2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Talán még bennem is egyfajta keserű meglepettség érik, amiért ahelyett hogy menekültem volna a tűz elől, kész voltam átadni magam neki, annak reményében, hogy itt és most minden velem pusztul. De nem... Éhes lángszóvák helyett csak a forró szellő simogatja arcomat, mely pár pillanaton belül rideg kegyetlenséget ölt, s kínozza a kimerülésig szerencsétlen Shannát. Hamis vádak ezek, kifacsart, eltúlzott bűntudat, minden ami irreális, s belülről gyötri, visszhangzó kételyekkel hatványozva. Tulajdon elmédet fordítani magad ellen talán a legsanyarúbb szenvedés, elérni hogy a saját gondolataid áldozata legyél. Majd fordul a kocka. Különös teremtés szökken a látóterembe, mozgásom megdermed, szinte jéggé fagy, melyet most már testközelből mardosnak a forró lángok. Felszisszenek, keserves, dühös nyögések szabadulnak ki belőlem, ahogy érzem saját füstölgő húsomat, s az égett haj megmásíthatatlan, kénes borzalmát. Elszakad bennem valami, valami amit úgy hívnék, tudatosság, s helyét átveszi a remegő harag, s bosszúvágy. Még van annyi jelenlétem, mielőtt ropogósra sülnék, kirobbanó dühömet mágiába fojtsam, s a familiárist mintha tekintetemmel ragadnám meg, vérénél fogva, elemi erővel dobom a legközelebbi falnak. S csak eztán jön a lány, aki most egy felbőszült vadat láthat: ahogy hideg íriszemben csillannak az engem emésztő lángok, s amivel most őt is épp úgy kínzom, mint pórul járt állatkáját. Az ereiben csörgedező vér az, amit ellene használok, kínkeserves gyötrelmeket zúdítva rá, arra a néhány másodpercre, amíg adrenalintól elvakult állapotban, égő fáklyaként teszek felé néhány lépést. Ennél többet félő, hogy nem bírna ki súlyosan sebesült testem. - Még találkozunk. - majd a szokásos kilépő: a halálfaló füst, ami egyúttal eloltja elharapózott lángjaimat, s megtalálja a rúnakörökből kirobbantott kiutat. Ott hagyom őt, átoktól szenvedve, egy szikrány józanságnak hála csak, hogy nem húztam tovább mindkettőnket a biztos halálba. Részéről talán ugyanígy, de a csata véget ért, s valami azt súgja, nem ez volt az utolsó. Most azonban el kell látnom magam. Elgyengültem.
// Vérmérgezés: Célszemély vérét képes távolról manipulálni, de látnia kell hozzá a célt. Az illetőt rettentő kínok fogják gyötörni, mert a vére szinte támadja saját szervezetét. A folyamat addig tart, amíg a vérmágus koncentrál és látja a célt. //
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Azzal törődöm, hogy megfékezzem a tűzvészt és robbanást, nem is veszem észre elsőre, hogy ahelyett, hogy a nő visszavonulna annak hála, hogy nem ég ropogósra, ott marad, sőt, sütkérezik a halálos lángban. Természetesen amikor a sikerül megfékeznem és elül a tűz és a varázslat is, akkor azonnal a nő felé fordulok, de nem számítok arra, hogy miután lényegében megmentettem az életét rám támadna. Tévedek. A tekintetünk összekapcsolódik és én azonnal lendíteném a pálcámat és edzeném meg a mentális védelmemet, hiszen velem ellentétben, akiről az is nehezen kutatható vissza, hogy animágus, Noxról mindenki tudja, hogy a legilimencia az erőssége, de elkések. A pupillám kitágul, ahogy megrohan a fájdalom, a térdeim megremegnek, de nem, nem csuklok össze, a fojtogatással egyszer már térdre kényszerített. A suttogást még ki tudnám szűrni, bár a fájdalom fogcsikorgatásra kényszerít, de ami teljesen letaglóz, az Jake hangja a fejemben. a haldoklása, segélykérés, minden olyan élénk, minden olyan valóságosnak tűnik, hogy a látásom elhomályosul, ahogy elkezdenek peregni a könnyeim. A mentálmágiája olyan erős, a fájdalom, amit a hiánya miatt érzek annyira darabokra törte a szívemet, hogy pillanatokra elhiszem, teljesen elhiszem. Lehet, hogy mást ez megbénítana, térdrekényszerítene, de velem nem teljesen ez történik. Az előbbi robbanás tényleg csak játékpetárda ahhoz képest, hogy milyen düht érzek Jacob elvesztése miatt, és ugyan a tudatomba belemászott és lényegében cselekvésképtelenné tett, nem csak a gólem volt az egyetlen fegyverem. A familiárisom befejezi, amit a gólem és a tűzvész elkezdett és megfagyasztva Nox mozgását, hogy esélye legyen cselekedni a sárkányok lángját zúdítja rá, ami elől ezúttal eszemben sincsen megvédeni, talán nem is tudnám. Ugyan nem teljesen közelről éri a tűz, de így is olyan erővel, hogy a haja és a ruhája azonnal lángrakap és a tűz rögvest elkezdi enni a bőrét és a húsát. - Hülye kurva... - húzom ki magam, miközben kitisztult a tekintetem és reszketve bár, sírástól érdes hangon, de felemelem a pálcámat és ezúttal eszemben sincsen megóvni őket a lángoktól.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-08-26, 18:08
"Üzlet"
Az átok célba talál, de még hogy... Mély, tompa, éteri robbanás, szinte lassított felvételben érzékelem, ahogy a gólemet szétmarcangolja tulajdon eleme, s a tűz megállíthatatlanul terjed. Kegyetlen mosolyra húzódik a szám, széttárt karokkal várom hogy felemésszenek a lángok, hogy fürödhessek a felszínes agressziónk okozta bukásban, de... A halál elnapolva. Egy láthatatlan pajzs jelenik meg előttem, hipnotikus körtáncra sarkallva a szemem előtt úszó lángokat. Leengedem a karjaimat, csendesen, elgondolkodva, kivárva a végtelennek tűnő fél percet. Mikor a pajzs megszűnik, s a robbanás alábbhagy, Shannah láthatja, amint a felperzselt föld fölött merengek. Azt hihetné megadom magam, ám felnézek rá, tekintetemet az övébe fúrom. Ha minden igaz, ekkor kezdődik a rémálom: kínkeserves, szúró fájdalmat érezhet a fejében, azon se lepődnék meg ha padlót fogna: röpke másodpercek telnek el csupán, de évezredeknek is tűnhet, ahogy felsejlenek benne az ingerek. Először csak halk suttogás a fejében, az enyém, mely később ismerősebbé, áthatóbbá, hangosabbá lesz: az apjáé, aki óvva inti őt tőlem, egy sikoly, egy reményvesztett kiabálás, s végül... Jacob. Jacob segélykérő sóhajai a halála előtti utolsó pillanatban, újra és újra ismétlődve - s még ha nem is így történt, azt akarom hogy valósnak érezze, hogy szenvedjen a saját tragédiától. A fizikai fájdalom egy dolog, könnyedén kieszközölhető, de ha arra vetemedik bárki, mint most én, s a tulajdon pszichéjét fordítja valaki ellen... Nincs kegyelem.
