2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Segítek kideríteni. Hátha együtt többre jutunk. - ajánlkozom hirtelen támadt "harci" kedvvel, s bár egyelőre nem vagyok biztos abban, hogy miféle hathatós segítség tudnék lenni, komolyan gondolom, hogy megtenném. Akkor is, hogyha az én családom nem lenne belevonva. Mert Caevan érdekel annyira, hogy fontosnak tartsam, hogy mi van vele. És szeretném, hogyha csak jó dolgokkal lenne tele az élete. Talán ez giccses ilyen rövid ismeretség után, de akkor is így gondolom. - Nincsen összehasonlítási alapom, szóval nem tudom, hogy ez bénázás volt-e vagy csak valami teljesen természetes dolog. - vallok színt én is ily módon kissé komolytalan formába öntve a dolgokat. Igazából zavarba hozott és persze próbáltam kivágni magam a szokásos fecsegős módon, de azért nem bánom, ha eljutottunk oda, hogy tisztázhattam: nem rendelkezem nagy - sőt, semmilyen - tudásháttérrel a témát illetőn. - Amúgy.. miért nem? - bukik ki belőlem egy kérdés, ami így elég furára sikerül még tőlem is, szóval sebtiben folytatom, mielőtt halálra égném magam. Tiszta ciki. Rákérdezni, hogy miért nem feküdt le még senkivel. Merlinre, Frida! Hát észnél vagy?! - Úgy értem tök helyes srác vagy és biztos sok lány akart már közel kerülni hozzád, szóval.. nagyon válogatós vagy vagy esetleg valami fogadalmat tettél? Egyre mélyebb ez a gödör amit ástam magamnak, a folytatással se lett kevésbé kínos, de mindegy, már így esett akkor hajrá, kimondtam, várom a választ. Mert amúgy tényleg érdekel, csak pöttyet arcpirító egy bimbózó kapcsolat elején máris a szexről beszélni úgy, hogy lényegében én hoztam fel azzal, hogy nem hagytam elsikkadni a témát csak úgy. Érdeklődve, sőt inkább döbbenten hallgatom a Galenről szóló elbeszélését. Annál a pontnál kelletlenül elfintorodom, amikor a testvérséget emlegeti. - Ugyan! Nehogy elhidd, hogy komolyan azért érdekli bármi velem kapcsolatban, mert a testvérem. Kb csak a vérünk közös, de semmit se tud rólam és én se róla. - jegyzem meg keserűen. a verekedésnél elkerekedik a szemem. - Azt meg hogy? Valaki rátok támadt? Egyáltalán.. hol beszélgettetek? Közben elindulunk a gyengélkedő felé, így kicsit elengedem az öcsém témáját. Menet közben picit szótlanná is válok, érlelem magamban a hallottakat. Kissé megótköztem azon, hogy Galen érdeklődött és egészen.. hogy is? Úgy tűnt az elbeszélésből, hogy tényleg rokonként viselkedett a hátam mögött. Egy pillanatra belesajdul a szívem a hiányba. Mert Erica nincs már, s hiányzik az, hogy testvérem legyen. De aligha hiszem, hogy Galennel valaha leszünk olyan viszonyban, hogy normálisnak mondhatóhoz tendáljon legalább a kapcsolatunk. És nemcsak az ő hibája, tudom én. Hálásan veszem tudomásul Caevan szemérmes kivonulását. Minden pillanattal egyre inkább azt érzem, hogy olyas valaki került álktala az életembe, akire mindig is vágytam. Egyszerre jóképű, törődő, kedves és szórakoztató is. Nem is tudom mivel érdemeltem ki, hogy kíváncsi legyen rám. Amikor visszajön a vizsgálat után, automatikusan nyúlok a keze felé, s bár eredetileg csak megszorítani akartam köszönetteljesen a kezét, végül gondolok egyet és közelebb hajolva futó puszit helyezek ajkaira, amíg a mediboszi éppen a gyógyszerekkel foglalatoskodik és nem néz felénk. - Felőlem maradhatsz, de ha beteg jön, akkor azonnal ki kell pattanj az ágyból. Mármint abból, amibe leheveredtél ott, a szomszédjában. - vonogatja vállát a gyógyító boszorkány. Számára tényleg mindegy, úgy tűniuk a kijárási tilalom sokkal inkább a szívügye, mint a gyengélkedő ágyainak ágyneműjének sterilen tartása. Még jó, hogy boszorkány, s nem egy mugli kórházban vagyunk. Más az, amikor egy mozdulat a pálcával és minden tiszta, vagy amikor percekig tart az ágyruházás. De azért azt sebtiben helyre is tette, hogy nem felhívást nyújtott keringőre az egy ágyban fekvéssel. Én meg csak forgatom a szememet. Mit képzel? Caevan eddig is úriemberként viselkedett, undok a feltételezés is, mely szerint továbbra nem tenne így. - De.. biztos nincs jobb dolgod? - helyezkedem el az ágyon, s pillantok Caevanra oldalvást. A kérdésem nemcsak a maradására, hanem arra is vonatkozik hellyel-közzel, hogy igent mondott a randira. Olyan hihetetlen! Egy olyannak, mint én, aki sosem randevúzott ez nagyon járatlan út. És sosem voltam túl magabiztos, ha érzelmekről volt szó. - Köszönöm! - mosolygok rá kissé már kábán a gyógyszertől. Szeretnék még beszélgetni, de tényleg elnyom az álom, ahogy a boszorkány is mondta. Elég ütős szer. De nem számít, csak tegyen helyre, s folytathassuk ott, ahol abbahagytuk. Önmagamként mégis komfortosabb lesz a szituáció.
//Köszönöm a játékot, imádtam! Alig várom a folytatást!
- Szeretném kideríteni, hogy ki áll ezek mögött.. Elég volt már a menekülésből. Aznap volt egy éve Victoria halálának, amikor a kviddicspályára csaltak minket. – Rázom meg a fejemet, továbbra sem zavar, hogy milyen a külseje, vagyok annyira józan, hogy átlássak azon, hogy mindez csupán egy borzasztó álca. Pár óra múlva gyönyörű lesz, mint előtte. Különben is, vele végre el tudok beszélgetni, nem vagyok annyira egyedül, mint nagyjából egész életemben. Azt sosem fogom megtudni, hogy Victoriával milyen lett volna a kényszerházasságunk, idővel megismertük volna egymást, de hogy passzoljunk is? – Most mondjam azt, hogy még senkim sem volt? Úgy indokolhatóbb a bénázás? – Nevetek fel zavartan, állva most a kissé hullaszerű tekintetet, ám a fintorai, a játékos ugratásai mögött egyértelműen látom őt, s a belesés mint kifejezés még véletlenül sem túlzás. Nincsen ugyan összehasonlítási alapom, de a kevéske találkozásunk kapcsán, miközben titkokat hajhásztunk, valahogy sikerült úgy összebújni, egymásra hangolódni, hogy ha nem is mondom ki az sz betűs szót, azért szépen virágnyelven körbeírtam, hogy ez talán mint holmi gyerekes vonzódás. Ahogyan idősöm, megnéznek már a lányok, apám sötét tekintetét nem örököltem, kifejezetten kölyökképűre, csinoskára alkotott meg a teremtő, ám mindeddig nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Csak remélni merem, hogy Frida azért érezte a csókomat, a hulla-álca bizom benne nem tette érzéketlenné az ajkát. És abban is bizakodhatok, hogy nem koccantam nagyon oda a fogának a nagy elán közepette. – Köszi! – Hálálkodom továbbra is zavartan, legalább ebben nem kezd el cikizni. Na nem azt mondom, hogy máris menjünk tovább, előbb a közérzete legyen jobb, meg a külseje is legyen a régi. És talán elkapkodni sem kell semmit, csak hát.. Úgy fest a testem ezekkel nincsen tisztában, most is alaposan másra kell koncentrálnom, hogy semlegessé váljon ismét a lenti terület. Baseball! Baseball! - Semmi baj. Elsőre engem is meglepett, de valahol érthető. Nekem ugyan nincsen testvérem, de azt hiszem én is ki akarnék állni érte. Végül egészen jól elbeszélgettünk, én gyanusítgattam őt, hogy talán köze van Erica halálához, ő meg faggatott rendesen. Aztán még kocsmai verekedésbe is kerültünk. – Foglalom össze nosztalgikus mosollyal. Furcsa volt, hogy egy lány családja kezd el engem amolyan érdeklődő jelleggel bevonni valami társalságra, Victoria esetében csupán egyszer találkoztunk még a szüleivel is; azon a végzetes eljegyzésen, amiről már Fridának is beszéltem. Bekisérgetem őt a gyengélkedőre, aggodalmaskodó arccal hallgatom, hogy mit kell felhajtania, de legalább egy fél nap múlva a régi lesz. Illedelmesen hátrahúzódom, sőt, akár ki is megyek, ha szükséges valami mélyebb vizsgálathoz levetkőznie. Nyilván más körülmények között szeretném pőrén látni. – Nem tudom, hogy én maradhatok-e, hogy mellette legyen valaki, ha netán rosszabb lenne, akár időlegesen. – Jó nekem valami fotel is, igazából elég nekem a tudat, hogy nem a saját ágyamban forgolódok, hogy mi lehet vele. Bár ijesztőnek lett szánva ez az álca, nekem a lelki gyötrődések félelmetesebbek voltak, mint holmi fura maszk. – Oh, hát hogyne. Érdekel az, hogy mi történt, de.. te nem csak azért. Van némi fogalmam, hogy mit lenne érdemes programnak, de lábadozz csak, akkor én felelek a műsorért. – Bólintok mosolyogva, és már csak a vajákos válaszát várom, hogy távozzak-e, vagy maradhatok, az altató nyilván gyorsan fog hatni, az a dolga.