2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Lydia Lemmer Születési hely és dátum: 1983. szeptember 20., London Csoport: Hugrabug Patrónus: dingó Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 6. évfolyam Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Gyógynövénytan - kiemelkedően jó Átváltoztatástan - kiemelkedően jó Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Elsőre hallgatag lánynak tűnök, akinek még tulajdonképpen a reggeliről sincsen véleménye, nemhogy valami nagyobb szabású dologról – azonban a környezetemben élő emberek ennél nem is tévedhetnének nagyobbat. A korábbi rossz élményeimet tekintve nem vagyok egy „hű, de nyitott” személyiség, aki bármikor és bárhol beugrik egy társaság kellős közepébe beszélgetni, de hogyha hozzám szólnak, készségesen válaszolok. Sőt, néha több információt zúdítok szerencsétlenre, mint amennyire alapvetően kíváncsi. A barátaim szerint egyáltalán nem kell félnem attól, hogy ne dumálnám ki magam valamilyen kínos szituból, sőt, még a bitang hosszú beadandókat is meg tudom írni, felesleges, egyes tankönyvekben apró betűsnek számító rizsával megtöltve. Talán éppen ezért nem számítok az évfolyam eszének, azonban sohasem állt hozzám közel az eminens tanuló szerepe – emiatt sokszor el is gondolkodtam azon, hogy a roxfortos bagoly biztosan jó alanyt talált-e meg azzal a bizonyos levéllel. Állítólag fanyar humorom van, nem áll távol tőlem a szarkazmus és a cinizmus sem. Ennek ellenére soha, senkit nem szeretnék megbántani egy-egy félresikerült tréfámmal (amit legtöbbször kínomban nyögök be, nem pedig célzottan), sokszor kínosan is érzem magam, amikor éjszaka, a plafont fixírozva eszembe jut. Szívesen meghallgatok másokat, segítek nekik (hacsak nem tanulnivaló, mert abban bizony én is támogatásra szorulok… vagy valakinek minimum fenéken kéne billentenie a szorgalmamat), viszont van, hogy sajnos én is besokallok, és kicsit túl nyersen vágom oda a másiknak a színtiszta igazságot. Meg vannak, akiket nem kedvelek; velük szemben csak rövid ideig tudok színészkedni, nem tudom leplezni, hogy nem komálok valakit. Sajnos nem csak a személyiségem, hanem az arcmimikám is képtelen a hosszú távú hazugságra. A fondorlatok is távol állnak tőlem, ahogy a bátorság és a merészség is, éppen ezért, ha ehhez hasonló kalandokba ütöm az orrom, nem túl szerencsésen jövök ki belőle. Meg úgy egyébként is, szinte mindig fennáll az esély, hogy a tevékenységem katasztrófába fullad. Sokáig voltak problémáim az önértékeléssel, ám mára sikerült teljesen elfogadnom önmagamat. Habár a negatív kritika valahol mélyen igenis bánt, és egy-egy belém szúrt tüskén nem tudok egyhamar túllépni, azért igyekszem. Emiatt megesik, hogy morcos leszek, lenyomok egy szuszra egy litániát (ahogy minden esetben, mikor kellőképpen felbőszítenek – ez utóbbinál igyekeznie kell az illetőnek, hogyha át akarja lépni azt a bizonyos határt), vagy túlkapok dolgokat; ez meg vagy szórakoztatja vagy idegesíti a másikat. Ahogy az örökös túlgondolásaim is. Ám igyekszem mindenhez pozitívan állni… kivéve, amikor nem sikerül.
Kinézet, megjelenés: Kék szemeim, szeplőkkel tarkított világos bőröm és jelenleg hátközépig érő vörös hajam van – ez utóbbi fiatalabb koromban sötétebb árnyalatú volt, azonban közel egy éve hajfestékhez nyúltam, átbillentve a mérleget egy határozottabb tónus felé. A testalkatom vézna, többek hihetik azt, hogy egy közelgő szélvihar könnyedén felkap és csupán néhány kontinenssel arrébb rak le. Az arcom általában sokat elárul az agyamon átvillanó gondolataimról, ezért a másiknak nem kell különösebben nagy emberismerettel rendelkeznie ahhoz, hogy könnyedén kiismerjen. Hogy nyomatékot adjak a mondanivalómnak, rengetegszer gesztikulálok a karjaimmal, s az arckifejezéseim is árulkodnak az aznapi hangulatomról. Személy szerint az öltözködésnél jobban preferálom a kényelmes, mugli öltözetet, mint például a farmereket, edzőcipőket és a bő pulóvereket, azonban a Roxfort falain belül szabálytisztelő vagyok, s az előírásoknak megfelelően hordom az egyenruhát. Bár, a süvegről néha szánt szándékkal megfeledkezem, tekintve, hogy nem a szívem csücske az a ruhadarab. A kisugárzásom először elutasítónak tűnhet a közeledéssel szemben, ám néhány szó váltása és a másik felszínes megismerése után ez általában meg szokott változni. Leginkább társaságban látni mosolyogni, egyébként rendszerint komor és magamba forduló vagyok a felszínen.