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Abból a fából faragtak, aki az utolsó pillanatig küzd, még akkor is, ha az esélyek ellene dolgoznak. Megtettem mindent, amit tudtam ahhoz, hogy legalább kiegyenlített legyen a küzdelem, hiszen pontosan tudom, hogy hiába tűnik egy egyszerű ribancnak, hosszú évek óta jelen van az alvilágban a nő, ráadásul Voldemort bukása óta nem is valamiféle szolgaként, hanem kiterjedt kapcsolatokkal az Aranyvarjú védelmében. Valószínűleg minden felettesem, apám is azt mondaná, hogy felelőtlenség volt ez az egész, de én minden tudásomat beleadtam a csapdákba és ha a fojtogatása lesz az utolsó emlékem az életből, akkor meg kell állapítanom, hogy a fájdalom még mindig a közelében sincsen annak, mint amit Jake elvesztése miatt érzek. Ám nem fojt meg, és én nem távozom, a harc folytatódik és a gólem, amit tüzes-robbanós lövedékekkel hoztam életre elkezdi sorozni a nőt a háta mögül, amíg én oldalra kiugrom fedezékbe. Csak egy szusszanást engedek meg magamnak, a torkom még mindig fojtogat, a szívem majd kiugrik a helyéből, de a pillantásaimmal követem a másik oldalon elszántan küzdő teremtményt, és a nőt, aki a mólón elzuhan, majd talpra áll és támadásba lendül. Hirtelen azt hiszem, hogy rosszul hallottam, de amikor meglátom a robbantáshoz tartozó kék villanást kiröpülni a pálcájából, egyenesen megcélozva a gólememet, hirtelen kiugrok a fedezékből. Az átka célbatalál, de még hogy, a robbanótöltetekkel ellátott lény pedig felrobban, a probléma csak az, hogy egy nem egy kicsi tüzijátéknak ígérkezik, hanem a robbanás bőven telibekapna minket is, arról nem is beszélve, hogy ekkora látványossággal az egész varázsvilágot is veszélyeztetnénk. Nem is tudom, hogy mire gondolok először, arra, hogy a nőt akarom mégis életben, vagy arra, hogy a nagy bummot nem engedhetem meg magamnak, mert a Minisztérium azonnal elbocsátana és rengeteg amneziátornak adnék munkát. Így ahelyett hogy végignézném, ahogy Nox elég a saját robbanása miatt, fürge léptekkel rohanok előre, megvetem a lábamat, és elemi ösztöntől vezérelve a pálcám mellett a képességemhez isnyúlok. A két kezemet előre lendítve - egyikben a pálcával, másik csak kitárt ujjakkal, bár valószínűleg a fizikai mozdulatok mit se számítanak - ahogy kitörne a robbanás és elérne minket egy láthatatlan erő lép életbe, valami, ami a robbanás minden elemét visszaszorítja és lényegében féken tartja egy gömbben, amiben elszabadul a pokol, robbanások sorjáznak másodpercenként, de a hang és az ereje nem törhet ki. Így is hajszállal előttünk áll meg a fergeteg, a hajunkat tépi a szél, a bőröm érzem, hogy szinte az égés határára kerül és a vakító fény látásunkat is befolyásolja, de... De élünk és nem robbantottuk fel a fél kikötőt. Csak egy fél percig tart, ameddig minden éghető elég a búrában, addig pontosan tudom, hogy Nox megpróbálhat angolosan távozni, sőt, ki is használni a kiszolgáltatottságomat, hiszen minden másodperccel egyre több izzadságcsepp jelenik meg a homlokomon és a tartásom is meg-meg remeg. Könnyű prédának tűnök, persze ez nem jelenti azt, hogy az is vagyok.
//Nincs támadás Nox ellen. Telekinézis képesség + Visszafojtó bűbáj //
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-07-25, 21:49
"Üzlet"
Szinte meg sem hallom szavait, ahogy levegőért kapkodva dacol ellenem, s talán a tény ellen, hogy vesztésre áll. Olyan édes a fölény, oly simogató, szinte megrészegülve bámulom, ahogy a fekete kígyó nyakához feszül, elszorítva az éltető levegő útját. Majd elengedem, hogy padlót fogjon, megadva az esélyt a távozásra. Alábecsültem. Már épp újabb átokra emelném a pálcám, már épp ráhangolódtam volna a kínzás következő fokára, amiért elhagyta a száját az újbóli dac, s égő fájdalom kíséretében zuhanok a móló egy távolabbi pontjára. Keservesen felnyögök, nem kevés bőrfelületem bánta a mutatványt, de realizálva, ahogy a gólem vadorzó módjára közeleg, túl kell lendülnöm a fizikai fájdalmamon. Fél kézzel, fél lábbal, de eltolom magam a földtől, s még mielőtt ismét támadhatna a lángoló rém, elkiáltom magam. - Reducto! - a célom két legyet egy csapásra: kellően távol áll tőlem az entitás, hozzá pedig kellően közel. Ha átkom célba talál, nem csak védelmi rendszerét, de újdonsült búvóhelyét is az égbe repítem egy látványos tűzijátékkal. Már-már kezd éledezni bennem az őszinte benyomás, miszerint méltó ellenféllel állok szemben.
// a védekezést bebuktam, az átok mentődobással kivédhető //
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Se a lasszóval nem érem el, se a rúnakör nem kapja el, ami természetesen nem a legjobb kezdés, még egy kövér izzadságcsepp is leszalad a homlokomon, de igyekszem megtartani a nyugalmamat, hiszen egyáltalán nem ennyivel készültem. A pálcámmal megpróbálom hárítani a Lestrange-átkot a fojtogatással, de túlságosan kizökkenthetett, hogy a szerencse ilyen távol áll tőlem, mert az átka azonnal betalál, esélyem sincsen kitérni. Elkezd fojtogatni, én a torkomhoz kapok és halkan nyögve próbálok levegőhöz jutni, de attól függetlenül, hogy engem lekapcsolt, nem jelenti azt, hogy nyugodalmasan végignézheti a szenvedésemet. - Ha pökhendit akarsz látni, csak nézz tükörbe. - krákogom a fojtás közben, de olyan erős az üzenet, hogy ha fizikálisan érthetetlen is a füllel, hát akkor majd kihallja a gondolataimból. Nem vagyunk egyedül. Persze a szó szoros értelmében csak mi ketten vagyunk itt emberi lények és nem is érzékel a nő más tudatot, ám ahogy elenged az átka én pedig féltérdre ereszkedem, mintha még ilyen állapotban is készen lennék az ugrásra - az oroszlán gyökereimet tekintve ez nem meglepő - az egyik kezem elenged a torkom markolászásából és csettintek egyet, az egyik konténer mögül egy gólem lép elő, és a legkevésbé sem teketóriázva hátbalövi egy tűzgolyóval a boszorkányt. Lényegében az egész gólem tűzből és éghető elemekből lett alkotva, a karjai lábai több porcra osztódnak és mindegyik lövedékként funkcionál, amikkel támadhat. - Még semminek sincs vége. - válaszolom a színpadiasságára, miközben a szemem sarkába beúszik ugye az a bizonyos gólem és támadásba lendül. Egy Griffin soha nincsen egyedül… Soha. A fegyvertáram pedig messze nem csak átkokból áll és ha kell mindent az utolsó cseppig a nyakába zúdítok, hogy földrekényszerítsem. Mivel vagy teljesen hátba/oldalba kapja a lövedék, vagy megpróbál kitérni, kell lennie annyi időmnek, hogy talpra álljak és gyors léptekkel fél-fedezékbe vonuljak, ahonnan felügyelni tudom majd a csapdáim láncreakcióját. Abban biztos vagyok, hogy egy égési sérüléstől, még ha irdatlanul fájdalmas a becsapódás, nem fogja hirtelen feladni.
// Robbanó lövedékes gólem. Intelligencia: 32 pont + Rúnaismeret: 32 pont Dobás: 52, mentődobással hárítható//
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-07-12, 12:46
"Üzlet"
- Hogyne, meg a Mikulás is én vagyok. - ördögi mosoly, s testem máris rohamosan közelít a vízfelszín felé. Még épp érzékelem a felém suhanó kötelet, mielőtt füstként kerülnék Shanna mögé. A rúnakör aktiválódik, egy hajszálnyival sarkam mögött. - Majdnem. - ki tudja, szavai milyen látens indulatot ébresztettek bennem, pálcámból egyszerre kiszökik a jó öreg Lestrange bűbáj, s az átok fekete kígyóként tekeredik a lány nyaka köré. - És így jár az, aki volt oly pökhendi, és meg akarta szabni, ki érdemel életet. - minden szavamat árnyalatnyi lökés kíséri, a nyakát fojtogató hurok egyre szorosabb, tekintetemben szadista kéj csillan, amiért volt oly naiv, hogy azt hitte becserkészhet. Évtizedek óta már, hogy nevem elválaszthatatlanul összeforrt a törvényszegéssel, s megannyi ambíciózus lélek próbálta oltalmazni, vagy eltiporni azt - sikertelenül. Nehéz időket élünk, s ha az előttem fuldokló áldozat kell, hogy legyen aki ennek véget vet, örömmel hagyom szenvedni. Egy darabig. Magabiztosan elrántom a pálcám, a fojtás megszűnik, s reményeim szerint Shanna lélegzetét vesztve rogy össze, de nem eszméletlenül. Fájdalmasan merev, összeszűkült, már-már fáradt szempár mered rá, hanglejtésemből színpadias csalódottság sugárzik. Pálcám egyenesen felé mutat. - Bevallom, többre számítottam. - mint macska az egerét, úgy én sem szándékozom megölni, épp csak el szeretném érni, hogy beleőrüljön a tudatba, miszerint bármikor megtehetném.