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát, elég kétes hírű rajongás az, aki gyilkolásra képes. Azért az nem csak egy csíny, mint.. - torokköszörülés után folytatom, a teátrális szünettel egyértelműen magamra célzok és arra az állapotra, amiben leledzem jelenleg. - ..ez. Mivel közbevágtam a szavainak, így csakm eztán ér a "beleesni" kifejezés, amire csak egy elkerekedett szájú, zavart de jóleső, aha-élményes Ó az, amit reagálok, s pár pállanatra lesütöm kis mosollyal kísérve a szemeimet. - Azért ennek nagyon örülök. Úgysem szerettem soha az arctalan tömeg mindenkiségébe tartozni. - találom meg végül rápillantva a hangomat, a magabiztosabb, csipkelődőbb énemet. Tekintetét kívánom az enyémnek rabságába ejteni, mert ahogy a szem a lélek tükre, vágyom az övébe látni, s hozzákapcsolni vallomása nyomán a magamét. Kezdem áldani a helyzetet, hogy nem tudok vörösödni a kapott testváltozásom hullafehérsége miatt, hiszen ahogy megérzem férfias örömét, lángokba borulok belül s nemcsak a zavartól. Szerencsére el nem vörösödöm, de ahogy elhúzódik, a mosolyom melyet felé küldök egy pillanatra azért elárulja, hogy eléggé zavarban vagyok. - Azt hiszem mindketten tudjuk, hogy hogy történhetett, de.. khm.. értem én, lapozzunk. - próbálom megnyugtatni egy kis laza humorizálással, de kicsit azt érzem, hogy elmentem megint az égő irányba, éppen ezért nem is feszegetem tovább a húrt, csak gyorsan lezárom ezt a sziporkát. - Hogy mit csinált? - kerekednek el a szemeim, amikor meghallom, amit az öcsémről mond. - Azt nem vallanám eskü alatt, hogy nem akar ártani, de az tény és való, hogy nem ez az ő módszere. - enyhülök meg egy kissé. Tény ami tény, hogy nem vagyunk mintatestvérek, sőt, de nem hiszem én sem, hogy Galen random holttestté akarna változtatni, pláne csak azért, mert tetszik egy srác, s én is neki. A gyengélkedőre érve egy időre abbamarad az elmélkedés, mert csak a gyógyító boszorkány kérdéseire válaszolgatok, majd pedig felfekszem az ágyra, ahol helyet mutat, hogy megvizsgálhasson. Kicsit ciki, mert megvallom nem így szerettem volna először egy ágyon kikötni úgy, hogy egy fiú is lát, de hát ez van, ezt dobta a gép. Úgy tűnik tényleg nem vagyunk átlagosak, de az is igaz, hogy minden rosszban van valami jó. Most jelen pillanatban az, hogy Caevan mellettem van, s nem tágít innen addig, amíg a végére nem jár a vizsgálatom. - Elég csúnya varázslat, de 12 óra alatt hatását veszti, hogyha ezt az ellenfőzetet megiszod. - nyújt felém egy gyanús küllemű löttyöt a boszorkány. - Erős altató hatása van, ezért az éjszakát itt kell töltened, hiszen takarodó után egyetem ide vagy oda nem engedhetlek a folyosókon kószálni. Sosem értettem, hogy miért kellett megengedni nektek, hogy az alapképzésesektől eltérő takarodó-szabályok vonatkozzanak rátok. - gondolkodik hangosan, majd magunkra hagy minket, mert érkezik egy újabb páciens. Caevanra pillantok mielőtt meginnám a főzetet. - Köszönöm, hogy elkísértél. Igazából már akkor meg akartam kérdezni, amikor bejöttetek az órára, de nem jutottam el odáig, hogy megdobjalak egy bénácska levéllel.. de.. szóval volna kedved ettől a nyomozósditól függetlenül is találkozni velem valamikor? Igen, egy hétvégi randira gondoltam, hogyha nem lett volna egyértelmű. - biggyesztem a végére könnyed mosollyal. Nem vagyok belülk annyira laza, mint amilyen laza a kérdésem, de mivel mindig sokat fecsegek, így legalább annak tűnhetek.
Érzékelem a pírjét, s igyekszem a tekintete mögé látni. Talán tényleg ez a szerelem, amikor csak az érdekel, hogy boldoggá tedd a másikat, s észrevedd, hogy milyen hatással vagy rá. Valóban nem egy szép látvány, ahogy most kinéz, ám a gesztusai, az édes fintorai, a szemforgatása alapján egyértelműen felismerem őt. Tapintásra pedig a selymes puha arca, a finom ajka az, amit érzek, a gonosz varázs pedig menjen a fenébe. - Nem elég az titkos rajongónak, aki talán Victoriát és Ericát megölte? Belőled nem lehet csak úgy kiábrándítani. Nem szokásom csak úgy beleesni mindenkibe. – Na jó, ez egy kicsit több információ a kelleténél, de ez most nem ez a helyzet, amikor vissza fognánk magunkat. Nem állítom, hogy beleszerettem, talán ez még korai is lenne, de igazat adok neki, ez biztosan több, mint valami ismerkedés, barátkozás. Ám nem szabad egy percig sem lankadnunk, bárki is jár a nyomunkban, nem hagy nekünk nyugtot. Az álla alá nyúlok, nagyon édes, hogy pironkodik, de nincsen rá szükség, ha ilyen formában is bolondulok érte, akkor az nem állhat közénk, hogy csupán a külseje miatt vonulnék vissza. Na nem dacból csókoltam meg, csakazért is. Adta magát a helyzet, mindketten elesettek vagyunk, muszáj egymásba kapaszkodnunk. Maga a varázslat ugyan félelmetes, a vicc ezt mégiscsak oldja, nem csoda, hogy félig nevetve, szemet becsukva vonom magamhoz, közben automatikusan a hajába túrok, még ott sem észlelek vizihullára emlékeztető oszladozó tüneteket. Ez jó jel, hiszen egy szemkötővel végülis bármire képesek lehetünk együtt. A remegése rám máshogyan hat, ritkán tapasztalt érzés lesz rajtam urrá, ami inkább a reggelekre jellemző, zavartan vonulok egy fokkal hátrébb. – Oh, ne haragudj, nem tudom, hogy történhetett. – Érezhette az öle környékén, hogy bizony tettrekészebb voltam, mint illet volna egy ilyen első csóknál. Talán az is lehet ok, hogy nem pusztán a vágyakozás, sokkal inkább a ki nem használtság miatt a legkisebb édes inger így felvillanyoz. Egy pár pillanatra neki is támaszkodok a falnak, és próbálok valami semlegesre gondolni. Baseball! Baseball! – Nem, Galent ne feketítsük be. Találkoztam vele, egészen.. emészthető srác. Kérdőre vont ugyan, hogy mit akarok tőled, de mégis, vagy nagyon jó színész, vagy nem ő akar ártani nekünk. Talán egy általánosságban vett haragost, név nélkül mondjunk. – Értek egyet vele, s fel sem merül, hogy elhúzzam a kezemet. Bénácska pár vagyunk, de lassan kimondhatjuk, hogy nem csak egymás karjaiba löktek minket. Meglehet, a válsághelyzet nyitotta fel a szemünket egymásra, ám az érzéseknek nem lehet parancsolni. Nem csupán szövetségesként próbálkozunk megoldani a helyzetet. Nem is kell benyitni a gyengélkedőn, annak ajtaja mindig kitámasztva, így már kísérem is be. Pár szóval összefoglalom a máris pattanó javasasszonynak, hogy valaki szórakozik velünk, lehet, hogy csak féltékenykedik, és ugye könnyen kezelhető a lányka enyhén puffadt, vizihullás ábrázata. Amíg a javasasszony vizsgálgatja, int az egyik ágyra, hogy Frida oda feküdjön fel, én kicsit hátrébb lépve megmerülöm az ágyat, hogy a másik oldalról fogjam a kezét. Most nem tudunk bensőséges témáinkról beszélgetni, talán ha lesz valami megoldás, és kettesben hagynak.