Előtörténet: Hogyha jobban belegondolok, hogy tizenegy évesként azt gondoltam, miszerint az elkövetkezendő éveket a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola egyik növendékeként fogom tölteni, de ezt megelőzően egy sántító zsiráfot megidéző kecsességgel fogok átsuhanni egy minimum két méter vastag téglafalon, esküszöm, megelőlegeztem volna magamnak egy becsavarodást. Mármint, számomra, mint mezei muglik még mezeibb egyetlen leánygyermekeként ezek a varázslatos dolgok mindaddig a mesekönyvek lapjain léteztek, és nem hittem volna, hogy valaha is testet ölthet ez a történet. Aminek ráadásul én is a részesévé változhattam. Először azt gondoltam, hogy ez már megint egy ostoba tréfa attól a bugyuta Ernie-től, aki valamiért a fejébe vette, hogy a többszörös díjnyertes Golden Retriverjének az aranyszínű bundáját valamilyen úton-módon fehér alapon zöld szívesre változtattam. Ernie mellett még a többi osztálytársam is engem vádolt ezzel a brutális tettel, tekintettel, hogy már korábban is történtek körülöttem furcsaságok, ám én pusztán gyerekes dacból sem szándékoztam bocsánatot kérni a tettemért – akkor még abban a hitben voltam, hogy nem én tettem. Aztán, ahogy a velem szemben ülő valaki, aki amúgy a lehető legkülönösebben nézett ki számomra, végül meggyőzött, hogy hiába varázstalanok a szüleim, én magam mégiscsak boszorkánynak születtem. Emiatt lehetett, hogy az Ernie iránt viseltetett utálatom végül szegény kutyán bemutatott attrakciómban nyilvánult meg. Ugyan, akkor készségesen elhittem, hogy végül is lehet benne valami, ám a végső megbizonyosodást azon a bizonyos szeptember elsején nyertem, amikor első alkalommal megpillantottam a Roxfort Expresszt. A szüleim persze rettenetesen büszkék voltak az egy szem csemetéjükre (a kezdeti megrettenésről nagylelkűen megfeledkeztek), hiszen bármennyire is legyen a Roxfort az ő szavukkal élve, „speciális” iskola, mégis jólesett nekik egy széles vigyorral végigvonulni a szomszédok előtt minden évkezdéskor, ahogy magam után vonszolom a fura ládám, a még furább iskolacímerrel a tetején. Ismétlem, ezt ők gondolják, én nagyjából megpróbálom túlélni augusztus utolsó hetét, mikor anya és apa felváltva libbennek be a szobámba, különböző kérdésekkel, miszerint a pálcám jól működik-e, tudok-e köddé válni és a többi. Eleinte nehéz volt beleszoknom az iskola mindennapjaiba, tekintve, hogy az évfolyam nagyobb hányadának volt egy halvány fogalma arról, mi fán terem Merlin, ám a hónapok elteltével egyre természetesebb lett számomra az ottlét. Elvarázsolt a légkör (hű, micsoda szópoén), és hamarosan meg is találtam a helyemet, a piszkálódások ellenére. (Kettőt találhattok, melyik házhoz tartoztak.) Az évek folyamán arra is rájöttem, hogy boszorkányként sem fogom a karrierem csúcsát megélni, legalábbis ahogy a néhai gyér teljesítményem mutatta, viszont arra is rájöttem, hogy nem lehet mindig a mézízű cukorkát kifogni a Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazséból; időnként becsusszan egy-egy fülviaszos is. Sokat adott hozzám, ám vett is el tőlem. Bár, azt még mindig nem tudom, mihez kezdek, ha elvégzem az iskolát, mindenesetre, igyekszem kiélvezni azt, ameddig csak az a legnagyobb problémám, hogy Hisztis Myrtle megint elárasztotta a második emeleti lánymosdót.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lydia Lemmer 2017-11-04, 17:17
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Wow, ezt az avatárt én nagyon bírom, jó választás! Olyan igazán emberi, akivel szívesen azonosul az ember, s akinek a sorsát úgy igazán nyomonkövetné. Ehhez képest nagyon szépen megfogalmazott sztorit hoztál össze, s ami különösen tetszik, nagyon illik a világképbe, mintha ő maga is a Harry Potter könyvek egyik alap szereplője lett volna. Végülis azt hiszem a rajongásnak ez az értelme, hogy ha megfog minket egy stílus, akkor bele tudjuk illeszteni a saját történetünket is, és ha valaki, hát te tökéletes példát hoztál arra, hogy a világ bármikor bővíthető, ezúttal Lydia szálával. A külső és a belső szép harmóniában van, nincsen kilengés, a hölgynek úgy látom nagyon is kiül az arcára, hogy olykor bizony nincsen megelégedve a világgal vagy a világban betöltött helyével, és ez mindenképpen hasznos, hiszen a tökéletes karakterek mindig csak unalmat vonzanak magukkal, kell az érdekesség, és végső soron a dráma, ami nálad bőven van adagolva. Nem is tartóztatlak, foglalózz, ha még nem tetted meg, majd vár a játéktér!
Ehhez képest nagyon szépen megfogalmazott sztorit hoztál össze, s ami különösen tetszik, nagyon illik a világképbe, mintha ő maga is a Harry Potter könyvek egyik alap szereplője lett volna. 
Végülis azt hiszem a rajongásnak ez az értelme, hogy ha megfog minket egy stílus, akkor bele tudjuk illeszteni a saját történetünket is, és ha valaki, hát te tökéletes példát hoztál arra, hogy a világ bármikor bővíthető, ezúttal Lydia szálával. A külső és a belső szép harmóniában van, nincsen kilengés, a hölgynek úgy látom nagyon is kiül az arcára, hogy olykor bizony nincsen megelégedve a világgal vagy a világban betöltött helyével, és ez mindenképpen hasznos, hiszen a tökéletes karakterek mindig csak unalmat vonzanak magukkal, kell az érdekesség, és végső soron a dráma, ami nálad bőven van adagolva. Nem is tartóztatlak, foglalózz, ha még nem tetted meg, majd vár a játéktér! 