// mentődobás pipa + instant siker az átokra = muhaha //
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Nem egy dolog van a számláján ennek a nőnek, de azért állítottam ezt a csapdát, azért küldtem a levelet és hívtam ide, mert azt hittem, hogy ő volt az a szőke nő, aki lelőtte Jake-et a rúnapisztollyal és ezzel a mágikus kómába küldte, mint ahogy már lassan több, mint száz varázslót tettek a Testvériségiek és az alvilági boszorkányok. Úgy hazudik, mint a vízfolyás, alkalmazkodik és mindenen csavar egyet, így nem lehetek biztos abban, hogy amit mond, az igaz, főleg amikor Cody-ra terelődik a szó. - Igen, mert az illendőség felmenti a férjüket mérgező asszonyokat is a vád alól. - jön a villámgyors válasz, mintha csak egy tenisz meccsen passzolnánk a labdákat. Érződik bennem a feszültség, ingerültség, erős érzelmek, amik elfedhetik a hideg taktikát, amivel felállítottam neki a pályát. Nagyon is megbotránkoztat a stílusa, ég és föld vagyunk, így amikor széttárja a karját és elkezd hátrafelé zuhanni lényegében, már repül is az átok a pálcámból. A Halálfalók fekete füstjét nehéz megragadni, de azért a pálcámból kirepül az igézet, ami lasszószerűen megragadná a füstképződményt és visszarántaná hozzám, vagy legalább lehetőséget adna arra, hogy becsatlakozzak és ne rázhasson le. Amilyen a szerencsém kicsusszan a kezemből, ám a legnagyobb meglepetésemre nem szívódik fel, hanem egy kört tesz körülöttem és mögém kerül, nyilván végigkövetem a mozdulatot a tekintetemmel, így nem ér meglepetésként. Viszont ahogy kitartott pálcával, mondhatni büszkén, mindenre készen rám pillant, ahogy a lába földet ér már aktiválódik is valami. Ugyan nem mondanám direkt támadásnak, de tagadhatatlan, hogy a Rúnakör, amibe belelép, nem éppen jótékony hatással lesz az egészségére és legfőképpen a varázserejére. Ha és amennyiben minden a tervek szerint halad. - És most elfogadod az elkerülhetetlent és szembenézel a tetteiddel. Nem tudom, hogy csak nekem hazudsz, vagy magadnak is, de nem érdemelsz szabad életet, talán még életet se... - válaszolom, miután elhallgattam úgy összeszorítva az ajkaimat szigorúan, amit még McGalagony professzorasszony is megirigyelne. A szemem szikrákat vet, ugyan a dühömmel sok mindent el tudok fedni, de ezúttal kiérezheti, hogy nagyon nem tetszett a mutatványa, amivel akár meg is szökhetett volna előlem, ha úgy dönt. Nem adok több esélyt erre, ahogy csak tudom elkezdem legyengíteni, bebörtönözni, itt tartani.
// Varázserő gyengítő Rúnacsapda, minden varázslat/mágikus képesség dobásából -10 pont (?) Varázserő: 27 pont + Rúnaismeret: 32 pont = 69 pont
Háziszabály: Minden cselekvésnél/varázslatnál választunk két értéket, egyet a tulajdonság, egyet a tantárgyak közül. Dobunk egy 100 oldalú kockával és a hatása így oszlik el: Ha a dobott érték a célszám 1-50%-a, akkor a varázslat garantáltan sikeres (tehát 69-nél 1-34-ig, lefelé kerekítve a 34,5 pontot). Ha a dobott érték a célszám 51-100%-a (tehát 69-nél 35-69-ig), akkor a partner dobhat egy Mentődobást, egyszerűen megjelölve, hogy páros vagy páratlan és dobva egy 10 oldalú kockával. Ha a dobott érték meghaladja a célszámot, akkor a partner Instant kivédi, kitér előle fizikailag, ismeri a működési elvét és azonnal blokkolja, akárhogy is, szerepjátékosan kijátszva a varázslat nem jön létre és nem szenvedi el a hatásait.
Jelen esetben, dobás: 37, tehát Nox dobhat egy Mentődobást ellene. //
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-06-24, 14:22
"Üzlet"
Abban nem téved, hogy könnyedén szövök újabb és újabb hálókat hazugságokból, még ha homályos félinformációkra is kell hogy hagyatkozzak, ám mikor elhangzik Jacob neve, kérdőn meredek rá. - Oh, bizonyára félreértettél. Nem én öltem meg Jacobot, ez igaz, nem is állítottam. Csupán azt, hogy ismerem a tett mögötti indítékot. Az unokaöcsém halálával összefüggésbe hozni pedig merő illetlenség, nem gondolod? - elmosolyodok, tudatosul hogy a locsifecsinek befellegzett, no nem mintha eddig bármi különösebb oka lett volna... Különösebb az időhúzásnál. A mólón állok, széttárt karokkal, hajamat magabiztosan cibálja a vízparti szellő, egy pillanatra sem veszem le tekintetemet arról, aki pálcát szegez rám. - Ha nem, hát nem. - testtartásom változatlan, épp csak annyi különbséggel, hogy cipőm sarka árnyalatnyit billen, s vele arányosan hátradőlök: mondjuk ki, háttal vetem le magam a mólóról, egyenest a vízbe, mielőtt azonban érintkeznék felszínével, a halálfalók oly jellemző füstalakja segít megúszni a csobbanást, s ha minden terveim szerint alakul, keskeny ívet bejárva (számítva néhány nem várt meglepetésre - egy pillanat alatt Shanna mögé kerülök, egyenes háttal, kitartott pálcával, egyelőre támadás nélkül. Még csak az kéne, hogy én legyek aki először átkot használ - plusz egy tétel lenne az ellenem felhasználható cselekedetek listáján. - És most?
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Nem csak úgy idesétáltam a semmibe, a dühömtől vezérelve, de most átengedem magam neki, és valószínűleg nyilvánvaló, hogy ezzel fedem el a gondolataimat, de nem érdekel, egészen addig, míg tényleg nem tudja, hogy mi vár rá. Undorít az a színpadiasság, amivel a szavaimat veszi, vagy ahogy széttárja a karját, mintha valami noir női főszereplőnek képzelné magát, csupa sikk, nekem meg csupa giccs. Nem törődök a közbevetésével a prostítúcióról, az a listán alig nyom valamit a latba, aztán kicsit összeszűkítve a szemeimet hallgatom a válaszát. Nem vagyok annyira fanatikus, hogy minden mondandóját elsöpörjem, de annyi felkészült vagyok belőle, hogy tudjam, hogy nem szabad túl nagy teret eresztenem a mondandójának, hiszen nem véletlen maradt életben az elmúlt években az alvilági cselekedetei mellett is. Nem fog csak úgy kételyeket ébreszteni bennem, akármilyen hátteret és magyarázatot farigcsál, mert ez az este nem fog békésen zárulni, akárhogy csűri a szavakat. - Igen, letartóztatlak. Pontosan azért, mert jobb vagyok annál, minthogy hagyjam, hogy kibeszéld magad a következményekből. Ha még úgy is van kedved énekelni, hogy bilincs csattan a kezeden, akkor meghallgatlak. - válaszolom ingerülten és elszántan, a legkisebb jelét sem adva, hogy az apámat is belerángatja a dolgokba. A lánya vagyok, de az Auror lánc majdnem legalsó fokán, tehát nem tudok róla mindent, de vakon megbízok abban, hogy ha köze volt ehhez a nőhöz, akkor azt muszájból tette és morálisan elhatárolódik tőle. - Nem fogsz azért a törvény felett állni, mert elhiteted, hogy te csak a kishal vagy. Kicsi vagy nagy, bűnös vagy. - teszem még hozzá, a pálcámat pedig rajta tartom, minden egyes mozdulatánál egészen pontosan a mellkasa tájékán, hogy könyörtelenül szívbe lőjjem, ha kell. Viszont amikor elkezd Jacobról beszélni egy kicsit megremegek és a tartás a pálcámon is változik. Nem mondanám hogy különösebben elveszti a célt, de még is csak végigfut rajtam egy gondolat, és ez a gondolat, ha még mindig kémkedi a gondolataimat, át is ütne, de mivel hangot adok neki azonnal, így nem nagyon örülhet a turkálásának a sikerében. - Nem állok félre. Még az utolsó percben is hazugság ömlik ki a szádon... Nem te ölted meg Jacobot. Akkor nem értettél volna félre. A fegyvereket fordították ellene, és nem őt a Minisztérium ellen, az soha nem történhetett volna meg. - válaszolom, és még a megdöbbenésem se tudja csitítani az ellenérzéseimet, megtelepszenek újra az elmém felszínén és most éppen abból táplálkoznak, hogy még arról is képes hazudni, amiről fogalma sincsen. Azért indítottam ezt a vendettát, mert azt hittem ő Cody és Jacob gyilkosa is egyben, de az, hogy rossz nyomon jártam utóbbiban, nem jelenti, hogy az előbbiért nem érdemli meg a bosszút. A nagyobb jó érdekében, amivel takarózna, pedig pontosan tudjuk, hogy kinek a jelszava...