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Végtelenül jólesnek a szavai. Jelen arcberendezésem nem reagál ugyan rá pírral, de én azért érzem, hogy elborítja a forróság orcáimat. Hiába, ez csak egy varázslat, a test küllemét manipulálja, de az érzéseket és receptorokat nem, nagyon úgy tűnik. Elvégre nem érzem se kihűltnek, se halottnak magam, hiába nézek ki úgy. - Nincs valami titkos rajongód, akinek szúrhatja a szemét, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak? Esetleg így akarna kiábrándítani belőlem? Ezzel a küllemmel.. - a végére azért eléggé zavartan sütöm le a szemeimet. Hirtelen megint olyasmit mondtam, amit talán nem volt jó ötlet, de mindegy, már kimondtam, így sikerült, hát visszavonni akkor se akarnám, ha tudnám. Mert nem állítottam valótlant, csak legfeljebb olyasmit, amivel ajtóstul rontottam a házba. Hiszen.. az egy dolog, hogy nekem tetszik, de nem tudhatom pontosan, hogy közömbös vagyok-e neki, vagy csak én értelmeztem félre a jeleit. Nem vagyok egy nagy tudor, hogyha kapcsolatokról van szó. Örülök, hogy értékelte a poént és nem tart tőle túl morbidnak. Humorral mindig könnyebben ment elfogadjam a dolgokat, s ebben jó, ha akad partnerem. Szinte beleolvadok a csókba, érzem, ahogy jólesőn remegni kezdenek tagjaim, mintha ki akarna futni alólam a talaj. Amennyire új nekem ez az egész, annyira próbálom beleadni a teljes szívemet és lelkemet, s bár fogalmam sincs, hogy a viszonzás, mellyel Caevan ajkait illetem "szabályos" csók-e, mégis hihetetlenül jólesik. - Jól van, legyen a gyengélkedő. Esetleg egyeztessünk valami sztorit, mire odaérünk? Az igazat mégse vallhatjuk be. Van haragosod, aki meg akar szivatni? Nekem maximum az öcsém volna, akiből kinézek ilyesmit ellenem, de ennyire nem akarom bemártani.. Ahogy a kapucnit a fejemre adja, köszönetteljesen megsimítom a kezét, mielőtt elhúzza azt. S hogyha nem húzódik el, akkor kezemet kezében is felejtem, ujjaimat az övéi közé csúsztatva összekulcsolásra. Nem gondolkozom, csak ösztönből születik a mozdulat.
Olyan kedves, hogy így támogat, de mégis velem kettesben akarná megoldani a dolgot, se Galen, se McGalagony. Az eddig se vezetett túl sok jóra, hogy magányosan próbálkoztam, ketten sem vagyunk még ütőképesek, de megértem, hogy nem akar felesleges, netán bántó kérdéseket. Hiába, hogy mindkettőnk életében minimum 1-1,5 év eltelt már, amióta gyászolunk, akkor is feltépheti a sebeket. Én ugyan nem voltam szerelmes Victorába, hiszen csak egyszer találkoztunk, de mivel belenyugodtam már a predesztinált házasság gondolatába, s azt is megrázott, hogy a lány nem csak hogy meghalt, nagyon úgy tűnik, hogy meg is ölték. – Nem fogom hagyni, hogy holmi szemétkedős játék kiábrándítson belőled. Ez csak illúzió. – Mosolygok rá vissza, s magamban előidézem az igazi, csinos, bájos arcát, nem különösebben zavar, hogy éppen oszladozik Victoria-tükörként. – Vagy bárki más. Még nem raktam össze, hogy ki a jó élet akarja ennyire a vesztünket. – Rázom a fejemet reményvesztetten, mégis belesimulva a tenyerébe. Közben azért előhúzom a pálcámat, de csak azért, hogy ha végre elcsattan a csók, meg tudjuk oldani, hogy visszanyerje a külsejét. Ám a csók igenis előrébb való, magamban is alá akarom húzni, hogy nem az édes arc az egyetlen, amit látok benne. – Na ebben egyetértünk. – Bólogatok aprót nevetve, akkor biztosan a szívem szakadna meg. Így se a legjobb azért, hiszen Victoriára inkább menyasszonyként gondoltam, semmint nőként, de ha Frida egyre fontosabb nekem, akkor hogyan tudnék rá gondolni, hogy ne jőjjön el rámálmaimban hogy halott? Ahogyan az ajkára tapadok, máris érzem, hogy igazam volt, mert nem érzek dögbűzt, nem összefonnyadt a szája, s érintése az arca is szép sima. Ez nem ad fizikai elváltozást, mint a százfűléfőzet. Ez inkább valami bohócmaszk inkább. Így aztán csukott szemmel még inkább át tudom adni magamat az érzésnek. Ha bárkinek is az volt a célja, hogy elriasszon, szétválasszon minket, alaposan ráfaragott. – Nem tudom, a könyvtárban vajon hol? Esetleg kérdezzük meg a könyvtárost? Ne inkább a gyengélkedőre? Aztán kitérünk a kérdések elől. – Dobom be az ötleteket, de azért előzékenyen felsegítem a fejére a talár kapucniját. Na nem mintha engem zavarna, de másokat ne riasszon meg, mert még idecsődülne a nép, az pedig senkinek sem lenne jó.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Na még csak az kéne, hogy az öcsémet bevonjuk a szituba! Az amúgy sem valami életteli szín azonnal kimenne az arcomból, hogyha ezt az ötletet meghallanám, szóval jó is, hogy nem mondja ki, csak magában lamentál rajta. Szeretném megnyugtatni, s valami biztatót mondani neki, de őszintén szólva nem kívánok hazudni, így mivel nem tudom pontosan mennyire rossz a helyzet inkább nem tódítanám azzal, hogy áh, nem olyan gáz, mint amilyennek kinéz. Azért egy vérszegény - jelen esetben szó szerint, hiszen ajkaim is kékek, vértelenek - mosolyt megvillantok felé, de többre hirtelen nem telik. -De mit mondjunk neki? Tuti kérdezősködni kezdene és azután, ami a múltkor történt nem biztos, hogy mindenről be kéne számolni neki. - rágcsálom meg ajkaimat zavartan. Az ötlet amúgy jó, a professzor asszony bizonyára tudna segíteni, de a legkevésbé sem szeretném belekeverni Caevant olyasmibe, ami bajt hozhat a fejére. Mármint annál nagyobb bajt, mint a haláleset, melynek kapcsán összesodródtak a szálaink. -Mi történt? - kerekednek el szemeim a hátrálására. Nem lehet nem észrevenni, szóval muszáj vagyok rákérdezni még akkor is, ha nem vagyok biztos abban, hogy kész vagyok hallani az esetleges válaszát. Enyhülten rázom meg a fejem. -Cseppet sem haragszom rád! - nyugtatom meg ösztönösen az arca felé nyúlva, hogy megsimogathassam. De a mozdulat felében meglátom kezeim állapotát ismét, s elmegy a kedvem az érintéstől. Nem akarom, hogy erre az unni valamire emlékezzen, ha eszébe jut, hogy megsimítottam őt. Annál sokkal szimpatikusabb számomra, mint amennyit be mertem eddig belőle akár magamnak vallani. Nem akarom elrontani.. semmivel. -Az biztos, hogy nem normális. Lehet, hogy valami Szt. Mungó-szökevény. - fintorodom el. Persze ezt nem gondolom komolyan, hisz mit keresne a diákok között egy papíros elmebeteg? De ha már kicsúszott a számom, vissza nem szívom. -Még jó, hogy valaki más hullájának, s nem a magaménak. - próbálom felfogni viccesen az amúgy elég beutál helyzetet, s mondanék még valamit, ám tette bennem rekeszt minden szót. Automatikusan csukódnak le szemhéjaim, az izmaim elernyednek és belesimulok a pillanatba. Sose csókolóztam még, így nem mondhatni, hogy pro módra, de viszonozom a közeledését, s bár csak puszit ad a szamara, azért közben egy gyors ölelésbe vonom őt. Ha a kényszeresen kapott fizimiskám vérlemezkeállománya képessé tenne rá, akkor most fültőig vörösödnék, de így csak az ajkaimon játszó zavart, ám boldog vigyor árulhat el, meg az, hogy esetlenül kezdem babrálni a hajamat. Vagyis a hajat, ami épp a fejemen van. A kölcsönfejemen. -Nem tudom. Esetleg kellene keresnünk róla egy könyvet. Tudni szeretném, hogy mennyi idő múlva kapom vissza saját magamat, ugyanis kíváncsivá tettél. Vajon a sajátabb saját szájam is ugyanígy érezné a csókodat? Egészen felélénkített a cselekedete, meg sem kottyan, hogy szavakkal merészkedem. Valahogy jobban érzem magam, még ha fizikailag nem is vagyok a toppon, de kezd nem érdekelni. Ez egy állapot, s csak elmúlik, nem igaz? -Könyvtár? Oké, lehet, hogy hülye ötlet, hisz nem ott kéne így mutatkoznom, de olyan ciki lenne, ha a gyengélkedőre kéne kísértessem vele magam.. ezért hát bedobom a helyet, aztán lesz, ami lesz.
