úgy, ahogy van átugrodtam. Úgy fest, hogy a modortalanság nem kulcs ahhoz, hogy könnyebben segítsen nekem. Kicsit agresszívan reagál a megjelenésemre, a méregetésről már nem is beszélve, és ha egy 1,90-es srác így rám mordul, azért talán kilépek a személyes szférájából, bár összefűzve magam előtt a kezeimet nem hagyom abba a méregetését. Meg kéne hunyászkodnom és úgy viselkedni, ahogy elvárja tőlem és neki kényelmes, de az aggodalom, amit a barátomért érzek sokkal erősebb annál, minthogy meghátráljak és udvariaskodásra fecséreljem az időm. - Egyáltalán nincsen szükségem különórára, teljesen félreértettél. Közöm sincs a bájitalokhoz. - zárom le ezt a mellékvágányt röviden. Igen, céltudatosnak és idegesnek tűnök egyszerre, pedig nem szándékom bunkónak hatni. - Elismerem, hogy rosszul futottam neki, de másról van szó. - folytatom, aztán a kezébe nyomom a levelet, amit Derek szülei írtak nekem. Benne az aggodalommal, hogy már hetek óta nem hallottak a fiúról, és hogy James Grey-jel jóban voltak, de őt nem tudták elérni a régi lakhelyén. Nem volt egyszerű rájönnöm, hogy ez azért van, mert az a srác éppen itt kezdett el tanulni. - Ismered Dereket, ugye? Eltűnt, hetek óta, és senki nem tud róla semmit. Veled beszélt? Voltak ellenségei? - zúdítom rá a kérdéseimet, egészen úgy, mintha a szeretőm lett volna az a fiú. Ami persze nem igaz, csak... Közel álltunk egymáshoz. Tudta minden titkomat, ahogy azt hittem, hogy én is tudom az ő minden titkát, de úgy tűnik ez nem így van, hiszen eltűnt nyomtalanul. Ugyan be még mindig nem mutatkoztam, de a levél megszólításából egyértelműen látja úgy is.
A laborban vagyok és a könyveimet rendszerezem, melyek szükségesek a jelenleg folytatott kísérleteimhez. Olyan fájdalomcsillapító kikeverésén dolgozom ugyanis, amely – amellett, hogy erős fájdalmakra hoz enyhülést – gyógyítja a belső sérüléseket is és olcsón ki lehet keverni. Vannak ugyan hasonló főzetek a piacon, de mind méregdrága és az ispotályok nem tudnak eleget kifizetni ahhoz, hogy mindenkinek adhassanak. Az alapanyagok ritkák, a főzet elkészítése hosszas és bonyolult folyamat, én azonban már annak is örülnék, ha a hozzávalókat képes lennék olcsóbb növényekből kihozni. Elvégre, nem akarhat mindent egyszerre az ember, nem igaz? A gondolataimba mélyedek, úgyhogy szinte meg se hallom, hogy társaságom érkezett. Már egészen közel áll hozzám, amikor felemelem a fejem és majdhogynem sikítok egy nőieset... Szerencsére azonban még sikerül ezt lenyelnem magamban, viszont a lány következő mondata hallatán egy halovány fintor suhan át az arcomon. Számtalan alkalommal megkaptam már ezt másoktól és kezd eléggé untatni a dolog. Még egyszer sem találkoztam azzal a Pitonnal, de egyre biztosabbá válik, hogy tényleg ő az apám. Egyáltalán nem örülök neki, de nagyon úgy néz ki, hogy bele kell törődnöm a dologba. - Neked is szia – szólalok meg hűvösen, majd ismét a könyveimre terelődik a figyelmem, miközben igyekszem nem foglalkozni a lány mondandójával. Ez a kijelentése rohadtul nem tetszett, a pillantásai pedig... - Figyelj, megtennéd, hogy nem méregetsz ennyire? - fortyanok fel váratlanul, majd a kelleténél nagyobb lendülettel rakom helyére a soron következő könyvet. - Rohadt idegesítő, komolyan... Mióta lettem én kirakati bábu? Mindenki úgy megbámul a folyosókon, most pedig ez a szöszi is rajtam felejti a tekintetét. Nem szoktam hozzá, hogy én legyek a középpontban, hacsak pont nem engem piszkálnak, úgyhogy elég kellemetlenül érint, ha mindenki engem bámul. Mintha valami összeesküvés készülne, amiből csak engem hagytak ki, mert én leszek az áldozat. Zavaró, ezt pedig a tudtára is hozom, pedig nem ismerem. Hát, ez van, nem vagyok egy kedves alak. - Igeeen – biccentek óvatosan, ahogy pedig a lány közelebb lép hozzám, úgy hátrálok előle. Kevés az a két lépés távolság, egyedül Meda jöhet ennyire közel hozzám, másoktól még ez is zavar. Főleg, ha az ellenkező nem tagja az illető. - Ha különórát szeretnél, csak jövő héten érek rá – felelem. - Mint láthatod, egy igen fontos kísérlet közepénél járok, szóval... Szeretném megvárni az eredményt. Bocsi. Igenis kellene a pénz, de a kísérleteim mindennél fontosabbak számomra, elvégre, ha elérek benne valamit, akkor talán több is üti a markom pár galleonnál. Eszembe se jut, hogy a lány esetleg valami teljesen más ügyben kéri a segítségem...