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-06-01, 18:17
"Üzlet"
A felszíni érzelmek pajzsa még egy tapasztalt legilimentortól is képes megóvni a mögöttük megbúvó értékes gondolatokat. Gyűlölet, monotonitás, kéjvágy... Ezek mind olyan eszközök, melyek elfedhetik a magot, melyek megtéveszthetik a gyanútlan elkövetőt, aki óvatlanul bánik mások pszichéjével. De hogy Shanna valóban ennyi lenne? Nem. Ő ennél több, tapasztaltabb, felkészültebb, méltó ellenfél. Azonban ha ezt a módszert át is látom, igaz indítékai továbbra is rejtve maradnak előttem, így kénytelen vagyok más eszközökhöz folyamodni. Az irányomban táplált, kissé felfokozott érzelmeket azonban eszem ágában sincs megkérdőjelezni - még ha hamis tényeken alapulnak is. Széttárom a karjaimat, kellő színpadiassággal, meg sem rezzenek, amint pálcáját egyenest rám szegezi. Mi több, elmosolyodok. - A prostitúció jó ideje legális, amennyiben önnön akaratodból történik. - szúrom közbe, bosszantó kiegészítésképp. Bizonyos részeknél gyanakvóan felvonom egyik szemöldököm, jelezvén fogalmam sincs miről beszél. Lassan leeresztem magam mellé karjaimat, amennyiben mondandóm befejezte előtt támadni szándékozna, fel vagyok készülve. De kár lenne a hatásért. Savanyú nevetést hallatok. - Ennyi? Erre ment ki a játék? - szegezem neki a kérdést - És most mi lesz? Letartóztatsz? Nem is vagy kíváncsi az indítékaimra? Elgondolkodtál egyáltalán, miért tettem amit tettem? Te ennél jobb vagy. Hasznot hoztam a Minisztériumnak, köztük édesapádnak, de valóban csak ennyi szerepem lenne? Tehetség, szokták mondani, melyre erőszeretettel csapnak le a nagykutyák. Bizony, Shanna, mindig van egy nagyobb hal, felfegyverkezve eszközökkel... Jelen esetben velem. - szünetet tartok, felmérem mennyire sikerült felkorbácsolnom kíváncsiságát - Tán nem érdekel, milyen hatalom volt az, mely ekkora befolyással bírt Jacob elméjére? Hogy Lysander Martimor halála mögött több áll, mint kicsinyes ösztönök, és egy nagyobb, rettenetesebb vésznek próbáltuk vele útját állni? Én tudom a válaszokat amiket keresel, és veled együtt a sírba viszem őket, ha nem állsz félre. Most.
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Nem csak bűbájok nyoma kering a levegőben, hanem annál sokkal több, de emberi elme nyomát az enyémen kívül véletlen sem talál a nő, ha csak egy kikötői dolgozó véletlen erre nem kering, ami igen csak rossz döntés lenne ma este. Valóban gyűlölöm és megvetem, és ezzel az erős érzelemmel legalább képes vagyok elfedni a jóval átgondoltabb gondolatfoszlányokat előle. Kevés olyan személy volt az életemben, akit ilyen kivételesen gyűlölhettem, még úgy is, hogy mióta járni tudok azóta követem apámat mindenhova és teszek meg mindent azért, hogy a lehető legkiválóbb auror legyek, mégis, Nox Djarum… Kiérdemelte a figyelmemet. Nem reagálok arra, hogy tudja a nevem, hiszen az auror parancsnok lánya vagyok, mindenki, akinek van félnivalója a Minisztériumtól, az tudja. Ez persze néhány lehetőséget bezár előttem, például ha álcázni akarom magamat az alvilágban, akkor nem elég egy ideillő ruha és egy paróka, mert a vonásaim akkor is árulkodóak, de más irányba pedig sokkal több lehetőségem van, mint másnak. - Természetesen, arról híres. - válaszolom vissza, de alig tudom visszafojtani a szavaimból a mérget. Ahogy széttárja drámaian a karjait a lábaim megindulnak, közelebb lépek, és a kezemet felrántom, benne a pálcát, egyenesen a képére irányítva. Nem megyek túl közel, megállapodok úgy 2-3 méterre, de már így sincsen szükség se kiabálásra, se reflektorra, hogy érezze a fenyegetést, ami belőlem árad. - Amerre jársz csak halált és nyomorúságot hozol és itt az ideje, hogy ennek végetvess vagy én teszem. Nox Djarum, akármennyi hasznot hoztál a Minisztériumnak, én nem fogom elnézni viselt tetteidet. Tagadod, hogy illegális üzelmeket folytattál az Aranyvarjún és kívül? Prostitúció, lányok beszervezése, droghasználat és terjesztés, szexuális erőszak… - sorolom undorodva, de érezni, hogy még messze nincsen vége - Tagadod, hogy Cody Martimor miattad nem tért vissza soha az élők sorába? Tagadod, hogy kapcsolatban állsz a Testvériséggel és a rúnapisztolyokkal és hogy aurorok ellen fordítottad és lelőtted Jacob Troopsot? - éppen csak egyetlen levegővételnyi időt tartok, de érezhető, hogy nagyon nehéz uralkodnom az érzéseimen, de hát pontosan tudtam, hogy ez lesz. Nem is bíztam magamban, hogy higgadt tudok maradni. - A bűneid külön-külön is megbocsáthatzatlanok, az Azkaban és a dementorcsók a legkevesebb, amit érdemelsz.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-05-23, 19:49
"Üzlet"
Mi másért lépne valaki szánt szándékkal a neki felállított csapdába, ha nem puszta kíváncsiságból? Én vagyok az ékes példája, hogy szembe lehet szállni a puritán ösztöneinkkel, és tudatos mederbe terelni a cselekményt: azért jöttem el, hogy elvarrjam a szálakat, hogy kiiktassak egy több mint zavaró tényezőt az életemben. Hogy érzékelem e a felállított védőbűbájokat? Nem. Kifinomultak, épp csak a mágikus jelenlét, ami sugárzik a helyből. De ha tudnám is, bolond lennék szétbarmolni, elvégre oly precíz, oly gondosan megálmodott... S mindezt értem? Igazán hízelgő. Egyfajta ajándékként fognám fel, hisz bárki is tette, kiemelt jelentőséggel bírok a gondolatai között. Aztán megjelenik. Ahogy lebomlik a pajzs jelenlétének tényéről, olyan hirtelenséggel lepi el agyamat a fortyogó gyűlölet, ami belőle árad. És elmosolyodok. Háttal maradva neki. - A szerencsédben kételkedem, de a név stimmel, Shanna... - s ekkor körvonalazódik a terv, mely az ő fejéből pattant ki, s én töltöm be az áldozat szerepét. Vagy ha nem is, magyarázatot ad arra a zagyvaságra, miszerint fegyverkereskedelemben utazok. Egy újabb ürügy, egy újabb folt mocsokkal átitatott imázsomon. De eszem ágában sincs tagadni. Előbb-utóbb bűnhődni fog a rágalomért, én azonban türelmes ember vagyok. Játszunk még egy kicsit. - Feltételezem apuci is valamelyik sarokban figyel. Büszke lehet rád... Becserkésztél. - megfordulok, megadóan tárom szét vékony karjaimat - Szóval, miben segíthetek?
Annak, aki ellen vétettek, a valódi elégedettséget csak az egyik adhatja meg két dolog közül: a teljes megbocsátás vagy a bosszú.