Egymásba kapaszkodva tántorgunk ki, az arcomon rémület. Erősnek kell lenne, ha már ő nem tud. Látom, hogy teljesen szét van esve, hogy mi történik vele. Kapkodom a fejemet, hogy tán segítséget kéne hívni. Vajon kiben bízhatnánk? Galen! Bármennyire is nem volt szimpi Frida bátyja, a háztársam, és végre hasznossá tehetné magát. Szinte kicsusszan a kezemből a lány keze, így vele együtt csúszok én is le. Vele szemben féltérdre ereszkedve támasztom meg, hogy ne dőljön el, s kétségbeesetten járatom az agyamat. – Nem fognak. A házvezetőd? McGalagony? – Dobom be az ő ötletét. Macskamód megnyílik a pupillám, ahogyan Vic alakját veszi fel az arca, mintha valami beteg metamorfmágia lenne. A halott megasszonyomat sosem néztem férfi szemmel, de így belegondolva, bárkit az ujja köré csavarhatott volna, szép lány volt. Frida azonban nem attól más, mert csúnya lenne. Őt kezdem megismerni, értékelni az érzékeny vicces oldalát, engem pedig ezzel tud megfogni. Kissé hátrébb rebbenek, ám nem akarom ezzel megijeszteni. – Ne haragudj. Bárki teszi ezt velünk, egy beteg alak. – Csóválom a fejemet, és elvetem az ötletet, hogy Victoria talán még életben lehet. Sosem láttam az összetört testét, így titkon reménykedtem, hogy mégse halt meg, elmondhatja majd egyszer, amit akart. Ám ha Frida most úgy néz ki, mint a menyasszony jelenlegi állapota, akkor tényleg annyi. Nyelek egyet, aztán bólintok. – Őszintén? Halottnak. És tudod mit? Teszek rá. – Ha ilyennek kell lennie az első csóknak, akkor legalább lesz hová fejlődni. Becsukom a szememet, ahogyan közelebb hajolok, s átfogom az arcát. Nem érdekel, hogy milyen most az arca, akár ízre, tapintásra mennyire lehet furcsa. Azt akarom, hogy érezze, hogy nekem ő kell. Ha legutóbb gyáván is elmenekültem, az azért volt, mert olyan magányos voltam egész életemben, hogy féltem egy kicsit is attól, hogy elragadjon a hév. Most azonban arra ébredek rá, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rettegjünk, hogy folyton hátrafelé lépjünk. Egyetlen gyors, ügyetlen szájrapuszi mindez, hogy aztán el is engedjem. – Nem ittam még százfűléfőzetet. Ez az lehetett? – Ülök le mellé a hideg kőpadlóra, s nyújtom a karomat, hogy bújjon csak hozzám. Valahogy meg kéne ezt oldanunk. Nem vagyunk már gyerekek, ám fogalmunk sincsen, hogy mit lehetne tenni, hogy kimássszunk a gödörből. Jelenleg csak ásunk magunk alatt, így mélyül.. Távolodik a kiút.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Eléggé szíven üt a felismerés, mely szerint kezdek úgy kinézni, mint egy vízihulla. Muszáj vagyok kirohanni a teremből, de odakint aztán lecövekelek, mert hirtelen nem is tudom, hogy mit kéne tennem. Elég érdekesen venné ki magát, hogyha berobbannék a gyengélkedőre a megmagyarázhatatlan tüneteimmel, plánt mert úgy sejtem, hogy rögvest az derülne ki - ami nem igaz - hogy tilosban jártam és rosszban sántikáltam ami miatt egy bájital visszaütött. Hátamat a falnak vetem, ülésbe csúszok és próbálok úrrá lenni gondolataimon, ziháló légzésemen. Nagyjából ilyen állapotban találhat rám Caevan. - Nem lehet! Tuti rám fogják verni, hogy direkt ittam főzetet. Nem akarom, hogy kicspjanak! - remegbnek meg ajkaim, s bár belekapaszkodom a srác nyakába, s engedem, hogy állásba segítsen, nem moccanok. Közben pedig hogyha rám néz, akkor lehet, hogy elmegy a kedve a közös időtöltéstől, ugyanis pont olyanná váltak a vonásaim, mint az egykori menyasszonyáéi. Vagyis valaki azt akarta, hogy rá hasonlítsak, hogy Caevant kísértendő Victoriává váljak, épp csak azzal nem számolt, hogy hiába a DNS, ha halottról való, akkor az aktuális állapotában fognak megjelenni a jegyei. Ezért vagyok olyan, mint egy jól konzervált, nem oszladozó, de egyértelműen vízbefúlt holttest. Fakó, kékesszürke, vértelen, de mégis egyben levő. Csak nem bebalzsamozta valaki, miután kiemelte a testét a vízből? - Ittál már százfűlé főzetet? Tudod milyen íze van? - kérdezem reménykedőn. Ha el tudja mondani milyen ízt érzett amikor itta, akkor talán ha hasonlít ahhoz amit az imént éreztem biztos lehetek abban, hogy abból fogyasztottam. Inkább, minthogy valami más bájital legyen, aminek nem vagyok tisztában a hatásmechanizmusával. Bár ez az egész olyan fura. A főzet tulajdonságaihoz sem passzol igazán, ami történik velem. - Mondd meg őszintén! Mennyire nézek ki iszonytatón? Próbálom takarni előle hajammal arcomat, hátha nagyon csúf lettem (nem merek tükröződő felületet keresni, hogy megnézzem magam). Nem akarom, hogy így lásson. Összetörnék, ha kiábrándulna belőlem. Bár.. abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán tetszem-e neki. Nincs túl nagy önbizalmam ilyetén. - Köszönöm, hogy utánam jöttél. - suttogom hálásan, de közben még mindig a cipőim orrát bámulom.