Hosszú hetek teltek el, mióta Sheere-t megharapták és felfordult az egész élete, aminek következményeképpen az enyém is. Persze próbálom nem éreztetni vele, hogy most már nem csak a testvéreim miatt teszem félre az életem, hanem neki is szeretnék a közelében lenni, segíteni és vigyázni rá, de ez akkor is így van. Hiába vágja a fejemhez nyiltan, vagy burkoltan, hogy túlságosan anyáskodom azok felett is, akik felett nem kéne, ez nem tudja csak úgy megváltoztatni az érzéseimet, miszerint szüksége van rám. Éppen ezért lehet, hogy nem vettem észre, hogy a levelek elapadtak Derektől, és amikor egy hete írtam neki levelet, hogy mi van, arra sem válaszolt. Képtelen vagyok csak úgy itthagyni az iskolát, túl sokan számítanak rám, de meg kell tudnom, hogy mi a fene történt... Kétségbeesésemben már a szüleinek is írtam a levelet, és most a választ szorongatva, nem kicsit idegesen csörtetek az Alkímia labor felé. Ahogy belépek persze lenyugtatom magam, nem akarok semmit összetörni a kényes bájitalok és kísérletek között, aztán megpillantom a középhosszúhajú fiút és elfog valami nagyon furcsa érzés. - Merlin szakállára, kiköpött Piton vagy... - szólalok meg hangosan, ahogy közelebb érek hozzá és kíváncsian megdöntve a fejemet méregetem a profilját. Aztán persze valószínűleg erre a megszólításra már felém is fordul, amire kicsit kiráz a hideg. Mikor klónozták azt a vén karvaly-orrút? Na jó, igazából most hogy jobban megnézem, sokkal magasabbnak és erősebbnek tűnik a srác, nem olyan vézna. Bakker, jobban megnézve egész dögös. Na mindegy. - Jó, mindegy, te vagy James Grey, ugye? A Drumstrangból. - folytatom, nem kertelve, és egészen közel lépve hozzá, nem rámászva, de olyan egy-két lépés, bizalmas távolságot tartva. A tekintetem nem könyörgő, nem is mutatom egy kétségbeesett, sarokba szorított gyenge nő imidzsét, még is látszik a szememen, hogy ideges vagyok, és fontos dologról van szó. - Segítened kell.
de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Alkímia labor 2018-02-08, 19:38
Alkímia labor
Az alaksorban elhelyezkedő labor az Alkimisták, Méregkeverők és Bájitalkeverők kísérleteinek ad otthont. Egy kis lépcső vezet a folyosók végéről a teremhez, ami lényegében az alagsor és a földszint között félúton helyezkedik el, még a föld alatt, de rengeteg szűk ablakkal a fal tetején és csővel a felszín fölé, hogy a nemkívánt gázok véletlenül se szoruljanak be a föld alá és fojtsa meg a gyakorlókat, ha valami balul sülne el. Az egész helység eléggé tágas, tömve könyvekkel, lombikokkal, égőkkel, de még is egyszerre csak néhány fő tud benne tanulni és gyakorolni, hiszen az alkimistáknak elég sok felszerelésre és helyre van szükségük a precíz munkához. Mivel a kísérletezés igen veszélyes is lehet, az ajtót bűbáj védi, hogy csak egyetemisták léphessék át a küszöböt.
//