Sokat gondolkoztam azon, hogy a levél kiugrasztja-e majd a bokorból, és valójában valahol azt sejtettem, hogy ha a válasz igen, akkor az csakis a kíváncsiságból lehet, mert hiába volt a levélnek egy része igaz, nem hiszem, hogy száz százalékban hitelesen sikerült reprodukálni azt, ahogy értesítették volna a fejleményekről. Eddigi életemben ilyen típusú akciót még nem szerveztem meg, éppen ezért tudom, hogy minden buktató, ami bekövetkezhet, az be is fog. Már órákkal a találkozó előtt megérkeztem, hogy különböző varázslatokkal biztosítsam be a helyszínt, hiszen ez az akció most csak rólam szól, és külső emberi segítséget csak akkor hívok, ha már minden elveszett. Ettől függetlenül mindenki tudja, hogy Shanna Griffin sosem jár egyedül, és nem csak a familiárisom védelmében bízok, hanem a megannyi mágiában, amit létrehoztam, mielőtt a nő megérkezett volna. Ahogy megpillantom a távolból gondosan elzárom a gondolataimat, ahogy a nagyapámtól tanultam hosszú évekkel ezelőtt, még nem tudva, hogy később más mentális képességekkel is fog bővülni a fegyvertáram. Meggondolatlanságnak tűnhet, de nem lesből támadom meg, ugyan kivont pálcával lépek előre, mikor megállapodik a vízet és a komp fényét figyelve, igyekszem a testemet és a lelkemet is nyugodt mederben tartani, bár a tetteimet nyilvánvalóan az érzelmek vezetik, de nem kell, hogy a keserűségem a halálomat okozza. - Nox Djarumhoz van szerencsém? - mutatkozom meg az árnyak közül, bár igazán a fényre nem lehet éjfélkor lépni, de most többnyire megvílágítanak az ütemes fények körülöttünk. A pálcám a kezemben magam mellett, nem az arcába tolva jelenek meg, pedig miközben elképzeltem ezt a pillanatot, elég sok végződött úgy, hogy egészen egyszerűen lesből addig átkozom, míg el nem ájul a támadásoktól. Nagyon mélyen gyökerező ellenszenvvel nézek vissza rajta, nem én leszek az a nő, aki bármi elismerőt megjegyezne rajta, alakja, ruhája, haja, a dülleszkedő ajka, nekem maga a pokol és legkevésbé sem vonzó, csak a lelkét látom, azt, amilyennek elkönyveltem keserűségemben, és annál gusztustalabb lény nincsen ezen a földön.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kikötő 2020-05-18, 22:36
"Üzlet"
Véletlen egybeesés volna? Aligha. Neira - legnagyobb örömömre - ideje korán a fülembe súgta, hogy mocskolják a nevem, miszerint hogy fegyverkereskedelemben utazom, s most, kezemben tartva a rejtélyes levelet, bizonyosságot nyertem ennek tényéről. Szó se róla, hogy irreális lett volna, de annyi komoly és komolytalan vád ért, hogy rávezetés nélkül nincs értelme foglalkoznom velük. Most azonban megkaptam. És minden kétséget kizáróan nem azért jelentem meg, hogy tisztára mossam a nevem - valljuk be, ez aligha lenne lehetséges -, a végére akarok járni az aljas háttérmunkának, mely újból üldözni kezdett. Ezúttal nem hagyom magam, kerüljön bármibe. Épp ezen kaptunk össze gyönyörű szövetségesemmel. Baráti féltésből talán, de zsigerből ellenkezett, mikor kijelentettem, hogy önként belesétálok a csapdába. Érthető, de a tétlenség nem vezet sehova. Még ha a halálomba sétálok is, méltósággal teszem. Lomha pillantásokkal illettem az éjszakában zúgó kompokat, a jelzőfények táncát a fekete vízfelszínen. Éber maradok, bárki közelítsen, észreveszem, ha csak egy kósza gondolatot hallok, a forrását keresem. Fel vagyok készülve. Pálcám elérhető helyen, egy arany csattal rögzítve kifinomult, fekete kezeslábasom oldalán. Nem apróztam el, ami a cicomát illeti - sosem teszem. Elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy szembenézzek vele, bármi is következzék.
Nem is arról van szó, hogy meg vagyok botránkozva, csak nem igazán vagyok az efféléhez szokva, szóval nehezebben kezelem talán, mint ő, de becsülendő, hogy ő ennyire lazán áll hozzá. Azért akárhogy is, de legalább rákérdeztem és nem néztem volna rá másképp, ha kiderül, hogy ő is épp olyan laza erkölcsökkel rendelkezik, mint a barátai, de mégis... azért jobb, hogy nem. - De hát mi már régóta barátok vagyunk, ha... csak levelezés útján is, nem igaz? - szóval akkor még nem tudjuk, hogy milyen irányú meghívás volt ez, vagy akár az az esküvő lenne? Azért így én is másképp tudok a dologhoz állni, hogy legalább tudom, hogy pontosan mi is, ami egyáltalán lehet ebből az egészből, mármint most már nyilvánvaló, hogy akár randinak is nevezhetjük, bár ugye esetemben ez elég bonyolult, ha azt nézzük, hogy a szüleim úgyis megterveznék az egész életemet előre. Így amúgy se sok értelme lenne randiznom, vagy hasonló, hiszen minek kedveljek meg valakit a kelleténél jobban, ha aztán majd találnak nekem valami kellemetlenkedő alakot, akihez hozzá kell mennem, csak mert jó családból való és e miatt... hasznos kapcsolatot jelentene. - Hát... sajnálom. Gondolom elég pocsék érzés lehetett, akkor azért is jöttél el Angliába? Így könnyebb? - na nem akarok én a kelleténél jobban belemenni ebbe, hiszen okkal nem írt a helyzetről a leveleiben sem gondolom. Fájdalmas lehet, hogy a párod egyszerűen félre dob valaki másnak a kedvéért és kész, hogy aztán mással élje azt az életet, amit veled kellett volna és még csak őszinte sem volt eléggé, hogy a szemedbe mondja, hogy nem veled akar lenni, hanem már előre keresett valaki mást... vagy talált akaratlanul, ez végül is majdnem mindegy. Persze azt sem akarom, hogy ha kellemetlen neki a téma, akkor most kelljen róla beszélnie, szóval nem fogok kihúzni belőle semmit sem. Sejtem én, hogy ez nem olyasmi, amire szívesen gondol és bizonyára azért is jött ilyen távol az eredeti otthonától, mert így sokkal könnyebb kezelni a dolgot, ha legalább nem találkozik az exével. - Úgy érted, ahogy gondolom, hogy érted? Te lennél az álférjem, vagy... áljegyesem? Végül is... De azért ezt gondold át... egy álfeleség megnehezíti az ismerkedést másokkal. - tudom, hogy Isaac tényleg nagyon rendes, de azt sem akarom, hogy elkapkodva mondjon ki valamit, ami esetleg olyan hátrányokkal jár, amit nem gondolt át. Oké most vált el, tehát gondolom nem akar egyből valami kapcsolatba belemenni, de azért biztosan szeretne idővel, ha már most is gyereket, meg családot emlegetett, ebben viszont erős akadályozó tényező lenne az, ha akár csak jegyesség szintjén is, de köze lenne valaki máshoz. Így nehéz ismerkedni.
Látom rajta, hogy kissé meg van botránkozva azon, hogy a három jó barátom egymásba van habarodva. Nem várom el, hogy csak úgy megértse, lévén nem azonos a tolerencia szintünk. Én viszonylag szabadelvű családban nőttem fel, ahol rám volt bízva, hogy milyen véleményeket alkotok, mire hogyan reagálok, Rebecca szülei viszont kőkeményen fogják, előre el akarják rendelni a sorsát, nem csoda, ha ennyire furcsálkodik bármin, ami a nagyközönség számára kirívó. - Nem akartam máris oly nyilvánvalóvá tenni, hogy ez most milyen típusú meghívás. A legtöbben nem hisznek a férfi-nő barátságban, én viszont nem szeretek gyorsan dönteni, inkább megmaradok a titokzatosságnál, még ha ezzel összezavarok is valakit. Esetedben téged. – Bólogatok széles mosollyal, és nem veszem magamra, hogy ilyen kis tapintatos próbált velem lenni. Már az is kész csoda, hogy a sok bús fintor után mosolyt tudok csalni az arcára. Tudom, hogy az én örökvidám természetem számára meglepő, amihez nehéz alkalmazkodnia, én viszont nem tudok ebből visszakomolyodni, sőt, nem is akarok. Álmodozó típus vagyok, és magammal rántom ebbe a színes kavalkádba. S bizton állíthatom, jó úton vagyunk oda, hogy Rebecca is fel tudjon szabadulni mellettem. - Nos a feleségem alaposan átvert. Nekem azt mondta, hogy még ne tervezzünk előre, a gyerek még ráér, aztán szépen kiderült, hogy már mástól tervez. Az élet bizony ilyen furcsa fintort festhet az ember arcára, amikor kiderül, hogy mindaz, amit hittünk, csak illúzió. – Simítok végig az államon eltűnődve. Már elég idő eltelt ahhoz, hogy ne érezzem Rebecca kérdéseit faggatózónak, és ezzel sebeket se tépjünk fel. Itt Londonban olyan közösséget találtam, ahova beleillek, sőt, prominens alaknak is számítok. Ha nem eldönthető külsőleg a stílusom alapján, hogy mégiscsak a lányokat szeretem, hát nem baj, de ha valaki így belekérdez, felfedem a titkomat, hogy szándékosan játszom a szerepet, hogy ne kelljen a miérteken gondolkozni. A múlt bizony sokszor visszacsap, a volt nejem mégiscsak szakmabeli, megvan az esélye, hogy összefutunk, és vajon milyen érzés lesz az új pasival látni egy csecsemővel a karjában, aki az én gyerekem is lehetett volna? - És ha azt csinálnánk, hogy beelőzzük őket egy álférjjel? Felnőtt nő vagy, nem kell az engedélyüket kérned, hogy beállíts azzal, hogy már megtetted. Ha még egy aranyvérű, vagyonos jelöltről is van szó, talán még el is fogadnák. Vagy ha ez drasztikus, a jegyesség is kellően komoly lépés lehet. – A pillantásomból egyértelműen kiderül, hogy rám illenek ezek a pontok, és fel sem vetném az ötletet, ha nem lennék benne.