Ő bátor griffendéles, én meg fosós mardekáros vagyok, ez már csak így marad. Victoria nem volt a szerelmem, mégis elfogadtam azt, hogy össze kell házasodnunk, így már csak azért is érdekel, hogy mi történt vele, mert hivatalosan a menyasszonyom volt. Ennyit megérdemel. Igaz, hogy ha felfedem a titkot, az már nem hozza őt vissza, ez amolyan posztumus szívesség. El akart mondani valamit, amire már nem volt lehetősége. Ellenben Fryderyka Galen szemétkedései ellenére is olyan lány, akivel a rövidke ismeretségünk ellenére is úgy tudom elképzelni magunkat, hogy ha neki pír szalad az arcára, nekem fülig vörössé teszi, szinte ég a bőröm. Amin tovább ront a tény, hogy tipikus halovány bőrű, kék szemű egyén vagyok, a legkisebb hangulatváltozás is tökéletesen látható, még a pupilláim is kitágulnak. Csapnyivaló hamiskártyás volnék. Zavaromban kitöröm a ceruzám végét a pergamenen, még jó, hogy nem pennát hoztam, mert azt nehezebb lenne pótolni. Cseppet sincs kedvem megkóstolni a főzetet, ám ahogyan Frida iszik belőle, és elkezd váltakozni a haja, vagy a bőre, majdnem felpattanok. Swatos kézjelzésekkel próbálok inteni neki, hogy valami gond van, ha merő véletlenségből nem érzékelné magán. Hiába int a tábla felé először, a játékos mozdulatra megint a fejemet rázom, szinte már odakiáltok neki. Élek ugyanis a gyanuperrel, hogy titokzatos zaklatónk keze van ismét a dologban. Talán nem Galen az, ahogyan sejtettem, de bárki is legyen, megint az első sorból figyel. A francba! A lány végül hátradobja a széket, pár szívdobanással később leutánozom, hogy köszönés nélkül hagyjam magam mögött a termet. Igaz, hogy legutóbb faképnél hagytam, ám csak mert egész életemben magányos volt, és nem volt senki, aki mellett boldog lettem volna, most itt van az, aki igenis.. Megdobogtatja a szívemet, bármennyire is nyálasnak tűnik ez így. Ha becsukom a szememet, ő segít elviselni a fájdalmat, nem eshet baja, úgy mint Victoriának semmiképpen sem. Még jó, hogy a Roxforton belül nincsenek szakadékok. Bár emeleti ablakok igen. Sietek hát utána, s nem zavartatva attól, hogyan változik varanggyá, kérdezés nélkül fogom kézen. – Amíg tudsz járni, húzzunk a gyengélkedőre. Szólj, ha felvegyelek. – Parancsolok rá ellentmondást nem tűrően. Hogy honnan ez a magabiztosság? Talán mert itt most nincs idő szarakodni, ha ennyire rosszul van, hát a fenébe a bizonytalankodással. Mielőbb mondják meg, hogyan lehet ezt visszafordítani.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudom mi visz rá, de amikor visszapillant, akkor egy át nem gondolt puszit is dobok neki a levegőbe, s bár elönti tőle a pír az arcomat, attól még belül büszke vagyok magamra, amiért megtettem. Nem voltam soha az a flörtölős típus, most sem direkt és előre megfontolt szándékkal teszem, de jólesik és kész, hát pont nem érdekel ha bárki furán reagál rá vagy majd pletykálni fog erről. A továbbiakban viszont igyekszem nem elvonni sem őt az órőára figyelésről, sem magamat a hospitálási naplótól. Le kell majd adjam, s elég hülyén venné ki magát, ha a margóra szivecskékbe ölelt CF betűkombinációkat skribálnék. Szóval jobb, ha figyelek. Már ameddig tudok. Miután a főzet - melyről nem is tudom, hogy megittam vagy hogy mit ittam, hiszen sose jártam tilosban így nem is kóstoltam olyan bájitalokat, melyek testátalakítással foglalatoskodnak, nem úgy mint a Potter-Weasley-Granger trió, amely nőtagján emlékeim szerint elég sokat nevettek a macskás incidens miatt - hatni kezd, kezdem kissé furán érezni magam, de nem különösebben rosszul, így nem foglalkozom vele. Elég rossz íze volt a löttynek, szóval sejtésem szerint tuti megint Betsy egészséges életmódmániájának estünk áldozatul (legutóbb kávé helyett valami matcha teát vagy mi a jó Merlint főzött, aminek szerintem büdösbogár-íze volt), így repetáért nem nyúlok, s az, hogy megint megfájdul a gyomrom tőle már meg se lep. - Fúj már.. - forgatok szemet amikor megint elém kerül a flaska, ezzel utasítva el. Elpillantok Caevan felé, rámosolygok, s játékosan a tábla felé bökök kezemmel, jelezve neki, hogy ejnye-bejnye, figyeljen a katedra felé is, amikor észreveszem kezeim állapotát. Döbbenten meredek a hamuszín, kissé nyálkás érzetű bőrömre, a kékes árnyalatúvá elszíneződött körmeimre. - Én.. basszus, ki kell mennem! - motyogom magam elé, s azzal a lendülettel hátra is lököm a székemet mit sem törődve a zajjal, amit csapok, s kiviharzok a teremből. Muszáj találjak valami tükröződő felületet, hogy lássam benne magam. Ugye csak hallucinálok? Légyszi légyszi légyszii!
Végzős szimbolisztikusként nekem is fontos a lélekmágia, hiszen a megannyi rejtjel jelentéstartalma gyakorta a mentális varázslatokkal foglalkozik, példának okáért ha valaki infernusokat akar felébreszteni, a holtak homlokára, halántékára kell lélekidéző varázsjeleket karcolni. Na nem mintha engem ez vonzana, tényleg írtózom a haláltól, de maga a tárgy náalm alapvetés. Elsőként lépek be a terembe, aztán a többiek is elkezdenek szálingózni. Egyetemistaként nincsenek fix helyek, ezért leülök középtájt, az jó menekülési útvonal, ha mégis lelépnék, de látom innen a táblát is. Ahogyan telik a terem, meglátod Fryderykát is. Levegő után kapkodva fordulok előre, s érzem, hogy forróság önti el a tarkómat, jó bunkó voltam szegénnyel, hogy úgy otthagytam egy kiemelten fontos pillanatban. Ám nem úgy tűnik, mintha haragudna rám, legalábbis ő is pironkodva integet, így kiengedem a benntartott levegőt, s félig megfordulva felemelem a kezemet, hogy visszaintsek. Halovány mosoly van az arcomon, amolyan bűnbánó pillantás. Nem csupán a közös, sanyarú múltunk az, ami összeköt, úgy érzem, történt köztünk valami, amire én biztosan nem számítottam. Beszéltem azóta a bátyjával is, Galen szerint Fridának rengeteg ismerőse, barátja van, még lehet, hogy pasija is, én meg itt szerencsétlenkedek, lehet, hogy jót nevetett utólag a barátnőivel. Az óra elkezdődik, és olykor igenis hátrafordulok, nem is nagyon tudom titkolni, hogy ha itt van a közelemben, akkor teljesen megzavarodok, nem nagyon tudok az órára figyelni, de remélem ezzel nem vonom magamra a professzor rosszallását. Most éppen azért nézek hátra, hogy megnézzem, mit is adogatnak egymásnak, és meglepetten veszem észre, hogy Frida haja szinte elszürkül. Próbálom kézjelekkel mutatni neki, hogy valami megváltozott, és aggódva figyelem, hogy nincs-e rosszul.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A tanítási gyakorlat része a hospitálás. Legutóbb Piton óráján voltunk testületileg, most pedig beosztás szerint különböző egyetemi szaktárgyak oktatását kell megtekintsük, kis csoportokban. Szeretem ezt a részét a tanulásnak, a tanárok munkáját megfigyelni teljesen más, mint az órákjukon diákként résuzt venni, szóval örömmel vettem, amikor a szimbolisztika szakirányra vezényeltek. Bár attól kicsit levert a víz, amikor megláttam, hogy melyik tantárgy is az, aminek az órájára beülünk. Lélekmágia. Nos, maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül nem ezt a szakot választottam a húgom halála után. De ha már így esett, hát pennával és pergamennel felszerelkezve ülök be a hátsó sorba az egyik szaktársam mellé, s várom az óra kezdetét. Amikor a diákok kezdenek beszállingózni az órára, elkerekednek szemeim. Caevant meglátva halvány pír futja el az arcomat, s mélységesen remélem, hogy ezt senki nem szúrja ki, s sikerül elrejtenem egy lazának tettetett odaintegetés mögé. Megállítanám egy szóra, de előkerül Halding professzor, szóval a beszélgetés lehetőségének vége is szakad. Csendben várom, hogy legyen mit lejegyzetelnem, s közben mintegy megszokásból elfogadom a mellettem ülőtől a thermoszt, amit átnyújt nekem. Ez amolyan szokás a csoportban, hogy valaki mindig hoz kávét, amit megosztunk egymással. Fel sem merül bennem, hogy ezúttal nem az lehet. Én vagyok az első, akinek nyújtja, s miután belekortyoltam nem is adja tovább senkinek, de mivel az órára figyelek - és Caevanra - ezért nem követem az itóka mozgását. Kicsit fura az íze, de annyi baj legyen. Nem igazáón tűnik fel, hogy elkezd megváltozni a hajszínem, s a vonásaim is egyre inkább egy elhunyt lányéra hajaznak az óra végefelé.
Türelmesen megvárja, amíg a nő elé hozza a könyvet. Remus nem kutat kifejezetten semmi után, csak az új hely, az ismeretlen hely illatait próbálja begyűjteni, mint a jó kutyák vagy kutyafélék, alapvetően. És amikor semmi veszélyesre nem bukkan, akkor meg is nyugszik, és kényelmesen vár kisgazdája mellett. Jake pedig stabilan áll, mint valami katona, és ahogy megkapja a könyvet, egy biccentéssel vesz át. - Nagyon szépen köszönöm, amilyen hamar lehet, hozom vissza. - válaszol könnyedén és illedelmesen, és érzi, hogy a nőnek nem sok kedve van megadni a férfi elérhetőségét, és nem szívesen teszi meg, ráadásul nem sok reményt fűz hozzá, de ez legyen csak Jake problémája. A fiúnak szüksége van valami támpontra, és ő nem érzi, hogy sokat veszíthetne vele, egyedül nem akar nekiesni a mintának, és ha nem történik semmi, ugyanúgy egyedül kell majd boldogulnia. A nevet megjegyzi elméjében, és a zárszóra egy aprót meghajol. - Ez minden, köszönöm a segítséget, és további sok sikert a ksérlethez. Szép napot! - és már ki is fordul, és indul fel a szobájába, hogy írjon egy levelet a fickónak.
