2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Isaac MacNamara Születési hely és dátum: 1972.03.23. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Hermelin Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Építész Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Átváltoztatástan - kiemelkedő Kihez tartozol: Rebecca Chartier
Jellem: Jókedélyű, de öntörvényű alak vagyok, aki nagyon is segítőkész, és tenni akar másokért, a közösségért, csak éppen különc a maga nemében. Az aranyvérű családi háttér ellenére a saját utamat járom, nem hagyom, hogy bármibe is belekényszerítsenek. Képes vagyok mindenben meglátni a szépet, és ez az emberekre is vonatkozik, ezért aztán sokszor győz a naivitás, nem hiszem, hogy átverhetnek, így ez gyakorta meg is történik. Képes vagyok tanulni a hibáimból, és leszűrni a tanulságot. Kifejezetten vicces alak vagyok, aki a komoly helyzeteket igyekszik akár spontán énekléssel is oldani, mintha holmi meseszereplő lennék. Mivel jó a hangom, a kínos feszkót gyorsan felváltja a rácsodálkozás, hiszen a legtöbben nem ilyen nyitottak. Művészlélek vagyok, így számomra nincsen egy bizonyos ág, mindent szeretek, amivel kreatív tudok lenni, éppen ezért választottam az épitészetet, mivel ott aztán az embernek bőven szárnyalhat a fantáziája, és hát a mágusvilágban is épülnek házak. Tapintatos, de őszinte személyiség vagyok, megmondom, ha a másiknak nincs igaza, de ezzel együtt támogatom a barátaimat, így amolyan élő lelkiismeretet látnak bennem.
Kinézet, megjelenés: A külsőt illetően nem véletlen, hogy engem állandóan melegnek néznek, hiszen mindig a legmárkásabb, menő cuccokban virítok, mintha egy fiúbandából léptem volna ki. Élére vasalt öltöny, csillogóra suvickolt cipő, és a legújabb divat szerinti svájci óra. Az állam simára borotvált, naponta akár kétszer is leszedem, a hajam olyan, mintha most léptem volna ki a szalonból. Kellemes, férfias illat leng körbe, hiszen mindennek ez az alapja. Kedves, barátságos az arcom, amit még az sem tompít, hogy gyakorta fintorgok, túljátszom a mimikát, mint valami kisgyerek. A hanghordozásom kifinomult, előfordul, hogy szóvirágokban beszélek, hogy már a verbális társaság is kellemes megnyugvást jelentsen mindenkinek. A magasságom és a testalkatom átlagos, semmi különös, nem ezzel, hanem az igényességemmel igyekszem kitűnni
Előtörténet: Már gyerekkoromban is azzal riogattak, hogy aranyvérű örökösként muszáj leszek majd bizonyos elitista törvények szerint élni, de akkor még rálegyintettem minderre. A Roxfortban jártam iskolába, a bűbájtan és az átváltozások szerelmeként, hiszen mindig is imádtam alkotni, létrehozni valami újat, de a szülői nyomás egyre erősebb lett az évek múltán, így megterveztem, hogy le fogok lépni. Az anyám enyhébb zsarnok volt, így amikor elvégeztem a hetedik évet, adott némi utiköltséget, hogy elhagyjam Angliát, és New Yorkban próbáljak szerencsét. A varázsvilágot kissé félretéve egy mugli egyetemre iratkoztam be, hogy építész legyek. Itt ismerkedtem meg Charlotte-al, akivel idejekorán egymásra hangolódtunk, és fiatalon sikerült össze is házasodnunk. Egészen idillinek tűnt mindent, de valahogy az évek múlásával túl fontos lett mindkettőnek a karrier, az álmainkat külön valósítottuk meg, gyakorta elhúzódtak az üzleti utak, és a kerek huszonötödik születésnapomon bejelentette, hogy új életet kezd, mert megismerkedett valakivel. Dühös lehettem volna, de magamat is okolhattam, nem vettem észre, hogy mennyire elhidegültünk. Persze ő volt a hibás, mert szintén nem próbálkozott, viszont le sem zárta a kapcsolatunkat, hanem biztonsági játékot játszva már akkor elkezdte a másikkal amikor még együtt voltunk. A fene megette az egészet, ha ennyire nem tartott engem, hogy megbeszéljük. Nem omlottam össze, de érthetően fájt a dolog. Úgy döntöttem, hogy egy időre mégiscsak visszatérek Angliába, hiszen Charlotte szintén építész volt, és nem akartam az államokon belül összefutni vele valamilyen szakmai rendezvényen. Ahogy sejtettem, az apám azzal a feltétellel kész lett volna visszafogadni, hogy ezúttal úgy nősülök, ahogyan a család, és az elit szerepkör elvárja. Ezúttal is nemet mondtam, és innentől anyám lánykori nevén kezdtem el dolgozni. Teljesen ismeretlenként kellett kezdenem, referenciák nélkül, hiszen az amúgy jól csengő családi nevet magam mögött hagytam. Talán jót is tett, hogy csak beültem művészeti szakkörökre, klubokba. Itt ismertem megy egy Rebecca nevű fiatal lányt, akivel egy közös, utolsó óránk volt, ő éppen akkor végzett egy festészeti körrel, míg én éppen kezdtem. Címet cseréltünk, és amolyan felületes levelezésbe kezdtünk, ő se nagyon beszélt a családi dolgokról, meg én sem, mert minek. Nem az határoz meg minket. Azóta ugyan nem láttam, hiszen vidéken élek, de mostanság tervezem, hogy ismét egy világvárosban vetem meg a lábamat. Két kutyám van, egy tacskó és egy uszkár, Jacq és Linn, méghozzá azért, mert ha valami nőcske akarna behálózni, akkor mondhassam, hogy nekem ott van Jacqlinn, ezzel pedig nem is hazudok. Londonban van elég zöld terület, ott a kutyákkal is jól megleszek, de ideje visszatérni az életbe, bár az apám immár lőtávolba helyezte az eltervezett frigyet, állítólag már ki is néztek nekem valakit.