Én igazán nem ítélem el e miatt, vagy ilyesmi, de mégis csak érdekel, hogy pontosan mi is a helyzet vele, mert hát a jó ég tudja már. Ez az evezés, meg a stílusa, a kutyák és ahogyan most is a ruhámat igazgatja, mint valami komornyik... hát igen nehéz eldönteni, hogy most akkor hová is kellene tennem őt, pedig igazán próbálkozom, de tényleg! - Képes vagy még ezt is elviccelni. - csóválom meg mosolyogva a fejemet, pedig lássuk be igenis elég komoly kérdést tettem fel és igenis érdekelne a válasz, ami még mindig nem érkezett meg. Mintha tényleg képes lenne mindenből, bármiből játékot csinálni, amit őszintén szólva iszonyatosan irigyelek tőle. Elég nagy dolog, hogy valaki ennyire lazán áll hozzá mindenhez. Nekem ez nem megy, túl sok minden van, ami nem engedi, a fekete felhők a fejem felett, az eltervezett jövőm... Így nem egyszerű. - Oh... komolyan? - azért kissé kikerekedik a szemem, mert bár tényleg elfogadó embernek gondolom magamat, de azért arra gondolni, hogy a három csapattársa pasik és szerelmi háromszögben vívódnak... Tudom én, hallottam igazából csak ,mert nem igen vannak meleg barátaim, hogy ők valahogy sokkal lazábban kezelnek sok mindent és állítólag túlfűtöttebbek, mint az átlag, de más hallani erről, mint így szemtől-szembe értesülni róla olyanok kapcsán, akiket nem rég ismertem meg. - Dehogy bénaság, én csak... nem tudtam eldönteni, főleg hogy olyan közvetlen vagy velem és elhívtál ide is, meg... szóval érted. A leveleid alapján nem tudtam eldönteni és igazából nem tudtam azt sem illik-e rákérdezni mi lett köztetek. - a házasságára célzok, hiszen nagyon fiatal ahhoz, hogy máris legyen egy válás a háta mögött, meg aztán tényleg annyira rendes pasi, hogy mégis ki ne jönne ki vala? Vagy pont a rendessége miatt netán a neje átejtette és talált valami sötét alakot, akivel izgalmasabb az élet? Ha meg így van, akkor végképp nem akartam volna sebeket feltépni, hogy megkérdezem mégis mi történt. Egyszerűbb volt arra tippelni netán csak alibi házasság volt és ennyi elég is volt belőle. - De hát ez nem a te gondod, hanem az enyém és nem hiszem, hogy érne bármit is. Már az öcsém is próbálta, de a szüleim hajthatatlanok. Nem hiszem, hogy megoldódna, hiszen mindent elterveztek. Ha végeztem az iskolával... akkor annyi. Nem tehetem, amit én szeretnék, ez így csak időhúzás, aztán találnak nekem valami férjet, valami távoli rokont és... lényegében vége az életemnek. - húzom el a számat. Tudom, talán nem kellene ennyire drasztikusan néznem a jövőt, meg az életemet ,de elég nehéz, ha egyszer már mindent elterveztek helyettem, én pedig nem ezt szeretném. Szökjek meg? Fogalmam sincs, hogy ahhoz elég erős lennék-e, hogy önálló életet éljek hirtelen minden háttértámogatás nélkül.
Én magam is megállok, azaz Rebecca elé lépek, és én magam is megigazgatom a kabátját, ha már olyan fázósan összehúzza magán. Félmosollyal csóválom a fejemet, tisztára olyan, mintha ez a lány félne tőlem. Vagyis nem tőlem, hiszen nincs rá oka, az apja sem vagyok, meg a fegyőre sem, és igazán érdekel, hogy miért mindig ilyen búvalbélelt. Ez talán nem derült ki a levélváltásaink kapcsán, de amióta ismét találkoztunk személyesen, csak ideig-óráig érzem, hogy fel tudom vidítani, mert állandóan valami métely rágja belülről, egy álmatlan rosszakarat. Végül elengedem, hogy kicsit közelebb hajolva figyeljek a kérdésére, végül el is nevetem magamat. - Akkor.. egész ügyes vagyok. Nos Becks jól tippelsz, a korosztályom legsármosabbjai szingli, meleg pasik. Na én most sármos vagyok, szingli, vagy meleg? Vagy mindhárom? – Vonom meg a vállamat, mintha csak valami találós kérdés lenne.Végül mégiscsak megrázom a fejemet, ez azért kényes téma, hiszen muszáj vagyok kudarcként megélni, hogy zátonyra futott egy olyan eskü, amit elvileg csak egyszer, egy embernek tesz az ember. Hogy velem volt a baj? Meglehet. Túlságosan is hittem magunkban. Ám mivel ezekről még nem meséltem a lánynak, talán itt lenne az ideje, de őt inkább a beállítottságom érdekli. - Reméltem is, hogy nincsenek ellenérzéseid, mert a másik három csapattársam.. Nos ők szerelmi háromszögben cívódnak egymással. Engem is próbáltak beszervezni, hogy legalább legyen mindegy, hogy kik a zsánereim, de én hajthatatlan vagyok, a másiknak nem lehet szőrösebb a mellkasa, mint nekem.. – Jegyzem meg cinkos pillantással, ez egyértelműen azt jelenti, hogy még csak véletlenül sem vonzódom a saját nememhez. Besorolok mellé, és most már én is zsebrevágom a kezeimet, hiszen a sok ugrálás ellenére már szintén kezdek fázni. – Az építészet ugyanolyan művészet, mint a többi, szenvedélyt kíván. Próbálom megélni a mindennapjaimat, és talán érzelmesebb vagyok, mint a nagy átlag. Rád is próbálok odafigyelni, hogy ne legyen mindig pocsék kedved. Manapság talán nem divat kihúzni a széket, vagy felsegíteni a kabátot, de nekem örömet okoz, ha mondjuk mosolyt fakasztok. Lehet, hogy ez bénaság? – Vigyorodom el, tudom, hogy az én kis fiatalos ábrázatomat inkább csupán egy bizonyos réteg kedveli a nők közül, hiszen még húsz év múlva is kölyöknek fogok kinézni, de a férfiak tényleg zsonganak utánam, mintha számukra meg tényleg én lennék a királylány. – És most te jössz.. Látsz valami kilátást arra, hogy megoldódjanak a családi gondjaid? Komolyan mondtam, hogy elmegyek, és beszélek velük. – Még mindig a folyóparton vagyunk, ahogyan sétálunk a belváros felé, de egy hirtelen ötlettől vezérelve mégsem a macskaköves utcák felé irányítom, hanem egy éppen induló sétahajóra, azon meg tudunk tenni pár metrómegállót, mielőtt elválunk. Ott még forró teát is kapni, attól felmelegszünk.