Könnyed mozdulatokkal adja át a vaskos kötetet. A legkevésbé sem zavarja a farkas szimatolása, és fülhegyezése. Legfeljebb enyhe gyógynövény illatot érezhet a szobában, hallani meg a fali óra ütemes ketyegésén kívül nem hallani mást. Még a farkas kifinomultabb érzékeivel sem. Leszámítva a tanárnő, és a gazdája közti párbeszédet. - Szívesen. Ezért vagyok itt. És ha a mintájával, vagy bármi egyébbel kapcsolatban segítségre volna szüksége tudja hol talál. - a nő leggyakoribb lelőhelye az irodája, vagy a lenti labor. Egyikben vagy másikban szinte bizonyosan fellelhető még a legképtelenebb időpontokban is. Persze akkor ha nem épp órát tart, vagy valamilyen külföldi tudományos konferencián van, de arról a diákjai általában elég hamar értesülnek. Ami az arab tudóst illeti csak megcsóválja a fejét. Még mindig erősen kétli, hogy ez a szál bárhova vezetne a fiú szempontjából, de azért válaszol. - Ahogy gondolja. A neve Hamid Akbulut. Annyit tudok, hogy valahol a Nefúd-sivatagban látták utoljára, és elég barátságtalan volt. Hogy úgy fogalmazzunk. - bár az arcára van írva, hogy nem tartja jó ötletnek ezt a levelezősdit, meg úgy egyébként sem, de végül is nem tiltja meg a fiúnak a próbálkozást. Nem is tehetné. - Nos, ha nincs más, akkor visszatérnék a kísérletemhez. Viszontlátásra Mr. Troops!- ezzel lényegében útjára is bocsátja a fiút. Legalábbis, ha nincs egyéb dolog, amit most Jake megosztana vele, vagy nincsenek más kérdései. Mert akkor persze türelemmel figyel rá oda a továbbiakban is...
Jó auror, és kifejezetten megbízható személy, éppen ezért semmi többet nem mond el a mintáról,mint amennyit muszáj ahhoz, hogy dolgozhasson vele, illetve információhoz juthasson. És ez megtörtént. Farkasával szorosan maga mellett indul meg a nő szobája felé, és közvetlenül utána lép be a helységbe is. A legtöbb diák minden bizonnyal tátott szájjal nézne körül, és pislogna jobbra-balra, de Jake ehelyett egyszerűen belép a szobába, majd pár lépésnyire az ajtótól megáll. Remus izgatottan szimatol bele a levegőbe, de nem indul el felfedező útra, Jake finom érintésére megáll a srác mellett, és határozottan leül mellé. Tény, hogy nem kutya, de familiáris, és, mint olyan, követi gazdája utasításait, így a hatalmas tappancsok várakozóan pihennek a földön, ellenben a fekete orr erősen szimatol, és a farkas a füleit is ide-oda mozgatja, miközben a szobát detektálja. Eközben a srác végig a tanárnőt nézi, követi szemeivel, ahogy a polchoz lép és kiveszi a könyvet. - Köszönöm szépen. - veszi át a kötetet. - És a figyelmeztetést is. Igyekszem a mágia fehérebbik oldalán maradni, és nem belekeveredni semmi olyasmibe, ami veszélyes vagy káros lehet. - biccent még hozzá egyet, tisztelettudóan, aztán meghallgatja a tudós sanyarú történetét. Kezd benne felötleni, hogy vajon az is esetleg efféle dolog lehetett-e, vagy tényleg sima tűzről van-e szó, de nem megy bele hosszabban a dolgokba. - Egy levelet megér. Legrosszabb esetben nem kapok választ. - vonja meg finoman a vállait, miközben a könyv ott pihen a kezében, oldalra leengedve. Ha nincs más, akkor ő akár már távozóra is fogná, de a név nélkül nem megy egy tapodtat sem innen el.
Azt, azért túlzás volna állítani, hogy nincsenek kérdései. Vagy, hogy annyira vakon pártolná a tudományos kutatásokat, hogy minden erkölcsi felelősséget mellőzve bármit csukott szemmel engedélyezne. Pusztán fenntartja a jogot, hogy akkor tegye fel a kérdéseit, amikor szeszélyes kedvéből éppen eszébe jut. Azon felül megtanulta, hogy nem mindig célra vezető ezer kérdéssel elhalmozni az embereket. A túlzott kérdezősködés bizonyos embertípusokat védekező, menekülő viselkedésre sarkallhat. Vagy valami rosszabbra. Néha célra vezetőbb megvárni, amíg magától alakul olyan helyzet, amiben az emberek megosztják az információkat. A fiú mintájáról is ki fog derülni, hogy micsoda, és mért olyan érdekes. Esetlegesen veszélyes. Már az utóbbi érintőleges témát figyelembe véve. Ahogy belépnek a nő irodájába Jake megállapíthatja, hogy igen egyszerűen, ízlésesen, és mégis hangulatosan van berendezve. Végül is a nő ideje java részét itt tölti. Régi antik stílusú íróasztal az ablak előtt, melyen természetes fény szűrődik be. Egy olvasó, teázó sarok, ahol egy dohányzó asztal mellett két kényelmes fotel található, padlótól plafonig érő könyvespolcok, melyeken szigorú rendszer szerint sorakoznak a könyvek. A falakon néhány családi fénykép, a legtöbbön két megszólalásig hasonlító, minden bizonnyal iker lányok vannak. Az egyetlen kontraszt a lányokban, hogy míg egyikük a legtöbb képen valamilyen ruhában, vagy szoknyában és blúzban van, addig a másik lány sportolói mezben, vagy farmernadrágban, pólóban, vagy ujjatlan testre simuló felsőben, ami ideális a sporthoz. Valamint a szobában még található egy 2 részes vitrines szekrény, amely minden bizonnyal védőbűbájokkal őrzött lehet, hiszen ritka és kivételes bájitalok, illetve alapanyagok sorakoznak a polcokon, szigorú logika szerint. A tanárnő úgy fest minden szobájában található könyvről, és egyéb holmiról pontosan tudja, hol található, mert most is gondolkodás nélkül lép a könyvespolc elé, és emeli le a megfelelő helyről, a megfelelő kötetet, minden nemű keresgélés nélkül. Majd a fiú kezébe adja. - Előttem szükségtelen magyarázkodnia. Mindazonáltal az Auror Parancsnokságon tapasztalataim alapján sok mindenbe futhat bele az ember. Ismerni a dolgokat egy dolog. De ahol túl sok sötét dolog kerül előtérbe, ott könnyű összemosni a határokat, és egy határon túl... Nos, nem árt tisztázni, hogy milyen fajta ismeretekre, és miért törekszik az ember. Néha emlékeztetnünk kell önmagunkat bizonyos erkölcsi határokra. A tudás olyan dolog, amivel esetenként igen óvatosan kell bánni.- hogy miféle tapasztalatai lehettek az Auror Parancsnoksággal, azt megtartja magának. Mégis érződik, hogy bizonyos tudástól, esetlegesen sötét tanoktól mereven igyekszik elhatárolni magát. Még, ha bizonyos mértékig bele is ment ebbe a beszélgetésbe nem valószínű, hogy ennél tovább juthat vele fiú. Arra, hogy a fiú mégis tenne egy próbát a különc arab tudóssal, csak megingatja a fejét. - Megadhatom a nevét, de mint mondtam, nem hinném, hogy sokra menne vele. Úgy hallottam, ámbár ez csak szóbeszéd, hogy legutóbb valami mugli lőfegyvernek nevezett dologgal kergette el a látogatóit. Különc, magának való figura. Csaknem 7 éve nem jött elő a Nefúd-sivatagból. Igazán nagy kár. Egykor remek tudós volt. Aztán egy mágikus tűzben odaveszett a családja. Állítólag baleset volt, de az egész ház megsemmisült. Azóta... nos nem egészen tud beilleszkedni a társadalomba. - fejti ki kicsit bővebb a történetet, hogy miért is nem javasolja ezt a kapcsolat felvételt. Persze ettől még a fiú próbálkozhat.