Nem értek az evezéshez, ahhoz sem, hogy mennyire verik fel a vizet az evezővel teszem azt közben, de ezek szerint nem annyira, hogy utána ne lehessen még elmenni iszogatni és úgy fest Isaac kimondottan élvezi is ezt a fajta életstílust. Végül is tényleg laza és szabad és pont olyan, ami nekem nem igazán adatik majd meg, amint végeztem az iskolával, mert onnantól csupa-csupa kötelesség lesz az életem majd, még inkább, mint most. Egyelőre letudhatom a családi banzájokkal, de a későbbiekben ez valószínűleg rossz irányba, de változni fog, nagyon erősen. - Jól van, tudod, hogy nem értek én ehhez ennyire. - még finoman viccelődve oldalba is könyökölöm. Nem is tudom, hogy honnan jön a mozdulat, mert nem szoktam így elengedni magamat mostanában. Talán most is csak a nagy szurkolás miatt sikerült, meg hogy körülöttem tényleg mindenki elég laza, ami azért rám is valamelyest átragad és ezzel még magamat is határozottan meglepem. És az este folyamán egyre inkább. Még a családi zűröket is elfeledem egy időre. Magamhoz képest határozottan sokat nevetek és kifejezetten jól esik, elűzi a megszokott feszültséget is végre, ami tényleg jól jön most. Sőt a végén még sajnálom is, hogy a több órás játék és iszogatás végül végetér, pedig már én magam is kellően fáradt vagyok és még mindig elég hideg van kint, vagyis már jóval hidegebb, mint amilyen este volt, úgyhogy fázósan húzom össze magamon a kabátot és talán az ital ad most bátorságot, magam sem tudom, de mielőtt még a kérdésére válaszolnék. A kabátot azért összehúzom magamon, de mielőtt még kilépnék a hűvösbe azért csak úgy érzem mégis csak illene tisztázni azt az apróságot, amit még mindig nem tudok biztosan eldönteni róla. - Na jó... azt hiszem máskor nem lesz bátorságom megkérdezni. Remekül éreztem magamat most is és az esküvő is biztosan jó szórakozás lenne, de valamit nem értek pontosan és ha nem most kérdezem meg, akkor talán sosem. Tudom, hogy házas voltál, de alig beszéltünk ilyesmiről, mármint a levelekben, de te... Szóval a házasság csak alibi volt? - nem is tudom, hogyan illene rákérdezni, hogy ne legyen bántó, vagy ne érezze úgy, hogy elítélem e miatt, ha ő esetleg... másképp van bekötve, mint a legtöbben, csak mégis egyszerűbb lenne tisztázni. - És tudnod kell, hogy én nem ítéllek el, tényleg semmi bajom sincsen a... melegekkel, attól még ugyanúgy lehetünk barátok. - teszem még gyorsan hozzá, ha esetleg nem lenne egyértelmű, hogy mire vonatkozik a kérdésem és persze, hogy tudja én e miatt nem fogok vele innentől szóba se állni, vagy ilyesmi, mert kedvelem és tényleg mindig megnevettet és sikerült ezt az estét is úgy összehoznia ,hogy nem is emlékszem mikor voltam legutóbb ennyire felszabadult.
Miközben kifelé lépdelek, látom, hogy szinte fülig ér a szája, ami az elmúlt alkalmat illetően csodás változás, valahogy eddig nagyon lefelé görbült. Vajon miért akarom ennyire felvidítani? Vidám jellem vagyok, engem még a válásom sem tört meg igazán, de hátat fordítottam Amerikának, nehogy minden utcasarok a kudarcomat visszhangozza. Hiszen kudarcnak kell megítélnem, hogy ennyire balfék módon sikerült megtorpedózni a saját házasságomat. Nem mintha én lettem volna feltétlenül a hibás, de most már ez mindegy is. Rebecca ellenben mindig az elvárások láncában senyved, kivéve most, ahol csak az volt a kérés, hogy jőjjön el. És itt van, ráadásul úgy tűnik, jól is érzi magát, ebben talán nekem is van egy kis szerepem. - Hát mivel ez nem pillangóúszás. – Vetem vissza a választ a feladónak vigyorogva. Tudom én, hogy hogy érti, én viszont szeretem lecsapni ezeket a magas labdákat. Hogy kötekedő lennék? Aligha. Inkább vicces, már azokkal, akik ezt értékelni tudják, Rebecca szája pedig állandóan megremeg, amikor a hülyeségeimet hallgatja. – Abban nem lesz hiba! – Bólogatok, hiszen az a terv, hogy a sör mellett azért teát, vagy egyéb forró italt is felszolgáltassunk magunknak, meg hát meg is akarjuk mozgatni a tömeget, amit még Rebecca nem is feltétlenül tud. Átérünk a pubba, ahol már eleve fel vannak sorakoztatva a tizenkét személyes körasztalok, ebből van vagy öt. Bezsúfolódunk, de nem baj, majd ha jönnek a játékok, úgyis elpakolunk a tánctérről. Rebecca ugyan nem tud mellém ülni, mert mi a négy pasi vagyunk a társaság hangadói, de velem szemben kap helyet, hogy szemmel tarthassuk egymást. Az este szinte éjszakába nyúlóan nevetéssel, eszegetéssel, na és persze a brit alkoholkultúra enyhébb változatainak körbekostolásával telik, hogy aztán amikor már le kell mozogni, akkor teret kapjon ismét a mozgás. Felszabadítjuk a pub nagy részét, hogy körtáncok induljanak, majd olyan vetélkedők, bekötött szemű zenére táncolás, és ehhez hasonló vicces feladványok. Végül a társaság nagy része kifullad, én magam is adogatom fel Rebeccára a kabátot, azért legalább még hazavinném. – Gondolkoztál az esküvőn Becks? Elmegyünk? – Emelgetem a szemöldökömet mindent álszentséget egyértelműen megmutató, csalfa módon, én aztán nem szoktam úgy tenni, mint aki nem is élvezi az életet.
- Tütüt... ezt a szót is csak te használod az összes ismerősöm közül. - na azért itt már felnevetek, mielőtt még eltűnne a többiekkel, hogy leevezzék a távot. Én pedig szépen besorolok a néni mellé, azaz igazából a néni sorol be mellém, ami nem zavar, legalább kérdezhetek és úgy fest ő jóval többet tud erről az egészről, mint én, bár itt azt hiszem kb. mindenki többet tud a versenyről, mint én, tehát ebben semmi meglepő nincsen. - Így már értem, csak olyan furcsán hangzik. - szolid mosollyal figyelem a készülődést, ahogyan hajóba szállnak és tényleg úgy fest, hogy Isaac irányítja itt a dolgokat, mint kapitány, aztán hamar el is válnak útjaink a nénivel, hiszen ha látni akarom a befutót, akkor bele kell húznom, hogy még időben a másik végére érjek a pályának és lássam, ahogyan toronymagasan győznek. Nem tudok nem mosolyogni, amikor látom mennyire örülnek. Én is tapsolok, bár a mellettem állók hangos füttyeit ne utánozom le, annyira azért nem vagyok hangos típus, de én is örülök, hogy győztek, bár mintha nem is igazán lett volna nagy küzdelem, hiszen valahogy sejthető volt, hogy mi lesz a végeredmény, vagy csak én sejtettem, ha már így készültek? A puszi azért meglep, főleg hogy volt már belőle nem is egy a legutóbbi alkalommal is, de azért örömmel fogadom. - És nem is lettél nagyon vizes. - na azért kicsit igen, hiszen lapátoltak rendesen és óhatatlanul is felverik a vizet, de úgy fest azért nem annyira, hogy át kelljen öltözniük. - Elég nagy előnnyel nyertetek, úgyhogy persze! És naná, most bármi jöhet, ami kellően meleg. - bár a sör nem az, de a forró virsli mellé tökéletes, bár az is lehet, hogy valami forralt bort is lehet esetleg kapni, akkor lehetséges, hogy inkább majd arra szavaznék. Megyek hát vele, bár bizonyára majd a barátaival akarja múlatni az időt, de akkor én maximum addig elleszek, vagy a kutyás nénivel beszélgetek egy kicsit, azzal sincs baj. Nem várom, hogy végig itt tobzódjon mellettem, főleg mert biztosan mások is szeretnének gratulálni a szép teljesítményhez.