Amikor a válasza betalál, és nincsenek további kérdések, akkor belül kifejezett elégedettség tölti el, mert végső soron nem hazudott, de az is tény, hogy a teljes igazságot sem mondta el éppenséggel. Ez neki természetesen megfelel, és úgy fest, Rennes eléggé pártolja a tudományos kutatásokat ahhoz, hogy ne legyenek kérdései. Tulajdonképpen tökéletes konzulens, vagy mentor. A fiú agyán egy fél pillanatig átfut, hogy esetleg Perselus Pitont leváltsa-e a nőre, de a gondolatot hamar elhessegeti. Ami miatt Piton fontos az életében, azt ez a nő sose tudná megadni neki. Több, mint a házvezetője és a mentora, van valami különösen hasonló bennük, Jake-ben és Pitonban, ami miatt nem szívesen engedi el magától, hiába a megbélyegzés. Pitonnak lehet könnyebben elmondaná azt is, mi ez a minta. Egyszerűen más vele a kapcsolatuk. De a lényegen nem változtat. Szemöldökei minden esetre felszaladnak, ahogy meghallja, hogy kulcsot is kap, de illedelmesen bólint egy nagyobbat. - Köszönöm, bár nem tudom mivel érdemeltem ki. De nem tudja meg tőlem senki, e felől biztos lehet. - inti magához farkasát, aki illedelmesen feláll, egy kicsit nyújtózik, majd kisgazdája lábai mellett sétál el a nő szobája felé. Jake kifejezetten meglepődik, hogy többet kap, mint egy könyv, de örül neki. Ez azt jelenti ugyanis, hogy nyugodtan folytathatja az analizációt is, nem fogja senki nézni. Beindulnak a titkos kísérletek.. csak Piton haza ne érjen és a fülébe ne jusson. De ezt majd megoldja, ahogyan néhány plusz iratot is valószínűleg kéznél fog tartani, kérdés, mennyire hamisakat. De igyekszik a maga részéről lepapírozni dolgokat, és gondosan elrejteni azt, ami nem ezen szemeknek való. - Oh, ez megkönnyíti a dolgokat. - mosolyodik el, amikor megtudja, hogy a professzor beszél angolul is. Ami egyfelől egy ekkora elménél nem meglepő, másfelől vannak arrogáns nyelvek, és népek, akik nem tanulnak meg beszélni különböző nyelveken, elvárják, hogy sajátjukon szólítsák meg őket. Ami persze nem vészes, egy egyszerű bájitallal elérhető az átmeneti hatás, de sokkal egyszerűbb, ha ezzel nem kell a srácnak bajlódnia. Érzi, hogy valami izgalmas területre tapintott, vagy bukkant. Ő maga nem akar démoni energiákkal foglalkozni, és ez remélhetőleg a habitusából is kiderül, meg lerí, csak van néhány helyzet, amikor találkozik velük. - Igen, gondolom, de az Auror Parancsnokságon néha belebotlunk ilyenekbe, és kérdés, hogyan lehet ezeket kezelni, izolálni. Ismernem kell, hogy valamit kezdeni tudjak vele, még ha nem is használok ilyesmit konkrétan. - toldja hozzá, mint egy mentegetésként, vagy magyarázatként. - Lehet, tennék egy próbát, ha megadja a professzor nevét. Írok egy baglyot, abból baj nem lehet. - vonja meg finoman a vállát,miközben kezével kitereli a farkast a laborból, és megindul a maga határozott tempójában Rennes irodája felé.
Csak enyhén biccent a fiú válaszára, hogy kapott egy érdekes mintát, ami miatt érdekli ez a kérdéskör. A tudomány mindig képes meglepetéseket, és újfajta fura mintákat produkálni. A nő egyáltalán nem tűnik meglepettnek vagy elégedetlennek a válasszal. Egy könnyed pálcaintéssel befagyasztja a kísérletét abba az állapotba ahogyan van. Így akár hosszabb időre is biztonságosan itt hagyhatja. Ámbár nem szándékozik túl soká távol maradni. - Jöjjön, kisérjen el az irodámba. Odaadom a könyvet. Felteszem mára itt befejezte a kísérleteit. De ha mégsem még itt leszek egy darabig. Ha pedig máskor támadna kedve kísérletezni, holnap délutánra készítek egy másolatot a megfelelő kulcsokból. Csak ne verje nagy dobra.- úgy tűnik nőt nem nagyon érdeklik olyan formaságok, mint papír alapú engedély kérelmek. Vagy legalábbis sajátosan értelmez bizonyos szabályokat. Talán még szorakoztatja is bizonyos fokig, hogy olyasmit tehet meg, ami minden bizonnyal bosszantaná a két auror egyenruhás férfit, akikkel nem is olyan rég összetűzése volt. - Egyéb iránt a Professzor kiválóan beszél angolul is. Nyugodtan felteheti neki a kérdéseit angolul.- jegyzi meg csak úgy mellékesen Jake megjegyzésére, hogy megjegyzi a nevet. Ámbár a következő kérdésre magasra szalad a szemöldöke. - Az arab és ivrit mágia némikép eltér a miénktől. Mindössze egyetlen különc tudóst ismetek arról a területről. De kétlem hogy tőle érdemi válaszokat kaphat bármire is. Elég... nos fura ember, ha engem kérdez. Ami a démoni energiákat illeti, sosem foglalkoztam velük, vagy a lenyomataikkal a mágia szövedékén a szükségesnél jobban. Persze hogy milyen szakadás, vagy lenyomat képződik az függ a démoni tevékenység jellegétől, és erejétől. Bár ez már inkább tartozik a sötét varázslatok kivédéséhez mint az alkímiához. - egyáltalán nem talál kivetni valót a fiú érdeklődésében. Kölyök még. Kíváncsi, kísérletezik, és néha téved. Csak nehogy elsodorják nem kívánt irányba ezek a sötét kérdések... Bezárja a labort, ahogy Jake és a farkas is elhagyja a termet. Majd határozott nem túl gyors, de elegans léptekkel indul meg a folyosón.
Amikor a nő visszakérdez, akkor úgy gondolja, hogy semmi gond nincs azzal, ha elmondja, hogy mi a helyzet, hogy van valamije. Nem kell róla többet elárulnia. - Kezembe került egy érdekes minta elemzésre, és szeretnék többet megtudni róla. - és ezt oly határozottsággal mondja és természetességgel, mintha ezzel mindent az égvilágon elmondott volna a dologról. És úgy gondolja, el is mondott. A választ hallgatva lassan bólint, ő is úgy gondolta, hogy Flamel az, aki a legközelebb járt ehhez. De nincs mit tenni, mert itt valami teljesen más dolog történik. Ami talán megváltoztatja a mágusvilág szerkezetéről alkotott elképzeléseket és látásmódokat. - Azt megköszönném, a nevét pedig megjegyzem. - bár kérdés, hogyha valaki német és Franciaországban tart előadást, mennyire tud angolul, de ebbe nem megy bele. Esélyesen nem, úgyhogy a fordítással még lesznek gondok, de Griff jó a fordítóbűbájokban is. Meg néhányban. Jobb, mint a fiú. Aztán mintha szöget ütne valami a fejében. - És mi a helyzet az arabokkal,meg az ivritekkel? Vagy a démoni energiák teljesen megbontják a mágia szövedékének szerkezetét? - és lehet, hogy az egyszerű válasz igen lesz, de tény, hogy az arab mágusok eléggé egységben vannak a természettel,és az anyagot is képesek valamennyire a hatalmuk alá vonni. És Jake mg kutat és gyerek, él a lehetőséggel, hogy hibázhat.
Nem éppen ilyen kérdésre számított, amikor kérdőn nézett a fiúra. Így néhány percig elgondolkodva néz rá, mielőtt érdemben válaszolna. Közben ő maga is letekeri a lángot egy lombik alatt, a rotadesztet, pedig alacsonyabb hőmérsékletre, és forgási időre állítja. - Mondja csak, pusztán általános kíváncsiságból érdekli a kérdés, vagy van valami konkrét kutatása is, amihez kapcsolódik?- érdeklődéssel teszi fel a kérdést, valóban érdeklik a fiú motivációi. Persze a választól függetlenül azért érdemileg is válaszol. - Nagyon kevesen foglalkoznak ilyen fajta kutatásokkal. Úgy tudom igen csekély sikerrel, és rész eredményekkel. Az hiszem Flammel és a Bölcsek Köve jutott a legközelebbihez hasonló téren. - hallgat egy rövidebbet, mintha azt méregetné, hogy mire érdemes a fiú. Mennyit árulhat el neki, és mennyire mentorálhaja a kutatásaiban. - Bár ez nem tartozik szorosan a szakterületemhez, jobban kedvelem a ragályos nyavalyákkal szembeni hatóanyagok, főzetek kidolgozását, de azt hiszem van egy könyvem, ami érdekelné magát. A címe: Mágikus anyagok létezése és kutatása. Ha gondolja, szívesen kölcsön adom. Amennyiben további kérdései lennének a témában, nos van egy idős német professzor ismerősöm. Peter Wojnarovits. Ámbár ha jól tudom, most éppen Franciaországban tanít alkalmazott alkímiát. Nyugodtan küldjön neki baglyot a kérdéseivel. Hivatkozzon rám. - nem tükröződik különösebb érzelem az arcán, miközben beszél. A hangja nyugodt, és tárgyilagos mint mindig. Pusztán a tekintete fürkésző, és érdeklődő, ahogy a fiúra néz.