- Akkor majd sietünk, hogy ne fagyj meg. Majd a pubban kapsz valami lélekmelengető tütüt! – Vigyorogva bólintgatok, ahogyan végül távozunk a többiekkel, és hamarosan már a csónakban méregetem a szélirányt, meg hogy melyik oldalon kell jobban húznunk, hogy az áramlás ellenére is egyenes vonalat tudjunk tartani a rajttól a célig. Innentől már nem ingetegetek vissza Beccának, holott meglenne a kényszer, lévén most minden percet érdemes kihasználnunk együtt. Teljesen más így élőben, mint a levelek útján. Ahonnan ő áll, be lehet látni ezt a párszáz métert, legfeljebb megy a tömeggel, hogy mindenki lássa a célbaérés pillanatát is. Hamarosan kezdődik, mindenki beevez egymás mellé, úgyhogy tekintemet az előttem ücsörgő hátára függesztem, kontentrálok a dudaszóra, ami hamarosan elhangzik. - Ő a hajó kapitánya. – Nevetgél keedvesen, aztán már int is, és tovább húzza a kutyusokat, mert valóban megindulnak az emberek, mindenki középre akar helyezkedni, hogy lássa a csapatok folyamatos mozgását. – Igen, olykor besegítek, ha más dolga van. Fogjuk, siessen előre kedveském, mert akkor nem kell tülekedni a végén, ha jó helyet akar. – Ad még tanácsot, aztán az uszkárral meg a tacskóval inkább elsiet a tömeg útjából, vélhetően ő már látta elégszer azt, hogy hogy is versenyzek. A dudaszó felharsan, megérintem az előttem ülő vállát, és mintegy varázsütésre indulunk, én egy pillanattal később bekapcsolódva, de még ezzel sem vesztünk időt, hiszen a kapitánynak át kell látnia a helyzetet. Az evezők már merülnek is a vízbe, az elején még nehéz felmérni kintről, hogy ki hol helyezkedik el, hiszen mind a négy csapat az első métereken egyszerre halad. Ám látszik az izomerő s a gyakorlottság, mert perceken belül toronymagas előnnyel érünk be a célvonalon át. Felharsanó örömujjongás, ebből látszik, hogy a legnagyobb rajongótáborunk nekünk van, noha senki nem veszi véresen komolyan a versenyt. Ez inkább a jó hangulatról szól, érdemi díjazás sem nagyon van, inkább csak a többiek fizetik a mi sörünket is. Kikászálódunk a csónakokból, és egymást éltetve toporzékulunk mind a négyen. Jó, nem egy világbajnokság, de mi élvezzük. Odamegyek Beccához, megfordítva a fejemen a baseball sapkát, egy puszit nyomok az arcára. - Na jók voltunk? Jöhet a forró virsli, és a sörözés? Vagy valami erősebbet innál? – Indulunk el a tömeg a pub irányába, ami ott van a parttól alig párszáz méterre, messziről látszik a zárva tábla, ennek ellenére tárva-nyitva az ajtó, ez most amolyan belsős eseménynek számít, amire csak mi vagyunk hivatalosak.
Én tuti, hogy megfagynék így, de mondjuk tény, hogy az alkatom se az a fóka jellegű. Nem igen van, ami melegít, ha nincs rajtam vastag kabát és persze sál-sapka. Most is fel vagyok öltözve rendesen, habár még a sapka nem kellett, de ő hozzám képes igen lengén van öltözve és gőzöm sincs hogy bírja a dolgot. Azért hideg van, még ha nem sokára mozogni is fognak majd a vízen, de attól még most csodálom, hogy nem fagynak szét. - Dehogy! Te vállaltad, szóval biztosan bírod, csak... én tuti nem bírnám. - rázom meg a fejemet mosolyogva. És hogy én hoznám ki belőle a vidámságot? Azt hiszem ez sokkal inkább fordítva van, hiszen neki eleve lételeme a vidámság, belőlem viszont tényleg úgy kell kihozni és neki valahogy sikerül. Ha őszinte akarok lenni már eleve ez a feszülős ruci is nevetésre bírna, de nem akarok azért olyan genyó se lenni vele, hogy nevessek a külsején, meg egyébként is tényleg rendes elismerem, hogy elég nagy dolog hogy ebben a hidegben hajlandóak vízre szállni és részt venni ezen a versenyen. Én tuti, hogy nem csinálnám önként, még kényszerből se szívesen. Intek hát neki én is, amikor mennek vízre szállni, aztán indulok vissza, hogy keressek magamnak helyet, bár nem is értem ezt a részét, hiszen ha a verseny elejét látom akkor a végét nem, ha meg a végét akkor az elejét nem. Itt nem körbe mennek, mint egy autóversenynél, ha jól tudom. Aztán mégis megtorpanok, amikor a kutyusok feltartanak. Kapnak egy-egy fültő vakarást, mert annyi jár, aztán pillantok csak a nénire. - Isaac... kapitány? - na jó nem nevetek, de olyan kétkedő mosoly kúszik az arcomra. Nem értek az evezéshez igazából, szóval passz, hogy mitől lesz valaki kapitány, vagy csak a néni becézi így? Mindenesetre valahogy viccesen hangzik, főleg ha azt nézem, hogy a családomnak rendes hajói vannak, rendes kapitányokkal ugye. Aztán azért magamra találok, hiszen illene köszönni és bemutatkozni is, így egy elnézést kérő mosollyal nyújtanék kezet, de gyorsan elillan a mozdulat, amikor rájövök, hogy a néninél két kutya is van. - Én pedig Rebeca, hello! Végül is igen, tényleg fess legény. A néni sétáltatja a kutyáit, vagy csak vigyáz rá ilyenkor? Nem tetszik tudni, hogy meddig mennek? Fogjuk látni a célba érkezést egyáltalán innen? - kicsit azért zavarba ejtő a megjegyzése erről a fess-ség kérdésről. Szó se róla Isaac tényleg helyes, de ugye én még mindig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy milyen beállítottságú vajon, hiszen azért lássuk be elég sok nőies vonása van. Na nem azt mondom, hogy ne lehetne az, de azért... ki tudja. Egyébként meg ha egyszer a szüleim minden áron hozzá akarnak adni a suli után valami a célra alkalmas alakhoz, akkor még ha netán nem a pasik érdeklik is Isaacat, akkor se sok értelme lenne a dolognak. Egyáltalán miért merül fel bennem ez? Barátok vagyunk, akik eddig csak leveleztek és ennyi, nem igaz? Barátként hívott meg ide, ahogyan ez a sok ember is azért van itt, mert rokonok és barátok és tuti vannak itt még hozzám hasonló korú lányok.
Rendkívül örülök, hogy volt kedve eljönni, pedig én azzal is megelégedtem volna, ha csak az esküvőre megyünk együtt. Azért három napon belül háromszor találkozni nem semmi. Régebben ugye pár hetente váltottunk egy levelet, és bőven elég volt. Igaz, azok a levelek gigászi hosszúak voltak, igyekeztünk a művészetünket több aspektusból is kitárgyalni anélkül, hogy a magánéletünkről komolyabban szót ejtettünk volna, most pedig találkozhatunk személyesen is, és még tündéribb lánynak gondolom, mint a levelek alapján. Kezdek betekintést nyerni a családi életébe, és igyekszem a saját hétköznapi életemmel is megismertetni. - Van azért nekem is meleg ruházatom, majd átöltözöm, ha vége. Féltesz? – Kérdezem visszanevetősen, valahogy ez a lány kihozza belőlem a vidámságot, holott amúgy is egy nagyon életigenlő típus vagyok. Hamarosan mennünk kell, és nem akarom most őt ilyen pusziszkodós helyzetbe hozni, hiszen eleve össze vagyunk kapaszkodva a srácokkal. Viszont már tényleg indulnunk kell, így csak elengedjük egymást a többiekkel, én intek a lánykának, megindulva a csónak felé. Szerencsére nem nekünk kell belökni magunkat a vízre, hiszen akkor még a cipőnk is átázna. A folyóparton gumicsizmás öregurak ácsorognak, kampósbottal felszerelkezve, hogy amit tudnak, tolnak minket, hogy aztán ha már elértük azt a mélységet, hogy evezhető a víz, magunkra legyünk szorulva. Vigyorgok még Becca válaszára, nekem már nincs lehetőségem mondani is valamit, mert pattanok be a többiek mögött, láthatóan én vagyok a kapitány, mert hátul ülök, és én fogom irányítani a tempót. Nem mintha ez azt jelentené, hogy kevesebbet kell húznom. A lány viszont azt érzékelheti, hogy két szaglászó nózi érdeklődve ér a lábaihoz, s ha lenéz, meglátja a fekete tacskót és a fehér uszkárt egy idősebb néni pórázán. A két kutyus lelkes farokcsóválással üdvözli az utóbb megismert szagmintát. A nénike mosolyogva sorol be a lány mellé. - Kedveském, Ön is Isaaac kapitány barátja? Nana néni vagyok. Ugye milyen fess legény? – Kérdezi amolyan nagyis mosollyal, de vélhetően nem rokon, vagy ilyesmi, csak a csapatot etető idősebbek tagja. Mintha egy vízparti klub lenne ez az egész, és hát így van, Londonban vagyunk jópáran barátok, akik összejárunk. Én mondjuk egész későn csatlakoztam be, lévén Amerikából jöttem, de még az épitészeti egyetemen jártam párukkal együtt néhány szemesztert, és ők korábban átjöttek ide, mint én, így nem volt nehéz ismét egymásra találni. A verseny hamarosan kezdődik, beevezünk a folyó közepére, ahol már fel vannak állítva a bólyák, a táv tényleg nem nagy, belátható a partról.
//