Az állatra, mint mágikus lényre és kreatúrára, külön engedélye van, főleg, hogy rajta is szokott kísérletezni. Többet között nem is jöhetett volna létre, ha nem dolgozik rajta, hiszen egy familiárisról beszélünk. Ami meg az engedélyét illeti, vagy hatszor újra lett írva, és még így is szeretnek belekötni, de nem baj, a fiú bírja a gyűrődést. Amikor érzékeli, hogy a nőt nem nagyon zavarja sem ő, sem a farkas, sem a munkája, és nem akar több dolgot hozzá tenni a beszélgetésükhöz, akkor szépen folytatja a munkáját, majd, miután befejezte, leül jegyzetelni. Hol a kémcsöveket nézi, hol egy kis meleget ad rá, hol lecsavarja, végül szép ábrák sorozatát skicceli a füzetbe, és ahogy végzett, lassan leteker mindent, megfelelő időzítéssel, nehogy a hirtelen hőváltozás gondot okozzon, majd miután visszapakolta a felszerelését, amit a különböző helyekről vett el és nem az asztalon találta őket, megáll az asztala mellett és erősen elgondolkozik. Ahogy oldalra néz, összetalálkozik a szeme a nőével. - Mondja csak Mrs Rennes, milyen mértékig lehetséges a mágia és az anyag keveredése? Úgy értem.. lehetséges egy szimpla anyag, vagy természeti elem teljes mértékben mágiával történő átitatása, ami miatt ugyanolyan tulajdonságokra tesz szert, mint a mágia? Képezhetővé és irányíthatóvá válik? - és van a kérdésében valami nagyon is tárgyilag és konkrét, holott egy nagy része esélyesen spekuláció. És a világhíres Flammel is valami hasonlóval próbálkozott, amikor a Bölcsek Kövét teremtette, szintetizálta. És ezt Jake is tudja. De a mostanában történt dolgok szöget vertek a fejében, mert ő még nem hallott igazán elemistákról, akik teljes mértékben pálca nélkül használnák és teremtenék az erőket, amik körülveszik őket. És nem tudja, mi a nő pontos szakterülete, de hátha ért ehhez valamit, vagy többet hallott esetleg a szakmában beszélgetve másokkal.
Tulajondonképpen csendes szorgos munkával tellik az idő mindkét oldalon. A tanárnőnek nincs szándékában feltartani a fiút semmiben. Ami furcsa helyenként különc viselkedését illeti egyszerűen úgy érzi ennyit megengedhet magának. Ennyire még éppen lehet szeszélyes. Azért magában egész szórakoztatónak tartja hogy fél szemmel kölcsönösen figyelemmel kísérik egymás munkáját. Noha szóvá nem teszi. Sőt, bár elméletben állatot se szabadna a laborba hozni, úgy tűnik még Jake familiárisa se zavarja. Legfeljebb kikerüli, vagy átlépi a fekvő állatot, ha épp kell valami a labor másik feléből. Noha megtehetné, nem utasítja ki a farkast a laborból. Egyszerűen úgy van vele, hogy amíg az állat jól nevelten viselkedik és nem tör össze semmit, addig maradhat. Ezen ő nem fog szőrszál hasogatni egyes begyöpült kollégáival szemben. Így csendes szorgos munkával peregnek a lercek. Úgy van vele ha a fiúnak segítségre lenne szüksége, vagy érdekli valami, akkor úgy is szól. Pusztán amikor lejár a Jake álltal kért idő néz fel a fiúra kérdő telintettel, hogy vajon befejezte-e mára, vagy szüksége van esetleg egy kis időre még, vagy van-e valami kérdése, mondandója? Ámbár tőle igazán maradhat még a fiú. Nem zavarja. A saját kisérletének is kell még bőven idő, és különben sem hajt senkit se a tatár...
Sokkal hosszabb beszélgetésre számított, de nem zavarja, hogy a nő elküldi. Bár tény, hogy egészen furcsának találja a nő efféle "csapongását", hogy hol beszélgetni akar vele, hol a jegyzeteibe néz, hol szó nélkül távozik a labor másik végébe, de nem az ő posztja és tiszte, hogy megítélje. Ami meg Jake és a nehezebb és rögösebb út kérdéskörét jelenti, neki egészen tetszik ez a fajta élet. Tudja, hogy nem a legegyszerűbb, és sokszor elege is van abból, hogy felügyelet nélkül nem dolgozhat, de megvan majdnem minden, amire vágyott. Van egy párja, aki egyben a társa is, van fix állása, ami miatt így a családja sem piszkálja, és megvan a hobbija, és az életének különböző területeit egészen jól tudja harmonizálni. Ha elvégzi az egyetemet, lehetséges, hogy sikerül majd bekerülnie a helyszínelőkhöz, vagy a speciális nyomozókhoz, de addig is, amíg gyakorlaton van, szívesebben védi Griff hátsóját adott esetben, minthogy egyedül molyoljon el egy helyszínen vagy egy laborban. Prioritás kérdése az egész. Fél szemmel figyeli, min dolgozik a nő, de hagyja, legalább most már nyugodtan lesz, amíg el nem készül. Úgy sincs sok dolga, az ő részéről. Vissza hevíti az anyagot, és miközben a második intermediátort is felrakja, kihúzza a széket, és leül a füzete mellé, és megkezdi a jegyzőkönyvezést. Remus addig végignyúlik a padlón mellette, neki nincs most dolga, ezért szuny egyet. Meg van tanítva, hogy ne szedjen szét semmit, éppen ezért nem nyúl semmihez, békésen fekszik, amíg Jake át-átvilágítja az anyagokat, rajzol és jegyzetel, meg elvégez egy-két számítást, ránéz az órára, halkan hümmög, és serényen dolgozik. Mint egy profi méregkeverő.
Egy darabig eltűnődve nézi a fiút, végül csak biccent felé, jelezve, hogy visszatérhet a kísérleteihez. Ő pusztán egy lehetőséget villantott fel előtte, hogyan kerülje ki, hogy a nyakán üljenek, és feleslegesen kelljen kulcsok után kajtatni, felesleges kérvényekkel és magyarázkodásokkal. Itt az iskolában nem sok esélye van ezeket kikerülni, amíg a mentora nem tisztázódik. Az auror parancsnokság laboratóriumai viszont egész más tésztát képeznek. Ezen felül sosem árt egy új utat kipróbálni. De végső soron ez Mr. Troops élete. Neki kell eldöntenie, hogy milyen úton akar haladni. Mi teszi boldoggá. Pusztán csak egy tanács volt, amit a fiú vagy fontolóra vesz, vagy nem. Ez már az ő dolga. A tanárnő biztosan nem sértődik meg, és nem akad fenn ilyesmin. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia az életében azt, ami kielégíti, és boldoggá teszi. Mind szakmailag, mind magánéletileg. Ha Jake mindenképpen a nehezebb, és rögösebb utat kívánja választani, az az ő dolga. A továbbiakban is nyugodtan hagyja dolgozni a fiút. Nem ül a nyakán. Sőt. Egy ideig elmerül a saját jegyzeteiben, aztán feláll az asztalától, és a terem másik végében lévő asztalra a saját kísérleteihez szükséges eszközöket, és anyagokat kezdi el előkészíteni. Úgy fest teljesen elmerül a saját kísérletében, nem nagyon foglalkozva azzal, hogy a fiú is ott van. Szerencsére a labor elég tágas kettejüknek is, és elég jól felszerelt, hogy ne kelljen egymást kerülgetniük, vagy egymástól kunyerálniuk ugyanazt az eszközt, ami pár éve még talán itt is az egyetemi laborok sajátossága lett volna. Azonban Viviana elmúlt években több pályázatot is sikerre vitt az eszköz és alapanyagkészletek bővítése céljából, valamint maga is elég nagylelkűen támogatta az iskola fejlődését saját vagyonából. Így ez a probléma megoldódni látszik. Noha jól tudjuk, hogy fejlesztések tekintetében egy kutató sosem lehet elégedett igazán.
Alig várom a folytatást! 
